• Tartalom

1152/2020. (IV. 14.) Korm. határozat

1152/2020. (IV. 14.) Korm. határozat

a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében a 2014–2020 programozási időszakra vonatkozó indikatív támogatási keretösszegekről, valamint a kötelezettségvállalási szükségletről1

2020.12.18.

A Kormány

1. elfogadja a 2014–2020 programozási időszak operatív programjaiban az egyes prioritások – árfolyamváltozással és operatív program módosítással változtatott – indikatív támogatási keretösszegeit, az 1. melléklet szerint;

2.2 felhívja az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok ellátására kijelölt minisztereket, az innovációért és technológiáért felelős minisztert mint az európai uniós források felhasználásáért felelős minisztert, valamint a pénzügyminisztert mint az államháztartásért felelős minisztert, hogy gondoskodjanak a 2. mellékletben foglalt táblázat E oszlopa szerinti összegeknek megfelelő kötelezettségvállalásról a 2014–2020 programozási időszakban a Magyarország rendelkezésére álló európai uniós források teljes felhasználása érdekében;

Felelős: agrárminiszter

emberi erőforrások minisztere

innovációért és technológiáért felelős miniszter

Miniszterelnökséget vezető miniszter

pénzügyminiszter

Határidő: a 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 87. § (1) bekezdés c) pontja szerinti költségnövekmények esetében a felmerülés ütemében, minden egyéb esetben 2020. december 31., a Vidékfejlesztési Program esetén 2021. december 31.

3. felhívja az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok ellátására kijelölt minisztereket, hogy gondoskodjanak a 2. pont szerinti kötelezettségvállalás oly módon történő megtételéről, hogy szükség esetén az annak eredményeként teljesített kifizetések a 2021–2027 programozási időszak forrásai terhére is elszámolhatóak legyenek;

Felelős: agrárminiszter

emberi erőforrások minisztere

innovációért és technológiáért felelős miniszter

Miniszterelnökséget vezető miniszter

pénzügyminiszter

Határidő: folyamatos

4.3 felhívja az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok ellátására kijelölt minisztereket, az innovációért és technológiáért felelős minisztert mint az európai uniós források felhasználásáért felelős minisztert, valamint a pénzügyminisztert mint az államháztartásért felelős minisztert, hogy gondoskodjanak a 2. mellékletben foglalt táblázat D oszlopa szerinti összegeknek megfelelő kötelezettségvállalások megtételéhez szükséges éves fejlesztési keret módosításáról oly módon, hogy ennek révén elsősorban a Gazdaságvédelmi Akciótervben meghatározott célok elérését, azaz a koronavírus világjárvány gazdasági hatásainak mérséklését támogassák;

Felelős: agrárminiszter

emberi erőforrások minisztere

innovációért és technológiáért felelős miniszter

Miniszterelnökséget vezető miniszter

pénzügyminiszter

Határidő: 2020. június 30.

5.4 felhívja az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok ellátására kijelölt minisztereket és az innovációért és technológiáért felelős minisztert mint az európai uniós források felhasználásáért felelős minisztert, hogy a pénzügyminiszter mint az államháztartásért felelős miniszter bevonásával a 2020. július 1. napjától 2021. június 30. napjáig tartó számviteli év tekintetében 100%-os európai uniós társfinanszírozást alkalmazzanak a programok végrehajtása során;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

innovációért és technológiáért felelős miniszter

Miniszterelnökséget vezető miniszter

pénzügyminiszter

Határidő: 2020. június 30.

6.5 felhívja az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok ellátására kijelölt minisztereket és az innovációért és technológiáért felelős minisztert mint az európai uniós források felhasználásáért felelős minisztert, hogy a pénzügyminiszter mint az államháztartásért felelős miniszter bevonásával a Gazdaságvédelmi Akcióterv minél nagyobb mértékű uniós finanszírozása érdekében – az 5. pont szerinti feladat végrehajtásának eredményeit is figyelembe véve – vizsgálják meg a programokon belüli, a programok közötti, az Európai Szociális Alap, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Kohéziós Alap közötti, illetve a régiókategóriák közötti átcsoportosítási lehetőségeket;

Felelős: agrárminiszter

emberi erőforrások minisztere

innovációért és technológiáért felelős miniszter

Miniszterelnökséget vezető miniszter

pénzügyminiszter

Határidő: 2020. augusztus 31.

7.6 felhívja az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok ellátására kijelölt minisztereket és az innovációért és technológiáért felelős minisztert mint az európai uniós források felhasználásáért felelős minisztert, hogy az 5. és a 6. pont szerint készítsenek elő a programok módosítására vonatkozó javaslatokat, és azokat – a Kormány általi jóváhagyásuk esetén – nyújtsák be az Európai Bizottság részére.

Felelős: agrárminiszter

emberi erőforrások minisztere

innovációért és technológiáért felelős miniszter

Miniszterelnökséget vezető miniszter

pénzügyminiszter

Határidő: folyamatos

1. melléklet az 1152/2020. (IV. 14.) Korm. határozathoz7

A 2014–2020 programozási időszakra vonatkozó indikatív támogatási keretösszegek

 

A

B

C

D

1.

Program végrehajtásáért felelős minisztérium

Program

Prioritás

Indikatív
támogatási
keretösszeg
(milliárd Ft)*

2.

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program

EFOP-1 – Együttműködő társadalom

351,4

3.

EFOP-2 – Infrastrukturális beruházások a társadalmi együttműködés erősítése érdekében

197,4

4.

EFOP-3 – Gyarapodó tudástőke

321,1

5.

EFOP-4 – Infrastrukturális beruházások a gyarapodó tudástőke érdekében

168,7

6.

EFOP-5 – Pénzügyi eszközök alkalmazása a társadalmi együttműködés erősítése érdekében, valamint társadalmi innováció és transznacionális együttműködések

12,4

7.

Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program

RSZTOP-1 – Élelmiszersegély biztosítása szegény gyermekes családok számára

18,7

8.

RSZTOP-2 – Alapvető fogyasztási cikkek biztosítása szegény gyermekes családok számára

5,1

9.

RSZTOP-3 – Élelmiszersegély biztosítása közterületen élők csoportjába tartozók számára

3,8

10.

RSZTOP-4 – Élelmiszersegély biztosítása szociálisan rászoruló megváltozott munkaképességű valamint rendkívül alacsony jövedelmű időskorú személyek számára

9,9

11.

RSZTOP-5 – Technikai segítségnyújtás

0,2

12.

Pénzügyminisztérium

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program

GINOP-1 – Kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása

456,8

13.

GINOP-2 – Kutatás, technológiai fejlesztés és innováció

500,1

14.

GINOP-3 – Infokommunikációs fejlesztések

137,9

15.

GINOP-4 – Energia

62,9

16.

GINOP-5 – ESZA – Foglalkoztatás

533,1

17.

GINOP-5 – YEI – Foglalkoztatás

33,6

18.

GINOP-6 – Versenyképes munkaerő

148,0

19.

GINOP-7 – Turizmus

122,8

20.

GINOP-8 – Pénzügyi eszközök

703,6

21.

Terület- és Településfejlesztési Operatív Program

TOP-1 – Térségi gazdasági környezet fejlesztése a foglalkoztatás elősegítésére

368,6

22.

TOP-2 – Vállalkozásbarát, népességmegtartó településfejlesztés

154,3

23.

TOP-3 – Alacsony széndioxid kibocsátású gazdaságra való áttérés kiemelten a városi területeken prioritási tengely

210,0

24.

TOP-4 – A helyi közösségi szolgáltatások fejlesztése és a társadalmi együttműködés erősítése

64,1

25.

TOP-5 – Megyei és helyi emberi erőforrás fejlesztések, foglalkoztatás-ösztönzés és társadalmi együttműködés

86,7

26.

TOP-6 – ERFA Fenntartható városfejlesztés a megyei jogú városokban

396,1

27.

TOP-6 – ESZA Fenntartható városfejlesztés a megyei jogú városokban

41,4

28.

TOP-7 – ERFA Közösségi szinten irányított városi helyi fejlesztések (clld) prioritási tengely

26,7

29.

TOP-7 – ESZA Közösségi szinten irányított városi helyi fejlesztések (clld) prioritási tengely

13,8

30.

Versenyképes Közép-
Magyarország Operatív Program

VEKOP-1 – Vállalkozások versenyképességének javítása

20,3

31.

VEKOP-2 – Kutatás, fejlesztés és technológiai innováció

34,7

32.

VEKOP-3 – Infokommunikációs fejlesztések

6,5

33.

VEKOP-4 – Turisztikai és természetvédelmi fejlesztések

11,1

34.

VEKOP-5 – Az energiahatékonyság, az intelligens energiahasználat és a megújuló energiák felhasználásának támogatása

34,5

35.

VEKOP-6 – Települési környezet- és közszolgáltatás-fejlesztés

28,3

36.

VEKOP-7 – Társadalmi hozzáférést bővítő és humánerőforrás fejlesztést támogató programok

39,3

37.

VEKOP-8 – Foglalkoztathatóságot szolgáló programok

44,1

38.

VEKOP-9 – Közigazgatás- és közszolgáltatás fejlesztés

60,7

39.

Innovációs és Technológiai Minisztérium

Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program

IKOP-1 – Nemzetközi (TEN-T) közúti elérhetőség javítása

332,1

40.

IKOP-2 – Nemzetközi (TEN-T) vasúti és vízi elérhetőség javítása

500,7

41.

IKOP-3 – ERFA Fenntartható városi közlekedés fejlesztése és elővárosi vasúti elérhetőség javítása

126,0

42.

IKOP-3 – KA Fenntartható városi közlekedés fejlesztése és elővárosi vasúti elérhetőség javítása

231,6

43.

IKOP-4 – TEN-T hálózat közúti elérhetőségének javítása

117,5

44.

Környezet és Energiahatékonysági Operatív Program

KEHOP-1 – A klímaváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás

354,9

45.

KEHOP -2 – Települési vízellátás, szennyvíz-
elvezetés és –tisztítás, szennyvízkezelés fejlesztése

424,8

46.

KEHOP -3 – Hulladékgazdálkodással és kármentesítéssel kapcsolatos fejlesztések

137,7

47.

KEHOP 4 – Természetvédelmi és élővilág-védelmi fejlesztések

34,3

48.

KEHOP -5 – Energiahatékonyság növelése, megújuló energiaforrások alkalmazása

285,1

49.

Miniszterelnökség

Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program

KÖFOP-1 – Az adminisztratív terhek csökkentése

172,8

50.

KÖFOP-2 – A szolgáltatási szemlélet és az etikus működés megerősítése a közszolgálatban

60,5

51.

KÖFOP-3 – Az ESZA, ERFA, KA finanszírozású operatív programok végrehajtásához kapcsolódó technikai segítségnyújtás

75,0

52.

Agrárminisztérium

Vidékfejlesztési Program

1 413,8

53.

Magyar Halgazdálkodási Operatív Program

17,5

*minden program esetén egységes 350 HUF/EUR árfolyammal számolva

2. melléklet az 1152/2020. (IV. 14.) Korm. határozathoz8

Kötelezettségvállalási szükséglet a 2020. február 15. és 2020. december 31. közötti időszakban

 

A

B

C

D

E

1.

Program végrehajtásáért felelős minisztérium

Program

Prioritás

Kötelezettség-
vállalási
szükséglet
(milliárd Ft)

Maximális kötelezettség-
vállalási szint
2020.
december 31-ig (milliárd Ft)

2.

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program

EFOP-1 – Együttműködő társadalom

75,36

419,28

3.

EFOP-2 – Infrastrukturális beruházások a társadalmi együttműködés erősítése érdekében

69,90

206,84

4.

EFOP-3 – Gyarapodó tudástőke

10,39

328,51

5.

EFOP-4 – Infrastrukturális beruházások a gyarapodó tudástőke érdekében

33,03

198,00

6.

EFOP-5 – Pénzügyi eszközök alkalmazása a társadalmi együttműködés erősítése érdekében, valamint társadalmi innováció és transznacionális együttműködések

6,79

18,92

7.

Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program

RSZTOP-1 – Élelmiszersegély biztosítása szegény gyermekes családok számára

1.22

20,59

8.

RSZTOP-2 – Alapvető fogyasztási cikkek biztosítása szegény gyermekes családok számára

3,03

5,32

9.

RSZTOP-3 – Élelmiszersegély biztosítása közterületen élők csoportjába tartozók számára

0,18

4,18

10.

RSZTOP-4 – Élelmiszersegély biztosítása szociálisan rászoruló megváltozott munkaképességű, valamint rendkívül alacsony jövedelmű időskorú személyek számára

0,87

10,87

11.

RSZTOP-5 – Technikai segítségnyújtás

0,00

0,31

12.

Pénzügy-
minisztérium

Gazdaságfejlesz-
tési és Innovációs Operatív Program

GINOP-1 – Kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása

116,21

526,55

13.

GINOP-2 – Kutatás, technológiai fejlesztés és innováció

109,05

580,77

14.

GINOP-3 – Infokommunikációs fejlesztések

38,64

151,67

15.

GINOP-4 – Energia

56,33

69,25

16.

GINOP-5 – ESZA – Foglalkoztatás

65,38

591,37

17.

GINOP-5 – YEI – Foglalkoztatás

0,00

33,59

18.

GINOP-6 – Versenyképes munkaerő

36,61

164,30

19.

GINOP-7 – Turizmus

15,66

139,39

20.

Terület- és Településfejlesz-
tési Operatív Program

TOP-1 – Térségi gazdasági környezet fejlesztése a foglalkoztatás elősegítésére

99,39

446,23

21.

TOP-2 – Vállalkozásbarát, népességmegtartó településfejlesztés

45,24

196,76

22.

TOP-3 – Alacsony széndioxid kibocsátású gazdaságra való áttérés kiemelten a városi területeken prioritási tengely

30,02

243,37

23.

TOP-4 – A helyi közösségi szolgáltatások fejlesztése és a társadalmi együttműködés erősítése

16,60

75,11

24.

TOP-5 – Megyei és helyi emberi erőforrás fejlesztések, foglalkoztatás-ösztönzés és társadalmi együttműködés

14,34

98,04

25.

TOP-6 – ERFA Fenntartható városfejlesztés a megyei jogú városokban

57,92

432,81

26.

TOP-6 – ESZA Fenntartható városfejlesztés a megyei jogú városokban

2,23

43,71

27.

TOP-7 – ERFA Közösségi szinten irányított városi helyi fejlesztések (clld) prioritási tengely

10,88

27,61

28.

TOP-7 – ESZA Közösségi szinten irányított városi helyi fejlesztések (clld) prioritási tengely

9,65

13,83

29.

Versenyképes Közép-
Magyarország Operatív Program

VEKOP-1 – Vállalkozások versenyképességének javítása

8,39

22,03

30.

VEKOP-2 – Kutatás, fejlesztés és technológiai innováció

0,00

47,97

31.

VEKOP-3 – Infokommunikációs fejlesztések

0,50

6,82

32.

VEKOP-4 – Turisztikai és természetvédelmi fejlesztések

0,00

14,29

33.

VEKOP-5 – Az energiahatékonyság, az intelligens energiahasználat és a megújuló energiák felhasználásának támogatása

2,76

36,30

34.

VEKOP-6 – Települési környezet- és közszolgáltatás-fejlesztés

0,00

29,73

35.

VEKOP-7 – Társadalmi hozzáférést bővítő és humánerőforrás fejlesztést támogató programok

1,99

41,35

36.

VEKOP-8 – Foglalkoztathatóságot szolgáló programok

4,57

46,38

37.

VEKOP-9 – Közigazgatás- és közszolgáltatás fejlesztés

3,44

63,94

38.

Innovációs és Technológiai Minisztérium

Integrált Közlekedésfej-
lesztési Operatív Program

IKOP-1 – Nemzetközi (TEN-T) közúti elérhetőség javítása

0,00

599,14

39.

IKOP-2 – Nemzetközi (TEN-T) vasúti és vízi elérhetőség javítása

29,89

583,46

40.

IKOP-3 – ERFA Fenntartható városi közlekedés fejlesztése és elővárosi vasúti elérhetőség javítása

0,00

190,67

41.

IKOP-3 – KA Fenntartható városi közlekedés fejlesztése és elővárosi vasúti elérhetőség javítása

0,00

282,36

42.

IKOP-4 – TEN-T hálózat közúti elérhetőségének javítása

16,06

163,72

43.

Környezet és Energiahatékony-
sági Operatív Program

KEHOP-1 – A klímaváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás

67,76

423,39

44.

KEHOP -2 – Települési vízellátás, szennyvíz-elvezetés és –tisztítás, szennyvízkezelés fejlesztése

168,15

519,86

45.

KEHOP -3 – Hulladékgazdálkodással és kármentesítéssel kapcsolatos fejlesztések

5,44

157,54

46.

KEHOP 4 – Természetvédelmi és élővilág-védelmi fejlesztések

4,63

38,66

47.

KEHOP -5 – Energiahatékonyság növelése, megújuló energiaforrások alkalmazása

0,00

312,37

48.

Miniszterelnökség

Közigazgatás- és Közszolgáltatás-
fejlesztés Operatív Program

KÖFOP-1 – Az adminisztratív terhek csökkentése

10,88

205,94

49.

KÖFOP-2 – A szolgáltatási szemlélet és az etikus működés megerősítése a közszolgálatban

3,89

65,07

50.

KÖFOP-3 – Az ESZA, ERFA, KA finanszírozású operatív programok végrehajtásához kapcsolódó technikai segítségnyújtás

0,00

78,64

51.

Agrárminisztérium

Vidékfejlesztési Program

115,50

1531,82

52.

Magyar Halgazdálkodási Operatív Program

8,53

19,24

1

A határozatot az 1207/2021. (IV. 29.) Korm. határozat 5. pontja visszavonta 2021. április 29. napjával.

2

A 2. pont az 1264/2020. (V. 28.) Korm. határozat 3. pontja szerint módosított szöveg.

3

A 4. pont az 1264/2020. (V. 28.) Korm. határozat 1. pontjával megállapított szöveg.

4

Az 5. pont az 1264/2020. (V. 28.) Korm. határozat 1. pontjával megállapított szöveg.

5

A 6. pont az 1264/2020. (V. 28.) Korm. határozat 1. pontjával megállapított szöveg.

6

A 7. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan az 1264/2020. (V. 28.) Korm. határozat 1. pontja iktatta be.

7

Az 1. melléklet az 1264/2020. (V. 28.) Korm. határozat 2. pont a) alpontjával megállapított szöveg.

8

A 2. melléklet az 1264/2020. (V. 28.) Korm. határozat 2. pont b) alpontjával megállapított, az 1943/2020. (XII. 17.) Korm. határozat 3. pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére