• Tartalom

1798/2019. (XII. 23.) Korm. határozat

1798/2019. (XII. 23.) Korm. határozat

egyes egészségügyi kérdésekről1

2019.12.23.

A Kormány kiemelt célnak tekinti az egészségügyi ágazat fejlesztését, valamint az egészségügyi ellátórendszer hatékonyságának növelését, és egyetért a finanszírozási rendszer és az ellátási struktúra olyan átalakításával, amely fenntartható működést eredményez, és megakadályozza az adósságok újratermelődését, ennek érdekében

1. felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő közreműködésével és az Állami Egészségügyi Ellátó Központ bevonásával kezdjen meg egy átfogó, az egészségügyi szakmák összességére kiterjedő ráfordítási adatgyűjtést és díjtétel-felülvizsgálatot a valós költségekre épülő finanszírozási rendszer kidolgozása érdekében;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: azonnal

2. felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő közreműködésével tegyen javaslatot az intézményi finanszírozás meghatározásának ellátási eseményeken alapuló, valós szükségletekhez igazodó módszertanára és az ennek megfelelő teljesítményvolumen-keretek meghatározására, figyelembe véve a vezetői ösztönző szempontokat is;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2020. június 30.

3. felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő közreműködésével tegyen javaslatot a járó- és fekvőbeteg-szakellátásban minőségi indikátorok bevezetésére, eredményalapú finanszírozási technikák, valamint az ellátási szinteken átívelő, integrált és betegközpontú, kötegelt típusú finanszírozási formák kidolgozására;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2020. június 30.

4. felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő és az egészségügyi intézmények fenntartóinak közreműködésével vizsgálja felül a krónikus ellátás rendszerét, és tegyen javaslatot annak szükségletalapú átalakítására, ennek keretében alakítsa ki az ápolási célú ellátási formák és azok igénybevételének szabályrendszerét;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2020. június 30.

5. felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy a pénzügyminiszter, valamint az általa delegált költségvetési felügyelők, továbbá a felsőoktatásért felelős miniszter és a honvédelmi miniszter közreműködésével, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ bevonásával intézkedjen az állami fenntartásban működő egészségügyi szolgáltatók gazdálkodásának javítását elősegítő célzott intézményi adósságmenedzsment program kidolgozásáról, amely az irányító szerv operatív gazdálkodási kerettervein alapul, és szoros monitoring mellett kerül végrehajtásra az adósságkitettség csökkentése szempontjából érintett intézményi körben;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

pénzügyminiszter

felsőoktatásért felelős miniszter

honvédelmi miniszter

Határidő: 2020. március 31.

6. elrendeli, hogy az emberi erőforrások minisztere az Állami Egészségügyi Ellátó Központ bevonásával mérje fel az Állami Egészségügyi Ellátó Központ fenntartása alá tartozó egészségügyi szolgáltatók felügyeletét és irányítását megalapozó kontrolling és monitoring rendszer teljes körű kialakításához és működtetéséhez szükséges további erőforrásokat, és tegyen javaslatot a szükséges jogszabály-módosításokra;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2020. március 31.

7. felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy a felsőoktatásért felelős miniszter és a honvédelmi miniszter bevonásával, a Nemzeti Népegészségügyi Központ közreműködésével gondoskodjon

a) a korszerű egészségügyi ellátási folyamatokat és ellátási formákat támogató jogszabályi környezet kialakításáról,

b) a rugalmas kapacitástervezés feltételeinek megteremtéséről az ellátási kapacitások adott térség lakosságszámához való illesztésével, a kormányzati egészségügyi stratégia, valamint a térségi demográfiai és morbiditási mutatók figyelembevételével,

c) az intézmények betegellátási tevékenységének hatékonyságát és eredményességét mutató indikátorok kidolgozásáról,

d) az optimális betegutak kialakításáról a területi ellátási kötelezettség megerősítésével és racionalizálásával a járó- és a fekvőbeteg-szakellátások vonatkozásában;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

felsőoktatásért felelős miniszter

honvédelmi miniszter

Határidő: 2020. június 30.

8. felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy a felsőoktatásért felelős miniszter és a honvédelmi miniszter bevonásával gondoskodjon a traumatológiai, érsebészeti és a laboratóriumi ellátásban az ellátás strukturális átalakításának, szakmaspecifikus koncentrációjának és a finanszírozás átalakításának végrehajtásáról;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

felsőoktatásért felelős miniszter

honvédelmi miniszter

Határidő: 2020. október 31.

9. a struktúraváltás és adósságrendezés céljából 79 451 224 000 forint forrást biztosít a következők szerint:

a) az intézményi struktúraváltás elősegítésére, az ellátás racionalizálására és az intézmények által nyújtott teljesítmények elismerésére 36 608 000 000 forintot 2019-ben,

b) az intézmények lejárt tartozásainak rendezésére 42 843 224 000 forintot 2020-ban;

10. a 9. pont a) alpontjában rögzített forrásbiztosítás tekintetében az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 33. § (2) bekezdése, valamint a Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló 2018. évi L. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 19. § (9) bekezdésében biztosított jogkörében

a) egyszeri 50 000 000 forint átcsoportosítást rendel el átfogó ráfordítási adatgyűjtés és díjtétel-felülvizsgálat elvégzéséhez a Kvtv. 1. melléklet XV. Pénzügyminisztérium fejezet, 26. Központi kezelésű előirányzatok cím, 2. Központi tartalékok alcím, 3. Céltartalékok jogcímcsoport, 5. Közszolgáltatások fejlesztése jogcím terhére, a Kvtv. 1. melléklet LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 5. Egészségbiztosítási költségvetési szervek cím, 1. Központi hivatali szerv alcím javára, az 1. melléklet szerint;

b) egyszeri 15 692 000 000 forint átcsoportosítást rendel el a járóbeteg-szakellátás finanszírozásának javítása érdekében a Kvtv. 1. melléklet XV. Pénzügyminisztérium fejezet, 26. Központi kezelésű előirányzatok cím, 2. Központi tartalékok alcím, 3. Céltartalékok jogcímcsoport, 5. Közszolgáltatások fejlesztése jogcím terhére, a Kvtv. 1. melléklet LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. Egészségbiztosítási ellátások kiadásai cím, 3. Természetbeni ellátások alcím, 1. Gyógyító-megelőző ellátás jogcímcsoport, 18. Összevont szakellátás jogcím javára, az 1. melléklet szerint;

c) egyszeri 3 157 000 000 forint átcsoportosítást rendel el a molekuláris biológiai vizsgálatok (PCR) teljesítményvolumen-keret felett jelentett teljesítmények finanszírozásának érdekében a Kvtv. 1. melléklet XV. Pénzügyminisztérium fejezet, 26. Központi kezelésű előirányzatok cím, 2. Központi tartalékok alcím, 3. Céltartalékok jogcímcsoport, 5. Közszolgáltatások fejlesztése jogcím terhére, a Kvtv. 1. melléklet LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. Egészségbiztosítási ellátások kiadásai cím, 3. Természetbeni ellátások alcím, 1. Gyógyító-megelőző ellátás jogcímcsoport, 17. Laboratóriumi ellátás jogcím javára, az 1. melléklet szerint;

d) egyszeri 17 709 000 000 forint átcsoportosítást rendel el a fekvőbeteg-szakellátás progresszivitási szintenként meghatározott súlyszámtöbblet-alapú támogatás finanszírozása érdekében a Kvtv. 1. melléklet XV. Pénzügyminisztérium fejezet, 26. Központi kezelésű előirányzatok cím, 2. Központi tartalékok alcím, 3. Céltartalékok jogcímcsoport, 5. Közszolgáltatások fejlesztése jogcím terhére, a Kvtv. 1. melléklet LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. Egészségbiztosítási ellátások kiadásai cím, 3. Természetbeni ellátások alcím, 1. Gyógyító-megelőző ellátás jogcímcsoport, 18. Összevont szakellátás jogcím javára, az 1. melléklet szerint.

Felelős: pénzügyminiszter

emberi erőforrások minisztere

Határidő: azonnal

11. a 9. pont b) alpontjában rögzített forrásbiztosítás tekintetében a Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény (a továbbiakban: Kvtv2.) 11. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében elrendeli a Kvtv2. 1. melléklet LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. Egészségbiztosítási ellátások kiadásai cím, 3. Természetbeni ellátások alcím, 1. Gyógyító-megelőző ellátás jogcímcsoport, 13. Célelőirányzatok jogcím előirányzatának 42 843 224 000 forinttal történő megemelését.

Felelős: pénzügyminiszter

emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2020. február 15.

1. melléklet az 1798/2019. (XII. 23.) Korm. határozathoz


9K10441_0

XV. Pénzügyminisztérium

LXXII. Egészségbiztosítási Alap

 

 

ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA

Költségvetési év: 2019.

 

forintban

Államház-
tartási egyedi azonosító

Fejezet
szám

Cím
szám

Alcím
szám

Jog-
cím
csop.
szám

Jog-
cím
szám

Kiemelt
előir.
szám

Fejezet
név

Cím
név

Alcím
név

Jog-
cím
csop.
név

Jogcím
név

K I A D Á S O K

A módosítás jogcíme

Módosítás
(+/-)

A módosítás
következő
évre
áthúzódó
hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/határozat száma

Kiemelt előirányzat
neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XV.

 

 

 

 

 

Pénzügyminisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

26

 

 

 

 

 

Központi kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Központi tartalékok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Céltartalékok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

375373

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

Közszolgáltatások fejlesztése

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-36 608 000 000

 

 

 

 

LXXII.

 

 

 

 

 

Egészségbiztosítási Alap

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Egészségbiztosítási ellátások kiadásai

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Természetbeni ellátások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Gyógyító-megelőző ellátás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

263890

 

 

 

 

17

 

 

 

 

 

Laboratóriumi ellátás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3 157 000 000

 

 

 

263901

 

 

 

 

18

 

 

 

 

 

Összevont szakellátás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

33 401 000 000

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

Egészségbiztosítási költségvetési szervek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

219217

 

 

1

 

 

 

 

 

Központi hivatali szerv

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K1

 

 

 

 

 

Személyi juttatások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

50 000 000

 

 

 

Az előirányzat-módosítás érvényessége: a) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

forintban

Államház-
tartási egyedi azonosító

Fejezet
szám

Cím
szám

Alcím
szám

Jog-
cím
csop.
szám

Jog-
cím
szám

Kiemelt
előir.
szám

Fejezet
név

Cím
név

Alcím
név

Jog-
cím
csop.
név

Jogcím
név

B E V É T E L

A módosítás jogcíme

Módosítás
(+/-)

A módosítás
következő
évre
áthúzódó
hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/határozat száma

Kiemelt előirányzat
neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzat-módosítás érvényessége: a) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

forintban

Államház-
tartási egyedi azonosító

Fejezet
szám

Cím
szám

Alcím
szám

Jog-
cím
csop.
szám

Jog-
cím
szám

Kiemelt
előir.
szám

Fejezet
név

Cím
név

Alcím
név

Jog-
cím
csop.
név

Jogcím
név

T Á M O G A T Á S

A módosítás jogcíme

Módosítás
(+/-)

A módosítás
következő
évre
áthúzódó
hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/határozat száma

Kiemelt előirányzat
neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzat-módosítás érvényessége: a) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Foglalkoztatottak létszáma (fő) - időszakra

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az adatlap 1 eredeti példányban töltendő ki

A támogatás folyósítása/zárolása (módosítása +/-)

Összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

I. n.év

II. n.év

III. n.év

IV. n.év

 

 

 

 

 

 

 

 

 

időarányos

 

 

36 608 000 000

 

 

 

 

 

Magyar Államkincstár

 

1 példány

 

 

teljesítésarányos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

egyéb:

azonnal

 

 

 

 

 

 

36 608 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* Az összetartozó előirányzat-változásokat (+/-) egymást követően kell szerepeltetni.

 

1

A határozatot az 1520/2022. (XI. 2.) Korm. határozat 44. pontja visszavonta 2022. november 2. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére