• Tartalom

3/2002. (VI. 20.) GKM rendelet

3/2002. (VI. 20.) GKM rendelet

a légiközlekedéssel kapcsolatos hatósági eljárások díjairól

2024.02.18.

Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 67. §-ának (2) bekezdésében, valamint a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 3. §-ának (3) bekezdésében, valamint 15. §-ának (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, figyelemmel a végrehajtásról szóló 141/1995. (XI. 30.) Korm. rendelet 1. §-a (4) bekezdésének 9. alpontjára – a pénzügyminiszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. § (1) A légiközlekedéssel kapcsolatos hatósági eljárásokért a rendelet mellékletében meghatározott hatósági díjakat (a továbbiakban: díj) kell fizetni.

(2)1 A díjat a kérelmező ügyfélnek az eljárás kezdeményezésével egyidejűleg kell az Építési és Közlekedési Minisztérium (a továbbiakban: ÉKM) Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-00003582-06020015 számú számlájára befizetni. A kérelemhez csatolni kell a készpénzátutalási megbízás ellenőrző szelvényének eredeti példányát vagy az átutalás tényét igazoló, a pénzforgalmi szolgáltató által kiadott dokumentum egy példányát.

(2a)2

(2b)3

(3)4 A beszedett díj az ÉKM bevétele. A díjak beszedésére, kezelésére, nyilvántartására, elszámolására és visszatérítésére az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségeinek sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet előírásait kell alkalmazni.

(4)5

(5) A hatósági eljárás eredményét igazoló okiratok kiállításának díját az eljárási díjak tartalmazzák.

(6)6 A kérelem visszavonása esetén az eljárásért megfizetett díj 80%-a az érdemi vizsgálatok megkezdéséig visszaigényelhető.

2. § (1)–(2)7

(2a)8 Túlfizetés esetében az eljáró légiközlekedési hatóság részére megfizetett igazgatási szolgáltatási díj esetén a légiközlekedési hatóság a díjtöbbletet hivatalból tizenöt napon belül visszatéríti, ha a kérelem és a befizetést igazoló iratok alapján megállapítható, hogy a kérelmező a rendeletben meghatározott mértéket meghaladó összegű díjat fizetett.

(2b)9 Ha a visszatérítés kérelemre történik, a kérelemben meg kell jelölni a visszatérítés okát, a számlatulajdonos nevét, a fizetési számlaszámot vagy a postai címet, ahová a kérelmező a visszatérített összeg kiutalását kéri. A díj visszatérítését az eljáró légiközlekedési hatóság részére megfizetett igazgatási szolgáltatási díj esetén a légiközlekedési hatóság tizenöt napon belül a kérelmező által megjelölt fizetési számlaszámra átutalással vagy a postai címre kiutalással teljesíti.

(3)10

3. § (1)11 Abban az esetben, ha a légiközlekedési hatóság a jogszabályban előírt légi közlekedési hatósági eljárást műszaki okból kizárólag külföldön folytathatja le, vagy a légi közlekedési hatósági eljárás lefolytatását a kérelmező külföldön kéri, a díjat a külföldön ténylegesen felmerült költségekkel megemelt összegben kell megfizetni.

(2)12 A külföldön lefolytatandó hatósági eljárás várható költségeiről a kérelmezőt tájékoztatni kell, amelynek összegét a kérelmezőnek a tájékoztatás kézhezvételétől számított 5 napon belül meg kell előlegeznie. A hatósági eljárás befejezése után az ÉKM a tényleges költségekkel növelt díjról számlát köteles kiállítani. A számla alapján a befizetett előleg és a ténylegesen elvégzett hatósági tevékenység díjai közti különbözetet

a) amennyiben az ügyfél által befizetett előleg összege több, a határozat meghozatalát követő 15 napon belül az ügyfél részére visszautalja;

b) amennyiben az ügyfél által befizetett előleg összege kevesebb, az ügyfél a határozat kézhezvételét követő 15 napon belül a hatóság részére befizeti.

4. § A rendeletben meghatározott díjak tekintetében

a)13

b)14 a díjfizetési kötelezettségre az illetékekről szóló törvény (a továbbiakban: Itv.) 28. §-ának (2)–(3) bekezdésében foglaltakat,

c)15 a díjfizetésre kötelezettek körének megállapítására az Itv. 31. §-ában foglaltakat,

d)16

e)17 a mulasztási bírságra az Itv. 82. §-ában foglaltakat

f)18

kell alkalmazni azzal, hogy ahol az Itv. illetéket említ, azon e jogszabály tekintetében díjat kell érteni.

5. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépését követően kezdeményezett eljárásoknál kell alkalmazni.

(2)19

6. §20 Ez a rendelet a járművek és kapcsolódó termékek, alkatrészek és berendezések légialkalmassági és környezetvédelmi tanúsítása, valamint a tervező és gyártó szervezetek tanúsítása végrehajtási szabályainak megállapításáról szóló, 2012. augusztus 3-i 748/2012/EU bizottsági rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

Melléklet a 3/2002. (VI. 20.) GKM rendelethez21

Sorszám

Légiközlekedési hatósági eljárások megnevezése

Díj
(forint)

I. A LÉGIJÁRMŰVEKET ÉS FELSZERELÉSEIT ELŐÁLLÍTÓ, JAVÍTÓ, ELLENŐRZŐ ÉS ÜZEMBEN TARTÓ ÜZEMEK ALKALMASSÁGÁNAK VIZSGÁLATA ÉS ENGEDÉLYEZÉSE
A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény (a továbbiakban: Lt.) 29. § (1) bekezdése és a Nemzeti Közlekedési Hatóságról szóló 263/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. Rend.) 5. § (5) bekezdése, a légi közlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény végrehajtásáról szóló 141/1995. (XI. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 13. § (1) bekezdése, 216/2008/EK rendelet 8. és 10. cikke
Egyedi vizsgálat gyártó tevékenység esetében

1.

Ejtőernyő, ultralight (mikrolight), vitorlázó repülőgép és levegőnél könnyebb légijárművek gyártó tevékenységének engedélyezése vagy tevékenységi körének kiterjesztése, légijárműtípusonként

74 000

2.

736 kW teljesítmény alatti egyhajtóműves légijárművek gyártó tevékenységének engedélyezése vagy tevékenységi körének kiterjesztése, légijárműtípusonként

120 000

3.

736 kW teljesítmény feletti egyhajtóműves légijárművek gyártó tevékenységének engedélyezése vagy tevékenységi körének kiterjesztése, légijárműtípusonként

147 000

4.

Gázturbinás és többhajtóműves 5700 kg vagy ez alatti felszálló tömegű légijárművek gyártó tevékenységének engedélyezése vagy tevékenységi körének kiterjesztése, légijárműtípusonként

182 000

5.

27 000 kg vagy ez alatti, de 5700 kg feletti felszálló tömegű légijárművek gyártó tevékenységének engedélyezése vagy tevékenységi körének kiterjesztése, légijárműtípusonként

223 000

6.

27 000 kg feletti felszálló tömegű légijárművek gyártó tevékenységének engedélyezése vagy tevékenységi körének kiterjesztése, légijárműtípusonként

279 000

7.

Légijármű berendezés és alkatrész gyártásának, összeszerelésének engedélyezése, kiterjesztése a kevesebb, mint 50 alkatrészt magában foglaló egység esetében

74 000

8.

Légijármű berendezés és alkatrész gyártásának, összeszerelésének engedélyezése, kiterjesztése a legalább 50 alkatrészt meghaladó egység esetében

84 000

9.

Légijármű berendezés és alkatrész gyártásának, összeszerelésének engedélyezése, kiterjesztése különleges egységek esetében

93 000

10.

Légijármű berendezés és alkatrész gyártásának, összeszerelésének engedélyezése komplex rendszerek esetében

102 000

11.

Azon légijármű építésének engedélyezése, amelynek legalább 51%-át egy amatőr vagy amatőrök egy nonprofit szervezete építette saját céljára, kereskedelmi célok nélkül

47 000

12.

Ultralight légijárművekkel történő kísérleti üzem engedélyezése

47 000

Légijármű üzemben tartása
Lt. 19. § (1) bekezdés a) pontja és (3) bekezdése, Korm. Rend. 5. § (5) bekezdés 23. pontja,
20/2002. (III. 30.) KöViM rendelet 3. §-a

13.

Üzemben tartási engedély kiadása ultralight (mikrolight), vitorlázó repülőgép és levegőnél könnyebb légijárművek részére

120 000

14.

Üzemben tartási engedély kiterjesztése ultralight (mikrolight), vitorlázó repülőgép és levegőnél könnyebb légijárművek részére, légijárműtípusonként

65 000

15.

Üzemben tartási engedély érvényességi idejének meghosszabbítása ultralight (mikrolight), vitorlázó repülőgép és levegőnél könnyebb légijárművek részére

65 000

16.

Üzemben tartási engedély kiadása 5700 kg vagy ez alatti, de 750 kg feletti felszálló tömegű légijárművek esetében

166 000

17.

Üzemben tartási engedély kiterjesztése 5700 kg, vagy ez alatti, de 750 kg feletti felszálló tömegű légijárművek esetében, légijárműtípusonként

98 000

18.

Üzemben tartási engedély érvényességi idejének meghosszabbítása 5700 kg, vagy ez alatti, de 750 kg feletti felszálló tömegű légijárművek esetében

98 000

19.

Üzemben tartási engedély kiadása 5700 kg feletti felszálló tömegű légijárművek esetében

1 534 000

20.

Üzemben tartási engedély kiterjesztése 5700 kg feletti felszálló tömegű légijárművek esetében, légijárművenként

277 000

21.

Üzemben tartási engedély érvényességi idejének meghosszabbítása 5700 kg feletti felszálló tömegű légijárművek esetében

736 000

22.

A légijármű üzemben tartási engedélyében beállt adatváltozások bejegyzése, módosítása (személyi adatok), Vhr. 8. §-a

29 000

23.

A légitársaság Üzletszabályzata módosításának jóváhagyása

12 000

24.

Légijárművek bérlésének / bérbeadásának előzetes hatósági jóváhagyása

74 000

Légijármű karbantartó szervezetek engedélyeztetése
2042/2003/EK rendelet 4. cikke

25.

Ejtőernyő, ultralight (mikrolight), vitorlázó repülőgépet és levegőnél könnyebb légijárműveket, hajtóműveiket és azok berendezéseit karbantartó szervezet tevékenységének minősítése és engedélyezése

46 000

26.

Ejtőernyő, ultralight (mikrolight), vitorlázó repülőgépet és levegőnél könnyebb légijárműveket, hajtóműveiket és azok berendezéseit karbantartó szervezet kérelmére induló 2042/2003/EK rendelet II. melléklet A. szakasz 145.B.30. pontja szerinti audit díja

14 000

27.

Ejtőernyő, ultralight (mikrolight), vitorlázó repülőgépet és levegőnél könnyebb légijárműveket, hajtóműveiket és azok berendezéseit karbantartó szervezet tevékenységének kiterjesztése és érvényességi idejének meghosszabbítása

30 000

28.

5700 kg vagy ez alatti, de 750 kg feletti maximális felszálló tömegű nem kereskedelmi tevékenységet végző légijárművek forgalmi és/vagy alapkarbantartását végző szervezet tevékenységének engedélyezése egy típusra

75 000

29.

5700 kg vagy ez alatti, de 750 kg feletti maximális felszálló tömegű nem kereskedelmi tevékenységet végző légijárművek forgalmi és/vagy alapkarbantartását végző szervezet tevékenységének kiterjesztése típusonként

61 000

30.

5700 kg vagy ez alatti, de 750 kg feletti maximális felszálló tömegű nem kereskedelmi tevékenységet végző légijárművek forgalmi és/vagy alapkarbantartását végző szervezet kérelmére induló 2042/2003/EK rendelet II. melléklet A. szakasz 145.B.30. pontja szerinti audit díja

23 000

31.

5700 kg vagy ez alatti, de 750 kg feletti maximális felszálló tömegű nem kereskedelmi tevékenységet végző légijárművek forgalmi és/vagy alapkarbantartását végző szervezet engedélye érvényességi idejének meghosszabbítása

46 000

32.

5700 kg vagy ez alatti, de 750 kg feletti maximális felszálló tömegű kereskedelmi tevékenységet végző légijárművek vagy többhajtóműves helikopterek forgalmi és/vagy alapkarbantartását végző szervezet tevékenységének engedélyezése egy típusra

71 000

33.

5700 kg vagy ez alatti, de 750 kg feletti maximális felszálló tömegű kereskedelmi tevékenységet végző légijárművek vagy többhajtóműves helikopterek forgalmi és/vagy alapkarbantartását végző szervezet tevékenységének kiterjesztése típusonként

61 000

34.

5700 kg vagy ez alatti, de 750 kg feletti maximális felszálló tömegű kereskedelmi tevékenységet végző légijárművek vagy többhajtóműves helikopterek forgalmi és/vagy alapkarbantartását végző szervezet kérelmére induló 2042/2003/EK rendelet II. melléklet A. szakasz 145.B.30. pontja szerinti audit díja

23 000

35.

5700 kg vagy ez alatti, de 750 kg feletti maximális felszálló tömegű kereskedelmi tevékenységet végző légijárművek vagy többhajtóműves helikopterek forgalmi és/vagy alapkarbantartását végző szervezet engedélye érvényességének meghosszabbítása

46 000

36.

27 000 kg vagy ez alatti, de 5700 kg feletti maximális felszálló tömegű légijárművek forgalmi és/vagy alapkarbantartását végző szervezet tevékenységének engedélyezése egy típusra

276 000

37.

27 000 kg vagy ez alatti, de 5700 kg feletti maximális felszálló tömegű légijárművek forgalmi és/vagy alapkarbantartását végző szervezet tevékenységének kiterjesztése típusonként

267 000

38.

27 000 kg vagy ez alatti, de 5700 kg feletti maximális felszálló tömegű légijárművek forgalmi és/vagy alapkarbantartását végző szervezet kérelmére induló 2042/2003/EK rendelet II. melléklet A. szakasz 145.B.30. pontja szerinti audit díja

96 000

39.

27 000 kg vagy ez alatti, de 5700 kg feletti maximális felszálló tömegű légijárművek forgalmi és/vagy alapkarbantartását végző szervezet engedélye érvényességének meghosszabbítása

193 000

40.

27 000 kg feletti maximális felszálló tömegű légijárművek forgalmi és/vagy alapkarbantartását végző szervezet tevékenységének engedélyezése egy típusra

461 000

41.

27 000 kg feletti maximális felszálló tömegű légijárművek forgalmi és/vagy alapkarbantartását végző szervezet tevékenységének kiterjesztése típusonként

267 000

42.

27 000 kg feletti maximális felszálló tömegű légijárművek forgalmi és/vagy alapkarbantartását végző szervezet kérelmére induló 2042/2003/EK rendelet II. melléklet A. szakasz 145.B.30. pontja szerinti audit díja

133 000

43.

27 000 kg feletti maximális felszálló tömegű légijárművek forgalmi és/vagy alapkarbantartását végző szervezet engedélye érvényességének meghosszabbítása

267 000

44.

Légijárművek gázturbinás hajtóművének karbantartását végző szervezet tevékenységének engedélyezése egy hajtóműtípusra

304 000

45.

Légijárművek gázturbinás hajtóművének karbantartását végző szervezet tevékenységének kiterjesztése típusonként

304 000

46.

Légijárművek gázturbinás hajtóművének karbantartását végző szervezet engedélye érvényességének meghosszabbítása

322 000

47.

Légijárművek gázturbinás hajtóművének karbantartását végző szervezet kérelmére induló 2042/2003/EK rendelet II. melléklet A. szakasz 145.B.30. pontja szerinti audit díja

161 000

48.

Légijárművek dugattyús hajtóművének karbantartását végző szervezet tevékenységének engedélyezése egy hajtóműtípusra

55 000

49.

Légijárművek dugattyús hajtóművének karbantartását végző szervezet tevékenységének kiterjesztése típusonként

46 000

50.

Légijárművek dugattyús hajtóművének karbantartását végző szervezet kérelmére induló 2042/2003/EK rendelet II. melléklet A. szakasz 145.B.30. pontja szerinti audit díja

23 000

51.

Légijárművek dugattyús hajtóművének karbantartását végző szervezet engedélye érvényességének meghosszabbítása

46 000

52.

Légijárművek segédhajtóművének karbantartását végző szervezet tevékenységének engedélyezése segédhajtómű-típusonként

83 000

53.

Légijárművek segédhajtóművének karbantartását végző szervezet tevékenységének kiterjesztése típusonként

73 000

54.

Légijárművek segédhajtóművének karbantartását végző szervezet kérelmére induló 2042/2003/EK rendelet II. melléklet A. szakasz 145.B.30. pontja szerinti audit díja

37 000

55.

Légijárművek segédhajtóművének karbantartását végző szervezet engedélye érvényességének meghosszabbítása

74 000

56.

Légijárművek komplett hajtóművének vagy segédhajtóművének nem minősülő alkatrészeinek, berendezéseinek és/vagy sárkányszerkezetének karbantartását végző szervezet tevékenységének engedélyeztetése egy C kategóriára, kategóriánként maximum 5 berendezéstípusra

60 000

57.

Légijárművek komplett hajtóművének vagy segédhajtóművének nem minősülő alkatrészeinek, berendezéseinek és/vagy sárkányszerkezetének karbantartását végző szervezet tevékenységének kiterjesztése kategóriánként egy-egy berendezéstípussal

46 000

58.

Légijárművek komplett hajtóművének vagy segédhajtóművének nem minősülő alkatrészeinek, berendezéseinek és/vagy sárkányszerkezetének karbantartását végző szervezet kérelmére induló 2042/2003/EK rendelet II. melléklet A. szakasz 145.B.30. pontja szerinti audit díja

23 000

59.

Légijárművek komplett hajtóművének vagy segédhajtóművének nem minősülő alkatrészeinek, berendezéseinek és/vagy sárkányszerkezetének karbantartását végző szervezet engedélye érvényességi idejének meghosszabbítása

46 000

60.

Légijármű sárkány vagy hajtómű szerkezeti elemeinek roncsolásmentes anyagvizsgálatát végző szervezet tevékenységének engedélyezése egy vizsgálati módszerre

74 000

61.

Légijármű sárkány vagy hajtómű szerkezeti elemeinek roncsolásmentes anyagvizsgálatát végző szervezet tevékenységének kiterjesztése vizsgálati módszerenként

64 000

62.

Légijármű sárkány vagy hajtómű szerkezeti elemeinek roncsolásmentes anyagvizsgálatát végző szervezet kérelmére induló 2042/2003/EK rendelet II. melléklet A. szakasz 145.B.30. pontja szerinti audit díja

27 000

63.

Légijármű sárkány vagy hajtómű szerkezeti elemeinek roncsolásmentes anyagvizsgálatát végző szervezet engedélye érvényességi idejének meghosszabbítása

55 000

64.

Karbantartó szervezet Működési Szabályzat (MOE) jóváhagyása abban az esetben, ha a kézikönyv változtatásához nem kapcsolódik tevékenységi kör megváltozása, a szervezet jóváhagyására vonatkozó díjtétel 50%-a

II. LÉGIJÁRMŰVEK FÖLDI ÉS LÉGI ÜZEMELTETÉSÉVEL, MINŐSÍTÉSÉVEL ÉS ENGEDÉLYEZÉSÉVEL
KAPCSOLATOS HATÓSÁGI ELJÁRÁSOK, ENGEDÉLYEZÉSEK

Típusalkalmassági vizsgálat
a 216/2008/EK rendelet II. melléklete szerinti légijárművek esetében

Lt. 46. § (1) bekezdése, Korm. Rend. 5. § (5) bekezdés 3. pontja, 63/2001. (XII. 23.) KöViM rendelet, 216/2008/EK rendelet

65.

Típusalkalmassági vizsgálat és Bizonyítvány kiadása, ultralight (mikrolight) és vitorlázó repülőgép, levegőnél könnyebb légijármű esetében

223 000

66.

Típusalkalmassági vizsgálat és Bizonyítvány kiadása ejtőernyő, siklóernyő, motoros siklóernyő légijármű esetében

55 000

67.

Típusalkalmassági vizsgálat és Bizonyítvány kiadása honosítási eljárásban ultralight (mikrolight), vitorlázó repülőgép, levegőnél könnyebb légijármű esetében

46 000

68.

Típusalkalmassági vizsgálat és Bizonyítvány kiadása honosítási eljárásban ejtőernyő, siklóernyő, motoros siklóernyő légijármű esetében

15 000

69.

Kiegészítő típusalkalmassági vizsgálat és Bizonyítvány kiadása ultralight (mikrolight), vitorlázó repülőgép, levegőnél könnyebb légijármű esetében

55 000

70.

Kiegészítő típusalkalmassági vizsgálat és Bizonyítvány kiadása ejtőernyő, siklóernyő, motoros siklóernyő légijármű esetében

15 000

71.

Kiegészítő vagy meghatározott célú típusalkalmassági vizsgálat és bizonyítvány kiadása 750 kg feletti felszálló tömegű légijármű esetében

92 000

72.

Tiltott veszélyes áruk, anyagok egyedi légiszállítási hatósági engedélyezése

14 000

Légijárművek lajstromba vétele
Lt. 12–14. §-a, Korm. Rend. 5. § (5) bekezdés 1. pontja, 32/2001. (IX. 28.) KöViM rendelet

73.

Légijárműnek a Magyarország Állami Légijármű Lajstromába vétele ultralight, microlight, vitorlázó repülőgép és levegőnél könnyebb légijárművek esetében

46 000

74.

Légijárműnek a Magyarország Állami Légijármű Lajstromába vétele 5700 kg vagy ez alatti, de 750 kg feletti felszálló tömegű légijárművek esetében

74 000

75.

Légijárműnek a Magyarország Állami Légijármű Lajstromába vétele 5700 kg feletti felszálló tömegű légijárművek esetében

166 000

76.

A lajstromjel előzetes kijelölése 73–75-ig az alkalmazott díjtétel 50%-a

77.

Az ideiglenes lajstromjel kijelölése 73–75-ig az alkalmazott díjtétel 50%-a

78.

Tulajdonjogban bekövetkezett változás bejegyzése, tulajdonosváltásonként

64 000

79.

A légijárműnek a Magyarország Állami Légijármű Lajstromából való törlése

19 000

80.

A 12 hónapon túl lejárt légialkalmassággal rendelkező légijárműnek a Magyarország Állami Légijármű Lajstromban való tartási díja, évenként

18 000

81.

Lajstromozással kapcsolatos adatszolgáltatás kérése, légijárművenként

5 000

82.

A légijárművet terhelő jelzálog és egyéb jog bejegyzése, módosítása

69 000

83.

A légijárművet terhelő jelzálog és egyéb jog törlése

32 000

III. A LÉGIJÁRMŰ LÉGIALKALMASSÁGÁNAK BIZTOSÍTÁSA, FELÜLVIZSGÁLATA, BIZONYÍTVÁNY KIADÁSA
ÉS AZ ÉRVÉNYESSÉGI IDEJÉNEK MEGHOSSZABBÍTÁSA

Lt. 48. § (2) és (4) bekezdése, Korm. Rend. 5. § (5) bekezdés 4. pontja, 63/2001. (XII. 23.) KöViM rendelet,
2042/2003/EK rendelet

84.

5700 kg és annál kisebb maximális felszálló tömegű légijárművek folyamatos légialkalmasságát felügyelő szervezet tevékenységének engedélyezése egy légijárműtípusra

46 000

85.

5700 kg és annál kisebb maximális felszálló tömegű légijárművek folyamatos légialkalmasságát felügyelő szervezet tevékenységének kiterjesztése légijárműtípusonként

28 000

86.

5700 kg és annál kisebb maximális felszálló tömegű légijárművek folyamatos légialkalmasságát felügyelő szervezet kérelmére induló 2042/2003 EK rendelet I. melléklet B szakasz G alrész M.B. 704 b) pontja szerinti audit díja

23 000

87.

5700 kg és annál kisebb maximális felszálló tömegű légijárművek folyamatos légialkalmasságát felügyelő szervezet engedélye érvényességi idejének meghosszabbítása

46 000

88.

5700 kg-nál nagyobb és 27 000 kg-nál kisebb maximális felszálló tömegű légijárművek folyamatos légialkalmasságát felügyelő szervezet tevékenységének engedélyezése egy légijárműtípusra

414 000

89.

5700 kg-nál nagyobb és 27 000 kg-nál kisebb maximális felszálló tömegű légijárművek folyamatos légialkalmasságát felügyelő szervezet tevékenységének kiterjesztése légijárműtípusonként

368 000

90.

5700 kg-nál nagyobb és 27 000 kg-nál kisebb maximális felszálló tömegű légijárművek folyamatos légialkalmasságát felügyelő szervezet kérelmére induló 2042/2003 EK rendelet I. melléklet B szakasz G alrész M.B. 704 b) pontja szerinti audit díja

138 000

91.

5700 kg-nál nagyobb és 27 000 kg-nál kisebb maximális felszálló tömegű légijárművek folyamatos légialkalmasságát felügyelő szervezet engedélye érvényességi idejének meghosszabbítása

276 000

92.

27 000 kg és annál nagyobb maximális felszálló tömegű légijárművek folyamatos légialkalmasságát felügyelő szervezet tevékenységének engedélyezése egy légijárműtípusra

690 000

93.

27 000 kg és annál nagyobb maximális felszálló tömegű légijárművek folyamatos légialkalmasságát felügyelő szervezet tevékenységének kiterjesztése légijárműtípusonként

644 000

94.

27 000 kg és annál nagyobb maximális felszálló tömegű légijárművek folyamatos légialkalmasságát felügyelő szervezet kérelmére induló 2042/2003 EK rendelet I. melléklet B szakasz G alrész M.B. 704 b) pontja szerinti audit díja

276 000

95.

27 000 kg és annál nagyobb maximális felszálló tömegű légijárművek folyamatos légialkalmasságát felügyelő szervezet engedélye érvényességi idejének meghosszabbítása

552 000

96.

5700 kg és annál kisebb maximális felszálló tömegű légijárművek folyamatos légialkalmasságát felügyelő szervezet működésének a légialkalmassági felülvizsgálati bizonyítvány kiadásának jogával való kiterjesztése légijárműtípusonként

46 000

97.

5700 kg-nál nagyobb és 27 000 kg-nál kisebb maximális felszálló tömegű légijárművek folyamatos légialkalmasságát felügyelő szervezet működésének a légialkalmassági felülvizsgálati bizonyítvány kiadásának jogával való kiterjesztése légijárműtípusonként

138 000

98.

27 000 kg és annál nagyobb maximális felszálló tömegű légijárművek folyamatos légialkalmasságát felügyelő szervezet működésének a légialkalmassági felülvizsgálati bizonyítvány kiadásának jogával való kiterjesztése légijárműtípusonként

276 000

99.

Folyamatos légialkalmasság felügyelő szervezet kézikönyvének (CAMOE) jóváhagyása abban az esetben, ha a kézikönyv változtatásához nem kapcsolódik tevékenységi kör megváltozása, a szervezet jóváhagyására vonatkozó díjtétel 50%-a

100.

Ejtőernyő, ultralight, microlight, vitorlázó repülőgép és levegőnél könnyebb légijárművek légialkalmassági bizonyítványának kiadása

18 000

101.

5700 kg vagy ez alatti, de 750 kg feletti maximális felszálló tömegű légijárművek 748/2012/EU rendelet szerinti légialkalmassági bizonyítványának kiadása

29 000

102.

5700 kg vagy ez alatti, de 750 kg feletti maximális felszálló tömegű légijárművek 748/2012/EU rendelet szerinti légialkalmassági bizonyítványa érvényességi idejének meghosszabbítása

28 000

103.

27 000 kg vagy ez alatti, de 5700 kg feletti maximális felszálló tömegű légijárművek 748/2012/EU rendelet szerinti légialkalmassági bizonyítványának kiadása

115 000

104.

27 000 kg vagy ez alatti, de 5700 kg feletti maximális felszálló tömegű légijárművek 748/2012/EU rendelet szerinti légialkalmassági bizonyítványa érvényességi idejének meghosszabbítása

120 000

105.

27 000 kg feletti maximális felszálló tömegű légijárművek 748/2012/EU rendelet szerinti légialkalmassági bizonyítványának kiadása

192 000

106.

27 000 kg feletti maximális felszálló tömegű légijárművek 748/2012/EU rendelet szerinti légialkalmassági bizonyítványa érvényességi idejének meghosszabbítása

230 000

107.

5700 kg vagy ez alatti, de 750 kg feletti maximális felszálló tömegű légijárművek 63/2001. (XII. 23.) KöViM rendelet szerinti légialkalmassági bizonyítvány kiadása vagy annak érvényességi idejének meghosszabbítása

28 000

108.

27 000 kg vagy ez alatti, de 5700 kg feletti maximális felszálló tömegű légijárművek 63/2001. (XII. 23.) KöViM rendelet szerinti légialkalmassági bizonyítvány kiadása vagy annak érvényességi idejének meghosszabbítása

121 000

109.

27 000 kg feletti maximális felszálló tömegű légijárművek 63/2001. (XII. 23.) KöViM rendelet szerinti légialkalmassági bizonyítvány kiadása vagy annak érvényességi idejének meghosszabbítása

230 000

110.

5700 kg vagy ez alatti, de 750 kg feletti maximális felszálló tömegű légijárművek 2042/2003/EK rendelet szerinti légialkalmassági felülvizsgálati bizonyítványának kiadása

27 000

111.

27 000 kg vagy ez alatti, de 5700 kg feletti maximális felszálló tömegű légijárművek 2042/2003/EK rendelet szerinti légialkalmassági felülvizsgálati bizonyítványának kiadása

119 000

112.

27 000 kg feletti maximális felszálló tömegű légijárművek 2042/2003/EK rendelet szerinti légialkalmassági felülvizsgálati bizonyítványának kiadása

230 000

113.

5700 kg feletti maximális felszálló tömegű légijárművek 63/2001. (XII. 23.) KöViM rendelet szerinti légialkalmassági bizonyítványa érvényességi idejének maximum 30 nappal történő meghosszabbítása

92 000

114.

5700 kg vagy ez alatti maximális felszálló tömegű légijárművek 63/2001. (XII. 23.) KöViM rendelet szerinti légialkalmassági bizonyítványa érvényességi idejének maximum 30 nappal történő meghosszabbítása

23 000

115.

A légijármű rendeltetése módosításának vizsgálata. A vonatkozó érvényesítés hosszabbítására vonatkozó tételek díjainak 3/4-e

116.

Az export légialkalmasság vizsgálata és bizonyítványának kiadása. A vonatkozó érvényesítés hosszabbítására vonatkozó tételek díjainak 3/4-e

IV. EGYÉB, A LÉGIJÁRMŰVEKKEL KAPCSOLATOS HATÓSÁGI INTÉZKEDÉSEK
Lt. 29. § (1) bekezdése, Korm. Rend. 5. § (5) bekezdés 3. pontja, 21. és 22. pontja, 63/2001. (XII. 23.) KöViM rendelet
52. § (1) bekezdése, 32/2001. (IX. 28.) KöViM rendelet 2. § (5) bekezdése, 20/2002. (III. 30.) KöViM rendelet
4. § (3) bekezdés c), d), f) pontja

117.

A légijármű bizonyítványaiban beállt adatváltozások bejegyzése

37 000

118.

Légijárművön végrehajtandó módosítás, újítás, bulletin engedélyezése légijárművenként, amikor a végrehajtáshoz szükséges munkaidő 25 óra alatt van

18 000

119.

Légijárműtípuson végrehajtandó módosítás, újítás, bulletin engedélyezése légijárművenként, amikor a végrehajtáshoz szükséges munkaidő 25 óra alatt van

37 000

120.

Légijárművön végrehajtandó módosítás, újítás, bulletin engedélyezése légijárművenként, amikor a végrehajtáshoz szükséges munkaidő 25–100 óra között van

27 000

121.

Légijárműtípuson végrehajtandó módosítás, újítás, bulletin engedélyezése, amikor a végrehajtáshoz szükséges munkaidő 25–100 óra között van

41 000

122.

Légijárművön végrehajtandó módosítás, újítás, bulletin engedélyezése légijárművenként, amikor a végrehajtáshoz szükséges munkaidő 100 órán felül van

60 000

123.

Légijárműtípuson végrehajtandó módosítás, újítás, bulletin engedélyezése, amikor a végrehajtáshoz szükséges munkaidő 100 órán felül van

78 000

124.

Érvényes légialkalmassági bizonyítvánnyal nem rendelkező légijárművekkel való repülések, egyszeri átrepülések vizsgálata és engedélyezése

10 000

125.

Érvényes szakmai szabályoktól – a jogszabályok és egyéb szakmai szabályok által lehetővé tett – eltérések engedélyezésének eljárása

27 000

126.

Üzemidő, illetve élettartam hosszabbításának engedélyezése 5700 kg, vagy ez alatti felszálló tömegű légijárművek esetében légijárművenként

27 000

127.

Légijármű légialkalmassági felülvizsgálatára szóló engedély/megbízás kiadása kérelemre erre jogosított, de nem a légiközlekedési hatóság alkalmazásában álló személyeknek [Part-M M.A.901 g)]

48 000

128.

Lajstromozásra nem kötelezett légijármű légialkalmasságának tanúsítására engedély/megbízás kiadása kérelemre erre jogosított szervezetnek, ennek meghosszabbítása

25 000

129.

Speciális szállítási feladatok előtt a légijármű minősítése

27 000

130.

Ultralight légijárművek és üzemeltetőik hatósági jóváhagyásra kötelezett dokumentációinak eljárása (üzemben tartási engedély megléte esetén)

32 000

131.

5700 kg vagy ez alatti felszálló tömegű légijárművek és üzemeltetőik hatósági jóváhagyásra kötelezett dokumentációinak eljárása (üzemben tartási engedély megléte esetén)

69 000

132.

5700 kg feletti felszálló tömegű légijárművek és üzemeltetőik hatósági jóváhagyásra kötelezett dokumentációinak eljárása (üzemben tartási engedély megléte esetén)

92 000

133.

5700 kg vagy ez alatti felszálló tömegű légijárművek hatóság által jóváhagyásra kötelezett dokumentációjának ideiglenes módosítása

11 000

134.

5700 kg feletti felszálló tömegű légijárművek hatóság által jóváhagyásra kötelezett dokumentációjának ideiglenes módosítása

23 000

135.

Légiközlekedési hatóság által jóváhagyott dokumentációktól való eltérés engedélyezése kivételes esetekben

27 000

Légijármű zajminősítése
Korm. Rend. 5. § (5) bekezdés 19. pontja, 49/1999. (XII. 29.) KHVM rendelet

136.

8618 kg-nál nagyobb felszálló tömegű turboprop és sugárhajtású repülőgépek zajminősítési bizonyítvány honosítása vagy kiadása

74 000

137.

8618 kg vagy ennél kisebb felszálló tömegű légcsavaros repülőgépek és 3175 kg-nál nagyobb felszálló tömegű helikopterek zajminősítési bizonyítvány honosítása vagy kiadása

56 000

138.

3175 kg vagy ennél kisebb felszálló tömegű helikopterek zajminősítési bizonyítvány honosítása vagy kiadása

38 000

139.

600 kg-nál kisebb felszálló tömegű légijárművek zajminősítési bizonyítvány honosítása vagy kiadása

9 000

V. REPÜLŐTEREK ÉS LESZÁLLÓHELYEK ENGEDÉLYEZÉSÉNEK HATÓSÁGI ELJÁRÁSAI

Lt. 19. § (1) bekezdés b) pontja és Korm. Rend. 5. § (5) bekezdés 6. pontja, 159/2010. (V. 6.) Korm. rendelet,
24/1999. (VIII. 13.) KHVM rendelet

I. osztály Nemzetközivé nyilvánított kereskedelmi repülőtér

140.

Elvi létesítési engedély kiadása (repülőtér)

460 000

141.

Létesítési engedély kiadása

779 000

142.

Üzembe helyezési engedély kiadása

920 000

143.

Megszüntetési engedély kiadása

64 000

144.

Elvi építési engedély kiadása (épület)

368 000

145.

Építési engedély kiadása

552 000

146.

Használatba vételi engedély kiadása

920 000

147.

Bontási engedély kiadása

46 000

148.

Repülőtér működési feltételei megváltoztatásának jóváhagyása és fejlesztésének engedélyezése

920 000

149.

Repülőtér alkalmasságának 24/1999. (VIII. 13.) KHVM rendelet 3. § (1) bekezdés szerinti ügyfél kérelmére induló audit díja

736 000

150.

Üzemben tartási engedélyben lévő adatok változásának hatósági bejegyeztetése és a módosított engedély kiadása

92 000

151.

Repülőtérrend hatósági jóváhagyása

460 000

152.

Repülőtérrend módosítás hatósági jóváhagyása

213 000

II–III. osztály Kereskedelmi repülőtér

153.

Elvi létesítési engedély kiadása (repülőtér)

230 000

154.

Létesítési engedély kiadása

552 000

155.

Üzembe helyezési engedély kiadása

399 000

156.

Megszüntetési engedély kiadása

65 000

157.

Elvi építési engedély kiadása (épület)

184 000

158.

Építési engedély kiadása

368 000

159.

Használatba vételi engedély kiadása

445 000

160.

Bontási engedély kiadása

46 000

161.

Repülőtér működési feltételei megváltoztatásának jóváhagyása és fejlesztésének engedélyezése

460 000

162.

Repülőtér alkalmasságának 24/1999. (VIII. 13.) KHVM rendelet 3. § (1) bekezdés szerinti ügyfél kérelmére induló audit díja

321 000

163.

Üzemben tartási engedélyben lévő adatok változásának hatósági bejegyeztetése és a módosított engedély kiadása

55 000

164.

Repülőtérrend jóváhagyása

230 000

165.

Repülőtérrend módosítás hatósági jóváhagyása

36 000

IV. osztály Nem nyilvános repülőtér

166.

Elvi létesítési engedély kiadása (repülőtér)

46 000

167.

Létesítési engedély kiadása

161 000

168.

Üzembe helyezési engedély kiadása

138 000

169.

Megszüntetési engedély kiadása

41 000

170.

Elvi építési engedély kiadása (épület)

46 000

171.

Építési engedély kiadása

138 000

172.

Használtba vételi engedély kiadása

100 000

173.

Bontási engedély kiadása

28 000

174.

Repülőtér működési feltételei megváltoztatásának jóváhagyása és fejlesztésének engedélyezésével kapcsolatos eljárás

130 000

175.

Repülőtér alkalmasságának 24/1999. (VIII. 13.) KHVM rendelet 3. § (1) bekezdés szerinti ügyfél kérelmére induló audit díja

69 000

176.

Üzemben tartási engedély adataiban történt változás hatósági bejegyeztetése és a módosított engedély kiadása

37 000

177.

Repülőtérrend hatósági jóváhagyása

70000

178.

Repülőtérrend módosítás hatósági jóváhagyása

41 000

VI. osztályú repülőtér

179.

Létesítési engedély kiadása (repülőtér)

24 000

180.

Üzembe helyezési engedély

16 000

181.

Megszüntetési engedély

4 000

182.

Építési engedély (épület)

10 000

183.

Használatba vételi engedély

6 000

184.

Bontási engedély

2 000

185.

Repülőtér alkalmasságának 24/1999. (VIII. 13.) KHVM rendelet 3. § (1) bekezdés szerinti ügyfél kérelmére induló audit díja

16 000

186.

Repülőtér működési feltételei megváltoztatásának jóváhagyása és fejlesztésének engedélyezésével kapcsolatos eljárás

3 000

187.

Repülőtérrend hatósági jóváhagyása

20 000

188.

Repülőtérrend módosítás hatósági jóváhagyása

2 000

189.

Üzemben tartási engedély adataiban történt változás hatósági bejegyeztetése és a módosított engedély kiadása

11 000

Leszállóhely (A, B és C osztály)

190.

Létesítési és megszüntetési engedély (A osztályú leszállóhely)

32 000

191.

Létesítési és megszüntetési engedély (B osztályú leszállóhely)

18 000

192.

Létesítési és megszüntetési engedély (C osztályú leszállóhely)

46 000

Repülőtér zajgátló védőövezete kijelölésének eljárása
Lt. 38. § (2) bekezdése, Korm. Rend. 5. § (5) bekezdés 19. pontja, 176/1997. (X. 11.) Korm. rendelet

193.

Védőövezetre vonatkozó számítás kiinduló adatai és a számítási eljárás eredményeinek hatósági jóváhagyása

184 000

194.

Számítási tervdokumentáció záradékolása

46 000

195.

Zajgátló védőövezet kijelölése egyszerűsített számítás esetében

92 000

196.

Zajgátló védőövezet kijelölésének eljárási díja nemzetközivé nyilvánított kereskedelmi repülőtér (I. osztály) esetében

331 000

197.

Zajgátló védőövezet kijelölésének eljárási díja kereskedelmi repülőtér (II–III. osztály) esetében

239 000

198.

Zajmonitor rendszer kiépítésére vonatkozó tervek jóváhagyása motoros repülőgépek forgalma esetén

74 000

199.

Zajmonitor rendszer kiépítésére vonatkozó tervek hatósági jóváhagyása motoros sugárhajtású szubszónikus repülőgépek forgalma esetén

313 000

200.

Zajmonitor rendszer megváltoztatása iránt kezdeményezett eljárás, a repülőtér üzemben tartóján kívül egyéb érdekelt által

138 000

201.

Zajmonitor rendszer ellenőrzése

50 000

202.

Zajvédelmi program jóváhagyása

92 000

203.

Éjszakai hajtóműpróba engedélyezése

74 000

204.

Zajmérés

46 000

205.

Zajszámítás

460 000

206.

Zajminősítés

322 000

Repülőtér biztonsági védőövezete kijelölésének eljárása
Lt. 38. § (2) bekezdése, 39. § (2)–(4) bekezdése és Vhr. 18. §-a

207.

Biztonsági védőövezet által érintett ingatlanok tulajdoni helyzetének vizsgálata, és a repülőtér osztályba sorolása alapján működési feltételeinek hatósági jóváhagyása

129 000

208.

Biztonsági védőövezet kijelölésére készített szakértői javaslat hatósági jóváhagyása

55 000

209.

Biztonsági védőövezet kijelölése

115 000

210.

Biztonsági védőövezet kijelölésének eljárási díja kereskedelmi repülőtér (I–III. osztály) esetében

331 000

211.

Biztonsági védőövezet kijelölésének eljárási díja nemzetközi légi forgalmat is lebonyolító kereskedelmi repülőtér esetében

239 000

A légiközlekedés biztonságát érintő építményekkel kapcsolatos szakhatósági eljárás
Lt. 44. § (1) bekezdése és Korm. Rend. 5. § (5) bekezdés 7. és 8. pontja

212.

Építéshatósági engedélyezési eljárásokban

26 000

213.

Légiközlekedést kiszolgáló repülőtéri építmények létesítésének engedélyezési eljárása

15 000

214.

A nyomvonalas létesítmények engedélyezési eljárása

26 000

Léginavigációs szolgáltatók tanúsítása
Korm. Rend. 5. § (5) bekezdés 25. pontja, 549/2004/EK rendelet, (EU) 2017/373 bizottsági végrehajtási rendelet

215.

AFIS Szolgáltató tanúsítási eljárásának lefolytatása

92 000

216.

AFIS Szolgáltató kérelmére induló (EU) 2017/373 bizottsági végrehajtási rendelet II. Melléklet C. Alrész ATM/ANS.AR.C.010 és ATM/ANS.AR.C.015 pontja szerinti audit díja

18 000

217.

CNS Szolgáltató tanúsítási eljárásának lefolytatása

184 000

218.

CNS Szolgáltató kérelmére induló (EU) 2017/373 bizottsági végrehajtási rendelet II. Melléklet C. Alrész ATM/ANS.AR.C.010 és ATM/ANS.AR.C.015 pontja szerinti audit díja

38 000

219.

Repülésmeteorológiai Szolgáltató tanúsítási eljárásának lefolytatása

184 000

220.

Repülésmeteorológiai Szolgáltató kérelmére induló (EU) 2017/373 bizottsági végrehajtási rendelet II. Melléklet C. Alrész ATM/ANS.AR.C.010 és ATM/ANS.AR.C.015 pontja szerinti audit díja

95 000

VI. IRÁNYÍTÁSTECHNIKAI BERENDEZÉSEK ÉS RENDSZEREK, VALAMINT RÁDIÓTÁVKÖZLŐ BERENDEZÉSEK KÉRELEMRE TÖRTÉNŐ LÉTESÍTÉSÉNEK, ÜZEMBEN TARTÁSÁNAK ÉS IDŐSZAKOS FELÜLVIZSGÁLATÁNAK HATÓSÁGI ELJÁRÁSAI
Lt. 19. § (1) bekezdés c) pontja és Korm. Rend. 5. § (5) bekezdés 18. pontja és 68/2011. (XI. 30.) NFM rendelet

221.

VOR irányadó (D-VOR, T-VOR)

44 000

222.

DME távolságmérő (PDME)

44 000

223.

NDB irányadó (útvonali)

33 000

224.

Elektronikus riasztó- és jelzőrendszer

28 000

225.

ILS iránysáv adó

45 000

226.

ILS siklópálya adó

45 000

227.

ILS visszjelző rendszer

29 000

228.

VOT hitelesítő adó

28 000

229.

Marker adó

19 000

230.

Közelkörzeti radar (elsődleges)

147 000

231.

Közelkörzeti radar (másodlagos)

147 000

232.

Távolkörzeti radar (elsődleges)

185 000

233.

Távolkörzeti radar (másodlagos)

185 000

234.

Gurító radar

147 000

235.

VHF iránymérő (beszédüzemű)

37 000

236.

Légiforgalmi irányító központ berendezései

87 000

237.

VHF és UHF sávú rádióállomás (beszédüzemű)

28 000

238.

VHF és UHF sávú rádióvevő (beszédüzemű)

18 000

239.

VHF és UHF sávú rádióadó (beszédüzemű)

28 000

240.

RH rádióadó

55 000

241.

RH rádióvevő

37 000

242.

Mágneses vagy digitális adatrögzítő

37 000

243.

VOLMET-ATIS rendszer

55 000

244.

Optikai repülésbiztosító berendezés (PAPI) pályánként

55 000

245.

Repülőtéri fénytechnikai berendezés (precíziós) pályánként

74 000

246.

Repülőtéri fénytechnikai berendezés (egyszerű) pályánként

28 000

247.

Zajmonitor rendszer

92 000

248.

Elektronikus meteorológiai műszerrendszer pályánként

56 000

249.

Fékhatás mérő

92 000

250.

Telemechanikai rendszer

222 000

251.

Szünetmentes áramforrás 40 KVA-tól

74 000

252.

Szünetmentes áramforrás 40 KVA-ig

37 000

253.

Légi ellenőrzés berendezései

276 000

254.

AFTN rendszer

184 000

255.

Tűzjelző rendszer

184 000

256.

Irányadó (lokátor NDB)

28 000

257.

Aggregátor

37 000

258.

Jelen mellékletben szereplő légiforgalmi berendezések erősáramú táppontjai, valamint tartalékenergia-ellátó gépegységek (Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér erőműház berendezései is)

55 000

259.

Légiforgalmi irányítói szimulátor

184 000

260.

Radar head processzor (RHP)

108 000

261.

Repülőgép beállító rendszer

59 000

262.

Nyilvános vagy nem nyilvános repülőtereken létesített NDB, URH rádióállomás, adatrögzítő, meteorológiai felszerelés, aggregátor, marker adó létesítésének hatósági eljárása és engedélyezése

15 000

263.

Földi irányítástechnikai berendezések és rendszerek üzemben tartásának engedélyezése
221–257. tételek alapdíjainak 200%-a

264.

Földi irányítástechnikai berendezések és rendszerek időszakos (éves) ellenőrzése, alkalmasságának kérelemre történő meghosszabbítása
221–257. tételek alapdíjainak egyharmada

265.

Földi irányítástechnikai berendezések és rendszerek karbantartásának engedélyezése

19 000

266.

Légiforgalmi berendezés ideiglenes engedélyezése

28 000

267.

Földi irányítástechnikai berendezéseken belül történő változtatások engedélyezése

28 000

268.

Földi irányítástechnikai berendezések működését érintő (zavaró) építmények létesítésének vizsgálata és engedélyezése

37 000

269.

Földi irányítástechnikai berendezések megszüntetésének vizsgálata és engedélyezése

19 000

270.

Földi és fedélzeti irányítástechnikai berendezések típusvizsgálati engedélykérelmek vizsgálata és engedélyezési eljárása

37 000

271.

Helikopter leszállóhely fénytechnikai berendezés engedélyezése

37 000

272.

Helikopter leszállóhely fénytechnikai berendezés éves ellenőrzése

13 000

273.

Differenciál földi GPS állomás létesítési engedélyezése

30 000

274.

Differenciál földi GPS állomás éves ellenőrzése

10 000

Lt. 19. § (3) bekezdése, Korm. Rend. 5. § (5) bekezdés 18. pontja, 68/2011. (XI. 30.) NFM rendelet

275.

Fedélzeti és földi rádiótávközlő berendezés frekvencia használatbavételéhez hozzájárulási eljárás (telepítés vagy kísérleti és próbaüzemeltetés céljából) (frekvenciánként)

29 000

276.

Fedélzeti és földi rádiótávközlő berendezés rádióengedélyének kiadása iránti hozzájárulás, légijárművenként

7 000

277.

Fedélzeti és földi rádiótávközlő berendezés rádióengedélyének módosítása (kibővítés, hosszabbítás) iránti hozzájárulás, légijárművenként

4 000

278.

A fedélzeti és földi rádiótávközlő berendezés rádió engedélyének törlése iránti hozzájárulás

2 000

279.

Egyéb a 221. és 262. tétel között fel nem sorolt irányítástechnikai berendezés engedélyezési eljárása, Lt. 19. § (1) bekezdés c) pontja és Korm. Rend. 5. § (5) bekezdés 18. pontja

15 000

VII. GAZDASÁGI CÉLÚ LÉGIKÖZLEKEDÉSI ÉS LÉGIKÖZLEKEDÉSSEL ÖSSZEFÜGGŐ TEVÉKENYSÉGEK ENGEDÉLYEZÉSE
Lt. 22. §-a, Korm. Rend. 5. § (5) bekezdés 2. pontja, 10/2002. (II. 6.) KöViM rendelet, 7/2002. (I. 28.) KöViM rendelet

280.

Nemzetközi légi személyszállítást és légi árufuvarozást végző vállalkozás működési engedélyének kiadása

184 000

281.

Légijárművel végzett tevékenységek működési engedélyének kiadása (tevékenységenként)

19 000

282.

Légijárművel végzett tevékenységek működési engedélye érvényességi idejének meghosszabbítása (tevékenységenként)

9 000

283.

Légijárművel végzett veszélyes áruszállítási tevékenységek működési engedélyének kiadása; engedély kiterjesztése

16 000

284.

Földi kiszolgálási tevékenységi engedély kiadása (tevékenységenként és repülőterenként) 7/2002. (I. 28.) KöViM rendelet 3. §-a

18 000

285.

Földi kiszolgálási engedély kiterjesztése, érvényességi idejének meghosszabbítása (tevékenységenként és repülőterenként) 7/2002. (I. 28.) KöViM rendelet 3. §-a

18 000

286.

Légijármű bérbeadásának engedélyezése (tevékenységfajtánként) Lt. 34. §-a

20 000

287.

Légijármű bérbeadására tevékenységi engedély kiterjesztése, érvényességi idejének meghosszabbítására (tevékenységenként)

20 000

Nyilvános repülő- és ejtőernyős bemutató megtartásának hatósági engedélyezése

Lt. 33. § (1) bekezdése, Korm. Rend. 5. § (5) bekezdés 22. pontja

288.

Egy–három légijármű közreműködése esetén

9 000

289.

Négy–tíz légijármű közreműködése esetén

20 000

290.

Tíznél több légijármű közreműködése esetén

28 000

VIII. A LÉGIKÖZLEKEDÉSI SZAKSZEMÉLYZET, A LÉGIKÖZLEKEDÉSI SZAKSZEMÉLYZET KÉPZÉSI SZERVEZETEK SZAKMAI ALKALMASSÁGÁNAK ELLENŐRZÉSÉVEL ÉS MINŐSÍTÉSÉVEL KAPCSOLATOS HATÓSÁGI ELJÁRÁSOK

Lt. 30. § (1) bekezdése és Korm. Rend. 5. § (5) bekezdés 9. pontja, 32/2009. (VI. 30.) KHEM rendelet,
17/2008. (IV. 30.) GKM rendelet, 13/2012. (III. 6.) NFM rendelet , 5/2001. (II. 6.) KöViM rendelet

Repülőgép pilóta szakszolgálati engedély

291.

SPL megkérés, kiadás, változtatás

5 000

292.

293.

PPL jártassági vizsga, pótvizsga

14 000

294.

295.

CPL jártassági vizsga, pótvizsga

30 000

296.

297.

IR jártassági vizsga, pótvizsga

26 000

298.

299.

ATPL jártassági vizsga, pótvizsga

39 000

300.

Minden egymotoros dugattyús repülőgép (szárazföldi) osztályjogosítás jártassági vizsga, pótvizsga

11 000

301.

Minden egymotoros dugattyús repülőgép (vízi) osztályjogosítás jártassági vizsga, pótvizsga

11 000

302.

Minden motoros vitorlázó repülőgép (TMG) osztályjogosítás jártassági vizsga, pótvizsga

9 000

303.

Minden eredetileg egymotoros turbo-légcsavaros repülőgép (szárazföldi) osztályjogosítás jártassági vizsga, pótvizsga

13 000

304.

Minden eredetileg egymotoros turbo-légcsavaros repülőgép (vízi) osztályjogosítás jártassági vizsga, pótvizsga

13 000

305.

Minden többmotoros dugattyús repülőgép (szárazföldi) osztályjogosítás jártassági vizsga, pótvizsga

15 000

306.

Minden többmotoros dugattyús repülőgép (vízi) osztályjogosítás jártassági vizsga, pótvizsga

15 000

307.

Egypilótás Típusjogosítás jártassági vizsga, pótvizsga

17 000

308.

Többpilótás Típusjogosítás jártassági vizsga, pótvizsga

30 000

309.

Nagy teljesítményű egypilótás repülőgépek (HPA SP) jártassági vizsga, pótvizsga

20 000

310.

Típus- és osztályjogosítások különleges felhatalmazásának megszerzése

39 000

311.

Minden egymotoros dugattyús repülőgép (szárazföldi) osztályjogosítás készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, ismétlés

8 000

312.

Minden egymotoros dugattyús repülőgép (vízi) osztályjogosítás készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, ismétlés

7 000

313.

Minden motoros vitorlázó repülőgép (TMG) osztályjogosítás készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz, ismétlés

6 000

314.

Minden eredetileg egymotoros turbo-légcsavaros repülőgép (szárazföldi) osztályjogosítás készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz, ismétlés

9 000

315.

Minden eredetileg egymotoros turbo-légcsavaros repülőgép (vízi) osztályjogosítás készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz, ismétlés

9 000

316.

Minden többmotoros dugattyús repülőgép (szárazföldi) osztályjogosítás készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz, ismétlés

11 000

317.

Minden többmotoros dugattyús repülőgép (vízi) osztályjogosítás készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz, ismétlés

11 000

318.

Egypilótás Típusjogosítás készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz, ismétlés

13 000

319.

Nagy teljesítményű egypilótás repülőgépek (HPA SP) készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz, ismétlés

17 000

320.

Többpilótás Típusjogosítás készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz, ismétlés

26 000

321.

Egymotoros dugattyús repülőgépre vonatkozó osztályjogosítás (szárazföldi) és motoros vitorlázó repülőgépre vonatkozó jogosítás adminisztratív meghosszabbítása

3 000

322.

Minden egymotoros dugattyús repülőgép (szárazföldi) osztályjogosítás és műszerjogosítás készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz, ismétlés

9 000

323.

Minden egymotoros dugattyús repülőgép (vízi) osztályjogosítás és műszerjogosítás készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz, ismétlés

9 000

324.

Minden eredetileg egymotoros turbo-légcsavaros repülőgép (szárazföldi) osztályjogosítás és műszerjogosítás készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz, ismétlés

11 000

325.

Minden eredetileg egymotoros turbo-légcsavaros repülőgép (vízi) osztályjogosítás és műszerjogosítás készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz, ismétlés

11 000

326.

Minden többmotoros dugattyús repülőgép (szárazföldi) osztályjogosítás és műszerjogosítás készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz, ismétlés

13 000

327.

Minden többmotoros dugattyús repülőgép (vízi) osztályjogosítás és műszerjogosítás készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz, ismétlés

13 000

328.

Egypilótás típusjogosítás és műszerjogosítás készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz, ismétlés

15 000

329.

Többpilótás típusjogosítás és műszerjogosítás készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz, ismétlés

27 000

330.

Nagy teljesítményű egypilótás repülőgépek (HPA SP) és műszerjogosítás készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz, ismétlés

18 000

331.

Műszerjogosítás készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz, ismétlés

13 000

332.

Repülés-oktatói jogosítás – repülőgép [FI(A)] jártassági vizsga, pótvizsga

20 000

333.

Típusjogosítás oktató jogosítás – SP repülőgép [TRI(A)] jártassági vizsga, pótvizsga

30 000

334.

Típusjogosítás oktató jogosítás – MP repülőgép [TRI(A)] megszerző

39 000

335.

Osztályjogosítás oktató jogosítás– repülőgép [CRI(A)] jártassági vizsga, pótvizsga

15 000

336.

Műszerjogosítás oktató jogosítás – repülőgép [IRI(A)] jártassági vizsga, pótvizsga

16 000

337.

Földi repülés-gyakorló berendezésen repülés-oktatói felhatalmazás – repülőgép [SFI(A)] megszerző

14 000

338.

Repülő személyzeti együttműködés oktatói felhatalmazás – repülőgép [MCCI(A)] megszerző

9 000

339.

Földi repülés-gyakorló berendezésen kiképző-oktatói felhatalmazás – repülőgép [STI(A)] megszerző

11 000

340.

Repülés-oktatói jogosítás – repülőgép [FI(A)] készség ellenőrzés, ismétlés

18 000

341.

Típusjogosítás oktató jogosítás – SP repülőgép [TRI(A)] készség ellenőrzés, ismétlés

27 000

342.

Típusjogosítás oktató jogosítás – MP repülőgép [TRI(A)] meghosszabbító, megújító

37 000

343.

Osztályjogosítás oktató jogosítás – repülőgép [CRI(A)] meghosszabbító, megújító

13 000

344.

Műszerjogosítás oktató jogosítás – repülőgép [IRI(A)] készség ellenőrzés, megújítás, ismétlés

15 000

345.

Földi repülés-gyakorló berendezésen repülés-oktatói felhatalmazás – repülőgép [SFI(A)] meghosszabbító, megújító

13 000

346.

Repülő személyzeti együttműködés oktatói felhatalmazás – repülőgép [MCCI(A)] meghosszabbító, megújító

7 000

347.

Földi repülés-gyakorló berendezésen kiképző-oktatói felhatalmazás – repülőgép [STI(A)] meghosszabbító, megújító

9 000

348.

Repülés vizsgáztató – repülőgépen [FE(A)] megszerző

31 000

349.

Típusjogosítás vizsgáztató – repülőgépen [TRE(A)] megszerző

50 000

350.

Osztályjogosítás vizsgáztató – repülőgépen [CRE(A)] megszerző

22 000

351.

Műszerjogosítás vizsgáztató – repülőgépen [IRE(A)] megszerző

31 000

352.

Szimulátor vizsgáztató – repülőgépen [SFE(A)] megszerző

31 000

353.

Repülés-oktató vizsgáztató – repülőgépen [FIE(A)] megszerző

40 000

354.

Repülés vizsgáztató – repülőgépen [FE(A)] meghosszabbító, megújító

27 000

355.

Típusjogosítás vizsgáztató – repülőgépen [TRE(A)] meghosszabbító, megújító

46 000

356.

Osztályjogosítás vizsgáztató – repülőgépen [CRE(A)] meghosszabbító, megújító

18 000

357.

Műszerjogosítás vizsgáztató – repülőgépen [IRE(A)] meghosszabbító, megújító

27 000

358.

Szimulátor vizsgáztató – repülőgépen [SFE(A)] meghosszabbító, megújító

27 000

359.

Repülés-oktató vizsgáztató – repülőgépen [FIE(A)] meghosszabbító, megújító

37 000

360.

NVFR jogosítás megszerző

13 000

361.

Mentő jogosítás elméleti és jártassági vizsga

26 000

362.

Mentő jogosítás készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz

20 000

363.

Mentő jogosítás adminisztratív meghosszabbítása

7 000

364.

Tűzoltó jogosítás elméleti és jártassági vizsga

26 000

365.

Tűzoltó jogosítás készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz

20 000

366.

Tűzoltó jogosítás adminisztratív meghosszabbítása

7 000

367.

Mezőgazdasági jogosítás elméleti és jártassági vizsga

26 000

368.

Mezőgazdasági jogosítás készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz

20 000

369.

Mezőgazdasági jogosítás adminisztratív meghosszabbítása

7 000

370.

Vontató jogosítás elméleti és jártassági vizsga

11 000

371.

Vontató jogosítás készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz

7 000

372.

Vontató jogosítás adminisztratív meghosszabbítása

2 000

373.

Terepvontató jogosítás elméleti és jártassági vizsga

11 000

374.

Terepvontató jogosítás készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz

7 000

375.

Terepvontató jogosítás adminisztratív meghosszabbítása

2 000

Helikopter pilóta szakszolgálati engedély

376.

SPL megkérés, kiadás, változtatás

5 000

377.

378.

PPL jártassági vizsga, pótvizsga

14 000

379.

380.

CPL jártassági vizsga, pótvizsga

29 000

381.

382.

IR jártassági vizsga, pótvizsga

26 000

383.

IR készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz

17 000

384.

IR adminisztratív meghosszabbítása

4 000

385.

386.

ATPL jártassági vizsga, pótvizsga

29 000

387.

NVFR jogosítás megszerző

13 000

388.

Típusjogosítás elméleti vizsga, pótvizsga

3 000

389.

Típusjogosítás jártassági vizsga, pótvizsga

11 000

390.

Típusjogosítás készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz

7 000

391.

Típusjogosítás adminisztratív meghosszabbítása

3 000

392.

Repülés-oktatói jogosítás [FI(H)] elméleti vizsga, pótvizsga

5 000

393.

Repülés-oktatói jogosítás [FI(H)] jártassági vizsga, pótvizsga

16 000

394.

Repülés-oktatói jogosítás [FI(H)] készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz

15 000

395.

Repülés-oktatói jogosítás [FI(H)] adminisztratív meghosszabbítása

4 000

396.

Mentő jogosítás elméleti és jártassági vizsga

26 000

397.

Mentő jogosítás készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz

20 000

398.

Mentő jogosítás adminisztratív meghosszabbítása

7 000

399.

Tűzoltó jogosítás elméleti és jártassági vizsga

26 000

400.

Tűzoltó jogosítás készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz

20 000

401.

Tűzoltó jogosítás adminisztratív meghosszabbítása

7 000

402.

Mezőgazdasági jogosítás elméleti és jártassági vizsga

25 000

403.

Mezőgazdasági jogosítás készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz

20 000

404.

Mezőgazdasági jogosítás adminisztratív meghosszabbítása

7 000

405.

Teheremelő jogosítás elméleti és jártassági vizsga

26 000

406.

Teheremelő jogosítás készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz

20 000

407.

Teheremelő jogosítás adminisztratív meghosszabbítása

7 000

408.

Vontató jogosítás elméleti és jártassági vizsga

11 000

409.

Vontató jogosítás készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz

7 000

410.

Vontató jogosítás adminisztratív meghosszabbítása

2 000

411.

Repülés vizsgáztató – helikopteren [FE(H)] megszerző, meghosszabbító, megújító

31 000

Ballon pilóta szakszolgálati engedély

412.

SBPL megkérés, kiadás, változtatás

3 000

413.

414.

BR jártassági vizsga, pótvizsga

7 000

415.

BR készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz

5 000

416.

BR adminisztratív meghosszabbítása

2 000

417.

NVFR jogosítás megszerző

4 000

418.

Repülés-oktatói jogosítás [FI(B)] elméleti vizsga, pótvizsga

3 000

419.

Repülés-oktatói jogosítás [FI(B)] jártassági vizsga, pótvizsga

11 000

420.

Repülés-oktatói jogosítás [FI(B)] készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz

7 000

421.

Repülés-oktatói jogosítás [FI(B)] adminisztratív meghosszabbítása

3 000

422.

Repülés vizsgáztató – ballonon [FE(B)] megszerző, meghosszabbító, megújító

31 000

Léghajó pilóta szakszolgálati engedély

423.

SPL megkérés, kiadás, változtatás

5 000

424.

425.

PPL jártassági vizsga, pótvizsga

14 000

426.

427.

CPL jártassági vizsga, pótvizsga

29 000

428.

429.

IR jártassági vizsga, pótvizsga

26 000

430.

IR készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz

16 000

431.

IR adminisztratív meghosszabbítása

4 000

432.

NVFR jogosítás megszerző

13 000

433.

Típusjogosítás elméleti vizsga, pótvizsga

4 000

434.

Típusjogosítás jártassági vizsga, pótvizsga

11 000

435.

Típusjogosítás készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz

7 000

436.

Típusjogosítás adminisztratív meghosszabbítása

3 000

437.

Repülés-oktatói jogosítás [FI(AS)] elméleti vizsga, pótvizsga

5 000

438.

Repülés-oktatói jogosítás [FI(AS)] jártassági vizsga, pótvizsga

16 000

439.

Repülés-oktatói jogosítás [FI(AS)] készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz

14 000

440.

Repülés-oktatói jogosítás [FI(AS)] adminisztratív meghosszabbítása

5 000

441.

Repülés vizsgáztató – léghajón [FE(AS)] megszerző, meghosszabbító, megújító

31 000

Vitorlázó-repülőgép pilóta szakszolgálati engedély

442.

SGPL megkérés, kiadás, változtatás

2 000

443.

444.

GR jártassági vizsga, pótvizsga

7 000

445.

GR készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz

5 000

446.

GR adminisztratív meghosszabbítása

2 000

447.

Repülés-oktatói jogosítás [FI(G)] elméleti vizsga, pótvizsga

3 000

448.

Repülés-oktatói jogosítás [FI(G)] jártassági vizsga, pótvizsga

11 000

449.

Repülés-oktatói jogosítás [FI(G)] készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz

7 000

450.

Repülés-oktatói jogosítás [FI(G)] adminisztratív meghosszabbítása

3 000

451.

Repülés vizsgáztató – vitorlázón [FE(G)] megszerző, meghosszabbító, megújító

31 000

Helyből felszálló repülőgép pilóta szakszolgálati engedély

452.

SPL megkérés, kiadás, változtatás

5 000

453.

454.

PPL jártassági vizsga, pótvizsga

14 000

455.

456.

CPL jártassági vizsga, pótvizsga

29 000

457.

458.

IR jártassági vizsga, pótvizsga

26 000

459.

IR készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz

17 000

460.

IR adminisztratív meghosszabbítása

4 000

461.

462.

ATPL jártassági vizsga, pótvizsga

29 000

463.

NVFR jogosítás megszerző

13 000

464.

Típusjogosítás elméleti vizsga, pótvizsga

6 000

465.

Típusjogosítás jártassági vizsga, pótvizsga

16 000

466.

Típusjogosítás készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz

14 000

467.

Típusjogosítás adminisztratív meghosszabbítása

6 000

468.

Repülés-oktatói jogosítás [FI(PLA)] elméleti vizsga, pótvizsga

5 000

469.

Repülés-oktatói jogosítás [FI(PLA)] jártassági vizsga, pótvizsga

17 000

470.

Repülés-oktatói jogosítás [FI(PLA)] készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz

15 000

471.

Repülés-oktatói jogosítás [FI(PLA)] adminisztratív meghosszabbítása

4 000

472.

Repülés vizsgáztató – [FE(PLA)] megszerző, meghosszabbító, megújító

31 000

Ultralight pilóta szakszolgálati engedély

473.

SULPL megkérés, kiadás, változtatás

2 000

474.

475.

ULR jártassági vizsga, pótvizsga

7 000

476.

ULR készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz

5 000

477.

ULR adminisztratív meghosszabbítása

2 000

478.

NVFR jogosítás megszerző

4 000

479.

Repülés-oktatói jogosítás [FI(UL)] elméleti vizsga, pótvizsga

3 000

480.

Repülés-oktatói jogosítás [FI(UL)] jártassági vizsga, pótvizsga

11 000

481.

Repülés-oktatói jogosítás [FI(UL)] készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz

7 000

482.

Repülés-oktatói jogosítás [FI(UL)] adminisztratív meghosszabbítása

3 000

483.

Vontató jogosítás elméleti és jártassági vizsga

6 000

484.

Vontató jogosítás készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz

4 000

485.

Vontató jogosítás adminisztratív meghosszabbítása

2 000

486.

Repülés vizsgáztató – [FE(UL)] megszerző, meghosszabbító, megújító

31 000

Autogiro pilóta szakszolgálati engedély

487.

SAGPL megkérés, kiadás, változtatás

2 000

488.

489.

AGR jártassági vizsga, pótvizsga

7 000

490.

AGR készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz,

5 000

491.

AGR adminisztratív meghosszabbítása

2 000

492.

Repülés-oktatói jogosítás [FI(AG)] elméleti vizsga, pótvizsga

3 000

493.

Repülés-oktatói jogosítás [FI(AG)] jártassági vizsga, pótvizsga

11 000

494.

Repülés-oktatói jogosítás [FI(AG)] készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz

7 000

495.

Repülés-oktatói jogosítás [FI(AG)] adminisztratív meghosszabbítása

3 000

496.

Repülés vizsgáztató – [FE(AG)] megszerző, meghosszabbító, megújító

31 000

Hajózó mérnök szakszolgálati engedély

497.

498.

F/E jártassági vizsga, pótvizsga

20 000

499.

Típusjogosítás elméleti vizsga, pótvizsga

11 000

500.

Típusjogosítás jártassági vizsga, pótvizsga

17 000

501.

Típusjogosítás készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz

14 000

502.

Típusjogosítás adminisztratív meghosszabbítása

7 000

Hajózó navigátor szakszolgálati engedély

503.

504.

F/N jártassági vizsga, pótvizsga

20 000

505.

Típusjogosítás elméleti vizsga, pótvizsga

11 000

506.

Típusjogosítás jártassági vizsga, pótvizsga

16 000

507.

Típusjogosítás készség ellenőrzés meghosszabbításhoz, megújításhoz

15 000

508.

Típusjogosítás adminisztratív meghosszabbítása

7 000

Légiutas-kísérő szakszolgálati engedély

509.

Légiutas-kísérő szakszolgálati engedély megszerzés

20 000

510.

Légiutas-kísérő szakszolgálati engedély érvényességének meghosszabbítás és megújítás

16 000

Ejtőernyő

511.

Ejtőernyős oktató szakszolgálati engedély megszerzés

7 000

512.

Ejtőernyős oktató szakszolgálati engedély meghosszabbítás és megújítás

5 000

513.

Ejtőernyős beugrói jogosítás megszerzés

13 000

514.

Az 511–513. tételeknél a gyakorlati vizsga során a hatósági vizsgáztató felszállási díját a vizsgázó fizeti

9 000

Léginavigációs szolgálatot és légiforgalmi szolgáltatást ellátó szakszemélyzet

515.

Gyakornok légiforgalmi irányító szakszolgálati engedély megszerzés

19 000

516.

Légiforgalmi irányító szakszolgálati engedély vagy további jogosítás, jogosítás- kiterjesztés, munkahelyi kiterjesztés megszerzés

3 000

517.

Légiforgalmi irányító szakszolgálati engedély meghosszabbítás, megújítás

18 000

518.

Repüléstájékoztató szakszolgálati engedély vagy további jogosítás, jogosítás kiterjesztés, munkahelyi kiterjesztés megszerzés

11 000

519.

Repüléstájékoztató szakszolgálati engedély meghosszabbítás, megújítás

10 000

520.

Légiforgalmi tiszt szakszolgálati engedély vagy további jogosítás, jogosítás-kiterjesztés megszerzése

19 000

521.

Légiforgalmi tiszt szakszolgálati engedély meghosszabbítása

17 000

522.

Munkahelyi gyakorlati oktatói kiterjesztés (OJTI) megszerzés

7 000

523.

Légiforgalmi irányító munkahelyi vizsgáztató kiterjesztés (ULA) megszerzés

6 000

524.

Légiforgalmi irányító szaktudás értékelő kiterjesztés (LCA) megszerzés

5 000

Repülési szakszolgálat
5/2001. (II. 6.) KöViM rendelet 5. számú melléklet

525.

526.

Repülésüzemi tiszti szakszolgálati engedély meghosszabbító vizsga

18 000

Légijármű-szerelők

527.

Nemzeti/Part-66 szerinti légijármű-karbantartó szakszolgálati engedély első kiadása kategória és típus- vagy csoportjogosítás bejegyzése nélkül

8 000

528.

Légijármű-karbantartó szakszolgálati engedélyek nemzeti/Part-66 szerinti légijármű-karbantartó szakszolgálati engedélyre való konvertálása (a megadható összes kategória bejegyzésével, maximum 3 típus bejegyzésig)

14 000

529.

Nemzeti/Part-66 szerinti alapkategória bejegyzésének kérelmezése kategóriánként (első kiadáskor vagy módosításkor)

4 000

530.

Nemzeti/Part-66 szerinti típus, – vagy csoportjogosítás bejegyzésének kérelmezése típusonként vagy csoportonként (első kiadáskor vagy módosításkor)

4 000

531.

Nemzeti/Part-66 szerinti légijármű-karbantartó szakszolgálati engedély kérelemre történő megújítása (5 évenkénti)

9 000

532.

A fentiektől eltérő adatok változásának bejegyzése nemzeti/Part-66 szerinti légijármű-karbantartó szakszolgálati engedélybe

5 000

533.

Egy vagy több kategóriából vagy jogosításból korlátozás törlése nemzeti/Part-66 szerinti légijármű-karbantartó szakszolgálati engedélyből

24 000

534.

Part-66 légijármű-karbantartó szakszolgálati engedélyhez előírt alapvizsga alóli felmentés kérelmezése felmentés alapjául szolgáló képesítésenként

5 000

Légijármű-karbantartás oktató szervezetek
2042/2003 /EK rendelet

535.

Karbantartás oktató szervezet jóváhagyása (egy kategóriának megfelelő alapképzésre vagy egy típusképzésre)

276 000

536.

Légijármű – karbantartás oktató szervezet kérelmére induló 2042/2003 EK rendelet IV. Melléklet 147.B.120 pontja szerinti audit díja

138 000

537.

Karbantartási oktató szervezet engedélyének kiterjesztése típusképzésre vagy típus vizsgáztatásra típustanfolyamonként vagy típusvizsgánként, vagy valamely kategóriának megfelelő alapképzésre kategóriánként

74 000

538.

Légijármű-karbantartás oktató szervezet fentiekben nem részletezett változásainak jóváhagyása

46 000

539.

540.

Part-66 szerinti típustanfolyam egyszeri lebonyolításának engedélyezése típus tanfolyamonként

64 000

541.

Part-66 66.B.405 szerinti vizsgához adott kreditekről szóló jelentés jóváhagyása modulonként

28 000

Repülési oktató szervezetek
Korm. Rend. 5. § (5) bekezdés 9. pontja

542.

Oktatási tanterv, utasítás, képzési tematika hatósági jóváhagyása

26 000

543.

Képzési Program engedélyezése

13 000

544.

Ultralight légijárművekre vonatkozó oktatási tanterv, utasítás, képzési tematika hatósági jóváhagyása

14 000

545.

Alapképzési szervezet (RF) engedélyezése

46 000

546.

Repülési Képzési szervezet (FTO) engedélyezése

129 000

547.

Típusjogosítás Képzési szervezet (TRTO) engedélyezése

276 000

548.

Alapképzési szervezet (RF) engedélyének kiterjesztése, változtatása

26 000

549.

Repülési képzési szervezet (FTO) engedélyének kiterjesztése, változtatása

63 000

550.

Típusjogosítás Képzési szervezet (TRTO) engedélyének kiterjesztése, változtatása

72 000

551.

Repülési oktató szervezet engedélyének egyéb módosítása

39 000

552.

Légijármű-szimulátor létesítésének és üzemben tartásának engedélyezési eljárása

47 000

553.

Repülési eljárást gyakorló berendezés engedélyezési eljárása

30 000

554.

Veszélyes áru kezelőket oktató szervezet vagy személy hatósági engedélyezése

6 000

Léginavigációs szolgálatot és légiforgalmi szolgáltatást ellátó szakszemélyzet képzési szervezetek, nyelvismereti vizsgáztatást végző szervezetek
Korm. Rend. 5. § (5) bekezdés 25. pontja

555.

Léginavigációs szolgálatot és légiforgalmi szolgáltatást ellátó szakszemélyzet képzési szervezet engedélyezése

97 000

556.

Léginavigációs szolgálatot és légiforgalmi szolgáltatást ellátó szakszemélyzet képzési szervezet engedélyének kiterjesztése

48 000

557.

Léginavigációs szolgálatot és légiforgalmi szolgáltatást ellátó szakszemélyzet képzési szervezet engedélye érvényességi idejének meghosszabbítása

55 000

558.

Légiforgalmi irányítók és repüléstájékoztatók nyelvismereti vizsgáztatásának engedélyezése

114 000

559.

Légiforgalmi irányítók és repüléstájékoztatók nyelvismereti vizsgáztatási engedély érvényességi idejének meghosszabbítása

55 000

560.

Léginavigációs szolgálatot és légiforgalmi szolgáltatás ellátó szakszemélyzet tantervének, munkahelyi képzési tervének jóváhagyása

30 000

561.

Léginavigációs szolgáltató és légiforgalmi szolgáltatás ellátó szakszemélyzet továbbképzési programjának jóváhagyása

30 000

Szakszolgálati engedélyekhez kapcsolódó egyéb eljárások
Korm. Rend. 5. § (5) bekezdés 2. pontja

562.

JAA tagállam által kiadott engedélyek kiadó államának megváltoztatása

44 000

563.

Nem JAA tagállam által kiadott engedélyek honosítása

52 000

564.

Szakszolgálati engedély nyelvi kiterjesztés

18 000

565.

Nem JAA tagállam által kiadott engedélyek érvényesítése (validáció) hajózószemélyzeti tag részére

26 000

566.

STD-k használatának engedélyezése üzemeltetők, képzési szervezetek részére (User Approval)

30 000

IX. LÉGIKÖZLEKEDÉSI SZAKSZEMÉLYZET EGÉSZSÉGÜGYI ALKALMASSÁGÁNAK MINŐSÍTÉSÉVEL ÉS OKTATÁSÁVAL KAPCSOLATOS HATÓSÁGI ELJÁRÁSOK
Korm. Rend. 5. § (5) bekezdés 10. pontja, 14/2002. (II. 26.) KöViM–EüM együttes rendelet

567.

A légiközlekedési szakszemélyzet repülő-egészségügyi alkalmasságának első hatósági minősítése

7 000

568.

A légiközlekedési szakszemélyzet repülő-egészségügyi időszakos hatósági minősítése az 1-es és 3-as egészségügyi osztályban

6 000

569.

A légiközlekedési szakszemélyzet repülő-egészségügyi időszakos hatósági minősítése a 2-es osztályban

4 000

570.

Kérelemre történő hatósági orvosi repüléstechnikai ellenőrzés

9 000

571.

A JAR-ok által előírt repülő-egészségügyi, pszichológiai és a repülés emberi tényezőivel kapcsolatos oktatási és vizsgáztatási tematikák engedélyezése

15 000

X. LÉGIKÖZLEKEDÉS VÉDELMÉVEL KAPCSOLATOS HATÓSÁGI ELJÁRÁSOK
Korm. Rend. 5. § (5) bekezdés 40–43. pontja, 169/2010. (V. 11.) Korm. rendelet, 300/2008 EK rendelet,
185/2010 EU rendelet

572.

Légiközlekedés-védelmi tervek és módosításuk jóváhagyása

138 000

573.

Légiközlekedés-védelmi tisztek kijelölésének jóváhagyása

28 000

574.

Légiközlekedés-védelmi képzési tervek és védelmi (belső) minőségbiztosítási programok, valamint módosításuk jóváhagyása

58 000

575.

Légiközlekedés-védelmi berendezések, eszközök (185/2010/EU rendelet mellékletének 12. fejezetében megjelölt eszközök) üzembe helyezésének, alkalmazásának jóváhagyása

55 000

576.

Meghatalmazott ügynökök, ismert szállítók, fedélzeti ellátmány meghatalmazott beszállítójának jóváhagyása

184 000

577.

A légiközlekedés védelme szempontjából kis repülőtérnek minősítési eljárás

176 000

578.

Légiközlekedés-védelmi oktatói engedélyek kiadása, módosítása, kiterjesztése, érvényességi idejének meghosszabbítása

92 000

579.

Légiközlekedés-védelmi oktató szervezet engedélyezése

230 000

580.

Repülőtér szigorított védelmi területére történő belépés során személyek ellenőrzés alóli részleges vagy teljes mentesítése, valamint tiltott eszközök bevitelének, speciális ellenőrzés alá vetésének engedélyezése (személyenként)

15 000

XI. EGYÉB ELJÁRÁSI DÍJ

581.

Kihasználatlan légiközlekedési jog igénybevétele iránti kérelem elbírálása

322 000

582.

Adatszolgáltatás kérelemre A/4 oldalanként, földi kiszolgálási engedély esetén tevékenységenként

5 000

583.

Az időszakos hatósági felülvizsgálati időpont elhalasztása kérelemre a vonatkozó díjtétel 50%-a

584.

Az ügyfél hibájából bekövetkező érdemi hatósági vizsgálat elmaradása vagy eredménytelen kiszállás alkalmával felszámított díjtétel a vonatkozó pont 50%-a

585.

Jogszabályi rendelkezés késedelmes teljesítése esetén a vonatkozó díjtétel 150%-a

586.

Légiközlekedési hatóság szakhatósági eljárása

9 000

587.

Szakértői tevékenység kérelmének véleményezése 14/2010. (II. 5.) Korm. rendelet

7 000

XII. A SORON KÍVÜLI HATÓSÁGI ELJÁRÁSOK DÍJA

Ha az ügyfél kérelmére jelen mellékletben foglalt hatósági eljárást:

588.

Munkaszüneti napokon kell lefolytatni: az adott tétel alapdíjának 100%-át kell felszámítani

589.

10 napon belüli, illetve munkaidőn túli ügyintézés esetében: az adott tétel alapdíjának 50%-át kell felszámítani

XIII. REPÜLŐTÉR IGÉNYBEVÉTELÉÉRT FIZETENDŐ DÍJAKRA VONATKOZÓ SZABÁLYZAT JÓVÁHAGYÁSA

Lt. 41. § (3) bekezdése

Az évente 250 000 utas feletti forgalmat bonyolító nemzetközi kereskedelmi repülőtér esetében

590.

A repülőtér üzemben tartója által készített, a légijármű által történő igénybevételért fizetendő díjak meghatározásának részletes szabályait tartalmazó szabályzat jóváhagyása, illetve e szabályzat módosításának jóváhagyása

109 000

XIV. PILÓTA NÉLKÜLI LÉGIJÁRMŰVEKKEL KAPCSOLATOS HATÓSÁGI ELJÁRÁSOK

591.

Pilóta nélküli légijármű-rendszer, valamint a pilóta nélküli légijármű-rendszer üzembentartó nyilvántartásba vétele

2 000

592.

Változás a pilóta nélküli légijármű-rendszer tulajdonosának adataiban vagy a légijármű-rendszer üzembentartói nyilvántartás adataiban

2 000

593.

Törlés a nyilvántartásból

1 000

594.

Könnyű pilóta nélküli légijármű üzemben tartási tanúsítvány (LUC) kiadása

230 020

595.

Műveleti engedélyek

95 570

596.

Igazolás kiállítása nyilvántartásba vételről

4 090

XV. Légiközlekedési védelmi háttérellenőrzési eljárás

597.

Légiközlekedés védelmi háttérellenőrzési eljárás

30 100

1

Az 1. § (2) bekezdése a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 5. § (1) bekezdésével megállapított, a 3/2024. (I. 18.) ÉKM rendelet 2. § a) pontja szerint módosított szöveg.

2

Az 1. § (2a) bekezdését a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 5. § (2) bekezdése iktatta be, a 3/2024. (I. 18.) ÉKM rendelet 2. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

3

Az 1. § (2b) bekezdését a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 5. § (2) bekezdése iktatta be, a 3/2024. (I. 18.) ÉKM rendelet 2. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

5

Az 1. § (4) bekezdését a 87/2004. (VI. 14.) GKM rendelet 2. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

6

Az 1. § (6) bekezdése a 20/2012. (IV. 26.) NFM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

7

A 2. § (1)–(2) bekezdését az 1/2017. (I. 3.) NFM rendelet 24. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

8

A 2. § (2a) bekezdését a 20/2012. (IV. 26.) NFM rendelet 2. §-a iktatta be, szövege a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 6. § b) pontja, a 3/2024. (I. 18.) ÉKM rendelet 2. § c) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 2. § (2b) bekezdését a 20/2012. (IV. 26.) NFM rendelet 2. §-a iktatta be, szövege a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 6. § c) pontja, a 3/2024. (I. 18.) ÉKM rendelet 2. § c) pontja szerint módosított szöveg.

10

A 2. § (3) bekezdését a 86/2005. (X. 21.) GKM rendelet 23. §-a iktatta be, a 3/2024. (I. 18.) ÉKM rendelet 2. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

11

A 3. § (1) bekezdése az 1/2017. (I. 3.) NFM rendelet 24. § (1) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

12

A 3. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze az 1/2017. (I. 3.) NFM rendelet 24. § (1) bekezdés b) pontja, a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 6. § d) pontja szerint módosított szöveg.

13

A 4. § a) pontját a 87/2004. (VI. 14.) GKM rendelet 2. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

14

A 4. § b) pontja a 20/2012. (IV. 26.) NFM rendelet 5. §-a szerint módosított szöveg.

15

A 4. § c) pontja a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 6. § e) pontja szerint módosított szöveg.

16

A 4. § d) pontját a 20/2012. (IV. 26.) NFM rendelet 6. §-a hatályon kívül helyezte.

17

A 4. § e) pontját a 87/2004. (VI. 14.) GKM rendelet 2. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 98/2005. (XI. 14.) GKM rendelet 2. §-a iktatta be.

18

A 4. § f) pontját a 3/2024. (I. 18.) ÉKM rendelet 2. § e) pontja újból hatályon kívül helyezte.

19

Az 5. § (2) bekezdését a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 10. §-ának 242. pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére