• Tartalom

1792/2018. (XII. 21.) Korm. határozat

1792/2018. (XII. 21.) Korm. határozat

a Magyar Falu Program részeként ütemezetten megvalósuló, kistelepüléseket érintő útfelújításokról

2019.12.20.

A Kormány

1. egyetért az 1. melléklet szerinti útszakaszok 2019. évtől megvalósuló felújításával a Magyar Falu Program keretében;

2. az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 33. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, az 1. pontban meghatározott cél megvalósításának tervezéséhez szükséges költségek finanszírozása érdekében a Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 30. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 41. Magyar Falu Program jogcímcsoport, 1. Falusi Útalap jogcím terhére 1 100 000 000 forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el a Kvtv. 1. melléklet XVII. Innovációs és Technológiai Minisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 32. Közlekedési ágazati programok alcím, 30. Közúthálózat felújítása jogcímcsoport javára, a 2. melléklet szerint;

Felelős: pénzügyminiszter

innovációért és technológiáért felelős miniszter

Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: azonnal

3. felhívja az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy az 1. melléklet szerinti útszakaszok felújításának tervezése és megvalósítása érdekében kössön szerződést a Magyar Közút Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársasággal;

Felelős: innovációért és technológiáért felelős miniszter

Határidő: a 2. pont szerinti forrás rendelkezésre állását követően azonnal

4. egyetért azzal, ha a tervezés vagy kivitelezés során felmerülő akadály esetén az 1. melléklet szerinti útszakaszok módosítása, törlése, vagy új útszakaszokkal való kiegészítése szükséges, az innovációért és technológiáért felelős miniszter a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos egyetértésével, az 1. melléklet módosítása nélkül is módosítsa a 3. pont szerint megkötött szerződést;

5. felhívja az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy a 3. pont szerinti szerződés teljesítése keretében gondoskodjon – a Magyar Közút Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaságon keresztül – a felújításban érintett útszakaszok közlekedésbiztonságát forgalomtechnikai és műszaki eszközökkel fokozottan javító kialakításáról;

Felelős: innovációért és technológiáért felelős miniszter

Határidő: a kivitelezés során folyamatos

6. felhívja a pénzügyminisztert, hogy az 1. és a 4. pont szerinti útfelújítások ütemezett megvalósításának finanszírozása érdekében az innovációért és technológiáért felelős miniszter és a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos bevonásával gondoskodjon a 2019. évben 50 000 000 000 forint rendelkezésre állásáról a Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló 2018. évi L. törvény 1. melléklet XVII. Innovációs és Technológiai Minisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 32. Közlekedési ágazati programok alcím, 30. Közúthálózat felújítása jogcímcsoport javára;

Felelős: pénzügyminiszter

innovációért és technológiáért felelős miniszter

Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos

Határidő: a 2019. évi költségvetés végrehajtása során, a felmerülés ütemében

7.1

8.2 egyetért a Magyar Falu Program részeként ütemezetten megvalósuló útfelújítások finanszírozása érdekében a 2020. évben 50 000 000 000 forint rendelkezésre állásával a Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 30. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 41. Magyar Falu Program jogcímcsoport, 1. Falusi Útalap jogcímen.

9.3 az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 36. § (4b) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva jóváhagyja, hogy az innovációért és technológiáért felelős miniszter a 6. pontban foglaltak végrehajtása érdekében legfeljebb 13 000 000 000 forint összegben kötelezettséget vállaljon.

1. melléklet az 1792/2018. (XII. 21.) Korm. határozathoz

 

A

B

C

D

E

F

G

1.

Megye

Az út száma

Az út neve

Érintett vagy közeli település megnevezése

Kezdő szelvény

Vég-szelvény

Beavatkozási hossz
(km)

2.

Baranya megye

56127

Magyarsarlós bekötő út

Magyarsarlós

0+460

1+500

1,040

3.

Baranya megye

56118

Berkesd bekötő út

Berkesd

0+000

1+430

1,430

4.

Baranya megye

5609

Pécsvárad-Pereked összekötő út

Szilágy

5+800

7+600

1,800

5.

Baranya megye

5702

Sátorhely-Villány összekötő út

Magyarbóly, Villány-Virágos

25+510

29+038

3,043

6.

Baranya megye

5703

Nagynyárád-Bóly összekötő út

Nagynyárád

0+000

2+550

2,550

7.

Baranya megye

65194

Óbánya bekötőút

Mecseknádasd

0+000

1+700

1,700

8.

Baranya megye

6539

Mekényes-Mágocs összekötő út

Mágocs

14+810

15+320

0,510

9.

Baranya megye

5614

Szebény-Himesháza összekötő út

Himesháza

8+069

8+900

0,831

10.

Baranya megye

5808

Szigetvár-Drávafok összekötő út

Hobol

5+500

8+400

2,900

11.

Baranya megye

5808

Szigetvár-Drávafok összekötő út

Kétújfalu

8+400

11+100

2,700

12.

Baranya megye

6602

Magyarszék-Bodolyabér összekötő út

Bodolyabér

9+040

9+655

0,615

13.

Baranya megye

6601

Oroszló-Szentlőrinc összekötő út

Hetvehely

15+150

16+670

1,520

14.

Bács – Kiskun megye

5214

Kecskemét- Kerekegyháza Szabadszállás összekötő út.

Kunadacs

0+614

5+200

4,590

15.

Bács – Kiskun megye

53

Solt-Tompa másodrendű főút

Akasztó

13+000

17+000

4,000

16.

Bács – Kiskun megye

51

Budapest-Hercegszántó másodrendű főút

Újsolt

82+100

84+600

2,500

17.

Bács – Kiskun megye

4501

Alpár-Tiszaújfalu összekötő út

Tiszaalpár

2+740

5+398

2,104

18.

Bács – Kiskun megye

4502

Tiszaújfalu Csongrád összekötő út

Tiszaalpár

1+700

3+104

1,404

19.

Bács – Kiskun megye

5402

Kiskunfélegyháza-Kiskunhalas összekötő út

Harkakötöny

42+000

50+830

8,830

20.

Bács – Kiskun megye

5412

Kiskunhalas-Csávoly összekötő. út

Rém

32+700

38+735

6,035

21.

Bács – Kiskun megye

51145

Dunafalva bekötő út

Dunafalva

1+300

4+500

3,200

22.

Békés megye

4641

Mezőberény-Szarvas összekötő út

Örménykút

32+300

35+272

2,972

23.

Békés megye

4641

Mezőberény-Szarvas összekötő út

Hunya

14+420

17+340

2,920

24.

Békés megye

42153

Újszalonta bekötő út

Méhkerék

0+000

4+720

4,720

25.

Békés megye

4216

Körösszakál-Zsadány összekötő út

Zsadány

14+000

16+193

2,193

26.

Békés megye

4429

Kevermes- Medgyesegyháza- Orosháza összekötő út

Medgyesegyháza

9+750

16+410

6,660

27.

Békés megye

44145

Pusztaottlaka bekötő út

Pusztaottlaka

0+000

2+544

2,544

28.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

2608

Felsőkelecsény-Rudabánya összekötő út

Rudabánya

1+940

4+723

2,783

29.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

2524

Ózd-Uppony összekötő út

Uppony

8+515

11+386

2,871

30.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

2607

Ragály-Szuhogy összekötő út

Felsőtelekes

15+326

17+500

2,174

31.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

26

Miskolc - Bánréve másodrendű főút

Vadna

28+075

29+243

1,168

32.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

2615

Szendrő- Adod- Edelény összekötő út

Andrástanya

14+245

16+480

2,235

33.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

26129

Gagybátori bekötő út

Gagyvendégi

0+000

0+460

0,460

34.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

26144

Gagyapáti bekötő út

Gagyapáti

0+782

1+620

0,838

35.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

26132

Nyéstai bekötő út

Nyésta

0-024

1+113

1,089

36.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

26122

Debréte bekötő út

Debréte

0+000

1+755

1,755

37.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

3705

Abaújkér-Szegilong összekötő út

Abaújkér

5+550

8+094

2,544

38.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

3814

Sárospatak-Cigánd összekötő út

Tiszacsermely, Cigánd

25+340

26+340

1,000

39.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

3814

Sárospatak-Cigánd összekötő út

Tiszacsermely, Cigánd

27+100

28+100

1,000

40.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

3703

Halmaj-Abaújszántó összekötő út

Felsődobsza

8+700

10+300

1,600

41.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

3704

Pere-Abaújszántó összekötő út

Pere

7+000

8+000

1,000

42.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

3621

Tokaj - Taktaharkány összekötő út

Tiszatardos, Csobaj

8+690

17+400

8,710

43.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

25117

Kisgyőri bekötő út

Kisgyőr

7+095

9+772

2,677

44.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

25117

Kisgyőri bekötő út

Kisgyőr

1+750

2+700

0,950

45.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

3305

Gelej-Mezőcsát összekötő út

Gelej, Mezőcsát

15+300

17+300

2,000

46.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

3305

Gelej-Mezőcsát összekötő út

Gelej, Mezőcsát

5+570

7+800

2,230

47.

Csongrád megye

5405

Soltvadkert-Szeged összekötő út

Zsombó

53+910

57+165

3,255

48.

Csongrád megye

4516

Nagytőke-Szentes összekötő út

Nagytőke

1+955

5+678

3,723

49.

Csongrád megye

4502

Tiszaújfalu-Csongrád összekötő út

Bokros

6+646

8+916

2,270

50.

Csongrád megye

4405

Derekegyháza-Nagymágocs- Székkutas összekötő út

Nagymágocs

19+738

20+788

1,050

51.

Csongrád megye

4426

Tótkomlós- Pitvaros- Rákos összekötő út

Pitvaros, Ambrózfalva

6+413

10+392

3,979

52.

Fejér megye

8203

Sárkeresztes-Isztimér összekötő út

Isztimér

10+900

12+700

1,800

53.

Fejér megye

81115

Sárkeresztesi bekötő út

Sárkeresztes

0+000

1+539

1,539

54.

Fejér megye

7201

Székesfehérvár- Úrhida összekötő út

Úrhida

4+470

4+824

0,354

55.

Fejér megye

8106

Bia- Etyek- Alcsútdoboz összekötő. út

Etyek

5+575

6+117

0,542

56.

Fejér megye

8106

Bia- Etyek- Alcsútdoboz összekötő. út

Etyek

8+084

14+000

5,916

57.

Fejér megye

6211

Előszállás-Nagykarácsonyösszekötő út

Nagykarácsony

4+600

6+500

1,900

58.

Fejér megye

6404

Enying-Lajoskomárom összekötő. út

Enying

1+590

3+825

2,235

59.

Fejér megye

6223

Alap-Sárbogárd összekötő út

Alap

0+020

2+750

2,730

60.

Győr-Moson-Sopron megye

8222

Győr- Bakonybánk összekötő út

Nyalka/Táp

17+800

20+200

2,400

61.

Győr-Moson-Sopron megye

 

Dózsa György út

Pannonhalma

 

 

0,350

62.

Győr-Moson-Sopron megye

8408

Pápa-Szilsárkány összekötő út

Szany

21+600

24+687

3,079

63.

Győr-Moson-Sopron megye

8529

Kapuvár – Tőzeggyármajor összekötő út

Kapuvár

1+165

4+365

3,200

64.

Győr-Moson-Sopron megye

86108

Ágfalva bekötő út

Ágfalva

1+613

3+693

2,080

65.

Győr-Moson-Sopron megye

1405

Halászi - Lipót összekötő út

Püski

5+066

10+394

5,328

66.

Győr-Moson-Sopron megye

1401

Győr- Mosonmagyaróvár összekötő. út

Ásványráró

17+063

18+670

1,607

67.

Győr-Moson-Sopron megye

1401

Győr- Mosonmagyaróvár összekötő. út

Hédervár

18+670

19+880

1,210

68.

Hajdú-Bihar megye

4907

Budaábrány- Nyírábrány összekötő út

Nyírábrány

0+000

3+570

3,570

69.

Hajdú-Bihar megye

4811

Derecske – Konyár összekötő út

Konyár

2+000

7+703

5,703

70.

Hajdú-Bihar megye

4213

Biharnagybajom-Berettyóújfalu összekötő út

Bakonszeg

17+450

19+800

2,260

71.

Hajdú-Bihar megye

42

Püspökladány- Biharkeresztes első rendű főút

Báránd

11+800

14+400

2,600

72.

Hajdú-Bihar megye

4212

Püspökladány – Szeghalom összekötő út

Sárrétudvari

6+400

10+734

4,334

73.

Hajdú-Bihar megye

3318

Balmazújváros-Hajdúböszörmény összekötő út

Balmazújváros, Hajdúböszörmény

0+000

7+500

7,500

74.

Hajdú-Bihar megye

3315

Tiszafüred-Polgár összekötő út

Újszentmargita

26+618

27+530

0,912

75.

Heves megye

2509

Mezőkövesd-Noszvaj összekötő út

Noszvaj

14+271

15+535

1,260

76.

Heves megye

33102

Egerfarmos bekötőút

Szihalom

0+000

3+060

3,060

77.

Heves megye

24

Gyöngyös- Parád- Eger másodrendű főút

Sirok

42+700

47+630

4,930

78.

Heves megye

25

Kerecsend- Eger- Bánréve másodrendű főút

Egercsehi

34+940

37+230

2,290

79.

Heves megye

32106

Nagyút bekötő út

Nagyút

3+633

5+633

2,000

80.

Heves megye

3201

Hatvan-Atkár összekötő út

Csány

7+955

9+531

1,576

81.

Heves megye

31121

Boldog bekötő út

Boldog

3+000

4+300

1,300

82.

Heves megye

24141

Ecséd bekötő út

Ecséd, Rózsaszentmárton

9+474

12+274

2,800

83.

Jász-Nagykun-Szolnok megye

3225

Szolnok-Jászkisér összekötő út

Besenyszög

17+562

21+150

3,588

84.

Jász-Nagykun-Szolnok megye

32

Hatvan-Szolnok másod rendű főút

Alattyán

40+420

42+488

2,068

85.

Jász-Nagykun-Szolnok megye

3231

Pusztamonostor-Jászárokszállás összekötő út

Jászágó

10+000

12+472

2,472

86.

Jász-Nagykun-Szolnok megye

3231

Pusztamonostor-Jászárokszállás összekötő út

Jászágó

8+000

9+076

1,076

87.

Jász-Nagykun-Szolnok megye

3231

Pusztamonostor-Jászárokszállás összekötő út

Pusztamonostor és Jászágó

4+000

5+000

1,000

88.

Jász-Nagykun-Szolnok megye

32134

Jászdózsa bekötő út

Jászdózsa

5+650

6+680

1,030

89.

Jász-Nagykun-Szolnok megye

3217

Kunhegyes-Tiszaszőlős összekötő út

Tiszaszentimre

10+000

14+079

4,079

90.

Jász-Nagykun-Szolnok megye

3216

Fegyvernek-Tiszafüred összekötő út

Tiszaroff

21+159

23+200

2,041

91.

Jász-Nagykun-Szolnok megye

3216

Fegyvernek-Tiszafüred összekötő út

Pusztataskony

35+020

35+540

0,520

92.

Jász-Nagykun-Szolnok megye

3216

Fegyvernek-Tiszafüred összekötő út

Abádszalók

37+000

38+250

1,250

93.

Jász-Nagykun-Szolnok megye

4629

Törökszentmiklós-Martfű összekötő út

Kengyel, Martfű

13+150

18+501

5,351

94.

Jász-Nagykun-Szolnok megye

46161

Mesterszállás bekötő út

Mesterszállás

0+000

1+850

1,850

95.

Komárom-Esztergom megye

1105

Zsámbék-Bajna összekötő út

Szomor, Bajna

8+770

12+870

4,100

96.

Komárom-Esztergom megye

1106

Dorog- Úny- Tinnye összekötő út

Csolnok

3+500

5+240

1,740

97.

Komárom-Esztergom megye

1125

Nyergesújfalu-Bajna összekötő út

Bajót, Bajna

5+500

7+830

2,330

98.

Komárom-Esztergom megye

8144

Nagyigmánd- Szák összekötő út

Szákszend

13+850

17+675

3,825

99.

Komárom-Esztergom megye

8218

Kisbér-Veszprémvarsány összekötő út

Bakonyszombathely, Kisbér

3+400

6+000

2,600

100.

Komárom-Esztergom megye

81128

Várgesztes bekötő út

Környe, Vértessomló

1+000

3+200

2,200

101.

Nógrád megye

24109

Mátraalmás bekötő út

Szuha-Mátraalmás

5+900

9+542

3,642

102.

Nógrád megye

21153

Legénd bekötő út

Legénd-Nézsa

0+390

3+550

3,160

103.

Nógrád megye

22109

Etes bekötő út

Etes-Karancsalja

4+175

6+785

2,610

104.

Nógrád megye

2124

Cserháthaláp-Szanda összekötő út

Terény

5+630

7+000

1,370

105.

Pest megye

12112

Nagybörzsöny bekötő út

Nagybörzsöny

0+000

3+197

3,197

106.

Pest megye

3102

Cinkota- Zsámbok összekötő út

Dány

27+819

30+735

2,916

107.

Pest megye

3105

Aszód-Sülysáp összekötő út

Kóka

26+416

28+000

1,584

108.

Pest megye

3113

Gomba - Sülysáp összekötő út

Gomba - Úri

4+000

7+500

3,500

109.

Pest megye

4605

Monor-Dánszentmiklós összekötő út

Nyáregyháza, Dánszentmiklós

14+400

15+570

1,170

110.

Pest megye

52104

Ócsa-Bugyi bekötő út

Bugyi

4+490

8+350

3,860

111.

Pest megye

5203

Kiskunlacháza-Izsák összekötő út

Apaj

11+145

11+867

0,722

112.

Pest megye

4601

Budapest-Tiszakécske összekötő út

Kocsér

89+900

91+550

1,650

113.

Pest megye

4613

Nagykőrös-Szolnok összekötő út

Kőröstetétlen

21+306

24+284

2,978

114.

Somogy megye

6

Budapest- Pécs- Barcs elsőrendű főút

Darány

249+769

251+800

2,031

115.

Somogy megye

6801

Barcs- Csurgó- Iharosberény összekötő út

Somogyudvarhely, Berzence

35+902

40+733

4,831

116.

Somogy megye

58161

Drávatamási bekötőút

Drávatamási

1+850

3+050

1,233

117.

Somogy megye

6701

Kaposvár-Fonyód összekötő. út

Osztopán

17+800

22+900

5,100

118.

Somogy megye

6701

Kaposvár-Fonyód összekötő út

Somogyvár

28+500

31+686

3,186

119.

Somogy megye

65131

Somodor bekötő út

Somodor

1+000

4+206

3,215

120.

Somogy megye

6513

Ráksi- Mernye- Somogyjád összekötő út

Szentgáloskér

0+000

3+735

3,735

121.

Somogy megye

6509

Iregszemcse-Tab összekötő út

Kánya

9+210

11+081

1,871

122.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

36124

Vargabokor bekötő út

Vargabokor

0+000

1+799

1,799

123.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

3612

Tiszalúc-Nagycserkesz összekötő Út

Kisfástanya

33+988

37+570

3,582

124.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

3824

Beszterec-Kemecse összekötő út

Beszterec

0+500

1+008

0,508

125.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

3825

Nagyhalász-Kemecse összekötő út

Kemecse

0+000

4+020

4,020

126.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

3833

Demecser-Berkesz összekötő út

Demecser

0+000

0+800

0,800

127.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

38138

Várhegy bekötő út

Demecser

1+540

4+500

2,960

128.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4102

Nyírtura-Nyíradony összekötő út

Napkor

13+237

14+731

1,494

129.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

41103

Nyírtass bekötő út

Nyírtass

2+430

3+165

0,370

130.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4

Budapest- Debrecen- Záhony első rendű főút

Székely

293+280

294+972

1,692

131.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4127

Kisar-Fehérgyarmat összekötő út

Fehérgyarmat

16+390

24+896

8,506

132.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4127

Fehérgyarmat-Csengersima összekötő út

Zsarolyán

30+185

31+435

1,350

133.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4126

Gulács-Tivadar összekötő út

Tivadar

3+1000

4+901

0,901

134.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

471

Debrecen-Mátészalka másod rendű főút

Nyírmeggyes, Mátészalka

67+148

70+900

3,752

135.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

49

Rohod- Mátészalka-Csengersima másod rendű főút

Vaja, Őr

3+998

7+545

3,547

136.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4924

Ura-Csenger összekötő. út

Csenger

8+477

9+669

1,192

137.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4106

Gyulaháza-Jármi összekötő. út

Papos

25+974

27+691

1,717

138.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

41

Nyíregyháza-Beregsurány első rendű főút

Napkor

9+386

9+886

0,500

139.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

49121

Érpatak bekötő út

Érpatak

0+000

5+475

5,475

140.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

49133

Ömböly bekötő út

Ömböly, Nyírbéltek

1+257

6+358

5,101

141.

Tolna megye

51168

Báta bekötő út

Báta

0+000

3+420

3,456

142.

Tolna megye

5601

Szálka-Mőcsény összekötő út

Szálka

1+697

2+200

0,469

143.

Tolna megye

6535

Bonyhád- Tevel- Murga összekötő út

Bonyhádvarasd

2+520

5+891

3,443

144.

Tolna megye

65156

Dalmand bekötő út

Dalmand

0+710

3+045

2,327

145.

Tolna megye

65353

Kocsola állomáshoz vezető út

Kocsola

0+000

2+000

2,000

146.

Tolna megye

6313

Kölesd-Pincehely összekötő út

Belecska

21+210

29+039

7,770

147.

Vas megye

8445

Vép-Nemesbőd összekötő út

Vép

0+000

3+218

3,218

148.

Vas megye

8614

Cirák- Tompaládony- Zsira összekötő út

Bük, Csepreg

29+900

31+300

1,400

149.

Vas megye

8707

Körmend- Ják- Szombathely összekötő út

Nagykölked, Ják

7+650

10+700

3,050

150.

Vas megye

7451

Magyarszombatfa-Csákánydoroszló összekötő út

Magyarszombatfa, Kercaszomor, Bajánsenye

4+400

8+000

3,600

151.

Veszprém megye

8213

Várpalota - Szápár összekötő út

Tés

9+620

11+220

1,600

152.

Veszprém megye

7308

Bakonygyepes - Tótvázsony összekötő út

Úrkút, Szentgál

13+400

15+819

2,419

153.

Veszprém megye

7304

Balatonfüred - Tótvázsony összekötő út

Balatonszőlős, Tótvázsony

1+590

9+474

7,884

154.

Veszprém megye

7317

Devecser - Tapolca összekötő út

Nyirád

11+883

18+750

6,867

155.

Veszprém megye

84116

Iszkáz bekötő út

Iszkáz

0+005

5+730

5,725

156.

Veszprém megye

8301

Zirc - Bakonybél - Nagygyimót összekötő út

Bakonybél

20+000

23+250

3,250

157.

Zala megye

75

Keszthely- Bak- Rédics másodrendű főút

Nova

50+600

52+300

1,700

158.

Zala megye

7405

Zalaegerszeg-Pórszombat összekötő út

Dobronhegy, Teskánd

6+510

7+480

0,970

159.

Zala megye

71

Lepsény- Fenékpuszta másodrendű főút

Gyenesdiás

100+445

101+588

1,143

160.

Zala megye

7352

Zalaapáti-Zalabér összekötő út

Kehidakustány, Zalakoppány

12+500

15+300

2,800

161.

Zala megye

7537

Borsfa-Lenti összekötő út

Borsfa

0+000

2+150

2,150

162.

Zala megye

75134

Eszteregnye bekötő út

Eszteregnye, Obornak

2+790

3+650

0,860

163.

Zala megye

75137

Oltárc bekötő út

Oltárc, Bánokszentgyörgy

0+640

4+100

3,460

2. melléklet az 1792/2018. (XII. 21.) Korm. határozathoz

XI. Miniszterelnökség

XVII. Innovációs és Technológiai Minisztérium

ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA

a Kormány hatáskörében

Költségvetési év: 2018.

forintban

Államház-
tartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

K I A D Á S O K

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XI.

 

 

 

 

 

Miniszterelnökség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

30

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Célelőirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

41

 

 

 

 

 

Magyar Falu Program

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

376284

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Falusi Útalap

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

-1 100 000 000

 

 

 

 

XVII.

 

 

 

 

 

Innovációs és Technológiai Minisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

20

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

32

 

 

 

 

 

Közlekedési ágazati programok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

358584

 

 

 

30

 

 

 

 

 

Közúthálózat felújítása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

1 100 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

forintban

Államház-
tartási

egyedi

azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

B E V É T E L

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

forintban

Államház-
tartási

egyedi

azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

T Á M O G A T Á S

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XI.

 

 

 

 

 

Miniszterelnökség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

30

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Célelőirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

41

 

 

 

 

 

Magyar Falu Program

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

376284

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Falusi Útalap

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-1 100 000 000

 

 

 

 

XVII.

 

 

 

 

 

Innovációs és Technológiai Minisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

20

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

32

 

 

 

 

 

Közlekedési ágazati programok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

358584

 

 

 

30

 

 

 

 

 

Közúthálózat felújítása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1 100 000 000

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Foglalkoztatottak létszáma (fő) - időszakra

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az adatlap 5 példányban töltendő ki

A támogatás folyósítása/zárolása (módosítása +/-)

Összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

I.n.év

II. n.év

III.n.év

IV.n.év

Fejezetet irányító szerv

1 példány

 

 

időarányos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Állami Számvevőszék

 

1 példány

 

 

teljesítményarányos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Magyar Államkincstár

 

1 példány

 

 

egyéb:

azonnal

 

 

1 100 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1 100 000 000

Pénzügyminisztérium

 

 

 

2 példány

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* Az összetartozó előirányzat-változásokat (+/-) egymást követően kell szerepeltetni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

A 7. pontot az 1738/2019. (XII. 19.) Korm. határozat 3. pontja visszavonta.

2

A 8. pont az 1738/2019. (XII. 19.) Korm. határozat 2. pontjával megállapított szöveg. [A 8. pontban az 1755/2019. (XII. 20.) Korm. határozat 9. pontjával elrendelt módosítás, amely szerint az „előterjesztést.” szövegrész helyébe az „előterjesztést;” szöveg lép, nem vezethető át.]

3

A 9. pontot az 1755/2019. (XII. 20.) Korm. határozat 8. pontja iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére