• Tartalom

27/2020. (VIII. 11.) EMMI rendelet

27/2020. (VIII. 11.) EMMI rendelet

a 2020/2021. tanév rendjéről1

2021.09.01.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 94. § (1) bekezdés a), b), p) és r) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet 92. § (1) bekezdés 8. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. A rendelet hatálya

1. § A rendelet hatálya kiterjed

a) az iskolákra,

b) a kollégiumokra,

c) a gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézmények iskoláira és kollégiumaira, továbbá a fejlesztő nevelést-oktatást végző iskolaként működő gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézményekre,

d) a többcélú köznevelési intézmények iskoláira és kollégiumaira,

[a továbbiakban az a)–d) pontban foglaltak együtt: nevelési-oktatási intézmény] fenntartóra tekintet nélkül,

e) az Oktatási Hivatalra (a továbbiakban: Hivatal),

f) a fővárosi és megyei kormányhivatalokra, a járási (fővárosi kerületi) hivatalokra,

g) a tankerületi központokra és a Klebelsberg Központra,

h) a tanulókra és az iskolákba jelentkezőkre,

i) a pedagógusokra,

j) a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítőkre, a műszaki, kisegítő és az egyéb munkakört betöltőkre, valamint

k) a tanulók és a jelentkezők törvényes képviselőire.

2. A tanév, a tanítási év

2. § (1) A nevelési-oktatási intézményekben a munkát a tanév, ezen belül a tanítási év keretei között kell megszervezni.

(2) Ha e rendelet másképp nem rendelkezik, a 2020/2021. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2020. szeptember 1. (kedd) és utolsó tanítási napja 2021. június 15. (kedd). A tanítási napok száma – ha e rendelet másképp nem rendelkezik – százhetvenkilenc nap. A nappali oktatás munkarendje szerint működő szakgimnáziumban százhetvenhét, gimnáziumban és szakiskolában százhetvennyolc nap a tanítási napok száma.

(3) Az iskola utolsó, befejező évfolyamán vagy befejező szakképzési évfolyamán az utolsó tanítási nap

a) középfokú iskolákban 2021. április 30.,

b) a két évfolyamos rész-szakképesítésekre való felkészítést folytató szakiskolákban 2021. május 31.

(4) A tanítási év lezárásának, a tanuló minősítésének, a magasabb évfolyamra lépésnek nem akadálya, ha az iskola a rendkívüli tanítási szünet elrendelése miatt kieső tanítási napokat a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 30. § (3) bekezdésében meghatározottak szerint nem tudja teljes egészében pótolni. Az iskola indokolt esetben gondoskodik az elmaradt tananyag 2021/2022. tanítási évben történő feldolgozásáról.

(5) A tanítási év lezárását követően az iskola – ha az iskola fenntartója, működtetője azzal egyetért, és az ahhoz szükséges feltételeket biztosítja – a tanulói részére pedagógiai program végrehajtásához nem kapcsolódó foglalkozásokat szervezhet, amelyeken a részvételt a tanuló, kiskorú tanuló esetén a szülő az iskola igazgatójához benyújtott kérelemben kezdeményezheti.

(6) A 2020/2021. évi átmeneti időszak téli közfoglalkoztatásával összefüggő képzési programban felnőttoktatás keretében részt vevő tanulók a 2020/2021. tanévre 2020. szeptember 1-jét követően is beiratkozhatnak.

(7) Az EFOP-3.7.1-17 „Aktívan a tudásért” projektben felnőttoktatás keretében részt vevő tanulók a 2020/2021. tanévre 2020. szeptember 1-jét követően is beiratkozhatnak.

3. § Az alapfokú művészeti iskolákban és a felnőttoktatásban a tanítási év első és utolsó napját – a tanítási év első és utolsó hetének keretében – az igazgató határozza meg.

4. § (1) A tanítási év első féléve 2021. január 22-ig tart. Az iskolák 2021. január 29-ig értesítik a tanulókat, kiskorú tanuló esetén a szülőket, az első félévben elért tanulmányi eredményekről. A 3. §-ban meghatározott esetben az első félév utolsó napját az igazgató állapítja meg. Az értesítést ettől a naptól számított öt munkanapon belül kell megküldeni.

(2) Az első félév és a tanítási év utolsó napját követő tizenöt napon belül az iskoláknak nevelőtestületi értekezleten el kell végezniük a pedagógiai munka elemzését, értékelését, hatékonyságának vizsgálatát. A nevelőtestületi értekezletről készített jegyzőkönyvet tájékoztatás céljából meg kell küldeni a fenntartónak.

3. Tanítási szünet a tanítási évben, a tanítás nélküli munkanapok

5. § A tanítási évben – a tanítási napokon felül – a nevelőtestület a tanév helyi rendjében meghatározott pedagógiai célra az általános iskolában, a fejlesztő nevelést-oktatást végző iskolában és az alapfokú művészeti iskolában hat, a nappali oktatás munkarendje szerint működő gimnáziumban, szakiskolában és készségfejlesztő iskolában hét, a szakgimnáziumban nyolc munkanapot tanítás nélküli munkanapként használhat fel, amelyből egy tanítás nélküli munkanap programjáról – a nevelőtestület véleményének kikérésével – az iskolai diákönkormányzat jogosult dönteni, egy tanítás nélküli munkanap kizárólag pályaorientációs célra használható fel.

6. § (1) Az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2020. október 22. (csütörtök), a szünet utáni első tanítási nap 2020. november 2. (hétfő).

(2) A téli szünet előtti utolsó tanítási nap 2020. december 18. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2021. január 4. (hétfő).

(3) A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2021. március 31. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap 2021. április 7. (szerda).

(4) Az iskola az (1)–(3) bekezdésben meghatározott szünetek mellett – a tanítási év kezdő és befejező napjának változatlanul hagyásával – más időpontban is adhat a tanulóknak szünetet, valamint a szünetek kezdő és befejező napját módosíthatja, ha – az Nkt. 30. § (2) és (3) bekezdésében meghatározottak megtartásával – heti pihenőnapon tartott tanítási nappal ehhez a szükséges feltételeket megteremti.

(5) A nemzetiségi oktatásban részt vevő iskolák az (1)–(3) bekezdésben meghatározott időpontoktól eltérhetnek, továbbá a (4) bekezdésben meghatározottak szerint a tanulók részére szünetet adhatnak, ha azt a nemzetiségi hagyományok vagy az anyanemzet hagyományai indokolják.

(6) Az (1)–(5) bekezdésben szabályozott szünetek napjain, ha azok munkanapra esnek, az iskolának – szükség esetén – gondoskodnia kell a tanulók felügyeletéről. A felügyelet megszervezéséről több iskola közösen is gondoskodhat.

4. Az általános iskolai beiratkozás

7. § Az Nkt. 50. § (7) bekezdése alapján az iskola első évfolyamára a tanköteles tanulókat 2021. április 15–16-án kell beíratni.

5. A vizsgák rendje

8. § (1) Az érettségi vizsgákat az 1. mellékletben foglaltak szerint kell megtartani.

(2) Az alapfokú művészeti iskolákban a tanítási év utolsó három hetében lehet vizsgát szervezni. A vizsga időpontját az iskola igazgatója határozza meg.

(3) A szakgimnáziumban és a szakiskolában a szakmai, képesítő vizsgák időpontját az oktatásért felelős miniszter 2020. szeptember utolsó munkanapjáig teszi közzé a Hivatal honlapján.

6. A középfokú iskolai, a kollégiumi felvételi eljárás, valamint az Arany János Programokkal kapcsolatos feladatok lebonyolításának ütemezése

9. § A középfokú iskolai, a kollégiumi felvételi eljárás, valamint az Arany János Programokkal kapcsolatos feladatok lebonyolításának ütemezését a 2. melléklet tartalmazza.

7. A témahetek és a témanap megszervezése

10. § (1) A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet (a továbbiakban: miniszteri rendelet) 7. § (4) bekezdése szerinti projektoktatást lehetővé tevő témahetek időpontjai:

a) „PÉNZ7” pénzügyi és vállalkozói témahét 2021. március 1–5. között,

b) Digitális Témahét 2021. március 22–26. között,

c) Fenntarthatósági Témahét 2021. április 19–23. között,

d) Az egészségtudatos gondolkodás és iskolai mozgástevékenységek témanap 2020. szeptember 25. (Magyar Diáksport Napja).

(2) A nevelési-oktatási intézmény a munkatervében meghatározott módon részt vehet a témahetekhez kapcsolódó programokon, továbbá a tantervben előírt, az adott témával összefüggő tanítási órákat, valamint egyéb foglalkozásokat a témahét keretében megszervezheti.

8. Országos mérés, értékelés, szakmai ellenőrzés elrendelése

11. § (1) Az Nkt. 80. § (1) bekezdése alapján, a miniszteri rendelet 79. § (6) bekezdésében meghatározott méréseket, értékeléseket a 2020/2021. tanévben az iskolák 2021. május 26-án végzik el a Hivatal által az iskolákhoz eljuttatott mérőeszközök alkalmazásával. A mérés napja tanítási napnak minősül, amelyet az érintett tanulók a mérésben való részvétellel teljesítenek, további kötelező tanórai foglalkozás a művészeti és a testnevelés órák kivételével számukra nem szervezhető. A méréshez, értékeléshez szükséges adatokat az iskolák a Hivatal részére 2020. november 20-ig küldik meg, a Hivatal által meghatározott módon.

(2) A hatodik, a nyolcadik és a tizedik évfolyamon a matematikai alapkészségek vizsgálatához szükséges mérőeszközt az adott nemzetiség nyelvén is rendelkezésre kell bocsátani azokban az iskolákban, amelyekben a matematika tantárgyat az adott nemzetiség nyelvén oktatják, és az (1) bekezdésben meghatározott mérést az adott nemzetiség nyelvén bonyolítják le.

(3)2 A Hivatal a 2021/2022. tanévben a tanítási év végéig intézményi és fenntartói szintű elemzéseket készít, majd megküldi az intézményi szintű elemzéseket a nevelési-oktatási intézmények vezetőinek, az intézményi és a fenntartói szintű elemzéseket a fenntartóknak, továbbá azokat a honlapján nyilvánosságra hozza. A Hivatal az országos elemzést megküldi az oktatásért felelős miniszternek.

(4) A miniszteri rendelet 135. §-a alapján a két tanítási nyelvű nevelést-oktatást folytató általános iskolában az iskola pedagógusai 2021. május 12-én végzik el a Hivatal által az iskolákhoz eljuttatott mérőeszközök alkalmazásával a célnyelvi mérést, amely a hatodik évfolyamon a Közös Európai Referenciakeret (a továbbiakban: KER) szerinti A2 szintű, a nyolcadik évfolyamon a KER szerinti B1 szintű nyelvtudást méri. A méréshez szükséges adatokat az általános iskolák 2020. november 20-ig, az elvégzett iskolai vizsgálatok tanulói és intézményi adatait 2021. június 11-ig küldik meg a Hivatal részére, a Hivatal által meghatározott módon. A mérések eredményét az érintett általános iskola a Hivatal által közzétett javítókulcsok alapján állapítja meg, és az eredményeket idegen nyelvenként és évfolyamonként lebontva a honlapján, annak hiányában a helyben szokásos módon teszi közzé 2021. június 11-ig.

(5) A (4) bekezdésben foglalt iskolák célnyelvi mérésben részt vevő tanulóinak kivételével az iskolák hatodik és nyolcadik évfolyamán angol vagy német nyelvet első idegen nyelvként tanulók körében le kell folytatni az írásbeli idegen nyelvi mérést. A tanulók idegen nyelvi szövegértési készségeit vizsgáló mérőeszközöket a Hivatal készíti el, a mérést az iskola pedagógusai 2021. május 19-én végzik el a Hivatal által az iskolákhoz eljuttatott mérőeszközök alkalmazásával. Az iskola a mérést saját döntése alapján kiegészítheti az idegen nyelvi szóbeli tudásfelméréssel is az érintett tanulóknál. A méréshez szükséges adatokat az érintett iskolák a Hivatal részére 2020. november 20-ig, az elvégzett iskolai vizsgálatok tanulói és intézményi adatait 2021. június 11-ig küldik meg, a Hivatal által meghatározott módon. A mérések eredményét az iskola a Hivatal által közzétett javítókulcsok alapján állapítja meg, és az eredményeket idegen nyelvenként és évfolyamonként lebontva a honlapján, annak hiányában a helyben szokásos módon teszi közzé 2021. június 11-ig.

(6) A tanuló eltérő ütemű fejlődéséből, fejlesztési szükségleteiből fakadó egyéni hátrányok csökkentése, továbbá az alapkészségek sikeres megalapozása és kibontakoztatása érdekében az általános iskolák 2020. október 9-ig felmérik azon első évfolyamos tanulóik körét, akiknél az óvodai jelzések vagy a tanév kezdete óta szerzett tapasztalatok alapján az alapkészségek fejlesztését hangsúlyosabban kell a későbbiekben támogatni, és ezért a tanító indokoltnak látja az azt elősegítő pedagógiai tevékenység megalapozásához a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazását. Az általános iskolák 2020. október 22-ig a Hivatal által meghatározott módon jelentik a Hivatalnak az érintett tanulók létszámát. Az e bekezdésben meghatározott vizsgálatokat az általános iskoláknak a kiválasztott tanulókkal 2020. december 4-ig kell elvégezniük.

(7) Az általános iskolai feladatellátásban részt vevő nevelési-oktatási intézmények a nyolcadik évfolyamos tanulóik számára 2020. szeptember 21. és 2020. október 12. között kísérleti jelleggel megszervezik az Nkt. 80. § (1a) bekezdése alapján a pályaválasztást megalapozó kompetenciák vizsgálatát a Hivatal által elkészített és informatikai rendszerének közvetítésével, az iskolák számára elérhetővé tett digitális mérő- és támogató eszközökkel, a Hivatal által kiadott eljárásrend alkalmazásával.

(8) A 2020/2021. tanévben az Nkt. 80. § (9) bekezdése alapján, országos mérés, értékelés keretében a tanulók fizikai állapotának és edzettségének vizsgálatát az iskoláknak – az 1–4. évfolyamon, valamint a felnőttoktatásban tanulók kivételével – a nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanulók esetében 2021. január 11. és 2021. április 23. között kell megszervezniük. A mérés eredményeit az érintett iskolák 2021. május 28-ig töltik fel a NETFIT rendszerbe.

12. § (1) 2021. január 4. és 2021. március 31. között szakmai ellenőrzés keretében meg kell vizsgálni a nevelési-oktatási intézményekben a pedagógus-továbbképzési kötelezettség teljesítését és dokumentálását.

(2) Az (1) bekezdés szerinti ellenőrzést a Hivatal folytatja le. Az ellenőrzésről készült jelentést a Hivatal 2021. június 30-ig küldi meg az oktatásért felelős miniszter részére.

9. Záró rendelkezések

13. § Ez a rendelet 2020. szeptember 1-jén lép hatályba.

14. § Ez a rendelet 2022. június 1-jén hatályát veszti.

1. melléklet a 27/2020. (VIII. 11.) EMMI rendelethez3

Érettségi vizsgaidőszakok, vizsganapok

1. A 2020. évi október–novemberi írásbeli érettségi vizsgák

 

A

B

C

1.

Emelt szintű írásbeli érettségi vizsga

Középszintű írásbeli érettségi vizsga

Időpont

2.

nemzetiségi nyelv és irodalom

nemzetiségi nyelv és irodalom

2020. október 16., 8.00

3.

magyar nyelv és irodalom

magyar nyelv és irodalom, magyar mint idegen nyelv

2020. október 19., 8.00

4.

földrajz

földrajz

2020. október 19., 14.00

5.

matematika

matematika

2020. október 20., 8.00

6.

latin nyelv, héber nyelv

latin nyelv, héber nyelv

2020. október 20., 14.00

7.

történelem

történelem

2020. október 21., 8.00

8.

francia nyelv

francia nyelv

2020. október 21., 14.00

9.

angol nyelv

angol nyelv

2020. október 22., 8.00

10.

kémia, gazdasági ismeretek, katonai alapismeretek

kémia, katonai alapismeretek, természettudomány, pszichológia

2020. október 22., 14.00

11.

ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak, vizuális kultúra

ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak, vizuális kultúra

2020. október 26., 8.00

12.

filozófia

2020. október 26., 14.00

13.

német nyelv

német nyelv

2020. október 27., 8.00

14.

belügyi rendészeti ismeretek

mozgóképkultúra és médiaismeret, dráma, belügyi rendészeti ismeretek

2020. október 27., 14.00

15.

informatika

informatika

2020. október 28., 8.00

16.

orosz nyelv, egyéb, más vizsganapon nem szereplő nyelvek

orosz nyelv, egyéb, más vizsganapon nem szereplő nyelvek

2020. október 28., 14.00

17.

olasz nyelv

olasz nyelv

2020. október 29., 8.00

18.

biológia, társadalomismeret

biológia

2020. október 29., 14.00

19.

spanyol nyelv

spanyol nyelv

2020. október 30., 8.00

20.

fizika, ének-zene

fizika, ének-zene, művészettörténet

2020. október 30., 14.00

2. A 2020. évi október–novemberi szóbeli érettségi vizsgák

 

A

B

C

1.

Emelt szintű szóbeli érettségi vizsga

Középszintű szóbeli érettségi vizsga

Időpont

2.

szóbeli vizsgák

2020. november 12–16.

3.

szóbeli vizsgák

2020. november 23–27.

3. A 2021. évi május–júniusi írásbeli érettségi vizsgák

 

A

B

C

1.

Emelt szintű írásbeli érettségi vizsga

Középszintű érettségi írásbeli vizsga

Időpont

2.

magyar nyelv és irodalom

magyar nyelv és irodalom, magyar mint idegen nyelv

2021. május 3., 9.00

3.

matematika

matematika

2021. május 4., 9.00

4.

történelem

történelem

2021. május 5., 9.00

5.

angol nyelv

angol nyelv

2021. május 6., 9.00

6.

német nyelv

német nyelv

2021. május 7., 9.00

7.

nemzetiségi nyelv és irodalom

nemzetiségi nyelv és irodalom

2021. május 10., 8.00

8.

kémia

kémia

2021. május 11., 8.00

9.

földrajz

földrajz

2021. május 11., 14.00

10.

ágazati szakmai vizsgatárgyak, ágazaton belüli specializáció szakmai vizsgatárgyak

ágazati szakmai vizsgatárgyak, ágazaton belüli specializáció szakmai vizsgatárgyak

2021. május 12., 8.00

11.

biológia

biológia

2021. május 13., 8.00

12.

társadalomismeret

2021. május 13., 14.00

13.

informatika

2021. május 14., 8.00

14.

ének-zene, belügyi rendészeti ismeretek

ének-zene, művészettörténet, belügyi rendészeti ismeretek

2021. május 14., 14.00

15.

informatika

2021. május 17., 8.00

16.

latin nyelv, héber nyelv

latin nyelv, héber nyelv

2021. május 17., 14.00

17.

fizika

fizika

2021. május 18., 8.00

18.

vizuális kultúra

vizuális kultúra

2021. május 18., 14.00

19.

francia nyelv

francia nyelv

2021. május 19., 8.00

20.

filozófia

filozófia

2021. május 19., 14.00

21.

spanyol nyelv

spanyol nyelv

2021. május 20., 8.00

22.

mozgóképkultúra és médiaismeret, dráma

mozgóképkultúra és médiaismeret, dráma

2021. május 20., 14.00

23.

orosz nyelv, egyéb, más vizsganapon nem szereplő nyelvek

orosz nyelv, egyéb, más vizsganapon nem szereplő nyelvek

2021. május 21., 8.00

24.

gazdasági ismeretek, katonai alapismeretek

katonai alapismeretek, természettudomány, pszichológia

2021. május 21., 14.00

25.

olasz nyelv

olasz nyelv

2021. május 25., 8.00

4. A 2021. évi május–júniusi szóbeli érettségi vizsgák

 

A

B

C

1.

Emelt szintű szóbeli érettségi vizsga

Középszintű szóbeli érettségi vizsga

Időpont

2.

szóbeli vizsgák

2021. június 3–10.

3.

szóbeli vizsgák

2021. június 14–25.

2. melléklet a 27/2020. (VIII. 11.) EMMI rendelethez

A középfokú iskolai, a kollégiumi felvételi eljárás, valamint az Arany János Programokkal kapcsolatos feladatok lebonyolításának ütemezése a 2020/2021. tanévben

 

A

B

1.

Határidők

Feladatok

2.

2020. szeptember 10.

Az oktatásért felelős miniszter pályázatot hirdet az Arany János Tehetséggondozó Programba és az Arany János Kollégiumi Programba történő jelentkezésről.

3.

2020. szeptember 30.

A Hivatal a honlapján közlemény formájában nyilvánosságra hozza a középfokú iskolák tanulmányi területei meghatározásának formáját.

4.

2020. október 20.

A középfokú iskolák a középfokú intézmények felvételi információs rendszerében – a Hivatal által közzétett közleményben foglaltak szerint – meghatározzák tanulmányi területeiket, és rögzítik a felvételi eljárásuk rendjét tartalmazó felvételi tájékoztatójukat.

5.

2020. október 20.

A középfokú iskoláknak, kollégiumoknak nyilvánosságra hozzák a honlapjukon a felvételi tájékoztatójukat.

6.

2020. október 31.

Az általános iskola tájékoztatja a nyolcadik évfolyamos tanulókat a felvételi eljárás rendjéről.

7.

2020. október 31.

Az általános iskola tájékoztatja a hetedik évfolyamra járó tanulók szüleit arról, hogy gyermekük iskoláztatásával kapcsolatos kérdésben a szülőknek közösen kell dönteniük, valamint arról, hogy ha az iskolaválasztással kapcsolatban a szülők, vagy a szülő és a gyermek között vita van, annak eldöntése a gyámhatóság hatáskörébe tartozik, és gyermekük felvételi lapjait az általános iskolának a gyámhatósági döntés szerint kell továbbítania.

8.

2020. november 16.

A Hivatal közzéteszi a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumi központi írásbeli felvételi vizsgát szervező gimnáziumok, továbbá a nyolcadik évfolyamosok számára központi írásbeli felvételi vizsgát szervező intézmények jegyzékét.

9.

2020. december 4.

A tanulók jelentkezése a központi írásbeli felvételi vizsgára közvetlenül a központi írásbeli felvételi vizsgát szervező – az Arany János Tehetséggondozó Programra történő pályázat benyújtása esetén a pályázatban megjelölt – intézménybe.

10.

2020. december 9.

A központi írásbeli felvételi vizsgát szervező intézmények eddig az időpontig jelentik a Hivatalnak – a Hivatal által meghatározott módon – a hozzájuk a központi írásbeli felvételi vizsgákra jelentkezők alapján a feladatlapigényüket.

11.

2020. december 11.

Az Arany János Tehetséggondozó Programra történő pályázatok benyújtása.

12.

2021. január 22.

Az Arany János Tehetséggondozó Programba tartozó intézmények megszervezik a találkozást a programba jelentkezőkkel.

13.

2021. január 23.

Az általános felvételi eljárás kezdete.

14.

2021. január 23., 10.00

Központi írásbeli felvételi vizsgák az érintett 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokban. Központi írásbeli felvételi vizsgák a kilencedik évfolyamra és az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkezők számára az érintett intézményekben.

15.

2021. január 28., 14.00

Pótló központi írásbeli felvételi vizsgák a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokban, továbbá a kilencedik évfolyamra, valamint az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkezők számára; azoknak, akik az előző írásbelin alapos ok miatt nem tudtak részt venni.

16.

2021. január 29.

Az Arany János Tehetséggondozó Programba tartozó intézmények megszervezik a találkozást a programba jelentkező, a pótló írásbelin részt vett tanulókkal.

17.

2021. január 20.

Az Arany János Kollégiumi Programba történő pályázatok benyújtása.

18.

2021. február 8.

A központi írásbeli felvételi vizsgát szervező intézmények a Hivatal által meghatározott módon értesítik az írásbeli eredményéről a tanulókat.

19.

2021. február 10.

Az Arany János Tehetséggondozó Programban és az Arany János Kollégiumi Programban részt vevő intézmények a programra benyújtott pályázatok eredményéről – egymás egyidejű előzetes értesítésével és az oktatásért felelős miniszter bevonásával – értesítik az érintett törvényes képviselőket, tanulókat és általános iskolákat.

20.

2021. február 19.

Az általános iskola továbbítja a tanulói jelentkezési lapokat a középfokú iskoláknak, a tanulói adatlapok első példányát pedig a Hivatalnak. (A 6 és 8 évfolyamos gimnáziumba történő jelentkezésről a tanuló közvetlenül is megküldheti a jelentkezési lapot a gimnáziumnak, a tanulói adatlapot a Hivatalnak.)

21.

2021. február 23. –
március 12.

A szóbeli meghallgatások az általános felvételi eljárás keretében.

22.

2021. március 16.

A középfokú iskola eddig az időpontig nyilvánosságra hozza a jelentkezők felvételi jegyzékét.

23.

2021. március 22–23.

A tanulói adatlapok módosításának lehetősége az általános iskolában.

24.

2021. március 24.

Az általános iskola eddig az időpontig elzárva őrzi az eredeti, korábban beküldött tanulói adatlap második példányát.
A módosító tanulói adatlapot ekkor kell megküldeni a Hivatalnak.

25.

2021. március 26.

A Hivatal elektronikus formában megküldi a középfokú iskoláknak a hozzájuk jelentkezettek listáját ábécé sorrendben.

26.

2021. április 9.

A Hivatal a módosító tanulói adatlapok alapján kiegészíti a jelentkezettek listáját.

27.

2021. április 14.

A középfokú iskola igazgatója az ideiglenes felvételi rangsort – a Hivatal által meghatározott módon – megküldi a Hivatalnak.

28.

2021. április 23.

A Hivatal kialakítja a végeredményt az igazgatói döntések és tanulói adatlapok egyeztetése alapján, és elküldi azt a középfokú iskoláknak (egyeztetett felvételi jegyzék).

29.

2021. április 30.

A felvételt hirdető középfokú iskolák megküldik a felvételről vagy az elutasításról szóló értesítést a jelentkezőknek és az általános iskoláknak.

30.

2021. május 10–21.

Rendkívüli felvételi eljárást kell tartani, ha az általános felvételi eljárás keretében a felvehető létszám 90%-ánál kevesebb tanulót vettek fel.

31.

2021. május 10. –
augusztus 31.

A középfokú iskola igazgatója rendkívüli felvételi eljárást írhat ki.

32.

2021. május 21.

A 2021. május 21-ig megtartott rendkívüli felvételi eljárást meghirdető iskola igazgatója dönt a felvételi kérelmekről.

33.

2021. június 1.

A benyújtott kérelmek alapján lefolytatott jogorvoslati eljárás befejezése a fenntartónál.

34.

2021. június 22–24.

Beiratkozás a középfokú iskolákba.

1

A rendelet a 14. § alapján hatályát vesztette 2022. június 1. napjával.

2

A 11. § (3) bekezdése a 37/2021. (VIII. 31.) EMMI rendelet 37. §-a szerint módosított szöveg.

3

Az 1. melléklet a 13/2021. (III. 24.) EMMI rendelet 1. §-a szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére