• Tartalom

70/2020. (III. 26.) Korm. rendelet

70/2020. (III. 26.) Korm. rendelet

az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során a felnőttképzésben folyó oktatás és szakmai vizsgáztatás biztosításának eltérő szabályairól1

2020.05.27.

A Kormány

az Alaptörvény 53. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében,

az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva

a következőket rendeli el:

1. 2 A felnőttképzés megszervezésének sajátos szabályai a veszélyhelyzet időtartama alatt

1. §3 (1) A felnőttképzésben

a) a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény (a továbbiakban: Fktv.) 2. § 8. pontja szerinti kontaktórás képzés, valamint

b) modulzáró vizsga és szakmai vizsga

a járványügyi szabályok betartásával szervezhető.

(2) A képzés során a képzés szervezője, a vizsga alkalmával a vizsgabizottság és a vizsgaszervező együttesen felelős a járványügyi szabályok által előírt óvintézkedések teljes körű megtartásáért és a veszélyhelyzettel összefüggésben megtett intézkedések, meghozott határozatok vizsgajegyzőkönyvben történő rögzítéséért.

(3) A kontaktórás képzésben és a vizsgabizottság munkájában nem vehet részt az, aki a 65. életévét betöltötte.

2. § (1)4 Képzés abban az esetben is megszervezhető és befejezhető távolléti oktatásban, távoktatás formájában vagy digitális képzésként, ha azt jogszabály, támogatói okirat, támogatási szerződés, felnőttképzési szerződés vagy képzési program egyébként nem teszi lehetővé. Ha jogszabály, támogatói okirat, támogatási szerződés, felnőttképzési szerződés vagy képzési program a képzés vagy a modulzáró vizsga tekintetében a távolléti oktatás, távoktatás vagy digitális képzés valamelyik formáját lehetővé teszi, a képzés, illetve a modulzáró vizsga kizárólag akként szervezhető meg.

(1a)5

(1b)6

(2) A képzésben részt vevő személynek a veszélyhelyzet kihirdetése és e rendelet hatálybalépése közötti kontaktóráról való hiányzása igazoltnak minősül, továbbá személyes jelenlétként kell figyelembe venni a képzésben részt vevő személy e rendelet alapján távoktatásban történő részvételét.

(3) A részben vagy egészben az államháztartás terhére nyújtott költségvetési támogatásból vagy európai uniós forrásból megvalósuló, a veszélyhelyzet hatálybalépését megelőzően megkezdett és e rendelet alapján távoktatás formájában megtartott képzés elszámolására a kontaktórás képzés elszámolási szabályait kell alkalmazni.

3. § (1)7 A veszélyhelyzet időtartama alatt elmaradt vagy nem megszervezett szakmai vizsgák elektronikus vizsgarendszerben való ismételt feltöltésére, új központi vizsganapok kijelölésére a veszélyhelyzet megszűnését követő naptól kerülhet sor.

(2) Az e rendelet hatálybalépésekor már megkezdett és folyamatban lévő szakmai vizsgát – a megszerzett vizsgaeredmények rögzítése mellett – fel kell függeszteni és legkésőbb a veszélyhelyzet megszűnését követő 60. napig kell befejezni.

(3) A (2) bekezdés szerinti szakmai vizsga esetén igazolt hiányzásnak kell tekinteni, ha a vizsgázó a veszélyhelyzetre hivatkozással nem jelent meg a szakmai vizsgán.

(4) A (2) bekezdés szerinti szakmai vizsga befejezésére a pótlóvizsgának a komplex szakmai vizsgáztatás szabályairól szóló 315/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet 2019. december 31-én hatályos szabályait kell alkalmazni.

(5) A vizsgázó a szakmai vizsgával vagy az annak eredményes teljesítésével megszerezhető képesítéssel összefüggésben számára jogszabályban, szerződésben vagy bármilyen más módon előírt kötelezettségének az e § alapján új időponttal bejelentett szakmai vizsga utolsó napjáig tehet eleget.

(6)8 A vizsgaszervező a szakmai vizsgát vizsgacsoportonként, legkésőbb a vizsga első vizsgatevékenységét megelőzően húsz nappal jelenti be a felnőttképzési államigazgatási szervnek az elektronikus vizsgarendszerben. Írásbeli vizsgatevékenységre hetente legfeljebb két időpont jelölhető ki.

4. §9

5. §10

2. 11 Struktúraváltó képzések támogatása

5/A. § (1) A veszélyhelyzet munkaerőpiacot érintő hátrányos következményeinek elhárítása céljából költségvetési támogatás nyújtható az olyan képzések felnőttképzési tevékenység keretében történő megszervezéséhez és megvalósításához, valamint az azokban való részvételhez, amelyek a munkavállalók és az álláskeresők számára új kompetenciák megszerzését biztosítják, munkaerőpiaci szempontból azok megszervezéséhez és megvalósításához kiemelt közérdek fűződik, és hosszú távon hozzájárulnak Magyarország gazdasági növekedéséhez.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott célnak megfelelő tanulási eredmények meghatározását és az azok megszerzéséhez szükséges tudás átadásához szükséges képzések megszervezésének és megvalósításának követelményeit a költségvetési támogatást biztosító felhívás a miniszter által meghatározottak szerint tartalmazza.

(3) A költségvetési támogatást a (2) bekezdés szerinti követelményeknek megfelelő felnőttképző által megszervezett és megvalósított képzésben részt vevő személy képzési díjának és a képzéssel összefüggő költségek finanszírozására lehet felhasználni.

(4) Az e § szerinti képzés és az ahhoz előfeltételként kapcsolódó más képzés az Fktv.-nek a szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény hatálybalépésével összefüggő módosító és hatályon kívül helyező rendelkezésekről szóló 2019. évi CXII. törvénnyel megállapított rendelkezései szerinti felnőttképzési tevékenység keretében szervezhető és valósítható meg a következő feltételek szerint:

a) a veszélyhelyzet megszűnéséig a felnőttképzési tevékenység bejelentés és engedély nélkül folytatható azzal, hogy a felnőttképzési államigazgatási szerv a felnőttképzőt a veszélyhelyzet megszűnését követően az Fktv.-ban meghatározott eljárásban veszi a felnőttképzők nyilvántartásába,

b) a képzési program felnőttképzési szakértő általi előzetes minősítése helyett a (2) bekezdés szerinti követelmények vizsgálata keretében kell megállapítani azt, hogy a képzési program megfelel a jogszabályoknak és az abban meghatározott tartalommal, feltételekkel és módon megszerezhetők a képzési programban megjelölt kompetenciák,

c) a felnőttképző az Fktv. 15. §-a szerinti adatszolgáltatási kötelezettségének a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napon belül tesz eleget,

d) a felnőttképzőnek vagyoni biztosítékkal és minőségirányítási rendszerrel a veszélyhelyzet időtartama alatt nem kell rendelkeznie.

(5) Az e § szerinti képzés keretében történő szolgáltatásnyújtás és az ahhoz szorosan kapcsolódó termékértékesítés az általános forgalmi adóról szóló törvény szerinti egyéb oktatás és képzésnek minősül és mentes az általános forgalmi adó alól.

(6) Ha a költségvetési támogatás feltétele, hogy a képzésben részt vevő személy a felnőttképző által egy vállalkozás részére foglalkoztatási céllal kiközvetítésre kerüljön, a felnőttképző részére kifizetett képzési díj a képzésben részt vevő személyt foglalkoztató vállalkozás részére nyújtott, az Európai Unió működéséről szóló Szerződés 107. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatásnak minősül, és a 2014–2020 programozási időszakra rendelt források felhasználására vonatkozó uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokról szóló 255/2014. (X. 10.) Korm. rendelet 41/A. vagy 46. alcíme szerint nyújtható.

5/B. § (1) A Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében a veszélyhelyzet okán felvehető hallgatói hitelről szóló 96/2020. (IV. 10.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R1.) 1. § (1) bekezdés b) pontja szerinti hallgatói hitelre (a továbbiakban: átmeneti képzési hitel) az jogosult, aki

a) az 5/A. § szerinti képzést megszervező és megvalósító felnőttképzővel a képzéshez kapcsolódóan megkötött felnőttképzési szerződés alapján létrejött felnőttképzési jogviszonnyal rendelkezik, továbbá

b) megfelel az R1. 1. § (2) bekezdésében és a hallgatói hitelrendszerről szóló 1/2012. (I. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R2.) 3. § (3) és (4) bekezdésében meghatározott feltételeknek.

(2) Az átmeneti képzési hitel tekintetében

a) a felnőttképzési jogviszony fennállását a felnőttképző által kiállított jogviszonyigazolással, az átmeneti képzési hitelre való jogosultság egyéb feltételeit a hallgatói hitelrendszer működtetésével foglalkozó 100%-os állami tulajdonban álló, az R2. 2. § 6. pontja szerinti gazdasági társaság (a továbbiakban: Diákhitel szervezet) üzletszabályzatában meghatározott módon kell igazolni,

b) az átmeneti képzési hitel igénylésére, folyósítására, előtörlesztésére, megszűnésére, a hiteltartozásra igényelhető gyermektámogatásra, a hitelszerződés felmondására, a felmondott hitelszerződésből eredő követelés behajtására az R2.-nek a nyelvtanulási hallgatói hitelre vonatkozó, a 2020. január 1-jén hatályos szabályait a Diákhitel szervezet üzletszabályzatában meghatározottak szerint kell alkalmazni.

(3) Az átmeneti képzési hitel az R2. szerinti hallgatói hitelnek minősül.

3. 12 Záró rendelkezések

6. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1

A rendelet hatályát a 73/2020. (III. 31.) Korm. rendelet 1. § l) pontja a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet megszűnéséig meghosszabbította. A rendelet az Alaptörvény 53. cikk (4) bekezdése alapján, figyelemmel a 282/2020. (VI. 17.) Korm. rendeletre, hatályát vesztette 2020. június 18. napjával.

2

Az 1. alcím címet a 195/2020. (V. 11.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

3

Az 1. § a 234/2020. (V. 26.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

4

A 2. § (1) bekezdése a 234/2020. (V. 26.) Korm. rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

5

A 2. § (1a) bekezdését a 195/2020. (V. 11.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 234/2020. (V. 26.) Korm. rendelet 4. § a) pontja.

6

A 2. § (1b) bekezdését a 195/2020. (V. 11.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 234/2020. (V. 26.) Korm. rendelet 4. § a) pontja.

7

A 3. § (1) bekezdése a 234/2020. (V. 26.) Korm. rendelet 4. § b) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 3. § (6) bekezdését a 234/2020. (V. 26.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be.

9

A 4. §-t a 234/2020. (V. 26.) Korm. rendelet 4. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

10

Az 5. §-t a 234/2020. (V. 26.) Korm. rendelet 4. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

11

A 2. alcímet (5/A–5/B. §) a 195/2020. (V. 11.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be.

12

A 3. alcím címet a 195/2020. (V. 11.) Korm. rendelet 4. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére