• Tartalom

216/2019. (IX. 5.) Korm. rendelet

216/2019. (IX. 5.) Korm. rendelet

a veszélyes folyadékok vagy olvadékok tárolótartályainak, tároló-létesítményeinek műszaki-biztonsági hatósági felügyeletéről

2021.09.01.

A Kormány az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében eljárva,
a 31. § tekintetében a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 31. § (1) bekezdés a) pont ab) alpontjában kapott felhatalmazás alapján,
az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. A rendelet hatálya

1. § (1) E rendelet hatálya kiterjed a Budapest Főváros Kormányhivatalának egyes ipari és kereskedelmi ügyekben eljáró hatóságként történő kijelöléséről, valamint a területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságokról szóló 365/2016. (XI. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kormr.) 13. § (1) bekezdésében meghatározott műszaki biztonsági hatóság (a továbbiakban: Hatóság) hatósági felügyelete alá tartozó, a veszélyes folyadékok vagy olvadékok tárolására szolgáló, nyomástartó edénynek nem minősülő, helyhez kötött,

a) az üzemanyagtöltés céljára létesített 1 m3 vagy annál nagyobb névleges térfogatú tárolótartályra, valamint 1 m3 névleges össztérfogatot meghaladó tartálycsoportból álló üzemanyagtöltő állomás létesítésére, helyszíni összeállítására és szerelésére, üzembe helyezésére és üzembe vételére, javítására, átalakítására, ellenőrzésére, időszakos ellenőrző vizsgálatára, megszüntetésére, használati idejének meghosszabbítására, üzemeltetésének szüneteltetésére, és

b) az 5 m3 vagy annál nagyobb, névleges térfogatú tárolótartályra, valamint 5 m3 névleges össztérfogatot meghaladó tartálycsoportból álló tároló-létesítmény létesítésére, helyszíni összeállítására és szerelésére, üzembe helyezésére és üzembe vételére, javítására, átalakítására, ellenőrzésére, időszakos ellenőrző vizsgálatára, megszüntetésére, használati idejének meghosszabbítására, üzemeltetésének szüneteltetésére.

(2) E rendelet hatálya nem terjed ki

a) a bányafelügyelet hatósági felügyelete alá tartozó tároló-létesítményekre,

b) a közlekedési hatóság felügyelete alá tartozó, vasúti töltő és lefejtő berendezésekre,

c) az atomenergia-felügyeleti hatóság felügyelete alá tartozó veszélyes folyadékok vagy olvadékok tárolótartályaira és tároló-létesítményeire,

d) a technológiai célú tartályokra, a Magyar Honvédség vagy más NATO-tagállam hadereje által ideiglenesen, tábori ellátás céljából – legfeljebb 6 hónap időtartamra – telepített, hajtóanyag tárolására alkalmazott elasztikus tartályokra, tartályparkokra.

2. Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában:

1. átalakítás: a tároló-létesítmény engedélyezett állapotához képest minden olyan beavatkozás, amely a tároló-létesítmény eredeti funkciójának, műszaki kialakításának, technológiai paramétereinek lényeges megváltoztatását eredményezi;

2. csővezeték: a szimpla és dupla falú tárolótartály, illetve a tároló-létesítmény rendeltetésszerű üzemeltetéséhez szükséges töltő-ürítő csővezeték a tartály csonkjától a töltő-befogadó eszköz csatlakoztatási pontjáig, beleértve a biztonsági, technológiai berendezéseket összekötő csővezetékszakaszt is;

3. folyadék: az a közeg, amely a szándékolt üzemeltetési körülmények között a tárolótartály telepítési helyén uralkodó atmoszférikus, maximum 0,5 bar nyomáson folyékony halmazállapotú;

4. hűtéssel cseppfolyósított gáz: az a maximum 0,5 bar nyomáson tárolt veszélyes töltetnek minősülő gáz, amelynek cseppfolyósítása hűtéssel történik;

5. javítás: a kimérő berendezés cseréjén túl a tároló-létesítmény berendezésein történő minden olyan beavatkozás, amely a töltettel közvetlenül érintkező szerkezeti részek korábbi állapotának hegesztéssel történő helyreállításával jár, továbbá minden olyan átalakítás, amely a tároló-létesítmény eredeti funkciójának, technológiai paramétereinek lényeges megváltoztatását nem eredményezi;

6. létesítés: a tárolótartály, tároló-létesítmény adott helyre történő telepítése, beleértve a meglévő létesítmény bővítését is;

7. megszüntetés: a tároló-létesítmény teljes körű vagy részleges bontása, vagy az eredeti célú használatra alkalmatlanná tétele az esetlegesen szükséges kármentesítéssel együttesen, vagy funkcióváltással más célra történő hasznosítása;

8. névleges térfogat: a tárolótartály geometriai méreteiből adódó térfogatának köbméterben kifejezett értékéből 4 m3 alatt tizedesre, felette egész számra kerekített mutatószám, úszótetős, belső úszótetős tartályok esetében a tartály névleges térfogata a túlfolyónyílások alsó éléig számított térfogat alapján;

9. olvadék: az a közeg, amely a szándékolt üzemeltetési körülmények között, maximum 0,5 bar nyomáson folyékony, környezeti hőmérsékleten szilárd halmazállapotú;

10. szerelvények és tartozékok: mindazon kézi vagy segédenergiával működő szerkezetek, részegységek összessége, amelyek a tároló-létesítmény biztonságos üzemeltetését hivatottak közvetlen vagy közvetett módon biztosítani;

11. tárolás: a veszélyes folyadék vagy olvadék átmeneti vagy tartós jelenléte készletezés és biztonságos felügyelet melletti elhelyezés céljából;

12. tárolótartály: nyomástartó edénynek nem minősülő, veszélyes folyadék vagy olvadék befogadására és tárolására tervezett és gyártott berendezés, konténerben elhelyezett tartály, beleértve az üzemeléshez szükséges berendezések, felszerelések, szerelvények és tartozékok, valamint csővezetékek összességét is;

13. tároló-létesítmény: adott ingatlanon elhelyezett egy vagy több tárolótartályt magában foglaló műszaki rendszer, amelynek elemei közötti kapcsolat a rendszer biztonságos üzemét alapvetően meghatározza;

14. üzemeltető: az az egyéni vállalkozó vagy gazdasági társaság, aki vagy amely a tárolótartállyal vagy tároló-létesítménnyel rendelkezni jogosult, vagy akit, illetve amelyet a rendelkezni jogosult annak üzemeltetésére feljogosított;

15. veszélyes folyadék vagy olvadék: valamennyi, folyékony halmazállapotú, a kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. törvény alapján a veszélyesként osztályozott anyag vagy készítmény keverék, valamint a legalább 50 °C nyílttéri lobbanáspontú gázolajok, tüzelőolajok és a világításra használatos petróleum, továbbá az éghető cseppfolyós anyag, amelynek nyílttéri lobbanáspontja 55 °C felett van, vagy üzemi hőmérséklete a nyílttéri lobbanáspontjánál legalább 20 °C-kal kisebb.

3. A veszélyes folyadékok vagy olvadékok tárolótartályainak, tároló-létesítményeinek létesítésére, üzembe helyezésére, üzembe vételére, javítására, átalakítására, időszakos ellenőrzésére és megszüntetésére vonatkozó általános szabályok

3. § (1) A Hatóság engedélyével lehet:

a) állandó helyre telepített tárolótartályt és tároló-létesítményt létesíteni,

b) tárolótartályt és tároló-létesítményt üzembe helyezni, üzembe venni.

(2) Az üzemeltető a Hatóságnak bejelenti:

a) az üzemeltető megváltozását,

b) az üzemeltetés szüneteltetését,

c) a tárolótartály és tároló-létesítmény javítását,

d) a tárolótartály és tároló-létesítmény átalakítását,

e) a tárolótartály és tároló-létesítmény megszüntetését.

(3) A Hatóság megtiltja a tárolótartály, tároló-létesítmény üzemeltetését és visszavonja a tárolótartály, tároló-létesítmény üzembehelyezési engedélyét, ha az ellenőrzése során:

a) személyeket, a környezetet vagy vagyoni értékeket közvetlenül veszélyeztető hiányosságot állapít meg, vagy

b) az engedélyek kiadásakor alapul vett feltételek engedély nélküli megváltozását, megváltoztatását tapasztalja.

4. § A Hatóság a veszélyes folyadékok vagy olvadékok – nyomástartó berendezésnek nem minősülő – tárolótartályainak, tároló-létesítményeinek létesítési és üzembehelyezési engedélyezésére irányuló eljárásában az 1. melléklet szerinti szakkérdést is vizsgálja.

4. A létesítési engedélyezési eljárás

5. § (1) A tárolótartály, tároló-létesítmény létesítése iránt az üzemeltetőnek kérelmet kell benyújtania. Az engedély iránti kérelem tartalmazza:

a) az általános elrendezési tervet a tervezett létesítmény 100 m-es körzetéről, amely a fennálló állapotra kiegészített, az ingatlanügyi hatóság által kezelt állami ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázisból szolgáltatott adatok alapján készült,

b) a tervezési dokumentáció részeként a műszaki leírást és tervrajzokat,

c) a tervezők 14. §-ban meghatározott nyilatkozatát szakterületenként,

d) a mezőgazdasági rendeltetésű föld termelésből való kivonására vonatkozó nyilatkozatot,

e) a közművek, a közútkezelő nyilatkozatait, érintettségük hiányában az erről szóló tervezői nyilatkozatot,

f) a szakhatóságok állásfoglalásainak kialakításához szükséges tervfejezeteket,

g) a létesítési jogosultságra vonatkozó nyilatkozatot,

h) a nukleáris létesítmény és a radioaktívhulladék-tároló biztonsági övezetéről szóló 246/2011. (XI. 24.) Korm. rendelet 7. § (5) bekezdésében meghatározott dokumentumot.

(2) Az engedélyezéshez készített részletes helyszínrajzon mérethelyesen fel kell tüntetni:

a) az érintett ingatlanra vonatkozó szabályozási és építési vonalakat, megjelölve az építési előírásokat, korlátozásokat, védőtávolságokat,

b) az érintett ingatlanon meglévő és meghagyni vagy lebontani tervezett, továbbá a kérelem tárgyával összefüggésben létesítendő építmények (épületek, épületrészek) külső körvonalait, megjelölve a terep jellegzetességeit, a tervezett tárolótartály, tároló-létesítmény pontos távolságát a telekhatároktól, valamint a környezetében megmaradó építményektől,

c) a közlekedési, a villamosenergia- és a közműhálózathoz való csatlakozás szempontjából lényeges adatokat,

d) a területen lévő, érintett közművek nyomvonalait.

(3) A műszaki terv tartalmazza:

a) a tárolótartály, tároló-létesítmény általános műszaki leírását,

b) a tárolótartály, tároló-létesítmény technológiai berendezéseinek részletes leírását és tervrajzait,

c) a közlekedési, táv- és hírközlési, közmű- és villamosenergia-hálózatot, valamint azok kapcsolatainak terveit,

d) a biztonsági, egészségvédelmi, tűzvédelmi és környezetvédelmi követelmények teljesítésének ismertetését.

(4) A tárolótartály, tároló-létesítmény általános műszaki leírásának tartalmaznia kell a tárolótartály, tároló-létesítmény főbb adatait, rendeltetését, a technológiai rendszer főbb, meghatározó berendezéseit, a technológiai folyamat leírását, műszerezettségét, a várható veszélyek és a létesítményen belül elhelyezésre kerülő, nem technológiai célú berendezések ismertetését, továbbá a tárolótartályhoz kapcsolódó csővezetékek, technológiai rendszerek szilárdsági és tömörségi nyomáspróbájának elvégzéséhez szükséges nyomáspróba tervet.

(5) A rajzdokumentáció tartalmazza a technológiai berendezések terveit és tervrajzait, valamint a közlekedési, táv- és hírközlési, közmű- és energiahálózat kapcsolatainak terveit olyan részletességgel és méretarányban, hogy azok alapján elrendezésük, működésük egyértelműen meghatározható legyen.

(6) A több megvalósulási szakaszra bontott létesítés esetén az egyes szakaszokra bontott tároló-létesítményekre, valamint a rendeltetésszerű és biztonságos használatra önmagukban is alkalmas tárolólétesítmény-részekre szakaszonként külön-külön is lehet létesítési engedélyt kérni.

(7) A Hatóság a létesítési engedélyt az engedélyezési dokumentáció és a létesítési követelmények összevetése alapján adja ki. Ehhez meg kell határoznia az üzembehelyezési engedély megadásához szükséges ellenőrzés módszerét.

(8) A létesítési engedély a hatályossá válásának napjától számított 2 év elteltével hatályát veszti, kivéve, ha a létesítési tevékenységet ez idő alatt megkezdték, és a létesítés megkezdésétől számított 5 éven belül a tárolótartály, tároló-létesítmény üzembe helyezésének feltételeit megteremtették.

(9) A létesítési engedély kérelemre egy alkalommal, a műszaki szükségesség megjelölésével legfeljebb további 1 évre meghosszabbítható.

(10) A létesítési engedélyt a Hatóság visszavonja, ha a létesítési engedély kiadása alapjául szolgáló adatokban, körülményekben a műszaki biztonságot érintő hátrányos változások következtek be.

(11) A létesítési tevékenység befejezését az üzemeltető a létesítés befejezésétől számított 15 napon belül bejelenti a Hatóságnak.

6. § (1) Az üzemeltető a létesítési engedélyt és az engedélyezési dokumentációt, valamint az átalakítási bejelentési dokumentációt a tárolótartály leszerelését, megszüntetését követő 5. év végéig megőrzi.

(2) A Hatóság az üzemeltető vagy megbízásából a tervező kérésére a létesítési engedély iránti kérelem benyújtását megelőzően is biztosítja a műszaki előírásokban kellően nem szabályozott kérdésekben, vagy az előírásoktól eltérő, de egyenértékű biztonsági szintre vonatkozó megoldás alkalmazásáról az egyeztetés lehetőségét.

(3) Tárolótartály akkor építhető be a létesítés során, ha kifejezetten a kívánt célra gyártották, vagy arra is alkalmas, és ennek megfelelőségéről a gyártó nyilatkozott. Gyártói megfelelőségi nyilatkozat hiányában a tervező a veszélyes folyadékok vagy olvadékok tárolótartályainak, tároló-létesítményeinek műszaki biztonsági követelményeiről, hatósági felügyeletéről szóló miniszteri rendelet (a továbbiakban: Rendelet) szerinti Műszaki Biztonsági Szabályzatban közzétett követelményeknek vagy az azokkal műszaki biztonsági szempontból egyenértékű követelményeknek való megfelelést igazolja.

7. § (1) Az átalakítás bejelentése – az átalakítás jellegétől függően – tartalmazza:

a) a tervezett átalakítás vonatkozásában annak minden érintett vetületére kiterjedő, az 5. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott tervdokumentációt és tervezői nyilatkozatot,

b) a meglévő állapot ismertetését, az általános műszaki leírást,

c) a tárolótartály, tároló-létesítmény egészére vonatkozó elrendezési rajzot, külön jelölve az átalakítandó vagy javítandó részeket,

d) a műszaki leírást és tervrajzokat, amelyek alapján a meglévő állapot, valamint a tervezési határok megítélhetők, és ennek részeként

da) a tervezett átalakítás vagy javítás ismertetését és

db) a tervezett munkák részletezését.

(2) Az átalakításhoz szükséges vizsgálatokat az átalakítási tervet készítő tervező határozza meg az átalakítási tervben.

5. Az üzembehelyezési engedélyezési eljárás

8. § (1) Az üzemeltetőnek a tárolótartály, tároló-létesítmény létesítése vagy átalakítása után – a (10) bekezdésben meghatározott esetkör kivételével – az üzembehelyezési engedély iránti kérelmet kell benyújtania. Az engedélyt az üzemeltető az 5. § (3)–(5) bekezdésében meghatározottakat tartalmazó kérelem benyújtásával kérelmezheti.

(2) A több megvalósulási szakaszra bontott tároló-létesítmény esetében a rendeltetésszerű és biztonságos használatra önmagukban alkalmas tárolólétesítmény-részekre szakaszonként külön-külön is lehet üzembehelyezési engedélyt kérni.

(3) Az üzembehelyezési engedély iránti kérelemhez, valamint az üzembe helyezés tényének (10) bekezdésben meghatározott bejelentéséhez csatolni kell

a) a kivitelező vagy kivitelezők felelős nyilatkozatát arról, hogy a munkát a hatósági engedélyben, illetve az átalakítási dokumentációban foglaltaknak megfelelően végezték el,

b) a záradékolt tervdokumentációban meghatározott, valamint a létesítési engedélyben előírt vizsgálatok, ellenőrzések, továbbá – átalakítás esetén – a tervező által előírt vizsgálatok, ellenőrzések bizonylatait és annak igazolását, hogy a határozatban előírt külön feltételek teljesülnek.

(4) A Hatóság a kérelem elbírálása során

a) vizsgálja, hogy a tárolótartály, tároló-létesítmény a létesítési engedélyben vagy az átalakítási bejelentésben foglaltaknak megfelelően valósult-e meg,

b) vizsgálja, hogy a tárolótartály, tároló-létesítmény biztonságos használatra alkalmas állapotban van-e,

c) vizsgálja a megfelelőségigazolás meglétét és beazonosíthatóságát mind a tárolótartályok, mind a technológiai szerelvények és tartozékok, csővezetékek és berendezések tekintetében,

d) vizsgálja a technológiai szerelvények, tartozékok bizonylatait.

(5) Az üzembe helyezés – a környezetvédelmi előírások teljesülése esetén – engedélyezhető olyan eltérések vagy kisebb hibák, hiányosságok esetén is, amelyek a létesítmény rendeltetésszerű és biztonságos használatát nem befolyásolják, de az engedélyben a teljesítési határidő meghatározásával elő kell írni a hibák, hiányosságok javítását vagy pótlását.

(6) Az üzembehelyezési engedély a véglegessé válásának napjától a tárolótartály, tároló-létesítmény üzemeltetésének megszüntetéséig hatályos.

(7) A tárolótartályt, tároló-létesítményt üzemeltetni az időszakos ellenőrző vizsgálatok megtartásával szabad. Ha az üzemeltető nem küldi be a 16. § (9) bekezdésében foglalt határidőn belül az időszakos ellenőrző vizsgálatról készült jegyzőkönyvet, a Hatóság határidő tűzésével kötelezi az üzemeltetőt a jegyzőkönyv csatolására.

(8) Ha az üzemeltető nem tesz eleget a Hatóság felhívásában meghatározott határidőn belül a fenti kötelezettségének, akkor a Hatóság elrendeli a tárolótartály leürítését és az üzembehelyezési engedély visszavonásával egyidejűleg megtiltja a tárolótartály vagy tároló-létesítmény üzemeltetését.

(9) Az üzemeltető az üzembehelyezési engedéllyel kapcsolatban keletkezett dokumentációt, beleértve az időszakos ellenőrzések jegyzőkönyveit is, a tárolótartály egész élettartama alatt megőrzi.

(10) Ha a létesítési engedélyben foglaltaktól való eltérés nem vált szükségessé, és a létesítési engedélyezési eljárásban közreműködő szakhatóság egyike sem feltétellel járult hozzá a létesítési engedély megadásához, akkor az üzemeltető a tárolótartály, tároló-létesítmény üzembe helyezését követő 15 napon belül a (3) bekezdésben meghatározott dokumentáció megküldésével bejelenti a Hatóságnak a tárolótartály, tároló-létesítmény üzembe helyezésének tényét.

6. A javítás bejelentése

9. § A tárolótartály, tároló-létesítmény javítására vonatkozó bejelentését az üzemeltetőnek vagy megbízottjának a javítás megkezdését megelőzően a Hatósághoz kell benyújtania. A javítás bejelentése tartalmazza:

a) a tervezett javítás vonatkozásában minden érintett vetületére kiterjedő, az 5. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott tervdokumentációt és tervezői nyilatkozatot,

b) a meglévő állapot ismertetését, az általános műszaki leírást,

c) a tárolótartály, tároló-létesítmény egészére vonatkozó elrendezési rajzot, külön jelölve az átalakítandó vagy javítandó részeket,

d) a műszaki leírást és tervrajzokat, amelyek alapján a meglévő állapot, valamint a tervezési határok megítélhetők, és ennek részeként

da) a tervezett átalakítás vagy javítás ismertetését és

db) a tervezett munkák részletezését.

7. Az üzembevételi jóváhagyási eljárás

10. § (1) A javítás utáni üzembevételi jóváhagyási eljárást az üzemeltető kérelmére a javítást követően, az ismételt üzembe vétel előtt kell lefolytatni. A kérelem tartalmazza az 5. § (3)–(5) bekezdésében meghatározottakat.

(2) Az üzembevételi jóváhagyás iránti kérelemhez csatolandó a tartályvizsgáló vizsgálati jelentése, valamint a kivitelezési dokumentáció, ez utóbbinak részeként:

a) a kivitelező vagy kivitelezők nyilatkozata arról, hogy a munkát a javítás elvégzését meghatározó műszaki dokumentációban foglaltaknak megfelelően végezték el,

b) a tervező által előírt vizsgálat bizonylata,

c) szilárdsági nyomáspróba, tömörségi nyomáspróba jegyzőkönyv,

d) esetlegesen további, az eredeti állapot helyreállítását igazoló jegyzőkönyvek, bizonylatok.

(3) A Hatóság a kérelem elbírálása során

a) vizsgálja, hogy a tárolótartály, tároló-létesítmény javítása a tervdokumentációban foglaltaknak megfelelően valósult-e meg,

b) vizsgálja, hogy a tárolótartály, tároló-létesítmény az üzembe vételhez a megjelölt rendeltetésnek megfelelő és biztonságos használatra alkalmas állapotban van-e,

c) vizsgálja a javítással érintett technológiai szerelvények, tartozékok bizonylatait.

(4) Az ellenőrzést követően a Hatóság az üzembe vétel jóváhagyása iránti kérelmet az ellenőrzést követő 3 napon belül elbírálja.

(5) Ha az eltérés, hiba, hiányosság a létesítmény rendeltetésszerű és biztonságos használatát érdemben befolyásolja, a Hatóság dönt a tárolótartály vagy tároló-létesítmény használatának megtiltásáról.

(6) Az üzembevételi jóváhagyás megadásának feltétele a korábbi üzembehelyezési engedély érvényessége.

(7) Az üzemeltető a javítással és az üzembevételi jóváhagyással kapcsolatban keletkezett dokumentációt a tárolótartály egész élettartama alatt megőrzi.

8. Az üzemeltetés szüneteltetése

11. § (1) A tárolótartály, tároló-létesítmény egésze vagy egy része használatának 12 hónapot meghaladó üzemszünete az üzemeltetés szüneteltetésének minősül.

(2) A tárolótartály, tároló-létesítmény üzemeltetésének szüneteltetése megkezdése előtt a tárolótartályokat ki kell tisztíttatni. A tisztítást a 18. § szerint nyilvántartásba vett gazdálkodó szervezet végezheti.

(3) Az üzemeltető az üzemeltetés szüneteltetésének megkezdését annak kezdetétől számított 15 napon belül bejelenti a Hatóságnak a 13. §-ban meghatározott adattartalommal. A bejelentéshez csatolni kell a tárolótartály tisztítási jegyzőkönyvét.

(4) Az üzemeltetés szüneteltetésének ideje alatt az üzemeltető mentesül a 16. és 17. §-ban meghatározott időszakos ellenőrző vizsgálatok elvégeztetésének kötelezettsége alól.

(5) Az ismételt üzembe vételt az üzemeltető a Hatóságnak bejelenti. A bejelentést az üzemeltető a 13. §-ban meghatározott adattartalommal teszi meg. A bejelentés tartalmától függően a bejelentéshez csatolni kell:

a) a 3 hónapnál nem régebbi, megfelelő eredményű időszakos ellenőrző vizsgálati jegyzőkönyveket, ha az üzemeltetés szüneteltetésének ideje alatt az előző időszakos vizsgálathoz képest a 16. és 17. §-ban meghatározott időszakos ellenőrző vizsgálatok esedékessé váltak,

b) tartályvizsgálói szakvéleményt, ha az üzemeltetés szüneteltetésének megkezdése és az ismételt üzembe vétel között a 16. és 17. §-ban meghatározott időszakos ellenőrző vizsgálatok nem váltak esedékessé,

c) a dupla falú és a kettős fenekű tartályok esetében szivárgásvizsgálati jegyzőkönyvet, a szimpla falú fekvőhengeres tartályok esetében tömörségi próba jegyzőkönyvet, egyéb tartályok esetében tartályvizsgálói szakvéleményt, ha az üzemeltetés szüneteltetésének ideje alatt az időszakos ellenőrző vizsgálatok közül a tömörség-ellenőrzés vált esedékessé.

(6) A dupla falú és a kettős fenekű tartályok, valamint a szimpla falú fekvőhengeres tartályok körébe nem tartozó, az (5) bekezdés c) pontjában említett egyéb tartályok esetében a tömörség-ellenőrzést az ismételt üzembe vételt követően 15 napon belül el kell végeztetni, akkor is, ha az még nem vált esedékessé.

(7) A tárolótartályt, tároló-létesítményt ismételten üzembe venni a Hatóság részére történő bejelentés megtételét követően szabad.

(8) Az üzemeltetés szüneteltetése az üres, kitisztított, a működő technológiai rendszerről mechanikusan leválasztott tárolótartálynak, tároló-létesítménynek, azok részének vagy berendezésének a használatból való kivonásával történhet.

9. A megszüntetés bejelentése

12. § (1) Az e rendelet hatálya alá tartozó tárolótartály, tároló-létesítmény egésze vagy egy része használatának megszüntetése a Hatóságnak tett előzetes bejelentés alapján történik. Az üzemeltető a megszüntetés bejelentését a 13. § a)–e) pontjában meghatározott adattartalommal teszi meg.

(2) A megszüntetés előzetes bejelentésének részét képező műszaki dokumentáció tartalmazza:

a) a 14. §-ban meghatározott adattartalmú tervezői nyilatkozatot,

b) a meglévő állapot általános elrendezési rajzát, valamint térképmásolaton feltüntetve a megszüntetendő tartályt vagy tároló-létesítményt,

c) egyszerűsített műszaki leírást a megszüntetendő tartályról vagy tároló-létesítményről (létesítményrészről), a megszüntetés módjáról,

d) tartálytisztítási jegyzőkönyveket, ha már rendelkezésre állnak,

e) a megszüntetési jogosultság igazolását,

f) a tartályvizsgáló szakvéleményét.

(3) A megszüntetés kiterjedhet a tároló-létesítmény egészére vagy egy részére. A bejelentéshez mellékelni kell a (2) bekezdésben foglalt dokumentáció iratait.

(4) A tárolótartály megszüntetése előtt a tárolótartályt ki kell tisztíttatni. A tisztítást, valamint a megszüntetést a 18. § szerint nyilvántartásba vett gazdálkodó szervezet végezheti.

(5) A tároló-létesítményt a megszüntetés bejelentésétől számított 2 éven belül kell megszüntetni.

(6) A létesítménnyel rendelkezni jogosult a megszüntetés tényét a megszüntetés tényleges időpontjától számított 30 napon belül a Hatóságnak bejelenti a 13. § a)–e) pontjában meghatározott adattartalommal. A megszüntetés bejelentéséhez mellékelni kell a tisztítási jegyzőkönyveket, ha azok a megszüntetés előzetes bejelentésének időpontjában még nem álltak rendelkezésre. Ha az üzemeltető nem azonos a tartály elhelyezésére szolgáló ingatlan tulajdonosával, a tárolótartály megszüntetésével kapcsolatos bejelentési kötelezettség az ingatlan tulajdonosát terheli.

10. A tárolótartály és tároló-létesítmény üzemeltetésének szüneteltetésére, az ismételt üzembe vételére és a megszüntetésére vonatkozó bejelentés adattartalma

13. § A tárolótartály és tároló-létesítmény üzemeltetésének szüneteltetésére, az ismételt üzembe vételére és a megszüntetésére vonatkozó bejelentés tartalmazza:

a) az üzemeltető

aa) nevét,

ab) címét,

ac) telefon- vagy faxszámát,

ad) e-mail-címét;

b) a berendezés

ba) telepítési címét,

bb) a telepítéssel érintett ingatlan helyrajzi számát;

c) a rendelkezésre álló hatósági engedélyek esetében

ca) a létesítési engedély számát és keltét,

cb) az üzembehelyezési engedély számát és keltét,

cc) az üzembevételi jóváhagyás számát és keltét;

d) a bejelentés jellegének megjelölését;

e) a tartály

ea) gyári számát,

eb) gyártási évét és gyártójának megnevezését,

ec) névleges térfogatát (m3);

f) többterű tartály esetében az egyes terek űrtartalmát;

g) a töltet azonosításához

ga) a töltet megnevezését,

gb) a töltet veszélyességének meghatározását,

gc) a veszélyes anyagok, veszélyes keverékek biztonságos használatára utaló jellemzőket;

h) többterű tartályok esetében az egyes terek töltetének azonosításához

ha) a töltet megnevezését,

hb) a töltet veszélyességének meghatározását;

i) a tartály felépítését;

j) a tárolótartály elhelyezésének módját;

k) a tartály anyagának megnevezését;

l) a tartálybélés anyagának megnevezését;

m) a tartály típusát;

n) az időszakos ellenőrzések

na) időpontját,

nb) eredményét.

11. A tervezői nyilatkozat adattartalma

14. § Az 5. § (1) bekezdés e) pontja, a 7. § (1) bekezdés a) pontja, a 9. § a) pontja, valamint a 12. § (2) bekezdés a) pontja szerinti tervezői nyilatkozat a következőket tartalmazza:

a) a tervező neve,

b) a tervező elérhetősége,

c) a tervezett vagy megszüntetendő létesítmény megnevezése és címe,

d) a nyilatkozat tárgya szerinti munkához tartozó dokumentáció rajzszáma,

e) a tervezésre vonatkozó jogosultsághoz tartozó névjegyzéki (nyilvántartási) szám,

f) nyilatkozat arról, hogy a tervezett műszaki megoldás megfelel a vonatkozó jogszabályoknak, továbbá a műszaki biztonsági szabályzatban foglaltaknak, és a tervezett műszaki megoldás biztosítja az élet, az egészség, a környezet és a kulturális örökség védelmét,

g) a műszaki biztonsági szabályzatban foglaltaktól való eltérés esetén nyilatkozat arról, hogy az alkalmazott megoldás biztonsági szintje egyenértékű biztonsági szintnek minősül,

h) a szabvány szerinti műszaki megoldástól való eltérés esetén nyilatkozat arról, hogy az alkalmazott megoldás egyenértékű biztonsági szintűnek minősül,

i) aláírás, keltezés.

12. Az üzemeltető eljárási jogosultságának igazolása

15. § Az üzemeltető létesítési, üzembehelyezési jogosultsága igazolható:

a) saját tulajdonban lévő ingatlanon történő létesítési, üzembehelyezési és megszüntetési tevékenység végzése esetében az üzemeltető erre vonatkozó nyilatkozatával,

b) idegen tulajdonban lévő ingatlanon történő létesítési, üzembehelyezési és megszüntetési tevékenység végzése esetében az a) pontban meghatározottakon túlmenően

ba) az ingatlannal rendelkezni jogosult hozzájáruló nyilatkozatával vagy az ezt pótló bírósági ítélettel,

bb) a kisajátítási eljárás útján megszerzett ingatlan birtokba adását vagy a kisajátítási határozat azonnali végrehajtását elrendelő határozattal,

c) közös tulajdonban lévő ingatlanon történő létesítési, üzembehelyezési és megszüntetési tevékenység végzése esetében az a) pontban meghatározottakon túlmenően az ingatlannal rendelkezni jogosult hozzájáruló nyilatkozatával vagy az ezt pótló bírósági ítélettel.

13. Időszakos ellenőrző vizsgálatok

16. § (1) A tárolótartályoknál, tároló-létesítményeknél időszakos ellenőrző vizsgálatot kell tartani, amely ciklusonként elvégzett belső tisztításból, szerkezeti vizsgálatból, valamint tömörségi próbából áll.

(2) Az időszakos ellenőrző vizsgálatok ciklusideje – a (4) és az (5) bekezdésben, valamint a 17. §-ban meghatározott eltérésekkel – belső tisztítás, szerkezeti vizsgálat esetében 10 év, tömörségi próba esetében 5 év.

(3) Az ellenőrző tér ellenőrzése szivárgásvizsgálattal történik. A hűtéssel cseppfolyósított gázok tároló-létesítményei esetében a ciklusidő lejárata előtt legalább 60 nappal az üzemeltető által benyújtott kérelemre a következő ciklusidő hosszát, a szerkezetvizsgálat módját, a köztes ellenőrzéseket a Hatóság hagyja jóvá, az adott létesítmény egyedi sajátosságainak és az üzemeltető által készített állapot ellenőrzési dokumentáció figyelembevételével.

(4) A fekvőhengeres dupla falú vagy állóhengeres kettős fenekű tartály, valamint hűtéssel cseppfolyósított gázok tároló-létesítményei esetén az időszakos ellenőrző vizsgálatok ciklusidejét a Hatóság a tárolt közeg tulajdonságaitól és az alkalmazott üzemi állapotfelügyeleti rendszertől függően határozza meg az üzembehelyezési engedélyben. A ciklusidő nem lehet hosszabb, mint 20 év az első periódusban, 15 év a második periódusban és 10 év az utánuk következő periódusokban.

(5) A fekvőhengeres dupla falú tartályok és az állóhengeres kettős fenekű tartályok esetében nem szükséges a ciklusonkénti belső tisztítás elvégzése, ha az időszakos szerkezeti ellenőrzés kizárólag megbontás nélküli szivárgásvizsgálaton alapult.

(6) Az időszakos ellenőrző vizsgálatot az üzemeltetőnek kell elvégeztetnie.

(7) Az időszakos ellenőrző vizsgálat módját a Rendelet szerinti Műszaki Biztonsági Szabályzat határozza meg.

(8) Időszakos ellenőrző vizsgálatot a 18. § szerint nyilvántartásba vett gazdálkodó szervezet végezhet.

(9) Az időszakos ellenőrző vizsgálatról készített jegyzőkönyveket az üzemeltető a Hatóság részére intézkedés céljából 30 napon belül megküldi.

(10) A Hatóság közérdekű bejelentés alapján, ha annak alapján megkérdőjelezhető a tartály biztonsága, soron kívül ellenőrző vizsgálat elvégeztetését rendelheti el, a bejelentés tartalmának ellenőrzéséhez szükséges elégséges műszaki tartalommal. A vizsgálat elrendelése előtt az üzemeltető előzetes egyeztetést kérhet a Hatóságtól. Elrendelés esetén a Hatóság jelöli ki a vizsgálatot végzőt a 18. § szerint nyilvántartásba vett szervezetek közül. A bejelentést tevő nem jelölhető ki az ellenőrző vizsgálat elvégzésére. A vizsgálat elvégzésének költségei az üzemeltetőt terhelik.

17. § (1) A 100 m3 vagy annál nagyobb névleges térfogatú tárolótartály esetében az időszakos ellenőrző vizsgálatot a ciklusidő tárgyévében az év végéig kell elvégezni.

(2) Az álló hengeres tárolótartályok részleges feltöltéssel végzett szivárgásvizsgálata, tömörségi próbája esetén a tárolótartály a továbbiakban e részleges feltöltési szintig tartható üzemben.

(3)1 A Hatóság az üzemeltető kérelmére a 16. § (1) bekezdésében előírt, soron következő belső tisztítás, szerkezeti vizsgálat elvégzésének határidejét a (4) és (5) bekezdésben foglalt feltételek teljesülése esetén ciklusidőnként

a) legfeljebb két alkalommal fekvő hengeres szimplafalú tartályok és álló hengeres szimplafenekű tartályok esetében egy évvel,

b) legfeljebb három alkalommal fekvő hengeres dupla falú tartályok és állóhengeres kettős fenekű tartályok esetében egy évvel

meghosszabbítja.

(4)2 Álló hengeres tartály esetében a soron következő belső tisztítás, szerkezeti vizsgálat elvégzésének határideje a (3) bekezdésben foglaltak szerint az alábbi feltételek együttes teljesülése esetén hosszabbítható meg:

a) a tartálypalást alsó övlemez mentén elvégzett ultrahangos falvastagságmérési eredmények megfelelőségét a tartályvizsgálói jelentés rögzíti;

b) szimplafenekű tartály esetében a szemrevételezéses tömörségellenőrzési eredmény megfelelőségét a tartályvizsgálói jelentés rögzíti;

c) duplafenekű tartály esetében a kettőstéren elvégzett tömörségellenőrzés megfelelőségét a tartályvizsgáló jelentése igazolja;

d) a tartályforgalmazás-mentes időszakban a 24 órás folyamatos szintellenőrzésen alapuló tömörségellenőrzés megfelelőségét a tartályvizsgáló jelentése igazolja; és

e) rendelkezésre áll az üzemeltető nyilatkozata arról, hogy a szerkezeti vizsgálat érvényességi idejének meghosszabbítása az üzemeltetés biztonságát és megbízhatóságát nem érinti hátrányosan.

(5)3 Fekvő hengeres tartály esetében a soron következő belső tisztítás, szerkezeti vizsgálat elvégzésének határideje a (3) bekezdésben foglaltak szerint az alábbi feltételek együttes teljesülése esetén hosszabbítható meg:

a) föld alatti tartály esetét kivéve a tartálypaláston elvégzett ultrahangos falvastagságmérési eredmények megfelelőségét a tartályvizsgálói jelentés rögzíti;

b) duplafalú tartály esetében a szivárgásfigyelő tér tömörségellenőrzésének megfelelőségét a tartályvizsgálói jelentés rögzíti; és

c) rendelkezésre áll az üzemeltető nyilatkozata arról, hogy a szerkezeti vizsgálat érvényességi idejének meghosszabbítása az üzemeltetés biztonságát és megbízhatóságát nem érinti hátrányosan.

(6)4 A (4) és (5) bekezdés szerinti feltételek fennállását – a kérelem mellékleteként – az üzemeltető 60 napnál nem régebbi dokumentumokkal igazolja.

(7)5 Az üzemeltető a (3) bekezdés szerinti kérelmét a tartály ciklusidejének vége előtt legalább 90 nappal terjesztheti elő.

14. Üzemeltetéshez kapcsolódó szolgáltatások

18. § (1) Tárolótartályok és berendezéseik gyártását, helyszíni technológiai szerelését, javítását, átalakítását, tisztítását, szivárgásvizsgálatát, időszakos ellenőrző vizsgálatát csak a Kormr. 13. § (3) bekezdésében kijelölt műszaki biztonsági hatóság által nyilvántartásba vett szervezet végezheti.

(2) Az egyéni vállalkozó vagy gazdasági társaság akkor vehető nyilvántartásba az (1) bekezdés szerinti tevékenység végzésére, ha

a)6

b) megfelel a 2. mellékletben meghatározott személyi, tárgyi és eljárási (technológiai) követelményeknek,

c) az (1) bekezdés szerinti tevékenységre vonatkozóan minőségirányítási rendszert működtet.

(3) A nyilvántartásba vett szervezet az időszakos ellenőrző vizsgálat megtartását a vizsgálat pontos időpontjának megjelölésével legalább 8 nappal a vizsgálat tervezett elvégzését megelőzően bejelenti a Hatóságnak.

19. § (1) A Kormr. 13. § (3) bekezdésében kijelölt műszaki biztonsági hatóság a jogosítottakat kérelmükre a 20. § (1) bekezdése szerinti szervezet tanúsítása alapján veszi a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvényben meghatározott nyilvántartásba. A nyilvántartásba vételről szóló határozatban az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvényben meghatározott adatokon túl fel kell tüntetni a kiadásához alapot adó dokumentumok azonosító jelét, a tanúsítást végző szervezet nevét és azonosításra alkalmas adatait.

(2) A nyilvántartásba vételről szóló határozatot vissza kell vonni, ha a tanúsító szervezet által kiadott, a követelmények teljesítését igazoló dokumentumban foglaltak már nem állnak fenn, és meg kell tiltani a nyilvántartásba vett tevékenység végzését. Ha a szolgáltató a 18. § (2) bekezdése szerinti követelményeknek való megfelelést igazolja, a Kormr. 13. § (3) bekezdésében kijelölt műszaki biztonsági hatóság határozathozatal mellőzésével intézkedik a nyilvántartásban szereplő adatok frissítéséről.

20. § (1)7 A tárolótartályok és berendezéseik gyártására, ömlesztő hegesztéssel vagy ömlesztő hegesztéssel nem járó helyszíni technológiai szerelésére, javítására, átalakítására, tisztítására, szivárgásvizsgálatára, időszakos ellenőrző vizsgálatára (tömörségének ellenőrzésére) való alkalmasság 2. mellékletben megállapított követelményeinek teljesítését a Kormr. 13. § (3) bekezdésében kijelölt műszaki biztonsági hatóság által kijelölt tanúsító szervezetek igazolják.

(2) A kijelölést kérelmező szervezet a kijelölés iránti kérelmét a Kormr. 13. § (3) bekezdésében kijelölt műszaki biztonsági hatósághoz nyújtja be. A kérelmezővel szemben támasztott, a tevékenységhez kapcsolódó személyi és tárgyi követelményeket a 3. melléklet tartalmazza.

(3) A kijelölésről a Kormr. 13. § (3) bekezdésében kijelölt műszaki biztonsági hatóság engedélyt ad ki, amely a megadásának napjától számított 3 évig hatályos.

(4) Ha a tanúsító szervezet nem felel meg az e rendeletben foglalt követelményeknek, a Kormr. 13. § (3) bekezdésében kijelölt műszaki biztonsági hatóság megfelelő határidő megállapításával, valamint a jogkövetkezményekre történő figyelmeztetéssel egyidejűleg kötelezi a hiányosság megszüntetésére.

(5) Ha a felhívásban meghatározott határidő eredménytelenül telt el, a Kormr. 13. § (3) bekezdésében kijelölt műszaki biztonsági hatóság az engedélyt visszavonja, és törli a tanúsító szervezetet a (6) bekezdés szerinti nyilvántartásból.

(6) A Kormr. 13. § (3) bekezdésében kijelölt műszaki biztonsági hatóság a tanúsító szervezetet a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvényben meghatározott hatósági nyilvántartásba veszi.

15. Az üzemanyagtöltő állomásokon elvégzendő szénhidrogénemisszió-mérés, a pisztolygáz-visszavezető és gázingarendszerek beállításának tanúsítása

21. § (1) Az üzemanyagtöltő állomásokon a pisztolygáz-visszavezető és gázinga-, valamint véggázkezelő rendszerek beállítását csak a Kormr. 13. § (3) bekezdésében kijelölt műszaki biztonsági hatóság által kijelölt tanúsító szervezet végezheti.

(2) A kijelölést kérelmező szervezet kijelölés iránti kérelmét a Kormr. 13. § (3) bekezdésében kijelölt műszaki biztonsági hatósághoz nyújtja be. A kérelmezővel szemben támasztott, a tevékenységhez kapcsolódó személyi, szakmai és tárgyi követelményeket a 4. melléklet tartalmazza.

(3) A kijelölésről a Kormr. 13. § (3) bekezdésében kijelölt műszaki biztonsági hatóság határozatot hoz, amely a véglegessé válásától számított 3 évig hatályos. Ha a tanúsító szervezet hatósági ellenőrzés alapján nem felel meg az e rendeletben foglalt követelményeknek, a hatóság megfelelő határidő megállapításával, valamint a jogkövetkezményekre történő figyelmeztetéssel egyidejűleg felhívja a hiányosság megszüntetésére. Ha a felhívásban meghatározott határidő eredménytelenül telt el, a hatóság a kijelölést visszavonja, és törli a tanúsító szervezetet a (4) bekezdés szerinti nyilvántartásból.

(4) A Kormr. 13. § (3) bekezdésében kijelölt műszaki biztonsági hatóság a tanúsító szervezetet a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvényben meghatározott hatósági nyilvántartásba veszi.

16. Eljárás rendkívüli esemény alkalmával

22. § (1) A tárolótartályokkal és tároló-létesítményekkel kapcsolatos rendkívüli események kivizsgálása tekintetében a Kormr.-ben foglaltakat az e rendeletben meghatározott kiegészítésekkel kell alkalmazni.

(2) A tárolótartály, tároló-létesítmény üzemeltetése során – a Kormr.-ben meghatározottakon kívül – rendkívüli eseménynek minősül:

a) a környezetkárosodás vagy környezetveszélyeztetés és

b) az idegen ingatlanon, létesítményben vagy egyéb vagyontárgyban történt károkozás.

(3) Az üzemeltető bejelenti a Hatóságnak az üzemeltetéssel összefüggő rendkívüli eseményt. A bejelentést legkésőbb a rendkívüli eseményt követő 5. napon írásban, cégszerű aláírással is meg kell tenni a Hatóság címére. A rendkívüli esemény bejelentésére vonatkozó bejelentési kötelezettség nem érinti az üzemeltető más, jogszabályokban előírt bejelentési kötelezettségét.

(4) Az üzemeltető rendkívüli esemény esetén minden olyan intézkedést megtesz, ami a veszélyeztetést és a kár mértékét a legkisebbre korlátozza. Ezek során az emberi élet vagy testi épség, továbbá jelentős érték megóvása érdekében a helyszínt megváltoztathatja, azonban ez esetben a helyszínről rajzot vagy fényképfelvételt kell készíteni. A tárgyi bizonyítékul szolgáló eszközöket az (5) bekezdésben meghatározott vizsgálat lezárásának időpontjáig megőrzi.

(5) A Hatóság hivatalból vizsgálja ki a tárolótartálynál, tároló-létesítménynél folytatott tevékenység során bekövetkezett rendkívüli eseményt. A bizottsági munkát a Hatóságnak a vizsgálatra kijelölt képviselője irányítja. A hatósági vizsgálat nem érinti az üzemeltetőnek más jogszabályban előírt vizsgálati kötelezettségét.

(6) A rendkívüli esemény kivizsgálását a bejelentés után haladéktalanul meg kell kezdeni.

(7) A vizsgálatban az üzemeltetőnek vagy intézkedésre jogosult képviselőjének részt kell vennie.

(8) Ha a rendkívüli eseménnyel kapcsolatban büntetőeljárás is indult, a Hatóságnak a vizsgálatot ettől függetlenül le kell folytatnia, és a két eljárás során szükségessé váló együttműködést biztosítania kell. A Hatóság vizsgálata a büntetőeljárást nem akadályozhatja.

(9) A Hatóság az eljárás során, a vizsgálat befejezése előtt is megtilthatja, korlátozhatja, engedélyhez kötheti a tárolótartály, tároló-létesítmény használatát, és megszabhatja az ismételt üzembe helyezés feltételeit.

(10) A Hatóság a vizsgálat lezárásakor megállapítja a rendkívüli esemény okát és körülményeit.

17. A hatósági jellegű képzésekre vonatkozó eljárási szabályok

23. § (1) Az e rendeletben meghatározott hatósági jellegű képzés keretében megszerezhető, 5 évenkénti továbbképzéshez kötött, műszaki biztonsági szempontból jelentős ipari szakképesítések:

a) tartálytisztító,

b) tartályvizsgáló.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott munkakörökben foglalkoztatottak továbbképzésének eredményes elvégzéséről a továbbképzést záró vizsga szervezője továbbképzési igazolást állít ki.

24. § (1) A 23. § (1) bekezdése szerinti képzés és továbbképzés (a továbbiakban együtt: képzés) Budapest Főváros Kormányhivatala (3) bekezdésben meghatározottak szerint kiadott engedélye alapján tartható. Budapest Főváros Kormányhivatalának a képzési program jóváhagyását tartalmazó engedélye a véglegessé válásától számított 3 évig hatályos.

(2) Budapest Főváros Kormányhivatala:

a) a képzési programmal szemben támasztott, Rendelet szerinti alapkövetelmények alapján meghatározza és hivatalos honlapján közzéteszi a képzési program elkészítésének alapját képező részletes szakmai követelményeket, a részletes vizsgakövetelményeket, valamint a 25. § (4) bekezdése szerinti képzési igazolás, bizonyítvány tartalmát,

b) elbírálja a képzési program jóváhagyása iránti kérelmeket,

c) ellenőrzi a képzést és a vizsgát szervezők működését, ideértve a (3) bekezdés c) pontja szerinti tananyag célra való alkalmasságának, tartalmának, jogszabályoknak való megfelelésének, valamint a tanulmányi szabályzat megfelelőségének ellenőrzését is.

(3)8 Képzést az a felnőttképzésről szóló törvény szerinti felnőttképzési tevékenység végzésére szóló engedéllyel rendelkező szervezet tarthat, amely

a) a képzést megelőző legalább egy évben gépészet ágazatba tartozó szakképesítésre felkészítő felnőttképzési tevékenységet végzett,

b) rendelkezik a képzési területre vonatkozóan kidolgozott, a képzés felügyeletét ellátó hatóság által jóváhagyott képzési programmal, és

c) rendelkezik a képzési programhoz kidolgozott, a hatályos műszaki biztonsági követelményeket tükröző, korszerű tananyagegységgel.

(4) A képzés szervezője a képzési program jóváhagyása iránti kérelmét az (5) bekezdésben meghatározott adattartalommal a Budapest Főváros Kormányhivatala által meghatározott és a honlapján közzétett formanyomtatványon készíti el.

(5) A képzési program jóváhagyása iránti kérelem tartalmazza:

a) a képzés szervezőjének nyilatkozatát a vizsga megszervezéséhez és lebonyolításához szükséges adatok rendelkezésre bocsátásáról,

b) a képzés szervezőjének nyilatkozatát arról, hogy rendelkezik a képzéshez szükséges korszerű szakmai ismereteket tükröző tananyaggal,

c) annak megjelölését, hogy a képzés szervezője mely képzés képzési programjának jóváhagyását kérelmezi,

d) a képzési programot.

25. § (1) A képzés szervezője a képzés kezdőnapját, tartamát és helyszínét Budapest Főváros Kormányhivatala részére a képzés kezdőnapját megelőzően legalább 8 nappal írásban vagy elektronikusan bejelenti. A képzés csak a bejelentést követően kezdhető meg.

(2) A vizsga részletes szabályait a vizsga szervezője vizsgaszabályzatban rögzíti, és gondoskodik a vizsga lebonyolítását meghatározó módszertani útmutató elkészítéséről, a vizsgakérdések összeállításáról, valamint azok bejelentéséről Budapest Főváros Kormányhivatalának.

(3) A képzés során vizsgáztató az lehet, aki szakirányú felsőfokú végzettséggel és a képzés célja szerinti szakterületen legalább 5 év gyakorlattal rendelkezik.

(4) A vizsga eredményes teljesítését követően a vizsga szervezője a Budapest Főváros Kormányhivatalának bemutatott minta szerint készíti elő a kiállítandó képzési bizonyítványt és továbbképzési igazolást.

(5) A vizsga szervezője a kiállított képzési bizonyítványokról és továbbképzési igazolásokról nyilvántartást vezet, és biztosítja a nyilvántartás naprakész voltát.

26. § (1) A képzést követő vizsga megtartását – a (4) bekezdésben meghatározott eltéréssel – Budapest Főváros Kormányhivatala által kijelölt szervezetek végezhetik.

(2)9 Az (1) bekezdés szerinti képzést követő vizsga megtartásában való közreműködést Budapest Főváros Kormányhivatala annak a felnőttképzési tevékenység végzésére szóló engedéllyel rendelkező szervezetnek engedélyezi, amely

a) a képzést megelőző legalább egy évben gépészet ágazatba tartozó szakképesítésre felkészítő felnőttképzési tevékenységet végzett,

b) a képesítés tekintetében biztosítja olyan vizsgáztatószemély közreműködését, aki szakirányú felsőfokú végzettséggel és a képzés célja szerinti szakterületen legalább 5 év gyakorlattal rendelkezik,

c) a képesítés tekintetében nem minősül képzésszervezőnek, és

d) nyilatkozik, hogy a képzésszervezővel együttműködik a vizsga megszervezésében és lebonyolításában.

(3) A (2) bekezdés szerinti engedély időbeli hatálya 3 év.

(4) A képzésszervezők a képzést követő vizsga megtartását az (1) bekezdés szerinti szervezetektől kérhetik. Ha az adott képzési területen a vizsga megtartására nincs kijelölt szervezet, akkor a képzés szervezője látja el az általa szervezett képzést követő vizsga megtartásával kapcsolatos feladatokat.

18. Záró rendelkezések

27. § Felhatalmazást kap az iparügyekért felelős miniszter, hogy a veszélyes folyadékok vagy olvadékok – nyomástartó berendezésnek nem minősülő – tárolótartályai, tároló-létesítményei, valamint az azok működéséhez szükséges technológiai, biztonsági berendezés, csővezeték, szerelvény, tartozék tekintetében a Műszaki Biztonsági Szabályzatra, a Műszaki Szakbizottság működésére és feladataira, valamint a műszaki biztonsági szempontból jelentős munkakörök esetén szükséges képzések és továbbképzések általános követelményeire vonatkozó szabályokat rendeletben állapítsa meg.

28. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 60. napon lép hatályba.

29. § Ez a rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

30. §10

31. §11

1. melléklet a 216/2019. (IX. 5.) Korm. rendelethez12

A veszélyes folyadékok vagy olvadékok tárolótartályainak, tároló-létesítményeinek létesítési és üzembehelyezési engedélyezési eljárásában a műszaki biztonsági hatóság által vizsgált szakkérdések

A

B

C

1.

Szakkérdés vizsgálatának feltétele

Szakkérdés

Másodfokú eljárásban szakértőként kirendelhető szerv

2.

A közút területén, az alatt vagy felett, a közutak külterületi szakaszán a közút tengelyétől számított 50 méteren belüli építmény létesítése, üzembe helyezése esetén, ha a kérelmező a közútkezelői hozzájárulás megtagadását vagy
a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja. Egyéb országos közút esetén, helyi közút esetén.

Annak elbírálása kérdésében, hogy a közút területének nem közlekedési célú igénybevétele a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett – a közúti forgalom biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása alapján – engedélyezhető-e.

3.

Tárolótartály létesítése, üzembe helyezése esetén, ha a tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély nem szükséges.

1. Minden esetben annak elbírálása kérdésében, hogy a tervezett tárolótartály a levegőtisztaság-védelmi előírásoknak és határértékeknek, levegővédelmi szempontból az elérhető legjobb technika követelményeinek a kérelem szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e.
2. Barlang védőövezetében létesítendő tárolótartály esetében annak elbírálása kérdésében, hogy a tervezett tárolótartály a barlang védelmére vonatkozó jogszabályi követelményeknek a kérelem szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e.

4.

A kulturális örökségvédelmi hatósági nyilvántartásban szereplő nyilvántartott vagy védetté nyilvánított régészeti lelőhelyen, régészeti védőövezet területén megvalósuló létesítési vagy üzembehelyezési eljárás vagy műemléki területen megvalósuló vagy műemléket vagy műemlék telkét érintő tevékenység engedélyezésére irányuló eljárás.

Annak elbírálása kérdésében, hogy a tervezett tárolótartály a régészeti örökség védelme jogszabályban rögzített követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e.

5.

Országos közúthálózatba tartozó autópálya, autóút területén, az alatt vagy felett, valamint kijelölt főútvonal esetén 100 méteren belüli építmény létesítése, üzembe helyezése esetén, ha a kérelmező a közútkezelői hozzájárulás megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja. Gyorsforgalmi út esetén.

Annak elbírálása kérdésében, hogy a közút területének nem közlekedési célú igénybevétele a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett – a közúti forgalom biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása alapján – engedélyezhető-e.

6.

A vízi utak tengelyétől és hajózási létesítményektől számított 100 méteren belüli létesítés esetén, ha üzeme a hajózási tevékenységhez vagy létesítményhez kapcsolódik.

A veszélyes anyag szállítására vonatkozó előírások, a(z) (vízi) üzemanyagtöltő állomások engedélyezésével kapcsolatos hajózási hatósági érdekek érvényesítése.

2. melléklet a 216/2019. (IX. 5.) Korm. rendelethez13

A tárolótartályok és berendezéseik gyártását, helyszíni technológiai szerelését, javítását, átalakítását, tisztítását, szivárgásvizsgálatát, időszakos ellenőrző vizsgálatát végző szervezetekre vonatkozó követelmények

 

A

B

C

D

E

F

G

H

1.

Tevékenységek és feltételeik

Gyártás

Helyszíni
technológiai szerelés

Javítás

Átalakítás

Tisztítás

Szivárgás-
vizsgálat

Időszakos vizsgálat

2.

Személyi feltételek:

3.

tartályvizsgáló

x

x

x

x

x

x

x

4.

tartálytisztító

x

5.

hegesztési felelős

x

x*

x

x

6.

munkavédelmi felelős

x

x

x

x

x

x

x

7.

tűzvédelmi felelős

x

x

x

x

x

x

8.

környezetvédelmi felelős

x

x

x

x

x

x

x

9.

MSZ EN 9712 szerint tanúsított anyagvizsgáló

x

 

x

x

 

 

 

10.

Tárgyi feltételek:

11.

hegesztő berendezés(ek)

x

x*

x*

x

12.

frisslevegős készülék

x

x

x

x

x

x

13.

egyéni védőfelszerelés

x

x

x

x

x

x

x

14.

antisztatikus ruházat

x

x

x

x

x

x

15.

tűzoltó készülék(ek)

x

x

x

x

x

x

x

16.

munkahely elkerítő eszközök, tiltó táblák

x

x

x

x

x

x

x

17.

hitelesített/kalibrált mérőeszközök

x

x

x

x

x

x

18.

minőségügyi azonosító bélyegző(k)

x

x*

x

x

19.

szikramentes szerszámok

x

x

x

x

x

x

20.

tanúsítottan robbanásbiztos lámpa

x

x

x

x

x

x

21.

tanúsítottan robbanásbiztos szivattyú(k)

x

x

x

x

x

22.

légcserét biztosító berendezés

x

x

x

x

x

23.

mentőfelszerelés

x

x

x

x

x

24.

gázkoncentráció-ellenőrző műszer

x

x

x

x

x

25.

speciális tisztító berendezés

x

26.

szivárgásvizsgáló berendezés

x

x

27.

korróziós állapotfelmérés eszközei

x

28.

horpadás-ellenőrzés eszközei

x

29.

Eljárási (technológiai) feltételek:

30.

az ömlesztőhegesztés végzésének feltételeiről szóló rendelet szerinti igazolás és nyilvántartásba vétel

x

x*

x*

x

31.

tevékenységre vonatkozó munkautasítás

x

x

x

x

x

x

x

32.

munkavédelmi utasítás

x

x

x

x

x

x

x

33.

tűzvédelmi utasítás

x

x

x

x

x

x

x

34.

környezetvédelmi utasítás

x


* Csak ömlesztőhegesztéssel járó tevékenység esetén.

3. melléklet a 216/2019. (IX. 5.) Korm. rendelethez

A 20. §-ban meghatározott szervezetekre vonatkozó követelmények

I. Személyi követelmények:

A kérelmező szervezet tanúsítási tevékenységet végző alkalmazottjának rendelkeznie kell az alábbiakkal:

1. Műszaki egyetemi (főiskolai) diploma (oklevél).

2. Szakirányú képzettség, amely lehet:

a) minőségügyi szakképzettség, minőségbiztosítási vagy minőségirányítási szakmérnök szakképzettség, energiagazdálkodási szakképzettség, energiagazdálkodási szakmérnök szakképzettség,

b) műszaki tudományok területén szerzett tudományos fokozat.

3.14 Legalább 5 év szakirányú gyakorlat, jártasság a veszélyes folyadékok vagy olvadékok tárolótartályai üzemeltetéséhez kapcsolódó tevékenységek területén, vagy az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló kormányrendelet szerint a Magyar Mérnöki Kamara által kiadott tervezői jogosultság, amely lehet:

a) gépészmérnöki tervező vagy energetikai tervező,

b) épületgépészeti tervező,

c) gáz- és olajmérnök tervező.


II. Tárgyi követelmények:

A kérelmező szervezetnek rendelkeznie kell

a) a tevékenységi területre vonatkozó szabványokkal és egyéb műszaki előírásokkal,

b) belső szabályzattal a veszélyes folyadékok vagy olvadékok tárolótartályai üzemeltetéséhez kapcsolódó szolgáltatási tevékenységet végző gazdálkodó szervezetek alkalmasságának vizsgálatára és értékelésére és

c) az irányítási rendszerek auditjára és tanúsítására vonatkozó szabvány szerint akkreditált rendszertanúsítással.

4. melléklet a 216/2019. (IX. 5.) Korm. rendelethez


A 21. §-ban meghatározott szervezetekre vonatkozó követelmények

A gazdálkodó szervezet akkor alkalmas az üzemanyagtöltő állomásokon elvégzendő szénhidrogén-emisszió mérésére, a pisztolygáz-visszavezető és gázingarendszerek beállítására, ha
a) rendelkezik az alábbi személyi, tárgyi és eljárási feltételekkel:
aa) a tevékenységet végző személy tartályvizsgálói képesítéssel rendelkező alkalmazott,
ab) egyéni védőfelszerelés,
ac) antisztatikus ruházat,
ad) tűzoltó készülék,
ae) munkahely elkerítő eszközök, tiltó táblák,
af) hitelesített/kalibrált mérőeszközök,
ag) szikramentes szerszámok,
ah) tevékenységre vonatkozó munkautasítás,
ai) munkavédelmi utasítás,
aj) tűzvédelmi utasítás,
ak) környezetvédelmi utasítás;
b) a műszaki biztonsági hatóság a jogszabályban meghatározottak szerint nyilvántartásba vette mint a tárolótartályok technológiai szerelésére és szivárgásvizsgálatára alkalmas gazdálkodó szervezetet;
c) a tevékenységre vonatkozó minőségirányítási rendszert működtet;
d) a vizsgálatot végző személyek függetlenek a kivitelezést közvetlenül irányító vezetőtől.
1

A 17. § (3) bekezdését a 37/2021. (II. 2.) Korm. rendelet 15. §-a iktatta be.

2

A 17. § (4) bekezdését a 37/2021. (II. 2.) Korm. rendelet 15. §-a iktatta be.

3

A 17. § (5) bekezdését a 37/2021. (II. 2.) Korm. rendelet 15. §-a iktatta be.

4

A 17. § (6) bekezdését a 37/2021. (II. 2.) Korm. rendelet 15. §-a iktatta be.

5

A 17. § (7) bekezdését a 37/2021. (II. 2.) Korm. rendelet 15. §-a iktatta be.

6

A 18. § (2) bekezdés a) pontját a 447/2021. (VII. 26.) Korm. rendelet 10. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

7

A 20. § (1) bekezdése a 190/2020. (V. 7.) Korm. rendelet 17. § a) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 24. § (3) bekezdése a 447/2021. (VII. 26.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

9

A 26. § (2) bekezdése a 447/2021. (VII. 26.) Korm. rendelet 9. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

10

A 30. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

11

A 31. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

13

A 2. melléklet a 190/2020. (V. 7.) Korm. rendelet 17. § d) pontja szerint módosított szöveg.

14

A 3. melléklet I. pont 3. alpont nyitó szövegrésze a 190/2020. (V. 7.) Korm. rendelet 17. § e) pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére