• Tartalom

68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelet

68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelet

a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról

2026.01.14.

A Kormány a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 93. § (1) bekezdés 1–4., valamint 8–18. pontjában,

a 3. § (1) és (2) bekezdése és az 1. melléklet tekintetében a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról szóló 2010. évi CXXVI. törvény 21. § a) és d) pontjában, 21/A. § a) és b) pontjában

kapott felhatalmazás alapján,

az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. A rendelet hatálya

1. § E rendelet hatálya

a)1 a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvényben (a továbbiakban: Kötv.) meghatározott, a hadtörténeti és a régészeti örökség és a kulturális javak védelmével kapcsolatos feladatok tekintetében hatáskörrel rendelkező hatóságokra és feladatkörrel rendelkező intézményekre, szervezetekre és szervekre, valamint azok eljárásaira,

b)2 a régészeti örökség és a kulturális javak nyilvántartására vonatkozó szabályokra,

c)3 a nyilvántartott régészeti lelőhely védetté nyilvánításának szabályaira,

d)4 a régészeti örökség felderítésének és kutatásának követelményeire, a régészeti terepmunka, a hadtörténeti örökség terepi kutatása és a nagyberuházásokkal kapcsolatos régészeti feladatellátás szabályaira, a régészeti lelőhely és a lelet megtalálójának anyagi elismerésének szabályaira,

e)5

f)6 a kulturális javak védelmével kapcsolatos szabályokra, valamint

g)7

h)8 a hadtörténeti örökségi elem felderítésének és kutatásának követelményeire,

i)9 a víz alatti régészet szabályaira,

j)10 a régészeti terepmunkában közreműködő személyekre vonatkozó szakmai követelmények és az általuk ellátandó feladatok meghatározására

terjed ki.

2. Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában:

1.11 esztétikai helyreállítás: a restaurálás körébe tartozó azon kutatáson alapuló, konzerváló kezelésen túlmutató, a régészeti örökség és kulturális javak eredeti értékeinek, illetve ezek érvényesülése szempontjából a legkedvezőbb állapotának helyreállítását biztosító hozzátételek, kiegészítések vagy egyéb beavatkozások összessége, amelyek célja az értékek zavartalan megjelenésének biztosításával az értelmezhetővé, bemutathatóvá tétele;

1a.12

1b.13

2. konzerválás: a restaurálás körébe tartozó azon beavatkozások összessége, amelyek célja a kulturális örökség védett elemei eredeti anyagának változatlan állapotú megőrzését biztosító kezelése: a károsodási folyamatok megszüntetése vagy lassítása, az állapot stabilizálása, az alkotó anyagok szilárdítása, a szerkezet megerősítése, a tárgyhoz nem tartozó, az elváltozást, a károsodási folyamatot előidéző dolgok, szennyeződések eltávolítása;

3. megelőző konzerválás: olyan konzerválási beavatkozás, amelynek célja a károsodás közvetlen elkerülése, a károsodáshoz, lebomláshoz vezető folyamatok okainak megszüntetése, hatásuk mérséklése vagy lassítása;

4.14 régészeti feladatellátás területi szakasza: a terület földrajzi adottságai, régészeti jellemzői, továbbá a beruházóval szerződő, régészeti terepmunka elvégzésére jogosult múzeum gyűjtőterülete, vagy ezek együttes figyelembevétele alapján a feltárási projekttervben meghatározott terület;

5.15 restaurálás: védetté nyilvánított kulturális javakon hatósági engedéllyel végzett művészeti alkotó tevékenység, melynek célja a védett kulturális örökségi elem konzerválása és esztétikai helyreállítása;

6.16 restaurálási terv: védett kulturális javakon a védett kulturális örökségi elem további tervezett roncsolásos kutatására vagy vizsgálatára, valamint konzerválására, esztétikai helyreállítására irányuló beavatkozáshoz készített terv;

7.17 restaurálási dokumentáció: védett kulturális javak restaurálását hitelesítő dokumentáció, amely szöveges és ábrázolásos formában igazolja a beavatkozások szükségességét, bemutatja a folyamatukat, megkülönböztetve az eredeti részeket és a későbbi kiegészítéseket, részletezve minden olyan elemet, melyet a restaurálás hozzátett, megváltoztatott vagy eltávolított;

8.18 restaurátori kutatás: védett kulturális javakon végzett, tudományos módszerrel végzett, roncsolásmentes vagy roncsolásos jellegű restaurátori beavatkozás (mintavétel, szondázó feltárás), amelynek célja a kulturális örökségi elem alkotó anyagainak, állapotának és pusztulási folyamatának meghatározása, történeti rétegeinek megismerése, a története során keletkezett elváltozások, vagy azon végrehajtott változtatások következményeinek tanulmányozása, kiértékelése, többszintű vizsgálati folyamat, restaurálási beavatkozást alapoz meg vagy történeti adatgyűjtésre, megismerésre irányul;

9.19 restaurátori kutatási dokumentáció: védett kulturális javakon elvégzett roncsolásos és roncsolásmentes kutatást vagy vizsgálatot lezáró dokumentáció, amelynek tartalmaznia kell a kutatás során feltárt adatokat és tényeket, a kutatás folyamatának leírását, a kutatás rajzi és fényképes dokumentálását, a kutatási eredmények értelmezett összefoglalását, a továbbiakban szükséges beavatkozások ismertetését, a helyreállítási, illetve restaurálási javaslatot, a felhasznált szakirodalmat, a történeti forrásokat és ezek feldolgozását;

10. szabálytalan tevékenység: a kulturális örökségvédelem területén végzett olyan tevékenység, amelyet jogszabályban meghatározott követelmények és szempontok figyelmen kívül hagyásával, a tevékenységre vonatkozó szakmai szabályok, előírások vagy a kulturális örökség védelméért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) által közzétett szakmai irányítói ajánlások és irányelvek megsértésével végeznek;

11.20

12.21 területátadás: a megelőző régészeti feltárást követően a munkaterület kivitelezési tevékenységre állapotrögzítő jegyzőkönyvvel történő átadása a beruházónak;

13.22 területátvétel: a megelőző régészeti feltárást megelőzően a földmunkával járó változtatással érintett munkaterületnek régészeti munkavégzésre alkalmas állapotban, állapotrögzítő jegyzőkönyvvel történő átvétele a beruházótól.

3. Az örökségvédelmi hatáskörrel rendelkező hatóságok, valamint a jogszabályban kijelölt örökségvédelmi szerv kijelölése és az ügyintézési határidő

3. § (1) A Kormány a kulturális örökség védelmével (a továbbiakban: örökségvédelem) kapcsolatos hatósági feladatok ellátására örökségvédelmi feladatkörében

a)23 örökségvédelmi hatóságként – a c) és d) pontban meghatározott feladatok kivételével – a fővárosi és vármegyei kormányhivatalt (a továbbiakban: kormányhivatal);

b)24 a kormányhivatalok örökségvédelmi hatósági feladatellátásának törvényességi, szakszerűségi ellenőrzésére és az e rendeletben meghatározott hatósági feladatokra örökségvédelmi hatóságként, valamint a hatóságnak az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) szerinti felügyeleti szerveként a minisztert;

c) a Kötv. 71. § (1) bekezdésében foglalt nyilvántartásokat vezető hatóságként országos illetékességi területtel a minisztert (a továbbiakban: nyilvántartást vezető hatóság);

d) a Kötv.-ben és az e rendeletben meghatározott feladatok tekintetében a kulturális javak hatóságaként országos illetékességi területtel a minisztert (a továbbiakban: kulturális javak hatósága)

jelöli ki.

(1a)25 A 2014. évi IX. törvénnyel kihirdetett, víz alatti kulturális örökség védelméről szóló UNESCO egyezmény értelmében

a) a víz alatti kulturális örökség védelmében illetékes hatóság a 3. § (1) bekezdés a) pontja szerinti örökségvédelmi hatóság,

b) a víz alatti hadtörténeti örökségi elemek, víz alatti régészeti lelőhelyek nyilvántartásában illetékes hatóság a 3. § (1) bekezdés c) pontja szerinti nyilvántartást vezető hatóság.

(2)26 A kormányhivatal örökségvédelemmel kapcsolatos feladatköreinek gyakorlásával összefüggésben szakmai irányító miniszterként a miniszter gyakorolja az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 9. § f)–i) pontjában meghatározott, valamint a törvényességi és szakszerűségi ellenőrzési hatásköröket, továbbá eljár az Ákr. szerinti felügyeleti szervként.

(3)27 A Kötv. szerinti, jogszabályban kijelölt örökségvédelmi szerv, kormányrendeletben meghatározott feladatok vonatkozásában a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ (a továbbiakban: kijelölt örökségvédelmi szerv).

(4)28 A magyar államot megillető elővásárlási jog gyakorlására a Kötv. 86. § (3) bekezdésében meghatározott örökségvédelmi szerv

a)29 ingatlanok esetében a miniszter,

b) kulturális javak esetében az e rendeletben foglaltak szerint kijelölt állami közgyűjtemény vagy örökségvédelmi háttérintézmény.

(5) A hatóság ügyintézési határideje – ha a Kötv. vagy e rendelet eltérően nem rendelkezik – huszonöt nap.

(6)30 A Tao tv. 7. § (26) bekezdésében meghatározott örökségvédelmi hatóságként az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott hatóság jár el.

(7)31 A miniszter örökségvédelmi szakértő szervként szakértői feladatellátást biztosít jogosultsággal rendelkező szakértő személyes közreműködése vagy szakvéleménye útján

a)32 a régészeti örökséget érintő nyilvántartási hatósági feladatokhoz, melynek körében a szakértő

aa) helyszíni szemlét folytat le,

ab) nevesíti az értékeket,

ac) értékmeghatározást készít,

ad) értékhierarchiát állapít meg,

ae) megállapítja az összetartozó értékek együttes kezelésének módját a telekalakítás feltételeihez,

af) állapotfelvételt készít,

ag) revízióban vesz részt,

ah) adatellenőrzést, adatrögzítés és adatfeldolgozást végez,

b)33 a régészeti örökség védetté nyilvánítása vagy a védettség megszüntetése vagy annak felülvizsgálata és egyéb döntés előkészítéséhez, melynek körében a szakértő

ba) szakértői tudományos előkészítését, értékmeghatározó szakértői vizsgálatot végez,

bb) értékmeghatározó szakértői dokumentációt készít, valamint

bc) értékmeghatározó szakértői vizsgálat hatósági döntést előkészítő kiértékelését, hitelesítését, kiegészítését végez,

c)34

(7a)35 A (7) bekezdés a) pontja szerinti szakértői közreműködés ügyintézési határideje huszonöt nap.

(8)36 Örökségvédelmi hatósági ügyintéző feladatkör ellátásához a 22. mellékletben meghatározott végzettség, illetve szakképesítés szükséges.

3/A. 37 Elektronikus tárhely biztosítása

3/A. § (1)38 A hadtörténeti és régészeti örökség védelmével kapcsolatos örökségvédelmi hatósági eljárásokban a kérelem és bejelentés elektronikus úton történő benyújtásához, a kérelem és jogszabályban előírt mellékleteinek feltöltéséhez az építésügyi és örökségvédelmi hatósági eljárások elektronikus lefolytatását támogató dokumentációs rendszer (a továbbiakban: ÉTDR) a kérelmező részére közvetlenül a kérelem benyújtása előtt elektronikus feltöltő tárhelyet biztosít.

(2)39 Az elektronikus tárhely igényléséhez a kérelmezőnek vagy meghatalmazottjának a digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló törvény szerinti elektronikus azonosítási szolgáltatással vagy elektronikus azonosító eszközzel történt azonosítása alapján regisztrálnia kell az ÉTDR-ben. A kérelmező vagy meghatalmazottja regisztrációval – külön bírálat és döntés nélkül – automatikusan hozzáférést kap a saját tárhelyéhez.

(3) Az (1) bekezdés szerinti elektronikus tárhely dokumentumaiba az örökségvédelmi engedély iránti kérelem vagy örökségvédelmi bejelentés benyújtása előtt csak a tárhely gazdájaként a kérelmező vagy meghatalmazottja, továbbá a kérelmező vagy meghatalmazottja hozzájárulásával az illetékességgel rendelkező örökségvédelmi hatóság és az arra felhatalmazott személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet tekinthet bele vagy tölthet fel dokumentumokat.

(4) A kérelmező vagy meghatalmazottja az építészeti-műszaki tervtanácsi vélemény megkéréséhez szükséges dokumentumokat az elektronikus gyűjtő tárhelyre tölti fel, és az ÉTDR-en keresztül nyújtja be. Az építészeti-műszaki tervtanács a véleményét a véleményezett dokumentációval együtt az ÉTDR-en keresztül küldi meg a kérelmezőnek.

(5) Az (1) bekezdés szerinti tárhely az örökségvédelmi engedély iránti kérelem vagy bejelentés benyújtásáig áll a kérelmező rendelkezésére.

4. Az örökségvédelmi tanácsadó testületek

4. § (1) A Kötv. 6. § (3) bekezdése szerinti szakmai tanácsadó testületek

a) az Ásatási Bizottság a régészeti örökség,

b)40 a Kötv. 6. § (5) bekezdése szerinti testület (a továbbiakban: Országos Építészeti Tervtanács), és helyreállítási, restaurálási egyedi ügyben összehívott eseti tanácsadó testület a műemléki érték,

c) a Kulturális Javak Bizottsága a kulturális javak

védelmének tekintetében.

(2)41 A régészeti örökség védelmének elősegítése érdekében a miniszter tanácsadó testületeként létrehozott és működtetett Ásatási Bizottság a régészeti örökség védelmével kapcsolatos és egyéb szakmai döntések előkészítésében segíti a miniszter és a hatóságok munkáját. Az Ásatási Bizottság tizenegy, szavazati joggal rendelkező tagból álló testület, amelynek kilenc tagját a miniszter a (2a) bekezdésben felsorolt szakmai szervezetek javaslata alapján, további egy tagját a miniszter saját hatáskörben a kimagasló szakmai tapasztalattal rendelkező régész szakemberek közül két évre kéri fel.

(2a)42 Az Ásatási Bizottság

a) egy tagját a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ,

b) egy tagját a Budapesti Történeti Múzeum,

c)43 egy tagját az ELTE Humán Tudományok Kutatóközpont,

d) egy tagját a régészet szakon mesterképzés folytatására jogosult felsőoktatási intézmények,

e) egy tagját a 3. § (3) bekezdése szerinti kijelölt örökségvédelmi szerv,

f) három tagját a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége,

g) egy tagját a Magyar Régész Szövetség

javasolja.

(2b)44 Az Ásatási Bizottság tizenegyedik tagját a miniszter jelöli ki, aki egyúttal ellátja a testület elnöki feladatait.

(2c)45 Az Ásatási Bizottság titkári feladatait a miniszter által 2 évre felkért régész végzettségű titkár látja el.

(3)46 Az Ásatási Bizottság tagjainak megbízatása megszűnik

a) a megbízatási időtartam elteltével,

b) lemondással, amelyet a tag írásban közöl a miniszterrel,

c) a felkérés visszavonásával,

d) a bizottsági tag halálával.

(4)47 Az Ásatási Bizottság vizsgálja és véleményezi

a) a régészeti terepmunka elvégzésére jogosult intézmény tervásatására vonatkozó, valamint a megelőző feltárásra vonatkozó engedély iránti kérelmének szakmai tartalmát a 9. mellékletben benyújtott adattartalom alapján,

b) a feltárás vezetésével megbízott, a Kötv. 71. § (1b) bekezdése alapján nyilvántartott régészre vonatkozó, az 1. mellékletben meghatározott követelmények teljesülését,

c) az engedélyhez kötött feltárások szakszerűségét, a feltárást végző régészek és a kijelölt konzulensek tevékenységét,

d) az örökségvédelmi hatóság megkeresése esetén a településrendezési tervhez készített örökségvédelmi hatástanulmány szakmai tartalmát,

e) a szakértői engedély kérelmeket benyújtó régészek szakmai felkészültségét.

(4a)48 Az Ásatási Bizottság háttéranyagokat készít és szakmai állásfoglalásokat ad a miniszter felkérésére.

(5)49

(6)50

(7)51

(8)52

(9)53

(10)54

(11)55

(12)56

(12a)57

(13)58 A Kulturális Javak Bizottsága a kulturális javakkal kapcsolatos hatósági és egyéb szakmai döntések előkészítésében segíti a kulturális javak hatóságának munkáját és a miniszter egyéb szakmai feladatait. A Kulturális Javak Bizottsága nyolctagú testület, amelyből

a) egy tagot a Magyar Tudományos Akadémia,

b) egy tagot a Magyar Művészeti Akadémia,

c) két tagot a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ,

d) egy tagot a Szépművészeti Múzeum,

e) egy tagot a Magyar Nemzeti Levéltár, valamint

f) egy tagot a Magyar Műkereskedők és Galériák Országos Szövetsége

javaslata alapján két évre a miniszter kéri fel, további egy tagját két évre a miniszter kéri fel.

(14) A Kulturális Javak Bizottsága vizsgálja a védetté nyilvánításra vagy más, a megkeresésben foglalt intézkedésre vonatkozó javaslat megalapozottságát.

II. Fejezet

A RÉGÉSZETI LELŐHELY, A HADTÖRTÉNETI ÖRÖKSÉG INGATLAN ELEMEI ÉS A MŰEMLÉKI ÉRTÉK NYILVÁNTARTÁSBA VÉTELE, VALAMINT A NYILVÁNTARTOTT RÉGÉSZETI LELŐHELY ÉS A NYILVÁNTARTOTT MŰEMLÉKI ÉRTÉK VÉDETTÉ NYILVÁNÍTÁSA59

5.60 A régészeti lelőhelyek és a hadtörténeti örökség ingatlan elemeinek nyilvántartása

5. § (1)61 Régészeti lelőhely nyilvántartásba vételét régészeti terepmunka elvégzésére jogosult intézmény vagy az örökségvédelmi hatóság, továbbá örökségvédelmi hatástanulmány készítése esetén örökségvédelmi szakértő kezdeményezheti a 2. mellékletben meghatározott adattartalmú lelőhely-bejelentő adatlap benyújtásával a nyilvántartást vezető hatóságnál.

(2) A kezdeményezőnek a lelőhely-bejelentő adatlaphoz csatolnia kell

a) a régészeti lelőhely kiterjedését ábrázoló, Egységes Országos Vetületi (a továbbiakban: EOV-) rendszerben készült térképet,

b) a lehatárolás vektoros állományát, valamint

c)62 a lelőhely bejelentésre vagy módosítására okot szolgáltató tudományos információ bizonyítékát, így különösen a régészeti terepmunkáról szóló jelentés és dokumentáció, szakirodalom, adattári dokumentum másolatát.

(3) Régészeti lelőhely nyilvántartásba vételére irányuló kezdeményezés esetén a nyilvántartást vezető hatóság

a) helyszíni szemlét tarthat,

b)63 adategyeztetést végez a régészeti lelőhely elhelyezkedése szerint illetékes örökségvédelmi hatósággal és a régészeti lelőhely területét érintő gyűjtőterülettel rendelkező múzeummal.

6. § A régészeti lelőhely nyilvántartásba vételéről szóló döntést a nyilvántartást vezető hatóság az Ákr.-ben foglalt feltételeknek megfelelően hirdetmény útján közli, valamint a döntésről készült közleményt közhírré teszi.

7. § (1) A régészeti lelőhelyek nyilvántartása tartalmazza

a) a nyilvántartott régészeti lelőhely megnevezését, egyedi azonosító számát, a fekvése szerinti települést és a lelőhely településen belüli sorszámát,

b) a nyilvántartott régészeti lelőhely természetbeni elhelyezkedésének a különböző feltárási módszerekkel meghatározott, EOV-rendszerű vektoros kiterjedését,

c) a nyilvántartott régészeti lelőhely védettségére vonatkozó adatokat:

ca) az általános, kiemelt, fokozott vagy ideiglenes védettség megjelölését,

cb) a védettség keletkezésének időpontját, ideiglenes védelem esetében a védelem időbeli hatályát,

cc) a védettséget keletkeztető miniszteri döntés, határozat vagy jogszabály számát,

cd)64 a miniszteri rendeletben védetté nyilvánított régészeti lelőhelyre vonatkozó elővásárlási jog fennállásának tényét,

d) azon ingatlanok ingatlan-nyilvántartási adatait (helyrajzi szám, terület, művelési ág), amelyek területén a lelőhely fekszik,

e)65 a miniszteri rendeletben védetté nyilvánított régészeti lelőhely védőövezetének b) és c) pont szerinti adatait,

f) az ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázisból legyűjthető, a lelőhely és a védőövezet kiterjedését lefedő vektoros állományt,

g)66 a nyilvántartott régészeti lelőhely régészeti szempontú leírását, a régészeti emlékek vagy leletek adatait, így különösen kormeghatározását, a jelenségek jellegét, elhelyezkedését, előkerülési módját és időpontját, a feltárásra és a kutatásra vonatkozó adatokat, illetve forrásaikat, veszélyeztetettségét, állapotát,

h)67 a lelőhelyre vonatkozó régészeti feltárási engedélyek és a feltárási dokumentációk, hatósági határozatok, szakhatósági állásfoglalások számát, keltét, jogerejét és az elrendelt intézkedések tartalmát,

i) az örökségvédelmi bírságkategóriába történő besorolást, valamint

j) a védettség megszűnése esetén annak időpontját és az arról rendelkező jogszabály számát.

(2) A nyilvántartás az (1) bekezdés d), valamint f)–h) pontja szerinti tartalmi követelményeket jogszabály vagy szolgáltatási szerződés alapján más, jogszabály alapján vezetett nyilvántartás tartalmára hivatkozással, annak közvetlen informatikai elérését biztosítva is teljesítheti.

7/A. §68 (1) Hadtörténeti örökség ingatlan elemének nyilvántartásba vételét terepi kutatásra jogosult intézmény vagy az örökségvédelmi hatóság, továbbá örökségvédelmi hatástanulmány készítése esetén örökségvédelmi szakértő kezdeményezheti a 4. mellékletben meghatározott adattartalmú bejelentő adatlap benyújtásával a nyilvántartást vezető hatóságnál.

(2) Hadtörténeti örökség ingatlan elemének nyilvántartásba vételére irányuló kezdeményezés esetén a nyilvántartást vezető hatóság szükség esetén adategyeztetést végezhet a hadtörténeti örökség ingatlan elem elhelyezkedése szerint illetékes örökségvédelmi hatósággal és a területileg illetékes múzeummal.

7/B. §69 (1) A hadtörténeti örökség ingatlan elemeinek nyilvántartása tartalmazza

a) a nyilvántartott hadtörténeti örökség ingatlan elemének megnevezését, egyedi azonosító számát, a fekvése szerinti települést és a hadtörténeti örökségi ingatlan elem településen belüli sorszámát,

b) a nyilvántartott hadtörténeti örökség ingatlan elemének kiterjedését ábrázoló, EOV-rendszerben vagy WGS84 rendszerben készült térképét,

c) azon ingatlanok helyrajzi számát, amelyek területén a hadtörténeti örökség ingatlan eleme fekszik,

d) a nyilvántartott hadtörténeti örökségi elem hadtörténeti szempontú leírását és jelentőségét, az ingó elemek adatait, így különösen kormeghatározását, a jelenségek jellegét, elhelyezkedését, állapotát, előkerülési módját és időpontját,

e) az örökségvédelmi bírságkategóriába történő besorolást,

f) a nyilvántartásba vétel időpontját.

(2) A nyilvántartás az (1) bekezdés c)–f) pontja szerinti tartalmi követelményeket jogszabály vagy szolgáltatási szerződés alapján más, jogszabály alapján vezetett nyilvántartás tartalmára hivatkozással, annak közvetlen informatikai elérését biztosítva is teljesítheti.

7/C. §70 (1) A nyilvántartást vezető hatóság a nyilvántartásban szereplő hadtörténeti örökség elemeiről kérelemre – személyes adatot nem tartalmazó – adatot szolgáltat.

(2) A 7/B. § (1) bekezdés b) és d) pontjában meghatározott adatok szolgáltatását a nyilvántartást vezető hatóság csak azoknak a szerveknek nyújthatja, amelyek ezt jogszabályban meghatározott feladatuk ellátása érdekében kérik.

(3) E rendelet alkalmazásával nem szolgáltathatók a 7/B. § (1) bekezdés b) és c) pontjában meghatározott ingatlan-nyilvántartási, illetve állami földmérési és térképészeti adatok.

(4) A nyilvántartást vezető hatóság az örökségvédelmi hatóság számára hozzáférést biztosít dokumentumok elektronikus úton történő benyújtása érdekében.

(5) A Kötv. 32. § (1) bekezdése esetében a Kötv. 31. § (2) bekezdése szerinti védettség tényét a nyilvántartást vezető hatóság feltölti az Országos Építésügyi Nyilvántartásba.

(6) A nyilvántartást vezető hatóság az eljáró hatóság, valamint a feltárási joggal rendelkező intézmények számára elektronikus hozzáférést biztosít az általa kezelt, a hadtörténeti örökség védelmével összefüggő feladataik ellátásához szükséges adatokhoz.

7/D. §71 (1) A nyilvántartott hadtörténeti örökség ingatlan elemén állapotromlással járó tevékenység csak a hatóságnak történő bejelentést követően végezhető.

(2) A nyilvántartott hadtörténeti örökség ingatlan elem állapotromlásának minősül a stratigráfiai egység megbolygatása, a történeti összefüggés megszüntetése, a hadtörténeti örökségi ingó elemek eredeti helyükről történő elmozdítása hadtörténeti örökség terepi kutatására irányuló feltárás nélkül.

(3) Nyilvántartásba vett hadtörténeti örökség ingatlan elemének feltárási módszerekkel nem kutatott területén a jelenkori talajfelszíntől mért 30 cm mélységet meghaladó földmunka esetében az örökségvédelmi hatóság régészeti megfigyelést írhat elő a nyilvántartás adattartalma – hadtörténeti örökség elemének megnevezése, jelentősége, kora és állapota – alapján.

6.72

8. §

9. §

7.73

10. § (1)74 A nyilvántartást vezető hatóság és – kormányrendeletben meghatározott esetekben – a kormányhivatal a nyilvántartásban szereplő adatokról kérelemre adatot szolgáltat.

(1a)75

(2)76 A kérelem benyújtásakor igazolni kell az igazgatási szolgáltatási díj megfizetését.

(3)77 A 7. § (1) bekezdés b) és g) pontjában meghatározott adatok szolgáltatását a nyilvántartást vezető hatóság csak azoknak a szerveknek nyújthatja, amelyek ezt jogszabályban meghatározott feladatuk ellátása érdekében kérik.

(4)78 E rendelet alkalmazásával közhiteles adatként nem szolgáltathatók a 7. §-ban és 9. §-ban meghatározott ingatlan-nyilvántartási, illetve állami földmérési és térképészeti adatok.

(5) A nyilvántartást vezető hatóság a hatóság számára hozzáférést biztosít dokumentumok elektronikus úton történő benyújtása érdekében.

(6)79 A Kötv. 71. § (1) bekezdés a)és c) pontja esetében a védettség tényét a nyilvántartást vezető hatóságnak fel kell tölteni az Országos Építésügyi Nyilvántartásba (a továbbiakban: OÉNY).

(7)80 A nyilvántartást vezető hatóság az OÉNY-t vezető szervezet, az örökségvédelmi, építésügyi, ingatlanügyi hatóságként eljáró kormányhivatalok, a jegyző, a főjegyző, valamint a feltárási joggal rendelkező intézmények számára elektronikus hozzáférést biztosít az általa kezelt, a régészeti örökség, védelmével összefüggő feladataik ellátásához szükséges adatokhoz.

11. § (1)81 A nyilvántartott régészeti lelőhely védetté nyilvánítására, valamint a védettség megszüntetésére irányuló kezdeményezést (a továbbiakban: együtt: kezdeményezés) a nyilvántartást vezető hatóságnak kell benyújtani.

(2)82 A nyilvántartott régészeti lelőhely miniszteri rendeletben történő védetté nyilvánítására, valamint a védettség megszüntetésére irányuló kezdeményezést a 2. melléklet szerinti adattartalommal kell benyújtani.

(3)83

(4) Ha a kezdeményezés hiányos, vagy nem helytálló adatokat tartalmaz, a nyilvántartást vezető hatóság felhívja a kezdeményezőt annak kiegészítésére vagy módosítására a benyújtástól számított tizenöt napon belül, határidő kitűzésével. A kiegészítés vagy módosítás határidőben történő teljesítésének elmulasztása esetén a nyilvántartást vezető hatóság a kezdeményezés további vizsgálatát mellőzheti.

(5)84 A miniszter a kezdeményezés alapján

a)85 gondoskodik a védetté nyilvánítás vagy a védettség megszüntetésének előkészítéséről, vagy

b)86 elutasítja az indokolatlan kezdeményezést, amennyiben ugyanazon ténybeli állapot szerinti kezdeményezés 3 éven belül már tárgyát képezte régészeti lelőhely védetté nyilvánításának vagy a védettség megszüntetésének.

(6)87 A miniszter (5) bekezdés szerinti eljárásáról a nyilvántartást vezető hatóság tájékoztatja a kezdeményezőt.

12. §88 (1)89 A védetté nyilvánítás előkészítése során a nyilvántartást vezető hatóság a miniszter 11. § (5) bekezdés a) pontja szerinti döntése alapján védetté nyilvánítási szakértői dokumentációt készíttet, amelynek tartalmát a 13. § (1) bekezdése határozza meg.

(2)90 A védetté nyilvánítás előkészítése során a nyilvántartást vezető hatóság az előkészítés tényéről írásban értesíti a védetté nyilvánításra javasolt ingatlannal rendelkezni jogosultat. A több mint ötven rendelkezni jogosult értesítése során az Ákr. hirdetményi közlésre vonatkozó szabályai alkalmazhatóak.

(3) A nyilvántartást vezető hatóság a (2) bekezdés szerinti értesítést megelőzően egyeztetést folytat le a hatósággal az esetleges ideiglenes védelem alá helyezés tárgyában.

(4)91

(5)92

(6)93

(7)94 A kezdeményezés iratába, valamint a szakértői dokumentációba betekinthet mindenki, akinek az ingatlanra vonatkozóan az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett joga áll fenn, az ingatlan műemléki védettségéhez jogos érdeke fűződik, illetve a kezdeményező.

13. § (1)95 A nyilvántartott régészeti lelőhely miniszteri rendeletben történő védetté nyilvánítási dokumentációja tartalmazza

a) a nyilvántartott régészeti lelőhely nyilvántartási számát,

b) a nyilvántartott régészeti lelőhely földrajzi azonosító adatait és térképmellékletét,

c)96 a védetté nyilvánítás tudományos indokolását a védetté nyilvánítandó örökségi ingatlan elem értékeinek megnevezésével, leírásával, fotó- és rajzi dokumentációjával, a lelőhelyen korábban elvégzett régészeti terepmunka esetén a kutatott részek megjelölésével és az azonosításukra alkalmas adatokkal,

d) a nyilvántartott régészeti lelőhely aktuális állapotának, esetleges veszélyeztetettségének leírását, további értékeinek feltárását célzó kutatásokra tett javaslatot,

e) a nyilvántartott régészeti lelőhely kijelölésre javasolt védőövezetét,

f) a fenntartható használat főbb szempontjait,

g) a nyilvántartott régészeti lelőhely védettségi fokozatára vonatkozó javaslatot és annak indokolását,

h) a nyilvántartott régészeti lelőhelyre vonatkozó szakirodalmi, múzeumi, adattári dokumentumok megnevezését, azonosító adatait, az alapvető információkat tartalmazó dokumentumok másolatát,

i) a nyilvántartott régészeti lelőhely és tervezett védőövezete fekvése szerinti ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatait (helyrajzi szám, terület, művelési ág, tulajdonos, vagyonkezelő) a védetté nyilvánítás előkészítésének megindításához képest harminc napnál nem régebbi, a tulajdoni lapról elektronikus dokumentumként szolgáltatott nem hiteles másolat alapján, valamint az ingatlanügyi hatóság által hitelesített térképmásolatot.

(2)97 A nyilvántartott régészeti lelőhely miniszteri rendeletben történő védetté nyilvánításának előkészítése során a nyilvántartást vezető hatóság figyelembe veszi a régészeti lelőhelyek nyilvántartásának adatait, továbbá – szükség esetén – más régészeti terepmunka elvégzésére jogosult intézmény, különösen a gyűjtőterületén érintett múzeum adatait.

(3)98 A nyilvántartást vezető hatóság a dokumentáció készítése során igénybe veheti az adott szakterületen szakértelemmel rendelkező személy vagy más régészeti terepmunka elvégzésére jogosult intézmény közreműködését.

(4)99 A miniszteri rendeletben védetté nyilvánítás előkészítése során észrevételt tehet, és a dokumentációba betekinthet, aki a védetté nyilvánítási eljárás megindításáról értesült, valamint akinek az adott ingatlanra vonatkozó jogát a védelem érinti.

14. §100

15. § A nyilvántartott régészeti lelőhely akkor nyilvánítható védetté, ha

a) az közérdekű célt szolgál,

b)101 hazánk történelmének és régészeti örökségének olyan kiemelkedő történeti és kulturális jelentőségű hiteles dokumentuma, ahol régészeti terepmunkával végeztek kutatást, valamint

c) további kutathatósága biztosítható, és

d) a lelőhelyen esetlegesen lévő régészeti emlék funkciója ismert és alaprajza hitelesen rekonstruálható.

16. §102

16/A. §103

17. §104 (1)105 A miniszter a szakértői dokumentáció ismeretében dönt és

a)106 a védetté nyilvánítás, illetve a védettség megszüntetése tárgyában rendeletet alkot, vagy

b)107 megtagadja a védetté nyilvánítást, illetve a védettség megszüntetését.

(2) A nyilvántartást vezető hatóság a védetté nyilvánítási szakértői dokumentáció egy másolati példányát tájékoztatásul megküldi az illetékes hatóságnak.

(3)108

18. §109

19. §110

20. §111

III. Fejezet

A RÉGÉSZETI ÉS A HADTÖRTÉNETI ÖRÖKSÉG VÉDELME112

8.113 A nyilvántartott régészeti lelőhelyekre és a régészeti terepmunka elvégzésére vonatkozó általános követelmények

21. § (1) A nyilvántartott régészeti lelőhelyen állapotromlással járó tevékenység csak a Kötv. és e rendelet alapján, valamint az e rendeletben meghatározott engedéllyel végezhető.

(2)114 A nyilvántartott régészeti lelőhely állapotromlásának minősül a stratigráfiai egység megbolygatása, a történeti összefüggés megszüntetése, a régészeti leletek eredeti helyükről történő elmozdítása régészeti terepmunka nélkül.

(3) A földmunkával járó beruházással el kell kerülni

a)115 a miniszteri rendeletben védetté nyilvánított régészeti lelőhelyet, a (4) bekezdésben meghatározott esetek kivételével,

b) a nyilvántartott tájképi jelentőségű régészeti lelőhelyet és

c) az eredeti összefüggéseiben megmaradt, helyben és fizikai állapotromlás nélkül megőrzendő régészeti emléket.

(4)116 Belterületen, illetve történeti településmaggal érintett területen található miniszteri rendeletben védetté nyilvánított lelőhelyen földmunkával járó építési tevékenység és beavatkozás a feltárási engedélyben előírt terepmunka elvégzését követően végezhető.

(5)117 A lelőhely állapotváltozásával járó régészeti terepmunka esetén előnyben kell részesíteni a történeti összefüggést tartalmazó lelőhelyrész stratigráfiai egységeinek megtartását.

22. § (1)118 A régészeti terepmunkát végző vagy megelőző feltárás esetén a régészeti feladatellátásra a beruházóval szerződő intézmény vagy a 3. § (3) bekezdése szerinti kijelölt örökségvédelmi szerv gondoskodik

a)119 a régészeti terepmunka megkezdésének bejelentéséről

aa)120 a Kötv. 20. § (2) bekezdése szerinti engedélyköteles régészeti terepmunka tevékenység esetén a 6. mellékletben meghatározott adattartalmú formanyomtatványon a régészeti feltárás megkezdése előtt két nappal,

ab)121 a Kötv. 20. § (3) bekezdése szerinti bejelentésköteles régészeti terepmunka tevékenység esetén a 29. § (1) bekezdésében meghatározott módon,

b)122 a régészeti terepmunka jogszabálynak, valamint a miniszter által közzétett szakmai irányelveknek megfelelő elvégzéséről,

c) a feltárási naplónak a munkavégzés idején a feltárási helyszínen való őrzéséről,

d)123 a feltárt régészeti örökség őrzéséről, az elsődleges leletfeldolgozásról, a leletek végleges múzeumi befogadásáról, valamint a régészeti terepmunka eredményének tudományos feldolgozásáról,

e)124 a régészeti terepmunka szünetelése esetén a feltárt régészeti emlékek ideiglenes állagmegóvásáról, biztonságáról,

f) tervásatás és mentő feltárás esetén a feltárás befejezése után a rendeltetésszerű és biztonságos, az élet- és balesetvédelmi előírásoknak megfelelő használathoz szükséges tereprendezési munkák elvégzéséről, és

g)125 a régészeti terepmunka helye szerinti gyűjtőterülettel rendelkező múzeum értesítéséről, ha a régészeti terepmunkát más régészeti terepmunka elvégzésére jogosult intézmény vagy 3. § (3) bekezdése szerinti kijelölt örökségvédelmi szerv (a továbbiakban együtt: régészeti terepmunka elvégzésére jogosult intézmény) végzi.

(2)126 Az engedélyköteles régészeti terepmunka tevékenység az (1) bekezdés a) pont aa) alpontja szerinti bejelentést követő második napon megkezdhető.

(3)127 A Kötv. 20. § (3) bekezdés c) és d) pontja szerinti bejelentésköteles régészeti terepmunka tevékenység az (1) bekezdés a) pont ab) alpontja szerinti bejelentést követő második napon megkezdhető.

(4)128 A Kötv. 20. § (3) bekezdés a) és b) pontja szerinti bejelentésköteles régészeti terepmunka az (1) bekezdés a) pont ab) alpontja szerinti bejelentést követő második munkanapon megkezdhető a hatóság eltérő rendelkezése hiányában.

(5)129 A régészeti terepmunka nem minősül építési tevékenységnek.

23. § (1)130 Régészeti terepmunkát csak

a) szakirányú mesterfokozattal,

b)131 szakirányú mesterfokozattal egyenértékű okleveles régész szakképzettséggel, vagy

c)132 szakirányú mesterfokozattal egyenértékű, bölcsészettudomány képzési területen szerzett végzettséggel és régészeti specializációval

rendelkező,

d)133

továbbá a terepmunkát végző vagy a terepmunkába bevont intézménnyel – nagyberuházás esetén a bevont intézménnyel vagy szervezettel – munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló régész vezethet.

(2)134 A Kötv. 20 § (2) bekezdés a) és b) pontja és (3) bekezdés b) pontja szerinti régészeti terepmunkát vezető régésznek (a továbbiakban: feltárásvezető) – a mentő feltárás kivételével – a megjelölt feladatellátáshoz szükséges speciális szakirányú ismeretekkel és megfelelő feltárási gyakorlattal kell rendelkeznie.

(3)135 Megfelelő feltárási gyakorlatnak minősül a szakirányú mesterfokozat vagy szakképzettség megszerzését követően az 1. mellékletében meghatározott számítási módszer alapján az adott korszakot érintő feltárás vezetőjeként vagy a feltárási dokumentációban megnevezett munkatársként szerzett legalább 20 pont értékű szakmai gyakorlat.

(3a)136 A 20 pont értékű szakmai gyakorlat megszerzésébe be kell számítani az 1. mellékletben meghatározott számítási módszer alapján a feltárási dokumentációban megnevezett régésztechnikus munkatársként megszerzett pontszámot.

(4)137 A régészeti terepmunka elvégzésére jogosult intézmény csak olyan régészt bízhat meg feltárás vezetésével, aki korábbi tevékenysége során a jogszabályban meghatározott dokumentációs kötelezettségeit teljesítette.

(5) A feltárásvezetőnek az egyes feltárási munkafolyamatok elvégzésében történő akadályoztatása esetén az engedélyes köteles a helyettesítésről az (1)–(4) bekezdésben foglaltaknak megfelelő módon gondoskodni.

(6) A feltárásvezető köteles

a)138 a régészeti terepmunka, különösen a próba- és a teljes felületű feltárás esetén a feltárás vezetésével kapcsolatos feladatokat személyesen a helyszínen irányítani, az (5) bekezdésben foglaltak kivételével,

b) a feltárási naplót naprakészen, a munkálatokkal egy időben úgy vezetni, hogy annak alapján a feltárás célkitűzései, addigi menete és eredményei követhetők legyenek, valamint

c) a 24. § szerinti szakmai irányelveknek megfelelő dokumentációt elkészíteni.

(7)139 Több korszakot érintő feltárás esetén az (1) bekezdés szerinti szakképzettséggel és a (3) bekezdés szerinti feltárási gyakorlattal rendelkező munkatársat vagy konzulenst kell bevonni a régészeti feladatellátásba.

24. §140 A 3. § (3) bekezdése szerint kijelölt örökségvédelmi szerv minden év február 28-ig előkészíti és megküldi a miniszternek a régészeti terepmunka szakmai irányelveit, amelyeket a miniszter az Ásatási Bizottság bevonásával véleményez. Az elfogadott szakmai irányelveket a miniszter az általa vezetett minisztérium honlapján minden év április 30-ig közzéteszi.

25. § (1)141 Régészeti terepmunka végzésére alkalmas napnak minősül az a munkanap, amelyen az időjárási és a talajviszonyok, továbbá egyéb körülmények nem akadályozzák meg a feltárási tevékenységet.

(2)142 Az (1) bekezdésben foglaltakra figyelemmel régészeti terepmunka végzésére alkalmatlan különösen az a nap, amelyen a feltárási tevékenységet

a) a talaj fagyott állapota, nedvességtartalma, a belvíz vagy a talajvíz szintje,

b) a csapadék mennyisége vagy jellege, vagy

c) a rendkívüli időjárással összefüggő esemény miatt elrendelt riadó

megakadályozza.

26. §143 (1) A Kötv. 20. §-a szerinti régészeti terepmunkáról jelentést kell készíteni, amely tartalmazza

a) a 2. mellékletben meghatározott tartalmú lelőhely-bejelentő adatlapot,

b) a szöveges ismertetést és

c) a régészeti terepmunka által érintett terület EOV vetületű digitális vektoros formátumú helyszínrajzát, amely tartalmazza a kutatott lelőhely ismert kiterjedésének körvonalát és a feltárt, kutatott terület zárt alakzatként ábrázolt határát.

(2) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti adatlapot minden lelőhelyről külön kell kitölteni.

(3) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti szöveges ismertetés tartalmazza

a) engedélyhez kötött régészeti terepmunka tevékenység esetén a feltárási engedély számát vagy az arra történő utalást, hogy a régészeti terepmunka tevékenység nem tartozik az engedélyezési körbe, országos jelentőségű védett természeti területen végzett régészeti terepmunka tevékenység esetén a természetvédelmi hatóság által kiadott engedély számát,

b) a régészeti terepmunka menetét, eredményeinek rövid összefoglalását,

c) a régészeti terepmunkával érintett terület nagyságát,

d) a leletek elhelyezését,

e) az elvégzett régészeti terepmunka után a lelőhely állapotáról szóló adatokat,

f) az alkalmazott módszereket, továbbá

g) az előkerült leletek összefoglaló ismertetését.

(4)144 A jelentés egy példányát a régészeti terepmunka befejezését követő harminc napon belül meg kell küldeni a nyilvántartást vezető hatóságnak az Örökségvédelmi Nyilvántartási Rendszeren (a továbbiakban: ÖVNYR) keresztül.

(5) A jelentés további egy-egy példányát a régészeti terepmunka befejezését követő harminc napon belül elektronikus úton meg kell küldeni

a) a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központnak,

b) a területileg érintett vármegyei hatókörű városi múzeumnak, ha a régészeti terepmunkát más régészeti terepmunka elvégzésére jogosult intézmény végezte,

c) a gyűjtőterületén érintett területi múzeumnak, ha a régészeti terepmunkát más régészeti terepmunka elvégzésére jogosult intézmény végezte, és

d) a területi természetvédelmi hatóságnak és a működési területével érintett nemzeti park igazgatóságnak, ha a régészeti terepmunka országos jelentőségű védett természeti területen történt.

27. §145 (1) A régészeti terepmunka dokumentáció tartalmazza

a) a feltárási naplót,

b) régészeti bontómunka esetén a legkisebb bontási egységekre, jelenségre, stratigráfiai egységre vonatkozó adatlapokat,

c) a munkálatok során készült valamennyi feljegyzést,

d) az azonosított vagy feltárt régészeti jelenségeket és azok környezetét megörökítő fotódokumentációt, méretarányos alap- és metszetrajzot, EOV-vetületben készült helyszínrajzot és térképet, valamint mindezek listáit,

e) a régészeti jelenségekre vonatkozó, az a)–d) pontban fel nem sorolt technológiával rögzített adatot,

f) a régészeti leletek elsődleges leletfeldolgozásáról és muzeális intézménybe történő végleges befogadásáról szóló miniszteri rendeletben meghatározott tartalmú dokumentációját, kivéve a lelőhely- és leletfelderítés esetén.

(2) A feltárási napló a régészeti feltárás és terepmunka – hatósági és bírósági eljárásban felhasználható – alapdokumentuma, amelynek első részében a munkavégzés időpontját, időtartamát, a közreműködők létszámát, a terepmunka menetét befolyásoló körülményeket, a régészeti terepmunka elvégzésére alkalmas és alkalmatlan napokat, a második részében a szakmai megfigyeléseket, feljegyzéseket kell a terepmunka megkezdésétől a befejezéséig folyamatosan vezetni a feltárás módszerétől függően.

(3) A beruházó jogosult a feltárási napló első részébe betekinteni, arról másolatot kérni, ellenőrizni, bejegyzést tenni.

(4) A dokumentáció egy példányát a régészeti terepmunka befejezését követő egy éven belül meg kell küldeni a nyilvántartást vezető hatóságnak az ÖVNYR-en keresztül.

(5) A régészeti terepmunka dokumentáció egy-egy példányát a feltárás befejezését követő egy éven belül elektronikus úton meg kell küldeni

a) a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központnak,

b) a leletanyagot véglegesen befogadó múzeumnak,

c) a területileg érintett vármegyei hatókörű városi múzeumnak, ha a régészeti terepmunkát más régészeti terepmunka elvégzésére jogosult intézmény végezte, és

d) a gyűjtőterületén érintett területi múzeumnak, ha a régészeti terepmunkát más régészeti terepmunka elvégzésére jogosult intézmény végezte.

(6) A leletanyagot véglegesen befogadó múzeum a régészeti terepmunka dokumentáció egy papíralapú példányára is jogosult, melynek adattári elhelyezéséről és kutathatóságának biztosításáról a régészeti leletek elsődleges leletfeldolgozásáról és muzeális intézménybe történő végleges befogadásáról szóló miniszteri rendeletben megállapítottak szerint gondoskodik.

(7) A régészeti terepmunkát végző intézmény a régészeti terepmunka dokumentáció egy példányát köteles adattárában digitálisan és papír alapon tárolni és megőrizni.

28. § (1)146 A régészeti terepmunka jelentés és dokumentáció beérkezéséről a nyilvántartást vezető hatóság az ügyfél kérelmére igazolást bocsát ki. Ha a jelentés vagy a dokumentáció hiányos, a régészeti terepmunkát végző intézményt határidő tűzésével hiánypótlásra szólítja fel.

(2)147 A nyilvántartást vezető hatóság a régészeti terepmunka jelentés és dokumentáció szakmai tartalmának ellenőrzésébe bevonhatja az Ásatási Bizottságot.

9.148 Bejelentésköteles régészeti terepmunka tevékenységek, valamint a fémkereső műszer hivatás gyakorlásához szükséges használatának bejelentése

29. § (1)149 A Kötv. 20. § (3) bekezdésében megjelölt feltárási engedély nélkül végezhető bejelentésköteles régészeti terepmunka tevékenységet annak megkezdése előtt legalább egy munkanappal be kell jelenteni

a)150 ÉTDR-en keresztül az örökségvédelmi hatóságnak, valamint

b)151 elektronikus úton az országos jelentőségű védett természeti terület esetén a működési területével érintett nemzeti park igazgatóságnak.

(2)152 Fémkereső műszer hivatás gyakorlásához szükséges használatának minősül, ha a fémkereső műszer használója hitelt érdemlően igazolja, hogy feladatainak ellátásához szükséges a fémkereső műszer. Hitelt érdemlő bizonyításnak számít a munkaköri leírás, a cégszerűen aláírt megbízás vagy megrendelés.

(3) Fémkereső műszer hivatás gyakorlásához szükséges használata

a)153 régészeti terepmunka elvégzésére jogosult intézmény által fémkereső műszerrel végzett lelet- és lelőhely-felderítés,

b)154 a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum által végzett hadtörténeti örökségi helyszín felderítése,

c) tervszerű lőszermentesítés,

d) közmű-nyomvonal keresése,

e) háborús kegyelettel összefüggő feltárás, exhumálás.

(4) A Kötv. 20/A. §-át és e rendeletnek a fémkereső műszer használatára vonatkozó rendelkezéseit a bűnüldöző és nyomozó szervek feladatellátására, valamint a tűzszerészeti tevékenységre nem kell alkalmazni.

(5) A (3) bekezdés a) pontja esetében a bejelentést a 7. mellékletben meghatározott adattartalommal kell megtenni.

(6) A (3) bekezdés b) és c) pontja esetében a bejelentésnek tartalmaznia kell

a) a fémkereső műszer használatával érintett terület egyértelmű lehatárolását EOV-rendszerben készült térképen,

b) a fémkereső műszer használatának tervezett idejét,

c) az alkalmazni tervezett fémkereső műszer típusának megnevezését és leírását.

(7) A (3) bekezdés a) pontja szerinti tevékenység végzése során az (1) bekezdés a) és b) pontjában megjelölt szervnek a 47. § (3) bekezdése szerinti tudomásulvételről szóló értesítését a tevékenység végzője köteles a tevékenység végzése során magánál tartani, és a fémkereső műszer használatának ellenőrzésére jogosult szerv felszólítására bemutatni.

(8)155

10. A megelőző feltárás részletes szabályai

30. §156 Megelőző feltárás esetén a feltárás elvégzésére vonatkozó általános követelményeket a 31–36. §-ban foglalt kiegészítésekkel kell alkalmazni.

31. §157 Megelőző feltárás előkészítése során a beruházó köteles a régészeti terepmunka elvégzésére jogosult intézmény rendelkezésére bocsátani

a) az érintett területek azonosításra és területszámításra alkalmas adatait,

b) a beruházás helyszínrajzát, a meglévő és tervezett közművek nyomvonalát,

c) a beruházás alapozási terveit,

d) a földfelszín alatti munkák műszaki leírását,

e) a tereprendezésre vonatkozó adatokat,

f) a kivitelezés megkezdésének tervezett időpontját,

g)158 nyilatkozatot arról, hogy a beruházás nagyberuházásnak minősül-e,

h) nagyberuházás esetén nyilatkozatot a beruházás teljes bekerülési költségének tervezett összegéről, és

i) a beruházás építési engedélyét, ha az rendelkezésre áll.

32. § (1)159 Megelőző feltárás esetén a régészeti feladatellátás költségeire vonatkozó költségbecslést a régészeti terepmunka elvégzésére jogosult intézmény az alábbi tartalmi elemekkel készíti el:

a) a megelőző feltárás hatósági határozatban előírt módszere,

b) a megelőző feltárás előírt módszerének részét képező régészeti feladatellátás,

c) a résztevékenységek egységnyi költsége mind területegység, mind időegység alkalmazása esetén,

d) az egységre nem vetíthető résztevékenységek tételes költsége,

e)160 az egységnyi költség mértékét befolyásoló tényezők, így különösen: régészeti rétegek (stratigráfiai egységek) várható száma, réteg jelentkezésének mélysége, rétegsor mélysége, régészeti emlékek várható száma, kiterjedése, leletsűrűség,

f) a járulékos (infrastrukturális, logisztikai, koordinációs) költségek,

g)161 az elsődleges leletfeldolgozás költségei, legfeljebb a feltárás költségeinek harminc százaléka.

(2) A régészeti feladatellátás költségeire alkalmazható legmagasabb hatósági árakat a 8. melléklet tartalmazza.

(3)162 A régészeti feladatellátás költségeire alkalmazható árak tartalmazzák a régészeti terepmunkát végző intézmény működési költségének a feltárásra eső hányadát, amely legfeljebb 15%.

(4) Az elfedés lehetőségét vizsgáló talajtani fúrások költségeinek meghatározása a beruházóval egyeztetett költségtétel alapján történik.

33. § (1) Megelőző feltárás esetén a régészeti feladatellátásra irányuló szerződésnek tartalmaznia kell

a) a feltárás pontos helyét az azonosításra alkalmas adataival és térképi megjelölésével, a régészeti lelőhely nyilvántartási azonosítóját,

b) a feltárás tárgyát és a módszereit,

c) a szerződő felek közötti kapcsolattartók nevét, beosztását, munkahelyét,

d) a megelőző feltárás 32. §-ban foglaltak alapján meghatározott költségei folyósításának módját és ütemezését,

e)163 a megelőző feltárás terepi munkarészének időtartamát, befejezésének időpontját,

f) a különleges munkavégzési körülmények esetére vonatkozó rendelkezéseket,

g) a megelőző feltáráshoz kapcsolódó földmunkával kapcsolatos rendelkezéseket,

h) a régészeti feladatellátás megkezdését biztosító előleg esetén a felek megállapodása szerinti összegét, valamint

i) a tételes költségelszámolás módját és határidejét.

(2)164 Ha az örökségvédelmi hatóság a beruházás engedélyezése során előírta a megelőző feltárás módját, a szerződésben az előírtaktól eltérni csak az örökségvédelmi hatóság hozzájárulásával lehet.

34. § (1) Megelőző feltárás esetén az engedélyes köteles

a) a régészeti feladatellátást a műszaki és gazdaságossági követelményeknek megfelelően a legnagyobb gondossággal elvégezni,

b) a régészeti munkavégzésre alkalmas munkaterületet területátvételi állapotrögzítő jegyzőkönyvvel átvenni,

c) a feltárási napló első részébe a beruházó számára betekintést biztosítani,

d) a feltárást követően a munkaterületet a beruházónak területátadási állapotrögzítő jegyzőkönyvvel átadni.

(2) A megelőző feltárás a terület régészeti munkavégzésre alkalmas állapotban történő átvételét követően kezdhető meg. A munkaterületen, valamint az annak megközelítésére kijelölt területen felmerülő zöldkár rendezése a beruházó feladata.

(3) Régészeti munkavégzésre alkalmas állapotúnak minősül a terület, ha

a) a beruházási területen belüli feltárandó régészeti lelőhely kijelölése – legfeljebb 50 méteres távolságban elhelyezett, jól látható, egyértelműen megjelölt karókkal – megtörtént, a kitűzött pontok koordinátáit tartalmazó kitűzési jegyzőkönyvet és kitűzési vázrajzot papír alapon és EOV-rendszerben készült digitális térkép (állomány) formájában a feltárást végző intézménynek a beruházó átadta;

b) megtörtént a fakitermelés, bozót-, nád-, cserje- és egyéb növényzet irtása, a szántóföldi növényzet betakarítása vagy irtása;

c) építmény, építési, bontási vagy a hulladékról szóló törvény szerinti veszélyes hulladék, továbbá egyéb jelentős méretű vagy mennyiségű tárgy nem található a munkaterületen;

d) a közművezetékek terepi kijelölése megtörtént, leíró és térképes dokumentációját (beleértve – ha rendelkezésre áll – az EOV-rendszerben készült állományt is) a feltárást végző intézménynek a beruházó átadta, vagy ha nincs közművezeték a területen, és annak védőtávolsága sem érinti a területet és a beruházó átadta a közműszolgáltató nyilatkozatát a feltárást végző intézménynek;

e) a lőszer- és a tűzszerészeti vizsgálat és mentesítés megtörtént, és a lőszermentesítés minőségbiztosítási jegyzőkönyvét a feltárást végző intézménynek a beruházó átadta;

f)165 a megelőző feltáráshoz kapcsolódóan földdepók létesítése szükséges, azok – ha lehetséges – a feltárással érintett területen kívül kijelölésre kerültek a régészeti terepmunka elvégzésére jogosult intézmény javaslata alapján – a feltárásra vonatkozó szerződésben meghatározott eltérő rendelkezés hiányában – oly módon, hogy azok a régészeti lelőhely esetlegesen nem ismert, a beruházás miatt a későbbiekben feltárandó részeit ne fedjék el, ugyanakkor a feltárás helyszínétől ne legyenek a szükségesnél távolabb; valamint

g) a beruházó biztosítja a feltárandó terület megközelíthetőségét a feltárást végző intézmény számára.

(4) Ha a beruházás előkészítése során a munkaterületen az emberre és környezetre veszélyt jelentő anyagok jelenlétét tárják fel, a beruházó köteles a munkaterület átadása során a felderítés minőségbiztosítási jegyzőkönyvét átadni a feltárást végző intézménynek.

(5)166 Ha a feltárás beépített ingatlanon vagy a telekhatáron álló épülettel közvetlenül szomszédos területen – különösen történeti településmag területén – történik, a területátvételi állapotrögzítő jegyzőkönyvnek ki kell térnie a meglévő épületrészek megőrzésének szempontjaira is. Ilyen esetben a feltárási módszerek és technikák alkalmazása során figyelemmel kell lenni az építmények tartószerkezeti sajátosságaira.

(6)167 A megelőző feltárást követő területátadás során felvett állapotrögzítő jegyzőkönyv tartalmazza

a) a régészeti lelőhely feltárt részének méretét és elhelyezkedését,

b) a régészeti lelőhely ismert, de fel nem tárt, elfedett részének méretét és elhelyezkedését,

c)168 a feltárást végző intézmény nyilatkozatát a régészeti lelőhely állapotáról és az elfedés vagy bennhagyás régészeti előkészítéséről, valamint

d) az a) és b) pontban meghatározottak ábrázolását EOV-rendszerben készült digitális térképen.

(7) A feltárási naplóban rögzíteni kell a területátvétel és a területátadás tényét. A területátvételi és a területátadási állapotrögzítő jegyzőkönyv a feltárási dokumentáció részét képezi.

35. § (1)169 Ha a régészeti megfigyelés során régészeti bontómunka válik szükségessé – a beruházási földmunkával érintett mélységig – az előkerült régészeti jelenség vonatkozásában a régészeti bontómunkát és az elsődleges leletfeldolgozást a régészeti megfigyelés keretében kell elvégezni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti régészeti bontómunka megkezdését a 7. mellékletben meghatározott adattartalommal a hatóságnak be kell jelenteni.

(3) A régészeti bontómunka részét képező tevékenységek nem minősülnek kézi földmunkának.

36. § (1) A feltárás befejezése után az építési helyszín kivitelezési tevékenység végzésére való alkalmassá tétele, illetve az ingatlan rendeltetésszerű és biztonságos, az élet- és balesetvédelmi előírásoknak megfelelő használatához szükséges tereprendezési munkák elvégzése megelőző feltárás esetén a beruházó feladata.

(2) A régészeti földmunkát, valamint a kivitelezés földmunkáit, a feltárás vezetőjének irányításával régészeti megfigyelés mellett kell végezni, melynek költsége a területen elvégzett megelőző feltárás költségének része. A régészeti földmunka esetében a régészeti megfigyelés költsége a területen végzett megelőző feltárás költségének része.

(3) Ha a megelőző feltárást szükségessé tevő beruházás bármilyen okból meghiúsul, vagy szünetelésének időtartama a feltárás felfüggesztésétől vagy befejezésétől számítva meghaladja az egy évet, a beruházó köteles az ingatlan korábbi használatának megfelelő állapotot helyreállító tereprendezési munkák elvégzéséről és a feltárt régészeti emlékeknek a hatóság által előírt állagmegóvásáról gondoskodni.

(4) Ha a beruházás vagy a feltárás munkálatainak harminc napot meghaladó szünetelésére a feltárást végző intézménynek fel nem róható okból kerül sor, a feltárt régészeti emlékek ideiglenes állagmegóvásáról, biztonságáról, őrzéséről a feltárást végző intézmény a beruházó költségére köteles gondoskodni.

11. A nagyberuházással kapcsolatos régészeti feladatellátás általános szabályai

37. § (1)170 Nagyberuházással kapcsolatos régészeti feladatellátás esetén a régészeti terepmunka elvégzésére vonatkozó általános követelményeket és a megelőző feltárásra vonatkozó szabályokat a 38–45. §-ban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(2)171 A nagyberuházáshoz kapcsolódóan létesített anyagnyerőhely vagy célkitermelőhely vonatkozásában a nagyberuházás esetén folytatott régészeti terepmunkára vonatkozó rendelkezéseket csak akkor kell alkalmazni, ha az anyag-nyerőhely vagy a célkitermelő-hely létesítése nagyberuházásnak minősül.

(3)172 A rendelkezésre álló örökségvédelmi hatástanulmány vagy próbafeltárás nélkül készült előzetes régészeti dokumentáció esetén az örökségvédelmi hatóság dönt arról, hogy az alkalmas-e az elvégzendő régészeti feladatellátás módjának, valamint idő- és költségvonzatának meghatározására. Ha a rendelkezésre álló dokumentáció nem alkalmas ennek meghatározására, az örökségvédelmi hatóság – a 3. § (3) bekezdése szerinti kijelölt örökségvédelmi szerv véleményének kikérésével, észszerű határidő tűzésével – előírja a hiányzó munkarészek pótlását vagy új előzetes régészeti dokumentáció elkészítését.

38. § (1) Egyszerűsített előzetes régészeti dokumentáció készíthető, ha

a)173 a nyomvonalas létesítmény esetén a tervezett földmunkák által érintett terület szélessége nem éri el a 10 métert,

b)174 nem nyomvonalas létesítmény esetén az előzetes régészeti dokumentáció megrendelésekor ismert, nyilvántartott régészeti lelőhely földmunkával érintett területe nem éri el az 1000 m2-t, és a földmunkával érintett teljes terület kisebb 1 ha-nál,

c)175 a 3. § (3) bekezdése szerinti örökségvédelmi szerv rendelkezésére álló tervezési, régészeti és földtani alapadatok alapján megállapítható, hogy a beruházás során végzett földmunka nem éri el a régészeti örökség jelentkezésének felső síkját, vagy a beruházás megvalósításának módja nem veszélyezteti a régészeti jelenségeket,

d)176 a területen vagy a közvetlen közelében korábban végzett régészeti terepmunka eredményei, az előzetes régészeti dokumentáció készítése során elvégzett roncsolásmentes vizsgálatok eredményei vagy a beruházás jellege próbafeltárás végzését nem indokolják,

e)177 a földmunka tervezett területén építmény áll, vagy egykori építmény alapozás vagy burkolat fedi el, amelynek bontását régészeti megfigyelés mellett kell elvégezni, vagy

f)178 a beruházás alapozási technológiája, a beruházás során végzett földmunka mélysége, szélessége vagy a humuszolás mélysége a próbafeltárás elvégzését nem indokolja.

(2) Egyszerűsített előzetes régészeti dokumentáció készítésére – a próbafeltárás végzésének kivételével – a Kötv. 23/C. §-át kell alkalmazni.

39. § (1) Az előzetes régészeti dokumentáció két fázisban is készülhet: adattári és lelőhely-felderítési (ERD-I.), valamint próbafeltárási (ERD-II.).

(2) Az előzetes régészeti dokumentáció keretében a próbafeltárást az akadályozó körülmény megszűnését követően kell elvégezni, ha

a) a próbafeltárás építmény, aszfalt vagy térburkolat, közművezeték, termelői vezeték, engedélyhez kötött magánvezeték, vízzel vagy vegetációval való fedettség miatt részben sem lehetséges, vagy

b) az érintett ingatlannal a beruházó nem jogosult rendelkezni, és az ingatlannal rendelkezni jogosult nem járul hozzá a próbafeltárás elvégzéséhez.

(3)179 Az előzetes régészeti dokumentáció keretében végzett próbafeltárásról szóló bejelentéssel egyidejűleg igazolni kell, hogy a próbafeltárásra vonatkozó szerződés megkötésre került. A bejelentésben a beruházó nyilatkozik a beruházás a Kötv. 23/F. § (4) bekezdése alapján tervezett teljes bekerülési költségének tervezett összegéről, továbbá arról, hogy a beruházás nagyberuházásnak minősül.

(4) A próbafeltárás a bejelentés megtételére a 29. § (1) bekezdésében előírt határidő leteltét követően kezdhető meg, ha

a) jogszabály alapján egyéb engedélyre nincs szükség,

b) a próbafeltárás területe a 34. § (3) bekezdése szerint régészeti munkavégzésre alkalmas állapotban van, és

c)180 az örökségvédelmi hatóság a tevékenység végzése ellen nem emelt kifogást.

40. § (1)181 Az egy vármegyét érintő nagyberuházás egészére egy feltárási projekttervet kell készíteni.

(2)182 Ha a nagyberuházás több vármegye területét érinti, a régészeti feladatellátás területi szakaszait vármegyei bontásban kell meghatározni. Feltárási projektterv a nagyberuházáshoz kapcsolódó régészeti feladatellátás területi szakaszaira külön is készíthető.

(3) A feltárási projektterv készítése során az elfedés alkalmazása tekintetében figyelembe kell venni, hogy ha a kivitelezés során eltávolítandó talajréteg alsó síkja és a régészeti emlékek jelentkezésének felső síkja között a régészeti lelőhely, lelőhelyrész vagy régészeti emlék megóvását biztosító magasságú és konzisztenciájú intakt földréteg

a)183 marad a Kötv. 7. § 1. pontjában foglaltak szerint, akkor bennhagyást kell alkalmazni,

b) nem marad, a Kötv. 23/E. § (8) bekezdése alapján alkalmazható elfedés.

(4)184 Az örökségvédelmi hatóság dönt a (3) bekezdés szerinti intakt földréteg megfelelőségéről.

(5)185 A feltárási projekttervnek tartalmaznia kell a megelőző feltáráshoz kapcsolódó földmunka becsült mennyiségét.

(6)186 A feltárási projektterv készítése során az Ásatási Bizottság szakmai véleménye kérhető több vármegyét érintő nagyberuházás, továbbá elfedés vagy bennhagyás alkalmazására irányuló javaslat esetén.

(7)187 Az előzetes régészeti dokumentációt a földmunkával járó tevékenység engedélyezésére vagy a földterület megszerzésére irányuló azon első hatósági eljárás megindítására irányuló kérelemhez kell mellékelni, amelyben az örökségvédelmi hatóság eljár, vagy szakhatóságként vagy a szakkérdés vizsgálatával közreműködik. A kérelemhez mellékelni kell a beruházó nyilatkozatát a beruházásnak a Kötv. 23/F. § (4) bekezdése alapján a teljes bekerülési költségének tervezett összegéről, továbbá arról, hogy a beruházás a Kötv. 7. § 23. pontja alapján nagyberuházásnak minősül.

(8)188 Az örökségvédelmi hatóság megvizsgálja, hogy a benyújtott előzetes régészeti dokumentáció a földmunkával járó teljes tevékenységre vonatkozóan készült-e.

(9)189 Az örökségvédelmi hatóság a beruházás műszaki adatainak a régészeti érintettség szempontjából lényeges megváltozása vagy a beruházás helyszínének részleges megváltozása esetén a feltárási projektterv módosítását írhatja elő.

(10)190

(11) A beruházás helyszínének teljes megváltoztatása örökségvédelmi szempontból új beruházásnak minősül, mely esetben a beruházónak új feltárási projekttervet kell készíttetnie.

41. § (1)191 A kijelölt örökségvédelmi szerv a Kötv. 23/E. § (2) bekezdése szerinti koordinációs feladata körében eljárva a beruházó és a régészeti terepmunka elvégzésére jogosult intézmény közreműködésével egyezteti

a)192 a régészeti terepmunka ütemezését,

b) a rendelkezésre álló szaktevékenységi és bontómunkás kapacitást,

c)193 az elfedés vagy bennhagyás lehetőségét a kiviteli tervek alapján.

(2)194 A régészeti terepmunka elvégzésére jogosult intézmény és a beruházó a 31. § szerinti adatok hiánytalan rendelkezésre állásától számított tizenöt napon belül köt szerződést, melynek egy példányát a régészeti terepmunka elvégzésére jogosult intézmény megküldi a kijelölt örökségvédelmi szervnek.

(3)195 A régészeti feladatellátás során felmerülő szakmai kérdésekben az örökségvédelmi hatóság kérheti a kijelölt örökségvédelmi szerv szakértői véleményét.

42. §196 Ha a Kötv. 23/E. § (4) bekezdése szerint a megelőző feltárásra vonatkozó szerződést a régészeti terepmunka elvégzésére jogosult intézmény nem köti meg, a kijelölt örökségvédelmi szerv további tíz napon belül szerződést köt a beruházóval.

43. § (1)197 A beruházó és a régészeti terepmunkát végző intézmény a nagyberuházást megelőző feltárásra vonatkozó szerződést a feltárási projektterv adataira figyelemmel köti meg.

(2) Ha a feltárási projektterv elfedést tartalmaz, a régészeti feladatellátásra irányuló szerződésnek tartalmaznia kell az elfedésre vonatkozó rendelkezéseket is.

(3) A kivitelezés során a földmunkákkal érintett, és egyéb feltárási módszerekkel fel nem tárt területen régészeti megfigyelést kell biztosítani.

(4)198 A szerződésben a régészeti feladatellátásra, valamint a hatósági eljárás megindítására irányuló kérelem benyújtására meghatározott határidők késedelmes teljesítése esetére a régészeti terepmunkát végző intézményt terhelő kötbért kell kikötni. A kötbér mértéke – ettől eltérő megállapodás hiányában – a régészeti feladatellátás nettó díjának a késedelem időtartamára számított napi egy százaléka, legfeljebb azonban tizenöt százalék.

44. § (1) Elfedésre olyan műszaki megoldás alkalmazható, amely biztosítja a lelőhely tartós állapotmegóvását mind a kivitelezés során jelentkező, mind a kivitelezés megvalósulása után fellépő fizikai és kémiai hatásoktól.

(2) Elfedésre alkalmazható műszaki megoldás különösen a bolygatatlan régészeti rétegek és a kivitelezéssel érintett rétegek elválasztása

a) szigetelőréteggel,

b) teherelosztó szerkezettel vagy

c) teherelosztásra alkalmas anyagú, vastagságú és szilárdságú takaróréteggel.

(3) Az elfedés során alkalmazandó megoldás kiválasztásakor figyelemmel kell lenni az adott helyszín talajtani és egyéb környezeti viszonyaira, a beruházás kiviteli terveire, valamint a régészeti lelőhely jellegére.

(4) Elfedésnek csak az a megoldás minősül, amelynek célja az érintett régészeti lelőhely, lelőhelyrész vagy régészeti emlék megóvása. Nem minősülnek elfedésnek az egyéb célok érdekében végzett – különösen a beruházás során megvalósítandó építmény teherhordó szerkezetének kialakítását szolgáló – hasonló munkálatok. Ha az építmény teherhordó szerkezetének kialakítását szolgáló műszaki megoldás megfelel a (2) és (3) bekezdésben foglaltaknak, elfedésre szolgáló műszaki megoldást nem kell alkalmazni.

(5) Az elfedés régészeti előkészítését végző régész köteles az elfedést megelőző termőréteg-letermelést is figyelemmel kísérni, és ha a régészeti leletek jelentkezésének az előzetes régészeti dokumentáció, illetve a próbafeltárások során meghatározott felső síkjánál magasabban kerül elő régészeti lelet vagy emlék, annak feltárását a régészeti megfigyelés keretén belül elvégezni.

45. §199 Ha a nagyberuházás régészeti megfigyelése során előkerült régészeti lelőhely vagy lelet a kivitelezés hátráltatása nélkül régészeti bontómunka keretében nem tárható fel, a régészeti megfigyelést végző intézmény haladéktalanul értesíti az örökségvédelmi hatóságot. Az örökségvédelmi hatóság a szükséges intézkedésekről a bejelentés kézhezvételétől számított öt napon belül dönt.

12.200 A régészeti leletek és emlékek elhelyezése, megőrzése, régészeti leletek elsődleges feldolgozása és végleges befogadása

46. § (1)201 A régészeti terepmunka tevékenység során eredeti összefüggéseiben megmaradt régészeti emlék előkerülését a régészeti terepmunkát végző intézmény három napon belül köteles bejelenteni az örökségvédelmi hatóságnak, valamint megelőző feltárás esetén értesíteni a beruházót. A bejelentett régészeti emlék megtartására a régészeti terepmunkát végző intézmény javaslatot tehet az örökségvédelmi hatóságnak.

(2)202 Az (1) bekezdés szerint bejelentett régészeti emlék elkerüléséről vagy helyszíni megtartásáról és kezeléséről, valamint a szükséges állagmegőrző intézkedésekről az örökségvédelmi hatóság húsz napon belül dönt.

(3)203 Ha a régészeti emlék megelőző feltárás során került elő, és az örökségvédelmi hatóság határozata alapján azt a helyszínen kell megőrizni, a beruházás során a műszaki tervezésnek és a kivitelezésnek tekintettel kell lennie az emlék megőrzésére. Ebben az esetben a régészeti terepmunkát végző intézmény köteles a feltárás terepi munkáinak befejezését követő tizenöt napon belül a régészeti emlékről adatot szolgáltatni a beruházónak. Az adatszolgáltatás részeként rajzi dokumentáción egyértelműen fel kell tüntetni a bontható és a helyszínen – eredeti helyükön – megőrzendő régészeti emlékeket.

(4)204 Az elsődleges leletfeldolgozást a régészeti terepmunka dokumentációjának benyújtásáig el kell végezni. Ha az elsődleges leletfeldolgozás a régészeti terepmunka dokumentációjának benyújtásáig nem végezhető el, akkor a régészeti terepmunkát végző intézmény kérelmére, Budapest Főváros Kormányhivatala jóváhagyásával legfeljebb két évvel, különösen indokolt esetben – ha nagy mennyiségű régészeti jelenség és lelet kerül elő – legfeljebb öt évvel meghosszabbítható.

(5)205 Ha a régészeti terepmunkát nem a leletanyagot véglegesen befogadó múzeum végezte, a leletanyag a teljes tudományos feldolgozásig, legfeljebb azonban a régészeti terepmunka befejezésétől számított öt évig a régészeti terepmunkát végző intézmény őrzésében maradhat. Ezt követően az engedélyes a restaurált és tudományosan feldolgozott leletanyagot – a régészeti leletek elsődleges leletfeldolgozásáról és muzeális intézménybe történő végleges befogadásáról szóló miniszteri rendeletben foglaltak szerint – köteles átadni a feltárási engedélyben a leletanyag befogadójaként megjelölt múzeumnak.

(6)206 Ha a régészeti terepmunka során 1711 utáni emberi maradványok kerülnek elő, a régészeti terepmunkát végző intézmény erről haladéktalanul köteles az örökségvédelmi hatóságot értesíteni.

(7)207 A végleges leletbefogadásért a befogadott leletek mennyiségével arányos egyszeri költségtérítés illeti meg a leletanyagot véglegesen befogadó múzeumot, amelyek különösen a gyűjteményi alapleltárba vétel és a raktárkapacitás bővítésének költségeit tartalmazzák. A végleges leletbefogadás költségéről a 8. melléklet 44. pontja alapján a beruházó és a vele szerződő intézmény közötti szerződés rendelkezik.

13. A bejelentésköteles régészeti tevékenységekkel kapcsolatos hatósági feladatok

47. § (1)208 Az örökségvédelmi hatóság a bejelentéssel végezhető tevékenység megkezdésének bejelentésével összefüggésben vizsgálja, hogy

a) a bejelentő jogosult-e a bejelentett tevékenységet végezni,

b) biztosítottak-e a bejelentésköteles tevékenység Kötv.-ben és e rendeletben foglalt, illetve szakmai feltételei, továbbá

c) a beruházás a Kötv. szerinti nagyberuházásnak minősül-e.

(2)209 Ha az örökségvédelmi hatóság a jogszabályban előírt feltételek bármelyikének hiányát állapítja meg, a tevékenység folytatását megtiltja, egyébként a bejelentést tudomásul veszi.

(3)210 A tudomásulvételről az örökségvédelmi hatóság értesíti a bejelentőt, valamint a területileg illetékes, régészeti gyűjtőkörrel rendelkező múzeumot.

14.211 A régészeti feltárás engedélyezése és a hadtörténeti örökség kutatása

48. § (1) A régészeti feltárás engedélyezése iránti kérelmet a 9. mellékletben meghatározott adattartalommal kell benyújtani.

(2) A régészeti feltárás engedélyezése iránti kérelemhez mellékelni kell

a) EOV vagy WGS84 földrajzi koordinátákat tartalmazó térképet a feltárni tervezett régészeti lelőhely megjelölésével;

b)212 a feltárandó terület helyszínrajzát a feltárandó felület egyértelmű megjelölésével;

c) tervásatás esetén részletes kutatási programot, amely kitér az ismert és várható, a helyszínen megőrzendő régészeti emlék kezelésére, és a feltárás befejezését vagy egy évet meghaladó szünetelése esetén a feltárt régészeti örökség védelméről, a téliesítés módjáról, valamint a feltárási terület rendeltetésszerű és biztonságos, az élet- és balesetvédelmi előírásoknak megfelelő használatához szükséges tereprendezési munkák elvégzésére;

d) a különleges munkavégzési körülmények esetén követendő eljárásra vonatkozó leírást és indokolást;

e) a régészeti feltárás keretében tervezett tevékenységek felsorolását és ezek tételes költségbecslését;

f) megelőző feltárás esetén az előzetes régészeti dokumentációt, ha annak elkészítése az adott esetben kötelező, vagy ha egyébként készült;

g) nagyberuházás esetén a beruházás tervezett teljes bekerülési költségéről szóló nyilatkozatot, valamint az előzetes régészeti dokumentációt.

(3) A kérelem benyújtásával egyidejűleg igazolni kell, hogy

a) tervásatás esetén a feltárás által érintett ingatlannal rendelkezni jogosult az ingatlan régészeti célú igénybevételéhez hozzájárult,

b) a feltárásvezetőként megjelölt régész a megfelelő szakmai gyakorlattal rendelkezik, és korábbi tevékenysége során a dokumentációs kötelezettségét teljesítette,

c) megelőző feltárás esetén a feltárás elvégzésére jogosult intézmény és a beruházó között a megelőző feltárás elvégzésére vonatkozó szerződés megkötésre került,

d) nagyberuházás esetén a beruházás nagyberuházásnak minősül,

e) országos jelentőségű védett természeti területen tervezett régészeti feltárás esetén a természetvédelmi hatóság a feltárást engedélyezte.

(4) A leletanyag végleges befogadását a 10. mellékletben meghatározott adattartalommal kell igazolni, ha a befogadó intézmény nem azonos a feltárást végző intézménnyel.

(5)213 A régészeti tervásatás és a megelőző feltárás engedélyezésére irányuló kérelemről az Ásatási Bizottság szakmai véleményét kikéri

a)214 az eljárást megelőzően a régészeti terepmunka elvégzésére jogosult intézmény, vagy

b)215 az eljárás során az örökségvédelmi hatóság.

(6)216 Az (5) bekezdés a) pontja szerinti esetben az Ásatási Bizottság szakvéleményét megküldi a régészeti terepmunka elvégzésére jogosult intézménynek és az örökségvédelmi hatóságnak.

(7) Az Ásatási Bizottság véleményezésének határideje a régészeti feltárási engedély iránti kérelem és mellékletei hiánytalan rendelkezésre bocsátásától számított tizenöt nap, nagyberuházás esetén öt nap.

(8) A megelőző feltárás engedélyezésére irányuló eljárásban az ügyintézési határidő nagyberuházás esetén tizenöt nap.

49. §217 (1) Az örökségvédelmi hatóság termőföldön megvalósuló régészeti feltárás engedélyezésére irányuló eljárásban talajvédelmi szakkérdésként vizsgálja, hogy a kérelem szerinti tevékenység a termőföld minőségi védelmére vonatkozó jogszabályi feltételeknek megfelel-e, kivéve, ha az érintett tevékenységgel összefüggésben a talajvédelmi hatóság más eljárásban döntést nem hozott, vagy állásfoglalást nem adott.

(2) Az örökségvédelmi hatóság a tervásatás engedélyezésére irányuló eljárásban természetvédelmi szakkérdésként vizsgálja, hogy a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és uniós jogi követelményeknek, valamint a tájvédelem jogszabályban rögzített követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e, ha a tervásatást országos jelentőségű védett természeti területnek vagy barlangnak nem minősülő

a) külterületen,

b) természeti területen,

c) egyedi tájértéket magába foglaló területen vagy

d) Natura 2000 területen

végzik.

50. § (1) A régészeti feltárás engedélyezése iránti kérelmet el kell utasítani, ha a tervezett régészeti feltárás jogszabályban foglalt, illetve szakmai feltételei nem biztosítottak.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában szakmai feltételnek minősül a feltárás pénzügyi és személyi feltételeinek feladatarányos biztosítása, valamint időbeli végrehajthatósága.

51. § (1) A feltárási engedély tartalmazza

a) a feltárást végző intézmény, mint az engedély jogosultjának nevét és székhelyét,

b) ha más intézmény bevonására kerül sor, annak nevét és székhelyét,

c) a feltárásvezető nevét,

d)218 a feltárás egyértelműen azonosítható pontos helyét, az érintett régészeti lelőhely nyilvántartási azonosítóját és megnevezését,

e) a feltárás módszereit és a feltárás várható időtartamát,

f) ha nem azonos a feltárást végző intézménnyel, a leletanyagot véglegesen befogadó intézmény nevét és székhelyét, valamint

g)219 a feltárásra vonatkozó jogszabályi követelményekre és szakmai irányelvekre való hivatkozást, valamint a régészeti feltárás végzésének feltételeit.

(2) Az engedély a határozat véglegessé válásától számított két évig jogosít feltárás végzésére.

(3) A megelőző feltárásra vonatkozó feltárási engedély hatálya kérelemre egy évvel, nagyberuházás esetén két évvel meghosszabbítható.

(4)220 Az örökségvédelmi hatóság a véglegessé vált engedélyt megküldi a nyilvántartást vezető hatóságnak és a területileg illetékes, régészeti gyűjtőkörrel rendelkező múzeumnak a véglegessé válást követő harminc napon belül.

(5)221 Az (1) bekezdés c) és e) pontja alapján az engedélyben meghatározottaktól eltérni csak az örökségvédelmi hatóság módosított engedélyével lehet.

(6)222 A magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény 193. §-a szerinti közlekedési infrastruktúra-beruházás esetén a feltárási engedélyt azonnal végrehajthatóvá kell nyilvánítani.

51/A. §223 (1) A hadtörténeti örökség terepi kutatása vonatkozásában az örökségvédelmi hatóság felé történő bejelentésnek, valamint a hatósági engedélykérelemnek az alábbi adatokat kell tartalmaznia:

a) a kutatás tárgya, kora,

b) a terepi kutatás előzményei,

c) a terepi kutatás helyszíne (település, helyrajzi szám megadása), a munkálatok által érintett terület EOV vagy WGS84 koordinátákkal való adatolása, térképmellékleten való megjelölése,

d) a kutatási felület nagysága, nyomvonal esetén annak hossza,

e) a kutatás időintervalluma,

f) a terepi kutatás módszertana,

g) a munkálatok költségei és azok forrása,

h) javaslat a terepi kutatás során előkerült hadtörténeti örökség ingó elemeinek ideiglenes elhelyezésére,

i)224 javaslat a hadtörténeti örökség ingó elemeinek közgyűjteményben való végleges elhelyezésére,

j) az ingatlannal rendelkezni jogosultak hozzájárulása.

(2) A hadtörténeti örökség bejelentéssel végezhető terepi kutatása esetében a kutatás vezetőjének a tervezett munkálatok megkezdése előtt legalább egy munkanappal korábban meg kell tennie a bejelentést az örökségvédelmi hatóság felé az ÉTDR-en keresztül.

(3) A hadtörténeti örökség hatósági engedéllyel végezhető terepi kutatása esetében a kutatás vezetőjének az engedélykérelmet az örökségvédelmi hatóság felé az ÉTDR-en keresztül kell benyújtania.

(4) A hadtörténeti örökség terepi kutatásának bejelentése, valamint az örökségvédelmi hatóság által megadott engedély nem mentesíti a kutatás vezetőjét egyéb szükséges hatósági engedélyek kérelmezése alól.

(5) Hadtörténeti örökség régészeti lelőhelyen tervezett, bejelentésköteles vagy hatósági engedélyköteles terepi kutatása nem folytatható a területileg illetékes régészeti gyűjtőkörrel rendelkező múzeum vagy a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ szakmai részvétele nélkül.

(6) Hadtörténeti örökség terepi kutatására irányuló engedély kiadása során, amennyiben a terepi kutatást nem a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum kezdeményezte és a tervezett kutatásban szakmai együttműködőként sem vesz részt, az örökségvédelmi hatóság állásfoglalást kér a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumtól.

(7) A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum a terepi kutatási engedély iránti kérelem és mellékletei hiánytalan rendelkezésére bocsátásától számított 5 munkanapon belül köteles megküldeni állásfoglalását az örökségvédelmi hatóság részére.

(8) A terepi kutatási engedély birtokában a terepi kutatás megkezdését 2 nappal korábban az örökségvédelmi hatóságnak be kell jelenteni.

51/B. §225 (1) Az örökségvédelmi hatóság termőföldön megvalósuló hadtörténeti örökség terepi kutatására irányuló feltárás engedélyezésére irányuló eljárásban talajvédelmi szakkérdésként vizsgálja, hogy a kérelem szerinti tevékenység a termőföld minőségi védelmére vonatkozó jogszabályi feltételeknek megfelel-e, kivéve, ha az érintett tevékenységgel összefüggésben a talajvédelmi hatóság más eljárásban döntést nem hozott vagy állásfoglalást nem adott.

(2) A hadtörténeti örökség terepi kutatására irányuló feltárás engedélyezésére irányuló eljárásban természetvédelmi szakkérdésként vizsgálni kell, hogy a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és uniós jogi követelményeknek, valamint a tájvédelem jogszabályban rögzített követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e, ha a tervásatást országos jelentőségű védett természeti területnek vagy barlangnak nem minősülő

a) külterületen,

b) természeti területen,

c) egyedi tájértéket magába foglaló területen vagy

d) Natura 2000 területen

végzik.

51/C. §226 (1) A hadtörténeti örökség terepi kutatására irányuló feltárás engedélyezése iránti kérelmet el kell utasítani, ha a tervezett terepi kutatás jogszabályban foglalt feltételei nem biztosítottak.

(2) A hadtörténeti örökség terepi kutatására irányuló feltárás iránti engedély tartalmazza:

a) a hadtörténeti örökség terepi kutatására irányuló feltárást végző intézmény, mint az engedély jogosultjának nevét és székhelyét,

b) ha más intézmény bevonására kerül sor, annak nevét és székhelyét,

c) a hadtörténeti örökség terepi kutatására irányuló feltárás egyértelműen azonosítható pontos helyét,

d) a hadtörténeti örökség terepi kutatására irányuló feltárás módszereit és a munkálatok várható időtartamát,

e) ha nem azonos a feltárást végző intézménnyel, a hadtörténeti örökség ingó elemeit véglegesen befogadó intézmény nevét és székhelyét, valamint

f) a feltárásra vonatkozó jogszabályi követelményekre és szakmai irányelvekre való hivatkozást, valamint a feltárás végzésének feltételeit.

(3) Az engedély a határozat véglegessé válásától számított két évig hatályos.

(4) Az örökségvédelmi hatóság a véglegessé vált engedélyt megküldi a nyilvántartást vezető hatóságnak és a területileg illetékes, régészeti gyűjtőkörrel rendelkező múzeumnak, valamint a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumnak a véglegessé válást követő harminc napon belül.

51/D. §227 (1) A terepi kutatást végző intézmény a hadtörténeti örökségi elem terepi kutatásának lezárását követő 30 napon belül kutatási jelentésben köteles beszámolni eredményeiről az örökségvédelmi hatóságnak és a nyilvántartást vezető hatóságnak. A terepi kutatást végző intézmény a kutatási jelentés egy elektronikus példányát köteles megküldeni a fenti határidőben a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum részére, a Kötv. 36. § (2) bekezdésében rögzített tárgykiválasztási jogának gyakorlása érdekében.

(2) A kutatási jelentés tartalmazza

a) terepi kutatás tárgyát, az azonosított hadtörténeti örökség jellegét, korát és állapotát,

b) a terepi kutatás helyszínét, a település nevét, a helyrajzi számot, az EOV vagy WGS84 földrajzi koordinátákat tartalmazó térképet,

c) a terepi kutatás ismertetését és a kutatás eredményeinek összegzését,

d) régészeti örökség azonosítása esetén az előkerült régészeti örökséggel kapcsolatos megállapítások összegzését,

e) a kutatás során a hadtörténeti örökség előkerült ingó elemeinek listáját,

f) a hadtörténeti örökség előkerült ingó elemeinek ideiglenes és végleges elhelyezésének tervezetét, valamint

g) a képi mellékletet.

51/E. §228 (1) Földmunkálatok során talajban, illetve folyó- és állóvizekhez kapcsolódó munkálatok során előkerült hadtörténeti örökségi elem vonatkozásában a megtaláló a felfedezésről haladéktalanul köteles tájékoztatni a területileg illetékes, régészeti gyűjtőkörrel rendelkező múzeumot. A felfedezésről a területileg illetékes múzeum jelentésben köteles beszámolni az örökségvédelmi hatóság, valamint a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum felé.

(2) A jelentés tartalmazza

a) a hadtörténeti örökségi elem előkerülésének körülményeit,

b) az előkerült hadtörténeti örökségi elem rövid leírását,

c) a képi mellékletet.

(3) A megtaláló köteles a tevékenységét szüneteltetni, továbbá a helyszín és az előkerült hadtörténeti örökségi elem őrzéséről – a jogalap nélküli birtoklás szabályai szerint – a területileg illetékes, régészeti gyűjtőkörrel rendelkező múzeum intézkedéséig gondoskodni.

51/F. §229 (1) A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum a részére megküldött, a régészeti terepmunkát lezáró dokumentáció, továbbá a hadtörténeti örökség terepi kutatását lezáró, illetve az 51/E. § (2) bekezdése szerinti jelentés alapján élhet a Kötv. 36. § (2) bekezdésében biztosított tárgykiválasztási jogával.

(2) A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum tárgykiválasztási jogát szakmai szempontok alapján gyakorolja, amely során figyelembe veszi az adott elem korát, ritkaságát és hadtörténeti jelentőségét.

(3) A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum az (1) bekezdés szerinti dokumentáció, illetve jelentés kézhezvételétől számított 15 napos jogvesztő határidőn belül nyilatkozik a feltárást, illetve a hadtörténeti terepi kutatást végző, továbbá az 51/E. § (1) bekezdése szerinti jelentést küldő intézmény irányába a tárgykiválasztási joga gyakorlásáról.

(4) Ha a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum tárgykiválasztási jogával nem élt, vagy a fenti határidőben nem tett nyilatkozatot, akkor a Kötv. 36. § (3) bekezdésében foglaltak az irányadók.

(5) Ha a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum élt tárgykiválasztási jogával, úgy a feltárást, illetve a hadtörténeti örökség terepi kutatását végző, továbbá az 51/E. § (1) bekezdése szerinti jelentést küldő intézmény a (3) bekezdés szerinti nyilatkozat kézhezvételétől számított 90 napon belül köteles a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumnak a végleges tárgybefogadásról szóló átadás-átvételi jegyzőkönyv felvétele mellett átadni a kiválasztott hadtörténeti örökség ingó elemet.

(6) A végleges tárgybefogadásról szóló átadás-átvételi jegyzőkönyv tartalmazza

a) régészeti terepmunka vagy a hadtörténeti örökség terepi kutatása során előkerült hadtörténeti örökség ingó eleme esetében:

aa) a feltárást, illetve a terepi kutatást végző intézmény és a befogadó múzeum adatait,

ab) a befogadás jogalapját,

ac) a feltárás, illetve a terepi kutatás helyszínének megnevezését,

ad) a feltárás, illetve a terepi kutatás időtartamát,

ae) a befogadásra kerülő ingó elemének a leírását,

af) a befogadásra kerülő ingó elemek mennyiségét köbméterben meghatározva,

ag) a végleges tárgybefogadás költségét, valamint az abból a raktárkapacitás bővítésére fordítandó – a teljes összeg legalább 50%-át elérő – hányadát,

ah) a végleges tárgybefogadás szakmai feltételeit, követelményeit és az átadás-átvételi jegyzőkönyv tárgyát képező hadtörténeti örökségi ingó elem ezeknek való megfelelőségét,

ai) a hadtörténeti örökségi ingó elem befogadó múzeumba való beszállításának, valamint átadás-átvételének várható időpontját és lefolytatásának részleteit, valamint

aj) a befogadó múzeum szakmai és pénzügyi teljesítésének, valamint elszámolási kötelezettségének módját és határidejét a feltárás, illetve kutatást végző intézmény felé;

b) az 51/E. § (1) bekezdése szerint előkerült hadtörténeti örökség ingó eleme esetében:

ba) a hadtörténeti örökség előkerült ingó elemét átmenetileg befogadó múzeum adatait,

bb) a befogadás jogalapját,

bc) a hadtörténeti örökség előkerülésének helyszínét és időpontját,

bd) az előkerülés körülményeit,

be) a hadtörténeti örökség ingó elemének leírását,

bf) a befogadásra kerülő ingó elemek mennyiségét köbméterben meghatározva,

bg) a végleges tárgybefogadás költségét,

bh) a végleges tárgybefogadás szakmai feltételeit, követelményeit, és az átadás-átvételi jegyzőkönyv tárgyát képező hadtörténeti örökségi ingó elem ezeknek való megfelelőségét, valamint

bi) a hadtörténeti örökségi ingó elem befogadó múzeumba való beszállításának, valamint átadás-átvételének várható időpontját és lefolytatásának részleteit.

(7) A végleges tárgybefogadásról szóló átadás–átvételi jegyzőkönyv mellékletét képezi

a) a leválogatási eljárás dokumentációja,

b) teljes tudományos feldolgozásban részesült tárgyi anyag esetében a tudományos feldolgozás azon munkarésze, mely biztosítja a befogadásra kerülő hadtörténeti örökség ingó elemeinek egyedi azonosítását és szakleltárkönyvi nyilvántartásba vételét, valamint

c) a restaurálási napló.

51/G. §230 (1) A hadtörténeti örökség nem restaurálható, továbbá töredékességük és hiányosságuk folytán tudományos információt, hadtörténeti örökségi értéket nem hordozó, ezért teljes tudományos feldolgozásra, múzeumi befogadásra alkalmatlan ingó elemeit leválogatási eljárás keretében el kell távolítani a végleges gyűjteményi elhelyezésre szánt anyagból.

(2) Leválogatási eljárásra a HM Hadtörténeti Intézeti és Múzeum tárgykiválasztási jogának gyakorlására nyitva álló határidő lejártát követően, a kiválasztással nem érintett hadtörténeti örökségi ingó elemek vonatkozásában az azokat véglegesen befogadó múzeumban, a restaurálási munkafolyamat részeként kerülhet sor.

(3) A leválogatási eljárást a múzeum három főből álló munkacsoportja folytatja le, amelynek tagjai

a) a hadtörténeti örökség terepi kutatásának vagy a régészeti terepmunkának a vezetője,

b) a hadtörténeti örökség ingó elemeit véglegesen befogadó múzeum anyagismerettel rendelkező gyűjteményvezetője, valamint

c) az állagvédelmi munkát végző restaurátor.

(4) A leválogatási eljárás eredményéről jegyzőkönyvet és – annak mellékleteként – leválogatási jegyzéket kell készíteni.

(5) A leválogatási eljárás jegyzőkönyve tartalmazza

a) a munkacsoport tagjainak nevét, munkakörét, beosztását, szakterületét,

b) a leválogatási eljárás helyét és idejét, valamint

c) azt, hogy a leválogatási eljárás során a közgyűjteményi gyarapításra nem alkalmas, és ezért az eltávolított hadtörténeti örökség ingó elemei hol, milyen módon kerültek elhelyezésre.

15. Fémkereső műszer használatának engedélyezése

52. §231 (1) A fémkereső műszer hivatáshoz nem kötött használatát a tervezett tevékenység leírásával és céljának megjelölésével az örökségvédelmi hatóságnak be kell jelenteni.

(2) Fémkereső műszer használatának minősül, ha a fémkereső műszer összeszerelt, üzemképes állapotban és funkciójának megfelelő használatban vagy használatra kész állapotban van.

(3) Az (1) bekezdés szerinti bejelentés tartalmazza

a) a fémkereső műszer használatával érintett terület egyértelmű lehatárolását EOV-rendszerben készült térképen,

b) a fémkereső műszer használatának tervezett idejét.

(4) A bejelentésben az ügyfél nyilatkozik arról, hogy a bejelentést megelőző öt évben a régészeti és hadtörténeti örökséggel összefüggésben szabálysértési vagy büntetőjogi felelősségét nem állapították meg, és vele szemben szabálysértési vagy büntetőeljárás nincs folyamatban, továbbá vele szemben örökségvédelmi bírságot sem szabtak ki. A bejelentéssel egyidejűleg igazolni kell, hogy

a) a fémkereső műszer használatával érintett ingatlannal rendelkezni jogosult a fémkereső műszer használatához hozzájárult,

b) a régészeti terepmunka elvégzésére jogosult intézménnyel megbízási szerződés vagy együttműködési megállapodás megkötésre került.

(5) Az örökségvédelmi hatóság nyolc napon belül a fémkereső műszer használatára vonatkozó bejelentés tudomásulvételét megtagadja, és a tevékenység megkezdését, végzését megtiltja, ha

a) a tervezett tevékenység a 21. § (3) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott területet, rét vagy legelő művelési ágban lévő területet vagy régészeti lelőhelyet érint,

b) a kérelmező szabálysértési vagy büntetőjogi felelősségét a régészeti vagy hadtörténeti örökséggel összefüggésben megállapították,

c) a kérelmezővel szemben örökségvédelmi bírságot szabtak ki,

d) a kérelmező ellen a régészeti vagy hadtörténeti örökséggel összefüggő szabálysértési, büntetőjogi vagy örökségvédelmi bírság kiszabására vonatkozó eljárás folyamatban van,

e) a tervezett tevékenység a régészeti vagy a hadtörténeti örökség felderítését célozza – kivéve, ha a tevékenységet a hadtörténeti örökségi elem terepi kutatására jogosult intézmény megbízásából vagy az intézménnyel kötött együttműködési megállapodás alapján végzik.

(6) A fémkereső műszerrel végzett tevékenységet az örökségvédelmi hatóság hivatalból vagy a gyűjtőterületén érintett múzeum kérelmére is megtilthatja.

(7) Az örökségvédelmi hatóság a bejelentés tudomásulvételéről haladéktalanul értesíti

a) a bejelentőt,

b) a gyűjtőterületén érintett múzeumokat,

c) a működési területével érintett nemzeti park igazgatóságot,

d) az illetékes jegyzőt,

e) az illetékes jegyző útján a mezőőri szolgálatot,

f) az illetékes rendőrkapitányságot,

g) az ingatlannal rendelkezni jogosultat és

h) a nyilvántartást vezető hatóságot.

(8) A tevékenység a bejelentés tudomásulvételének időpontjától számított egy évig jogosít a tevékenység végzésére, kivéve, ha az örökségvédelmi hatóság ennél rövidebb időt jelöl meg.

(9) A fémkereső műszer használatára vonatkozó bejelentés alapján végezni tervezett tevékenységet a tényleges tevékenység megkezdését 3 munkanappal megelőzően az örökségvédelmi hatóságnak elektronikus úton be kell jelenteni.

(10) Ha a tevékenység során régészeti emlék, lelet, hadtörténeti örökség ingó eleme vagy annak tűnő tárgy

a) kerül elő, a tevékenységet végző köteles a Kötv. 24. § (2) bekezdés b) pontja szerinti bejelentést megtenni,

b) nem kerül elő, a tevékenységet végző köteles a (8) bekezdésben foglalt határidő lejártát követő harminc napon belül az örökségvédelmi hatóságnak jelentést küldeni a végzett tevékenység leírásával, és nyilatkozni, hogy régészeti emlék, lelet vagy annak tűnő tárgy nem került elő a fémkereső műszerrel végzett tevékenység során.

16. Régészeti örökségvédelmi engedélyezési eljárás

53. § (1)232 Az örökségvédelmi hatóság örökségvédelmi engedélye szükséges a következő – más hatóság (örökségvédelmi szakhatóság hozzájárulásával vagy szakkérdés vizsgálata alapján kiadott) engedélyéhez nem kötött – tevékenységekhez:

a)233 minden 30 centiméter mélységet meghaladó földmunka, tereprendezés, depó, feltöltés, töltés létesítése miniszteri rendeletben védetté nyilvánított régészeti lelőhelyen,

b) régészeti emlék megóvási, konzerválási munkálatai nyilvántartott régészeti lelőhelyen.

(2)234 A kérelem benyújtásával egyidejűleg igazolni kell, hogy a tevékenységgel érintett ingatlannal rendelkezni jogosult a tevékenységhez hozzájárult. A kérelemhez mellékelni kell

a) a tervezett tevékenység pontos helyszínének leírását annak földrajzi kiterjedésével, illetve helyszínrajzot (EOV vagy WGS84 földrajzi koordinátákat tartalmazó térképet),

b) a tervezett tevékenység megnevezését, leírását.

(3)235 Az örökségvédelmi hatóság döntéséhez miniszteri rendeletben védett régészeti lelőhely esetén örökségvédelmi hatástanulmány (a továbbiakban: döntéselőkészítő örökségvédelmi hatástanulmány) készítését írhatja elő.

(4)236 Az örökségvédelmi hatóság az engedélyt megtagadja, ha a tervezett tevékenység következtében a lelőhely megsemmisülne vagy részleges állapotromlása következne be.

(5) Az engedély a határozat véglegessé válásától számított egy évig jogosít a tevékenység végzésére.

(6) Az örökségvédelmi engedély alapján végezni tervezett tevékenység megkezdését megelőzően tíz nappal a tevékenység tényleges végzésének megkezdését a hatóságnak elektronikus úton be kell jelenteni.

(7)237 Az örökségvédelmi hatóság a véglegessé vált határozatot megküldi

a) a kérelmezőnek és

b) a területileg illetékes régészeti gyűjtőkörrel rendelkező múzeumnak.

17. A hatóság régészeti örökséggel kapcsolatos ellenőrzési feladatai

54. § (1)238 A régészeti terepmunka ellenőrzése keretében az örökségvédelmi hatóság vizsgálja, hogy a régészeti feladatellátást a Kötv.-ben és az e rendeletben meghatározott követelményeknek és előírásoknak megfelelően végzik-e, valamint a feltárási naplóban rögzített régészeti terepmunka végzésére alkalmas és arra alkalmatlan napokat, a terepmunka végzésére alkalmatlanság indokoltságát, és eldönti az ezzel kapcsolatos vitás kérdéseket.

(2)239 Az örökségvédelmi hatóság az ellenőrzésbe bevonhatja az Ásatási Bizottságot.

(3)240 A régészeti terepmunkára vonatkozó jogszabályi vagy a feltárási engedélyben foglalt előírások megszegése esetén az örökségvédelmi hatóság a régészeti terepmunkát felfüggeszti, és megvizsgálja, hogy fennállnak-e a Kötv.-ben meghatározott egyéb jogkövetkezmények alkalmazásának indokai.

(4)241 Szabálytalan régészeti terepmunka tevékenység esetén, vagy ha a Kötv.-ben meghatározott egyéb jogkövetkezmények alkalmazásának indokai fennállnak, az örökségvédelmi hatóság a régészeti terepmunkát leállítja, továbbá engedélyköteles tevékenység esetén a feltárási engedélyt visszavonja.

(5)242 A miniszteri rendeletben védetté nyilvánított régészeti lelőhely állapotát az örökségvédelmi hatóság a területileg illetékes régészeti gyűjtőkörrel rendelkező múzeum bevonásával ellenőrzi.

(6) Az ellenőrzés végén a 2. melléklet szerinti adatokat rögzítő jegyzőkönyvet meg kell küldeni a nyilvántartást vezető hatóságnak és az ellenőrzésbe bevont múzeumnak.

(7)243 Az (5) bekezdés szerinti helyszíni ellenőrzést követően a Kötv. 18. § (1) bekezdése szerinti esetben az örökségvédelmi hatóság haladéktalanul kezdeményezi a régészeti védelem megszüntetését.

(8)244 Az örökségvédelmi hatóság a régészeti lelőhelyet veszélyeztető tevékenység végzését megtiltja.

(9)245 A (3) és (4) bekezdésben foglaltak a hadtörténeti örökség ingatlan elemének szabálytalan terepi kutatása esetén is alkalmazandóak.

18. A régészeti lelőhely és a lelet megtalálójának miniszteri elismerése

55. § (1)246 A kiemelkedő tudományos jelentőségű régészeti emlék és lelet régészeti terepmunkán kívüli felfedezőjének, megtalálójának vagy bejelentőjének (a továbbiakban: megtaláló) jogkövető magatartásáért adható elismerés (a továbbiakban: elismerés) adományozását régészeti terepmunka elvégzésére jogosult intézmény vagy az örökségvédelmi hatóság kezdeményezheti a miniszternél a 11. mellékletben meghatározott adattartalommal minden év augusztus 31-ig. Az elismerésre irányuló eljárás hivatalból is indulhat.

(2) Az elismerés formája lehet oklevél vagy oklevél és pénzjutalom.

(3) Elismerés akkor adható, ha a megtaláló maradéktalanul eleget tett a Kötv. és más jogszabályok előírásainak.

(4) Nem adható elismerés annak, aki

a) régészet szakirányú mesterfokozattal vagy szakképzettséggel rendelkezik, vagy a régészet tárgyban doktori fokozatot szerzett,

b) alapfokozattal és történelem szakképzettséggel, régésztechnikusi specializációval rendelkezik vagy régésztechnikusként dolgozik, vagy

c)247 a régészeti lelőhellyel vagy lelettel régészeti terepmunka során került kapcsolatba.

(5) A kezdeményezéseket a miniszter az Ásatási Bizottság bevonásával véleményezi, és a régészeti lelőhely vagy lelet tudományos jelentősége és kiemelkedő fontossága alapján dönt az elismerés adományozásáról. Ha a miniszter elismerés adományozása mellett dönt, egyúttal megállapítja az elismerés módját és pénzjutalom esetén annak összegét.

(6) A pénzjutalom összege

a)248 a régészeti emlék és lelet esetén annak tudományos jelentőségével arányos,

b)249 régészeti lelet esetén a lelet becsült értékének legfeljebb tíz százaléka, de legfeljebb nettó ötmillió forint.

(7) Kiemelkedő jelentőségű vagy értékű lelet bejelentése esetén a miniszter az Ásatási Bizottság javaslatára egyedi döntéssel eltérhet a pénzjutalomnak a (6) bekezdés b) pontjában meghatározott legmagasabb összegétől.

(8)250 A pénzjutalom összegének megállapításánál figyelembe kell venni több darabból álló, összetartozó leletegyüttes, éremkincs, nemesfémből készült tárgy vagy ötvösmunka esetén a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ szakértői véleményét.

(9) A megtaláló elismerésének adományozására évente legalább egy alkalommal kerül sor.

IV. Fejezet251

19.

56. §

20.

57. §

21.

58. §

59. §

22.

60. §

23.

61. §

62. §

24.

63. §

25.

64. §

26.

65. §

66. §

66/A. §

66/B. §

66/C. §

66/D. §

67. §

27.

68. §

69. §

28.

70. §

29.

71. §

72. §

30.

73. §

31.

74. §

32.

75. §

33.

76. §

77. §

78. §

34.

79. §

35.

80. §

36.

81. §

V. Fejezet

A RÉGÉSZETI ÖRÖKSÉG VÉDELMÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYOK252

36/A. 253 Elektronikus ügyintézés

81/A. § (1)254 A régészeti örökség védelmével kapcsolatos örökségvédelmi hatósági eljárásokban a hatóság az ÉTDR-ben mint zárt informatikai rendszerben hozza meg az eljárás folyamán szükséges intézkedést, a közbenső, valamint az érdemi döntést, amelyeket a kapcsolattartás módjára megjelölt rendelkezés szerint közöl az ügyféllel, az egyéb értesítettekkel, és ehhez az ÉTDR adatbázisába menti le a kiadmányokat és a kézbesítési adatokat is.

(2) Az ÉTDR-ből a tulajdonos vagy meghatalmazottja ilyen tartalmú rendelkezése esetén a kézbesítés elektronikus úton, az elektronikus kézbesítés szabályai szerint történik, és ilyen módon kerül kézbesítésre az értesítés arról, hogy a kézbesített iratot a tulajdonos vagy meghatalmazottja az ÉTDR felületéről letöltheti.

(3) Az (1) bekezdés szerinti eljárásokban közreműködő szervek regisztrációja az ÉTDR-ben történik.

(4) A kérelemhez benyújtott mellékleteknek meg kell felelniük a 3. mellékletben meghatározott technikai és formai követelményeknek.

37.255

82. §

38. Az örökségvédelmi hatástanulmány

83. § (1) Az örökségvédelmi hatástanulmányt

a)256 a Kötv. 85/A. §-ában meghatározott esetekben a településfejlesztési terv vagy a településrendezési terv megalapozó vizsgálata keretében, települési örökségvédelmi hatástanulmányként (a továbbiakban: települési örökségvédelmi hatástanulmány) a 14. melléklet szerinti tartalommal a (2) bekezdés a)–c) pontja alapján,

b) a 87. § (4) bekezdésében meghatározott esetekben az engedély iránti kérelmet benyújtónak döntéselőkészítő örökségvédelmi hatástanulmányként a 15. melléklet szerinti tartalommal a (2) bekezdés d) pontja alapján

kell elkészíttetni.

(2) Az örökségvédelmi hatástanulmány kidolgozása során

a)257 a településfejlesztési tervhez a 14. melléklet 1. pont 1.1. és 1.3. alpontja szerinti tartalmat teljeskörűen,

b)258 a helyi építési szabályzat kidolgozásához – ha az nem áll rendelkezésre –, a 14. melléklet 1. pont 1.1–1.3. alpontjában meghatározott vizsgálatot, továbbá 1. pont 1.4. alpontjában meghatározott értékleltárt, valamint 2. pontja szerinti hatáselemzést a településrendezési terv meghatározásához szükséges részletezettséggel;

c) településképi rendelet helyi védelmi előírásainak meghatározásához a 14. melléklet 1. pont 1.4. alpontjában meghatározott értékleltárt teljeskörűen;

da) régészeti örökség felmérése esetén a 15. melléklet 1–3. pontja alatti vizsgálatokat és elemzéseket,

db) műemléki érték felmérése esetén a 15. melléklet 1–3. pontja alatti vizsgálatokat és elemzéseket, továbbá a 15. melléklet 4. pontjában meghatározott értékleltárt és a 15. melléklet 5. pontjában meghatározott értékvédelmi tervet teljeskörűen

a tervezés alá vont terület és a tervezett rendezési cél által megkövetelt mértékben kell elkészíteni.

(3) Az örökségvédelmi hatástanulmány régészeti szakterületi munkarésze a 14. és 15. mellékletben meghatározott tartalmi elemek közül a régészeti örökség tárgykörével foglalkozó tartalmi elemek összessége.

(4) Az örökségvédelmi hatástanulmány műemléki szakterületi munkarésze a 14. és 15. mellékletben meghatározott tartalmi elemek közül a műemlékvédelem tárgykörével foglalkozó tartalmi elemek összessége.

84. § (1)259 A települési örökségvédelmi hatástanulmány elkészítéséről a településfejlesztési terv vagy a településrendezési terv és a településképi rendelet készíttetője köteles gondoskodni.

(2) Az örökségvédelmi hatástanulmány elkészítésére jogosult

a)260 az örökségvédelmi hatástanulmány régészeti szakterületi munkarésze vonatkozásában a régészeti örökséggel és a műemléki értékkel kapcsolatos szakértői tevékenységről szóló kormányrendelet szerint régészeti területen szakértői tevékenység elvégzésére jogosult szakértő,

b)261 az örökségvédelmi hatástanulmány műemléki szakterületi munkarésze vonatkozásában – kivéve a (3) bekezdésben foglaltakat – a régészeti örökséggel és a műemléki értékkel kapcsolatos szakértői tevékenységről szóló kormányrendelet szerint műemléki terület műemléki érték dokumentálása szakterületen szakértői tevékenység elvégzésére jogosult szakértő vagy az, aki a hatástanulmány alapjául szolgáló tervfajta elkészítésére egyébként jogosultsággal bír.

c)262

(3) A településképi rendelet alátámasztásául szolgáló települési értékleltárt az önkormányzati főépítész is elkészítheti.

(4)263 A településrendezési terv kidolgozása során további beépítés céljára szolgáló beépítésre szánt területnek kijelölt területen az örökségvédelmi hatástanulmány régészeti munkarészét legalább régészeti terepbejárás alkalmazásával kell elkészíteni, amennyiben a terület alkalmas terepbejárással történő kutatásra. A hatástanulmány készítése során további lelet- és lelőhely felderítési módszer alkalmazható.

(5)264 Az örökségvédelmi hatástanulmány elkészítése céljából végzett lelőhely- és leletfelderítésről a 26. § és 27. §-ban meghatározott tartalmú jelentést és dokumentációt kell készíteni, amit el kell küldeni a 26. § (4) bekezdésében és a 27. § (4) bekezdésében meghatározott hatóságoknak és intézményeknek.

39. A kulturális örökség védetté nyilvánított ingatlanelemeinek vagyonátruházása

85. §265

86. §266 A Kötv. 86. §-a szerinti elővásárlási jog gyakorlásával kapcsolatban az alábbi szabályokat kell alkalmazni:

a)267 az elővásárlási jog gyakorlására felhívó nyilatkozatot (a továbbiakban: megkeresés) a tulajdonosnak vagy a képviseletében eljáró személynek (a továbbiakban együtt: tulajdonos) – saját eladási ajánlataként – papír alapon vagy elektronikus úton kell megküldenie a 16. melléklet szerinti adattartalommal a nyilvántartást vezető hatósághoz, a miniszternek címezve,

b)268 a megkereséshez csatolni kell a szerződést, amely megfelel az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 32. §-ában foglalt feltételeknek,

c)269 a nyilvántartást vezető hatóság előzetes, a védettség tényére is vonatkozó tartalmi, és a beadvány formai haladéktalan vizsgálatát követően a hiánytalan kérelmet elektronikus vagy postai úton – a megkeresés lényeges elemeinek kivonatával – egyidejűleg felterjeszti a megkeresést jognyilatkozat megtételére a miniszterhez,

d)270 az elővásárlási jog gyakorlásáról szóló nyilatkozatot a miniszter a nyilvántartást vezető hatósághoz történő megérkezésétől számított harminc napon belül teszi meg az f) és g) pontban meghatározott módon,

e) a d) pontban megjelölt határidőnél rövidebb nyilatkozattételi határidőt a tulajdonos nem köthet ki,

f)271 az elővásárlási jog gyakorlásáról való lemondásnak kell tekinteni, ha a miniszter a nyilatkozatra nyitva álló határidőben nem teszi meg a vételi szándéknyilatkozatot,

g)272 ha a magyar állam élni kíván az elővásárlás jogával, a miniszter a vételi szándéknyilatkozatot a d) pontban meghatározott határidőn belül rövid úton – a 16. melléklet szerinti elektronikus levélcímére –, valamint írásban postai úton köteles közölni a tulajdonossal.

VI. Fejezet

AZ ÖRÖKSÉGVÉDELMI SZAKHATÓSÁG ELJÁRÁSA ÉS AZ ÖRÖKSÉGVÉDELMI SZAKKÉRDÉS VIZSGÁLATÁNAK SZABÁLYAI

40. A hatóság szakhatósági eljárása és a szakkérdés vizsgálata

87. § (1)273 A szakhatóságként eljáró vagy örökségvédelmi szakkérdést vizsgáló hatóság a hadtörténeti örökség ingatlan elemét, nyilvántartott régészeti lelőhelyet, a régészeti védőövezetet érintő ügyben a 88. §-ban meghatározott szempontok alapján vizsgálja, hogy a tervezett tevékenység megfelel-e a Kötv.-ben és az e rendeletben meghatározott követelményeknek.

(2)274 Az örökségvédelmi hatóság szakhatóságként vagy szakkérdés vizsgálata során a hadtörténeti örökség ingatlan elemét, nyilvántartott régészeti lelőhelyet, a régészeti védőövezetet érintő ügyben az ügyfélnek az eljárás megindítása előtt benyújtott kérelmére kiadott előzetes szakhatósági állásfoglalása a kibocsátásától számított hat hónapig használható fel.

(3)275

(4) A szakhatósági hatáskörében eljáró vagy az örökségvédelmi szakkérdést vizsgáló hatóság döntéselőkészítő örökségvédelmi hatástanulmány elkészítését írhatja elő a beruházás előkészítését meghatározó feltételek tisztázása érdekében

a) a bányászati kutatási műszaki üzemi terv jóváhagyása, bányatelek megállapítása és módosítása, védőpillér kijelölése, módosítása, meggyengítése és lefejtése,

b) előzetes környezeti hatásvizsgálat vagy környezeti hatásvizsgálat, valamint

c) újrahasznosításra, más célú hasznosításra vagy telekalakításra irányuló földügyi igazgatási eljárás

esetén, ha előzetes régészeti dokumentáció nem áll rendelkezésre.

41. Az örökségvédelmi szakhatósági eljárás és szakkérdés vizsgálata régészeti lelőhely, régészeti védőövezet esetén

88. § (1)276 A régészeti lelőhelyet érintő szakhatósági eljárásokban vagy örökségvédelmi szakkérdés vizsgálata során az örökségvédelmi hatóság vizsgálja

a) a nyilvántartott régészeti lelőhely, lelőhelyrész ismert és várható horizontális és vertikális kiterjedését az érintett ingatlan vagy ingatlanok területén,

b) a nyilvántartott régészeti lelőhely jellegét, ezen belül:

ba) történeti jelentőségét,

bb) védettségi fokozatát,

bc) tájban való elhelyezkedését, tájképi megjelenését,

bd) állapotát, bolygatottságának mértékét,

be) régészeti jelenségek jellegét, különösen az ismert vagy várható épített örökségi elemek meglétét,

bf) a nyilvántartott régészeti lelőhelyen belül a régészeti jelenségek elhelyezkedésének sűrűségét, fedettségét, intenzitását, rétegzettségét,

bg) kutatottságát, feltártságát,

c)277 a tervezett beavatkozás jellegét és mértékét, ezek hatását a régészeti emlékekre és leletekre, különösen:

ca) nyomvonalas beruházás, beleértve ennek védősávját is,

cb) sáv-, illetve pontalapozási technikákkal tervezett beruházás,

cc) pinceszinti vagy földfelszín alatti beépítés,

cd)278 elfedés vagy bennhagyás esetében,

d) a régészeti lelőhely elkerülése lehetőségét.

(2) A telekalakítási ügyben az eljáró hatóság a telekalakítási engedélyt megtagadhatja, ha a tervezett telekfelosztás következtében az egy telken fekvő régészeti emlék több telekre kerülne, és az veszélyezteti a régészeti emlék védelmét.

(3)279 A telekalakítási eljárás a védettség hatályát nem érinti, a telekalakítással érintett telek régészeti védelme a telekalakítás folytán létrejött telkekre is vonatkozik, kivéve, ha az örökségvédelmi hatóság a szakkérdés vizsgálata során másként rendelkezik.

(4)280 A védetté vagy ideiglenesen védetté nyilvánított régészeti lelőhelyet érintő szakhatósági eljárásokban vagy örökségvédelmi szakkérdés vizsgálata során az örökségvédelmi hatóság az e §-ban meghatározott szempontokon túl tekintetbe veszi, hogy a tervezett beavatkozás összhangban áll-e a védetté nyilvánítás céljával, ezen belül biztosítható-e – a fenntartható használat elvét is figyelembe véve – a lelőhely hosszú távú megőrzése, valamint jövőbeni kutathatósága.

(5)281 A régészeti védőövezetet érintő szakhatósági eljárásokban vagy örökségvédelmi szakkérdés vizsgálata során az örökségvédelmi hatóság az e §-ban meghatározott szempontokon túl tekintetbe veszi a tervezett beavatkozás hatását a védetté nyilvánított régészeti lelőhelyre – összhangban a védetté nyilvánítás céljával –, különös tekintettel arra, hogy a tervezett tevékenység, beruházás, építmény nem veszélyezteti-e a védetté nyilvánított lelőhely

a) tájképi megjelenését,

b) megközelíthetőségét,

c) fenntartható használatát, hosszú távú megőrzésének lehetőségét,

d) esetleges bemutathatóságát vagy

e) rövid és hosszú távú kutathatóságát.

(6)282 Az örökségvédelmi hatóság szakhatósági állásfoglalása során vagy örökségvédelmi szakkérdés vizsgálata alapján a 21. § (3) bekezdésében foglaltaktól eltérően rendelkezhet, ha a földmunkával járó beruházás

a) örökségvédelmi vagy természetvédelmi célból vagy

b) belterületen

valósul meg, vagy más meglévő építmény vagy műtárgy karbantartására irányul.

(7)283 Az örökségvédelmi hatóság előzetes nyilatkozatot ad ki a miniszteri rendeletben védetté nyilvánított régészeti lelőhely kisajátításához jogszabályban meghatározott esetekben.

42.284

89. §

90. §

VII. Fejezet

AZ ÖRÖKSÉGVÉDELEMMEL KAPCSOLATOS NEM HATÓSÁGI FELADATOK ELLÁTÁSA

43. 285 A településfejlesztési terv és a településrendezési terv egyeztetési eljárásában adott szakmai vélemény örökségvédelmi szempontjai

91. § (1)286 A településfejlesztési terv és a településrendezési terv jogszabályban meghatározott egyeztetési eljárás keretében kialakított szakmai vélemény során figyelemmel kell lenni a védett régészeti örökség helyben történő megőrzésének alapvető követelményére.

(2)287

(3)288 Az örökségvédelmi hatóság a településfejlesztési terv és a településrendezési terv egyeztetési eljárásában adott szakmai véleményhez kikérheti

a)289 nyilvántartott vagy miniszteri rendeletben védetté nyilvánított régészeti lelőhelyet és védőövezetét érintő esetben az Ásatási Bizottság,

b)290

szakvéleményét.

44. A hatóság nem hatósági örökségvédelmi feladatainak ellátása

92. § (1) A hatóság nem hatósági örökségvédelmi feladatai:

a)291

b) az örökségvédelem érdekeit érintő helyi szintű szakmai és társadalmi együttműködés elősegítése,

c)292 előzetes tervegyeztetési lehetőség biztosítása,

d)293

(2) A hatóság örökségvédelmi szolgáltatás keretében

a)294

b)295 az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott céllal – a nyilvántartást vezető hatósággal együttműködve – segíti a tulajdonosokat az alábbiak tekintetében:

ba)296

bb)297 a nyilvántartott régészeti lelőhely fenntartására fordítható pályázati lehetőségek megismerése,

bc)298

c) az ügyfél megkeresésére előzetes tájékoztatást nyújt

ca) az ingatlant érintő örökségvédelmi követelmények és szempontok pontosítása, konkrét meghatározása,

cb) a tervezett tevékenységek megvalósításához szükséges örökségvédelmi és építésügyi hatósági eljárások, településrendezési eljárások köre és szabályai

kérdésében.

(3)299 Az örökségvédelmi hatóságot az előzetes tájékoztatása azokban a kérdésekben, amelyekről tájékoztatást adott, mindaddig köti, amíg a vonatkozó jogszabályi rendelkezés vagy a nyilatkozat iránti kérelemben meghatározott tevékenység érdemben nem változik meg.

VIII. Fejezet

A KULTURÁLIS JAVAK VÉDELME

45. A kulturális javakkal kapcsolatos hatósági feladatok

93. § A kulturális javak hatósága ellátja

1.300 a kulturális javak vonatkozásában a Kötv.-ben meghatározott hatósági feladatokat, amelyek különösen

1.1. a kulturális javak védetté nyilvánítása és védettségének megszüntetése a Kötv. 47–50. §-a alapján,

1.2. a védetté nyilvánított gyűjteményekhez vagy tárgyegyüttesekhez tartozó kulturális javak elidegenítéséhez vagy őrzési helyének kilencven napot meghaladó megváltoztatásához szükséges hozzájárulás a Kötv. 51. § (2) bekezdése alapján,

1.3. a kulturális javak helyszíni ellenőrzése a Kötv. 52. § (2) bekezdése alapján,

1.4. az eltűnt kulturális javak körözésének elrendelése a Kötv. 53/A. §-a alapján,

1.5. a kulturális javak kivitelével kapcsolatos hatósági feladatok a Kötv. 54–57. §-a, valamint a a kulturális javak kiviteléről szóló 116/2009/EK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó rendelkezéseinek megállapításáról szóló, 2012. november 9-i 1081/2012/EU bizottság végrehajtási rendelet alapján,

1.6. közhiteles nyilvántartás vezetésével kapcsolatos feladatok a Kötv. 71. § (2) bekezdés a) és f) pontja szerint, továbbá a közhiteles hatósági nyilvántartásnak nem minősülő nyilvántartások vezetése a Kötv. 71. § (2) bekezdése alapján,

1.7. a fémkereskedelmi tevékenység céljára történő átadás engedélyezésére irányuló eljárások a Kötv. 61/A. §-a alapján,

1.8. a védetté nyilvánított kulturális javak esetében a Kötv. 63. § (3) bekezdése szerinti építésügyi hatósági vagy más hatósági engedélyhez nem kötött megóvási (konzerválási), restaurálási vagy átalakítási munkák engedélyezése,

1.9. hatósági döntés arról, hogy valamely tárgy vagy jelenség a kulturális javak körébe tartozik-e a Kötv. 64/A. §-a alapján,

1.10. hatósági döntés a Kötv. 67. § (1) és (2) bekezdése alapján,

1.11. hatósági döntés a Kötv. 67. § (3) bekezdése szerint a b) pont kivételével,

1.12. hatósági döntés a Kötv. 68. §-a alapján,

1.13. tűrési kötelezettség előírása a Kötv. 69. §-a alapján,

1.14. intézkedés a kulturális javak megóvása és hozzáférhetősége érdekében a Kötv. 78. és 79. §-a alapján,

1.15. örökségvédelmi bírság kiszabása a Kötv. 82. §-a alapján,

1.16.301 hatósági döntés a közgyűjteményekben őrzött vitatott tulajdonú kulturális javak visszaadásának rendjéről szóló 449/2013. (XI. 28.) Korm. rendelet hatályon kívül helyezéséről és az azzal összefüggő átmeneti rendelkezésekről szóló 22/2019. (II. 25.) Korm. rendelet alapján,

1.17.302 az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X. 4.) Korm. rendelet 8. § (4) bekezdésében és 25. § (5) bekezdésében foglalt feladatok,

2. a lopott vagy jogellenesen külföldre vitt kulturális javak nemzetközi visszaadásáról szóló, Rómában, 1995. év június hó 24. napján aláírt UNIDROIT Egyezmény kihirdetéséről szóló 2001. évi XXVIII. törvény 3. §-a szerinti megbízott illetékes hatósági feladatokat,

3. a kulturális javak visszaszolgáltatásával kapcsolatos állami feladatokat a jogellenesen kivitt kulturális javak visszaszolgáltatásáról szóló 2001. évi LXXX. törvény 7. és 7/A. §-a alapján,

4. az elkobzott kulturális javak közgyűjteményi elhelyezésére irányuló feladatokat a lefoglalás és a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezelésének, nyilvántartásának, előzetes értékesítésének és megsemmisítésének szabályairól, valamint az elkobzás végrehajtásáról szóló 11/2003. (V. 8.) IM–BM–PM együttes rendelet 94. §-a alapján,

5. a bírósági letétként kezelt kulturális javakkal kapcsolatos feladatokat a bíróságon kezelt letétekről szóló rendelet alapján,

6. a kölcsönzött kulturális javak különleges védelméről szóló 2012. évi XCV. törvényben meghatározott kulturális örökségvédelmi hatósági feladatokat,

7. a kulturális javak jogtalan behozatalának, kivitelének és tulajdona jogtalan átruházásának megakadályozását és megelőzését szolgáló eszközökről szóló, az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének Közgyűlése által Párizsban az 1970. évi november hó 14. napján elfogadott Egyezmény kihirdetéséről szóló 1979. évi 2. törvényerejű rendelet végrehajtásából eredő, kulturális javakkal kapcsolatos hatósági és központi hivatali feladatokat,

8. a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 102. §-a szerinti feladatokat,

9.303 a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény 33. §-ában foglalt feladatokat,

10. a kulturális javak fegyveres összeütközés esetén való védelme tárgyában Hágában, 1954. évi május hó 14. napján kelt nemzetközi egyezmény, valamint az ahhoz csatolt jegyzőkönyv (a kulturális javak háború idején megszállott területről való kivitelének tilalma tárgyában) kihirdetéséről szóló 1957. évi 14. törvényerejű rendelet, valamint a kulturális javak fegyveres összeütközés esetén való védelméről szóló 1954. évi Hágai Egyezmény Második Kiegészítő Jegyzőkönyvének kihirdetéséről és a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló 2006. évi XXIX. törvény végrehajtásából eredő, kulturális javakkal kapcsolatos hatósági és központi hivatali feladatokat más érintett szervekkel együttműködésben,

11. a hatósági letétről, valamint a közigazgatási hatósági eljárás során zár alá vett vagy lefoglalt dolgok tárolásáról és értékesítéséről szóló 18/2017. (XII. 15.) IM rendeletben foglalt feladatokat,

12.304 a kulturális javak bejuttatásáról és behozataláról szóló, 2019. április 17-i (EU) 2019/880 európai parlamenti és tanácsi rendeletben az illetékes hatóság feladatait.

94. §305 A kulturális javak hatósága a műemlékvédelemmel kapcsolatos szabályokról szóló kormányrendelet 48. § (4) bekezdése szerinti tájékoztatás kézhezvételét követő öt napon belül észrevételt tesz.

46. A kulturális javakkal kapcsolatos nem hatósági feladatok

95. § A kulturális javak hatósága

a) támogatást nyújt a rendőrség és a vámhatóság munkájához a kulturális javak hatékonyabb védelme érdekében,

b) ellátja a kulturális javak visszakövetelésével, továbbá visszaadásával kapcsolatos teendőket a Kötv. 64. § a) pontja szerint,

c) részt vesz a jogtalanul eltulajdonított kulturális javak nemzetközi információcseréjében a Kötv. 64. § b) pontja szerint,

d)306 részt vesz az állami vagy helyi önkormányzati fenntartású közgyűjtemény, muzeális intézmény alapleltárából visszaigényelt kulturális javak visszaadására vonatkozó igények elbírálásában.

47. Az államot megillető elővásárlási jog gyakorlása a védett kulturális javak tekintetében

96. § (1) Az államot megillető elővásárlási jog érvényesítése érdekében a védetté nyilvánított kulturális javak tulajdonosa az ellenérték mellett történő tulajdon-átruházás esetén köteles a vételi ajánlatot a kulturális javak hatóságának megküldeni, és a tárgyat – az abban foglalt feltételek mellett – az államnak megvételre felajánlani.

(2) Ha a tulajdonos a tárgy nem kereskedelmi forgalomban történő értékesítése céljából az értékesítéssel valakit megbíz, azt az átadással egyidejűleg köteles bejelenteni a kulturális javak hatóságának. Az értékesítésben részt vevők és a tulajdonos egyetemlegesen felelnek az elővásárlási jog gyakorlására történő felhívás elmulasztásáért.

(3) A kereskedelmi forgalomban történő értékesítés céljából átadott, védetté nyilvánított kulturális javakról – az (5) bekezdésben meghatározott eset kivételével – a kereskedő vagy a bizományos az átvételtől számított nyolc napon belül értesíti a kulturális javak hatóságát.

(4) A kulturális javak hatósága az értesítéstől számított tizenöt napon belül kijelöli az elővásárlási jog gyakorlóját. A kijelölt állami közgyűjtemény vagy örökségvédelmi háttérintézmény a kijelölést követő tizenöt napon belül nyilatkozik az államot megillető elővásárlási jog gyakorlásáról. A nyilatkozat megtételére rendelkezésre álló határidő jogvesztő.

(5) Árverés útján történő értékesítés esetén az árverési hirdetményben az árverés szervezője köteles a védettség tényéről és annak jogkövetkezményeiről tájékoztatást adni, és az árverés időpontja előtt legkésőbb tizenöt nappal a kulturális javak hatóságát értesíteni. Ha a kijelölt joggyakorló képviselője élni kíván az állam elővásárlási jogával, az árverésen a leütés után haladéktalanul köteles nyilatkozni.

(6) Az elővásárlási jog gyakorlásáról a kulturális javak hatóságát öt napon belül értesíteni kell.

(7) Az elővásárlási jog alapján állami tulajdonba került védetté nyilvánított kulturális javak vagyonkezelésére a tulajdonosi joggyakorló szervezet azzal a kijelölt közgyűjteménnyel vagy háttérintézménnyel köt szerződést, amely az elővásárlási jogot gyakorolta.

48. A régészeti korú tárgyakra vonatkozó szabályok

97. §307

49. A kulturális javak védetté nyilvánítása

98. § (1) A kulturális javak a védetté nyilvánítás szempontjából lehetnek

a) egyedi tárgyak,

b) tárgyegyüttesek, valamint

c) gyűjtemények.

(2) A védetté nyilvánítási eljárásban a kulturális javak közül pótolhatatlannak és kiemelkedő jelentőségűnek minősülnek különösen

a) kiemelkedő alkotóművész életművének vagy alkotói korszakainak meghatározó alkotásai,

b) olyan kulturális javak, amelyek jellemzően képviselik az adott korszak, esemény, szervezet, személyiség vagy hely jelentőségét,

c) azon kulturális javak, amelyek egy-egy kulturális területnek egy-egy ágát vagy korszakát képviselik, és amelyekből kevés példány ismert,

d) azon kulturális javak, amelyek jelentőségét egy meghatározott épített, természeti vagy szellemi környezethez fűződő kapcsolatuk adja,

e) a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény 33. § (1) bekezdése szerinti maradandó értékű iratok, irategyüttesek.

f)308 a hazai és nemzetközi műkereskedelmi forgalomban nem vagy nagyon ritkán elérhető kulturális javak.

99. § (1) Ha a kulturális javak védetté nyilvánítására irányuló eljárásban szakértő igénybe vétele szükséges, a 18. mellékletben meghatározott szervezetek szakértőként működnek közre. Szakértői közreműködésnek minősül a gyűjtőkör szerint illetékes közgyűjtemény védetté nyilvánítást kezdeményező javaslata, ha az megfelel a 100. §-ban foglalt tartalmi követelményeknek.

(2) Azoknál a kulturális javaknál, amelyek a 18. mellékletben felsorolt közgyűjtemények egyikének gyűjtőkörébe sem tartoznak, a kulturális javak hatósága szakértőt vonhat be a védetté nyilvánítási eljárásba.

100. § A kulturális javak védetté nyilvánításával kapcsolatos szakvélemény tartalmazza

a) a kulturális javak állapotára vonatkozó megállapításokat, az azonosítására alkalmas tudományos meghatározását, leírását, adatait és képi ábrázolását, továbbá gyűjtemény- és tárgy(irat)együttes esetén a tárgy(irat)jegyzéket,

b) indokolással ellátott javaslatot a kulturális javak védetté nyilvánítására, vagy annak mellőzésére, és

c) védetté nyilvánításra irányuló javaslat esetén a kulturális javak őrzésére, kezelésére és az örökségvédelmi bírságolási kategória szerinti besorolására vonatkozó javaslatot.

101. § A védetté nyilvánító határozat tartalmazza

a) a védetté nyilvánított kulturális javak azonosításra alkalmas leírását, védetté nyilvánított gyűjtemény esetén a tárgyak leltárjegyzékét;

b) a tulajdonos nevét és címét;

c) a védetté nyilvánított kulturális javak, gyűjtemények őrzésének helyét;

d) a védettséggel kapcsolatban a védetté nyilvánított kulturális javak (gyűjtemény) elhelyezésével, őrzésével és kezelésével kapcsolatos feltételeket;

e) a kulturális javak örökségvédelmi bírságolási kategóriába történő besorolását.

102. § A védetté nyilvánított kulturális javak védettségének megszüntetésére a védetté nyilvánítási eljárásra vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

50. Kulturális javaknak a kulturális javak kiviteléről szóló, 2008. december 18-i 116/2009/EK tanácsi rendelet hatálya alá nem tartozó kivitelére vonatkozó közös szabályok

103. § E rendelet alkalmazásában a kulturális javak kategória a kulturális javak kiviteléről szóló, 2008. december 18-i 116/2009/EK tanácsi rendelet I. mellékletében felsorolt tételeknek felel meg azzal, hogy a 116/2009/EK tanácsi rendelet hatálya alá nem tartozó kivitel esetén a kor- és értékküszöböket figyelmen kívül kell hagyni.

104. § (1) A kulturális javak kivitelére vonatkozó engedély, illetve műtárgykísérő igazolás iránti kérelmet a kulturális javak hatósága által rendszeresített, a 19. mellékletben meghatározott adattartalommal formanyomtatványon vagy elektronikus űrlapon kell benyújtani a hatósághoz.

(2) A kérelmet tárgyanként kell kitölteni, de a több tárgy egyidejű, azonos célállomásra irányuló kivitele iránti kérelem 19. mellékletben meghatározott tartalmú, a kulturális javak hatósága által rendszeresített kiegészítő lap alkalmazásával egy formanyomtatványba vagy elektronikus űrlapba foglalható.

(3)309

105. § Ha az eljárásban szakértő meghallgatása vagy szakértői vélemény beszerzése szükséges, a 18. mellékletben meghatározott, a kiviendő kulturális javak műfaja, besorolása szerinti szakértő intézményt kell kijelölni.

51. Védett kulturális javaknak a kulturális javak kiviteléről szóló, 2008. december 18-i 116/2009/EK tanácsi rendelet hatálya alá nem tartozó kivitelére vonatkozó külön szabályok

106. § (1) A védett kulturális javak kiviteli engedélye iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg igazolni kell, hogy

a) a kivitellel érintett tárgyra vonatkozóan állami garanciavállalás, biztosítási szerződés vagy ezeknek megfelelő egyéb kötelezettségvállalás áll fenn, és

b) a muzeális intézmény nyilvántartásában szereplő, külföldre kölcsön adandó kulturális javak esetében a kölcsönadásról szóló, a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Mtv.) 38/A. § (2) bekezdésében meghatározott tartalmú szerződés megkötésre került, valamint a kultúráért felelős miniszter az Mtv. 38/A. § (6) bekezdése szerinti hozzájárulást megadta.

c)310 a különös méltánylást érdemlő személyes körülmény fennáll. A külföldi elem igazolására külföldön kiállított hitelesített közokirat és magánokirat alkalmas.

(2) A kiviteli engedélynek tartalmaznia kell a 19. melléklet I. rész 1–17. pontjában, valamint a 20. és 21. pontjában foglalt adatokat.

(3) A kiviteli engedély jogosultja a kivitt tárgyat legkésőbb az engedélyben meghatározott időtartam utolsó napján köteles visszaszállítani Magyarországra.

(4) A kiviteli engedély jogosultja a kivitt tárgy Magyarországra történő visszaszállításának tényét annak megérkezésétől számított nyolc napon belül köteles a kulturális javak hatósága által rendszeresített, az engedélyes nevét, a kiviteli engedély számát és a visszaszállítás időpontját tartalmazó formanyomtatványon vagy elektronikus űrlapon bejelenteni a kulturális javak hatóságának.

(5) A kiviteli engedély – legfeljebb a kivitellel érintett tárgyra vonatkozó állami garancia, biztosítási szerződés vagy ezeknek megfelelő egyéb kötelezettségvállalás időtartamára történő – meghosszabbítása esetén e § (1)–(4) bekezdését kell alkalmazni azzal, hogy a hosszabbítási kérelemnek a kiviteli engedély számát és a 19. melléklet I. rész 21. pontjában meghatározott adatokat kell tartalmaznia.

52. Nem védett kulturális javaknak a kulturális javak kiviteléről szóló, 2008. december 18-i 116/2009/EK tanácsi rendelet hatálya alá nem tartozó kivitelére vonatkozó külön szabályok

107. § (1) A nem védett kulturális javak esetében a kiviteli engedély, illetve a műtárgykísérő igazolás iránti kérelemnek alkalmasnak kell lenni a kulturális javak azonosítására. A kérelemhez mellékelni kell:

a) könyvek és egyéb könyvtári dokumentumok esetén a címlapról készített másolatot,

b) levéltári anyag esetén a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény 6. § (2) bekezdése szerinti biztonsági másolatkészítésről szóló nyilatkozatot,

c) ha rendelkezésre áll, a szakirodalmi, kiállítási, árverési hivatkozásokat, műkereskedelmi számlát, továbbá

d) az országba visszaviteli kötelezettséggel behozott kulturális javak esetében a visszaviteli kötelezettséget igazoló iratot.

(2) A kiviteli engedély tartalmára a 106. § (2) bekezdésében foglaltak alkalmazandók.

(3) A műtárgykísérő igazolás tartalmát a 20. melléklet határozza meg.

(4) A kulturális javak hatósága a határozott időre szóló műtárgykísérő igazolás időbeli hatályát a kulturális javak védetté nyilvánításának jogszabályban meghatározott szempontjai esetleges bekövetkezésének várható időpontjára tekintettel állapítja meg.

(5)311 A nem védett kulturális javak kiviteli engedélye iránti kérelem esetén a kérelmező a kérelem benyújtásával egyidejűleg köteles a kérelemmel érintett kulturális javakat fizikai vizsgálat céljából a kulturális javak hatósága részére rendelkezésre bocsátani.

(6)312 A kulturális javak hatósága a kérelem elbírálása során köteles a kérelemmel érintett kulturális javakat fizikailag megvizsgálni és a vizsgálat eredményét jegyzőkönyvbe foglalni.

53. Kulturális javaknak a kulturális javak kiviteléről szóló, 2008. december 18-i 116/2009/EK tanácsi rendelet hatálya alá tartozó kivitelére vonatkozó szabályok

108. §313 A kulturális javaknak Magyarország területéről a kulturális javak kiviteléről szóló, 2008. december 18-i 116/2009/EK tanácsi rendelet hatálya alá tartozó kivitelének engedélyezésére a 104. § és a 107. § (5) és (6) bekezdése rendelkezéseit kell alkalmazni.

54. A kulturális javak nyilvántartása

109. §314 A kulturális javak hatósága központi nyilvántartásokat vezet a Kötv. 71. § (2) bekezdésében meghatározott kulturális javakról.

110. § (1) A védetté nyilvánított kulturális javak nyilvántartása tartalmazza:

a)315 a kulturális javak azonosításához szükséges rendelkezésre álló adatokat, és az eljárást megindító végzés számát,

b)316 a védetté nyilvánító és a kulturális javakra vonatkozó egyéb hatósági határozat számát, keltét, véglegessé válásának időpontját és tartalmát,

c) a védetté nyilvánított tárgy vagy tárgyegyüttes időtálló képi dokumentációját,

d) tárgyegyüttes vagy gyűjtemény esetén a tárgyak pontos jegyzékét,

e) a védett kulturális javakat érintő jogok és tények fennállását,

f) a kulturális javak örökségvédelmi bírságkategóriába történő besorolását,

g) a Kötv. 79. §-ában foglaltakra vonatkozó megállapodást.

(2) A Kötv. 46. §-a alapján védett kulturális javakat a muzeális intézmények, a könyvtárak és a levéltárak a rájuk vonatkozó jogszabályok alapján tartják nyilván, továbbá a kulturális javak hatósága nyilvántartása számára – a kulturális javak hatósága megkeresésére – adatokat szolgáltatnak.

(3) Az ideiglenesen védetté nyilvánított kulturális javak nyilvántartása az (1) bekezdés szerinti adatokat tartalmazza.

111. § (1) A védett kulturális javak kiviteli engedélyének nyilvántartása tartalmazza

a) a kiviteli engedély számát,

b)317

c)318

d)319

e)320

(2) A nem védett kulturális javak kiviteli engedélyének nyilvántartása tartalmazza

a) a kiviteli engedély számát,

b) a tárgy megnevezését, azonosításra alkalmas adatait,

c)321

d) a kiviteli engedély időbeli hatályát, továbbá

e) a műtárgykísérő igazolás számát és időbeli hatályát.

(3) A műtárgykísérő igazolások nyilvántartása tartalmazza

a) a tárgy megnevezését, azonosításra alkalmas adatait,

b) a műtárgykísérő igazolás számát és időbeli hatályát.

(4)322 A behozatali engedélyek nyilvántartása tartalmazza a behozatali engedély számát.

112. § (1) A Kötv. 71. § (2) bekezdés c) pontja szerinti nyilvántartás tartalmazza

a) a tárgy megnevezését, azonosításra alkalmas adatait (leírás, fénykép, közgyűjteményben őrzött védett tárgy esetében leltári szám),

b) a cselekmény elkövetésének vagy az eltűnésnek az idejét és helyét,

c) az eljáró szerv nevét és ügyszámát.

(2)323

113. §324

114. §325 (1) A nyilvántartást vezető hatóság a nyilvántartásából kérelemre adatot szolgáltat.

(2)326 Nem adhatók ki a nyilvántartás adatai közül – a hivatalos megkeresés esetét kivéve – a Kötv. 73. § (1) bekezdés b)–d) pontjában meghatározott adatok, a 110. § (1) bekezdés g) pontjában meghatározott megállapodás adatai.

115. §327

55. A védetté nyilvánított kulturális javak restaurálási engedélye

116. § (1) A védetté nyilvánított kulturális javakkal kapcsolatos megóvási (konzerválási), restaurálási vagy átalakítási munkák elvégzéséhez a kulturális javak hatósága engedélye szükséges (a továbbiakban: restaurálási engedély).

(2) A kérelemhez mellékelni kell:

a) a védetté nyilvánított kulturális javak azonosításra alkalmas megjelölését,

b) a restaurálást végző felelős szakember, szakemberek nevét, elérhetőségét,

c) a restaurátori kutatási dokumentációt,

d) a restaurálási tervet két példányban,

e) a tárgy keletkezésére és történetére vonatkozó adatokat és szakirodalmat összefoglaló tudományos dokumentációt, továbbá ha ennek jelentősége van, az épülettel való kapcsolatának bemutatását.

(3) A kérelem benyújtásával egyidejűleg igazolni kell, hogy

a) a restaurálás tárgyát képező kulturális javakkal rendelkezni jogosult, jogosultak a restauráláshoz hozzájárultak, és

b) a restaurálást végző felelős szakember, szakemberek rendelkeznek a munka elvégzéséhez szükséges jogosultsággal.

(4) A restaurálási tervnek tartalmaznia kell

a) a tárgynak a munka megkezdése előtti állapota részletes dokumentációját, leírását, állapotának bemutatását, szöveggel, rajzzal és fényképekkel,

b) a beavatkozás indokait, a munka célját, a tervezett beavatkozás mértékét, időtartamát,

c) az ideiglenes állagmegóvásra vonatkozó rendelkezéseket,

d) egyedi technológia alkalmazása esetén annak leírását az elbíráláshoz szükséges dokumentációval,

e) a roncsolásos és roncsolásmentes vizsgálatok meghatározását és várható eredményét,

f) a beavatkozást követő összkép, várható látvány pontos leírását, figyelembe véve és elemezve a környezet és a tárgyegyüttes egészét,

g) a restaurálás során használandó eszközök, anyagok, eljárások, módszerek leírását,

h) a szakirodalmi és a korábbi dokumentációk tartalmának összefoglalását, ha ilyen fellelhető,

i) a diagnosztikai vizsgálatok eredményét, továbbá

j) a részletrajzokat.

(5) A restaurálási engedély annak végrehajthatóvá válásától számított egy év után hatályát veszti, kivéve, ha az engedélyezett tevékenységet megkezdték, és három éven belül a (6) bekezdésében foglaltak szerinti bejelentés megtörtént.

(6) A restaurálás befejezését a kulturális javak hatóságánál nyolc napon belül be kell jelenteni. A bejelentésnek alkalmasnak kell lenni az elvégzett munka ábrázolására.

(7) A kérelmező a restaurálás befejezését követő kilencven napon belül köteles a kulturális javak hatóságának restaurálási dokumentációt benyújtani. A dokumentációnak tartalmaznia kell

a) az elvégzett beavatkozások részletes leírását a tevékenységhez viszonyítva,

b) a kezelések, kiegészítések leírását az alkalmazott anyagok és módszerek részletezésével,

c) a megerősítéshez, a felület vagy a szerkezet védelméhez használt anyagok felsorolását, továbbá a feltárás módszereit és anyagait,

d) rajz- és fotódokumentációt kísérő szöveggel: a tárgy restaurálás előtti, kezelés közbeni és utáni, valamint helyreállítás utáni állapotáról, továbbá

e) a további kezelésre és tárolásra vonatkozó javaslatokat.

56. A védetté nyilvánított kulturális javak közgyűjteményben történő ideiglenes elhelyezése

117. § (1) A nem állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő védetté nyilvánított kulturális javak közgyűjteményben történő ideiglenes elhelyezését a kulturális javak hatósága a tulajdonos költségére végezteti el. Mentesülhet a tulajdonos a költség viselése alól, ha a tulajdonjogáról ingyenesen vagy visszterhesen az állam javára lemond.

(2) Az elhelyezésről a kulturális javak hatósága határozatában megjelölt, a tárgynak megfelelő gyűjtőkörrel rendelkező közgyűjtemény köteles gondoskodni.

(3) A közgyűjteményben történő elhelyezést csak határozott időre vagy meghatározott feltétel bekövetkeztéig lehet elrendelni. Ha a védett kulturális tárgy ideiglenes elhelyezésének indokai már nem állnak fenn, a kulturális javak hatósága a határidő vagy a feltétel bekövetkezése előtt is megszüntetheti az ideiglenes elhelyezést.

(4) A tárgy tulajdonjogát érintő szerződéskötésekről a tulajdonos vagy a kezelő értesíti a kulturális javak hatóságát.

IX. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

118. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

119. § (1) E rendelet nem érinti a szakértői testületek tagjainak az e rendelet hatálybalépésekor fennálló jogviszonyát.

(2)328 A 83. §-t és 84. §-t, valamint a 14. és 15. mellékletet az e rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő településfejlesztési terv és településrendezési terv készítése, módosítása során is alkalmazni kell.

(3) A régészeti feladatellátás tekintetében a 2018. április 1-ig a 3. § (3) bekezdés szerinti örökségvédelmi szervvel megkötött vállalkozási szerződésekben foglalt kötelezettségeket a 3. § (3) bekezdése szerinti örökségvédelmi szervnek kell teljesítenie.

(4)329 E rendeletnek a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelet módosításáról szóló 190/2018. (X. 12.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módosító rendelet) megállapított rendelkezései alapján, a helyi egyedi védelem alatt álló ingatlan vonatkozásában az adózónak 2018. december 31-ig van lehetősége a 2017. január 1-je és a Módosító rendelet hatálybalépése330 között megkezdett és befejezett beruházása és felújítása vonatkozásában igazolás kiállításának kérelmezésére.

(5)331 E rendeletnek a Módosító rendelettel megállapított rendelkezései alapján, a helyi egyedi védelem alatt álló ingatlan vonatkozásában az adózónak 2018. december 31-ig van lehetősége a 2018-ban kezdődő adóéve első napja és a Módosító rendelet hatálybalépése332 között megkezdett és befejezett karbantartása vonatkozásában igazolás kiállításának kérelmezésére.

(6)333 E rendeletnek a településtervezéssel összefüggésben az örökségvédelmi feladatellátás egyszerűsítését szolgáló kormányrendeletek módosításáról szóló 38/2019. (III. 6.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Mód. Kr.2.) megállapított 10. § (1) és (7) bekezdését, valamint 87. § (3) bekezdését a Mód. Kr.2. hatálybalépésekor334 folyamatban lévő településfejlesztési tervhez és településrendezési tervhez kapcsolódó adatszolgáltatás és véleményezés, valamint települési arculati kézikönyvhöz és településképi rendelethez kapcsolódó adatszolgáltatás során is alkalmazni kell.

(7)335 E rendeletnek a látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállításáról, felhasználásáról, a támogatás elszámolásának és ellenőrzésének, valamint visszafizetésének szabályairól szóló 107/2011. (VI. 30.) Korm. rendelet, valamint a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelet módosításáról szóló 314/2019. (XII. 18.) Korm. rendelettel megállapított rendelkezéseit a 2019-ben kezdődő adóévre vonatkozóan kérelmezett hatósági bizonyítványok tekintetében is alkalmazni kell.

(8)336 E rendeletnek a kiemelt nemzeti emlékhely és településkép-védelmi környezetének településkép védelméről és egyes kapcsolódó kormányrendeletek módosításáról szóló 19/2018. (II. 14.) Korm. rendelet és a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelet módosításáról szóló 776/2021. (XII. 23.) Korm. rendelettel módosított 3. § (3) bekezdését a folyamatban lévő jogviszonyokban is alkalmazni kell, azzal, hogy e jogviszonyokban a Várkapitányság Integrált Területfejlesztési Központ Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság jogutódja a Magyar Nemzeti Múzeum, amely jogutódlás kiterjed a 3. § (3) bekezdése szerinti

a) feladatok ellátásához szükséges tárgyi eszközökkel kapcsolatos jogviszonyokra, valamint az e feladatellátással összefüggésben megkötött szerződésekre, amennyiben ezt a beszerzési és közbeszerzési eljárásokra vonatkozó jogszabályok lehetővé teszik,

b) feladatellátás során keletkezett elektronikusan tárolt adatra,

c) feladatot ellátók munkaviszonyára a bérrel, a béren kívüli juttatás- és járulékkerettel, valamint a munkáltatói kölcsönökkel, tanulmányi szerződésekkel összefüggő szerződéses kötelezettségek változatlansága mellett, valamint

d) feladatellátással kapcsolatos, a jogelődöt megillető felhasználási és szerzői jogokra.

(9)337 E rendeletnek az egyes építésügyi, örökségvédelmi, vagyongazdálkodási és kormányzati igazgatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 315/2022. (VIII. 16.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Mód. Kr.3.) megállapított 66. § (9a) bekezdését és 73. § (4a) bekezdését a Mód. Kr.3. hatálybalépésekor338 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

(10)339 E rendeletnek a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelet és az ellenőrzött bejelentés alkalmazásából kizárt ügyek meghatározásáról szóló 288/2020. (VI. 17.) Korm. rendelet módosításáról szóló 266/2025. (VIII. 13.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Mód. Kr.4.) megállapított 107. § (5) és (6) bekezdését, valamint módosított 108. §-át a Mód. Kr.4. hatálybalépésekor340 folyamatban lévő és megismételt eljárásokban is alkalmazni kell.

119/A. §341 A 2020. szeptember 1-jével védett műemlék kategóriába került nyilvántartott műemléki érték esetében – a nevesített műemléki érték meghatározásáig – a 63. § (3) bekezdésében meghatározott tevékenységek a teljes ingatlan tekintetében örökségvédelmi engedély alapján végezhetőek.

120. §342 (1) Ez a rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

(2) Ez a rendelet a kulturális javak bejuttatásáról és behozataláról szóló, 2019. április 17-i (EU) 2019/880 európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

121. §343

1. melléklet a 68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelethez344

Feltárásvezetői jogosultság megszerzéséhez szükséges ponttáblázat
Egy tevékenységtípusba tartozik a 3–5., a 7–11. és a 13–15. sor szerinti tevékenység. A feltárásvezetői jogosultság megszerzéséhez mindhárom tevékenységtípusból kell pontot gyűjteni.

A

B

1.

Tevékenység

Pontszám

2.

Feltárási engedéllyel végezhető régészeti tevékenység

3.

régész munkatársként való részvétel a Kötv. 20. § (2) bekezdése szerinti teljes felületű feltáráson
1 alkalommal, beleértve a szakirányú felsőoktatási intézmény mesterképzésén végzett szakmai gyakorlat kötelező időtartamán felüli részvételt

3

4.

régész munkatársként való részvétel a Kötv. 20. § (2) bekezdése szerinti tervásatáson 1 alkalommal, beleértve a szakirányú felsőoktatási intézmény mesterképzésén végzett szakmai gyakorlat kötelező időtartamán felüli részvételt

2

5.

régésztechnikusként való részvétel a Kötv. 20. § (2) bekezdése szerinti teljes felületű feltáráson és tervásatáson 1 alkalommal, beleértve a szakirányú felsőoktatási intézmény mesterképzésén végzett szakmai gyakorlat kötelező időtartamán felüli részvételt

1

6.

Feltárási engedély nélkül végezhető bejelentésköteles tevékenység

7.

régészként önállóan vezetett, a Kötv. 20. § (3) bekezdés a), c) és d) pontja szerinti bejelentett régészeti terepmunka 1 alkalommal, beleértve a szakirányú felsőoktatási intézmény mesterképzésén végzett szakmai gyakorlat kötelező időtartamán felüli részvételt

2

8.

régész munkatársként való részvétel a Kötv. 20. § (3) bekezdés a)-c) pontja szerinti feltárási engedély nélkül végezhető bejelentés köteles terepmunka tevékenységekben 1 alkalommal, beleértve a szakirányú felsőoktatási intézmény mesterképzésén végzett szakmai gyakorlat kötelező időtartamán felüli részvételt

2

9.

régész munkatársként való részvétel a Kötv. 20. § (3) bekezdés d) pontja szerinti bejelentett régészeti terepmunka 1 alkalommal, beleértve a szakirányú felsőoktatási intézmény mesterképzésén végzett szakmai gyakorlat kötelező időtartamán felüli részvételt

1

10.

régésztechnikusként való részvétel a Kötv. 20. § (3) bekezdés a)-c) pontja szerinti feltárási engedély nélkül végezhető bejelentés köteles terepmunka tevékenységekben 1 alkalommal, beleértve a szakirányú felsőoktatási intézmény mesterképzésén végzett szakmai gyakorlat kötelező időtartamán felüli részvételt

1

11.

régésztechnikusként való részvétel a Kötv. 20. § (3) bekezdés d) pontja szerinti ásatással nem járó terepbejáráson, műszeres lelőhely-felderítésen 1 örökségvédelmi hatóságnak bejelentett alkalommal, beleértve a szakirányú felsőoktatási intézmény mesterképzésén végzett szakmai gyakorlat kötelező időtartamán felüli részvételt

1

12.

Feltárási engedély és bejelentés kötelezettség nélkül végezhető terepmunka

13.

régészként önállóan vezetett, a Kötv. 20. § (4) bekezdése szerinti feltárási engedély és bejelentési kötelezettség nélkül végezhető régészeti terepmunka 1 alkalommal

1

14.

régész munkatársként a Kötv. 20. § (4) bekezdése szerinti feltárási engedély és bejelentési kötelezettség nélkül végezhető terepmunka részvétel 1 alkalommal

1

15.

régésztechnikusként a Kötv. 20. § (4) bekezdése szerinti feltárási engedély és bejelentési kötelezettség nélkül végezhető terepmunka részvétel 1 alkalommal

1

2. melléklet a 68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelethez345

Régészeti lelőhely-bejelentő adatlap adattartalma
(Az adatlap minden elemének kitöltése kötelező!)

1. A lelőhely azonosító adatai

1.1. Vármegye, település neve, kerület

1.2. A lelőhely nyilvántartási azonosító száma

2. A lelőhely neve

3. Földrajzi leírás

4. A lelőhely új/módosítandó régészeti jelenségeinek jellege és kora

5. A terület használatára vonatkozó információk

5.1. A régészeti lelőhely veszélyeztetettsége

5.2. A régészeti lelőhely bejelentéskori állapota, területének jelenlegi használata

6. A bejelentő intézmény megnevezése és címe, bejelentés kelte

7. Megjegyzés: (A lelőhely adatlapján megjeleníteni kívánt információk)

8. Mellékletek:

8.1. Szöveges jelentés

8.2. Térkép

8.3. A lelőhely digitális vektoros EOV vagy WGS84 vetületű állománya

8.4. A kutatott terület digitális vektoros EOV vagy WGS84 vetületű állománya

3. melléklet a 68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelethez346

4. melléklet a 68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelethez347

Hadtörténeti örökség ingatlan elemét bejelentő adatlap adattartalma

1. Hadtörténeti örökség ingatlan elemének megnevezése

2. Hadtörténeti örökség ingatlan elemének azonosító adatai:

2.1. Vármegye, település neve, kerület, utca, házszám, helyrajzi szám (ha a bejelentő rendelkezésére áll),

2.2. A helyszínen mért EOV vagy WGS84 földrajzi koordináták

2.3. Földrajzi leírás

3. Hadtörténeti örökség ingatlan elemére irányuló terepi kutatás ismertetése

4. Hadtörténeti örökség ingatlan elemének leírása (kitekintéssel annak korára és állapotára)

5. A terület használatára vonatkozó információk

6. A hadtörténeti örökség ingatlan elemének veszélyeztetettsége

7. A hadtörténeti örökség ingó elemeit befogadó múzeum

8. Javaslat további kutatásra

9. A bejelentő intézmény megnevezése, címe és a bejelentés kelte

10. Megjegyzés

11. Képmelléket

5. melléklet a 68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelethez348

Hadtörténeti örökség terepi kutatása iránti engedélykérelem adattartalma
1. A terepi kutatási engedélyt kérő intézmény neve és székhelye
2. A terepi kutatás tárgya, kora
3. A terepi kutatás előzményei
4. A terepi kutatás helyszíne (település, helyrajzi szám megadása), a munkálatok által érintett terület EOV vagy WGS84 koordinátákkal való adatolása, térképmellékleten való megjelölése
5. A terepi kutatás által érintett terület alapterülete, nyomvonal esetén annak hossza
6. A terepi kutatás időintervalluma
7. A terepi kutatás módszertana
8. A munkálatok költségei és azok forrása
9. Javaslat a terepi kutatás során előtalált hadtörténeti örökség ingó elemeinek ideiglenes elhelyezésére
10. A hadtörténeti örökség ingó elemeinek közgyűjteményben való gyarapítási terve
11. Képmelléklet”

6. melléklet a 68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelethez

Feltárás megkezdéséről szóló bejelentés adattartalma

1. Bejelentő intézmény neve

2. Feltárást engedélyező határozat száma

2.1. Országos jelentőségű védett természeti területen tervezett régészeti feltárás esetén a természetvédelmi hatóság által kiadott engedély száma

3. Feltárási munkával érintett lelőhely

4. Feltárás megkezdésének pontos időpontja (év, hó, nap)

5. Feltárás vezetőjének neve

7. melléklet a 68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelethez

Bejelentéshez kötött régészeti terepmunka tevékenység bejelentésének és mellékleteinek adattartalma349

1.350 A lelőhely nyilvántartási azonosítója, ha a régészeti terepmunka ismert lelőhelyet érint

2.351 A régészeti terepmunkát végzők adatai

2.1. A bejelentő neve, székhelyének címe

2.2.352 A régészeti terepmunka vezetőjének neve, beosztása, szakterülete

2.3.353 A régészeti terepmunka vezetőjének munkatársai, beosztásuk, szakterületük

3. A feltárás helye

3.1. Azonosításra alkalmas megjelölés

3.2. Csatolt térkép azonosítási adatai: térképlap száma, térkép vetülete, térkép méretaránya

3.3. EOV vagy WGS84 földrajzi koordináták

3.4.354 A régészeti terepmunkával érintett ingatlannak a bejelentő rendelkezésére álló helyrajzi száma

3.5.355 A kutatási terület nagysága, nyomvonal esetén hossza

4.356 A régészeti terepmunka adatai

4.1.357 A tervezett régészeti terepmunka módja

4.2.358 A tervezett régészeti terepmunka megkezdésének időpontja (év, hónap, nap)

5.359 A régészeti terepmunka tárgya

5.1.360 A régészeti jelenségek jellege

5.2.361 A régészeti jelenségek kora

5.3.362 A régészeti terepmunka előzményei

5.4. Javaslat a leletanyag ideiglenes elhelyezésére

5.5.363 A régészeti terepmunka tervezett kezdete, várható időtartama, ütemezése

5.6.364 A régészeti terepmunka költségei és azok forrása

5.7. Régészeti megfigyelés esetén a beruházó megnevezése (neve, székhelyének címe, képviselője), illetve annak megjelölése, hogy milyen beruházáshoz kapcsolódik a feltárás

6. A leletanyag végleges befogadásáról szóló múzeumi nyilatkozat

7. Térképmelléklet, amely egyértelműen ábrázolja a feltárási tevékenység helyszínét, a térképlapon olvashatóan feltüntetett koordinátákkal

8. melléklet a 68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelethez365

A régészeti feladatellátás költségeire alkalmazható legmagasabb hatósági árak

(A táblázat az árakat a régészeti feladatellátás tevékenységei szerinti bontásban tartalmazza.)

A

B

C

1

Feladat

Egység

Ár (forintban)

2

Terepbejárás

3

a) Nem nyomvonalas

Ft/1 ha

4 000 + áfa,
de legalább 20 000 + áfa

4

b) Nyomvonalas (20 méter szélességig)

Ft/km

40 000 + áfa

5

c) Nyomvonalas (20 méternél szélesebb)

Ft/km

80 000 + áfa

6

Fémkereső műszerrel végzett lelet- és lelőhely-felderítés

Ft/m²

20 + áfa

7

További lelőhely-diagnosztikai módszerek

8

1. Geofizikai kutatás

9

a) Mágneses mérés

Ft/m²

40 + áfa

10

b) Talajradaros mérés

Ft/m²

140 + áfa

11

c) Talajellenállás-mérés

Ft/m²

120 + áfa

12

2. Légifelvételezés (földről irányított repülő szerkezetről, motoros sárkányrepülőről, repülőgépről)

Ft/10 ha/km

15 000 + áfa

13

3. Kis felületű szisztematikus mintavétel (lapátteszt, fedett, egyéb módszerrel nem vizsgálható területek kutatására)

Ft/10 ha/km

160 000 + áfa

14

4. Fedett területek komplex vizsgálata (fúrás, lapátteszt és geofizika lehetőség szerinti kombinációja)

15

a) Nem nyomvonalas

Ft/1 ha

32 000 + áfa

16

b) Nyomvonalas (2 méter szélességig)

Ft/km

160 000 + áfa

17

c) Nyomvonalas (20 méter szélességig)

Ft/km

240 000 + áfa

18

d) Nyomvonalas (20 méternél szélesebb)

Ft/km

320 000 + áfa

19

5. Talajtani kutatások (sekély mélységű fúrás a régészeti lelőhelyek réteg- és talajviszonyainak meghatározásához)

Ft/1 ha/km

18 000 + áfa

20

Örökségvédelmi kockázatelemzés
(a próbafeltárások megkezdése előtt)

Ft

80 000 + áfa

21

Kutatási terv készítése (további lelőhely-diagnosztikai módszerek alkalmazásának tervezése a próbafeltárás előkészítéséhez)

22

a) Nem nyomvonalas

Ft

30 000 + áfa

23

b) Nyomvonalas

Ft/km

10 000 + áfa,
de legalább 30 000 + áfa

24

Próbafeltárás (az ár a földmunka költségét nem tartalmazza)

25

a) egy vagy több korszak történeti összefüggésben megmaradt emlékanyagának feltárása (1 rétegű) 10 méteres poligonnal határolt

Ft/m²

2 520+ áfa

26

b) többrétegű lelőhely (2 rétegtől)

Ft/m²

2 520× (rétegszám–1) + áfa

27

c) történeti városmag esetén

Ft/m²

31 500 + áfa

28

d) negatív eredménnyel járó próbafeltárás

Ft/m²

1 100 + áfa

29

Feltárási projektterv összeállítása

30

a) Nem nyomvonalas

Ft

50 000 + áfa

31

b) Nyomvonalas (3,5 méter szélességig)

Ft

30 000 + áfa

32

c) Nyomvonalas (3,5 méternél szélesebb)

Ft/km

50 000 + áfa

33

Előzetes régészeti dokumentáció járulékos költségei: térképészeti előfeldolgozási díj [ha a beruházó nem tud olyan georeferált, CAD vagy GIS alapú digitális állományokat biztosítani, melyeken egyértelműen azonosítható a beruházás helye, kiterjedése, és lehetőleg a földmunka mértéke (keresztszelvények)], koordináció

Ft

25 000 + áfa

34

Teljes felületű feltárás 5 méteres poligonnal, illetve az 5 méternél nem nagyobb szélességű területet igénybe vevő beruházások esetén 10 méteres raszterben határolt területe (az ár a beruházó által végzett földmunka költségét nem tartalmazza)

35

a) egy vagy több korszak történeti összefüggésben megmaradt emlékanyagának feltárása (1 rétegű)

Ft/m²

2 520 + áfa

36

b) többrétegű lelőhely (2 rétegtől)

Ft/m²

2 520× (rétegszám–1) + áfa

37

c) történeti városmag, kis intenzitású (kis mélység, csekély fedettség, kevés objektum)

Ft/m²

15 750 + áfa

38

d) történeti városmag kis intenzitású (nagy mélység, csekély fedettség, kevés objektum)

Ft/m²

31 500 + áfa

39

e) történeti városmag, közepes intenzitású (közepes mélység, közepes fedettség, területileg összefüggő objektumok)

Ft/m²

47 250 + áfa

40

f) történeti városmag (nagy mélység, intenzív fedettség, egymást átfedő objektumok)

Ft/m²

63 000 + áfa

41

g) történeti városmagban 5 m² alatti alapterületű feltárás (5 métert meghaladó mélység, intenzív fedettség, egymást átfedő objektumok)

Ft/m²

100 000 + áfa

42

Régészeti megfigyelés

Ft/óra

8 000 + áfa,
de legalább 36 000/nap + áfa

43

Megfigyelés keretében végzett bontómunka

Ft/m²

3 150 + áfa

44

Régészeti leletek elhelyezésének vagy végleges befogadásának egyszeri költsége

Ft/m³

250 000 + áfa

9. melléklet a 68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelethez

Feltárási engedély iránti kérelem adattartalma

1. A lelőhely nyilvántartási azonosítója

2. A feltárást végzők adatai

2.1. A feltárási engedélyt kérő intézmény neve, székhelyének címe

2.2. A feltárásba bevont intézmény vagy szervezet neve, székhelyének címe

2.3. A feltárás vezetőjének neve, beosztása, szakterülete

2.4. A feltárás vezetőjének végzettségét igazoló okirat megnevezése, száma és kiállítója

2.5. A feltárás vezetőjének munkatársai, beosztásuk, szakterületük

2.6. A feltárás konzulensének neve, szakterülete

3. A feltárás helye (a feltárással érintett terület azonosítására egyértelműen alkalmas megjelölés értelem szerinti megadásával)

3.1. Azonosításra alkalmas megjelölés

3.2. Csatolt térkép azonosítási adatai: térképlap száma, térkép vetülete, térkép méretaránya

3.3. EOV vagy WGS84 földrajzi koordináták

3.4. A feltárással érintett ingatlan helyrajzi száma

3.5. A feltárandó terület (kutatási felület) nagysága, nyomvonal esetén hossza

3.6. Megelőző feltárás esetén a beruházással érintett terület nagysága, nyomvonal esetén hossza

4. A feltárás adatai

4.1. A tervezett régészeti feltárás jellege

4.2. A tervezett régészeti feltárás módja

4.3. Megelőző feltárás esetén a beruházó megnevezése (neve, székhelyének címe, képviselője), illetve milyen beruházáshoz kapcsolódik a feltárás

4.4. Tervásatás esetén a kutatási program leírása, tudományos indoklása, a feltárás költségeinek tervezett forrása

5. A feltárás tárgya

5.1. A feltárandó régészeti jelenségek jellege

5.2. A feltárandó régészeti jelenségek kora

5.3. A feltárás előzményei

5.4. Javaslat a leletanyag ideiglenes elhelyezésére

5.5. A feltárás tervezett kezdete, várható időtartama, ütemezése

6. Igazolások

6.1. Az engedélyt kérő vagy a feltárást végző intézmény vezetőjének igazolása arról, hogy a feltárás vezetője az intézményükkel munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll

6.2. Az engedélyt kérő intézmény vezetőjének igazolása arról, hogy az intézmény az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény értelmében teljes személyes illetékmentességben részesül

10. melléklet a 68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelethez

A leletanyag végleges befogadásáról szóló igazolás adattartalma

1. A leletanyagot véglegesen befogadó múzeum neve, székhelyének címe

2.366 A régészeti terepmunka adatai:

2.1. A lelőhely nyilvántartási azonosítója

2.2.367 A régészeti terepmunka helye

2.3. A feltárási engedély iránti kérelmező neve

3. A leletanyag befogadásának ütemezése:

3.1. A leletanyag átvételének tervezett időpontja

3.2. Múzeumi szakmai leltárba vétel elkészítésének tervezett határideje

3.3. Raktárban történő végleges elhelyezés befejezésének tervezett határideje

3.4. A társadalom és a szakmai közönség számára történő bemutatás, feldolgozás terve

11. melléklet a 68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelethez

A régészeti lelőhely, lelet megtalálója elismerésének kezdeményezéséhez szükséges adattartalom

1. Az elismerésre javasolt személy vagy szervezet

1.1. neve

1.2. azonosító adatai

1.3. elérhetőségei

2. A jelölés indoklása

2.1.368 A bejelentett régészeti lelőhely, illetve lelet megtalálásának körülményei és ideje

2.2.369 A bejelentett régészeti lelőhely, illetve régészeti lelet ismertetése, leírása, tudományos jelentősége

3. A javaslattevő szervezet

3.1. neve

3.2. elérhetősége

4. Az elismerésre javasolt személy vagy szervezet nyilatkozata arról, hogy maradéktalanul eleget tett a Kötv. és más jogszabályok előírásainak.

5. Az elismerésre javasolt személy vagy szervezet hozzájáruló nyilatkozata arról, hogy a miniszteri elismerés adományozását előkészítő eljárásban a miniszter az elismerésre javasolt személy vagy szervezet azonosító adatait nyilvántartsa.

12. melléklet a 68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelethez370

Hadtörténeti örökség terepi kutatására irányuló bejelentés adattartalma
1. A terepi kutatást bejelentő intézmény neve és székhelye
2. A terepi kutatás tárgya, kora
3. A terepi kutatás előzményei
4. A terepi kutatás helyszíne (település, helyrajzi szám megadása), a munkálatok által érintett terület EOV vagy WGS84 koordinátákkal való adatolása, térképmellékleten való megjelölése
5. A terepi kutatás által érintett terület alapterülete, nyomvonal esetén annak hossza
6. A terepi kutatás időintervalluma
7. A terepi kutatás módszertana
8. A munkálatok költségei és azok forrása
9. Javaslat a terepi kutatás során előtalált hadtörténeti örökség ingó elemeinek ideiglenes elhelyezésére
10. A hadtörténeti örökség ingó elemeinek közgyűjteményben való gyarapítási terve
11. Képmelléklet

13. melléklet a 68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelethez371

14. melléklet a 68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelethez372

A települési örökségvédelmi hatástanulmány tartalma
A települési örökségvédelmi hatástanulmány szöveges dokumentum, azonosításra alkalmas térképi ábrázolással, fotókkal és egyéb adatokkal, amely legalább az alábbiakat tartalmazza:

1. Örökségvédelmi vizsgálat:

1.1. A település történeti leírása (a történeti település- és tájszerkezet alakulása, a történeti településmag),

1.2. A település régészeti örökségének felmérése újonnan beépítésre szánt területnek kijelölt terület esetén terepbejárással,

1.3. A település régészeti értékleltára, amely tartalmazza a védetté nyilvánított régészeti lelőhelyeket és a nyilvántartott régészeti lelőhelyeket.

2. A rendezés során tervezett változások hatáselemzése:

2.1. A települési értékleltárban szereplő elemek vonatkozásában releváns rövid és középtávon tervezett változások ismertetése.

2.2. A 2.1. pontban szereplő változások hatásai a régészeti örökségre.

3. Az értékvédelmi terv tartalmazza:

3.1. az értékleltárban szerepeltetett értékek megőrzését biztosító szempontok és követelmények, valamint

3.2. az önkormányzati feladatok meghatározását.

15. melléklet a 68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelethez373

16. melléklet a 68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelethez

A Kötv. 86. § (1) bekezdése szerinti elővásárlási jognyilatkozat kéréséhez szükséges adattartalom

1. A tulajdonos (eladó) mint kérelmező adatai:

1.1. a természetes személy kérelmező

1.1.1. személyazonosító adatai,

1.1.2.374 lakcíme, értesítési címe, elektronikus levélcíme,

1.2. a gazdálkodó vagy egyéb szervezet kérelmező

1.2.1. megnevezése,

1.2.2. székhelye,

1.2.3.375 képviseletében eljáró személy családi és utóneve, képviselői minősége, lakcíme, elektronikus levélcíme.

2. Az adásvételi szerződés tárgyát képező ingatlanra vonatkozó adatok:

2.1. a település neve,

2.2. az ingatlan

2.2.1. helyrajzi száma,

2.2.2. területnagysága,

2.2.3. művelési ága,

2.3. az átruházással érintett tulajdoni hányad.

3. A kérelem mellékleteként csatolt okiratokra vonatkozó adatok: a kérelemhez csatolt eredeti adásvételi szerződések példányszáma, pótlapok száma.

4.376

5. A kérelmező nyilatkozata arról, hogy a kérelemben feltüntetett adatok a valóságnak és az adásvételi szerződésben foglaltaknak megfelelnek.

17. melléklet a 68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelethez377

18. melléklet a 68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelethez378

A kulturális javak hatósági eljárásában szakértőként közreműködő intézmények

A

B

C

1.

Magyarországi eredetű képzőművészeti alkotás

Szépművészeti Múzeum

1146 Budapest,
Dózsa György út 41.

2.

Külföldi eredetű képzőművészeti alkotás, kivéve a 3. és 5. pontban foglaltak

Szépművészeti Múzeum

1146 Budapest,
Dózsa György út 41.

3.

Iparművészeti alkotás, kelet-ázsiai eredetű műtárgy

Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ

1091 Budapest,
Üllői út 33–37.

4.

Népművészeti és néprajzi alkotás, tárgy

Néprajzi Múzeum

1146 Budapest, Dózsa György út 35.

5.

A magyar nemzet és Magyarország népei történelmének emlékei, régészeti leletei, régészeti emléknek nem minősülő pénzérmék és egyéb numizmatikai tárgyak, valamint a fotótörténeti emlékek

Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ

1088 Budapest, Múzeum krt. 14–16.

6.

Könyvek, antikváriák, zeneművek, térképek és egyéb nyomtatványok, kéziratok, hangfelvételek

Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ

1014 Budapest,
Szent György tér 4–6.

7.

Ásványtani, őslénytani és egyéb természettudományi leletek

Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ

1088 Budapest,
Baross u. 13.

8.

Irodalmi emlékek

Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ

1053 Budapest,
Károlyi Mihály u. 16.

9.

Színháztörténeti emlékek

Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ

1013 Budapest,
Krisztina krt. 57.

10.

Műszaki és technikatörténeti emlékek

Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum

4025 Debrecen, Széchenyi utca 31.

11.

Zenetörténeti emlékek

Bölcsészettudományi Kutatóintézet Zenetudományi Intézet – Zenetörténeti Múzeum

1014 Budapest,
Táncsics M. u. 7.

12.

Hadtörténeti emlékek

Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum

1087 Budapest, Kerepesi út 29/b.

13.

Sporttörténeti emlékek

Magyar Olimpiai és Sportmúzeum

1146 Budapest, Istvánmezei út 3–5.

14.

Mezőgazdaság-történeti emlékek

Magyar Mezőgazdasági Múzeum

1146 Budapest, Vajdahunyad vár

15.

Közlekedéstörténeti emlékek

Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum

4025 Debrecen, Széchenyi utca 31.

16.

Budapest várostörténetére vonatkozó emlékek és leletek

Budapesti Történeti Múzeum

1014 Budapest,
Szent György tér 2.

17.

Kereskedelmi és vendéglátó-ipari emlékek

Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ

1036 Budapest,
Korona tér 1.

18.

Orvos- és gyógyszerészettörténeti emlékek

Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár

1013 Budapest,
Apród u. 1–3.

19.

Rendőrség- és bűnözéstörténeti tárgyi emlékek

Rendőrmúzeum

1087 Budapest,
Mosonyi u. 5.

20.

Neveléstudományi (pedagógiai) emlékek

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum

1089 Budapest,
Könyves Kálmán krt. 40.

21.

A tűzkárok és a katasztrófák elleni küzdelem, a tűzvédelem és a polgári védelem tárgyi emlékei

Katasztrófavédelem Központi Múzeuma

1105 Budapest, Martinovics tér 12.

22.

Bélyegek, filatélia

Bélyegmúzeum

1074 Budapest,
Hársfa u. 47.

23.

Iratok, irategyüttesek

Magyar Nemzeti Levéltár

1014 Budapest,
Bécsi kapu tér 2–4.

24.

Építészettörténeti emlékek

Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ

1051 Budapest,
Vigadó tér 2.

25.

Népi építészeti emlékek

Szabadtéri Néprajzi Múzeum

2001 Szentendre, Sztaravodai út

26.

Vízügytörténeti és környezetvédelmi emlékek

Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum

2500 Esztergom,
Kölcsey Ferenc u. 2.

27.

Mozgófilmek, videofelvételek

Nemzeti Filmintézet Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság

1021 Budapest, Budakeszi út 51/E

28.

Egyház- és vallástörténeti emlékek, kegytárgyak, műalkotások

A tárgy jellegének megfelelő fenti közgyűjtemények, az alábbi illetékes felekezeti intézmények bevonásával:
Országos Katolikus Gyűjteményi Központ
Evangélikus Országos Múzeum
Országos Református Gyűjteményi Tanács
Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár

1068 Budapest, Városligeti fasor 42.
1052 Budapest,
Deák tér 4.
1146 Budapest,
Abonyi u. 21.
1074 Budapest,
Dohány u. 2.

19. melléklet a 68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelethez

I. A kulturális javak kivitelére vonatkozó engedély, illetve műtárgykísérő igazolás iránti kérelem adattartalma

1. Címzett (szállítási célország, hely)

2. Kivitel jellege: határozott vagy határozatlan idejű (védett kulturális javak kizárólag határozott időre vihetők ki az országból)

3. A tárgy(ak) tulajdonosa

4. A kulturális tárgy kategóriája

5. A kulturális tárgy (javak) leírása (műfaji meghatározása)

6. KN-kód

7. Darabszám/mennyiség

8. Érték nemzeti fizetőeszközben (muzeális intézmény esetében biztosítási érték)

9. A kulturális tárgy (javak) kivitelének célja / Az engedély iránti kérelem indoka

10. A kulturális tárgy (javak) címe, neve (Cím vagy tárgy megjelölése)

11. Méretek (magasság, szélesség, mélység)

12. Készítési, keletkezési kor

13. Egyéb jellemzők (különleges jelzések, ismertető jegyek)

14. A kulturális tárgy (javak) azonosítását elősegítő dokumentumok

15. Alkotó vagy szerző, korszak, műhely vagy stílus

16. Anyag és készítési eljárás

17. A kérelmező vagy képviselőjének nyilatkozata természetes személyazonosító adatainak a vámhatóság által a vámigazgatási eljárás során történő kezelése engedélyezéséről

18. A kulturális tárgy (javak) fényképe

19. Kiegészítő lapok: az esetleg használt kiegészítő lapok számának megjelölése

20. A kivitelre vonatkozó további adatok

21. Védett kulturális javak esetén:

21.1. a kivitel célja

21.2. a külföldi őrzés helye

21.3. a szállítás módja

21.4. a kulturális javak állagmegóvását és biztonságát biztosító feltételek leírása

II. Több tárgy egyidejű, azonos célállomásra irányuló kivitele iránti kérelem esetén alkalmazandó kiegészítő lap tartalma

1. Alkotó vagy szerző, korszak, műhely és stílus

2. A kulturális tárgy (javak) címe, neve (cím vagy tárgy megjelölése)

3. Készítési, keletkezési kor

4. Anyag és készítési eljárás

5. Méretek (magasság, szélesség, mélység)

6. Egyéb jellemzők (különleges jelzések, ismertető jegyek)

7. A kulturális tárgy (javak) leírása (műfaji meghatározása)

8. Darabszám/mennyiség

9. A kulturális tárgy kategóriája

10. KN-kód

11. Érték nemzeti fizetőeszközben (muzeális intézmény esetében biztosítási érték)

20. melléklet a 68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelethez

A műtárgykísérő igazolás adattartalma

1. Az igazolás száma [Reference number of this certificate]

2. A kulturális tárgy azonosításának szempontjai [Criteria to be used for identification of the cultural object]

2.1. Műfajának (besorolásának) meghatározása [Description]

2.1.1. A kategória megnevezése [Name of the category]

2.1.2. A kategória sorszáma [Number of the category]

2.2. Címe vagy neve [Title or subject]

2.3. Alkotó vagy szerző, korszak, műhely és/vagy stílus [Artist, period, workshop and/or style]

2.4. Készítési kor [Dating]

2.5. Méretek [Measurements]

2.6. Anyag és készítési eljárás [Medium or technique]

2.7. Egyéb jellemzők [Other characteristics]

2.8. Csatolt tárgyjegyzék oldalainak száma (gyűjtemény esetén kötelező) [Number of pages of attached list of objetcs – in case of collections obligatory]

2.9. A kulturális tárgy fényképe [Photograph of cultural object]

3. Az igazolás kiállításának helye és időpontja [Place and date of issuing]

4. Az igazolás időbeli hatálya lejártának dátuma [Valid until]

5. A kiállító hatóság aláírása és bélyegzője [Signature and stamp of the issuing authority]

6. Záradék [Clause] „Jelen igazolás nem tanúsítja a kulturális tárgy (javak) szerzőségét, korát, értékét és eredetiségét!” [”This certificate does not certify the authority, age, value and originality of cultural goods!”]

21. melléklet a 68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelethez379

22. melléklet a 68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelethez380


Örökségvédelmi hatósági munkakör betöltéséhez szükséges végzettségek és szakképzettségek
a)381
b) Régészeti szakterületen: mesterképzésben szerzett régész szakképzettség; egyetemi szintű bölcsészettudományi szakképzettség és régészeti szakirányú tudományos fokozat.
c)382 Kulturális javak szakterületen: jogász, mesterképzésben szerzett művészettörténész, könyvtáros, levéltáros, néprajzos, történeti muzeológus, restaurátor szakképzettség.
2

Az 1. § b) pontja a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 84. § a) pontja szerint módosított szöveg.

4

Az 1. § d) pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

5

Az 1. § e) pontját a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 3. pontja hatályon kívül helyezte.

6

Az 1. § f) pontja a 190/2018. (X. 12.) Korm. rendelet 6. § b) pontja szerint módosított szöveg.

7

Az 1. § g) pontját a 190/2018. (X. 12.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be, a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 3. pontja hatályon kívül helyezte.

8

Az 1. § h) pontját a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

9

Az 1. § i) pontját a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

10

Az 1. § j) pontját a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

11

A 2. § 1. pontja a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 84. § b) pontja szerint módosított szöveg.

12

A 2. § 1a. pontját a 677/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 54. §-a iktatta be, a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 4. pontja hatályon kívül helyezte.

13

A 2. § 1b. pontját a 677/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 54. §-a iktatta be, a 351/2023. (VII. 27.) Korm. rendelet 28. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

14

A 2. § 4. pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

20

A 2. § 11. pontját a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 38. § 1. pontja hatályon kívül helyezte.

21

A 2. § 12. pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

22

A 2. § 13. pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

24

A 3. § (1) bekezdés b) pontja a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 194. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 203. §-át.

25

A 3. § (1a) bekezdését a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

26

A 3. § (2) bekezdése a 616/2022. (XII. 29.) Korm. rendelet 287. §-a szerint módosított szöveg.

28

A 3. § (4) bekezdés nyitó szövegrésze a 677/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 83. § 5. pontja, a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 38. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

29

A 3. § (4) bekezdés a) pontja a 677/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 83. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

31

A 3. § (7) bekezdését a 121/2019. (V. 27.) Korm. rendelet 23. §-a iktatta be, szövege a 351/2023. (VII. 27.) Korm. rendelet 24. §-ával megállapított szöveg. [Nem vezethető át a 351/2023. (VII. 27.) Korm. rendelet 28. § a) pontjában foglalt azon módosítás, amely szerint a 3. § (7) bekezdés f) pontjában az „értékmeghatározó” szövegrészek hatályukat vesztik,]

32

A 3. § (7) bekezdés a) pont nyitó szövegrésze a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

33

A 3. § (7) bekezdés b) pont nyitó szövegrésze a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

34

A 3. § (7) bekezdés c) pontját a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 11. pontja hatályon kívül helyezte.

35

A 3. § (7a) bekezdését a 351/2023. (VII. 27.) Korm. rendelet 24. §-a iktatta be.

36

A 3. § (8) bekezdését a 30/2020. (II. 29.) Korm. rendelet 34. § (1) bekezdése iktatta be.

37

A 3/A. alcímet (3/A. §) a 776/2021. (XII. 23.) Korm. rendelet 9. §-a iktatta be.

38

A 3/A. § (1) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 3. §-ával megállapított, a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 12. pontja szerint módosított szöveg.

39

A 3/A. § (2) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

40

A 4. § (1) bekezdés b) pontja a 677/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 83. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

41

A 4. § (2) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

42

A 4. § (2a) bekezdését a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdése iktatta be.

43

A 4. § (2a) bekezdés c) pontja a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 83. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

44

A 4. § (2b) bekezdését a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdése iktatta be.

45

A 4. § (2c) bekezdését a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdése iktatta be.

46

A 4. § (3) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 4. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

47

A 4. § (4) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 4. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

48

A 4. § (4a) bekezdését a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 4. § (4) bekezdése iktatta be.

49

A 4. § (5) bekezdését a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 13. pontja hatályon kívül helyezte.

50

A 4. § (6) bekezdését a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 13. pontja hatályon kívül helyezte.

51

A 4. § (7) bekezdését a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 13. pontja hatályon kívül helyezte.

52

A 4. § (8) bekezdését a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 13. pontja hatályon kívül helyezte.

53

A 4. § (9) bekezdését a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 13. pontja hatályon kívül helyezte.

54

A 4. § (10) bekezdését a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 13. pontja hatályon kívül helyezte.

55

A 4. § (11) bekezdését a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 13. pontja hatályon kívül helyezte.

56

A 4. § (12) bekezdését a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 13. pontja hatályon kívül helyezte.

57

A 4. § (12a) bekezdését a 677/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 56. § (2) bekezdése iktatta be, a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 13. pontja hatályon kívül helyezte.

58

A 4. § (13) bekezdése a 106/2024. (V. 9.) Korm. rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

59

A II. Fejezet címe a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

60

Az 5. alcím címe a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

61

Az 5. § (1) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

62

Az 5. § (2) bekezdés c) pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

63

Az 5. § (3) bekezdés b) pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 12. pontja szerint módosított szöveg.

64

A 7. § (1) bekezdés c) pont cd) alpontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

65

A 7. § (1) bekezdés e) pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

66

A 7. § (1) bekezdés g) pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 15. pontja szerint módosított szöveg.

67

A 7. § (1) bekezdés h) pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 16. pontja szerint módosított szöveg.

68

A 7/A. §-t a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 7. §-a iktatta be.

69

A 7/B. §-t a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 7. §-a iktatta be.

70

A 7/C. §-t a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 7. §-a iktatta be.

71

A 7/D. §-t a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 7. §-a iktatta be.

72

A 6. alcímet (8–9. §-t) a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 14. pontja hatályon kívül helyezte.

73

A 7. alcím címét a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 15. pontja hatályon kívül helyezte.

75

A 10. § (1a) bekezdését a 677/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 58. § (1) bekezdése iktatta be, a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 16. pontja hatályon kívül helyezte.

76

A 10. § (2) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 38. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

78

A 10. § (4) bekezdése a 677/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 58. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. [A 10. § (4) bekezdésben a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 18. pontja által elrendelt módosítás, amely szerint hatályát veszti az „és a 9. §-ban” szövegrész, nem vezethető át.]

82

A 11. § (2) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 19. pontja szerint módosított szöveg.

83

A 11. § (3) bekezdését a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 21. pontja hatályon kívül helyezte.

84

A 11. § (5) bekezdése a 677/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 59. §-ával megállapított szöveg.

85

A 11. § (5) bekezdés a) pontja a 776/2021. (XII. 23.) Korm. rendelet 17. § 4. pontja, a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 22. pontja szerint módosított szöveg.

86

A 11. § (5) bekezdés b) pontja a 776/2021. (XII. 23.) Korm. rendelet 17. § 5. pontja, a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 23. pontja szerint módosított szöveg.

87

A 11. § (6) bekezdése a 677/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 59. §-ával megállapított szöveg.

88

A 12. § a 677/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 60. §-ával megállapított szöveg.

90

A 12. § (2) bekezdése a 776/2021. (XII. 23.) Korm. rendelet 17. § 4. és 6. pontja, a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 25. pontja szerint módosított szöveg.

91

A 12. § (4) bekezdését a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 26. pontja hatályon kívül helyezte.

92

A 12. § (5) bekezdését a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 26. pontja hatályon kívül helyezte.

93

A 12. § (6) bekezdését a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 26. pontja hatályon kívül helyezte.

94

A 12. § (7) bekezdése a 351/2023. (VII. 27.) Korm. rendelet 27. § a) pontja szerint módosított szöveg. [A 12. § (7) bekezdésben a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 27. pontja által elrendelt módosítás, amely szerint hatályát veszti az „az ingatlan műemlékvédelmi védettségéhez jogos érdek fűződik,” szövegrész, nem vezethető át.]

95

A 13. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 20. pontja szerint módosított szöveg.

96

A 13. § (1) bekezdés c) pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 21. pontja szerint módosított szöveg.

97

A 13. § (2) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 22. pontja szerint módosított szöveg.

98

A 13. § (3) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 23. pontja szerint módosított szöveg.

99

A 13. § (4) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 24. pontja szerint módosított szöveg.

100

A 14. §-t a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 28. pontja hatályon kívül helyezte.

101

A 15. § b) pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 25. pontja szerint módosított szöveg.

102

A 16. §-t a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 29. pontja hatályon kívül helyezte.

103

A 16/A. §-t a 677/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 63. §-a iktatta be, a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 30. pontja hatályon kívül helyezte.

104

A 17. § a 677/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 64. §-ával megállapított szöveg.

105

A 17. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 351/2023. (VII. 27.) Korm. rendelet 27. § a) pontja szerint módosított szöveg.

106

A 17. § (1) bekezdés a) pontja a 776/2021. (XII. 23.) Korm. rendelet 17. § 4. pontja, a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 31. pontja szerint módosított szöveg.

107

A 17. § (1) bekezdés b) pontja a 776/2021. (XII. 23.) Korm. rendelet 17. § 7. pontja, a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 32. pontja szerint módosított szöveg.

108

A 17. § (3) bekezdését a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 33. pontja hatályon kívül helyezte.

109

A 18. §-t a 677/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 84. § 4. pontja hatályon kívül helyezte.

110

A 19. §-t a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 34. pontja hatályon kívül helyezte.

111

A 20. §-t a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 35. pontja hatályon kívül helyezte.

112

A III. Fejezet címe a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 26. pontja szerint módosított szöveg.

113

A 8. alcím címe a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 27. pontja szerint módosított szöveg.

114

A 21. § (2) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 28. pontja szerint módosított szöveg.

115

A 21. § (3) bekezdés a) pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 29. pontja szerint módosított szöveg.

116

A 21. § (4) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

117

A 21. § (5) bekezdését a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 8. § (2) bekezdése iktatta be.

118

A 22. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 30. pontja szerint módosított szöveg.

119

A 22. § (1) bekezdés a) pont nyitó szövegrésze a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 31. pontja szerint módosított szöveg.

120

A 22. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 32. pontja szerint módosított szöveg.

121

A 22. § (1) bekezdés a) pont ab) alpontja a 134/2018. (VII. 23.) Korm. rendelet 2. § a) pontja, a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 33. pontja szerint módosított szöveg.

122

A 22. § (1) bekezdés b) pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 34. pontja szerint módosított szöveg.

123

A 22. § (1) bekezdés d) pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 35. pontja szerint módosított szöveg.

124

A 22. § (1) bekezdés e) pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 36. pontja szerint módosított szöveg.

125

A 22. § (1) bekezdés g) pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 37. pontja szerint módosított szöveg.

126

A 22. § (2) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 38. pontja szerint módosított szöveg.

127

A 22. § (3) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 39. pontja szerint módosított szöveg.

128

A 22. § (4) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 40. pontja szerint módosított szöveg.

129

A 22. § (5) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 41. pontja szerint módosított szöveg.

131

A 23. § (1) bekezdés b) pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 43. pontja szerint módosított szöveg.

132

A 23. § (1) bekezdés c) pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 38. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

133

A 23. § (1) bekezdés d) pontját a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 38. § 6. pontja hatályon kívül helyezte.

134

A 23. § (2) bekezdése a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 83. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

135

A 23. § (3) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 46. pontja szerint módosított szöveg.

136

A 23. § (3a) bekezdését a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdése iktatta be.

137

A 23. § (4) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 47. pontja szerint módosított szöveg.

138

A 23. § (6) bekezdés a) pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 9. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

139

A 23. § (7) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 9. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

141

A 25. § (1) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 49. pontja szerint módosított szöveg.

142

A 25. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 50. pontja szerint módosított szöveg.

143

A 26. § a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 10. §-ával megállapított szöveg.

144

A 26. § (4) bekezdése a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 36. pontja szerint módosított szöveg.

145

A 27. § a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 10. §-ával megállapított szöveg.

146

A 28. § (1) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 11. §-ával megállapított szöveg.

147

A 28. § (2) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 51. pontja, a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 38. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

148

A 9. alcím címe a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 52. pontja szerint módosított szöveg.

150

A 29. § (1) bekezdés a) pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 54. pontja szerint módosított szöveg.

151

A 29. § (1) bekezdés b) pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 55. pontja szerint módosított szöveg.

152

A 29. § (2) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 56. pontja szerint módosított szöveg.

153

A 29. § (3) bekezdés a) pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 57. pontja szerint módosított szöveg.

154

A 29. § (3) bekezdés b) pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 58. pontja szerint módosított szöveg.

155

A 29. § (8) bekezdését a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 38. § 8. pontja hatályon kívül helyezte.

156

A 30. § a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 38. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

157

A 31. § nyitó szövegrésze a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 59. pontja szerint módosított szöveg.

158

A 31. § g) pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 38. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

159

A 32. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 60. pontja szerint módosított szöveg.

160

A 32. § (1) bekezdés e) pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 61. pontja szerint módosított szöveg.

161

A 32. § (1) bekezdés g) pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 38. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

162

A 32. § (3) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 62. pontja szerint módosított szöveg.

163

A 33. § (1) bekezdés e) pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 63. pontja szerint módosított szöveg.

164

A 33. § (2) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 12. §-ával megállapított szöveg.

165

A 34. § (3) bekezdés f) pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 13. §-ával megállapított szöveg.

166

A 34. § (5) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 38. § 12. pontja szerint módosított szöveg.

167

A 34. § (6) bekezdés nyitó szövegrésze a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 64. pontja szerint módosított szöveg.

168

A 34. § (6) bekezdés c) pontja a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 84. § d) pontja szerint módosított szöveg.

170

A 37. § (1) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 65. pontja szerint módosított szöveg.

171

A 37. § (2) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 66. pontja szerint módosított szöveg.

172

A 37. § (3) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 14. §-ával megállapított szöveg.

173

A 38. § (1) bekezdés a) pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

174

A 38. § (1) bekezdés b) pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

175

A 38. § (1) bekezdés c) pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

176

A 38. § (1) bekezdés d) pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

177

A 38. § (1) bekezdés e) pontját a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése iktatta be.

178

A 38. § (1) bekezdés f) pontját a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése iktatta be.

179

A 39. § (3) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 38. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

180

A 39. § (4) bekezdés c) pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 16. §-ával megállapított szöveg.

181

A 40. § (1) bekezdése a 616/2022. (XII. 29.) Korm. rendelet 286. § b) pontja szerint módosított szöveg.

182

A 40. § (2) bekezdése a 616/2022. (XII. 29.) Korm. rendelet 286. § a) és c) pontja szerint módosított szöveg.

183

A 40. § (3) bekezdés a) pontja a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 84. § e) pontja szerint módosított szöveg.

184

A 40. § (4) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 17. §-ával megállapított szöveg.

185

A 40. § (5) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 17. §-ával megállapított szöveg.

186

A 40. § (6) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 17. §-ával megállapított szöveg.

187

A 40. § (7) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 17. §-ával megállapított szöveg.

188

A 40. § (8) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 17. §-ával megállapított szöveg.

189

A 40. § (9) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 17. §-ával megállapított szöveg.

190

A 40. § (10) bekezdését a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 38. § 14. pontja hatályon kívül helyezte.

191

A 41. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 106/2024. (V. 9.) Korm. rendelet 8. § a) pontja, a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 67. pontja szerint módosított szöveg.

192

A 41. § (1) bekezdés a) pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 68. pontja szerint módosított szöveg.

193

A 41. § (1) bekezdés c) pontja a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 84. § d) pontja szerint módosított szöveg.

194

A 41. § (2) bekezdése a 106/2024. (V. 9.) Korm. rendelet 8. § b) pontja, a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 69. pontja szerint módosított szöveg.

195

A 41. § (3) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 18. §-ával megállapított szöveg.

196

A 42. § a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 19. §-ával megállapított szöveg.

197

A 43. § (1) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 70. pontja szerint módosított szöveg.

198

A 43. § (4) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 20. §-ával megállapított szöveg.

199

A 45. § a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 71. pontja szerint módosított szöveg.

200

A 12. alcím címe a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 72. pontja szerint módosított szöveg.

201

A 46. § (1) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

202

A 46. § (2) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

203

A 46. § (3) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

204

A 46. § (4) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

205

A 46. § (5) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 73. pontja szerint módosított szöveg.

206

A 46. § (6) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

207

A 46. § (7) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

208

A 47. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 74. pontja szerint módosított szöveg.

209

A 47. § (2) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 22. §-ával megállapított szöveg.

210

A 47. § (3) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 22. §-ával megállapított szöveg.

211

A 14. alcím címe a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 75. pontja szerint módosított szöveg.

212

A 48. § (2) bekezdés b) pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 76. pontja szerint módosított szöveg.

213

A 48. § (5) bekezdés nyitó szövegrésze a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 77. pontja szerint módosított szöveg.

214

A 48. § (5) bekezdés a) pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 78. pontja szerint módosított szöveg.

215

A 48. § (5) bekezdés b) pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 79. pontja szerint módosított szöveg.

216

A 48. § (6) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 23. §-ával megállapított szöveg.

217

A 49. § a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 24. §-ával megállapított szöveg.

218

Az 51. § (1) bekezdés d) pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 80. pontja szerint módosított szöveg.

219

Az 51. § (1) bekezdés g) pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 81. pontja szerint módosított szöveg.

220

Az 51. § (4) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 82. pontja szerint módosított szöveg.

221

Az 51. § (5) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 83. pontja szerint módosított szöveg.

222

Az 51. § (6) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 84. pontja szerint módosított szöveg.

223

Az 51/A. §-t a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 25. §-a iktatta be.

224

Az 51/A. § (1) bekezdés i) pontja a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 83. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

225

Az 51/B. §-t a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 25. §-a iktatta be.

226

Az 51/C. §-t a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 25. §-a iktatta be.

227

Az 51/D. §-t a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 25. §-a iktatta be.

228

Az 51/E. §-t a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 25. §-a iktatta be.

229

Az 51/F. §-t a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 25. §-a iktatta be.

230

Az 51/G. §-t a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 25. §-a iktatta be.

231

Az 52. § a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 26. §-ával megállapított szöveg.

232

Az 53. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 85. pontja szerint módosított szöveg.

233

Az 53. § (1) bekezdés a) pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 86. pontja szerint módosított szöveg.

234

Az 53. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 134/2018. (VII. 23.) Korm. rendelet 2. § c) pontja szerint módosított szöveg.

235

Az 53. § (3) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 87. pontja szerint módosított szöveg.

236

Az 53. § (4) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 88. pontja szerint módosított szöveg.

237

Az 53. § (7) bekezdését a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 27. §-a iktatta be.

238

Az 54. § (1) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 28. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

239

Az 54. § (2) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 89. pontja szerint módosított szöveg.

240

Az 54. § (3) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 28. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

241

Az 54. § (4) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 28. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

242

Az 54. § (5) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 28. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

243

Az 54. § (7) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 28. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

244

Az 54. § (8) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 90. pontja szerint módosított szöveg.

245

Az 54. § (9) bekezdését a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 28. § (4) bekezdése iktatta be.

246

Az 55. § (1) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 29. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

247

Az 55. § (4) bekezdés c) pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 91. pontja szerint módosított szöveg.

248

Az 55. § (6) bekezdés a) pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 92. pontja szerint módosított szöveg.

249

Az 55. § (6) bekezdés b) pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 29. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

250

Az 55. § (8) bekezdése a 106/2024. (V. 9.) Korm. rendelet 8. § a) pontja szerint módosított szöveg.

251

A IV. Fejezetet (56–81. §-t) a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 37. pontja hatályon kívül helyezte.

252

Az V. Fejezet címe a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 38. pontja szerint módosított szöveg.

253

A 36/A. alcímet (81/A. §) a 776/2021. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. §-a iktatta be.

254

A 81/A. § (1) bekezdése a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 39. pontja szerint módosított szöveg.

255

A 37. alcímet (82. §-t) a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 40. pontja hatályon kívül helyezte.

256

A 83. § (1) bekezdés a) pontja a 420/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet 98. § c) pontja szerint módosított szöveg.

257

A 83. § (2) bekezdés a) pontja a 420/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet 98. § d) pontja szerint módosított szöveg.

258

A 83. § (2) bekezdés b) pontja a 420/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet 98. § e) pontja szerint módosított szöveg.

259

A 84. § (1) bekezdése a 420/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet 98. § c) pontja szerint módosított szöveg.

260

A 84. § (2) bekezdés a) pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 95. pontja szerint módosított szöveg.

261

A 84. § (2) bekezdés b) pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 30. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

262

A 84. § (2) bekezdés c) pontját a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 38. § 15. pontja hatályon kívül helyezte.

263

A 84. § (4) bekezdését a 62/2019. (III. 26.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be, szövege a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 30. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

264

A 84. § (5) bekezdését a 62/2019. (III. 26.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be, szövege a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 38. § 16. pontja szerint módosított szöveg.

265

A 85. §-t a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 38. § 17. pontja hatályon kívül helyezte.

266

A 86. § nyitó szövegrésze a 677/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 83. § 71. pontja, a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 41. pontja szerint módosított szöveg.

268

A 86. § b) pontja a 677/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 76. §-ával megállapított szöveg.

271

A 86. § f) pontja a 776/2021. (XII. 23.) Korm. rendelet 17. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

273

A 87. § (1) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 31. §-ával megállapított, a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 42. és 43. pontja szerint módosított szöveg.

274

A 87. § (2) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 31. §-ával megállapított, a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 42. pontja szerint módosított szöveg.

275

A 87. § (3) bekezdését a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 44. pontja hatályon kívül helyezte.

276

A 88. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 100. pontja szerint módosított szöveg.

277

A 88. § (1) bekezdés c) pont nyitó szövegrésze a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 101. pontja szerint módosított szöveg.

278

A 88. § (1) bekezdés c) pont cd) alpontja a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 84. § d) pontja szerint módosított szöveg.

279

A 88. § (3) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 32. §-ával megállapított szöveg.

280

A 88. § (4) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 32. §-ával megállapított, a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 45. pontja szerint módosított szöveg.

281

A 88. § (5) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 32. §-ával megállapított, nyitó szövegrésze a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 45. pontja szerint módosított szöveg.

282

A 88. § (6) bekezdés nyitó szövegrésze a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 102. pontja szerint módosított szöveg.

283

A 88. § (7) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 103. pontja szerint módosított szöveg.

284

A 42. alcímet (89–90. §-t) a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 46. pontja hatályon kívül helyezte.

285

A 43. alcím címe a 420/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet 98. § a) pontja szerint módosított szöveg.

287

A 91. § (2) bekezdését a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 48. pontja hatályon kívül helyezte.

288

A 91. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 420/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet 98. § a) pontja, a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 104. pontja szerint módosított szöveg.

289

A 91. § (3) bekezdés a) pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 105. pontja szerint módosított szöveg.

290

A 91. § (3) bekezdés b) pontját a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 49. pontja hatályon kívül helyezte.

291

A 92. § (1) bekezdés a) pontját a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 50. pontja hatályon kívül helyezte.

292

A 92. § c) pontját a 677/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 77. §-a iktatta be.

293

A 92. § d) pontját a 677/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 77. §-a iktatta be, a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 50. pontja hatályon kívül helyezte.

294

A 92. § (2) bekezdés a) pontját a 677/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 84. § 28. pontja hatályon kívül helyezte.

295

A 92. § (2) bekezdés b) pont nyitó szövegrésze a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 84. § f) pontja szerint módosított szöveg.

296

A 92. § (2) bekezdés b) pont ba) alpontját a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 51. pontja hatályon kívül helyezte.

297

A 92. § (2) bekezdés b) pont bb) alpontja a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 52. pontja szerint módosított szöveg.

298

A 92. § (2) bekezdés b) pont bc) alpontját a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 51. pontja hatályon kívül helyezte.

299

A 92. § (3) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 106. pontja szerint módosított szöveg.

300

A 93. § 1. pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 38. § 18. pontja szerint módosított szöveg.

301

A 93. § 1.16. pontját a 677/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 78. §-a iktatta be.

302

A 93. § 1.17. pontját a 677/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 78. §-a iktatta be.

303

A 93. § 9. pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 38. § 19. pontja szerint módosított szöveg.

304

A 93. § 12. pontját a 367/2020. (VII. 28.) Korm. rendelet 4. §-a iktatta be.

305

A 94. § a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 84. § g) pontja szerint módosított szöveg.

306

A 95. § d) pontját a 677/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 79. §-a iktatta be.

307

A 97. §-t a 677/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 84. § 29. pontja hatályon kívül helyezte.

308

A 98. § (2) bekezdés f) pontját a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 33. §-a iktatta be.

309

A 104. § (3) bekezdését a 677/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 84. § 30. pontja hatályon kívül helyezte.

310

A 106. § (1) bekezdés c) pontját a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 34. §-a iktatta be.

311

A 107. § (5) bekezdését a 266/2025. (VIII. 13.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

312

A 107. § (6) bekezdését a 266/2025. (VIII. 13.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

313

A 108. § a 266/2025. (VIII. 13.) Korm. rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

314

A 109. § a 367/2020. (VII. 28.) Korm. rendelet 5. §-a szerint módosított szöveg.

315

A 110. § (1) bekezdés a) pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 107. pontja szerint módosított szöveg.

316

A 110. § (1) bekezdés b) pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 108. pontja szerint módosított szöveg.

317

A 111. § (1) bekezdés b) pontját a 367/2020. (VII. 28.) Korm. rendelet 6. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

318

A 111. § (1) bekezdés c) pontját a 367/2020. (VII. 28.) Korm. rendelet 6. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

319

A 111. § (1) bekezdés d) pontját a 367/2020. (VII. 28.) Korm. rendelet 6. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

320

A 111. § (2) bekezdés c) pontját a 367/2020. (VII. 28.) Korm. rendelet 6. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

321

A 111. § (2) bekezdés c) pontját a 367/2020. (VII. 28.) Korm. rendelet 6. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

322

A 111. § (4) bekezdését a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 35. §-a iktatta be.

323

A 112. § (2) bekezdését a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 38. § 20. pontja hatályon kívül helyezte.

324

A 113. §-t a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 38. § 21. pontja hatályon kívül helyezte.

325

A 114. § a 677/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 80. §-ával megállapított szöveg.

326

A 114. § (2) bekezdése a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 109. pontja szerint módosított szöveg.

327

A 115. § a 677/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 84. § 31. pontja hatályon kívül helyezte.

328

A 119. § (2) bekezdése a 420/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet 98. § f) pontja szerint módosított szöveg.

329

A 119. § (4) bekezdését a 190/2018. (X. 12.) Korm. rendelet 5. §-a iktatta be.

330

A hatálybalépés időpontja 2018. október 20.

331

A 119. § (5) bekezdését a 190/2018. (X. 12.) Korm. rendelet 5. §-a iktatta be.

332

A hatálybalépés időpontja 2018. október 20.

333

A 119. § (6) bekezdését a 38/2019. (III. 6.) Korm. rendelet 10. §-a iktatta be, szövege a 420/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet 98. § g) pontja szerint módosított szöveg.

334

A hatálybalépés időpontja 2019. március 14.

335

A 119. § (7) bekezdését a 314/2019. (XII. 18.) Korm. rendelet 8. §-a iktatta be.

336

A 119. § (8) bekezdését a 776/2021. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. §-a iktatta be.

337

A 119. § (9) bekezdését a 315/2022. (VIII. 16.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdése iktatta be.

338

A hatálybalépés időpontja 2022. augusztus 17.

339

A 119. § (10) bekezdését a 266/2025. (VIII. 13.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be.

340

A hatálybalépés időpontja 2025. augusztus 14.

341

A 119/A. §-t a 677/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 81. §-a iktatta be.

342

A 120. § a 367/2020. (VII. 28.) Korm. rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

343

A 121. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

344

Az 1. mellékletet a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 194. § (3) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 36. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 83. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

345

A 2. melléklet a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 36. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

346

A 3. mellékletet a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 53. pontja hatályon kívül helyezte.

347

A 4. mellékletet a 677/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 84. § 32. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 36. § (3) bekezdése iktatta be.

348

Az 5. mellékletet a 677/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 84. § 32. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 36. § (4) bekezdése iktatta be.

349

A 7. melléklet címe a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 111. pontja szerint módosított szöveg.

350

A 7. melléklet 1. pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 112. pontja szerint módosított szöveg.

351

A 7. melléklet 2. pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 113. pontja szerint módosított szöveg.

352

A 7. melléklet 2.2. pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 114. pontja szerint módosított szöveg.

353

A 7. melléklet 2.3. pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 115. pontja szerint módosított szöveg.

354

A 7. melléklet 3.4. pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 116. pontja szerint módosított szöveg.

355

A 7. melléklet 3.5. pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 117. pontja szerint módosított szöveg.

356

A 7. melléklet 4. pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 118. pontja szerint módosított szöveg.

357

A 7. melléklet 4.1. pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 119. pontja szerint módosított szöveg.

358

A 7. melléklet 4.2. pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 120. pontja szerint módosított szöveg.

359

A 7. melléklet 5. pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 121. pontja szerint módosított szöveg.

360

A 7. melléklet 5.1. pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 38. § 22. pontja szerint módosított szöveg.

361

A 7. melléklet 5.2. pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 38. § 23. pontja szerint módosított szöveg.

362

A 7. melléklet 5.3. pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 122. pontja szerint módosított szöveg.

363

A 7. melléklet 5.5. pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 123. pontja szerint módosított szöveg.

364

A 7. melléklet 5.6. pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 124. pontja szerint módosított szöveg.

365

A 8. melléklet a 62/2019. (III. 26.) Korm. rendelet 4. § c) pontja, a 677/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 83. § 77–82. pontja, a 135/2021. (III. 22.) Korm. rendelet 1. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 2. § (2) bekezdése alapján a 2021. március 23-án folyamatban lévő régészeti feladatellátások során is alkalmazni kell.

366

A 10. melléklet 2. pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 125. pontja szerint módosított szöveg.

367

A 10. melléklet 2.2. pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 126. pontja szerint módosított szöveg.

368

A 11. melléklet 2.1. pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 36. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

369

A 11. melléklet 2.2. pontja a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 36. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

370

A 12. mellékletet a 677/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 84. § 32. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 36. § (6) bekezdése iktatta be.

371

A 13. mellékletet a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 53. pontja hatályon kívül helyezte.

372

A 14. melléklet a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 83. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

373

A 15. mellékletet a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 53. pontja hatályon kívül helyezte.

374

A 16. melléklet 1. pont 1.1.2. alpontja a 776/2021. (XII. 23.) Korm. rendelet 17. § 17. pontja szerint módosított szöveg.

375

A 16. melléklet 1. pont 1.2.3. alpontja a 776/2021. (XII. 23.) Korm. rendelet 17. § 18. pontja szerint módosított szöveg.

376

A 16. melléklet 4. pontját a 677/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 84. § 33. pontja hatályon kívül helyezte.

377

A 17. mellékletet a 677/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 84. § 34. pontja hatályon kívül helyezte.

379

A 21. mellékletet a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 38. § 24. pontja hatályon kívül helyezte.

381

A 22. melléklet a) pontját a 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet 85. § 54. pontja hatályon kívül helyezte.

382

A 22. melléklet szövege a 142/2025. (VI. 19.) Korm. rendelet 37. § 131. pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére