• Tartalom

1658/2020. (X. 15.) Korm. határozat

1658/2020. (X. 15.) Korm. határozat

a nemzeti egészségügyi telefonos ügyfélszolgálati és online információs központ létrehozásáról

2020.10.17.

1. A Kormány

a) egyetért a nemzeti egészségügyi telefonos ügyfélszolgálati és online információs központ (információs központ) létrehozásával,

b) egyetért azzal, hogy az a) alpontban meghatározott cél megvalósításához összesen bruttó 2 026 589 000 forint biztosítása szükséges,

c) a 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdés f) pontjában meghatározott jogkörében eljárva

ca) egyetért az EFOP-1.8.0-VEKOP-17-2017-00001 azonosító számú, „Egészségügyi ellátórendszer szakmai módszertani fejlesztése” című kiemelt projekt (a továbbiakban: projekt) összköltségének az 1. melléklet szerinti növelésével,

cb) az európai uniós forrásból finanszírozott egyes projektek költségnövekménye támogathatóságáról szóló 17/2017. (II. 1.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 6/A. §-a alapján hozzájárul, hogy a projekt keretemelése és annak végrehajtása során a Korm. rendelet 3–5. §-ában foglalt eljárási szabályok ne kerüljenek alkalmazásra,

cc) egyetért a projekt támogatási szerződésének az 1. melléklet szerinti módosításával,

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2021. március 31.

d) egyetért azzal, hogy amennyiben az elszámolási szabályok lehetővé teszik, az a) alpontban meghatározott cél megvalósításához szükséges forrás a REACT EU keret terhére kerüljön biztosításra.

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: a REACT EU forrás felhasználására irányuló európai uniós rendelet hatálybalépését követően az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programmal kapcsolatos, a REACT EU prioritás létrehozására irányuló módosítás Európai Bizottsághoz történő benyújtását követően haladéktalanul

2.1

3. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

1. melléklet az 1658/2020. (X. 15.) Korm. határozathoz

A

B

C

D

E

F

G

H

1.

Projekt azonosító száma

Projekt megnevezése

Kedvezményezett neve

Projekt jóváhagyott támogatása
(bruttó, forint)

Többlettámogatás legfeljebb
(bruttó, forint)

Projekt megnövelt támogatása
(bruttó, forint)

Projekt rövid bemutatása

Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program
(EFOP) keretében finanszírozandó összeg

Az Európai Unió felé nem elszámolható egyéb költségek (XIX. Uniós fejlesztések fejezet EFOP hazai társfinanszírozása) terhére finanszírozni tervezett összeg

2.

EFOP-
1.8.0-
VEKOP-17

Egészségügyi ellátórendszer szakmai módszertani fejlesztése

Nemzeti Népegészségügyi Központ
(konzorciumvezető)
Állami Egészségügyi Ellátó Központ,
Semmelweis Egyetem,
Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő

11 430 000 000

1 418 612 300

607 976 700

13 456 589 000

A projekt célja minőségében megújult komplex egészségügyi alapellátási és népegészségügyi rendszer létrehozása, a népegészségügyi szolgáltatásokhoz, ismeretekhez való hozzáférés javítása, illetve
a megelőzés és egészségfejlesztés, a kialakított közösségi egészségszervezési és a helyi egészségfejlesztési funkciók meglévő kapacitásainak kibővítése a le nem fedett földrajzi területeken,
valamint az egészségfejlesztés feladatrendszerére
a mentális egészségfejlesztés funkcióinak ráépítése.
A projekt célja továbbá a szervezeti kultúra fejlesztése (és ezen belül a személyzet képzése és felkészítése), valamint a veszélyforrásokra figyelmet szentelő szemlélet megteremtése a betegbiztonság mint
az egészségügyi ellátás során potenciálisan bekövetkező, elkerülhető egészségkárosodással szembeni védelem fejlesztése érdekében.

1

A 2. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére