nyomtatás  nagyítás kicsinyítés 
Betöltés...
13/2001. (V. 9.) KöM rendelet
a védett és a fokozottan védett növény- és állatfajokról, a fokozottan védett barlangok köréről, valamint az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növény- és állatfajok közzétételéről
2015-11-03
infinity
12

13/2001. (V. 9.) KöM rendelet

a védett és a fokozottan védett növény- és állatfajokról,
a fokozottan védett barlangok köréről, valamint
az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növény- és állatfajok közzétételéről

A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Tvt.) 24. §-ának (2) bekezdésében, 69. §-ának (3) bekezdésében, továbbá 85. §-ának b) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:

1. § (1)1 A védett és fokozottan védett növényfajokat, valamint egyedeik pénzben kifejezett értékét az 1. számú melléklet, a védett és fokozottan védett állatfajokat, valamint egyedeik pénzben kifejezett értékét a 2. számú melléklet szerint állapítom meg. A védett gomba- és zuzmófajokat, valamint egyedeik pénzben kifejezett értékét a 9. számú melléklet szerint állapítom meg.

(2)2 A teljes pénzben kifejezett értéket kell figyelembe venni a faj élő vagy élettelen példánya, bármely fejlődési alakja, továbbá felismerhető része, származéka esetében. A példányra vonatkozó pénzben kifejezett értékek gombák esetében a termőtestre, zuzmók esetében a teleptestre vonatkoznak.

2. §3 (1) Az ökológiai folyamatokban betöltött fontos, nélkülözhetetlen szerepük miatt védettek a fészeképítő hangyafajok által épített fészkek (hangyabolyok).

(2) A természetvédelmi oltalom alatt álló fészeképítő hangyafajok körét és a hangyabolyok pénzben kifejezett értékét az 5. számú melléklet szerint állapítom meg.

(3) Az 5. számú mellékletben szereplő hangyafajok által épített fészkek hasznosításának engedélyezése tekintetében a Tvt. 43. §-ában foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni.

3. § A fokozottan védett barlangok körét a 6. számú melléklet szerint állapítom meg.

4. §4 (1)5 Az 1–2. számú mellékletben nem szereplő, az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növény- és állatfajok körét a 7. és a 8. számú melléklet tartalmazza.

(2) A 7. számú mellékletben szereplő növényfajok pénzben kifejezett értéke egyedenként 10 000 Ft.

(3)6 A 8. számú mellékletben szereplő állatfajok pénzben kifejezett értéke egyedenként 25 000 Ft.

(4)7 Az (l) bekezdés szerinti fajokra – a (6) bekezdésben foglalt kivétellel – a Tvt. 42–44. §-ának, 78. §-ának és 80. §-ának, továbbá a védett állatfajok védelmére, tartására, hasznosítására és bemutatására vonatkozó részletes szabályokról szóló külön jogszabály, valamint a természetvédelmi bírság kiszabásával kapcsolatos szabályokról szóló külön jogszabály rendelkezéseit kell alkalmazni.

(5) A 7. és a 8. számú mellékletben szereplő növény-, illetve állatfajok esetében a Tvt. 42. § (3)–(4) bekezdése, valamint a Tvt. 43. § (2) bekezdése szerinti engedély – a 4/A. §-ban foglalt eltérésekkel – csak korlátozott számú példányra

a) kutatási, oktatási célból,

b) egyes fajok újranépesítése, újratelepítése vagy mesterséges szaporítása érdekében vagy

c) egyéb közérdekből

adható.

(6)8 A 7. számú mellékletben szereplő bókoló nárcisz (Narcissus cyclamineus), csüngő nárcisz capax alfaja (Narcissus triandrus subsp. capax), sárga havasszépe (Rhododendron luteum), havasi iringó (Eryngium alpinum) és Kanári-szigeteki sárkányfa (Dracaena draco) mesterségesen szaporított (termesztett) egyedei birtokban tartásához, adásvételéhez, cseréjéhez, kertekbe, botanikus kertekbe történő telepítéséhez, külföldre viteléhez, az országba behozatalához, az országon való átszállításához, valamint termesztésbe vonásához a természetvédelmi hatóság engedélye nem szükséges.

4/A. §9 (1) Közegészségügyi okból, továbbá a légiközlekedés biztonsága, valamint az okszerű mezőgazdasági termelés biztosítása érdekében – amennyiben természetvédelmi érdeket nem sért – a bütykös hattyú (Cygnus olor), a házi veréb (Passer domesticus), a kárókatona (Phalacrocorax carbo), a sárgalábú sirály (Larus michahellis), a sztyeppi sirály (Larus cachinnans), a seregély (Sturnus vulgaris) és a hörcsög (Cricetus cricetus) riasztása, elejtése, gyérítése, állományának szabályozása engedélyezhető.

(2) Az (1) bekezdés szerinti fajok egyedei tekintetében a riasztás a védett természeti területeken kívül július 1. és február 28. között, a repülőtereken és biztonsági övezetükben pedig egész évben engedély nélkül végezhető.

(3) A kárókatona (Phalacrocorax carbo) gyérítését engedély nélkül végezheti a külön jogszabályok alapján kijelölt vadászatra jogosult, valamint a halászati őr a halállományokban keletkezett károk mérséklése érdekében, amennyiben tevékenységét:

a) az ingatlan tulajdonosával, illetve jogszerű használójával megállapodást kötve,

b) védett természeti területen, illetve különleges madárvédelmi területen kívül,

c) szeptember 1. és január 31. között,

d) a vadászat rendje megsértésének nem minősülő, valamint nem tiltott vadászati eszközökkel és módszerrel, valamint

e) az okszerű vadgazdálkodás akadályozása nélkül

végzi.

(4) A kárókatona (Phalacrocorax carbo) gyérítése során ólomsörét használata tilos.

(5)10 A seregély (Sturnus vulgaris) gyérítését engedély nélkül végezheti a külön jogszabályok alapján kijelölt vadászatra jogosult, a hegyközség területén működő hegyőr, valamint az ott mezőőri szolgálatot ellátó személy, kizárólag a szőlő- és gyümölcsültetvényekben, valamint csemegekukorica-táblákon, azok termésének megóvása, illetve az azokban keletkező károk mérséklése érdekében, amennyiben tevékenységét

a) az ingatlan tulajdonosával, illetve jogszerű használójával megállapodást kötve,

b) védett természeti területeken, illetve különleges madárvédelmi területeken kívül,

c) augusztus 1. és október 31. között,

d) a vadászat rendje megsértésének nem minősülő, valamint nem tiltott vadászati eszközökkel és módszerrel, valamint

e) az okszerű vadgazdálkodás akadályozása nélkül

végzi.

(6) A vadászatra jogosult, valamint a (3) bekezdés szerinti halászati őr és az (5) bekezdés szerinti hegyőr, valamint mezőőr a (3) és az (5) bekezdés szerinti gyérítést végző személyekről (a vadászjegyük számának feltüntetésével), a gyérítések helyéről, idejéről, módjáról, valamint az elejtett madarak számáról a tárgyidőszakot követően, február 28-ig köteles jelentést küldeni az illetékes természetvédelmi hatóságnak.

(7)11 A hörcsög (Cricetus cricetus) gyérítését – a növénytermesztésben keletkezett károk mérséklése érdekében – védett természeti területen kívül, az ingatlan tulajdonosa, illetve jogszerű használója által megbízott személy engedély nélkül végezheti március 1-től május 31-ig Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén, amennyiben a lakott hörcsögkotorékok száma hektáronként meghaladja a kettőt.

(8) A (7) bekezdésben biztosított gyérítési lehetőség során elpusztított hörcsögök (Cricetus cricetus) prémjének, illetve az abból készített termékeknek a tartása, hasznosítása, bemutatása – a külön jogszabályban meghatározott közérdek bizonyításának hiányában is – engedélyezhető, amennyiben természetvédelmi érdeket nem sért.

(9)12 A 8. számú mellékletben szereplő fókafajok származékai esetében nem szükséges engedély, ha azok megszerzése a fókatermékek kereskedelméről szóló, 2009. szeptember 16-i 1007/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet, valamint a fókatermékek kereskedelméről szóló 1007/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2010. augusztus 10-i 737/2010/EU bizottsági rendelet előírásaival összhangban történt. Ez az előírás nem vonatkozik a fókakölykök származékaira.

(10)13 A siketfajd (Tetrao urogallus), a nyírfajd (Tetrao tetrix), a császármadár (Tetrastes bonasia), a havasi hófajd (Lagopus muta), a csukár (Alectoris chukar), a szirti fogoly (Alectoris graeca), az örvös frankolin (Francolinus francolinus), a bezoárkecske (Capra aegargus) és az európai bölény (Bison bonasus) külföldről megszerzett trófeájának tartása, bemutatása, országba történő behozatala, országból való kivitele, országon történő átszállítása természetvédelmi hatósági engedély nélkül végezhető, ha a tulajdonos a trófea jogszerű megszerzését igazolni tudja.

(11)14 A sarki hófajd (Lagopus lagopus), barnanyakú szirtifogoly (Alectoris barbara), vörös fogoly (Alectoris rufa), a havasi nyúl (Lepus timidus), a zerge (Rupicapra rupicapra), a kőszáli kecske (Capra ibex) és a spanyol kecske (Capra pyrenaica) külföldről megszerzett trófeájának és egyéb származékának tartása, eladása, eladásra történő felkínálása, országba történő behozatala, országból való kivitele, országon történő átszállítása természetvédelmi hatósági engedély nélkül végezhető, ha a tulajdonos a trófea vagy egyéb származék jogszerű megszerzését igazolni tudja.

(12)15 A barna medve (Ursus arctos), a farkas (Canis lupus), a hiúz (Lynx lynx) és a vadmacska (Felis silvestris) külföldről megszerzett trófeájának tartása, bemutatása, országba történő behozatala, országból való kivitele, országon történő átszállítása természetvédelmi hatósági engedély nélkül végezhető, ha a tulajdonos a trófea jogszerű megszerzését a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó nemzetközi és európai közösségi jogi aktusok végrehajtásának egyes szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott EU-bizonylattal, vagy export- és importengedéllyel igazolni tudja.

(13)16 E § alkalmazásában trófeának minősül a vadászaton elejtett egyed azon származéka, amely tárgyi emlékként szolgál az elejtője számára. Nem minősül trófeának az elejtett egyed származéka, ha az élelmezési, gyógyászati vagy öltözködési célt szolgál.

(14) A 8. számú mellékletben szereplő szárazföldi teknősfajok (Testudinidae) egyedei esetében a jogszerű megszerzést külön jogszabályok alapján a tulajdonosnak igazolnia kell. Az igazolás hatósági elfogadása megfelel a Tvt. 43. § (2) bekezdése szerinti tartásra, hasznosításra és bemutatásra vonatkozó engedély kiadásának.

5. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben felsorolt fajok kivételével – a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba. Egyidejűleg a védett és fokozottan védett növény- és állatfajokról, egyedeik értékéről, a fokozottan védett barlangok körének megállapításáról, valamint egyes védett állatfajokkal kapcsolatos korlátozások és tilalmak alóli felmentésekről szóló, többször módosított 1/1982. (III. 15.) OKTH rendelkezés hatályát veszti.

(2)17 A 2. számú mellékletben felsorolt halfajok közül a dunai nagyhering, a fenékjáró küllő, a gyöngyös koncér, a leánykoncér, valamint a szivárványos ökle esetében az e rendelet szerinti védelem 2002. január 1-jén lép hatályba.

6. §18 (1) Ez a rendelet

a) a vadon élő madarak védelméről szóló, 2009. november 30-i 2009/147/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv I. mellékletének, II. melléklet B. részének és III. melléklet B. részének;

b) az egyes fókakölykök bőrének és az abból származó termékeknek a tagállamokba történő behozataláról szóló, 1983. március 28-i 83/129/EGK tanácsi irányelvnek;

c) a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről szóló, 1992. május 21-i 92/43/EGK tanácsi irányelv 12. cikk (1) bekezdésének, 13. cikk (1) bekezdésének, II., IV. és V. mellékletének, valamint az azokat módosító

ca) a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről szóló 92/43/EGK irányelv műszaki és tudományos fejlődéshez történő hozzáigazításáról szóló, 1997. október 27-i 97/62/EK tanácsi irányelvnek,

cb) az Osztrák Köztársaság, a Finn Köztársaság és a Svéd Királyság csatlakozási feltételeiről és a szerződések kiigazításáról szóló okmánynak,

cc) a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovén Köztársaság és a Szlovák Köztársaság csatlakozásának feltételeiről, valamint az Európai Unió alapját képező szerződések kiigazításáról szóló okmánynak;

d) a környezetvédelem területén elfogadott 79/409/EGK, 92/43/EGK, 97/68/EK, 2001/80/EK és 2001/81/EK irányelveknek Bulgária és Románia csatlakozására tekintettel történő kiigazításáról szóló, 2006. november 20-i 2006/105/EK tanácsi irányelvnek;

e) a környezetvédelem területén elfogadott egyes irányelveknek a Horvát Köztársaság csatlakozására tekintettel történő kiigazításáról szóló, 2013. május 13-i 2013/17/EU tanácsi irányelv 2. cikkének

való megfelelést szolgálja.

(2) Ez a rendelet a fókatermékek kereskedelméről szóló, 2009. szeptember 16-i 1007/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikkének végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

1. számú melléklet a 13/2001. (V. 9.) KöM rendelethez19

FOKOZOTTAN VÉDETT ÉS VÉDETT NÖVÉNYEK

 

A

B

C

D

E

 

Rendszertani kategória

Fokozottan védett faj tudományos neve

Védett faj tudományos neve

Magyar elnevezés

Termé-
szetvé-
delmi
érték (Ft)

1.

BRYOPHYTA

 

 

MOHÁK

 

2.

Amblystegiaceae

 

 

tollmohafélék

 

3.

 

 

Amblystegium saxatile

sziklai karcsútokúmoha

5 000

4.

 

 

Calliergon giganteum

óriásmoha

5 000

5.

 

 

Calliergon stramineum

gyökerecskés-levélcsúcsú moha

5 000

6.

 

 

Campylium elodes

mocsári aranymoha

5 000

7.

 

 

Drepanocladus cossonii

körkörös sarlósmoha

5 000

8.

 

 

Drepanocladus exannulatus

gyűrűtlen sarlósmoha

5 000

9.

 

 

Drepanocladus lycopodioides

korpafűszerű sarlósmoha

10 000

10.

 

 

Drepanocladus sendtneri

Sendtner-sarlósmoha

5 000

11.

 

 

Hamatocaulis vernicosus (syn.: Campylium vernicosus)

karcsú pásztorbotmoha (karcsú aranymoha)

5 000

12.

 

 

Scorpidium scorpioides

skorpiómoha

10 000

13.

Aytoniaceae

 

 

nagytelepes-
májmohafélék

 

14.

 

 

Asterella saccata

zsákos zacskósmoha

5 000

15.

 

 

Mannia triandra

sziklai illatosmoha

5 000

16.

Brachytheciaceae

 

 

pintycsőrű-mohafélék

 

17.

 

 

Brachytecium geheebii

Geheeb-pintycsőrűmoha

5 000

18.

 

 

Brachytecium oxycladum

hegyeságú pintycsőrűmoha

5 000

19.

 

 

Rhynchostegiella jacquinii

mattzöld kiscsőrűmoha

5 000

20.

 

 

Rhynchostegium rotundifolium

kereklevelű hosszúcsőrűmoha

5 000

21.

Bryaceae

 

 

körtemohafélék

 

22.

 

 

Bryum neodamense

kanalaslevelű körtemoha

5 000

23.

 

 

Bryum stirtonii

keskenyfogú körtemoha

5 000

24.

 

 

Bryum versicolor

tarka körtemoha

5 000

25.

 

 

Bryum warneum

ostoros körtemoha

5 000

26.

Buxbaumiaceae

 

 

koboldmohafélék

 

27.

 

 

Buxbaumia viridis

zöld koboldmoha

5 000

28.

Cephaloziaceae

 

 

lapos-májmohácskafélék

 

29.

 

 

Cephalozia lacinulata

lapos májmohácska

5 000

30.

Dicranaceae

 

 

seprőmohafélék

 

31.

 

 

Dicranella humilis

kis seprőcskemoha

5 000

32.

 

 

Dicranum viride

zöld seprőmoha

5 000

33.

 

 

Leucobryum glaucum

fehérlő vánkosmoha

5 000

34.

Ephemeraceae

 

 

paránymohafélék

 

35.

 

 

Ephemerum cohaerens

csoportos paránymoha

5 000

36.

 

 

Ephemerum recurvifolium

sarlóslevelű paránymoha

5 000

37.

Fabroniaceae

 

 

apró-
fogaslevelűmohafélék

 

38.

 

 

Anacamptodon splachnoides

ernyőmohaszerű görbefogúmoha

5 000

39.

Fissidentaceae

 

 

hasadtfogúmoha-félék

 

40.

 

 

Fissidens algarvicus

Algarvei hasadtfogúmoha

5 000

41.

 

 

Fissidens arnoldii

Arnoldi-hasadtfogúmoha

5 000

42.

 

 

Fissidens exiguus

kis hasadtfogúmoha

5 000

43.

Frullaniaceae

 

 

kerekesféreglakta-
májmohafélék

 

44.

 

 

Frullania inflata

hólyagos kerekesféreglakta-májmoha

5 000

45.

Funariaceae

 

 

higrométermoha-félék

 

46.

 

 

Enthostodon hungaricus

sóspusztai magyarmoha

10 000

47.

 

 

Physcomitrium sphaericum

gömbös körtikemoha

5 000

48.

 

 

Pyramidula tetragona

négysarkú piramismoha

5 000

49.

Grimmiaceae

 

 

őszmohafélék

 

50.

 

 

Grimmia plagiopodia

hasastokú őszmoha (hasastokú párnácskamoha)

5 000

51.

 

 

Grimmia teretinervis

vastagerű őszmoha (vastagerű párnácskamoha)

5 000

52.

Hypnaceae

 

 

ciprusmohafélék

 

53.

 

 

Taxiphyllum densifolium

sűrűleveles kaukázusimoha

5 000

54.

Jungermanniaceae

 

 

jungermannia-levelesmájmohafélék

 

55.

 

 

Jungermannia subulata

Jungermann-moha

5 000

56.

 

 

Lophozia ascendens

felálló hegyesmájmoha

5 000

57.

Meesiaceae

 

 

háromélűmoha-félék

 

58.

 

 

Meesia triquetra

háromélű moha

5 000

59.

Neckeraceae

 

 

függönymohafélék

 

60.

 

 

Neckera pennata

tollas függönymoha

5 000

61.

Orthotrichaceae

 

 

szőrössüvegű-mohafélék

 

62.

 

 

Orthotrichum rogeri

alhavasi szőrössüvegűmoha

5 000

63.

 

 

Orthotrichum scanicum

halványzöld szőrössüvegűmoha

5 000

64.

 

 

Orthotrichum stellatum

csillagos szőrössüvegűmoha

5 000

65.

Pottiaceae

 

 

potmohafélék

 

66.

 

 

Desmatodon cernuus

bókoló trágyamoha

5 000

67.

 

 

Didymodon glaucus

szürke ikresmoha

5 000

68.

 

 

Hilpertia velenovskyi

Velenovsky-löszmoha

5 000

69.

 

 

Phascum floekeanum

vörösbarna rügymoha

10 000

70.

 

 

Pterygoneurum lamellatum

lemezes szárnyaserűmoha

5 000

71.

 

 

Tortula brevissima

törpelöszmoha

5 000

72.

 

 

Weisia rostellata

kiscsőrű gyöngymoha

5 000

73.

Ptychomitriaceae

 

 

szürkésmohafélék

 

74.

 

 

Campylostelium saxicola

sziklai görbeszárúmoha

5 000

75.

Ricciaceae

 

 

fillérmohafélék

 

76.

 

 

Riccia frostii

Frost-májmoha

5 000

77.

 

 

Riccia huebeneriana

Hübener-májmoha

5 000

78.

Seligeriaceae

 

 

sörtemohafélék

 

79.

 

 

Brachydontium trichodes

szőrszerű pintycsőrfogúmoha

5 000

80.

Sphagnaceae

 

 

tőzegmohafélék

 

81.

 

 

Sphagnum auriculatum

fülecskés tőzegmoha

5 000

82.

 

 

Sphagnum capillifolium

félgömbfejű tőzegmoha

5 000

83.

 

 

Sphagnum centrale

sárgásbarna tőzegmoha

5 000

84.

 

 

Sphagnum compactum

tömöttágú tőzegmoha

5 000

85.

 

 

Sphagnum contortum

csavart tőzegmoha

5 000

86.

 

 

Sphagnum cuspidatum

keskenylevelű tőzegmoha

5 000

87.

 

 

Sphagnum fimbriatum

rojtos tőzegmoha

5 000

88.

 

 

Sphagnum girgensohnii

Girgensohn-tőzegmoha

5 000

89.

 

 

Sphagnum magellanicum

Magellan-tőzegmoha

5 000

90.

 

 

Sphagnum obtusum

tompalevelű tőzegmoha

5 000

91.

 

 

Sphagnum palustre

csónakos tőzegmoha

5 000

92.

 

 

Sphagnum platyphyllum

lágy tőzegmoha

5 000

93.

 

 

Sphagnum quinquefarium

ötlevélsoros tőzegmoha

5 000

94.

 

 

Sphagnum recurvum

karcsú tőzegmoha

5 000

95.

 

 

Sphagnum russowi

óriás-tőzegmoha

5 000

96.

 

 

Sphagnum squarrosum

berzedt tőzegmoha

5 000

97.

 

 

Sphagnum subnitens

halványbarna tőzegmoha

5 000

98.

 

 

Sphagnum subsecundum

zászlós tőzegmoha

5 000

99.

 

 

Sphagnum teres

láperdei tőzegmoha

5 000

100.

 

 

Sphagnum warnstorfi

Warnstorf-tőzegmoha

5 000

101.

Thuidiaceae

 

 

tujamohafélék

 

102.

 

 

Anomodon rostratus

csőrös farkaslábmoha

5 000

103.

PTERIDOPHYTA

 

 

HARASZTOK

 

104.

Aspleniaceae

 

 

fodorkafélék

 

105.

 

 

Asplenium adiantum-nigrum

fekete fodorka

5 000

106.

 

 

Asplenium ceterach

nyugati pikkelypáfrány

10 000

107.

 

 

Asplenium fontanum

forrásfodorka

50 000

108.

 

 

Asplenium javorkeanum

magyar pikkelypáfrány

10 000

109.

 

 

Asplenium lepidum

mirigyes fodorka

10 000

110.

 

 

Asplenium scolopendrium (syn.:Phyllitis scolopendrium)

gímpáfrány
(gímnyelvű fodorka)

5 000

111.

 

 

Asplenium viride

zöld fodorka

5 000

112.

Blechnaceae

 

 

bordapáfrányfélék

 

113.

 

 

Blechnum spicant

erdei bordapáfrány

10 000

114.

Dryopteridaceae

 

 

pajzsikafélék

 

115.

 

 

Dryopteris affinis

pelyvás pajzsika

10 000

116.

 

 

Dryopteris carthusiana

szálkás pajzsika

5 000

117.

 

Dryopteris cristata

 

tarajos pajzsika

100 000

118.

 

 

Dryopteris dilatata

széles pajzsika

5 000

119.

 

 

Dryopteris expansa

hegyi pajzsika

5 000

120.

 

 

Gymnocarpium robertianum

mirigyes tölgyespáfrány (mirigyes hármaslevelű-
páfrány)

5 000

121.

 

 

Gymnocarpium dryopteris

közönséges tölgyespáfrány (közönséges hármaslevelű-
páfrány)

5 000

122.

 

 

Matteuccia struthiopteris

struccpáfrány (európai struccpáfrány)

50 000

123.

 

 

Polystichum aculeatum

karéjos vesepáfrány

5 000

124.

 

 

Polystichum braunii

szőrös vesepáfrány

10 000

125.

 

 

Polystichum lonchitis

dárdás vesepáfrány

10 000

126.

 

 

Polystichum setiferum

díszes vesepáfrány

5 000

127.

 

 

Woodsia alpina

havasi szirtipáfrány

10 000

128.

 

Woodsia ilvensis

 

hegyi szirtipáfrány
(északi szirtipárfány)

100 000

129.

Equisetaceae

 

 

zsurlófélék

 

130.

 

 

Equisetum hyemale

téli zsurló

5 000

131.

 

 

Equisetum sylvaticum

erdei zsurló

10 000

132.

 

 

Equisetum variegatum

tarka zsurló

5 000

133.

Lycopodiaceae

 

 

korpafűfélék

 

134.

 

 

Diphasium complanatum (syn.: Diphasiastrum complanatum, Lycopodium complanatum)

közönséges laposkorpafű

10 000

135.

 

 

Diphasium issleri (syn.: Diphasiastrum issleri, Lycopodium issleri)

Issler-laposkorpafű

10 000

136.

 

 

Huperzia selago

györgyfű (részegkorpafű)

10 000

137.

 

 

Lycopodium annotinum

kígyózó korpafű

10 000

138.

 

 

Lycopodium clavatum

kapcsos korpafű

10 000

139.

Marsileaceae

 

 

mételyfűfélék

 

140.

 

 

Marsilea quadrifolia

mételyfű (négylevelű mételyfű)

10 000

141.

Ophioglossaceae

 

 

kígyónyelvfélék

 

142.

 

 

Botrychium lunaria

kis holdruta

10 000

143.

 

Botrychium matricariifolium

 

ágas holdruta

100 000

144.

 

Botrychium multifidum

 

sokcimpájú holdruta

100 000

145.

 

Botrychium virginianum

 

virginiai holdruta

100 000

146.

 

 

Ophioglossum vulgatum

kígyónyelv (közönséges kígyónyelv)

5 000

147.

Osmundaceae

 

 

királyharasztfélék

 

148.

 

Osmunda regalis

 

királyharaszt (óriás királyharaszt)

250 000

149.

Pteridaceae

 

 

szalagpáfrányfélék

 

150.

 

 

Anogramma leptophylla

tavaszi kérészpáfrány
(téli páfrány)

10 000

151.

 

Notholaena marantae

 

cselling (déli cselling)

250 000

152.

Salviniaceae

 

 

rucaörömfélék

 

153.

 

 

Salvinia natans

rucaöröm (vízi rucaöröm)

5 000

154.

Selaginellaceae

 

 

csipkeharasztfélék

 

155.

 

 

Selaginella helvetica

hegyi csipkeharaszt

5 000

156.

Thelypteridaceae

 

 

tőzegpáfrányfélék

 

157.

 

 

Oreopteris limbosperma

tölcséres hegyipáfrány

10 000

158.

 

 

Phegopteris connectilis

bükkös buglyospáfrány

5 000

159.

 

 

Thelypteris palustris

tőzegpáfrány (mocsáritőzegpáfrány)

5 000

160.

GYMNO-
SPERMATOPHYTA

 

 

NYITVATERMŐK

 

161.

Ephedraceae

 

 

csikófarkfélék

 

162.

 

Ephedra distachya

 

csikófark (közönségescsikófark)

100 000

163.

ANGIO-
SPERMATOPHYTA

 

 

ZÁRVATERMŐK

 

163a.

Alismataceae

 

 

hídőrfélék

 

163b.

 

Caldesia parnassifolia

 

szíveslevelű-hídőr (lápiszíveslevelű-hídőr)

100 000

164.

Alliaceae

 

 

hagymafélék

 

165.

 

 

Allium carinatum

szarvashagyma

5 000

166.

 

 

Allium moschatum

pézsmahagyma

5 000

167.

 

 

Allium paniculatum (syn.: Allium marginatum)

bugás hagyma (vöröses hagyma)

10 000

168.

 

 

Allium sphaerocephalon

bunkós hagyma

5 000

169.

 

 

Allium suaveolens

illatos hagyma

10 000

170.

 

 

Allium victorialis

győzedelmes hagyma (havasi hagyma)

50 000

171.

Amaryllidaceae

 

 

amarilliszfélék

 

172.

 

 

Leucojum aestivum

nyári tőzike

10 000

173.

 

 

Leucojum vernum

tavaszi tőzike

5 000

174.

 

 

Narcissus radiiflorus (syn.: Narcissus poeticus subsp. radiiflorus)

csillagos nárcisz

10 000

175.

 

 

Sternbergia colchiciflora

vetővirág (apróvetővirág)

10 000

176.

Anthericaceae

 

 

homokliliomfélék

 

177.

 

 

Anthericum liliago

fürtös homokliliom

50 000

178.

Apiaceae (Umbelliferae)

 

 

ernyősvirágzatúak

 

179.

 

Angelica palustris

 

réti angyalgyökér

100 000

180.

 

 

Anthriscus nitidus

havasi turbolya

5 000

181.

 

 

Apium repens

kúszó zeller (kúszó celler)

50 000

182.

 

 

Astrantia major 1

nagy völgycsillag 1

5 000

183.

 

 

Bupleurum longifolium

hosszúlevelű buvákfű

10 000

184.

 

 

Bupleurum pachnospermum

deres buvákfű

10 000

185.

 

 

Chaerophyllum aureum

aranyos baraboly

5 000

186.

 

 

Chaerophyllum hirsutum

szőrös baraboly

5 000

187.

 

 

Cicuta virosa

gyilkos csomorika

5 000

188.

 

 

Cnidium dubium

inas gyíkvirág

10 000

189.

 

Ferula sadleriana

 

magyarföldi husáng

250 000

190.

 

 

Hydrocotyle vulgaris

gázló (lápigázló)

5 000

191.

 

 

Peucedanum arenarium

homoki kocsord

10 000

192.

 

 

Peucedanum officinale

sziki kocsord

5 000

193.

 

 

Peucedanum palustre

mocsári kocsord

5 000

194.

 

 

Peucedanum verticillare

magasszárú kocsord

10 000

195.

 

 

Physospermum cornubiense

harangláblevelű dudamag

50 000

196.

 

 

Pleurospermum austriacum

osztrák borzamag

50 000

197.

 

Seseli leucospermum

 

magyar gurgolya

100 000

198.

 

 

Seseli peucedanoides (syn.: Silaum peucedanoides)

zöldes gurgolya
(zöldes kígyókapor)

10 000

199.

 

 

Sium sisarum

keleti békakorsó

50 000

200.

 

 

Torilis ucranica

keleti tüskemag

5 000

201.

 

 

Trinia ramosissima

magyar nyúlkapor

10 000

202.

Apocynaceae

 

 

meténgfélék

 

203.

 

 

Vinca herbacea

pusztai meténg

5 000

204.

Araceae

 

 

kontyvirágfélék

 

205.

 

 

Acorus calamus 2

kálmos (orvosikálmos) 2

5 000

206.

Asclepiadaceae

 

 

selyemkórófélék

 

207.

 

Vincetoxicum pannonicum

 

magyar méreggyilok

100 000

208.

Asphodelaceae

 

 

genyőtefélék

 

209.

 

 

Asphodelus albus

genyőte (fehérgenyőte, királyné gyertyája)

10 000

210.

Asteraceae (Compositae)

 

 

őszirózsafélék (fészkesvirágzatúak)

 

211.

 

 

Achillea crithmifolia

hegyközi cickafark

5 000

212.

 

Achillea horanszkyi

 

Horánszky-cickafark

100 000

213.

 

 

Achillea ochroleuca

homoki cickafark

10 000

214.

 

 

Achillea ptarmica 1

kenyérbél cickafark 1

5 000

215.

 

Achillea tuzsonii

 

Tuzson-cickafark

100 000

216.

 

 

Arnica montana 2

árnika (hegyi árnika) 2

10 000

217.

 

 

Aster amellus

csillagőszirózsa

5 000

218.

 

 

Aster sedifolius (incl. Aster sedifolius subsp. canus, Aster sedifolius subsp. sedifolius)

réti őszirózsa
(pettyegetett őszirózsa)

5 000

219.

 

Aster oleifolius

 

gyapjas őszirózsa

250 000

220.

 

 

Buphthalmum salicifolium

fűzlevelű ökörszem

5 000

221.

 

 

Carduus collinus

magyar bogáncs

10 000

222.

 

 

Carduus crassifolius subsp. glaucus (syn.: Carduus glaucus)

szürke bogáncs

10 000

223.

 

 

Carduus hamulosus

horgas bogáncs

5 000

224.

 

 

Carlina acaulis

szártalan bábakalács

5 000

225.

 

 

Carpesium abrotanoides

fürtös gyűrűvirág

5 000

226.

 

 

Centaurea arenaria

homoki imola

10 000

227.

 

 

Centaurea mollis (syn.: Centaurea montana subsp. mollis)

szirti imola

50 000

228.

 

 

Centaurea pseudophrygia

parókaimola

5 000

229.

 

 

Centaurea scabiosa subsp. sadleriana (syn.: Centaurea sadleriana)

budai imola

5 000

230.

 

 

Centaurea solstitialis

sáfrányos imola

5 000

231.

 

 

Centaurea triumfettii

tarka imola

5 000

232.

 

 

Cirsium boujartii

pécsvidéki aszat

10 000

233.

 

 

Cirsium brachycephalum

kisfészkű aszat

5 000

234.

 

 

Cirsium erisithales

enyves aszat

5 000

235.

 

 

Cirsium furiens

öldöklő aszat

10 000

236.

 

 

Cirsium rivulare

csermelyaszat

5 000

237.

 

 

Crepis nicaeensis

nizzai zörgőfű

5 000

238.

 

Crepis pannonica

 

magyar zörgőfű

100 000

239.

 

 

Doronicum austriacum

osztrák zergevirág

50 000

240.

 

 

Doronicum hungaricum

magyar zergevirág

50 000

241.

 

 

Doronicum orientale

keleti zergevirág

50 000

242.

 

 

Echinops ruthenicus

kék szamárkenyér

10 000

243.

 

 

Helichrysum arenarium

homoki szalmagyopár

5 000

244.

 

 

Hieracium aurantiacum

rezes hölgymál

10 000

245.

 

 

Hieracium bupleuroides

tátrai hölgymál

10 000

246.

 

 

Hieracium kossuthianum

Kossuth-hölgymál

10 000

247.

 

 

Hieracium staticifolium (syn.: Chlorocrepis staticifolia)

keskenylevelű hölgymál

5 000

248.

 

 

Inula germanica

hengeresfészkű peremizs

5 000

249.

 

 

Inula helenium 2

örménygyökér 2

5 000

250.

 

 

Inula oculus-christi

selymes peremizs

5 000

251.

 

 

Inula spiraeifolia

baranyai peremizs

10 000

252.

 

 

Jurinea glycacantha

nagyfészkű hangyabogáncs

5 000

253.

 

 

Jurinea mollis

kisfészkű hangyabogáncs

5 000

254.

 

 

Leontodon incanus

szőke oroszlánfog

10 000

255.

 

 

Leucanthemella serotina

tiszaparti késeimargitvirág (tisza-parti margitvirág)

10 000

256.

 

 

Ligularia sibirica

szibériai hamuvirág

10 000

257.

 

 

Petasites albus

fehér acsalapu

5 000

258.

 

 

Scorzonera humilis

alacsony pozdor

5 000

259.

 

 

Scorzonera purpurea

piros pozdor

5 000

260.

 

 

Senecio aquaticus

vízi aggófű

5 000

261.

 

 

Senecio paludosus

mocsári aggófű

10 000

262.

 

Senecio umbrosus

 

nagy aggófű

100 000

263.

 

Serratula lycopifolia

 

fénylő zsoltina

100 000

264.

 

 

Serratula radiata

sugaras zsoltina

10 000

265.

 

 

Sonchus palustris

mocsári csorbóka

5 000

266.

 

 

Taraxacum serotinum

kései pitypang

5 000

267.

 

 

Telekia speciosa

Teleki-virág (pompásTeleki-virág)

10 000

268.

 

 

Tephroseris aurantiaca

narancsszínű aggóvirág

50 000

269.

 

 

Tephroseris crispa (syn.: Senecio rivularis)

csermelyaggóvirág

10 000

270.

 

 

Tephroseris longifolia (syn: Senecio ovirensis)

hosszúlevelű aggóvirág

50 000

271.

 

 

Tragopogon floccosus

homoki bakszakáll

5 000

272.

Betulaceae

 

 

nyírfafélék

 

273.

 

 

Alnus viridis

havasi éger

50 000

274.

 

 

Betula pubescens

molyhos nyír (szőrös nyír)

50 000

275.

Boraginaceae

 

 

érdeslevelűek

 

276.

 

 

Alkanna tinctoria

báránypirosító
(homoki báránypirosító)

5 000

277.

 

 

Anchusa barrelieri

kék atracél

10 000

278.

 

Anchusa ochroleuca

 

vajszínű atracél

100 000

279.

 

 

Echium maculatum (syn.: Echium russicum)

piros kígyószisz

50 000

280.

 

 

Heliotropium supinum

henye kunkor

5 000

281.

 

 

Myosotis caespitosa (syn.: Myosotis laxa subsp. caespitosa)

gyepes nefelejcs

5 000

282.

 

 

Myosotis stenophylla

sziklai nefelejcs

50 000

283.

 

 

Omphalodes scorpioides

erdei békaszem

5 000

284.

 

 

Onosma arenaria

homoki vértő

5 000

285.

 

Onosma tornense (syn.: Onosma tornensis)

 

tornai vértő

250 000

286.

 

 

Onosma visianii

borzas vértő

5 000

287.

 

 

Pulmonaria angustifolia

keskenylevelű tüdőfű

50 000

288.

Brassicaceae (Cruciferae)

 

 

keresztesvirágúak

 

289.

 

 

Aethionema saxatile 1

sulyoktáska
(kövi sulyoktáska) 1

5 000

290.

 

 

Arabis alpina 1

havasi ikravirág 1

10 000

291.

 

Armoracia macrocarpa

 

debreceni torma

100 000

292.

 

 

Aurinia saxatilis (syn.: Alyssum saxatile)

sziklaiternye
(szirti sziklaiternye)

5 000

293.

 

 

Cardamine amara

keserű kakukktorma

5 000

294.

 

 

Cardamine glanduligera

ikrás fogasír

10 000

295.

 

 

Cardamine trifolia

hármaslevelű kakukktorma

10 000

296.

 

 

Cardamine waldsteinii

hármaslevelű fogasír

10 000

297.

 

 

Cardaminopsis petraea

sziklai kövifoszlár

50 000

298.

 

 

Conringia austriaca

nyugati nyilasfű

50 000

299.

 

Crambe tataria

 

tátorján (buglyos tátorján)

100 000

300.

 

 

Draba lasiocarpa

kövér daravirág

10 000

301.

 

 

Erysimum crepidifolium

sziklai repcsény

5 000

302.

 

 

Erysimum odoratum

magyar repcsény

5 000

303.

 

Erysimum witmannii subsp. pallidiflorum

 

halványsárga repcsény (Wittmann-repcsény)

100 000

304.

 

 

Hesperis matronalis (excl.: Hesperis matronalis subsp.vrabelyiana)

hölgyestike (kivéve a Vrabély-estikét)

10 000

305.

 

Hesperis matronalis subsp. vrabelyiana

 

Vrabély-estike

100 000

306.

 

 

Hesperis sylvestris

erdei estike

5 000

307.

 

 

Isatis tinctoria

festő csülleng

5 000

308.

 

 

Lunaria annua

kerti holdviola

5 000

309.

 

 

Lunaria rediviva

erdei holdviola

5 000

310.

 

 

Nasturtium officinale

vízitorma

5 000

311.

 

 

Sisymbrium polymorphum

karcsú zsombor

50 000

312.

 

 

Teesdalia nudicaulis

nyugati rejtőke

10 000

313.

 

 

Thlaspi alliaceum

hagymaszagú tarsóka

10 000

314.

 

 

Thlaspi caerulescens

havasalji tarsóka

10 000

315.

 

 

Thlaspi goesingense

osztrák tarsóka

10 000

316.

 

 

Thlaspi jankae agg. (incl. Thlaspi hungaricum)

Janka-tarsóka (beleértve a magyar tarsókát)

10 000

317.

 

 

Thlaspi kovatsii (syn: Thlaspi kovatsii subsp. schudichii)

Schudich-tarsóka

10 000

318.

 

 

Thlaspi montanum

hegyi tarsóka

50 000

319.

Campanulaceae

 

 

harangvirágfélék

 

320.

 

Adenophora liliifolia

 

csengettyűvirág
(illatos csengettyűvirág)

250 000

321.

 

 

Asyneuma canescens

harangcsillag

5 000

322.

 

Campanula latifolia

 

széleslevelű harangvirág

100 000

323.

 

Campanula macrostachya

 

hosszúfüzérű harangvirág

100 000

324.

 

 

Phyteuma orbiculare

gombos varjúköröm

5 000

325.

 

 

Phyteuma spicatum

erdei varjúköröm

5 000

326.

Caprifoliaceae

 

 

bodzafélék

 

327.

 

 

Lonicera caprifolium

jerikói lonc

5 000

328.

 

 

Lonicera nigra

fekete lonc

10 000

329.

Caryophyllaceae

 

 

szegfűfélék

 

330.

 

 

Agrostemma githago

konkoly (vetési konkoly)

5 000

331.

 

 

Cerastium arvense subsp. matrense (syn.: Cerastium arvense subsp. molle)

mátrai madárhúr

10 000

332.

 

 

Dianthus arenarius (syn.: Dianthus arenarius subsp. borussicus)

balti szegfű

5 000

333.

 

 

Dianthus collinus

dunai szegfű

5 000

334.

 

 

Dianthus deltoides

réti szegfű

5 000

335.

 

Dianthus diutinus

 

tartós szegfű

250 000

336.

 

 

Dianthus giganteiformis

nagy szegfű

5 000

337.

 

Dianthus plumarius subsp. lumnitzeri (incl. Dianthus plumarius subsp. regis-stephani)

 

Lumnitzer-szegfű (beleértve az István király-
szegfüvet)

100 000

338.

 

Dianthus plumarius subsp. praecox

 

korai szegfű

100 000

339.

 

 

Dianthus serotinus

kései szegfű

5 000

340.

 

 

Dianthus superbus

buglyos szegfű

5 000

341.

 

 

Gypsophila arenaria (syn.: Gypsophila fastigiata)

homoki fátyolvirág

5 000

342.

 

 

Herniaria incana

szürke porcika

5 000

343.

 

 

Lychnis coronaria

bársonyos kakukkszegfű

10 000

344.

 

 

Minuartia frutescens (syn.: Minuartia hirsuta)

magyar kőhúr

5 000

345.

 

 

Moehringia muscosa

mohos csitri

5 000

346.

 

 

Paronychia cephalotes

ezüstaszott (keskenylevelű ezüstvirág)

5 000

347.

 

 

Scleranthus perennis

évelő szikárka

10 000

348.

 

 

Silene borysthenica

kisvirágú habszegfű

10 000

349.

 

 

Silene bupleuroides

termetes habszegfű
(gór habszegfű)

10 000

350.

 

 

Silene dioica

piros mécsvirág

5 000

351.

 

Silene flavescens

 

sárgás habszegfű

100 000

352.

 

 

Silene multiflora

sokvirágú habszegfű

5 000

353.

 

 

Silene nemoralis

berki habszegfű

5 000

354.

 

 

Stellaria palustris

mocsári csillaghúr

10 000

355.

Ceratophyllaceae

 

 

tócsagazfélék

 

356.

 

 

Ceratophyllum tanaiticum

Don-vidéki tócsagaz

50 000

357.

Chenopodiaceae

 

 

libatopfélék

 

358.

 

 

Bassia sedoides

hamvas seprőparéj

5 000

359.

 

 

Corispermum canescens

szürke poloskamag

10 000

360.

 

 

Corispermum nitidum

fényes poloskamag

5 000

361.

 

 

Krascheninnikovia ceratoides

pamacslaboda

10 000

362.

 

 

Petrosimonia triandra

szikárszik

5 000

363.

 

 

Salsola soda

sziki ballagófű

5 000

364.

Colchicaceae

 

 

kikericsfélék

 

365.

 

Bulbocodium vernum (incl. Bulbocodium versicolor)

 

egyhajúvirág
(tavaszi egyhajúvirág)

250 000

366.

 

Colchicum arenarium

 

homoki kikerics

100 000

367.

 

Colchicum hungaricum

 

magyar kikerics

100 000

368.

Convallariaceae

 

 

gyöngyvirágfélék

 

369.

 

 

Polygonatum verticillatum

pávafarkú salamonpecsét

10 000

370.

Convolvulaceae

 

 

szulákfélék

 

371.

 

 

Convolvulus cantabrica

borzas szulák

5 000

372.

Corylaceae

 

 

mogyorófélék

 

373.

 

 

Carpinus orientalis

keleti gyertyán

50 000

374.

Crassulaceae

 

 

varjúhájfélék

 

375.

 

 

Jovibarba globifera (incl. Jovibarba globifera subsp. hirta, Jovibarba globifera subsp. globifera)

sárga-kövirózsa

5 000

376.

 

 

Sedum acre subsp. neglectum

adriai varjúháj

5 000

377.

 

 

Sedum caespitosum

sziki varjúháj

5 000

378.

 

 

Sedum hispanicum

deres varjúháj

5 000

379.

 

 

Sedum urvillei subsp. hillebrandtii (syn.: Sedum hillebrandtii)

homoki varjúháj

5 000

380.

 

 

Sempervivum matricum (Sempervivum marmoreum auct. hung.)

mátrai kövirózsa (rózsás kövirózsa)

10 000

381.

 

 

Sempervivum tectorum 3

házi kövirózsa
(fali kövirózsa) 3

5 000

382.

Cyperaceae

 

 

palkafélék

 

383.

 

 

Blysmus compressus

lapos kétsoroskáka

10 000

384.

 

 

Carex alba

fehér sás

5 000

385.

 

 

Carex appropinquata

rostostövű sás

10 000

386.

 

 

Carex bohemica

palkasás

5 000

387.

 

 

Carex brevicollis

mérges sás

5 000

388.

 

 

Carex buekii

bánsági sás

5 000

389.

 

 

Carex buxbaumii

Buxbaum-sás

10 000

390.

 

 

Carex canescens

szürkés sás

10 000

391.

 

 

Carex cespitosa

gyepes sás

10 000

392.

 

 

Carex davalliana

lápi sás

10 000

393.

 

 

Carex depressa subsp. transsilvanica

erdélyi sás

10 000

394.

 

 

Carex diandra

hengeres sás

50 000

395.

 

 

Carex echinata

töviskés sás

5 000

396.

 

 

Carex fritschii

dunántúli sás

10 000

397.

 

 

Carex hartmanii

északi sás

5 000

398.

 

 

Carex lasiocarpa

gyapjasmagvú sás

10 000

399.

 

 

Carex paniculata

bugás sás

5 000

400.

 

 

Carex repens

kúszó sás

10 000

401.

 

 

Carex rostrata

csőrös sás

5 000

402.

 

 

Carex strigosa

borostás sás

5 000

403.

 

 

Carex umbrosa

árnyéki sás

10 000

404.

 

 

Eleocharis carniolica

sűrű csetkáka

10 000

405.

 

 

Eleocharis quinqueflora

gyérvirágú csetkáka

10 000

406.

 

 

Eleocharis uniglumis

egypelyvás csetkáka

5 000

407.

 

 

Eriophorum angustifolium

keskenylevelű gyapjúsás

10 000

408.

 

 

Eriophorum gracile

vékony gyapjúsás

10 000

409.

 

 

Eriophorum latifolium

széleslevelű gyapjúsás

10 000

410.

 

 

Eriophorum vaginatum

hüvelyes gyapjúsás

10 000

411.

 

 

Rhynchospora alba

fehér tőzegkáka

5 000

412.

 

 

Schoenus nigricans

kormos csáté

5 000

413.

Dioscoreaceae

 

 

jamszgyökérfélék

 

414.

 

 

Tamus communis

pirítógyökér
(felfutó pirítógyökér)

5 000

415.

Dipsacaceae

 

 

mácsonyafélék

 

416.

 

Knautia arvensis subsp. kitaibelii (syn.: Knautia kitaibelii subsp. tomentella)

 

Kitaibel-varfű

250 000

417.

 

 

Knautia dipsacifolia (syn.: Knautia maxima)

erdei varfű

10 000

418.

 

 

Scabiosa canescens

szürkés ördögszem

5 000

419.

Droseraceae

 

 

harmatfűfélék

 

420.

 

 

Aldrovanda vesiculosa

aldrovanda
(lápi aldrovanda)

50 000

421.

 

 

Drosera rotundifolia

kereklevelű harmatfű

10 000

422.

Elaeagnaceae

 

 

ezüstfafélék

 

423.

 

 

Hippophaë rhamnoides 4

homoktövis
(európai homoktövis) 4

10 000

424.

Elatinaceae

 

 

látonyafélék

 

425.

 

 

Elatine alsinastrum

pocsolyalátonya

5 000

426.

 

 

Elatine hungarica

magyar látonya

5 000

427.

 

 

Elatine hydropiper

csigásmagvú látonya

5 000

428.

 

 

Elatine triandra

háromporzós látonya

10 000

429.

Ericaceae

 

 

hangafélék

 

430.

 

 

Vaccinium oxycoccos (incl. Vaccinium microcarpum) 2

tőzegáfonya 2

10 000

431.

 

 

Vacciniumvitis-idaea 4

vörös áfonya 4

10 000

432.

Fabaceae (Papilionaceae)

 

 

pillangósvirágúak

 

433.

 

 

Astragalus asper

érdes csüdfű

5 000

434.

 

 

Astragalus contortuplicatus

tekert csüdfű

50 000

435.

 

Astragalus dasyanthus

 

gyapjas csüdfű

100 000

436.

 

 

Astragalus exscapus

szártalan csüdfű

50 000

437.

 

 

Astragalus sulcatus

barázdás csüdfű

50 000

438.

 

 

Astragalus varius

homoki csüdfű

50 000

439.

 

 

Astragalus vesicarius subsp. albidus

fehéres csüdfű

10 000

440.

 

 

Chamaecytisus albus

fehér törpezanót

5 000

441.

 

 

Chamaecytisus ciliatus (syn.: Chamaecytisus hirsutus subsp. ciliatus)

pillás törpezanót

5 000

442.

 

 

Chamaecytisus heuffelii

Heuffel-törpezanót

5 000

443.

 

 

Chamaecytisus rochelii

Rochel-törpezanót

5 000

444.

 

 

Coronilla coronata

sárga koronafürt

5 000

445.

 

 

Coronilla vaginalis

terpedt koronafürt

10 000

446.

 

 

Hippocrepis emerus (syn.: Coronilla emerus)

bokros koronafürt

10 000

447.

 

 

Lathyrus lacteus (syn.: Lathyrus pannonicus subsp. collinus)

koloncos lednek

5 000

448.

 

 

Lathyrus linifolius

hegyi lednek

5 000

449.

 

 

Lathyrus nissolia

kacstalan lednek

5 000

450.

 

Lathyrus pallescens

 

sápadt lednek

250 000

451.

 

 

Lathyrus palustris

mocsári lednek

10 000

452.

 

 

Lathyrus pannonicus

magyar lednek

10 000

453.

 

Lathyrus pisiformis

 

borsóképű lednek

250 000

454.

 

 

Lathyrus transsylvanicus

erdélyi lednek

10 000

455.

 

 

Lathyrus venetus

tarka lednek

5 000

456.

 

 

Lotus borbasii

Borbás-kerep

5 000

457.

 

 

Medicago orbicularis

korongos lucerna

5 000

458.

 

 

Medicago rigidula

keménytövisű lucerna

5 000

459.

 

 

Oxytropis pilosa

borzas csajkavirág

50 000

460.

 

 

Pisum elatius

magas borsó

5 000

461.

 

 

Securigera elegans

nagylevelű tarkakoronafürt

50 000

462.

 

 

Trifolium ornithopodioides

egyvirágú here

5 000

463.

 

 

Trifolium subterraneum

földbentermő here

10 000

464.

 

 

Trifolium vesiculosum

hólyagos here

50 000

465.

 

 

Trigonella gladiata

bakszarvú lepkeszeg

50 000

466.

 

Vicia biennis

 

kunsági bükköny

100 000

467.

 

 

Vicia narbonensis

fogaslevelű bükköny

5 000

468.

 

 

Vicia oroboides

zalai bükköny

5 000

469.

 

 

Vicia sparsiflora

pilisi bükköny

5 000

470.

 

 

Vicia sylvatica

ligeti bükköny

5 000

471.

Fumariaceae

 

 

füstikefélék

 

472.

 

 

Corydalis intermedia

bókoló keltike

5 000

473.

Gentianaceae

 

 

tárnicsfélék

 

474.

 

 

Blackstonia acuminata

kései gyíkpohár

5 000

475.

 

 

Gentiana asclepiadea

fecsketárnics

10 000

476.

 

 

Gentiana cruciata

Szent László-tárnics

10 000

477.

 

 

Gentiana pneumonanthe

kornistárnics

10 000

478.

 

 

Gentianella amarella subsp. livonica

csinos tárnicska

50 000

479.

 

 

Gentianella austriaca

osztrák tárnicska
(hegyi tárnicska)

10 000

480.

 

 

Gentianopsis ciliata

kései prémestárnics

10 000

481.

Geraniaceae

 

 

gólyaorrfélék

 

482.

 

 

Geranium sylvaticum

erdei gólyaorr

10 000

483.

Globulariaceae

 

 

gubóvirágfélék

 

484.

 

 

Globularia cordifolia 1

szívlevelű gubóvirág 1

10 000

485.

Grossulariaceae

 

 

ribiszkefélék

 

486.

 

 

Ribes alpinum

havasi ribiszke

10 000

487.

 

 

Ribes nigrum 4

fekete ribiszke 4

10 000

488.

 

 

Ribes petraeum

bérci ribiszke

10 000

489.

Helleboraceae

 

 

hunyorfélék

 

490.

 

 

Aconitum anthora

méregölő sisakvirág

5 000

491.

 

 

Aconitum moldavicum

kárpáti sisakvirág

50 000

492.

 

 

Aconitum variegatum

karcsú sisakvirág

50 000

493.

 

 

Aconitum vulparia

farkasölő sisakvirág

5 000

494.

 

 

Aquilegia nigricans

feketéllő harangláb

10 000

495.

 

 

Aquilegia vulgaris

közönséges harangláb

10 000

496.

 

Cimicifuga europaea

 

büdös poloskavész

100 000

497.

 

 

Eranthis hyemalis

téltemető (kikeletnyitó téltemető)

5 000

498.

 

 

Helleborus dumetorum

kisvirágú hunyor

5 000

499.

 

 

Helleborus odorus

illatos hunyor

10 000

500.

 

 

Helleborus purpurascens

pirosló hunyor

10 000

501.

 

 

Trollius europaeus

zergeboglár
(közönséges zergeboglár)

50 000

502.

Hemerocallidaceae

 

 

sásliliomfélék

 

503.

 

Hemerocallis lilio-asphodelus

 

sárga sásliliom

100 000

504.

Hippuridaceae

 

 

vízilófarkfélék

 

505.

 

 

Hippuris vulgaris

közönséges vízilófark

10 000

506.

Hyacinthaceae

 

 

jácintfélék

 

507.

 

 

Muscari botryoides

epergyöngyike

5 000

508.

 

 

Ornithogalum brevistylum (syn.: Ornithogalum pyramidale)

nyúlánk sárma

5 000

509.

 

 

Ornithogalum pannonicum

üstökös sárma

5 000

510.

 

 

Ornithogalum refractum

csilláros sárma

5 000

511.

 

 

Ornithogalum sphaerocarpum

gömböstermésű sárma

5 000

512.

 

 

Scilla autumnalis agg. (incl. Prospero elisae, Prospero paratheticum)

őszi csillagvirágok

5 000

513.

 

 

Scilla drunensis

nyugati csillagvirág

5 000

514.

 

 

Scilla kladnii

erdélyi csillagvirág

10 000

515.

 

 

Scilla spetana

Speta-csillagvirág

10 000

516.

 

 

Scilla vindobonensis

ligeti csillagvirág

5 000

517.

Hypericaceae

 

 

orbáncfűfélék

 

518.

 

Hypericum barbatum

 

szakállas orbáncfű

100 000

519.

 

 

Hypericum elegans

karcsú orbáncfű

10 000

520.

 

 

Hypericum maculatum

pettyes orbáncfű

5 000

521.

Iridaceae

 

 

nősziromfélék

 

522.

 

 

Crocus albiflorus

fehér sáfrány

50 000

523.

 

 

Crocus heuffelianus

kárpáti sáfrány

10 000

524.

 

 

Crocus reticulatus

tarka sáfrány

10 000

525.

 

 

Crocus tommasinianus

illír sáfrány

50 000

526.

 

 

Crocus vittatus

halvány sáfrány

50 000

527.

 

 

Gladiolus imbricatus

réti kardvirág

50 000

528.

 

Gladiolus palustris

 

mocsári kardvirág

250 000

529.

 

Iris aphylla subsp. hungarica

 

magyar nőszirom

100 000

530.

 

 

Iris arenaria (syn.: Iris humilis subsp. arenaria)

homoki nőszirom

10 000

531.

 

 

Iris graminea

pázsitos nőszirom

10 000

532.

 

 

Iris pumila

apró nőszirom

5 000

533.

 

 

Iris sibirica

szibériai nőszirom

10 000

534.

 

 

Iris spuria

fátyolos nőszirom
(korcs nőszirom)

10 000

535.

 

 

Iris variegata

tarka nőszirom

5 000

536.

Juncaceae

 

 

szittyófélék

 

537.

 

 

Juncus alpinoarticulatus

havasi szittyó

10 000

538.

 

 

Juncus maritimus

tengeri szittyó

5 000

539.

Juncaginaceae

 

 

kígyófűfélék

 

540.

 

 

Triglochin palustre

mocsári kígyófű

5 000

541.

Lamiaceae (Labiatae)

 

 

ajakosok

 

542.

 

 

Ajuga laxmannii

szennyes ínfű

50 000

543.

 

Dracocephalum austriacum

 

osztrák sárkányfű

250 000

544.

 

Dracocephalum ruyschiana

 

északi sárkányfű

250 000

545.

 

 

Lamium orvala

pofók árvacsalán

50 000

546.

 

Micromeria thymifolia (syn.: Calamintha thimifolia)

 

illír szirtipereszlény

100 000

547.

 

Nepeta parviflora

 

borzas macskamenta

250 000

548.

 

 

Phlomis tuberosa

macskahere
(gumós macskahere)

5 000

549.

 

 

Prunella grandiflora 1

nagyvirágú gyíkfű 1

5 000

550.

 

Salvia nutans

 

kónya zsálya

250 000

551.

 

 

Scutellaria columnae

bozontos csukóka

5 000

552.

 

 

Stachys alpina

havasi tisztesfű

10 000

553.

 

 

Teucrium scorodonia

fenyérgamandor

5 000

554.

Lentibulariaceae

 

 

rencefélék

 

555.

 

Pinguicula vulgaris

 

lápi hízóka

100 000

556.

 

Utricularia bremii

 

lápi rence

100 000

557.

 

 

Utricularia minor

kis rence

50 000

558.

Liliaceae

 

 

liliomfélék

 

559.

 

 

Erythronium dens-canis

kakasmandikó
(európai kakasmandikó)

50 000

560.

 

 

Fritillaria meleagris

mocsári kockásliliom (kotuliliom)

50 000

561.

 

 

Gagea bohemica

cseh tyúktaréj

5 000

562.

 

 

Gagea spathacea

fiókás tyúktaréj

10 000

563.

 

 

Gagea szovitsii

pusztai tyúktaréj

10 000

564.

 

Lilium bulbiferum subsp. bulbiferum

 

tüzes liliom

100 000

565.

 

 

Lilium martagon

turbánliliom

10 000

566.

Linaceae

 

 

lenfélék

 

567.

 

Linum dolomiticum

 

pilisi len (dolomitlen)

250 000

568.

 

 

Linum flavum

sárga len

10 000

569.

 

 

Linum hirsutum

borzas len

5 000

570.

 

 

Linum tenuifolium

árlevelű len

5 000

571.

 

 

Linum trigynum

francia len

5 000

572.

 

 

Radiola linoides

apró csepplen

5 000

573.

Lythraceae

 

 

füzényfélék

 

574.

 

 

Lythrum linifolium

lenlevelű füzény

5 000

575.

 

 

Lythrum tribracteatum

apró füzény

10 000

576.

Melanthiaceae

 

 

zászpafélék

 

577.

 

 

Veratrum album

fehér zászpa

5 000

578.

Menyanthaceae

 

 

vidrafűfélék

 

579.

 

 

Menyanthes trifoliata 2

hármaslevelű vidrafű 2

10 000

580.

 

 

Nymphoides peltata

tündérfátyol
(vízi tündérfátyol)

5 000

581.

Nymphaeaceae

 

 

tündérrózsafélék

 

582.

 

 

Nymphaea alba

fehér tündérrózsa

5 000

583.

Onagraceae

 

 

ligetszépefélék

 

584.

 

 

Chamaenerion dodonaei

vízparti deréce

5 000

585.

 

 

Circaea alpina

havasi varázslófű

5 000

586.

 

 

Epilobium palustre

mocsári füzike

10 000

587.

 

 

Ludwigia palustris

tóalma
(közönséges tóalma)

5 000

588.

Orchidaceae

 

 

kosborfélék

 

589.

 

 

Anacamptis coriophora (syn.: Orchis coriophora)

poloskaszagú kosbor (poloskaszagú sisakoskosbor)

50 000

590.

 

 

Anacamptis morio (syn.: Orchismorio)

agár kosbor (agár sisakoskosbor)

10 000

591.

 

 

Anacamptis palustris subsp. elegans (syn.: Orchis laxiflora subsp. elegans, Orchis elegans)

pompás kosbor
(pompás sisakoskosbor)

10 000

592.

 

 

Anacamptis palustris subsp. palustris (syn.: Orchis laxiflora subsp. palustris, Orchis palustris)

mocsári kosbor
(mocsári sisakoskosbor)

10 000

593.

 

 

Anacamptis pyramidalis

vitézvirág (tornyos sisakoskosbor, tornyos vitézvirág)

10 000

594.

 

 

Cephalanthera damasonium

fehér madársisak

10 000

595.

 

 

Cephalanthera longifolia

kardos madársisak

10 000

596.

 

 

Cephalanthera rubra

piros madársisak

10 000

597.

 

 

Corallorhiza trifida

erdei korallgyökér

10 000

598.

 

Cypripedium calceolus

 

rigópohár
(erdei papucskosbor, Boldogasszony papucsa)

250 000

599.

 

 

Dactylorhiza fuchsii

erdei ujjaskosbor

10 000

600.

 

 

Dactylorhiza incarnata (incl. Dactylorhiza incarnatasubsp. incarnata, Dactylorhiza incarnata subsp. haematodes, Dactylorhiza incarnata subsp. serotina, excl. Dactylorhiza incarnata subsp. ochroleuca)

hússzínű ujjaskosbor (beleértve az „incarnata”, „haematodes” és „serotina” alfajokat, valamint kivéve a halvány ujjaskosbort)

10 000

601.

 

Dactylorhiza incarnata subsp. ochroleuca

 

halvány ujjaskosbor

100 000

602.

 

 

Dactylorhiza lapponica

lappföldi ujjaskosbor

10 000

603.

 

 

Dactylorhiza maculata (incl. Dactylorhiza maculata subsp. transylvanica)

foltos ujjaskosbor

10 000

604.

 

 

Dactylorhiza majalis

széleslevelű ujjaskosbor

10 000

605.

 

 

Dactylorhiza sambucina

bodzaszagú ujjaskosbor

10 000

606.

 

 

Dactylorhiza viridis (syn.: Coeloglossum viride)

zöldike (zöldikeujjaskosbor)

10 000

607.

 

 

Epipactis albensis

elbai nőszőfű

50 000

608.

 

 

Epipactis atrorubens (incl. Epipactis atrorubens subsp. borbasii)

vörösbarna nőszőfű (beleértve a Borbás nőszőfüvet is)

10 000

609.

 

Epipactis bugacensis

 

bugaci nőszőfű

250 000

610.

 

Epipactis exilis (syn.: Epipactis gracilis)

 

karcsú nőszőfű

100 000

611.

 

 

Epipactis futakii

Futák-nőszőfű

50 000

612.

 

 

Epipactis helleborine

széleslevelű nőszőfű

5 000

613.

 

 

Epipactis latina

lazioi nőszőfű

10 000

614.

 

 

Epipactis leptochila

csőrös nőszőfű

10 000

615.

 

 

Epipactis mecsekensis

mecseki nőszőfű

50 000

616.

 

 

Epipactis microphylla

kislevelű nőszőfű

10 000

617.

 

 

Epipactis moravica

morva nőszőfű

50 000

618.

 

 

Epipactis muelleri

Müller-nőszőfű

10 000

619.

 

 

Epipactis neglecta

keskenyajkú nőszőfű

10 000

620.

 

 

Epipactis nordeniorum

Norden-nőszőfű

50 000

621.

 

 

Epipactis palustris

mocsári nőszőfű

10 000

622.

 

Epipactis placentina

 

ciklámenlila nőszőfű (piacenzai nőszőfű)

250 000

623.

 

 

Epipactis pontica

pontuszi nőszőfű

10 000

624.

 

 

Epipactis purpurata

ibolyás nőszőfű

10 000

625.

 

 

Epipactis tallosii

Tallós-nőszőfű

10 000

626.

 

 

Epipactis voethii

Vöth-nőszőfű

10 000

627.

 

Epipogium aphyllum

 

levéltelen bajuszvirág

100 000

628.

 

 

Goodyera repens

avarvirág (kúszóavarvirág)

10 000

629.

 

 

Gymnadenia conopsea

szúnyoglábú bibircsvirág

10 000

630.

 

 

Gymnadenia densiflora

sűrűvirágú bibircsvirág

10 000

631.

 

 

Gymnadenia odoratissima

illatos bibircsvirág

50 000

632.

 

Hammarbya paludosa

 

tőzegorchidea (fiókástőzegorchidea)

100 000

633.

 

Himantoglossum adriaticum

 

adriai sallangvirág

250 000

634.

 

Himantoglossum jankae
(Himantoglossum caprinum)

 

Janka- sallangvirág
(bíboros sallangvirág)

250 000

635.

 

 

Limodorum abortivum

gérbics (ibolyásgérbics)

10 000

636.

 

Liparis loeselii

 

hagymaburok (lápihagymaburok)

250 000

637.

 

 

Neotinea tridentata (syn.: Orchis tridentata)

tarka kosbor (tarka pettyeskosbor)

10 000

638.

 

 

Neotinea ustulata (syn.:Orchisustulata)(incl. Neotinea ustulata subsp. ustulata, Neotinea ustulata subsp. aestivalis)

sömörös kosbor (sömörös pettyeskosbor) (beleértve a tavaszi és nyári virágzású alfajait)

10 000

639.

 

 

Neottia nidus-avis

madárfészek
(madárfészek-békakonty)

5 000

640.

 

 

Neottia ovata (syn.: Listera ovata)

békakonty (tojásdadbékakonty)

10 000

641.

 

Ophrys apifera

 

méhbangó

250 000

642.

 

Ophrys bertolonii

 

Bertoloni-bangó

250 000

643.

 

Ophrys fuciflora subsp. fuciflora (syn.: Ophrys holoserica)

 

poszméhbangó

250 000

644.

 

Ophrys fuciflora subsp. holubyana

 

Holuby-bangó

250 000

645.

 

Ophrys insectifera

 

légybangó

250 000

646.

 

Ophrys oestrifera (syn.: Ophrys scolopax)

 

szarvas bangó

250 000

647.

 

Ophrys sphegodes

 

pókbangó

100 000

648.

 

 

Orchis mascula (incl. Orchis mascula subsp. signifera)

füles kosbor

10 000

649.

 

 

Orchis militaris

vitézkosbor

10 000

650.

 

 

Orchis pallens

sápadt kosbor

50 000

651.

 

 

Orchis purpurea

bíboros kosbor

10 000

652.

 

 

Orchis simia

majomkosbor

50 000

653.

 

 

Platanthera bifolia

kétlevelű sarkvirág

5 000

654.

 

 

Platanthera chlorantha

zöldes sarkvirág

10 000

655.

 

 

Spiranthes aestivalis

nyári füzértekercs

10 000

656.

 

 

Spiranthes spiralis

őszi füzértekercs

10 000

657.

 

Traunsteinera globosa

 

gömböskosbor (karcsúgömböskosbor)

100 000

658.

Orobanchaceae

 

 

vajvirágfélék (szádorfélék)

 

659.

 

 

Orobanche artemisiae-campestris

üröm-vajvirág (ürömszádor)

10 000

660.

 

 

Orobanche bartlingii

Bartling-vajvirág (Bartling-szádor)

10 000

661.

 

 

Orobanche caesia

deres vajvirág (deres szádor)

10 000

662.

 

 

Orobanche coerulescens

kékes vajvirág (kékes szádor)

5 000

663.

 

 

Orobanche flava

martilapu-vajvirág (martilapu-szádor)

10 000

664.

 

 

Orobanche hederae

borostyán-vajvirág (borostyán-szádor)

5 000

665.

 

 

Orobanche nana

apró vajvirág (apró szádor)

10 000

666.

 

 

Orobanche pancicii

varfű-vajvirág (vajfűszádor)

10 000

667.

Paeoniaceae

 

 

bazsarózsafélék

 

668.

 

Paeonia officinalis subsp. banatica

 

bánáti bazsarózsa

250 000

669.

 

Paeonia tenuifolia

 

keleti bazsarózsa

250 000

670.

Parnassiaceae

 

 

tőzegboglárfélék

 

671.

 

 

Parnassia palustris

fehérmájvirág
(mocsári tőzegboglár)

10 000

672.

Plantaginaceae

 

 

útifűfélék

 

673.

 

 

Plantago argentea

ezüstös útifű

5 000

674.

 

Plantago maxima

 

óriás útifű

250 000

675.

 

 

Plantago schwarzenbergiana

erdélyi útifű

10 000

676.

Plumbaginaceae

 

 

kékgyökérfélék

 

677.

 

 

Armeria elongata

magas istác

10 000

678.

Poaceae (Gramineae)

 

 

pázsitfűfélék

 

679.

 

 

Calamagrostis phragmitoides (syn.: Calamagrostis purpurea)

pirosló nádtippan

10 000

680.

 

 

Calamagrostis pseudophragmites

parti nádtippan

10 000

681.

 

 

Calamagrostis stricta

lápi nádtippan

10 000

682.

 

 

Calamagrostis varia

tarka nádtippan

5 000

683.

 

 

Elymus elongatus 5

magas tarackbúza 5

5 000

684.

 

 

Festuca amethystina

lila csenkesz

10 000

685.

 

 

Festuca dalmatica

dalmát csenkesz

5 000

686.

 

 

Festuca pallens (incl. Festuca pallens subsp. pannonica)

deres csenkesz (beleértve a pannon derescsenkeszt)

10 000

687.

 

 

Festuca wagneri

rákosi csenkesz

10 000

688.

 

 

Helictotrichon compressum (syn.: Avenula compressa)

tömött zabfű

5 000

689.

 

 

Koeleria javorkae

Jávorka-fényperje

10 000

690.

 

 

Koeleria majoriflora

nagyvirágú fényperje

5 000

691.

 

 

Koeleria pyramidata

nyugati fényperje
(magas fényperje)

10 000

692.

 

 

Poa remota

hegyi perje

10 000

693.

 

 

Poa scabra (syn.: Poa pannonica subsp. glabra)

magyar perje

5 000

694.

 

 

Puccinellia peisonis (syn.: Puccinellia festuciformis subsp. intermedia)

fertőtavi mézpázsit

5 000

695.

 

 

Scolochloa festucacea

északi mocsáricsenkesz

50 000

696.

 

 

Sesleria albicans

tarka nyúlfarkfű

5 000

697.

 

 

Sesleria heufleriana

erdélyi nyúlfarkfű

5 000

698.

 

 

Sesleria hungarica (syn.: Sesleria heufleriana subsp. hungarica)

magyar nyúlfarkfű

5 000

699.

 

 

Sesleria sadleriana

budai nyúlfarkfű

5 000

700.

 

 

Sesleria uliginosa (syn.: Sesleria caerulea)

lápi nyúlfarkfű

5 000

701.

 

 

Stipa borysthenica

homoki árvalányhaj

5 000

702.

 

 

Stipa bromoides

szálkás árvalányhaj

5 000

703.

 

 

Stipa dasyphylla

bozontos árvalányhaj

10 000

704.

 

 

Stipa eriocaulis

délvidéki árvalányhaj

5 000

705.

 

 

Stipa pennata

pusztai árvalányhaj

5 000

706.

 

 

Stipa pulcherrima

csinos árvalányhaj

5 000

707.

 

 

Stipa tirsa

hosszúlevelű árvalányhaj

5 000

708.

Polygalaceae

 

 

pacsirtafűfélék

 

709.

 

 

Polygala amarella

kisvirágú pacsirtafű

10 000

710.

 

 

Polygala major

nagy pacsirtafű

5 000

711.

Polygonaceae

 

 

keserűfűfélék

 

712.

 

 

Persicaria bistorta (syn.: Polygonum bistorta)

kígyógyökerű keserűfű

5 000

713.

 

 

Rumex pseudonatronatus

sziki lórom

10 000

714.

Portulacaceae

 

 

porcsinfélék

 

715.

 

 

Montia fontana subsp. chondrosperma

kis forrásfű

5 000

716.

Potamogetonaceae

 

 

békaszőlőfélék

 

717.

 

 

Groenlandia densa

sűrűlevelű-békaszőlő

5 000

718.

 

 

Potamogeton coloratus

színes békaszőlő

50 000

719.

 

 

Potamogeton obtusifolius

tompalevelű békaszőlő

10 000

720.

Primulaceae

 

 

kankalinfélék

 

721.

 

 

Androsace maxima

nagy gombafű

10 000

722.

 

 

Cyclamen purpurascens

erdei ciklámen

10 000

723.

 

 

Glaux maritima

tengerparti bagolyfű

5 000

724.

 

 

Hottonia palustris

mocsári békaliliom

5 000

725.

 

 

Lysimachia nemorum

berki lizinka

10 000

726.

 

Primula auricula

 

cifra kankalin
(medvefül kankalin)

250 000

727.

 

 

Primula elatior 1

sudár kankalin (sugárkankalin) 1

10 000

728.

 

Primula farinosa

 

lisztes kankalin

250 000

729.

 

 

Primula vulgaris 1

szártalan kankalin 1

5 000

730.

 

 

Samolus valerandi

sziki árokvirág

5 000

731.

Pyrolaceae

 

 

körtikefélék

 

732.

 

 

Chimaphila umbellata

csinos ernyőskörtike

10 000

733.

 

 

Moneses uniflora

egyvirágú kiskörtike

5 000

734.

 

 

Orthilia secunda

bókoló gyöngyvirágoskörtike

5 000

735.

 

 

Pyrola chlorantha

zöldes körtike

50 000

736.

 

 

Pyrola media

közepes körtike

50 000

737.

 

 

Pyrola minor

kis körtike

5 000

738.

 

 

Pyrola rotundifolia

kereklevelű körtike

5 000

739.

Ranunculaceae

 

 

boglárkafélék

 

740.

 

 

Adonis vernalis

tavaszi hérics

5 000

741.

 

Adonis volgensis

 

volgamenti hérics

250 000

742.

 

 

Anemone sylvestris

erdei szellőrózsa

5 000

743.

 

 

Anemone trifolia

hármaslevelű szellőrózsa

50 000

744.

 

 

Clematis alpina

havasi iszalag

10 000

745.

 

 

Clematis integrifolia 1

réti iszalag 1

5 000

746.

 

 

Hepatica nobilis

nemes májvirág

5 000

747.

 

Pulsatilla flavescens (syn.: Pulsatilla pratensis subsp. hungarica)

 

magyar kökörcsin

100 000

748.

 

 

Pulsatilla grandis

leánykökörcsin

10 000

749.

 

 

Pulsatilla nigricans (syn.: Pulsatilla pratensis subsp. nigricans)

fekete kökörcsin

10 000

750.

 

Pulsatilla patens

 

tátogó kökörcsin

250 000

751.

 

 

Pulsatilla zimmermannii

hegyi kökörcsin

50 000

752.

 

 

Ranunculus fluitans

úszó víziboglárka

5 000

753.

 

 

Ranunculus illyricus

selymes boglárka

5 000

754.

 

 

Ranunculus lateriflorus

sziki boglárka

5 000

755.

 

 

Ranunculus lingua

nádi boglárka

10 000

756.

 

 

Ranunculus nemorosus

berki boglárka

10 000

757.

 

 

Ranunculus polyphyllus

buglyos boglárka

5 000

758.

 

 

Ranunculus psilostachys

csőrös boglárka

5 000

759.

 

 

Ranunculus strigulosus

merevszőrű boglárka (Steven-boglárka)

10 000

760.

 

 

Thalictrum aquilegiifolium

erdei borkóró

5 000

761.

 

 

Thalictrum foetidum

sziklai borkóró

10 000

762.

 

 

Thalictrum pseudominus (syn.: Thalictrum minus subsp. pseudominus)

kékes borkóró

5 000

763.

Resedaceae

 

 

rezedafélék

 

764.

 

 

Reseda inodora

szagtalan rezeda

5 000

765.

Rhamnaceae

 

 

bengefélék

 

765a.

 

 

Rhamnus saxatilis

sziklai benge

10 000

765b.

Rosaceae

 

 

rózsafélék

 

766.

 

 

Alchemilla acutiloba

hegyeskaréjú palástfű

5 000

767.

 

 

Alchemilla crinita

csipkéslevelű palástfű

5 000

768.

 

 

Alchemilla filicaulis

vékonyszárú palástfű

5 000

769.

 

 

Alchemilla glabra

havasi palástfű

5 000

770.

 

 

Alchemilla glaucescens

hegyi palástfű

10 000

771.

 

 

Alchemilla hungarica

magyar palástfű

5 000

772.

 

 

Alchemilla micans

kecses palástfű

5 000

773.

 

 

Alchemilla monticola 2

közönséges palástfű 2

5 000

774.

 

 

Alchemilla subcrenata

hullámoslevelű palástfű

5 000

775.

 

 

Alchemilla xanthochlora 2

réti palástfű 2

5 000

776.

 

 

Amelanchier ovalis

közönséges fanyarka

10 000

777.

 

 

Amygdalus nana (syn.: Prunus tenella)

törpemandula

10 000

778.

 

 

Aremonia agrimonioides

bükkös kispárlófű

5 000

779.

 

 

Aruncus dioicus 1

erdei tündérfürt 1

5 000

780.

 

 

Cotoneaster integerrimus

szirti madárbirs
(piros madárbirs)

10 000

781.

 

 

Cotoneaster niger (incl. Cotoneaster matrensis)

fekete madárbirs (beleértve a pannon madárbirset)

10 000

782.

 

 

Cotoneaster tomentosus

molyhos madárbirs (nagylevelű madárbirs)

10 000

783.

 

Crataegus nigra

 

fekete galagonya

100 000

784.

 

 

Geum aleppicum

hegyi gyömbérgyökér

10 000

785.

 

 

Geum rivale 1

patakparti gyömbérgyökér (bókoló gyömbérgyökér) 1

10 000

786.

 

Potentilla palustris (syn.: Comarum palustre)

 

tőzegeper (tőzegpimpó)

100 000

787.

 

 

Potentilla patula

kiterült pimpó

10 000

788.

 

 

Potentilla rupestris

kövi pimpó

5 000

789.

 

Pyrus magyarica

 

magyar vadkörte

250 000

790.

 

 

Pyrus nivalis

vastaggallyú körte

10 000

791.

 

 

Rosa pendulina

havasalji rózsa

10 000

792.

 

 

Rosa villosa (incl.: Rosa sancti-andreae)

gyapjas rózsa (beleértve a szentendrei rózsát)

10 000

793.

 

 

Rubus saxatilis

kövi szeder

10 000

794.

 

 

Sorbus aria

lisztes berkenye

10 000

795.

 

 

Sorbus danubialis

dunai berkenye

10 000

796.

 

 

Sorbus domestica

házi berkenye (kerti berkenye)

10 000

797.

 

 

Sorbus graeca

déli berkenye

10 000

798.

 

 

Sorbus hazslinszkyana (Sorbus austriaca sensu lato)

Hazslinszky-berkenye (osztrák berkenye alakkörébe tartozó taxon)

10 000

799.

 

 

a lisztes berkenye (Sorbus aria) közelrokon és átmeneti hibridogén eredetű állandósult kisfajai (beleértve az alábbi taxonokat)

a lisztes berkenye (Sorbus aria) közelrokon és átmeneti hibridogén eredetű állandósult kisfajai (beleértve az alábbi taxonokat)

10 000

800.

 

 

Sorbus acutiserratus

kőhányási berkenye

 

801.

 

 

Sorbus andreanszkyana

Andreánszky-berkenye

 

802.

 

 

Sorbus adami

Ádám-berkenye

 

803.

 

 

Sorbusb akonyensis

bakonyi berkenye

 

804.

 

 

Sorbus balatonica

balatoni berkenye

 

805.

 

 

Sorbus barabitsii

Barabits-berkenye

 

806.

 

 

Sorbus barthae

Bartha-berkenye

 

807.

 

 

Sorbus bodajkensis

bodajki berkenye

 

808.

 

 

Sorbus borosiana

Boros-berkenye

 

809.

 

 

Sorbus budaiana

Budai-berkenye

 

810.

 

 

Sorbus buekkensis

bükki berkenye

 

811.

 

 

Sorbus decipientiformis

keszthelyi berkenye

 

812.

 

 

Sorbus degenii

Degen-berkenye

 

813.

 

 

Sorbus dracofolius

gánti berkenye

 

814.

 

 

Sorbus eugenii-kelleri

Keller-berkenye

 

815.

 

 

Sorbus gayeriana

Gáyer-berkenye

 

816.

 

 

Sorbus gerecseensis

gerecsei berkenye

 

817.

 

 

Sorbus huljakii

Hulják-berkenye

 

818.

 

 

Sorbus javorkae

Jávorka-berkenye

 

819.

 

 

Sorbus karpatii

Kárpáti-berkenye

 

820.

 

 

Sorbus latissima

nagylevelű berkenye

 

821.

 

 

Sorbus majeri

Májer-berkenye

 

822.

 

 

Sorbus pannonica

dunántúli berkenye

 

823.

 

 

Sorbus polgariana

Polgár-berkenye

 

824.

 

 

Sorbus pseudobakonyensis

rövidkaréjú berkenye

 

825.

 

 

Sorbus pseudodanubialis

Duna-menti berkenye

 

826.

 

 

Sorbus pseudolatifolia

széleslevelű berkenye

 

827.

 

 

Sorbus pseudosemiincisa

kevéserű berkenye

 

828.

 

 

Sorbus pseudovertensis

csákberényi berkenye

 

829.

 

 

Sorbus redliana

Rédl-berkenye

 

830.

 

 

Sorbus semiincisa

budai berkenye

 

831.

 

 

Sorbus simonkaiana

Simonkai-berkenye

 

832.

 

 

Sorbus sooi

Soó-berkenye

 

833.

 

 

Sorbus subdanubialis

közép-dunai berkenye (Duna-vidéki berkenye)

 

834.

 

 

Sorbus thaiszii

Thaisz-berkenye

 

835.

 

 

Sorbus tobani

Tobán-berkenye

 

836.

 

 

Sorbus ulmifolia

szillevelű berkenye

 

837.

 

 

Sorbus vajdae

Vajda-berkenye

 

838.

 

 

Sorbus vallerubusensis

szedresvölgyi berkenye

 

839.

 

 

Sorbus vertesensis

vértesi berkenye

 

840.

 

 

Sorbus veszpremensis

veszprémi berkenye

 

841.

 

 

Sorbus zolyomii

Zólyomi-berkenye

 

842.

 

 

Spiraea crenata

csipkés gyöngyvessző

50 000

843.

 

 

Spiraea media

szirti gyöngyvessző

10 000

844.

 

 

Spiraea salicifolia

fűzlevelű gyöngyvessző

10 000

845.

Rubiaceae

 

 

galajfélék (buzérfélék)

 

846.

 

 

Asperula taurina

olasz müge

5 000

847.

 

 

Galium austriacum

osztrák galaj

5 000

848.

 

 

Galium tenuissimum

vékony galaj

10 000

849.

Ruscaceae

 

 

csodabogyófélék

 

850.

 

 

Ruscus aculeatus

szúrós csodabogyó

10 000

851.

 

 

Ruscus hypoglossum

lónyelvű csodabogyó

50 000

852.

Rutaceae

 

 

rutafélék

 

853.

 

 

Dictamnus albus

kőrislevelű nagyezerjófű

5 000

854.

Salicaceae

 

 

fűzfafélék

 

855.

 

 

Salixaurita

füles fűz

50 000

856.

 

 

Salix elaeagnos

parti fűz

10 000

857.

 

 

Salix myrsinifolia

feketéllő fűz

10 000

858.

 

 

Salix pentandra

babérfűz

10 000

859.

Saxifragaceae

 

 

kőtörőfűfélék

 

560.

 

 

Saxifraga adscendens

hegyi kőtörőfű

50 000

861.

 

 

Saxifraga paniculata

fürtös kőtörőfű

10 000

862.

Scrophulariaceae

 

 

tátogatófélék

 

863.

 

Digitalis ferruginea

 

rozsdás gyűszűvirág

100 000

864.

 

Digitalis lanata

 

gyapjas gyűszűvirág

100 000

865.

 

 

Linaria biebersteinii

Bieberstein-gyújtoványfű

10 000

866.

 

 

Lindernia procumbens

heverő iszapfű

5 000

867.

 

 

Melampyrum bihariense

erdélyi csormolya

5 000

868.

 

 

Pedicularis palustris

posvány kakastaréj

50 000

869.

 

 

Pseudolysimachion incanum

szürke fürtösveronika

50 000

870.

 

 

Pseudolysimachion longifolium

hosszúlevelű fürtösveronika

5 000

871.

 

Pseudolysimachion spurium (syn.: Pseudolysimachion spurium subsp. foliosum)

 

bugás fürtösveronika (bugás veronika)

100 000

872.

 

 

 

 

 

873.

 

 

Scrophularia scopolii

bársonyos görvélyfű

5 000

874.

 

 

Scrophularia vernalis

tavaszi görvélyfű

5 000

875.

Solanaceae

 

 

csucsorfélék

 

876.

 

 

Scopolia carniolica

krajnai farkasbogyó

5 000

877.

Sparganiaceae

 

 

békabuzogányfélék

 

878.

 

Sparganium natans

 

lápi békabuzogány

100 000

879.

Tamaricaceae

 

 

tamariskafélék

 

880.

 

 

Myricaria germanica

német csermelyciprus

10 000

881.

Thymelaeaceae

 

 

boroszlánfélék

 

882.

 

 

Daphne cneorum

henye boroszlán

50 000

883.

 

 

Daphne laureola

babérboroszlán

50 000

884.

 

 

Daphne mezereum

farkasboroszlán

10 000

885.

Trapaceae

 

 

sulyomfélék

 

886.

 

 

Trapa natans

sulyom (csemegesulyom)

5 000

887.

Urticaceae

 

 

csalánfélék

 

888.

 

 

Urtica kioviensis

kúszó csalán (lápi csalán)

5 000

889.

Valerianaceae

 

 

macskagyökérfélék

 

890.

 

 

Valeriana officinalis subsp. sambucifolia

bodzalevelű macskagyökér

10 000

891.

 

 

Valeriana simplicifolia

éplevelű macskagyökér

10 000

892.

 

 

Valeriana tripteris

hármaslevelű macskagyökér

5 000

893.

Verbenaceae

 

 

vasfűfélék

 

894.

 

 

Verbena supina

henye vasfű

10 000

895.

Violaceae

 

 

ibolyafélék

 

896.

 

 

Viola biflora

sárga ibolya

50 000

897.

 

 

Viola collina

dombi ibolya

5 000

898.

 

 

Viola stagnina

lápi ibolya

10 000

899.

Vitaceae

 

 

szőlőfélék

 

900.

 

 

Vitis sylvestris

ligeti szőlő

50 000

1 Kivéve a nem interspecifikus hibridként létrehozott és morfológiailag jól elkülönülő kultúrváltozatok eredetigazolással ellátott egyedeit.

2 Kivéve gyógyászati célra feldolgozott származéka.

3 Kivéve sterilis, termőképtelen alak.

4 Kivéve gyümölcse, gyógyászati és élelmezési célra feldolgozott származéka.

5 Kivéve energetikai célra termesztett és feldolgozott származéka.

2. számú melléklet a 13/2001. (V. 9.) KöM rendelethez20

FOKOZOTTAN VÉDETT ÉS VÉDETT ÁLLATOK

 

A

B

C

D

E

 

Rendszertani kategória

Fokozottan védett faj tudományos neve

Védett faj tudományos neve

Magyar elnevezés

Természetvédelmi érték (Ft)

1

MOLLUSCA

 

 

PUHATESTŰEK

 

2

BIVALVIA

 

 

KAGYLÓK

 

3

 

 

Pseudanodonta complanata

lapos tavikagyló

5 000

4

 

 

Unio crassus

tompa folyamkagyló

10 000

5

GASTROPODA

 

 

CSIGÁK

 

6

 

 

Amphimelania holandri

szávai vízicsiga

10 000

7

 

 

Anisus vorticulus

apró fillércsiga (kis lemezcsiga)

5 000

8

 

 

Bielzia coerulans

kék meztelencsiga

5 000

9

 

 

Borysthenia naticina (Valvata naticina)

kúpos kerekszájúcsiga

5 000

10

 

 

Bythiospeum hungaricum (Paladilhia hungarica)

magyar vakcsiga

10 000

11

 

 

Cellariopsis deubeli (Oxychilus orientalis)

keleti kristálycsiga

5 000

12

 

 

Cepaea hortensis

kerti csiga

5 000

13

 

 

Cepaea nemoralis

ligeti csiga

5 000

14

 

 

Chilostoma banaticum (Drobacia banatica)

bánáti csiga

50 000

15

 

 

Cochlodina cerata

sima orsócsiga

10 000

16

 

 

Cochlodina orthostoma

kis orsócsiga

10 000

17

 

 

Discus ruderatus

barna korongcsiga

5 000

18

 

 

Ena montana

hegyi csavarcsiga

5 000

19

 

 

Fagotia daudebartii (Fagotia acicularis)

folyamcsiga

5 000

20

 

 

Fagotia esperi

pettyes csiga

5 000

21

 

 

Helix lutescens

ugarcsiga

5 000

22

 

 

Helix pomatia 21

éti csiga 1

2 000

23

 

 

Isognomostoma isognomostoma

háromfogú csiga

10 000

24

 

Kovacsia kovacsi (Hygromia kovacsi)

 

dobozi pikkelyescsiga

100 000

25

 

 

Lozekia transsylvanica (Hygromia transsylvanica)

erdélyi pikkelyescsiga

10 000

26

 

 

Mediterranea depressa (Oxychilus depressus)

lapos kristálycsiga

5 000

27

 

 

Monachoides vicinus (Perforatella vicinus)

pikkelyes csiga

5 000

28

 

 

Oligolimax annularis (Phenacolimax annularis)

gyűrűs üvegcsiga

10 000

29

 

 

Orcula dolium

hordócsiga

5 000

30

 

 

Pagodulina pagodula

pagodacsiga

5 000

31

 

 

Perforatella bidentata

nagyfogú csiga

5 000

32

 

 

Perforatella dibothrion

dibothrioncsiga

5 000

33

 

 

Petasina unidentata (Trichia unidentata)

egyfogú szőrőscsiga

10 000

34

 

 

Pomatias elegans

nyugati ajtóscsiga

10 000

35

 

 

Pomatias rivulare

keleti ajtóscsiga

50 000

36

 

 

Ruthenica filograna

karcsú orsócsiga

5 000

37

 

 

Sadleriana pannonica

tornai patakcsiga

10 000

38

 

 

Spelaeodiscus triarius

észak-kárpáti csiga

5 000

39

 

 

Theodoxus danubialis

rajzos bödöncsiga

10 000

40

 

Theodoxus prevostianus

 

fekete bödöncsiga

100 000

41

 

 

Theodoxus transversalis

sávos bödöncsiga

50 000

42

 

 

Trichia lubomirskii

Lubomirski-csiga

5 000

43

 

 

Trichia striolata

nagy szőrőscsiga

5 000

44

 

 

Vertigo angustior

harántfogú törpecsiga

5 000

45

 

 

Vertigo moulinsiana

hasas törpecsiga

5 000

46

 

 

Vestia gulo

sudár orsócsiga

5 000

47

 

 

Vestia turgida

dagadt orsócsiga

10 000

48

ARTHROPODA

 

 

ÍZELTLÁBÚAK

 

49

CRUSTACEA

 

 

RÁKOK

 

50

 

 

Astacus astacus

folyami rák

50 000

51

 

 

Astacus leptodactylus

kecskerák

50 000

52

 

 

Austropotamobius torrentium

kövi rák

50 000

53

CHILOPODA

 

 

SZÁZLÁBÚAK

 

54

 

 

Scolopendra cingulata

öves szkolopendra

10 000

55

ARANEAE

 

 

PÓKOK

 

56

 

 

Araneus grossus

óriás-keresztespók

5 000

57

 

 

Argiope lobata

karéjos keresztespók

5 000

58

 

 

Argyroneta aquatica

búvárpók

5 000

59

 

 

Atypus affinis

tölgyestorzpók

5 000

60

 

 

Atypus muralis

kövi torzpók

5 000

61

 

 

Atypus piceus

szurkos torzpók

5 000

62

 

 

Dolomedes fimbriatus

szegélyes vidrapók

5 000

63

 

 

Dolomedes plantarius

parti vidrapók

5 000

64

 

 

Eresus cinnaberinus22

bikapók2

5 000

65

 

 

Lycosa singoriensis

szongáriai cselőpók

5 000

66

 

 

Lycosa vultuosa

pokoli cselőpók

5 000

67

 

 

Nemesia pannonica

magyar aknászpók

10 000

68

 

 

Tetragnatha reimoseri

farkos állaspók

5 000

69

 

 

Tetragnatha shoshone

rejtett állaspók

5 000

70

 

 

Tetragnatha striata

nádi állaspók

5 000

71

 

 

Trebacosa europaea

európai álkalózpók

10 000

72

INSECTA

 

 

ROVAROK

 

73

EPHEMEROPTERA

 

 

KÉRÉSZEK

 

74

 

 

Ametropus fragilis

vágotthasú kérész

5 000

75

 

 

Brachycercus europaeus

rövidhátú paránykérész

5 000

76

 

 

Ephemerella mesoleuca

fehérfoltú kérész

5 000

77

 

Eurylophella karelica

 

karéliai kérész

100 000

78

 

 

Isonychia ignota

vastagkarmú kérész

10 000

79

 

 

Neoephemera maxima

rábai kérész

10 000

80

 

 

Oligoneuriella keffermuellerae

Keffermüller-denevérszárnyúkérész

10 000

81

 

 

Oligoneuriella pallida

sápadt denevérszárnyú-kérész

5 000

82

 

 

Oligoneuriella rhenana

rajnai denevérszárnyú-kérész

10 000

83

 

 

Palingenia longicauda23

tiszavirág3

10 000

84

 

 

Polymitarcis virgo

dunavirág

10 000

85

PLECOPTERA

 

 

ÁLKÉRÉSZEK

 

86

 

 

Agnetina elegantula

díszes nagyálkérész

5 000

87

 

 

Besdolus ventralis

Frivaldszky-álkérész

10 000

88

 

 

Brachyptera braueri

Brauer-álkérész

5 000

89

 

 

Isogenus nubecula

füstös álkérész

5 000

90

 

 

Isoptena serricornis

homokásó álkérész

5 000

91

 

 

Marthamea vitripennis

folyólakó nagyálkérész

5 000

92

 

 

Rhabdiopteryx acuminata

dombvidéki álkérész

5 000

93

 

Rhabdiopteryx hamulata

 

Mocsáry-álkérész

100 000

94

 

 

Taeniopteryx schoenemundi

Schönemund-álkérész

5 000

95

ODONATA

 

 

SZITAKÖTŐK

 

96

 

Aeshna viridis

 

zöld acsa

100 000

97

 

 

Anaciaeschna isosceles

lápi acsa

5 000

98

 

 

Calopteryx virgo

kisasszony-szitakötő

5 000

99

 

 

Coenagrion hastulatum

lándzsás légivadász

5 000

100

 

 

Coenagrion lunulatum

holdkék légivadász

5 000

101

 

 

Coenagrion ornatum

díszes légivadász

10 000

102

 

 

Coenagrion scitulum

ritka légivadász

5 000

103

 

Cordulegaster bidentata

 

hegyiszitakötő

100 000

104

 

Cordulegaster heros

 

kétcsíkos hegyiszitakötő (ritka hegyiszitakötő)

100 000

105

 

 

Epitheca bimaculata

kétfoltú szitakötő

5 000

106

 

 

Gomphus vulgatissimus

feketelábú szitakötő

5 000

107

 

 

Lestes dryas

réti rabló

5 000

108

 

 

Lestes macrostigma

nagyfoltos rabló

10 000

109

 

Leucorrhinia caudalis

 

tócsaszitakötő

100 000

110

 

Leucorrhinia pectoralis

 

lápi szitakötő

100 000

111

 

 

Libellula fulva

mocsári szitakötő

5 000

112

 

 

Onychogomphus forcipatus

csermelyszitakötő

5 000

113

 

 

Ophiogomphus cecilia

erdei szitakötő

50 000

114

 

 

Orthetrum brunneum

pataki szitakötő

5 000

115

 

 

Somatochlora flavomaculata

sárgafoltos szitakötő

5 000

116

 

 

Stylurus flavipes

sárgás szitakötő

50 000

117

 

 

Sympetrum depressiusculum

lassú szitakötő

5 000

118

MANTODEA

 

 

FOGÓLÁBÚAK

 

119

 

 

Mantis religiosa

imádkozósáska

5 000

120

ORTHOPTERA

 

 

EGYENESSZÁRNYÚAK

 

121

 

 

Acrida ungarica

sisakos sáska

50 000

122

 

 

Acrotylus longipes

hosszúlábú önbeásósáska

5 000

123

 

 

Aiolopus strepens

áttelelő sáska

5 000

124

 

 

Arcyptera fusca

szép hegyisáska

10 000

125

 

 

Arcyptera microptera

rövidszárnyú hegyisáska

10 000

126

 

 

Calliptamus barbarus

barbársáska

5 000

127

 

 

Celes variabilis

szerecsensáska (változó sáska)

5 000

128

 

 

Epacromius coerulipes

pannon sáska

5 000

129

 

 

Gampsocleis glabra

tőrös szöcske

5 000

130

 

 

Isophya camptoxypha (Isophya brevipennis)

kárpáti tarsza

10 000

131

 

Isophya costata

 

magyar tarsza

100 000

132

 

 

Isophya modesta

szerény tarsza (pusztai tarsza)

10 000

133

 

 

Isophya modestior

illír tarsza

10 000

134

 

 

Isophya pienensis

pienini tarsza

50 000

135

 

Isophya stysi

 

Stys-tarsza

100 000

136

 

 

Leptophyes discoidalis

erdélyi virágszöcske

10 000

137

 

 

Locusta migratoria

keleti vándorsáska

10 000

138

 

 

Modicogryllus truncatus

déli homlokjegyestücsök

5 000

139

 

 

Nemobius sylvestris

erdei tücsök

5 000

140

 

 

Odontopodisma rubripes

vöröslábú hegyisáska

10 000

141

 

Paracaloptenus caloptenoides

 

álolaszsáska

100 000

142

 

 

Pholidoptera littoralis

bujkáló avarszöcske

10 000

143

 

 

Pholidoptera transsylvanica

erdélyi avarszöcske

50 000

144

 

 

Podisma pedestris

tarka hegyisáska

10 000

145

 

Poecilimon brunneri

 

Brunner-pókszöcske

100 000

146

 

 

Poecilimon fussii

Fuss-pókszöcske

10 000

147

 

 

Poecilimon intermedius

keleti pókszöcske

10 000

148

 

 

Poecilimon schmidtii

Schmidt-pókszöcske

10 000

149

 

 

Polysarcus denticauda

fogasfarkú szöcske

5 000

150

 

 

Saga pedo

fűrészlábú szöcske

50 000

151

 

 

Stenobothrus eurasius

eurázsiai rétisáska

50 000

152

 

 

Tettigonia caudata

farkos lombszöcske

5 000

153

HETEROPTERA

 

 

POLOSKÁK

 

154

 

 

Gerris najas

nagy molnárpoloska

5 000

155

 

 

Notonecta lutea

sárgapajzsú hanyattúszó-poloska

5 000

156

 

 

Odontoscelis hispidula

szőrös pajzsospoloska

5 000

157