• Tartalom

732/2020. (XII. 31.) Korm. rendelet

732/2020. (XII. 31.) Korm. rendelet

a veszélyhelyzet ideje alatt érvényesülő egyes egyszerűsített közjegyzői eljárási szabályokról1

2021.02.13.

A Kormány

az Alaptörvény 53. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, figyelemmel a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 51/A. §-ára,

a 3. § tekintetében az Alaptörvény 53. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, a koronavírus-világjárvány második hulláma elleni védekezésről szóló 2020. évi CIX. törvény 2. § (1) bekezdése szerinti országgyűlési felhatalmazás alapján,

az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. §2 Az állami kamattámogatással érintett lakáscélú fogyasztói hitel-, illetve kölcsönszerződés és az azt biztosító jelzálogszerződés alapján a közjegyzői okirat elkészítésére kizárólag egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozat formájában kerülhet sor, azzal, hogy a – félnek vagy az eljárás egyéb résztvevőjének nem minősülő – hitelezőnek

a) 2021. január 31-ig a közjegyzői díjszabásról szóló 22/2018. (VIII. 23.) IM rendelet 38/B. § (1) bekezdése alapján elkészített írásbeli tervezetet,

b) 2021. január 31-ét követően pedig az igazságügyért felelős miniszter rendeletében meghatározott okiratminta alapján elkészített írásbeli tervezetet

kell kitöltve a közjegyző rendelkezésére bocsátania.

1/A. §3 (1) Az 1. § szerinti közjegyzői okirat elkészítése során az ügyérték megállapításának alapjául kizárólag az állami kamattámogatással érintett lakáscélú fogyasztói hitel-, illetve kölcsönszerződésben meghatározott, folyósítani kívánt kölcsön összege szolgál, a jelzálogszerződésben foglalt biztosított követelés összege vagy az önálló zálogjog alapításához kapcsolódó szerződésben meghatározott követelés összege az ügyérték megállapítása során nem vehető figyelembe.

(2) A közjegyző az okiratról a közjegyzői okirat elkészítésével egyidejűleg köteles hivatalból elektronikus hiteles kiadmányt kiállítani, és azt a fél és a hitelező részére megküldeni. A közjegyzői okirat elkészítéséért fizetendő munkadíj, költségátalány és készkiadás díja magában foglalja az okiratról készített és az okiratkészítés során kiállított elektronikus hiteles kiadmány díját is.

2. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – 2021. január 1-jén lép hatályba.

(2) A 3. § 2021. január 15-én lép hatályba.

3. §4 E rendeletnek a veszélyhelyzet ideje alatt érvényesülő egyes egyszerűsített közjegyzői eljárási szabályokról szóló 732/2020. (XII. 31.) Korm. rendelet módosításáról szóló 64/2021. (II. 12.) Korm. rendelettel módosított 1. §-át 2021. január 1-jét követően a hitelező által a közjegyző rendelkezésére bocsátott írásbeli tervezet tekintetében is alkalmazni kell.

1

A rendelet a 3. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette 2021. február 8. napjával. A rendelet a 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdés 61. pontja alapján a 2021. január 7-én hatályos szöveggel, 2021. február 8-án hatályba lépett. Veszélyhelyzeten a 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet 1. §-a szerinti veszélyhelyzetet is érteni kell. A rendelet hatályát a 271/2021. (V. 21.) Korm. rendelet 1. § 60. pontja meghosszabbította. A rendeletet a 647/2021. (XI. 30.) Korm. rendelet 13. § 28. pontja hatályon kívül helyezte 2021. december 1. napjával.

2

Az 1. § nyitó szövegrésze a 64/2021. (II. 12.) Korm. rendelet 3. §-a szerint módosított szöveg.

3

Az 1/A. §-t a 64/2021. (II. 12.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére