• Tartalom

1444/2018. (IX. 17.) Korm. határozat

1444/2018. (IX. 17.) Korm. határozat

a „GSM-R távközlési hálózat kiépítése II. ütem megvalósítás” című IKOP – CEF projekt támogatásának növeléséről, valamint egyes kormányhatározatok módosításáról

2018.09.19.

1. A Kormány – a 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdés c) és f) pontja alapján, a költségnövekmények vonatkozásában az európai uniós forrásból finanszírozott egyes projektek költségnövekménye támogathatóságáról szóló 17/2017. (II. 1.) Korm. rendelet 6/A. §-a alapján –

a) egyetért a „GSM-R rendszer kiépítés 2. üteme a magyarországi TEN-T vasúti törzshálózaton” című Európai Hálózatfinanszírozási Eszközből (a továbbiakban: CEF) finanszírozott projekt

aa) hazai költségvetési támogatása tervezett összegének növelésével,

ab) forrásszerkezetének módosításával a „GSM-R rendszer kiépítésének 2. üteme a magyar vasúti vonalak mellett” című projekt az elérhető legnagyobb uniós támogatás lehívásával történő komplex megvalósításának jóváhagyásáról szóló 1575/2016. (X. 19.) Korm. határozat (a továbbiakban: 1575/2016. Korm. határozat) 2. melléklete szerint,

ac) hazai költségvetési támogatásának a Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény 1. melléklet XVII. Innovációs és Technológiai Minisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 60. Európai uniós fejlesztési programok alcím, 1. Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) projektek jogcímcsoport terhére történő finanszírozásával;

Felelős: innovációért és technológiáért felelős miniszter

Határidő: a felmerülés ütemében

b) felhívja az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy a Vállalkozási Szerződés hatálybalépését követően módosítsa az Innovációs és Technológiai Minisztérium fejezet Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, Európai uniós fejlesztési programok alcím, Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) projektek jogcímcsoport kiadási előirányzatai terhére vállalható kötelezettségek mértékét a 2019–2021. évekre, a Vállalkozási Szerződés szerinti szükséges összegre;

Felelős: innovációért és technológiáért felelős miniszter

Határidő: a Vállalkozási Szerződés hatálybalépését követően azonnal

c) egyetért az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program 2. és 3. prioritásainak keretében finanszírozni tervezett projektek megvalósításához szükséges forrás biztosításával, az 1. melléklet szerint;

Felelős: innovációért és technológiáért felelős miniszter

Határidő: a felmerülés ütemében

d) jóváhagyja a 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdés j) pontja alapján a „GSM-R távközlési hálózat kiépítése II. ütem megvalósítása” IKOP nagyprojekt támogatási kérelmének az Európai Bizottsághoz történő benyújtását, és felhívja az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy az ehhez szükséges intézkedések megtételéről gondoskodjon.

Felelős: innovációért és technológiáért felelős miniszter

Határidő: 2019. december 31.

2. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

3.1

4.2

5.3

6.4

7.5

8.6

9.7

1. melléklet az 1444/2018. (IX. 17.) Korm. határozathoz

A

B

C

D

E

F

G

H

I

Sorszám

Projekt azonosító száma

Projekt megnevezése

Támogatást igénylő neve

Projekt rövid bemutatása

Projekt
támogatási
intenzitása

Projekt forrásszerkezete

IKOP
(bruttó, Ft)

IKOP (EU+hazai) forrás
(nettó, Ft)

XIX. Fejezet IKOP
hazai társfinanszírozás (ÁFA)
(Ft)

1.

IKOP-2.1.0-15

GSM-R távközlési hálózat kiépítése II. ütem megvalósítás

NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

CEF-ből finanszírozni tervezett projektelemeket kiegészítő, TEN-T hálózatot érintő, 1044 km szakaszon rádiós kommunikációs és forgalomirányítási rendszer kiépítése

100%

36 324 094 844

28 601 649 483

7 722 445 361

2.

IKOP-3.1.0-15

GSM-R távközlési hálózat kiépítése II. ütem megvalósítás

NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

A CEF-ből finanszírozni tervezett projektelemeket kiegészítő, az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program
3.1. beruházási prioritását érintő, 144 km szakaszon rádiós kommunikációs és forgalomirányítási rendszer kiépítése

100%

5 049 131 552

3 975 694 136

1 073 437 417

3.

IKOP-3.2.0-15

GSM-R távközlési hálózat kiépítése II. ütem megvalósítás

NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

A CEF-ből finanszírozni tervezett projektelemeket kiegészítő, az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program
3.2. beruházási prioritást érintő, 111 km szakaszon rádiós kommunikációs és forgalomirányítási rendszer kiépítése

100%

3 904 625 183

3 074 508 018

830 117 165

2. melléklet az 1444/2018. (IX. 17.) Korm. határozathoz8

3. melléklet az 1444/2018. (IX. 17.) Korm. határozathoz9

4. melléklet az 1444/2018. (IX. 17.) Korm. határozathoz10

1

A 3. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

2

A 4. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

3

Az 5. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

4

A 6. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

5

A 7. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

6

A 8. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

7

A 9. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

8

A 2. melléklet a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

9

A 3. melléklet a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

10

A 4. melléklet a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére