• Tartalom

1120/2021. (III. 10.) Korm. határozat

1120/2021. (III. 10.) Korm. határozat

egészségügyi eszközök Bosznia-Hercegovina és Montenegró számára történő biztosításáról

2021.03.10.

A Kormány

1. a koronavírus-járvány okozta nemzetközi helyzetre tekintettel a veszélyhelyzet ideje alatt az állam tulajdonában álló gyógyszerek, orvostechnikai eszközök, valamint egyéni védőeszközök járvány megelőzéséhez, terjedésének megakadályozásához szükséges hasznosításáról, továbbá az állami, egyes önkormányzati fenntartású egészségügyi intézmények kötelezettségvállalásának egyes szabályairól szóló 692/2020. (XII. 29.) Korm. rendelet 2. §-a alapján az állam tulajdonában álló, az 1. melléklet szerinti PCR-tesztek tulajdonjogának ingyenes átruházásáról dönt Bosznia-Hercegovina Civil Ügyekért Felelős Minisztériuma, valamint Montenegró Egészségügyi Minisztériuma (a továbbiakban: kijelölt átvevő) számára, a helyi lakosság megsegítése érdekében;

2. felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy az átadás-átvétel megvalósításának céljából vegye fel a kapcsolatot a kijelölt átvevővel, és működjön közre az átadás-átvétel megvalósítása kapcsán a belügyminiszterrel, a 3. pont szerint;

Felelős: külgazdasági és külügyminiszter

belügyminiszter

Határidő: e kormányhatározat közzétételét követő 30 napon belül

3. felhívja a belügyminisztert, hogy – az Országos Kórházi Főigazgatóságon keresztül – tegye meg a szükséges intézkedéseket az 1. pont szerinti állami vagyonelemek átadása érdekében.

Felelős: belügyminiszter

Határidő: a 2. pont szerinti kapcsolatfelvétel megtörténtét követő 30 napon belül

1. melléklet az 1120/2021. (III. 10.) Korm. határozathoz

PCR-tesztek Bosznia-Hercegovina számára

Db

Megnevezés

40 032

Maccura típusú PCR-teszt

PCR-tesztek Montenegró számára

Db

Megnevezés

10 080

Maccura típusú PCR-teszt

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére