• Tartalom

6/2003. (IV. 4.) IM–BM együttes rendelet

6/2003. (IV. 4.) IM–BM együttes rendelet

a házi őrizet végrehajtásáról1

2014.01.01.

A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 604. §-a (2) bekezdésének h) pontjában kapott felhatalmazás alapján – a legfőbb ügyésszel egyetértésben – a következőket rendeljük el:

1. § (1) Ha a bíróság a terhelt házi őrizetét rendeli el, a házi őrizet céljára azt a lakást és az ahhoz tartozó bekerített helyet (a továbbiakban: kijelölt lakás) jelöli ki, amelyben a terhelt életvitelszerűen tartózkodik.

(2) Házi őrizet elrendelése esetén a bíróság közli a terhelttel, hogy a kijelölt lakást csak a bíróság határozatában megjelölt célból, az ott írt időben és távolságra (úti célra) hagyhatja el.

(3)2 Ha a bíróság úgy rendelkezik, hogy a rendőrség a házi őrizet előírásainak megtartását a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel is ellenőrizze, ezt a terhelttel a házi őrizetet elrendelő határozatban közli.

2. § (1) A bíróság a házi őrizet elrendeléséről, meghosszabbításáról, fenntartásáról, megszüntetéséről szóló határozatát megküldi a terhelt házi őrizet céljára kijelölt lakásának helye szerint illetékes rendőrkapitányságnak.

(2) A házi őrizet megszüntetéséről szóló határozatot haladéktalanul, a fenntartásáról vagy a meghosszabbításáról szóló határozatot pedig olyan időben kell megküldeni, hogy a kijelölt lakás helye szerint illetékes rendőrkapitányságra a házi őrizet tartamának utolsó napját megelőzően megérkezzen.

3. §3 (1) A rendőrség a házi őrizet előírásai megtartásának ellenőrzését elláthatja

a) járőr útján,

b) eseti ellenőrzéssel, vagy

c) ha a bíróság így rendelkezik, a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel.

(2)4 A rendőrség a házi őrizet előírásai megtartásának ellenőrzését folyamatos rendőri ellenőrzéssel látja el, ha

a) a bíróság a házi őrizet előírásai megtartásának ellenőrzését a terhelt mozgását nyomon követő eszközzel azért nem rendelte el, mert az eszköz alkalmazásának technikai feltételei nem állnak fenn,

b) a bíróság a házi őrizet előírásai megtartásának ellenőrzését a terhelt mozgását nyomon követő eszközzel rendelte el, az elrendeléstől a telepítésig terjedő időben, vagy

c) a terhelt ellenőrzése az (1) bekezdés a) vagy b) pontjában meghatározott módon nem biztosítható.

(3) A rendőrség a 4. § (1) bekezdése szerint ellenőrzött kötelezettségek megszegéséről a bíróságot haladéktalanul értesíti, és ha ennek törvényes feltétele fennáll, a terheltet őrizetbe veszi.

(4) A terhelt őrizetbe vételéről és az annak alapjául szolgáló cselekményről, illetőleg kötelességszegésről a kijelölt lakás helye szerint illetékes rendőrkapitányság a vádirat benyújtásáig az ügyben eljáró nyomozóhatóságot vagy a nyomozást felügyelő ügyészt, a bírósági eljárásban az eljárást folytató bíróságot haladéktalanul értesíti.

(5) Az őrizet időtartamára az általános szabályok az irányadók azzal, hogy az ügyész, illetőleg a bíróság rendelkezése alapján a terheltet azonnal szabadon kell bocsátani.

4. § (1) A rendőrség a terheltnek a házi őrizettel kapcsolatos kötelezettségeit illetően ellenőrzi, hogy a terhelt

a) a kijelölt lakáson tartózkodik-e,

b) a kijelölt lakást a bíróság határozatában megjelölt célból, az ott írt időben és távolságra (úti célra) hagyta-e el,

c) a lakóhelyét, illetőleg a tartózkodási helyét nem változtatta-e meg,

d) a mozgását nyomon követő technikai eszközt nem távolította-e el, vagy nem tette-e működésképtelenné, illetőleg, hogy azon más, a rendeltetésszerű működést befolyásoló változtatást nem végzett-e.

(2) A rendőrség a házi őrizet végrehajtása során a szükséges mértéken túl törvényes ok nélkül nem zavarhatja a terhelt magánéletét. Biztosítani kell, hogy az ellenőrzés során ne kerüljenek nyilvánosságra a terhelt magánéletének az üggyel össze nem függő körülményei.

(3)5

(4) A terheltet előzetesen tájékoztatni kell arról, hogy a házi őrizet végrehajtása során személyes adatait a hatóságok a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény, illetve a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény alapján kezelik. A házi őrizet végrehajtása során megszerzett, illetve a hatóság tudomására jutott személyes és különleges adatokat az ellenőrzéshez elengedhetetlen, arra alkalmas és ahhoz szükséges mértékben és ideig lehet kezelni; más esetben a személyes és különleges adatot törölni kell.

5. §6 (1) A bíróság a terhelt házi őrizetének a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel történő ellenőrzésének elrendelése előtt megkeresi a házi őrizetre kijelölendő lakás szerint illetékes rendőrkapitányságot, hogy a technikai eszköz alkalmazásához szükséges feltételek a kijelölendő lakás esetében biztosíthatóak-e. Ha a bíróság a házi őrizet előírásai megtartásának ellenőrzését a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel azért nem rendelte el, mert a rendőrség közlése szerint a házi őrizetre kijelölendő lakásban ezen eszköz alkalmazásának feltételei nem állnak fenn, az erre történő utalást a házi őrizetet elrendelő határozat indokolása tartalmazza.

(2) Ha az ügyész indítványozza a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszköz alkalmazását, az indítvány megtételét megelőzően megkeresi a házi őrizetre kijelölni indítványozandó lakás szerint illetékes rendőrkapitányságot, hogy a technikai eszköz alkalmazásához szükséges feltételek a kijelölni indítványozandó lakás esetében biztosíthatóak-e.

(3) Ha a bíróság a házi őrizet előírásai megtartásának ellenőrzését a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel rendeli el, a rendőrség felhívására a terhelt biztosítja a technikai eszköz testére történő rögzítését és a kijelölt lakásban a technikai eszköz telepítését.

(4) Ha a technikai eszközt a terhelt testére rögzítik, azt oly módon kell megtenni, hogy az a külvilág számára lehetőleg ne legyen látható, és a terheltet a mindennapi teendőinek megtételében ne akadályozza.

(5) A technikai eszköz átadásakor, illetve a terhelt testére rögzítésekor a rendőrség kioktatja a terheltet a technikai eszköz működésével kapcsolatos tudnivalókra, valamint a technikai eszközben okozott kár polgári jogi és büntetőeljárási jogi következményeire.

6. § (1) Ha a terhelt a házi őrizetre kijelölt lakóhelyét, illetőleg tartózkodási helyét meg kívánja változtatni, a bíróságnál – a vádirat benyújtásáig az ügyész útján – indítványozza a házi őrizetet elrendelő határozat módosítását. Ha a terhelt lakóhelye, illetőleg tartózkodási helye – a bíróság engedélyével – megváltozik, a bíróság erről értesíti a házi őrizettel kapcsolatos feladatokat addig végző rendőrkapitányságot, valamint az új lakóhely (tartózkodási hely) szerinti rendőrkapitányságot.

(2)7 Ha a házi őrizet ellenőrzését a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel hajtják végre, a bíróság a házi őrizetet elrendelő határozat módosítása előtt megkeresi a házi őrizet ellenőrzését végző rendőrkapitányságot annak érdekében, hogy a technikai eszköz alkalmazásához szükséges feltételek a kijelölendő lakás esetében biztosíthatóak-e. Ha a bíróság a házi őrizetre kijelölt lakás megváltoztatását engedélyezi, és a házi őrizet előírásai megtartásának ellenőrzését a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel azért nem rendeli el, mert a rendőrség közlése szerint a házi őrizetre kijelölendő lakásban ezen eszköz alkalmazásának feltételei nem állnak fenn, az erre történő utalást a házi őrizet elrendelését módosító határozat indokolása tartalmazza.

(3) A házi őrizet előírásai megtartásának ellenőrzését a továbbiakban a terhelt új lakóhelye (tartózkodási helye) szerint illetékes rendőrkapitányság látja el.

7. § A terhelt köteles a házi őrizetet elrendelő bírósági határozatot magánál tartani, és ha a rendőr igazoltatja, a határozatot a személyazonosító igazolványával együtt bemutatni.

7/A. §8 Az 1–7. § rendelkezéseit a lakhelyelhagyási tilalom elrendelése esetén értelemszerűen kell alkalmazni.

8. § Ez a rendelet 2003. július 1-jén lép hatályba, ezzel egyidejűleg a házi őrizet végrehajtásáról szóló 2/2000. (II. 26.) IM–BM együttes rendelet a hatályát veszti.

1

A rendeletet a 15/2018. (VI. 15.) IM rendelet 15. §-a hatályon kívül helyezte 2018. július 1. napjával.

2

Az 1. § (3) bekezdése a 35/2013. (XII. 23.) KIM rendelet 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

3

A 3. § a 7/2010. (III. 19.) IRM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

4

A 3. § (2) bekezdése a 35/2013. (XII. 23.) KIM rendelet 8. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

5

A 4. § (3) bekezdését a 35/2013. (XII. 23.) IM rendelet 9. §-a hatályon kívül helyezte.

6

Az 5. § a 35/2013. (XII. 23.) KIM rendelet 8. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

7

A 6. § (2) bekezdése a 35/2013. (XII. 23.) KIM rendelet 8. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

8

A 7/A. §-t a 30/2009. (VIII. 7.) IRM rendelet 9. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére