• Tartalom

45/2020. (XI. 28.) ITM rendelet

45/2020. (XI. 28.) ITM rendelet

a használati díj megfizetése ellenében használható autópályákról, autóutakról, főutakról és azok díjáról

2024.02.01.

A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés g) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet 116. § 18. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet 64. § (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró pénzügyminiszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. Díjfizetési kötelezettség

1. § Az 1. mellékletben meghatározott gyorsforgalmi útszakaszok e rendelet szerinti díjkategóriába tartozó gépjárművel, valamint pótkocsival (a továbbiakban együtt: gépjármű) – polgári jogi jogviszony keretében – történő használatáért – a 2. §-ban meghatározott kivételekkel – használati díjat (a továbbiakban: úthasználati díj), továbbá a díjfizetés elmulasztása esetén pótdíjat kell fizetni.

2. § (1) Nem kell úthasználati díjat fizetni

a) a Magyar Honvédség, az Országgyűlési Őrség és Magyarország rendvédelmi szervei által üzembentartott gépjárművek után,

b)1 a Magyarországon települt, Magyarországon szolgálatot teljesítő vagy Magyarországon áthaladó külföldi fegyveres erők vagy nemzetközi katonai szervezetek által üzemben tartott gépjárművek után, valamint az egyéb szervezeteknek, az őket a nemzetközi szerződés, nemzetközi egyezmény és viszonosság alapján megillető mentességgel rendelkező gépjárműveik után,

c) a megkülönböztető jelzés használatára jogosult, Magyarországon kiadott forgalmi rendszámú gépjárművek után, függetlenül attól, hogy a megkülönböztető jelzést a díjköteles útszakaszon való haladás közben használják-e,

d) a díjköteles útszakaszt kezelő társaság által üzembentartott, kezelői feladatokat ellátó gépjárművek után,

e) a közlekedési hatóság által üzembentartott, közúti ellenőrzést végző gépjárművek után,

f) az e) pont hatálya alá nem tartozó, díjellenőrzést végző szervezetek által üzembentartott, díjellenőrzést végző gépjárművek után,

g) a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben elrendelt szállítási feladatok végrehajtásában részt vevő gépjárművek után,

h) viszonosság alapján azon országok diplomáciai testületei által üzembentartott gépjárművek után, amely országok a magyar diplomáciai testületek által üzembentartott gépjárművek számára ugyanilyen mentességet biztosítanak,

i) a humanitárius segélyszállítmányokat szállító gépjárművek üzemeltetőinek, ezen feladatok ellátása során,

j) a katasztrófavédelemről szóló törvény értelmében meghatározott katasztrófa által okozott károk megelőzésében vagy elhárításában részt vevő gépjárművek üzemeltetőinek, ezen feladatok ellátása során, továbbá az önkéntes tűzoltó egyesületek, az önkormányzati és létesítményi tűzoltóságok, valamint az önkéntes vagy köteles polgári védelmi egységek tagjainak az elrendelt gyakorlat során igénybe vett gépjárművek után.

(2)2 Az (1) bekezdésben meghatározott jogosultak azokkal a gépjárműveikkel használhatják díjmentesen a díjköteles útszakaszt, amelyek forgalmi rendszámát – a közvetlen hozzáféréssel elektronikusan történő nyilvántartásba bejegyzés kivételével – a jogosultság igazolásával előzetesen írásban

a) az (1) bekezdés a), c) és e) pontjában szereplő járművek esetén a közlekedési igazgatási hatóságnál,

b) az (1) bekezdés b) pontjában szereplő járművek esetén – a feladatkörhöz kapcsolódóan – a közúti közlekedési nyilvántartó szervnél, a Magyar Honvédségnél vagy a rendőrségnél,

c) az (1) bekezdés d), f)–h) pontjában szereplő járművek esetén a közúti közlekedési nyilvántartó szervnél,

d) az (1) bekezdés i) és j) pontjában szereplő járművek esetén az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnál

bejelentették, és bejelentésük alapján nyilvántartásba vételre kerültek.

(2a)3 Az (1) bekezdésben meghatározott jogosultak az (1) bekezdés szerinti jogosultságot érintő változásokat azok bekövetkeztétől számított 15 napon belül bejelentik a mentességi nyilvántartásba történő bejegyzés ügyében eljáró szervnek.

(3) A (2) bekezdés szerinti díjmentes úthasználatra az (1) bekezdésben meghatározott jogosult – az (1) bekezdés c) pontja szerinti gépjárművek kivételével – addig jogosult, ameddig az (1) bekezdés alapján a díjmentesség az adott gépjármű tekintetében fennáll, de legkésőbb a (2) bekezdés szerinti bejelentés évét követő év január 31. napjáig. Az (1) bekezdés c) pontja szerinti gépjármű utáni útdíjfizetési mentesség addig áll fenn, ameddig a gépjármű megkülönböztető jelzés használatára jogosult.

(4)4 Ha az (1) bekezdés szerinti jogosult nem tett eleget a (2) bekezdés szerinti bejelentési kötelezettségének, és az útdíjfizetés elmaradása következtében pótdíjfizetési kötelezettsége keletkezett, az (1) bekezdésben meghatározott feltételek fennállásának mentességi nyilvántartásba történő bejegyzés ügyében eljáró szerv általi utólagos igazolásával és a forgalmi rendszámonként fizetendő, 20. § szerinti ügyintézési díj megfizetésével mentesül a pótdíj megfizetése alól. A mentesítés érvényesítésére az első pótdíjfizetési felszólítás kézhezvételétől számított 90 napos határidőn belül van lehetőség. A 90 napos határidőt megtartottnak kell tekinteni akkor is, ha a jogosult a kérelmét a mentességi nyilvántartásba történő bejegyzés ügyében eljáró szervnél határidőben előterjesztette.

(5) Nincs helye pótdíj kiszabásának a közút lezárásának vagy forgalma korlátozásának, elterelésének az időtartama alatt azon az egyébként díjköteles útszakaszon történő úthasználat miatt, amelyet a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Kkt.) 14. § (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott szervek – a közút kezelőjének és a díjfizetés ellenőrzésére jogosult szervezetnek előzetes vagy szükség esetén egyidejű tájékoztatása mellett – terelőútként jelöltek ki. Az úthasználati jogosultsággal nem rendelkező gépjárművek – a korlátozást vagy terelést elrendelő szerv ettől eltérő tájékoztatása hiányában – a terelőútként kijelölt díjköteles utat legfeljebb a díjköteles szakaszra hajtás kezdete és az azt követő első csomóponti lehajtó, e csomóponti lehajtó lezárása esetén az azt követő első, díjköteles szakaszon lévő, le nem zárt csomóponti lehajtó közötti szakaszán használhatják. A lezárást, korlátozást vagy terelést elrendelő szerv a terelőútként kijelölt díjfizetésre kötelezett útszakaszról és a lezárás, korlátozás vagy terelés időtartamáról a közlekedésben részt vevőket a médiaszolgáltatók útján tájékoztatja.

(6) Nincs helye pótdíj kiszabásának, ha az (5) bekezdés szerinti terelőút kijelölése nélkül, a forgalom irányítására jogszabály alapján jogosult szerv a közúti forgalmat vagy annak egy részét díjköteles útszakaszra tereli, ezen intézkedés által indokolt úthasználat tekintetében.

(7) Nem kell úthasználati díjat fizetni a kárelhárítás vagy kármegelőzés időtartamára az abban részt vevő gépjárművek után, ha azok a kárelhárítást vagy kármegelőzést térítésmentesen végzik, és a forgalmi rendszámuk a kárelhárítást megelőzően a közút kezelője vagy a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (a továbbiakban: NÚSZ Zrt.) részére bejelentésre került, vagy forgalmi rendszámukat és a kárelhárítás vagy kármegelőzés várható időtartamát a rendőrség általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerve a NÚSZ Zrt.-nek és a közlekedési igazgatási hatóságnak a kárelhárítás megkezdését megelőzően vagy legkésőbb az azt követő második munkanapon bejelenti.

(8)5

2. A díjfizetés módja

3. § (1) Az úthasználati díj megfizetésének ténye az adott díjkategóriába tartozó, meghatározott forgalmi rendszámú gépjármű tekintetében az e rendeletben foglaltak szerint úthasználati jogosultságot (a továbbiakban: jogosultság) keletkeztet. A jogosultságot a díjköteles útszakasz használatának megkezdése előtt valamely, a (2) bekezdésben meghatározott időtartamra és a 8. § (1) bekezdése szerinti díjkategóriára kell megváltani. Az így megváltott jogosultság a megváltás időpontjától kezdődően keletkeztet jogosultságot a megváltást követő, (2) bekezdésben meghatározott időszakra, a 16. § (1) bekezdésében foglaltak kivételével.

(2) Az 1. mellékletben meghatározott díjköteles útszakaszokra úthasználati jogosultságot biztosító egyes jogosultság a következő időtartamokra váltható meg:

a) heti jogosultság: amely a vásárló által megjelölt kezdő napra és további egymást követő 9 napra, a 9. napon 24 óráig;

b) havi jogosultság: amely a vásárló által megjelölt kezdő naptól a következő hónapban számát tekintve a kezdő nappal megegyező nap 24 óráig. Ha ez a nap a lejárat hónapjában hiányzik, a hónap utolsó napján 24 óráig;

c) éves jogosultság: amely a tárgyév első napjától a tárgyévet követő év január 31. napján 24 óráig

jogosít az úthasználatra.

(3) A (2) bekezdés a) és b) pontja tekintetében, amennyiben a jogosultság megváltása és a jogosultság időtartamának a vásárló által megjelölt kezdő napja ugyanarra a napra esik, a jogosultság a megváltás időpontjától gyakorolható. A (2) bekezdés c) pontja tekintetében az éves jogosultság évközi megváltása esetén a megváltás időpontjától biztosít úthasználati jogosultságot, a 16. § (1) bekezdésében foglaltak kivételével.

(4)6 Az e rendelet szerinti díjkategóriába tartozó gépjárművek után egy vagy több vármegye díjköteles úthálózatára érvényes jogosultság (a továbbiakban: vármegyei jogosultság) váltható. A vármegyei jogosultság a tárgyév első napjától a tárgyévet követő év január 31. napján 24 óráig jogosít a díjköteles úthálózat használatára. A vármegyei jogosultság évközi vásárlása esetén a megváltás időpontjától biztosít úthasználati jogosultságot. Az egyes vármegyei jogosultságokkal használható gyorsforgalmi utak körét az 1. melléklet tartalmazza.

(5)7 A Pest vármegye területére megváltott vármegyei jogosultsággal a főváros közigazgatási határán belüli díjköteles úthálózat is használható. Kizárólag a főváros területére vármegyei jogosultság nem váltható.

(6) A jogosultságok

a) a NÚSZ Zrt. saját vagy

b) a NÚSZ Zrt.-vel megállapodást kötő viszonteladók

(a továbbiakban együtt: értékesítők) árusítóhelyein, valamint elektronikus értékesítési csatornáin keresztül vásárolhatók meg.

4. § (1) A NÚSZ Zrt. a vele megállapodást kötő viszonteladóknak lehetővé teszi a jogosultság értékesítését. Ilyen megállapodás hiányában a jogosultság nem értékesíthető.

(2) A jogosultság értékesítése során a következő adatokat kell rögzíteni:

a) a jogosultsággal érintett gépjármű forgalmi rendszáma,

b) a jogosultsággal érintett gépjármű felségjele,

c) a vásárló által – a forgalmi engedély vagy a gépjárműre kiadott egyéb hiteles okmány alapján – meghatározott megfelelő díjkategória,

d) az e rendeletben foglaltak figyelembevételével megállapított úthasználati jogosultság időtartama, az úthasználati jogosultság időtartamának vége,

e) az úthasználati jogosultság időpontjának kezdete,

f) az úthasználati jogosultság megváltásának időpontja,

g) az értékesítőhely megjelölése.

(3) A vásárló az általa a vásárlás során megadott adatokat ellenőrzi és jóváhagyja.

(4) Az értékesítő az értékesítéssel egyidejűleg a jogosultság megváltását igazoló ellenőrző szelvény egy példányát átadja a vásárlónak, a másik – a vásárló által aláírt – példány az értékesítőnél marad. Az ellenőrző szelvény tartalmazza a NÚSZ Zrt. adatbázisában rögzített adatokat.

5. § A NÚSZ Zrt. a vele megállapodást kötő viszonteladóknak átalány-költségtérítést fizet, amelynek alapja az értékesített jogosultság általános forgalmi adó nélkül számított összege. A költségtérítés mértéke 1,9%.

6. §8 Az útdíjfizetési szolgáltatásért felelős miniszter folyamatosan ellenőrzi az úthasználati díjak beszedésének rendszerét annak átlátható és megkülönböztetésmentes működésének biztosítása érdekében.

3. A jogosultság gyakorlásának feltételei

7. § (1) Az úthasználati jogosultságot a NÚSZ Zrt. központi rendszere elektronikusan rögzíti. Az úthasználati jogosultság akkor gyakorolható, ha a vásárló az úthasználati díj megfizetését követően az ellenőrző szelvény eladói példányát aláírta, és kézhez kapta az ellenőrző szelvény vásárlói példányát, a jogosultság elektronikus értékesítési csatornán történő megváltása esetén a nyugtázó értesítést megkapta. Az aláírás vagy az elektronikus értékesítési csatornák esetében a vásárlást nyugtázó értesítés igazolja, hogy a NÚSZ Zrt. központi rendszerében rögzített adatok a valóságnak és a vásárló akaratának megfelelőek.

(2) Az érvényességet nyugtázó értesítés vagy ellenőrző szelvény a 4. § (2) bekezdésében foglaltakon túl a jogosultság egyedi azonosító számát is tartalmazza.

(3) Az elektronikus értékesítési csatornán történő vásárlást nyugtázó értesítés nem tartalmazza az értékesítés időpontjára és az értékesítő személyére vonatkozó adatokat.

(4)9 A NÚSZ Zrt. a jogosultság érvényességének feltételeire vonatkozóan a vásárlóval az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérő egyedi megállapodást köthet a jogosultság érvényességi idejének kezdetét megelőzően.

4. A díj mértéke

8. § (1) Az úthasználati díj mértéke a közúti forgalomban érvényes hatósági engedélyben szereplő bejegyzésben vagy más, a gépjárműre kiadott egyéb hiteles okmányban foglaltak szerint a gépjármű fajtája és műszaki adatai alapján a következőképpen meghatározott díjkategóriától függ:

a) D1 díjkategória: a motorkerékpár és a legfeljebb 3500 kg megengedett legnagyobb össztömegű, a vezetővel együtt legfeljebb 7 személy szállítására alkalmas személygépkocsi és annak pótkocsija;

b) D2 díjkategória: valamennyi olyan gépkocsi, amely egyéb díjkategóriába nem tartozik, és külön jogszabály szerint nem minősül útdíjköteles gépjárműnek;

c)10

d)11 U díjkategória: a D2 díjkategóriába tartozó gépjárművek által vontatott pótkocsi (utánfutó).

(2)12 A jogosultság általános forgalmi adóval terhelt, forintban meghatározott árának alapját a 2. melléklet tartalmazza.

(3)13 A jogosultság általános forgalmi adóval terhelt, forintban meghatározott árát a (4) bekezdésben foglaltak alapján kell meghatározni.

(4)14 A 2. mellékletben megállapított áralap a tárgyévet megelőző év augusztus hónapjára irányadó, a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett, a tárgyévet megelőző második év augusztusához viszonyított fogyasztói árindex emelkedése esetén, az emelkedéssel megegyező mértékben, a tárgyév első napjával tízforintos kerekítési pontossággal módosul. Az úthasználati díj korrigált mértékének első alkalommal történő megállapítását követő tárgyévekben az áralap a tárgyévet megelőző évben megállapított ár. Az így megállapított árat a NÚSZ Zrt. a honlapján közzéteszi. A közzététel és a hatálybalépés között legalább 30 napnak el kell telnie.

(5)15 Az úthasználati díj korrigált mértékének közzététele során az útdíjszedő honlapjának felelős szerkesztője az elektronikus dokumentumot minősített elektronikus aláírásával és olyan szolgáltató által kiadott időbélyegzővel látja el, amely e szolgáltatást minősített szolgáltatóként nyújtja. Az úthasználati díj korrigált mértékének közzétételekor a megjelenés dátumát fel kell tüntetni, amely nem lehet korábbi, mint az időbélyegzőben szereplő naptári nap.

(6)16 Az úthasználati díj korrigált mértékének közzétett dokumentumai az útdíjszedő honlapjáról nem távolíthatóak el, azok archiválására az elektronikus archiválásról szóló jogszabály rendelkezéseit kell alkalmazni.

(7) A 3. § (2) bekezdés c) pontjában, valamint (4) bekezdésében meghatározott jogosultság ára az érvényesség kezdetét megelőző értékesítés esetén is az érvényesség időtartamára irányadó ár.

(8)17 Ha a D2 díjkategóriába tartozó gépjármű U kategóriába tartozó pótkocsit vontat, a pótkocsira megváltandó jogosultság megváltható a vontató gépjárműre is. A vontatmány forgalmi rendszámára megváltott jogosultság nem keletkeztet úthasználati jogosultságot az azt vontató gépjárműre.

(9)18 Ha az e rendelet hatálya alá tartozó gépjármű egy másik gépjárművet vontat, akkor az úthasználati jogosultságot mindkét gépjármű után, külön-külön, a gépjárműre vonatkozó szabályok szerint meg kell szerezni.

5. Részleges díjmentesség

9. § (1) Ha a D2 díjkategóriába tartozó személygépkocsi üzembentartója

a) a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény alapján legalább 3 gyermek után családi pótlékban részesülő személynek – ideértve a gyermekvédelmi nevelőszülőt is –,

b) a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványáról szóló 218/2003. (XII. 11.) Korm. rendelet 2. §-a alapján parkolási igazolvánnyal rendelkező személynek vagy

c) az a) vagy a b) pontban szereplő személynek a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 8:1. § (1) bekezdés 2. pontja szerinti hozzátartozójának

minősül, az általa üzembentartott, D2 díjkategóriába tartozó gépjármű vonatkozásában azonos időszakra és kizárólag egy gépjármű tekintetében részleges díjmentesség igénybevételére jogosult.

(2) A részleges díjmentesség alapján a jogosult a D1 díjkategóriájú jogosultság megváltásával a D2 és a D1 díjkategória díjmérték-különbözetének megfizetése alól mentesül.

(3) A részleges díjmentesség azon gépjárműre vonatkozik, amelyet az üzembentartó a jogosultságát megalapozó adatokat tartalmazó bejelentése alapján a közlekedési igazgatási hatóság nyilvántartásba vett, és kizárólag arra az időszakra, ameddig az a nyilvántartásban részleges díjmentességre jogosultként szerepel.

(4)19 A részleges díjmentesség – az (1) bekezdés b) pontja szerinti személy gépjárműve kivételével – legfeljebb azon évet követő év január 31. napjáig hatályos, amíg a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény alapján családi pótlékban részesülő személy legalább 3 gyermek után részesül családi pótlékban.

(4a)20 A (3) bekezdés szerinti eljárásban eljárt közlekedési igazgatási hatóság – hivatalból – minden év december 31-ig egyezteti a családtámogatási ügyekben eljáró hatósággal, hogy a mentességi nyilvántartásban az (1) bekezdés a) pontja alapján szereplő személy esetében a részleges díjmentesség feltételei fennállnak-e. Amennyiben a feltételek már nem állnak fenn, a részleges díjmentesség e jogosultság nyilvántartásból történő törlésével szűnik meg.

(5)21 Az (1) bekezdés b) pontja szerinti jogosult vagy annak a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 8:1. § (1) bekezdés 2. pontja szerinti hozzátartozója esetén a részleges díjmentesség legfeljebb a nyilvántartásba vételt követő év január 31. napjáig hatályos.

(6) Mentesül a pótdíj megfizetésének kötelezettsége alól, aki a pótdíjfizetési felszólítás kézhezvételét követő 90 napon belül

a) pótlólag eleget tesz az (1) bekezdés szerinti bejelentési kötelezettségének,

b) a bejegyzést igazoló hatósági döntést bemutatja a NÚSZ Zrt. számára, és

c) a 20. § szerinti ügyintézési díjat megfizeti.

(7) Részleges díjmentesség alapján a 8. § (1) bekezdés b) pontja szerinti gépjárművet a részleges díjmentesség fennállásának idején a 8. § (1) bekezdés a) pontja szerinti gépjárműnek kell tekinteni.

6. Ellenőrzés

10. § (1) A Kkt. 33/B. § (8) bekezdése alapján díjfizetés ellenőrzésére jogosult szervezet (a továbbiakban: díjfizetés ellenőrzésére jogosult szervezet) a jogosultság megfelelőségét és a jogosultság megváltását a forgalmi rendszám, felségjel és a díjkategória alapján ellenőrzi.

(2)22 Megállítás útján történő ellenőrzés alkalmával a gépjármű vezetője köteles az ellenőrző pontnál a jogosultság ellenőrzése érdekében megállni, és jogosulatlan úthasználat megállapítása esetén a kapcsolódó adminisztratív tevékenység ellátásának idejére a gépjármű közúti forgalomban történő részvételének jogszerűségét igazoló engedélyét, valamint személyazonosításra alkalmas okmányát a díjfizetés ellenőrzésére jogosult szervezet ellenőrének átadni. Jogosulatlan úthasználat esetében megállítás útján történő ellenőrzéskor a helyszínen a gépjármű vezetője köteles a pótdíjat vagy a pótdíjkülönbözetet megfizetni, vagy ha annak feltételei fennállnak, díjkategóriájának megfelelő úthasználati jogosultságot megváltani. Ha a helyszíni megállítás alkalmával elmulasztja a jogosultság megváltását, a 11. § (3) bekezdés alkalmazásának nincs helye.

(3) Az úthasználati jogosultság fennállása az 1. melléklet szerinti díjköteles útszakaszok bármely pontján és csomópontjain is ellenőrizhető.

(4)23 A NÚSZ Zrt. az adatszolgáltatás céljának és jogalapjának igazolása nélkül, díjmentesen felvilágosítást ad a forgalmi rendszámhoz tartozó gépjárműre megváltott, érvényes úthasználati jogosultság fennállásának idejéről és területi hatályáról.

11. § (1) Ha a gépjármű az ellenőrzéskor nem rendelkezik érvényes jogosultsággal – a (2) és a (3) bekezdésben foglalt kivétellel –, jogosulatlan úthasználat miatt a díjfizetésre kötelezett a gépjármű kategóriájának megfelelő pótdíjat fizet.

(2) Nincs helye pótdíj kiszabásának a NÚSZ Zrt. központi rendszerének a NÚSZ Zrt. honlapján közzétett üzemszünete alatt és az azt követő 60 percen belül végzett ellenőrzés alapján.

(3) Nincs helye pótdíj kiszabásának a gépjárműre az e rendelet szerint megfelelően megváltott jogosultság érvényességi idejének kezdetét megelőző 60 percen belül végzett ellenőrzés alapján.

(4) Pótdíj forgalmi rendszámonként és naptári naponként legfeljebb egy alkalommal szabható ki. Egyszer kell kiszabni a jogosulatlan úthasználat miatt megállapított pótdíjat több egymást követő jogosulatlan úthasználat észlelése esetén is, ha az első és az utolsó – nem egyazon naptári napon történt – észlelés között nem telt el 60 percnél több idő, és sem az első észlelés, sem pedig az utolsó észlelés napján nem állapított meg további jogosulatlan úthasználatot a díjfizetés ellenőrzésére jogosult szervezet.

(5) Az ellenőrzés eredményeként a pótdíjfizetési kötelezettség megállapítása céljából a díjfizetés ellenőrzésére jogosult szervezet a kötelezett és a gépjármű adatait

a) a személy és a gépjármű azonosításra alkalmas okmányai vagy közhiteles nyilvántartásból származó adatszolgáltatás,

b) külföldi rendszámmal rendelkező gépjárművek esetében – ha arra másként nincs mód –

közreműködő útján állapítja meg.

(6)24 A pótdíj utólagos megfizetésére a gépjármű – magyar forgalmi rendszámmal rendelkező gépjármű esetében a közúti közlekedési nyilvántartási szervezet nyilvántartása szerint a jogosulatlan úthasználat időpontjában nyilvántartott – nem tulajdonos üzembentartója, ennek hiányában a gépjármű tulajdonosa (a továbbiakban együtt: üzembentartó) köteles. Járműszerelvény esetén, ha a vontatmány az U díjkategóriába tartozik, és a díjfizetés ellenőrzésére jogosult szervezet a vontatmány tekintetében jogosulatlan úthasználatot állapít meg, a vontatmányra irányadó pótdíj megfizetésére a vontató gépjármű üzembentartója köteles.

(7) A pótdíjat a NÚSZ Zrt. szedi be, amelynek során a NÚSZ Zrt. vagy az általa igénybe vett közreműködő jogosult a pótdíj behajtásával kapcsolatban felmerülő igazolt költségét is érvényesíteni.

12. § (1)25 A Kkt. 33/B. § (5) bekezdése szerinti, tértivevényes könyvelt küldeményként postára adott pótdíjfizetési felszólítást – az ellenkező bizonyításáig – a kézbesítés megkísérlésének napján kézbesítettnek kell tekinteni, ha a címzett az átvételt megtagadta. Ha a kézbesítés azért volt sikertelen, mert a küldemény a természetes személy címzett lakóhelyéről, illetve a jogi személy üzembentartónak a közúti közlekedési nyilvántartásba bejegyzett címéről a NÚSZ Zrt.-hez „nem kereste” vagy „elköltözött” jelzéssel érkezett vissza, az iratot az ellenkező bizonyításáig a postai felvétel napjától számított huszadik napon kézbesítettnek kell tekinteni. A NÚSZ Zrt. a kézbesítési vélelem beállásáról a címzettet az arról való tudomásszerzést követő nyolc munkanapon belül – egyszerű postai küldeményben – értesíti, és egyben tájékoztatja a címzettet a kézbesítési vélelemmel szembeni kifogás szabályairól.

(2) A kapcsolattartás módjáról és a kézbesítés rendjéről a NÚSZ Zrt. és a pótdíj fizetésére kötelezett az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően is megállapodhat.

(3) A címzett a kézbesítési vélelem beálltáról történő tudomásszerzés napjától számított 15 napon belül, de legkésőbb a kézbesítési vélelem beálltát követő 150 napon belül kifogást terjeszthet elő a NÚSZ Zrt.-nél. Ha a kifogásban a címzett hitelt érdemlően igazolja, hogy a megküldött küldeményt önhibáján kívül nem tudta átvenni a címzés helyén, számára a 3. melléklet szerinti alap pótdíj megfizetésére 60 napos póthatáridőt kell megállapítani. Ennek postai úton történő közlése esetén az (1) bekezdésben foglaltak az irányadóak.

(4) E rendelet eltérő rendelkezése hiányában a pótdíj a kiszabásáról történő tudomásszerzéstől, legfeljebb azonban az (1) bekezdés szerinti felszólításnak a kézbesítésétől esedékes. A pótdíj mértékének alapját a 3. melléklet tartalmazza.

13. § (1)26 Ha egy gépjármű az ellenőrzésekor a gépjárműre egyébként irányadó díjkategóriához képest alacsonyabb díjkategóriába tartozó jogosultsággal rendelkezik, az üzembentartónak pótdíjkülönbözetet kell fizetnie. A pótdíjkülönbözet mértékének alapját a 3. melléklet tartalmazza. Ha egy gépjármű az ellenőrzésekor a gépjárműre egyébként irányadó díjkategóriához képest magasabb vagy azonos árú díjkategóriába tartozó jogosultsággal rendelkezik, úgy nem kell pótdíjat fizetni.

(2) A pótdíj és a pótdíjkülönbözet mértékét a (3) bekezdésben foglaltak alapján kell meghatározni.

(3)27 A 3. mellékletben megállapított áralap a tárgyévet megelőző év augusztusára irányadó, a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett, a tárgyévet megelőző második év augusztusához viszonyított fogyasztói árindex emelkedése esetén, az emelkedéssel megegyező mértékben, a tárgyév első napjával tízforintos kerekítési pontossággal módosul. A pótdíj és a pótdíjkülönbözet korrigált mértékének első alkalommal történő megállapítását követő tárgyévekben az áralap a tárgyévet megelőző évben a pótdíj és a pótdíjkülönbözet megállapított mértéke. A pótdíj és a pótdíjkülönbözet így megállapított mértékét a NÚSZ Zrt. a honlapján közzéteszi. A közzététel és a hatálybalépés között legalább 30 napnak el kell telnie.

(4)28 A pótdíj és a pótdíjkülönbözet korrigált mértékének közzététele során az útdíjszedő honlapjának felelős szerkesztője az elektronikus dokumentumot minősített elektronikus aláírásával és olyan szolgáltató által kiadott időbélyegzővel látja el, amely e szolgáltatást minősített szolgáltatóként nyújtja. A pótdíj és a pótdíjkülönbözet korrigált mértékének közzétételekor a megjelenés dátumát fel kell tüntetni, amely nem lehet korábbi, mint az időbélyegzőben szereplő naptári nap.

(5)29 A pótdíj és a pótdíjkülönbözet korrigált mértékének közzétett dokumentumai az útdíjszedő honlapjáról nem távolíthatók el, azok archiválására az elektronikus archiválásról szóló jogszabály rendelkezéseit kell alkalmazni.

14. § (1) Ha ugyanazon gépjármű vonatkozásában – a 11. § (4) bekezdésére is figyelemmel – többször kerül megállapításra a jogosulatlan úthasználat ugyanazon üzembentartó terhére, a jogosulatlan úthasználat miatt megküldött, a kérelem alapjául szolgáló első pótdíjas esetre vonatkozó pótdíjfizetési felszólítás kézbesítésének napjától számított 75 napon belül az üzembentartó kérheti az első pótdíjfizetési felszólítás kézbesítéséig keletkezett pótdíjfizetési kötelezettség maximalizálását választása szerint két, a gépjárműre irányadó és kiszabott alap pótdíj vagy különbözeti pótdíj összegére.

(2) A kérelmet a NÚSZ Zrt. vagy – a NÚSZ Zrt.-vel kötött szerződés alapján – közreműködő partnere (a továbbiakban: közreműködő partner) 30 napon belül megvizsgálja. A NÚSZ Zrt. vagy a közreműködő partnere a kérelmet akkor utasíthatja el, ha az nem felel meg az (1) bekezdés előírásainak. A NÚSZ Zrt. vagy a közreműködő partnere erről értesítést küld a kérelmező számára.

(3)30 A maximált összegű pótdíj befizetési határideje az értesítés kézbesítését követő 30 nap. Határidőben történő befizetés esetén a maximalizálással érintett korábban meg nem fizetett pótdíjak a maximált összegen felüli részben megszűnnek. A határidő elmulasztása esetén úgy kell eljárni, mintha a kérelmet nem terjesztették volna elő.

(4)31 A kérelem alapján hozott döntés nem érinti az (1) bekezdésben meghatározott időszak előtt keletkezett követelések jogalapját. Az ügyfél által előterjesztett kérelemtől a NÚSZ Zrt. az ügyfél javára egyoldalúan eltérhet. Az e bekezdés szerinti rendelkezések nem érintik a NÚSZ Zrt. vagy az általa bevont közreműködő partner megtérítési igényét az igényérvényesítése kapcsán felmerült igazolt költségei megtérítésére.

15. § (1) Ha ugyanazon gépjármű vonatkozásában – a 11. § (4) bekezdésére is figyelemmel – többször kerül megállapításra pótdíj a jogosulatlan úthasználat ugyanazon üzembentartó, ugyanazon gépjárműve vonatkozásában, az üzembentartó kérelmet terjeszthető elő a kérelem előterjesztésének napján, és az azt megelőző 180 napon belül észlelt jogosulatlan úthasználat miatt kiszabott pótdíj jelen bekezdés szerinti kedvezményes megfizetésére.

(2) Az (1) bekezdés szerinti kedvezményes pótdíj mértéke a gépjárműre irányadó és kiszabott alap pótdíj hatszorosa.

(3) A kérelmet a NÚSZ Zrt. vagy a közreműködő partnere 30 napon belül megvizsgálja. A NÚSZ Zrt. vagy a közreműködő partnere a kérelmet akkor utasíthatja el, ha az nem felel meg az (1) bekezdés előírásainak. A NÚSZ Zrt. vagy a közreműködő partnere erről értesítést küld a kérelmező számára.

(4)32 A maximált összegű pótdíj befizetési határideje a döntés kézbesítését követő 30 nap. A tárgyidőszakra vonatkozóan az egyéb korábban meg nem fizetett pótdíjak a kedvezményes pótdíj határidőben történő megfizetésével megfizetettnek tekintendőek.

(5) A kérelem alapján hozott döntés nem érinti az ebben a bekezdésben meghatározott időszak előtt keletkezett követelések jogalapját. Az e bekezdés szerinti rendelkezések nem érintik a NÚSZ Zrt. vagy az általa bevont közreműködő partner megtérítési igényét az igényérvényesítése kapcsán felmerült igazolt költségei megtérítésére.

16. § (1)33 Ha a gépjármű üzembentartója a jogosulatlan úthasználat miatt megküldött pótdíjfizetési felszólítás kézbesítésének napjától számított 75 napon belül a NÚSZ Zrt.-nek igazolja a 3. § (2) bekezdés c) pontja szerinti jogosultság megfizetésének tényét, és kezdeményezi az érvényességi idő e bekezdés szerinti megállapítását, e jogosulatlan úthasználat és a 3. § (2) bekezdés c) pontja szerinti jogosultság megfizetése között keletkezett jogosulatlan úthasználat miatt kiszabott, korábban meg nem fizetett pótdíj a gépjármű tekintetében megfizetettnek tekintendő. A 3. § (2) bekezdés c) pontja szerinti jogosultság megfizetése, a megfizetés tényének igazolása és a jogosultság érvényességi idejének jelen bekezdés szerinti megállapítására vonatkozó kérelem előterjesztőjének képviseleti jogosultságát vélelmezni kell, ha a kérelem előterjesztésére helyszíni, megállítás útján történő díjellenőrzés alkalmával kerül sor, és a kérelem előterjesztője az ellenőrzött jármű vezetője, feltéve, hogy a jelen bekezdés szerinti jogosultság megvásárlására legkésőbb a kérelem előterjesztésével egyidejűleg sor kerül. A jelen bekezdés szerint megállapított érvényességi időben a jogosultsággal rendelkező gépjárművet úgy kell tekinteni, hogy ezen időszakban jogosultsággal rendelkezett. E bekezdés alkalmazása során nem vehetők figyelembe a 18. § (1) és (2) bekezdése szerint átírt jogosultságok, valamint az e bekezdés szerinti jogosultság tekintetében a 18. § (1) és (2) bekezdése, valamint a 19. § (3) bekezdése nem alkalmazható. Az e bekezdés szerinti rendelkezések nem érintik a NÚSZ Zrt. vagy az általa bevont közreműködő partner megtérítési igényét az igényérvényesítése kapcsán felmerült igazolt költségei megtérítésére.

(2) A NÚSZ Zrt. a pótdíjfizetésre kötelezett kérelmére részletfizetést engedélyezhet. A pótdíj megfizetésére kötelezett fizetési késedelme a részletfizetés kedvezményének fenntartását kizárja, és a tartozást egy összegben esedékessé teszi, azzal, hogy kamat ebben az esetben sem követelhető.

(3) A pótdíjtartozás érvényesítésére irányuló eljárás csak az ellen a kötelezett ellen indítható, akivel szemben legalább egy, 180 napnál régebben lejárt követelés áll fenn. E bekezdés rendelkezéseit nem kell alkalmazni abban az esetben, ha az eljárás megindításának késedelme az igény érvényesítését kizárná, vagy aránytalanul megnehezítené.

17. § (1) A 11–16. §-ban meghatározott határidők nyugszanak, ha

a) a pótdíj kiszabására alapot adó esemény során használt gépjármű üzembentartója rendőrségi feljelentéssel igazolja, hogy a jogosulatlan úthasználat időpontját megelőzően gépjárműve vagy annak hatósági jelzése jogellenesen került ki a birtokából,

b) a pótdíj kiszabására alapot adó esemény során használt gépjármű üzembentartója a közlekedési hatóság által kiállított hatósági bizonyítvánnyal igazolja, hogy a jogosulatlan úthasználat időpontját megelőzően gépjárművének hatósági jelzése jogellenesen került ki a birtokából, vagy

c) a pótdíj kiszabására alapot adó esemény során feltételezetten használt gépjármű üzembentartója a pótdíjfizetési felszólítás kézhezvételét követően a gépjármű egyedi azonosító jelével történő visszaélés gyanúja miatt rendőrségi feljelentést tett.

(2) Nincs helye a pótdíj kiszabásának, ha az érintett gépjármű üzembentartója igazolja, hogy

a) a pótdíj kiszabására alapot adó esemény során használt gépjármű vagy annak hatósági jelzése a jogosulatlan úthasználat időpontját megelőzően jogellenesen került ki a birtokából, vagy

b) a pótdíj kiszabására alapot adó esemény során feltételezetten használt gépjármű egyedi azonosító jelével visszaéltek,

és az eljárást lefolytató hatóság végleges döntését vagy ezek másolatát azok jogerőre emelkedését követő 15 napon belül bemutatja a NÚSZ Zrt.-nek.

(3) Amennyiben a (2) bekezdésben foglaltak nem vagy nem határidőben teljesülnek, úgy a pótdíj mértéke a 60 napon túli pótdíj mértékével egyezik meg.

(4) Amennyiben a (2) bekezdésben foglaltak szerint nincs helye a pótdíj kiszabásának a jármű üzembentartója terhére, és ismertté válik annak a személye, aki a pótdíj kiszabásának alapjául szolgáló cselekmény idején a gépjárművet vezette, a pótdíj vele szemben kerül megállapításra az általános szabályok alkalmazásával. Amennyiben a gépjármű vezetőjének személye nem állapítható meg, de a (2) bekezdésben foglalt kimentő körülmények alapjául szolgáló cselekmény elkövetésében közreműködők személye megállapítható, úgy valamennyi közreműködő egyetemleges helytállási kötelezettséggel tartozik a pótdíj tekintetében.

7. A jogosultság módosítása, az ellenőrző szelvény vagy a nyugtázó értesítés pótlása

18. § (1)34 Ha a gépjármű tulajdonjogát a tulajdonosa év közben átruházza, vagy az annak használatát lehetővé tévő jogviszony megszűnik, a jogosultság érvényességi ideje alatt, a 20. § szerinti ügyintézési díj ellenében kérhető a jogosultság érvényesítése más, azonos díjkategóriába vagy azonos árú díjkategóriába tartozó gépjárműre (a továbbiakban: átírás). Az átírásból eredő forgalmirendszám-változás átvezetéséhez

a) a NÚSZ Zrt. részére le kell adni a vásárláskor kapott ellenőrző szelvényt, vagy be kell mutatni a nyugtázó értesítést,

b) be kell mutatni az új jogosultsággal rendelkező gépjármű forgalmi engedélyét annak igazolására, hogy a gépjármű díjkategóriája megegyezik a korábbi jogosultsággal rendelkező gépjármű díjkategóriájával, és

c) be kell mutatni a korábbi jogosultsággal rendelkező gépjármű eladását igazoló, a közlekedési igazgatási hatóság által érkeztetett okiratot vagy a gépjárműhasználatot lehetővé tévő más jogviszony megszűnését igazoló okiratot, amely igazolja, hogy a gépjárműhasználatot lehetővé tévő jogviszony megszűnt.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakon túl is átírható a jogosultság, ha a kérelmező hitelt érdemlően igazolja, hogy az átírásban érintett mindkét gépjármű vonatkozásában egyidejűleg jogosult nyilatkozatot tenni, a jogosultság megváltását igazoló ellenőrző szelvényt vagy a jogosultság elektronikus értékesítési csatornán történő megváltását nyugtázó értesítést bemutatja, és megfizeti a 20. § szerinti ügyintézési díjat. Az átírás a heti jogosultság esetén az érvényesség kezdete előtt végezhető el.

(3) Ha az (1) vagy a (2) bekezdés szerinti két gépjármű nem esik azonos díjkategóriába, az átírás a díjkategória-különbözet megfizetésével lehetséges, azzal, hogy a különbözetet az érvényesség teljes időtartamára kell megfizetni.

(4) A forgalmi rendszám cseréje esetében a 20. § szerinti ügyintézési díj ellenében a jogosultságot kérelemre a NÚSZ Zrt. átírja az új forgalmi rendszámra. Az eljárásra az (1) bekezdésben foglaltak megfelelően irányadók, azzal, hogy a kérelmezőnek a csere tényét is igazolnia kell. Ha a forgalmi rendszám általános, a tulajdonos vagy a nyilvántartásba vétel országára tekintet nélküli cseréjét jogszabály írja elő, úgy a jogosultság átírása díjmentes.

(5) Ha a gépjárművet ellopták vagy gazdasági totálkár érte, a rendőrség vagy a biztosító erről szóló igazolásának bemutatása esetén a NÚSZ Zrt. vagy a NÚSZ Zrt. által bevont közreműködő partner ügyfélszolgálati irodájában a 20. § szerinti ügyintézési díj ellenében kérhető a jogosultság átvezetése más, azonos díjkategóriába vagy azonos árú díjkategóriába tartozó gépjárműre az eredeti jogosultság érvényességi idejével megegyező időszakra. Az eljárásra az (1) bekezdésben foglaltak megfelelően irányadók, azzal, hogy a kérelmezőnek a lopás vagy gazdasági totálkár tényét is igazolnia kell. Az eljárás lefolytatásának nem akadálya, ha az eredeti ellenőrző szelvény megsemmisült vagy elveszett.

(6) Nem megfelelő díjkategória-megállapítás esetén, a jogosultság érvényességi időtartamán belül a 20. § szerinti ügyintézési díj ellenében a díjkategória – díjkülönbözet megfizetése vagy visszaigénylése esetén – módosítható. Az eljárás során a helyes díjkategória megállapítása érdekében be kell mutatni a jogosultság megvásárlását igazoló ellenőrző szelvényt vagy a nyugtázó értesítést, valamint a gépjármű forgalmi engedélyét. Az újonnan kiadásra kerülő, a megfelelő díjkategóriájú jogosultsághoz regisztrált forgalmi rendszámnak meg kell egyeznie a korábbi jogosultsághoz regisztrált forgalmi engedély által igazolt forgalmi rendszámmal. A pótdíj kiszabását követő díjkategória-helyesbítés nem mentesít az előzetesen kiszabott pótdíj vagy pótdíjkülönbözet megfizetésének kötelezettsége alól.

(7) Téves forgalmi rendszám feltüntetése esetén – legfeljebb 3 karakter eltérésig – a jogosultság vásárlásától kezdődően, a téves forgalmi rendszám miatt kapott pótdíjfizetési felszólítás kézhezvételét követő 60 napon belül a forgalmi rendszám megfelelő módosításával a helyes forgalmi rendszám rögzíthető. Az eljárás során be kell mutatni a gépjármű forgalmi engedélyét, a jogosultság megvásárlását igazoló ellenőrző szelvényt vagy a nyugtázó értesítést. A helyesbítés díja a 20. §-ban meghatározott ügyintézési díj. Ebben az esetben a jogosultság a módosított forgalmi rendszámra érvényes a teljes érvényességi időn belül. A „0” és az „O” karakterek, illetve az „1” és „I” karakterek felcseréléséből adódó karaktertévesztés átírása során ügyintézési díj nem kerül felszámításra.

(8) Téves felségjel feltüntetése miatt kiküldött pótdíjfizetési felszólítás kézhezvételét követő 60 napon belül a felségjel módosítható. Az eljárás során be kell mutatni a gépjármű forgalmi engedélyét és a jogosultság megvásárlását igazoló ellenőrző szelvényt vagy a nyugtázó értesítést. A módosításért a 20. §-ban meghatározott ügyintézési díjat kell megfizetni. Ebben az esetben a jogosultság a módosított felségjellel érvényes a teljes érvényességi időn belül.

19. § (1)35 Ha a jogosultság megváltását igazoló ellenőrző szelvény vásárlói példánya vagy a nyugtázó értesítés megrongálódott, megsemmisült vagy elveszett, a 20. § szerinti ügyintézési díj ellenében a NÚSZ Zrt. ügyfélszolgálati irodájában a gépjármű forgalmi engedélyének bemutatásával kérhető a jogosultság fennállásának igazolása.

(2)36 Ha ugyanarra a gépjárműre részben vagy egészben azonos időszakra több jogosultságot váltottak meg, a 20. §-ban meghatározott ügyintézési díj ellenében kérhető a felesleges jogosultság visszaváltása. Ha a jogosultságok kezdő időpontja vagy időtartama nem egyezik meg, visszaváltásnak csak abban az esetben van helye, ha a későbbi kezdő időpontú jogosultsági időszak még nem kezdődött el, vagy ha már elkezdődött, az eltelt időszakban a másik jogosultság teljes időtartamban fennállt. Vármegyei jogosultság visszaváltására akkor van lehetőség, ha ugyanazon gépjármű és ugyanazon vármegye vonatkozásában történt többszöri megváltás.

(3)37 Az úthasználati jogosultság visszavásárlása kérhető a jogosultság érvényességi időszakát megelőzően, amelyhez be kell mutatni a gépjármű forgalmi engedélyét, le kell adni a vásárláskor kapott ellenőrző szelvényt, vagy be kell mutatni a nyugtázó értesítést. Amennyiben az érvényességi idő már elkezdődött, a visszavásárlásra akkor van lehetőség, ha az adott gépjárműre előbb megvásárolják az érvényességi idő kezdete és a visszavásárlás időpontja közötti időszakot lefedő rövidebb idejű jogosultságot.

(4)38

20. § (1) Az e rendeletben szabályozott szolgáltatások általános forgalmi adót tartalmazó ügyintézési díja 1470 forint.

(2)39 Ha azonos alkalommal az ügyintézés ugyanazon gépjármű vonatkozásában történik, és több, a gépjárműre megváltott jogosultságot érint, a ügyintézési díjat csak egyszer kell megfizetni.

(3)40 Nincs helye az ebben az alcímben meghatározott szolgáltatások nyújtásának, ha a kérelmező a kérelme előterjesztésével egyidejűleg vagy legkésőbb a NÚSZ Zrt. felhívásától számított 90 napon belül nem nyújtja be hiánytalanul valamennyi, a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges iratot.

(4)41 A NÚSZ Zrt. az ügyfélszolgálati szolgáltatásait videotechnológiás kapcsolattal történő ügyintézés keretében is biztosíthatja.

8. Záró rendelkezések

21. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba.

(2) A 12. §, a 24. § és a 4. melléklet 2021. január 1-jén lép hatályba.

22. § (1) E rendelet rendelkezéseit – a (2)–(4) bekezdésben foglalt kivétellel – a hatálybalépésekor fennálló úthasználati jogosultsággal és jogosulatlan úthasználattal összefüggő jogviszonyokra is alkalmazni kell.

(2) A 8. § (3)–(6) bekezdését első alkalommal a 2021. évre megváltott úthasználati jogosultság árának megállapítása során kell alkalmazni. A 2020. évre vonatkozó úthasználati jogosultság ára a 2. melléklet szerinti áralap.

(3) A 13. § (2)–(4) bekezdését első alkalommal a 2021. évre érvényes pótdíj és pótdíjkülönbözet mértékének megállapítása során kell alkalmazni. A 2020. évre vonatkozó pótdíj és pótdíjkülönbözet mértéke a 3. melléklet szerinti pótdíjalap és pótdíjkülönbözet-alap.

(4) A 14. és 15. § a 2020. november 1-jét követő jogosulatlan úthasználat esetében alkalmazandó.

(5)42 A 3. § (4) bekezdése alapján a 2022. évre, Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye díjköteles úthálózatára megváltott vármegyei jogosultság árát a NÚSZ Zrt. – a vásárló kérelmére – 2022. december 31-ig ügyintézési díj felszámítása nélkül visszatéríti, vagy – a 7. § (4) bekezdésében meghatározott esetben, a vásárló választása szerint – a vásárlóval egyedi megállapodás alapján elszámol.

(6)43 E rendeletnek a családok ügyintézésének egyszerűsítésével összefüggő egyes miniszteri rendeletek módosításáról szóló 16/2023. (VIII. 30.) ÉKM rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított 9. § (4) és (4a) bekezdését a Módr. hatálybalépését44 megelőzően a mentességi nyilvántartásba bejegyzett, 9. § (1) bekezdés a) pontja szerinti részleges díjmentességek esetében is alkalmazni kell.

(7)45 E rendeletnek az egyes miniszteri rendeleteknek az útdíjfizetéssel összefüggő módosításáról szóló 19/2022. (IX. 19.) TIM rendelet 3. § (2) és (4) bekezdésével, valamint 4. § c) pontjával megállapított 8. § (3)–(6) bekezdését első alkalommal a 2024. évre megváltott úthasználati jogosultság árának megállapítása során kell alkalmazni. A 2023. évre vonatkozó úthasználati jogosultság ára a 2. melléklet szerinti áralap.

(8)46 A 8. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott díjkategóriába tartozó gépjárműre a 3. § (2) bekezdés c) pontjában és (4) bekezdésében meghatározott jogosultság a 2024. évre nem váltható, továbbá a 8. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott díjkategóriába tartozó gépjárműre megváltott 3. § (2) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott jogosultság érvényessége 2024. január 31. napján 24 órakor abban az esetben is lejár, ha a megváltásakor hatályos rendelkezések alapján ezen az időponton túl is érvényes lenne.

(9)47 A 3,5 tonna műszakilag megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó lakóautóra a 3. § (2) bekezdés c) pontjában és (4) bekezdésében meghatározott jogosultság a 2024. évre nem váltható, továbbá a 3,5 tonna műszakilag megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó lakóautóra megváltott 3. § (2) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott jogosultság érvényessége 2023. december 31. napján 24 órakor abban az esetben is lejár, ha a megváltásakor hatályos rendelkezések alapján ezen az időponton túl is érvényes lenne.

23. § Ez a rendelet

1. a nehéz tehergépjárművekre az egyes infrastruktúrák használatáért kivetett díjakról szóló, 1999. június 17-i 1999/62/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,

2. a nehéz tehergépjárművekre az egyes infrastruktúrák használatáért kivetett díjakról szóló 1999/62/EK irányelv módosításáról szóló, 2006. május 17-i 2006/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,

3. a nehéz tehergépjárművekre az egyes infrastruktúrák használatáért kivetett díjakról szóló 1999/62/EK irányelv módosításáról szóló, 2011. szeptember 27-i 2011/76/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek

4.48 az 1999/62/EK, az 1999/37/EK és az (EU) 2019/520 irányelvnek a gépjárművekre egyes infrastruktúrák használatáért kivetett díjak tekintetében való módosításáról szóló, 2022. február 24-i (EU) 2022/362 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek

való megfelelést szolgálja.

24. §49

25. §50

1. melléklet a 45/2020. (XI. 28.) ITM rendelethez51

A díjfizetés ellenében használható gyorsforgalmi útszakaszok

A

B

C

D

E

F

G

H


Vármegye
jogosultság
megnevezése

Gyorsforgalmi út száma

Útszakasz kezdete

Útszakasz vége

Szelvényszám

Csomópont
száma

Csomópont
neve

Szelvényszám

Csomópont
száma

Csomópont
neve

1.

Bács-Kiskun

M5

52+680

53

Örkény csomópont

139+300

140

Kistelek csomópont

2.

Bács-Kiskun

M44

29+877

30

Lakitelek / Tiszakécske csomópont

35+749

36

Tiszaug / Tiszakürt csomópont

3.

Baranya

M6

162+73

163

Bátaszék csomópont

189+867

191

M6-M60 csomópont

4.

Baranya

M60

0+000

M60-M6 csomópont

29+174

30

Pécs nyugat csomópont

5.

Békés

M44

49+222

50

Szolnok / Martfű / Kunszentmárton csomópont

117+575

118

Békéscsaba–Gyula / Debrecen–Szeged csomópont

6.

Borsod-Abaúj-Zemplén

M3

113+350

114

Füzesabony csomópont

174+850

175

Polgár csomópont

7.

Borsod-Abaúj-Zemplén

M30

1+550

M3-M30 csomópont

88+546

Tornyosnémeti, országhatár

8.

Csongrád-Csanád

M5

113+500

114

Kiskunfélegyháza dél csomópont

173+894

Röszke, országhatár

9.

Csongrád-Csanád

M43

0+800

Szeged észak csomópont

57+727

Csanádpalota, országhatár

10.

Fejér

M1

26+112

27

Herceghalom csomópont

56+0

56

Tatabánya-Óváros csomópont

11.

Fejér

M6

24+287

25

Százhalombatta észak csomópont

97+225

98

Paks észak csomópont

12.

Fejér

M7

23+000

23

Pusztazámor csomópont

90+000

90

Balatonvilágos csomópont

13.

Győr-Moson-Sopron

M1

93+931

94

Bábolna csomópont

171+1414

Hegyeshalom, országhatár

14.

Győr-Moson-Sopron

M15

0+708

M15-M1 csomópont

14+505

Rajka, országhatár

15.

Győr-Moson-Sopron

M19

0+000

M1-M19 csomópont

9+761

Győr centrum csomópont

16.

Győr-Moson-Sopron

M85

0+000

Győr nyugat csomópont

88+510

89

Sopron-észak csomópont

17.

Győr-Moson-Sopron

M86

115+554

116

Répcelak csomópont

148+481

Csorna észak csomópont

18.

Hajdú-Bihar

M3

164+250

164

Hejőkürt csomópont

220+937

221

Nyíregyháza nyugat csomópont

19.

Hajdú-Bihar

M4

211+025

211

M4-M35 csomópont

242+031

Nagykereki, országhatár

20.

Hajdú-Bihar

M35

0+550

M35-M3 csomópont

67+140

67

M35-M4 csomópont

21.

Heves

M25

0+000

M25-M3 csomópont

18+568

19

Eger

22.

Heves

M3

38+950

39

Bag csomópont

127+750

128

Mezőkövesd csomópont

23.

Jász-Nagykun-Szolnok

M4

93+520

94

Abony-kelet / Szolnok-nyugat csomópont

117+283

118

Törökszentmiklós-nyugat / Szajol csomópont

24.

Jász-Nagykun-Szolnok

M44

29+877

30

Lakitelek / Tiszakécske csomópont

71+092

71

Szarvas / Szentes csomópont

25.

Komárom-Esztergom

M1

47+975

48

Szárliget csomópont

111+366

112

Győr-Ipari Park

26.

Komárom-Esztergom

M19

0+000

M1-M19 csomópont

5+381

5

Győrszentiván csomópont

27.

Pest

M0

0+000

M1-M0 csomópont

77+220

M0-11-es út csomópont

28.

Pest

M1

7+680

Budapest, városhatár

38+625

39

Bicske csomópont

29.

Pest

M2

17+300

17

M2-M0 csomópont

47+477

Vác észak csomópont

30.

Pest

M3

10+121

11

Budapest, Szentmihályi út csomópont

54+540

55

Hatvan csomópont

31.

Pest

M31

0+000

Nagytarcsai csomópont

12+416

M3-M31 csomópont

32.

Pest

M4

20+518

21

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér csomópont

98+382

99

Jászberény / Szolnok-észak csomópont

33.

Pest

M5

13+000

13

Budapest, Szentlőrinci út csomópont

67+260

67

Lajosmizse csomópont

34.

Pest

M51

25+300

M51-M0 csomópont

28+607

M51-M5 csomópont

35.

Pest

M6

14+148

15

Budapest, Barackos út csomópont

33+642

34

Ráckeresztúr csomópont

36.

Pest

M7

7+680

Budapest, városhatár

30+000

30

Martonvásár csomópont

37.

Somogy

M7

90+000

90

Balatonvilágos csomópont

190+200

191

Zalakomár csomópont

38.

Somogy

M76

0+000

Hollád csomópont

8 + 363

Keszthely-Fenékpuszta csomópont

39.

Szabolcs-Szatmár-Bereg

M3

203+000

203

Hajdúnánás csomópont

279+823

280

Vásárosnamény csomópont

40.

Tolna

M6

74+754

75

Dunaújváros dél csomópont

172+493

173

Pécsvárad csomópont

41.

Vas

M86

80+950

81

Szombathely csomópont

123+582

124

Beled csomópont

42.

Veszprém

M7

80+000

80

Polgárdi csomópont

97+500

98

Siófok kelet csomópont

43.

Zala

M7

182+805

183

Sávoly csomópont

234+264

Letenye, országhatár

44.

Zala

M70

0+200

M70-M7 csomópont

21+264

Tornyiszentmiklós, országhatár

45.

Zala

M76

4+447

4

Balatonszentgyörgy / Balatonberény csomópont

8 + 363

Keszthely-Fenékpuszta csomópont

2. melléklet a 45/2020. (XI. 28.) ITM rendelethez52

Az úthasználati jogosultság általános forgalmi adót tartalmazó, forintban kifejezett árának alapja

A

B

C

D

E

1.

Díjkategória

Heti

Havi

Éves

Vármegyei

2.

D1

5 500

8 900

49 190

5 720

3.

D1 – motorkerékpár

2 750

4 450

49 190

5 720

4.

D2

8 000

12 600

69 830

11 450

5.

U

5 500

8 900

49 190

5 720

3. melléklet a 45/2020. (XI. 28.) ITM rendelethez53

A jogosulatlan úthasználat után fizetendő pótdíj és pótdíjkülönbözet mértékének alapja

I. A pótdíj mértéke

A

B

C

1.

Díjkategória

60 napon belüli megfizetés esetén (alap pótdíj)

60 napon túli megfizetés esetén (emelt pótdíj)

2.

D1, D2, U

14 875 forint

59 500 forint

II. A pótdíjkülönbözet mértéke

A

B

C

D

1.

Megváltott díjkategória

A gépjárműre, vagy járműszerelvényre irányadó díjkategória

Pótdíjkülönbözet összege 60 napon belüli megfizetés esetén

Pótdíjkülönbözet összege 60 napon túli megfizetés esetén

2.

D1, U

D2

7 500 forint

30 000 forint

4. melléklet a 45/2020. (XI. 28.) ITM rendelethez54

1

A 2. § (1) bekezdés b) pontja a 46/2023. (XII. 29.) ÉKM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

2

A 2. § (2) bekezdése a 46/2023. (XII. 29.) ÉKM rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

3

A 2. § (2a) bekezdését a 46/2023. (XII. 29.) ÉKM rendelet 1. § (3) bekezdése iktatta be.

4

A 2. § (4) bekezdése a 46/2023. (XII. 29.) ÉKM rendelet 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

5

A 2. § (8) bekezdését a 46/2023. (XII. 29.) ÉKM rendelet 4. §-a hatályon kívül helyezte.

6

A 3. § (4) bekezdése a 2/2023. (II. 20.) ÉKM rendelet 13. § a) pontja szerint módosított szöveg.

7

A 3. § (5) bekezdése a 2/2023. (II. 20.) ÉKM rendelet 13. § b) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 6. § a 46/2023. (XII. 29.) ÉKM rendelet 3. §-a szerint módosított szöveg.

9

A 7. § (4) bekezdése a 19/2022. (IX. 19.) TIM rendelet 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

10

A 8. § (1) bekezdés c) pontját a 22/2023. (XII. 5.) ÉKM rendelet 5. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

11

A 8. § (1) bekezdés d) pontja a 22/2023. (XII. 5.) ÉKM rendelet 5. § b) pontja szerint módosított szöveg.

12

A 8. § (2) bekezdése a 19/2022. (IX. 19.) TIM rendelet 4. § b) pontja szerint módosított szöveg.

13

A 8. § (3) bekezdését a 19/2022. (IX. 19.) TIM rendelet 5. § a) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan e módosító rendelet 3. § (2) bekezdése iktatta be.

14

A 8. § (4) bekezdése a 19/2022. (IX. 19.) TIM rendelet 3. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

15

A 8. § (5) bekezdése a 19/2022. (IX. 19.) TIM rendelet 4. § c) pontja szerint módosított szöveg.

16

A 8. § (6) bekezdése a 19/2022. (IX. 19.) TIM rendelet 4. § c) pontja szerint módosított szöveg.

17

A 8. § (8) bekezdése a 22/2023. (XII. 5.) ÉKM rendelet 5. § c) pontja szerint módosított szöveg.

18

A 8. § (9) bekezdését a 22/2023. (XII. 5.) ÉKM rendelet 3. § (1) bekezdése iktatta be.

19

A 9. § (4) bekezdése a 16/2023. (VIII. 30.) ÉKM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

20

A 9. § (4a) bekezdését a 16/2023. (VIII. 30.) ÉKM rendelet 4. §-a iktatta be.

21

A 9. § (5) bekezdése a 46/2023. (XII. 29.) ÉKM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

22

A 10. § (2) bekezdése a 19/2022. (IX. 19.) TIM rendelet 4. § d) pontja szerint módosított szöveg.

23

A 10. § (4) bekezdése a 19/2022. (IX. 19.) TIM rendelet 4. § e) pontja szerint módosított szöveg.

24

A 11. § (6) bekezdése a 22/2023. (XII. 5.) ÉKM rendelet 4. §-a szerint módosított szöveg.

25

A 12. § (1) bekezdése a 19/2022. (IX. 19.) TIM rendelet 3. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

26

A 13. § (1) bekezdése a 19/2022. (IX. 19.) TIM rendelet 4. § f) pontja szerint módosított szöveg.

27

A 13. § (3) bekezdése a 19/2022. (IX. 19.) TIM rendelet 3. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

28

A 13. § (4) bekezdése a 19/2022. (IX. 19.) TIM rendelet 3. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

29

A 13. § (5) bekezdését a 19/2022. (IX. 19.) TIM rendelet 3. § (6) bekezdése iktatta be.

30

A 14. § (3) bekezdése a 19/2022. (IX. 19.) TIM rendelet 4. § g) pontja szerint módosított szöveg.

31

A 14. § (4) bekezdése a 19/2022. (IX. 19.) TIM rendelet 3. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

32

A 15. § (4) bekezdése a 19/2022. (IX. 19.) TIM rendelet 4. § h) pontja szerint módosított szöveg.

33

A 16. § (1) bekezdése a 19/2022. (IX. 19.) TIM rendelet 3. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

34

A 18. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 19/2022. (IX. 19.) TIM rendelet 4. § i) pontja szerint módosított szöveg.

35

A 19. § (1) bekezdése a 19/2022. (IX. 19.) TIM rendelet 4. § j) pontja szerint módosított szöveg.

36

A 19. § (2) bekezdése a 2/2023. (II. 20.) ÉKM rendelet 13. § c) pontja szerint módosított szöveg.

37

A 19. § (3) bekezdése a 22/2023. (XII. 5.) ÉKM rendelet 5. § d) pontja szerint módosított szöveg.

38

A 19. § (4) bekezdését a 19/2022. (IX. 19.) TIM rendelet 5. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

39

A 20. § (2) bekezdése a 19/2022. (IX. 19.) TIM rendelet 5. § d) pontja szerint módosított szöveg.

40

A 20. § (3) bekezdését a 19/2022. (IX. 19.) TIM rendelet 3. § (9) bekezdése iktatta be.

41

A 20. § (4) bekezdését a 22/2023. (XII. 5.) ÉKM rendelet 3. § (2) bekezdése iktatta be.

42

A 22. § (5) bekezdését a 6/2022. (II. 17.) ITM rendelet 1. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2/2023. (II. 20.) ÉKM rendelet 13. § d) pontja szerint módosított szöveg.

43

A 22. § (6) bekezdését a 16/2023. (VIII. 30.) ÉKM rendelet 5. §-a iktatta be.

44

A hatálybalépés időpontja 2023. augusztus 31.

45

A 22. § (7) bekezdését a 19/2022. (IX. 19.) TIM rendelet 3. § (10) bekezdése iktatta be.

46

A 22. § (8) bekezdését a 22/2023. (XII. 5.) ÉKM rendelet 3. § (3) bekezdése iktatta be.

47

A 22. § (9) bekezdését a 22/2023. (XII. 5.) ÉKM rendelet 3. § (3) bekezdése iktatta be.

48

A 23. § 4. pontját a 22/2023. (XII. 5.) ÉKM rendelet 3. § (4) bekezdése iktatta be.

49

a 24. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

50

A 25. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

51

Az 1. melléklet a 22/2023. (XII. 5.) ÉKM rendelet 3. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

52

A 2. melléklet a 22/2023. (XII. 5.) ÉKM rendelet 3. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

53

A 3. melléklet a 22/2023. (XII. 5.) ÉKM rendelet 3. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

54

A 4. melléklet a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére