• Tartalom

60/1998. (III. 27.) Korm. rendelet

60/1998. (III. 27.) Korm. rendelet

a sajtótermékek kötelespéldányainak szolgáltatásáról és hasznosításáról1

2011.01.01.

A Kormány a sajtóról szóló, többször módosított 1986. évi II. törvény 16. §-ának (3) bekezdésében, valamint az 1997. évi CXL. törvény 100. §-a (1) bekezdésének k) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:

1. § A rendelet hatálya kiterjed:

a) a sajtótermékekre,

b) a Magyarországon működő nyomdákra (sokszorosító szervekre), gyártókra, kiadókra, valamint forgalmazókra,

c) a kötelespéldányokból részesülő nyilvános könyvtárakra, és

d) az igazgatási feladatokat ellátó szervekre.

2. § A kötelespéldány-szolgáltatás a sajtótermékek

a) nemzeti könyvtári, filmarchívumi, egyéb közgyűjteményi gyűjtését és megőrzését,

b) nemzeti bibliográfiai nyilvántartását,

c) nyilvános könyvtári rendszerben való hozzáférhetővé tételét,

d) statisztikai számbavételét,

e) igazgatási feladatok ellátását

szolgálja.

3. § (1) Kötelespéldányokat kell szolgáltatni a legalább 50 példányban sokszorosított

a) Magyarországon előállított, vagy

b) külföldön előállított és belföldön kiadott

sajtótermékből.

(2) Film, videodokumentum és elektronikus dokumentum esetében az előállított példányszámtól függetlenül kell kötelespéldányokat szolgáltatni

a) a Magyarországon előállított, vagy

b) a külföldön előállított és belföldön kiadott, vagy

c) a külföldön előállított és belföldön forgalomba hozott

filmből, a video- és elektronikus dokumentumból.

(3) A (2) bekezdés c) pontjában felsorolt sajtótermékekből a forgalmazási szerződéstől függően a forgalmazási jog lejárta után kell kötelespéldányokat szolgáltatni.

(4) Kötelespéldányokat kell szolgáltatni a sajtótermékek minden kiadási és előállítási változatából (beleértve az elektronikus változatot is), kivéve a tárgyévi változatlan utánnyomásokat.

(5) Kötelespéldányokat kell szolgáltatni abból a sajtótermékből is,

a) amelynek nyilvános közlését a bíróság – részben vagy egészben – megtiltotta,

b) amely a kiadó intézkedése alapján terjesztési korlátozás alá esik.

4. § (1) A kötelespéldányok szolgáltatására kötelezett (a továbbiakban: szolgáltató):

a) a nyomda (sokszorosító szerv),

b) film esetében a gyártó,

c) a 3. § (2) bekezdésének c) pontjában említett termékek esetében az első forgalmazó.

(2) Az (1) bekezdéstől eltérően a kiadó a szolgáltató, ha

a) a sajtótermékeket több szervezet állítja elő,

b) a sajtótermékeket egészben vagy részben külföldön állítják elő.

(3) A terjesztés előtt elkobzott sajtótermék kötelespéldányait az elkobzást foganatosító hatóság szolgáltatja.

(4) A kötelespéldányokat a szolgáltató a kiadó (megrendelő) terhére szolgáltatja.

(5) A kötelespéldányok és a 10. § (1) bekezdése szerint felajánlott példányok szállítási költsége a szolgáltatót terheli. A postán vagy fuvarozó útján továbbított kötelespéldány-küldeményt a feladónak teljes mértékben díjmentesítenie kell.

5. § (1) A sajtótermékből – a (3) bekezdésben foglaltak kivételével – hat kötelespéldányt kell ingyenesen szolgáltatni az Országos Széchenyi Könyvtár (a továbbiakban: OSZK) számára.

(2) A szolgáltatók a székhelyük szerint illetékes megyei könyvtárnak, illetve Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárnak (a továbbiakban: FSZEK) a helyi vonatkozású sajtótermékből – az OSZK-nak küldött kötelespéldányokon felül – 1 példányt kötelesek ingyenesen szolgáltatni.

(3) Az (1) bekezdéstől eltérően

a) három kötelespéldányt kell szolgáltatni az OSZK számára a mellékletben felsorolt sajtótermékekből,

b) két kötelespéldányt kell szolgáltatni az OSZK számára a 3. § (5) bekezdésében felsorolt sajtótermékekből,

c) egy-egy kötelespéldányt kell szolgáltatni az OSZK és a Magyar Filmintézet (a továbbiakban: MF) számára a műsoros videodokumentumokból,

d) egy kötelespéldányt kell szolgáltatni az MF számára a filmekből, a filmek és filmszínházak szöveges plakátjaiból és műsorfüzeteiből.

6. § (1) Nem kell kötelespéldányokat szolgáltatni

a)2

b) az időszaki kiadványok és a szabályzatok kivételével a jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezetek működésével kapcsolatban keletkezett, azok irattárában, kép- és hangfelvételtárában őrzött sajtótermékekből,

c) az ügykezelésre szánt hivatali és üzleti nyomtatványokból,

d) a tervdokumentációkból, a műszaki rajzokból, a cikklistákból, a kódszámjegyzékekből, a vizsgakérdésekből, a tételjegyzékekből,

e) a munkatérképekből,

f) a névjegyekből.

(2) Az (1) bekezdésben felsorolt sajtótermékekből is kötelespéldányokat kell szolgáltatni, ha azok szolgáltatási kötelezettség alá eső sajtótermékek kiegészítő részei vagy mellékletei.

7. § (1) Kötelespéldányként csak hibátlan, teljes példányok szolgáltathatók. A hibás vagy nem teljes példányt a szolgáltató az értékesítéstől számított 3 napon belül köteles hibátlan példányra kicserélni, illetve kiegészíteni.

(2) A nyomda mulasztása esetén a kötelespéldányokat a kiadónak kell szolgáltatni. Ha a szolgáltató a kötelespéldányok szolgáltatását elmulasztja, az OSZK a kötelespéldányokat megvásárolja, illetőleg az eredeti sajtótermékről másolatot készít, vagy szerez be. A szolgáltató a mulasztással okozott kárt köteles megtéríteni.

8. § (1) A kötelespéldányokat szállítólevéllel – a (2)–(4) bekezdésben foglaltak kivételével – legkésőbb az előállítás hónapját követő hónap 15. napjáig kell szolgáltatni.

(2) A belföldön előállított film eredeti kép- és hangnegatívját és a duppozitívot együttesen, a gyártás befejezését követő 1 hónapon belül kell szolgáltatni.

(3) A külföldön előállított és belföldön forgalomba hozott videodokumentumok kötelespéldányát a forgalomba hozataltól számított 3 napon belül kell szolgáltatni.

(4) A külföldön előállított és belföldön forgalomba hozott film kötelespéldányát – ha a forgalmazási szerződés másképp nem rendeli – a bemutatástól számított két éven belül, illetőleg a határozott időre forgalomba hozott filmből a forgalmazási jog lejárta után 30 napon belül kell szolgáltatni.

9. § (1) Minden szolgáltató és kiadó köteles a sajtótermékeiről a tárgyhónapot követő hónap 15. napjáig jelentést küldeni az OSZK-nak és a területileg illetékes megyei könyvtárnak, Budapesten a FSZEK-nek. Film esetében a jelentést a MF-nek kell küldeni. Évente egyszer, a tárgyévet követő hónap 15. napjáig a nemleges tartalmú jelentést is el kell küldeni.

(2) A jelentés tartalmazza az adatközlő nevét, címét, az adatszolgáltatásért felelős személy nevét, a sajtótermékek címét, szerzőjének nevét, a kiadás számát – időszaki kiadvány esetében a részegység számát – a sajtótermék alakját, terjedelmét (A/5 ívben számolva), példányszámát, a nemzetközi azonosító számát (az ISBN-jét, illetve ISSN-jét) és forgalmi árát, valamint a sokszorosító szerv nevét és postacímét. Film és videodokumentum esetében a jelentésnek a mű címét, rendezőjét a gyártás időpontját, a gyártó és a forgalmazó nevét, valamint a műszaki adatokat is tartalmaznia kell.

(3) A sajtótermék nemzetközi azonosító számát (ISBN-jét, ISSN-jét) és forgalmi árát a nyomda (sokszorosító szerv) nem köteles a jelentésben feltüntetni.

(4) A nemzetközi azonosító könyvszám számcsoportján belül saját kiadói azonosító számmal rendelkező kiadónak, gyártónak a tárgyév utolsó negyedévéről készített jelentés mellett a rendelkezésére bocsátott számtartomány tárgyévi felhasználásáról is jelentést kell küldeni az OSZK-nak. A jelentés a tárgyévben megjelentetett kiadványok adatait tartalmazza az ISBN-ek sorrendjében, az egyes azonosító jelzethez tartozó művek azonosítását lehetővé tevő adatokkal (szerző, cím) kiegészítve.

10. § (1) Az 5. §-ban foglalt kötelezettség teljesítésével egyidejűleg a kiadó (gyártó, forgalmazó) további legalább 7 példányt köteles felajánlani kedvezményes áron a jogszabályban meghatározott könyvtárak számára. A kedvezmény mértéke a fogyasztói ár 30%-a.

(2) Ha a sajtótermék nem kerül kereskedelmi forgalomba, a térítés összegében a felek állapodnak meg.

11. § (1) Az OSZK a szolgáltatott hat kötelespéldányból:

a) 1 példányból előállítja a nemzeti bibliográfiát, majd ezt a példányt archiválja,

b) 1 példányból nyilvános könyvtári szolgáltatásait látja el, illetve ezt a példányt az igazgatási feladatokat ellátó szervezet számára biztosítja,

c) 1 példányt a Kossuth Lajos Tudományegyetem Központi Könyvtárának (a továbbiakban: KLTE Könyvtára) küld el,

d) 1 példányt gyűjtőkörének megfelelően az Országgyűlési Könyvtárnak küld el,

e) 2 példányt, valamint a d) pont teljesítése után megmaradó példányokat a KSH Könyvtár és Dokumentációs Szolgálat kötelespéldány jogosultságának figyelembevételét követően a tudományos és szakkönyvtári ellátást végző országos szakkönyvtárak és egyetemi könyvtárak között oszt el.

(2) Az OSZK a mellékletben felsorolt sajtóterméktípusok három kötelespéldányából

a) 2 példányt a nemzeti könyvtári alapfeladatok ellátására fordít,

b) 1 példányt a KLTE Könyvtára számára küld el.

(3) Az (1) bekezdés e) pontjában említett kötelespéldányokat a tudományos és szakkönyvtári ellátást végző országos szakkönyvtárak és egyetemi könyvtárak által egyeztetett, az országos dokumentumellátási rendszerről szóló jogszabályban meghatározott gyűjtőköri megosztás szerint kell elosztani.

(4) Az igazgatási célú kötelespéldányt az arra jogosult szervezet szükség esetén kérheti az OSZK-tól. Az előírt igazgatási feladatok elvégzése után az igazgatási szervezet egy hónapon belül visszajuttatja a kötelespéldányt az OSZK-nak.

(5) A kötelespéldányok OSZK-ból történő elszállításáról a kedvezményezett könyvtárak gondoskodnak, vagy viselik annak költségeit.

(6) Az igazgatási célú kötelespéldány el- és visszaszállításáról a jogosult szervezet gondoskodik, és viseli annak költségeit.

12. § (1) A könyvtárak a részükre biztosított kötelespéldányokat kötelesek nyilvántartásba venni, feltárni, és a nyilvános könyvtári ellátás rendszerében hozzáférhetővé tenni.

(2) A kötelespéldányokból részesülő könyvtárak kötelezettségeit jogszabály határozza meg.

13. § (1) Az Országos Széchenyi Könyvtár a (2) bekezdésben foglaltak kivételével egy kötelespéldányt archiválni köteles.

(2)3 Az 5. § (3) bekezdésének c) és d) pontja alapján neki szolgáltatott kötelespéldányokat a Magyar Filmintézet, a szabványokat a Magyar Szabványügyi Testület, a szabadalmi leírásokat a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala archiválja.

14. § (1) Az országos dokumentumellátási rendszerben részt vevő könyvtárak, valamint a határon túli magyar könyvtárak fejlesztési proramjában részt vevő könyvtárak számára az OSZK biztosítja a beérkezett kötelespéldányok megtekintését, illetve a kötelespéldányokról való bibliográfiai tájékoztatást.

(2) A 3. § (5) bekezdésében szereplő sajtótermékeket az OSZK

a) a nemzeti bibliográfiában regisztrálja,

b) a korlátozásnak megfelelően kezeli,

c)4 a terjesztési korlátozás tartama alatt csak a minősített adat kutatási szabályainak megfelelően szolgáltatja.

15. § A KLTE könyvtára a kötelespéldányokon alapuló szolgáltatásaival jogszabályban meghatározott módon vesz részt az országos dokumentumellátó rendszerben.

16. § Az Országgyűlési Könyvtár kötelespéldány-szolgáltatáson alapuló kötelezettsége az állam- és jogtudomány, politikatudomány, legújabb kori magyar és egyetemes történelem hazai szakirodalmának, valamint az Országgyűlés dokumentumainak könyvtári rendszeren belüli hozzáférhetővé tétele.

17. § (1) A kötelespéldányokból részesülő megyei könyvtár, illetve a FSZEK a 9. § (1) bekezdése alapján neki küldött, de más könyvtár illetékességét is érintő jelentés másolatát köteles az érdekelt könyvtárnak továbbítani.

(2) Az OSZK évente köteles a kötelespéldány-szolgáltatókról területi illetékességük szerint tájékoztatni a megyei könyvtárakat, illetve a FSZEK-et.

18. § A kötelespéldány-szolgáltatás teljesítését az OSZK, az MF, a FSZEK és a megyei könyvtárak ellenőrzik.

19. § E rendelet alkalmazásában

a) duppozitív: az a reproduktív anyag, amely a további pozitív kópiák gyártásához szükséges, és az eredeti negatív védelmére szolgál;

b) elektronikus dokumentum: a csak számítógéppel olvasható (mágneslemezen, CD-ROM-on vagy egyéb digitális formában megjelenő) dokumentum, beleértve azt a szoftvert is, amely az elektronikus dokumentum része, illetve annak használatához szükséges;

c) a helyi vonatkozású sajtótermék: a helyi kiadvány, a helyi tartalmú és a helyi szerzők (tartalmilag nem helyi jellegű) munkája, valamint a helyi nyomtatványok,

helyi kiadvány: az adott településen, a megjelenési (keltezési) helyen kiadott dokumentum,

helyi tartalmú dokumentum: a helyre (földrajzi vagy közigazgatási), a helyi személyekre vonatkozó információt hordozó dokumentum,

helyi szerző: az adott településen élő, dokumentumot alkotó (létrehozó) személy,

helyi nyomtatvány: a nem helyi tartalmú és nem helyi kiadványnak minősülő helyi nyomdatermék;

d) sajtótermék: az időszaki lap egyes lapszámai, a rádió- és televízióműsor, a könyv, a röplap és az egyéb szöveges kiadvány – ide nem értve a bankjegyet és az értékpapírt –, a zeneművet, a grafikát, rajzot vagy fotót tartalmazó kiadvány, a térkép, a nyilvános közlésre szánt műsoros filmszalag, videokazetta, videolemez, hangszalag és hanglemez, továbbá bármely más tájékoztatást vagy műsort tartalmazó, nyilvános közlésre szánt technikai eszköz, ideértve a sajtótermékek elektronikus változatát is;

e) videodokumentum: a műsoros videokazetta, videolemez, videoszalag.

20. § (1)5 Ez a rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.

(2)6

Melléklet a 60/1998. (III. 27.) Korm. rendelethez

Az OSZK-nak három példányban szolgáltatandó sajtótermékek betűrendes mutatója
alkalmi kiadványok (szilveszteri, báli stb.)
árumintakönyvek
bérmunkában külföldi megrendelő részére készült könyvek
Braille-írással készült sajtótermékek
CD-ROM-ok
címék (dobozra, üvegre stb.)
családi értesítések
diaképek, -filmek
diákújságok vagy diákhírlapok
dísztávirat
éggömbök
emléklapok
étlapborítók
étlapok (alkalmi)
éves jelentések és munkatervek
forgatókönyvek
földgömbök
földmérési térképek
gépkönyvek
gyártmányjegyzékek
gyászjelentések
házirendek
híradók (vállalati, intézményi stb.)
hirdetmények
játékkártyák
karbantartási utasítások
kártyanaptárak
képek (önálló)
képes levelezőlapok
képeskönyvek szöveg nélkül
képregények
képsorozatok
kezelési utasítások
kiállítási katalógusok
kiadási változatok (elektronikus, idegen nyelvű stb.)
kifestőkönyvek
kompaktlemezek (CD-k)
könyvjelzők
kötésváltozatok
leporellók
mágneslemezek
magnetofon kazetták
meghívók
metszetek (önálló)
multimédia
műsorfüzetek
műszerkönyvek
nyeremény- és sorsolási jegyzékek
oklevél űrlapok
oktató videokazetta és videolemez
órarendek
országgyűlési irományok
országgyűlési naplók
plakátok (grafikai, szöveges)
posterek
programfüzetek
prospektusok
rejtvényújságok
reklámcélú egylapos sajtótermékek
rendezvénynaptárak
röplapok
sportversenyek programjai
szabályzatok
szabásminták
számozott kiadási változatok
szerepkönyvek
színlapok
szövegkönyvek
tájékoztató videokazetta, videolemez
tanfolyami útmutatók
tanrendek
tantárgyi útmutatók
tantervek
termékismertetők
tervezési segédletek, szabályzatok
tesztlapok
utánnyomások (változatlan)
útmutatók
ünnepségek forgatókönyvei
versenytérképek
vizsgarendek
1

A rendeletet a 717/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 26. § a) pontja hatályon kívül helyezte 2021. január 1. napjával.

2

A 6. § (1) bekezdésének a) pontját a 2004: CXXXVII. törvény 17. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

3

A 13. § (2) bekezdése a 341/2010. (XII. 28.) Korm. rendelet 8. §-a szerint módosított szöveg.

4

A 14. § (2) bekezdés c) pontja a 90/2010. (III. 26.) Korm. rendelet 69. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

5

A 20. § (1) bekezdését a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 1. § 1282. pontja hatályon kívül helyezte.

6

A 20. § (2) bekezdését a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 1. § 1282. pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére