• Tartalom

1743/2018. (XII. 20.) Korm. határozat

1743/2018. (XII. 20.) Korm. határozat

Magyarország egyes területei közötti gazdasági egyenlőtlenség csökkentéséről

2018.12.20.

Magyarország egyes területei közötti gazdasági egyenlőtlenség folyamatos érzékelhető csökkentése érdekében a Kormány

1. egyetért a kedvezményezett járásokban és településeken új – szociális és gazdasági szempontokat egyaránt figyelembe vevő, a helyi adottságokra építő – gazdasági és szociális stratégia megalkotásának szükségességével;

2. egyetért azzal, hogy a hazai exportcikkek előállítása, valamint az importált termékek mennyiségének csökkentése érdekében a gazdaságilag fejletlenebb térségekben – a helyi adottságok figyelembevételével – termelőkapacitások kialakítását, illetve a meglévő kapacitások fejlesztését kell ösztönözni;

3. egyetért azzal, hogy a kedvezményezett területeken a gazdasági program az alábbi elemekre épüljön:

a) a felszíni és felszín alatti melegvíz kapacitással rendelkező településeken fóliás és üvegházi zöldségtermesztést, haltenyésztést indokolt ösztönözni,

b) az erdőterületekkel érintkező településeken a lakásbelső kialakítását, játékgyártást és más – mikro-, kis- és középvállalkozással megvalósítható – tevékenységet indokolt ösztönözni,

c) az állattenyésztési kultúrával rendelkező településeken e foglalkoztatást indokolt ösztönözni,

d) a gyógynövény-termesztési hagyományokkal rendelkező – vagy a földrajzi adottságok miatt ilyen kultúrának a kialakítását lehetővé tévő – településeken indokolt a gyógynövénytermesztés ösztönzése,

e) gondoskodni kell az a)–d) alpontban foglalt feladatok tekintetében az integrátori rendszer bevezetéséről,

f) az agyaglelőhellyel rendelkező településeken indokolt a téglagyártás ösztönzése,

g) a stabil gazdasági hátterű vállalkozások – különösen a büntetés-végrehajtási gazdasági társaságok – kedvezményezett járásokba történő kitelepülését ösztönözni kell, ki kell dolgozni ennek a pénzügyi ösztönző-rendszerét,

h) a Széchenyi kártya rendszerének logikáját követő, a régiós felzárkóztatást szolgáló hitelkonstrukciót kell kialakítani,

i) meg kell vizsgálni a kedvezményes hitelként funkcionáló kötvénykibocsátás lehetőségeit;

4. egyetért azzal, hogy a fejlesztéshez szükséges szociális elemek elsősorban az alábbiakat foglalják magukba:

a) a társadalmi vállalkozások – különösen a közfoglalkoztatás alapjain létrehozott szociális szövetkezetek – vonatkozásában a már meglévő termelői kapacitást kell fejleszteni, és gondoskodni kell az integrációról, a piaci szereplőkkel történő együttműködés hatékony kialakításáról,

b) a közfoglalkoztatás során törekedni kell arra, hogy minden munkaképes személy munkalehetőséghez jusson az elsődleges munkaerőpiacon történő elhelyezkedés prioritása figyelembevételével,

c) a foglakoztatást gátló bölcsődei és óvodai férőhelyhiányt meg kell szüntetni,

d) a családsegítő szolgálatoknak és a hatékony szociális ellátást segítő egyéb eszközöknek e térségekben a szükségletekhez képest kell megjelenniük;

5. felhívja

a) az agrárminisztert, hogy mérje fel a 3. pont a)–d) alpontja körébe tartozó településeket,

Felelős: agrárminiszter

Határidő: 2019. január 31.

b) az agrárminisztert a 3. pont e) alpontjában foglalt feladat vizsgálatára,

Felelős: agrárminiszter

Határidő: 2019. január 31.

c) az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy mérje fel a 3. pont f) alpontja körébe tartozó településeket,

Felelős: innovációért és technológiáért felelős miniszter

Határidő: 2019. január 31.

d) az innovációért és technológiáért felelős minisztert, a pénzügyminisztert, az agárminisztert és – a büntetés-végrehajtási társaságok vonatkozásában – a belügyminisztert, hogy dolgozzanak ki módszertant a 3. pont g) alpontjában foglalt célok elérésére,

Felelős: innovációért és technológiáért felelős miniszter

pénzügyminiszter

agrárminiszter

belügyminiszter

Határidő: 2019. január 31.

e) a pénzügyminisztert és az innovációért és technológiáért felelős minisztert a 3. pont h) alpontjában foglalt feladat végrehajtására,

Felelős: pénzügyminiszter

innovációért és technológiáért felelős miniszter

Határidő: 2019. január 31.

f) a pénzügyminisztert a 3. pont i) alpontjában foglalt feladat megvizsgálására, egyben felkéri közreműködésre a Magyar Nemzeti Bankot,

Felelős: pénzügyminiszter

Határidő: 2019. január 31.

g) pénzügyminisztert, a belügyminisztert és az innovációért és technológiáért felelős minisztert a 4. pont a) alpontjában foglalt feladat végrehajtására,

Felelős: pénzügyminiszter

belügyminiszter

innovációért és technológiáért felelős miniszter

Határidő: 2019. január 31.

h) a belügyminisztert a 4. pont b) alpontjában foglalt feladat végrehajtására,

Felelős: belügyminiszter

Határidő: 2019. január 31.

i) az emberi erőforrások miniszterét és a pénzügyminisztert, hogy dolgozzon ki javaslatot a 4. pont c) alpontjában foglalt feladat végrehajtására,

Felelős: emberi erőforrások minisztere

pénzügyminiszter

Határidő: 2019. december 31.

j) az emberi erőforrások miniszterét, hogy dolgozzon ki javaslatot a 4. pont d) alpontjában foglalt feladat végrehajtására;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2019. január 31.

6. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy – pénzügyminiszter és a belügyminiszter közreműködésével – jelölje ki a gazdasági és szociális stratégiában érintett járásokat és településeket – tekintettel arra, hogy hatékony felzárkóztatás csak fokozatosan valósítható meg – figyelembe véve az egyéb gazdasági-szociális programok e térségekre gyakorolt hatásait is;

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter

pénzügyminiszter

belügyminiszter

Határidő: 2019. január 31.

7. felhívja a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztost, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a 6. pontban meghatározott települések – útfejlesztéseik érdekében – a Magyar Falu Programban pályázat mellőzésével, bejelentkezés útján vegyenek részt,

Felelős: Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos

Határidő: 2019. február 28.

8. felhívja

a) az 5. pontban megjelölt minisztereket, hogy feladataik megvalósításáról számoljanak be a Kormány előtt,

Felelős: az 5. pontban megjelölt miniszterek

Határidő: 2019. február 28.

b) a Miniszterelnökséget vezető minisztert és a belügyminisztert az 5. pontban meghatározott feladatok összehangolását végző szervezetrendszer kialakítására;

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter

belügyminiszter

Határidő: 2019. február 28.

9. felkéri az állami szervek, valamint a Nemzeti Agrárkamara és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetőit a jelen határozatban kitűzött célok támogatására.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére