• Tartalom

1979. évi 11. törvényerejű rendelet

1979. évi 11. törvényerejű rendelet

a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról1

2014.08.09.

E törvényerejű rendelet célja az, hogy szabályozza a büntetések és intézkedések, egyes büntetőeljárási kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtását, meghatározza az elítéltek kötelezettségeit és jogait, előmozdítsa a büntetés és intézkedés céljának megvalósítását.2

I. RÉSZ

I. Fejezet

Általános rendelkezések

1. § (1) Büntetés és intézkedés csak a bíróság jogerős határozata alapján, jogszabályban meghatározott módon hajtható végre.

(2)3 A megrovás a bírósági határozat jogerőre emelkedésének bevárása nélkül, a pártfogó felügyelet és a megrovás az ügyész határozata alapján is végrehajtható.

2. §4 (1) Az elítélttel szemben csak az ítéletben és a törvényben5 meghatározott joghátrányok alkalmazhatók.

(2) Az elítélt jogosult

a) az anyanyelvén vagy az általa ismert más nyelven megismerni a jogaira és a kötelezettségeire vonatkozó rendelkezéseket; a magyar nyelv nem tudása miatt nem érheti hátrány;

b)6 a büntetés végrehajtása során anyanyelvének használatára;

c)7 személyiségi jogainak, így különösen a jó hírének, magántitkának, a személyes adatainak a védelmére, magánlakásának sérthetetlenségére.

(3)8 Az elítéltek tekintetében az egyenlő bánásmód követelményét meg kell tartani.

(4) Az elítéltet a büntetés és az intézkedés végrehajtása során jogorvoslati jog illeti meg.

(5) Az elítélt fontos okból — személyi vagy családi körülményei, egészségi állapota miatt — a büntetése végrehajtásának félbeszakítását kérheti.

(6) Az elítélt köteles magát a büntetés, illetőleg az intézkedés végrehajtásának alávetni.

(7)9 A Magyarországon élő elítélt köteles a lakcímadataiban (lakóhely, tartózkodási hely) történő változást a változás bekövetkeztétől számított három munkanapon belül a büntetés vagy az intézkedés végrehajtásáért felelős szervnek, ha ez nem ismert, a büntetés-végrehajtási bírónak bejelenteni. A kötelezettség elmulasztása miatt a büntetés-végrehajtási bíró hivatalból vagy a végrehajtásért felelős szerv kezdeményezésére rendbírságot szab ki. Erre az elítéltet az ítélet kihirdetésekor, továbbá a végrehajtás során adott tájékoztatásakor vagy a részére kiadott idézésben, felhívásban figyelmeztetni kell.

3. §10 A büntetések és az intézkedések végrehajtását a bíróság rendeli el. Az ügyész által megállapított pártfogó felügyelet végrehajtásáról az ügyész rendelkezik. A végrehajtás a bíróság, a büntetés-végrehajtási szervezet, a rendőrség, valamint az e törvényben meghatározott más szervek feladata, a végrehajtásban más szervek és szervezetek is közreműködnek.

4. § A büntetés, illetőleg az intézkedés végrehajtását

a) az arra jogosult hatóság jogszabályban meghatározott feltétel esetén félbeszakíthatja,

b) jogszabályban meghatározott okok kizárják.

5. § A büntetést és az intézkedést az ítéletben, illetőleg a jogszabályban meghatározott tartamban kell végrehajtani. A büntetésbe minden megkezdett nap beszámít, végrehajtásának utolsó napját naptári nap szerint kell megállapítani.

5/A. §11 (1) A pártfogó felügyelő általi megkeresésre a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 71. §-ában foglaltak értelemszerűen irányadók azzal, hogy

a) a (3) bekezdés szerinti megkeresés nem teljesítése miatt a pártfogó felügyelő rendbírság kiszabását kezdeményezheti a büntetés-végrehajtási bírónál;

b) a (4) és az (5) bekezdés szerinti megkeresés nem teljesítése miatt a pártfogó felügyelő rendbírság kiszabását kezdeményezheti a bíróságnál vagy az ügyésznél. Ha az feladatának ellátásához szükséges, a pártfogó felügyelő a bíróságtól, az ügyésztől, a nyomozó hatóságtól vagy a büntetés-végrehajtási szervtől is kérhet adatokat, iratokat és felvilágosítást.

(2) A pártfogó felügyelő megkeresés útján az (1) bekezdésben meghatározott szervektől, illetve szervezetektől a (3)–(6) bekezdésben meghatározott célból a feladata ellátása során az elítélt alábbi személyes adatait veheti át és kezelheti:

a) a természetes személyazonosító és a lakcímadatait,

b) társadalombiztosítási azonosító jelét,

c) az 5/B. §-ban meghatározott bűnügyi személyes adatait,

d) a családi állapotára és körülményeire vonatkozó adatokat,

e) a lakáskörülményeire vonatkozó adatokat,

f) a tanulói jogviszonyának adatait,

g) az iskolai végzettségére, szakmai képesítésére vonatkozó adatokat,

h) a foglalkozására, munkahelyére vonatkozó adatokat,

i) az egészségi állapotára, esetleges káros szenvedélyeire vonatkozó adatokat,

j) a vagyoni és jövedelmi helyzetére vonatkozó adatokat.

(3) A pártfogó felügyelő a közérdekű munka végrehajtása érdekében, ha ez feladatának ellátásához szükséges, a (2) bekezdés a)–c) és f)–i) pontjában meghatározott adatokat veheti át és kezelheti.

(4) A pártfogó felügyelő a pártfogó felügyelet végrehajtása érdekében, ha ez feladatának ellátásához szükséges, a (2) bekezdésben meghatározott valamennyi adatot átveheti és kezelheti.

(5) A pártfogó felügyelő pártfogó felügyelői vélemény, környezettanulmány vagy jelentés elkészítése érdekében, ha ez feladatának ellátásához szükséges, a (2) bekezdés a)–b) és d)–j) pontjában meghatározott adatokat átveheti és kezelheti a Be. 114/A. § (5) bekezdésében foglaltak szerint.

(6) A pártfogó felügyelő az utógondozás ellátása érdekében, ha ez feladatának ellátásához szükséges, a (2) bekezdés a)–b) és f)–h) pontjában meghatározott adatokat veheti át és kezelheti.

5/B. §12 (1) A pártfogó felügyelő a közérdekű munka és a pártfogó felügyelet végrehajtása érdekében az érintett következő bűnügyi személyes adatait igényelheti és veheti át a bűnügyi nyilvántartó szervtől:

a) a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló 2009. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Bnytv.) 11. § (1) bekezdés c)–l) pontjában és (2) bekezdésében meghatározott adatokat,

b) a Bnytv. 16. § c)–l) pontjában és (2) bekezdés j) pontjában meghatározott adatokat, ha az érintettel szemben kényszergyógykezelést rendeltek el,

c) a Bnytv. 28. § b)–d) pontjában meghatározott adatokat, ha a terhelttel szemben lakhelyelhagyási tilalmat, házi őrizetet, előzetes letartóztatást vagy ideiglenes kényszergyógykezelést rendeltek el.

(2) Az (1) bekezdés alapján átvett adatokat törölni kell, ha azokat a bűnügyi nyilvántartásból törölték, vagy ha a közérdekű munkát, illetve a pártfogó felügyeletet végrehajtották, vagy azok végrehajtása megszűnt.

5/C. §13 (1) A nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmény [a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) XIX. Fejezet] sértettjét kérelmére értesíteni kell az elítélt véglegesen vagy feltételesen történő szabadon bocsátásáról és a szabadságvesztés végrehajtásának félbeszakításáról. A kérelmet a büntető ügyben első fokon eljárt bíróságnál kell benyújtani, és abban meg kell jelölni, hogy milyen lakcímre kéri a sértett az értesítést. A sértett a kérelmét, annak a bírósághoz történő bejelentésével visszavonhatja.

(2) A szabadságvesztést foganatosító büntetés-végrehajtási intézet a bíróság értesítése alapján a sértetti kérelmet a nyilvántartásban rögzíti, és a sértett által megadott lakcímre a szabadulás előtt egy hónappal, félbeszakítás engedélyezése esetén haladéktalanul a sértettnek értesítést küld a szabadon bocsátás időpontjáról. A büntetés-végrehajtási intézet és a bíróság a sértett kérelmét, a sértett nevét és lakcímét zártan kezeli, és biztosítja, hogy ezek az adatok ne jussanak az elítélt a tudomására.

II. Fejezet

A bíróság büntetés-végrehajtási feladatai

6. § (1)14 A bíróság e fejezetben szabályozott feladatait a törvényszéken működő büntetés-végrehajtási bíró látja el.

(2)15 A katonai büntetőeljárásban elítélt katona esetében a büntetés-végrehajtási bíró feladatait a törvényszék elnöke által kijelölt katonai bíró látja el.

(3) A büntetés-végrehajtási bíró

a) egyesbíróként jár el,

b)16 az e törvényben meghatározott esetekben iratok alapján hozhatja meg a döntést, ez esetben beszerezheti az ügyész és az elítélt nyilatkozatát, az ügyész és az elítélt a nyilatkozatát a bíróság felhívásától számított nyolc napon belül teheti meg; egyéb esetekben, vagy ha azt szükségesnek tartja, az elítéltet meghallgatja, bizonyítás felvétele esetén tárgyalást tart, az ügyész és a védő az elítélt meghallgatásán jelen lehet; ha az elítélt fogva van, a büntetés-végrehajtási bíró a meghallgatást, illetve a tárgyalást a büntetés-végrehajtási intézetben tartja,

c) eljárása során hozott végzés ellen — ha e törvény másként nem rendelkezik — fellebbezésnek van helye.

d)17 az eljárást megszünteti, ha az ügyész indítványát – alapos okkal – visszavonta.

(4)18 A büntetés-végrehajtási bíró végzése elleni fellebbezést a törvényszék másodfokú tanácsa tanácsülésen, bizonyítás felvétele esetén tárgyaláson bírálja el.

(5)19 Az e fejezetben szabályozott eljárásokat – eltérő rendelkezés hiányában – annak a büntetés-végrehajtási intézetnek, illetve javítóintézetnek a székhelye szerint illetékes büntetés-végrehajtási bíró folytatja le, ahol az elítélt a büntetését tölti, illetve ahol a javítóintézeti nevelést végrehajtják. A közérdekű munkával és a pártfogó felügyelettel kapcsolatos e fejezetben szabályozott eljárásokat – eltérő rendelkezés hiányában – a végrehajtásért felelős kormányhivatal pártfogó felügyelői szolgálatának székhelye szerint illetékes büntetés-végrehajtási bíró folytatja le.

(5a)20 Az e fejezetben szabályozott eljárások közül azokban, amelyeknél e törvény az elítélt meghallgatását nem írja elő, a büntetés-végrehajtási bíró feladatait önálló aláírási joggal a törvényszék elnöke által kijelölt bírósági titkár is elláthatja. A bírósági titkár a döntését iratok alapján hozza meg.

(6) Az e fejezetben szabályozott eljárásokban felmerült bűnügyi költség – eltérő rendelkezés hiányában – az elítéltet terheli.

(7) Amennyiben e törvényerejű rendelet vagy más jogszabály eltérően nem rendelkezik, a büntetés-végrehajtási bíró eljárására a büntetőeljárás szabályai irányadók.

6/A. §21 (1)22 A büntetés-végrehajtási bíró a büntetés vagy a kényszergyógykezelés végrehajtása érdekében lakcímfigyelést, körözést rendelhet el, illetve elfogatóparancsot bocsáthat ki annak az ismeretlen helyen tartózkodó elítéltnek, illetve kényszergyógykezeltnek a felkutatása érdekében, aki

a) a büntetés-végrehajtási intézetből megszökött,

b) a büntetés-végrehajtási intézetből vagy a javítóintézetből engedély nélkül távozott,

c) a büntetés-végrehajtási intézetből vagy a javítóintézetből engedéllyel távozott, de jogellenesen nem tért vissza,

d) a jogerősen kiszabott szabadságvesztés vagy elzárás letöltését nem kezdte meg,

e) a jogerősen kiszabott közérdekű munkát nem kezdte meg, vagy azt jogellenesen megszakította,

f) a jogerősen elrendelt kényszergyógykezelés végrehajtását nem kezdte meg.

(2) A körözést határozattal kell elrendelni. A határozatot meg kell küldeni a személy- és tárgykörözésről szóló törvényben meghatározott rendőrkapitánysághoz.

(3) A körözést vissza kell vonni, mihelyt elrendelésének oka megszűnt. A körözést az elrendelő büntetés-végrehajtási bíró vonja vissza határozattal, amelyet meg kell küldeni a (2) bekezdés szerinti rendőrkapitánysághoz.

(4)23 Az (1)–(3) bekezdés rendelkezéseit a közérdekű munka és a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztés, valamint a bíróság által elrendelt pártfogó felügyelet végrehajtása során is alkalmazni kell.

A szabadságvesztés fokozatának megváltoztatása

7. §24 (1) A szabadságvesztés fokozatának megváltoztatása [28/A. § (1)–(2) bekezdés], valamint az enyhébb fokozat kijelöléséről szóló határozat hatályon kívül helyezése [28/A. § (1a) bekezdés] iránt a büntetés-végrehajtási intézet tesz előterjesztést a büntetés-végrehajtási bíróhoz.

(2) A szabadságvesztés fokozatának megváltoztatását az elítélt vagy védője is kezdeményezheti. A kérelmet a büntetés-végrehajtási intézet – értékelő véleményével és javaslatával együtt – tizenöt napon belül továbbítja a büntetés-végrehajtási bíróhoz. Ha az enyhébb fokozat kijelölését a törvény kizárja [28/A. § (3) bekezdés], vagy ha az egy éven belül ismételten előterjesztett kérelem új körülményre nem hivatkozik, az értékelő vélemény és a javaslat elkészítését a büntetés-végrehajtási intézet mellőzheti.

(3) Enyhébb végrehajtási fokozat kijelölése iránti előterjesztés és kérelem tárgyában a büntetés-végrehajtási bíró az iratok alapján hozhatja meg a döntést.

(4) A büntetés-végrehajtási bíró a kérelmet érdemi indokolás nélkül elutasíthatja, ha

a) az enyhébb fokozat kijelölését e törvény kizárja,

b) az elítélt vagy a védője a hat hónapon belül ismételten előterjesztett kérelemben új körülményre nem hivatkozik, ide nem értve azt az esetet, ha a korábbi kérelem elutasítását követően a 28/A. § (3) bekezdés a) és b) pontja szerinti idő elteltével nyújtanak be újbóli kérelmet.

(5) Enyhébb fokozat kijelölése, valamint a fokozat megváltoztatása vagy az enyhébb fokozat kijelöléséről szóló határozat hatályon kívül helyezése iránt tett előterjesztés elutasítása esetén a bűnügyi költséget az állam viseli.

Enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazása25

7/A. §26 (1) A fogház, illetőleg a börtön végrehajtásának általános szabályainál enyhébb szabályok alkalmazása, illetőleg alkalmazásuk megszüntetése iránt a büntetés-végrehajtási intézet tesz előterjesztést a büntetés-végrehajtási bírónak.

(2)27 Az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazását az elítélt vagy védője is kezdeményezheti. A kérelmet a büntetés-végrehajtási intézet – értékelő véleményével és javaslatával – tizenöt napon belül továbbítja a büntetés-végrehajtási bíróhoz. Ha az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazását a törvény kizárja [28/B. § (2) bekezdés], illetőleg, ha az egy éven belül ismételten előterjesztett kérelem új körülményre nem hivatkozik, az értékelő vélemény és a javaslat elkészítését a büntetés-végrehajtási intézet mellőzheti.

(2a)28 Enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazása iránti előterjesztés tárgyában a büntetés-végrehajtási bíró az iratok alapján hozhatja meg a döntést; az elítélt vagy a védő által benyújtott kérelem tárgyában – a (2b) bekezdésben meghatározott esetek kivételével – meghallgatást tart.

(2b)29 A büntetés-végrehajtási bíró a kérelmet érdemi indokolás nélkül elutasíthatja, ha

a) az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazását e törvény kizárja,

b) az elítélt vagy a védője a hat hónapon belül ismételten előterjesztett kérelemben új körülményre nem hivatkozik, ide nem értve azt az esetet, ha a korábbi kérelem elutasítását követően a 28/B. § (2) bekezdés a) és b) pontja szerinti idő elteltével nyújtanak be újbóli kérelmet.

(3)30 Az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazásának elrendelése, valamint az alkalmazásuk megszüntetésének mellőzése esetén a bűnügyi költséget az állam viseli.

A fenyítés elleni fellebbezés elbírálása31

7/B. § (1) Az elítéltnek a büntetés-végrehajtási intézet magánelzárás fenyítést kiszabó határozata elleni fellebbezését a büntetés-végrehajtási bíró az iratnak a hozzá érkezésétől számított öt napon belül bírálja el.

(2) A büntetés-végrehajtási bíró végzése elleni fellebbezésnek a fenyítés végrehajtására nincs halasztó hatálya. A fellebbezést az érkezéstől számított öt napon belül kell elbírálni.

(3) A bűnügyi költséget a állam viseli.

(4)32 Az (1)–(3) bekezdés irányadó az elzárásra ítéltnek és a szabálysértési elzárást töltő elkövetőnek, valamint az előzetesen letartóztatottnak a magánelzárás fenyítést kiszabó határozat elleni fellebbezése elbírálására.

A biztonsági zárkába vagy körletre helyezés elleni fellebbezés elbírálása33

7/C. §34 (1) Az elítéltnek a büntetés-végrehajtási intézet különleges biztonságú zárkába helyezés elrendeléséről és meghosszabbításáról, valamint a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka különleges biztonságú zárkába helyezés meghosszabbításáról, vagy különleges biztonságú körletre helyezés elrendeléséről és meghosszabbításáról szóló határozata elleni fellebbezését a büntetés-végrehajtási bíró az iratnak a hozzá érkezésétől számított öt napon belül bírálja el.

(2) A büntetés-végrehajtási bíró végzése elleni fellebbezést az érkezéstől számított öt napon belül kell elbírálni.

(3) A bűnügyi költséget az állam viseli.

(4) Az (1)–(3) bekezdés előzetesen letartóztatott esetén is irányadó.

A feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárása35

7/D. §36 (1) A feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének a 23/A. § (1) bekezdésében meghatározott feltételek alapján történő kizárására a büntetés-végrehajtási intézet tesz előterjesztést – a szabadságvesztés foganatba vételekor – a büntetés-végrehajtási bíróhoz.

(2) A büntetés-végrehajtási bíró az előterjesztés érkezésétől számított öt napon belül dönt.

(3) A feltételes szabadságra bocsátás lehetősége kizárásának mellőzése esetén a bűnügyi költséget az állam viseli.

A feltételes szabadságra bocsátás

8. § (1)37 A feltételes szabadságra bocsátástól (Btk. 38–40. §, 42–45. §) a büntetés-végrehajtási bíró a büntetés-végrehajtási intézet előterjesztése alapján, a feltételes szabadságra bocsátás lehetséges időpontja előtt az elítélt meghallgatása után határoz. A határozat meghozatala előtt a büntetés-végrehajtási bíró – feltéve, hogy a feltételes szabadságra bocsátás lehetséges időpontjáig rendelkezésre álló idő legalább kettő hónap – elrendelheti a pártfogó felügyelői vélemény beszerzését.

(2)38 A pártfogó felügyelő az (1) bekezdésben írt pártfogó felügyelői vélemény elkészítése érdekében az elítéltet a feltételes szabadságra bocsátás lehetséges időpontja előtt legalább kettő hónappal a büntetés-végrehajtási intézetben meghallgatja és vele ettől az időponttól kezdődően rendszeresen érintkezhet.

(3)39 Ha a büntetés-végrehajtási bíró az elítéltet nem bocsátotta fetételes szabadságra, a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét később újból megvizsgálhatja. Ebben az esetben elrendelheti a pártfogó felügyelői vélemény beszerzését.

(4)40 Ha a büntetés-végrehajtási bíró az elítéltet nem bocsátotta feltételes szabadságra [(3) bek.], a feltételes szabadságra bocsátást az elítélt vagy védője is kezdeményezheti. A kérelmet a büntetés-végrehajtási intézet – értékelő véleményével és javaslatával – harminc napon belül továbbítja a büntetés-végrehajtási bíróhoz. Ha az egy éven belül ismételten előterjesztett kérelem új körülményre nem hivatkozik, az értékelő vélemény és a javaslat elkészítését a büntetés-végrehajtási intézet mellőzheti.

(5)41 Ha a büntetés-végrehajtási bíró az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltet nem bocsátotta feltételes szabadságra, a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét legkésőbb két év múlva, azt követően évente megvizsgálja. Ilyen esetekben elrendelheti a pártfogó felügyelői vélemény beszerzését.

(6)42 A bűnügyi költséget az állam viseli.

A feltételes szabadság megszüntetése

9. § (1)43 Ha a pártfogó felügyelet alá helyezett elítélt a magatartási szabályokat a feltételes szabadság tartama alatt súlyosan megszegi, a pártfogó, illetve a rendőrség a feltételes szabadság megszüntetése érdekében az ügyészhez fordul; megjelöli a bizonyítási eszközöket. Ha az ügyész a tényállást nem látja tisztázottnak, a tényállás felderítése érdekében a nyomozó hatóságot keresi meg vagy a pártfogótól további bizonyítási eszközök megjelölését kéri.

(2)44 Ha a magatartási szabályok súlyos megszegése miatt a feltételes szabadság megszüntetésének lehet helye, az ügyész az elítélt tartózkodási helye szerint illetékes büntetés-végrehajtási bírónak indítványt tesz. Ha az elítélt – az elfogása előtt – a hatóság elől elrejtőzött vagy elrejtőzésétől, illetve attól, hogy szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el, alaposan tartani kell, az ügyész, az indítvány benyújtása után pedig a büntetés-végrehajtási bíró elrendelheti a szabadságvesztés ideiglenes foganatba vételét. A szabadságvesztés ideiglenes foganatba vételére a Be. előzetes letartóztatás tartamára vonatkozó rendelkezései az irányadók.

(3)45

(4) Az ügyész indítványának elutasítása esetén a bűnügyi költséget az állam viseli.

Az elítélt sajtó útján történő nyilatkozattétele, illetve közzététele46

9/A. §47 (1) Az elítélt 36/C. § (1) bekezdése szerinti nyilatkozattételét megtagadó határozat elleni fellebbezést a büntetés-végrehajtási bíró az iratnak a hozzá érkezésétől számított öt napon belül az iratok alapján bírálja el. A büntetés-végrehajtási bíró végzése ellen fellebbezésnek helye nincs.

(2) A nyilatkozat közzétételét megtagadó határozat elleni fellebbezés elbírálására az (1) bekezdés rendelkezéseit kell alkalmazni.

9/B. §48

A munkahely kijelöléséről szóló határozat és az új munkahely kijelölése iránti kérelem elutasítása elleni fellebbezés elbírálása49

10. §50 (1) A munkahely, illetve az új munkahely kijelöléséről szóló határozat ellen bejelentett fellebbezésről a büntetés-végrehajtási bíró az iratok alapján dönt. Az elítélt vagy a védő fellebbezése esetén a büntetés-végrehajtási bíró beszerzi az ügyész nyilatkozatát, az ügyész fellebbezése esetén az elítélt nyilatkozatát. A büntetés-végrehajtási bíró a fellebbezést az ügyész, illetve az elítélt nyilatkozatának a beérkezésétől számított tizenöt napon belül bírálja el. A büntetés-végrehajtási bíró végzése ellen fellebbezésnek nincs helye.

(2) A büntetés-végrehajtási bíró a munkahely, illetve az új munkahely kijelöléséről szóló határozatot

a) helybenhagyja, ha a fellebbezés alaptalan, vagy

b) hatályon kívül helyezi és a pártfogó felügyelőt új eljárás lefolytatására utasítja.

(3) Az elítélt új munkahely kijelölése iránti kérelmét elutasító határozat ellen bejelentett fellebbezésének elbírálására az (1)–(2) bekezdés rendelkezéseit kell alkalmazni.

(4) A bűnügyi költséget az állam viseli.

A közérdekű munka végrehajthatósága megszűnésének megállapítása

11. §51 (1)52 A 67/B. §-ban meghatározott ok fennállása esetén a büntetés-végrehajtási bíró az iratok alapján megállapítja a közérdekű munka végrehajthatóságának megszűnését.

(2)53 Az eljárást a közérdekű munka végrehajtására kijelölt munkahely, ha a kijelölésre még nem került sor, az elítélt lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes büntetés-végrehajtási bíró folytatja le.

(3) A bűnügyi költséget az állam viseli.

A közérdekű munka átváltoztatása szabadságvesztésre

11/A. §54 (1)55 A közérdekű munka megtagadása vagy nem teljesítése miatt annak szabadságvesztésre történő átváltoztatása iránt az ügyész a pártfogó felügyelő jelentése alapján tesz indítványt a büntetés-végrehajtási bírónak.

(2) A büntetés-végrehajtási bíró illetékességére a 11. § (2) bekezdése az irányadó.

(3)56 Ha a büntetés-végrehajtási bíró az indítványnak helyt ad, a közérdekű munka helyébe lépő szabadságvesztés tartamát a még le nem töltött munkaórák alapulvételével állapítja meg. Ha az átváltoztatásra nincs ok, a büntetés-végrehajtási bíró a pártfogó felügyelőt új munkahely kijelölésére hívja fel.

(3a)57 Ha az elítélt felfüggesztett szabadságvesztés próbaidejét tölti, a közérdekű munka szabadságvesztésre történő átváltoztatásakor a büntetés-végrehajtási bíró határozatában megállapítja, hogy a próbaidő az átváltoztatott szabadságvesztés tartamával meghosszabbodik [Btk. 86. § (2)–(3) bekezdés].

(4) Az átváltoztatásról rendelkező végzés elleni fellebbezésnek halasztó hatálya van.

(5) Az ügyész indítványának elutasítása esetén a bűnügyi költséget az állam viseli.

(6)58 A büntetés-végrehajtási bíró a közérdekű munka helyébe lépő szabadságvesztés megkezdésére fontos okból halasztást engedélyezhet, határozathozatal előtt pártfogó felügyelői vélemény beszerzését rendelheti el. E végzés ellen nincs helye fellebbezésnek.

11/B. §59 (1) A büntetés-végrehajtási bíró hivatalból vagy az ügyész indítványára a Btk. 49. §-ában meghatározott feltételek fennállása esetén – az iratok alapján – a közérdekű munkát vagy annak hátralévő részét szabadságvesztésre változtatja át.

(2) A bűnügyi költséget az állam viseli.

(3) Az (1) bekezdés alapján átváltoztatott közérdekű munka helyébe lépő szabadságvesztésre halasztás nem engedélyezhető.

A pénzbüntetés átváltoztatása szabadságvesztésre60

11/C. §61 (1) A büntetés-végrehajtási bíró hivatalból vagy az ügyész indítványára a Btk. 51. §-ában meghatározott feltételek fennállása esetén – az iratok alapján – a pénzbüntetést vagy annak meg nem fizetett részét szabadságvesztésre változtatja át.

(2) A büntetés-végrehajtási bíró hivatalból vagy az ügyész indítványára a fiatalkorúval szemben kiszabott pénzbüntetés behajthatatlansága esetén – az iratok alapján –, ha a Btk. 112. és 114. §-a a közérdekű munka átváltoztatását lehetővé teszi, a pénzbüntetést közérdekű munkára, ha pedig az kizárt, a pénzbüntetést szabadságvesztésre változtatja át.

(2a)62 Az (1)–(2) bekezdés szerinti eljárást annak a törvényszéknek a gazdasági hivatala szerint illetékes büntetés-végrehajtási bíró folytatja le, amely a pénzbüntetés végrehajtása érdekében intézkedett.

(3) Ha az elítélt felfüggesztett szabadságvesztés próbaidejét tölti, a pénzbüntetés szabadságvesztésre történő átváltoztatásakor a büntetés-végrehajtási bíró határozatában megállapítja, hogy a próbaidő az átváltoztatott szabadságvesztés tartamával meghosszabbodik [Btk. 86. § (2)–(3) bekezdés].

(4) Az (1) és (2) bekezdés alapján meghozott, átváltoztatást elrendelő végzés ellen fellebbezésnek nincs helye.

(5) A bűnügyi költséget az állam viseli.

(6) A büntetés-végrehajtási bíró a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztés megkezdésére fontos okból halasztást engedélyezhet. Határozathozatal előtt pártfogó felügyelői vélemény beszerzését rendelheti el. E végzés ellen fellebbezésnek nincs helye.

A kiutasítás végrehajthatósága kizártságának megállapítása63

12. §64 (1)65 A kiutasítás nem hajtható végre, ha a végrehajtásnak a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényben meghatározott akadálya állapítható meg.

(2)66 A kiutasítás végrehajtását kizáró ok fennállásának megállapítása iránt az ügyész az idegenrendészeti hatóságnak az elítélt kérelme vagy hivatalból tett kezdeményezése alapján tesz indítványt a büntetés-végrehajtási bírónak. Ha az eljárás az elítéltnek közvetlenül a bíróságnál tett kérelmére indul, a büntetés-végrehajtási bíró beszerzi az ügyész indítványát.

(3) Az eljárást annak az idegenrendészeti hatóságnak a területén illetékes büntetés-végrehajtási bíró folytatja le, amelynek területén az elítélt tartózkodik.

(4) A büntetés-végrehajtási bíró az idegenrendészeti hatóság kezdeményezése alapján az ügyész indítványára, de legalább kétévenként megvizsgálja a kiutasítás végrehajthatóságát.

(5) A bűnügyi költséget az állam viseli.

A pártfogó felügyelettel kapcsolatos eljárás

13. §67 (1) A büntetés-végrehajtási intézet a pártfogó felügyeletnek a feltételes szabadságra bocsátáskor való elrendelése [Btk. 69. § (1) bekezdés b) pont] iránt a feltételes szabadságra bocsátás esedékessége előtt tesz előterjesztést a büntetés-végrehajtási bíróhoz.

(2) A határozat meghozatala előtt a büntetés-végrehajtási bíró – feltéve, hogy a feltételes szabadságra bocsátás lehetséges időpontjáig rendelkezésre álló idő legalább három hónap – pártfogó felügyelői vélemény beszerzését rendelheti el külön magatartási szabály előírása érdekében.

(3) A büntetés-végrehajtási bíró a pártfogó felügyelet elrendeléséről a feltételes szabadságra bocsátásról szóló határozattal dönt, ha az elítélt pártfogó felügyeletét rendeli el, külön magatartási szabályt írhat elő.

(4) A pártfogó felügyelet kötelező alkalmazása esetén a büntetés-végrehajtási intézet a feltételes szabadságra bocsátás tárgyában megtett előterjesztéshez kapcsolódóan a feltételes szabadságra bocsátás lehetséges időpontja előtt legalább három hónappal előterjesztést tehet a büntetés-végrehajtási bíróhoz – külön magatartási szabály előírása érdekében – pártfogó felügyelői vélemény beszerzése iránt, ha ez az eredményesebb megelőzés érdekében szükséges.

(5) A (4) bekezdés szerinti előterjesztés alapján a büntetés-végrehajtási bíró pártfogó felügyelői vélemény beszerzését rendelheti el, és a pártfogó felügyelet alkalmazásának megállapításával külön magatartási szabályt írhat elő.

(6) A pártfogó felügyelő a (2) és (5) bekezdésben írt pártfogó felügyelői vélemény elkészítése érdekében az elítéltet a feltételes szabadságra bocsátás lehetséges időpontja előtt legalább két hónappal a büntetés-végrehajtási intézetben meghallgatja, és vele ettől az időponttól kezdődően rendszeresen kapcsolatot tarthat.

(7) Az e §-ban szabályozott eljárásokban a bűnügyi költséget az állam viseli.

13/A. §68 (1) A Btk. 70. § (3) bekezdésében foglalt feltételek fennállása esetén a pártfogó felügyelő jelentést készít, és annak megküldésével a pártfogó felügyelet megszüntetésére tesz javaslatot az ügyésznek.

(2) Az ügyész indítványára a büntetés-végrehajtási bíró az elítélt pártfogó felügyeletét megszünteti, ha a pártfogó felügyelet fele része, de legalább egy év eredményesen eltelt, és annak szükségessége már nem áll fenn. A büntetés-végrehajtási bíró az iratok alapján hozhatja meg a döntést.

(3) Az ítéletben, illetve a bíróság határozatában előírt magatartási szabályok megváltoztatása iránt a pártfogó felügyelő tesz javaslatot a büntetés-végrehajtási bírónak. A magatartási szabályok megváltoztatása iránti javaslatnak a pártfogolt kérelme alapján is helye van.

(4) A pártfogolt kérelme esetén a büntetés-végrehajtási bíró a pártfogó felügyelőt meghallgathatja, és pártfogó felügyelői véleményt szerezhet be.

(5) A pártfogó felügyelet megszüntetése és a magatartási szabályok megváltoztatása esetén a bűnügyi költséget az állam viseli.

A szabadságvesztés fokozatának utólagos
meghatározása

14. §69 (1) Ha a szabadságvesztést az ítélet szerint fiatalkorúak börtönében vagy fiatalkorúak fogházában kell végrehajtani, de az elítélt a huszonegyedik életévét a büntetés végrehajtásának megkezdése előtt betölti, az első fokon eljárt bíróság székhelye szerint illetékes büntetés-végrehajtási bíró az iratok alapján a Btk. 37. §-a szerint meghatározza a szabadságvesztés fokozatát, ennek során a Btk. 35. § (2) bekezdése alapján a törvényben meghatározottnál eggyel enyhébb végrehajtási fokozatot is meghatározhat.

(2) Ha a fiatalkorúak börtönében vagy a fiatalkorúak fogházában levő elítélt a szabadságvesztés végrehajtása alatt betölti a huszonegyedik életévét, a szabadságvesztés fokozatának a Btk. 37. §-a alapján történő meghatározása, valamint a fiatalkorú végrehajtás során tanúsított magatartására figyelemmel a Btk. 35. § (2) bekezdésének alkalmazása iránt a büntetés-végrehajtási intézet tesz előterjesztést a büntetés-végrehajtási bíróhoz.

(3) Ha az előterjesztés a Btk. 35. § (2) bekezdésének alkalmazására is irányult, a büntetés-végrehajtási bíró meghallgatást tart, egyéb esetben a büntetés-végrehajtási bíró az iratok alapján a Btk. 37. §-a szerint meghatározza a szabadságvesztés fokozatát. A büntetés-végrehajtási bíró a szabadságvesztés fokozatának meghatározásakor a Btk. 35. § (2) bekezdése alapján a törvényben meghatározottnál eggyel enyhébb végrehajtási fokozatot is meghatározhat azzal, hogy az ott meghatározott szempontokon túl a fiatalkorúnak a szabadságvesztés végrehajtása során tanúsított magatartását is vizsgálni kell.

(4) A bűnügyi költséget az állam viseli.

Az elévülés megállapítása70

14/A. §71 (1) A büntetés-végrehajtási bíró hivatalból vagy az ügyész indítványára, iratok alapján megállapítja a büntetés vagy a javítóintézeti nevelés végrehajthatóságának kizártságát a 18. § szerinti elévülés bekövetkezése miatt.

(2) Az eljárásra – a közérdekű munka kivételével – az a büntetés-végrehajtási bíró illetékes, aki a büntetés végrehajtása érdekében utoljára intézkedett vagy intézkedésre köteles.

Elbocsátás a javítóintézetből és az ideiglenes elbocsátás megszüntetése72

15. § (1)73 A javítóintézetből ideiglenes elbocsátásra [Btk. 121. § (1)–(2) bekezdés] a 8. §, a javítóintézetből ideiglenes elbocsátás megszüntetésének a magatartási szabályok megszegése miatt történő elrendelésére a 9. § rendelkezéseit kell — a (2)—(4) bekezdésekben szabályozott eltérésekkel — értelemszerűen alkalmazni.

(2) A javítóintézetből ideiglenes elbocsátásra az intézeti tanács tesz előterjesztést a büntetés-végrehajtási bírónak.

(3)74 Az intézeti tanács az előterjesztést az ideiglenes elbocsátás esedékessége előtt legalább három hónappal teszi meg a büntetés-végrehajtási bíróhoz, és abban – ha ez a fiatalkorú további fejlődése és a megelőzés érdekében szükséges – külön magatartási szabály előírása érdekében pártfogó felügyelői vélemény beszerzésére is javaslatot tehet.

(4)75 A javítóintézetből való ideiglenes elbocsátás megszüntetése iránti eljárásban felmerült bűnügyi költséget az állam viseli, ha a büntetés-végrehajtási bíró a javítóintézetből ideiglenes elbocsátást nem szünteti meg.

Javítóintézeti nevelés átváltoztatása szabadságvesztésre76

16. §77 (1) A büntetés-végrehajtási bíró hivatalból vagy az ügyész indítványára a Btk. 122. §-ában meghatározott feltételek fennállása esetén – az iratok alapján – a javítóintézeti nevelést vagy annak hátralévő részét szabadságvesztésre változtatja át.

(2) A bűnügyi költséget az állam viseli.

(3) Az (1) bekezdés alapján átváltoztatott javítóintézeti nevelés helyébe lépő szabadságvesztésre halasztás nem engedélyezhető.

II. RÉSZ

AZ EGYES BÜNTETÉSEK ÉS INTÉZKEDÉSEK
VÉGREHAJTÁSA

III. Fejezet78

A büntetések és az intézkedések végrehajtását kizáró okok

17. § A büntetés vagy intézkedés végrehajtását kizárja

a) az elítélt halála,

b) az elévülés,

c) a kegyelem,

d) törvényben meghatározott egyéb ok.

Az elévülés

18. § (1) A szabadságvesztés végrehajthatósága elévül

a) tizenöt évi szabadságvesztés vagy ennél súlyosabb büntetés esetén húsz év,

b) tízévi vagy ezt meghaladó tartamú szabadságvesztés esetén tizenöt év,

c) ötévi vagy ezt meghaladó tartamú szabadságvesztés esetén tíz év,

d) öt évet el nem érő tartamú szabadságvesztés esetén öt év

elteltével.

(2) Az elzárás, a közérdekű munka, a pénzbüntetés, a kitiltás és a sportrendezvények látogatásától eltiltás végrehajthatósága öt év elteltével évül el.

(3) A foglalkozástól eltiltás, a járművezetéstől eltiltás, a kiutasítás és a közügyektől eltiltás végrehajthatósága

a) ötévi vagy ezt meghaladó tartam esetén tíz év,

b) öt évet el nem érő tartam esetén öt év

elteltével évül el.

(4) A javítóintézeti nevelés végrehajthatósága három év elteltével évül el.

(5) Nem évül el

a) az emberiesség elleni bűncselekmény (Btk. XIII. Fejezet) miatt kiszabott,

b) a háborús bűncselekmény (Btk. XIV. Fejezet) miatt kiszabott,

c) az 1945. évi VII. törvénnyel törvényerőre emelt és az 1440/1945. (V. 1.) ME rendelettel módosított és kiegészített 81/1945. (II. 5.) ME rendelet 11. és 13. §-ában meghatározott egyéb háborús bűntettek miatt kiszabott tizenöt évig tartó vagy ennél súlyosabb,

d) az életfogytig tartó

szabadságvesztés végrehajthatósága.

18/A. § (1) Az elévülés határideje a büntetést vagy az intézkedést kiszabó határozat jogerőre emelkedésének napjával, ha pedig a szabadságvesztés végrehajtását felfüggesztik, a próbaidő leteltének a napjával kezdődik.

(2) Ha az elítélt a szabadságvesztés vagy a javítóintézeti nevelés végrehajtása alatt megszökik, az elévülés határideje a szökés napjával ismét elkezdődik.

(3) A szabadságvesztés mellett kiszabott büntetés elévülésének határideje a szabadságvesztés végrehajtása befejezésének vagy a végrehajthatósága megszűnésének napján kezdődik.

(4) Az elévülést félbeszakítja az elítélt ellen a büntetés vagy az intézkedés végrehajtása végett tett intézkedés. Az elévülést minden olyan hatósági intézkedés félbeszakítja, amelyet a büntetés végrehajtásának előbbre vitele érdekében foganatosítottak. A félbeszakítás napjával az elévülés ismét elkezdődik.

Kegyelem

18/B. § (1) A kegyelmi jogkör gyakorlója az elítélt büntetését vagy a vele szemben alkalmazott próbára bocsátást, jóvátételi munkát és javítóintézeti nevelést kegyelemből elengedheti vagy mérsékelheti.

(2) Kegyelmi rendelkezés kizárólag még végre nem hajtott büntetésre vagy intézkedésre vonatkozhat. A kegyelem gyakorlása szempontjából a kiutasítás mindaddig nem tekinthető végrehajtottnak, amíg annak tartama el nem telt.

(3) Ha a kegyelmi jogkör gyakorlója az elítéltet kegyelemben részesíti, a büntetőjogi következmények [Btk. 98. § (3) bekezdés] – ellenkező rendelkezés hiányában – az ítéletben kiszabott büntetéshez igazodnak.

(4) Ha a köztársasági elnök a büntetés végrehajtását kegyelemből próbaidőre felfüggeszti, a próbaidő és a mentesítés hatályának beálltához szükséges időtartam a kegyelmi elhatározás keltének napján kezdődik.

Egyes büntetések végrehajtásának kizárása

18/C. § Életfogytig tartó szabadságvesztés esetén a határozott ideig tartó szabadságvesztés, az elzárás és a közérdekű munka nem hajtható végre.

IV. Fejezet

A szabadságvesztés végrehajtása

I. CÍM

Alapelvek és általános rendelkezések

19. §79 (1) A szabadságvesztés végrehajtásának célja az, hogy e törvényben80 meghatározott joghátrány érvényesítése során elősegítse az elítéltnek a szabadulása után a társadalomba történő beilleszkedését, és azt, hogy tartózkodjék újabb bűncselekmény elkövetésétől.

(2) A szabadságvesztés végrehajtása során elő kell segíteni az elítéltek személyiségéből, előéletéből, befogadást megelőző sajátos életkörülményeiből, életviteléből, így különösen rendszeres alkoholfogyasztásából vagy kábítószer-használatából, a közterületen életvitelszerű lakhatást folytató sajátos élethelyzetéből adódó hátrányok csökkentésére irányuló egészségügyi, gyógyító, rehabilitációs ellátását, személyiségfejlesztő programokon való részvételét.

20. § (1)81 A szabadságvesztést a büntetés-végrehajtási szervezet hajtja végre.

(2)82 A büntetés-végrehajtási feladatok teljesítésében — jogszabályban meghatározottak szerint — az állami szervek közreműködnek. A bv. szervezet a büntetés-végrehajtás feladatainak segítése érdekében más, nem állami szervezetekkel és magánszemélyekkel együttműködik.

(3)83 A büntetés-végrehajtási szervezet tagja hivatásának jogszerű teljesítése során az intézkedéseinek a megengedett kényszerítő eszközök alkalmazásával is jogosult érvényt szerezni.

(4)84 A büntetés-végrehajtási szervezet tagjai a büntetés-végrehajtási intézet biztonságát sértő vagy veszélyeztető cselekmények felszámolása érdekében jogosultak és kötelesek a rend fenntartásához, illetőleg helyreállításához szükséges intézkedéseket megtenni.

(5)85 A büntetés-végrehajtási szervezet fegyverhasználatának szabályait külön jogszabály állapítja meg.

21. § (1)86 Az elítélt emberi méltóságát tiszteletben kell tartani, nem lehet őt kínzásnak alávetni, kegyetlen, embertelen, megalázó bánásmódban részesíteni, rajta orvosi kísérletet vagy a beleegyezése nélkül tudományos vizsgálatot vagy kísérletet végezni.

(2) A szabadságvesztés végrehajtása során a neveléshez és a büntetés-végrehajtás rendjéhez szükséges fegyelem érvényesül.

22. § (1)87 A szabadságvesztés végrehajtása fontos okból – közérdekből, illetőleg az elítélt személyi, családi körülményei, egészségi állapota miatt – félbeszakítható.

A szabadságvesztés félbeszakítását

a) egy évben tíz napig terjedő időtartamra a büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka;

b) egy évben tíz naptól három hónapig, öt évet meghaladó szabadságvesztés esetén harminc napig terjedő időtartamra a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka;

c)88 a b) pontban szabályozottnál hosszabb időre a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter

engedélyezheti.

(2) A félbeszakítás tartama, valamint az engedély nélkül a büntetés-végrehajtási intézeten kívül töltött idő a szabadságvesztésbe nem számít be.

(3)89 A félbeszakítás tartama alatt az elévülés nyugszik.

22/A. §90 (1) Az elítélt felügyelettel vagy anélkül meglátogathatja a súlyos beteg hozzátartozóját, részt vehet a hozzátartozója temetésén. A büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka elrendelheti bilincs használatát, kivételesen a végrehajtás biztonsága érdekében vagy közbiztonsági érdekből megtagadhatja a látogatás, illetve a temetésen való részvétel engedélyezését.

(2) Az (1) bekezdés szerinti rendkívüli eltávozás az öt napot nem haladhatja meg, annak tartama a szabadságvesztésbe beszámít.

23. § A szabadságvesztés végrehajtásának elévülését félbeszakítja, ha az elítélten más szabadságvesztést hajtanak végre vagy más ügyben előzetesen fogva tartják; ezeknek a körülményeknek a megszűnéséig az elévülés nyugszik.

23/A. §91 (1) Az elítéltet a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből ki kell zárni, ha a határozott ideig tartó szabadságvesztés letöltését önhibájából határidőben nem kezdte meg.

(2) Az elítéltet erre a következményre a szabadságvesztés megkezdésére kiadott felhívásban, halasztás engedélyezése esetén a határozatban figyelmeztetni kell.

23/B. §92 (1) A szabadságvesztésre ítélt feltételes szabadságra bocsátható, ha

a) a büntetés végrehajtása alatt tanúsított kifogástalan magatartására, valamint arra a készségére tekintettel, hogy törvénytisztelő életmódot fog folytatni alaposan feltehető, hogy a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül is elérhető, és

b) a határozott ideig tartó szabadságvesztésnek a Btk. 38. § (2) bekezdése szerinti vagy a bíróság által az ítéletben megállapított részét, az életfogytig tartó szabadságvesztés esetén a bíróság által a Btk. 43. § (1) bekezdése alapján az ítéletben meghatározott tartamot letöltötte.

(2) A büntetés-végrehajtási bíró a határozott ideig tartó szabadságvesztésből feltételes szabadágra bocsátott elítélt pártfogó felügyeletét (Btk. 69. §) rendelheti el, és az elítélt számára a Btk. 71. § (2)–(3) bekezdése alapján külön magatartási szabályokat írhat elő.

(3) A büntetés-végrehajtási bíró az életfogytig tartó szabadságvesztésből feltételes szabadságra bocsátott elítélt számára a Btk. 71. § (2)–(3) bekezdése alapján külön magatartási szabályokat írhat elő.

23/C. §93 (1) Ha az elítélttel szemben több határozott ideig tartó végrehajtandó szabadságvesztést kell végrehajtani, és a szabadságvesztések folyamatos végrehajtása során a bíróság az elítéltet bármely szabadságvesztésből feltételes szabadságra bocsátotta, a feltételes szabadság mindaddig nem kezdhető meg, amíg az elítélt más szabadságvesztést – ide nem értve a közérdekű munka vagy a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztést – tölt.

(2) Ha a bíróság az elítéltet több szabadságvesztésből bocsátotta feltételes szabadságra, az elítélt ezeket párhuzamosan tölti.

(3) A párhuzamosan töltött feltételes szabadságok mindegyikénél külön kell vizsgálni, hogy a feltételes szabadság megszüntetésének a Btk. 40. § (1) bekezdésében meghatározott valamely feltétele fennáll-e.

23/D. §94 (1) Ha a határozott idejű szabadságvesztésből vagy az életfogytig tartó szabadságvesztésből feltételes szabadságra bocsátott elítélt a pártfogó felügyelet magatartási szabályait súlyosan megszegi, a büntetés-végrehajtási bíró a feltételes szabadságot megszünteti.

(2) A párhuzamosan töltött feltételes szabadságok mindegyikénél külön kell vizsgálni, hogy a feltételes szabadság megszüntetésének az (1) bekezdésben meghatározott feltétele fennáll-e.

23/E. §95 Ha az összbüntetési ítélet olyan időpontban emelkedik jogerőre, amikor az elítélt az összbüntetésként megállapított szabadságvesztést már kitöltötte, és az elítélttel szemben más ügyben kiszabott szabadságvesztést kell foganatba venni, a végrehajtásra kerülő szabadságvesztés tartamába be kell számítani azt az időtartamot, amennyivel az elítélt által kitöltött szabadságvesztés tartama meghaladja az összbüntetésként megállapított szabadságvesztés tartamát.

II. CÍM

A szabadságvesztés végrehajtásának rendje

24. §96 A szabadságvesztést a bíróság által meghatározott fokozatban — fegyházban, börtönben vagy fogházban — és a büntetés-végrehajtási szervezet által kijelölt, lehetőleg az elítélt lakóhelyéhez legközelebb eső büntetés-végrehajtási intézetben hajtják végre. A fegyház a börtönnél, a börtön a fogháznál szigorúbb végrehajtási mód.

24/A. §97 (1) Ha az elítélten több határozott tartamú, összbüntetésbe nem foglalható szabadságvesztést kell végrehajtani, előbb mindig a legszigorúbb fokozatút, az azonos végrehajtási fokozatban lévő szabadságvesztések közül pedig azt kell végrehajtani, amelyikből az elítélt nem bocsátható feltételes szabadságra.

(2) A szabadságvesztés folyamatban lévő végrehajtását az (1) bekezdés szerinti végrehajtási sorrend érvényesítése érdekében meg kell szakítani.

25. § (1) A szabadságvesztés végrehajtása során biztosítani kell az elítélt

a)98 őrzését, felügyeletét és ellenőrzését,

b)99 elhelyezését, élelmezését, ruházatát és – ha e törvény másként nem rendelkezik – a hatályos egészségügyi, társadalombiztosítási, egészségbiztosítási jogszabályok, illetve a kötelező szakmai eljárásrend szerinti egészségügyi ellátását,

c) neveléséhez és oktatásához szükséges feltételeket,

d) munkáltatását,

e) a büntetés céljával nem ellentétes jogainak gyakorlását.

(2) A szabadságvesztés végrehajtásának egyes fokozataiban eltérő az elítélt

a) elkülönítése a külvilágtól,

b)100 őrzése, felügyelete és ellenőrzése,

c) büntetés-végrehajtási intézeten belüli mozgása,

d) életrendje,

e) személyes szükségleteire fordítható összeg,

f) jutalmazása és fenyítése,

g) részvétele az elítéltek öntevékeny szervezeteiben.

26. § (1) A fegyház a szabadságvesztés szigorúbb végrehajtási módja.

(2) A fegyházban az elítélt

a) életrendje részleteiben is meghatározott, állandó irányítás és ellenőrzés alatt áll,

b) a büntetés-végrehajtási intézeten belül is csak engedéllyel és felügyelet mellett járhat,

c)101 külső munkában kivételesen részt vehet, ha a külvilágtól a munkavégzés alatt is elkülöníthető.

(3)102 Ha az elítélt a fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésből legalább egy évet kitöltött, kivételesen engedélyezhető, hogy a büntetés-végrehajtási intézetben vagy annak meghatározott részén belül felügyelet nélkül, ellenőrzés mellett járjon, és a büntetés-végrehajtási intézeten kívüli munkában részt vegyen.

27. § A börtönben az elítélt

a)103 rövid tartamú eltávozása kivételesen engedélyezhető, amelynek időtartama a szabadságvesztésbe beszámít, külső munkában kivételesen vehet részt,

b) életrendje meghatározott, irányítás és ellenőrzés alatt áll,

c) a büntetés-végrehajtási intézet kijelölt területén szabadon járhat.

28. § (1) A fogház a szabadságvesztés enyhébb végrehajtási módja.

(2) A fogházban az elítélt

a)104 rövid tartamú eltávozása engedélyezhető, amelynek időtartama a szabadságvesztésbe beszámít, külső munkában részt vehet,

b) életrendje részben meghatározott, szabad idejét belátása szerint használhatja fel,

c) a büntetés-végrehajtási intézet területén szabadon járhat.

28/A. §105 (1)106 A szabadságvesztés végrehajtására eggyel enyhébb fokozat akkor jelölhető ki, ha – különösen az elítélt személyiségére, előéletére, egészségi állapotára, a szabadságvesztés során tanúsított magatartására, az elkövetett bűncselekményre, a szabadságvesztés tartamára, a társadalomba való beilleszkedési készségére tekintettel – a büntetés célja a szabadságvesztés enyhébb fokozatban történő végrehajtásával is elérhető.

(1a)107 Az elítélt megváltozott magatartására figyelemmel a bíróság az (1) bekezdés alapján hozott határozatát hatályon kívül helyezheti.

(2) A szabadságvesztés végrehajtására eggyel szigorúbb fokozat akkor jelölhető ki, ha az elítélt a büntetés-végrehajtás rendjét ismételten vagy súlyosan megzavarja.

(3) Enyhébb végrehajtási fokozat nem jelölhető ki, ha

a)108 az elítélt a szabadságvesztésből – az előzetes fogvatartásban és a házi őrizetben töltött időt is beszámítva – a feltételes szabadságra bocsátásig esedékes időtartam felét nem töltötte le,

b) az elítélt a szabadságvesztésből fegyház fokozatban legalább egy évet, börtön fokozatban legalább hat hónapot nem töltött le,

c) az elítélt erőszakos többszörös visszaeső,

d) az elítélt a bűncselekményt bűnszervezetben követte el,

e)109 az elítélt olyan életfogytig tartó szabadságvesztés büntetést tölt, amelyből nem bocsátható feltételes szabadságra.

28/B. §110 (1) A fogház, illetve a börtön végrehajtásának általános szabályainál enyhébb végrehajtási szabályok akkor alkalmazhatók, ha – különösen az elítélt személyiségére, előéletére, életvitelére, családi körülményeire, a szabadságvesztés során tanúsított magatartására, az elkövetett bűncselekményre, a szabadságvesztés tartamára tekintettel – a szabadságvesztés célja az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazásával is elérhető, és az enyhébb büntetés-végrehajtási szabályok alkalmazása a büntetés-végrehajtás biztonságát nem veszélyezteti.

(2) Enyhébb végrehajtási szabályok nem alkalmazhatók, ha

a)111 az elítélt a szabadságvesztésből – az előzetes fogvatartásban és a házi őrizetben töltött időt is beszámítva – a feltételes szabadságra bocsátásig esedékes időtartam felét nem töltötte le,

b) az elítélt a szabadságvesztésből börtön fokozatban legalább hat hónapot, fogház fokozatban legalább három hónapot nem töltött le,

c)112 az elítélt a törvény értelmében [Btk. 38. § (4) bekezdés] vagy a bíróság határozata folytán nem bocsátható feltételes szabadságra,

d) az elítélt erőszakos többszörös visszaeső,

e) az elítélt a bűncselekményt bűnszervezetben követte el,

f)113 a bíróság jogerős ítéletében fegyházbüntetésre ítélt elítélt a szabadságvesztés fokozatának enyhítésével [28/A. § (1) bekezdés] tölti a büntetését,114

g) az elítélt ellen újabb büntetőeljárás van folyamatban,

h) az elítélttel szemben újabb szabadságvesztés végrehajtására érkezik értesítés, és a büntetések nincsenek összbüntetésbe foglalva.

(3) Az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazása esetén az elítélt

a) huszonnégy órát, kivételesen negyvennyolc órát meg nem haladó időre havonta legfeljebb négy alkalommal eltávozhat a büntetés-végrehajtási intézetből azokon a napokon, amelyeken nem végez munkát;

b) a személyes szükségletére fordítható pénzt készpénzben is megkaphatja, és azt a büntetés-végrehajtási intézeten kívül költheti el;

c) a látogatóját a büntetés-végrehajtási intézeten kívül is fogadhatja;

d) felügyelete mellőzhető, amikor a büntetés-végrehajtási intézeten kívül dolgozik.

(4) Az eltávozás időtartama a szabadságvesztésbe beszámít. Az elítélt köteles bejelenteni, hogy az eltávozás ideje alatt hol tartózkodik.

(5) Ha az elítélt az eltávozással, vagy a büntetés-végrehajtási intézeten kívüli munkavégzéssel kapcsolatos magatartási szabályokat ismételten vagy súlyosan megszegi – így különösen, ha az eltávozásról önhibájából nem az előírt időn belül tér vissza, vagy más, súlyos fegyelemsértést követ el – továbbá, ha a (2) bekezdésben meghatározott okok bekövetkeznek, a büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka felfüggeszti az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazását, és előterjesztést tesz a büntetés-végrehajtási bírónak az enyhébb végrehajtási szabályok megszüntetése iránt.

28/C. §115 (1) A szabadságvesztés végrehajtási fokozatára vonatkozó általános szabályok a különleges biztonságú zárkában vagy körleten történő elhelyezés esetén annak végrehajtási rendjéhez igazodnak.

(2) A különleges biztonságú zárkában vagy körleten elhelyezett elítélt a büntetés-végrehajtási intézet területén engedéllyel és felügyelettel mozoghat, zárkáját zárva kell tartani.

29. § (1) Azt az elítéltet, aki büntetését fegyház vagy börtön fokozatban tölti és a szabadságvesztésből legalább öt évet kitöltött, a társadalomba való beilleszkedés elősegítése érdekében, a várható szabadulása előtt

a) legfeljebb két évvel átmeneti csoportba lehet helyezni,

b)116

(2) Az átmeneti csoportban az elítéltre irányadó büntetés-végrehajtási szabályok enyhíthetők, így különösen

117 a büntetés-végrehajtási intézetből az eltávozása engedélyezhető huszonnégy órát meg nem haladó időre, továbbá jutalomként ezt meghaladó, a 41. § (3) bekezdésében meghatározott időre, és részt vehet a büntetés-végrehajtási intézeten kívüli munkában,

– csökkenthető az életrend meghatározottsága,

– a büntetés-végrehajtási intézet kijelölt területén szabadon mozoghat,

– a pártfogóval rendszeresen érintkezhet,

– az elítéltek öntevékeny szervezetének munkájában fokozottan részt vehet.

(3)118 Az eltávozás időtartama a szabadságvesztésbe beszámít.

(4)119 Az átmeneti csoportba helyezés megszüntethető, ha az elítélt a büntetés-végrehajtás rendjét súlyosan megsérti.

30. §120 (1) A szabadságvesztés végrehajtása során a nőket a férfiaktól, a fiatalkorúakat a felnőttkorúaktól el kell különíteni.

(2) Az elítélteket egyedül, ha azonban ennek feltételei hiányoznak, közösen kell elhelyezni.

(3) A büntetés-végrehajtási intézet házirendjét a büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka határozza meg.

31. § (1)121 Ha az elítélt kóros elmeállapotúvá [Btk. 17. § (1) bekezdés] válik, és emiatt a szabadságvesztést nem lehet végrehajtani, az igazságügyi elmegyógyító intézetben kell elhelyezni. Az itt eltöltött idő a szabadságvesztésbe beszámít.

(2) Gondot kell fordítani a személyiségzavarban szenvedő elítéltek gyógyítására, sajátos nevelésére és oktatására.

III. CÍM

Az elítéltek kötelezettségei és jogai

32. §122 (1) A szabadságvesztés végrehajtása alatt az elítélt elveszti a személyi szabadságát.

(2) A szabadságvesztés végrehajtása alatt

a) szünetelnek azok az állampolgári jogok és kötelezettségek, amelyek a büntetés végrehajtására tekintettel nem gyakorolhatóak,

b) szünetelnek azok az állampolgári jogok, amelyekre – ha a bíróság az elítéltet eltiltotta a közügyek gyakorlásától – a közügyektől eltiltás hatálya kiterjed,

c) korlátozottan érvényesíthetők azok a jogok és állampolgári kötelezettségek, amelyekről törvény így rendelkezik, vagy amelyek gyakorlásában, illetve teljesítésében az elítélt akadályozva van.

33. §123 (1) Az elítélt köteles — különösen —

a) a szabadságvesztést a büntetés-végrehajtási szervek által meghatározott helyen tölteni;

b) eltűrni a más nemű és más fokozatú elítéltektől való elkülönítést, az életkori, kriminológiai, biztonsági, nevelési és egészségügyi szempontok szerinti csoportba sorolását;

c) a büntetés-végrehajtás rendjét, biztonsági és higiéniai követelményeit megtartani, a kapott utasításokat teljesíteni;

d)124 a jogszabályban meghatározott kivételtől eltekintve munkát végezni, a kijelölt munkát szakismereteinek és képességeinek megfelelően, fegyelmezetten ellátni, a munkavédelemmel és a környezetvédelemmel kapcsolatos előírásokat megtartani,

e) a büntetés-végrehajtási intézet tisztántartását és ellátását szolgáló munkában díjazás nélkül, alkalomszerűen — a külön jogszabályban meghatározott mértékben — részt venni;

f)125 alávetni magát a jogszabályban előírt kötelező vagy egészségi állapotának megítéléséhez szükséges orvosi vizsgálatnak és a jogszabály szerint kötelező, illetve életmentő gyógykezelésnek, a műtétre az egészségügyi jogszabályok az irányadók;

g)126 a tartására fordított költséghez hozzájárulni, kivéve, ha önhibáján kívüli okból nem dolgozik, és nem részesül nyugellátásban, korhatár előtti ellátásban vagy szolgálati járandóságban.

(2) Az elítélt keresményének és letétben levő pénzének a külön jogszabályban meghatározott részét a szabadulása idejére tartalékolni kell.

(3) Nem terheli az elítéltet

a) a büntetés-végrehajtási intézetbe szállítás;

b) a büntető ügyben való előállítás;

c)127

d) az elmeállapot megfigyelésének költsége.

(4)128 A büntetés-végrehajtás rendjének vagy biztonságának fenntartása vagy bűncselekmény megelőzése és megakadályozása érdekében az elítélt – a testüregekre is kiterjedően – megmotozható, személyes használati tárgyai és ruházata átvizsgálhatók, vele szemben mozgáskorlátozó eszköz, biztonsági elkülönítés alkalmazható, különleges biztonságú zárkába vagy körletre helyezhető (a továbbiakban együtt: biztonsági intézkedések), illetve az elítélttel szemben külön törvényben meghatározott esetben és módon kényszerítő eszközök alkalmazhatók.

(4a)129 Az elítélt különleges biztonságú zárkába helyezését a büntetés-végrehajtási intézet legfeljebb hat hónapra rendelheti el, amelyet egy alkalommal, három hónappal meghosszabbíthat. A büntetés-végrehajtási intézet döntéséről indokolt határozatot hoz. Ezt meghaladó időre a különleges biztonságú zárkába helyezés – alkalmanként – legfeljebb hat hónappal való meghosszabbításáról, valamint az elítéltnek legfeljebb hat hónapra különleges biztonságú körletre helyezéséről, vagy annak – alkalmanként – legfeljebb hat hónappal való meghosszabbításáról a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka indokolt határozattal dönt. A büntetés-végrehajtási intézet és a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának határozata ellen az elítélt a határozat közlésétől számított három napon belül a büntetés-végrehajtási bíróhoz fellebbezéssel élhet. A fellebbezésnek a végrehajtásra nincs halasztó hatálya.

(4b)130 A motozást, illetve a ruházat átvizsgálását az elítélttel azonos nemű személy – ide nem értve a motozásnál közreműködő orvost – végezheti, és az nem történhet szeméremsértő módon. A test üregeinek átvizsgálását csak orvos végezheti.

(4c)131 Mozgáskorlátozó eszközként – testi sérüléssel nem járó módon – rögzítő övvel vagy anélkül bilincs, vezető bilincs vagy a végtag rögzítésére alkalmas más eszköz az intézkedésre okot adó körülmény megszűnésig, de folyamatosan legfeljebb tizenkét óra tartamban alkalmazható, ha az elítélt egészségi állapota ezt megengedi.

(5) Felhatalmazást kap a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka annak az összegnek a megállapítására, amellyel az elítélt köteles a tartására fordított költséghez hozzájárulni.

34. § (1)132 Az elítélt a szabadságvesztés végrehajtása során okozott kárért a Polgári Törvénykönyv alapján felelős, a munkával összefüggésben okozott kárért fennálló felelősségére a munka törvénykönyvéről szóló törvény értelemszerűen irányadó.

(2)133 Az elítéltet az általa okozott kár megtérítésére – a 44. § (5) bekezdése szerinti munkáltatás esetén az elítélt által okozott kár bv. szerv általi megtérítését követően – a bv. szerv határozattal kötelezi, amely ellen a közléstől számított harminc napon belül keresettel fordulhat a határozatot hozó bv. szerv székhelye szerint illetékes bírósághoz.

(3)134 Ha az elítélt keresetet nem terjesztett elő, és a kárt önként nem térítette meg, a határozatban megállapított kártérítés összegét a bv. szerv az elítélt keresményéből — a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) vonatkozó szabályai szerint — levonhatja. Ha a levonás az elítélt fogvatartásának az ideje alatt nem teljesíthető, a határozatot hozó bv. szerv a kártérítési igény érvényesítésére keresettel fordulhat a székhelye szerint illetékes bírósághoz.

35. §135 (1)136 A szabadságvesztés végrehajtása során az elítéltet ért kárért a Polgári Törvénykönyv szerint a bv. szervezet felelős. Az elítéltet a munkájával összefüggésben ért kárért fennálló felelősségre a munka törvénykönyvéről szóló törvény értelemszerűen irányadó azzal, hogy a 44. § (5) bekezdése szerinti munkáltatás esetén az elítéltet ért kárt a gazdálkodó szervezettel szerződésben álló bv. szerv téríti meg. A kár megtérítése a kárért való felelősséget nem érinti, és a bv. szerv visszkereseti igényét nem gátolja.

(2) Az elítélt a kártérítési igényét annál a bv. szervnél terjesztheti elő, ahol a kár bekövetkezett, a 44. § (5) bekezdése szerinti munkáltatás esetén annál a bv. szervnél, amely a szerződést a gazdálkodó szervezettel megkötötte. A kártérítési igényt határozattal kell elbírálni, amely ellen az elítélt a közléstől számított harminc napon belül a határozatot hozó bv. szerv székhelye szerint illetékes bírósághoz keresettel fordulhat.

36. §137 (1) Az elítélt jogosult

a) a higiéniai feltételeknek megfelelő egészséges elhelyezésre, az egészségi állapotának és a szabadságvesztés végrehajtása alatti tevékenységének megfelelő élelmezésre, egészségügyi ellátásra;

b) a hozzátartozóival, valamint az általa megjelölt és a büntetés-végrehajtási intézet által engedélyezett személyekkel való levelezésre, a levelek gyakorisága és terjedelme nem korlátozott;

c) legalább havonként látogató fogadására; ha a büntetés-végrehajtási intézet biztonsága indokolja, az elítélt rácson keresztül beszélhet a látogatóval;

d) társadalmilag hasznos munka végzésére, a munka mennyiségének és minőségének megfelelő jövedelemre, munkavédelemre;

e) a nők és a fiatalkorúak a rájuk vonatkozó sajátos védelemre;

f)138 munkahelyi vagy üzemi baleset esetén baleseti ellátásra és baleseti egészségügyi szolgáltatásra;

g) a büntetés-végrehajtási intézetben és a büntetés-végrehajtástól független szervhez közérdekű bejelentés, panasz, kérelem és jognyilatkozat előterjesztésére;

h) vallási vagy lelkiismereti meggyőződésének szabad megválasztására, annak kinyilvánítására és gyakorlására;139

i) a személyi tulajdonához fűződő jogainak védelmére;

j) a szabadulása utáni munkába állása és letelepedése érdekében a munkáltató, valamint karitatív szervezetek megbízottjával és pártfogóval való érintkezésre;

k) naponként legalább egy órai szabad levegőn tartózkodásra;

l) pihenésre, szabadidőre, a rendszeresen végzett munka után fizetett szabadságra;

m) önképzésre, sajtótermékek megrendelésére, a büntetés-végrehajtási intézet művelődési és sportolási lehetőségeinek igénybevételére;

n) általános iskolai, indokolt esetben középfokú, valamint felsőfokú tanulmányok folytatására, a vizsgákra való felkészüléshez a jogszabályban meghatározott tanulmányi és vizsgaszabadságra;

o) ha külföldi állampolgár, államának diplomáciai, illetve konzuli képviseletéhez fordulni, annak képviselőjével érintkezni;

p)140 az ellene folyamatban lévő büntetőeljárás során a bíróság, az ügyész vagy a nyomozó hatóság által elektronikus eszközön átadott iratokba vagy az ellene folyamatban volt büntetőeljárásban keletkezett iratról elektronikus eszközön kiadott másolatba történő betekintéshez a büntetés-végrehajtási intézet által biztosított eszközt igénybe venni;

q)141 a már megállapított nyugellátásának, korhatár előtti ellátásának, szolgálati járandóságának, valamint egyéb rendszeres pénzbeli juttatásának a meghatalmazott személy kezéhez vagy a büntetés-végrehajtási intézethez folyósítására, továbbá a saját jogon járó családi pótléknak a letéti számláján való elhelyezésére.

(2) Az elítélt jogképessége nem korlátozott. A bírósági tárgyaláson való megjelenését lehetővé kell tenni, a költségek viselése szempontjából a helyzete azonos a többi állampolgáréval.

(3) Az elítélt legalább havonként kaphat és küldhet csomagot.

(4)142 A terhes és a kisgyermekes elítélt nőnek az egészségét védő és a gyermek fejlődését szolgáló, e törvényben nem szabályozott jogai nem korlátozhatók. Ha a szülésre a szabadságvesztés végrehajtása alatt kerül sor, és az együttes elhelyezést kizáró ok nem áll fenn, a gyermeket egyéves koráig az anyjával együtt kell elhelyezni.

(4a)143 Az anya és a gyermek együttesen nem helyezhető el, ha

a) az anya a gyermek gondozását nem vállalja,

b) a bíróság a szülői felügyeletet az anya valamennyi gyermekével kapcsolatosan megszüntette,

c) az anya ellen a gyermek sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt eljárás indult,

d) az anya egészségi állapota miatt a gyermek gondozását, nevelését nem tudja ellátni. Ez utóbbi esetben, ha az anya a gyermekét szoptatja, a gyermek a büntetés-végrehajtási intézet anya-gyermek körletén elhelyezhető.

(4b)144 A gyermek felett szülői felügyeletet gyakorló vagy a gyermekkel kapcsolattartásra jogosult másik szülő, valamint a gyám részére heti egy alkalommal a kapcsolattartást és a gyermek fejlődéséről a megfelelő tájékoztatást biztosítani kell.

(4c)145 A (4) bekezdésben meghatározott esetben a gyermek elhelyezése iránt indított eljárás elbírálására a büntetés-végrehajtási intézet székhelye szerint illetékes bíróság jogosult.

(5) Az elítélt állampolgári jogai a következőképpen módosulnak:

a) a közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez való joga nem veszélyeztetheti a büntetés-végrehajtási intézet rendjét és biztonságát;

b) a munkához való joga átmenetileg, a munkába állítását akadályozó ok fennállásáig szünetel;

c)146 a véleményét – ellenőrzés mellett – olyan formában nyilváníthatja, amely nem zavarja a büntetés-végrehajtási intézet rendjét és biztonságát; a vélemény nyilvánosságra hozatala a nemzetbiztonság védelme, minősített adat közlésének megakadályozása, illetőleg bűncselekmény közvetlen veszélyének fennállása esetén, annak megakadályozása, valamint a büntetés-végrehajtási intézet rendje és biztonsága érdekében korlátozható;

d) a levelezése — a hatóságokhoz és a nemzetközi szervezetekhez küldött levelek kivételével — a büntetés-végrehajtási intézet biztonsága szempontjából ellenőrizhető, az ellenőrzés lehetőségéről az elítéltet tájékoztatni kell;

e) távbeszélő használatára a büntetés-végrehajtási intézet lehetőségei szerint jogosult, ez ellenőrizhető, az ellenőrzés lehetőségéről az elítéltet tájékoztatni kell;

f) az egyesüléshez, a tanuláshoz való joga, valamint honvédelmi kötelezettségének teljesítése a szabadságvesztés végrehajtásának következtében korlátozott;

g)147 a pénzküldemény küldése és fogadása a jogcím igazolásához, az elítélt nyilatkozatához vagy kapcsolattartói minőség – ideértve a védővel való kapcsolattartást is – fennállásához köthető.

(6)148 A szabadságvesztés végrehajtása alatt szünetel az elítélt joga

a) a szabad mozgáshoz és a tartózkodási hely megválasztásához;

b) a gyülekezéshez;

c) a sztrájkhoz,

d) ahhoz, hogy az országgyűlési képviselők, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint az európai parlamenti képviselők választásán választható és – ha a közügyektől eltiltás hatálya alatt áll – választó legyen, valamint

e)149 a (7) és (8) bekezdésben meghatározott kivételekkel a szülői felügyelethez.

(6a)150 A szabadságvesztés végrehajtása alatt az elítélt részére biztosítani kell, hogy – ha ezzel élni akar – a választójogát gyakorolhassa. Az elítélt a fogvatartás helyén, a választási eljárásra vonatkozó jogszabályok szerint jogosult szavazni, az elítélt személyazonosságát a fogvatartó büntetés-végrehajtási intézet nyilvántartása alapján kell megállapítani. A büntetés-végrehajtási intézet köteles elősegíteni az elítélt választójogának gyakorlását, szükség esetén az elítélt részére félbeszakítást kell engedélyezni, amelynek tartama legfeljebb három nap.

(7)151 A (4) bekezdés szerinti együttes elhelyezése esetén az anya a gyermek felett a gondozás és a nevelés jogát gyakorolja.

(8)152 A (7) bekezdésben meghatározott eseten kívül az elítélt a gyermekével kapcsolattartásra jogosult, és a büntetés-végrehajtási jogviszony keretei között részt vehet a gyermek nevelésében, valamint a gyermek sorsát érintő lényeges kérdések eldöntésében, kivéve, ha a szülői felügyeleti jogát a bíróság megszüntette vagy korlátozta.

(9)153 Ha az elítélt a Btk. XIX. Fejezetében meghatározott valamely bűncselekményt tizennyolcadik életévet be nem töltött sértett sérelmére követte el, vagy a tizennyolcadik életévét be nem töltött sértett ellen elkövetett személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetési körülményeiből a szexuális motívum kimutatható, az elítélt befogadását követően fel kell mérni, hogy mennyire áll fenn a veszélye annak, hogy szabadon bocsátását követően hasonló bűncselekményt fog elkövetni. Ha ennek a lehetősége fennáll, akkor az elítélt részére – önkéntes részvételi alapon – fel kell ajánlani megfelelő viselkedésterápiát vagy más csoportos foglalkozáson való részvételt.

36/A. §154 A 36. § (1) bekezdésének h) pontja értelmében:

(1)155 A büntetés-végrehajtási intézetben minden elítélt számára lehetővé kell tenni, hogy az egyházi személy, a vallási tevékenységet végző szervezet vallásos szertartást hivatásszerűen végző tagja, az egyházi jogi személy vagy a vallási tevékenységet végző szervezet által megbízott más személy általi gondozásban részesülhessen.

(2)156 Az elítélt számára lehetővé kell tenni a vallási közösség által vallásos szertartás keretében végzett házasságkötést, keresztelést és temetést.

(3) Az elítélt eltiltható az istentiszteleten való részvételtől, ha az a büntetés-végrehajtási intézet rendjét vagy a biztonságot veszélyezteti.

(4)157 Az istentiszteletre önként jelentkezők részvétele — a (3) bekezdés alapján eltiltottakat, valamint a magánelzárást töltő elítélteket kivéve — nem korlátozható. Az (1) bekezdésben meghatározott személlyel való ellenőrzés nélküli találkozás lehetősége azonban ez esetben sem tagadható meg.

(5)158 A büntetés-végrehajtási intézet köteles elősegíteni a vallási közösség szociális, gondozói tevékenységét, az elítéltnek a szabadulásra való felkészítéséhez nyújtott szolgálatait.

36/B. §159 Az elítélt magánál tartható tárgyainak köre a büntetés-végrehajtási intézet rendjére és biztonságára figyelemmel korlátozható.

36/C. §160 (1)161 Az elítélt a 36. § (5) bekezdése c) pontjának megfelelően jogosult nyilatkozatot tenni a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény szerinti műsorszámban vagy sajtótermékben, illetve az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény szerinti elektronikus hírközlő hálózat útján történő közzététellel.

(2) A nyilatkozattétel engedélyezéséről vagy megtagadásáról a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka a kérelem benyújtásától számított három munkanapon belül határozattal dönt, e határidő lejártával az engedélyt megadottnak kell tekinteni. A nyilatkozattétel engedélyezése akkor tagadható meg, ha alapos okkal arra lehet következtetni, hogy a nyilatkozattétel a 36. § (5) bekezdésének c) pontjában meghatározott érdekek valamelyikét sértené vagy veszélyeztetné.

(3) A büntetés-végrehajtás országos parancsnoka haladéktalanul értesíti a sajtó képviselőjét, ha az elítélt nyilatkozattételét engedélyezte, vagy e törvény szerint az engedélyt megadottnak kell tekinteni. Az értesítésben a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka tájékoztatást ad a kapcsolatfelvétel részleteiről.

(4) Ha a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka a nyilatkozattételt megtagadja, arról indokolt írásbeli határozattal dönt. A határozat minősített adatot nem tartalmazhat. A nyilatkozattétel megtagadásáról szóló határozat ellen az elítélt, védője, illetőleg jogi képviselője a kézhezvételtől számított három munkanapon belül fellebbezést nyújthat be a büntetés-végrehajtási bíróhoz. A fellebbezést a büntetés-végrehajtási intézet haladéktalanul továbbítja a büntetés-végrehajtási bíróhoz. A büntetés-végrehajtási bíró a 9/A. § szerint jár el.

36/D. §162 A büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka vagy az általa kijelölt személy a nyilatkozattételt – a 36. § (5) bekezdésének c) pontjában foglaltak megtartása érdekében – ellenőrzi. Ha a nyilatkozattétel a 36. § (5) bekezdésének c) pontjában meghatározott érdekek valamelyikét sérti vagy veszélyezteti, a nyilatkozattétel megszakítható, és az elítéltet figyelmeztetni kell a szabályok megtartására és arra, hogy azok be nem tartása esetén a nyilatkozat közzététele megtagadható.

36/E. §163 (1) Az elítélt – hozzájárulásával készített – nyilatkozattételét tartalmazó írás, kép-, hangfelvétel (a továbbiakban: közlésre szánt anyag) közzétételéhez az országos parancsnok engedélye szükséges. Az engedély akkor tagadható meg, ha a közzététel a 36. § (5) bekezdésének c) pontjában meghatározott érdekek valamelyikét sértené, vagy veszélyeztetné.

(2) A közzététel engedélyezéséről vagy megtagadásáról a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka – a kérelem benyújtásától számított – három munkanapon belül határozattal dönt, e határidő lejártával az engedélyt megadottnak kell tekinteni. A közzététel megtagadásról indokolt írásbeli határozatot kell hozni. A határozat minősített adatot nem tartalmazhat. Ha az országos parancsnok az engedélyt megtagadja, a közlésre szánt anyagot vissza kell tartani.

(3) A közzététel megtagadásáról szóló határozat ellen az elítélt, védője, illetőleg jogi képviselője a kézhezvételtől számított három munkanapon belül fellebbezést nyújthat be a büntetés-végrehajtási bíróhoz. A fellebbezést a büntetés-végrehajtási intézet haladéktalanul továbbítja a büntetés-végrehajtási bíróhoz. A büntetés-végrehajtási bíró a 9/A. § szerint jár el.

(4) Ha a bíróság az országos parancsnok határozatát helybenhagyja, a közlésre szánt anyagot haladéktalanul meg kell semmisíteni.

37. § A büntetés-végrehajtási intézet a feladatainak megoldása érdekében támaszkodhat az elítéltek öntevékeny szervezeteire.

37/A. §164 (1)165 A büntetés-végrehajtási intézet rendjét, a fogvatartás biztonságát közvetlenül és súlyosan sértő vagy veszélyeztető események felszámolásának az idejére — legfeljebb öt napig — a büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka az elítéltek meghatározott csoportjára nézve elrendelheti a 36. § (1) bekezdésének b), c), d), k), m), n) és o) pontjaiban, a (3) bekezdésben, továbbá az (5) bekezdés e) pontjában foglalt jogok gyakorlásának teljes vagy részleges felfüggesztését. Az országos parancsnok az intézkedés időtartamát további öt nappal meghosszabbíthatja.

(2) Az (1) bekezdés szerinti intézkedés elrendeléséről vagy meghosszabbításáról az ügyészt haladéktalanul értesíteni kell. Az ügyész az intézkedés indokoltságát haladéktalanul megvizsgálja, annak tartalmát megváltoztathatja, a jogok gyakorlásának a felfüggesztését megszüntetheti.

(3) Az (1) bekezdés szerinti intézkedést kiváltó ok előidézésében vétlen elítélt részére az elmaradt jogainak gyakorlását utólag lehetővé kell tenni.

IV. CÍM

Az elítéltek nevelése

38. §166 (1) A szabadságvesztés végrehajtásának feladata, hogy fenntartsa az elítélt önbecsülését, fejlessze a felelősségérzetét, és ezzel elősegítse, hogy felkészüljön a szabadulása utáni, a társadalom elvárásának megfelelő önálló életre.

(2) Az (1) bekezdésben megjelölt feladat végrehajtása érdekében fel kell használni a szükséges gyógyító, oktató, erkölcsi és szellemi erőforrásokat, biztosítani kell a rendszeres munkavégzés feltételeit.

39. § (1)167

(2) Az elítéltet – büntetésének tartamához képest – betanított munkás illetve szakmunkásképzésben kell részesíteni.

(3) Indokolt esetben lehetővé kell tenni, hogy az elítélt középfokú tanulmányokat végezzen, illetve a megkezdett felsőfokú tanulmányokat folytassa.

(4) Az elítélt a vizsgára felkészüléshez a munka alól – a jogszabályban meghatározott időre – felmenthető.

(5) Lehetőséget kell adni az elítélt önképzésére.

40. § (1) Elő kell segíteni, hogy az elítélt a kedvező családi és munkahelyi kapcsolatait fenntartsa és fejlessze.

(2) A szabad idő hasznos felhasználása érdekében lehetőséget kell biztosítani az elítéltek művelődésére és sportolására.

41. § Az elítélt példamutató magatartásáért, a munkában elért eredményéért, a tanulásban tanúsított szorgalmáért, az elítéltek nevelésében való eredményes közreműködéséért, élet vagy jelentős anyagi érdek megmentéséért vagy súlyos veszély elhárításáért jutalomban részesíthető.

(2) A jutalmak:

a) dicséret,

b) annak engedélyezése, hogy az elítélt soron kívül csomagot kapjon,

c) látogató fogadása soron kívül, a látogatási idő meghosszabbítása,

d) a személyes szükségletekre fordítható összeg növelése,

e) tárgyjutalom,

f) pénzjutalom,

g) a fenyítés elengedése,

h) a végrehajtott fenyítés nyilvántartásának törlése,

i) rövid tartamú eltávozás,

j)168 kimaradás.

(3)169 A rövid tartamú eltávozás tartama évente fegyházban legfeljebb öt nap, börtönben legfeljebb tíz nap, fogházban és az átmeneti csoportban legfeljebb tizenöt nap, amely a szabadságvesztésbe beszámít. Ha az elítélt fizetett szabadsággal rendelkezik, az eltávozást a fizetett szabadságba be kell számítani.

41/A. §170 (1) Kimaradás annak az elítéltnek engedélyezhető, aki a szabadságvesztésből fegyházban legalább a büntetés tartamának felét kitöltötte, börtönben legalább hat hónapot, fogházban legalább három hónapot kitöltött, illetőleg, akit átmeneti csoportba helyeztek.

(2) A kimaradás tartama huszonnégy órát nem haladhat meg. A kimaradás idejére — az elítélt letétben lévő pénze terhére — a büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka költőpénz kiadását engedélyezheti.

(3) Kimaradás elsősorban az elítélt családi kapcsolatainak fenntartása, a szabadulása után a munkahelyről és a lakásról való gondoskodás elősegítése érdekében engedélyezhető.

(4) Nem engedélyezhető kimaradás, ha az elítélt

a) ellen újabb büntető eljárás van folyamatban;

b) a kimaradással kapcsolatos magatartási szabályokat ismételten vagy súlyosan megszegte.

(5) A kimaradás az elítéltek csoportja részére is engedélyezhető. A büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka dönti el, hogy a csoportos kimaradás kísérővel történik-e.

(6)171 A kimaradás időtartama a szabadságvesztésbe beszámít.

42. § (1) A büntetés-végrehajtás rendjét vétkesen megsértő elítélttel szemben – nevelése, valamint a büntetés-végrehajtás rendjének biztosítása érdekében – a következő fenyítések alkalmazhatók:

a) feddés,

b)172

c)

d) a személyes szükségletekre fordítható összeg csökkentése,

e)

f) magánelzárás,

g)

(2) A személyes szükségletekre fordítható összeg hat hónapig terjedő időre, legfeljebb ötven százalékkal csökkenthető.

(3)173

(4) A magánelzárás fegyházban harminc, börtönben húsz, fogházban tíz napig terjedhet; engedélyezhető, hogy az elítélt dolgozzék.

(5)174 Magánelzárás terhes és kisgyermekes nővel szemben nem alkalmazható.

(6) A magánelzárás végrehajtása alatt az elítélt

a) nem küldhet és nem kaphat csomagot;

b)175 nem fogadhat látogatót, kivéve a 36/A. § (1) bekezdésében meghatározott személyt, valamint a szabadulás előkészítése érdekében a leendő munkáltatóját, a hivatásos pártfogót és a karitatív szervezet megbízottját;

c) a személyes szükségleteire nem vásárolhat;

d) nem veheti igénybe a büntetés-végrehajtási intézet művelődési és sportolási lehetőségeit, sajtóterméket nem olvashat.

(7) Az elítélt a magánelzárás végrehajtása alatt is érintkezhet a védővel, a büntetés-végrehajtási intézet parancsnokának engedélyével, felügyelettel meglátogathatja a súlyos beteg hozzátartozóját, részt vehet a hozzátartozója temetésén.

(8) A magánelzárás végrehajtása folytán elmaradt látogatás, csomagküldemény és az elítélt személyes szükségleteire szolgáló vásárlás a magánelzárás végrehajtása után engedélyezhető.

(9) Ha az orvos az elítélt egészségi állapota miatt a magánelzárás végrehajtásának folytatását nem javasolja, a magánelzárás végrehajtását félbe kell szakítani.

43. § (1) A fenyítés kiszabásánál figyelemmel kell lenni a fegyelemsértés súlyára és az elítélt eddigi magatartására, szem előtt tartva a fenyítés célját.

(2) Ha a fegyelemsértés szabálysértést is megvalósít, azt fegyelmi vétségként kell elbírálni.

(3) Ha a fegyelemsértés bűncselekményt is megvalósít, a fenyítés mellett a feljelentést is meg kell tenni.

(4)176 A büntetés-végrehajtási intézet magánelzárást kiszabó határozata ellen az elítélt a büntetés-végrehajtási bíróhoz fellebbezéssel élhet. A fellebbezést a határozat közlésekor nyomban be kell jelenteni; a fellebbezésnek a magánelzárás végrehajtására halasztó hatálya van.

(5) A fegyelmi eljárás rendjét külön jogszabály határozza meg.

V. CÍM

Az elítéltek munkáltatása

44. § (1)177 Az elítéltek munkáltatása a szabadságvesztés végrehajtásának fontos része. Célja az, hogy elősegítse az elítélt testi és szellemi erejének fenntartását, lehetőséget adjon a szakmai gyakorlottság megszerzésére és fejlesztésére, és ezáltal megkönnyítse, hogy a szabadulása után a társadalomba beilleszkedjék.

(1a)178 Az elítéltet nem terheli munkavégzési kötelezettség, ha

a) tankötelezettsége áll fenn,

b) terhessége a hatodik hónapot elérte,

c) gyermekét a 36. § (4) bekezdése alapján a büntetés-végrehajtási intézetben gondozza,

d) munkaképtelen,

e) a reá irányadó nyugdíjkorhatárt betöltötte.

(2) Az elítéltet a büntetés-végrehajtási intézet adottságainak megfelelően kell társadalmilag hasznos munkával foglalkoztatni.

(3) A munka kijelölésénél figyelembe kell venni az elítélt testi és szellemi képességeit, lehetőség szerint a szakmai képzettségét és érdeklődését is.

(4)179 Az elítéltet munkával a büntetés-végrehajtási intézet vagy az e célra alapított gazdálkodó szervezet foglalkoztatja.

(5)180 A bv. szerv szerződése alapján az elítélt – írásban megadott hozzájárulásával – más gazdálkodó szervezetnél is végezhet munkát. Ha az elítélt a hozzájárulást visszavonja, a munka törvénykönyvéről szóló törvény szerinti felmondás szabályait kell alkalmazni azzal, hogy a felmondási idő harminc nap.

45. § (1) Az elítéltnek a munkavégzéssel kapcsolatos jogaira és kötelezettségeire a munkajog általános rendelkezései az irányadók, a büntetés-végrehajtás sajátosságaiból fakadó eltérésekkel.

(2) Gondoskodni kell az egészséges és biztonságos munkavégzésről.

(3) Az elítélt munkaideje megegyezik a munkajogi rendelkezésekben megállapított munkaidővel.

(4)181 Az elítéltet munkájáért az általános bérezési elvek figyelembevételével kell díjazni. Ha az elítélt munkavégzés helyett tanulmányokat folytat, ennek idejére jogszabályban meghatározott mértékű pénzbeli térítésre jogosult.

(5)182 Ha a büntetés-végrehajtási intézet az elítéltet átmenetileg nem tudja munkával foglalkoztatni, és az elítéltnek nincs letétben levő pénze, a büntetés-végrehajtási intézet gondoskodik az elítélt legfontosabb személyi szükségleteire fordítható összegről.

(6) Az elítéltet egyévi munkavégzés után húsz munkanap fizetett szabadság illeti meg.

VI. CÍM

Az elítéltek anyagi és egészségügyi ellátása

46. § (1) Az elítélt részére

a) egészséges és kulturált elhelyezést,

b) megfelelő élelmezést,

c) formaruhát kell biztosítani.

(2)183

47. §184 (1) Az elítélt egészségügyi ellátására az egészségügyi és társadalombiztosítási jogszabályok irányadók. Az elítéltet gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz juttatás a külön jogszabályban meghatározottak szerint illeti meg.

(2) A letéti pénzzel, jövedelemmel, más pénzbeli juttatással nem rendelkező, továbbá a közgyógyellátásra vonatkozó jogszabályi rendelkezések értelmében közgyógyellátásra jogosult elítélt esetében a gyógyszer és a gyógyászati segédeszköz térítési díját a büntetés-végrehajtási intézet a közgyógyellátásra vonatkozó jogszabályi rendelkezésekben meghatározott mértékig átvállalja. A dolgozó elítélt munkavégző képességének megőrzéséhez, helyreállításához szükséges gyógyszer, gyógyászati segédeszköz térítési díját a büntetés-végrehajtási intézet biztosítja.

(3) A várandós elítélt, valamint az anya-gyermek részlegen elhelyezett gyermek gyógyszert, gyógyászati segédeszközt térítés nélkül kap.

(4) Az elítélt a büntetés-végrehajtási intézet orvosának szakmai javaslatára, az intézetparancsnok engedélyével a hozzátartozó vagy harmadik személy által finanszírozott gyógyszert, gyógyászati segédeszközt használhatja.

(5) Az elítélt a jogszabályban meghatározott térítéshez, illetve részleges térítéshez kötött egészségügyi szolgáltatásokat a kiszabott térítési díj ellenében veheti igénybe.

(6) Az (5) bekezdésben foglalt költségek térítését a büntetés-végrehajtási intézet – különös méltánylást érdemlő esetekben – átvállalhatja.

47/A. §185 Az elítélt egészségügyi ellátása visszautasításával kapcsolatos önrendelkezési joga – a saját és a közösség egészségének védelme érdekében –

a) veszélyeztető, illetve közvetlen veszélyeztető állapot fennállása esetén,

b) sürgős szükség esetén,

c) közegészségügyi-járványügyi érdekből

korlátozható.

VII. CÍM

A fiatalkorúakra vonatkozó rendelkezések

48. § (1) Az I–IV. Cím rendelkezéseit a jelen Címben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni azokra az elítéltekre, akiknek a szabadságvesztést a fiatalkorúak börtönében vagy a fiatalkorúak fogházában kell letölteniük.

(2) A szabadságvesztés végrehajtása során különös gondot kell fordítani a fiatalkorú nevelésére, oktatására, személyiségének fejlesztésére és testi fejlődésére.

(3) A fiatalkorúak büntetés-végrehajtási intézetében felnőttkorú elítéltek csak az intézet működése érdekében helyezhetők el.

(4)186 A fiatalkorúak börtönében vagy fogházában töltendő szabadságvesztés esetén a 24/A. § rendelkezései a felnőttkorban elkövetett bűncselekmény miatt kiszabott szabadságvesztés tekintetében nem alkalmazhatók.

49. § (1) A fiatalkorúak szabadságvesztését külön büntetés-végrehajtási intézetben kell végrehajtani.

(2) A fiatalkorúak börtönének, illetőleg a fiatalkorúak fogházának rendje – a fiatalkorúak életkori sajátosságaiból fakadó eltérésekkel – a börtön, illetve a fogház rendjének felel meg.

50. § (1) Biztosítani kell, hogy a fiatalkorú szakmunkás, illetőleg betanított munkás képzésben vegyen részt, és lehetővé kell tenni, hogy középfokú tanulmányokat folytasson.

(2)187 A fiatalkorú neveléséhez és a társadalomba beilleszkedésének segítéséhez igénybe kell venni a gyámhatóság és az egyéb állami szervek, a társadalmi szervezetek, a hivatásos pártfogó, valamint a fiatalkorú hozzátartozóinak segítségét.

(3)188 Ha a fiatalkorú a Btk. XIX. Fejezet alá tartózó bűncselekményt követett el, a sajátos fejlődési szükségleteit fokozottan figyelemmel kell kísérni, és részére – önkéntes részvételi alapon – fel kell ajánlani megfelelő viselkedésterápiát vagy más csoportos foglalkozáson való részvételt.

51. §189 (1) A fiatalkorú dicsérő oklevéllel is jutalmazható.

(2) A rövid tartamú eltávozás tartama mind a fiatalkorúak börtönében, mind a fiatalkorúak fogházában évente legfeljebb tizenöt nap.

52. § (1)190

(2) A magánelzárás a fiatalkorúak börtönében húsz, a fiatalkorúak fogházában tíz napig terjedhet; engedélyezhető, hogy a fiatalkorú dolgozzék.

53. § A fiatalkorú munkáltatása a fiatalkorúakra vonatkozó munkajogi szabályok figyelembevételével történik; külső munkában részt vehet.

53/A. §191 A fiatalkorú gyógyszert, gyógyászati segédeszközt térítés nélkül kap.

VIII. CÍM

A katonákra vonatkozó rendelkezések

54. §192 (1)193 Az I–VI. cím rendelkezéseit a jelen címben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni azokra, akiknek a szabadságvesztést katonai fogdában kell letölteniük.

(2) A szabadságvesztés végrehajtásának rendje a katonai fogdában a fogház rendjének felel meg.

(3) Az intézetet, amelyben a katonai fogdában végrehajtandó szabadságvesztés büntetést kell végrehajtani, a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter jelöli ki. A katonai fogdában végrehajtandó fogházbüntetést a külön jogszabályban kijelölt intézet – e célra – elkülönített részén kell végrehajtani.

(4) A szabadságvesztés végrehajtása alatt a különböző állománycsoportú elítélteket el kell különíteni egymástól. Az elítéltek katonai érdekből is csoportosíthatók.

55. §194 (1) A katonai fogdában büntetésüket töltő elítéltek szolgálati kötelezettségei és jogai annyiban szünetelnek, illetőleg korlátozottak, amennyiben erről az ítélet vagy jogszabály rendelkezik, illetve amennyiben ezek érvényesülése a büntetés céljával ellentétes.

(2) Az elítéltek a szabadságvesztés végrehajtása alatt elöljárói és feljebbvalói joggal nem rendelkeznek, fegyvert nem viselhetnek, és szolgálatot nem láthatnak el.

(3) Az elítéltek a szabadságvesztés végrehajtása alatt rendfokozati és fegyvernemi jelzés nélküli egyenruhát viselnek.

(4) Kapcsolattartásra jogosult személy az elítélt állományilletékes parancsnoka, vagy annak megbízottja is.

56. §195 E cím alkalmazásában katona: a Btk. 127. § (1) bekezdésében meghatározott az a személy, akinek tényleges állományviszonya a vele szemben kiszabott büntetés vagy intézkedés végrehajtásának megkezdése, illetőleg a végrehajtás alatt fennáll.

57. §196

58. §197 A katonai fogdában biztosítani kell az elítéltek szakmai ismereteinek szinten tartását, illetve fejlesztését, továbbá azt, hogy az elítéltek az alakulatukkal való kapcsolatukat fenntartsák és fejlesszék.

59. §198 Az elítéltek anyagi és egészségügyi ellátására, valamint az elítéltek által okozott, illetőleg az elítélteket ért kár megtérítésére külön jogszabály vonatkozik.

IV/A. Fejezet199

59/A–59/H. §200

59/I. §201

V. Fejezet202

A közérdekű munka végrehajtása

A közérdekű munka végrehajtásának rendje

60. § (1) A közérdekű munka végrehajtásnak célja, hogy az elítélt a köz érdekében álló munkát végezzen, és hogy az az elítélt bűnismétlése megelőzésének és társadalmi beilleszkedésének az elősegítését is szolgálja.

(2)203 A közérdekű munka végrehajtásáról a pártfogó felügyelői szolgálat gondoskodik, amely feladatát a központi vagy helyi önkormányzati költségvetési szervekkel vagy ezek intézményeivel, helyi közszolgáltatást végző egyéb szervezetekkel, az állami és önkormányzati tulajdon kezelésével és fenntartásával megbízott vagy erre a célra az állam vagy az önkormányzat által létrehozott gazdálkodó szervezetekkel, az egyházi jogi személyekkel, a közhasznú jogállású szervezetekkel, a civil szervezetekkel, valamint a gazdálkodó szervezetekkel (a továbbiakban együtt: munkahely) és az állami foglalkoztatási szervvel együttműködésben látja el.

(3) A kijelölt munkahellyel a közérdekű munka tartamára nem létesül munkaviszony, az elítélt a munkát büntetés-végrehajtási jogviszony keretében végzi.

(4) A közérdekű munka végrehajtása során a napi munkaidő legalább négy óra, legfeljebb tizenkét óra. A közérdekű munkavégzés heti időtartama legalább négy óra, de a negyvennyolc órát nem haladhatja meg. A letöltött közérdekű munkát órákban kell nyilvántartani.

(5) A közérdekű munkát az első munkahely kijelöléséről szóló határozat jogerőre emelkedésétől számított két éven belül végre kell hajtani. A félbeszakítás, valamint a közérdekű munka szabadságvesztés büntetés vagy előzetes letartóztatás foganatba vétele miatti megszakításának tartama e határidőbe nem számít be. Ha két éven belül a közérdekű munkát az elítélt önhibájából nem végzi el, a pártfogó felügyelő jelentést készít, és a 67/C. § (2) bekezdése szerint kezdeményezi az ügyésznél a közérdekű munka szabadságvesztésre való átváltoztatásának indítványozását.

(6) A közérdekű munka végrehajtása során az elítélt jogosult

a) a munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban meghatározott védelemre,

b) ha a munkakör jellege indokolja, a munkahely által biztosított munkaruházatra és egyéni védőeszköz-ellátásra,

c) munkahelyi vagy üzemi baleset esetén a külön törvény szerinti baleseti ellátásként baleseti egészségügyi szolgáltatásra.

(7) Munkahelyi és üzemi baleset esetén a pártfogó felügyelő és a munkahely képviselője közös jegyzőkönyvet vesz fel, a továbbiakban a munkahely a munkavédelemről szóló törvényben és az egyéb, munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban meghatározottak szerint jár el.

(8) A közérdekű munka végrehajtása során az elítéltnek az általa okozott kárért való felelősségére, illetve az elítéltet ért kárért a munkahely felelősségére a munka törvénykönyvéről szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni azzal, hogy az elítélt anyagi felelősségének a mértékét a hasonló munkakörben foglalkoztatott munkavállalók távolléti díjának figyelembevételével kell megállapítani.

(9) A közérdekű munka végrehajtásának elévülését félbeszakítja, ha az elítélttel szemben szabadságvesztést vagy előzetes letartóztatást vesznek foganatba. Ezeknek a körülményeknek a megszűnéséig az elévülés nyugszik.

61. § (1) Az állami foglalkoztatási szerv a honlapján megjelentetett tájékoztatóban ismerteti a munkahelyekkel a közérdekű munkára ítéltek igénybevételének lehetőségét.

(2) Az állami foglalkoztatási szerv a közérdekű munka szervezése céljából a közérdekű munka végzésére kijelölhető munkahelyekről foglalkoztatói nyilvántartást (a továbbiakban: foglalkoztatói nyilvántartás) vezet. Az állami foglalkoztatási szerv a büntetőügyben kiszabott közérdekű munka végrehajtásra kijelölhető munkahelyekről vezetett foglakoztatói nyilvántartást és a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény (a továbbiakban: Szabs. tv.) alapján létrehozott közérdekű munka foglalkoztatói nyilvántartásnak a foglalkoztatókra vonatkozó részét egységes rendszerként működteti.

(3) A foglalkoztatói nyilvántartásba közérdekű munka végzésére kijelölhető munkahelyként nyilvántartásba vehető:

a) a központi és a helyi önkormányzati költségvetési szerv,

b) az állami és az önkormányzati fenntartású intézmény,

c) az állami és az önkormányzati tulajdon kezelésével és fenntartásával megbízott, vagy erre a célra az állam vagy az önkormányzat által létrehozott gazdálkodó szervezet,

d) a helyi közszolgáltatást végző egyéb szervezet,

e)204 az egyházi jogi személy,

f) a közhasznú jogállású szervezet,

g) a civil szervezet,

h) a gazdálkodó szervezet.

(4) A (3) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott munkahelyek kötelesek bejelenteni, a (3) bekezdés d)–h) pontjában meghatározott munkahelyek bejelenthetik az állami foglalkoztatási szerv részére az (5) bekezdés a)–i) pontjában foglalt adatokat.

(5) A foglalkoztatói nyilvántartás tartalmazza

a) a kijelölhető munkahely megnevezését és elérhetőségét,

b) a közérdekű munka jellegét (FEOR), a munkahelynek a tevékenységét (TEÁOR), a közérdekű munkaként végezhető munkakör megnevezését, leírását,

c) a kijelölhető munkahely által igényelt létszámot,

d) a munkavégzés helyét,

e) a munkavégzés tartamát,

f) a napi munkaidő legalacsonyabb és legmagasabb mértékét,

g) az arra vonatkozó adatokat, hogy a közérdekű munka az általános munkarend szerint heti pihenő- vagy munkaszüneti napokon végezhető-e,

h) az egy napon foglalkoztatható személyek legkisebb és legnagyobb létszámát,

i) a munkavégzéséhez szükséges

ia) iskolai végzettségre, szakképesítésre,

ib) személyi higiénés alkalmassági vizsgálatra

vonatkozó adatokat.

(6) Az állami foglalkoztatási szerv a honlapján való közzététellel tájékoztatja a pártfogó felügyelői szolgálatot azokról a munkahelyekről, amelyek közérdekű munka végzésére elítéltek kijelölését igénylik.

(7) A pártfogó felügyelő munkahely kijelöléséről szóló értesítése alapján az állami foglalkoztatási szerv átvezeti a változásokat a foglalkoztatói nyilvántartás (5) bekezdés szerinti adatain. Ha a pártfogó felügyelő a munkahely kijelöléséről értesíti a foglalkoztatási szervet, akkor a kijelölt munkahely nem jeleníthető meg a szabálysértési eljárásban kiszabott közérdekű munka, illetve a pénzbírság, helyszíni bírság vagy közigazgatási bírság megváltására vállalt közérdekű munka elvégzésre kijelölhető munkahelyként a foglalkoztatási szerv által a Szabs. tv. alapján vezetett közérdekű munka foglalkoztatói nyilvántartásban.

(8) Ha a foglalkoztatói nyilvántartás alapján a közérdekű munka elvégzésre nincs kijelölhető munkahely, a pártfogó felügyelő arra a Szabs. tv. alapján vezetett közérdekű munka foglalkoztatói nyilvántartás szerinti munkahelyet is kijelölhet.

A munkahely kijelölése

62. § (1)205 A közérdekű munka végrehajtására szolgáló munkahelyet az elítélt lakóhelye – ennek hiányában, illetve az elítélt kérelmére a tartózkodási helye – szerint illetékes kormányhivatal pártfogó felügyelője jelöli ki, a munkahely kijelölése előtt az elítéltet meghallgatja. Evégből az elítéltet a bíróság értesítésének kézhezvételétől számított nyolc napon belül megidézi, egyben az iskolai végzettségére, szakképesítésére és az egészségi állapotára vonatkozó iratok bemutatására hívja fel.

(2) Ha az elítéltnek magyarországi lakóhelye vagy tartózkodási helye nem ismert, az eljárásra a Fővárosi Kormányhivatal pártfogó felügyelője illetékes.

(3)206 A munkavégzés helyeként elsősorban az elítélt lakóhelye, ennek hiányában, illetve az elítélt kérelmére a tartózkodási helye szerinti munkahelyet kell kijelölni. Az elítélt legkésőbb a meghallgatáson nyilatkozhat arról, hogy a közérdekű munka végrehajtási helyét a tartózkodási helye szerint kéri kijelölni.

(4) A munkahely kijelölése előtt a pártfogó felügyelő foglalkoztathatósági szakvélemény kiadása érdekében kezdeményezi az elítélt foglalkoztathatósági vizsgálatát és az elítéltet a vizsgálaton való megjelenésre hívja fel.

(5) Az elítélt köteles a foglalkoztathatósági vizsgálaton megjelenni. A felhívásban az elítéltet figyelmeztetni kell arra, hogy ha a vizsgálaton nem jelenik meg és távolmaradását nem igazolja, akkor a pártfogó felügyelő a közérdekű munka szabadságvesztésre történő átváltoztatását kezdeményezi.

(6) Ha a foglalkoztathatósági vizsgálat elvégzésére jogosult arról értesíti a pártfogó felügyelői szolgálatot, hogy az elítélt a foglalkoztathatósági vizsgálaton nem jelent meg és az elítélt a távolmaradását nem mentette ki, a pártfogó felügyelő jelentést készít az ügyésznek. Az eljárásra a továbbiakban a közérdekű munka szabadságvesztésre történő átváltoztatásának szabályait kell alkalmazni.

63. § (1) Az elítélt a foglalkoztathatósági szakvéleményt köteles bemutatni a pártfogó felügyelőnek, aki ennek alapján – kivéve, ha a közérdekű munkavégzés félbeszakítására okot adó körülmény áll fenn – legkésőbb a foglalkoztathatósági szakvélemény bemutatásától számított tizenöt napon belül a közérdekű munka végrehajtására szolgáló munkahelyet határozatban jelöli ki.

(2) A munkahely kijelölése előtt a pártfogó felügyelő köteles a kötelezettségeire vonatkozó tájékoztatás mellett egyeztetni a kijelölhető munkahellyel. A kijelölés esetére a kötelezettségek vállalásáról a munkahely vezetője vagy képviseletre jogosult tisztségviselője nyilatkozatot tesz.

(3) A munkahely kijelölésénél az ítélet rendelkezésén túl figyelembe kell venni az elítélt egészségi állapotát, a foglalkoztathatósági szakvéleményt, az elítélt szakképzettségét, szakképesítését és a munkára való alkalmasságát, valamint az elkövetett bűncselekmény jellegét.

(4) A munkavégzés helyeként nem jelölhető ki az a munkahely,

a) ahol az ellátandó munkakört az elítélt – büntetett előéletére vagy a foglalkozástól eltiltás hatályára figyelemmel, vagy egészségi állapota miatt – nem töltheti be,

b) amelynek az elítélt akár a közérdekű munka megkezdése előtt, akár annak végrehajtása alatt vezető tisztségviselője vagy tulajdonosa, vagy abban üzletrésszel rendelkezik,

c) ahol az elítélt a közérdekű munka végrehajtása során a Ptk. szerinti hozzátartozójával kerülne alá-fölérendeltségi vagy elszámolási viszonyba,

d) amelynél a munkába járás költségeit az elítélt előreláthatólag nem tudja fedezni.

(5) A határozatban a pártfogó felügyelő meghatározza a munkavégzés kezdő időpontját.

(6) A munkahely kijelöléséről szóló határozat ellen a kézhezvételtől számított nyolc napon belül az ügyész, az elítélt és védője a büntetés-végrehajtási bíróhoz fellebbezhet. A fellebbezést az ügyben eljárt kormányhivatal pártfogó felügyelői szolgálatánál kell benyújtani. Ha a munkahely kijelöléséről a pártfogó felügyelő meghallgatáson határoz, az elítélt a fellebbezésről nyomban nyilatkozatot tesz, amit jegyzőkönyvbe kell foglalni. A pártfogó felügyelő a fellebbezést a rendelkezésre álló iratokkal együtt a fellebbezési határidő leteltét követően haladéktalanul felterjeszti a székhelye szerint illetékes büntetés-végrehajtási bírónak.

(7) Ha az elítélt a fellebbezésben kizárólag a közérdekű munka megkezdésének az időpontját kifogásolja, a büntetés-végrehajtási bíró a fellebbezést félbeszakítási kérelemként bírálja el.

(8) Ha az elítélt a pártfogó felügyelői meghallgatáson vagy a munkahely kijelöléséről szóló határozattal szemben benyújtott fellebbezésében úgy nyilatkozik, hogy a közérdekű munka elvégzését megtagadja, a pártfogó felügyelő erről jelentést készít az ügyésznek. Az eljárásra a továbbiakban a közérdekű munka szabadságvesztésre történő átváltoztatásának szabályait kell alkalmazni.

64. § (1)207 A munkahely kijelöléséről – a határozat előkészítése során a munkahellyel való kapcsolatfelvétel alapján –, továbbá a fellebbezés folytán a kijelölés módosításáról haladéktalanul értesíteni kell az elítélt lakóhelye, ennek hiányában, illetve az elítélt kérelmére a tartózkodási helye szerint illetékes állami foglalkoztatási szervet.

(2) A munkahely kijelöléséről szóló jogerős határozatot a pártfogó felügyelő kézbesíti az elítéltnek, és egyben a munkavégzés megkezdésére hívja fel az elítéltet. A felhívásban az elítéltet figyelmeztetni kell arra, hogy a foglalkoztathatósági szakvéleményt a munkahely képviselőjének mutassa be, továbbá arra, hogy ha a kijelölt munkahelyen a felhívás szerinti határidőn belül vagy időpontban nem jelenik meg, akkor a pártfogó felügyelő a közérdekű munka szabadságvesztésre történő átváltoztatását kezdeményezi.

(3) A munkavégzés kezdő időpontjáról a pártfogó felügyelő értesíti a munkahelyet.

65. § (1) Ha munkahely-kijelölés érdekében történő meghallgatáson az elítélt egészségi állapotával összefüggésben olyan adat merül fel, vagy a foglalkoztathatósági szakvélemény alapján – a foglalkoztatási korlátozásokra és a kijelölhető munkahelyekre figyelemmel – megalapozottan arra lehet következtetni, hogy az elítélt ideiglenesen nem lesz foglalkoztatható, és egészségi állapotában a közeli jövőben változás nem várható, a pártfogó felügyelő jelentést készít és a pártfogó felügyelői szolgálat székhelye szerint illetékes büntetés-végrehajtási bírónak javaslatot tesz a közérdekű munka félbeszakítására.

(2) Ha munkahely-kijelölés érdekében történő meghallgatáson az elítélt egészségi állapotával összefüggésben olyan adat merül fel, vagy a foglalkoztathatósági szakvélemény alapján megalapozottan arra lehet következtetni, hogy az elítélt egészségi állapotában olyan tartós változás következett be, ami a közérdekű munka végrehajtását nem teszi lehetővé, a pártfogó jelentést készít és a pártfogó felügyelői szolgálat székhelye szerint illetékes büntetés-végrehajtási bírónak javaslatot tesz a közérdekű munka végrehajthatósága megszűnésének a megállapítására.

Új munkahely kijelölése

66. § (1) Az elítélt lakóhelye, ennek hiányában vagy az elítélt kérelmére a tartózkodási helye szerint illetékes kormányhivatal pártfogó felügyelője hivatalból vagy az elítélt, illetve a munkahely kérelmére a közérdekű munka végrehajtására új munkahelyet jelöl ki, ha a közérdekű munka

a) a kijelölt munkahelyen nem hajtható végre,

b) végrehajtása

ba) a munkafegyelem biztosítása érdekében vagy

bb) az elítélt személyi körülményeiben történt változás miatt

más munkahelyen célszerű,

c) azért nem teljesíthető, mert az elítélt jövedelmi viszonyai miatt nem képes fedezni a kijelölt munkahelyre történő utazás költségeit, és azokat a munkahely sem fizeti meg.

(2) A pártfogó felügyelő új munkahelyet jelöl ki, ha erre a büntetés-végrehajtási bíró, illetve az ügyész felhívja.

(3) Az új munkahely kijelöléséről szóló határozat ellen a kézhezvételtől számított nyolc napon belül az ügyész, az elítélt és védője a büntetés-végrehajtási bíróhoz fellebbezést jelenthet be. Az elítélt és védője az új munkahely kijelölése iránti kérelmet elutasító határozattal szemben is fellebbezéssel élhet. A fellebbezést az ügyben eljárt kormányhivatal pártfogó felügyelői szolgálatánál kell benyújtani. Ha az új munkahely kijelöléséről a pártfogó felügyelő meghallgatáson határoz, az elítélt a fellebbezésről nyomban nyilatkozatot tesz, amit jegyzőkönyvbe kell foglalni.

(4) A pártfogó felügyelő a fellebbezést a rendelkezésre álló iratokkal együtt a fellebbezési határidő leteltét követően haladéktalanul felterjeszti a székhelye szerint illetékes büntetés-végrehajtási bírónak.

A közérdekű munka végrehajtásának ellenőrzése, az elítélt és a munkahely kötelezettségei

67. § (1) A közérdekű munka végrehajtását a pártfogó felügyelő ellenőrzi, ennek keretében rendszeresen vizsgálja, hogy az elítélt, illetve a munkahely a közérdekű munka végrehajtásával összefüggő kötelezettségeinek eleget tesz-e.

(2) A pártfogó felügyelő a közérdekű munka végrehajtásának nyilvántartására nyilvántartó lapot és jelenléti ívet állít ki, amely tartalmazza

a) az ügy számát,

b) az elítélt természetes személyazonosító adatait, lakóhelyét, tartózkodási helyét és egyéb elérhetőségét,

c) a munkahelyen történő megjelenések időpontját,

d) az egy munkanapon ledolgozott órák számát és munkanaponként az elítélt és a munkahely képviselőjének aláírását,

e) az összesen ledolgozott órák számát.

(3) A közérdekű munka végrehajtása során az elítélt köteles

a) a kijelölt munkahelyen a munkaidő kezdetére munkaképes állapotban megjelenni, és a meghatározott munkaidőben munkát végezni, esetleges hiányzásait orvos által vagy más megfelelő módon igazolni,

b) a kijelölt munkát szakismerete, képessége és legjobb tudása szerint, fegyelmezetten, a kijelölt munkahely képviselőjének az utasításai, vagy ha a munka felügyeletét a pártfogó felügyelő vagy a pártfogó felügyelői asszisztens látja el, az ő utasítása szerint elvégezni,

c) a munkavédelemmel, a tűzvédelemmel, a balesetvédelemmel és a környezetvédelemmel kapcsolatos előírásokat megtartani,

d) a kijelölt munkahelyen munkát végzőkkel együttműködni, és a munkáját úgy végezni, valamint általában olyan magatartást tanúsítani, hogy más egészségét, testi épségét ne veszélyeztesse, munkáját ne zavarja, anyagi kárt ne idézzen elő,

e) a közérdekű munka végrehajtása során az elítélt a pártfogó felügyelővel köteles együttműködni és számára a szükséges tájékoztatást megadni, a közérdekű munka végrehajtását elősegítő rendelkezéseit megtartani.

(4) A közérdekű munka végrehajtása során a munkahely köteles

a) az elítéltet az ítélet és a kijelölésről szóló határozat szerinti közérdekű munkával, hetente legalább egy napon, napi legalább négy és legfeljebb tizenkét óra közötti tartamban foglalkoztatni,

b) az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés feltételeit biztosítani,

c) a munkavégzéshez szükséges tájékoztatást és irányítást megadni, a munkavégzéshez szükséges ismeretek megszerzését biztosítani,

d) az elítéltet a munkavédelemmel, a balesetvédelemmel, a tűzvédelemmel és a környezetvédelemmel kapcsolatos előírásokról kioktatni,

e) az elítéltnek a munkával összefüggésben okozott kárt megtéríteni,

f) a pártfogó felügyelő által megküldött nyilvántartó lapot és jelenléti ívet vezetni,

g) az elítéltről kért felvilágosítást a pártfogó felügyelőnek megadni,

h) haladéktalanul értesíteni a pártfogó felügyelőt arról, ha

ha) az elítélt a büntetése letöltését megkezdte,

hb) az elítélt a közérdekű munka önkéntes végrehajtásának nem tesz eleget,

hc) új munkahely kijelölése tűnik célszerűnek,

hd) rendkívüli esemény következett be, így különösen, ha az elítéltet munkahelyi baleset érte,

he) az elítélt a meghatározott közérdekű munkát teljesítette.

A közérdekű munka végrehajtásának félbeszakítása

67/A. § (1) A büntetés-végrehajtási bíró az elítélt vagy védője kérelmére fontos okból, különösen az elítélt családi körülményeire, egészségi állapotára tekintettel a közérdekű munka végrehajtását félbeszakíthatja. A félbeszakítás tartama – a (2) bekezdésben meghatározott kivételekkel – évente a hatvan napot nem haladhatja meg.

(2) A büntetés-végrehajtási bíró a közérdekű munka végrehajtását hivatalból vagy az elítélt kérelmére félbeszakítja, ha az elítélt

a) a tizenkettedik hetet meghaladóan várandós, a gyermek egy éves koráig, feltéve, hogy gyermekét a saját háztartásában gondozza,

b) gyermekgondozási díjban vagy gyermekgondozási segélyben részesül, annak hátralévő idejére, de legfeljebb egy évre,

c)208 egészségi állapotában olyan tartós változás következett be, amely a közérdekű munka végrehajtását ideiglenesen nem teszi lehetővé, vagy a foglalkoztathatósági szakvélemény alapján, illetve a foglalkoztatási korlátozásokra és a kijelölhető munkahelyekre figyelemmel az elítélt ideiglenesen nem foglalkoztatható, legfeljebb egy évre.

(3) A (2) bekezdés alkalmazása esetén a büntetés végrehajtását haladéktalanul folytatni kell, ha

a) a gyermek nem az elítélt gondozásában van,

b) a gyermekgondozási díj vagy a gyermekgondozási segély folyósítását egy év eltelte előtt megszüntetik,

c) az elítélt egészségi állapota a közérdekű munka elvégzését lehetővé teszi.

(4) A félbeszakítás tartama a közérdekű munka tartamába nem számít be. A félbeszakítás alatt az elévülés nyugszik.

A közérdekű munka végrehajthatóságának megszűnése

67/B. § A közérdekű munka, illetve annak hátralévő része nem hajtható végre, ha az ítélet jogerőre emelkedése után az elítélt

a) megszületett gyermekének gondozásáról egy éven át saját háztartásában gondoskodott,

b) legalább egy évig gyermekgondozási díjban vagy gyermekgondozási segélyben részesült,

c)209 egészségi állapotában olyan tartós változás következett be, amely a közérdekű munka végrehajtását nem teszi lehetővé, vagy a foglalkoztathatósági szakvélemény, illetve a megismételt vizsgálat szerinti foglalkoztathatósági szakvélemény alapján a közérdekű munka végzésére az elítélt nem alkalmas,

d)210 öt évet vagy azt meghaladó időt töltött szabadságvesztésben vagy előzetes letartóztatásban.

A közérdekű munka átváltoztatása szabadságvesztésre

67/C. § (1) A pártfogó felügyelő jelentést készít, ha

a) az elítélt a közérdekű munka elvégzését megtagadja,

b) az elítélt a foglalkoztathatósági vizsgálaton nem jelenik meg és távolmaradását nem igazolja,

c) a munkahely értesítése alapján vagy az ellenőrzések során megállapítja, hogy az elítélt önhibájára visszavezethető okból

ca) a közérdekű munka megkezdésére megjelölt időpontban nem jelent meg,

cb) a munkavégzési kötelezettségének az arra való felhívás ellenére nem tett eleget,

cc) a munkafegyelmet súlyosan sértő magatartást tanúsított,

cd) a 60. § (5) bekezdésében meghatározott feltételek fennállnak.

(2) A pártfogó felügyelő a jelentést – az azt alátámasztó bizonyítékok csatolásával – megküldi az ügyésznek, és javaslatot tesz a közérdekű munka szabadságvesztésre való átváltoztatásának indítványozására.

(3) Az ügyész szükség esetén meghallgatja a pártfogó felügyelőt és az elítéltet, illetve további bizonyítékok csatolására hívhatja fel a pártfogó felügyelőt.

(4) Ha az átváltoztatás indítványozására az ügyész nem lát alapot, az ügyész, illetve ha a büntetés-végrehajtási bíró az ügyész indítványát elutasítja, a büntetés-végrehajtási bíró új munkahely kijelölésére hívja fel a kormányhivatal pártfogó felügyelői szolgálatát.

67/D. § (1) A közérdekű munka, illetve annak hátralévő része helyébe lépő szabadságvesztést úgy kell megállapítani, hogy négy óra közérdekű munkának egynapi szabadságvesztés felel meg. Az átváltoztatás után fennmaradó közérdekű munkának egynapi szabadságvesztés felel meg.

(2) A közérdekű munka szabadságvesztésre a munkahely kijelölését megelőzően is átváltoztatható, ha annak elmaradása az elítélt felróható magatartására vezethető vissza.

VI. Fejezet

A pénzbüntetés végrehajtása

68. § (1)211 A pénzbüntetést a törvényszék gazdasági hivatala hajtja végre.

(2) Az elítélt a pénzbüntetést legkésőbb a gazdasági hivatal felhívásának kézbesítésétől számított tizenöt napon belül, ha pedig a bíróság halasztást, illetőleg részletfizetést engedélyezett, a bíróság által megállapított időpontig köteles megfizetni.

(3)212 Ha az elítélt a pénzbüntetést a (2) bekezdésben meghatározott időpontig nem fizette meg, a gazdasági hivatal

a)213 fiatalkorú elítélt esetén a pénzbüntetés behajtása iránt intézkedik, ennek eredménytelensége esetén a büntetés-végrehajtási bírót megkeresi a pénzbüntetés közérdekű munkára vagy szabadságvesztésre átváltoztatása iránt,

b)214 felnőttkorú elítélt esetén a büntetés-végrehajtási bírót megkeresi a pénzbüntetés szabadságvesztésre átváltoztatása iránt.

(3a)215 A meg nem fizetett pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztést úgy kell megállapítani, hogy egynapi tétel helyébe egynapi szabadságvesztés lép.

(3b)216 A közérdekű munka vagy annak hátralévő része helyébe lépő szabadságvesztést úgy kell megállapítani, hogy két óra közérdekű munkának egynapi szabadságvesztés felel meg. Az átváltoztatás után fennmaradó közérdekű munkának egynapi szabadságvesztés felel meg.

(4)217 A pénzbüntetés helyébe lépő közérdekű munka végrehajtására az V. fejezet rendelkezéseit kell alkalmazni azzal, hogy a napi munkaidő legalább két óra, legfeljebb nyolc óra.

69. §218 (1) A pénzbüntetés akkor is megfizethető, ha azt a bíróság már átváltoztatta szabadságvesztésre vagy közérdekű munkára.

(2) Ha a pénzbüntetést a helyébe lépő szabadságvesztés vagy közérdekű munka végrehajtásának megkezdése előtt megfizetik, a szabadságvesztés vagy a közérdekű munka nem hajtható végre, ha pedig a szabadságvesztés vagy a közérdekű munka végrehajtása alatt fizetik meg, a befizetés azonosítását követően az elítéltet nyomban szabadon kell bocsátani, vagy a közérdekű munka végzése alól fel kell menteni.

(3) Ha a pénzbüntetést a szabadságvesztésre vagy a közérdekű munkára való átváltoztatás után részben fizetik meg, a szabadságvesztésnek vagy a közérdekű munkának az a része hajtható végre, amely a meg nem fizetett pénzbüntetésnek felel meg.

VI/A. Fejezet219

A KÖZÉRDEKŰ MUNKA ÉS A PÉNZBÜNTETÉS HELYÉBE LÉPŐ SZABADSÁGVESZTÉS VÉGREHAJTÁSA

69/A. § (1) A közérdekű munka és a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztés büntetés végrehajtására a IV. fejezet rendelkezéseit e fejezet szerinti eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) A közérdekű munka és a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztés büntetés végrehajtására – kivéve a Btk. 51. § (2) bekezdésében meghatározott esetet – a szabadságvesztés fogház fokozatának rendelkezései az irányadók, azzal, hogy a közérdekű munka és a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztést töltő elítélt

a) a szabadságvesztésre ítéltekkel együtt elhelyezhető,

b) havonta legalább két alkalommal fogadhat látogatót,

c) kérelmére részt vehet a munkáltatásban.

(3) A közérdekű munka és a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztést foganatosító büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka a 37/A. § (1) bekezdésében meghatározott okok fennállásának az idejére – legfeljebb öt napig – a közérdekű munka és a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztést töltő elítéltek meghatározott csoportjára nézve elrendelheti a (2) bekezdés b)–c) pontjában, továbbá a 22/A. § (1) bekezdésében és a 36. § (1) bekezdés b)–c), k) és m)–n) pontjában, a 36. § (3) bekezdésében, valamint a 36. § (5) bekezdés e) pontjában foglalt jogok gyakorlásának teljes vagy részleges felfüggesztését. Az országos parancsnok az intézkedés időtartamát további öt nappal meghosszabbíthatja. A 37/A. § (2)–(3) bekezdését megfelelően alkalmazni kell.

(4) A közérdekű munka és a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztést töltő elítélt részére biztosítani kell, hogy – ha ezzel élni akar – a választójogát gyakorolhassa. Az elítélt a fogvatartás helyén, a választási eljárásra vonatkozó jogszabályok szerint jogosult szavazni, az elítélt személyazonosságát a fogvatartó büntetés-végrehajtási intézet nyilvántartása alapján kell megállapítani. A büntetés-végrehajtási intézet köteles elősegíteni az elítélt választójogának gyakorlását, szükség esetén az elítélt részére félbeszakítást kell engedélyezni, amelynek tartama legfeljebb három nap. (5) A magánelzárás fenyítés a Btk. 51. § (2) bekezdése esetén is legfeljebb tíz napig terjedhet.

69/B. § (1) A büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka fontos okból, így különösen az elkövető személyi és családi körülményeire, egészségi állapotára tekintettel a közérdekű munka és a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztést legfeljebb harminc napig terjedő időtartamra félbeszakíthatja.

(2) Ha az elkövető kórházi gyógykezelése szükséges és az a büntetés-végrehajtás keretei között nem megoldható, a büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka a gyógykezelés tartamára a közérdekű munka és a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztést félbeszakítja.

(3) A félbeszakítás tartama a közérdekű munka és a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztés tartamába nem számít be. A félbeszakítás alatt a közérdekű munka és a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztés elévülése nyugszik.

VII. Fejezet

A foglalkozástól eltiltás, a járművezetéstől eltiltás, a kiutasítás, a közügyektől eltiltás, a kitiltás és a sportrendezvények látogatásától való eltiltás végrehajtása220

70. § (1)221 A végrehajtandó szabadságvesztés mellett kiszabott foglalkozástól eltiltás, járművezetéstől eltiltás, kiutasítás, közügyektől eltiltás, sportrendezvények látogatásától való eltiltás és kitiltás tartamába be kell számítani a következő időket is:

a) az ítélet jogerőre emelkedése és a szabadságvesztés megkezdése között eltelt időt,

b) a szabadságvesztés félbeszakításának tartamát,

c) a feltételes szabadságon töltött időt, ha a bíróság azt nem szüntette meg.

(2)222 A közügyektől eltiltás kivételével az (1) bekezdésben meghatározott büntetések tartamába nem számít be az az idő, amely alatt az elítélt

a) szabadságvesztést töltött – ideértve a más ügyben kiszabott, valamint a közérdekű munka vagy a pénzbüntetés átváltoztatása folytán végrehajtott büntetést is –,

b) más ügyben előzetes fogvatartásban volt, feltéve, hogy elítélték.

(2a)223 A közügyektől eltiltás tartamába nem számít be az az idő, amely alatt az elítélt

a) azt a szabadságvesztést tölti, amelynek alapján a bíróság a közügyektől eltiltást kiszabta,

b) olyan összbüntetésbe foglalt szabadságvesztést tölt, amelyhez kapcsolódóan közügyektől eltiltást is végre kell hajtani,

c) az a)–b) pontban megjelölt szabadságvesztés végrehajtása alól kivonja magát.

(3)224 A foglalkozástól eltiltás és a járművezetéstől eltiltás büntetések, valamint a közügyektől eltiltás és a kitiltás mellékbüntetések végrehajtását a rendőrség ellenőrzi.

(4)225 A járművezetéstől eltiltás esetén az ezzel összefüggő feladatok ellátásáról a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala (a továbbiakban: járási hivatal) a bíróság értesítése alapján gondoskodik.

71. § A közügyektől eltiltásról a bíróság értesíti azt a szervet, amelyet ez a büntetés érint.

72. § (1)226 Jogszabály foglalkozástól eltiltás esetén a szakképzettséget igénylő foglalkozás újbóli gyakorlását a foglalkozáshoz szükséges jártasság, alkalmasság igazolásától teheti függővé. Az elítélt a foglalkozás újbóli gyakorlását mindaddig nem kezdheti meg, amíg a foglalkozáshoz szükséges jártasságát, alkalmasságát a jogszabályban előírt módon nem igazolja. Ezt a rendelkezést kell alkalmazni a végleges hatályú eltiltás alóli mentesítés esetén is az alkalmasság igazolásának módjára.

(2) A foglalkozástól végleges hatályú eltiltás alól a bíróság az elítéltet a kérelmére mentesítheti. A mentesítésnek akkor lehet helye, ha az elítélt a foglalkozás gyakorlására alkalmasságát a bíróság által előírt módon igazolja.

73. § (1)227 A járművezetéstől eltiltás tartamába be kell számítani azt az időt, amelynek tartamára az elítélt vezetői engedélyét a bűncselekménnyel összefüggésben a helyszínen elvették, vagy azt a hatóságnál leadta.

(2)228 A 72. § rendelkezéseit a járművezetéstől eltiltás esetén azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a járművezetéshez szükséges jártasságot a járási hivatalnál kell igazolni.

74. § (1)229 A kitiltott a kitiltás tartama alatt köteles a kitiltást elrendelő határozatot vagy annak hiteles kivonatát magánál tartani, és ha a rendőrség igazoltatja, a határozatot a személyazonosító igazolvánnyal együtt bemutatni.

(2)230 A kitiltott köteles az ítélet jogerőre emelkedését, illetve a szabadságvesztésből vagy elzárásból való szabadulását követő nyolc napon belül elhagyni az ítéletben megjelölt helységet vagy helységeket, illetve államigazgatási területet, az általa szabadon választott helységbe távozni, és ott a rendőrségnél jelentkezni.

(3) A rendőrség fontos okból a kitiltás végrehajtását félbeszakíthatja, illetőleg engedélyezheti, hogy az elítélt rövid tartamra visszatérjen olyan helységbe, ahonnan kitiltották.

75. §231 (1)232 A kiutasítást – ha azt végrehajtandó szabadságvesztés vagy elzárás mellett szabták ki – a szabadságvesztés vagy elzárás kiállása után, egyébként az ítélet jogerőre emelkedése után kell végrehajtani.

(2)233 A kiutasítás végrehajtása a területi idegenrendészeti hatóság hatáskörébe tartozik.

76. §234 (1) A sportrendezvények látogatásától való eltiltás végrehajtását – a bíróság értesítése alapján – a sportrendészeti nyilvántartás alapján a rendőrség ellenőrzi.

(2) Az elítélt az eltiltás tartama alatt köteles a bíróság által meghatározott sportrendezvények, sportlétesítmények helyszínétől távol maradni.

77–78. §235

79. §236

VII/A. Fejezet

A katonai büntetések és mellékbüntetések végrehajtása237

80. §238 A lefokozást, a szolgálati viszony megszüntetését, a rendfokozatban való visszavetést és a várakozási idő meghosszabbítását az illetékes miniszter (országos hatáskörű szerv vezetője), illetőleg a megfelelő személyügyi hatáskörrel rendelkező parancsnok hajtja végre.

VIII. Fejezet

Az intézkedések végrehajtása

I. CÍM

A megrovás végrehajtása

81. §239 (1) Ha a terhelt a határozat kihirdetésekor jelen van, a megrovást a bíróság a határozat jogerőre emelkedésének bevárása nélkül, illetőleg az ügyész szóban foganatosítja, egyéb esetben a megrovás végrehajtása a határozat kézbesítésével történik.

(2) Fiatalkorú esetében a megrovás foganatosításáról a fiatalkorú gondozóját értesíteni kell.

II. CÍM

A próbára bocsátás végrehajtása

82. § (1) A próbaidő a próbára bocsátást elrendelő határozat jogerőre emelkedésével kezdődik.

(2) Ha a bíróság a próbaidőt meghosszabbítja, a meghosszabbítás a próbaidő korábbi határidejének elteltével kezdődik. Ilyen esetben a próbaidő tartama a három évet meghaladhatja.

(3) Ha a próbára bocsátotton olyan szabadságvesztést hajtanak végre, amellyel kapcsolatban a bíróság a próbára bocsátást nem szüntette meg, a próbaidő a szabadságvesztés tartamával meghosszabbodik.

(4) A próbára bocsátás megszűnik, ha a próbaidő eltelt vagy a bíróság a próbára bocsátást megszüntette.

II/A. CÍM240

A jóvátételi munka végrehajtása

82/A. § (1) A jóvátételi munka elvégzését a határozat jogerőre emelkedésének napjától számított egy éven belül kell igazolni az ügyben első fokon eljárt bíróságnál.

(2) A jóvátételi munkát a bíróság által megállapított munkaórák szerinti tartamban kell elvégezni, az elítélt és a munkavégzés helyét biztosító szervezet vagy intézmény megegyezése szerinti feltételekkel. Az elítélt köteles a jóvátételi munkavégzés helyét biztosító szervezet vagy intézmény munkabiztonságra vonatkozó rendelkezéseit megtartani.

(3) A jóvátételi munka idejére nem létesül munkaviszony. A jóvátételi munka nem minősül szervezett munkavégzésnek.

(4)241 A jóvátételi munka elvégzéséről az érintett állami vagy önkormányzati fenntartású intézmény vezetője, közhasznú jogállású civil szervezet vezető tisztségviselője vagy az egyházi jogi személy vagy a vallási tevékenységet végző szervezet képviselője vagy erre felhatalmazott tisztségviselője két példányban igazolást állít ki. Az igazolás közokirat. Az elítélt az igazolás egyik példányát a bíróság részére átadja.

(5)242 A pártfogó felügyelői szolgálat szükség esetén tanácsadással segíti az elítéltet a jóvátételi munka helyének kiválasztásában. Ennek érdekében a pártfogó felügyelői szolgálat önkéntes bejelentkezés alapján nyilvántartást vezet arról az állami vagy önkormányzati intézményről, közhasznú jogállású civil szervezetről, egyházi jogi személyről vagy vallási tevékenységet végző szervezetről, amely jóvátételi munka végzésére elítéltet fogadnának.

(6) A jóvátételi munkahelyek nyilvántartása tartalmazza az (5) bekezdés szerinti szervezet megnevezését, székhelyét, a képviselő vagy kapcsolattartó személy nevét és telefonos elérhetőségét, a jóvátételi munka jellegét, valamint a munkavégzésre igényelt létszámot.

(7) Ha az elítélt pártfogó felügyelet alatt áll, részére a pártfogó felügyelő a jóvátételi munkavégzés helyének kiválasztásában segítséget nyújt, továbbá a pártfogó felügyelő a jóvátételi munka elvégzését ellenőrzi.

III. CÍM

A kényszergyógykezelés végrehajtása

83. § (1)243 A kényszergyógykezelést és az ideiglenes kényszergyógykezelést az erre kijelölt, zárt büntetés-végrehajtási egészségügyi intézetben (Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet, a továbbiakban: Intézet) kell végrehajtani.

(1a)244 A kényszergyógykezelés, valamint az ideiglenes kényszergyógykezelés költségei az államot terhelik.

(2) A kényszergyógykezelés kezdete az Intézetbe befogadás napja.

(3) Az Intézet vezető főorvosa haladéktalanul előterjesztést tesz a bírósághoz a kényszergyógykezelés megszüntetésére, ha ezt a beteg állapota indokolja.

(4)245 A betegnek az Intézetbe történő befogadása napjától számított harmadik hónap folyamán az Intézet főigazgató főorvosa a beteg állapotára vonatkozó részletes kórrajzkivonatot megküldi a kényszergyógykezelés felülvizsgálatára illetékes bíróságnak [Be. 566. § (1) bek.]. Ezt az eljárást a kényszergyógykezelés megszüntetéséig hat havonta meg kell ismételni.

(5)246 Ha a kényszergyógykezelést ideiglenes kényszergyógykezelés előzte meg és annak végrehajtását nem szakították meg, a (4) bekezdés szerinti időtartamot az ideiglenes kényszergyógykezelés megkezdésétől kell számítani, azonban a kórrajzkivonatot legkorábban a kényszergyógykezelést elrendelő ítélet jogerőre emelkedésétől számított három hónap elteltével kell a bíróságnak megküldeni.

(6)247 Az ideiglenes kényszergyógykezelés végrehajtására a kényszergyógykezelés szabályai irányadók azzal, hogy az Intézet főigazgató főorvosa a szükséges vizsgálat, megfigyelés és gyógykezelés után, az ideiglenes kényszergyógykezelés határidejének lejárta előtt az ügyésznek, illetőleg a bíróságnak megküldi a beutalt állapotára vonatkozó részletes kórrajzkivonatot. Ha az ideiglenes kényszergyógykezelésre befogadott nem kóros elmeállapotú, a főigazgató főorvos haladéktalanul előterjesztést tesz a rendelkezésre jogosultnak az ideiglenes kényszergyógykezelés megszüntetésére.

84. § (1) A kényszergyógykezelés során a beteget az orvostudomány mindenkori állása szerinti szakszerű ellátásban kell részesíteni, hogy ezáltal állapotának romlását megakadályozzák, és egészségét mielőbb, a lehetséges mértékig helyreállítsák.

(2)248 A kényszergyógykezelésre utalt betegre – a jogszabályban meghatározott eltérésekkel – a pszichiátriai betegek intézeti gyógykezelésére kötelező irányadó szabályokat kell alkalmazni [az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) 189–195. §]. Az intézkedés végrehajtása során biztosítani kell a beteg

a) felügyeletét,

b) szakellátásához szükséges megfelelő elhelyezését,

c) anyagi és egyéb egészségügyi ellátását,

d) szociális és jogi érdekeinek védelmét,

e) életvitelszerű benntartózkodásához az Intézet rendjével összhangban lévő feltételeket.

(3)249 A beteg

a) köteles az Intézet rendjét megtartani, a meghatározott formaruhát viselni,

b) az általa okozott kár megtérítésére nem kötelezhető.

(4)250 A beteg az Eütv. 11. §-ában meghatározott kapcsolattartási jogát a következő eltérésekkel gyakorolhatja:

a) a beteg hozzátartozóival, valamint az általa megjelölt és az Intézet által engedélyezett személyekkel tarthat kapcsolatot, ennek keretében

– levelet korlátlanul küldhet és kaphat,

– látogatót hetente fogadhat, csomagot hetente kaphat és küldhet,

– hetente telefonálhat;

b) a kapcsolattartás valamennyi formáját az Intézet ellenőrizheti. Az ellenőrzés lehetőségéről a beteget tájékoztatni kell;

c) a beteg állapotára figyelemmel a látogatás későbbi időpontra halasztható, illetve soron kívüli látogatás engedélyezhető.

(5)251 A beteget megilleti a vallási meggyőződésének megfelelő egyházi személlyel vagy vallási tevékenységet végző szervezet vallásos szertartást hivatásszerűen végző tagjával való kapcsolattartásának és vallása szabad gyakorlásának joga.

84/A. §252 (1)253 A beteggel szemben az Eütv.-ben meghatározott okok miatt és az ott meghatározott módokon van helye korlátozó intézkedések alkalmazásának.

(2)254 A beteggel szemben a büntetés-végrehajtási szervezetről szóló 1995. évi CVII. törvényben meghatározott kényszerítő eszközök közül kizárólag korlátozott testi kényszer (megfogás vagy lefogás) alkalmazható, és csak abban az esetben, ha a betegnek az igazságügyi elmegyógyító és megfigyelő intézetből vagy a felügyelet mellett az intézeten kívüli tartózkodása színhelyéről engedély nélküli távozását másként nem lehet megakadályozni.

(3)255 A beteg az Intézetet csak gyógyítása érdekében, orvosilag indokolt esetben hagyhatja el.

(4)256 Ha a kényszergyógykezelés megkezdésétől egy év eltelt, a beteg gyógyulása érdekében, külön jogszabályban meghatározott adaptációs bizottság javaslatára a főigazgató főorvos engedélyével adaptációs szabadságra bocsátható. Az adaptációs szabadság tartama legfeljebb 30 nap, amely egy alkalommal legfeljebb 30 nappal meghosszabbítható. Adaptációs szabadság több alkalommal is engedélyezhető.

(5)257 A beteg – egészségi állapota alapján – bíróság előtti megjelenéséről a főigazgató főorvos dönt.

84/B. §258 (1) A beteget azon a napon kell elbocsátani az Intézetből, amelyen

a)259

b) a kényszergyógykezelés megszüntetéséről a bíróság értesítőlapja az Intézetbe megérkezik.

(2)260

IV. CÍM

85. §261

86. §262

V. CÍM

Az elkobzás végrehajtása

87. § (1)263 Az elkobzást a törvényszék gazdasági hivatala hajtja végre.

(2)264 Az elkobzás végrehajtását a polgári perben eljáró bíróság határozatának jogerőre emelkedéséig el kell halasztani, ha az egyéb érdekelt az ítélet jogerőre emelkedését követően hatvan napon belül tulajdonjogi igényét egyéb törvényes úton érvényesítette.

88. § (1)–(2)265

(3)266 Ha elkobzott dolog külön jogszabályban meghatározott közérdekű felhasználásának lehet helye, az elkobzás végrehajtását a közérdekű felhasználásról döntésre jogosult szervezet által adott tájékoztatás beérkezéséig nem lehet megkezdeni.

89. § (1)267 Az elkobzott dolgot rendszerint értékesíteni kell. Az értékesítés kereskedelmi tevékenység folytatására jogosult gazdálkodó szervezet vagy egyéni vállalkozó útján, továbbá – jogszabályban meghatározott esetben – árverésen történhet.

(2) Az elkobzott dolgot meg lehet semmisíteni, ha értékesítésre alkalmatlan, vagy az értékesítése iránt tett intézkedések nem vezettek eredményre; illetőleg az eredeti állapotban való értékesítése a közrendet, a közegészséget vagy a közerkölcsöt sértené, illetve veszélyeztetné.

(3)268 Az elkobzott dolgot meg kell semmisíteni, ha az értékesítés valamely szellemi tulajdonjogot sértene.

(4)269 Élő állat elkobzásának végrehajtása során

a)270 veszélyes eb, valamint egyéb veszélyes állat esetén a külön jogszabályokban meghatározott módon kell eljárni,

b)271 természetvédelmi oltalom alatt álló, vagy nemzetközi természetvédelmi egyezmény hatálya alá tartozó állatot a természetvédelmi hatóságnak, más állatot az élelmiszerlánc-felügyeleti szervnek kell átadni.

VI. CÍM

A vagyonelkobzás foganatosítása272

90. §273 A vagyonelkobzás foganatosítása a bírósági végrehajtó feladata.

VI/A. CÍM274

Az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tételének végrehajtása

91. §275 (1) Az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tételének teljesítésére – a Be. 596/A. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott kivétellel – az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló törvényben meghatározott tárhelyszolgáltató köteles. Az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tételét a bírósági végrehajtó hajtja végre.

(2) A büntetés-végrehajtási bíró a bírósági végrehajtó értesítése alapján a tárhelyszolgáltatóval szemben a hozzáférhetetlenné tételi kötelezettség elmulasztása miatt százezer forinttól egymillió forintig terjedő pénzbírságot szabhat ki. A pénzbírságot kiszabó határozattal szemben halasztó hatályú fellebbezésnek van helye.

(3) Ha a tárhelyszolgáltató a rendbírságot kiszabó határozat jogerőre emelkedését követő egy munkanapon belül a kötelezettségét nem teljesíti, a pénzbírság háromhavonta ismételten kiszabható. Az ítélet jogerőre emelkedésétől számított három év elteltével pénzbírság kiszabásának nincs helye.

(4) Ha a tárhelyszolgáltató a kötelezettség elmulasztása miatt első alkalommal jogerősen kiszabott pénzbírság ellenére nem teljesíti a kötelezettségét, a büntetés-végrehajtási bíró az iratokat haladéktalanul megküldi az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tételéről első fokon határozatot hozó bíróságnak a Be. 596/A. §-a szerinti eljárás lefolytatása érdekében.

(5) Az elektronikus adathoz való hozzáférés végleges megakadályozását az elektronikus hírközlési szolgáltatók a bíróság határozatáról szóló értesítéstől számított egy munkanapon belül kötelesek végrehajtani.

VII. CÍM

A pártfogó felügyelet végrehajtása

92. § (1) A pártfogó felügyelet célja, hogy az elkövető ellenőrzésével és irányításával elősegítse annak megakadályozását, hogy ismételten bűncselekményt kövessen el, és segítséget nyújtson a társadalomba való beilleszkedéséhez, az ehhez szükséges szociális feltételek megteremtéséhez.

(2) A pártfogoltat megilletik azok a jogok, amelyeket a IX. fejezet az utógondozottnak biztosít.

93. §276

94. § (1)277 A pártfogó felügyeletet a pártfogó felügyelői szolgálat hajtja végre.

(2)278 A pártfogó felügyelet végrehajtásában a rendőrség közreműködik és közbiztonsági szempontból ellenőrzi a pártfogolt magatartását. A rendőrség közreműködése során

279 a pártfogó felügyelet végrehajtása körében teljesíti a pártfogó felügyelői szolgálat megkereséseit,

280 ellenőrzi egyes magatartási szabályok [Btk. 71. § (2) bekezdés a)–d) pont] megtartását,

281 javasolhatja az előírt magatartási szabályoknak a módosítását (100. §),

282 tájékoztatja a pártfogó felügyelői szolgálatot a pártfogolt ellenőrzése során szerzett tapasztalatairól,

-283 segíti a hivatásos pártfogó munkáját.

(3)284 A pártfogó felügyelet végrehajtásában a helyi önkormányzatok, a munkáltatók, a karitatív és öntevékeny szervezetek közreműködnek.

(4) A pártfogó felügyelet végrehajtásában közreműködő szervek munkáját az állampolgárok segítik és támogatják.

95. §285 (1)286

(2) A pártfogó felügyelő:

a) a fiatalkorú terheltekről környezettanulmányt készít,

b) ellátja a pártfogó felügyelet végrehajtásával járó teendőket,

c) a pártfogó felügyelet végrehajtásáról pártfogoltanként pártfogó felügyeleti tervet készít,

d) összehangolja a pártfogó felügyelet végrehajtásában közreműködő szervek és szervezetek tevékenységét,

e) a magatartási szabályok meghatározása és a bíróság döntésének megalapozása érdekében pártfogó felügyelői véleményt készít.

96. § A pártfogolt köteles:

a)287 a pártfogó felügyeletet elrendelő határozat jogerőre emelkedése, illetve a szabadságvesztésből szabadulása után a jogszabályban meghatározott időben az állandó lakóhelye szerint illetékes rendőrkapitányságon és a hivatásos pártfogónál jelentkezni;

b)288 ha munkaképes — a jogszabályban meghatározott kivétellel, a lehetőségekhez képest — munkaviszonyba állni, vagy egyéb kereső foglalkozást folytatni;

c) a munkahelyének és a lakóhelyének megváltoztatására irányuló szándékát a hivatásos pártfogónak előzetesen bejelenteni;

d)289 a hivatásos pártfogónak a magatartási szabályok megtartására és ellenőrzésére vonatkozó rendelkezéseit teljesíteni;

e) a jogszabályban vagy a bíróság határozatában előírt egyéb kötelezettséget megtartani;

f)290 a pártfogó felügyelet tartama alatt a pártfogó felügyeletet elrendelő határozatot magánál tartani, és ha a rendőrség igazoltatja, a határozatot a személyazonosító igazolvánnyal együtt bemutatni.

97. §291

98–99. §292

100. §293 A bíróság a határozatában előírt magatartási szabályokat a pártfogolt magatartásától és életvezetésétől függően módosíthatja. A magatartási szabályok módosítását a hivatásos pártfogó is javasolhatja, illetőleg a pártfogolt is kérheti. Ilyen ügyben a bíróság pártfogó felügyelői vélemény beszerzését rendelheti el.

101. § (1) Ha a pártfogó felügyeletet a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztésével kapcsolatban rendelték el, és a pártfogolt a magatartási szabályokat súlyosan megszegi, a hivatásos pártfogó, illetve a rendőrség az ügyészhez fordul.

(2)294 Ha a magatartási szabályok megszegése miatt a szabadságvesztés végrehajtása elrendelésének lehet helye, az ügyész az ügyben első fokon eljárt bíróságnak indítványt tesz. A bíróság tárgyaláson határoz. Ilyen ügyben indítványa megtételéig az ügyész, azt követően a bíróság pártfogó felügyelői vélemény beszerzését rendelheti el.

(3)295 Ha a bíróság a szabadságvesztés végrehajtását nem rendeli el, a magatartási szabályokat módosíthatja.

102. §296 (1) A pártfogó felügyelet az ezt elrendelő határozat jogerőre emelkedésével, illetőleg a szabadságvesztésből vagy a javítóintézetből szabadulás napjával kezdődik.

(2) A pártfogó felügyelet megszűnik, ha

a) a tartama letelt,

b)297 a próbára bocsátást, a felfüggesztett szabadságvesztést, illetve a feltételes szabadságot a bíróság megszünteti.

c)298 a pártfogó felügyelet tartama alatt szabadságvesztés végrehajtását veszik foganatba, a Btk. 40. § (4) bekezdésében és 86. § (2)–(3) bekezdésében szabályozott eset kivételével.

d)299 a büntetés-végrehajtási bíró a Btk. 70. § (3) bekezdése alapján a pártfogó felügyelet fele része, de legfeljebb egy év eltelte után megszünteti.

(3)300 A pártfogó felügyelet végrehajtása a Btk. 40. § (4) bekezdésében és 86. § (2)–(3) bekezdésében meghatározott esetben a szabadságvesztés, illetve a közérdekű munka és a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztés végrehajtása alatt szünetel.

A pártfogó felügyelet végrehajtása
a vádemelés elhalasztása esetén

102/A. §301 (1) Vádemelés elhalasztása esetén az ügyész által megállapított pártfogó felügyelet végrehajtására a 92–102. § rendelkezéseit a (2)–(6) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(2)302 A pártfogó felügyelet végrehajtása iránt az ügyész a pártfogó felügyelői szolgálatot keresi meg.

(3) A pártfogolt köteles:

a) a vádemelés elhalasztásáról szóló határozat kézbesítése után a jogszabályban meghatározott időben az állandó lakóhelye szerint illetékes rendőrkapitányságon és a hivatásos pártfogónál jelentkezni,

b) az ügyész határozatában előírt egyéb kötelezettséget megtartani.

(4) A külön magatartási szabályok előírására és a magatartási szabályok módosítására az ügyész jogosult.

(5) Ha a pártfogolt a magatartási szabályokat súlyosan megszegi, a hivatásos pártfogó, illetve a rendőrség az ügyészhez fordul.

(6) A pártfogó felügyelet megszűnik, ha az ügyész vádat emel, vagy a nyomozást megszünteti.

Fiatalkorúakra vonatkozó rendelkezés

103. §303 (1) A 92—102. § rendelkezéseit a fiatalkorúak pártfogó felügyeletét illetően a (2)—(6) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(2)–(3)304

(4) A pártfogolt jelentkezni köteles

a)305 a vádemelés elhalasztása, próbára bocsátás, illetőleg felfüggesztett szabadságvesztés esetén a hivatásos pártfogónál;

b)306 a javítóintézetből való ideiglenes elbocsátása, illetőleg a szabadságvesztésből feltételes szabadságra bocsátása után negyvennyolc órán belül az állandó lakóhelye, illetőleg a tartózkodási helye szerint illetékes hivatásos pártfogónál.

(5)307

(6)308 A rendőrség a pártfogó felügyelet végrehajtásában való közreműködése során javasolhatja az előírt magatartási szabályok megváltoztatását; erről a pártfogó felügyelői szolgálatot értesíti.

(7)309

(8)310 Ha a fiatalkorú pártfogó felügyeletét az ügyész állapította meg, a külön magatartási szabályok előírására, és a magatartási szabályok módosítására az ügyész jogosult.

A katonákra vonatkozó rendelkezések

104. §311 (1) A katona pártfogó felügyeletének végrehajtására a 94–96. § rendelkezései nem alkalmazhatók.

(2) A katona pártfogó felügyeletét – ha az állományilletékes parancsnok másképp nem rendelkezik – a szolgálati elöljáró által kijelölt hivatásos katona pártfogó, a bíróság, illetőleg az ügyészség határozata alapján hajtja végre.

(3) A pártfogó

a) rendszeres kapcsolattartás útján figyelemmel kíséri a pártfogolt életvitelét, munkáját és magatartását,

b) szolgálati és lakóhelyén ellenőrzi, hogy a pártfogolt betartja-e a magatartási szabályokat, szükség esetén utasítja azok betartására,

c) állományilletékes parancsnoka útján kezdeményezi a magatartási szabályok módosítását, illetőleg a magatartási szabályok megszegése esetén a területileg illetékes ügyészség tájékoztatását.

(4) A pártfogó jogosult közvetlenül vagy az illetékes szervek útján segítséget nyújtani a pártfogoltnak a beilleszkedése során felmerült nehézségek megoldásához.

(5) A pártfogolt köteles:

a) az előírt magatartási szabályokat megtartani,

b) a pártfogó utasításait teljesíteni.

104/A. §312 (1) Ha a feltételes szabadságra bocsátással egy időben az elítélt pártfogó felügyelet alá helyezése szükséges, a bv. intézet a feltételes szabadságra bocsátással kapcsolatos előterjesztésben javaslatot tesz az elítélt pártfogó felügyelet alá helyezésére.

(2) A bíróság a javaslatról a feltételes szabadságra bocsátás kérdésében hozott határozatában dönt. Ha az elítélt pártfogó felügyeletét elrendelték, szabadon bocsátása előtt ki kell oktatni a magatartási szabályokra és azok megszegésének következményeire.

(3) Ha a pártfogó felügyelet alá helyezett katona szolgálati viszonya a pártfogó felügyelet tartama alatt szűnik meg, köteles jelentkezni a lakóhelye szerint illetékes pártfogó felügyelőnél.

(4) A szolgálati viszony megszűnéséről az állományilletékes parancsnok haladéktalanul értesíti a pártfogolt lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes pártfogó felügyelői szolgálatot és rendőrkapitányságot; egyidejűleg közli a megállapított magatartási szabályokat. A továbbiakban a pártfogó felügyelet végrehajtására az általános szabályok irányadók.

VIII. CÍM

A javítóintézeti nevelés végrehajtása

105. § (1) A javítóintézeti nevelés végrehajtásának feladata a fiatalkorú nevelése, oktatása és szakmai képzése által annak elősegítése, hogy helyes irányban fejlődjék és a társadalom hasznos tagjává váljék.

(2)313 A javítóintézet a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter felügyelete és közvetlen irányítása alatt álló nevelőintézet. A javítóintézeti neveléssel kapcsolatos bírósági határozatok végrehajtását illetően a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter – a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter általános felügyeleti jogát nem érintve – szakfelügyeletet gyakorol.314

(3)315 A fiatalkorú neveléséhez és a társadalomba való beilleszkedésének elősegítéséhez igénybe kell venni a gyámhatóságnak, a hivatásos pártfogónak, az erre szakosodott szociális, karitatív és öntevékeny szervezeteknek, valamint a fiatalkorú szülőjének, gyámjának vagy más hozzátartozójának a közreműködését.

106. § (1)316

(2) A javítóintézeti nevelés végrehajtását

a) a bíróság felfüggesztheti, illetve elhalaszthatja,

b)317 a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter félbeszakíthatja.

107. § (1) A javítóintézeti nevelés végrehajtása során el kell különíteni a fiúkat a lányoktól. A fiatalkorúak életkoruk, továbbá egészségügyi és nevelési szempontok szerint csoportosíthatók.

(2)318 Különös gondot kell fordítani a gyógypedagógiai nevelésre szoruló és a személyiségzavarban szenvedő fiatalkorúak gyógyítására, sajátos nevelésére és oktatására.

108. § (1) A javítóintézeti nevelés végrehajtása során gondoskodni kell a fiatalkorú megfelelő elhelyezéséről, felügyeletéről, élelmezéséről, ruházatáról és egészségügyi ellátásáról; biztosítani kell a korszerű oktatás és nevelés, a közösségi élet, a művelődés és a sportolás feltételeit.

(2)319 A javítóintézeti nevelés megkezdéséről az intézet igazgatója haladéktalanul értesíti a fiatalkorú törvényes képviselőjét.

(3) A javítóintézeti nevelés végrehajtása alatt a törvényes képviselő gondozási és nevelési joga szünetel, ez a jog az intézet igazgatóját illeti meg.

(4) A fiatalkorú a külvilággal való kapcsolata érdekében kimenőre, eltávozásra és szabadságra mehet. Ennek részletes szabályait az intézeti rendtartás állapítja meg.

(5)320 A javítóintézet, a végrehajtás rendjének és biztonságának megőrzése érdekében és a kapcsolattartó személyazonosságának a látogatás alkalmából történő megállapítása céljából – a kapcsolattartóként megjelölt személy hozzájárulásával – nyilvántartja mindazoknak a személyeknek a személyes adatait, akikkel a fiatalkorú kapcsolatot tart fenn (a továbbiakban: kapcsolattartó). A kapcsolattartók nyilvántartása kiterjed a kapcsolattartó

a) családi és utónevére,

b) lakcímére (székhelyére),

c) telefonszámára, és

d) kapcsolattartói minőségére.

109. §321 (1) A fiatalkorú jogosult:

a) az életkori szükségleteihez igazodó ellátásra, gondozásra és felügyeletre;

b) egészségügyi és mentálhigiénés ellátásra;

c) az intézetbe való befogadásakor a jogainak és a kötelességeinek megismerésére;

d) a hozzátartozóival, valamint az általa megjelölt és az intézet által engedélyezett személyekkel való levelezésre, a levelek gyakorisága és terjedelme nem korlátozott;

e) az intézet rendje szerint látogató fogadására;

f) csomagküldeményre, a csomag tartalma ellenőrizhető;

g) vallási vagy lelkiismereti meggyőződésének szabad megválasztására, annak kinyilvánítására és gyakorlására;

h) iskolarendszerű vagy iskolarendszeren kívüli oktatásra és képzésre;

i) munkájának a mennyiségnek és a minőségnek megfelelő díjazására;

j) az érdeklődésének megfelelő szabadidő-foglalkozásokon való részvételre, az intézet művelődési és sportolási lehetőségeinek igénybevételére;

k) véleményének szabad nyilvánítására, a személyét érintő kérdésekben meghallgatásra és tájékoztatásra;

l) az intézetben és az intézettől független szervhez közérdekű bejelentés, panasz és kérelem előterjesztésére.

(2) A fiatalkorú köteles — különösen —

a) az intézetben az igazgató által kijelölt csoportban nevelkedni;

b) az intézet elhagyásához engedélyt kérni;

c) az általános iskolai tanulmányait a tanköteles koron túl is folytatni;

d) az eredményes nevelése érdekében az intézet dolgozóival együttműködni;

e) az intézet rendjét megtartani.

(3) A fiatalkorúnak a (2) bekezdésben felsoroltakon kívüli kötelességeit, a jutalmazás és a fegyelmi felelősségre vonás szabályait a fiatalkorú életkorához, egészségi állapotához és szocializációs szintjéhez igazodva az intézeti rendtartás állapítja meg.

110. § (1)322 Az intézet igazgatója az intézeti tanács javaslatára zárt jellegű intézeti részlegbe helyezheti a fiatalkorút, ha a javítóintézet rendjét ismételten és súlyosan megsértette.

(2) A zárt jellegű intézeti részlegben elhelyezést meg kell szüntetni, ha a fiatalkorú magatartására figyelemmel a javítóintézeti nevelés szigorúbb végrehajtására már nincs szükség.

111. § (1) Az intézet igazgatója engedélyezheti, hogy a fiatalkorú tartósan az intézeten kívül töltse azt az időt, amely tanulmányainak folytatásához, illetve a munka végzéséhez szükséges. A fiatalkorú az intézeten kívül töltött idő alatt is köteles az előírt szabályokat megtartani.

(2) Az (1) bekezdésben szabályozott engedélyt az intézet igazgatója visszavonhatja, ha a fiatalkorú az előírt szabályokat megszegi.

112. § (1) A fiatalkorút az intézetből ideiglenesen el kell bocsátani, ha a javítóintézeti nevelés alatti magatartására tekintettel alaposan feltehető, hogy a helyes irányú fejlődése intézeti elhelyezés nélkül is elérhető. A bíróság az ideiglenes elbocsátással egyidejűleg a fiatalkorút pártfogó felügyelet alá helyezi (Btk. 119. §).

(1a)323 Kizárt az ideiglenes elbocsátása annak a fiatalkorúnak, akinek a fegyelmi felelősségét a javítóintézet engedély nélküli elhagyása miatt legalább három alkalommal megállapították.

(2)324 Az ideiglenes elbocsátás véglegessé válik, ha a fiatalkorú annak tartama alatt betölti a huszonegyedik életévét.

(2a)325 Az ideiglenes elbocsátást meg kell szüntetni, ha a fiatalkorú a pártfogó felügyelet magatartási szabályait súlyosan megszegi. Ha a magatartási szabályok megszegése miatt az ideiglenes elbocsátás megszüntetésének lehet helye, a pártfogó felügyelő, illetve a rendőrség – a pártfogó felügyelő egyidejű értesítése mellett – a bizonyítási eszközök megjelölésével a megszüntetés érdekében az ügyészhez fordul.

(3)326 Ha a fiatalkorú a huszonegyedik életévét betöltötte, az intézet igazgatója a javítóintézetből elbocsátja.

112/A. §327 (1) A javítóintézet a fiatalkorú ideiglenes elbocsátásának várható időpontjáról értesíti a fiatalkorú lakóhelye szerint illetékes hivatásos pártfogót, és a hivatásos pártfogóval együttműködve előkészíti az ideiglenes elbocsátást.

(2) Az ideiglenes elbocsátás előkészítése során

a) felkészíti a fiatalkorú családját, gondozóját a visszafogadására, illetve, ha a családba való visszatérés nem lehetséges, megfelelő lakhatási lehetőségről gondoskodik,

b) megkísérli megteremteni a lehetőségét annak, hogy a fiatalkorú folytassa tanulmányait, vagy munkába álljon,

c)328 annak esedékessége előtt legalább három hónappal a külön magatartási szabályok előírása érdekében a büntetés-végrehajtási bírónál pártfogó felügyelői vélemény beszerzésére tesz javaslatot.

(3) A javítóintézetből ideiglenesen elbocsátott fiatalkorú utógondozását elsősorban a hivatásos pártfogó végzi. A javítóintézet látja el az ideiglenesen elbocsátott fiatalkorú utógondozását, ha a fiatalkorú a tanulmányainak befejezése vagy más ok miatt a javítóintézet utógondozó részlegén marad.

III. RÉSZ

IX. Fejezet

Az elítéltek utógondozása

113. § Az utógondozás célja az, hogy a szabadságvesztésből szabadultnak segítséget nyújtson a társadalomba beilleszkedéshez, és az ehhez szükséges szociális feltételek megteremtéséhez.

114. §329 (1) A szabadságvesztésből szabadult elítélt segítséget és támogatást kérhet, különösen a munkába állásához, a letelepedéséhez, szállásbiztosításához, a megkezdett tanulmányai folytatásához, gyógykezeléséhez és gyógyító eljáráshoz.

(2) Az utógondozást a hivatásos pártfogó végzi, a helyi önkormányzatok, a munkáltatók, a karitatív és öntevékeny szervezetek közreműködésével.

114/A. §330 A büntetés-végrehajtási intézet megállapítja, hogy az elítélt a szabadulása után hol kíván letelepedni és rendszeresen munkát végezni; elősegíti, hogy az elítélt rendezze a szabadulása utáni letelepedésével és munkába állásával kapcsolatos ügyeit. A feladatok teljesítése érdekében a büntetés-végrehajtással összefüggő pártfogó felügyelői tevékenységet végző pártfogó felügyelő az elítéltet meghallgatja, szükség esetén segítséget nyújt a letelepedéséhez és a munkába állásához, a megkezdett tanulmányok folytatásához, valamint a családi kapcsolatainak helyreállításához.

115. §331 (1)332 Ha a szabadságvesztésből szabadult személynek nincs megfelelő munkahelye és szállása, elő kell segíteni az olyan munkáltatónál való elhelyezkedését, amely szállást is nyújt, és büntetés-végrehajtással összefüggő pártfogó felügyelői tevékenységet végző pártfogó felügyelővel együttműködve szervezetten támogatja a szabadságvesztésből szabadult személyek beilleszkedését a társadalomba.

(2) A szabadult személyt a helyi önkormányzat külön jogszabály szerinti szociális segélyben vagy kölcsönben részesítheti.

(3)333 A szabadságvesztésből szabadult személyek szállásával és munkába állásával kapcsolatban büntetés-végrehajtással összefüggő pártfogó felügyelői tevékenységet végző pártfogó felügyelő rendszeresen kapcsolatban állnak az ezek megoldására szakosodott szociális, karitatív és öntevékeny szervezetekkel.

X. Fejezet

Az előzetes letartóztatás végrehajtása

116. § (1)334 Az előzetes letartóztatást büntetés-végrehajtási intézetben a tárgyalás előkészítése során hozott határozatig az ügyész, ezt követően a bíróság rendelkezése alapján és annak megfelelően kell végrehajtani. Törvényben meghatározott esetben vagy ha a bíróság úgy rendelkezik, a fiatalkorú előzetes letartóztatását javítóintézetben kell végrehajtani.

(2) A fogvatartó intézmény vezetője értesíti az ügyészt, ha az előzetes letartóztatás végrehajtási helyének megváltoztatása indokolt.

(3)335 Az előzetes letartóztatás a nyomozás befejezéséig rendőrségi, az eljárás befejezéséig az erre kijelölt katonai fogdában is végrehajtható.

(4) Az előzetesen letartóztatott az ügyész vagy a bíróság rendelkezése alapján bocsátható szabadon.

(5)336 A büntetés-végrehajtási szervezet tagja az előzetesen letartóztatottal szemben a 20. § (3) bekezdésében szabályozott feltételek esetén jogosult kényszerítő eszközök alkalmazására.

(6) Az előzetes letartóztatás végrehajtásának részletes szabályait valamennyi végrehajtó szervre irányadó, egységes elvek szerint kell megállapítani.

116/A. §337 A kiadatási letartóztatás, az ideiglenes kiadatási letartóztatás, az átadási letartóztatás, az ideiglenes átadási letartóztatás, az ideiglenes végrehajtási letartóztatás, valamint az Európai Unió tagállamaival büntetőügyekben folytatott eljárási jogsegély teljesítéséhez szükséges fogvatartás végrehajtásakor e fejezet rendelkezéseit értelemszerűen alkalmazni kell.

117. § (1) Az előzetesen letartóztatott köteles

a) a büntetés-végrehajtási intézet rendjét megtartani, a kapott utasításokat teljesíteni;

b) a büntetés-végrehajtási intézet tisztántartását és ellátását szolgáló munkában díjazás nélkül, alkalomszerűen részt venni;

c)338

d) a szükséges orvosi vizsgálatnak és gyógykezelésnek magát alávetni. A műtétekre az egészségügyi jogszabályok az irányadók;

e) a tartására fordított összeget a munkadíjából megfizetni;

f) az okozott kárt megtéríteni (34. §).

(2) Az előzetesen letartóztatott a büntetés-végrehajtási intézeten belül csak felügyelet mellett járhat.

118. § (1) Az előzetesen letartóztatott

a) büntetőeljárási jogait gyakorolhatja,

b) a saját ruháját viselheti,

c) a letétben levő pénzéből meghatározott összeget a személyes szükségleteire fordíthat,

d)339 hozzátartozóival és — az ügyész, a vádirat benyújtása után a bíróság jóváhagyásával — más személyekkel levelezhet, legalább havonta két alkalommal fogadhat látogatót, és kaphat csomagot,

e) a büntetés-végrehajtási intézetben a rendelkezésre álló művelődési és sportolási lehetőségeket igénybe veheti,

f)340 anyagi és egészségügyi ellátásban részesül, gyógyszert és gyógyászati segédeszközt a 47. §-ban és az 53/A. §-ban foglaltak szerint kap,

g)341 kérelmére részt vehet a termelőmunkában, amelyért díjazás illeti meg,

h) panasz, kérelem előterjesztésére jogosult,

i) kártérítésre (35. §) tarthat igényt

j)342 jogosult a vallási vagy lelkiismereti meggyőződésének szabad megválasztására, annak kinyilvánítására és gyakorlására;

k)343 pihenésre, a rendszeresen végzett munka után fizetett szabadságra jogosult,

l)344 jogosult naponta legalább egy órai szabad levegőn tartózkodásra.

(2)345 Az előzetesen letartóztatott levelezési és látogató-fogadási joga — a védőjével való érintkezés kivételével —, valamint a csomagküldeményhez való joga a büntető eljárás eredményessége érdekében korlátozható.

(3)346 Az előzetesen letartóztatott — az ügyész, a vádirat benyújtása után a bíróság engedélyével — felügyelettel meglátogathatja a súlyos beteg hozzátartozóját, és részt vehet a hozzátartozója temetésén.

(4)347 Az előzetes letartóztatást végrehajtó büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka a 37/A. § (1) bekezdésében meghatározott okok fennállásának az idejére — legfeljebb öt napig — az előzetesen letartóztatottak meghatározott csoportjára nézve elrendelheti az (1) bekezdés d), e) és g) pontjaiban, továbbá a (2)—(3) bekezdésben foglalt jogok gyakorlásának teljes vagy részleges felfüggesztését. Az országos parancsnok az intézkedés időtartamát további öt nappal meghosszabbíthatja.

(5) A (4) bekezdés szerinti intézkedéssel kapcsolatban a 37/A. § (2)—(3) bekezdésében foglaltakat alkalmazni kell.

(6)348

(7)349 Ha az előzetesen letartóztatott ellen a Btk. XIX. Fejezet alá tartózó bűncselekmény elkövetése miatt indult meg a büntetőeljárás, részére – önkéntes részvételi alapon – fel kell ajánlani megfelelő viselkedésterápiát vagy más csoportos foglalkozáson való részvételt.

118/A. §350 (1)351 E § szerint az előzetesen letartóztatott jogosult nyilatkozatot tenni a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény szerinti műsorszámban vagy sajtótermékben, illetve az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény szerinti elektronikus hírközlő hálózat útján történő közzététellel.

(2) A nyilatkozattétel, illetve a közzététel engedélyezésére és megtagadására a 36/C–36/E. §-ban foglalt rendelkezéseket az e §-ban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(3) Az előzetesen letartóztatott nyilatkozattétele, illetve nyilatkozatának közzététele a büntetés-végrehajtási intézet rendje és biztonsága, valamint a büntetőeljárás eredményessége érdekében korlátozható.

(4) A büntetés-végrehajtás országos parancsnoka a 36/C. § (2) bekezdése szerinti kérelem benyújtásától számított három munkanapon belül javaslatot készít arról, hogy a nyilatkozattétel a (3) bekezdésben meghatározott érdekek valamelyikét sérti vagy veszélyezteti-e, és azt a kérelemmel együtt megküldi a vádirat benyújtásáig az ügyésznek, a vádirat benyújtását követően a bíróságnak.

(5) A kérelemről az iratoknak a hozzá érkezésétől számított három munkanapon belül az iratok alapján

a) a vádirat benyújtása előtt az ügyész,

b) a vádirat benyújtását követően a bíróság végzéssel

határoz.

(6) Az (5) bekezdés alapján hozott, a nyilatkozattétel megtagadásáról szóló határozat ellen az előzetesen letartóztatott és védője, az (5) bekezdés b) pontja alapján hozott, a nyilatkozattételt engedélyező határozat ellen az ügyész a határozat kézbesítésétől számított öt munkanapon belül fellebbezhet, a fellebbezést az iratokkal együtt haladéktalanul fel kell terjeszteni.

(7)352 A fellebbezést az iratok hozzá érkezését követően három munkanapon belül az (5) bekezdés a) pontja esetén a nyomozási bíró, az (5) bekezdés b) pontja esetén a törvényszék másodfokú tanácsa tanácsülésen bírálja el.

(8) Ha a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka a 36/E. § (2) bekezdése alapján a közzététel megtagadására lát okot, akkor erről a 36/E. § (2) bekezdése szerinti kérelem benyújtásától számított három munkanapon belül javaslatot tesz, és azt a kérelemmel és a közlésre szánt anyaggal együtt megküldi a vádirat benyújtásáig az ügyésznek, a vádirat benyújtását követően a bíróságnak. Az ügyész, illetve a bíróság eljárására az (5)–(7) bekezdések irányadóak.

(9) Az ügyész és a bíróság eljárására egyebekben a büntetőeljárásról szóló törvény szabályai irányadóak.

(10) E § alkalmazásában a büntetés-végrehajtási intézet rendje és biztonsága alatt a fogvatartó intézmény rendjét és biztonságát kell érteni.

118/B. §353 Az előzetesen letartóztatottal szemben az ott megjelölt célból és módon a 33. § (4) bekezdésében meghatározott biztonsági intézkedések és kényszerítő eszközök alkalmazhatók. A 33. § (4a)–(4c) bekezdését alkalmazni kell az előzetesen letartóztatott esetében is.

119. § (1) Az előzetes letartóztatás végrehajtása során el kell különíteni

a) az előzetesen letartóztatottakat az elítéltektől,

b) a férfiakat a nőktől,

c) – a büntető ügyben eljáró hatóság rendelkezésétől függően – az ugyanabban az eljárásban letartóztatottakat.

(2) Az előzetesen letartóztatott fiatalkorúakat a felnőttektől el kell különíteni.

(2a)354 Az előzetesen letartóztatott katonát a többi előzetes letartóztatását töltőtől, továbbá a különböző állománycsoportú katonákat egymástól el kell különíteni.

(3) Az együttes elhelyezésnél a lehetőséghez képest figyelembe kell venni az előzetesen letartóztatott előéletét és a terhére rótt bűncselekmény jellegét.

(4) Ha az előzetesen letartóztatott elítéltekkel együtt végez munkát, ezekkel együtt helyezhető el.

(5)355

120. § Az előzetesen letartóztatott a következő jutalmakban részesíthető:

a) dicséret,

b) annak engedélyezése, hogy soron kívül kapjon csomagot,

c) látogató fogadása soron kívül,

d) a személyes szükségletekre fordítható összeg növelése,

e) tárgyjutalom,

f) pénzjutalom,

g) fenyítés elengedése.

121. § (1) Az előzetesen letartóztatottal szemben alkalmazható fenyítések:

a) feddés,

b)–c)356

d) a személyes szükségletekre fordítható összeg csökkentése, három hónapig terjedő időre,

e) húsz napig terjedő magánelzárás.

(2)357 Az előzetesen letartóztatott fiatalkorú magánelzárása tíz napig terjedhet.

(3)358 A magánelzárás kiszabása ellen az előzetesen letartóztatott a büntetés-végrehajtási bíróhoz fellebbezhet.

(4) A fenyítés végrehajtása nem akadályozhatja az előzetesen letartóztatottat a büntetőeljárási jogainak gyakorlásában.

121/A. §359 (1) Az előzetes letartóztatás javítóintézetben történő végrehajtására a VIII. Fejezet VIII. Címének rendelkezéseit kell értelemszerűen alkalmazni, a 106. § (2) bekezdése, a 108. § (4) bekezdése, a 111. és a 112. § azonban nem alkalmazható.

(2) Az előzetes letartóztatásban levő fiatalkorú — kivételesen — legfeljebb öt napra, ideiglenesen akkor is elhelyezhető büntetés-végrehajtási intézetben vagy rendőrségi fogdában, ha az előzetes letartóztatást javítóintézetben hajtják végre.

(3) Az előzetes letartóztatásban levő fiatalkorú büntetés-végrehajtási intézetben vagy rendőrségi fogdában történő ideiglenes elhelyezéséről, annak tartamáról a (2) bekezdés keretei között a bíróság határoz. A bíróságnak az előzetes letartóztatásról a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig a fiatalkorú — huszonnégy órát meg nem haladó tartamban — az ügyész rendelkezése alapján is elhelyezhető büntetés-végrehajtási intézetben vagy rendőrségi fogdában. Erről az ügyész a bíróságot értesíti.360

121/B. §361 Az előzetes letartóztatás javítóintézetben történő végrehajtása esetén fiatalkorúval szemben biztonsági intézkedésként személyes használati tárgyainak és ruházatának átvizsgálása, valamint biztonsági elkülönítése rendelhető el.

XI. Fejezet362

Az elzárás és a szabálysértési elzárás végrehajtása

122. § (1) Az elzárás (Btk. 46. §), valamint a szabálysértési elzárás és a pénzbírság, a helyszíni bírság, illetve közérdekű munka helyébe lépő szabálysértési elzárás (a Btk. 46. §-a szerinti elzárás kivételével e fejezetben a továbbiakban együtt: szabálysértési elzárás) a bíróság jogerős határozata alapján hajtható végre.

(2)363 Az elzárást és a szabálysértési elzárást a külön jogszabályban kijelölt büntetés-végrehajtási intézetben hajtják végre.

(3) Az elzárásra ítéltet és a szabálysértési elzárást töltő elkövetőt – eltérő rendelkezés hiányában – ugyanazon jogok illetik meg és kötelezettségek terhelik. Az elzárás és a szabálysértési elzárás végrehajtására a 19–21. §, a 22/A. §, a 25. § (1) bekezdése, a 28. § (2) bekezdés b)–c) pontja, a 33. § (3)–(4) bekezdése, a 34. §, a 35. §, 36. § (1) bekezdés a), e)–f) és h)–i) pontja, a 43. §, a 47. § és az 53/A. § irányadók. Ha e fejezet valamely kérdésben rendelkezést nem tartalmaz, az elzárás végrehajtására a szabadságvesztés fogház fokozatára irányadó szabályokat kell alkalmazni, és az elítéltet, illetve az elkövetőt megfelelően megilletik az elítélt részére biztosított jogosultságok.

(4) Az elzárásra ítéltek és a szabálysértési elzárást töltő elkövetők együtt helyezhetők el. Az elzárás és a szabálysértési elzárás végrehajtása során el kell különíteni

a) az elzárásra ítélteket és a szabálysértési elzárást töltő elkövetőket a szabadságvesztésre ítéltektől, valamint az előzetesen letartóztatottaktól, azonban a szabadságvesztésre ítéltekkel együtt dolgozhatnak,

b) a férfiakat a nőktől,

c) a fiatalkorúakat a felnőtt korúaktól.

(5) Az elzárás, illetve szabálysértési elzárás végrehajtása alatt a katonákat a (4) bekezdésben előírtakon felül a többi elzárásra ítélttől és szabálysértési elzárást töltő elkövetőtől, továbbá a különböző állománycsoportú katonákat egymástól el kell különíteni.

(6) A katona elzárásának és szabálysértési elzárásának végrehajtására az 55. § rendelkezései megfelelően irányadók.

(7) E § alkalmazásában katona: elzárásra ítélt vonatkozásában a Btk. 127. § (1) bekezdésében, szabálysértési elzárással sújtott elkövető vonatkozásában a Szabs. tv. 28. § (1) bekezdésében meghatározott az a személy, akinek tényleges állományviszonya a vele szemben kiszabott elzárás végrehajtásának megkezdésekor vagy a végrehajtás alatt fennáll.

123. § (1) Az elzárást, illetve szabálysértési elzárást kiszabó határozat jogerőre emelkedésekor szabadságvesztést vagy javítóintézeti nevelést töltő vagy más ügyben előzetes letartóztatásban levő elítélten, illetve elkövetőn az elzárást, illetve a szabálysértési elzárást a szabadságvesztés kitöltését, a javítóintézetből történő elbocsátás vagy az előzetes letartóztatás megszüntetését követően kell végrehajtani.

(2) Az elzárás, illetve a szabálysértési elzárás végrehajtásának az elévülését félbeszakítja, ha az elítélttel vagy az elkövetővel szemben szabadságvesztést, javítóintézeti nevelést vagy előzetes letartóztatást vesznek foganatba. Ezeknek a körülményeknek a megszűnéséig az elévülés nyugszik.

124. § (1) A büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka az elítélt vagy védője, illetve az elkövető és képviselője kérelmére fontos okból, különösen az elítélt, illetve az elkövető személyi és családi körülményeire, egészségi állapotára tekintettel az elzárás, illetve a szabálysértési elzárás félbeszakítását legfeljebb harminc napig terjedő időtartamra engedélyezheti.

(2) Ha az elkövető kórházi gyógykezelése szükséges és az a büntetés-végrehajtás keretei között nem megoldható, a büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka a gyógykezelés tartamára az elzárás, illetve a szabálysértési elzárás végrehajtását félbeszakítja.

(3) A félbeszakítás tartama az elzárás és a szabálysértési elzárás tartamába nem számít be. A félbeszakítás alatt az elzárás és a szabálysértési elzárás elévülése nyugszik.

(4) A félbeszakítási kérelmet elutasító határozat ellen az elítélt és a védője, illetve az elkövető és képviselője, fiatalkorú esetén továbbá a törvényes képviselő a határozat közlésétől számított három napon belül panaszt jelenthet be.

125. § (1) Az elítélt, illetve az elkövető köteles

a) az elzárást, illetve szabálysértési elzárást a büntetés-végrehajtási szervek által meghatározott helyen tölteni,

b) az elzárás, illetve szabálysértési elzárás végrehajtásának rendjét megtartani, a kapott utasításokat teljesíteni,

c) a büntetés-végrehajtási intézet tisztán tartását és ellátását szolgáló munkában díjazás nélkül, alkalomszerűen részt venni,

d) a tartására fordított összeget megfizetni,

e) a végrehajtás alatt okozott kárt megtéríteni (34. §),

f) tankötelezettsége esetén az általános iskolai tanulmányokat folytatni.

(2) Az elítélt, illetve az elkövető

a) a saját ruháját viselheti,

b) hozzátartozóival, valamint az általa megjelölt és a büntetés-végrehajtási intézet által jóváhagyott személyekkel levelezhet,

c) hetente legalább három alkalommal tíz perc időtartamban távbeszélő használatára jogosult, ez ellenőrizhető, az ellenőrzés lehetőségéről az elítéltet, illetve az elkövetőt tájékoztatni kell,

d) havonta legalább két alkalommal fogadhat látogatót,

e) heti négy óra kimaradásra mehet, a kimaradás tartama az elzárásba beszámít,

f) a külön jogszabályban meghatározott összeget a személyes szükségleteire használhatja fel,

g) csomagot hetente kaphat,

h) a büntetés-végrehajtási intézetben a rendelkezésre álló sport- és közművelődési lehetőségeket igénybe veheti,

i) naponta legalább egy óra szabad levegőn tartózkodásra jogosult,

j) panasz, kérelem és jognyilatkozat előterjesztésére jogosult.

(3) Ha az elítélt ellen újabb büntetőeljárás, illetve az elkövető ellen büntetőeljárás indul vagy van folyamatban, részére kimaradás nem engedélyezhető.

(4) Ha az elzárás, illetve szabálysértési elzárás tartama a húsz napot meghaladja, az elítélt, illetve az elkövető kérelmet nyújthat be a kimaradás összevontan történő kiadása érekében. Összevontan legfeljebb huszonnégy óra kimaradás engedélyezhető.

(5) Az elítélt, illetve az elkövető szökés vagy engedély nélküli eltávozás esetén, továbbá ha az elítélt, illetve az elkövető engedéllyel távozott, de jogellenesen nem tért vissza, az elzárás, illetve szabálysértési elzárás végrehajtása alatt további kimaradásra nem mehet. Az intézet parancsnoka erről határozatot hoz. Ha egy éven belül újabb elzárást, szabálysértési elzárást vesznek foganatba, az intézet parancsnoka e körülményekre figyelemmel az újabb büntetés tekintetében a kimaradást határozattal megtilthatja.

(6) Az elítélt, illetve az elkövető részére biztosítani kell, hogy – ha ezzel élni akar – a választójogát gyakorolhassa. Az elítélt, illetve az elkövető a fogvatartás helyén, a választási eljárásra vonatkozó jogszabályok szerint jogosult szavazni, az elítélt, illetve az elkövető személyazonosságát a fogvatartó büntetés-végrehajtási intézet nyilvántartása alapján kell megállapítani. A büntetés-végrehajtási intézet köteles elősegíteni az elítélt, illetve az elkövető választójogának gyakorlását, szükség esetén az elítélt, illetve az elkövető részére félbeszakítást kell engedélyezni, amelynek tartama legfeljebb három nap.

(7) Az elítélt, illetve az elkövető a 36. § (5) bekezdés c) pontjának megfelelően jogosult nyilatkozatot tenni a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény szerinti műsorszámban vagy sajtótermékben, illetve az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény szerinti elektronikus hírközlő hálózat útján történő közzététellel. A nyilatkozattétel korlátozására és engedélyezésére a 36/C–36/E. § rendelkezései az irányadók.

(8) Az elítélt, illetve az elkövető részt vehet a munkáltatásban, amiért részére a szabadságvesztésre ítéltekkel azonos mértékű munkadíj jár, és munkavédelemre jogosult. Az elítélt, illetve az elkövető külső munkában részt vehet. A munkáltatására a 44. § (2)–(5) bekezdése és a 45. § (1)–(3) bekezdése irányadó.

(9) Az elzárást és a szabálysértési elzárást foganatosító büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka a 37/A. § (1) bekezdésében meghatározott okok fennállásának az idejére – legfeljebb öt napig – az elzárásra ítéltek és a szabálysértési elzárást töltő elítéltek meghatározott csoportjára nézve elrendelheti a (2) bekezdés b)–e) és g)–i) pontjában, a (3) és (6) bekezdésben, továbbá a 22/A. § (1) bekezdésében foglalt jogok gyakorlásának teljes vagy részleges felfüggesztését. Az országos parancsnok az intézkedés időtartamát további öt nappal meghosszabbíthatja. A 37/A. § (2)–(3) bekezdését megfelelően alkalmazni kell.

125/A. § (1) Az elítélt, illetve az elkövető a következő jutalmakban részesíthető:

a) dicséret,

b) a személyes szükségletekre fordítható összeg növelése,

c) pénzjutalom,

d) rendkívüli kimaradás, ami az elzárás tartamába beszámít.

(2) Az elítélttel, illetve az elkövetővel szemben alkalmazható fenyítések:

a) feddés,

b) a személyes szükségletekre fordítható összeg legfeljebb ötven százalékkal történő csökkentése,

c) a kimaradás legfeljebb három alkalomra történő megvonása,

d) öt napig terjedő magánelzárás, amelynek során engedélyezhető, hogy az elítélt, illetve az elkövető dolgozzon.

(3) A büntetés-végrehajtási intézet magánelzárást kiszabó határozata ellen az elítélt, illetve az elkövető a büntetés-végrehajtási bíróhoz fellebbezéssel élhet. A fellebbezést a határozat közlésekor nyomban be kell jelenteni; a fellebbezésnek a magánelzárás végrehajtására halasztó hatálya van.

II. CÍM

Különös végrehajtási szabályok

125/B. § (1) A büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka az elzárást hivatalból vagy az elítélt kérelmére félbeszakítja, ha az elítélt

a) a tizenkettedik hetet meghaladóan várandós, a gyermek egy éves koráig, feltéve, hogy gyermekét a saját háztartásában gondozza,

b) gyermekgondozási díjban vagy gyermekgondozási segélyben részesül, annak hátralévő idejére, de legfeljebb egy évre.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazása esetén a büntetés végrehajtását haladéktalanul folytatni kell, ha

a) a gyermek nem az elítélt gondozásában van,

b) a gyermekgondozási díj vagy a gyermekgondozási segély folyósítását egy év eltelte előtt megszüntetik.

(3) Az elzárás vagy annak hátralevő része nem hajtható végre, ha az ítélet jogerőre emelkedése után az elítélt

a) megszületett gyermekének gondozásáról egy éven át saját háztartásában gondoskodott,

b) legalább egy évig gyermekgondozási díjban vagy gyermekgondozási segélyben részesült.

(4) Az elzárás vagy annak hátralevő része nem hajtható végre, ha az elítélt a határozat jogerőre emelkedését követően öt évet vagy azt meghaladó időt töltött szabadságvesztésben vagy előzetes letartóztatásban, illetve két évet töltött javítóintézetben.

125/C. § Katona elzárását a külön jogszabályban kijelölt intézet katonai fogdaként kialakított és elkülönített részlegén kell végrehajtani.

125/D. § (1) A szabálysértési elzárás végrehajtásának elévülését félbeszakítja, ha az elkövetővel szemben elzárást (Btk. 46. §) vesznek foganatba. Ennek a körülményeknek a megszűnéséig az elévülés nyugszik.

(2) A szabálysértési elzárás nem hajtható végre, ha

a) az elkövető a szabálysértési elzárást kiszabó határozat jogerőre emelkedését követően egy évet meghaladó időt töltött szabadságvesztésben, elzárásban, javítóintézeti nevelésben vagy előzetes letartóztatásban,

b) a szabálysértési elzárás kiszabását kizáró körülmény következett be,

c) a Szabs. tv. 24. §-ában meghatározott elévülés bekövetkezett.

XII. Fejezet

126. § (1)364 Ez a törvényerejű rendelet az 1979. évi július hó 1. napján lép hatályba.

(2)365 A 2010. május 1-je előtt kiszabott pénzmellékbüntetés végrehajtására 2010. május 1-je után a pénzbüntetés végrehajtására vonatkozó szabályok az irányadók, a 2010. május 1-je előtt kiszabott alkoholisták kényszergyógyítása végrehatását 2010. május 1-jével meg kell szakítani.

(2a)366 E törvénynek az egyes büntető vonatkozású törvények módosításáról szóló 2011. évi CL. törvény 26. § (1) bekezdésével megállapított 28/A. §-át és a 26. § (2) bekezdésével megállapított 28/B. § (2) bekezdését a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

(2b)367 E törvénynek az egyes büntető vonatkozású törvények módosításáról szóló 2011. évi CL. törvény 31. § (2) bekezdésével megállapított 44. § (5) bekezdésében meghatározott nyilatkozatot azon elítéltek esetében is be kell szerezni, akiket 2012. január 1-jén már más gazdálkodó szervezetnél foglalkoztatnak.

(2c)368 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1978. évi IV. törvény) alkalmazásával kiszabott szabadságvesztésre ítélt a 2013. június 30. napján hatályban volt 1978. évi IV. törvény rendelkezései szerint bocsátható feltételes szabadságra.

(2d)369 A 2010. május 1-jétől 2013. június 30-ig hatályban volt 1978. évi IV. törvény alkalmazásával elrendelt kényszergyógykezelés végrehajtása során a kényszergyógykezelés tartamának eltelte napján – az 1978. évi IV. törvény 74. § (3) bekezdése alapján – a kényszergyógykezelés megszűnik és a beteget el kell bocsátani az intézetből.

(2e)370 Ha a (2d) bekezdés szerinti elbocsátáskor a beteg gyógykezelésének szükségessége továbbra is fennáll, az Intézet főigazgató főorvosa az elbocsátás esedékességének napjával történő elhelyezés érdekében az Eütv.-ben meghatározottak szerint kellő időben kezdeményezi a bíróságnál a kötelező gyógykezelés elrendelése iránti eljárást. Ha a bíróság elrendeli a beteg kötelező gyógykezelését, a főigazgató főorvos – az országos mentőszolgálat útján – intézkedik a beteg átszállítása iránt a kijelölt, Eütv. szerinti gyógykezelést végző pszichiátriai intézetbe.

(2f)371 A bíróság által 2013. július 1-jét megelőzően elrendelt pártfogó felügyelet végrehajtása során a Btk. 70. § (3) bekezdése alkalmazható.

(2g)372 E törvényerejű rendelet IV. fejezet VIII. címét, 80. §-át, 104–104/A. §-át arra az elítéltre is alkalmazni kell, akit az 1978. évi IV. törvény alkalmazásával katonai büntetőeljárásban katonaként ítéltek el.

(2h)373 Az 1978. évi IV. törvény alkalmazásával a részben felfüggesztett szabadságvesztés mellett kiszabott foglalkozástól eltiltás, járművezetéstől eltiltás, kiutasítás, közügyektől eltiltás és kitiltás tartamának számítására a 70. § (1)–(2a) bekezdése az irányadó.

(2i)374 Az 1978. évi IV. törvény alkalmazásával kiszabott szabadságvesztés esetén az enyhébb végrehajtási szabályok a 28/B. § (2) bekezdés c) pontja tekintetében akkor nem alkalmazhatók, ha az elítélt az 1978. évi IV. törvény 47. § (4) bekezdése alapján vagy a bíróság határozata folytán nem bocsátható feltételes szabadságra.

(2j)375 Az 1978. évi IV. törvény alkalmazásával elrendelt pártfogó felügyelet végrehajtásában való közreműködése során a rendőrség az 1978. évi IV. törvény 82. § (5) bekezdés a)–d) pontja tekintetében ellenőrzi a magatartási szabályok megtartását.

(2k)376 Az 1978. évi IV. törvény alkalmazásával elrendelt közérdekű munka esetén a büntetés-végrehajtási bíró jelöli ki a közérdekű munka végrehajtására szolgáló

a) munkahelyet, ha a munkahelyre vonatkozó pártfogó felügyelői véleményt,

b) új munkahelyet, ha az erre vonatkozó ügyészi indítványt

2013. június 30. napjáig kézbesítették.

(3)377 E törvényerejű rendelet alkalmazásában elítélten azt is érteni kell, akivel szemben büntetőjogi intézkedést alkalmaztak.

126/A. §378 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy

a)379 a büntetés-végrehajtással összefüggő pártfogó felügyelői tevékenység kivételével, a jogszabályban meghatározott pártfogó felügyelői tevékenységet ellátó pártfogó felügyelői szolgálatot,380

b) az elzárás végrehajtását foganatosító büntetés-végrehajtási intézeteket381

rendeletben jelölje ki.

127. § (1)382 Felhatalmazást kap az igazságügyért felelős miniszter, hogy

a) a büntetések és az intézkedések végrehajtásának,383

b) a pártfogó felügyelői szolgálat tevékenységének, valamint384

c) a katonák pártfogó felügyeletének385

részletes szabályait a legfőbb ügyész véleményének kikérésével, a büntetés-végrehajtásért felelős miniszterrel, valamint a katonák szabadságvesztése és előzetes letartóztatása, illetve a katonák pártfogó felügyelete tekintetében a honvédelemért felelős miniszterrel is egyetértésben, rendeletben szabályozza.

(2)386 Felhatalmazást kap a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter, hogy a szabálysértési szabályozásért felelős miniszter egyetértésével kiadott rendeletben szabályozza a büntetés-végrehajtási intézetben szabadságvesztés büntetését töltő, előzetesen letartóztatott, vagy elzárását töltő személy nyilatkozattétele ellenőrzésének, a közlésre szánt anyag visszatartásának rendjét, valamint a sajtó képviselőjének a büntetés-végrehajtási intézet területére történő belépésére és az intézetben tartózkodására vonatkozó részletes szabályokat.

(3)387 Felhatalmazást kap a rendészetért felelős miniszter, hogy az őrizet és az előzetes letartóztatás rendőrségi fogdában való végrehajtásának részletes szabályait – az igazságügyért felelős miniszterrel egyetértésben, a legfőbb ügyész véleményének kikérésével – rendeletben állapítsa meg.388

(4)389 Felhatalmazást kap a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter, hogy a rendészetért felelős miniszter egyetértésével kiadott rendeletben állapítsa meg a pártfogó felügyelői tevékenységgel kapcsolatos rendőri feladatok végrehajtásának részletes szabályait.390

(5)391 Felhatalmazást kap a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter, hogy a javítóintézetek rendtartását az igazságügyért felelős miniszterrel és a büntetés-végrehajtásért felelős miniszterrel egyetértésben kiadott rendeletben állapítsa meg.

128. §392 E törvény 36. § (9) bekezdése és 50. § (3) bekezdése a gyermekek szexuális bántalmazása, szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográfia elleni küzdelemről, valamint a 2004/68/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló, 2011. december 13-i 2011/93/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 24. cikkének, 91. §-a az irányelv 25. cikkének való megfelelést szolgálja.

1

A kihirdetés napja: 1979. május 14. A 2003: XIV. törvény 40. § (1) bekezdés f) pontja alapján, ahol jogszabály hivatásos pártfogót említ, azon a pártfogó felügyelőt kell érteni. A törvényerejű rendeletet a 2013: CCXL. törvény 437. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte 2015. január 1. napjával.

2

A preambulum a 2012: CCXXIII. törvény 88. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

3

Az 1. § (2) bekezdése az 1995: XLI. törvény 21. §-ával megállapított szöveg.

4

A 2. § az 1993: XXXII. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

5

Az 1993: XXXII. törvény 51. §-ának (3) bekezdése értelmében törvényen a Bv. tvr.rendelkezéseit is érteni kell.

6

A 2. § (2) bekezdésének b) pontját az 1995: CVII. törvény 36. §-a iktatta a szövegbe, egyidejűleg az addigi b) pontot c) pontra változtatta.

7

A 2. § (2) bekezdés c) pontja a 2013: CCLII. törvény 86. §-a szerint módosított szöveg.

8

A 2. § (3) bekezdése a 2003: CXXV. törvény 38. §-ával megállapított szöveg.

9

A 2. § (7) bekezdését a 2012: CCXXIII. törvény 37. §-a iktatta be.

10

A 3. § az 1995: XLI. törvény 22. §-ával megállapított szöveg.

11

Az 5/A. §-t a 2003: XIV. törvény 28. §-a iktatta be, szövege a 2012: CCXXIII. törvény 38. §-ával megállapított szöveg.

12

Az 5/B. §-t a 2012: CCXXIII. törvény 39. §-a iktatta be.

13

Az 5/C. §-t a 2012: CCXXIII. törvény 40. §-a iktatta be.

14

A 6. § (1) bekezdése a 2011: CCI. törvény 15. § a) pontja szerint módosított szöveg.

15

A 6. § (2) bekezdését az 1993: XXXII. törvény 51. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2002: I. törvény 307. §-a iktatta be, szövege a 2011: CCI. törvény 15. § b) pontja, a 2012: CCXXIII. törvény 88. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

16

A 6. § (3) bekezdés b) pontja a 2012: CCXXIII. törvény 41. § (1) bekezdésével megállapított, a 2013: LXXVIII. törvény 2. § a) pontja szerint módosított szöveg.

17

A 6. § (3) bekezdésének d) pontját az 1987: 9. törvényerejű rendelet 1. §-ának (1) bekezdése iktatta be a törvényerejű rendeletbe.

18

A 6. § (4) bekezdése az 1987: 9. törvényerejű rendelet 1. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg, a 2006: LI. törvény 285. § (2) bekezdésének záró rendelkezése, a 2011: CCI. törvény 15. § c) pontja szerint módosított szöveg.

19

A 6. § (5) bekezdése a 2012: CCXXIII. törvény 41. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

20

A 6. § (5a) bekezdését a 2012: CCXXIII. törvény 41. § (3) bekezdése iktatta be.

21

A 6/A. §-t a 2001: XVIII. törvény 53. §-a iktatta a szövegbe.

22

A 6/A. § (1) bekezdése a 2012: CCXXIII. törvény 42. §-ával megállapított szöveg.

23

A 6/A. § (4) bekezdését a 2006: LI. törvény 273. §-a iktatta be, szövege a 2007: CLXII. törvény 24. §-ával megállapított és a 2009: CXLIX. törvény 120. § (5) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

24

A 7. § a 2012: CCXXIII. törvény 43. §-ával megállapított szöveg.

25

Az 1993: XXXII. törvény 4. §-a iktatta a szövegbe.

26

A 7/A. § az 1999: CIV. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

27

A 7/A. § új (2) bekezdését a 2006: LI. törvény 275. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (2) bekezdés számozását (3) bekezdésre változtatva. A 7/A. § (2) bekezdése a 2011: CL. törvény 36. §-a szerint módosított szöveg.

28

A 7/A. § (2a) bekezdését a 2012: CCXXIII. törvény 44. §-a iktatta be.

29

A 7/A. § (2b) bekezdését a 2012: CCXXIII. törvény 44. §-a iktatta be.

30

A 7/A. § eredeti (2) bekezdésének számozását (3) bekezdésre változtatta a 2006: LI. törvény 275. §-a.

31

Az 1993: XXXII. törvény 4. §-a iktatta a szövegbe.

32

A 7/B. § (4) bekezdése a 2012: CCXXIII. törvény 45. §-ával megállapított szöveg.

33

A 7/C. §-t megelőző alcímet a 2011: CL. törvény 24. §-a iktatta be.

34

A 7/C. §-t a 2011: CL. törvény 24. §-a iktatta be.

35

A 7/D. §-t megelőző alcímet a 2012: CCXXIII. törvény 46. §-a iktatta be.

36

A 7/D. §-t a 2012: CCXXIII. törvény 46. §-a iktatta be.

38

A 8. § új (2) bekezdését a 2003: XIV. törvény 29. § (2) bekezdése iktatta a szövegbe, egyidejűleg a korábbi (2)–(4) bekezdések számozását (3)–(5) bekezdésre változtatva.

39

A 8. § eredeti (2) bekezdésének számozását a 2003: XIV. törvény 29. § (2) bekezdése (3) bekezdésre változtatta, második mondatát e módosító törvény 29. § (3) bekezdése iktatta be.

40

A 8. § új (4) bekezdését a 2006: LI. törvény 276. §-a iktatta be, egyidejűleg a korábbi (4)–(5) bekezdés számozását (5)–(6) bekezdésre változtatva.

41

A 8. § (5) – korábbi (3) bekezdését – az 1998: LXXXVII. törvény 85. §-a iktatta be, második mondatát a 2003: XIV. törvény 29. § (4) bekezdése iktatta be. A bekezdés számozása a 2006: LI. törvény 276. §-ával megállapított szöveg.

42

A 8. § (6) – eredeti (3) – bekezdésének számozása a 2006: LI. törvény 276. §-ával megállapított számozás.

43

A 9. § (1) bekezdése a 2012: CCXXIII. törvény 88. § (1) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

44

A 9. § (2) bekezdése a 2012: CCXXIII. törvény 47. §-ával megállapított szöveg.

45

A 9. § (3) bekezdését az 1993: XXXII. törvény 51. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

46

A 9/A. §-t megelőző alcímet a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 33. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2008: XCII. törvény 5. §-a iktatta be.

47

A 9/A. §-t az 1993: XXXII. törvény 51. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2008: XCII. törvény 5. §-a iktatta be.

48

A 9/B. §-t az 1993: XXXII. törvény 51. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte. A 9/B. §-t megelőző alcímet a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 33. pontja hatályon kívül helyezte.

49

A 10. §-t megelőző alcím a 2012: CCXXIII. törvény 48. §-ával megállapított szöveg.

50

A 10. § a 2012: CCXXIII. törvény 48. §-ával megállapított szöveg.

51

A 11. § az 1993: XXXII. törvény 6. §-ával megállapított szöveg.

52

A 11. § (1) bekezdése a 2013: LXXVIII. törvény 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

53

A 11. § (2) bekezdése a 2007: XXVII. törvény 63. §-ával megállapított szöveg.

54

A 11/A. § az 1993: XXXII. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.

55

A 11/A. § (1) bekezdése a 2012: CCXXIII. törvény 49. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

56

A 11/A. § (3) bekezdése a 2012: CLXXX. törvény 181. §-a, a 2013: LXXVIII. törvény 2. § b) pontja szerint módosított szöveg.

57

A 11/A. § (3a) bekezdését a 2012: CCXXIII. törvény 49. § (2) bekezdése iktatta be.

58

A 11/A. § (6) bekezdése a 2003: XIV. törvény 31. §-ával megállapított szöveg.

59

A 11/B. §-t a 2012: CCXXIII. törvény 50. §-a iktatta be.

60

A 11/C. §-t megelőző alcímet a 2012: CCXXIII. törvény 51. §-a iktatta be.

61

A 11/C. §-t a 2012: CCXXIII. törvény 51. §-a iktatta be.

62

A 11/C. § (2a) bekezdését a 2013: LXXVIII. törvény 1. § (2) bekezdése iktatta be.

63

Az alcím a 2001: XXXIX. törvény 97. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

64

A 12. §-t hatályon kívül helyezte az 1989: LVI. törvény 9. § (2) bekezdése, újonnan a 2001: XXXIX. törvény 97. § (1) bekezdése iktatta a szövegbe.

65

A 12. § (1) bekezdése a 2004: XXIX. törvény 107. §-ával megállapított, a 2009: CXLIX. törvény 120. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

66

A 12. § (2) bekezdése a 2004: XXIX. törvény 107. §-ával megállapított szöveg.

67

A 13. § a 2012: CCXXIII. törvény 52. §-ával megállapított szöveg.

68

A 13/A. §-t és a megelőző alcímet az 1999: LXXV. törvény 80. §-a iktatta be; a 13/A. §-t az Alkotmánybíróság a 47/2003. (X. 27.) AB határozatának 2. pontjával megsemmisítette, 2003. október 27. napjával. A 13/A. §-t megelőző alcímet a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 33. pontja hatályon kívül helyezte. A 13/A. §-t újonnan a 2012: CCXXIII. törvény 53. §-a iktatta be.

69

A 14. § a 2012: CCXXIII. törvény 54. §-ával megállapított szöveg.

70

A 14/A. §-t megelőző alcímet a 2012: CCXXIII. törvény 55. §-a iktatta be.

71

A 14/A. §-t a 2012: CCXXIII. törvény 55. §-a iktatta be, szövege a 2013: LXXVIII. törvény 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

72

A 15. §-t megelőző alcím az 1995: XLI. törvény 23. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

73

A 15. § (1) bekezdése az 1995: XLI. törvény 23. § (1) bekezdésével megállapított, a 2012: CCXXIII. törvény 88. § (1) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg.

74

A 15. § (3) bekezdését az 1995: XLI. törvény 29. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2012: CCXXIII. törvény 56. §-a iktatta be.

75

A 15. § (4) bekezdése az 1995: XLI. törvény 23. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg.

76

A 16. §-t megelőző alcím a 2012: CCXXIII. törvény 57. §-ával megállapított szöveg.

77

A 16. § a 2012: CCXXIII. törvény 57. §-ával megállapított szöveg.

78

A III. Fejezet (17–18/C. §) a 2012: CCXXIII. törvény 58. §-ával megállapított szöveg.

79

A 19. § a 2011: CL. törvény 25. §-ával megállapított szöveg.

80

Az 1993: XXXII. törvény 51. § (3) bekezdése értelmében a törvényen a Bv. tvr. rendelkezéseit is érteni kell.

81

A 20. § (1) és (2) bekezdése az 1993: XXXII. törvény 10. §-ával megállapított szöveg.

82

A 20. § (2) bekezdése az 1995: CVII. törvény 37. §-ával megállapított szöveg.

83

A 20. § (3) bekezdése a 2012: CCXXIII. törvény 88. § (1) bekezdés g) pontja szerint módsított szöveg.

84

A 20. § (4) bekezdését az 1987: 9. törvényerejű rendelet 5. §-a iktatta be, a korábbi (4) bekezdés számozását (5) bekezdésre módosította. A 20. § (4) bekezdése a 2012: CCXXIII. törvény 88. § (1) bekezdés g) pontja szerint módsított szöveg.

85

A 20. § (4) bekezdés számozását (5) bekezdésre módosította az 1987: 9. törvényerejű rendelet 5. §-a. A 20. § (5) bekezdése a 2012: CCXXIII. törvény 88. § (1) bekezdés g) pontja szerint módsított szöveg.

86

A 21. § (1) bekezdése az 1993: XXXII. törvény 11. §-ával megállapított szöveg.

87

A 22. § (1) bekezdése az 1993: XXXII. törvény 12. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.

88

A 22. § (1) bekezdés c) pontja a 2010: CXLVIII. törvény 22. §-a szerint módosított szöveg.

89

A 22. § (3) bekezdését az az 1993: XXXII. törvény 12. §-ának (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2012: CCXXIII. törvény 59. §-ával megállapított szöveg.

90

A 22/A. §-t a 2012: CCXXIII. törvény 60. §-a iktatta be.

91

A 23/A. §-t a 2012: CCXXIII. törvény 61. §-a iktatta be.

92

A 23/B. §-t a 2012: CCXXIII. törvény 61. §-a iktatta be.

93

A 23/C. §-t a 2012: CCXXIII. törvény 61. §-a iktatta be.

94

A 23/D. §-t a 2012: CCXXIII. törvény 61. §-a iktatta be.

95

A 23/E. §-t a 2012: CCXXIII. törvény 61. §-a iktatta be.

96

A 24. § első mondata az 1993: XXXII. törvény 13. §-ával megállapított szöveg.

97

A 24/A. §-t az 1999: CXX. törvény 43. §-ának (1) bekezdése iktatta a szövegbe.

98

A 25. § (1) bekezdés a) pontja az 1987: 9. törvényerejű rendelet 6. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.

99

A 25. § (1) bekezdés b) pontja a 2012: CCXXIII. törvény 62. §-ával megállapított szöveg.

100

A 25. § (2) bekezdésének b) pontja az 1987: 9. törvényerejű rendelet 6. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg.

101

A 26. § (2) bekezdésének c) pontját az 1987: 9. törvényerejű rendelet 7. §-a iktatta be a törvényerejű rendeletbe.

102

A 26. § (3) bekezdését az 1993: XXXII. törvény 14. §-a iktatta a szövegbe.

103

A 27. § a) pontja a 2007: XXVII. törvény 64. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

104

A 28. § (2) bekezdésének a) pontja a 2007: XXVII. törvény 64. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

105

A 28/A. § a 2011: CL. törvény 26. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

106

A 28/A. § (1) bekezdése a 2012: CCXXIII. törvény 88. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

107

A 28/A. § (1a) bekezdését a 2012: CCXXIII. törvény 63. § (1) bekezdése iktatta be.

108

A 28/A. § (3) bekezdés a) pontja a 2012: CCXXIII. törvény 88. § (1) bekezdés h) pontja szerint módsított szöveg.

109

A 28/A. § (3) bekezdés e) pontja a 2012: CCXXIII. törvény 63. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

110

A 28/B. §-t a 2011: CL. törvény 26. § (2) bekezdése iktatta be.

111

A 28/B. § (2) bekezdés a) pontja a 2012: CCXXIII. törvény 88. § (1) bekezdés i) pontja szerint módsított szöveg.

112

A 28/B. § (2) bekezdés c) pontja a 2012: CCXXIII. törvény 88. § (1) bekezdés j) pontja szerint módsított szöveg.

113

A 28/B. § (2) bekezdés f) pontja a 2012: CCXXIII. törvény 88. § (1) bekezdés k) pontja szerint módsított szöveg.

114

Az (1) és (2) bekezdés alkalmazására lásd az 1999: CIV. törvény 3. §-ának (2) bekezdését.

115

A 28/C. §-t a 2012: CCXXIII. törvény 64. §-a iktatta be.

116

A 29. § (1) bekezdésének b) pontját az 1993: XXXII. törvény 51. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

117

A 29. § (2) bekezdésének első fordulata az 1993: XXXII. törvény 16. §-ával megállapított szöveg.

118

A 29. § új (3) bekezdését a 2007: XXVII. törvény 64. § (4) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (3) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta.

119

A 29. § eredeti (3) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta a 2007: XXVII. törvény 64. § (4) bekezdése.

120

A 30. § az 1993: XXXII. törvény 17. §-ával megállapított szöveg.

121

A 31. § (1) bekezdése a 2012: CCXXIII. törvény 88. § (1) bekezdés l) pontja szerint módsított szöveg.

122

A 32. § a 2012: CCXXIII. törvény 65. §-ával megállapított szöveg.

123

A 33. § az 1993: XXXII. törvény 19. §-ával megállapított szöveg.

124

A 33. § (1) bekezdés d) pontja a 2011: CL. törvény 27. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

125

A 33. § (1) bekezdés f) pontja a 2012: CCXXIII. törvény 66. §-ával megállapított szöveg.

126

A 33. § (1) bekezdés g) pontja a 2012: CCXXIII. törvény 66. §-ával megállapított szöveg.

127

A 33. § (3) bekezdés c) pontját a 2010: CLXI. törvény 68. § (10) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

128

A 33. § (4) bekezdése a 2011: CL. törvény 27. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

129

A 33. § (4a) bekezdését a 2011: CL. törvény 27. § (3) bekezdése iktatta be.

130

A 33. § (4b) bekezdését a 2011: CL. törvény 27. § (3) bekezdése iktatta be.

131

A 33. § (4c) bekezdését a 2011: CL. törvény 27. § (3) bekezdése iktatta be.

132

A 34. § (1) bekezdése a 2012: LXXXVI. törvény 21. § a) pontja szerint módosított szöveg.

133

A 34. § (2) bekezdése a 2011: CL. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

134

A 34. § (3) bekezdését az 1995: CVII. törvény 38. §-a iktatta be.

135

A 35. § a 2011: CL. törvény 29. §-ával megállapított szöveg.

136

A 35. § (1) bekezdése a 2012: LXXXVI. törvény 21. § b) pontja szerint módosított szöveg.

137

A 36. § az 1993: XXXII. törvény 22. §-ával megállapított szöveg.

138

A 36. § (1) bekezdés f) pontja a 2012: CCXXIII. törvény 67. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

140

A 36. § (1) bekezdés p) pontját a 2012: CCXXIII. törvény 67. § (2) bekezdése iktatta be.

141

A 36. § (1) bekezdés q) pontját a 2012: CCXXIII. törvény 67. § (2) bekezdése iktatta be.

142

A 36. § (4) bekezdése a 2012: CCXXIII. törvény 67. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

143

A 36. § (4a) bekezdését a 2012: CCXXIII. törvény 67. § (4) bekezdése iktatta be.

144

A 36. § (4b) bekezdését a 2012: CCXXIII. törvény 67. § (4) bekezdése iktatta be.

145

A 36. § (4c) bekezdését a 2012: CCXXIII. törvény 67. § (4) bekezdése iktatta be.

146

A 36. § (5) bekezdésének c) pontja a 2008: XCII. törvény 6. §-ával megállapított, a 2009: CLV. törvény 42. § (44) bekezdése szerint módosított szöveg.

147

A 36. § (5) bekezdés g) pontját a 2012: CCXXIII. törvény 67. § (5) bekezdése iktatta be.

148

A 36. § (6) bekezdése a 2011: CL. törvény 30. §-ával megállapított szöveg.

149

A 36. § (6) bekezdés e) pontja a 2012: CCXXIII. törvény 67. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

150

A 36. § (6a) bekezdését a 2012: CCXXIII. törvény 67. § (7) bekezdése iktatta be.

151

A 36. § (7) bekezdését a 2012: CCXXIII. törvény 67. § (7) bekezdése iktatta be.

152

A 36. § (8) bekezdését a 2012: CCXXIII. törvény 67. § (7) bekezdése iktatta be.

153

A 36. § (9) bekezdését a 2012: CCXXIII. törvény 67. § (7) bekezdése iktatta be.

154

A 36/A. §-t az 1995: CVII. törvény 40. §-a iktatta a szövegbe.

155

A 36/A. § (1) bekezdése a 2013: CXXXIII. törvény 25. § a) pontja szerint módosított szöveg.

156

A 36/A. § (2) bekezdése a 2013: CXXXIII. törvény 25. § b) pontja szerint módosított szöveg.

157

A 36/A. § (4) bekezdése a 2013: CXXXIII. törvény 25. § c) pontja szerint módosított szöveg.

158

A 36/A. § (5) bekezdése a 2013: CXXXIII. törvény 25. § d) pontja szerint módosított szöveg.

159

A 36/B. §-t a 2007: XXVII. törvény 65. §-a iktatta be.

160

A 36/C. §-t a 2008: XCII. törvény 7. §-a iktatta be.

161

A 36/C. § (1) bekezdése a 2012: CCXXIII. törvény 88. § (1) bekezdés m) pontja szerint módsított szöveg.

162

A 36/D. §-t a 2008: XCII. törvény 7. §-a iktatta be.

163

A 36/E. §-t a 2008: XCII. törvény 7. §-a iktatta be.

164

A 37/A. §-t az 1995: CVII. törvény 41. §-a iktatta a szövegbe.

165

A 37/A. § (1) bekezdése a 2003: XIV. törvény 40. § (1) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

166

A 38. § az 1993: XXXII. törvény 23. §-ával megállapított szöveg.

167

A 39. § (1) bekezdését az 1993: XXXII. törvény 51. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

168

A 41. § (2) bekezdésének j) pontját az 1993: XXXII. törvény 24. §-ának (1) bekezdése iktatta a szövegbe.

169

A 41. § (3) bekezdése az 1993: XXXII. törvény 24. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg.

170

A 41/A. §-t az 1993: XXXII. törvény 25. §-a iktatta a szövegbe.

171

A 41/A. § (6) bekezdését a 2007: XXVII. törvény 66. §-a iktatta be.

172

A 42. § (1) bekezdésének b), c), e) és g) pontját az 1993: XXXII. törvény 51. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

173

A 42. § (3) bekezdését az 1993: XXXII. törvény 51. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

174

A 42. § (5) bekezdését az 1993: XXXII. törvény 26. §-a állapította meg, mely egyidejűleg § (6)–(9) bekezdést is iktatott a szövegbe.

175

A 42. § (6) bekezdés b) pontja a 2013: CXXXIII. törvény 25. § e) pontja szerint módosított szöveg.

176

A 43. § (4) bekezdését az 1993: XXXII. törvény 27. §-a iktatta a szövegbe, s egyidejűleg a korábbi (4) bekezdés számozását (5) bekezdésre változtatta.

177

A 44. § (1) bekezdése az 1993: XXXII. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

178

A 44. § (1a) bekezdését a 2011: CL. törvény 31. § (1) bekezdése iktatta be.

179

A 44. § (4) bekezdését a 2011: CL. törvény 31. § (2) bekezdése iktatta be.

180

A 44. § (5) bekezdését a 2011: CL. törvény 31. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2012: LXXXVI. törvény 21. § c) pontja szerint módosított szöveg.

181

A 45. § (4) bekezdésének második mondatát az 1995: CVII. törvény 42. §-a iktatta a szövegbe.

182

A 45. § (5) bekezdését az 1993: XXXII. törvény 29. §-a állapította meg, mely egyidejűleg (6) bekezdést is iktatott a szövegbe.

183

A 46. § (2) bekezdését az 1993: XXXII. törvény 51. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

184

A 47. § a 2011: CLXVI. törvény 27. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

185

A 47/A. §-t a 2013: CCXLV. törvény 1. § (2) bekezdése iktatta be.

186

A 48. § (4) bekezdését az 1999: CXX. törvény 43. §-ának (2) bekezdése iktatta a szövegbe.

187

Az 50. § (2) bekezdése a 2003: XIV. törvény 40. § (1) bekezdésének e) pontja szerint módosított szöveg.

188

Az 50. § (3) bekezdését a 2012: CCXXIII. törvény 68. §-a iktatta be.

189

Az 51. § (2) bekezdését az 1993: XXXII. törvény 30. §-a iktatta be, s egyidejűleg a § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatta.

190

Az 52. § (1) bekezdését az 1993: XXXII. törvény 51. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

191

Az 53/A. §-t a 2011: CLXVI. törvény 27. § (2) bekezdése iktatta be.

192

Az 54. § a 2007: XXVII. törvény 67. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

193

Az 54. § (1) bekezdése a 2012: CCXXIII. törvény 88. § (1) bekezdés n) pontja szerint módsított szöveg.

194

Az 55. § a 2007: XXVII. törvény 67. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

196

Az 57. §-t a 2007: XXVII. törvény 89. § (3) bekezdésének c) pontja hatályon kívül helyezte.

197

Az 58. §-a a 2007: XXVII. törvény 67. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

198

Az 59. § a 2007: XXVII. törvény 89. § (3) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

199

A IV/A. Fejezetet az 1984: 21. törvényerejű rendelet 3. §-a iktatta be. A II. Rész IV/A. Fejezetét a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 33. pontja hatályon kívül helyezte.

200

Az 59/A-H. §-t az 1993: XXXII. törvény 51. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

201

Az 59/I. §-t az 1990: XIV. törvény 4. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

202

Az V. Fejezet (60–67/D. §) a 2012: CCXXIII. törvény 69. §-ával megállapított szöveg.

203

A 60. § (2) bekezdése a 2013: CXXXIII. törvény 25. § f) pontja szerint módosított szöveg.

204

A 61. § (3) bekezdés e) pontja a 2013: CXXXIII. törvény 25. § g) pontjával megállapított szöveg.

205

A 62. § (1) bekezdése a 2013: LXXVIII. törvény 2. § c) pontja szerint módosított szöveg.

206

A 62. § (3) bekezdése a 2013: LXXVIII. törvény 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

207

A 64. § (1) bekezdése a 2013: LXXVIII. törvény 2. § d) pontja szerint módosított szöveg.

208

A 67/A. § (2) bekezdés c) pontja a 2013: LXXVIII. törvény 2. § e) pontja szerint módosított szöveg.

209

A 67/B. § c) pontja a 2013: LXXVIII. törvény 1. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

210

A 67/B. § d) pontja a 2013: LXXVIII. törvény 3. §-a szerint módosított szöveg.

211

A 68. § (1) bekezdése a 2011: CCI. törvény 15. § c) pontja szerint módosított szöveg.

212

A 68. § (3) bekezdése a 2012: LXII. törvény 10. §-ával megállapított szöveg.

213

A 68. § (3) bekezdés a) pontja a 2013: LXXVIII. törvény 2. § f) pontja szerint módosított szöveg.

214

A 68. § (3) bekezdés b) pontja a 2013: LXXVIII. törvény 2. § f) pontja szerint módosított szöveg.

215

A 68. § (3a) bekezdését a 2012: CCXXIII. törvény 70. §-a iktatta be.

216

A 68. § (3b) bekezdését a 2012: CCXXIII. törvény 70. §-a iktatta be.

217

A 68. § (4) bekezdését a 2012: CLXXX. törvény 180. § (2) bekezdése iktatta be.

218

A 69. § a 2012: LXII. törvény 11. §-ával megállapított szöveg.

219

A VI/A. Fejezetet (69/A–69/B. §) a 2012: CCXXIII. törvény 71. §-a iktatta be.

220

A VII. Fejezet címe a 2012: CCXXIII. törvény 72. §-ával megállapított szöveg.

221

A 70. §-t megelőző alcímet a 2009: CXLIX. törvény 120. § (6) bekezdése hatályon kívül helyezte. A 70. § (1) bekezdése a 2010: CLXI. törvény 52. § (1) bekezdésével megállapított, nyitó szövegrésze a 2012: CCXXIII. törvény 88. § (1) bekezdés p) pontja szerint módosított szöveg.

222

A 70. § (2) bekezdése a 2011: CL. törvény 32. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

223

A 70. § (2a) bekezdését a 2011: CL. törvény 32. § (2) bekezdése iktatta be.

224

A 70. § (3) bekezdése a 2010: CLXI. törvény 52. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

225

A 70. § (4) bekezdését a 2000: CXXXII. törvény 11. §-ának (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2012: XCIII. törvény 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

226

A 72. § (1) bekezdése a 2012: CCXXIII. törvény 73. §-ával megállapított szöveg.

227

A 73. § (1) bekezdése a 2012: CCXXIII. törvény 88. § (1) bekezdés q) pontja szerint módosított szöveg.

228

A 73. § (2) bekezdése a 2012: XCIII. törvény 10. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

229

A 74. § (1) bekezdése az 1999: LXXII. törvény 32. §-ával megállapított szöveg.

230

A 74. § (2) bekezdése a 2013: LXXVIII. törvény 1. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

231

A 75. §-t megelőző alcímet a 2009: CXLIX. törvény 120. § (6) bekezdése hatályon kívül helyezte.

232

A 75. § (1) bekezdése a 2013: LXXVIII. törvény 1. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

233

A 75. § (2) bekezdése a 2001: XXXIX. törvény 97. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

234

A 76. §-t megelőző alcímet a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 33. pontja hatályon kívül helyezte. A 76. §-t a 2001: CXXI. törvény 88. § (2) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2012: CCXXIII. törvény 74. §-a iktatta be.

235

A 77–78. §-t az 1994: LIII. törvény 308. §-a hatályon kívül helyezte.

236

A 79. §-t és az azt megelőző alcímet a 2009: CXLIX. törvény 120. § (6) bekezdése hatályon kívül helyezte.

237

A VII/A. Fejezet megjelölést és fejezetcímet a 2009: CXLIX. törvény 120. § (1) bekezdése iktatta be.

238

A 80. §-t megelőző alcímet a 2009: CXLIX. törvény 120. § (6) bekezdése hatályon kívül helyezte.

239

A 81. § a 2006: LI. törvény 277. §-ával megállapított szöveg.

240

A VIII. Fejezet II/A. Címét (82/A. §) a 2012: CCXXIII. törvény 75. §-a iktatta be.

241

A 82/A. § (4) bekezdése a 2013: CXXXIII. törvény 25. § h) pontja szerint módosított szöveg.

242

A 82/A. § (5) bekezdése a 2013: CXXXIII. törvény 25. § i) pontja szerint módosított szöveg.

243

A 83. § (1) bekezdése a 2012: CCXXIII. törvény 76. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

244

A 83. § (1a) bekezdését a 2012: CCXXIII. törvény 76. § (2) bekezdése iktatta be.

245

A 83. § (4) bekezdését a 2001: XXXIV. törvény 12. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2006: LI. törvény 278. §-ával megállapított szöveg.

246

A 83. § (5) bekezdését a 2001: XXXIV. törvény 12. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2006: LI. törvény 278. §-ával megállapított szöveg.

247

A 83. § (6) bekezdését a 2008: XCII. törvény 8. §-a iktatta be.

248

A 84. § (2) bekezdése a 2001: XXXIV. törvény 12. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

249

A 84. § (3) bekezdése a 2001: XXXIV. törvény 12. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

250

A 84. § (4) bekezdését a 2001: XXXIV. törvény 12. § (3) bekezdése iktatta a szövegbe.

251

A 84. § (5) bekezdését a 2001: XXXIV. törvény 12. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: CXXXIII. törvény 25. § j) pontja szerint módosított szöveg.

252

A 84/A. §-t a 2001: XXXIV. törvény 12. § (4) bekezdése iktatta a szövegbe.

253

A 84/A. § (1) bekezdése a 2007: XXVII. törvény 69. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

254

A 84/A. § új (2) bekezdését a 2007: XXVII. törvény 69. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (2)–(4) bekezdésének számozását (3)–(5) bekezdésre változtatta.

255

A 84/A. § eredeti (2) bekezdésének számozását (3) bekezdésre változtatta a 2007: XXVII. törvény 69. § (2) bekezdése.

256

A 84/A. § eredeti (3) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta a 2007: XXVII. törvény 69. § (2) bekezdése.

257

A 84/A. § eredeti (4) bekezdésének számozását (5) bekezdésre változtatta a 2007: XXVII. törvény 69. § (2) bekezdése.

258

A 84/B. §-t a 2009: CXLIX. törvény 120. § (2) bekezdése iktatta be.

259

A 84/B. § (1) bekezdés a) pontját a 2012: CCXXIII. törvény 88. § (2) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

260

A 84/B. § (2) bekezdését a 2012: CCXXIII. törvény 88. § (2) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

261

A 85. §-t és az azt megelőző alcímet a 2009: CXLIX. törvény 120. § (6) bekezdése hatályon kívül helyezte.

262

A 86. §-t az 1990: XIV. törvény 4. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

263

A 87. § (1) bekezdése a 2011: CCI. törvény 15. § c) pontja szerint módosított szöveg.

264

A 87. § (2) bekezdését az 1998: LXXXVII. törvény 86. §-a iktatta a szövegbe, s az eredeti rendelkezés számozását (1) bekezdésre változtatta.

265

A 88. § (1)–(2) bekezdését a 2001: CXXI. törvény 88. § (2) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte.

266

A 88. § (3) bekezdését a 2000: XIII. törvény 7. §-ának (3) bekezdése iktatta a szövegbe.

267

A 89. § (1) bekezdése az 1987: 9. törvényerejű rendelet 14. §-ával megállapított, a 2009: CXLIX. törvény 120. § (5) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

268

A 89. § (3) bekezdését a 2000: XIII. törvény 7. §-ának (4) bekezdése iktatta a szövegbe.

269

A 89. § (4) bekezdését a 2004: X. törvény 5. §-a iktatta be.

270

A 89. § (4) bekezdés a) pontja a 2012: CCXXIII. törvény 88. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

271

A 89. § (4) bekezdés b) pontja a 2008: XLVI. törvény 85. § d) pontja szerint módosított szöveg.

272

A VIII. fejezet VI. címe a 2001: CXXI. törvény 85. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

273

A 90. §-t az 1989: LVI. törvény 9. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2001: CXXI. törvény 85. § (2) bekezdése iktatta a szövegbe.

274

A VIII. Fejezet VI/A. Címét (91. §) a 2012: CCXXIII. törvény 77. §-a iktatta be.

275

A 91. §-t az 1989: LVI. törvény 9. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2012: CCXXIII. törvény 77. §-a iktatta be.

276

A 93. §-t az 1993: XXXII. törvény 51. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

277

A 94. § (1) bekezdése a 2003: XIV. törvény 34. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

278

A 94. § (2) bekezdése az 1999: LXXII. törvény 38. §-ának (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

279

A 94. § (2) bekezdésének első francia bekezdése a 2003: XIV. törvény 34. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

280

A 94. § (2) bekezdés második franciabekezdése a 2005: XCI. törvény 29. § (3) bekezdés c) pontja, a 2012: CCXXIII. törvény 88. § (1) bekezdés r) pontja szerint módosított szöveg.

281

A 94. § (2) bekezdés harmadik franciabekezdése az 1993: XXXII. törvény 32. § (1) bekezdésével megállapított, a 2009: CXLIX. törvény 120. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

282

A 94. § (2) bekezdésének negyedik francia bekezdése a 2003: XIV. törvény 34. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

283

A 94. § (2) bekezdésének utolsó fordulatát az 1993: XXXII. törvény 32. §-ának (1) bekezdése iktatta a szövegbe.

284

A 94. § (3) bekezdése az 1993: XXXII. törvény 32. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg.

285

A 95. § a 2003: XIV. törvény 35. §-ával megállapított szöveg.

286

A 95. § (1) bekezdését a 2005: CXXXV. törvény 54. § (1) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

287

A 96. § a) pontja az 1989: LVI. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

288

A 96. § b) pontja az 1993: XXXII. törvény 34. §-ával megállapított szöveg.

289

A 96. § d) pontja a 2003: XIV. törvény 40. § (1) bekezdésének e) pontja szerint módosított szöveg.

290

A 96. § f) pontját az 1999: LXXII. törvény 33. §-a iktatta a szövegbe.

291

A 97. §-t a 2005: XCI. törvény 29. § (2) bekezdésének c) pontja hatályon kívül helyezte.

292

A 98–99. §-t az 1993: XXXII. törvény 51. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

293

A 100. § az 1993: XXXII. törvény 36. §-a és a 2003: XIV. törvény 36. §-a szerint kiegészített szöveg.

294

A 101. § (2) bekezdésének harmadik mondatát a 2003: XIV. törvény 37. §-a iktatta a szövegbe.

295

A 101. § (3) bekezdését az 1993: XXXII. törvény 37. §-a iktatta a szövegbe.

296

A 102. § az 1989: LVI. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.

297

A 102. § (2) bekezdésének b) pontját a 2003: XIV. törvény 40. § (1) bekezdésének e) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2007: XXVII. törvény 70. §-a iktatta be.

298

A 102. § (2) bekezdés c) pontja a 2009: CXLIX. törvény 120. § (5) bekezdés f) pontja, a 2012: CCXXIII. törvény 88. § (1) bekezdés s) pontja szerint módosított szöveg.

299

A 102. § (2) bekezdés d) pontját a 2009: CXLIX. törvény 120. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2012: CCXXIII. törvény 78. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

300

A 102. § (3) bekezdését a 2012: CCXXIII. törvény 78. §-a iktatta be.

301

A 102/A. §-t, valamint az alcímet az 1998: LXXXVIII. törvény 55. §-ának (3) bekezdése iktatta a szövegbe.

302

A 102/A. § (2) bekezdése a 2003: XIV. törvény 38. §-ával megállapított szöveg.

303

A 103. § az 1993: XXXII. törvény 39. §-ával megállapított szöveg.

304

A 103. § (2)–(3) bekezdését a 2003: XIV. törvény 40. § (1) bekezdésének e) pontja hatályon kívül helyezte.

305

A 103. § (4) bekezdésének a) pontja az 1995: XLI. törvény 24. §-ának (1) bekezdésével megállapított és a 2003: XIV. törvény 40. § (1) bekezdésének e) pontja szerint módosított szöveg.

306

A 103. § (4) bekezdésének b) pontja a 2003: XIV. törvény 40. § (1) bekezdésének e) pontja szerint módosított szöveg.

307

A 103. § (5) bekezdését az 1999: LXXII. törvény 38. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

308

A 103. § (6) bekezdése a 2003: XIV. törvény 39. §-ával megállapított szöveg.

309

A 103. § (7) bekezdését a 2003: XIV. törvény 40. § (1) bekezdésének e) pontja hatályon kívül helyezte.

310

A 103. § (8) bekezdését az 1995: XLI. törvény 24. §-ának (3) bekezdése iktatta a szövegbe.

311

A 104. § a 2007: XXVII. törvény 71. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

312

A 104/A. §-t a 2007: XXVII. törvény 71. § (2) bekezdése iktatta be.

313

A 105. § (2) bekezdése a 2012: CCXXIII. törvény 79. §-ával megállapított szöveg.

315

A 105. § (3) bekezdését az 1993: XXXII. törvény 40. §-a iktatta a szövegbe.

316

A 106. § (1) bekezdését az 1995: XLI. törvény 29. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

317

A 106. § (2) bekezdés b) pontja a 2010: CXLVIII. törvény 22. §-a szerint módosított szöveg.

318

A 107. § (2) bekezdése az 1993: XXXII. törvény 41. §-ával megállapított szöveg.

319

A 108. § (2) bekezdése az 1993: XXXII. törvény 42. §-ával kiegészített szöveg. Egyidejűleg a § (3)-(4) bekezdést is iktatott a szövegbe.

320

A 108. § (5) bekezdését a 2007: CLXII. törvény 25. §-a iktatta be.

321

A 109. § az 1993: XXXII. törvény 43. §-ával megállapított szöveg.

322

A 110. § (1)-(2) bekezdése az 1995: XLI. törvény 25. §-ával megállapított szöveg.

323

A 112. § (1a) bekezdését a 2012: CCXXIII. törvény 80. § (1) bekezdése iktatta be.

324

A 112. § (2) bekezdése az 1995: XLI. törvény 26. §-ával megállapított, a 2012: CCXXIII. törvény 88. § (1) bekezdés t) pontja szerint módosított szöveg.

325

A 112. § (2a) bekezdését a 2012: CCXXIII. törvény 80. § (2) bekezdése iktatta be.

326

A 112. § (3) bekezdése az 1995: XLI. törvény 26. §-ával megállapított, a 2012: CCXXIII. törvény 88. § (1) bekezdés t) pontja szerint módosított szöveg.

327

A 112/A. §-t az 1997: XXXI. törvény 184. §-a iktatta be.

328

A 112/A. § (2) bekezdés c) pontját a 2012: CCXXIII. törvény 81. §-a iktatta be.

329

A 114. § az 1993: XXXII. törvény 44. §-ával megállapított szöveg.

330

A 114/A. §-t az 1993: XXXII. törvény 45. §-a iktatta be, szövege a 2014: XXX. törvény 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

331

A 115. § az 1993: XXXII. törvény 46. §-ával megállapított szöveg.

332

A 115. § (1) bekezdése a 2014: XXX. törvény 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

333

A 115. § (3) bekezdése a 2014: XXX. törvény 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

334

A 116. § (1) bekezdése az 1995: XLI. törvény 27. §-ával megállapított, a 2012: CCXXIII. törvény 88. § (1) bekezdés u) pontja szerint módosított szöveg.

335

A 116. § (3) – eredetileg (2) – bekezdése az 1993: XXXII. törvény 47. §-ával megállapított szöveg.

336

A 116. § (5) bekezdése a 2012: CCXXIII. törvény 88. § (1) bekezdés g) pontja szerint módsított szöveg.

337

A 116/A. §-t a 2003: CXXX. törvény 77. §-a iktatta be, szövege a 2012: CLXXX. törvény 180. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

338

A 117. § (1) bekezdésének c) pontját az 1993: XXXII. törvény 51. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

339

A 118. § (1) bekezdés d) pontja az 1993: XXXII. törvény 48. §-ával megállapított, a 2012: CCXXIII. törvény 88. § (1) bekezdés v) pontja szerint módosított szöveg.

340

A 118. § (1) bekezdés f) pontja a 2011: CLXVI. törvény 27. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

341

A 118. § (1) bekezdés g) pontja az 1993: XXXII. törvény 48. §-ával megállapított szöveg.

342

A 118. § (1) bekezdés j) pontját az 1993: XXXII. törvény 48. § (1) bekezdése iktatta be.

343

A 118. § (1) bekezdés k) pontját az 1993: XXXII. törvény 48. § (1) bekezdése iktatta be.

344

A 118. § (1) bekezdés l) pontját a 2012: CCXXIII. törvény 82. § (1) bekezdése iktatta be.

345

A 118. § (2) bekezdése az 1993: XXXII. törvény 48. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg.

346

A 118. § (3) bekezdését az 1993: XXXII. törvény 48. §-ának (3) bekezdése iktatta a szövegbe.

347

A 118. § (4)–(5) bekezdését az 1995: CVII. törvény 43. §-a iktatta a szövegbe.

348

A 118. § (6) bekezdését a 2012: CCXXIII. törvény 82. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2014: XXX. törvény 1. § (5) bekezdése.

349

A 118. § (7) bekezdését a 2012: CCXXIII. törvény 82. § (2) bekezdése iktatta be.

350

A 118/A. §-t a 2008: XCII. törvény 9. §-a iktatta be.

351

A 118/A. § (1) bekezdése a 2012: CCXXIII. törvény 88. § (1) bekezdés w) pontja szerint módosított szöveg.

352

A 118/A. § (7) bekezdése a 2011: CCI. törvény 15. § c) pontja szerint módosított szöveg.

353

A 118/B. §-t a 2009: LXXX. törvény 55. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: CL. törvény 33. §-ával megállapított szöveg.

354

A 119. § (2a) bekezdését a 2013: LXXVIII. törvény 1. § (8) bekezdése iktatta be.

355

A 119. § (5) bekezdését az 1993: XXXII. törvény 51. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

356

A 121. § (1) bekezdésének b) és c) pontját az 1993: XXXII. törvény 51. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

357

A 121. § (2) bekezdése az 1993: XXXII. törvény 49. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.

358

A 121. § (3) bekezdését az 1993: XXXII. törvény 49. §-ának (2) bekezdése iktatta a szövegbe, s egyidejűleg a korábbi (3) bekezdés számozását (4) bekezdésre változtatta.

359

A 121/A. §-t az 1995: XLI. törvény 28. §-a iktatta a szövegbe.

360

Ha az előzetes letartóztatás javítóintézetben történő végrehajtására vonatkozó rendelkezések hatálybalépésekor a fiatalkorú előzetes letartóztatásban van, a bíróság a hatálybalépést követő 30 napon belül rendelkezik az előzetes letartóztatás végrehajtásának helyéről [1995: XLI. törvény 29. § (3) bekezdés].

361

A 121/B. §-t a 2009: LXXX. törvény 55. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2012: CCXXIII. törvény 88. § (1) bekezdés x) pontja szerint módosított szöveg.

362

A XI. Fejezet (122–125/D. §) a 2012: CCXXIII. törvény 83. §-ával megállapított szöveg.

363

A 122. § (2) bekezdése a 2013: LXXVIII. törvény 1. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

364

A 126. § (1) bekezdése a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 33. pontja szerint módosított szöveg.

365

A 126. § (2) bekezdését a 2002: I. törvény 308. § (1) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2009: CXLIX. törvény 120. § (4) bekezdése iktatta be.

366

A 126. § (2a) bekezdését a 2011: CL. törvény 34. §-a iktatta be.

367

A 126. § (2b) bekezdését a 2011: CL. törvény 34. §-a iktatta be.

368

A 126. § (2c) bekezdését a 2012: CCXXIII. törvény 84. § (1) bekezdése iktatta be.

369

A 126. § (2d) bekezdését a 2012: CCXXIII. törvény 84. § (1) bekezdése iktatta be.

370

A 126. § (2e) bekezdését a 2012: CCXXIII. törvény 84. § (1) bekezdése iktatta be.

371

A 126. § (2f) bekezdését a 2012: CCXXIII. törvény 84. § (1) bekezdése iktatta be.

372

A 126. § (2g) bekezdését a 2012: CCXXIII. törvény 84. § (1) bekezdése iktatta be.

373

A 126. § (2h) bekezdését a 2012: CCXXIII. törvény 84. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: LXXVIII. törvény 1. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.

374

A 126. § (2i) bekezdését a 2012: CCXXIII. törvény 84. § (1) bekezdése iktatta be.

375

A 126. § (2j) bekezdését a 2012: CCXXIII. törvény 84. § (1) bekezdése iktatta be.

376

A 126. § (2k) bekezdését a 2013: LXXVIII. törvény 1. § (11) beekzdése iktatta be.

377

A 126. § (3) bekezdése a 2012: CCXXIII. törvény 84. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

378

A 126/A. §-t a 2006: CIX. törvény 147. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2012: CCXXIII. törvény 85. § bekezdésével megállapított szöveg.

379

A 126/A. § a) pontja a 2014: XXX. törvény 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

382

A 127. § (1) bekezdése a 2007: CLXII. törvény 26. §-ával megállapított, záró szövegrésze a 2010: CXXX. törvény 44. § (52) bekezdése, a 2010: CXLVIII. törvény 22. §-a szerint módosított szöveg.

386

A 127. § (2) bekezdését a 2007: CLXII. törvény 29. § (2) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2008: XCII. törvény 11. §-a iktatta be, szövege a 2010: CXXX. törvény 44. § (52) bekezdése szerint módosított szöveg.

387

A 127. § új (3) bekezdését az 1989: LVI. törvény 8. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (3)–(4) bekezdésének számozását (4)–(5) bekezdésre változtatta. A 127. § (3) bekezdése a 2011: CL. törvény 35. §-ával megállapított szöveg.

389

A 127. § eredeti (3) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta az 1989: LVI. törvény 8. §-a. A 127. § (4) bekezdését az 1993: XXXII. törvény 51. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2006: CXXIII. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CXXX. törvény 44. § (52) bekezdése szerint módosított szöveg.

391

A 127. § eredeti (4) bekezdésének számozását (5) bekezdésre változtatta az 1989: LVI. törvény 8. §-a. A 127. § (5) bekezdését az 1995: CVII. törvény 46. §-a hatályon kívül helyezte, újonnan a 2012: CCXXIII. törvény 86. §-a iktatta be.

392

A 128. §-t a 2012: CCXXIII. törvény 87. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére