• Tartalom

6/2002. (XI. 5.) KvVM rendelet

6/2002. (XI. 5.) KvVM rendelet

az ivóvízkivételre használt vagy ivóvízbázisnak kijelölt felszíni víz, valamint a halak életfeltételeinek biztosítására kijelölt felszíni vizek szennyezettségi határértékeiről és azok ellenőrzéséről1

2017.01.01.

A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 89. §-ának (3) bekezdésében, valamint 110. §-a (8) bekezdésének m) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egészségügyi, szociális és családügyi miniszterrel, valamint a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterrel egyetértésben a következőket rendelem el:

A rendelet hatálya

1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed

a) az ország határain belül található, ivóvíz kivételére használt vagy ivóvízbázisnak kijelölt felszíni vizekre,

b) a halak életfeltételeinek biztosítása érdekében a külön jogszabályban kijelölt, védelemre vagy vízminőség-javításra szoruló felszíni vizekre,

c)2 azokra a jogi személyekre, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre és természetes személyekre, akik (amelyek) az a) és b) pontban meghatározott vizek tulajdonosai, használói, illetőleg akik (amelyek) tevékenysége e vizek minőségére hatással vannak.

(2) A rendelet hatálya nem terjed ki a halastavi és intenzív haltermelés céljait szolgáló természetes vagy mesterséges tavak vizére.

Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában

a)3 ivóvízkivételre használt vagy ivóvízbázisnak kijelölt felszíni víztest (a továbbiakban: felszíni ivóvízbázis): minden olyan felszíni víztest, amelyből közvetlen vízkivétellel olyan vizet nyernek, illetőleg terveznek nyerni, amely átlagosan napi 10 m3-nél több, emberi fogyasztásra szánt víz kitermelésére, vagy több mint 50 személy ellátására szolgál;

b) a halak életfeltételeinek biztosítása érdekében kijelölt, védelemre vagy javításra szoruló felszíni vizek (a továbbiakban: halas vizek): külön jogszabályban meghatározott azon vízfolyások és állóvizek, amelyek környezeti minőségi jellemzői alapján fenntartható módon képesek biztosítani, illetve a vízszennyezettség csökkentése vagy megszüntetése esetén képesek lennének biztosítani a vízre jellemző őshonos halfajok természetes biológiai sokféleségét. A halas vizek típusai:

ba)4 pisztrángos (salmonid) vizek: azon halas vizek, amelyek pisztráng szinttájú halfajokkal jellemezhetők, illetve képesek lesznek ezen fajok életfeltételeinek biztosítására és a 4. számú mellékletben előírt vízszennyezettségi határértékeket nem meghaladó szennyezettségűek [sebes pisztráng (Salmo trutta m. fario), fürge csele (Phoxinus phoxinus), kövi csík (Barbatula barbatula) stb.],

bb) márnás vizek: azon halas vizek, amelyek márna szinttájú halfajokkal jellemezhetők, illetve képesek lesznek ezen fajok életfeltételeinek biztosítására és a 4. számú mellékletben előírt vízszennyezettségi határértékeket nem meghaladó szennyezettségűek [padue (Chondrostoma nasus), márna fajok (Barbus spp.), bucó fajok (Zingel spp.), leánykoncér (Rutilius pigus virgo) stb.],

bc)5 dévéres (cyprinid) vizek: azon halas vizek, amelyek jellemzően a dévér szinttájú, valamint a tavi, illetve a mocsári halfajokkal jellemezhetők, illetve képesek lesznek ezen fajok életfeltételeinek biztosítására és a 4. számú mellékletben előírt vízszennyezettségi határértékeket nem meghaladó szennyezettségűek [dévér (Abramis brama), vörösszárnyú keszeg (Scardinius erythrophthalamus), sügér (Perca fluviatilis), csuka (Esox lucius), ponty (Cyprinus carpio), lápi póc (Umbra krameri), angolna (angulilla anguilla) stb.];

c) a halas vizek halainak ökológiai vízigénye: az a fizikai – beleértve a halas vizek mennyiségi viszonyait is –, valamint kémiai és biológiai minőségi jellemzőkkel jellemezhető állapot, amelyek az adott víztér természetes vagy természetközeli állapotú környezeti adottságaihoz alkalmazkodott halállomány szerkezeti és működési sajátosságait fenntartható módon biztosítani képes;

d) mintavételi hely:

da) felszíni ivóvízbázis vízminőségének ellenőrzése esetén: az a hely, ahol a felszíni vízből a vizet ivóvízként való felhasználáshoz kiveszik, illetve kivételét tervezik (felszíni vízkivételi mű) még a tisztítási folyamatba való bevezetés előtt,

db)6 halas vizek minőségének ellenőrzése esetén: az illetékes vízvédelmi hatóság (a továbbiakban: hatóság) által a 13. § (2) bekezdése szerint egyedileg megállapított hely;

e) referencia mérési módszer: valamely vízminőségi jellemző meghatározására szolgáló mérési eljárás, melynek mérési jellemzői (kimutatási határ, precizitás, pontosság) bármely alkalmazni kívánt eljárás esetén minimálisan betartandók;

f) természetes feldúsulás: az a folyamat, amikor egy adott víztömeg a vízgyűjtő területéről nem-antropogén terhelésből származó anyagokat vesz fel.

Általános vízminőség-védelmi követelmények

3. § (1)7 A felszíni ivóvízbázisnak, valamint halas vizeknek kijelölt felszíni vizek jó állapotának elérését, illetőleg megőrzését a 4. számú mellékletben meghatározott vízszennyezettségi határértékek betartásával kell biztosítani. A vízminőségi állapotot befolyásoló kibocsátási határértékek betartásáért a felszíni vízbe vezető, külön jogszabályban8 meghatározott kibocsátó a felelős.

(2) A különböző társadalmi, gazdasági, környezetvédelmi, műszaki fejlesztési tervek készítése során és az egyes létesítmények, tevékenységek tervezésekor, létesítésekor, működtetésekor az e rendelet szerinti vízszennyezettségi határértékeket figyelembe kell venni.

Felszíni ivóvízbázisok vízminőségi követelményei

4. § (1)9 A felszíni ivóvízbázisok besorolását e rendelet 6. számú melléklete tartalmazza. A további felszíni ivóvízbázisnak szánt vizek besorolását a hatóság – a népegészségügyi feladatkörében eljáró járási hivatalnak, az 5000 főnél több lakost ellátó ivóvízművek esetében a népegészségügyi feladatkörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalnak (a továbbiakban: egészségügyi hatóság) egyetértésével – annak tudomására jutása időpontjától számított 1 éven belül elvégzi.

(2) A felszíni ivóvízbázisok besorolása az alábbi vízminőségi jellemzőkből adódó szükséges kezelési módszerek szerint történik:

a) egyszerű fizikai kezelés és fertőtlenítés (A1),

b) normál fizikai kezelés, kémiai kezelés és fertőtlenítés (A2),

c) intenzív fizikai és kémiai kezelés, majd további kezelés és fertőtlenítés (A3).

(3)10 A felszíni ivóvízbázis (1) bekezdés szerinti kategóriába sorolásához a hatóság vízminőségi állapotfelmérést végez. Az állapotfelmérés során legalább húsz vízminőségi mérést kell elvégezni, lehetőleg egyenletes időközönként, az 1. számú melléklet szerinti minőségi jellemzőknek megfelelően. Az állapotfelméréshez a vízkivételi mű üzemeltetője által végzett mérések eredményeit is figyelembe kell venni, ha azok megfelelnek a 2. számú melléklet követelményeinek. Az üzemeltető köteles a hatóságnak adatot szolgáltatni az általa végzett felszíni vízminőségi mérések eredményeiről.

(4) A kezelési módszerek szerint besorolt felszíni ivóvízbázis vízminőségromlását eredményező beavatkozás, tevékenység a besorolás időpontja után nem végezhető.

5. § (1) Ivóvízkivételre nem hasznosítható, illetve ivóvízbázisnak nem jelölhető ki az a felszíni víz, amelynek bármelyik vízszennyezettségi jellemzője meghaladja az 1. számú mellékletben előírt, A3 kategória szerinti határértékeket.

(2)11 A hatóság egyedi esetben az ivóvízkivételt engedélyezheti, ha a megfelelő kezelési eljárások után – ideértve az elegyítést is – az ivóvíz minőségi jellemzői a külön jogszabályban előírtaknak megfelelnek.

6. § (1) Az 1. számú melléklet szerinti vízszennyezettségi határértékek átmenetileg figyelmen kívül hagyhatók a következő különleges esetekben, amennyiben az ivóvízminőségi követelmények biztosításához megfelelő tisztítási technológia kerül alkalmazásra:

a) árvizek vagy természeti katasztrófák esetén,

b) kivételes időjárási körülmények miatt, az 1. számú mellékletben (**)-gal megjelölt minőségi jellemzőknél,

illetve kizárólag olyan esetekben, ha az ivóvízellátás másképpen nem biztosítható:

c) bizonyos anyagok természetes úton a felszíni vízben történő feldúsulása esetén,

d) a sekély tavakban és állóvíz jellegű felszíni vizek esetében, az 1. számú mellékletben (*)-gal jelölt minőségi jellemzők tekintetében;

(2) A vízszennyezettségi határértékek figyelmen kívül hagyása nem érinti a külön jogszabály12 szerinti ivóvízminőségi előírások teljesítésének kötelezettségét.

Felszíni ivóvízbázis minőségi állapotának

ellenőrzési szabályai

7. § (1)13 A felszíni ivóvízbázis vízszennyezettségi határértékeinek betartását hatóság legalább a 3. számú melléklet szerinti gyakorisággal ellenőrzi. Az ellenőrzéseket egyéves időtartamra úgy kell elosztani, hogy annak eredménye megfelelően tükrözze az ellenőrzött víz tényleges minőségi jellemzőit.

(2) Az ellenőrző méréseket elsősorban a 2. számú mellékletben előírt referencia módszerekkel kell végezni. Ha a vizsgálat során ettől eltérő módszert alkalmaznak, akkor a vizsgálatot végző laboratóriumnak bizonyítania kell, hogy a kapott eredmények a referencia módszerek alkalmazásával kapott eredményekkel egyenértékűek vagy annál jobbak.

(3) A mintavételi helyen vett vízmintának jellemzőnek kell lennie az ellenőrzött víz minőségére.

(4)14 A mintavételi helyen vett vízminta ellenőrzését követően a vizsgálat eredményét hatóság nyilvántartja, és arról minden év december 31-éig a 8. számú melléklet szerint adatot szolgáltat az Országos Vízügyi Főigazgatóságnak.

8. § (1) A felszíni ivóvízbázis rendszeres ellenőrzése során a vízkivételi mű üzemeltetőjének ellenőrző mérései is figyelembe vehetők, ha megfelelnek a 2. számú melléklet szerinti követelményeknek. A víz minősége akkor elfogadható, ha ugyanazon mintavételi helyen vett minták vízszennyezettségi értékei egy adott szennyező anyagot tekintve a minták 95%-ban megfelelnek az 1. számú mellékletben meghatározott minőségi jellemzők határértékeinek és a nem megfelelő minták is megfelelnek a (2) bekezdésben foglalt feltételeknek. Ha az éves ellenőrzés értékelése során egy adott szennyező anyagra 20 mérési eredmény nem áll rendelkezésre, akkor minden mérési eredménynek meg kell felelnie az 1. számú melléklet szerinti határértékeknek.

(2) A vízminőség azon minták esetében nem megfelelő, melyeknél:

a) a vízszennyezettség egy adott szennyező anyagra vonatkozóan meghaladja a határérték 150%-át, kivéve a hőmérséklet, a pH, az oldott oxigén és a mikrobiológiai minőségi jellemzőket, vagy

b) a pH érték az A3 kategóriára az 1. számú mellékletben megadott tartományon kívül esik, vagy

c) a hőmérséklet a 25 °C-ot meghaladja, vagy

d) a víz közegészségügyi szempontból veszélyes,

e) az éves vizsgálati időszakban végzett ellenőrző mérések sorozatában bármely egymást követő két mérés eredménye egy adott minőségi jellemzőre vonatkozóan meghaladja a határértéket.

(3) Az (1) bekezdés szerinti százalékok számításánál nem kell figyelembe venni a vízszennyezettségi határértékeknél magasabb értékeket, ha a határérték-túllépés egyértelműen árvíz, rendhagyó időjárási viszonyok vagy természeti katasztrófák következményeire vezethető vissza.

9. § (1) Ha a vízminőségi ellenőrző mérések eredményei szerint az adott mintavételi helyen az egyes minőségi jellemzők mért értékei legalább 50%-kal kedvezőbbek, mint az 1. számú melléklet szerinti vízszennyezettségi határértékek, a hatóság csökkentheti a mintavétel és vizsgálat 3. számú mellékletében előírt gyakoriságát a jelentősen a határértékek alatt maradó szennyező minőségi jellemzők vonatkozásában úgy, hogy évente legalább egy mérés elvégzését a szóban forgó minőségi jellemzőre is biztosítani kell.

(2) Amennyiben az ellenőrzés során megállapítható, hogy a víz szennyezettsége túllépte a határértéket, akkor a hatóság megvizsgálja, hogy a határérték-túllépés

a) a 12. §-ban szabályozott esetek, vagy

b) vízszennyezés

miatt következett-e be.

(3)15 A környezetvédelmi hatóság megállapításait írásban közli a vízkivételi mű üzemeltetőjével és a közegészségügyi hatósággal.

(4) A (2) bekezdés b) pontban foglalt vízszennyezés okainak lehetséges megszüntetésére és a vízszennyezettségi határértékek biztosítására a hatóság a következő intézkedéseket teszi:

a) megállapítja a felszíni ivóvízbázis szennyezettségének mértékét,

b) vizsgálatokat végez a határérték-túllépések okainak megállapítására és a vízszennyezést okozó azonosítására,

c) a további vízszennyezés megakadályozására a vízszennyezést okozó kibocsátót szennyezéscsökkentési intézkedési terv készítésére kötelezi, és annak végrehajtását határozatban elrendeli.

(5)16 Rendkívüli vízszennyezés esetén hatóság

a) megállapítja a felszíni ivóvízbázis szennyezettségének mértékét,

b)17 elvégzi a kárelhárításhoz szükséges vízszennyezettségi vizsgálatokat, és felügyeli az illetékes vízügyi igazgatóság által végzett kárelhárítás lefolytatását,

c) intézkedéseket tesz a rendkívüli vízszennyezést okozó azonosítására és a rendkívüli vízszennyezés okának megállapítására,

d) rendkívüli vízszennyezési bírságot szab ki, a külön jogszabályban18 foglaltak alapján.

A halas vizek19

10. § A pisztrángos, márnás és dévéres vizek kategóriájába kijelölt vizekre vonatkozó vízszennyezettségi minőségi jellemzőket a 4. számú melléklet tartalmazza.

11. § (1)20 A halas vizek kijelölését követő öt éven belül biztosítani kell, hogy a vízminőség megfeleljen a 4. számú mellékletben meghatározott vízszennyezettségi határértékeknek.

(2)21 A halas vizekre vonatkozóan az (1) bekezdésben meghatározott öt évet követően a 4. számú mellékletben foglalt vízszennyezettségi határértékeknél nagyobb szennyezettség nem engedhető meg.

(3) A halas vizek vízminőségi követelményeinek biztosításához külön jogszabály22 előírásai szerint meghatározott vízvédelmi intézkedési programot kell készíteni.

(4)23 A vízvédelmi intézkedési program elkészítése érdekében a hatóság kötelezi a kibocsátókat szennyezéscsökkentési intézkedési terv elkészítésére és annak végrehajtására.

12. § (1)24 A halas vizekre vonatkozó, a 4. számú melléklet I. táblázatában *-gal jelölt minőségi jellemzők tekintetében a vízszennyezettségi határértékektől való átmeneti eltérések a következő esetekben engedhetők meg:

a) árvizek vagy természeti katasztrófák esetén, továbbá rendkívüli időjárási körülmények miatt,

b) ha a vízben bizonyos anyagok természetes módon feldúsulnak, s ennek következtében a 4. számú melléklet szerinti határértékek nem teljesíthetők.

(2) Az (1) bekezdés a) és b) pontja esetében rendszeres ellenőrzés szükséges.

A halas vizek minőségének ellenőrzési

szabályai

13. § (1)25 A környezetvédelmi hatóság legalább a 4. számú melléklet II. táblázata szerinti gyakorisággal ellenőrzi a vonatkozó vízszennyezettségi határértékek teljesítését.

(2)26 A mintavétel pontos helyét, a mintavételi ponthoz legközelebb lévő vízszennyező forrástól való távolságot, valamint a mintavételi pont vízfelszínhez viszonyított mélységét, a helyi környezeti feltételek alapján – a meglévő vízminőségi törzshálózati pontok figyelembevételével – hatóság állapítja meg.

(3) A vízszennyezettségi határértékek teljesítésének vizsgálatát a 4. számú mellékletben előírt referencia módszerekkel kell végezni. Ha a vizsgálat során ettől eltérő módszert alkalmaznak, akkor a vizsgálatot végző laboratóriumnak bizonyítania kell, hogy a kapott eredmények a 4. számú mellékletben meghatározott módszerek alkalmazásával kapott eredményekkel egyenértékűek.

(4)27 A halas vizek vízszennyezettségi határértékei ellenőrzőméréseinek vizsgálatát követően annak eredményeit hatóság nyilvántartja, és arról minden év december 31-éig a 9. számú melléklet szerint adatot szolgáltat a vízvédelemért felelős miniszternek, valamint a természetvédelmi hatóságnak és a természetvédelemért felelős miniszternek.

14. § (1) A halas víz – egész évre vonatkoztatva – akkor felel meg a követelményeknek, ha egy adott mintavételi helyen, 12 hónapos időszakon keresztül, a 4. számú melléklet II. táblázatában meghatározott minimális gyakorisággal vett minták az alábbiak szerint megfelelnek a 4. számú melléklet I. táblázatban meghatározott értékeknek:

a) a lebegőanyag, az ötnapos biokémiai oxigénigény (BOI5), a szabad ammónia, az összes ammónia, a nitrit, a szabad klór, az összes cink, az oldott réz, az ortofoszfát, a vezetőképesség és a nitrát minőségi jellemzőkre a minták 95%-a esetében. Amennyiben a mintavétel gyakorisága havi egy alkalomnál ritkább, mind az említett minőségi jellemzők értékeinek, mind a vonatkozó megjegyzéseknek valamennyi mintánál teljesülni kell;

b) az oldott oxigén minőségi jellemzőre vonatkozóan a 4. számú mellékletben felsorolt százalékos értékek teljesülnek;

c) az a) pontban megadott vízszennyezettségi minőségi jellemzőket tekintve, a víz szennyezettség az esetek 5%-ában sem érheti el a határérték 150%-át;

d) a hőmérsékletre és a pH-ra vonatkozó határértékeknek minden mintavétel esetén teljesülniük kell.

(2) Az (1) bekezdés szerinti százalékarányok számításánál nem kell figyelembe venni azokat az eseteket, amikor a víz minősége nem felel meg a 4. számú melléklet szerint meghatározott értékeknek, ha a nem megfelelő minőség árvíz vagy természeti katasztrófa, rendkívüli időjárási körülmények, valamint természetes feldúsulás eredményeként alakult ki.

15. § (1) A 4. számú melléklet II. táblázata szerinti mintavételezési gyakoriság – egyes minőségi jellemzők tekintetében – évente egy alkalomra csökkenthető, ha a vonatkozó mérési eredmények jelentősen jobbak a megfelelő vízszennyezettségi határértékeknél (legalább a határérték 50%-a), és előreláthatóan nem áll fönn a vízminőség romlásának veszélye.

(2)28 Ha az ellenőrzés során – a minták vizsgálati eredménye alapján – megállapítható, hogy a határértékek nem teljesültek, hatóság megvizsgálja, hogy a túllépés

a) a 12. §-ban szabályozott esetek, vagy

b) vízszennyezés

miatt következett-e be.

(3)29 A (2) bekezdés b) pontjában foglalt vízszennyezés okainak lehetséges megszüntetésére és a vízszennyezettségi határértékek biztosítására hatóság a következő intézkedéseket teszi:

a) megállapítja a halas víz szennyezettségének mértékét,

b) vizsgálatokat végez a határérték túllépés okának megállapítására és a vízszennyezést okozó azonosítására,

c) a további vízszennyezés megakadályozására a vízszennyezést okozó kibocsátót szennyezés csökkentési intézkedési terv készítésére kötelezi, és annak végrehajtását határozatban elrendeli.

(4)30 Rendkívüli vízszennyezés esetén hatóság:

a) megállapítja a halas víz szennyezettségének mértékét,

b)31 elvégzi a kárelhárításához szükséges vízszennyezettségi vizsgálatokat, és felügyeli az illetékes vízügyi igazgatóság által végzett kárelhárítás lefolytatását,

c) intézkedéseket tesz a rendkívüli vízszennyezést okozó azonosítására és a rendkívüli szennyezés okának megállapítására,

d) rendkívüli vízszennyezési bírságot szab ki a külön jogszabályban32 foglaltak alapján,

e) egyeztetéseket folytat le a vízszennyezésekkel kapcsolatos halélettani kérdésekben, valamint halpusztulás esetén a halászatról és a horgászatról szóló jogszabályokra figyelemmel33,

f) megállapítja a halak ökológiai vízigénye nem megfelelőségének okát, és egyeztet az érintett társhatóságokkal a szükséges vízmennyiség és vízminőség biztosítása érdekében.

A halas vizek megállapítására vonatkozó külön rendelkezések

16. §34 (1) Az 5. számú melléklet szerinti kategóriák alapján, az egyes kategóriákba sorolt halas vizeket e rendelet 7. számú melléklete tartalmazza.

(2)35 A kijelölés időpontjában előre nem látható okok miatt a hatóság felülvizsgálhatja az egyes halas vizekre vonatkozó kijelöléseket.

(3)36 A hatóság a felülvizsgálat alapján – az illetékes halászati felügyelőség véleményének figyelembevételével – szükség szerint 5 évente javaslatot tesz az 5. számú melléklet alapján a halas vizek 7. számú melléklet szerinti kijelölésének módosítására, amelyet a javaslat megtételének időpontjától számított 1 éven belül kell elvégezni.

17. §37 Az országhatárokat átszelő vagy országhatárokat alkotó vizekre vonatkozóan – a halas vizek kijelölését követően – a vízvédelemért felelős miniszter az érintett ország képviselőivel egyeztetést kezdeményez.

17/A. §38 Az Európai Bizottság részére a halak életének megóvása érdekében védelmet vagy javítást igénylő édesvizek minőségéről szóló, 2006. szeptember 6-i 2006/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 14. cikk és 15. cikk szerinti tájékoztatásról a vízvédelemért felelős miniszter gondoskodik.

A rendelet előírásainak alkalmazási szabályai

egyedi vízminőségi állapotváltozás esetére

18. § (1) A rendelet hatálybalépésekor érvényes vízszennyezettségi határértékeknél jobb vízminőségi jellemzőkkel rendelkező felszíni vizeknél állapotromlás nem engedhető meg.

(2) Az e rendeletben előírt, a vízminőség javítására vonatkozó intézkedések sem közvetlenül, sem közvetve nem növelhetik az intézkedés alá nem tartozó felszíni vizek szennyezettségét.

Záró rendelkezések

20. § (1) Ez a rendelet 2003. január 1-én lép hatályba.

(2)39 Ez a rendelet a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:

a) a Tanács 75/440/EGK irányelve (1975. június 16.) a tagállamokban ivóvízkivételére szánt felszíni víz minőségi követelményeiről,

b) az Európai Parlament és a Tanács 2006/44/EK irányelve (2006. szeptember 6.) a halak életének megóvása érdekében védelmet vagy javítást igénylő édesvizek minőségéről,

c) a Tanács 79/869/EGK irányelve (1979. október 9.) a tagállamokban az ivóvízkivételre szánt felszíni víz mérésének módszereiről, valamint mintavételének és elemzésének gyakoriságáról,

d) a Tanács 77/795/EGK határozata (1977. december 12.) a Közösségben található felszíni édesvíz minőségére vonatkozó közös információcsere-eljárás létrehozásáról.

e)40 az Európai Parlament és a Tanács 2000/60/EK irányelve (2000. október 23.) a vízpolitika terén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról, 2., 7. cikk.

1. számú melléklet a 6/2002. (XI. 5.) KvVM rendelethez41


A felszíni ivóvízbázis szennyezettségi határértékei kezelési kategóriák szerint

Sor-
szám

Minőségi jellemzők

Mértékegység

Kezelési kategóriák

A1

A2

A3

1.

pH

6.5–8.5

5.5–9.5

5.5–9.5

2.

Szín (egyszerű szűrést követően)

mg/l Pt skála

20(**)

100(**)

200(**)

3.

Összes lebegőanyag

mg/l lebegőanyag

25

4.

Hőmérséklet

°C

25(**)

25(**)

25(**)

5.

Vezetőképesség

μScm–120 °C-on

2500

2500

2500

6.

Szag

(hígítási faktor
25 °C-on)

3

10

20

7.*

Nitrát

mg/l NO3

50(**)

50(**)

50(**)

8.

Fluorid

mg/l F

1.5

2

2

10.*

Oldott vas

mg/l Fe

0.3

2

2

11.*

Oldott mangán

mg/l Mn

0.05

0.3

1

12.

Réz

mg/l Cu

0.05(**)

2

2

13.

Cink

mg/l Zn

3

5

5

14.

Bór

mg/l B

1

1

1

15.

Arzén

mg/l As

0.01

0.01

0.1

16.

Kadmium

mg/l Cd

0.005

0.005

0.005

17.

Összes króm

mg/l Cr

0.01

0.01

0.01

18.

Ólom

mg/l Pb

0.01

0.05

0.05

19.

Szelén

mg/l Se

0.01

0.01

0.01

20.

Higany

mg/l Hg

0.001

0.001

0.001

21.

Bárium

mg/l Ba

0.1

1

1

22.

Cianid

mg/l CN

0.05

0.05

0.05

23.

Szulfát

mg/l SO4

250

250(**)

250(**)

24.

Klorid

mg/l Cl

250

250

250

25.

Felületaktív anyagok (metilénkékkel reagálók)

mg/l (lauril-
szulfát)

0.2

0.2

0.5

26. *

Foszfát

mg/l P2O5

1

1

1

27.

Fenolok (fenol-index)

mg/l C6H5OH

0.001

0.005

0.1

28.

Oldott vagy emulgeált szénhidrogének (petroléteres extrakciót követően)

mg/l

0.05

0.2

1

29.

Policiklusos aromás szénhidrogének (PAH)

mg/l

0.0002

0.0002

0.001

30.

Összes növényvédő szer hatóanyag

mg/l

0.001

0.0025

0.005

31.*

Kémiai oxigénigény (KOI)

mg/l O2

30

70

100

32.*

Oldott oxigén telítettség

% O2

>70

>50

>30

33.*

Biokémiai oxigénigény (BOI5)
(20 °C-on, nitrifikálás nélkül)

mg/l BOI5

<3

<7

<10

34.

Nitrogén Kjeldahl-módszerrel (NO3 nélkül)

mg/l N

2

4

6

35.

Ammónia

mg/l NH4

0.5

1,5

4 (X)

36.

Extrahálható anyagok

mg/l e.a.

0.2

1

2

37.

Összes koliform 37 °C

/100 ml

100

50 000

200 000

38.

Fekál koliformok

/100 ml

40

20 000

80 000

39.

Fekál sztreptokokkuszok

/100 ml

40

10 000

50 000

40.

Szalmonella

/1000 ml

Nincs jelen
5000 ml-ben

5

20


Az ivóvízzé alakításhoz szükséges kezelés:
A1 = Egyszerű fizikai kezelés és fertőtlenítés.
A2 = Normál fizikai kezelés, kémiai kezelés és fertőtlenítés.
A3 = Intenzív fizikai és kémiai kezelés, majd további kezelés és fertőtlenítés.

2. számú melléklet a 6/2002. (XI. 5.) KvVM rendelethez

Az e rendelet 1. számú mellékletében meghatározott minőségi jellemzők értékeinek mérésével szemben támasztott követelmények

Minőségi jellemző

Pontosság/
precizitás*
(%)

Méréstartomány
kategóriák a pontosság,
precizitás
követelményekhez

Kimutatási
határ*
(%)

Referencia
módszer

pH

0,2 pH

MSZ 448–22:1985

Szín

20/10

10

MSZ 448–2:1967

Összes lebegőanyag

10

10

MSZ 12750–6:1971

Hőmérséklet

MSZ 448–2:1967

Elektromos vezetőképesség

10

10

MSZ EN 27888:1998

Szag

MSZ 260–2:1955

Nitrát

15

> 40 mg/l

10

MSZ 448–12:1982

10

< 40 mg/l

Fluorid

15

10

MSZ 448–17:1986

Oldott vas

15

10

MSZ 448–4:1983

Oldott mangán

15

0,02 mg/l

MSZ 1484–2:1993

Réz

10

10

MSZ 1484–3:1998

Cink

10

10

MSZ 1484–3:1998

Bór

MSZ 10889–2:1981

Arzén

10

10

MSZ 1484–3:1998

Kadmium

10

10

MSZ 1484–3:1998

Összes króm

10

10

MSZ 1484–3:1998

Ólom

10

10

MSZ 1484–3:1998

Szelén

10

10

MSZ 1484–3:1998

Higany

10

10

MSZ 1484–3:1998

Bárium

10

10

MSZ 1484–3:1998

Cianid

15

10

MSZ 260–30:1992

Szulfát

10

10

MSZ 12750–16:1988

Klorid

10

10

MSZ 448–15:1982

Felületaktív anyagok
(ANA detergens)

15

< 2 mg/l

10

MSZ EN 903:1998

10

> 2 mg/l

Foszfát

15

< 2 mg/l

10

MSZ 448–18:1977

10

< 2 mg/l

Fenolok (fenol-index)

20

1 μg/l

MSZ 1484–1:1992

Oldott vagy emulgált
szénhidrogének

20

< 100 μg/l

10

15

> 100 μg/l

Policiklikus aromás szénhidrogének

25

25

Növényvédő szerek

20

< 20

0,1–5 μg/l

MSZ 12749

Kémiai oxigénigény KOId

15

10%

MSZ 12750–21:1971

Oldott oxigén telítettség

15

MSZ ISO 5313:1993

Biokémiai oxigénigény BOI5

20

0, 5 mg/l

MSZ EN 1899–2:2000

Szerves nitrogén

20

> 2 mg/l

0,3 mg/l

MSZ ISO 7150–1:1993

15

< 2 mg/l

Ammónium

20

< 2 mg/l

10%

MSZ ISO 7150–1:1993

15

> 2 mg/l

Extrahálható anyagok

20

Összes coliformszám 37 °C

Fekális coliformok

Fekális streptococcus

Szalmonella

*A kimutatási határ az egyes komponenseknél koncentrációban, illetve százalékban kifejezett érték.

3. számú melléklet a 6/2002. (XI. 5.) KvVM rendelethez


A felszíni ivóvízbázis mintavételezésének
és vizsgálatának minimális éves gyakorisága, minőségi jellemző csoportonként42

Ellátott lakosság

Kezelési kategória

A1

A2

A3

Minőségi jellemző csoport

I

II

III

I

II

III

I

II

III

≤ 10 000

2

2

2

2

2

2

2

2

2

> 10 000
≤ 30 000

2

2

2

2

2

2

3

2

2

> 30 000
≤ 100 000

2

2

2

4

2

2

6

2

2

> 100 000

3

2

2

8

4

2

12

4

2



Minőségi jellemző csoportok a mintavétel és mérési gyakoriság szerint

I

II

III

Minőségi jellemző

Minőségi jellemző

Minőségi jellemző

1

pH

10

Oldott vas

8

Fluorid

2

Szín

11

Oldott mangán

14

Bór

3

Összes lebegőanyag

12

Réz

15

Arzén

4

Hőmérséklet

13

Cink

16

Kadmium

5

Vezetőképesség

23

Szulfát

17

Összes króm

6

Szag

25

Felületaktív anyagok

18

Ólom

7

Nitrát

27

Fenolok

19

Szelén

24

Klorid

34

Nitrogén Kjeldahl-módszerrel

20

Higany

26

Foszfát

37

Összes coliform

21

Bárium

31

Kémiai oxigénigény (KOI)

38

Fekáliás coliformok

22

Cianid

32

Oldott oxigén telítettség

28

Oldott vagy emulgeált szénhidrogének

33

Biokémiai oxigénigény (BOI5)

35

Ammónium

29

Poliaromás szénhidrogének

30

Összes növényvédő szer hatóanyag

36

Extrahálható anyagok

39

Fekáliás sztreptokokkuszok

40

Szalmonella

4. számú melléklet a 6/2002. (XI. 5.) KvVM rendelethez


A halas vizek vízszennyezettségi határértékei és mérésükkel szemben támasztott követelmények43

I. táblázat44

I. táblázat

A halas vizek vízszennyezettségi határértékei

Minőségi jellemzők

Pisztrángos
víz

Márnás
víz

Dévéres
víz

Hőmérséklet (°C)*

18

25

30

Hőmérséklet-változás (°C)**

1,5

3

53

Oldott oxigén a mérések 100%-ában (mg/l)

7

6,5

4

Oxigén telítettség a mérések 100%-ában (%)

80

70

40

Oldott oxigén a mérések 50%-ában (mg/l)

9

8

6

Oxigén telítettség a mérések 50%-ában (%)

95

90

70

Lebegőanyag (mg/l)*

25

35

50

Vezetőképesség (S/cm)

500

700

1000

pH*

6–8,5

6–8,5

6–9

BOI5 (mg/l)

4

6

10

Ortofoszfát (mg/l)

0,05

0,1

0,2

Összes foszfor (mg/l)

0,1

0,2

0,4

Szabad ammónia (mg/l)

0,005

0,025

0,025

Összes ammónium (mg/l)

0,2

0,5

1

Nitrit (mg/l)

0,01

0,03

0,1

Nitrát (mg/l)

5

10

10

Fenolok (mg/l)

0,005

0,005

0,005

Szénhidrogének (mg/l)

0,05

1

3

Szabad klór (mg/l)

0,005

0,005

0,005

Oldott cink (mg/l)

0,05

0,1

0,3

Oldott réz (mg/l)

0,005

0,01

0,05

Oldott vas (mg/l)

0,1

0,2

0,5

Oldott mangán (mg/l)

0,05

0,2

0,2


Megjegyzés:
Az ortofoszfát ion határértékei foszfor koncentrációra, a nitrogénformáké nitrogén koncentrációra vonatkoznak.
A *-gal jelölt minőségi jellemzők tekintetében a rendelet 12. § (1) bekezdésében megállapított esetekben a vízszennyezettségi határértékektől való átmeneti eltérések megengedhetők.
**: a hőkibocsátási ponttól az áramlás irányában (a keveredési zóna szélén) mért hőmérséklet legfeljebb a jelölt mértékben lépheti túl a nem érintett terület hőmérsékletét.


II. táblázat
Az I. táblázatban felsorolt minőségi jellemzők mérésével szemben támasztott követelmények

Minőségi jellemző

A minőségi jellemzők mérésével szemben támasztott módszertani követelmények

Pontosság/
Precizitás*

Kimutatási
határ*

Referencia módszer

Minimális gyakoriság

1. Hőmérséklet

0,1 °C

MSZ 448–2:1967

Hetente, a közkibocsátási ponttól az áramlás irányában és azzal szemben is

2. Oldott oxigén

15%

MSZ ISO 5313:1993

Havonta, legalább egy olyan minavételi napon, amelyre a minta a kis oxigénkoncentrációt reprezentálja

3. Lebegőanyag

10%

MSZ 12750–6:1971

Negyedévenként

4. Elektromos vezetőképesség

10%

10%

MSZ EN 27888:1998

Negyedévenként

5. pH

0,2 pH

MSZ 448–22:1985

Havonta

6. Biokémiai oxigénigény

20%

0,5 mg/l

MSZ EN 1899–2:2000

Negyedévenként

7. Ortofoszfát

10%

10%

MSZ 448–18:1977

Negyedévenként

8. Összes foszfor

15%

0,05 mg/l

MSZ 448–18:1977

Negyedévenként

9. Szabad ammónia

20%

10%

MSZ ISO 7150–1:1993

Negyedévenként

10. összes ammónium

20%

10%

MSZ ISO 7150–1:1993

Havonta

11. Nitrit

15

0,01 mg/l

MSZ 448–12:1982

Negyedévenként

12. Nitrát

10%

10%

MSZ 448–12:1982

Negyedévenként

13. Fenolok

20%

1μg/l

MSZ 1484–1:1992

Negyedévenként

14. Szénhidrogének

Havonta

15. Szabad klór

MSZ 260–18:1984

Havonta

16. Oldott cink

10%

10%

MSZ 1484–3:1998

Havonta

17. Oldott réz

10%

10%

MSZ 1484–3:1998

Negyedévenként

18. Oldott vas

10%

10%

MSZ 1484–3:1998

Negyedévenként

19. Oldott mangán

10%

10%

MSZ 1484–3:1998

Negyedévenként

* A határértékek (I. táblázat) százalékában kifejezve, egyes komponenseknél koncentrációban lett megadva a kimutatási határ követelmény.

5. számú melléklet a 6/2002. (XI. 5.) KvVM rendelethez

Irányelvek a halas vizek, vagy a vízszennyezettség csökkentésére szoruló felszíni vizek kijelöléséhez45

1.46 A halas vizeket vagy a vízszennyezettség csökkentésére szoruló felszíni vizeket a következő kategóriákba sorolás alapján kell kijelölni.

a) KV1 kategóriába tartozó felszíni vizek közé kell sorolni azokat a víztesteket, melyek vízkémiai és vízfizikai minőségi jellemzői megfelelnek a 4. számú melléklet szerinti vízszennyezettségi határértékeiknek, és természetes vagy természetközeli halközösséget tartanak fenn.

b) KV2 kategóriába tartozó felszíni vizek közé kell sorolni azokat a víztesteket, melyek vízkémiai és vízfizikai minőségi jellemzői megfelelnek a 4. számú melléklet szerinti vízszennyezettségi határértékeiknek, de nem képesek teljes mértékben biztosítani a természetes vagy természetközeli halközösség életfeltételeit.

c) KV3 kategóriába tartozó felszíni vizek közé kell sorolni azokat a víztesteket, melyek vízkémiai és vízfizikai minőségi jellemzői nem felelnek meg a 4. számú melléklet szerinti vízszennyezettségi határértékeiknek, de a vízszennyezettség csökkentése vagy a halak ökológiai igényét kielégítő vízminőség és vízmennyiség biztosítása után képesek lesznek az adott vízre jellemző természetes vagy természetközeli halközösség fenntartására.

2. A halas vizeket a 2. § b) pontjában meghatározott jellemzők alapján az 1. ponttal összhangban pisztrángos, márnás vagy dévéres víz kategóriába kell sorolni.

6. számú melléklet a 6/2002. (XI. 5.) KvVM rendelethez47



A felszíni ivóvízbázisok

Vízfolyás, állóvíz neve

Vízkivétel helye (fkm)

A 4. § szerinti kategória

Vízvédelmi Hatóság

Keleti-főcsatorna

48+340

A3

Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Tisza, jobb part

336+650

A3

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Bán-patak

10+300

A2

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Bódva-patak

5+300

A2

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Bódva-patak

0+080

A2

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Csatorna-patak

0+500

A1

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Köszörű-patak

0+370

A2

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Gyöngyös-patak

41+700

A2

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Szalajka-patak

4+295

A2

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Balaton, déli part, Fonyód

A1

Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Balaton, déli part, Zamárdi

A1

Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Balaton, északi part, Balatonfüred

A1

Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Balaton, északi part, Balatonkenese

A1

Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Balaton, déli part, Siófok

A1

Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Balaton, déli part, Balatonszéplak

A1

Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Hasznosi tározó, Kövicses-patak

8+200

A2

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Komra-völgyi tározó, Komra-patak

1+094

A2

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság

7. számú melléklet a 6/2002. (XI. 5.) KvVM rendelethez48



A halas vizek

Halas vízként kijelölt felszíni víz

Határoló szelvényszámok (fkm)

Határok megnevezése

A 2. § b) pontja szerinti kategória

Az 5. számú melléklet szerinti kategória

Vízvédelmi Hatóság

Galla-patak

0+000–11+100

a vízvédelmi hatóság illetékességi területen teljes hosszban

Pisztrángos víz

KV3

Győr-Moson-
Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Rába

0+000–10+550

Mosoni-Duna torkolat és Marcal torkolat között

Dévéres víz

KV3

Győr-Moson-
Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Tapolca-patak

4+500–8+600

Hegymagas vízmérce és Tapolca vízmérce között

Dévéres víz

KV3

Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Tisza

627+800–569+000

a záhonyi vízmérce és a Lónyay torkolat között

Márnás és dévéres vizek közötti átmenet

KV2

Szabolcs-Szatmár-
Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Szinva-patak

20+500–14+482

a közúti híd és a papírgyári duzzasztó mű fölötti szelvény között

Pisztrángos víz

KV3

Borsod-Abaúj-
Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Keleti-főcsatorna

0+000–98+156

a torkolat és a bakonszegi zsilip között

Dévéres víz

KV3

Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Hármas-Körös

42+000–90+270

a vízvédelmi hatóság illetékességi területen teljes hosszban

Dévéres víz

KV3

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

8. számú melléklet a 6/2002. (XI. 5.) KvVM rendelethez49

Adatszolgáltatási lap(ok) a felszíni ivóvízbázisokról

1. Az adatszolgáltató és az adatszolgáltatásra vonatkozó információk

Az adatszolgáltató vízvédelmi hatóság neve:

A felszíni ivóvízbázis vizsgálatának kezdete (év/hónap/nap):

A vizsgálati eredmények: ............. év ..................... hónap ................ napra vonatkoznak.

Az adatszolgáltatás elkészítésének dátuma:

2. A felszíni ivóvízbázis azonosítása

A felszíni ivóvízbázis neve:

Határoló szelvényszámok (km):

Határok megnevezése:

A felszíni ivóvízbázis kategóriája R. 4. és 5. § figyelembevételével:

A kijelölésre került folyóvíz hosszúsága (m):

A kijelölésre került tó területe (m2):

3. Mintavételi hely azonosítása

Mintavételi hely neve:

Mintavételi hely sorszáma (törzsszám, egyéb azonosító):

Mintavételi hely földrajzi elhelyezkedése

EOV X:

EOV Y:

Földrajzi szélesség:

Földrajzi hosszúság:

4. Az előző pontban ismertetett mintavételi helyről vett vízminta laboratóriumi vizsgálati eredménye

Mintavételi hely neve, azonosító kódja

pH

Szín (egyszerű szűrést követően)

Összes lebegőanyag

Hőmérséklet

Vezetőképesség

Szag

Nitrát

Fluorid

Oldott vas

Oldott mangán

Réz

Cink

Bór

Arzén

Kadmium

Összes króm

Ólom

Szelén

Higany

Bárium

Cianid

Szulfát

Klorid

Felületaktív anyagok (metilénkékkel reagálók)

Foszfát

Fenolok (fenol-index)

Oldott vagy emulgeált szénhidrogének (petroléteres extrakciót követően)

Policiklusos aromás szénhidrogének (PAH)

Összes növényvédő szer hatóanyag

Kémiai oxigénigény (KOI)

Oldott oxigén telítettség

Biokémiai oxigénigény (BOI5) (20 °C-on, nitrifikálás nélkül)

Nitrogén Kjeldahl-módszerrel (NO3 nélkül)

Ammónia

Extrahálható anyagok

Összes koliform 37 °C

Fekál koliformok

Fekál sztreptokokkuszok

Szalmonella

5. A vízminőségi határértékek túllépése

A rendeletben szereplő határértékeket a következő komponensek lépik túl:

A határérték túllépés oka:

A felszíni víz szennyezését okozta:

9. számú melléklet a 6/2002. (XI. 5.) KvVM rendelethez50

Adatszolgáltatási lap a halas vizekről

1. Az adatszolgáltató és az adatszolgáltatásra vonatkozó információk

Az adatszolgáltató vízvédelmi hatóság neve:

A felszíni víz, mint „halas víz”, vizsgálat kezdete (év/hónap/nap):

A vizsgálati eredmények: ............. év ..................... hónap ................ napra vonatkoznak.

Az adatszolgáltatás elkészítésének dátuma:

2. A halas vizek azonosítása

A felszíni víz neve:

Határoló szelvényszámok (km):

Határok megnevezése:

A 2. § b) szerinti kategória:

A 5. számú melléklet szerinti kategória:

A kijelölésre került folyóvíz hosszúsága (m):

A kijelölésre került tó területe (m2):

3. Mintavételi hely azonosítása

Mintavételi hely neve:

Mintavételi hely kódja (sorszáma, törzsszám, egyéb azonosító):

Mintavételi hely földrajzi elhelyezkedése

EOV X:

EOV Y:

Földrajzi szélesség:

Földrajzi hosszúság:

4. Az előző pontban ismertetett mintavételi helyről vett vízminta laboratóriumi vizsgálati eredménye (adja meg a minta vizsgálati eredményeit R. II. táblázatában szereplő „Minimális gyakoriság” oszlopa szerint)

Mintavételi hely neve, azonosító kódja:

Hőmérséklet °C

Hőmérséklet-változás °C

Oldott oxigén a mérések 100%-ában (mg/l)

Oxigén telítettség a mérések 100%-ában (%)

Oldott oxigén a mérések 50%-ában (mg/l)

Oxigén telítettség a mérések 50%-ában (%)

Lebegőanyag (mg/l)

Vezetőképesség (S/cm)

pH

BOI5 (mg/l)

Ortofoszfát (mg/l)

Összes foszfor (mg/l)

Szabad ammónia (mg/l)

Összes ammónium (mg/l)

Nitrit (mg/l)

Nitrát (mg/l)

Fenolok (mg/l)

Szénhidrogének

Szabad klór (mg/l)

Oldott cink (mg/l)

Oldott réz (mg/l)

Oldott vas (mg/l)

Oldott mangán (mg/l)

Egyéb mért komponensek:
A komponens határértékének vagy a megfelelőség megadásával,
jogszabályi hivatkozással.

5. A vízminőségi határértékek túllépése

A rendeletben szereplő határértékeket a következő komponensek lépik túl:

A határérték túllépés oka:

A felszíni víz szennyezését okozta:

1

A rendeletet az 1/2023. (I. 12.) BM rendelet 22. §-a hatályon kívül helyezte 2023. január 12. 23 órával.

2

Az 1. § c) pontja a 22/2014. (III. 14.) VM rendelet 9. §-a szerint módosított szöveg.

3

A 2. § a) pontja a 34/2008. (XII. 31.) KvVM rendelet 6. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

4

A 2. § b) pontjának ba) alpontja a 17/2007. (V. 10.) KvVM rendelet 8. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

5

A 2. § b) pontjának bc) alpontja a 17/2007. (V. 10.) KvVM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

6

A 2. § d) pont db) alpontja az 52/2014. (XI. 28.) BM rendelet 2. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

7

A 3. § (1) bekezdése a 24/2004. (XII. 18.) KvVM rendelet 7. §-ának a) pontja szerint módosított szöveg.

8

A felszíni vizek minősége védelmének egyes szabályairól szóló 203/2001. (X. 26.) Korm. rendelet 6. § j) pontja.

10

A 4. § (3) bekezdése az 52/2014. (XI. 28.) BM rendelet 2. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

12

Az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről szóló 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet.

13

A 7. § (1) bekezdése az 52/2014. (XI. 28.) BM rendelet 2. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

14

A 7. § (4) bekezdését a 24/2004. (XII. 18.) KvVM rendelet 2. §-a iktatta be, szövege az 52/2014. (XI. 28.) BM rendelet 2. § (2) bekezdés d) pontja és (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

15

A 9. § (3) bekezdése a 3/2005. (II. 22.) KvVM rendelet 7. §-ának (3) bekezdésével megállapított szöveg. [A 9. § (3) bekezdésében az 52/2014. (XI. 28.) BM rendelet 2. § (3) bekezdésével elrendelt módosítás, amely szerint hatályát veszti az „a környezetvédelmi” szövegrész, nem vezethető át.

16

A 9. § (5) bekezdés nyitó szövegrésze az 52/2014. (XI. 28.) BM rendelet 2. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

17

A 9. § (5) bekezdés b) pontja a 147/2011. (XII. 23.) VM rendelet 17. § d) pontja szerint módosított szöveg.

18

A felszíni vizek minősége védelmének egyes szabályairól szóló 203/2001. (X. 26.) Korm. rendelet 23. §-a.

19

A 10. §-át megelőző cím a 24/2004. (XII. 18.) KvVM rendelet 7. §-ának a) pontja szerint módosított szöveg.

20

A 11. § (1) bekezdése a 24/2004. (XII. 18.) KvVM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

21

A 11. § (2) bekezdése a 24/2004. (XII. 18.) KvVM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

22

A felszíni vizek minősége védelmének egyes szabályairól szóló 203/2001. (X. 26.) Korm. rendelet 6. §-a.

23

A 11. § (4) bekezdése az 52/2014. (XI. 28.) BM rendelet 2. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

24

A 12. § (1) bekezdésének felvezető szövege a 17/2007. (V. 10.) KvVM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

25

[A 13. § (1) bekezdésében az 52/2014. (XI. 28.) BM rendelet 2. § (3) bekezdésével elrendelt módosítás, amely szerint hatályát veszti az „a környezetvédelmi” szövegrész, nem vezethető át.]

26

A 13. § (2) bekezdése az 52/2014. (XI. 28.) BM rendelet 2. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

27

A 13. § (4) bekezdését a 24/2004. (XII. 18.) KvVM rendelet 4. §-a iktatta be, szövege az 52/2014. (XI. 28.) BM rendelet 2. § (2) bekezdés e) pontja és (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

28

A 15. § (2) bekezdése az 52/2014. (XI. 28.) BM rendelet 2. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

29

A 15. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze az 52/2014. (XI. 28.) BM rendelet 2. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

30

A 15. § (4) bekezdés nyitó szövegrésze az 52/2014. (XI. 28.) BM rendelet 2. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

31

A 15. § (4) bekezdés b) pontja a 147/2011. (XII. 23.) VM rendelet 17. § (d) pontja szerint módosított szöveg.

32

A felszíni vizek minősége védelmének egyes szabályairól szóló 203/2001. (X. 26.) Korm. rendelet 23. §-a.

33

A halászatról és a horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény 36. §-a és a halászatról és a horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény végrehajtásának egyes szabályairól szóló 78/1997. (XI. 4.) FM rendelet 23. §-a.

34

A 16. § a 17/2007. (V. 10.) KvVM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

35

A 16. § (2) bekezdése az 52/2014. (XI. 28.) BM rendelet 2. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

36

A 16. § (3) bekezdése az 52/2014. (XI. 28.) BM rendelet 2. § (2) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg. [A 16. § (3) bekezdésében az 52/2014. (XI. 28.) BM rendelet 2. § (2) bekezdés b) pontjával elrendelt módosítás, amely szerint az „az illetékes környezetvédelmi hatóság” szövegrész helyébe az „a hatóság” szöveg lép, nem vezethető át.]

37

A 17. § az 52/2014. (XI. 28.) BM rendelet 2. § (2) bekezdés g) pontja szerint módosított szöveg.

38

A 17/A. §-t a 17/2007. (V. 10.) KvVM rendelet 5. §-a iktatta be, szövege az 52/2014. (XI. 28.) BM rendelet 2. § (2) bekezdés g) pontja szerint módosított szöveg.

39

A 20. § (2) bekezdése a 17/2007. (V. 10.) KvVM rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

40

A 20. § (2) bekezdés e) pontját a 34/2008. (XII. 31.) KvVM rendelet 6. § (5) bekezdése iktatta be.

41

Az 1. számú melléklet a 24/2004. (XII. 18.) KvVM rendelet 6. §-ának a) pontjával megállapított szöveg.

42

A 3. számú melléklet címe a 24/2004. (XII. 18.) KvVM rendelet 7. §-ának a) pontja szerint módosított szöveg.

43

A 4. számú melléklet címe a 24/2004. (XII. 18.) KvVM rendelet 6. §-ának b) pontjával megállapított szöveg.

44

A 4. számú melléklet I. táblázata a 17/2007. (V. 10.) KvVM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

45

Az 5. számú melléklet címe a 24/2004. (XII. 18.) KvVM rendelet 7. §-ának a) pontja szerint módosított szöveg.

46

Az 5. számú melléklet 1. pontja a 24/2004. (XII. 18.) KvVM rendelet 7. §-ának a) pontja szerint módosított szöveg.

47

A 6. számú mellékletet a 24/2004. (XII. 18.) KvVM rendelet 6. §-ának c) pontja iktatta be, szövege az 52/2014. (XI. 28.) BM rendelet 2. § (1) bekezdés a) pontjával megállapított szöveg.

48

A 7. számú mellékletet a 24/2004. (XII. 18.) KvVM rendelet 6. § c) pontja iktatta be, szövege az 52/2014. (XI. 28.) BM rendelet 2. § (1) bekezdés b) pontjával megállapított szöveg.

49

A 8. számú mellékletet a 24/2004. (XII. 18.) KvVM rendelet 6. § c) pontja iktatta be, szövege az 52/2014. (XI. 28.) BM rendelet 2. § (2) bekezdés h) pontja szerint módosított szöveg. [A 8. számú mellékletben az 52/2014. (XI. 28.) BM rendelet 2. § (2) bekezdés i) pontjával elrendelt módosítás nem vezethető át.]

50

A 9. számú mellékletet a 24/2004. (XII. 18.) KvVM rendelet 6. § c) pontja iktatta be, szövege az 52/2014. (XI. 28.) BM rendelet 2. § (2) bekezdés h) és j) pontja szerint módosított szöveg. [A 9. számú mellékletben az 52/2014. (XI. 28.) BM rendelet 2. § (2) bekezdés k) pontjával elrendelt módosítás nem vezethető át.]

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére