• Tartalom

21/2003. (VI. 24.) IM–PM–BM együttes rendelet

21/2003. (VI. 24.) IM–PM–BM együttes rendelet

a bűnügyi költségek előlegezéséről1

2013.07.01.

A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 604. §-a (2) bekezdésének c) pontjában kapott felhatalmazás alapján – a legfőbb ügyésszel egyetértésben – a következőket rendeljük el:

1. § (1) A bűnügyi költséget – ha jogszabály kivételt nem tesz – a rendelkezésére álló költségvetési fedezet terhére

a) az eljárás nyomozási szakaszában a nyomozóhatóság,

b) a nyomozási bíró és az ügyész eljárásában az ügyészség,

c) a vádemelést (bíróság elé állítás esetében a vádismertetést), a pótmagánvádló fellépését követően, a magánvádas eljárásban – kivéve, ha az ügyben a nyomozóhatóság nyomozást végez –, valamint a büntetés-végrehajtási bíró eljárása során a bíróság

előlegezi.

(2) A helyi önkormányzat jegyzője vagy más hatóság a bíróság vagy az ügyész megbízásából a büntetőeljárás érdekében szükséges eljárási cselekményt saját költségére végzi el, majd a felmerült és igazolt bűnügyi költséget részére a megbízó bíróság vagy ügyészség előlegezi.

(3) A helyi önkormányzat jegyzője vagy más hatóság, illetve más szerv, gazdálkodó szervezet az ügyész vagy a nyomozóhatóság megkeresésére a biztosítási intézkedést saját költségére végzi el, majd a felmerült és igazolt bűnügyi költséget részére a megkereső ügyészség vagy nyomozóhatóság előlegezi.

2. § (1) Az egyes költségeket a következő személyek előlegezik:

a) a terhelt készkiadását, valamint a terhelt meghatalmazott védőjének a készkiadását és díját a terhelt;

b) a magánvádló készkiadását, valamint a magánvádló képviselőjének készkiadását és díját a magánvádló;

c)2 a pótmagánvádló készkiadását, valamint a pótmagánvádló képviselőjének készkiadását és díját a pótmagánvádló, a személyes költségmentességben részesült pótmagánvádló esetében ezen költségeket a jogi segítségnyújtó szolgálat,

d) a magánfél készkiadását, valamint a magánfél képviselőjének (törvényes képviselőjének) készkiadását és díját a magánfél;

e) az egyéb érdekelt készkiadását, valamint az egyéb érdekelt képviselőjének (törvényes képviselőjének) készkiadását és díját az egyéb érdekelt;

f) a sértett készkiadását, valamint a sértett képviselőjének (törvényes képviselőjének) készkiadását és díját a sértett;

g) a segítő készkiadását és díját az a terhelt, tanú vagy törvényben meghatározott más személy előlegezi, akinek az érdekében tevékenységét kifejtette.

(2)3 Az őrizetbe vétellel, az előzetes letartóztatással, az ideiglenes kényszergyógykezeléssel, a kényszergyógykezeléssel, a szabadságvesztés és az elzárás végrehajtásával felmerült bűnügyi költséget a foganatosító szerv, a lakhelyelhagyási tilalommal és a házi őrizettel felmerült bűnügyi költséget a megtartását ellenőrző rendőri szerv előlegezi.

(3)4 Az őrizetben, előzetes letartóztatásban lévő, illetve elzárást vagy szabadságvesztés büntetést töltő terheltnek az eljáró hatóság elé állításával vagy szállításával felmerült költségeket a fogvatartást végrehajtó szerv előlegezi.

(4)5 A kirendelt szakértő vagy szaktanácsadó a szakértői vizsgálatot, a szakvéleményt az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló törvényben meghatározott költségelőleg alkalmazása kivételével saját költségére végzi el. A szakértő az eljárásával felmerült és igazolt készkiadását, valamint a szakértő, a tolmács és a tanú a nyomozóhatóság, az ügyész és a bíróság elé idézésre történt megjelenésével felmerült költségét kifizeti, majd részükre ezen bűnügyi költségeket a nyomozóhatóság, az ügyészség, vagy a bíróság előlegezi (megtéríti). A tolmács díját és költségtérítését a nyomozóhatóság, az ügyészség vagy a bíróság előlegezi.

(5) Ha a bizonyítás felvétele kiküldött bíró útján történik, a bírót kiküldő bíróság előlegezi a bűnügyi költséget. Ha a bizonyítás felvétele a megkeresett vagy a megkeresésre részben illetékes más bíróság útján történik, a bizonyítást ez a bíróság saját költségére veszi fel, majd az így felmerült bűnügyi költséget részére a megkereső bíróság előlegezi.

(6) A bíróság székhelyén kívül tartott helyszíni tárgyaláson vagy más eljárási cselekményen résztvevő ügyész kiküldetésével felmerült költséget az ügyészség előlegezi.

(7) A (2)–(5) bekezdésben meghatározott szervek és személyek az általuk előlegezett költségről az eljáró hatóságot haladéktalanul értesítik.

3. § (1) A nyomozóhatóság, az ügyészség és a bíróság költségjegyzékben jegyzi fel az általa előlegezett, valamint az egyéb szerv (személy) által kifizetett és vele közölt bűnügyi költségeket.

(2) Nem kell a költségjegyzékbe bejegyezni az elővezetéssel, a rendőri kíséréssel, továbbá a kényszerintézkedések, valamint a büntetések és az intézkedések végrehajtásával kapcsolatban felmerült költségeket.

(3) A büntetőügy irataihoz költségjegyzék nyomtatványt kell csatolni, ha a nyomozóhatóság a feljelentés kiegészítését vagy a nyomozást elrendelte, illetve a nyomozást elrendelése nélkül megindította. A költségjegyzéket a feljelentés kiegészítést vagy a nyomozást elrendelő, illetve a nyomozást elrendelése nélkül megindító feljegyzés (határozat) elé, azt megelőző lapszámmal ellátva az iratokhoz kell fűzni. A költségjegyzék mögé a költségjegyzékben szereplő tételek alapjául szolgáló bizonylatokat, vagy ezek másolatát el kell helyezni. A költségjegyzékbe történt bejegyzés tételszámát a vonatkozó utalványon is fel kell tüntetni. Ha az ügyben a nyomozás befejezéséig nem merült fel bűnügyi költség, erre a költségjegyzéken utalni kell.

(4) A költségjegyzékbe az ügyész vagy a bíróság által elrendelt nyomozás során felmerült bűnügyi költséget is be kell jegyezni.

(5) Az ügyész folytatólag jegyzi be a költségjegyzékbe az eljárása során felmerült és az előlegezett bűnügyi költséget. Ha a vádemelésig bűnügyi költség nem merült fel, a költségjegyzéken ezt feltünteti.

(6) A bíróság ugyancsak folytatólagosan jegyzi be a költségjegyzékbe az eljárása során felmerült és előlegezett bűnügyi költséget.

4. § Ha a terhelt, a védő vagy a sértett az eljárási cselekmények gyorsírással, kép- vagy hangfelvevővel vagy egyéb berendezéssel történő rögzítését indítványozza, ennek előrelátható költségét egyidejűleg a nyomozóhatóság vagy az ügyészség letéti számlájára kell befizetnie, illetve a bíróságon elnöki letétbe kell helyeznie. A felmerült költséget a nyomozóhatóság, az ügyész, illetve a bíróság ebből az összegből – a nem költségmentes polgári peres eljárás szabályai szerint – utalványozza.

5. § Ha a büntetőeljárás során a megidézett személy megjelenésével felmerült útiköltséget kell megtéríteni, a költségjegyzékbe a nyomozóhatóság, az ügyész és a bíróság azt az utazási költséget jegyzi be, amelynek megtérítésére a megidézett személy külön jogszabály szerint igényt tarthat.

6. § A hivatali gépkocsi hivatali célú használata és a büntetőeljárás során teljesített kiküldetés alkalmával a saját gépkocsi használatának engedélyezése esetén az útiköltség nem bűnügyi költség és azt a költségjegyzékbe nem kell bejegyezni.

7. § (1) Ez a rendelet 2003. július 1. napján lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

(2)6

(3) Az államot illető bűnügyi költségek behajtásáról és elszámolásáról, valamint a lefoglalt dologgal (bűnjellel) kapcsolatos bűnügyi költségről külön jogszabály rendelkezik.

1

A rendeletet a 11/2018. (VI. 12.) IM rendelet 6. §-a hatályon kívül helyezte 2018. július 1. napjával.

2

A 2. § (1) bekezdés c) pontja a 30/2010. (XII. 31.) KIM rendelet 20. §-ával megállapított szöveg.

3

A 2. § (2) bekezdése a 9/2013. (VI. 29.) KIM rendelet 66. §-ával megállapított szöveg.

4

A 2. § (3) bekezdése a 9/2013. (VI. 29.) KIM rendelet 66. §-ával megállapított szöveg.

5

A 2. § (4) bekezdése a 31/2012. (VI. 29.) KIM rendelet 10. §-a szerint módosított szöveg.

6

A 7. § (2) bekezdését a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 18. §-ának 73. pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére