• Tartalom

1119/2020. (III. 20.) Korm. határozat

1119/2020. (III. 20.) Korm. határozat

a koronavírus elleni védekezés kapcsán szükséges további intézkedésekről szóló 1101/2020. (III. 14.) Korm. határozat módosításáról1

2020.03.20.
Az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során teendő intézkedések mind hatékonyabb végrehajtása érdekében a koronavírus elleni védekezés kapcsán szükséges további intézkedésekről szóló 1101/2020. (III. 14.) Korm. határozat a következő 11. ponttal egészül ki:
„11. Az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos vezetésével megalakul az Önkéntesség Akciócsoport, amelynek feladata a koronavírus elleni védekezéssel kapcsolatos adományozás és önkéntességi kezdeményezések segítése, a kezdeményezők és a Kormány közötti közvetítés.”
1

A határozat a 2010: CXXX. törvény 12/B. §-a alapján hatályát vesztette 2020. március 22. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére