• Tartalom

63/1999. (VII. 21.) FVM–HM–PM együttes rendelet

63/1999. (VII. 21.) FVM–HM–PM együttes rendelet

a földmérési és térképészeti állami alapadatok kezeléséről, szolgáltatásáról és egyes igazgatási szolgáltatási díjakról

2023.01.01.

A földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 1996. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Fttv.) 29. §-ának (4) bekezdésében, valamint az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 67. §-ának (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeljük el:

A rendelet tárgya

1. §1 E rendelet szabályozza a földmérési és térképészeti állami alapadatok (a továbbiakban: állami alapadat) kezelését, szolgáltatásának rendjét és az adatszolgáltatással, az ingatlan-nyilvántartási célú földmérési és térképészeti munkák vizsgálatával és záradékolásával, valamint az egyéb hatósági eljárásokkal kapcsolatos igazgatási szolgáltatási díjakat.

2. § (1) A rendelet a következő állami alapadatokra és tevékenységekre terjed ki:

a) az alapponthálózatok pontjainak adataira;

b) az állami földmérési alaptérképekre és azok átnézeti térképeire;

c) az ingatlan-nyilvántartási térképekre;

d) az állami topográfiai térképekre;

e) az államhatár pontjaira és azok földmérési munkarészeire;

f) az állami alapadatok előállításakor készült mérési és számítási adatokra, vázlatokra és egyéb munkarészekre;

g) a forgalomból kivont állami alapadatokra;

h)2 az ország teljes területére kiterjedően az állami átvételt követően az ingatlan-nyilvántartási és egyéb célú földmérési és térképészeti tevékenység végzése során előállított adatokra és munkarészekre.

(2) A rendelet előírásai vonatkoznak továbbá

a) a földmérési és térképészeti szakigazgatási szervezeteknél űrfelvétel- és légifilmtárban tárolt, állami alapadatnak minősített légifényképekre és távérzékelési adatokra, azok munkarészeire,

b) a földminősítés során készült térképi és leíró adatokra, valamint

c) a Földrajzinév-tár adataira.

(3)3 E rendelet tartalmazza

a) az ingatlanrendező földmérői minősítés igazgatási szolgáltatási díjait,

b) a földmérő igazolvány kiadásával kapcsolatos eljárás igazgatási szolgáltatási díjait,

c)4 a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 2012. évi XLVI. törvény (a továbbiakban: Fttv.) 25/A. § (1) bekezdése szerinti nyilvántartásba vétel igazgatási szolgáltatási díját,

d) a geodéziai tervezői, valamint a geodéziai szakértői minősítési eljárással kapcsolatos igazgatási szolgáltatási díját,

e) az alaphálózati pontok pótlása vagy áthelyezése állami átvételének igazgatási szolgáltatási díjait,

f) a levegőből végzett távérzékeléssel kapcsolatos egyes eljárások igazgatási szolgáltatási díjait,

g) az ingatlan-nyilvántartási és egyéb célú földmérési és térképészeti munkák hatósági vizsgálatának igazgatási szolgáltatási díjait, valamint

h) a térképi alapú nyilvántartási és térinformatikai rendszerek, valamint a sokszorosított térképek kiadásához felhasznált állami alapadatok adatfelhasználási díját.

Általános rendelkezések

3. §5 Az igazgatási szolgáltatási díjakat (a továbbiakban: díj) e rendelet és annak 1. számú melléklete tartalmazza.

4. §6 (1)7 Az ország teljes területére kiterjedően a polgári földmérési és térképészeti tevékenység végzése során előállított állami alapadatok kezelését és szolgáltatását a földmérési és térinformatikai államigazgatási szerv látja el.

(2)8 A katonai földmérési és térképészeti tevékenység végzése során előállított állami alapadatok szolgáltatása területén adatszolgáltató a Honvédelmi Minisztérium Zrínyi Térképészeti és Kommunikációs Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. (a továbbiakban: HM Zrínyi Nonprofit Kft.).

5. § (1) Állami alapadatot hitelesített vagy hitelesítés nélküli formában lehet szolgáltatni.

(2)9

(3)10 A díjat készpénzben, vagy az adatszolgáltató szervezetnek a 4. számú mellékletben megjelölt számlájára készpénz-átutalási megbízással, vagy banki átutalással legkésőbb a szolgáltatás teljesítésekor kell megfizetni, illetve az átutalást igazolni. Ha a kérelmező fizetési kötelezettségét az erre vonatkozó felhívástól számított nyolc napon túl teljesíti, az adatszolgáltató a befizetéstől számított harminc napon belül tesz eleget a kérelemnek.

(4)11 Díj visszatérítésére kizárólag abban az esetben kerülhet sor, ha az adatszolgáltatás az igénylőlapon szereplő megrendeléstől eltérő módon történt.

(5)12 Az állami alapadatok forgalmazásából származó díj 70%-a a földmérési és térinformatikai államigazgatási szervet illeti meg, melynek 40%-át állami alapadatok előállítására köteles fordítani. A fennmaradó 30%, valamint az 1. számú melléklet 1. táblázat g), a 2. táblázat f) és l), a 3. táblázat f), a 4. táblázat f) és a 7. táblázat d) pontja alapján befolyó díj – a 15/A. § (5) bekezdésében meghatározottak kivételével – az adatszolgáltatót illeti meg.

(6)13 A földmérési és térinformatikai államigazgatási szerv – az ingatlanügyi hatóságokként eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatalok javaslatai alapján – szakmai ütemtervet készít a következő évben elvégzendő állami alapmunkákról, és bemutatja a térképészetért felelős miniszternek, valamint a földügyi és agrár-vidékfejlesztési szakigazgatáshoz kapcsolódó térképészetért felelős miniszternek, minden év december 1. napjáig.

(7)14 A földmérési és térinformatikai államigazgatási szerv minden év május 31-ig szakmai és pénzügyi beszámolót készít a térképészetért felelős miniszter, valamint a földügyi és agrár-vidékfejlesztési szakigazgatáshoz kapcsolódó térképészetért felelős miniszter részére az előző évben elvégzett állami alapmunkákról és előállított új állami alapadatokról.

(8)15 A díjbevétel azon részét, amely az (5) bekezdésben meghatározottak szerint a földmérési és térinformatikai államigazgatási szervet illeti meg, az adatszolgáltatás helye szerinti ingatlanügyi hatóság a tárgyhónap utolsó napját követő 15 napon belül köteles átutalni a földmérési és térinformatikai államigazgatási szerv 4. számú mellékletben meghatározott számlaszámára.

(9)16 A díjak az egyes díjtételeknél meghatározott adathordozón történő adatszolgáltatásra vonatkoznak.

6. §17 E rendelet alkalmazásában különleges külterület az a földrészlet, amely az ingatlan-nyilvántartás szerint zártkerti ingatlannak minősül.

7. §18 Az állami alapadatok kezelése és szolgáltatása során a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény, valamint a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.

8. § (1) Az adat- és térképtárakban, az űrfelvétel- és légifilmtárakban (a továbbiakban együtt: adattár) a biztonsági és tűzvédelmi szabályokat fokozottan be kell tartani.

(2) Az adattárakban elhelyezett anyagokról nyilvántartást kell vezetni. A nyilvántartásban az NKP keretében készített DAT adatállományokat el kell különíteni. A nyilvántartás módjáról, valamint a tárolás rendjéről külön szabályzat rendelkezik.

Az állami alapadatok szolgáltatása és díja

9. § Az adatszolgáltató számítógépes rendszeréhez – földmérési és térképészeti adatok vonatkozásában – csak abban az esetben lehet csatlakozni, ha az adatszolgáltatónál a technikai feltételek e tekintetben is adottak.

10. § (1)19 Térképmásolat, valamint az ingatlan-nyilvántartás tartalmában változást eredményező földmérési munkákhoz, valamint a kitűzési munkákhoz igényelt földmérési és térképészeti állami alapadatok csak hitelesítve szolgáltathatók.

(2) Hitelesített adat igénylése esetén az adatszolgáltató záradékban igazolja, hogy a kiadott adat a kiadást megelőző napig megegyezik a nyilvántartott állapottal, eredeti iratok és térképek esetében az eredetivel.

(3)20 Az 1. számú melléklet a hitelesített adatok szolgáltatásának díját tartalmazza. Hitelesítés nélküli állami alapadat igénylése esetén – kivéve a 11. § (4) bekezdés szerinti csökkentett adattartalmú adatszolgáltatást – az adatszolgáltatási díj 75%-át kell megfizetni.

(4)21

(5) A hitelesítési záradékkal ellátott és kiadott adatot, illetve térképmásolatot – kérelem esetén – az adatszolgáltató az érvényben lévő adatszolgáltatási díj 50%-ának megfizetése ellenében ismételten hitelesíti, amennyiben annak tartalma időközben nem változott.

(6) Hitelesítés nélkül kiadott adatot, illetve térképmásolatot – kérelem esetén – az adatszolgáltató az érvényben lévő adatszolgáltatási díj 70%-ának megfizetése ellenében hitelesíti, amennyiben annak tartalma időközben nem változott.

(7) Amennyiben az állami alapadatokon a változások még előzetesen sincsenek átvezetve, de a változásra vonatkozó munkarészek már beérkeztek az adatszolgáltatóhoz, a változásokat az adatigénylést követő 30 napon belül előzetesen érvényesíteni kell a szolgáltatandó adatokban.

11. §22 (1) Az ingatlan-nyilvántartás tartalmában változást eredményező földmérési munkákhoz, valamint a kitűzési munkákhoz igényelt állami alapadatok díjtételei a változással érintett terület földminősítési térképe másolatának szolgáltatását is magukban foglalják.

(2)23 Az állami alapadatokba és a földrajzinév-tár adatbázisába való betekintésért és az utca, házszám, valamint a régi helyrajzi szám szerinti kereséséért és azonosításáért nem kell díjat fizetni.

(3)24

(4)25 Az ingatlan-nyilvántartási és egyéb célú földmérési és térképészeti tevékenység végzéséhez – digitális állami alapadatok adatállományából az 1. számú melléklet 7. és 8. számú táblázata szerinti adatszolgáltatás esetén – csökkentett adattartalmú adatszolgáltatás is teljesíthető. A fizetendő díjat a csökkentett adatállománynak a teljes adatállományhoz viszonyított százalékában kell megállapítani. Csökkentett adattartalmú adatszolgáltatást csak hitelesítés nélkül lehet teljesíteni.

(5)26 A földmérési és térinformatikai államigazgatási szerv a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 2012. évi XLVI. törvény 5. § (8) bekezdésében meghatározott egyedi és rész adatszolgáltatásokra az e rendeletben meghatározott díjat az adatszolgáltatáshoz szükséges humánerőforrás-igény mértékének figyelembevételével legfeljebb 70%-kal csökkentheti, ha az adatszolgáltatás

a) egy vagy több települést (főváros esetében kerületet) vagy fekvést érintő térképi kivágatra történik,

b) nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások végrehajtása érdekében kerül kiadásra, vagy

c) igénylője

ca) természetes személy,

cb) közfeladatot ellátó szerv vagy szervezet,

cc) központi államigazgatási szerv,

cd) állami tulajdonú nonprofit gazdasági társaság,

ce) helyi önkormányzat,

cf) civil szervezet, alapítvány,

cg) a Magyar Honvédség,

ch) oktatási intézmény,

ci) vasúti személyszállítási közszolgáltatási szerződés alapján szolgáltatást végző szervezet,

cj) a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.,

ck) közműszolgáltató,

cl) közútkezelő,

cm) távközlő szerv, szervezet vagy gazdasági társaság vagy

cn) egyház.

12. § (1)27 Az ingatlan-nyilvántartási és egyéb célú földmérési és térképészeti tevékenység esetén, ha a munkát a szakmai szabályzatok szerint kétféle térképi állapotnak megfelelően kell elkészíteni, csak a forgalomban lévő adatokért kell díjat fizetni.

(2)28 Adatszolgáltatás szempontjából egy eljárásnak kell tekinteni:

a) az egy településen és egy fekvésen belül egynél több, összefüggő területen egymás mellett elhelyezkedő földrészletről készített, az ingatlan-nyilvántartási célú földmérési és térképészeti tevékenység részletes szabályairól szóló rendelet 4. §-a szerinti azonos fajtájú változási vázrajzhoz igényelt adatszolgáltatást,

b) a kisajátítási terv készítéséhez szükséges adatszolgáltatást, amennyiben a kisajátítási cél megvalósítása egy településen és egy fekvésen belül egynél több, összefüggő területen egymás mellett elhelyezkedő ingatlant érint,

c) település, illetve fekvéshatár módosításánál (területátcsatolás) a területátcsatolást.

(2a)29 A (2) bekezdés c) pontjában rögzített minden arra épülő munkát azonban már külön kell elszámolni, még akkor is, ha a munkafázisokat egy eljárás keretében hajtják végre.

13. §30

14. §31

15. §32 (1)33 A nagyméretarányú térképi állami alapadatok felhasználásával előállított és működtetett nyilvántartási és térinformatikai rendszerek (önkormányzati, központi közmű, szakági közmű és bármely egyéb térképi alapú nyilvántartás) tulajdonosai a nyilvántartási és térinformatikai rendszerek állami alapadat tartalmáért – minden év június 30-áig – az 1. számú melléklet 6. számú táblázatában meghatározott díjat fizetik az illetékes ingatlanügyi hatóságnak, illetve a földmérési és térinformatikai államigazgatási szervnek.

(2)34 Állami alapadatokat tartalmazó térképekből átdolgozott (értéknövelt) vagy azonos tartalmú térképek készítéséhez a térképészetért felelős miniszter, illetve a honvédelmi miniszter képviseletében eljáró Magyar Honvédség Geoinformációs Szolgálat (a továbbiakban: MH GEOSZ) vezetőjének engedélye szükséges.

(3)35 Az adatfelhasználás engedélyezését az engedélyezésre jogosult megtagadhatja, ha a felhasználó a kérelmet megelőző két év során jogosulatlanul használt fel állami alapadatot, és a jogosulatlan felhasználást véglegessé vált határozat vagy jogerős bírói ítélet megállapította.

(3a)36 Jogosulatlan állami alapadat felhasználásnak minősül, ha bármely természetes személy vagy jogi személy

a) az Fttv. 3. § (1) bekezdés a)–f) pontjában meghatározott állami alapadatokat használ fel, és az adattulajdonos részére nem fizette meg az adatfelhasználási díjat,

b) az állami alapadatokat tartalmazó térképekből, adatbázisokból átdolgozott (értéknövelt) térképek, termékek készítéséhez nem fizette meg az adatfelhasználási díjat,

c) az állami alapadatokat nem az adatszolgáltatás iránti kérelemben megadott célra, valamint az engedélyben vagy a szerződésben rögzített módon használja és kezeli,

d) az alapadatokat – erre vonatkozó jogszabály, engedély vagy szerződés hiányában – harmadik fél rendelkezésére bocsátja,

e) az alapadatokat nem az adatszolgáltatásra jogosult szervtől szerezte be,

f) állami alapadatokat tartalmazó térképi adatbázis adatait az engedélyezett adatfelhasználási időt túllépve továbbhasználja.

(4) Minden olyan térképművön – megjelenési formájától függetlenül –, amely az adatszolgáltató szervek által rendelkezésre bocsátott adatok felhasználásával készült, fel kell tüntetni az adatfelhasználási engedély számát, az adatfelhasználást engedélyező nevét, a kiadás sorszámát, valamint a következő szöveget: „Készült az állami alapadatok felhasználásával”. A térképmű egy példányát változatlan utánnyomás esetén is annak elkészülte után 15 napon belül az engedélyező részére le kell adni.

(5)37 Minden olyan kiadványban és publikációban – megjelenési formájától függetlenül –, amely az adatszolgáltató szervek által rendelkezésre bocsátott adatok felhasználásával készült, fel kell tüntetni az adatfelhasználási engedély számát, az adatfelhasználást engedélyező nevét, a térkép készítésének évszámát és szelvényszámát, valamint a következő szöveget:

a) állami alapadatok esetében a „Készült az állami alapadatok felhasználásával”;

b)38 a térképészetért felelős miniszter felelősségi körébe tartozó archív adatok esetében az „Adatforrás a földmérési és térinformatikai államigazgatási szerv archívuma”;

c) a honvédelmi miniszter felelősségi körébe tartozó archív adatok esetében az „Adatforrás a HM Zrínyi Nonprofit Kft. archívuma”.

Kormányablakban, valamint az ingatlanügyi hatóságok illetékességi területén kívül történő térképmásolat szolgáltatás39

15/A. §40 (1) Az integrált ügyfélszolgálaton (a továbbiakban: kormányablak) történő papír alapú teljes hiteles térképmásolat, vagy amennyiben a műszaki lehetőségek adottak, hiteles térképszemle másolat szolgáltatás esetén – a (3) és (4) bekezdésben foglaltak kivételével – az e rendeletben foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.

(2) A kormányablakoknál kiadott hiteles papíralapú térképmásolat esetében a másolatnak a térképkivágaton kívül az alábbiakat kell tartalmaznia:

a) a kiállító kormányablak megnevezését és címét,

b) a kiállítás dátumát,

c) az igénylés iktatószámát,

d) az adatszolgáltató ügyintéző nevét és aláírását,

e) a település és helyrajzi szám megnevezését, amelyre a hiteles térképkivágat vonatkozik,

f) a kiállító kormányablak címbélyegzőjét,

g) az alábbi záradékszöveget: „A térképmásolat a kiadást megelőző napig megegyező az ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázis tartalmával.”.

(3) A kormányablakban történő papír alapú hiteles térképmásolat szolgáltatás körében a 10. § (5) és (6) bekezdésében foglaltak alkalmazása kizárt.

(4) A kormányablakban kiállított papír alapú hiteles térképmásolat díjának megfizetésre a számítógépes ingatlan-nyilvántartási rendszerből lekérdezés útján szolgáltatható egyes ingatlan-nyilvántartási adatok szolgáltatásáról és igazgatási szolgáltatási díjáról, valamint az ingatlan-nyilvántartási eljárás igazgatási szolgáltatási díjának megállapításáról és a díjak megfizetésének részletes szabályairól szóló 176/2009. (XII. 28.) FVM rendeletben foglaltak irányadók.

(5)41 Az (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatásra a földmérési és térinformatikai államigazgatási szerv közreműködésével hálózati úton kerül sor. Az adatszolgáltatás díjának 85%-a a földmérési és térinformatikai államigazgatási szerv bevételét képezi. A díj 7,5%-a az ingatlan fekvése szerint illetékes kormányhivatal, 7,5%-a az adatszolgáltatást végző kormányhivatal bevételét képezi.

(6)42 A díjbevétel azon részét, amely az (5) bekezdésben meghatározottak szerint a földmérési és térinformatikai államigazgatási szervet, illetve az adatszolgáltatással érintett ingatlanok fekvése szerint illetékes ingatlanügyi hatóságot illeti meg, az adatszolgáltatás helye szerinti ingatlanügyi hatóság a tárgyhónap utolsó napját követő 15 napon belül köteles átutalni a földmérési és térinformatikai államigazgatási szerv számlájára.

(7)43 A földmérési és térinformatikai államigazgatási szerv 15 napon belül gondoskodik a díjbevétel (5) bekezdés szerinti részének az ingatlan fekvése szerinti ingatlanügyi hatóság – 4. számú mellékletben meghatározott – számlaszámára történő továbbutalásáról.

(8)44 A díjbevétel azon részét, amely az (5) bekezdésben meghatározottak szerint a földmérési és térinformatikai államigazgatási szervet, illetve az ingatlan fekvése szerinti ingatlanügyi hatóságot illeti meg, az adatszolgáltatás helye szerinti ingatlanügyi hatóság a tárgyhónap utolsó napját követő 15 napon belül köteles átutalni a földmérési és térinformatikai államigazgatási szerv és az ingatlan fekvése szerinti ingatlanügyi hatóság 4. számú mellékletben meghatározott számlaszámára.

(9)45 Az ingatlanügyi hatóságok által az illetékességi területen kívüli történő papír alapú hiteles térképmásolat szolgáltatása esetén az (1)–(8) bekezdésben foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.

Egyéb, nem igazgatási jellegű szolgáltatási díjak

16. §46 Az Fttv. 14. § (4) bekezdésében foglalt ismételt mulasztás esetén az illetékes ingatlanügyi hatóság által elrendelt bemérésért a tulajdonos a „Mérnöki Szolgáltatások Ajánlott Díjszabása” (MÉDI) szerinti munkadíj 130%-át köteles megfizetni, mely teljes egészében az illetékes ingatlanügyi hatóságot illeti. Az így számított összegen felül az adatszolgáltatás és a változási vázrajz vizsgálatának díját is meg kell téríteni.

17. § (1)47 Az ingatlanrendező földmérői minősítés elbírálásának díja 5000 Ft. Az elveszett, megrongálódott, megsemmisült oklevélről kiállított másolat díja 1500 Ft.

(1a)48 Az ingatlanrendező földmérői minősítés meghosszabbításának díja 5000 Ft, amely a földmérési és térinformatikai államigazgatási szerv bevételét képezi.

(2) A földmérő igazolvány kiadásának, kicserélésének és pótlásának díja 4000 Ft.

17/A. §49 Az Fttv. 25/A. § (1) bekezdése szerinti nyilvántartásba vétel igazgatási szolgáltatási díja 12 000 Ft, amely a földmérési és térinformatikai államigazgatási szerv bevételét képezi.

17/B. §50 (1)51 A geodéziai tervezői, valamint a geodéziai szakértői minősítési eljárás igazgatási szolgáltatási díja 30 000 Ft.

(2)52 A díj 50%-a a Magyar Mérnöki Kamarát, 50%-a a minősítési eljárásban eljáró területi kamarát illeti meg. A díjat a területi mérnöki kamarának kell befizetni.

17/C. §53 Az alaphálózati pontok pótlása vagy áthelyezése állami átvételének igazgatási szolgáltatási díja eljárásonként 24 000 Ft, amely a földmérési és térinformatikai államigazgatási szerv bevételét képezi.

Az ingatlan-nyilvántartási célú földmérési és térképészeti munkák

hatósági vizsgálata54

18. § (1)55 Az ingatlan-nyilvántartási célú földmérési és térképészeti munkák – ideértve a szolgalmi jog, illetve egyéb jog vagy tény bejegyzéséhez készített vázrajzot is – hatósági vizsgálatának díját a 2. számú melléklet tartalmazza. A vizsgálati díjat a munkarészek vizsgálatra, illetve záradékolásra történő benyújtásakor kell megfizetni.

(2)56 A vizsgálati díj teljes összege az ingatlanügyi hatóságot illeti meg.

19. § (1) A vizsgálati díj a szakmai szabályzat betartására irányuló vizsgálatra vonatkozik. Ismételt hibajavítási felhívás nem vonatkozhat a munka korábban vizsgált és nem kifogásolt tartalmi elemeire.

(2) A külön jogszabály alapján megállapított javítási határidő be nem tartása esetén késedelmi díjat kell fizetni. A késedelmi díj mértéke munkanaponként a vizsgálati díj 5%-a, de legfeljebb húsz napi késedelmi díj összege.

(3) A hibajavítás utáni ellenőrzésért külön díj nem számítható fel. Amennyiben a hibajavítás csak a munka átdolgozásával és új munkarészek készítésével végezhető el, a vizsgálat díját újra meg kell fizetni.

(4) Ha a készítő a vizsgálati jegyzőkönyvben tételesen felsorolt hibák több, mint 15%-át nem javította ki, az ismételt vizsgálatért a teljes vizsgálati díjat kell megfizetni.

Vegyes és záró rendelkezések

20. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba. Rendelkezéseit a hatálybalépését követően kezdeményezett ügyekben kell alkalmazni.

(2)57

21. §58 Az ingatlanügyi hatóságok bevételét képező egyes igazgatási szolgáltatási díjak megosztását szabályozó és a földmérési és térképészeti tevékenység végzéséhez szükséges szakképzettségről szóló miniszteri rendeletek módosításáról szóló 19/2020. (XII. 12.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 19/2020. (XII. 12.) MvM rendelet] megállapított 5. § (6) bekezdése szerinti szakmai ütemtervet a 2020. évre vonatkozóan a 19/2020. (XII. 12.) MvM rendelet hatálybalépését59 követő 60. napig kell elkészíteni.

1. számú melléklet a 63/1999. (VII. 21.) FVM–HM–PM együttes rendelethez60

Igazgatási szolgáltatási díjak

1. Másolat a vízszintes és magassági alaphálózati pontok, az országos GPS hálózati pontok, valamint egyéb vízszintes és magassági pontok adatairól

Tétel- szám

Az adat megnevezése

Egység

Díjtétel (Ft)

11.

A vízszintes alapponthálózat I–IV. rendű pontjainak adatai és a magassági alapponthálózat I–III. rendű pontjainak adatai

pont

700

12.

OGPSH pontjainak adatai

pont

1 300

13.

Egyéb vízszintes és magassági alappontok adatai

pont

600

14.

Földrészletek birtokhatárpontjainak koordinátái

pont

260

15.

Egyéb részletpontok koordinátái és a geokód

pont

30

16.

A vízszintes, illetve magassági alapponthálózat pontjaira vonatkozó nyilvántartási pontvázlat

szelvény

400


Megjegyzések:
a) A 11–12. tételszám szerinti adatokat csak hitelesített formában lehet szolgáltatni.
b) Az iránypontokat meghatározási pontosságuknak megfelelő kategóriában kell szolgáltatni.
c) Az OGPSH pontjainak adatszolgáltatásába az EOV koordináták szolgáltatása is beletartozik. Amennyiben a vízszintes alaphálózati pont egyben OGPSH pont is, de csak az EOV koordinátát igénylik, a 11. díjtételt kell megfizetni.
d) Fotogrammetriai illesztőpont szolgáltatása esetén a vonatkozó kontakt másolatokat – amennyiben rendelkezésre állnak, visszaszolgáltatási kötelezettség mellett – díjtalanul kell átadni.
e) Földrészletek méréséhez, kitűzéséhez és megosztásához szükséges adatok igénylése esetén a díjszámítás a 4. táblázat szerint történik.
f) A 11–13. tételszám szerinti adatszolgáltatás esetén a természetben elpusztult és ezért fel nem használható alappont helyett igényelt azonos mennyiségű alappont adatait díjmentesen kell szolgáltatni.
g) Az adatszolgáltatás papír adathordozóra történik. Ettől eltérő adathordozóra történő adatszolgáltatás esetében a díjtételt 50%-kal növelni lehet.

2. Másolat térképszelvényről

Tétel-
szám

Az adat megnevezése

Egység

Nyomdai
másolat díja
(Ft)

Fénymásolat
díja (Ft)

Digitális
(raszteres)
(vektoros)
másolat (Ft)

21–1.

Állami földmérési alaptérkép 1:2880 vagy 1:2000 méretarányban külterületről

szelvény

2 000

2 300

21–2.

Állami földmérési alaptérkép 1:2880, 1:1440 vagy 1:720 méretarányban belterületről és különleges külterületről

szelvény

3 000

3 600

22–1.

Állami földmérési alaptérkép 1:4000 méretarányban

szelvény

3 000

3 600

22–2.

Állami földmérési alaptérkép 1:2000 méretarányban
belterületről és különleges külterületről

szelvény

6 000

7 500

22–3.

Állami földmérési alaptérkép 1:1000 méretarányban

szelvény

6 000

7 500

23.

Állami földmérési alaptérkép belterületi átnézeti térképe 1:4000 (1:5000) méretarányban, vagy külterületi átnézeti térkép 1:10 000 méretarányban

szelvény

2 200

2 300

24–1.

EOTR szelvényezésű állami topográfiai és levezetett
topográfiai térkép 1:10 000, 1:25 000, 1:100 000, 1:200 000 méretarányban (.tiff formátumban)

szelvény

1 600

2 700

24–2.

EOTR szelvényezésű állami topográfiai és levezetett
topográfiai térkép 1:10 000, 1:25 000, 1:100 000, 1:200 000 méretarányban (dgn formátumban)

szelvény

48 000

25.

EOTR szelvényezésű munkatérkép 1:100 000 vagy
1:200 000 méretarányban domborzat nélkül

szelvény

700

26.

Nemzetközi szelvényezésű Gauss-Krüger vetületű topográfiai térkép 1:25 000, 1:50 000, 1:100 000, 1:200 000,
1:250 000 méretarányban

szelvény

700

27.

Nemzetközi szelvényezésű UTM vetületű topográfiai térkép 1:25 000, 1:50 000, 1:100 000, 1:200 000, 1:250 000 méretarányban

szelvény

750



Megjegyzések:
a) Az ingatlan-nyilvántartási térképszelvényekről készített másolat díja a 21–1. tételtől a 22–3. tételig a díjtételek kétszerese.
b) A 22–23. tételszámok szerinti adatszolgáltatásnál, amennyiben a szelvény magassági ábrázolást is tartalmaz, a díjtételeket 20%-kal növelni kell.
c) A 21–23. tételszámok díjtételei függetlenek a szelvény méretétől és a szelvényen ábrázolt terület nagyságától; ha azonban a szelvényen ábrázolt terület nem éri el a szelvény 50%-át, akkor a díjtételt a hasznos terület %-ában kell felszámítani. Az így megállapított díj nem lehet kevesebb a 3. táblázat szerinti, azonos méretarányú térkép 1 dm2-re számított díjánál.
d) A díjak nem tartalmazzák a térképnyomatok időközi változásokkal való kiegészítését.
e) Az állami földmérési alaptérkép változásokkal történő kiegészítése esetén egy vonalegységre (5 cm-nél nem hosszabb vonal) 80 Ft/vonalegység díjat kell megfizetni.
f) A 24–27. tételszám alatti térképek egyes elkülönített munkarészeiről készített másolatok szolgáltatásának díjait a 9. táblázat tartalmazza.
g) Az 1:10 000 méretarányú, talajtérképezés megalapozásához szükséges térképészeti alapadatok adatszolgáltatási díja egységesen 800 Ft/szelvény (1:10 000 méretarányú átnézeti térkép vagy földmérési topográfiai térkép tisztázati alapanyaga).
h) Földminősítési térkép teljes szelvény másolatáért a méretaránynak megfelelő díjtétel 60%-át kell megfizetni.
i) A viszonteladói, illetve bizományosi forgalmazás útján értékesítésre kerülő állami topográfiai és levezetett térképekre az adatszolgáltató a viszonteladónak legfeljebb 50% kedvezményt adhat.
j) Az adatszolgáltatás papír adathordozóra történik. Ettől eltérő adathordozóra történő adatszolgáltatás esetében a díjtételt 50%-kal növelni lehet.
k) A 26–27. tételszámok alatt megnevezett topográfiai térképek szolgáltatása esetén, ha azonos szelvényből legalább 5 példányt igényelnek, a szolgáltató legfeljebb 30% kedvezményt adhat.
l) A 26–27. tételszámok alatti adatokra az adatszolgáltató a térképszelvények forgalmától és a készletektől függően jogosult időszakos kedvezményt adni, melynek mértéke legfeljebb 50% lehet.

3. Másolat földmérési alaptérképek és nyilvántartási térképek meghatározott részéről, továbbá egyéb

földmérési munkarészekről

Tételszám

Az adat megnevezése

Egység

Díjtétel (Ft)

31.

Térképmásolat (helyszínrajz) egy belterületi, külterületi vagy különleges külterületi földrészletről

földrészlet

3 000

32.

1:4000 vagy ennél kisebb méretarányú térképről, 1:2000 (1:2880) méretarányú külterületi térképről

dm2

800

33.

1:1000 (1:1440), valamint 1:2000 (1:2880) méretarányú belterületi és különleges külterületi térképről

dm2

1 600

34–1.

Földminősítési térképről

dm2

800

34–2.

Földminősítési mintatér jegyzékről

db

300

35–1.

Forgalomban lévő belterületi térkép mérési vázlatáról, mérési jegyzetéről, tömbrajzról

1 lap

1 000

35–2.

Forgalomban lévő külterületi, különleges külterületi sztereofotogrammetriai technológiával készített belterületi mérési vázlat

1 lap

600

36–1.

Forgalomból kivont földmérési alaptérképről

dm2

200

36–2.

Forgalomból kivont földmérési alaptérkép munkarészeiről

A/4 lap

200

37.

Záradékolt ingatlan-nyilvántartási célú földmérési munkarészekről

A/4 lap

200

38.

Egyéb földmérési munkarészek

A/4 lap

200

39.


Megjegyzések:
a) A 31. tételszámú térképmásolat (helyszínrajz) adatszolgáltatási díjtétele magában foglalja az érintett földrészlet környezetének ábrázolását, és igény esetén a vonatkozó területi adatok feltüntetését is. Amennyiben a helyszínrajz (1 dm2-en belül) több érintett földrészletet területi adattal együtt ábrázol, az adatszolgáltatási díj az első földrészletnél a teljes díjtétel, minden továbbinál az eredeti díj 50%-a.
b) A 32–33. tételszámok esetében a magasságot is ábrázoló térképekről készített másolat díjtételét 20%-kal növelni kell.
c) A 32–33. tételszámok szerinti adatszolgáltatási díj minimális mértéke az 1 dm2-nek megfelelő díj.
d) Digitális adatokból előállított térképmásolat (helyszínrajz) esetében is az ezen táblázatban meghatározott díjat kell megfizetni. A térképmásolaton (helyszínrajzon) túl igényelt további digitális adatokért a 7. táblázatban meghatározott díjtételt kell alkalmazni.
e) A 32–33. és a 34–1. tételszámok esetében egy térképszelvényen belül a díj nem haladhatja meg a 2. számú táblázat ugyanazon méretarányú teljes szelvényre vonatkozó díj összegét, nyilvántartási térkép esetében pedig a 2. számú táblázat szerinti díj kétszeresét.
f) Az adatszolgáltatás papír adathordozóra történik. Ettől eltérő adathordozóra történő adatszolgáltatás esetében a díjtételt 50%-kal növelni lehet.

4. A földrészletek méréséhez, kitűzéséhez és megosztásához, valamint egyéb önálló ingatlanok alaprajzainak készítéséhez, módosításához szükséges adatok összevont díjtételei

Tételszám

Az adat megnevezése

A földrészlet területe

Díjtétel (Ft/földrészlet)

41–1.

Földrészlet(ek) határvonalának méréséhez, összevonásához, kitűzéséhez, valamint földrészlet megosztásához, szabályozásához, kisajátításához, közigazgatási, illetve fekvéshatár módosításához szükséges valamennyi adat

41–11.

0–10 ha-ig

4 000

41–12.

10 ha felett–50 ha-ig

8 000

41–13.

50 ha felett–
100 ha-ig

9 000

41–2.

Földrészlet(ek)en belüli mérések (épületfeltüntetési vázrajz, művelési ág változás, szolgalmi jog, egyéb önálló ingatlanok alaprajzai, stb.) elvégzéséhez szükséges valamennyi adat

41–21.

0–10 ha-ig

2 000

41–22.

10 ha felett–50 ha-ig

5 500

41–23.

50 ha felett–
100 ha-ig

6 000

41–3.

Ugyanaz mint 41–1., numerikus, vektoros, illetve digitális adatok esetében

41–31.

0–10 ha-ig

6 000

41–32.

10 ha felett–50 ha-ig

10 000

41–33.

50 ha felett–
100 ha-ig

12 000

41–4.

Ugyanaz mint 41–2., numerikus, vektoros, illetve digitális adatok esetében

41–41.

0–10 ha-ig

4 000

41–42.

10 ha felett–50 ha-ig

8 000

41–43.

50 ha felett–
100 ha-ig

9 000


Megjegyzések:
a) Az összevont díjtételek a földminősítési térkép és az alappontok adatainak szolgáltatását is magukba foglalják.
b) A 41–11., 41–12. és 41–13., valamint 41–31., 41–32., 41–33. tételszám szerinti esetben egy településen és egy fekvésen belül egynél több, egymás mellett elhelyezkedő földrészlet egybefüggő kitűzéséhez, felméréséhez, több földrészlet együttes megosztásához, kisajátításhoz, közigazgatási-, illetve fekvéshatár módosításához (területátcsatolás) szükséges adatok díját a legnagyobb földrészletre 100%-kal, minden további földrészletre 50%-kal, összevonásnál a legnagyobb földrészletre 100%-kal, minden további földrészletre 20%-kal kell figyelembe venni.
c) 100 ha-nál nagyobb földrészlet esetén a táblázat 100 ha-ra vonatkozó díjtételét fel kell szorozni a ha/100 résszel három tizedes élességgel (pl. 125 ha 2112 m2 terület díjtétele 41–13. esetében: 9000×1,252 = 11 268 Ft).
d) Szolgalmi jog, illetve egyéb jog vagy tény bejegyzéséhez szükséges vázrajz készítéséhez a 41–21.– 41–23., illetve a 41–41.– 41–43. tételszámot kell alkalmazni úgy, hogy az adatok díját a legnagyobb földrészletre 100%-kal, minden további földrészletre 20%-kal kell figyelembe venni. Amennyiben a szolgalmi, illetve egyéb jog vagy tény bejegyzése a teljes földrészletet érinti, a bejegyzéshez változási vázrajzot készíteni nem kell.
e) Termőföld más célú hasznosításával összefüggő, illetve több földrészletet érintő, de a természetben egybefüggő ültetvény művelési ág változási vázrajzának elkészítésénél a díjat az egymás mellett fekvő teljes földrészletekre a d) pont szerint, a megosztásra kerülő földrészlet(ek)re a 41–11.–41–13., illetve 41–31.–41–33. tételszámok szerint kell kiszámítani. Ha egy munkán belül mindkét eset előfordul, úgy a külön-külön számított díjak összegét kell megfizetni.
f) Az adatszolgáltatás grafikus és numerikus adatok esetén papír adathordozón történik. Digitális adatállományokból való adatszolgáltatás esetén a térkép kinyomtatásáért a díjat 20%-kal növelni lehet.

5. Légi- és űrfelvételek, távérzékelt adatok szolgáltatásának adatszolgáltatási díja, valamint a mérőkamarás

fényképezéssel kapcsolatos hatósági eljárás díjai

Tételszám

A szolgáltatás megnevezése

Egység

Díjtétel (Ft)

51–1.

Mérőkamarával készített fekete-fehér légifénykép, ha a felvétel az adat-
szolgáltatást megelőző öt éven belül készült

db

3 900

51–2.

Ugyanaz mint 51–1., ha a felvétel az adatszolgáltatást megelőző öt évnél
korábban készült

db

2 000

51–3.

Mérőkamarával készített színes vagy speciális légifénykép, ha a felvétel az adatszolgáltatást megelőző öt éven belül készült

db

8 400

51–4.

Ugyanaz mint 51–3., ha a felvétel az adatszolgáltatást megelőző öt évnél
korábban készült

db

7 200

51–5.

Nem mérőkamarával készült légifénykép

felvétel

1 300

52–1.

Mérőkamarás légifényképezés végrehajtási folyamatának helyszíni ellenőrzése

alkalom

23 000

52–2.

Mérőkamarás légifelvétel titokvédelmi ellenőrzése

felvétel

100


Megjegyzések:
a) Állami alapmunka végzés kivételével légifelvételről csak másolat adható ki.
b) 52–2. pont szerinti ellenőrzés során visszatartandó légifilm-negatívokról nyílt minősítésű másodnegatív szolgáltatásának díja: 720 Ft/felvétel.
c) Az igénylő a költségére beszerzett adatoknak az adatszolgáltató által harmadik félnek való forgalmazásából – előzetes megegyezés esetén – részesedhet.
d) A nagyfelbontású űrfelvételek, valamint távérzékelt adatok szolgáltatásáért fizetendő díjat a Földmérési és térinformatikai államigazgatási szerv, illetve a HM Zrínyi Nonprofit Kft. állapítja meg.

5a. Digitális légi távérzékelési adatbázisok igazgatási szolgáltatási díjai


0X09376M_5

Tételszám

A szolgáltatott adat (termék) megnevezése

Egység

Díjtétel (Ft)

53-1.

Légi távérzékeléssel készített légifelvételek, ha a felvétel az adatszolgáltatás évében vagy azt megelőző évben készült.

db

21 200 Ft

53-2.

Légi távérzékeléssel készített légifelvételek, ha a felvétel az adatszolgáltatást megelőző másodiktól ötödik évben készült.

db

11 000 Ft

53-3.

Légi távérzékeléssel készített légifelvételek, ha a felvétel az adatszolgáltatást megelőző ötödik éven túl, de tizedik éven belül készült.

db

5 600 Ft

53-4.

Légi távérzékeléssel készített fekete-fehér légifelvételek, ha a felvétel az adatszolgáltatást megelőző tizedik éven túl készült.

db

4 300 Ft

53-5.

Légi távérzékeléssel készített színes légifelvételek, ha a felvétel az adatszolgáltatást megelőző tizedik éven túl készült.

db

5 900 Ft

53-6.

Légi távérzékeléssel készített légifelvételek nagyításának szolgáltatása papír hordozóra

db

8 000 Ft

54-1.

tiff formátumú színes 0,4 m/px terepi felbontású és 2 pixel vagy az alatti középhibájú ortofotó, ha a felvétel az adatszolgáltatás évében vagy azt megelőző évben készült és az adatszolgáltatás kevesebb, mint 10 000 km2 területről történik

km2

4 000 Ft

54-2.

tiff formátumú színes 0,4 m/px terepi felbontású és 2 pixel vagy az alatti középhibájú ortofotó, ha a felvétel az adatszolgáltatás évében vagy azt megelőző évben készült és az adatszolgáltatás legalább 10 000 km2, de kevesebb, mint 30 000 km2 területről történik

km2

3 600 Ft

54-3.

tiff formátumú színes 0,4 m/px terepi felbontású és 2 pixel vagy az alatti középhibájú ortofotó, ha a felvétel az adatszolgáltatás évében vagy azt megelőző évben készült és az adatszolgáltatás legalább 30 000 km2, de kevesebb, mint 50 000 km2 területről történik

km2

3 200 Ft

54-4.

tiff formátumú színes 0,4 m/px terepi felbontású és 2 pixel vagy az alatti középhibájú ortofotó, ha a felvétel az adatszolgáltatás évében vagy azt megelőző évben készült és az adatszolgáltatás legalább 50 000 km2, de kevesebb, mint 70 000 km2 területről történik

km2

2 800 Ft

54-5.

tiff formátumú színes 0,4 m/px terepi felbontású és 2 pixel vagy az alatti középhibájú ortofotó, ha a felvétel az adatszolgáltatás évében vagy azt megelőző évben készült és az adatszolgáltatás legalább 70 000 km2 területről történik

km2

2 400 Ft

54-6.

tiff formátumú színes 0,4 m/px terepi felbontású és 2 pixel vagy az alatti középhibájú ortofotó, ha a felvétel az adatszolgáltatást megelőző második évben készült és az adatszolgáltatás kevesebb, mint 10 000 km2 területről történik

km2

3 500 Ft

54-7.

tiff formátumú színes 0,4 m/px terepi felbontású és 2 pixel vagy az alatti középhibájú ortofotó, ha a felvétel az adatszolgáltatást megelőző második évben készült és az adatszolgáltatás legalább 10 000 km2, de kevesebb, mint 30 000 km2 területről történik

km2

3 200 Ft

54-8.

tiff formátumú színes 0,4 m/px terepi felbontású és 2 pixel vagy az alatti középhibájú ortofotó, ha a felvétel az adatszolgáltatást megelőző második évben készült és az adatszolgáltatás legalább 30 000 km2, de kevesebb, mint 50 000 km2 területről történik

km2

2 800 Ft

54-9.

tiff formátumú színes 0,4 m/px terepi felbontású és 2 pixel vagy az alatti középhibájú ortofotó, ha a felvétel az adatszolgáltatást megelőző második évben készült és az adatszolgáltatás legalább 50 000 km2, de kevesebb mint 70 000 km2 területről történik

km2

2 400 Ft

54-10.

tiff formátumú színes 0,4 m/px terepi felbontású és 2 pixel vagy az alatti középhibájú ortofotó, ha a felvétel az adatszolgáltatást megelőző második évben készült és az adatszolgáltatás legalább 70 000 km2 területről történik

km2

2 100 Ft

54-11.

tiff formátumú színes 0,4 m/px terepi felbontású és 2 pixel vagy az alatti középhibájú ortofotó, ha a felvétel az adatszolgáltatást megelőző harmadik évben készült és az adatszolgáltatás kevesebb, mint 10 000 km2 területről történik

km2

3 000 Ft

54-12.

tiff formátumú színes 0,4 m/px terepi felbontású és 2 pixel vagy az alatti középhibájú ortofotó, ha a felvétel az adatszolgáltatást megelőző harmadik évben készült és az adatszolgáltatás legalább 10 000 km2, de kevesebb, mint 30 000 km2 területről történik

km2

2 700 Ft

54-13.

tiff formátumú színes 0,4 m/px terepi felbontású és 2 pixel vagy az alatti középhibájú ortofotó, ha a felvétel az adatszolgáltatást megelőző harmadik évben készült és az adatszolgáltatás legalább 30 000 km2, de kevesebb, mint 50 000 km2 területről történik

km2

2 400 Ft

54-14.

tiff formátumú színes 0,4 m/px terepi felbontású és 2 pixel vagy az alatti középhibájú ortofotó, ha a felvétel az adatszolgáltatást megelőző harmadik évben készült és az adatszolgáltatás legalább 50 000 km2, de kevesebb, mint 70 000 km2 területről történik

km2

2 100 Ft

54-15.

tiff formátumú színes 0,4 m/px terepi felbontású és 2 pixel vagy az alatti középhibájú ortofotó, ha a felvétel az adatszolgáltatást megelőző harmadik évben készült és az adatszolgáltatás legalább 70 000 km2 területről történik

km2

1 800 Ft

54-16.

tiff formátumú színes 0,4 m/px terepi felbontású és 2 pixel vagy az alatti középhibájú ortofotó, ha a felvétel az adatszolgáltatást megelőző negyedik évben készült és az adatszolgáltatás kevesebb, mint 10 000 km2 területről történik

km2

2 500 Ft

54-17.

tiff formátumú színes 0,4 m/px terepi felbontású és 2 pixel vagy az alatti középhibájú ortofotó, ha a felvétel az adatszolgáltatást megelőző negyedik évben készült és az adatszolgáltatás legalább 10 000 km2, de kevesebb, mint 30 000 km2 területről történik

km2

2 200 Ft

54-18.

tiff formátumú színes 0,4 m/px terepi felbontású és 2 pixel vagy az alatti középhibájú ortofotó, ha a felvétel az adatszolgáltatást megelőző negyedik évben készült és az adatszolgáltatás legalább 30 000 km2, de kevesebb, mint 50 000 km2 területről történik

km2

2 000 Ft

54-19.

tiff formátumú színes 0,4 m/px terepi felbontású és 2 pixel vagy az alatti középhibájú ortofotó, ha a felvétel az adatszolgáltatást megelőző negyedik évben készült és az adatszolgáltatás legalább 50 000 km2, de kevesebb, mint 70 000 km2 területről történik

km2

1 700 Ft

54-20.

tiff formátumú színes 0,4 m/px terepi felbontású és 2 pixel vagy az alatti középhibájú ortofotó, ha a felvétel az adatszolgáltatást megelőző negyedik évben készült és az adatszolgáltatás legalább 70 000 km2 területről történik

km2

1 500 Ft

54-21.

tiff formátumú színes 0,4 m/px terepi felbontású és 2 pixel vagy az alatti középhibájú ortofotó, ha a felvétel az adatszolgáltatást megelőző ötödik éven túl, de tizedik éven belül készült és az adatszolgáltatás kevesebb, mint 10 000 km2 területről történik

km2

1 100 Ft

54-22.

tiff formátumú színes 0,4 m/px terepi felbontású és 2 pixel vagy az alatti középhibájú ortofotó, ha a felvétel az adatszolgáltatást megelőző ötödik éven túl, de tizedik éven belül készült és az adatszolgáltatás legalább 10 000 km2, de kevesebb, mint 30 000 km2 területről történik

km2

900 Ft

54-23.

tiff formátumú színes 0,4 m/px terepi felbontású és 2 pixel vagy az alatti középhibájú ortofotó, ha a felvétel az adatszolgáltatást megelőző ötödik éven túl, de tizedik éven belül készült és az adatszolgáltatás legalább 30 000 km2, de kevesebb, mint 50 000 km2 területről történik

km2

800 Ft

54-24.

tiff formátumú színes 0,4 m/px terepi felbontású és 2 pixel vagy az alatti középhibájú ortofotó, ha a felvétel az adatszolgáltatást megelőző ötödik éven túl, de tizedik éven belül készült és az adatszolgáltatás legalább 50 000 km2, de kevesebb, mint 70 000 km2 területről történik

km2

700 Ft

54-25.

tiff formátumú színes 0,4 m/px terepi felbontású és 2 pixel vagy az alatti középhibájú ortofotó, ha a felvétel az adatszolgáltatást megelőző ötödik éven túl, de tizedik éven belül készült és az adatszolgáltatás legalább 70 000 km2 területről történik

km2

600 Ft


Megjegyzés: Az 54-1–54-25. sorokban szereplőektől eltérő műszaki paraméterekkel rendelkező vagy eltérő fájl formátumban szolgáltatandó, az adatbázisban szereplő adatok nem szolgáltathatóak állami alapadatként.

6. Adatfelhasználási díj a nyilvántartási, térinformatikai és tervezési rendszerek állami alapadat tartalmáért

Tételszám

Megnevezés

Egység

Díjtétel (Ft/év/ha)

61.

Az 1:10 000 méretaránynál nagyobb méretaránynak megfelelő adattartalmú nyilvántartási, térinformatikai és tervezési rendszerek állami alapadat tartalmának használatáért fizetendő díj

hektár

61–1.

5 000 ha-ig

20

61–2.

5 001–20 000 ha-ig

15

61–3.

20 001–
60 000 ha-ig

10

62.

1:10 000 méretarányú topográfiai térkép vagy azok tisztázati munkarészei

km2

Ft/év/km2

62–1.

24 km2

100

62–2.

25–2 400 km2

50

62–3.

2 401–24 000 km2

25

62–4.

24 001 km2 fölött

10


Megjegyzés:
a) A táblázat 61–1.–61–3. díjtételeit sávosan és közigazgatási egységenként, a 62–1.–62–4. díjtételeit sávosan kell alkalmazni.
b) Analóg és digitális közműnyilvántartás esetében a díjat a település közmű alaptérképének és szakági helyszínrajza területének alapján külön-külön kell megállapítani.
c) A közműnyilvántartási térkép munkarészeinek szolgáltatási díját a szolgáltatást végző szervezet a közművek üzemeltetőivel közösen állapítja meg. A díj tartalmazza a szolgáltatáshoz szükséges költségeket és az e táblázat alapján évente fizetendő adatfelhasználási díjat is, melyet e rendelet 15. § (2) bekezdése szerint az adatszolgáltatónak kell megfizetnie.
d) A nyilvántartási és térinformatikai rendszerek aktualizálása érdekében az ingatlanügyi hatóságok által időközben átvezetett jogerős változásokért a 3. számú táblázat, digitális adatok esetében a 7., illetve a 8. számú táblázat szerinti díjat kell megfizetni.

7. Adatszolgáltatás digitális adatállományból

Tételszám

Az adat megnevezése

Egység

Díjtétel (Ft)

7–1.

Strukturált részletpontok

pont

7–11.

500 pontig

80

7–12.

500 pont fölött 1500 pontig

40

7–13.

1500 pont fölött 10 000 pontig

20

7–14.

10 000 pont fölött 50 000 pontig

10

7–15.

50 000 pont fölött

5

7–2.

Strukturált magassági részletpontok, földminősítési térkép adatai

pont

20

7–3.

Földrajzinév-tár adataiból történő adatszolgáltatás

rekord

73–1.

1000 rekordig

(névcikk)

40

73–2.

1000 rekord felett

20

74.

Transzformációs paraméterek

1 200


Megjegyzések:
a) A táblázat díjtételeit közigazgatási egységenként külön kell kezelni, és sávosan kell alkalmazni.
b) Az ingatlan-nyilvántartás adataiban történő változást eredményező földmérési munkák végzéséhez szükséges adatok díját a 4. táblázat alapján kell megállapítani.
c) A díjtételbe a gépi adatszolgáltatás gépidő költsége beleértendő. A díjtétel a szolgáltatáson kívül más gépi feldolgozást nem tartalmaz.
d) A 7–1. és 7–2. tételszámok esetében államilag még át nem vett adatállományok szolgáltatásánál a díjtétel 95%-át, az ilyen adatállomány államilag átvett adatállományra történő lecseréléséért a teljes díj 5%-át kell fizetni. A nem hiteles adatokra is az állami alapadatokra vonatkozó előírások az érvényesek.
e) A korábban megvásárolt teljes adatállomány időközi változásokkal való kiegészítése a változásokat tartalmazó teljes adatállományra történő lecseréléssel is megoldható. Ebben az esetben a fizetendő díjat a változott adatállomány/teljes adatállomány százalékában kell megállapítani.
f) A 74. tételszám szerint szolgáltatott transzformációs együtthatót az adatigénylő az adott területen (egy körzeten belül egy településre) minden további munkájához felhasználhatja.
g) Az ingatlan-nyilvántartási és egyéb célú földmérési és térképészeti tevékenység végzéséhez a rendelkezésre álló vektoros adatállományokat kell felhasználni és ezen táblázat díjtételeit kell alkalmazni.
h) A Magyar Közigazgatási Határok adatbázisából történő, cm élességű koordináták szolgáltatása esetén a jelen táblázat díjtételeit kell alkalmazni.

8. Adatszolgáltatás DAT adatbázisból

Tételszám

Az adat megnevezése

Egység

Díjtétel (Ft)

8–1.

Strukturált részletpontok

pont

8–11.

500 pontig

150

8–12.

500 pont fölött 5 000 pontig

120

8–13.

5 000 pont fölött 10 000 pontig

90

8–14.

10 000 pont felett

65


Megjegyzések:
a) A táblázat díjtételeit településenként külön kell kezelni, és sávosan kell alkalmazni.
b) Az ingatlan-nyilvántartás adataiban történő változást eredményező földmérési munkák végzéséhez szükséges adatok díját a 4. táblázat 41–3. és 41–4. tételek alapján kell megállapítani.
c) A díjtételbe a gépi adatszolgáltatás gépidő költsége beleértendő. A díjtétel a szolgáltatáson kívül más gépi feldolgozást nem tartalmaz.
d) Az államilag még át nem vett adatállományok szolgáltatásánál a díjtétel 95%-át, az ilyen adatállomány államilag átvett adatállományra történő lecseréléséért a teljes díj 5%-át kell fizetni. A nem hiteles adatokra is az állami alapadatokra vonatkozó előírások az érvényesek.
e) A korábban megvásárolt teljes adatállomány időközi változásokkal való kiegészítése a változásokat tartalmazó teljes adatállományra történő lecseréléssel is megoldható. Ebben az esetben a fizetendő díjat a változott adatállomány/teljes adatállomány százalékában kell megállapítani.

9. Másolat topográfiai térképek tisztázati munkarészekről

Tétel-
szám

Az adat megnevezése és mennyiségi egysége

Síkrajz +
névrajz

Vízrajz

Domborzat-
rajz

Színfelbontás

Összesen (Ft)

9–1.

1:10 000 méretarányú topográfiai térképszelvény

26 000

8 000

34 000

10 000

78 000

9–2.

1:25 000 méretarányú topográfiai térképszelvény

36 000

10 000

47 000

10 000

103 000

9–3.

1:50 000 méretarányú topográfiai térképszelvény

44 000

10 000

54 000

10 000

118 000

9–4.

1:100 000 méretarányú topográfiai térképszelvény

52 000

10 000

62 000

10 000

134 000

9–5.

1:200 000 méretarányú topográfiai térképszelvény

100 000

12 000

120 000

12 000

244 000

9–6.

1:250 000 méretarányú topográfiai térképszelvény

130 000

15 000

150 000

15 000

310 000


Megjegyzések:
a) A fizetendő díjak területarányosan csökkennek, ha a szelvény területét a rajz nem tölti ki.
b) Tíz évnél régebbi felmérésű szelvény esetén a síkrajzra, a vízrajzra és a színfelbontásra vonatkozó díjak 30-30%-kal csökkenthetők, a domborzatrajz díjtételére kedvezmény nem adható.
c) Ha a tisztázati rajzokról még nem készült nyomdai másolat, a Földmérési és térinformatikai államigazgatási szerv adattára az összmásolatról fénymásolatot szolgáltathat.
d) A másolatok sokszorosítása esetén a 9–1. tételtől a 9–6. tételig felsorolt díjakon felül a melléklet 10. pontjában meghatározott díjakat – a munka megkezdése előtt – kell fizetni.

10. Adatfelhasználási díjak sokszorosított térképek kiadásához


Az állami alapadatok felhasználásával készített térképek kiadásához az adatfelhasználás engedélyezéséhez az alábbi díjakat kell megfizetni:

Tételszám

Az állami alapadatokból készült kiadvány méretaránya,
a méretaránynak megfelelő tartalmi sűrűséggel

Területi egység

Adat-
felhasználási
díj (Ft)

10–1.

1:9 000-nél nagyobb

Természetbeni 1 km2

3000

10–2.

1:9 000–1:15 999

Természetbeni 1 km2

350

10–3.

1:16 000–1:24 999

Természetbeni 1 km2

165

10–4.

1:25 000–1:31 999

Természetbeni 1 km2

80

10–5.

1:32 000–1:59 999

Természetbeni 1 km2

30

10–6.

1:60 000–1:109 999

Természetbeni 1 km2

10

10–7.

1:110 000–1:199 999

Természetbeni 1 km2

5

10–8.

1:200 000–1:399 999

Természetbeni 1 km2

3

109.

1:400 000–1:500 000

Természetbeni 1 km2

1

Megjegyzések:
a) A másolatok sokszorosítását az 1:10 000 méretarányú állami topográfiai térképszelvény felhasználása esetén a térképészetért felelős miniszter engedélyezi. Az adatfelhasználás módjáról és feltételeiről a Földmérési és térinformatikai államigazgatási szervvel szerződést kell kötni.
b) Az 1:25 000 és kisebb méretarányú állami topográfiai térképszelvény felhasználását a honvédelmi miniszter képviseletében az MH GEOSZ vezetője engedélyezi. Az adatfelhasználás módjáról és feltételeiről HM Zrínyi Nonprofit Kft.-vel kell szerződést kötni.
c) A térképek kiadásához az adatfelhasználás engedélyeztetésénél e rendelet 15. § (3) bekezdésében foglaltak szerint kell eljárni.
d) A térképmű ismételt, változatlan alapadat tartalmú kiadása esetében a változatlan utánnyomás tényét a térképen fel kell tüntetni.
e) Megváltoztatott tartalmú térképek kiadása új eljárásnak minősül.
f) Domborzatrajzot tartalmazó kiadvány esetén a vonatkozó díjtételt 20%-kal növelni kell.
g) Digitális formában történő forgalmazásért a vonatkozó díjtételt 50%-kal növelni kell.

2. számú melléklet a 63/1999. (VII. 21.) FVM–HM–PM együttes rendelethez61

Az ingatlan-nyilvántartási célú földmérési és térképészeti munkák hatósági vizsgálatának igazgatási szolgáltatási díjai62
A záradékolást megelőző ingatlanügyi hatósági vizsgálat díja:

1. Földrészlet határvonalának változása esetén összesen:

a) Összevonás esetén (a földrészletek számától függetlenül) 2 000 Ft

b) Megosztás esetén

2–5 földrészletig 2 500 Ft

6–10 földrészletig 3 500 Ft

11–30 földrészletig 6 000 Ft

31–50 földrészletig 7 500 Ft

51–100 földrészletig 11 000 Ft

100 földrészlet fölött 11 000 Ft + 100 Ft/földrészlet


A földrészletek száma alatt a változás utáni földrészletek száma értendő. A földrészletek számának megállapításakor egy vázrajzon belül egy elszámolási egységnek a közvetlenül egymás mellett fekvő földrészleteket kell érteni. A nem összefüggő földrészletek külön elszámolási egységet képeznek.

2.63 Földrészleten belüli épület és egyéb létesítmények feltüntetése, valamint egyéb önálló ingatlanok alaprajzainak vizsgálata esetén:

a) új, változott vagy megszüntetendő és egyéb létesítmény vonatkozásában 800 Ft/létesítmény;

b) egyéb önálló ingatlanok alaprajzainak vonatkozásában 800 Ft/egyéb önálló ingatlan;

c) egy megszüntetett és egy új épület esetében csak egyszeri

vizsgálati díjat kell megfizetni.

3. Művelési ág változás esetén:

a) 5 új alrészletig 400 Ft/alrészlet

b) minden további új alrészlet után 100 Ft/alrészlet

4.64 A munkarészek vizsgálati díjaként az 1–3. pontok szerinti díjak összeadódnak. Az újra záradékolásra benyújtott vázrajzok újbóli vizsgálatáért a vizsgálati díj 50%-át kell megfizetni. Az újra záradékolás csak változatlan kiinduló adatok esetén végezhető el.

5. Közigazgatási és fekvéshatárok módosítása (területátcsatolás) esetén teljes földrészletek átcsatolásánál – a földrészletek számától függetlenül – a vizsgálati díj 2500 Ft. Amennyiben a területátcsatolás földrészletek megosztásával, épületek feltüntetésével és művelési ág változtatással is együtt jár – a teljes földrészletek után járó 2500 Ft-on túl – az érintett földrészletek után az 1–3. pontok szerinti vizsgálati díjat is meg kell fizetni.

6. Termőföld más célú hasznosításával összefüggő megvalósulási munkarészek, illetve több földrészletet érintő, de egybefüggő ültetvény művelési ág változási vázrajzának vizsgálati díját az 5. pontban leírtak szerint kell megfizetni.

7. Egy, illetve több földrészletet érintő összefüggő szolgalmi jog, illetve egyéb jog vagy tény bejegyzéséhez készített vázrajz vizsgálati díja

a) egy földrészlet után 500 Ft/földrészlet

b) minden további földrészlet után 150 Ft/földrészlet

3. számú melléklet a 63/1999. (VII. 21.) FVM–HM–PM együttes rendelethez65

4. számú melléklet a 63/1999. (VII. 21.) FVM–HM–PM együttes rendelethez66

A

B

1.

Név

Számlaszám

2.

A földmérési és térinformatikai államigazgatási szervként eljáró, Lechner Tudásközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

10032000-00332921-00000062

3.

Baranya Vármegyei Kormányhivatal

10024003-00300960-00000000

4.

Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal

10025004-00301071-00000000

5.

Békés Vármegyei Kormányhivatal

10026005-00321127-00000000

6.

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal

10027006-00302814-00000000

7.

Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal

10028007-00302515-00000000

8.

Fejér Vármegyei Kormányhivatal

10029008-00302649-00000000

9.

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal

10033001-00301617-00000000

10.

Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal

10034002-00301813-00000000

11.

Heves Vármegyei Kormányhivatal

10035003-00302089-00000000

12.

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal

10045002-00301820-00000000

13.

Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal

10036004-00301428-00000000

14.

Nógrád Vármegyei Kormányhivatal

10037005-00302106-00000000

15.

Pest Vármegyei Kormányhivatal

10023002-00302247-00000000

16.

Somogy Vármegyei Kormányhivatal

10039007-00301112-00000000

17.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal

10044001-00302261-00000000

18.

Tolna Vármegyei Kormányhivatal

10046003-00302436-00000000

19.

Vas Vármegyei Kormányhivatal

10047004-00301507-00000000

20.

Veszprém Vármegyei Kormányhivatal

10048005-00301569-00000000

21.

Zala Vármegyei Kormányhivatal

10049006-00303004-00000000

22.

Budapest Főváros Kormányhivatala

10023002-00301208-00000000

23.

HM Zrínyi Térképészeti és Kommunikációs Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.

10023002-00286040-00000017

1

Az 1. § a 2/2016. (I. 7.) FM rendelet 6. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

2

A 2. § (1) bekezdés h) pontja a 2/2016. (I. 7.) FM rendelet 6. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

3

A 2. § (3) bekezdése a 2/2016. (I. 7.) FM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

4

A 2. § (3) bekezdés c) pontja a 19/2020. (XII. 12.) MvM rendelet 10. § a) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 4. § a 161/2004. (XI. 8.) FVM–HM–PM együttes rendelet 2. §-ával megállapított szöveg, e módosító rendelet 11. §-a alapján rendelkezéseit a 2004. november 23. napját követően kezdeményezett ügyekben kell alkalmazni.

8

A 4. § (2) bekezdése a 70/2013. (VII. 31.) VM rendelet 9. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

9

Az 5. § (2) bekezdését a 19/2020. (XII. 12.) MvM rendelet 11. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

10

Az 5. § (3) bekezdése a 161/2004. (XI. 8.) FVM–HM–PM együttes rendelet 3. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 11. §-a alapján rendelkezéseit a 2004. november 23. napját követően kezdeményezett ügyekben kell alkalmazni.

11

Az 5. § (4) bekezdése a 161/2004. (XI. 8.) FVM–HM–PM együttes rendelet 3. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 11. §-a alapján rendelkezéseit a 2004. november 23. napját követően kezdeményezett ügyekben kell alkalmazni.

12

Az 5. § (5) bekezdése a 19/2020. (XII. 12.) MvM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

13

Az 5. § (6) bekezdése a 19/2020. (XII. 12.) MvM rendelet 2. §-ával megállapított, a 22/2022. (XII. 28.) MVM rendelet 1. § a) pontja szerint módosított szöveg.

14

Az 5. § (7) bekezdése a 19/2020. (XII. 12.) MvM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

15

Az 5. § (8) bekezdését a 161/2004. (XI. 8.) FVM–HM–PM együttes rendelet 3. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 19/2020. (XII. 12.) MvM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

16

Az 5. § (9) bekezdését a 161/2004. (XI. 8.) FVM–HM–PM együttes rendelet 3. §-ának (2) bekezdése iktatta a szövegbe, e módosító rendelet 11. §-a alapján rendelkezéseit a 2004. november 23. napját követően kezdeményezett ügyekben kell alkalmazni.

17

A 6. § a 19/2020. (XII. 12.) MvM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

18

A 7. § a 19/2020. (XII. 12.) MvM rendelet 10. § b) pontja szerint módosított szöveg.

19

A 10. § (1) bekezdése a 22/2022. (XII. 28.) MVM rendelet 1. § b) pontja szerint módosított szöveg.

20

A 10. § (3) bekezdése a 161/2004. (XI. 8.) FVM–HM–PM együttes rendelet 4. §-ával megállapított, a 2/2016. (I. 7.) FM rendelet 6. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

21

A 10. § (4) bekezdését a 15/2014. (II. 25.) VM rendelet 7. §-a hatályon kívül helyezte.

22

A 11. § (1) bekezdése a 105/1999. (XII. 22.) FVM rendelet 22. §-ának (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

24

A 11. § (3) bekezdését a 19/2020. (XII. 12.) MvM rendelet 11. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

25

A 11. § (4) bekezdését a 161/2004. (XI. 8.) FVM–HM–PM együttes rendelet 5. §-ának (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2/2016. (I. 7.) FM rendelet 6. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

26

A 11. § (5) bekezdését a 19/2020. (XII. 12.) MvM rendelet 4. §-a iktatta be.

27

A 12. § eredeti szövegének jelölését a 161/2004. (XI. 8.) FVM–HM–PM együttes rendelet 6. §-a (1) bekezdésre változtatta, szövege a 2/2016. (I. 7.) FM rendelet 6. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

28

A 12. § (2) bekezdése a 19/2020. (XII. 12.) MvM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

29

A 12. § (2a) bekezdését a 19/2020. (XII. 12.) MvM rendelet 5. §-a iktatta be.

30

A 13. §-t újonnan a 2/2016. (I. 7.) FM rendelet 2. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte e módosító rendelet 7. § a) pontja.

31

A 14. §-t a 15/2014. (II. 25.) VM rendelet 7. §-a hatályon kívül helyezte.

34

A 15. § (2) bekezdése a 19/2020. (XII. 12.) MvM rendelet 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

35

A 15. § (3) bekezdése a 19/2020. (XII. 12.) MvM rendelet 10. § e) pontja szerint módosított szöveg.

36

A 15. § (3a) bekezdését a 19/2020. (XII. 12.) MvM rendelet 6. § (2) bekezdése iktatta be.

37

A 15. § (5) bekezdését a 15/2014. (II. 25.) VM rendelet 4. §-a iktatta be.

38

A 15. § (5) bekezdés b) pontja a 19/2020. (XII. 12.) MvM rendelet 10. § f) pontja szerint módosított szöveg.

40

A 15/A. §-t a 15/2014. (II. 25.) VM rendelet 5. §-a iktatta be.

41

A 15/A. § (5) bekezdése a 19/2020. (XII. 12.) MvM rendelet 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

44

A 15/A. § (8) bekezdése a 19/2020. (XII. 12.) MvM rendelet 7. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

47

A 17. § (1) bekezdése a 161/2004. (XI. 8.) FVM–HM–PM együttes rendelet 9. §-ával megállapított szöveg, e módosító rendelet 11. §-a alapján rendelkezéseit a 2004. november 23. napját követően kezdeményezett ügyekben kell alkalmazni.

48

A 17. § (1a) bekezdését a 2/2016. (I. 7.) FM rendelet 3. §-a iktatta be, szövege a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 17. § d) pontja szerint módosított szöveg.

50

A 17/B. §-t a 2/2016. (I. 7.) FM rendelet 4. §-a iktatta be.

51

A 17/B. § (1) bekezdése a 19/2020. (XII. 12.) MvM rendelet 11. § e) pontja szerint módosított szöveg.

52

A 17/B. § (2) bekezdése a 19/2020. (XII. 12.) MvM rendelet 11. § f) pontja szerint módosított szöveg.

53

A 17/C. §-t a 2/216. (I. 7.) FM rendelet 4. §-a iktatta be, szövege a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 17. § d) pontja szerint módosított szöveg.

54

A 18. §-t megelőző alcím címe a 2/2016. (I. 7.) FM rendelet 6. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

55

A 18. § (1) bekezdése a 2/2016. (I. 7.) FM rendelet 6. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

56

A 18. § (2) bekezdése a 19/2020. (XII. 12.) MvM rendelet 10. § o) pontja szerint módosított szöveg.

57

A 20. § (2) bekezdését a 19/2020. (XII. 12.) MvM rendelet 11. § g) pontja hatályon kívül helyezte.

58

A 21. §-t a 19/2020. (XII. 12.) MvM rendelet 8. §-a iktatta be.

59

A hatálybalépés időpontja 2020. december 20.

62

A 2. számú melléklet címe a 2/2016. (I. 7.) FM rendelet 6. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

63

A 2. számú melléklet 2. pontja a 2/2016. (I. 7.) FM rendelet 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

64

A 2. számú melléklet 4. pontja a 2/2016. (I. 7.) FM rendelet 7. § b) pontja szerint módosított szöveg.

65

A 3. számú mellékletet a 19/2020. (XII. 12.) MvM rendelet 11. § i) pontja hatályon kívül helyezte.

66

A 4. számú mellékletet a 161/2004. (XI. 8.) FVM–HM–PM együttes rendelet 10. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 19/2020. (XII. 12.) MvM rendelet 9. §-ával megállapított, a 22/2022. (XII. 28.) MvM rendelet 1. § c) pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére