• Tartalom

2003. évi LX. törvény

2003. évi LX. törvény

a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről1

2015.11.26.

Az Országgyűlés a biztosítottak érdekeinek védelme, az öngondoskodás ösztönzése, a biztosítás és a biztosítók iránti bizalom növelése, a biztosítás és a biztosítók nemzetgazdaságban betöltött szerepének erősítése, a biztosítási piac működőképességének, megbízhatóságának, a biztosítási tevékenység garanciáinak erősítése, a biztosítási tevékenység egységes, a vállalkozás szabadságát, a piaci szereplők versenyképességét és versenyegyenlőségét garantáló szabályozása, a biztosítási rendszer megbízható működését szolgáló felügyeleti rendszer továbbfejlesztése, a biztosítók kármegelőzésben vállalt szerepének elősegítése érdekében, figyelembe véve az Európai Unió jogszabályainak való megfeleltetés követelményét, illetve azt, hogy a biztosítási piac szabályozása elveiben, színvonalában és a piaci résztvevőknek nyújtott biztonságában érje el azt a szintet, amelyet az Európai Unió a tagállamok szabályozásától megkövetel, a következő törvényt alkotja:

ELSŐ RÉSZ

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A törvény hatálya

1. § (1) Ha nemzetközi szerződés eltérően nem rendelkezik, e törvény hatálya kiterjed:

a)2 Magyarország területén végzett biztosítási és azzal közvetlenül összefüggő tevékenységre, illetve a Magyarország területén székhellyel rendelkező biztosító által e törvény felhatalmazása alapján végzett biztosítási és azzal közvetlenül összefüggő tevékenységre, továbbá a tevékenységi engedély visszavonása után a biztosító biztosítási szerződésekből eredő kötelezettségeinek teljesítésével kapcsolatos tevékenységére;

b)3 Magyarország területén végzett biztosításközvetítői és biztosítási szaktanácsadói tevékenységre, illetve Magyarország területén székhellyel rendelkező független biztosításközvetítő biztosítással vagy biztosításközvetítői tevékenységgel közvetlenül összefüggő tevékenységére;

c) a külföldi biztosító, biztosításközvetítő és szaktanácsadó magyarországi képviselete által folytatott tevékenységre;

d) kizárólag a kiszervezett tevékenységre a kiszervezett tevékenységet végzőnél;

e)4 Kártalanítási Számla, továbbá a Kártalanítási Alap kezelésével foglalkozó szervezetnek a Számla kezelésével kapcsolatos tevékenységére;

f)5 a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: Felügyelet) – e törvényben meghatározott – tevékenységére; valamint

g)6 azon vállalkozások – e törvényben meghatározott – kötelezettségeire, amelyekre az összevont alapú, illetőleg a kiegészítő felügyelet kiterjed.

(2) E törvény rendelkezései a belföldi biztosító, biztosításközvetítő és biztosítási szaktanácsadó külföldön végzett biztosítási, biztosításközvetítői, biztosítási szaktanácsadói, illetve biztosítói, biztosításközvetítői, szaktanácsadói képviseleti tevékenységére kizárólag abban az esetben terjednek ki, ha a tevékenység helye szerinti ország jogszabálya eltérően nem rendelkezik.

2. § (1) E törvény hatálya nem terjed ki:

a) a társadalombiztosítási tevékenységre,

b) azon ellátási, támogatási és segélyezési célokat szolgáló szervezet tevékenységére, amely a rendelkezésre álló eszközök mértékétől függően nyújt szolgáltatást, és amelynél a tagsági hozzájárulást átalányként határozzák meg,

c)7 a biztosítás azon módszerére, amelyben a veszélyközösség tagjai arra vállalnak kötelezettséget, hogy ha a veszélyközösség tagjának meghatározott esemény folytán anyagi szükséglete keletkezik, azt egymás között utólag felosztják, és a tagokra kiróják a rájuk eső részt (felosztó-kirovó rendszer),

d) az állami megbízásból vagy állami garanciával végzett exporthitel-biztosítási tevékenységre,

e) az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak és a magánnyugdíjpénztárak tevékenységére,

f) a nemzetközi gépjármű-biztosítási megállapodásból (Zöld Kártya Egyezmény) eredő feladatok ellátására,

g)8 azon egyesületek tevékenységére, amelyeknél az alapszabály pótlólagos befizetésre, illetve a szolgáltatások csökkentésére hívja fel tagjait, és üzleti tevékenységük kizárólag az 1. számú melléklet A) részének 19. ágazatában szereplő kockázatra terjed ki, és a biztosítási díjbevétel és a tagdíjbevétel együttes összege nem haladja meg az évi 50 millió forintot, és az összes bevételnek legalább a felét az egyesület tagjai fizették be,

h) azon szervezetek tevékenységére, amelyek kizárólag halál esetére vállalják szolgáltatás nyújtását, ha a szolgáltatás összege nem haladja meg az egy halálesetre jutó, helyben szokásos temetési költséget, vagy a szolgáltatásokat természetben nyújtják,

i) a jogi személyiséggel nem rendelkező azon szervezetek tevékenységére, amelyek célja az, hogy tagjaik számára bárminemű díj fizetése, vagy technikai tartalékok képzése nélkül kölcsönös védelmet nyújtsanak,

j) a Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap tevékenységére.

(2) Az (1) bekezdés a) és e) pontjaiban foglaltak nem érintik a biztosító arra vonatkozó jogosultságát, hogy külön törvényben meghatározott szolgáltatásokat teljesítsen a társadalombiztosítás, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak, illetve a magánnyugdíjpénztárak számára.

(3) Nem terjed ki e törvény hatálya az egyébként biztosítási tevékenységnek minősülő és az 1. számú melléklet A) részének 18. ágazatába sorolandó tevékenységre, ha a tevékenységet végző szervezet

a) más, e törvény hatálya alá tartozó biztosítási tevékenységet nem végez,

b) segítségnyújtási tevékenysége kizárólag adott helységre korlátozódik, és kizárólag természetbeni teljesítésekből áll,

c) segítségnyújtási tevékenységéből származó bevételének éves összege nem haladja meg az 50 millió forintot.

(4) Nem terjed ki e törvény hatálya a közúti gépjármű balesete vagy üzemzavara esetén a biztosítónak nem minősülő szervezet általában belföldön teljesített segítségnyújtási tevékenységére, ha az a következő szolgáltatásokra korlátozódik:

a) helyszíni üzemzavar-elhárítás, ha a segítségnyújtási tevékenységet folytató szervezet elsősorban a saját felszerelését és személyzetét használja,

b) a meghibásodott gépjármű eljuttatása a szükséges javítás végrehajtására alkalmas legközelebbi helyre,

c) a jármű vezetőjének és utasainak eljuttatása rendszerint ugyanazon segélynyújtó járművel a legközelebb fekvő helységbe, ahonnan utazásukat más közlekedési eszközzel folytathatják, vagy

d) a meghibásodott gépjármű, vezetője, utasa eljuttatása a gépjármű üzembentartója, vezetője, utasa belföldi lakóhelyére (székhelyére), az utazás kiindulási helyére vagy célállomására.

(5) Nem terjed ki e törvény hatálya a (4) bekezdés a)–c) pontjaiban meghatározott tevékenységre abban az esetben sem, ha a közúti gépjármű balesete, üzemzavara külföldön következik be, feltéve, hogy aki a szolgáltatást igénybe veszi, az tagja a segítségnyújtási tevékenységet folytató szervezetnek és a segítségnyújtás:

a) kölcsönösségi megállapodás alapján,

b) pótlólagos díjfizetés nélkül,

c) kizárólag a tagsági igazolvány felmutatására, és

d) a baleset vagy üzemzavar bekövetkezésének helye szerinti ország hasonló segítségnyújtási tevékenységet folytató szervezete által történik.

Fogalmak

3. § (1)9 E törvény alkalmazásában

1.10 anyavállalat, leányvállalat, ellenőrző befolyás:

a) anyavállalat: minden olyan vállalkozás, amely egy másik vállalkozás működésére ellenőrző befolyást gyakorol,

b) leányvállalat: minden olyan vállalkozás, amelynek működésére egy másik vállalkozás ellenőrző befolyást gyakorol. A leányvállalat valamennyi leányvállalatát az anyavállalat leányvállalatának kell tekinteni,

c)11 ellenőrző befolyás: a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvényben (a továbbiakban: Hpt.) meghatározott fogalom;

2. alárendelt kölcsöntőke: minden, ténylegesen a biztosító rendelkezésére bocsátott kölcsön, ha a kölcsönszerződés tartalmazza, hogy a kölcsön a biztosító adósságának rendezésébe bevonható; a kölcsönt nyújtó követelése a törlesztések sorrendjében a tulajdonosok előtti legutolsó helyen áll és a kölcsön eredeti futamideje az 5 évet meghaladja.

3. azonosító adatok:

a)12 természetes személy személyazonosító és lakcímadatai: a természetes személyazonosító adatok, állampolgárság, lakcím, postacím;

b) szervezetet azonosító adatok: név, rövidített név, székhely, telephely és fióktelep címe, adószám, a képviseletre jogosultak neve és beosztása;

4. befektetési egységekhez kötött életbiztosítás (unit-linked): olyan életbiztosítási termék, amelynél a biztosító a biztosítási szerződés alapján képzett biztosítástechnikai tartalékot az általa létrehozott, önálló befektetési politikával rendelkező, elkülönítetten kezelt – azonos értékű, elméleti elszámolási részekből (befektetési egységekből) álló – eszközállományokba (eszközalapokba) vagy más, befektetési alapkezelésre jogosult társaság által kezelt befektetési alapokba helyezi befektetés céljából, a szerződő választásától függően, a szerződésben előre meghatározott szabályok szerint;

5.13 minősített befolyás: egy vállalkozással létrejött olyan közvetett és közvetlen kapcsolat, amely alapján a befolyással rendelkező

a) vállalkozásban fennálló tulajdoni hányadának (részesedésének) mértéke vagy az általa gyakorolható szavazati jog aránya legalább tíz százalék, vagy

b) a vállalkozás döntéshozó, ügyvezető vagy felügyelő szervei, testületi tagjainak legalább húsz százalékát kinevezheti vagy felmentheti, vagy

c) létesítő okirat, megállapodás alapján döntő befolyást gyakorolhat a vállalkozás működésére.

A minősített befolyás nagyságának megállapításakor a közvetlen és a közvetett tulajdont együttesen, valamint a Bszt. 37/A. §-ának (2)–(6) bekezdésében foglaltakat kell megfelelően figyelembe venni;

6. belföldi: a devizakorlátozások megszüntetéséről, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2001. évi XCIII. törvény 2. §-ának 1. pontjában meghatározott fogalom;

7. biztosítási ág: a biztosítások kockázati ismérvek alapján elhatárolt 2 fő csoportja: a nem-élet- (1. számú melléklet) vagy az élettípusú (2. számú melléklet) biztosítási ágak;

8. biztosítási ágazat: a biztosítások biztosítási ágon belüli azonos, illetve egymáshoz hasonló kockázatok alapján elhatárolt csoportja;

9. biztosítási termék: meghatározott biztosítási kockázatokra vagy kockázatcsoportokra kidolgozott feltétel- és teljesítési rendszer;

10. biztosító: az a szervezet, amely a hatályos magyar jogi szabályozás, illetve valamely hatályos tagállami szabályozás szerint biztosítási és azzal közvetlenül összefüggő tevékenységre jogosult;

11.14 biztosítói holding társaság: olyan – vegyes pénzügyi holding társaságnak nem minősülő – anyavállalat, amelynek alapvető tevékenysége részesedés megszerzése és birtoklása olyan leányvállalatokban, amelyek főleg biztosító, viszontbiztosító, vagy harmadik országbeli biztosító, harmadik országbeli viszontbiztosító, és közülük legalább egy leányvállalat biztosító vagy viszontbiztosító;

12. bruttó biztosítástechnikai tartalékok: a biztosítástechnikai tartalékok összege a viszontbiztosítás figyelembevétele nélkül, azaz a biztosító által megképzett biztosítástechnikai tartalékok és a viszontbiztosításba adott kockázatokra jutó biztosítástechnikai tartalékok összege;

13. egészségügyi adat: az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvényben foglalt meghatározás szerinti fogalom;

14.15 együttbiztosítás: biztosítási díj ellenében szerződésben előre meghatározott biztosítási kockázatokkal összefüggő biztosítási esemény bekövetkezése vagy megadott feltétel elérése esetére több biztosító által közösen, írásban előre rögzített arányok mellett teljesítendő szolgáltatások nyújtása és a kötelezettségvállalás mértékének megfelelő tartalékok biztosítónként elkülönített képzése és kezelése;

15.16 szabályozott piac: a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvényben (a továbbiakban: Tpt.) meghatározott fogalom;

16. értékkövetés: a biztosítási díjnak és a biztosítási összegnek – a kárgyakoriságtól függetlenül – az árszínvonal változásához évente egy alkalommal történő hozzáigazítása;

17. értékpapír-kölcsönzés: a Tpt.-ben meghatározott fogalom;

18. eszközalap: a befektetési egységekhez kötött életbiztosítások – a biztosítási szerződésben meghatározott levonásokkal csökkentett – díjából tőkebefektetés céljából létrehozott eszközállomány;

19.17 felügyeleti hatóság: a biztosító, biztosításközvetítő, biztosítási szaktanácsadó felügyeletét jogszabályi felhatalmazás alapján ellátó szervezet;

20. fióktelep tagállama: az a tagállam, amelyben a kötelezettséget vállaló fióktelep található;

21. főiroda: az a székhely tagállamában lévő iroda, ahol a vállalkozás fő tevékenységét végzi, és ahol a vállalkozással kapcsolatos központi döntéshozatal, illetve számviteli döntés történik, ha az nem azonos a székhellyel;

21a.18 gazdálkodó szervezet: a polgári perrendtartásról szóló törvényben meghatározott fogalom;

22. harmadik ország: az az ország, amely nem tagja az Európai Uniónak;

23. harmadik országbeli biztosító: az a harmadik országbeli szervezet, amely a székhely szerinti ország jogszabályai alapján biztosítási tevékenységre jogosult és a székhely szerinti engedélyezési feltételek megfeleltethetők az e törvényben foglaltaknak;

24. határon átnyúló szolgáltatás: az a szolgáltatás, amely esetében a biztosító, a biztosításközvetítő, illetve a biztosítási szaktanácsadó tevékenységéhez kapcsolódó kötelezettségvállalás tagállama nem azonos azzal a tagállammal, ahol a biztosító, biztosításközvetítő, illetve biztosítási szaktanácsadó székhelye, telephelye, főirodája található;

25.19

26. induló tőke: a biztosító egyesület alapításkori jegyzett tőkéje;

27.20 Információs Központ: a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. tv.-ben (a továbbiakban: Gfbt.) meghatározott fogalom;

28. jegyzett tőke, saját tőke: a számvitelről szóló 2000. évi C. törvényben (a továbbiakban: Szmt.) foglalt meghatározások szerinti fogalmak;

29.21

30. kapcsolt vállalkozás: a leányvállalat vagy az a vállalkozás, amelyben egy másik vállalkozás (részesedő vállalkozás) részesedési viszonnyal rendelkezik;

31.22 kárrendezési megbízott: a Gfbt.-ben meghatározott fogalom;

32.23 Kártalanítási Számla: a Gfbt.-ben meghatározott fogalom;

33.24 Kártalanítási Szervezet: a Gfbt.-ben meghatározott fogalom;

34.25 kézbesítési megbízott: Magyarország területén bejegyzett ügyvéd, ügyvédi iroda vagy a kérelmező Magyarország területén bejegyzett biztosítója, biztosításközvetítője, vagy biztosítási szaktanácsadója, illetve az e törvény szerinti képviselete;

35. kockázatnak kitett összeg: a halál esetén kifizetendő összeg, levonva belőle a fő kockázat matematikai tartalékát, illetve befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződés esetén a befektetési egységekhez kötött (unit-linked) életbiztosítások tartalékát;

36.26 kötelezettségvállalás tagállama: az a tagállam, ahol

a) az életbiztosítási ághoz tartozó biztosítási ágazatok esetén:

aa) a természetes személy szerződő állandó lakóhelye van, vagy

ab) a gazdálkodó szervezet szerződő esetén a szerződésben meghatározott székhelye található;

b) a nem életbiztosítási ághoz tartozó biztosítási ágazatok esetén a kockázat felmerülésének helye:

ba) ingatlan(ok) és az ezekben található ingóságok biztosítása esetén, ha ezeket ugyanaz a biztosítási kötvény fedezi, az a tagállam, ahol az ingatlan található,

bb) bármely fajta jármű biztosítása esetén azon tagállam, amely a Gfbt.-ben meghatározott kötelezettségvállalás országának minősül,

bc) legfeljebb 4 hónapos tartamú, utazási és szabadság alatti kockázatok biztosítására szóló szerződés esetén, tekintet nélkül az érintett biztosítási ágazatra, az a tagállam, amelyben a szerződő fél a szerződést megkötötte,

bd) minden egyéb olyan esetben, amely nem tartozik kifejezetten az előző ba), bb), bc) alpontok által megjelölt körbe, az a tagállam, amelyben a szerződő állandó tartózkodási helye van, vagy ha a szerződő jogi személy, az a tagállam, amelyben ezen jogi személynek az a telephelye található, amelyre a szerződés vonatkozik;

37. kötvénykölcsön: az életbiztosítási szerződés alapján a biztosító által legfeljebb a visszavásárlási összeg erejéig a szerződőnek nyújtható – pénzügyi szolgáltatásnak nem minősülő – kölcsön, amelyet a biztosító és a szerződő legkésőbb a biztosítási esemény bekövetkeztekor vagy a szerződés megszűntekor számol el;

38. közvetett tulajdon: egy vállalkozás (a továbbiakban: eredeti vállalkozás) tulajdoni hányadainak, illetve szavazatainak a vállalkozásban tulajdoni részesedéssel, illetve szavazati joggal rendelkező más vállalkozás (a továbbiakban: köztes vállalkozás) tulajdoni hányadain, illetve szavazati jogán keresztül történő – a 3. számú melléklet szerint figyelembe vett – birtoklása vagy gyakorlása;

39. külföldi: a devizakorlátozások megszüntetéséről, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2001. évi XCIII. törvény 2. §-ának 2. pontjában meghatározott fogalom;

40. külföldi biztosításközvetítő: az a külföldi vállalkozás, amely a székhelye szerinti állam jogszabályai alapján biztosításközvetítői tevékenységre jogosult;

41. külföldi biztosító: az a külföldi vállalkozás, amely a székhelye szerinti állam jogszabályai alapján biztosítási tevékenységre jogosult;

42. külföldi szaktanácsadó: az a külföldi vállalkozás, amely a székhelye szerinti állam jogszabályai alapján biztosítási szaktanácsadói tevékenységre jogosult;

43.27 lényeges hiba: ha a hibák és hibahatások összevont értéke a saját tőke, vagy a biztosítástechnikai tartalékok értékét tartalékfajtánként lényegesen – a számviteli politikában meghatározott módon és mértékben – megváltoztatja, és ezért a már közzétett – a vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetre vonatkozó – adatok megtévesztőek. Minden esetben lényeges hibának kell tekinteni – előjeltől függetlenül – ha a megállapítások következtében a hiba feltárásának évét megelőző üzleti év mérlegében kimutatott saját tőke legalább 20 százalékkal, vagy a biztosítástechnikai tartalékok tartalékfajtánként a hiba feltárásának évét megelőző üzleti év mérlegfőösszegének 3 százalékánál nagyobb összeggel változnak;

44. maradékjogok: az életbiztosítási szerződés feltételeiben meghatározott azon jogok, amelyek a díjfizetés elmaradása, illetve a szerződésnek a biztosítási összeg kifizetése nélküli megszűnése esetében fennmaradnak;

45. megfelelő vagyoni eszköz: a meghatározott pénznemben kifejezett biztosítói felelősségnek az ugyanezen pénznemben kifejezett értékű vagy abban realizálható, egyéb kötelezettségekkel nem terhelt vagyoni eszközökkel való fedezete;

46. minimális biztonsági tőke: a tevékenység megkezdésekor és folytatásakor felvállalt kockázatokból adódó kötelezettségek teljesítésére szolgáló tőkerész;

47.28 Nemzeti Iroda: a Gfbt.-ben meghatározott fogalom;

48. nettó függőkártartalék: a viszontbiztosító részesedése nélküli függőkártartalék;

49. részesedési viszony: egy személy (szervezet) és egy vállalkozás között létrejött olyan kapcsolat, amely alapján a személy – közvetlenül vagy közvetett módon – a szavazati jogok vagy a tulajdoni hányad legalább 20 százalékát, de legfeljebb 50 százalékát birtokolja a vállalkozásban. A szavazati jogok figyelembevételénél az Szmt. vonatkozó előírásai szerint kell eljárni, függetlenül attól, hogy a személy (szervezet) az Szmt. hatálya alá tartozik-e vagy sem;

50. részesedő vállalkozás: az anyavállalat vagy az a vállalkozás, amely egy másik vállalkozásban (kapcsolt vállalkozásban) részesedési viszonnyal rendelkezik;

51.29 segítségnyújtási tevékenység: az a biztosítási tevékenység, amelynek keretében a tevékenységet végző segítséget nyújt olyan személy javára, aki utazás közben véletlenszerű eseményt követően bajba kerül, illetve segítségre szorul. Tartalma a biztosítási díj előzetes megfizetése fejében segítség azonnali hozzáférhetővé tétele a szerződésben meghatározott személy számára a szerződésben meghatározott esetekben és feltételekkel. A segítségnyújtás pénzbeli vagy természetbeni teljesítésből állhat. A természetbeni szolgáltatások teljesítése történhet a szolgáltató saját személyzetének vagy felszerelésének igénybevételével is. A segítségnyújtási tevékenységbe nem tartozik bele a szerviz- vagy karbantartó szolgáltatás, a vevőszolgálati tevékenység, vagy a segítség nyújtása, illetve jelzése kizárólag közvetítőként;

52. szakmai alkalmasság és üzleti megbízhatóság: a biztosító meghatározott vezetőinek és tulajdonosainak a biztosító irányítására, illetve tulajdonlására való alkalmasságát igazoló feltételek megléte;

53. szavatoló tőke: a biztosító rendelkezésére álló, e törvény szabályai szerint megállapított tőkeösszeg, amely a biztosítóval szemben fennálló követelések kielégítésébe tőkeként azonnal, harmadik fél hozzájárulása nélkül bevonható, és amely arra szolgál, hogy a biztosító akkor is teljesíteni tudja kötelezettségeit, ha erre a beszedett díjak, illetve a biztosítástechnikai tartalékok nem nyújtanak fedezetet;

54. származtatott (derivatív) ügylet: a Tpt.-ben meghatározott jogügylet;

55. székhely tagállama (letelepedés tagállama): az a tagállam, ahol a kötelezettséget vállaló biztosító, biztosításközvetítő, valamint szaktanácsadó székhelye található;

56. szolgáltatásnyújtás tagállama: a kockázatviselés helye szerinti tagállam, ha a kockázatot egy másik tagállamban lévő biztosító vagy fióktelep viseli;

57. tagállam: olyan ország, amely tagja az Európai Uniónak;

58. technikai kamatláb: az a kamatláb, amellyel a biztosító az élet- és betegségbiztosítási díj és díjtartalék, illetve a balesetbiztosítási és felelősségbiztosítási járadéktartalék megállapításakor kalkulál, amelynek maximális mértékét külön jogszabály állapítja meg;

59. termékterv: meghatározott veszélyközösségre kialakított, a biztosító által terjeszteni kívánt biztosítási termék alkalmazhatóságáról kidolgozott terv, amelynek tartalmi követelményeit a 4. számú melléklet tartalmazza;

60. többlethozam: a matematikai tartalékok befektetése hozamának és a technikai kamatláb felhasználásával számított hozamnak a különbsége;

61. ügyfél: a szerződő, a biztosított, a kedvezményezett, a károsult, a biztosító szolgáltatására jogosult más személy; az adatvédelemre vonatkozó rendelkezések alkalmazásában ügyfél az is, aki a biztosító számára szerződéses ajánlatot tesz;

62. ügyfél érdekének védelme: a biztosítási szolgáltatások anyagi biztonságának védelme, valamint a biztosítottak jogi biztonságának megóvása;

63.30 ügymenet kiszervezése: a biztosító a biztosítási vagy azzal közvetlenül összefüggő tevékenysége valamely részének végzésére mást bíz meg;

64. ügyvezető: a biztosító vezetésére kinevezett, a biztosítóval munkaviszonyban álló első számú vezető és helyettesei. A biztosító első számú vezetője a biztosító munkaszervezetének irányítója;

65.31

66.32 üzletszerű tevékenység: ellenérték fejében nyereség, illetve vagyonszerzés végett – előre egyedileg meg nem határozott ügyletek megkötésére irányuló – rendszeresen folytatott gazdasági tevékenység;

67.33 vagyoni biztosíték: hitelintézetnél lekötött és elkülönítetten kezelt pénzösszeg (pénzbeli letét, illetve az állam vagy hitelintézet által kibocsátott vagy garantált, a letétbe helyezéstől számított 180 napnál hosszabb hátralévő futamidejű, azonnal beváltható vagy értékesíthető, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír) vagy hitelintézet által vállalt garancia;

68–69.34

70.35 versengő termékek: azok a biztosítási termékek – ide nem értve azon biztosítók termékeit, amelyeknek a tulajdonosa azonos vagy az egyik biztosító a másik biztosító tulajdonosa, vagy azonos tulajdonosi csoportba tartoznak –, amelyek a felhasználási célra, a fedezett kockázatok körére és az ehhez kapcsolódó biztosítási szolgáltatásokra tekintettel alkalmasak az ügyfél számára helyettesíteni egymást és az 1. és 2. számú mellékletek szerint azonos ágazatba, illetve azonos ágazat azonos alágazatába tartoznak. Azonos ágazatba, illetve azonos alágazatba tartozó terméknek minősülnek:

a) azok a termékek, amelyek ugyanazon biztosítási ágazatba vagy ugyanazon biztosítási ágazat azonos alágazatába tartózó kockázatokat fedeznek;

b) azok a termékek, amelyek egy szerződés keretén belül több biztosítási ágazatba vagy ugyanazon biztosítási ágazat több alágazatába tartozó kockázatot is fedeznek, ha a jellemző kockázat szerinti ágazati, illetve alágazati besorolásuk azonos; vagy

c) az ugyanazon biztosítási ágazatba vagy ugyanazon biztosítási ágazat valamely alágazatába tartozó termék és az egy szerződés keretén belül több biztosítási ágazatba vagy ugyanazon biztosítási ágazat több alágazatába tartozó kockázatot is fedező termék, ha ez utóbbi termék jellemző kockázat szerinti ágazati, illetve alágazati besorolása megegyezik az előbbi termék ágazati, illetve alágazati besorolásával;

71. vezető állású személy:

a)36 részvénytársasági, szövetkezeti formában működő biztosító, valamint százfős taglétszámot egy naptári éven keresztül átlagosan meghaladó biztosító egyesület esetén az igazgatóság tagjai, a felügyelő bizottság tagjai és az ügyvezető,

b)37 az a) pont alá nem tartozó biztosító egyesület esetén az igazgatóság elnöke, a felügyelő bizottság elnöke és az ügyvezető, illetve ezen tisztségeknek megfelelő személyek az alapszabályban meghatározott elnevezéstől függetlenül,

c) harmadik országbeli biztosító fióktelepe formájában működő biztosító esetén az általános képviselő és az ügyvezető;

72.38 viszontbiztosítási tevékenység: a biztosító, viszontbiztosító, foglalkoztatói nyugdíj szolgáltató intézmény, harmadik országbeli biztosító, viszontbiztosító, foglalkoztatói nyugdíj szolgáltató intézmény, illetve a Lloyd's néven ismert biztosítást kötők egyesületének valamely tagja által vállalt kockázat egy részének vagy egészének szerződésben meghatározott feltételek alapján, díjfizetés ellenében történő átvállalása;

73.39 viszontbiztosító: az a vállalkozás, amely a székhelye szerinti tagállamban kizárólag viszontbiztosítási és azzal közvetlenül összefüggő tevékenység végzésére kapott engedélyt;

74.40 vegyes tevékenységű biztosítói holding társaság: az az anyavállalat, amely nem biztosító, nem harmadik országbeli biztosító, nem viszontbiztosító, nem harmadik országbeli viszontbiztosító, nem biztosítói holding társaság és nem vegyes pénzügyi holding társaság, azonban legalább egy tagállami biztosító, viszontbiztosító leányvállalattal rendelkezik;

75–79.41

80.42 vegyes pénzügyi holding társaság: a pénzügyi konglomerátumok kiegészítő felügyeletéről szóló törvényben meghatározott fogalom;

81.43 csoport: olyan vállalkozások összessége, amelyet egy anyavállalat, annak leányvállalatai és mindazon vállalkozások alkotnak, amelyekben az anyavállalat vagy leányvállalata ellenőrző befolyással vagy részesedési viszonnyal rendelkezik;

82.44

83.45 szoros kapcsolat: a Hpt.-ben meghatározott fogalom;

84.46 jellemző kockázat: az egy szerződés keretén belül több biztosítási ágazatba vagy ugyanazon biztosítási ágazat több alágazatába tartozó kockázatot is fedező termékek ágazati, illetve alágazati besorolását meghatározó kockázat. Az egy szerződés keretén belül több biztosítási ágazatba vagy ugyanazon biztosítási ágazat több alágazatába tartozó kockázatot is fedező termékek abba az egy biztosítási ágazatba, illetve biztosítási alágazatba tartoznak, amely megfelel az adott termék díjkalkulációja szerint a legnagyobb arányú díjrésszel fedezett kockázat ágazati, illetve alágazati besorolásának;

85.47 biztosítási alágazat: meghatározott biztosítási kockázatok biztosítási ágazaton belüli csoportja;

86.48

87.49 levelező: a Gfbt.-ben meghatározott fogalom;

88.50 kárképviselő: a Gfbt.-ben meghatározott fogalom;

89.51

90.52 különleges célú gazdasági egység: a viszontbiztosítókról szóló 2007. évi CLIX. törvényben (a továbbiakban: Vbit.) meghatározott fogalom;

91.53 különleges célú gazdasági eszköz: a Vbit.-ben meghatározott fogalom;

92.54 ÁÉKBV: a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvényben (a továbbiakban: Bszt.) meghatározott fogalom;

93.55 közeli hozzátartozó: a a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényben (a továbbiakban: Ptk.) meghatározott fogalom és az élettárs;

94.56 járadékszolgáltatás: a jogosult részére szerződés alapján meghatározott pénzösszeg időszakonként visszatérő szolgáltatása;

95.57 Kártalanítási Alap: a Gfbt.-ben meghatározott fogalom;

96.58 büntetlen előéletű: akinek e törvényben külön nevesített tevékenység végzéséhez és vezető állás betöltéséhez feltétel a büntetlen előélet, annak büntetlen előéletét

a) a 2013. június 30-ig hatályban volt, a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1978. évi IV. törvény) XV. fejezet III. címében meghatározott bűncselekmények, a hamis vád (1978. évi IV. törvény 233. §), a hatóság félrevezetése (1978. évi IV. törvény 237. §), a hamis tanúzás (1978. évi IV. törvény 238. §), a hamis tanúzásra felhívás (1978. évi IV. törvény 242. §), a mentő körülmény elhallgatása (1978. évi IV. törvény 243. §), a bűnpártolás (1978. évi IV. törvény 244. §), az 1978. évi IV. törvény XV. fejezet VII. címében és VIII. címében meghatározott bűncselekmények, a terrorcselekmény (1978. évi IV. törvény 261. §), a nemzetközi gazdasági tilalom megszegése (1978. évi IV. törvény 261/A. §), a légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése (1978. évi IV. törvény 262. §), a visszaélés robbanóanyaggal vagy robbantószerrel (1978. évi IV. törvény 263. §), a visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel (1978. évi IV. törvény 263/A. §), a visszaélés haditechnikai termékkel és szolgáltatással, illetőleg kettős felhasználású termékkel (1978. évi IV. törvény 263/B. §), a bűnszervezetben részvétel (1978. évi IV. törvény 263/C. §), a visszaélés atomenergia alkalmazásával (1978. évi IV. törvény 264/B. §), a visszaélés nemzetközi szerződés által tiltott fegyverrel (1978. évi IV. törvény 264/C. §), az önbíráskodás (1978. évi IV. törvény 273. §), az 1978. évi IV. törvény XVI. fejezet III. címében, továbbá XVII. és XVIII. fejezetében meghatározott bűncselekmények,

b) a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) szerinti atomenergia alkalmazásával visszaélés (Btk. 252. §), minősített adattal visszaélés (Btk. 265. §), a hamis vád [Btk. 268. § (1)–(4) bekezdés], a hatóság félrevezetése [Btk. 271. § (1) bekezdés], a hamis tanúzás (Btk. 272. §), a hamis tanúzásra felhívás (Btk. 276. §), a mentő körülmény elhallgatása [Btk. 281. § (1)–(2) bekezdés], a bűnpártolás (Btk. 282. §), XXVII. Fejezetében meghatározott bűncselekmények, a terrorcselekmény (Btk. 314–316. §), a terrorcselekmény feljelentésének elmulasztása (Btk. 317. §), a terrorizmus finanszírozása (Btk. 318. §), a jármű hatalomba kerítése (Btk. 320. §), a bűnszervezetben részvétel (Btk. 321. §), a robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés (Btk. 324. §), a lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés (Btk. 325. §), a nemzetközi szerződés által tiltott fegyverrel visszaélés (Btk. 326. §), a nemzetközi gazdasági tilalom megszegése (Btk. 327. §), a nemzetközi gazdasági tilalom megszegése feljelentésének elmulasztása (Btk. 328. §), a haditechnikai termékkel vagy szolgáltatással visszaélés (Btk. 329. §), a kettős felhasználású termékkel visszaélés (Btk. 330. §), illetve XXXIII. és XXXV–XLIII. Fejezetében meghatározott bűncselekmények

tekintetében kell – a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló 2009. évi XLVII. törvény 71. § (1) bekezdése alapján kibocsátott hatósági bizonyítvánnyal – igazolnia.

97.59 Közérdeklődésre számot tartó biztosító: a nyilvános részvénytársasági formában működő biztosító és az a biztosító, amelynél a tárgyévet megelőző üzleti évben az éves bruttó díjbevétel elérte az 1 milliárd 500 millió forintot;

98.60 illikvid eszköz: eszközalap olyan eszköze, amelynek értéke nem állapítható meg, ideértve különösen, ha az értékelésre alkalmas piaci árfolyam-információk az eszköz forgalmazásának, kereskedésének vagy nyilvános árjegyzésének felfüggesztése miatt nem állnak maradéktalanul rendelkezésre;

99.61 megfelelőségi politika: a megfelelőségi feladatkört ellátó személy felelősségi köreinek, hatásköreinek és beszámolási kötelezettségeinek meghatározása;

100.62 megfelelőségi terv: a megfelelőségi feladatkör azon tervezett tevékenységeinek meghatározása, amelyek figyelembe veszik a biztosító tevékenységének valamennyi lényeges területét és azok megfelelőségi kockázatnak való kitettségét;

101.63 egyszeri díjas életbiztosítás: minden olyan életbiztosítás, amelynél a biztosítási díj a biztosítás tartamának elején egy összegben esedékes;

102.64 rendszeres vagy folyamatos díjas életbiztosítás: minden olyan életbiztosítás, amelynek biztosítási díja a biztosítás tartama során meghatározott időszakonként válik esedékessé;

103.65 jutalék: jogcímtől függetlenül a biztosítási díj meghatározott részét képező minden olyan pénzbeli vagy természetbeni előny, szolgáltatás, juttatás és ellentételezés, amelyben a biztosításközvetítő az általa közvetített biztosítási szerződés létrejöttéért, illetve az általa közvetített vagy fenntartott biztosítási szerződés teljesítéséért, meghatározott ideig való fenntartásáért az elvégzett biztosításközvetítői tevékenység díjazásaként a kockázatot elvállaló biztosítótól közvetve vagy közvetlenül részesül;

104.66 jutalékjogosultság: a biztosításközvetítő által közvetített vagy fenntartott szerződés tekintetében a biztosításközvetítői jogviszony alapján a közvetítőt megillető jogosultság a biztosítás tartama alatt a biztosításközvetítői tevékenység által érintett időszakra járó jutalék vonatkozásában, meghatározott esetekben és mértékben a szerződés folyamatos fennállása esetén a közvetítői jogviszony megszűnését követő időszakot is beleértve;

105.67 jutalékvisszatérítés (jutalékvisszaírás): a biztosításközvetítőt a biztosításközvetítői jogviszonya alapján terhelő jutalékvisszatérítési kötelezettség, amely szerint a részére fizetett jutalékot meghatározott feltételek szerint – a jutalékfizetés alapjául szolgáló tényezők változásával arányosan – részben vagy egészben köteles visszafizetni, amennyiben a közvetített biztosítási szerződés idő előtt (biztosítási eseményhez nem köthetően) megszűnik vagy a biztosítási díj olyan mértékű változása következik be, amely nem fedezi a kifizetett jutalék összegét;

106.68 megtakarítási jellegű életbiztosítás: a tisztán kockázati (haláleseti) életbiztosítások körén kívül eső olyan életbiztosítások, amelyek lejárati szolgáltatással vagy visszavásárlási lehetőséggel (visszavásárlási értékkel) – egyes esetekben ezek mindegyikével – rendelkeznek.

(2)69 Az Európai Unió, illetőleg az Európai Unió tagállama kifejezésen az Európai Gazdasági Térséget, illetőleg az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államot is érteni kell (a továbbiakban: EGT-állam), kivéve a 227. § (1) bekezdését. A nem-életbiztosítási ág tekintetében Svájcra az EGT-államra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.

A biztosítási tevékenység, a biztosításközvetítő és a biztosítási szaktanácsadói tevékenység alapfeltételei

4. §70 (1) Biztosítási tevékenység a biztosítási szerződésen alapuló kötelezettségvállalás, amely során a tevékenységet végző megszervezi az azonos vagy hasonló kockázatoknak kitett személyek közösségét (veszélyközösség), matematikai és statisztikai eszközökkel felméri a biztosítható kockázatokat, megállapítja és beszedi a kötelezettségvállalás ellenértékét (díját), meghatározott tartalékokat képez, a létrejött jogviszony alapján a kockázatot átvállalja és teljesíti a szolgáltatásokat.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt biztosítási tevékenység az üzletszerűen végzett járadékszolgáltatás nyújtására irányuló tevékenység is, függetlenül attól, hogy a kötelezettségvállalás ellenértéke meghatározott pénz fizetése (díj) vagy egyéb ellenszolgáltatás formájában valósul meg.

5. § (1)71 Biztosítási, független biztosításközvetítői tevékenység és biztosítási tevékenységgel összefüggő tevékenység Magyarország területén – a (2) bekezdésben foglaltak kivételével – a Felügyelet engedélyével végezhető.

(2)72 A tagállamban székhellyel rendelkező biztosító, biztosításközvetítő, biztosítási szaktanácsadó tevékenységét Magyarország területén határon átnyúló szolgáltatásként vagy magyarországi fióktelepe útján akkor végezheti, ha erre a saját államában jogosult.

(3)73 Harmadik országbeli biztosító, biztosításközvetítő és biztosítási szaktanácsadó tevékenységét Magyarország területén – a (7) bekezdésben meghatározott kivétellel – kizárólag magyarországi fióktelepen keresztül végezheti.

(4) Biztosítási tevékenységet kizárólag biztosító végezhet.

(5) Biztosító a 4. § szerinti biztosítási tevékenységen és azzal közvetlenül összefüggő tevékenységen kívül más üzletszerű tevékenységet nem folytathat.

(6)74 Biztosítási tevékenységgel közvetlenül összefüggő tevékenységnek minősül különösen:

a) a biztosító eszközeinek a biztosító által történő kezelése és befektetése ideértve a – biztosítástechnikai tartalékok esetében fedezeti céllal, a hatékony portfólió kialakításának, valamint az arbitrázs céljával kötött – származtatott ügyleteket,

b)75 a Hpt. 3. § (1) bekezdés i) pontjában meghatározott pénzügyi szolgáltatás közvetítése,

c)76 a Bszt. 5. §-a (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott megbízás felvétele és továbbítása,

d) a jelzáloghitelezés,

e) a Tpt.-ben foglaltak szerint végzett értékpapír-kölcsönzés,

f) a biztosító által a biztosító anyavállalata, leányvállalata vagy részesedési viszonya alatt álló vállalkozása részére a biztosítási üzem működése és fenntartása körébe eső szolgáltatások nyújtása,

g) a Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alapról szóló 2003. évi LVIII. törvény 9. § (4) bekezdése szerinti tevékenység,

h)77 az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakról szóló törvényben meghatározott tagszervezési tevékenység.

(7)78 Harmadik országbeli biztosító – nemzetközi szerződés alapján – fióktelep közbeiktatása nélkül

a) viszontbiztosítási tevékenységet végezhet;

b) a nemzetközi kereskedelemben résztvevő áruban, szállítóeszközben és járműben bekövetkezett kárra, illetve az ezzel kapcsolatos felelősségre vonatkozó biztosítási szerződést köthet.

6. § A biztosítási termék terjesztése során tilos olyan módszert alkalmazni:

a) amellyel más személyek terhére ígérnek különleges előnyöket arra az esetre, ha a biztosított vagy a szerződő fél más személyt azonos vagy hasonló biztosítási szerződés megkötésére bír rá, vagy

b) amely a biztosítottól vagy a szerződő féltől olyan befektetést igényelne, melyet részben vagy egészben olyan más személyekre hárít át, akiket hasonló vagy azonos biztosítási szerződésre kell rábírni.

c)79 amely biztosítási termék megvásárlását díjazással járó terjesztésbe való bevonás feltételéül szabja.

7. §80

8–9. §81

Euróban megadott összegek forintban történő meghatározása82

9/A. §83 (1) Ahol e törvény euróban meghatározott összegről rendelkezik, azon annak az év január 1-jétől december 31-ig tartó időszakára (a továbbiakban: alkalmazási időszak) vonatkozó, forintban meghatározott összegét kell érteni.

(2)84 Az adott alkalmazási időszakra vonatkozó forintban meghatározott összeget az alkalmazási időszakot megelőző naptári év első tíz hónapjára és az euró forintra való átszámítására vonatkozó belföldi hivatalos napi árfolyamok átlagának alkalmazásával, a következő milliós forintértékre felkerekítve kell kiszámítani.

MÁSODIK RÉSZ

A BIZTOSÍTÁS RENDSZERE

I. Fejezet

A BIZTOSÍTÁSI RENDSZER ALAPINTÉZMÉNYEI

A biztosítók

10. § (1)85 Magyarország területén biztosító részvénytársaság, szövetkezet, egyesület, vagy harmadik országbeli biztosító magyarországi fióktelepe formájában létesíthető.

(2) Az egyes szervezeti formákra

a)86 biztosító részvénytársaság esetén a Ptk. gazdasági társaságokra vonatkozó rendelkezései,

b)87 biztosító szövetkezet esetén a Ptk. szövetkezetekre vonatkozó rendelkezései,

c)88 kölcsönös biztosító egyesület esetén a Ptk. és az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvény (a továbbiakban: Etv.),

d) fióktelep esetén a külföldi székhelyű vállalkozások magyarországi fióktelepeiről és kereskedelmi képviseleteiről szóló 1997. évi CXXXII. törvény (a továbbiakban: Fkt.) fióktelepre vonatkozó előírásait az e törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

A biztosító részvénytársaság

11. § (1) A biztosító részvénytársaság az engedélyezett biztosítási ágon belül a biztosítási tevékenységet teljeskörűen végezheti.

(2) A biztosító részvénytársaság

a)89

b) a 66. § szerinti jegyzett tőkéjén belül a pénzbeli hozzájárulás legkisebb mértéke 70 százalék,

c) a 66. § szerinti jegyzett tőkéjén belül a nem pénzbeli hozzájárulásban nem szerepelhetnek az Szmt. szerinti immateriális javak,

d) cégjegyzékbe történő bejegyzésére kizárólag akkor kerülhet sor, ha a pénzbeli hozzájárulás teljes egészében befizetésre került.

(3)90

A biztosító szövetkezet

12. § (1) Biztosító szövetkezetet legalább 10 tag alapíthat.

(2)91

13. § (1)92 A biztosító szövetkezet tagjai által jegyzett, az alapításhoz minimálisan szükséges, 66. § szerinti tőkén belül a pénzbeli hozzájárulásnak legalább 70 százalékot kell elérnie.

(2)93 A 66. § szerinti tőkén belüli nem pénzbeli hozzájárulásban nem szerepelhetnek az Szmt. szerinti immateriális javak.

14. § (1)94

(2)95 A biztosító szövetkezetnek a cégjegyzékbe történő bejegyzésére kizárólag akkor kerülhet sor, ha a szövetkezeti vagyoni hozzájárulások pénzbeli hányadát teljes egészében befizették.

15. § (1)96 A Ptk. 3:331. §-ában foglaltakon felül meg kell határozni az alapszabályban

a) a biztosító szövetkezet tevékenységi körét biztosítási ág, ágazat szerint,

b) a biztosító szövetkezet adózott eredményének felhasználási elveit.

(2) Az alapszabály rendelkezhet úgy, hogy a szövetkezet tagja – az alapszabályban megjelölt esetekben, módon és mértékig – a közgyűlés döntése alapján pótbefizetésre kötelezhető.

16. § Igazgatósági tagnak választható az is, aki nem tagja a biztosító szövetkezetnek, illetve nem áll azzal munkaviszonyban.

17. § A felügyelő bizottság tagja a biztosító szövetkezettel munkaviszonyban nem állhat. Tagja lehet a felügyelő bizottságnak az is, aki nem tagja a biztosító szövetkezetnek.

18. § (1) A volt tag (vagy örököse) részére az elszámolás alapján kifizetést nem lehet teljesíteni, ha ennek következtében a szövetkezet nem felelne meg a minimális szavatoló tőkére vonatkozó előírásoknak (121–122. §), vagy a 216. § (1) bekezdésében meghatározott szükséghelyzet következne be.

(2) Az (1) bekezdés alapján a kifizetés legfeljebb 4 évig halasztható.

(3) A volt tag (örököse) a vele való elszámolásig részesedik a szövetkezet eredményéből.

A kölcsönös biztosító egyesület97

19. §98 (1) A kölcsönös biztosító egyesület olyan kölcsönösségi alapon működő egyesület, amely kizárólag tagjával kötött szerződés alapján, biztosítási díj ellenében, a biztosítási feltételekben meghatározott biztosítási események bekövetkezése esetében, biztosítástechnikai elvek alapján, előre meghatározott szolgáltatást nyújt.

(2) A kölcsönös biztosító egyesületbe történő belépés feltétele a biztosítási szerződés létrejötte.

(3) A biztosítási szerződés megszűnésével – ha az egyesület alapszabálya másként nem rendelkezik – a tagsági jogviszony nem szűnik meg, feltéve, ha

a) a tag eleget tesz a tagdíjfizetési kötelezettségének,

b) a tagdíjfizetésre nem kötelezett tag eleget tesz a tagsági jogviszonyából eredő egyéb kötelezettségének és egy éven belül új biztosítást köt.

19/A. §99 A Ptk. biztosítási szerződési szabályok hatályának kiterjesztésére vonatkozó rendelkezését (Ptk. 6:457. §) a kölcsönös biztosító egyesületi tagsági jogviszony keretében létrejött biztosítási szerződéseken alapuló biztosítási jogviszonyokra kell alkalmazni.

20. §100 (1) A kölcsönös biztosító egyesület esetében a 66. § szerinti induló tőkén belül a pénzbeli hozzájárulásnak legalább 70 százalékot kell elérnie.

(2) A kölcsönös biztosító egyesület a tevékenységi engedélyét kizárólag akkor kaphatja meg, ha az induló tőke pénzbeli hozzájárulási részét teljes egészében befizették.

(3) A biztosító egyesület elnevezésében köteles egyértelműen utalni arra, hogy kölcsönös biztosító egyesületi formában tevékenykedik.

21. §101 A kölcsönös biztosító egyesület hitel-, illetve kezesi biztosítási, valamint viszontbiztosításba vételi tevékenységet nem végezhet.

22. §102 (1) A kölcsönös biztosító egyesület alapszabályában – a Ptk.-ban foglaltakon túl – rendelkezni kell:

a) a kölcsönös biztosító egyesület tevékenységi köréről,

b) induló tőkéjéről és annak befizetési módjáról,

c) a tagdíj kialakításának elveiről, mértékéről, fizetésének módjáról,

d) az eredmény felhasználási elveiről,

e) a veszteség rendezésének módjáról,

f) a tagok által teljesítendő kötelező pótlólagos befizetésről, továbbá – a (2) bekezdésben meghatározott esetet kivéve – a szolgáltatás csökkentéséről arra az esetre, ha más források nem elégségesek az egyesület tárgyévi kötelezettségeinek teljesítésére,

g) megszűnés esetén az egyesületi vagyon felhasználásáról, a fennálló kötelezettségek, ezen belül a biztosítási kötelezettségek elkülönített rendezéséről,

h)103 a kölcsönös biztosító egyesület átalakulására, egyesülésére, szétválására – beleértve a 27. § (1) bekezdésben foglalt esetet is –, feloszlására vonatkozó – legfőbb szervhez intézett – indítvány előterjesztésének szabályairól.

(2) A kölcsönös biztosító egyesület által kötött felelősségbiztosítási szerződés esetén az (1) bekezdés f) pontjában foglaltak szerinti szolgáltatáscsökkentésre nincs lehetőség.

(3) A százfős taglétszámot egy naptári éven keresztül átlagosan meghaladó kölcsönös biztosító egyesület legfőbb szerve a következő évi rendes ülésén köteles

a)104 páratlan számú, de legalább három, legfeljebb tizenegy tagú igazgatóságot és

b) páratlan számú, de legalább három, legfeljebb tizenöt tagú felügyelőbizottságot

választani.

(4) A (3) bekezdés alkalmazásában az alapszabályban foglalt elnevezéstől függetlenül

a)105 igazgatóság alatt az egyesület ügyintéző és képviseleti szerve,

b) felügyelő bizottság alatt az egyesület ügyintéző és képviseleti szervének ellenőrzését ellátó testület értendő.

(5)106 Az igazgatóság és a felügyelő bizottság tagjait – az alapszabály eltérő rendelkezése hiányában – a legfőbb szerv titkos szavazással, az alapszabályban meghatározott időtartamra választja meg. Az igazgatóság és a felügyelőbizottság tagjainak a megbízatása az érintett személy elfogadó nyilatkozatával jön létre.

(6) A legfőbb szervet az alapszabályban meghatározott módon, a tagjainak küldött meghívó útján kell összehívni. Az alapszabály rendelkezhet úgy is, hogy azoknak a tagoknak, akik ezt kívánják, a legfőbb szerv üléséről szóló meghívót elektronikus úton kell megküldeni.

(7) Az ezerfős taglétszámot egy naptári éven keresztül átlagosan meghaladó kölcsönös biztosító egyesület esetében a legfőbb szerv a legfeljebb ötventagú küldöttgyűlés. A küldötteket a tagok, a tagok köréből létszámarányosan öt évre választják. A küldöttek választásának és visszahívásának eljárási szabályait a kölcsönös biztosító egyesület alapszabálya tartalmazza. Az alapszabályban rendelkezni kell az újonnan belépő tagok képviseletéről.

(8) A küldöttválasztó közgyűlést az alapszabályban meghatározott módon, de legalább a kölcsönös biztosító egyesület honlapján és két országos napilapban közzétett hirdetmény útján kell összehívni. Az alapszabály előírhatja, hogy azokat a tagokat, akik ezt kívánják, küldöttválasztó közgyűlés összehívásáról a nyomtatott sajtóban és honlapon történt közlés mellett elektronikus úton is értesíteni kell. A hirdetmény és a tag részére elektronikus úton küldött értesítés közötti eltérés esetén a hirdetményben foglaltak az irányadók.

23. §107 A tárgyévi nyereségnek az alapszabályban meghatározott része az alapszabályban meghatározott módon és mértékben visszajuttatható a tagoknak, abban az esetben, ha a visszajuttatást követően a szavatoló tőke összege meghaladja a minimális szavatoló tőke szükséglet kétszeresét, vagy – amennyiben magasabb – a minimális biztonsági tőke kétszeresét.

24. §108 (1)109 A kölcsönös biztosító egyesület igazgatósága állapítja meg a 22. § (1) bekezdés f) pontjában meghatározott szolgáltatáscsökkentést, illetve a pótlólagos befizetési kötelezettséget, beleértve azok mértékét.

(2)110 Ha a kölcsönös biztosító egyesület az e törvényben meghatározottak szerinti szükséghelyzetbe került, a Felügyelet jogosult – a 216. § (2) bekezdésében foglaltak mellett – a pótlólagos befizetési kötelezettség megállapítására, feltéve, ha a Felügyelet erre irányuló felhívásának a kölcsönös biztosító egyesület igazgatósága nem tett eleget.

(3) A pótlólagos befizetési kötelezettség alapján a kölcsönös biztosító egyesület tagja által teljesítendő befizetés nem haladhatja meg a kölcsönös biztosító egyesület tagja által a pótlólagos befizetési kötelezettség teljesítése nélkül a kölcsönös biztosító egyesület részére bármilyen jogcímen évente teljesített befizetések száz százalékát.

(4)111 A kölcsönös biztosító egyesület igazgatósága pótlólagos befizetési kötelezettséget az egyesület korábbi tagjára is előírhat, feltéve, hogy a korábbi tag tagsági jogviszonya a pótlólagos befizetési kötelezettség megállapítását megelőző egy éven belül szűnt meg.

(5)112 Az igazgatóság a pótlólagos befizetési kötelezettséget, valamint a szolgáltatások csökkentését a kölcsönös biztosító egyesület minden tagjára, vagy a tagok – biztosítási ágak, ágazatok szerint – elkülönült csoportjára állapíthat meg.

25. §113 A tagdíjakat, a pótlólagos befizetések és a szolgáltatások csökkentésének lehetőségét, valamint esetköreit az alapszabályban kell meghatározni, azonos feltételek esetén azonos alapelvek szerint.

26. §114 (1) A Felügyelet a kölcsönös biztosító egyesület biztonságos működése érdekében legfeljebb 90 százalékos viszontbiztosításba adási kötelezettséget írhat elő.

(2) A kölcsönös biztosító egyesület az általa vállalt kockázatot nem adhatja teljes egészében viszontbiztosításba.

27. §115 (1) A kölcsönös biztosító egyesület – a Ptk.-ban foglaltakon túl – jogutódlással megszűnik, ha a kölcsönös biztosító egyesület biztosító részvénytársasággá átalakul.

(2)116 A kölcsönös biztosító egyesület átalakulásához, egyesüléséhez, szétválásához – beleértve az (1) bekezdésben foglalt esetet is –, feloszlásához, a legfőbb szerv tagjai legalább háromnegyedének hozzájárulása szükséges.

(3) A kölcsönös biztosító egyesület feloszlása, továbbá a bírósági feloszlatása esetén a feloszlásra vonatkozó döntésben rendelkezni kell a tagok biztosítási jogviszonyának megszüntetéséről.

28. § Az évközben belépő vagy kiváló tag részére időarányos tagdíjat, illetőleg pótlólagos befizetést lehet előírni. Pótlólagos befizetést csak olyan mértékben lehet előírni, amilyen mértékben az év folyamán a tagdíjak növelésére vagy a szolgáltatások leszállítására került sor.

28/A. §117 (1)118 Kölcsönös biztosító egyesület biztosító részvénytársasággá alakulhat át. Az átalakulásra a Ptk., az egyes jogi személyek átalakulásáról, egyesüléséről, szétválásáról szóló 2013. évi CLXXVI. törvény (a továbbiakban: Jszt.), valamint a számvitelről szóló törvény előírásait kell alkalmazni az e §-ban, továbbá a 28/B–28/C. §-ban foglalt eltérésekkel azzal, hogy az átalakulásra a Ptk., valamint a Jszt. vonatkozó szabályai tekintetében a jogelőd gazdasági társaságon a jogelőd kölcsönös biztosító egyesületet kell érteni.

(2) A kölcsönös biztosító egyesület átalakulásával létrejövő részvénytársaság csak zártkörűen alapítható.

(3) A részvénytársasággá történő átalakulással megszűnő kölcsönös biztosító egyesület azon tagjai, akik – az átalakulást előkészítő, első ülést megelőző harmincadik napig – úgy nyilatkoznak, hogy nem kívánnak a létrejövő részvénytársaság tagjaivá válni, tagsági jogviszonyuk az egyesület megszűnésével egyidejűleg megszűnik, őket a saját tőke felosztásakor figyelembe venni nem kell. Az egyesületi tagsági jogviszonyuk megszűnése a biztosítási szerződéses jogviszonyukat nem érinti.

(4)119 Az átalakulásra vonatkozóan nem alkalmazhatók a Ptk. 3:135. §-ában és 3:137. §-ában, valamint a Jszt. 2. § (2) és (3) bekezdésében, 4. § (2) bekezdésében, valamint a 10. § (3) és (5) bekezdésében foglalt rendelkezések.

28/B. §120 (1)121 Az igazgatóság köteles a legfőbb szerv előkészítő ülése elé olyan indítványt terjeszteni, amely

a) tájékoztatást ad az átalakulással elérni kívánt gazdasági célról, az ahhoz szükséges eszközökről, az egyesületi tagok és a munkavállalók jövőbeni helyzetéről;

b)122 ismerteti az indítványozók és az igazgatóság álláspontját.

(2)123 Az igazgatóság köteles a legfőbb szerv átalakulást előkészítő ülését megelőzően az alapszabályban meghatározott módon, de legalább a kölcsönös biztosító egyesület honlapján és két országos napilapban közzétett hirdetmény útján a (2) bekezdés a) és b) pontjában foglaltakról a tagokat tájékoztatni. Az alapszabály előírhatja, hogy azokat a tagokat, akik ezt kívánják, a nyomtatott sajtóban és honlapon történt közlés mellett elektronikus úton is tájékoztatni kell. A hirdetmény és a tag részére elektronikus úton küldött tájékoztatás közötti eltérés esetén a hirdetményben foglaltak az irányadók. Az igazgatóság a tájékoztatási kötelezettségének úgy tesz eleget, hogy a kölcsönös biztosító egyesület tagjainak legalább tizenöt nap álljon rendelkezésére a 28/A. § (3) bekezdésében meghatározott nyilatkozat megtételére.

(3) Az előkészítő ülésen hozott, átalakulásról szóló első döntésnek tartalmaznia kell:

a) az átalakulás szándékát,

b) az átalakulást kezdeményező kölcsönös biztosító egyesület és a létrejövő részvénytársaság nevét, székhelyét,

c) a létrejövő részvénytársaságban résztvevő egyesületi tagok adatait,

d) az átalakuló kölcsönös biztosító egyesület és a létrejövő részvénytársaság vagyonmérleg-tervezetének fordulónapját,

e) az átalakulás könyvvizsgálójának adatait.

(4) Az átalakulásról szóló második döntésnek tartalmaznia kell:

a) az átalakuló kölcsönös biztosító egyesület és a létrejövő részvénytársaság vagyonmérleg-tervezetét,

b) a létrejövő részvénytársaság alapszabályának tervezetét,

c) az átalakulás időpontját,

d) a létrejövő részvénytársaság vezető tisztségviselőinek, a felügyelőbizottság tagjainak nevét és lakóhelyét,

e) a megszűnő kölcsönös biztosító egyesület vagyonmérleg-tervezete alapján a részvénytársaság egyes tagjainak vagyoni részesedésére jutó saját tőke értékét, és az annak megfelelő részvény névértéket,

f) a részvények darabszámát, névértékét, az egyes részvényfajták ismertetését.

(5) A jogutód szervezet (szervezetek) cégbejegyzésével egyidejűleg a jogelőd kölcsönös biztosító egyesületet törölni kell a nyilvántartásból a jogutód feltüntetésével.

(6)124 Az átalakulással létrejövő szervezet(ek) cégbejegyzését követő harmadik hónap utolsó napjáig mind a jogelődre, mind a jogutódra vonatkozóan a cégbejegyzés napjával végleges vagyonmérleget kell készíteni. E vagyonmérleg és az átalakulási vagyonmérleg-tervezet szerint megállapított saját tőke közötti pozitív különbözetet a jegyzett tőkén felüli vagyonként kell figyelembe venni, negatív különbözet esetén pedig – ha arra a jegyzett tőkén felüli vagyon nem nyújt fedezetet, és a fedezetről a tagok a Ptk.-ban, valamint a Jszt.-ben meghatározottak szerint nem gondoskodtak – a jegyzett tőkét le kell szállítani.

28/C. §125 (1) Az átalakulás során az egyesületi tagok vagyoni részesedésére jutó saját tőke értékének meghatározásakor a jogutód szervezet végleges vagyonmérlege szerinti adatokat kell figyelembe venni. Az érték meghatározásakor a biztosítási állományhoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok és azok fedezete nem vehetők figyelembe.

(2) Az egyes egyesületi tagoknak a jogutód részvénytársaság saját tőkéből történő vagyoni részesedését a legfőbb szerv határozza meg.

(3) A (2) bekezdés szerinti részesedés arányának meghatározása a tagsági viszonnyal rendelkező tagok között a következő formában történhet:

a) a kölcsönös biztosító egyesületi vagyonból minden tag egyenlő mértékben részesül, vagy

b) a kölcsönös biztosító egyesületi vagyonból minden tag egyenlő mértékben részesül, azon tag kivételével, aki az egyesület saját tőkéjéhez közvetlenül – a tagdíjon kívül – vagyoni hozzájárulást teljesített. Ez utóbbi tag részesedésének aránya az alapszabályban rögzített módon, a vagyoni hozzájárulással arányosan határozható meg.

(4) A 228. § (2) bekezdésében meghatározott biztosító egyesület esetében, amennyiben az egyes tagok által a maradékjoggal rendelkező biztosításokra befizetett biztosítási díjak aránya az életbiztosítási ág biztosítástechnikai tartalékának hozamában, és ennek megfelelően közvetetten a tőkeszerkezetben is nyomon követhető, úgy ezen hozzájárulást az azon elért időarányos hozammal és az esetleges szolgáltatási kifizetésekkel együtt kell figyelembe venni.

(5) Az egyesület legfelsőbb szerve a (3) bekezdés b) pontja és a (4) bekezdés alapján történő részesedésmeghatározási mód esetén nem határozhatja el az egyesületi tagok részesedése meghatározásának olyan formáját, amely a döntésben kisebbségben lévő tagok jogos érdekeinek lényeges sérelmével jár.

A harmadik országbeli biztosító
magyarországi fióktelepe

29. § (1) Harmadik országbeli biztosító belföldön biztosítási tevékenységet folytató fióktelepe az engedélyezett biztosítási ágon belül a biztosítási tevékenységet teljeskörűen végezheti.

(2) A harmadik országbeli biztosító fióktelepének rendelkeznie kell – elfogadását követő 30 napon belül – az alapító harmadik országbeli biztosítónak a székhely szerinti országban nyilvánosságra hozott éves beszámolójával és üzleti jelentésével mind a székhely szerinti ország nyelvén, mind pedig annak hiteles magyar fordításában. A harmadik országbeli biztosító fióktelepe az ügyfelek kérésére az éves beszámolót helyszíni betekintésre köteles átadni.

30. § (1) A harmadik országbeli biztosító fióktelepének a biztosítási szerződés megkötését, illetve fennállását tanúsító okiratokat – ideértve a szerződési feltételeket – magyar nyelven kell kiállítania.

(2) A harmadik országbeli biztosító fióktelepe olyan ág végzésére kérhet engedélyt, amelyre az alapító külföldi biztosító a székhely szerinti országban engedéllyel rendelkezik, figyelemmel a 64. § (2) bekezdésében foglaltakra.

A másik tagállamban székhellyel rendelkező biztosító magyarországi fióktelepe

31. § A másik tagállamban székhellyel rendelkező biztosító magyarországi fióktelepének a biztosítási szerződés megkötését, illetve fennállását tanúsító okiratokat – ideértve a szerződési feltételeket – magyar nyelven kell kiállítania.

32. § (1)126 Ha a Felügyeletet másik tagállam felügyeleti hatósága tájékoztatja arról, hogy a tagállamban székhellyel rendelkező biztosító fióktelepet kíván létesíteni Magyarország területén, akkor a Felügyelet a tájékoztatás kézhezvételétől számított 2 hónapon belül tájékoztatja a tagállam felügyeleti hatóságát a biztosítási tevékenység magyarországi végzésének feltételeiről.

(2) A másik tagállamban székhellyel rendelkező biztosító magyarországi fióktelepe tevékenységét a Felügyelet tájékoztatásának kézhezvételét követően, illetve a tájékoztatásra rendelkezésre álló 2 hónapos időtartam lejártát követően kezdheti meg.

(3) A másik tagállamban székhellyel rendelkező biztosító magyarországi fióktelepe működése során köteles a főbb adataiban (fióktelep tevékenysége, üzleti terv, fióktelep irányítását ellátó felelős személy megnevezése, fióktelep címe, fióktelep szervezeti felépítésére, irányítására, ellenőrzési rendjére vonatkozó adatok) bekövetkező változásról legkésőbb a változást megelőző 1 hónapon belül a Felügyeletet írásban értesíteni.

(4)127 A Felügyelet nem rendszeres tájékoztatást kérhet a másik tagállamban székhellyel rendelkező biztosító magyarországi fióktelepétől a terjesztett biztosítási szerződési feltételekről és az ezzel összefüggő dokumentumokról annak igazolására, hogy azok megfelelnek a nemzeti jogszabályoknak.

II. Fejezet

A BIZTOSÍTÁSI RENDSZER EGYÉB RÉSZTVEVŐI

A biztosításközvetítő

33. § (1)128 A biztosításközvetítői és a viszontbiztosítás közvetítői tevékenység (a továbbiakban: biztosításközvetítői tevékenység) a biztosítási vagy viszontbiztosítási szerződés (a továbbiakban: biztosítási szerződés) létrehozására irányuló rendszeres, üzletszerű tevékenység. E tevékenység kiterjed a biztosítási szerződések megkötésének elősegítésére, biztosítási termékek ismertetésére, ajánlására, az ezzel kapcsolatos felvilágosításra, illetve a biztosítási szerződések megkötésére, a biztosítási szerződések értékesítésének szervezésére, továbbá a biztosítási szerződések lebonyolításában és teljesítésében való közreműködésre.

(2) Nem minősül biztosításközvetítői tevékenységnek

a) a más szakmai tevékenység keretében nyújtott információszolgáltatás, amennyiben a tevékenység célja nem az, hogy az ügyfélnek segítséget nyújtson egy biztosítási szerződés megkötésében vagy teljesítésében,

b) közreműködés követelések behajtásában,

c) a kárfelmérési és értékbecslési tevékenység,

d)129 a biztosítási szerződések lebonyolításában és teljesítésében való közreműködés, ha azt olyan személy végzi, aki a biztosítási igények felkutatásában és a biztosítási védelmet kereső ügyfelek igényének szerződéskötés céljából való kiközvetítésében egyébként nem vesz részt.

(3) Biztosításközvetítői tevékenységet függő biztosításközvetítő, illetve független biztosításközvetítő végezhet.

(4)130 A függő biztosításközvetítő (a továbbiakban: ügynök) egy biztosító biztosítási termékeit vagy több biztosító egymással nem versengő biztosítási termékeit közvetíti. Független biztosításközvetítő – az (5) bekezdésben és a 35. § (1) bekezdésében foglaltak kivételével – minden egyéb biztosításközvetítő.

(5)131 Függő biztosításközvetítőnek minősül az a biztosításközvetítő is, aki a közvetítést a főtevékenységéhez kapcsolódó termékre vagy szolgáltatásra vonatkozóan, azt kiegészítő tevékenységként végzi, amennyiben az ügyféltől biztosítási díjat, a biztosítótól pedig az ügyfélnek járó összeget nem vesz át.

(6) A függő biztosításközvetítő a biztosítási szerződést a biztosítóval fennálló munkaviszonya keretében vagy a biztosító megbízása alapján közvetíti.

(7)132 A biztosításközvetítővel munkaviszonyban, megbízási vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló, biztosításközvetítői tevékenységet végző személy biztosításközvetítői tevékenység végzésére irányuló további munkaviszonyt, megbízási, illetve munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyt másik biztosítóval, biztosításközvetítővel nem létesíthet. A biztosításközvetítővel munkaviszonyban, megbízási vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló, biztosításközvetítői tevékenységet végző személy biztosításközvetítői tevékenységének végzésére mással további megbízási, illetve munkavégzésre irányuló – munkaviszonynak nem minősülő – egyéb jogviszonyt nem létesíthet.

(8)133 A Ptk. 6:298. §-ában meghatározott kártalanítás a biztosítóval fennálló jogviszony alapján biztosításközvetítői tevékenységet végző ügynököt és többes ügynököt kizárólag az erre irányuló, a biztosítóval írásban megkötött megállapodás esetében illeti meg, a megkötött megállapodás feltételei szerint.

34. §134 Biztosításközvetítői tevékenységet – az e törvényben foglalt kivételekkel – kizárólag olyan személy végezhet, aki szerepel a Felügyelet által vezetett nyilvántartásban, és a 36/A. § (2) bekezdésében meghatározott szakmai továbbképzési kötelezettségnek eleget tesz.

35. § (1)135 A jelen törvény biztosításközvetítőre vonatkozó rendelkezéseit nem kell alkalmazni arra a személyre, akinek tevékenysége kizárólag olyan biztosítási szerződések közvetítésére terjed ki, amelyek az alábbi feltételeknek együttesen megfelelnek:

a) a biztosítási szerződés kizárólag ezen szerződés feltételeinek ismeretét teszi szükségessé,

b) a biztosítási szerződés nem életbiztosítási szerződés,

c) a biztosítási szerződés nem tartalmaz felelősségi kockázatot,

d) a személy fő szakmai tevékenysége nem biztosításközvetítés,

e) a biztosítási szerződés kizárólag kiegészítője valamely szolgáltató által kínált terméknek vagy nyújtott szolgáltatásnak és a következőkre nyújt fedezetet:

ea) ezen szolgáltató által kínált termék törésének, elvesztésének vagy károsodásának kockázatára, vagy

eb) ezen szolgáltatónál megrendelt utazáshoz, illetőleg utazási, üdülési szolgáltatáshoz kapcsolódva a poggyász elvesztésére vagy sérülésére és egyéb kockázatokra, akkor is, ha a biztosítás életbiztosítási vagy felelősségi kockázatokat fedez, feltéve, hogy a fedezet az utazással kapcsolatos kockázatok fő fedezetének kiegészítője,

f) a biztosítási szerződés éves biztosítási díja nem haladja meg a 125 ezer forintot, és a biztosítási szerződés teljes tartama, beleértve a megújításokat is, nem haladja meg az 5 évet.

(2)136 A biztosításközvetítő nyilvántartására vonatkozó szabályokat nem kell alkalmazni, ha a biztosításközvetítői tevékenységet

a) a biztosító,

b) munkaviszonyával összefüggésben a biztosító munkavállalója, illetve

c) gazdálkodó szervezettel munkaviszonyban álló, a gazdálkodó szervezet vezetőinek körébe nem tartozó természetes személy végzi, aki kizárólag a biztosításközvetítői tevékenységhez kapcsolódó kiegészítő tevékenységet végez,

d)137 a Hpt. 8. § (1) bekezdésében meghatározott hitelintézettel vagy a postáról szóló 2003. évi CI. törvényben meghatározott egyetemes postai szolgáltatóval munkaviszonyban álló természetes személy a munkáltatója utasításainak megfelelően, a munkáltató ügyfélfogadásra szolgáló helyiségében vagy mobilposta útján végzi,

e) a Vám- és Pénzügyőrséggel, illetve a vámhatósággal szolgálati jogviszonyban, illetve munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló természetes személy – kizárólag a külön jogszabályban meghatározott külföldi telephelyű gépjármű üzembentartója (vezetője) részére történő kötelező felelősségbiztosítási szerződés értékesítésével kapcsolatban – végzi.

(3) Az Európai Unió másik tagállamában nyilvántartásba vett biztosításközvetítő esetében a Felügyelet által történő nyilvántartásba vétel nem szükséges a biztosításközvetítői tevékenység folytatásához.

(4)138 A felügyeleti nyilvántartásba vétel nélkül biztosításközvetítői tevékenység végzésére jogosult természetes személy nem köteles eleget tenni a 48. § (3) bekezdésében foglalt követelményeknek.

(5)139 A (2) bekezdés d) pontjában meghatározott feltételek szerint biztosításközvetítői tevékenységet végző hitelintézettel, postai szolgáltatóval munkaviszonyban álló természetes személy kizárólag abban az esetben végezhet biztosításközvetítői tevékenységet, ha az általa közvetített termékekkel kapcsolatban megfelelő képzést kapott. A szakmai követelmények ellenőrzéséért a munkáltató és az a biztosító felelős, akinek a természetes személy a biztosítási termékét közvetíti.

(6)140 A (2) bekezdés d) pontjában meghatározott feltételek szerint biztosításközvetítői tevékenységet végző hitelintézettel, postai szolgáltatóval munkaviszonyban álló, biztosításközvetítői tevékenységet végző, az (5) bekezdésben meghatározott képzettségi követelménynek megfelelő természetes személyt a munkáltatója köteles belső nyilvántartásba venni.

36. § (1) A Felügyelet az e törvény alapján engedélyezett, illetve bejelentett biztosításközvetítőkről nyilvántartást vezet (felügyeleti nyilvántartás). A felügyeleti nyilvántartás adatait e törvény 5. számú melléklete tartalmazza.

(1a)141 Az (1) bekezdésben meghatározott nyilvántartás az 5. számú melléklet 1. pontjában az e törvény alapján engedélyezett vagy bejelentett biztosításközvetítési vagy szaktanácsadói tevékenységet végző természetes vagy jogi személy vonatkozásában a nyilvántartási szám és annak kelte, valamint a függő vagy független biztosításközvetítői tevékenység vagy a szaktanácsadói tevékenység végzésére való jogosultság tekintetében közhiteles nyilvántartásnak minősül.

(2) A felügyeleti nyilvántartásba vétel során a Felügyelet a biztosításközvetítő természetes személy, illetve gazdálkodó szervezet számára nyilvántartási számot állapít meg.

(3) Ugyanazon természetes személy, illetve gazdálkodó szervezet részére újabb nyilvántartási szám nem állapítható meg és ugyanazt a nyilvántartási számot újabb természetes személy, illetve gazdálkodó szervezet nem kaphatja meg.

(4)142 A biztosításközvetítői tevékenységet végző természetes személy nevét, illetve gazdálkodó szervezet nevét és székhelyét, valamint az 5. számú melléklet 1. A) pontja b)–g) alpontjában és 1. B) pontja b)–f) alpontjában szereplő adatokat a Felügyelet az internetes honlapján folyamatosan közzéteszi.

(5)143 A biztosításközvetítői tevékenységet végző természetes személy a foglalkoztató biztosítónak, illetve független biztosításközvetítőnek a Felügyelet által meghatározott módon történő bejelentése alapján kerül nyilvántartásba vételre. A közvetítő az adott biztosításközvetítői tevékenységre vonatkozó nyilvántartásba vételekor köteles felsőfokú végzettséggel vagy az e törvény 13. számú mellékletében az adott biztosításközvetítői tevékenységre meghatározott szakképesítéssel vagy külön jogszabály szerinti hatósági vizsgával rendelkezni.

(6)144 A 13. számú mellékletben meghatározott hatósági vizsga birtokában biztosításközvetítői tevékenység végzésére jogosult természetes személy a felügyeleti nyilvántartásból történő törléstől számított öt év elteltével abban az esetben vehető fel újból a felügyeleti nyilvántartásba, ha újból hatósági vizsgát tesz.

(7)145

(8)146

36/A. §147 (1) A függő és a független biztosításközvetítői tevékenységet végző természetes személy köteles az általa közvetített biztosítási termékekkel kapcsolatban már megszerzett ismereteket naprakészen tartani, fejleszteni és a változásokból eredő követelményekkel összhangba hozni.

(2) A (1) bekezdésben meghatározott követelmény teljesítése érdekében a függő és a független biztosításközvetítői tevékenységet végző természetes személy köteles az általa közvetített vagy a jövőben közvetíteni szándékozott biztosítási termék vonatkozásában szakmai továbbképzésen részt venni.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott szakmai továbbképzési kötelezettség nem áll fenn, ha a biztosításközvetítői tevékenységet végző természetes személy által közvetített biztosítási termék feltétel- és teljesítési rendszerében és a közvetített termékek körében változás nem következett be.

(4) A (2) bekezdésben meghatározott szakmai továbbképzést a biztosításközvetítői tevékenységet folytató természetes személyt foglalkoztató vagy megbízó biztosító, vagy független biztosításközvetítő végezheti, valamint a szakmai továbbképzés lebonyolítására a 13. számú mellékletben meghatározott szakképesítés megszerzésére irányuló képzést nyújtó szakképző intézményt, vagy 13. számú mellékletben meghatározott, a hatósági vizsgára felkészítő hatósági képzést nyújtó képző szervet is megbízhat.

(5) A biztosításközvetítői tevékenységet folytató természetes személyt foglalkoztató vagy megbízó biztosító, vagy független biztosításközvetítő köteles a (2) bekezdésben meghatározott szakmai továbbképzési kötelezettség alá eső biztosításközvetítői tevékenységet folytató természetes személyek továbbképzését oly módon megszervezni, hogy az adott személy vonatkozásában az új vagy módosult termék értékesítését a szakmai továbbképzés előzze meg.

(6) A (2) bekezdésben meghatározott szakmai továbbképzésen történő részvételt a biztosításközvetítői tevékenységet folytató természetes személyt foglalkoztató vagy megbízó biztosító, vagy független biztosításközvetítő köteles nyilvántartani és a felügyeleti ellenőrzés során a Felügyelet részére igazolni.

37. § (1)148 A biztosításközvetítő – ha törvény eltérően nem rendelkezik – a biztosítási szerződés megkötését megelőzően és bármely, a tájékoztatásban szereplő adat változása esetén a szerződés módosításakor és megújításakor köteles az ügyfél részére a kötelezettségvállalás tagállamának hivatalos nyelvén vagy az ügyféllel történő megállapodásban kikötött más nyelven írásban tájékoztatást adni:

a) a biztosításközvetítést végző természetes személy nevéről, valamint azon gazdálkodó szervezet cégnevéről, székhelyéről, amelynek keretében, illetve megbízásából a biztosításközvetítést végzi és felügyeleti hatóságának megjelöléséről,

b) a felügyeleti nyilvántartásról, amelyben szerepel, és annak módjáról, ahogyan nyilvántartását ellenőrizni lehet,

c)149 arról, hogy rendelkezik-e minősített befolyással az adott biztosítóban,

d)150 az adott biztosító vagy az adott biztosító anyavállalata rendelkezik-e minősített befolyással a biztosításközvetítőben,

e) a panasztétel lehetőségéről és annak elbírálására jogosult szervekről,

f)151 arról, hogy a szakmai tevékenysége során okozott kárért vagy felmerült sérelemdíj megfizetéséért ki áll helyt,

g) arról, hogy függő vagy független biztosításközvetítőként jár-e el,

h) függő biztosításközvetítő vagy többes ügynök esetén arról, hogy mely biztosítók nevében jár vagy járhat el,

i)152 arról, hogy milyen biztosítási termék terjesztésére van jogosultsága,

j)153 arról, hogy a biztosítási termék közvetítése során az ügyféltől díjat vagy díjelőleget átvehet-e,

k)154 független biztosításközvetítő esetén arról, hogy a biztosítótól az ügyfélnek járó összeget átvehet-e, és ha igen, annak esetleges összegszerűségi korlátairól, és

l)155 függő biztosításközvetítő esetén arról, hogy a biztosítótól az ügyfélnek járó összeget előzetesen nem vehet át,

m)156 függő biztosításközvetítő vagy többes ügynök esetén arról, hogy a biztosítóval kötött megállapodása alapján milyen képviseleti jogosultsággal rendelkezik, különös tekintettel arra vonatkozóan, hogy a biztosító nevében megkötheti-e a biztosítási szerződést.

(2) A tájékoztatást azon személyek részére kell teljesíteni, akik a biztosítási (viszontbiztosítási) szerződés létrejötte esetén a biztosított (viszontbiztosított) vagy a biztosítóval szerződő fél pozíciójába kerülnek.

A megtakarítási jellegű életbiztosítások jutalékfizetési szabályai157

37/A. §158 § (1) A megtakarítási jellegű életbiztosítási szerződés vonatkozásában a kifizetett jutalék összege nem haladhatja meg a jutalékfizetés időpontjáig a biztosítóhoz beérkezett biztosítási díj összegét.

(2) A rendszeres díjas megtakarítási jellegű életbiztosítási szerződés vonatkozásában jutalék a szerződés létrejöttétől számított egy éven belül – legalább a díjelőírásnak megfelelő első díjrészlet biztosítóhoz történő beérkezését követően – legfeljebb tizennégy havi díjelőírásnak megfelelő összegben fizethető. A szerződés létrejöttétől számított második év kezdetét követően fizetett jutalék összege nem haladhatja meg a második év kezdetétől a jutalékfizetés időpontjáig a biztosítóhoz beérkezett biztosítási díj összegét. A szerződés teljes tartamának terhére összességében kifizetett jutalék összege nem haladhatja meg a biztosítóhoz a szerződés teljes tartamára vonatkozóan beérkezett biztosítási díj összegét.

(3) A biztosító és a biztosításközvetítő közötti, írásban létrejött megállapodásnak tartalmaznia kell legalább az alábbiakat:

a) a jutalékfizetés esedékességének időpontját, amely – az első jutalékfizetés esetén – nem lehet korábbi, mint a szerződés első díjrészlete biztosítóhoz történő beérkezésének időpontja,

b) a jutalék mértékét,

c) a jutalék kifizetésének feltételeit,

d) a jutalékfizetés ütemezését,

e) a jutalékvisszatérítési kötelezettség feltételeit, az ezen kötelezettség alóli mentesítés feltételeit,

f) a jutalékvisszatérítési kötelezettség megszűnésének időpontját,

g) a jutalékjogosultságot és a jogosultság megvonásának feltételeit.

(4) A biztosító előre egységesen meghatározott feltételek alapján – a 33. § (1) bekezdésében foglalt biztosításközvetítői tevékenység, és annak résztevékenységei teljesítésének mértékéhez arányosan igazodó – eltérő jutalékszintet állapíthat meg az egyes közvetítők vonatkozásában.

(5) A biztosításközvetítő részére jutalékelőleg nem fizethető.

(6) A biztosításközvetítőt a biztosításközvetítői tevékenységéért a kapott jutalékon kívül más juttatás nem illeti meg a biztosítótól. A biztosító a biztosításközvetítőt a jutalékon kívül, a biztosításközvetítői tevékenységtől eltérő szolgáltatás ellentételezéseként egyéb díjazásban, juttatásban részesítheti, a jogosultság pontos jogcímének feltüntetésével, ellenőrizhető és átlátható módon, dokumentált formában.

A független biztosításközvetítő

38. § (1)159 Független biztosításközvetítői tevékenységet a Felügyelet – alkuszi vagy többes ügynöki tevékenységre vonatkozó – engedélye alapján

a) részvénytársaság,

b) legalább 5 millió forint törzstőkével rendelkező korlátolt felelősségű társaság,

c)160 legalább 5 millió forint tőkével rendelkező szövetkezet,

d) harmadik országban székhellyel rendelkező független biztosításközvetítő legalább 5 millió forint tőkével rendelkező magyarországi fióktelepe

végezhet.

A független biztosításközvetítő biztosítási szaktanácsot is adhat. A független biztosításközvetítői fióktelep esetén az Fkt. fióktelepre vonatkozó rendelkezéseit az e törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(2)161

(3) Nem szükséges a Felügyelet engedélye az Európai Unió másik tagállamában székhellyel rendelkező független biztosításközvetítő esetében fióktelepe útján vagy határon átnyúló szolgáltatásként történő tevékenység végzéshez.

(4)162 Ha a független biztosításközvetítő működése során saját tőkéje az (1) bekezdésben írt minimális alaptőke (törzstőke) mértéke alá csökken, a független biztosításközvetítő köteles a saját tőkét az előírt minimális alaptőke (törzstőke) mértékéig kiegészíteni.

(5) Független biztosításközvetítői tevékenység végzésének feltétele az (1) bekezdésben foglaltakon túl a következő:

a) a tevékenység folytatásához üzlethelyiség tulajdon-, használati vagy bérleti joga,

b) a végzett tevékenység egyedi azonosítására alkalmas folyamatos nyilvántartás,

c)163 az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítéséhez szükséges tárgyi feltételek megléte.

(6)164 A független biztosításközvetítői tevékenység irányítója kizárólag olyan természetes személy lehet, aki

a) büntetlen előéletű, továbbá nem vezető tisztségviselője olyan gazdasági társaságnak, amellyel szemben a kérelem benyújtását megelőző három évben csőd- vagy felszámolási eljárás indult,

b)165 az alábbi szakmai követelmények valamelyikének megfelel:

ba)166 felsőfokú végzettséggel rendelkezik és biztosítónál, biztosításközvetítői tevékenységet folytató gazdálkodó szervezetnél, az államigazgatás pénzügyi, illetve gazdasági területén vagy a megfelelő szakmai érdek-képviseleti szervnél legalább 3 évig biztosításszakmai vezető beosztást töltött be vagy biztosítási szaktanácsadóként működött vagy biztosítónál, biztosításközvetítői tevékenységet folytató gazdálkodó szervezetnél, biztosítási szaktanácsadónál, az államigazgatásban pénzügyi, illetve gazdasági területen vagy a megfelelő szakmai érdek-képviseleti szervnél összesen 5 éves, biztosításszakmai beosztásban eltöltött munkaviszonnyal, közszolgálati vagy kormányzati szolgálati jogviszonnyal, illetve munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonnyal rendelkezik;

bb) középfokú végzettséggel rendelkezik és biztosítónál vagy biztosításközvetítést folytató gazdálkodó szervezetnél legalább 7 éven át biztosításszakmai vezetői beosztást töltött be,

c) kizárólag az adott biztosításközvetítőnél folytatja közvetítői tevékenységét,

d) biztosítóval nem áll munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban,

e)167 ellen a Felügyelet feladatkörébe tartozó törvények, illetve e törvények felhatalmazása alapján kiadott jogszabályok előírásainak súlyos vagy ismétlődő megsértése miatt, öt évnél nem régebben a legmagasabb összegű bírság kiszabására nem került sor, illetve a bíróság öt évnél nem régebben kelt jogerős határozatában felelősségét e jogszabályok megsértése miatt nem állapította meg.

(7)168 A (6) bekezdés b) pontjában előírt vezetői szakmai gyakorlat befejezése nem eshet az engedélyezési kérelem benyújtását 10 évvel megelőző időpontnál korábbi időpontra.

(8)169 A Felügyelet a független biztosításközvetítői tevékenység végzésének engedélyezése iránti kérelmet elutasítja, ha

a) a kérelmező vagy a minősített befolyással rendelkező tulajdonosának független biztosításközvetítői tevékenység végzésére jogosító engedélyét a kérelem benyújtását megelőző 3 év során a Felügyelet intézkedésével visszavonta; vagy

b) a kérelmező vezető tisztségviselője, minősített befolyással rendelkező tulajdonosa a kérelem benyújtását megelőző 3 év során vezető tisztségviselője vagy tulajdonosa volt olyan független biztosításközvetítőnek, amelynek független biztosításközvetítői tevékenység végzésére jogosító engedélyét a kérelem benyújtását megelőző 3 év során a Felügyelet intézkedésével visszavonta.

39. § (1)170 A független biztosításközvetítő köteles tevékenységének felelősségbiztosítására mindenkor legalább biztosítási eseményenkénti 1 251 000 euró, illetve évente együttesen legalább 1 876 000 euró összegű, az Európai Unió egész területére kiterjedő hatályú felelősségbiztosítással vagy 1 876 000 euró vagyoni biztosítékkal rendelkezni. Az engedély megadásának feltétele, hogy a független biztosításközvetítő igazolja a Felügyeletnek a felelősségbiztosítási szerződés megkötését vagy a vagyoni biztosíték meglétét.

(2) A független biztosításközvetítői felelősségbiztosítási szerződés minimális tartalmi követelményeit a kormány rendeletben állapítja meg.

40. § (1) A független biztosításközvetítő engedélyét a Felügyelet visszavonhatja és ezzel egyidejűleg a nyilvántartásából törölheti, ha

a) az e törvényben előírt nyilvántartásba vételi és működési feltételek bármelyikének nem felel meg,

b) nyilvántartása, illetve az éves beszámolója nem felel meg a valóságnak,

c) működése súlyosan vagy ismétlődően sérti a biztosítottak érdekeit,

d) ellenőrzése során bebizonyosodik, hogy a tevékenységére vonatkozó jogszabályokat ismételten vagy súlyosan megsértette,

e) az engedély megadásától számított 1 éven belül a független biztosításközvetítő tevékenységét nem kezdte meg, vagy a független biztosításközvetítői tevékenységet engedély nélkül 6 hónapon túl felfüggeszti,

f) a független biztosításközvetítő tevékenysége felfüggesztésének időtartama alatt a jogsértő helyzet megszüntetése érdekében tett felügyeleti intézkedések nem vezettek eredményre.

(2) A harmadik országbeli független biztosításközvetítő fióktelep engedélyét a Felügyelet – az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően – akkor is visszavonja, ha a külföldi biztosításközvetítő a székhelye szerinti ország jogszabályai alapján már nem jogosult független biztosításközvetítői tevékenység végzésére.

41. § (1) A független biztosításközvetítő köteles meggyőződni arról, hogy az általa alkalmazott, illetve megbízott biztosításközvetítést végző természetes személy, vagy ha a közvetítői tevékenységgel gazdálkodó szervezetet bízott meg, ennél a szervezetnél közvetítői tevékenységet végző természetes személy szerepel-e a felügyeleti nyilvántartásban.

(2)171 Független biztosításközvetítői tevékenységet csak olyan természetes személy végezhet – független biztosításközvetítői tevékenységet végző gazdálkodó szervezeten, illetve az e gazdálkodó szervezettel egyéb jogviszonyban álló gazdálkodó szervezeten belül –, aki büntetlen előéletű, felsőfokú végzettséggel vagy az e törvény 13. számú mellékletében meghatározott szakképesítéssel vagy külön jogszabály szerinti hatósági vizsgával rendelkezik.

(3)172 A független biztosításközvetítő az általa alkalmazott, megbízott, illetve egyéb munkavégzésre irányuló jogviszony keretében biztosításközvetítést végző természetes személyekről, vagy ha a közvetítői tevékenységgel gazdálkodó szervezetet bízott meg, akkor erről a gazdálkodó szervezetről, illetve az ennél a szervezetnél közvetítői tevékenységet végző természetes személyekről köteles nyilvántartást vezetni. A nyilvántartásban szereplő adatok körét az 5. számú melléklet 2. pontja tartalmazza. Az 5. számú melléklet 2. pontjában [az A) b) és f) alpont, valamint a B) b) alpont kivételével] meghatározott adatokban bekövetkezett változásokat a független biztosításközvetítő köteles a Felügyeletnek 30 napon belül bejelenteni.

(4)173 A biztosításközvetítő a felügyeleti nyilvántartásba annak a biztosítónak vagy független biztosításközvetítőnek a bejelentése alapján kerül, akinek a biztosításközvetítő biztosítást közvetít. A biztosításközvetítő adataiban beállt változást – a (3) bekezdés alapján – a biztosító vagy a független biztosításközvetítő köteles a Felügyeletnek bejelenteni.

(5) A biztosító vagy a független biztosításközvetítő a biztosításközvetítő bejelentését, illetve adatainak változását a Felügyelet által előírt módon teszi meg.

(6) A biztosításközvetítő természetes személy, gazdálkodó szervezet és a vele jogviszonyban álló biztosításközvetítő természetes személy köteles a nyilvántartást vezető biztosítónak vagy független biztosításközvetítőnek a nyilvántartásba vételi feltételek teljesítését igazolni.

42. § (1) A független biztosításközvetítő a tevékenysége során a biztosítási szakmai szabályokat mindenkor megtartva köteles eljárni. A független biztosításközvetítő e kötelezettsége elmulasztásáért (független biztosításközvetítői műhiba), így különösen a téves tanácsadásért, a szabálytalan díjkezelésért, a nyilatkozatok késedelmes továbbításáért felelős. Ezen felelőssége kiterjed a nevében eljáró személyek tevékenységére is.

(2) A független biztosításközvetítő köteles az ügyfél által befizetett, a biztosítót megillető, illetve a biztosító által befizetett, az ügyfelet megillető összegeket elkülönített ügyfélszámlákon tartani. Az ügyfélszámlákon szereplő összegek más hitelezők kielégítésére csőd-, illetve felszámolási eljárás esetén sem használhatók fel.

(3)174 A (2) bekezdés alkalmazásában ügyfélszámlának tekintendő az a letéti számla, amelyen a független biztosításközvetítő kizárólag az ügyfelek által befizetett, a biztosítókat megillető, illetve a biztosítók által befizetett, az ügyfeleket megillető összegeket tarthatja.

43. §175 A független biztosításközvetítő kizárólag a Felügyelet erre vonatkozó engedélye alapján alapíthat más független biztosításközvetítői tevékenységet folytató gazdasági társaságot, szerezhet ilyen tevékenységet folytató társaságban minősített befolyást.

44. § (1) A független biztosításközvetítő köteles a lebonyolított biztosítási ügyletekről a 153. §–165. § szabályainak betartásával egyedi azonosításra alkalmas nyilvántartást vezetni.

(2)176 A nyilvántartás egyedi azonosításra nem alkalmas főbb adatait tartalmazó éves jelentést a tárgyévet követő év május 31-ig a Felügyeletnek meg kell küldeni.

(3)177 A független biztosításközvetítői jelentés szabályait a Magyar Nemzeti Bank elnöke rendeletében állapítja meg.

45. § A független biztosításközvetítő biztosításközvetítői tevékenysége során

a) az ügyfél megbízásából jár el (alkusz), vagy

b) egyidejűleg több biztosítóval fennálló jogviszony alapján azok egymással versengő termékeit közvetíti (többes ügynök).

Az alkusz

46. § (1) Az alkusz előkészíti a biztosítási szerződés megkötését. Tevékenysége kiterjedhet a megbízó képviseletében a szerződés megkötésére, a megbízó igényeinek érvényesítésében történő közreműködésre. A biztosító ez irányú hozzájárulása esetén, az ügyfél megbízásából jogosult a biztosítási díj átvételére, valamint a biztosító hozzájárulása vagy az ügyfél felhatalmazása alapján a kockázat felmérésében, a szerződésből eredő jogok és kötelezettségek teljesítésében és lebonyolításában való közreműködésre.

(2)178 Az alkuszi tevékenységet végző gazdálkodó szervezet ügynöki és többes ügynöki tevékenységet nem végezhet.

(3) Az alkusz a biztosítási szerződés megkötésének előkészítése során köteles kielégítő mennyiségű, a piacon hozzáférhető biztosítási szerződést elemezni.

(4) A biztosítási szerződés megkötése előtt az alkusz köteles az ügyfél tájékoztatása alapján pontosítani az ügyfél igényeit és szükségleteit, valamint azokat az indokokat, amelyek a közvetítő által a biztosítási termékkel összefüggésben adott szaktanácsot alátámasztják.

Többes ügynök

47. § (1) A többes ügynök előkészíti a biztosítási szerződés megkötését. Tevékenysége kiterjedhet a szerződés megkötésén túl a biztosító ez irányú meghatalmazása esetén a biztosítási díj átvételére, valamint a szerződésből eredő jogok és kötelezettségek teljesítésében és lebonyolításában való közreműködésre.

(2) A többes ügynök alkuszi tevékenységet nem végezhet.

Az ügynök

48. § (1) Az ügynök előkészíti a biztosítási szerződés megkötését. Tevékenysége kiterjedhet a szerződés megkötésén túl – a biztosító ez irányú meghatalmazása esetén – a biztosítási díj átvételére, valamint a biztosító szerződésből eredő jogainak gyakorlásában és kötelezettségeinek teljesítésében való közreműködésre és a szerződéskötés lebonyolításában való közreműködésre. Az ügynök köteles az általa közvetített termékek alapos ismeretével rendelkezni.

(1a)179 Ha a szerződő fél a díjat – díjátvételre biztosítói meghatalmazással rendelkező – ügynöknek fizette, a díjat – legkésőbb a fizetés napjától számított negyedik napon – a biztosító számlájára, illetőleg pénztárába beérkezettnek kell tekinteni; a szerződő fél azonban bizonyíthatja, hogy a díj korábban érkezett be.

(2)180 Az ügynök – és az általa közvetítésre igénybe vett, vele munkaviszonyban, megbízási, illetve munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személy – közvetítői tevékenysége során okozott kárért a biztosító felelős és a biztosító köteles a felmerült sérelemdíjat megfizetni. Ha az ügynök több biztosító megbízása alapján végzi közvetítői tevékenységét, a közvetítői tevékenységével okozott kárért az a biztosító felelős és az a biztosító köteles a felmerült sérelemdíjat megfizetni, amely termékének közvetítése során az ügynök a kárt okozta.

(3)181 Ügynöki tevékenységet csak olyan természetes személy végezhet (beleértve a biztosításközvetítői tevékenységet végző gazdálkodó szervezet, illetve e szervezettel megbízási vagy egyéb jogviszonyban álló, biztosításközvetítői tevékenységet végző szervezet keretein belül végzett tevékenységet is), aki büntetlen előéletű, felsőfokú végzettséggel vagy az e törvény 13. számú mellékletében meghatározott szakképesítéssel vagy külön jogszabály szerinti hatósági vizsgával rendelkezik.

(4) Az ügynök, valamint az általa foglalkoztatott, a biztosításközvetítői tevékenységért felelős, azt irányító természetes személy vonatkozásában teljesül a külön jogszabályban meghatározott képesítéssel való rendelkezés követelménye, ha a fenti bekezdésben hivatkozott jogszabály szerint elfogadottnak minősített biztosításközvetítői alapképzési vizsgáztatást végző biztosítónál ilyen képzésen vett részt, és a biztosító által igazolt módon sikeres vizsgát tett.

(5)182 A felügyeleti nyilvántartásba vételre kötelezett, biztosításközvetítést végző természetes személy a biztosításközvetítői tevékenységet a biztosító vagy a független biztosításközvetítő által kiállított arcképes igazolvány alapján folytathatja. Az igazolványnak tartalmaznia kell a természetes személy nevét, címét, a felügyeleti nyilvántartásba vételekor a Felügyelet által megállapított nyilvántartási számát. Abban az esetben, ha a nyilvántartásba vett természetes személy gazdálkodó szervezet keretében végzi tevékenységét, az igazolvány tartalmazza a gazdálkodó szervezet nevét, székhelyét és cégjegyzékszámát (nyilvántartási számát) is.

(6)183 A Felügyelet az ügynököt a nyilvántartásából törli, ha

a) az e törvényben előírt nyilvántartásba vételi és működési feltételek bármelyikének nem felel meg,

b) működése súlyosan vagy ismétlődően sértette a biztosítottak érdekeit.

(7) Ha a Felügyelet az ügynököt a felügyeleti nyilvántartásból törli, az ügynök köteles az arcképes igazolványt a kibocsátónak visszaadni.

49. § (1)184 A biztosító köteles meggyőződni arról, hogy az általa megbízott biztosításközvetítést végző természetes személy, vagy, ha a közvetítői tevékenységgel gazdálkodó szervezetet bízott meg, ennél a szervezetnél közvetítő tevékenységet végző természetes személy szerepel-e a felügyeleti nyilvántartásban.

(2)185 A biztosító az általa alkalmazott vagy megbízott biztosításközvetítést végző természetes személyekről, vagy, ha a közvetítői tevékenységgel gazdálkodó szervezetet bízott meg, akkor erről a gazdálkodó szervezetről, illetve az ennél a szervezetnél közvetítő tevékenységet végző természetes személyről köteles nyilvántartást vezetni. A nyilvántartás részletes szabályait az 5. számú melléklet 2. pontja tartalmazza. A biztosító köteles e nyilvántartásban az 5. számú melléklet 2. pontjában [az A) b) és f), valamint a B) b) alpont kivételével] meghatározott adatokban bekövetkezett változásokat a Felügyeletnek 30 napon belül bejelenteni.

(3)186 A közvetlenül biztosításközvetítést végző természetes személyek nyilvántartásának dokumentumait (bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági bizonyítvány végzettséget igazoló oklevél másolata) a biztosító minden egyes, vele jogviszonyban álló biztosításközvetítést végző természetes személy vonatkozásában köteles a jogviszony megszűnését követő 5 évig megőrizni.

A vezérügynök

50. § (1) A vezérügynök a biztosító azon ügynöke, akinek a biztosító teljes körű felhatalmazást adott mindannak a jogkörnek az ellátására, amely a biztosító üzletviteléhez szükséges, így különösen a szerződés megkötésére, a kötvény kiállítására és a biztosítási díj átvételére. A vezérügynök kizárólag egy biztosítóval állhat biztosításközvetítésre irányuló jogviszonyban.

(2) A biztosító a vezérügynök foglalkoztatása előtt köteles a Felügyelet engedélyét kérni.

(3) Vezérügynök és a vezérügynöki tevékenység irányítója kizárólag olyan személy lehet, aki

a) büntetlen előéletű,

b) felsőfokú végzettséggel rendelkezik, továbbá korábban biztosítónál, biztosításközvetítői tevékenységet folytató gazdasági társaságnál, illetve az államigazgatás pénzügyi, illetve gazdasági területén vagy a megfelelő szakmai érdekképviseleti szervnél legalább 3 évig biztosításszakmai vezető beosztást töltött be, vagy szaktanácsadóként, vagy 5 évig biztosításközvetítőként működött, vagy e szerveknél összesen 5 éves szakmai munkaviszonnyal, köztisztviselői jogviszonnyal vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonnyal rendelkezik; illetve középfokú végzettséggel rendelkezik és korábban biztosítónál vagy biztosításközvetítőnél legalább 7 éven át biztosításszakmai vezetői beosztást töltött be.

(4) A (3) bekezdés b) pontjában előírt szakmai gyakorlat befejezése nem eshet a nyilvántartásba vétel iránti kérelem benyújtását 10 évvel megelőző időpontnál korábbi időpontra.

A biztosítási szaktanácsadó

51. § (1) A biztosítási szaktanácsadó (a továbbiakban: szaktanácsadó) írásos megbízási szerződés alapján, kizárólag a megbízótól származó tanácsadói díj ellenében a biztosítási tevékenységgel összefüggő biztosítási szaktanácsot nyújt és személyesen is közreműködik annak megvalósításában. A szaktanácsadó biztosítási (viszontbiztosítási) szerződést nem közvetíthet.

(2)187 Szaktanácsadói tevékenységet kizárólag olyan természetes személy vagy gazdálkodó szervezet végezhet, akit a Felügyelet nyilvántartásba vett. A felügyeleti nyilvántartás adatait e törvény 5. számú mellékletének 1.C) és 1.D) pontja tartalmazza. A szaktanácsadó természetes személy, illetve a szaktanácsadó gazdálkodó szervezeten belül a szaktanácsadói tevékenységet irányító nevét, illetve a gazdálkodó szervezet nevét és székhelyét, valamint az 5. számú melléklet 1.C) b)–d) alpontjának, valamint az 1.D) b) és c) alpontjának adatait a Felügyelet honlapján nyilvánosságra hozza.

(3)188 A szaktanácsadói tevékenységet folytató természetes személy, gazdálkodó szervezet és a külföldi szaktanácsadó magyarországi fióktelepe (a továbbiakban: szaktanácsadói fióktelep) köteles e tevékenységére káreseményenként és évente legalább 50 millió forint összegű felelősségbiztosítással, vagy 50 millió forint összegű vagyoni biztosítékkal rendelkezni. A szaktanácsadó felelősségbiztosítási szerződés minimális tartalmi követelményeit a Kormány rendeletben állapítja meg. A felügyeleti nyilvántartásba vétel feltétele, hogy a szaktanácsadó igazolja a Felügyeletnek a felelősségbiztosítási szerződés megkötését vagy a vagyoni biztosíték meglétét.

52. § (1) Gazdálkodó szervezet esetében a biztosítási szaktanácsadás folytatásának feltétele, hogy a gazdálkodó szervezet korábban nem állt, illetve a nyilvántartásba vétel iránti kérelem benyújtásának időpontjában nem áll csőd- vagy felszámolási eljárás alatt.

(2)189 Szaktanácsadóként és szaktanácsadó tevékenységet folytató gazdálkodó szervezetnél, illetve szaktanácsadó fióktelepnél a szaktanácsadói tevékenység irányítójaként kizárólag az a természetes személy járhat el, aki

a) büntetlen előéletű,

b)190 felsőfokú végzettséggel rendelkezik, továbbá korábban biztosítónál, biztosításközvetítő tevékenységet folytató gazdálkodó szervezetnél, vagy az államigazgatás pénzügyi, illetve gazdasági területén, vagy a megfelelő szakmai érdekképviseleti szervnél legalább 3 évig biztosításszakmai vezető beosztást töltött be, vagy szaktanácsadóként működött, vagy e szerveknél összesen 8 éves szakmai munkaviszonnyal, közszolgálati vagy kormányzati szolgálati jogviszonnyal, illetve munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonnyal rendelkezik,

c)191 az e törvény 13. számú mellékletében meghatározott szakképesítéssel rendelkezik.

(3) A (2) bekezdés b) pontjában előírt szakmai gyakorlat befejezése nem eshet a felügyeleti nyilvántartásba vétel iránti kérelem benyújtását 10 évvel megelőző időpontnál korábbi időpontra.

(4) A szaktanácsadói tevékenység megkezdéséhez szükséges nyilvántartásba vételt a Felügyelet megtagadja, ha a szaktanácsadó nem felel meg az 51. §-ban és e §-ban előírt feltételeknek.

(5)192 A biztosítási szakképesítéseket, ezek megszerzésének követelményeit és azon munkaköröket, amelyek betöltése ezen szakképesítések megszerzéséhez, mint feltételhez kötődik, a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) rendeletben állapítja meg.

53. § A szaktanácsadót a Felügyelet nyilvántartásából törli, ha a szaktanácsadó

a) az e törvényben előírt nyilvántartásba vételi és működési feltételek bármelyikének nem felel meg, így különösen, ha nem rendelkezik az e törvényben előírt felelősségbiztosítási szerződéssel, illetve vagyoni biztosítékkal,

b) biztosítási vagy biztosításközvetítői tevékenységet folytat,

c) működése súlyosan vagy ismétlődően sértette a biztosítottak érdekeit,

d) ellenőrzése során bebizonyosodik, hogy a tevékenységére vonatkozó jogszabályokat ismételten vagy súlyosan megsértette,

e) szaktanácsadói tevékenysége felfüggesztésének időtartama alatt a jogsértő helyzet megszüntetése érdekében tett felügyeleti intézkedések nem vezettek eredményre.

A független biztosításközvetítő által másik tagállamban fióktelep, illetve határon átnyúló szolgáltatás keretében végzett tevékenység szabályai

54. § (1) Ha a független biztosításközvetítő fióktelepen keresztül, illetve határon átnyúló tevékenységként, első alkalommal másik tagállamban független biztosításközvetítői tevékenység végzését tervezi, köteles azt a Felügyeletnek előzetesen bejelenteni.

(2) A Felügyelet az (1) bekezdésben foglalt bejelentés kézhezvételétől számított 1 hónapon belül tájékoztatja a másik tagállam illetékes felügyeleti hatóságát a független biztosításközvetítő tervezett tevékenységéről. A tájékoztatást egyidejűleg közli a bejelentő független biztosításközvetítővel is.

(3) A Felügyelet a másik tagállam felügyeleti hatósága által rendelkezésre bocsátott, az érintett tagállamban a biztosításközvetítésre vonatkozó szabályokról köteles a bejelentőt tájékoztatni.

(4) A független biztosításközvetítő tevékenységét a másik tagállamban a Felügyelet (2) bekezdésben foglalt tájékoztatásának kézhezvételét követően, illetve a tájékoztatásra rendelkezésre álló 1 hónapos időtartam lejártát követően kezdheti meg.

(5)193 Ha az Európai Unió másik tagállamának illetékes felügyeleti hatósága arról tájékoztatja a Felügyeletet, hogy a tagállam területén biztosításközvetítői tevékenységre jogosult első alkalommal kíván biztosításközvetítői tevékenységet végezni Magyarország területén, a Felügyelet a felügyeleti tájékoztatás kézhezvételétől számított 1 hónapon belül tájékoztatja a biztosításközvetítőt a tevékenységvégzésre vonatkozó magyar szabályozásról.

A külföldi biztosító, biztosításközvetítő, szaktanácsadó magyarországi képviselete

55. § (1)194 A külföldi biztosító (biztosításközvetítő, szaktanácsadó) Magyarország területén tartós képviseletet (a továbbiakban: képviselet) létesíthet.

(2) A képviselet a képviselt biztosító (biztosításközvetítő, szaktanácsadó) nevében annak tevékenységét ismerteti.

(3) A képviselet biztosítási, biztosításközvetítői és biztosítási szaktanácsadói tevékenységet nem végezhet.

(4) A képviselet megnevezésében szerepelnie kell a képviselt biztosító (biztosításközvetítő, szaktanácsadó) nevének és a képviseleti jellegre történő utalásnak.

(5) A képviselet akkor minősül tartósnak, ha

a) a képviseletet ellátó kiküldöttnek, illetve az egymást folyamatosan váltó kiküldötteknek az ország területén való tartózkodása egy naptári évben a 180 napot meghaladja, vagy

b) a kiküldött tevékenységét annak időtartamától függetlenül, tartós jellegre utaló körülmények között (pl. helyiséget bérelve) végzi.

56. § (1) A képviselet létesítését 30 napon belül a Felügyeletnek be kell jelenteni. A bejelentésnek tartalmaznia kell:

a) a képviselet vezetőjének büntetlen előéletére vonatkozó igazolását,

b) a képviselt biztosító (biztosításközvetítő, szaktanácsadó) nevét, szervezeti formáját, székhelyét, bejegyzésének helyét és időpontját, tevékenységi körét, vagyonára és gazdálkodására vonatkozó főbb adatait,

c) a képviselet által végezni kívánt tevékenység megjelölését és az alkalmazni kívánt vezető(k) azonosító adatait,

d) a képviselet címét,

e) a működés tervezett időtartamát.

(2) A képviselet a Felügyeletnek 30 napon belül köteles bejelenteni:

a) megszűnését,

b) az (1) bekezdés alapján bejelentett adatokban bekövetkezett változást.

HARMADIK RÉSZ

ENGEDÉLYEZÉS ÉS BEJELENTÉS

I. Fejezet

ENGEDÉLYEZÉSI TÁRGYKÖRÖK

57. § (1) A Felügyelet engedélye szükséges:

a) a biztosító alapításához (58–62. §),

b) a biztosítási tevékenység megkezdéséhez és megszüntetéséhez, illetve a biztosítási tevékenységgel közvetlenül összefüggő tevékenység megkezdéséhez (63. §),

c)195 a független biztosításközvetítői tevékenység végzéséhez, illetve a vezérügynök foglalkoztatásához,

d) a biztosítási tevékenység módosításához (92. §),

e) a biztosítási állomány átruházásához (93–95. §),

f)196 a biztosító egyesüléséhez, szétválásához, részvénytársasággá történő átalakulásához,

g) a biztosító biztosítástechnikai tartalékainak e törvényben meghatározott mértéket meghaladó befektetéséhez, illetve az eszközkategóriáktól való eltéréshez,

h) a belföldi biztosító által harmadik országban működő biztosító, független biztosításközvetítő alapításához, vagy harmadik országban székhellyel rendelkező biztosítóban, független biztosításközvetítői tevékenységet folytató gazdasági társaságban részesedés megszerzéséhez, harmadik országban fióktelep létesítéséhez,

i)197 a belföldi független biztosításközvetítő által harmadik országban működő független biztosításközvetítői tevékenységet folytató gazdasági társaság alapításához, továbbá abban, vagy biztosítóban minősített befolyás szerzéséhez, illetve harmadik országban fióktelep létesítéséhez,

j) a 111. § (1) bekezdése szerinti részesedés megszerzéséhez,

k)198 a független biztosításközvetítő által más független biztosításközvetítői tevékenységet folytató gazdasági társaság alapításához, illetve ilyen tevékenységet folytató gazdasági társaságban történő minősített befolyás megszerzéséhez,

l) az élet és nem-életbiztosítási ág együttes művelésére jogosult biztosító esetében valamely biztosítási ágban adódó szavatoló tőkehiány másik biztosítási ágból, a 124. § (5) bekezdésének megfelelően történő pótlásához,

m)199 a 38. § (6) bekezdésében, a 70. § (2) bekezdésének j) pontjában, a 83. §-ban és a 86–90. §-okban meghatározott személyek foglalkoztatásához, megbízásához, illetve kinevezéséhez, választásához,

n) az alapszabály tagi vagyonrész terhére történő kifizetésekről szóló szabályainak módosításához, ha az egyesület a tagi vagyonrészeket a szavatoló tőke számításakor figyelembe veszi,

o) a viszontbiztosítás 126. § (5) bekezdésében meghatározott mértékű beszámításához,

p) a független biztosításközvetítői tevékenység kérelemre történő felfüggesztéséhez.

(2) A kérelmező köteles nyilatkozni arra vonatkozóan, hogy az e törvényben foglaltak szerinti engedély(ek) kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közölt a Felügyelettel.

(3) A Felügyelet az engedélyezés tárgyában e törvény rendelkezései, a biztosításra vonatkozó egyéb jogszabályok alapján, továbbá az ügyfelek érdekeire és a biztosító kötelezettségei teljesítésére tekintettel dönt.

(4)200 Az (1) bekezdés f) pontja szerinti esetekben a biztosító egyesülésének, szétválásának vagy átalakulásának lebonyolítását bemutató egyesülési, szétválási vagy átalakulási tervet kell készíteni, amelyet az erre – az érintett biztosítók közötti megállapodásban – feljogosított biztosító köteles a Felügyelet részére benyújtani. Az egyesülési, szétválási vagy átalakulási tervnek – a tevékenység megkezdésének engedélyezése során vizsgált feltételeken, illetve a Ptk., valamint a Jszt. egyesülésre, szétválásra vagy átalakulásra vonatkozó szabályainál meghatározottakon túl – tartalmaznia kell:

a) az egyesülés, szétválás, átalakulás tervezett időpontját,

b) a jogutód biztosítóhoz (biztosítókhoz) kerülő biztosítási állomány pontos meghatározását és annak szerződési feltételeit,

c) a jogutód biztosítóhoz (biztosítókhoz) kerülő állományhoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok és azok fedezetének megjelölését,

d) annak bemutatását, hogy a jogutód biztosító rendelkezik a saját állományához tartozó minimális szavatoló tőkén túl az átvett állományhoz szükséges minimális szavatoló tőkével,

e) kölcsönös biztosító egyesület részvénytársasággá történő átalakulása esetén az egyes egyesületi tagoknak a részvénytársaság saját tőkéből történő vagyoni részesedését és a vagyoni részesedés meghatározásának elveit.

(5)201 A biztosító egyesülésének, szétválásának vagy átalakulásának engedélyezése iránti kérelmet a Felügyelet elutasítja, ha

a) a (4) bekezdésben meghatározott feltételek nem teljesülnek,

b) egyébként valószínűsíthető, hogy az egyesülés, szétválás vagy átalakulás következtében a biztosítottak – kölcsönös biztosító egyesület részvénytársasággá történő átalakulása esetén a tagok – érdeke sérülne.

(6)202 Az (1) bekezdés h) és i) pontjai, valamint – ha a biztosítási állományt harmadik országban, illetve tagállamban bejegyzett biztosítótól veszik át – e) pontjának tárgyában kiadott felügyeleti engedély nem mentesíti a kérelmezőt a kockázatviselés helye szerinti ország előírásai által megkívánt egyéb engedélyek megszerzésének kötelezettsége alól.

(7)203 Az (1) bekezdés f) pontjában meghatározott esetben az egyesülés, szétválás vagy átalakulás időpontja legfeljebb hat hónappal lehet későbbi, mint az engedély megadásának időpontja.

Biztosító alapításának engedélyezése

58. §204 A biztosító alapítási engedély iránti kérelméhez – az 58/A. §-ban foglalt eltéréssel – mellékelni kell:

a)205 az alapítani tervezett biztosító – formájának, tevékenységi körének egyértelmű meghatározását tartalmazó – alapszabályát,

b) az adminisztratív szolgáltatások és az üzleti tevékenység biztosítását szolgáló szervezet felállításának költségeire vonatkozó előzetes számításokat és az ezeket a költségeket fedező pénzeszközök meglétének hitelintézeti igazolását,

c)206 a szervezeti felépítésre, az irányítási, döntési, ellenőrzési rendre, illetve a szervezeti és működési szabályzatra vonatkozó tervezet bemutatását, ha ezeket az alapszabály részletesen nem tartalmazza,

d) külföldi alapító esetében kézbesítési megbízottjáról szóló nyilatkozatot,

e) a kérelmező arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges tényt és adatot közölt a Felügyelettel,

f)207 biztosító részvénytársaság esetén tájékoztatást a részvényesekről, arról, hogy a részvényesek természetes vagy jogi személyek, a minősített befolyással rendelkező személyről és a minősített befolyás mértékéről,

g)208 biztosító szövetkezet esetén tájékoztatást a tagok személyéről, arról, hogy a tagok természetes vagy jogi személyek-e, illetve a tagok szövetkezeti vagyoni hozzájárulásainak mértékéről,

h)209 az összevont alapú, illetőleg a kiegészítő felügyelet alá tartozó biztosító esetében az összevont alapú, illetőleg a kiegészítő felügyelethez kapcsolódó információátadás rendjének bemutatását és a biztosítóval szoros kapcsolatban álló személyek nyilatkozatát arról, hogy a biztosító összevont alapú, illetőleg kiegészítő felügyelete érdekében szükséges adatot, tényt és információt a Felügyelet rendelkezésére bocsátja;

i)210 az összevont alapú, illetőleg a kiegészítő felügyelet alá tartozó biztosító esetében a biztosítóval szoros kapcsolatban álló természetes személy nyilatkozatát arról, hogy hozzájárul a biztosító részére átadott személyes adatainak az összevont alapú, illetőleg a kiegészítő felügyelet e törvény szerinti ellátása céljából történő kezeléséhez, illetőleg továbbításához.

58/A. §211

59. § Biztosító élet- és nem-életbiztosítási ág együttes művelésére – a 64. § (3) és (4) bekezdéseiben foglaltak, valamint viszontbiztosító kivételével – nem alapítható.

60. §212 (1) Ha a biztosító részvénytársaság alapítói között olyan személy szerepel, aki az alapítás alatt álló biztosítóban minősített befolyást kíván szerezni, az 58. §-ban foglaltakon kívül az alapítási engedély iránti kérelemhez – a (2) bekezdésben foglalt eltéréssel – mellékelnie kell:

b) a 111. § (5) bekezdésében foglalt feltételek, valamint

c) a szakmai alkalmasság és üzleti megbízhatóság (91. §) fennállásának

igazolását.

(2) Ha a kérelmező a 111. § (3) bekezdés b), d), e) és i) pontjában foglalt adatokat nem igazolja, a Felügyelet – a részesedésszerzés engedélyezéséhez – adatszolgáltatási kérelemmel fordul a szükséges adatokról nyilvántartást vezető hatósághoz vagy bírósághoz.

60/A. §213 A Felügyelet a biztosító alapítási engedélyének megadásához előzetesen kikéri az Európai Unió másik tagállama érintett, illetékes felügyeleti hatóságának véleményét, ha az alapítani kívánt biztosító

a) az Európai Unió másik tagállamában székhellyel rendelkező befektetési vállalkozás, hitelintézet, biztosító vagy viszontbiztosító leányvállalata,

b) az Európai Unió másik tagállamában székhellyel rendelkező befektetési vállalkozás, hitelintézet, biztosító vagy viszontbiztosító anyavállalatának leányvállalata,

c) ellenőrző befolyással rendelkező természetes vagy jogi személy tulajdonosa az Európai Unió másik tagállamában székhellyel rendelkező befektetési vállalkozásban, hitelintézetben, biztosítóban vagy viszontbiztosítóban ellenőrző befolyással rendelkezik.

61. § Az alapítási engedély birtokában a biztosító biztosítási, illetve az azzal közvetlenül összefüggő tevékenységének előkészítéséhez szükséges tevékenységet végezhet.

62. §214 (1) A Felügyelet az alapítási engedély iránti kérelmet elutasítja, ha

a) a kérelmező az engedélyezési eljárásban megtévesztő vagy valótlan adatot közöl,

b) a kérelem nem felel meg az 58. §-ban foglalt követelményeknek,

c) az alapítani tervezett biztosító szervezeti formája nem felel meg az e törvényben foglalt követelményeknek.

(2) Ha a biztosító részvénytársaság alapítói között olyan személy szerepel, aki az alapítás alatt álló biztosítóban minősített befolyást kíván szerezni, a Felügyelet az alapítási engedély iránti kérelmet – az (1) bekezdésben meghatározottak mellett – akkor is elutasítja, ha a kérelmező esetében fennállnak a 112. § (1) bekezdésében foglalt körülmények.

Biztosító tevékenységének engedélyezése

63. § (1) A biztosító a Felügyelet alapítást engedélyező határozatának kézhezvételétől számított 90 napon belül köteles a biztosítási tevékenység megkezdésére vonatkozó engedély iránti kérelmet a Felügyelethez benyújtani. Ha a biztosító a fenti kérelem határidőben történő benyújtását elmulasztja, a Felügyelet az alapítást engedélyező határozatot visszavonja. A Felügyelet jogosult a tevékenységi engedély feltételeinek meglétét a helyszínen is ellenőrizni.

(2) A biztosítási tevékenység megkezdésére vonatkozó engedély iránti kérelemnek tartalmaznia kell:

a) a minimális biztonsági tőke fedezet meglétének igazolását,

b) az üzleti tervet,

c) a személyi és tárgyi feltételek meglétének igazolását,

d) nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy tevékenységét mikor kívánja megkezdeni,

e) nyilatkozatot arról, hogy a jogszabályban meghatározott, illetve jogszabályon alapuló adatszolgáltatások teljesítésére felkészült, valamint az adatszolgáltatáshoz felhasznált számítógépes programok tesztfutási eredményeit,

f) számviteli politikájának, részletes számviteli rendszerének a tervezetét,

g) a biztosító likviditását, fizetőképességét súlyosan veszélyeztető állapot esetén alkalmazandó eljárási rendet,

h)215

i) kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási ágazatra is kiterjedő engedélykérelem esetén valamennyi tagállamban működő kárrendezési megbízott megbízásának igazolását,

j) a pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2003. évi XV. törvény szerinti pénzmosási szabályzatot.

(3)216 A tevékenységi engedély iránti kérelmet a Felügyelet elutasítja, ha a kérelmező

a) nem rendelkezik a 126. §-ban foglalt minimális biztonsági tőkével, illetve az üzleti tervében foglaltak szerinti tevékenység folytatásához a minimális szavatoló tőkével,

b) üzleti terve, az engedély iránti kérelemhez mellékelt egyéb irat, továbbá a Felügyelet rendelkezésére álló okirat, adat vagy információ alapján megállapítható, hogy a kérelmező nem lesz képes megfelelni a tevékenységére vonatkozó jogszabályi előírásoknak, illetve tevékenysége a biztosítottak érdekét sértené vagy veszélyeztetné,

c) a szükséges személyi és tárgyi feltételekkel nem rendelkezik.

(4) Az engedély iránti kérelmet a Felügyelet abban az esetben is elutasíthatja, ha olyan tények, adatok, körülmények jutnak tudomására, amelyek alapján megalapozottan feltehető, hogy a biztosító hatékony felügyelete nem biztosítható, különösen, ha

a) a biztosító közvetlen, illetve közvetett tulajdonosának tevékenysége, a biztosítóra gyakorolt befolyása veszélyeztetheti a biztosító független, megbízható és körültekintő tulajdonosi irányítását,

b) a biztosító közvetlen, illetve közvetett tulajdonosának üzleti tevékenysége, kapcsolatainak jellege vagy más vállalkozásokkal fennálló közvetlen és közvetett tulajdoni részesedésének szerkezete olyan, hogy a felügyeleti tevékenységet akadályozza,

c) a biztosító harmadik országban székhellyel rendelkező közvetlen, illetőleg közvetett tulajdonosára vonatkozó, harmadik országban alkalmazott szabályozás a felügyeleti tevékenységet akadályozza.

A biztosítási tevékenység megkezdésének feltételei

64. § (1) A Felügyelet a tevékenységi engedélyt – kérelemre – biztosítási áganként és azon belül a biztosító által művelhető ágazatonként adja ki. A tevékenységi engedély az ágazat egészére kiterjed, kivéve, ha a biztosító az üzleti tervében foglaltaknak megfelelően kizárólag egyes kockázatokat (kockázatcsoportokat) kíván biztosítani az ágazaton belül. A tevékenységi engedély az 1. számú melléklet B) részében meghatározott besorolás szerint is megadható.

(2) Biztosító élet- és nem-életbiztosítási ág együttes művelésére – a (3) és a (4) bekezdésekben foglaltak, illetve a viszontbiztosító kivételével – tevékenységi engedélyt nem kaphat.

(3) Az életbiztosítási ág művelésére tevékenységi engedéllyel rendelkező biztosító számára a Felügyelet engedélyezheti az 1. számú melléklet A) részének 1. és 2. pontjában meghatározott ágazat művelését azzal, hogy más nem-életbiztosítási ágazat művelésére a biztosító nem jogosult.

(4) A kizárólag az 1. számú melléklet A) részének 1. és 2. pontjában meghatározott ágazat művelésére tevékenységi engedéllyel rendelkező biztosító számára a Felügyelet engedélyezheti a 2. számú mellékletben meghatározott ágazatok művelését.

(5) A (3)–(4) bekezdésekben foglalt esetekben az életbiztosítási ágra irányadó számviteli és felszámolási szabályok alkalmazandók a biztosító egész tevékenységére.

(6) A nem-életbiztosítási ágra vonatkozó engedély többféle ágazatnak az 1. számú melléklet C) részében meghatározott módon történő együttes művelésére is kiterjedhet.

(7) A tevékenységi engedély területi hatálya valamennyi tagállamra kiterjed, ideértve a fióktelep útján, illetve a határon átnyúló szolgáltatás keretében végzett tevékenységet is.

65. §217 (1) A biztosítási tevékenység engedélyezésének és a tevékenység folyamatos végzésének a feltétele

a) a jogszabályoknak megfelelő számviteli és nyilvántartási rend;

b) folyamatos nyilvántartási, adatfeldolgozási és adatszolgáltatási rendszer;

c) a tevékenység végzésére alkalmas technikai, informatikai, műszaki, biztonsági felszereltség és helyiség;

d) a megbízható és körültekintő működésnek megfelelő belső szabályzatok;

e) a működési kockázatok csökkentését szolgáló információs és ellenőrzési eljárások és rendszerek, valamint a rendkívüli helyzetek kezelésére vonatkozó terv; és

f) áttekinthető szervezeti felépítés.

(2) A nyilvántartási és ellenőrzési rendszer akkor megfelelő, ha – a számviteli jogszabályokban foglaltakon túlmenően – lehetővé teszi a biztosító körültekintő vezetését, a biztosító vezetésének a belső ellenőrzés, valamint a Felügyelet által történő ellenőrzését és segíti a biztosítót abban, hogy eleget tegyen a jogszabályok alapján rá háruló kötelezettségeknek.

65/A. §218 (1) A biztosítónak ki kell alakítania a biztosítási tevékenységének ellátásához használt informatikai rendszer biztonságával kapcsolatos szabályozási rendszerét és gondoskodnia kell az informatikai rendszer kockázatokkal arányos védelméről. A szabályozási rendszerben ki kell térni az információtechnológiával szemben támasztott követelményekre, a használatából adódó biztonsági kockázatok felmérésére és kezelésére a tervezés, a beszerzés, az üzemeltetés és az ellenőrzés területén.

(2) A biztosító köteles az informatikai rendszer kockázatokkal arányos védelmének biztosítása céljából az informatikai rendszer biztonsági kockázatelemzését szükség szerint, de legalább kétévente felülvizsgálni és aktualizálni.

(3) Az informatika alkalmazásából fakadó biztonsági kockázatok figyelembevételével meg kell határozni a szervezeti és működési rendeket, a felelősségi, a nyilvántartási és a tájékoztatási szabályokat, a folyamatba épített ellenőrzési követelményeket és szabályokat.

(4) A biztosítónak ki kell dolgoznia az informatikai rendszerének biztonságos működtetését felügyelő informatikai ellenőrző rendszert és azt folyamatosan működtetnie kell.

(5) A biztonsági kockázatelemzés eredményének értékelése alapján a biztonsági kockázattal arányos módon gondoskodni kell legalább az alábbiakról:

a) a rendszer legfontosabb elemeinek (eszközök, folyamatok, személyek) egyértelmű és visszakereshető azonosításáról;

b) az informatikai biztonsági rendszer önvédelmét, kritikus elemei védelmének zártságát és teljeskörűségét biztosító ellenőrzésekről, eljárásokról;

c) a rendszer szabályozott, ellenőrizhető és rendszeresen ellenőrzött felhasználói adminisztrációjáról (hozzáférési szintek, egyedi jogosultságok, engedélyezésük, felelősségi körök, hozzáférés naplózás, rendkívüli események);

d) olyan biztonsági környezetről, amely az informatikai rendszer működése szempontjából kritikus folyamatok eseményeit naplózza és alkalmas e naplózás rendszeres és érdemi értékelésére, illetve lehetőséget nyújt a nem rendszeres események kezelésére;

e) a távadatátvitel bizalmasságáról, sértetlenségéről és hitelességéről;

f) az adathordozók szabályozott és biztonságos kezeléséről; és

g) a rendszer biztonsági kockázattal arányos vírusvédelméről.

(6) A biztosítónak tevékenysége ellátásához, nyilvántartásai naprakész és biztonságos vezetéséhez meg kell valósítania a (2) bekezdésben meghatározott biztonsági kockázatelemzés alapján indokolt védelmi intézkedéseket, továbbá rendelkeznie kell a felmerülő kockázatokkal arányos mértékben legalább a következőkkel:

a) informatikai rendszerének működtetésére vonatkozó utasításokkal és előírásokkal, valamint a fejlesztésre vonatkozó tervekkel;

b) minden olyan dokumentációval, amely az üzleti tevékenységet közvetlenül vagy közvetve támogató informatikai rendszerek folyamatos és biztonságos működését – még a szállító és a rendszerfejlesztő tevékenységének megszűnése után is – biztosítja;

c) a szolgáltatások ellátásához szükséges informatikai rendszerrel, valamint ezzel összefüggésben a szolgáltatások folytonosságát biztosító tartalék berendezésekkel vagy ezek hiányában az ezeket helyettesítő egyéb – a tevékenységek, szolgáltatások folytonosságát biztosító – megoldásokkal;

d) olyan informatikai rendszerrel, amely lehetővé teszi az alkalmazási környezet biztonságos elkülönítését a fejlesztési és a tesztelési környezettől, valamint a megfelelő változáskövetés és változáskezelés fenntartását;

e) az informatikai rendszer szoftver elemeiről (alkalmazások, adatok, operációs rendszer és környezetük) olyan biztonsági mentésekkel és mentési renddel (mentések típusa, módja, visszatöltési és helyreállítási tesztek, eljárási rend), amelyek az adott rendszer helyreállíthatóságát a rendszer által nyújtott szolgáltatás kritikus helyreállítási idején belül lehetővé teszik;

f) jogszabályban meghatározott nyilvántartás ismételt előhívására alkalmas adattároló rendszerrel, amely biztosítja, hogy az archivált anyagokat a jogszabályokban meghatározott ideig, de legalább öt évig bármikor visszakereshetően, helyreállíthatóan megőrizzék; és

g) a szolgáltatásai folyamatosságát akadályozó rendkívüli események kezelésére szolgáló tervvel.

(7) A biztosítónál mindenkor rendelkezésre kell állnia:

a) az általa fejlesztett, illetve a megrendelésére készített informatikai rendszer felépítésének és működtetésének az ellenőrzéséhez szükséges rendszerleírásoknak és modelleknek;

b) az általa fejlesztett, megrendelésére készített informatikai rendszernél az adatok szintaktikai szabályainak és az adatok tárolási szerkezetének;

c) az informatikai rendszer elemeinek a biztosító által meghatározott biztonsági osztályokba sorolási rendszerének;

d) az adatokhoz történő hozzáférési rend meghatározásának;

e) az adatgazda és a rendszergazda kijelölését tartalmazó okiratnak;

f) az alkalmazott szoftver eszközök jogtisztaságát bizonyító szerződéseknek; és

g) az informatikai rendszert alkotó ügyviteli, üzleti szoftvereszközök teljes körű és naprakész nyilvántartásának.

(8) A szoftvereknek együttesen alkalmasnak kell lenniük legalább:

a) a működéshez szükséges és jogszabályban előírt adatok nyilvántartására;

b) a tárolt adatok ellenőrzéséhez való felhasználásra; és

c) a biztonsági kockázattal arányos logikai védelemre és a sérthetetlenség védelmére.

(9) A biztosítónak belső szabályzatában meg kell határoznia az egyes munkakörök betöltéséhez szükséges informatikai ismeretet.

(10) A (6) bekezdés e) pontjában meghatározott mentéseket kockázati szempontból elkülönítetten és tűzbiztos módon kell tárolni, továbbá gondoskodni kell a mentések forrásrendszerrel azonos szintű hozzáférés védelméről.

66. § (1)219 A biztosító tevékenységének megkezdésekor a biztosító részvénytársaságnak legalább olyan nagyságú jegyzett tőkével, a szövetkezetnek tőkével, az egyesületnek induló tőkével, illetve a harmadik országbeli biztosító fióktelepének dotációs tőkével kell rendelkeznie, amely elegendő

a) a működés megkezdéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosítására, valamint

b) a tevékenység megkezdésekor felvállalt kockázatokból adódó kötelezettségek teljesítésére (minimális biztonsági tőkerész).

(2) Az 58. § b) pontjában meghatározott pénzeszközök minimális értéke

a) biztosító részvénytársaságnál és harmadik országbeli biztosító fióktelepénél 100 millió forint,

b) biztosító szövetkezetnél 50 millió forint,

c) biztosító egyesületnél 1 millió forint.

(3) A biztosító (2) bekezdésben meghatározott pénzeszközeit a tevékenységi engedély kiadásáig kizárólag a működés e törvényben meghatározott feltételeinek megteremtése érdekében lehet felhasználni.

(4) A minimális biztonsági tőkerész értékét biztosítási ágazatonként és szervezettípusonként kell megállapítani a 125–128. §-ok előírásai szerint.

(5)–(6)220

Az üzleti terv

67. § (1) Az üzleti terv tartalmazza a biztosítási tevékenység terjedelmét, továbbá a biztosítási szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítése szempontjából jelentőséggel bíró tényeket és adatokat, így különösen

a) a művelni kívánt biztosítási ág és ágazat, illetve az ágazaton belüli kockázati csoport megnevezését,

b) a működési terület meghatározását,

c) a tevékenység megkezdéséhez szükséges tőke nagyságát és összetételét,

d) az igazgatási, értékesítési és kárrendezési hálózat kiépítésének igényét, becsült költségeit és az ezek finanszírozására szolgáló pénzügyi eszközöket, a segítségnyújtási tevékenységet folytatni szándékozó biztosító esetén a tervezett segítségnyújtási szolgáltatások teljesítésére rendelkezésre álló pénzügyi és egyéb eszközöket.

(2) Az üzleti tervnek tartalmaznia kell az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően a biztosító első 3 éves tevékenységére vonatkozó becslést

a) a működési költségekre, különös tekintettel a szerzési, igazgatási és kárrendezési költségekre,

b) a tervezett állomány darabszámára és állománydíjára termékenként,

c) a díjbevétel és a kárkifizetés termékenkénti várható alakulására,

d) a likviditási helyzet várható alakulására,

e) a biztosítási szerződésből eredő kötelezettségek és a minimális szavatoló tőke szükséglet, illetve a biztonsági tőke fedezetéhez szükséges pénzügyi eszközökre,

f) a tervezett mérlegadatokra.

(3)221 Az üzleti tervnek a (2) bekezdésben foglaltakon túl tartalmaznia kell a viszontbiztosításra vonatkozó terveket, amelyekben a viszontbiztosításra vonatkozó tervezett bevételeket és kiadásokat elkülönítetten kell kimutatni.

A jelzáloghitelezési tevékenység feltételei

68. § (1)222 A biztosító a jelzáloghitelezési tevékenység megkezdéséhez köteles a Felügyelet engedélyét kérni. Az engedélyezésre irányuló kérelemnek – a (6) bekezdésben foglalt eltéréssel – tartalmaznia kell:

a)223 a módosított alapszabályt,

b) az üzleti tervet,

c) a tevékenység megkezdéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételek igazolását,

d)224 annak igazolását, hogy a jelzálog-hitelezési tevékenység megkezdése után a szükséges szavatoló tőkével rendelkezik, valamint

e)225 a külön törvényben meghatározott központi hitelinformációs rendszerhez történő csatlakozásról szóló nyilatkozatot.

(2) A Felügyelet az engedély kiadását megtagadja, ha valószínűsíthető, hogy a biztosító a jelzáloghitelezési tevékenység megkezdése után a biztosítási szerződéseiből eredő kötelezettségeit nem képes teljesíteni.

(3) A jelzáloghitelből eredő tőkekövetelés mértéke nem haladhatja meg a fedezetül szolgáló ingatlan hitelnyújtás alapját képező értékének (a továbbiakban: hitelbiztosítéki érték) 60 százalékát. A fedezetül szolgáló ingatlanra vonatkozó jelzálogjog érvényesíthetősége érdekében elidegenítési és terhelési tilalmat kell kikötni.

(4) A jelzáloghitel összege nem haladhatja meg az alapjául szolgáló életbiztosítási összeget.

(5) A hitelbiztosítéki érték megállapításának módszertani elveit külön jogszabály határozza meg. Ennek alapján a biztosító hitelbiztosítéki értékmegállapítási szabályzatot készít, amelyet a Felügyelet hagy jóvá.

(6)226

69. § (1) A biztosítónak a jelzáloghitelezési tevékenységgel összefüggő egyedi kockázatokat, a kintlévőségeket és a fedezeteket a (3) bekezdés szerinti módon minősíteni és értékelni kell.

(2) A biztosító jelzáloghitelt kizárólag életbiztosítási díjtartaléka 5 százalékát meg nem haladó mértékig nyújthat.

(3)227 A jelzáloghitelezési tevékenységgel kapcsolatos kockázatok megállapításának, elemzésének, értékelésének, behatárolásának, kezelésének, csökkentésének és a kockázatvállalás ellenőrzésének részletes szabályait a miniszter rendeletben állapítja meg.

(4) A jelzáloghitelezési tevékenység megkezdéséhez és folytatásához szükséges személyi és tárgyi feltételeket a Kormány rendeletben állapítja meg.

A harmadik országban székhellyel rendelkező biztosító, biztosításközvetítő által létesíteni kívánt fióktelep tevékenységének engedélyezése

70. § (1)228 Harmadik országbeli biztosító, független biztosításközvetítő fióktelepe esetén a tevékenység megkezdésére vonatkozó engedély iránti kérelemnek – a 38. §-ban, az 50. §-ban, a 63. §-ban és a 66. §-ban foglaltak igazolásán túl – tartalmaznia kell:

a) a harmadik országban székhellyel rendelkező vállalkozás alapító okiratát, tevékenységi engedélyének másolatát, az előző 3 év auditált mérlegét,

b)229 a székhely szerinti állam felügyeleti hatóságának nyilatkozatát arról, hogy Magyarország területén történő fióktelep-alapítás nem ütközik a székhely szerinti állam jogszabályaiba, illetve nem veszélyezteti a kérelmező biztosító, biztosításközvetítő, szaktanácsadó működését.

(2)230 A harmadik országbeli biztosító, független biztosításközvetítő fióktelepe esetén a tevékenységi engedélyt az (1) bekezdésben foglalt feltételeken túl a Felügyelet abban az esetben adja meg, ha

a) érvényes és hatályos, a felügyeleti hatóságok kölcsönös elismerésén alapuló – fióktelepekkel összefüggő kérdésekre is kiterjedő – nemzetközi együttműködési megállapodás van a Felügyelet és a kérelmező biztosító, biztosításközvetítő székhelye szerinti államban a felügyeleti hatóság(ok) között,

b) a kérelmező biztosító, biztosításközvetítő székhelye szerinti állam rendelkezik a magyar jogszabályok által támasztott követelményeket kielégítő pénzmosás elleni jogszabályi előírásokkal,

c) a kérelmező biztosító, biztosításközvetítő székhelye szerinti állam rendelkezik a magyar jogszabályok által támasztott követelményeket kielégítő adatvédelmi előírásokkal,

d) a kérelmező biztosító, biztosításközvetítő rendelkezik a magyar jogszabályok által támasztott követelményeket kielégítő adatkezelési szabályzattal,

e) a kérelmező biztosító, biztosításközvetítő nyilatkozik arról, hogy helytáll a fióktelep útján keletkezett kötelezettségeiért,

f)231 a kérelmező biztosító, biztosításközvetítő nyilatkozatban kötelezi magát arra, hogy Magyarország területén folytatott tevékenységre vonatkozó pénzforgalmi számláját magyarországi pénzforgalmi szolgáltatónál vezeti,

g)232 a kérelmező biztosító, biztosításközvetítő nyilatkozatban kötelezi magát arra, hogy Magyarország területén folytatott tevékenységére vonatkozó nyilvántartásokat Magyarország területén vezeti,

h) a kérelmező biztosító a 126. § (6) bekezdésében foglalt minimális biztonsági tőke összegével azonos értékű vagyoni eszközökkel rendelkezik és ennek egynegyedét biztosítékként letétbe helyezi,

i) a kérelmező biztosító benyújtja az általa alkalmazni kívánt általános szerződési feltételeket,

j) a Felügyelet által engedélyezésre kerülő általános képviselőt jelöl ki,

k) a kérelmező biztosító, illetve biztosításközvetítő székhelye és főirodája azonos országban van.

(3) A harmadik országban székhellyel rendelkező biztosító, biztosításközvetítő által létesített fióktelep általános képviselője kizárólag az a személy lehet, aki megfelel az alábbi feltételeknek:

a) büntetlen előéletű,

b) szakmai alkalmassággal és üzleti megbízhatósággal rendelkezik,

c) legalább 5 éves biztosítási vagy állami gazdálkodási, illetve az államigazgatás pénzügyi és gazdasági területén szerzett vezetői gyakorlattal rendelkezik,

d) egyetemi vagy főiskolai végzettséggel rendelkezik.

(4)233 A harmadik országbeli biztosító fióktelepe köteles a biztonsági tőke fedezetét képező vagyoni eszközeit Magyarország területén elhelyezni, a minimális szavatoló tőke további fennmaradó részét fedező eszközöket pedig jogosult bármely tagállamban elhelyezni. Az (5) bekezdésben foglaltak alapján a választott felügyeleti hatóság jogosult ellenőrizni a fióktelep szavatoló tőke követelmény teljesítését valamennyi érintett tagállamban.

(5) Ha a harmadik országban székhellyel rendelkező biztosító több tagállamban kért vagy kapott engedélyt fióktelep létesítésére, akkor kérelmezheti, hogy a (2) bekezdés h) pontjában meghatározott letétet kizárólag az érintett tagállamok egyikében helyezze el. Ennek feltétele

a) a letétbe helyezés tényének megfelelő igazolása,

b) valamennyi érintett tagállam felügyeleti hatóságának hozzájárulása,

c) a választott illetékes felügyeleti hatóság indokolással történő megjelölése.

(6)234 A (2) bekezdés a) pontja szerinti megállapodások megkötéséről szóló tájékoztatót a Felügyelet internetes honlapján közzéteszi és gondoskodik arról, hogy ezen információk a honlapon folyamatosan elérhetőek legyenek.

(7) A Felügyelet nem rendszeres tájékoztatást kérhet a harmadik országbeli biztosító fióktelepétől a terjesztett biztosítási szerződési feltételekről és az ezzel összefüggő dokumentumokról, annak igazolására, hogy azok megfelelnek a jogszabályoknak.

II. Fejezet

BEJELENTÉSI TÁRGYKÖRÖK

A biztosító, a független biztosításközvetítő
és a biztosítási szaktanácsadó bejelentési kötelezettségei

71. § (1) A biztosító köteles a Felügyeletnek 2 munkanapon belül bejelenteni, ha

a) fizetési kötelezettségét pénzügyi fedezet hiányában nem képes teljesíteni,

b) biztosítástechnikai tartalékai nem érik el a szükséges mértéket, vagy a biztosítástechnikai tartalékok fedezete nem kielégítő,

c) szavatoló tőkéje nem éri el a minimális szavatoló tőke, illetve a biztonsági tőke szintjét,

d) más vállalkozásban saját jegyzett tőkéjének 10 százalékát meghaladó részesedést szerez,

e) a vezető állású személyek, valamint az egyéb vezetők megválasztását, foglalkoztatását, illetve a személyükben történt változást,

f) székhelye megváltozott,

g) könyvvizsgálója megbízatása megszűnt,

h) hitelviszonyból származó kötelezettségeinek értéke meghaladja a jegyzett tőkéjének 5 százalékát,

i)235 a 49. § (2) bekezdésében foglalt nyilvántartásban az 5. számú melléklet 2. pontjának A) fa) alpontjában meghatározott adatokban változás következett be.

(2) A biztosító köteles a Felügyeletnek 30 napon belül bejelenteni:

a) a jegyzett tőkéjének felemelését vagy leszállítását,

b) a biztosítóban 5 százalékot meghaladó, de a 111. § (1) bekezdése szerint engedélykötelesnek nem minősülő részesedés megszerzését,

c) a 89. § (1) bekezdés szerinti, a belső ellenőr személyére vonatkozó megállapodást,

d)236

e)237

f) külföldi állandó képviselete megnyitását, címének, fontosabb adatainak megváltozását vagy megszüntetését, illetve a vezető(k) személyének és adatainak megváltozását,

g)238 az alapszabály módosítását,

h) a tagállamokban megbízott kárrendezési megbízottjait, ezeknek a feladataik ellátásával összefüggő adatait, illetve az ezekben az adatokban bekövetkezett változásokat,

i)239 független biztosításközvetítővel és a szaktanácsadóval kötött szakmai felelősségbiztosítási szerződés megszűnését,

j)240 a 49. § (2) bekezdésében foglalt nyilvántartásban az 5. számú melléklet 2. pontjában (az A) b) és f) alpont, valamint a B) b) alpont kivételével) meghatározott adatokban bekövetkezett változásokat,

k)241 a más biztosítóban, viszontbiztosítóban, hitelintézetben, pénzügyi vállalkozásban, befektetési vállalkozásban vagy befektetési alapkezelőben szerzett, a minősített befolyás minimális szintjénél kisebb részesedését,

l) könyvvizsgálójának megválasztását.

(3)242 A nagykockázatok és nagykárok határértékeit a miniszter rendeletben állapítja meg.

72. § (1) A biztosító részvénytársaság a tudomásszerzést követő 15 munkanapon belül köteles a Felügyeletnek bejelenteni a tulajdoni viszonyaiban történt változásokat.

(2) A biztosító, ha befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződéseket köt, köteles az ilyen életbiztosításai mellé kínált eszközalapjait – azok bevezetését követő 15 munkanapon belül – a Felügyeletnek bejelenteni. A bejelentésnek tartalmaznia kell az indított eszközalap elnevezését és befektetési politikáját.

(3) Ha a biztosító valamely eszközalapjának megszüntetéséről határoz, akkor ezt a megszűnést követő 15 munkanapon belül köteles a Felügyeletnek bejelenteni. A bejelentésnek tartalmaznia kell az eszközalap elnevezését, a megszüntetés okát, az eszközök más alapokba való rendelésének módját, valamint az ügyfeleknek kiküldött tájékoztatót.

(4)243

(5)244

73. § (1) A biztosító, illetve a független biztosításközvetítő köteles a Felügyeletnek 15 munkanapon belül bejelenteni, ha a biztosításközvetítő tevékenységet végző természetes személy a 36. § (5) bekezdésében és a 229. § (1) bekezdésében meghatározott határidőn belül a 41. § (2), 48. § (4) bekezdésekben előírt végzettség, illetve szakképesítés megszerzését nem igazolta.

(2) A biztosító köteles haladéktalanul bejelenteni a Felügyeletnek, ha észleli, hogy a kiszervezett tevékenység végzése jogszabályba vagy a biztosítottak érdekeit veszélyeztető módon a kiszervezési szerződésbe ütközik.

(3) A biztosító felügyelő bizottságának elnöke – a bizottsági ülést követő 10 munkanapon belül – a Felügyeletnek megküldi azon jegyzőkönyveket, előterjesztéseket, illetve jelentéseket, amelyek a felügyelő bizottság által tárgyalt olyan napirendi pontokra vonatkoznak, amelynek tárgya a biztosító belső szabályzatainak súlyos megsértése vagy az irányításban, vezetésben észlelt súlyos szabálytalanság.

74. § (1)245 A független biztosításközvetítő köteles a 41. § (3) bekezdésében foglalt nyilvántartásban az 5. számú melléklet 2. pontjában (az A) b) és f) alpont, valamint a B) b) alpont kivételével) meghatározott adatokban bekövetkezett változásokat a Felügyeletnek 30 napon belül bejelenteni.

(2) A független biztosításközvetítő és a szaktanácsadó köteles a Felügyeletnek 2 munkanapon belül bejelenteni

a) a független biztosításközvetítői tevékenységet irányító személyében, a vezető szaktanácsadó személyében történt változást, továbbá a felelősségbiztosítási szerződés megszűnését,

b)246 a székhely címének megváltozását.

(3)247 A független biztosításközvetítő az (1) bekezdésben foglaltakon túl köteles a Felügyeletnek 30 napon belül bejelenteni a törzstőke (alaptőke) felemelését vagy leszállítását.

(4) A külföldi biztosító köteles a Felügyeletnek 30 napon belül bejelenteni magyarországi tartós képviseletének megnyitását, címének, fontosabb adatainak megváltozását vagy megszüntetését, illetve a vezető(k) személyének és adatainak megváltozását.

(5)248 A független biztosításközvetítő köteles a 41. § (3) bekezdésében foglalt nyilvántartásban az 5. számú melléklet 2. pontjának A) fa) alpontjában meghatározott adatokban bekövetkezett változásokat a Felügyeletnek 2 munkanapon belül bejelenteni.

75. §249

Az ügymenet kiszervezésének feltételei

76. §250 (1) A biztosító a kockázat elvállalása és a viszontbiztosítási szerződés megkötése kivételével – az adatvédelmi előírások betartása mellett – tevékenységének bármely elemét kiszervezheti.

(2) A biztosító ügymenetének kiszervezése esetén a (3)–(7) bekezdés és a 77–78. § alkalmazandók. A termékértékesítés más általi végzése nem minősül az ügymenet kiszervezésének.

(3) A kiszervezés

a) nem eredményezheti a biztosító vezető állású személyei hatáskörének, továbbá az egyéb vezetői hatáskörének átadását, e hatáskörök gyakorlása a biztosítónál marad,

b) nem eredményezhet érdeksérelmet az ügyfél számára az ügyfél és a biztosító közötti szerződéses viszonyban és nem befolyásolhatja a biztosító ügyfél felé fennálló, e törvényben foglalt kötelezettségeinek teljesítését, és

c) nem eredményezhet olyan változást, amely alapján a biztosító az e törvény szerinti tevékenység végzésére jogosító engedély megszerzéséhez szükséges feltételeket nem teljesíti.

(4) Az ügymenet kiszervezésének feltétele, hogy az irányítási, ellenőrzési jog, valamint a biztosítási kockázatokért való helytállási kötelezettség megmaradjon a biztosítónál.

(5) A biztosító előzetesen írásbeli kiszervezési politikát dolgoz ki, amely figyelembe veszi a kiszervezés hatását a biztosító tevékenységére, továbbá a kiszervezés során alkalmazandó beszámolási és ellenőrzési eljárásokat.

(6) Nem szervezhetőek ki a kiemelten fontos feladatkörök vagy tevékenységek, amennyiben a kiszervezés:

a) a biztosító biztosítási szerződésekből eredő kötelezettségei teljesítésére való képességét érintő módon

aa) veszélyezteti a biztosító irányítási rendszerének minőségét,

ab) növeli a biztosító működési kockázatát,

b) akadályozza a Felügyeletet feladatai teljesítésében, vagy

c) veszélyezteti a biztosító ügyfeleinek érdekeit.

(7) A biztosító a kiemelten fontos feladatkörök vagy tevékenységek kiszervezését, valamint a kiszervezés tartalmában bekövetkezett változást köteles a Felügyeletnél 5 nappal a kiszervezést, vagy a változást megelőzően bejelenteni. A bejelentésnek tartalmaznia kell a kiszervezés tényét, a kiszervezett tevékenységet végző nevét és címét, valamint a kiszervezés időtartamát.

77. §251 (1) A kiszervezett tevékenységet a Felügyelet a tevékenységet végzőnél ugyanazon módon és eszközökkel vizsgálhatja, mintha a tevékenységet a biztosító végezné.

(2)252 A kiszervezett tevékenységgel harmadik személynek okozott kárért a biztosító felelős és a biztosító köteles a felmerült sérelemdíjat megfizetni.

(3) A biztosító felelős azért, hogy a kiszervezett tevékenységet végző a tevékenységet a jogszabályi előírások betartásával és a tőle elvárható gondossággal végezze. Amennyiben a biztosító észleli, hogy a kiszervezett tevékenység végzése jogszabályba vagy a szerződésbe ütközik, haladéktalanul köteles felszólítani a kiszervezett tevékenységet végzőt, hogy tevékenységét a jogszabálynak, illetve a szerződésnek megfelelően végezze. Ha a kiszervezett tevékenységet végző a kiszervezett tevékenységet súlyosan szerződésszegő módon vagy a felszólítás ellenére továbbra is jogszabálysértő vagy szerződésszegő módon végzi, a biztosító köteles a szerződést azonnali hatállyal felmondani.

(4) A biztosító, amely kiszervezi a kiemelten fontos feladatköreit, köteles

a) biztosítani, hogy a kiszervezett tevékenységet végző kockázatkezelési és belső kontrollrendszerének vonatkozó területei megfelelőek legyenek ahhoz, hogy biztosítsák a 76. § (6) bekezdés a) és b) pontjának való megfelelést;

b) megfelelően figyelembe venni a kiszervezett tevékenységeket a saját kockázatkezelési és belső kontrollrendszerében, hogy biztosítsa a 76. § (6) bekezdés a) és b) pontjának való megfelelést;

c) meggyőződni arról, hogy a kiszervezett tevékenységet végző rendelkezik a kiszervezett feladatok megfelelő és megbízható módon történő végzéséhez szükséges pénzügyi forrásokkal; és

d) biztosítani, hogy a kiszervezett tevékenységet végző – figyelembe véve a kiszervezett feladatköröket és tevékenységeket is – rendelkezzen a veszélyhelyzetek és az üzletviteli fennakadások kezelésére alkalmas megfelelő készenléti tervekkel, és amennyiben szükséges, a kiszervezett tevékenységet végző rendszeresen tesztelje a tartalék rendszereket.

(5) Amennyiben a Felügyelet észleli, hogy a biztosító a (3) és (4) bekezdésben foglalt kötelezettségének nem tesz eleget, a tevékenység kiszervezését megtilthatja.

(6) Aki egyidejűleg végez kiszervezett tevékenységet egy vagy több biztosító, illetve legalább egy biztosító és legalább egy viszontbiztosító részére, az köteles a biztosítók vagy viszontbiztosítók által átadott adatot, információt elkülönítetten, az adatvédelmi előírások betartásával kezelni.

(7) A biztosító nem szervezheti ki a tevékenységet olyan szervezethez,

a) amelyben a biztosító vezető tisztségviselőjének vagy a vezető tisztségviselő közeli hozzátartozójának tulajdonosi részesedése van, vagy

b) amelynek a biztosító vezető tisztségviselője vagy a vezető tisztségviselő közeli hozzátartozója vezető tisztségviselője.

(8) A (7) bekezdésben előírt korlátozást nem kell alkalmazni, ha a biztosító és a kiszervezett tevékenységet végző szervezet tulajdonosa azonos vagy a kiszervezett tevékenységet végző szervezet a biztosító tulajdonosa, vagy a kiszervezett tevékenységet végző szervezet a biztosító tulajdonában áll, illetve azonos tulajdonosi csoportba tartoznak.

(9) ármilyen kiemelten fontos feladatkör vagy tevékenység kiszervezett tevékenységet végzőjének kiválasztása során az igazgatóság gondoskodik arról, hogy

a) a biztosító részletes vizsgálatot végezzen annak érdekében, hogy – a biztosító céljait és igényeit figyelembe véve – a lehetséges kiszervezett tevékenységet végző rendelkezzen mindazon képességekkel, erőforrásokkal, valamint hatósági engedélyekkel, amelyek az előírt feladatkörök vagy tevékenységek kielégítő módon történő elvégzéséhez szükségesek;

b) a biztosító és a kiszervezett tevékenységet végző írásbeli szerződést kössön, amely egyértelműen meghatározza a biztosító és a kiszervezett tevékenységet végző jogait és kötelezettségeit; és

c) a kiszervezési szerződés feltételeiről egyértelműen tájékoztatást kapjon jóváhagyás céljából.

(10) Amennyiben a biztosító és a kiszervezett tevékenységet végző ugyanazon tulajdonosi csoport tagjai, a biztosító a kiemelten fontos feladatkörök vagy tevékenységek kiszervezésénél a (9) bekezdésben meghatározott követelményeken felül köteles figyelembe venni, hogy a biztosító milyen mértékben ellenőrzi a kiszervezett tevékenységet végzőt vagy képes befolyásolni annak tevékenységeit.

77/A. §253 (1) A másik tagállamban székhellyel rendelkező, tevékenységét kiszervező biztosító felügyeleti hatósága vagy az erre általa felhatalmazott személy jogosult, hogy a Felügyelet előzetes értesítését követően, a Felügyelet közreműködésével Magyarország területén a kiszervezett tevékenységet végzőt ellenőrizze.

(2) A (1) bekezdés szerinti ellenőrzés során a Felügyelet jár el a másik tagállamban székhellyel rendelkező, tevékenységét kiszervező biztosító felügyeleti hatósága ellenőrzési tevékenységének a biztosítása érdekében.

(3) Az illetékes felügyeleti hatóság kérelmére a Felügyelet jogosult a másik tagállamban székhellyel rendelkező biztosító megbízásából Magyarország területén a kiszervezett tevékenységet végzőt a helyszínen ellenőrizni, valamint a kiszervezett tevékenységet végzőtől adatszolgáltatást kérni.

77/B. §254 A Felügyelet vagy az erre általa felhatalmazott személy jogosult a biztosító által kiszervezett tevékenységet másik tagállamban végzőt az illetékes hatóság előzetes értesítését követően, az illetékes hatóság közreműködésével ellenőrizni.

78. §255 (1) A kiszervezésre vonatkozó szerződésnek tartalmaznia kell legalább:

a) a kiszervezett tevékenység végzése során a kiszervezett tevékenységet végző tudomására jutott biztosítási titok megőrzésére vonatkozó kötelezettséget, felelősséget és a titok megtartása érdekében teendő intézkedéseket;

b) a kiszervezett tevékenységet végző hozzájárulását a kiszervezett tevékenységnek a biztosító belső ellenőre, könyvvizsgálója és a Felügyelet által történő ellenőrzéséhez;

c) mindkét fél jogait és kötelezettségeit, különös tekintettel a kiszervezett tevékenységet végző felelősségére vonatkozó szabályokat a tevékenység megfelelő színvonalon történő végzéséért;

d) a tevékenység végzésének minőségére vonatkozó részletes követelményeket;

e) a biztosító részéről történő azonnali hatályú felmondás lehetőségét a kiszervezett tevékenységet végző által történő jogszabálysértő tevékenység, illetve ismételt vagy súlyos szerződésszegés esetén;

f) azt, hogy a kiszervezett tevékenységet végző köteles a biztosítót a körülmények minden olyan változásáról tájékoztatni, ami lényegesen befolyásolhatja a kiszervezett feladatkörök és tevékenységek hatékony, jogszabályoknak megfelelő ellátását;

g) azt, hogy a kiszervezett tevékenységet végző csak felmondási idővel szüntetheti meg a szerződést, és a felmondási időnek elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy a biztosító a feladatkör vagy tevékenység ellátásáról gondoskodhasson;

h) azt, hogy a biztosító tájékoztatást kérhet a kiszervezett tevékenységekről és utasításokat adhat a kiszervezett tevékenységek és feladatkörök tekintetében;

i) azokat a feltételeket és jogszabályi korlátokat, amelyek alapján a kiszervezett tevékenységet végző a hozzá kiszervezett feladatkör vagy tevékenység végzésével mást bízhat meg; és

j) azt, hogy a kiszervezett tevékenységet végzőnek a biztosítóval kötött szerződésből eredő feladatait és kötelezettségeit nem érinti, ha a hozzá kiszervezett feladatkör vagy tevékenység végzésével az i) pont alapján mást bíz meg.

(2) Az ügymenet kiszervezési szerződésben a biztosító köteles előírni, hogy bármely típusú felügyeleti ellenőrzés esetén a vele szerződő fél köteles a felügyeleti ellenőrzést végzőknek az ügymenet kiszervezéssel kapcsolatos valamennyi adatot, dokumentumot és információt megadni.

(3) Amennyiben a kiszervezett tevékenység keretében a biztosító ügyfeleinek személyes adatát továbbítja a kiszervezett tevékenységet végzőhöz, úgy a szerződésben rögzíteni kell az adatfeldolgozás rendjét és az adatvédelem szabályait.

A másik tagállamban történő biztosítói fióktelep létesítés szabályai

79. § (1) A biztosító köteles bejelenteni a Felügyeletnek, ha másik tagállamban fióktelepet kíván létesíteni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti bejelentésnek tartalmaznia kell:

a) annak a tagállamnak a megnevezését, ahol a biztosító a fióktelepet kívánja létesíteni,

b) a fióktelep szervezeti felépítésére, irányítására, ellenőrzési rendjére vonatkozó iratokat,

c) a végezni kívánt tevékenységek megnevezését,

d) az üzleti tervet,

e) a fióktelep irányítását ellátó felelős személyek, meghatalmazott képviselők megnevezését,

f)256 a fióktelep nevét és címét.

g)257

(3) Ha a Felügyelet rendelkezésére álló adatok szerint a bejelentő biztosító felépítési, irányítási, ellenőrzési rendje és pénzügyi helyzete megfelel a jogszabályi előírásoknak, a bejelentés kézhezvételétől számított 3 hónapon belül a Felügyelet köteles írásban tájékoztatni a másik tagállam illetékes felügyeleti hatóságát. Erről egyidejűleg köteles értesíteni a bejelentő biztosítót is.

(4) A (3) bekezdésben foglalt tájékoztatásban a Felügyelet igazolja, hogy a fióktelepet létesítő biztosító rendelkezik a megfelelő szavatoló tőkével.

80. § (1) A Felügyelet a 79. § (3) bekezdésében foglalt tájékoztatást megtagadja, ha a biztosító a 79. § (2) bekezdésében felsorolt adatokat nem közli, illetve a bejelentő biztosító felépítési, irányítási, ellenőrzési rendje és pénzügyi helyzete nem felel meg a jogszabályi előírásoknak. Ha a Felügyelet a (2) bekezdésben foglalt tájékoztatást megtagadja, legkésőbb 3 hónapon belül köteles határozatban közölni a bejelentő biztosítóval.

(2) A másik tagállam illetékes felügyeleti hatósága a 79. § (3) bekezdésében foglalt tájékoztatás kézhezvételétől számított 2 hónapon belül a Felügyeletet tájékoztatja azon feltételekről, amelyek keretében a fióktelep tevékenységét végezheti. Ezt a tájékoztatást a Felügyelet a biztosító részére továbbítja.

(3) A fióktelep a (2) bekezdés szerinti tájékoztatás kézhezvételét követően, illetve a tájékoztatásra rendelkezésre álló 2 hónapos időtartam lejártát követően hozható létre és kezdheti meg működését.

(4)258 Ha a működés során a 79. § (2) bekezdésének b)–f) pontjában meghatározott adatokban változás következik be, a biztosító legkésőbb 1 hónappal a változást megelőzően írásban köteles erről tájékoztatni a Felügyeletet és a másik tagállam illetékes felügyeleti hatóságát annak érdekében, hogy a felügyeleti hatóságok a 79. § (3) bekezdésében meghatározott hatáskörüket megfelelően gyakorolhassák.

A határon átnyúló tevékenység végzésének szabályai

81. § (1) Ha a biztosító határon átnyúló tevékenységként első alkalommal kíván biztosítási tevékenységet végezni másik tagállam területén, köteles ezt a Felügyeletnek előzetesen bejelenteni és meghatározni a másik tagállamban vállalni tervezett kockázatokat.

(2) A Felügyelet az (1) bekezdés szerinti bejelentés kézhezvételétől számított 1 hónapon belül tájékoztatja a másik tagállam illetékes felügyeleti hatóságát arról, hogy

a) a biztosító mely ágazatokra rendelkezik tevékenységi engedéllyel,

b) milyen ágazatokban kíván tevékenykedni a másik tagállam területén,

c) a biztosító rendelkezik-e a megfelelő szavatoló tőkével.

A Felügyelet a tájékoztatást köteles egyidejűleg közölni a bejelentő biztosítóval is.

(3) A Felügyelet a (2) bekezdésben foglalt tájékoztatást megtagadja, ha a biztosító az (1) bekezdésben foglaltakat nem közli, illetve a bejelentő biztosító felépítési, irányítási, ellenőrzési rendje és pénzügyi helyzete nem felel meg a jogszabályi előírásoknak. Ha a Felügyelet a (2) bekezdésben foglalt tájékoztatást megtagadja, ezt legkésőbb 1 hónapon belül köteles határozatban közölni a bejelentő biztosítóval.

(4) A biztosító a tevékenységét a Felügyelet tájékoztatásának kézhezvételét követő napon kezdheti meg a másik tagállamban.

(5) Ha a működés során a (2) bekezdés a)–b) pontjaiban meghatározott adatokban változás következik be, a biztosító az (1) bekezdésben előírtak szerint a változás bekövetkeztétől számított 15 napon belül köteles bejelenteni a Felügyeletnek, amelynek eljárására a (2)–(3) bekezdésekben foglaltak az irányadók.

82. § (1) Ha a másik tagállam illetékes felügyeleti hatósága arról tájékoztatja a Felügyeletet, hogy a székhelyén bejegyzett biztosító első alkalommal kíván biztosítási tevékenységet végezni határon átnyúló szolgáltatás keretében, a Felügyelet tájékoztatja a biztosítót a biztosítási tevékenységre vonatkozó magyar szabályozásról.

(2) A Felügyelet nem rendszeres tájékoztatást kérhet a biztosítótól a terjesztett biztosítási szerződési feltételekről és az ezzel összefüggő dokumentumokról, annak igazolására, hogy a szerződések megfelelnek a nemzeti jogszabályoknak.

III. Fejezet

A BIZTOSÍTÓ VEZETŐ ÁLLÁSÚ SZEMÉLYEIRE ÉS EGYÉB VEZETŐIRE VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK

A vezető állású személy

83. § (1)259 Biztosítónál vezető állású személynek az nevezhető ki, illetve az választható meg, akinek személyét a megválasztás, illetve a kinevezés tervezett időpontját harminc nappal megelőzően a biztosító a Felügyeletnek bejelentette, és a Felügyelet az engedélyt megadta. A Felügyelet köteles a vezető állású személy megválasztásáról, illetve kinevezéséről engedélyező vagy azt elutasító határozatot hozni.

(2)260 Az engedélyt megadottnak kell tekinteni, ha a Felügyelet a kérelem megérkezését követő naptól számított harminc napon belül nem hoz döntést.

(2a)261 Ha a vezető állású személy kinevezésére vagy megválasztására az engedély megszerzésétől vagy a (2) bekezdés szerinti vélelem bekövetkezésétől számított három hónapon belül nem kerül sor, a vezető állású személy csak ismételt engedélyezést követően nevezhető ki vagy választható meg. Az ismételt engedélyezési eljárásra a (2) bekezdésben meghatározott szabályok alkalmazandók.

(3) Biztosítónál vezető állású személy kizárólag olyan személy lehet, aki

a) büntetlen előéletű,

b) szakmai alkalmassággal és üzleti megbízhatósággal rendelkezik,

c)262 biztosításszakmai vezetői gyakorlattal vagy legalább 30 főt foglalkoztató vállalkozásnál szerzett gazdálkodási vezetői gyakorlattal vagy az államigazgatás pénzügyi, illetve gazdasági területén szerzett vezetői gyakorlattal rendelkezik, ha e vezetői gyakorlat ideje hosszabb mint öt év, és az előírt vezetői gyakorlat befejezése nem esik az engedély iránti kérelem benyújtását tíz évvel megelőző időpontnál korábbi időpontra,

d) felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkezik,

e) biztosítónál nem tevékenykedik könyvvizsgálóként.

(4) A biztosító felügyelő bizottságának tagjai közül a (3) bekezdés c), illetve d) pontjaiban foglaltak kizárólag a felügyelő bizottság elnökére nézve kötelezőek.

(5)263 Akivel szemben

b) a Btk. XXVII. vagy XXXV–XLIII. Fejezetében

meghatározott bűncselekmény miatt az ügyész vádat emelt, vagy külföldön az illetékes hatóság vádat emelt olyan bűncselekmény miatt, amely az 1978. évi IV. törvény XVII. vagy XVIII. fejezete szerint 2013. június 30-ig büntetendő volt, vagy a Btk. XXXV–XLIII. Fejezetében foglaltak szerint büntetendő, a büntetőeljárás jogerős befejezéséig vezető állású személyként nem foglalkoztatható, illetve az ilyen feladatok általa történő ellátását fel kell függeszteni.

(6) A Felügyelet indokolt esetben, a kötelezettségszegés súlyának figyelembevételével kezdeményezheti a vezető állású személy felmentését.

(7)264 A biztosítói holding társaság és a vegyes pénzügyi holding társaság tevékenységét ténylegesen irányító vezető állású személynek az választható meg, aki megfelel az (1)–(6) bekezdésben meghatározott feltételeknek.

Az ügyvezető

84. § (1) A biztosító ügyvezetőjének az nevezhető ki, illetve az választható meg, aki megfelel a vezető állású személyekre vonatkozó, a 83. §-ban meghatározott általános követelményeknek és a biztosítóval – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – munkaviszonyban áll.

(2) A 300 millió forint éves díjbevételt el nem érő biztosító egyesület az ügyvezetőt megbízási jogviszony keretében is foglalkoztathatja.

(3)265 Cégjegyzésre – ideértve a pénzforgalmi számla feletti rendelkezést is – és a biztosító nevében a biztosítási tevékenységgel kapcsolatos kötelezettségvállalásra részvénytársasági, szövetkezeti formában, illetve harmadik országbeli biztosító fióktelepe formájában működő biztosító, valamint a 300 millió forint éves díjbevételt elérő biztosító egyesület esetén az igazgatóság tagjai és az ügyvezetők közül két személy együttesen jogosult.

(4)266 A (3) bekezdés alá nem tartozó biztosító egyesület esetén a cégjegyzésre – ideértve a pénzforgalmi számla feletti rendelkezést is – és a biztosító nevében a biztosítási tevékenységgel kapcsolatos kötelezettségvállalásra az igazgatóság tagjai és az ügyvezetők önállóan vagy együttesen jogosultak.

(5)267 A (3) és (4) bekezdés szerinti együttes aláírási jog – a biztosító igazgatósága által jóváhagyott belső szabályzatban rögzített eljárási rend szerint – a (3) és (4) bekezdésben foglaltaknak megfelelően önálló, illetve együttes aláírási jogként – átruházható. A biztosító ügyfelének kérésére a biztosító nevében kötelezettséget vállaló személy aláírási jogát meghatározó belső szabályzatot be kell mutatni.

(6)268 A biztosító ügyvezetői közül meg kell jelölni az első számú vezetőként foglalkoztatott személyt.

Az egyéb vezetők

85. § (1)269 A biztosító a biztosítási tevékenység folytatásához a (6) bekezdésben foglalt kivétellel

a) vezető aktuáriust;

b) vezető jogtanácsost;

c) számviteli rendért felelős vezetőt; és

d) belső ellenőrzési vezetőt (belső ellenőrt) (a továbbiakban együtt: egyéb vezető)

köteles foglalkoztatni.

(2)270 Egyéb vezetőnek az nevezhető ki, akinek személyét a kinevezés tervezett időpontját harminc nappal megelőzően a biztosító a Felügyeletnek bejelentette, és az engedélyt a Felügyelet megadta. A Felügyelet köteles az egyéb vezető megválasztásáról, illetve kinevezéséről engedélyező vagy azt elutasító határozatot hozni.

(3)271 Az engedélyt megadottnak kell tekinteni, ha a Felügyelet a kérelem megérkezését követő naptól számított harminc napon belül nem hoz döntést.

(3a)272 Ha az egyéb vezető kinevezésére vagy megválasztására az engedély megszerzésétől vagy a (3) bekezdés szerinti vélelem bekövetkezésétől számított három hónapon belül nem kerül sor, az egyéb vezető csak ismételt engedélyezést követően nevezhető ki vagy választható meg. Az ismételt engedélyezési eljárásra a (3) bekezdésben meghatározott szabályok alkalmazandók.

(4) Az egyéb vezetők legfeljebb 2 részvénytársaságnál tölthetnek be ilyen pozíciót.

(5) A törvény 126. § (4) bekezdésének b) pontjában foglalt feltételeknek eleget tevő biztosító egyesület legalább ügyvezetőt köteles foglalkoztatni.

(6)273 A 300 millió forint éves díjbevételt el nem érő biztosító egyesület az (1) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott egyéb vezetőket megbízási jogviszony keretében is foglalkoztathatja, vagy e tevékenység ellátásával más – az adott tevékenység ellátására a 86. § (1) bekezdés a)–d) pontjában, a 87. § (1) bekezdés a)–d) pontjában és a 88. § (1) bekezdés a)–e) pontjában előírtaknak megfelelő személlyel rendelkező – szervezetet is megbízhat, belső ellenőrt pedig nem köteles alkalmazni. Ezen egyesület esetében az (1) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott egyéb vezetőként a Felügyelet az egyesület viszontbiztosítását ellátó biztosító egyéb vezetőinek igénybevételét is elfogadhatja.

(7)274 A 86. § (1) bekezdés a) pont ab) alpontjában és b) pontjában, a 87. § (1) bekezdés c) pontjában, a 88. § (1) bekezdés c) pontjában és a 89. § (2) bekezdés b) pontjában előírt szakmai gyakorlat befejezése nem eshet az egyéb vezető kinevezését, illetve alkalmazását 10 évvel megelőző időpontnál korábbi időpontra.

(8) A Felügyelet indokolt esetben, a kötelezettségszegés súlyának figyelembevételével kezdeményezheti az egyéb vezetők felmentését.

(9) Az (1) bekezdés a)–c) pontjai szerinti egyéb vezetők jogviszonyának megszüntetéséhez a felügyelő bizottság előzetes tájékoztatása szükséges.

(10) Az (1) bekezdés a)–d) pontjai szerinti egyéb vezetőket – tanácskozási joggal – a biztosító közgyűlésének felelősségi területüket érintő napirendi pontjai tárgyalására meg kell hívni.

(11)275

A biztosító vezető aktuáriusa276

86. §277 (1) A biztosító vezető aktuáriusa az lehet, aki

a) az alábbi szakmai követelmények valamelyikének megfelel:

aa) biztosításmatematikai (aktuáriusi) végzettséggel rendelkezik vagy

ab) szakirányú felsőfokú – így különösen természettudományi, informatikai, gazdaságtudományi, műszaki képzési területen szerzett egyetemi vagy mesterfokozatú – végzettséggel és legalább a 231/E. §-ban meghatározott határidőt megelőzően szerzett 5 éves vezető aktuáriusi vagy 10 éves aktuáriusi munkakörben szerzett szakmai gyakorlattal rendelkezik;

b) legalább 5 éves, biztosítónál vagy viszontbiztosítónál, pénzügyi felügyeletet ellátó szervezetnél, a biztosítók, az aktuáriusok vagy biztosításközvetítők, szaktanácsadók szakmai érdekvédelmi szervénél, biztosításközvetítői tevékenységet folytató gazdálkodó szervezetnél, biztosító könyvvizsgálójánál vagy biztosítási szaktanácsadónál szerzett aktuáriusi szakmai gyakorlattal rendelkezik;

c) büntetlen előéletű;

d) szakmai alkalmassággal és üzleti megbízhatósággal rendelkezik; és

e) a biztosítóval munkaviszonyban áll.

(2) A biztosító vezető aktuáriusa aláírásával igazolja:

a) az éves beszámolóban szereplő tartalékok képzésének és mértékének helyességét;

b) a szavatolótőke-szükséglet számításának helyességét;

c) az életbiztosítási ág befektetési hozamának felosztását;

d) a díjkalkulációk szakmai helyességét; és

e) az a)–d) pontra vonatkozó adatok valamint a tartalékok helytállóságát.

(3) A (2) bekezdésben foglaltakkal kapcsolatban a biztosító vezető aktuáriusa azt is igazolja, hogy a rendelkezésre álló adatok elégségesek, teljesek és összehangoltak voltak és az alkalmazott módszerek a kockázatok természetének megfeleltek.

(4) A biztosító vezető aktuáriusa az éves beszámolóval együtt, ahhoz kapcsolódóan – a felügyeleti ellenőrzés elősegítése céljából – benyújtja a Felügyeletnek a biztosító éves külön aktuáriusi jelentését.

(5) Az aktuáriusi jelentés tartalmi követelményeit a Felügyelet elnöke rendeletben állapítja meg.

(6) Biztosításmatematikai (aktuáriusi) végzettség e törvény szerint különösen:

a) közgazdasági vagy pénzügyi szak aktuárius főszakirányán,

b) matematikus vagy alkalmazott matematikus szak aktuárius és pénzügyi matematika szakirányán;

c) biztosítási és pénzügyi matematika mesterszak aktuárius szakirányán vagy

d) posztgraduális aktuárius szakon

szerzett végzettség.

A biztosító vezető jogtanácsosa

87. § (1) A biztosító vezető jogtanácsosa az lehet, aki

a) állam- és jogtudományi egyetemi végzettséggel rendelkezik,

b) jogi szakvizsgát és biztosítási szakjogászi vizsgát tett,

c)278 legalább 5 éves, biztosítónál vagy viszontbiztosítónál, pénzügyi felügyeletet ellátó szervezetnél, az államigazgatás pénzügyi, illetve gazdasági területén, a biztosítók vagy biztosításközvetítők, szaktanácsadók szakmai érdekvédelmi szervénél, biztosításközvetítői tevékenységet folytató gazdálkodó szervezetnél szerzett biztosításszakmai gyakorlattal vagy biztosítási szaktanácsadói szakmai gyakorlattal rendelkezik,

d) büntetlen előéletű,

e) szakmai alkalmassággal és üzleti megbízhatósággal rendelkezik,

f) a biztosítóval munkaviszonyban áll.

(2) A biztosító vezető jogtanácsosa ellenőrzi és aláírásával igazolja, hogy a Felügyelethez engedélyezésre benyújtott vagy a bejelentési kötelezettség alapján megküldött okmányok a jogszabályoknak megfelelnek.

A biztosító számviteli rendjéért felelős vezetője

88. § (1) A biztosító számviteli rendjéért felelős vezetője kizárólag az lehet, aki

a) szakirányú egyetemi vagy főiskolai végzettséggel,

b) mérlegképes könyvelői szakképesítéssel,

c)279 legalább 5 éves, biztosítónál vagy viszontbiztosítónál, pénzügyi felügyeletet ellátó szervezetnél, az államigazgatás pénzügyi, illetve gazdasági területén, a biztosítók, biztosításközvetítők, szaktanácsadók szakmai érdekvédelmi szervénél, biztosításközvetítői tevékenységet folytató gazdálkodó szervezetnél szerzett számviteli gyakorlattal vagy biztosítási szaktanácsadói szakmai gyakorlattal rendelkezik,

d) büntetlen előéletű,

e) szakmai alkalmassággal és üzleti megbízhatósággal rendelkezik,

f) a biztosítóval munkaviszonyban áll.

(2) A biztosító számviteli rendjéért felelős vezetője ellenőrzi és a biztosító első számú vezetője mellett aláírásával igazolja a Felügyeletnek beküldött, a 143. §-ban meghatározott eszköznyilvántartás, a 146. §-ban és a 172. §-ban meghatározott éves beszámoló, éves és negyedéves jelentés helytállóságát.

A biztosító belső ellenőrzésének vezetője
(belső ellenőre)

89. §280 (1) A biztosító részvénytársaság, a biztosító szövetkezet, valamint a 300 millió forint éves díjbevételt elérő vagy meghaladó biztosító egyesület köteles belső ellenőrt alkalmazni. Az ilyen biztosítók, ha ugyanazon személyt alkalmazzák belső ellenőrként, kötelesek írásban megállapodni arról, hogy a belső ellenőr kölcsönös alkalmazása ellen nem emelnek kifogást. A megállapodást a Felügyeletnek 30 napon belül meg kell küldeni.

(2) A biztosító belső ellenőre az lehet, aki

a)281 szakirányú felsőfokú – így különösen közgazdasági, pénzügyi vagy jogi – végzettséggel rendelkezik,

b) legalább 5 éves,

ba) biztosítónál vagy viszontbiztosítónál, pénzügyi felügyeletet ellátó szervezetnél, az államigazgatás pénzügyi, illetve gazdasági területén, a biztosítók, biztosításközvetítők, szaktanácsadók szakmai érdekvédelmi szervénél, biztosításközvetítői tevékenységet folytató gazdálkodó szervezetnél, biztosító könyvvizsgáló cégénél szerzett szakmai gyakorlattal vagy biztosítási szaktanácsadói szakmai gyakorlattal, vagy

bb) szabályozott vállalkozásnál, illetve azok könyvvizsgáló cégénél szerzett belső ellenőrzési vagy megfelelőségi szakmai gyakorlattal rendelkezik,

c) büntetlen előéletű,

d) szakmai alkalmassággal és üzleti megbízhatósággal rendelkezik, és

e) a biztosítóval munkaviszonyban áll.

(3) A biztosítónál működő belső ellenőr feladata – a III/A. fejezet alkalmazási körére tekintet nélkül – a 91/K. §-ban meghatározott belső ellenőrzési feladatok ellátása.

(4) A belső ellenőr felett a munkáltatói jogokat közvetlenül az első számú vezető gyakorolja, a belső ellenőr irányítását a felügyelőbizottság látja el.

A biztosító vezető orvosa

90. §282

Szakmai alkalmasság és üzleti megbízhatóság

91. § (1) A kérelmezőnek kell bizonyítania a szakmai alkalmasságot és az üzleti megbízhatóságot.

(2) A szakmai alkalmasság és üzleti megbízhatóság igazolásának módját a kérelmező megválaszthatja, azonban a Felügyelet egyéb, pontosan meghatározott iratok (okmányok) benyújtását írhatja elő.

(3) A szakmai alkalmasság és üzleti megbízhatóság bizonyításának sikertelenségét a Felügyeletnek határozattal kell megállapítania.

(4) Nem lehet szakmailag alkalmasnak és üzletileg megbízhatónak minősíteni azt a személyt, aki

a)283 minősített befolyással rendelkezik (vagy rendelkezett), illetve vezető állású személy, vagy egyéb vezető (vagy az volt) egy olyan biztosítónál, biztosításközvetítőnél vagy pénzügyi intézménynél,

aa) amely esetében a fizetőképtelenséget kizárólag felügyeleti szerve által alkalmazott intézkedéssel lehetett elkerülni, és akinek személyes felelősségét e helyzet kialakulásáért jogerős bírósági vagy hatósági határozat megállapította, vagy

ab) amelyet fel kellett számolni, és akinek személyes felelősségét e helyzet kialakulásáért jogerős bírósági vagy hatósági határozat megállapította; vagy

b)284 súlyosan vagy ismételten megsértette a Felügyelet feladatkörébe tartozó törvények, illetve e törvények felhatalmazása alapján kiadott jogszabályok előírásait, és emiatt vele szemben az illetékes felügyelet öt évnél nem régebben kelt jogerős határozatában a legmagasabb összegű bírságot szabta ki, illetve a bíróság 5 évnél nem régebben kelt jogerős határozatában felelősségét e jogszabályok megsértése miatt megállapította.

(5) A Felügyelet a szakmai alkalmasság és üzleti megbízhatóság fennállásának megállapítása érdekében az illetékes külföldi hatóságot közvetlenül megkeresheti.

III/A. Fejezet285

A BIZTOSÍTÓK IRÁNYÍTÁSI RENDSZERÉVEL KAPCSOLATOS KÜLÖNÖS SZABÁLYOK

A fejezet alkalmazási köre

91/A. § (1) E fejezet hatálya azokra a biztosítókra terjed ki, amelyek megfelelnek a következő feltételek valamelyikének:

a) a biztosító éves bruttó díjbevétele eléri az 5 millió eurót;

b) a biztosító viszontbiztosítással nem csökkentett bruttó biztosítástechnikai tartalékai elérik a 25 millió eurót;

c) a biztosító üzleti tevékenysége tartalmaz felelősség-, hitel- és kezesi biztosítási kockázatokat fedező biztosítási vagy viszontbiztosítási tevékenységet, kivéve, ha azok az 1. számú melléklet C) részében meghatározott kiegészítő kockázatokat jelentenek;

d) a biztosító viszontbiztosítási ügyletekből származó

da) éves bruttó díjbevétele eléri a 0,5 millió eurót,

db) viszontbiztosítással nem csökkentett bruttó biztosítástechnikai tartalékai elérik a 2,5 millió eurót,

dc) az éves bruttó díjbevétele meghaladja az éves összes bruttó díjbevétele 10%-át, vagy

dd) viszontbiztosítással nem csökkentett bruttó biztosítástechnikai tartalékai meghaladják a viszontbiztosítással nem csökkentett bruttó biztosítástechnikai tartalékai 10%-át; vagy

e) a biztosító olyan csoport tagja, ahol a csoport bruttó biztosítástechnikai tartalékai meghaladják a 25 millió eurót.

(2) Ha az (1) bekezdésben meghatározott összegek bármelyikét a biztosító három egymást követő évben túllépi, akkor e fejezet szabályai alkalmazandók a negyedik évtől.

(3) Az (1) bekezdéstől eltérően e fejezet szabályai alkalmazandók minden olyan biztosítási tevékenység folytatására engedélyt kérő biztosítóra, amelynek az üzleti terv alapján éves bruttó díjbevétele vagy viszontbiztosítással nem csökkentett bruttó biztosítástechnikai tartalékai várhatóan öt éven belül meghaladják az (1) bekezdésben rögzített valamely küszöbértéket.

(4) E fejezet szabályai nem alkalmazhatóak arra a biztosítóra, amelyre vonatkozóan a Felügyelet megállapította az összes alábbi feltétel egyidejű teljesülését:

a) az (1) bekezdésben szereplő küszöbértékek egyikét sem haladta meg a hatálybalépést megelőző három év egyikében sem, és

b) az (1) bekezdésben szereplő küszöbértékek közül az üzleti terv alapján az elkövetkező öt év alatt várhatóan egyiket sem lépi túl.

Általános követelmények

91/B. § (1) A biztosító köteles a méretével, az általa végzett biztosítási vagy viszontbiztosítási tevékenysége jellegével, nagyságrendjével és összetettségével arányban álló, hatékony, az üzleti tevékenység körültekintő és megbízható irányítását szavatoló irányítási rendszert működtetni (arányosság elve).

(2) Az arányosság elvét a biztosító irányítási rendszerére vonatkozó valamennyi előírás tekintetében alkalmazni kell, így különösen a kiemelten fontos feladatkörökért felelős személyek, a kockázatkezelési rendszer (ezen belül a saját kockázat- és szolvenciaértékelési rendszer), a belső kontroll rendszer, a belső ellenőrzés és a kiszervezés tekintetében.

91/C. § (1) A biztosító tevékenységéért, ideértve a kiszervezett tevékenységet is végső felelősséget az igazgatóság vállal.

(2) A biztosító az irányítási rendszer keretén belül köteles

a) a szervezeti felépítését valamint a kiemelten fontos feladatköreit belső szabályzatban áttekinthetően rögzíteni,

b) a felelősségi köröket egyértelműen meghatározni és egymástól megfelelően elhatárolni;

c) hatékony információáramlást biztosító rendszert működtetni; és

d) tevékenységei folyamatos és szabályszerű ellátása érdekében megfelelő és arányos rendszereket, erőforrásokat és eljárásokat – ideértve a készenléti tervet is – alkalmazni.

(3) A biztosító az irányítási rendszerén belül köteles legalább

a) a kockázatkezelésre;

b) a belső kontrollrendszerre;

c) a belső ellenőrzésre; és

d) amennyiben kiszervezi valamely tevékenységét, a kiszervezésre

vonatkozó részletes szabályokat és követelményeket az igazgatóság által jóváhagyott belső szabályzatban rögzíteni. A szabályzatokat a rendszer vagy az érintett terület bármely jelentős változása esetén, de évente legalább egyszer felül kell vizsgálni.

(4) A belső szabályzatoknak egyértelműen meg kell állapítaniuk a vonatkozó feladatokat, célkitűzéseket, folyamatokat és az alkalmazandó beszámolási eljárásokat, amelyek mindegyikének összhangban kell lennie a biztosító általános üzleti stratégiájával.

91/D. § (1) A biztosító

a) hatékony együttműködési, belső jelentési és információközlési rendszert hoz létre és tart fenn minden érintett feladatkört ellátó személy szintjén;

b) hatékony döntéshozatali eljárásokat és szervezeti felépítést hoz létre és tart fenn, amelyek világosan meghatározzák a beszámolási útvonalakat, felosztják a feladatköröket és felelősségeket, valamint figyelembe veszik a biztosító üzleti tevékenységében rejlő kockázatok jellegét, nagyságrendjét és összetettségét;

c) biztosítja, hogy a biztosító alkalmazásában álló és érdekében tevékenykedő személy ismerje azokat az eljárásokat, amelyek a kötelezettségei megfelelő teljesítéséhez szükségesek;

d) biztosítja, hogy amennyiben egyes személyek vagy szervezeti egységek több feladatot látnak el, az ne, vagy valószínűsíthetően ne akadályozza meg az érintett személyeket abban, hogy bármely konkrét feladatkört megbízhatóan, tisztességesen és tárgyilagos módon lássanak el;

e) olyan információs rendszert hoz létre és működtet, amely teljes körű, megbízható, egyértelmű, következetes, időszerű és helyénvaló információkat állít elő az üzleti tevékenységekről, a vállalt kötelezettségekről valamint a kockázatokról, amelyeknek a biztosító ki van téve;

f) megfelelő és pontos nyilvántartásokat vezet üzleti és belső felépítéséről;

g) megőrzi az információk biztonságát, integritását és bizalmas természetét, figyelembe véve az információ jellegét; és

h) írásbeli javadalmazási politikát fogad el.

(2) A biztosító olyan üzletmenet-folytonossági szabályzatot hoz létre, vezet be és tart fenn, amely biztosítja, hogy a rendszerekben és eljárásokban bekövetkező megszakítás esetén is meg tudja őrizni a nélkülözhetetlen adatokat és feladatköröket, és fenn tudja tartani a biztosítási és viszontbiztosítási tevékenységeket, és amennyiben ez nem lehetséges, a szabályzatnak biztosítania kell, hogy a biztosító időben helyre tudja állítani az ilyen adatokat és feladatköröket, annak érdekében, hogy mielőbb folytatni tudja a biztosítási vagy viszontbiztosítási tevékenységeket.

(3) A biztosító hatékony rendszereket működtet az összeférhetetlenség megakadályozására és a lehetséges összeférhetetlenségek azonosítására, valamint eljárásokat dolgoz ki annak érdekében, hogy azok, akik részt vesznek a biztosító stratégiáinak és politikáinak végrehajtásában, megértsék, hogy hol merülhetnek fel összeférhetetlenségek és, hogy az ilyen összeférhetetlenségeket hogyan kell kezelni.

(4) A biztosító folyamatosan nyomon követi és rendszeresen értékeli az irányítási rendszere megfelelőségét és hatékonyságát, valamint megteszi a megfelelő intézkedéseket a hiányosságok kezelésére.

91/E. § A belső kontrollrendszer – amely kiterjed legalább az igazgatási és számviteli eljárásokra, belső ellenőrzési keretrendszerre, a vállalkozás minden szintjére kiterjedő megfelelő jelentési és adatszolgáltatási rendszerre, továbbá a megfelelőségi feladatkörre – biztosítja

a) a biztosító alkalmazandó jogszabályoknak való megfelelőségét;

b) a biztosító tevékenységének eredményességét és hatékonyságát a céljai tükrében; és

c) a pénzügyi és nem pénzügyi információk rendelkezésre állását és megbízhatóságát.

91/F. § (1) A biztosító a feladatköröket és a kapcsolódó beszámolási útvonalakat oly módon építi be a szervezet rendszerébe, hogy biztosítsa minden egyes feladatkör olyan befolyásoktól való mentességét, amelyek veszélyeztethetik a feladatkörből adódó feladatok objektív, tisztességes, független módon történő ellátását.

(2) A belső ellenőrzési feladatkör kivételével minden feladatkör az igazgatóság felelőssége alatt működik, és a feladatkört ellátó személy annak számol be, szükség esetén együttműködik a többi feladatkört ellátó személlyel feladatai ellátása érdekében.

(3) Az adott feladatkört ellátó személyeknek

a) képesnek kell lenniük a saját kezdeményezésükre bármely munkatárssal kapcsolatba lépni;

b) rendelkezniük kell feladataik ellátásához szükséges felhatalmazással, erőforrásokkal és szakértelemmel; és

c) korlátlan hozzáféréssel kell rendelkezniük minden, a feladataik elvégzéséhez szükséges információhoz.

(4) Az adott feladatkört ellátó személyek haladéktalanul kötelesek bejelenteni minden jelentős problémát a felelősségi területükön belül az igazgatóságnak és a felügyelőbizottságnak.

(5) Amennyiben egy feladatkör ellátása nem kapcsolható egy vezető személyhez, akkor a feladatkörhöz kapcsolódó feladatokat szervezeti egység is elláthatja, amely esetben a szervezeti egység vezetője a felelős az adott feladatkörért.

Kiemelten fontos feladatkörök

91/G. § A biztosító legalább az alábbi kiemelten fontos feladatköröket működteti:

a) aktuáriusi feladatkör,

b) kockázatkezelési feladatkör,

c) megfelelőségi feladatkör és

d) belső ellenőrzési feladatkör.

91/H. § (1) Az aktuáriusi feladatkört ellátó személy feladata:

a) a biztosítástechnikai tartalékok számításának összehangolása;

b) az alkalmazott módszertan és az alapul szolgáló modellek, valamint a biztosítástechnikai tartalékok számításánál figyelembe vett feltevések megfelelőségének biztosítása;

c) a biztosítástechnikai tartalék számításához használt adatok elégségességének és minőségének értékelése;

d) amennyiben értelmezhető, a biztosítástechnikai tartalékok és a tapasztalati adatok összevetése;

e) az életbiztosítási ág befektetési hozamának felosztása;

f) az igazgatóság tájékoztatása a biztosítástechnikai tartalék számításának megbízhatóságáról és megfelelőségéről;

g) az általános biztosítási kockázatvállalási politikáról való véleménynyilvánítás;

h) a viszontbiztosítási megállapodások megfelelőségéről való véleménynyilvánítás; és

i) a kockázatkezelési rendszer hatékony működtetéséhez való hozzájárulás, különös tekintettel a saját kockázat- és szolvenciaértékelési rendszerre.

(2) A biztosítástechnikai tartalékok kiszámításának összehangolása terén az aktuáriusi feladatkört ellátó személy különösen az alábbi feladatokat látja el:

a) módszereket és eljárásokat alkalmaz, hogy értékelje a biztosítástechnikai tartalékok megfelelő mértékét és biztosítsa, hogy azok számítása összhangban legyen az e törvényben és a biztosítástechnikai tartalékok tartalmáról, képzésének és felhasználásának rendjéről szóló jogszabályban meghatározott követelményekkel;

b) amennyiben értelmezhető, értékeli a biztosítástechnikai tartalékok számításához kapcsolódó bizonytalanságot;

c) biztosítja, hogy figyelembevételre kerüljön a biztosítástechnikai tartalékok kiszámításához használt adatok bármilyen korlátozottsága;

d) összehasonlítást végez és indokol minden lényeges, korábbi értékektől eltérő különbséget a biztosítástechnikai tartalékok évenkénti számításánál; és

e) biztosítja, hogy a biztosítási és viszontbiztosítási szerződésekben biztosított opciókat, garantált szolgáltatásokat, hozamokat és kifizetéseket megfelelően értékelik.

(3) Amennyiben értelmezhető, az aktuáriusi feladatkört ellátó személy megvizsgálja, hogy a biztosítástechnikai tartalékok számításánál alkalmazott módszerek és feltevések megfelelőek-e a biztosító adott üzletágaihoz és ahhoz, ahogy az üzleti tevékenységet végzik, tekintettel a rendelkezésre álló adatokra.

(4) Az aktuáriusi feladatkört ellátó személy értékeli, hogy a biztosítástechnikai tartalékok kiszámításához használt információtechnológiai rendszerek az arányosság elvének figyelembevételével megfelelően támogatják-e az aktuáriusi és statisztikai eljárásokat.

(5) Amennyiben értelmezhető, az aktuáriusi feladatkört ellátó személy a biztosítástechnikai tartalékok tapasztalati adatokkal való összehasonlításakor értékeli a múltbéli számítások minőségét, és az értékelés eredményét felhasználják az aktuális számítások minőségének javítására, következtetéseket vonnak le az alkalmazott adatok és feltevések helyességéről, pontosságáról és teljességéről, valamint a számításuk során alkalmazott módszerekről.

(6) A biztosítástechnikai tartalék számításáról az igazgatóságnak benyújtott információnak tartalmaznia kell legalább a kiszámításuk megbízhatóságára és megfelelőségére vonatkozó adatokat. Egyértelműen fel kell tüntetni, és meg kell magyarázni a biztosítástechnikai tartalékok megfelelőségéről megfogalmazott fenntartásokat.

(7) Az (1) bekezdés g) pontja alapján készítendő véleménynek következtetéseket kell tartalmaznia legalább a következő tényezők tekintetében:

a)286 a beszedni tervezett biztosítási díjak elégségesek-e ahhoz, hogy fedezzék a jövőbeli biztosítási események alapján fizetendő szolgáltatásokat, valamint költségeket, figyelembe véve különösen az alapul szolgáló kockázatokat (ideértve a biztosítási kockázatvállalást), valamint a biztosítási és viszontbiztosítási szerződésekben foglalt opcióknak, garantált szolgáltatásoknak, hozamoknak és kifizetéseknek a biztosítási díjak elégségességére gyakorolt hatását;

b) az infláció, a jogi kockázat, a biztosító portfóliójának összetételében bekövetkezett változás, és az olyan rendszerek hatása, amik a kártörténettől függően felfelé vagy lefelé módosítják a biztosítási díjakat, vagy olyan más rendszerek hatása, amiket adott homogén kockázati csoportoknál vezettek be; és

c) a biztosítási szerződések folyamatosan növekvő aránya a magasabb kockázatú ügyfelek vonzására vagy megtartására (antiszelekció).

(8) Az (1) bekezdés h) pontjában meghatározott véleménynek tartalmaznia kell az alábbiak megfelelőségének elemzését:

a) a biztosító kockázati profilja és biztosítási kockázatvállalási politikája,

b) a viszontbiztosítási szolgáltatók, figyelembe véve azok hitelképességét,

c) a biztosítási kockázatvállalási politikával kapcsolatos elvárt fedezet a stresszforgatókönyvek esetében, és

d) a viszontbiztosítási szerződésekből és különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegekre vonatkozó számítás.

(9) Az aktuáriusi feladatkört ellátó személy évente legalább egyszer írásbeli jelentést készít az igazgatóság számára. A jelentés dokumentál minden feladatot, amit az aktuáriusi feladatkörben eljáró személy ellát, valamint azok eredményeit, világosan beazonosít bármilyen hiányosságot és javaslatokat tesz az ilyen hiányosságok kezelésére.

(10) Biztosítói csoport esetében a csoportszintű aktuáriusi feladatkört ellátó személy véleményt nyilvánít a viszontbiztosítási megállapodások és politikák csoportszintű megfelelőségéről.

(11) Aktuáriusi feladatkört olyan személy láthat el, aki

a) a biztosító üzleti tevékenységében rejlő kockázatok jellegével, nagyságrendjével és összetettségével arányos aktuáriusi és pénzügyi matematikai szakmai tudással rendelkezik, és

b) az alkalmazandó szakmai követelményekkel kapcsolatos tapasztalatait bizonyítani képes.

91/I. § (1) A kockázatkezelési feladatkört ellátó személy feladata a kockázatkezelési rendszer működtetése, amely magában foglalja:

a) az igazgatóság és az egyéb kiemelten fontos feladatkört ellátó személyek támogatását a kockázatkezelési rendszer hatékony működése érdekében,

b) a kockázatkezelési rendszer nyomon követését,

c) a biztosító egyedi kockázati profiljának nyomon követését,

d) a szavatolótőke-szükséglet számítását,

e) szükség szerinti, de évente legalább egyszeri részletes jelentéstételt a kockázati kitettségekről,

f) a tanácsadást az igazgatóság részére kockázatkezelési kérdésekben, többek között az olyan stratégiai ügyekben, mint a vállalati stratégia, a fúziók, a felvásárlások, a jelentős projektek és befektetések, és

g) a felmerülő kockázatok azonosítását és értékelését.

(2) A kockázatkezelési feladatkört ellátó személy együttműködik az aktuáriusi feladatkört ellátó személlyel.

91/J. § (1) A megfelelőségi feladatkört ellátó személy feladata különösen

a) annak biztosítása, hogy a biztosító mindenkor megfeleljen a tevékenységére és működésére vonatkozó jogszabályokban foglaltaknak és a szabályzatok összhangban legyenek a jogszabályi rendelkezésekkel;

b) azon intézkedések és eljárások megfelelő érvényesülésének folyamatos nyomon követése és rendszeres ellenőrzése, amelyek célja, hogy a biztosító e törvényben és az e törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban foglaltaknak történő megfelelésben tapasztalható esetleges hiányosságait feltárják;

c) a megfelelésbeli hiányosságok feltárása érdekében tett intézkedések folyamatos nyomon követése és rendszeres ellenőrzése;

d) a biztosító igazgatóságának, és alkalmazottainak segítése annak érdekében, hogy a biztosító teljesítse a biztosító tevékenységére és működésére vonatkozó jogszabályokban foglalt kötelezettségeit;

e) a (2) bekezdésben foglaltak szerinti jelentés elkészítése; és

f) megfelelőségi politika és megfelelőségi terv készítése.

(2) A megfelelőségi feladatkört ellátó személy a jogszabályokban és a szabályzatokban foglaltaknak történő megfelelésről évente legalább egyszer jelentést készít az igazgatóság és a felügyelő- bizottság részére, amely tartalmazza

a) a vizsgálat időpontját, témáját, a vizsgálatban részt vevő alkalmazottak nevét, a vizsgálat tárgyát képező időszakot;

b) a vizsgálat során tett megállapításokat, a vizsgálat eredményét és az intézkedés szükségességére: tárgyára és irányára vonatkozóan tett javaslatokat, ideértve azok határidejének megjelölését is;

c) a vizsgálat során tett javaslatokban foglaltak alapján a jelentés készítésének időpontjáig tett intézkedések összefoglalását és azok eredményét; és

d) a jelentés készítésének időpontjában folyamatban lévő intézkedések összefoglalását, határidejét és a várható eredményt.

91/K. § (1) A belső ellenőrzési feladatkört ellátó személy kizárólagos feladata

a) a biztosító belső szabályzatai megfelelő működésének és hatékonyságának, és

b) a biztosítási tevékenységnek a törvényesség, a biztonság, az áttekinthetőség és a célszerűség szempontjából történő

vizsgálata.

(2) A belső ellenőrzési feladatkört ellátó személy

a) ellenőrzési tervet készít, vezet be és tart fenn, amely meghatározza a következő években elvégzendő ellenőrzési munkát, figyelembe véve minden tevékenységet és a biztosító teljes irányítási rendszerét;

b) kockázatalapú megközelítést alkalmaz a prioritásai meghatározásakor;

c) beszámol az ellenőrzési tervről az igazgatóságnak és a felügyelőbizottságnak;

d) az a) pont szerint végzett munka eredményei alapján ajánlásokat bocsát ki, és évente legalább egyszer írásos jelentést nyújt be a megállapításairól és ajánlásairól az igazgatóságnak és a felügyelő bizottságnak; és

e) ellenőrzi az igazgatóság és a felügyelőbizottság által a d) pontban meghatározott ajánlások alapján hozott határozatoknak való megfelelést.

(3) Amennyiben szükséges, a belső ellenőrzési feladatkört ellátó személy az ellenőrzési tervben nem szereplő ellenőrzéseket is végezhet.

(4) A belső ellenőrzési feladatkört ellátó személy – a (1) és (2) bekezdésben foglaltakon túlmenően – a biztosító által a Felügyelet részére adott jelentések és adatszolgáltatások tartalmi helyességét és teljességét is legalább negyedévente ellenőrzi.

(5) A belső ellenőrzési feladatkört ellátó személy legalább a jelentéseiről készített összefoglalót mind a felügyelőbizottság, mind az igazgatóság részére megküldi. Az összefoglalót köteles magyar nyelven is elkészíteni és a felügyeleti ellenőrzés alkalmával az ellenőrzést végzők rendelkezésére bocsátani.

(6) A biztosító működésének ellenőrzésével kapcsolatban a felügyelőbizottság különösen az alábbi feladatokat látja el:

a) gondoskodik arról, hogy a biztosító rendelkezzen átfogó és eredményes működésre alkalmas ellenőrzési rendszerrel;

b) irányítja a belső ellenőrzési feladatkört ellátó személy tevékenységét, amelynek keretében

ba) elfogadja az éves ellenőrzési tervet,

bb) legalább félévente megtárgyalja a belső ellenőrzési feladatkört ellátó személy által készített jelentéseket, és ellenőrzi a szükséges intézkedések végrehajtását,

bc) szükség esetén külső szakértő felkérésével segíti a belső ellenőrzési feladatkört ellátó személy munkáját, és

bd) megállapítja a belső ellenőrzési feladatkört ellátó személyek létszámát, ha a biztosító nem szervezi ki a belső ellenőrzési feladatkört; és

c) a belső ellenőrzési feladatkört ellátó személy által végzett vizsgálatok megállapításai alapján ajánlásokat, javaslatokat és intézkedéseket dolgoz ki és ellenőrzi ezen ajánlások, javaslatok, intézkedések végrehajtását.

(7) A belső ellenőrzési feladatkört ellátó személy nem láthat el más feladatkört.

Kockázatkezelési rendszer

91/L. § (1) A biztosító köteles olyan kockázatkezelési rendszert működtetni, amely alkalmas azon egyedi és összesített kockázatok és kockázati kölcsönhatások folyamatos azonosítására, mérésére, nyomon követésére, kezelésére és jelentésére, amelyeknek egyedi vagy összesített szinten ki van, illetve ki lehet téve. A kockázatkezelési rendszer a szükséges stratégiákból, folyamatokból és jelentési eljárásokból áll.

(2) A kockázatkezelési rendszernek hatékonynak kell lennie, és a rendszert a biztosító szervezeti felépítésébe és döntéshozatali folyamataiba kell beépíteni, kialakításakor figyelembe kell venni a vezető állású személyeket, továbbá a kiemelten fontos feladatkört ellátó személyeket.

91/M. § (1) A kockázatkezelési rendszer tartalmazza:

a) az egyértelműen meghatározott kockázatkezelési stratégiát, amely összhangban van a biztosító általános üzleti stratégiájával;

b) a kockázatkezelési rendszeren belüli, egyértelműen meghatározott döntéshozatali eljárást;

c) az írásbeli szabályzatokat, amelyek hatékonyan biztosítják azoknak a lényeges kockázatoknak a típusonkénti meghatározását és besorolását, amelyeknek a biztosító ki van téve és az egyes kockázatokra jóváhagyott kockázatvállalási határokat; és

d) a beszámolási eljárásokat és folyamatokat, amelyek biztosítják, hogy a biztosítót érintő lényeges kockázatokat és a kockázatkezelési rendszer hatékonyságát a kockázatkezelési feladatkört ellátó személyek aktívan nyomon kövessék és elemezzék, és – amennyiben szükséges – végrehajtsák a megfelelő módosításokat a rendszeren.

(2) Az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott stratégia céljait és alapelveit, a jóváhagyott kockázatvállalási határokat és felelősségi köröket a biztosító valamennyi tevékenységére dokumentálni kell.

(3) Az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott szabályzatok megvalósítják a biztosító kockázati stratégiáját, megkönnyítik az ellenőrzési eljárásokat és figyelembe veszik az üzlet és a kapcsolódó kockázatok jellegét, hatókörét és időbeli előfordulását.

(4) Az igazgatóság tagjai vagy más kiemelten fontos feladatkört betöltő személyek figyelembe veszik a kockázatkezelési rendszer részeként készített beszámolóban lévő információt a saját döntéshozatali folyamataikban.

(5) A biztosító kockázatkezelési rendszere magában foglalja a stressztesztek elvégzését vagy a forgatókönyv-elemzést minden olyan vonatkozó kockázatra, amivel a biztosító szembesül.

91/N. § A kockázatkezelési rendszer legalább a következő területekre terjed ki:

a) biztosítási vagy viszontbiztosítási kockázat vállalása és tartalékképzés;

b) eszköz-forrás gazdálkodás;

c) befektetés, különösen származtatott ügyletek;

d) likviditási és koncentrációs kockázat kezelése;

e) működési kockázat kezelése; és

f) viszontbiztosítás és más kockázatcsökkentési technikák.

91/O. § A 91/C. § (3) bekezdés a) pontjában meghatározott kockázatkezelési szabályzat legalább a 91/M. §-ban meghatározott követelményekkel kapcsolatban fogalmaz meg szabályokat.

Biztosítástechnikai tartalékok értékelésének dokumentálása

91/P. § (1) A biztosító a következő folyamatokat dokumentálja:

a) az adatok gyűjtését és minőségük elemzését, valamint más, a biztosítástechnikai tartalékok számításához kapcsolódó információkat,

b) a biztosítástechnikai tartalékok számításához használt feltevések kiválasztását, különös tekintettel a költségek felosztására vonatkozó feltevésekre, és

c) a biztosítástechnikai tartalékok számításához használt aktuáriusi és statisztikai módszerek kiválasztását és alkalmazását.

(2) Az (1) bekezdés b) pontja tekintetében a dokumentációnak tartalmaznia kell:

a) a feltevés választásának indokolását,

b) a választás alapjául szolgáló inputok leírását,

c) a választás céljait és a választás megfelelőségének meghatározásához használt kritériumokat,

d) az adott választásra vonatkozó bármilyen jelentős korlátozást, és

e) a feltevések kiválasztásának felülvizsgálatára vonatkozó folyamatok leírását.

91/Q. §287

Az egyéb vezetőkkel kapcsolatos különös szabályok

91/R. § (1) A 91/A. §-ban meghatározott biztosító vezető aktuáriusára – 86. § (1) bekezdésében meghatározottakon túl – e § rendelkezései alkalmazandóak.

(2) A biztosító vezető aktuáriusa aláírásával igazolja az aktuáriusi feladatkört ellátó személy által készített számításokat, értékeléseket és jelentéseket.

(3) A biztosító vezető aktuáriusa az éves beszámolóval együtt, ahhoz kapcsolódóan benyújtja a Felügyeletnek a biztosító éves külön aktuáriusi jelentését.

91/S. §288 A 91/A. §-ban meghatározott biztosító a biztosítási tevékenység folytatásához a 85. §-ban felsoroltak mellett – egyéb vezetőként –

a) vezető kockázatkezelőt; és

b) a jogszabályoknak és a szabályzatoknak történő megfelelésért felelős vezetőt (megfelelőségi vezetőt)

köteles foglalkoztatni.

91/T. § (1) A 91/S. § a) pontjában meghatározott vezető kockázatkezelő az lehet, aki

a)289 szakirányú felsőfokú – így különösen közgazdasági, aktuárius szakértő, matematikusi, mérnöki, jogi vagy pénzügyi – végzettséggel,

b) legalább 2 éves,

ba) biztosítónál vagy viszontbiztosítónál, pénzügyi felügyeletet ellátó szervezetnél, kockázatkezelők vagy biztosításközvetítők, szaktanácsadók szakmai érdekvédelmi szervénél, biztosításközvetítői tevékenységet folytató gazdálkodó szervezetnél, biztosító könyvvizsgáló cégénél vagy biztosítási szaktanácsadónál szerzett kockázatkezelői szakmai gyakorlattal, vagy

bb) szabályozott vállalkozásnál szerzett kockázatkezelési szakmai gyakorlattal rendelkezik,

c) büntetlen előéletű,

d) szakmai alkalmassággal és üzleti megbízhatósággal rendelkezik, és

e) a biztosítóval munkaviszonyban áll.

(2) A biztosító vezető kockázatkezelője aláírásával igazolja a kockázatkezelési feladatkört ellátó személy által készített számításokat, értékeléseket és jelentéseket.

91/U. § (1) A 91/S. § b) pontjában meghatározott megfelelőségi vezető az lehet, aki

a)290 szakirányú felsőfokú – így különösen közgazdasági, biztosítási, pénzügyi vagy jogi – végzettséggel rendelkezik,

b) legalább 2 éves,

ba) biztosítónál vagy viszontbiztosítónál, pénzügyi felügyeletet ellátó szervezetnél, az államigazgatás pénzügyi, illetve gazdasági területén, a biztosítók vagy biztosításközvetítők, szaktanácsadók szakmai érdekvédelmi szervénél, biztosításközvetítői tevékenységet folytató gazdálkodó szervezetnél, biztosító könyvvizsgáló cégénél szerzett biztosításszakmai jogi vagy közgazdasági gyakorlattal, vagy biztosítási szaktanácsadói szakmai gyakorlattal rendelkezik, vagy

bb) szabályozott vállalkozásnál, illetve azok könyvvizsgáló cégénél szerzett megfelelőségi vagy belső ellenőrzési szakmai gyakorlattal rendelkezik,

c) büntetlen előéletű,

d) szakmai alkalmassággal és üzleti megbízhatósággal rendelkezik, és

e) a biztosítóval munkaviszonyban áll.

(2) A biztosító megfelelőségi vezetőjének feladata a megfelelőségi feladatkör működtetése.

IV. Fejezet

A BIZTOSÍTÁSI TEVÉKENYSÉG MÓDOSÍTÁSA

A biztosítási tevékenység módosításának engedélyezése

92. § (1) Ha a biztosító a már engedélyezett biztosítási ágazaton vagy kockázati csoporton túl tevékenységét más ágazatra vagy más kockázati csoportra kívánja kiterjeszteni, köteles ehhez a Felügyelet engedélyét kérni. Az engedélyezésre irányuló kérelemnek tartalmaznia kell

a) a módosított alapszabályt,

b) a módosított üzleti tervet, kivéve a 67. § (1) bekezdésének c) pontjában foglaltakat,

c) a módosított tevékenységhez szükséges feltételek meglétének igazolását,

d) annak igazolását, hogy a tevékenység módosítása után a szükséges szavatoló tőkével rendelkezik.

(2)291 A tevékenység módosítására vonatkozó engedély kiadását a Felügyelet a 63. § (3) bekezdésében foglaltak miatt tagadhatja meg.

(3)292

Az állományátruházás

93. § (1)293 A biztosítási állomány – az átadó és az átvevő biztosító közötti megállapodás alapján – a Felügyelet engedélyével, a biztosítási szerződések feltételeinek változatlanul hagyása mellett, részben vagy egészben átruházható Magyarország területén székhellyel rendelkező biztosítóra, másik tagállamban székhellyel rendelkező biztosítóra, annak fióktelepére, valamint harmadik országban székhellyel rendelkező biztosító tagállamban létesített fióktelepére. Az állományátruházáshoz nem szükséges a biztosítottak, szerződő felek hozzájárulása. Az állományátruházással – a Felügyelet engedélyének időpontjától – a biztosítási állományt átvevő biztosító válik a szerződés alanyává, illetve az ügyfelek személyes adatai és üzleti titkai tekintetében adatkezelővé.

(2)294 A másik tagállamban székhellyel rendelkező biztosító Magyarország területén lévő fióktelepének biztosítási állománya részben vagy egészben átruházható a másik tagállam felügyeleti hatóságának engedélyével.

94. § (1) Az állományátruházás engedélyezése iránti kérelemnek tartalmaznia kell

a) az átruházandó állomány pontos meghatározását, az átruházásra kerülő állomány szerződési feltételeit,

b) az átruházó és az átvevő állományátadásra és -átvételre irányuló jognyilatkozatát,

c) az átruházandó állományhoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok és azok fedezetének megjelölését,

d) az állományátruházás időpontját, ellenértékét,

e)295 abban az esetben, ha az átvevő biztosító székhelye Magyarország területén van, annak bemutatását, hogy az átvevő biztosító rendelkezik a saját állományához tartozó minimális szavatoló tőkén túl az átvett állományhoz szükséges minimális szavatoló tőkével.

(2) Az állományátruházást engedélyező felügyeleti hatóság megkeresi az átvevő biztosító felügyeleti hatóságát, kérve annak igazolását, hogy az átvevő biztosító szavatoló tőkéje az állomány átvétele után is eléri a minimális szavatoló tőke szintjét.

(3)296 Ha az átvevő biztosító felügyeleti hatósága a (2) bekezdés szerint kért igazolást a jogsegélykérelem kézhezvételétől számított 3 hónapon belül nem küldi meg, az igazolás megadottnak tekintendő.

(4) Az állományátruházási engedély iránti kérelmet a Felügyelet elutasítja, ha

a) az (1) bekezdésben meghatározottak nem teljesülnek, vagy

b) egyébként valószínűsíthető, hogy az állományátruházás következtében a biztosítottak érdeke sérülne.

(5) A Felügyelet az állományátruházásra vonatkozó engedélyt a kötelezettségvállalás tagállama illetékes hatóságainak beleegyezését követően adhatja meg.

(6)297 Tagállamban létesített biztosító részére történő állományátruházás esetén az (1) bekezdés e) pontja szerinti igazolást az átvevő biztosító székhelye szerinti felügyeleti hatóság adja ki.

(7)298 Ha a Felügyelet által megkeresett hatóság a jogsegélykérelem kézhezvételétől számított 3 hónapon belül nem válaszol, azt az állományátruházás engedélyezéséhez való beleegyezésnek kell tekinteni.

(8)299 Tagállamból érkező állományátruházással kapcsolatos jogsegélykérelem esetén a Felügyelet 3 hónapon belül tájékoztatja a tagállam felügyeleti hatóságát arról, hogy az átruházáshoz hozzájárul-e, valamint, hogy az átvevő rendelkezik-e az állomány átvétele után is az előírt szavatoló tőkével.

95. § (1)300 A Felügyelet az állományátruházás engedélyezéséről szóló határozatát a honlapján közzéteszi.

(2)301 A szerződésállományt átvevő biztosító – az engedélyező határozat kézhezvételétől, biztosítók egyesülése esetén a cégbírósági vagy törvényszéki nyilvántartásba való bejegyzéstől számított 30 napon belül – köteles az átadásról minden érintett szerződő felet írásban értesíteni a szerződéskötés nyelvén. A szerződő fél az értesítés kézhezvételétől számított 30 napon belül az átvevő biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozatával a szerződését – 30 napra – felmondhatja.

(3) Biztosítók egyesülése, beolvadása, szétválása esetén az értesítési kötelezettség és a felmondási jog szempontjából az állományátruházásra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

V. Fejezet

BIZTOSÍTÁSI TERMÉKEK

A biztosítási szerződés minimális tartalmi követelményei

96. § (1)302 A biztosítási szerződésnek tartalmaznia kell:

a) a biztosítási esemény meghatározását, az alkalmazott kizárásokat,

b) a biztosítási esemény bejelentésének módját, határidejét,

c) a díjfizetésre, illetve a biztosítottnak, szerződő félnek, kedvezményezettnek a szerződésből eredő jogaira és kötelezettségeire, azok teljesítésének módjára, idejére, teljesítésük elmaradásának következményeire vonatkozó rendelkezéseket,

d) a biztosító szolgáltatásának megjelölését, a teljesítés módját, idejét, külön feltételeit, a biztosító mentesülésének vagy szolgáltatása korlátozásának feltételeit,

e) értékkövetés esetén annak részletes szabályait,

f)303 a szerződés megszűnése esetére a biztosított, szerződő, kedvezményezett jogainak és a biztosító kötelezettségeinek ismertetését, beleértve a szerződés felmondásával kapcsolatos, a (2)–(5) bekezdésekben foglalt rendelkezésekről történő tájékoztatást,

g) betegség-, baleset- és felelősségbiztosítás esetén – ha járadékfizetéssel jár – a járadék tőkésítésére vonatkozó szabályokat,

h) az egyes igények elévülési idejét,

i) az életbiztosításnál, ha maradékjog (így különösen visszavásárlási érték), illetve életbiztosítási kötvénykölcsön nyújtásra lehetőség van, azok részletes szabályait,

j) a befektetési egységhez kötött életbiztosítások befektetéseinek elhelyezéséről és értékéről való napi tájékozódási lehetőséget,

k)304 a személyes adatok kezelésére vonatkozó elvi és gyakorlati tudnivalókat, amennyiben a szerződő vagy a biztosított természetes személy, illetve – részben vagy egészben – természetes személyek csoportja,

l) a biztosító, illetve fióktelep címét,

m) a biztosítottnak járó többlethozam jóváírásának rendjét,

n)305 befektetési egységhez kötött életbiztosítás esetén a 132/A. §-ban foglaltakkal összhangban meghatározott, az eszközalap felfüggesztéssel és szétválasztással kapcsolatos részletes szabályokat,

o)306 az élet-, továbbá a baleset- és betegségbiztosítások (egészségbiztosítások) esetében a technikai kamatláb biztosítási szerződés tartama alatti megváltoztathatósága lehetőségét azzal a feltétellel, hogy a változtatásra csak akkor kerülhet sor, ha a technikai kamatlábak legnagyobb mértékéről szóló jogszabályban rögzített technikai kamatláb legnagyobb mértéke módosul.

(2)307 Az életbiztosítási szerződést önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül megkötő természetes személy szerződő a 167. §-ban meghatározott tájékoztatás kézhezvételétől számított 30 napon belül az életbiztosítási szerződést írásbeli nyilatkozattal – indoklás nélkül – felmondhatja.

(3)308 A szerződő felmondó nyilatkozatának kézhezvételét követően a biztosító köteles 30 napon belül a szerződő által a biztosítási szerződéssel kapcsolatban bármely jogcímen részére teljesített befizetésekkel elszámolni.

(4)309 A szerződő érvényesen nem mondhat le az őt megillető felmondási jogról.

(5)310 Az ügyfelet a (2) bekezdésben meghatározott felmondási jog – ha törvény eltérően nem rendelkezik – nem illeti meg hitelfedezeti életbiztosítás esetén, illetve amennyiben a megkötött életbiztosítási szerződés tartama a 6 hónapot nem haladja meg.

(6)311 A biztosító biztosítási szerződésből eredő kötelezettségével összefüggésben, a károsító eseményt megelőző állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következményeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadó-köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelő összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelyből annak összege kiszámítható.

(7)312 A (6) bekezdésben foglaltakat megfelelően alkalmazni kell a Kártalanítási Számla által teljesített kárkifizetésekre.

(8)313 A biztosító a biztosítási szerződési feltételekben köteles meghatározni, hogy a biztosítási esemény bekövetkezése esetén milyen szolgáltatásokat és költségeket milyen okiratok – ideértve a (6) bekezdés szerinti számlát is – bemutatása ellenében teljesít. A biztosító a szolgáltatása teljesítésének esedékességét csak olyan okirat bemutatásától teheti függővé, amely a biztosítási esemény bekövetkezésének igazolásához, illetve a teljesítendő szolgáltatás mértékének meghatározásához szükséges, a biztosítási szolgáltatás teljesítésének esedékességét a bejelentett biztosítási esemény tekintetében indult büntető- vagy szabálysértési eljárás jogerős befejezéséhez nem kötheti.

(9)314 A szerződő felek megállapodásukban a Ptk. 6:470. § (3) bekezdésétől a fogyasztói biztosítási szerződés esetén is eltérhetnek.

A nemek közötti megkülönböztetés tilalma315

96/A. §316 (1) A biztosító magatartása nem sérti – az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvényben (a továbbiakban: Ebktv.) meghatározott – a nemi hovatartozáson alapuló egyenlő bánásmód követelményét, ha a biztosító kizárólag

a) a tartalékképzés,

b) a biztosító pénzügyi eszközei összetételének összesített árképzési szempontú nyomon követésével összefüggő belső árazás,

c) a viszontbiztosítási szerződések árazása,

d) a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló törvényben meghatározott gazdasági reklám, továbbá hirdetési tevékenység,

e) az élet-, baleset és betegségbiztosítási szerződésekkel összefüggésben kockázat elbírálási tevékenység végzése

céljából a nemi hovatartozásra vonatkozó, illetve azzal összefüggő adatot, információt kezel, tárol és felhasznál.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározottakon túl, a nemi hovatartozáson alapuló megkülönböztetés nem sérti az egyenlő bánásmód követelményét

a) az olyan – nemi hovatartozáshoz is kapcsolható – közvetett különbségtétel esetén, amelynek tárgyilagos mérlegelés szerint az adott jogviszonnyal közvetlenül összefüggő, önállóan értékelhető és valós különbségen alapuló ésszerű indoka van,

b) a biztosító ügyfelére, ügyfélcsoportjára nézve az Ebktv. 30/A. §-ában foglaltakhoz képest kedvezőbb elbírálás alkalmazása, ha az nem jelent meg nem engedett különbségtételt az adott ügyféllel, ügyfélcsoporttal összehasonlítható helyzetben lévő más személlyel, személyekkel szemben,

c) az egyik nem tagjainak meghatározott termékhez való hozzáférése megtagadása, ha a biztosító az adott terméket objektíven igazolt céllal, kizárólag vagy elsősorban az egyik nem tagjainak nyújtja, és a biztosító által alkalmazott megoldások a cél eléréséhez megfelelőek és ahhoz szükségesek.

A biztosítási termékek terjesztése

97. § (1) A biztosítási termékek terjesztése nem engedélyköteles.

(2) Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási termék esetében jogszabály eltérő szabályokat is megállapíthat.

(3) Ha a biztosítási termék közvetítése során a közvetítés körülményeiben a biztosító jogszabálysértést – ideértve a biztosítási termék független biztosításközvetítő igénybevételével történő terjesztése során észlelt jogszabálysértést is – észlel, haladéktalanul köteles intézkedni a jogszabálysértés megszüntetése iránt.

A termékterv

98. § (1) A biztosítónak valamennyi terjeszteni kívánt termék esetében a 4. számú mellékletben foglaltak szerint terméktervet kell készíteni.

(2) A terméktervnek tartalmaznia kell az ügyvezető, a vezető jogtanácsos, a vezető biztosításmatematikus (aktuárius) és az érintett biztosítási ág vezetőjének aláírását.

99. § (1)317 Az életbiztosítási, baleset- és betegségbiztosítási (egészségbiztosítási) termék díjkalkulációjában, a tartalékolásnál és a járadékszámításoknál alkalmazható technikai kamatláb maximális mértékét a miniszter rendeletben állapítja meg.

(2) A másik tagállamban székhellyel rendelkező biztosító fióktelepe útján, vagy határon átnyúló szolgáltatás keretében terjesztett, az (1) bekezdésben meghatározott termékekre a technikai kamatláb maximális mértékének tekintetében a székhely szerinti tagállam szabályozása az irányadó.

100. § (1) Az életbiztosítási ág matematikai tartalékai befektetési többlethozamának legalább 80 százalékát a biztosítottaknak vissza kell juttatni. A visszajuttatás mértéke nem lehet alacsonyabb a biztosítási szerződésben foglaltaknál.

(2) A többlethozam visszajuttatásának mértékéről és módjáról a biztosító köteles a Felügyelet részére az aktuáriusi jelentésben tájékoztatást adni.

A biztosítási termék terjesztésének felfüggesztése,
megtiltása

101. § (1) Ha a Felügyelet a termék terjesztésének megkezdését követően megállapítja, hogy

a) a termék vagy a terjesztés körülményei jogszabálysértőek, illetve nyilvánvalóan sértik a biztosítottak (szerződő felek, kedvezményezettek stb.) érdekeit, vagy

b) a díjkalkuláció nem tesz eleget a biztosításmatematikai elveknek, vagy

c) a biztosító nem, vagy nem a 4. számú mellékletnek megfelelően készítette el a terméktervet,

a jogszabálysértés, az érdeksérelem, a hiba, illetve a hiányosság megszüntetésére kötelezi a biztosítót határidő tűzésével. Indokolt esetben a Felügyelet a termék terjesztését felfüggesztheti.

(2) Ha a Felügyelet a biztosítási termék terjesztését felfüggeszti, döntését köteles a felfüggesztő határozat meghozatalát követő 10 napon belül 2 országos napilapban közzétenni.

102. § (1) A termék terjesztését a Felügyelet megtiltja, ha a biztosító a 101. § (1) bekezdésében foglalt felszólításnak nem tesz eleget.

(2) Ha a Felügyelet a termék terjesztését megtiltotta, döntését köteles a termék terjesztését megtiltó határozat meghozatalát követő 10 napon belül 2 országos napilapban közzétenni.

VI. Fejezet318

102/A–102/H. §319

NEGYEDIK RÉSZ

EGYES BIZTOSÍTÁSTÍPUSOK KÜLÖNÖS SZABÁLYAI

A jogvédelmi biztosítás különös szabályai

103. § (1) Ha a biztosító jogvédelmi biztosítási tevékenységet kíván folytatni, akkor a tevékenységi engedély megadása iránti kérelemben [63. § (2) bekezdés] vagy a biztosítási tevékenység módosításának engedélyezése iránt benyújtott kérelemben [92. § (1) bekezdés] nyilatkoznia kell, hogy a jogvédelmi biztosítási tevékenység végzése során:

a) a jogvédelmi ágazat kárainak rendezésével, illetve az ezzel kapcsolatos jogi tanácsadással foglalkozó alkalmazottai ugyanilyen vagy hasonló tevékenységet nem folytatnak a biztosító által művelt másik ágazat részére, vagy más, az 1. számú melléklet A) részében meghatározott bármely ágazatot művelő más biztosító számára, illetve a biztosítóban az ezen alkalmazottak felett utasítási joggal rendelkező vezető állású személy nem rendelkezhet utasítási joggal más biztosítási ágazatba tartozó károk rendezésével kapcsolatban, vagy

b) a biztosító a jogvédelmi biztosítási szerződésben név és székhely szerint megjelölt más vállalkozást bíz meg a jogvédelmi ágazat kárainak rendezésével, illetve az ezzel kapcsolatos jogi tanácsadással, vagy

c) a jogvédelmi biztosítási szerződés tartalmazza a biztosított azon jogát, hogy a biztosítási esemény bekövetkezését követően egy általa választott jogi képviselőt bízhat meg érdekei védelmével.

(2) Az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott megoldás választása esetén a károk rendezésével csak részvénytársaság, korlátolt felelősségű társaság vagy egy külföldi székhelyű, jogvédelmi biztosítási károk rendezésével foglalkozó vállalkozás fióktelepe bízható meg, feltéve, hogy a biztosítóval nem áll semmilyen pénzügyi, kereskedelmi vagy adminisztratív kapcsolatban, illetve egyéb olyan közvetlen vagy közvetett kapcsolatban, amely a kárrendezés pártatlanságát befolyásolhatja, illetve egyéb tevékenysége nem veszélyezteti a kárrendezési pártatlanságát.

(3) Amennyiben a (2) bekezdésben meghatározott jogilag elkülönült szervezet más biztosítóval pénzügyi, kereskedelmi vagy adminisztratív kapcsolatban áll, akkor e vállalkozásnak a vezető tisztségviselői és a jogvédelmi károk rendezésével, illetve az ezzel kapcsolatos jogi tanácsadással foglalkozó alkalmazottai ugyanilyen vagy hasonló tevékenységet más, az 1. számú melléklet A) részében meghatározott bármely ágazatot művelő biztosító részére nem végezhetnek. A jogvédelmi ágazat kárainak rendezésével, illetve az ezzel kapcsolatos jogi tanácsadással nem bízható meg egy olyan másik biztosító, amely nemcsak jogvédelmi biztosítással foglalkozik. A jogvédelmi biztosító és a kárrendezéssel megbízott más vállalkozás közötti információátadásnak olyan módon, olyan adatokra kiterjedően kell történnie, amely nem ad lehetőséget arra, hogy a jogvédelmi biztosító az így rendelkezésre álló adatokat más biztosítási szerződésekkel kapcsolatos károk rendezése során felhasználhassa.

(4) Az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott megoldás választása esetén a biztosító csak a biztosított kifejezett, írásban vagy más bizonyítható módon tett kérésére ajánlhat jogi képviselőt, azt követően, hogy a biztosított nem kívánt élni a jogi képviselő szabad megválasztásának jogával. A biztosító ebben az esetben legalább három jogi képviselőt köteles ajánlani a biztosított részére. A jogvédelmi biztosító és a jogi képviselő közötti információátadásnak olyan módon, olyan adatokra kiterjedően kell történnie, amely nem ad lehetőséget arra, hogy a jogvédelmi biztosító az így rendelkezésre álló adatokat más biztosítási szerződésekkel kapcsolatos károk rendezése során felhasználhassa.

(5) A biztosító az (1) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott megoldások közül egyszerre kettőt vagy hármat is követhet, azzal, hogy egy biztosítási jogviszony esetében csak egy megoldás alkalmazása lehetséges.

(6) Az (1)–(5) bekezdések csak arra a biztosítóra alkalmazandók, amely a jogvédelmi biztosítási ágazat mellett más nem-életbiztosítási ágazatban is tevékenykedik.

(7) Jogvédelmi biztosítás esetén a biztosítási szerződési feltételeknek a 96. §-ban foglaltakon túlmenően tartalmazniuk kell

a) a biztosított jogát arra, hogy bármely bírósági vagy államigazgatási eljárásban vagy az ilyen eljárás megkezdését megelőzően, az eljárás elkerülését elősegítő eljárás során szabadon megválaszthatja jogi képviselőjét, amennyiben az érdekeinek védelme, illetve képviselete céljából szükséges,

b) egy pártatlanságot biztosító egyeztető eljárás meghatározását, amelyet a biztosító és a biztosított között a biztosító szolgáltatásával kapcsolatban keletkezett véleményeltérés esetén a feleknek követniük kell. Amennyiben az egyeztető eljárás eredménye a biztosítottra kedvező, az eljárás költségét a biztosító viseli, ellenkező esetben a biztosított és a biztosító a saját költségét viseli. A biztosítási szerződés eltérő rendelkezése hiányában véleményeltérés esetén a biztosított egy általa választott ügyvédhez fordulhat. Amennyiben az ügyvéd a biztosított álláspontját fogadja el, a biztosító köteles ennek megfelelően eljárni,

c) a biztosított jogát arra, hogy amennyiben a b) pontban jelzett eljárás nem vezet eredményre, akkor a biztosítási szerződéssel kapcsolatos érdekei védelmében szabadon megválaszthatja jogi képviselőjét,

d) a biztosított írásban vagy más bizonyítható módon történő tájékoztatását arról, hogy a biztosítóval keletkezett véleményeltérés esetén megilletik a b) és c) pontokban meghatározott jogok,

e) azon eljárás szabályait, amelyet abban az esetben követnek a felek, ha a biztosító szolgáltatási kötelezettsége beálltának alapjául szolgáló esemény során két vagy több ellenérdekű fél ugyanannál a biztosítónál rendelkezik jogvédelmi, illetve felelősségbiztosítási szerződéssel,

f) az arról való tájékoztatást, hogy az (1) bekezdés a)–c) pontjai közül a jogvédelmi biztosítási tevékenység során mely feltétel áll fenn.

(8) Ha a biztosító és a biztosított között a biztosító szolgáltatásával kapcsolatban véleményeltérés keletkezik, a biztosító köteles írásban tájékoztatni a biztosítottat a (7) bekezdés a)–c) pontjában foglaltakról.

(9) Az (1)–(8) bekezdésben foglaltak nem alkalmazandók

a) a tengeri hajók használatából eredő vagy az e használattal kapcsolatos peres ügyekre vagy kockázatokra vonatkozó jogvédelmi biztosításra,

b) a felelősségbiztosítást művelő biztosító azon tevékenységére, amelyet biztosítottja védelme vagy képviselete érdekében a felelősségbiztosítási szerződés alapján folytat, amennyiben ezt a tevékenységet a biztosító egyidejűleg saját érdekében is végzi,

c) a segítségnyújtási tevékenységet folytató biztosító által kifejtett jogvédelmi tevékenységre, amennyiben ezt a tevékenységet nem a biztosított lakóhelyén vagy szokásos tartózkodási helye szerinti országban, hanem más országban gyakorolják, és ez egy olyan szerződés részét képezi, amely csak az utazás, vagy a lakóhelyétől vagy szokásos tartózkodási helyétől való távollét során bajba jutott személyeknek nyújtott segítségre vonatkozik. Ebben az esetben a szerződésben fel kell tüntetni, hogy a jogvédelmi szolgáltatás csak az előzőekben meghatározott körre korlátozódik és a segítségnyújtási szolgáltatáshoz kapcsolódik.

(10) Külön meghatalmazás alapján a biztosítónak a jogvédelmi ágazat kárainak rendezésével, illetve az ezzel kapcsolatos jogi tanácsadással foglalkozó alkalmazottai, illetve a biztosító által a jogvédelmi ágazat kárainak rendezésével, illetve az ezzel kapcsolatos jogi tanácsadással megbízott vállalkozás képviseletére jogosult személyek – amennyiben törvény másként nem rendelkezik – bármely államigazgatási vagy bírósági eljárásban elláthatják a biztosított képviseletét.

104. § Ha a jogvédelmi biztosítás más kockázatokat is fedező biztosítási szerződés részét képezi, akkor a jogvédelmi biztosításnak külön, az ügyfelek számára felismerhetően elkülönülő részt kell képeznie a biztosítási szerződésen belül. A biztosító az ügyfeleinek átadásra kerülő valamennyi dokumentumon köteles felhívni a figyelmet a jogvédelmi biztosítási fedezet létére, illetőleg a biztosító a biztosítási díj meghatározása során külön is köteles feltüntetni a jogvédelmi biztosítási fedezet díját, abban a pénznemben, amelyben a szerződő fél a biztosítási díj megfizetésére köteles.

A biztosítási szerződéskötési kötelezettség

105. § (1) Biztosítási szerződéskötési kötelezettség a 7. számú mellékletben, illetve más, törvényben meghatározott esetekben írható elő.

(2) A biztosító köteles a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási termék eredményelszámolását és biztosítástechnikai tartalékainak állományadatait más biztosítási terméktől számvitelileg elkülöníteni.

(3)–(5)320

(6)321

106–108. §322

108/A. §323

109. §324

109/A. §325 (1)326

(2)327

110. §328 (1) A biztosító kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási terméke eredményelszámolásának szabályait a miniszter rendeletben állapítja meg.

(2)329 A biztosító kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási terméke adatszolgáltatásának szabályait a Magyar Nemzeti Bank elnöke rendeletében állapítja meg.

ÖTÖDIK RÉSZ

A BIZTOSÍTÓ TULAJDONOSAIRA, VALAMINT VEZETŐIRE ÉS ALKALMAZOTTAIRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK

I. Fejezet

RÉSZESEDÉSSZERZÉSI SZABÁLYOK

A részesedésszerzés engedélyezése

111. §330 (1) Aki biztosító részvénytársaságban olyan mértékű részesedést kíván szerezni, amellyel eléri vagy meghaladja a minősített befolyás minimális mértékét, vagy minősített befolyását úgy kívánja módosítani, hogy tulajdoni részesedése vagy szavazati joga elérje vagy meghaladja a 20, 33 vagy 50 százalékos határértéket, köteles a szerződés megkötéséhez a Felügyelet előzetes engedélyét beszerezni. A tulajdonjoghoz, illetve a szavazati joghoz kapcsolódó, annak arányát meghaladó előnyöket biztosító megállapodás kizárólag a Felügyelet engedélyével köthető.

(2) A kérelemnek tartalmaznia kell a biztosító megnevezését, a meglévő és a megszerezni kívánt részesedés – a 3. § (1) bekezdésének 5. és 38. pontját, valamint a Bszt. 37/A. §-ának (2)–(6) bekezdésében foglaltakat is figyelembe vevő – nagyságát.

(3) A részesedésszerzés engedélyezése iránti kérelemhez a (2) bekezdésben foglaltakon túl mellékelni kell:

a) a kérelmező, illetve a kérelmező vállalkozásban minősített befolyással rendelkező 3. § (1) bekezdésének 3. pontjában meghatározott azonosító adatait;

b)331 természetes személy kérelmező esetén bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági bizonyítványt, vagy a kérelmező személyes joga szerinti ennek megfelelő okiratot;

c) természetes személy kérelmező, a kérelmező vállalkozásban minősített befolyással rendelkező természetes személy esetén arról szóló nyilatkozatát, hogy személyével kapcsolatban más kizáró ok nem áll fenn;

d) nem természetes személy kérelmező esetén a kérelem benyújtásakor hatályos létesítő okiratát, harminc napnál nem régebbi okirati igazolást arról, hogy a személyes joga szerinti bejegyzése, nyilvántartásba vétele megtörtént, nem áll csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt, továbbá nyilatkozatot arról, hogy vezető állású személyével szemben kizáró okok nem állnak fenn;

e) harminc napnál nem régebbi okirati igazolást arról, hogy a kérelmező személyes joga szerinti hatáskörrel rendelkező adóhatósággal, vámhatósággal, társadalombiztosítási szervvel szemben nincs tartozása;

f) a minősített befolyás megszerzéséhez szükséges pénzügyi forrás törvényes eredetének igazolását;

g) nyilatkozatot arról, hogy a kérelmező egyéb tulajdonosi érdekeltsége és tevékenysége nem veszélyezteti a pénzügyi intézmény működését, továbbá hogy milyen – az Szmt. szerinti – függő és jövőbeni kötelezettségei vannak;

h) a tulajdonszerzésre, illetve a szavazati joghoz kapcsolódó jelentős előnyöket biztosító megállapodásra tett szerződéses ajánlatot;

i) nem természetes személy kérelmező esetén a kérelmező tulajdonosi szerkezetének részletes leírását;

j) az 58. § h) és i) pontjában meghatározott nyilatkozatokat;

k) a kérelmező teljes bizonyító erejű magánokiratban foglalt nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy hozzájárul az engedély iránti kérelemhez mellékelt iratban foglaltak valódiságának a Felügyelet által megkeresett szervek útján történő ellenőrzéséhez.

(4) A részesedésszerzés feltétele, hogy a kérelmező – közvetlen részesedésszerzés esetén – a részesedésszerzéshez szükséges tőke pénzbeli részét valamely tagállamban bejegyzett hitelintézetnél helyezze el.

(5) Ha a kérelmező harmadik országbeli biztosító, viszontbiztosító, hitelintézet vagy befektetési vállalkozás, a (3)–(4) bekezdésekben foglaltakon kívül a kérelemhez mellékelni kell a székhely szerinti állam illetékes felügyeleti hatóságának arra vonatkozó igazolását, illetve nyilatkozatát, hogy a vállalkozás a tevékenység végzésére vonatkozó szabályok betartásával működik.

(6)332 Ha a kérelmező a (3) bekezdés d), e) és i) pontjában foglalt adatokat nem igazolja, a Felügyelet – a részesedésszerzés engedélyezéséhez – adatszolgáltatási kérelemmel fordul a szükséges adatokról nyilvántartást vezető hatósághoz vagy bírósághoz.

111/A. §333 (1) Ha a kérelmező

a) az Európai Unió másik tagállamában tevékenység végzésére jogosító engedéllyel rendelkező befektetési vállalkozás, hitelintézet, biztosító, viszontbiztosító, ÁÉKBV-t kezelő vállalkozás, vagy

b) anyavállalata az a) pontban foglalt vállalkozásnak, vagy

c) ellenőrzött vállalkozása az a) pontban foglalt vállalkozás,

akkor a Felügyelet kikéri a befektetési vállalkozás, a hitelintézet, a biztosító, a viszontbiztosító, az ÁÉKBV-t kezelő vállalkozás székhelye szerint érintett, illetékes felügyeleti hatóságának véleményét.

(2) A Felügyelet az engedélyezéshez szükséges feltételek igazolása vagy ellenőrzése céljából a kérelmező székhelye vagy lakóhelye szerinti illetékes hatósághoz fordulhat.

111/B. §334 (1) A Felügyeletnek a kérelem beérkezésének napjától számított legfeljebb 60 munkanap áll rendelkezésére a kérelemmel összefüggő és rendelkezésre álló okiratok és információk értékelésére (a továbbiakban: ügyintézési határidő), és a 111. § (1) bekezdésében előírt engedély megadására.

(2) A Felügyelet a kérelem, az ahhoz mellékelt iratok, valamint a (3) bekezdésben meghatározott információk pótlásának átvételét legkésőbb 2 munkanapon belül írásban igazolja a kérelmező személy felé. A Felügyelet az igazolásban tájékoztatja a kérelmezőt az ügyintézési határidő lejártának időpontjáról.

(3) A Felügyelet a kérelem beérkezésének napjától számított 50 munkanapon belül, a döntés meghozatalához szükséges információk pótlására hívhatja fel a kérelmezőt.

(4)335 A kérelmezőnek az információk pótlására 20 munkanap áll a rendelkezésére.

(5) A Felügyelet minden további, a szükséges információk pótlására irányuló felhívásának teljesítéséhez szükséges idő az ügyintézési határidőbe beleszámít.

(6) A kérelmezőnek az információk pótlására 30 munkanap áll a rendelkezésére, ha:

a) székhelye harmadik országban található, vagy

(7)337

112. §338 (1) A 111. § (1) bekezdésében meghatározott engedély megadását a Felügyelet elutasítja, ha a kérelmező

a)339 természetes személy nem büntetlen előéletű;

b) jogállása, tulajdonosi háttere nem tisztázott, vagy nem állapítható meg;

c) vagyoni, üzleti helyzete nem szilárd;

d) súlyosan vagy ismételten megsértette e törvény vagy más, a biztosítási tevékenységre vonatkozó jogszabály előírásait és emiatt vele szemben a Felügyelet 5 évnél nem régebben kelt jogerős határozatában a kiszabható legmagasabb összegű bírságot alkalmazta, illetve a bíróság 5 évnél nem régebben kelt jogerős határozatában felelősségét megállapította;

e)340 nem rendelkezik szakmai alkalmassággal és üzleti megbízhatósággal;

f) pénzügyi, gazdasági helyzete az ajánlat tárgyát képező részesedésszerzés nagyságához viszonyítva nem minősíthető megfelelőnek, vagy a kérelem benyújtását megelőző 3 év során megfelelő gazdasági eredménnyel nem rendelkezik;

g) részesedésszerzésével kapcsolatosan feltételezhető, hogy pénzmosást vagy terrorizmusfinanszírozást követnek vagy követtek el, vagy kísérelnek vagy kíséreltek meg elkövetni, vagy hogy a szándékolt részesedésszerzés növelheti ennek kockázatát;

h) kézbesítési megbízottal nem rendelkezik (külföldi kérelmező esetén).

(2) Az engedély iránti kérelem benyújtásának elmulasztása, a kérelem elutasítása, a bejelentési kötelezettség elmulasztása, illetve az adatszolgáltatás megtagadása esetén a részesedésszerzésre vagy az előny biztosítására irányuló szerződésből, vagy az előnyt biztosító egyéb bekövetkezett jogi tényből származó szavazati jogok gyakorlását a Felügyelet a megfelelő törvényes feltételek biztosításáig megtilthatja.

(3)341 Ha a Felügyelet az érdemi döntését határidőben nem hozza meg, a kérelmező engedély hiányában is részesedést szerez, kivéve ha a Felügyelet a (2) bekezdésben foglalt jogával él.

(4) A kérelmezőnek az engedélyezett részesedés megszerzésére legfeljebb 6 hónap áll rendelkezésre.

(5) Amennyiben ugyanazon biztosító tekintetében kettő vagy több, minősített befolyás szerzésére vagy növelésére vonatkozó ajánlat kapcsán nyújtanak be kérelmet a Felügyelethez, úgy a kérelmezőket megkülönböztetéstől mentes módon kell kezelni.

113. § (1)342 A biztosító részvénytársaságban minősített befolyással rendelkező személy, ha

a) minősített befolyását teljes egészében meg kívánja szüntetni, vagy

b) tulajdoni részesedését, szavazati jogát, vagy az előnyt biztosító szerződését úgy kívánja módosítani, hogy tulajdoni részesedése vagy szavazati joga a 20, 33 vagy 50 százalékos határérték alá csökkenjen,

köteles azt a Felügyeletnek bejelenteni a befolyása elvesztését megelőző 15 munkanappal.

(2) A bejelentésnek az (1) bekezdés b) pontja esetén tartalmaznia kell a fennmaradó tulajdoni részesedést, a szavazati jog mértékét vagy a jelentős előnyt biztosító szerződés módosítását is.

114. § (1)343 Aki biztosító részvénytársaságban

a) minősített befolyást szerzett,

b) minősített befolyását megszüntette,

c) minősített befolyását úgy módosította, hogy

ca) a tulajdoni részesedése vagy szavazati joga eléri a 20, 33 vagy 50 százalékos határértéket, vagy

cb) tulajdoni részesedése vagy szavazati joga már nem éri el a 20, 33 vagy 50 százalékos határértéket, vagy

d) a tulajdoni részesedéshez, illetve a szavazati joghoz kapcsolódó, előnyöket biztosító megállapodást kötött vagy az ilyen megállapodást módosította,

köteles arról 30 napon belül írásban tájékoztatni a Felügyeletet.

(2) A biztosító részvénytársaság 15 munkanapon belül köteles a Felügyeletet írásban tájékoztatni, ha tudomást szerez a 111. §-ban meghatározott arányú részesedés, szavazati jog megszerzéséről, elidegenítéséről, illetve módosulásáról.

(3) A biztosító részvénytársaság – éves belső adatszolgáltatása keretében – köteles a Felügyeletnek megküldeni a 111. §-ban meghatározott arányú részesedéssel rendelkező részvényesei nevét, valamint a tőkerész nagyságát.

114/A. §344 Az e fejezetben foglalt rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell a biztosító szövetkezetekre.

II. Fejezet

A VEZETŐK ÉS ALKALMAZOTTAK TEVÉKENYSÉGÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK

115. § A biztosító vezető állású személyei, egyéb vezetői, valamint alkalmazottai munkaviszonyuk (megbízatásuk) fennállása alatt és annak megszűnése után kötelesek a biztosítási titkot megtartani. Ezen személyek a tevékenységükkel összefüggésben birtokukba jutott – a biztosító működésével és a biztosító ügyfeleivel kapcsolatos – információt vagy adatot kizárólag tevékenységi körükben eljárva, a biztosítási jogviszonnyal kapcsolatban, annak céljaira használhatják fel. A tevékenységükkel összefüggésben birtokukba jutott ilyen információkat, adatokat nem használhatják fel arra, hogy maguk vagy más személy részére közvetlen vagy közvetett módon előnyt szerezzenek, illetve, hogy a biztosítónak vagy az ügyfélnek hátrányt okozzanak.

116. § (1)345 A biztosító vezető állású személyei, egyéb vezetői (83. § és 85. §), valamint érdemi ügyintézői kötelesek a biztosítónak bejelenteni, ha ők vagy közeli hozzátartozójuk a biztosítóval szerződéses kapcsolatba lépni kívánó félnél minősített befolyással, a megkötendő szerződésben más érdekeltséggel rendelkeznek vagy a biztosítóval szerződéses kapcsolatba lépni kívánó félnél igazgatósági, illetve felügyelőbizottsági tisztséget viselnek. Ilyen esetben a nevezettek e döntés előkészítésében és meghozatalában nem vehetnek részt (összeférhetetlenség).

(2) A biztosító vezető állású személyei, egyéb vezetői, valamint érdemi ügyintézői kinevezésükkor (megválasztásukkor) kötelesek írásbeli nyilatkozatot tenni a biztosító részére arról, hogy ők vagy közeli hozzátartozójuk a biztosítónál, más biztosítónál, biztosításközvetítői tevékenységet végző gazdálkodó szervezetnél, vagy biztosítási szaktanácsadással foglalkozó gazdálkodó szervezetnél rendelkeznek-e, illetve ha igen, mekkora és milyen névértékű közvetlen, vagy közvetett tulajdoni hányaddal, vagy ezek által kibocsátott értékpapírral.

(3) A (2) bekezdésben foglalt személyek, a (2) bekezdésben foglalt helyzetek beálltáról, valamint az abban bekövetkezett változásokról 2 munkanapon belül írásbeli nyilatkozatot kötelesek tenni a biztosítónak.

(4) Az (1)–(3) bekezdések alapján tett bejelentésekről és nyilatkozatokról a biztosító köteles nyilvántartást vezetni.

HATODIK RÉSZ

A BIZTOSÍTÓ MŰKÖDÉSI FELTÉTELEI

I. Fejezet

A BIZTOSÍTÁSTECHNIKAI TARTALÉK, A SZAVATOLÓ TŐKE ÉS A BIZTONSÁGI TŐKE SZABÁLYAI

A biztosítástechnikai tartalékok

117. § (1) A biztonságos üzletmenet érdekében a biztosítónak a mérleg fordulónapján fennálló, várható kötelezettségei teljesítésére, a károk ingadozására, valamint a várható biztosítási veszteségekre biztosítástechnikai tartalékokat kell képeznie.

(2) Biztosítástechnikai tartaléknak minősülnek:

a) a meg nem szolgált díjak tartaléka;

b) a matematikai tartalékok, ezen belül:

1. az életbiztosítási díjtartalék,

2. a betegségbiztosítási díjtartalék,

3. a balesetbiztosítási járadéktartalék,

4. a felelősségbiztosítási járadéktartalék;

c) a függőkár tartalékok, ezen belül:

1. a bekövetkezett és bejelentett károk tartaléka (tételes függőkár tartalék),

2. a bekövetkezett, de még be nem jelentett károk tartaléka (IBNR);

d) az eredménytől függő díj-visszatérítési tartalék;

e) az eredménytől független díj-visszatérítési tartalék;

f) a káringadozási tartalék;

g) a nagy károk tartaléka;

h) a törlési tartalék;

i) a befektetési egységekhez kötött (unit-linked) életbiztosítások tartaléka;

j) az egyéb biztosítástechnikai tartalékok.

A biztosítástechnikai tartalékok képzése

118. § (1) A biztosítástechnikai tartalékot a biztosítónak olyan mértékben kell képeznie, hogy az a viszontbiztosításba nem adott kockázatokból származó kötelezettsége folyamatos és tartós teljesítésére – az ésszerűség és a biztosítási tevékenység tapasztalatai alapján – előreláthatóan fedezetet nyújtson. Az életbiztosításokra – a tiszta kockázati életbiztosítások, illetve a haláleseti kockázatot is tartalmazó biztosítások kockázati részének kivételével – a biztosítástechnikai tartalékokat a viszontbiztosításba adott kockázatokra is meg kell képezni.

(2)346 A nem életbiztosítási ág esetében a biztosítónak a bruttó biztosítástechnikai tartalékok legalább 2 százalékát meg kell képeznie, függetlenül a viszontbiztosításba adott kockázat arányától, kivéve, ha a viszontbiztosítást tagállamban székhellyel rendelkező biztosító vagy viszontbiztosító nyújtja.

(3) Hitel- és kezesi biztosítást végző biztosítónak a 119. § (3) bekezdésében foglalt módon a kockázat terjedelmével arányosan külön tartalékot kell képeznie.

(4) Együttbiztosítás esetén a biztosítástechnikai tartalékokat az együttbiztosításban részt vevők kockázatvállalásukból eredő kötelezettségeiknek megfelelő mértékben képzik.

119. § (1) A biztosítástechnikai tartalékokat ágazatonként kell a mérleg fordulónapjával képezni.

(2) A matematikai tartalék év végére várható értékének eszközfedezetét folyamatosan, de legalább negyedévenként az előre látható kötelezettségeket figyelembe véve meg kell teremteni, és folyamatosan fenn kell tartani, annak érdekében, hogy az év végére a szükséges tartalékkal azonos nagyságú, a befektetési előírásoknak megfelelő eszközfedezet a biztosító rendelkezésére álljon.

(3)347 A biztosítástechnikai tartalékok tartalmát, képzésének és felhasználásának rendjét a miniszter rendeletben szabályozza.

(4) A biztosító köteles az életbiztosítások esetében a biztosítástechnikai tartalékok képzésénél alkalmazott elvek és módszerek megismerését – az ügyfél kérésére – lehetővé tenni.

120. § Az e törvény hatálybalépését követően megkötött életbiztosítási szerződések díjának – ésszerű aktuáriusi feltételezések mellett – elegendőnek kell lenniük a biztosító valamennyi, e szerződésekkel összefüggésben felmerülő kötelezettségének teljesítésére, illetve a megfelelő biztosítástechnikai tartalékok képzésére.

A biztosító szavatoló tőkéje

121. § (1)348 A szavatoló tőke a biztosítónak a 123–124. §-a szerint korrigált saját tőkéje, amely arra szolgál, hogy a biztosító akkor is teljesíteni tudja kötelezettségeit, ha erre a beszedett díjak, illetve a biztosítástechnikai tartalékok nem nyújtanak fedezetet.

(2) A biztosítónak a biztosítási szerződésből eredő kötelezettségei mindenkori teljesíthetősége érdekében biztosítási áganként folyamatosan legalább annyi szavatoló tőkével kell rendelkeznie, mint az általa folytatott biztosítási tevékenység terjedelmének megfelelő minimális szavatoló tőke szükséglet.

(3) A biztosító minimális szavatoló tőke szükségletének számítási módját a 8. számú melléklet tartalmazza.

122. § (1) Az a harmadik országban székhellyel rendelkező biztosító, amely az Európai Unió több tagállamában kért vagy kapott fióktelep tevékenységére vonatkozó engedélyt, kérelmezheti, hogy

a) fióktelepei szavatoló tőkéjét, illetve minimális szavatoló tőke szükségletét az Európai Unió területén folytatott teljes tevékenysége alapján összevontan határozhassa meg;

b) a 70. § (2) bekezdésének h) pontjában foglalt letétet kizárólag egy érintett tagállamban helyezze el;

c) fióktelepei biztonsági tőkéjének fedezetét bármely olyan tagállamban jogosult legyen tartani, ahol tevékenységet folytat.

(2) Az (1) bekezdés a)–c) pontjaiban felsorolt kedvezmények kizárólag együttesen nyújthatók. Az engedély iránti kérelmet minden érintett tagállam illetékes felügyeleti hatóságához be kell nyújtani. Az engedély iránti kérelemben meg kell jelölni azt a tagállamot, amelynek illetékes felügyeleti hatósága az engedély megadása esetén a biztosító Európai Unió területén folytatott tevékenységének pénzügyi felügyeletét a továbbiakban ellátja. Az illetékes felügyeleti hatóság megválasztásának indokát a kérelemben közölni kell.

(3) Az (1) bekezdés a)–c) pontjaiban felsorolt kedvezményekre vonatkozó felügyeleti engedély attól az időponttól lép hatályba, amikor a választott felügyeleti hatóság tájékoztatja az érintett tagállamok felügyeleti hatóságait a pénzügyi felügyelet ellátásának megkezdéséről.

(4) A Felügyelet a harmadik országbeli biztosító magyarországi fióktelepe pénzügyi felügyeletének ellátásához szükséges adatokról tájékoztatja a választott felügyeleti hatóságot.

(5) Az (1) bekezdés a)–c) pontjaiban felsorolt kedvezmények kizárólag az összes érintett tagállam felügyeleti hatóságának együttes engedélyével adhatók meg és bármelyik érintett tagállam felügyeleti hatóságának döntése alapján vissza kell vonni őket.

A szavatoló tőke elemei

123. § (1) A szavatoló tőkét a (2)–(3) bekezdésekben foglaltaknak megfelelően, az élet- és a nem-életbiztosítási ágra elkülönítetten kell meghatározni.

(2) A szavatoló tőke a következő tőkeelemekből áll:

a) a befizetett jegyzett tőke, illetve biztosító egyesület vagy szövetkezet esetén a tényleges alaptőke, ha a következő feltételek fennállnak:

aa)349 az egyesület, a szövetkezet alapszabályában rendelkezni kell arról, hogy a tulajdonosok, tagok részére a saját tőke terhére – a biztosítási szerződésből eredő kötelezettségeken kívül – kizárólag olyan mértékben lehet kifizetést teljesíteni, amelynek következtében a szavatoló tőke összege nem csökken a minimális szavatoló tőke szintjének kétszerese, vagy – amennyiben magasabb – a minimális biztonsági tőke kétszerese alá; a biztosító megszűnése esetén akkor, ha a biztosító egyéb kötelezettségeit rendezte,

ab) az egyesület vagy a szövetkezet alapszabályában rendelkezni kell arról, hogy minden tulajdonrész, tagi vagyonrész terhére történő, az egyesületi, a szövetkezeti tagsági viszony egyedi megszűnésétől eltérő okból bekövetkező kifizetésről a Felügyeletet legalább 1 hónappal a kifizetés előtt értesíteni kell, amely időtartamon belül a Felügyelet a kifizetést megtilthatja,

ac) az egyesület, a szövetkezet alapszabályában rendelkezik arról, hogy az aa)–ab) pontok szerinti előírásokat kizárólag a Felügyelet egyetértésével módosítják;

b) a tőketartalék;

c) a lekötött tartalék;

d) az értékelési tartalék 20 százaléka;

e) az eredménytartalék;

f) a mérleg szerinti eredmény;

g) az alárendelt kölcsöntőke;

h)350 osztalék-elsőbbségi, a nyereséges évben az elmúlt év(ek) elmaradt hozamkifizetésére is feljogosító, jegyzett és befizetett részvények.

(3)351 Az alárendelt kölcsöntőke és a (2) bekezdés h) pontja szerinti osztalékelsőbbségi részvény összege a rendelkezésre álló és a szükséges szavatolótőke közül a kisebbik értéknek az 50 százalékáig számítható be a szavatolótőkébe. A szavatolótőke számítása során határozott lejárati idejű alárendelt kölcsöntőke legfeljebb a rendelkezésre álló és a szükséges szavatolótőke közül a kisebbik értéknek a 25 százalékáig vehető figyelembe.

(4)352 Az alárendelt kölcsöntőke összegének a szavatolótőkébe történő beszámítását legalább a visszafizetési időpontot megelőző 5 év során – évente, fokozatosan, egyenlő arányban – csökkenteni kell, továbbá teljesülnie kell a következő feltételeknek:

a) a kölcsönt nyújtó követelése a törlesztések sorrendjében a tulajdonosok előtti legutolsó helyen áll,

b) az alárendelt kölcsöntőke nyújtására vonatkozó szerződésben ki kell kötni, hogy a kölcsön a biztosító adósságának rendezésébe bevonható,

c) kizárólag a ténylegesen rendelkezésre álló tőke vehető figyelembe,

d) a határozott futamidejű alárendelt kölcsöntőke esetén az eredeti futamidő legalább 5 év,

e) a határozatlan futamidejű alárendelt kölcsöntőke esetén a felmondási idő nem lehet 5 évnél kevesebb,

f) az alárendelt kölcsöntőke nyújtására vonatkozó szerződés nem tartalmazhat előzetes visszafizetésre vonatkozó kikötést, kivéve a biztosító felszámolásának esetét; a Felügyelet a biztosító kérelmére engedélyezheti az előzetes visszafizetést, ha a biztosító igazolja, hogy ezáltal a szavatolótőke összege nem csökken a minimális szavatolótőke szintje alá,

g) az alárendelt kölcsöntőkére vonatkozó szerződés kizárólag a Felügyelet engedélyével módosítható, és

h) a kölcsön kizárólag a szerződésben rögzített idő, de legkorábban 5 év elteltével mondható fel, kivéve, ha a Felügyelet engedélyezi a korábbi felmondást.

124. § (1) A Felügyelet a biztosító szavatoló tőkéjének értékelését felülbírálhatja, különösen akkor, ha ennek fedezetét képező eszközök piaci értéke az előző üzleti év vége óta jelentősen csökkent.

(2) A szavatoló tőke számítása során a 123. § (2)–(3) bekezdéseiben foglalt tőkeelemek együttes összegéből le kell vonni:

a) az immateriális javak könyv szerinti értékét,

b) a részvénytársaságnál a visszavásárolt saját részvények értékét,

c) a nem-életbiztosítási ágban működő biztosító esetén, amennyiben a biztosító a nem-életbiztosítási ág függőkártartalékát a jövőbeni hozamokat figyelembe véve diszkontáltan számítja, a diszkontálás előtti és a diszkontált függőkártartalék különbözetét az 1. számú melléklet A) részének 1. és 2. pontjaiban meghatározott ágazatokat és a függőkár tartalékba foglalt járadék értékeket kivéve valamennyi nem-életbiztosítási ágazatban,

d)353 a biztosítónak az olyan biztosítóban, harmadik országbeli biztosítóban, viszontbiztosítóban vagy biztosítói holding társaságban birtokolt – a 123. § (2) bekezdés h) pontja szerinti – osztalék elsőbbségi részvény és – a 123. § (2) bekezdés g) pontja szerinti – alárendelt kölcsöntőke értékét, amelyben részesedési viszonnyal vagy ellenőrző befolyással rendelkezik,

e)354 a hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra vonatkozó prudenciális követelményekről és a 648/2012/EU rendelet módosításáról szóló, 2013. június 26-i 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 49. és 70. cikke szerinti azon tőkeelemek értékét, amelyeket a biztosító olyan hitelintézetben, pénzügyi vállalkozásban vagy befektetési vállalkozásban birtokolt, amelyben részesedési viszonnyal vagy ellenőrző befolyással rendelkezik,

f)355

(3) A 8. számú mellékletben meghatározott minimális szavatoló tőke szükséglet számítását és fedezetének kimutatását az éves beszámolóval egyidejűleg kell elkészíteni és a Felügyelet részére megküldeni. A biztosító a negyedéves adatszolgáltatás keretében tájékoztatja a Felügyeletet a minimális szavatoló tőke szükséglete, valamint a rendelkezésre álló szavatoló tőkéje becsült értékéről.

(4) Ha a biztosító szavatoló tőkéje nem éri el a minimális szavatoló tőke szükséglet nagyságát, akkor a részvényesek és a tagok nem biztosítási esemény bekövetkeztéből származó igényeinek kielégítését megelőzi a szavatoló tőke hiányának megszüntetése.

(5) Az élet- és nem-életbiztosítási ág együttes művelésére jogosult biztosító esetében valamely biztosítási ágban adódó szavatoló tőke hiány másik biztosítási ágból történő pótlását a Felügyelet engedélyezheti.

A biztonsági tőke

125. § A minimális szavatoló tőke szükséglet egyharmada képezi a biztosító biztonsági tőkéjét akkor, ha ez nagyobb, mint a 126. §-ban meghatározott minimális biztonsági tőke értéke. Egyébként a biztosító biztonsági tőkéje megegyezik a 126. § szerinti minimális biztonsági tőkével.

126. § (1)356 A részvénytársaság, a szövetkezet és a harmadik országbeli biztosító fióktelepének minimális biztonsági tőkéje:

a) az életbiztosítási ág esetén (2. számú melléklet) 3 700 000 euró,

b) a nem életbiztosítási ág esetén (1. számú melléklet) 2 500 000 euró, azonban a 10., 11., 12., 13., 14., 15. ágazatok bármelyikének művelésére vonatkozó engedéllyel rendelkező biztosító esetén 3 700 000 euró,

c) viszontbiztosítási tevékenységet végző nem életbiztosító esetén 3 400 000 euró, de a 10., 11., 12., 13., 14., 15. ágazatok bármelyikének művelésére vonatkozó engedéllyel rendelkező viszontbiztosítási tevékenységet végző nem életbiztosító esetén 3 700 000 euró, amennyiben e biztosítók esetében:

ca) a beszedett viszontbiztosítási díjak összege meghaladja az összes díj 10%-át; vagy

cb) a beszedett viszontbiztosítási díjak összege meghaladja az 50 000 000 eurót; vagy

cc) a viszontbiztosításba vételek eredményeként számított biztosítástechnikai tartalék összege meghaladja az összes biztosítástechnikai tartalék 10%-át.

(2) Egyesületnél – a (3)–(4) bekezdésekben foglalt kivételekkel – a minimális biztonsági tőke az (1) bekezdésben meghatározott értékek 75 százaléka.

(3) A (2) bekezdés helyett a (4) bekezdés rendelkezéseit kell alkalmazni azon egyesületnél, amelynek alapszabálya pótlólagos befizetésre vagy a szolgáltatás csökkentésére hívja fel az egyesület tagjait, és

a)357 az éves díjbevétel és egyéb bevételek együttes összege az utóbbi 3 évben egyszer sem érte el az 1 milliárd 500 millió forintot, és

b) nem-életbiztosítási ág művelése esetén tevékenységi köre a felelősségbiztosításra nem terjed ki, és az éves hozzájárulásokból származó bevételének legalább fele az egyesület tagjaitól származik.

(4) A (2) bekezdésben meghatározott összeg helyett a minimális biztonsági tőke összege:

a)358 a (3) bekezdés szerinti egyesületnél – a b) pontban foglaltak kivételével – ha az egyesület éves díjbevételének és tagdíjbevételének együttes összege az utolsó 3 üzleti évben:

aa) legalább egy alkalommal elérte az 1 milliárd 200 millió forintot, akkor a (2) bekezdésben meghatározott összeg 60 százaléka,

ab) egy alkalommal sem érte el az 1 milliárd 200 millió forintot, de legalább egy alkalommal elérte a 900 millió forintot, akkor a (2) bekezdésben meghatározott összeg 40 százaléka,

ac) egy alkalommal sem érte el a 900 millió forintot, de legalább egy alkalommal elérte a 600 millió forintot, akkor a (2) bekezdésben meghatározott összeg 20 százaléka,

ad) egy alkalommal sem érte el a 600 millió forintot, de legalább egy alkalommal elérte a 300 millió forintot, akkor a (2) bekezdésben meghatározott összeg 10 százaléka,

ae) egy alkalommal sem érte el a 300 millió forintot, de legalább egy alkalommal elérte a 150 millió forintot, akkor a (2) bekezdésben meghatározott összeg 5 százaléka,

af) egy alkalommal sem érte el a 150 millió forintot, akkor a (2) bekezdésben meghatározott összeg 2,5 százaléka;

b) kizárólag az 1. számú melléklet A) részében megjelölt 8., 9., 18. ágazatokat művelő egyesületeknél:

ba) legalább egy alkalommal elérte az 1 milliárd forintot, akkor 75 millió forint,

bb) egy alkalommal sem érte el az 1 milliárd forintot, de legalább egy alkalommal elérte a 750 millió forintot, akkor 50 millió forint,

bc) egy alkalommal sem érte el az 750 millió forintot, de legalább egy alkalommal elérte az 500 millió forintot, akkor 25 millió forint,

bd) egy alkalommal sem érte el az 500 millió forintot, de legalább egy alkalommal elérte a 250 millió forintot, akkor 12 millió 500 ezer forint,

be) egy alkalommal sem érte el az 250 millió forintot, de legalább egy alkalommal elérte a 125 millió forintot, akkor 6 millió 250 ezer forint,

bf) egy alkalommal sem érte el a 125 millió forintot, akkor 3 millió 125 ezer forint.

(5) A (4) bekezdés b) pontja szerinti egyesület esetén – az egyesület kérelmére – a Felügyelet a mindenkori biztonsági tőke 80 százalékos mértékéig engedélyezheti a viszontbiztosítás beszámítását.

127. §359 A biztosítási áganként meghatározott minimális biztonsági tőke szükségletek összeadódnak, ha a biztosító az élet- és nem életbiztosítási ág együttes művelésére vonatkozó engedéllyel rendelkezik.

128. §360

II. Fejezet

A PÉNZÜGYI, SZANÁLÁSI ÉS PÉNZÜGYI HELYREÁLLÍTÁSI TERV

A pénzügyi terv

129. § (1) A Felügyelet a biztosítót pénzügyi terv készítésére kötelezi, ha

a) a biztosító szavatoló tőkéje nem éri el a biztonsági tőke előírt nagyságát,

b) a biztosító biztosítástechnikai tartalékai nem érik el a szükséges mértéket, illetve, ha a biztosítástechnikai tartalékok fedezete nem kielégítő, vagy

c) a biztosítónak a kötvénykibocsátásból, hitelekből és egyéb, nem biztosítási szerződésből adódó kötelezettségei – a kölcsöntőkét kivéve – együttesen meghaladják saját tőkéjének 25 százalékát.

(2)361 A pénzügyi terv az (1) bekezdésben foglaltak megszüntetésére legfeljebb féléves időszakra terjedő intézkedéseket tartalmaz. A pénzügyi tervet a Felügyelet határozatának közlésétől számított 30 napon belül kell a biztosítónak a Felügyelethez jóváhagyásra benyújtania.

(3)362 A Felügyelet a pénzügyi terv megérkezését követő naptól számított harminc napon belül köteles elbírálni, hogy a pénzügyi terv alkalmas-e az (1) bekezdésben foglaltak megszüntetésére.

(4)363 A pénzügyi terv készítésére kötelezéssel egyidejűleg, továbbá a pénzügyi terv elutasítása, vagy megvalósulásának meghiúsulása esetén a Felügyelet a 195. §-ban foglalt intézkedések megtételére jogosult.

A szanálási terv

130. § (1) Ha a biztosító szavatoló tőkéje kevesebb, mint a 8. számú mellékletben meghatározott minimális szavatoló tőke szükséglet, és a közgyűlés nem döntött a feltöltés egy évet meg nem haladó ütemezéséről, akkor a Felügyelet a biztosítót a szükséges minimális szavatoló tőke fedezetének pótlására vonatkozó szanálási terv készítésére kötelezi.

(2)364 A legfeljebb egyéves időtartamra terjedő szanálási tervnek tartalmaznia kell a hiány megszüntetésének módját és ütemét. A szanálási tervet a Felügyelet határozatának közlésétől számított kilencven napon belül a biztosítónak a Felügyelethez jóváhagyásra be kell nyújtania. Ez a határidő különösen indokolt esetben harminc nappal meghosszabbítható.

(3)365 A Felügyelet a szanálási terv megérkezését követő naptól számított két hónapon belül köteles elbírálni, hogy a szanálási terv alkalmas-e a biztosító szavatoló tőke hiányának megszüntetésére.

(4)366 A szanálási terv készítésére kötelezéssel egyidejűleg, továbbá a szanálási terv elutasítása vagy megvalósulásának meghiúsulása esetén a Felügyelet a 195. §-ban foglalt intézkedések megtételére jogosult.

A pénzügyi helyreállítási terv

131. § (1) Ha a biztosító működése a biztosítottak érdekeit veszélyezteti, akkor a Felügyelet a biztosítót hároméves időtartamra terjedő pénzügyi helyreállítási terv készítésére kötelezi.

(2)367 A Felügyelet a 79. § (3) bekezdésében, 81. § (2) bekezdésében, valamint a 94. § (8) bekezdésében foglalt tájékoztatást mindaddig megtagadja, amíg a biztosító működése a biztosítottak érdekeit veszélyezteti.

(3)368 A pénzügyi helyreállítási tervet a Felügyelet határozatának közlésétől számított 90 napon belül a biztosítónak a Felügyelethez jóváhagyásra be kell nyújtania. Ez a határidő különösen indokolt esetben 30 nappal meghosszabbítható.

(4)369 A Felügyelet a pénzügyi helyreállítási terv megérkezését követő naptól számított két hónapon belül köteles elbírálni, hogy a pénzügyi helyreállítási terv alkalmas-e a biztosító biztonságos működésének helyreállítására.

(5) Ha a biztosító rosszabbodó pénzügyi helyzete a biztosítottak érdekeit veszélyezteti, akkor a biztosító rövid távú fizetőképességének biztosítása érdekében – a pénzügyi helyreállítási terv alapján – a Felügyelet a biztosító számára a 8. számú melléklet szerint számított minimális szavatoló tőke szükségletnél magasabb szavatoló tőke szükségletet is előírhat.

(6) A Felügyelet előírhatja a biztosító 8. számú melléklet szerinti minimális szavatoló tőke szükséglete számításánál a viszontbiztosítás beszámításának csökkentését, ha

a) a viszontbiztosítási fedezet minősége az előző üzleti évhez viszonyítva lényegesen romlott, vagy

b) a biztosító viszontbiztosítási szerződései tényleges kockázatmegosztást nem, vagy nem elégséges mértékben biztosítanak.

(7)370 A pénzügyi helyreállítási terv készítésére kötelezéssel egyidejűleg, továbbá a pénzügyi helyreállítási terv elutasítása vagy megvalósulásának meghiúsulása esetén a Felügyelet a 195. §-ban foglalt intézkedések megtételére jogosult.

A pénzügyi, szanálási és pénzügyi helyreállítási tervre vonatkozó közös rendelkezések

131/A. §371 (1) A pénzügyi tervnek, a szanálási tervnek és a pénzügyi helyreállítási tervnek – a 129. § (2) bekezdésében és a 130. § (2) bekezdésében meghatározott követelményeken felül – a következőket kell tartalmaznia:

a) az igazgatási költségek várható alakulását,

b) a biztosítási tevékenység – ideértve az aktív és passzív viszontbiztosítást – várható bevételeinek és kiadásainak alakulására vonatkozó részletes tervet,

c) az előzetes mérlegtervet,

d) a biztosítási szerződésből eredő kötelezettségek és a minimális szavatolótőke-szükséglet fedezetéhez szükséges pénzügyi eszközök várható alakulását,

e) a viszontbiztosításra vonatkozó átfogó terveket.

(2) A Felügyelet – a pénzügyi terv és a szanálási terv megvalósulásának a 129. § (2) bekezdésében és a 130. § (2) bekezdésében meghatározott időtartamot követő nyomon követése érdekében – kötelezheti a biztosítót a pénzügyi terv és a szanálási terv olyan kiegészítésére, amely az (1) bekezdésben meghatározottakat legfeljebb hároméves időtartamra vonatkozóan tartalmazza.

(3) Ha a biztosító a pénzügyi tervet, a szanálási tervet és a pénzügyi helyreállítási tervet hiányosan nyújtotta be, vagy a terv nem felel meg a jogszabályban foglalt feltételeknek, célszerűtlen vagy szakszerűtlen előírást tartalmaz, a Felügyelet a biztosítót legfeljebb egy alkalommal pénzügyi terv esetében tizenöt, szanálási terv és a pénzügyi helyreállítási terv esetében pedig huszonkét munkanapon belül a terv kiegészítésére, illetve módosítására hívja fel.

(4) A Felügyelet a terv kiegészítésének vagy módosításának elrendelése során figyelmezteti a biztosítót arra, hogy annak elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén a rendelkezésre álló adatok alapján fog dönteni.

III. Fejezet

BEFEKTETÉSI SZABÁLYOK

132. § (1) A biztosító biztosítástechnikai tartalékai fedezetét képező eszközöket a művelt biztosítási ágnak és a kötelezettségek lejárati szerkezetének figyelembevételével úgy kell befektetni, hogy a befektetések a biztosító mindenkori likviditásának megőrzése mellett egyidejűleg a lehető legnagyobb biztonságot és jövedelmezőséget teljesítsék.

(2) A biztonságos befektetés érdekében a biztosítónak egyidejűleg több befektetési formát kell választania, és az adott befektetési formán belül is törekednie kell a befektetési kockázat mérséklésére a befektetési kockázatok megosztásával.

(3) A biztosítónak a biztosítástechnikai tartalékainak befektetése során be kell tartania a 9. számú mellékletben foglaltakat is, kivéve a 117. § (2) bekezdésének i) pontja alatti tartalékot.

(4)372 A 117. § (2) bekezdésének i) pontjában meghatározott tartalék fedezetét képező portfólió befektetése és kezelése során a következő előírásokat kell alkalmazni:

a) a befektetési politikában meg kell fogalmazni a portfólió jellegével összefüggésben minden lényeges információt, különös tekintettel a minimális befektetési időtartamra, a megcélzott ügyfélkörre, a megcélzott piaci folyamatok leírására, a portfólió számára engedélyezett ügylettípusokra és pénzügyi eszközök körére vonatkozóan,

b) a biztosítottat folyamatosan tájékoztatni kell az általa választott portfólió részét képező pénzeszközök és pénzügyi eszközök piaci értékéről,

c) a portfólió hozamát a 14. számú mellékletben megfogalmazott elvek szerint kell bemutatni,

d) a biztosító az általa kezelt portfólió részeként nem vásárolhat

da) saját maga által kibocsátott értékpapírt,

db) kapcsolt vállalkozása által kibocsátott értékpapírt, a szabályozott piacra bevezetett vagy a nyilvános árjegyzéssel rendelkező értékpapír kivételével,

e)373 a biztosító az általa kezelt portfólió javára nem köthet ügyletet – a fél évnél rövidebb lejáratú állampapír és a nyilvános, nyíltvégű befektetési jegy kivételével – szabályozott piacra be nem vezetett pénzügyi eszközre olyan vállalkozással, amelyben minősített befolyással rendelkezik vagy amely a biztosítóban minősített befolyással rendelkezik,

f)374

(5)375 A biztosító szabályzatban határozza meg a (4) bekezdés a) pontjában meghatározott eszközök értékelésének elveire, továbbá a biztosítottak tájékoztatásának módjára és gyakoriságára vonatkozó szabályokat.

(6)376 Az eszközalap elnevezése, befektetési politikája, kereskedelmi kommunikációja vagy a biztosítási szerződési feltételek a tőke megóvására, illetve a hozamra vonatkozó garanciára való utalást (tőke-, illetve hozamgarancia) akkor tartalmazhatnak, ha a garancia megfelelő biztosítékkal garantált. A hozamra vonatkozó garancia külön utalás nélkül is magában foglalja a tőke megóvására vonatkozó garanciát is. A biztosíték akkor tekinthető megfelelőnek, ha

a) a biztosítékot hitelintézet, biztosító vagy viszontbiztosító nyújtja,

b) a biztosíték írásba foglalt kötelezettségvállalás,

c) a biztosító a kifizetés teljesítése érdekében közvetlenül a biztosítéknyújtóhoz fordulhat, és a követelését ésszerű határidőn belül érvényesítheti,

d) a biztosíték mértéke az életbiztosítás pénznemében egyértelműen meghatározott és megfelelő számítással alátámasztott,

e) a biztosítéknyújtó a kötelezettségét a biztosíték alá eső tőke-, illetve hozamgaranciával érintett biztosítási szerződések vonatkozásában nem mondhatja fel,

f) a tőke- és hozamgarancia teljes összegére kiterjed, és

g) a biztosíték valamennyi irányadó joghatóság előtt érvényes és érvényesíthető.

(7)377 Az eszközalap elnevezése, befektetési politikája, kereskedelmi kommunikációja vagy a biztosítási szerződési feltételek a tőke megóvására, illetve a hozamra vonatkozó ígéretre való utalást (tőke-, illetve hozamvédelem) akkor tartalmazhatnak, ha a tőke-, illetve hozamvédelem a tőke megóvását vagy a hozamot biztosító pénzügyi eszközökre vonatkozó részletes befektetési politikával alátámasztott. A hozamra vonatkozó ígéret külön utalás nélkül is magában foglalja a tőke megóvására vonatkozó ígéretet is.

(8)378 E § alkalmazásában kapcsolt vállalkozás a vállalkozás anyavállalata és leányvállalata, a vállalkozás anyavállalatának leányvállalata, a vállalkozásban minősített befolyással rendelkező tulajdonos vagy olyan vállalkozás, amelyben a vállalkozás vagy a vállalkozás tulajdonosa, felügyelőbizottsági tagja, vezető tisztségviselője vagy ezek közeli hozzátartozója minősített befolyással rendelkezik.

132/A. §379 (1) A biztosító az ügyfelek érdekében a befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződéshez kapcsolódó eszközalap befektetési egységeinek eladását és vételét felfüggeszti (a továbbiakban: eszközalap-felfüggesztés), amennyiben az eszközalap nettó eszközértéke, illetve ezzel együtt a befektetési egységeknek az árfolyama azért nem állapítható meg, mert az eszközalap eszközei részben vagy egészben illikvid eszközzé váltak. Az eszközalap felfüggesztését a biztosító az annak okául szolgáló körülményről való tudomásszerzését követően haladéktalanul végrehajtja arra az értékelési napra (a továbbiakban: az eszközalap-felfüggesztés kezdő időpontja) visszamenő hatállyal, amely értékelési napot megelőzően az utolsó alkalommal megállapítható volt az eszközalap nettó eszközértéke.

(2) Az eszközalap felfüggesztésének tartama alatt – a biztosítási díj felfüggesztett eszközalapról való átirányítása kivételével – a felfüggesztett eszközalapot érintő ügyfélrendelkezések (így különösen átváltás, rendszeres pénzkivonás, részleges visszavásárlás) nem teljesíthetőek. Amennyiben az eszközalap felfüggesztésének tartama a 30 napot meghaladja, akkor az eszközalap- felfüggesztés kezdő időpontját követő 35. napig a biztosító igazolható módon írásbeli tájékoztatást küld a felfüggesztett eszközalappal érintett valamennyi szerződő fél részére arról, hogy az eszközalap-felfüggesztés megszüntetését követően a biztosító akkor teljesíti ezeket az ügyfélrendelkezéseket, ha azok teljesítésére vonatkozóan szerződő fél az eszközalap-felfüggesztés megszüntetését követően ismételten rendelkezést ad. A felfüggesztés tartama alatt felfüggesztett eszközalapra vonatkozóan ügyfélrendelkezést adó szerződő felek számára a biztosító haladéktalanul tájékoztatást ad az ügyfélrendelkezéssel kapcsolatban.

(3) Amennyiben a befizetett díjat a szerződés, illetve az ügyfél rendelkezése alapján a biztosítónak a felfüggesztett eszközalapba kellene befektetnie, a biztosító – a szerződés vagy az szerződő fél eltérő rendelkezése hiányában – köteles a díjat elkülönítetten nyilvántartani. Ha a fenti esetben az eszközalap felfüggesztésének tartama a 30 napot meghaladja, akkor az eszközalap-felfüggesztés kezdő időpontját követő 35. napig a biztosító igazolható módon írásbeli tájékoztatást küld az érintett szerződő fél részére arról, hogy az elkülönítetten nyilvántartott és az eszközalap-felfüggesztés időtartama alatt beérkező díjat mely másik, fel nem függesztett eszközalapba irányítja át – azzal ellentétes ügyfélrendelkezés hiányában – az eszközalap-felfüggesztés kezdő időpontját követő 45. naptól.

(4) Az eszközalap felfüggesztésének tartama alatt a szerződésben meghatározott időpont elérése (lejárat) mint biztosítási esemény bekövetkezése vagy a szerződés teljes visszavásárlása esetében a biztosító a szerződő fél számlája aktuális egyenlegének értékét a felfüggesztett eszközalap befektetési egységeinek figyelmen kívül hagyásával állapítja meg. A biztosító a fenti esetekben az eszközalap-felfüggesztés megszüntetését követő 15 napon belül – amennyiben a (8) bekezdésben írt feltétel nem áll fenn – köteles a szerződő fél számláján a felfüggesztett eszközalap befektetési egységeiből nyilvántartott befektetési egységeknek az eszközalap-felfüggesztés megszüntetését követő első ismert árfolyamán számított aktuális értékét vagy ugyanezen az árfolyamon a visszavásárlásra vonatkozó szerződéses rendelkezések szerinti összeget kifizetni.

(5) A biztosító haláleseti (kockázati) szolgáltatása teljesítését az eszközalap felfüggesztése annyiban érinti, hogy a biztosító a szerződő fél számlája aktuális egyenlegének értékét a felfüggesztett eszközalap befektetési egységeinek az eszközalap-felfüggesztést megelőző utolsó ismert árfolyama alapján határozza meg, és a biztosítási szerződés szerinti kifizetési kötelezettségét a biztosító az eszközalap felfüggesztésének tartama alatt is a fentiek alapján meghatározott értékben teljesíti, a felfüggesztett eszközalap befektetési egységei tekintetében teljesítendő szolgáltatásrész vonatkozásában azonban biztosítottanként legfeljebb 30 millió forint összeghatárig. Az eszközalap- felfüggesztés megszüntetését követő 15 napon belül az eszközalap-felfüggesztés megszüntetését követő első ismert árfolyamon a biztosító a felfüggesztett eszközalap befektetési egységei tekintetében teljesítendő haláleseti (kockázati) szolgáltatásrészt újra megállapítja, és amennyiben ez meghaladja a korábban erre kifizetett összeget, akkor a különbözetet utólag kifizeti. Amennyiben a (8) bekezdésben írt feltétel fennáll, akkor a biztosító a fenti újbóli megállapítást és a különbözet kifizetését a (8) bekezdésben írt elszámolás keretében teljesíti.

(6) Az eszközalap-felfüggesztés végrehajtását követően az eszközalap-felfüggesztés megszüntetéséig és az eszközalap ezt követő első ismert nettó eszközértékének megállapításáig nem terjeszthető vagy értékesíthető olyan biztosítási termék vagy szerződés, amely mögött kizárólag felfüggesztett eszközalap áll.

(7) Az eszközalap-felfüggesztés időtartama legfeljebb 1 év, amelyet a biztosító indokolt esetben összesen további 1 évvel meghosszabbíthat. A biztosító a meghosszabbításról szóló döntését az eszközalap-felfüggesztés időtartamának lejártát legalább 15 nappal megelőzően, figyelemfelhívásra alkalmas módon közzéteszi a honlapján, valamint kifüggeszti az ügyfélszolgálati irodáiban, továbbá egyidejűleg megküldi a Felügyelet részére. A biztosító az eszközalap-felfüggesztést haladéktalanul megszünteti:

a) az eszközalap-felfüggesztés időtartamának lejártát követően;

b) az eszközalap-felfüggesztés okául szolgáló körülmény megszűnéséről való tudomásszerzését követően; vagy

c) amennyiben azt a Felügyelet határozatban elrendeli.

(8) Amennyiben az eszközalap-felfüggesztés (7) bekezdés szerinti megszüntetésekor az eszközalap nettó eszközértéke, illetve ezzel együtt a befektetési egységeknek az árfolyama továbbra sem állapítható meg azért, mert az eszközalap eszközei részben vagy egészben illikvid eszközök, akkor a biztosító az eszközalapot megszünteti, és az ügyfelekkel – a megszüntetéskori aktuális piaci helyzet alapul vételével – elszámol.

(9) Az eszközalap-felfüggesztés kezdő időpontját követő 30 napon belül a biztosító – a szerződő felek közötti egyenlő elbánás elvének biztosítása és a biztosító eszközalappal kapcsolatos szolgáltatásainak folyamatos fenntartása érdekében – az illikviddé vált eszközöket és az eszközalap egyéb, nem illikvid eszközeit szétválasztja (az eszközalapot illikvid és nem illikvid eszközöket tartalmazó utódeszközalapokra bontja, a továbbiakban: szétválasztás) akkor, ha az eszközalap utolsó ismert nettó eszközértékének legfeljebb 75%-át képviselő eszközök váltak illikviddé. A szétválasztás végrehajtásával egyidejűleg a nem illikvid eszközöket tartalmazó utódeszközalap vonatkozásában az eszközalap-felfüggesztés megszűnik, és az önálló eszközalapként működik tovább. Garantált eszközalap esetén – függetlenül az illikvid eszközök hányadától – a teljes eszközalap felfüggesztésre kerül. Ebben az esetben a garancia lejáratakor a biztosító az eredeti szerződéses feltételek szerint köteles elszámolni az ügyfelekkel.

(10) A szétválasztás esetében az illikviddé vált eszközöket elkülönítetten, ugyancsak önálló eszközalapként kell nyilvántartani, amelyre vonatkozóan az eszközalap-felfüggesztés az (1)-(8) bekezdésben írottak szerint marad érvényben azzal, hogy az eszközalap-felfüggesztés kezdő időpontjának az eredeti eszközalap-felfüggesztés kezdő időpontját kell tekinteni. A szétválasztás következtében az eredeti eszközalap megszűnik, amelynek során az eredeti eszközalap befektetési egységeit ügyfelenként olyan arányban kell az illikvid és nem illikvid eszközöket tartalmazó utód-eszközalapokhoz rendelni, amilyen arányt az illikvid és nem illikvid eszközök az eredeti eszközalap utolsó ismert nettó eszközértékén belül képviseltek. Szétválasztás esetén a (2) és (3) bekezdésben szereplő tájékoztatási kötelezettség kiegészül a szétválasztásról szóló értesítéssel.

(11) Az eszközalap-felfüggesztés és szétválasztás szerződő fél díjfizetési kötelezettségét és a biztosító szolgáltatási kötelezettségét – e § rendelkezésit figyelembe véve – nem szünteti meg.

(12) A biztosító a (13) bekezdésben írt módon tájékoztatja szerződő felet

a) az eszközalap-felfüggesztés és a szétválasztás törvényi megalapozottságáról, végrehajtásáról, annak indokáról, a felfüggesztés kezdő időpontjáról, a biztosítási szerződést és annak teljesítését érintő következményeiről, ideértve különösen az ügyfeleket érintő befektetési kockázatok változását, valamint a költségek és díjak érvényesítésének szabályait; és

b) az eszközalap-felfüggesztés megszüntetéséről, annak indokáról, valamint a megszüntetésnek a biztosítási szerződést és annak teljesítését érintő következményeiről.

(13) A biztosító a (12) bekezdés szerinti tájékoztatást az eszközalap-felfüggesztés és a szétválasztás végrehajtásával, valamint az eszközalap-felfüggesztés megszüntetésével egyidejűleg, figyelemfelhívásra alkalmas módon közzéteszi a honlapján és kifüggeszti az ügyfélszolgálati irodáiban, továbbá a tájékoztatást folyamatosan naprakészen tartja. A biztosító a tájékoztatást egyidejűleg megküldi a Felügyelet részére.

133. § (1) Ha a biztosító más vállalkozásban a saját tőkéjének 10 százalékát meghaladó részesedést szerez, azt a Felügyeletnek 2 munkanapon belül be kell jelentenie.

(2) A biztosító részesedése más részvénytársaságban nem érheti el a részvénytársaság jegyzett tőkéjének 75 százalékát, kivéve a más biztosítóban, hitelintézetben, pénzügyi vállalkozásban, befektetési vállalkozásban vagy befektetési alapkezelőben való részesedést.

(3) A biztosítástechnikai tartalékok befektetésénél a biztosító részesedése más vállalkozásban nem haladhatja meg az adott vállalkozás jegyzett tőkéjének 25 százalékát.

(4)380 A biztosító a matematikai tartalékok fedezetéül szolgáló eszközeit nem fektetheti be a minősített befolyással rendelkező tulajdonos biztosítási tevékenységet nem folytató vállalkozásába, kivéve, ha azok tevékenysége túlnyomórészt közvetlenül összefüggésben van a biztosító tevékenységével.

(5) Az (1)–(3) bekezdésekben előírt befektetési korlátozások nem vonatkoznak a biztosító saját tevékenysége kiszervezését, továbbá a biztosítási üzemét szolgáló vállalkozásokra, ha a vállalkozás éves árbevételének legalább 75 százaléka a biztosító számára nyújtott tevékenységből származik.

(6) A matematikai tartalékon és a befektetési egységekhez kötött életbiztosítások tartalékán kívüli biztosítástechnikai tartalékok pénzeszközeinek befektetéseinél elsődlegesen a likviditás szempontját kell szem előtt tartani.

134. § A biztosító biztosítástechnikai tartalékai a következő eszközökben tarthatók:

A) befektetések

a) hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, kötvények, és más hitelviszonyt megtestesítő pénzpiaci és befektetési eszközök,

b) kölcsönök,

c) részvények, részesedési viszonyt megtestesítő változó hozamú egyéb értékpapírok, illetve egyéb részesedések,

d) befektetési jegyek és egyéb kollektív befektetési értékpapírok,

e) ingatlanok, ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogok;

B) követelések

f) követelések a viszontbiztosítótól, ideértve a viszontbiztosításba adott kockázatokra a viszontbiztosító által megképzett biztosítástechnikai tartalékokat is,

g) letéti követelések és más, a viszontbiztosításba átvett biztosítási ügyletekből származó követelések,

h) a biztosítási és a viszontbiztosítási ügyletekből származó, a biztosítottakkal és a biztosításközvetítőkkel szembeni 3 hónapnál nem régebbi követelések,

i) biztosítási kötvénykölcsön,

j) adó-visszatérítések,

k) visszkereseti követelés;

C) egyéb eszközök

l) ingatlanokon kívüli tárgyi eszközök, az óvatosság elve alapján számított értékcsökkenéssel csökkentett értékben,

m)381 pénzforgalmi számlán és a pénztárban lévő pénzkészlet, valamint a hitelintézeti betétek, vagy betételfogadásra jogosult intézménynél lévő betét (követelés),

n) elhatárolt kamatok, bérleti díjak,

o) elhatárolt szerzési költségek;

D)382 egyéb követelések

p) különleges célú gazdasági eszközökből származó követelések.

135. § (1) A biztosítástechnikai tartalékok fedezetére bevonható eszközök esetében a következő elvekre kell figyelemmel lenni:

a) a biztosítástechnikai tartalékok fedezetét képező eszközöket nettó módon kell értékelni, levonva minden felmerült költséget, amely ezen eszközök megvételével, megszerzésével merült fel,

b)383 a gazdálkodó szervezetnek, az államnak, a nemzetközi szervezetnek, a helyi és regionális önkormányzatnak, vagy a természetes személynek nyújtott kölcsönök kizárólag akkor képezhetik a biztosítástechnikai tartalékok fedezetét, ha a kölcsönvevő megfelelő biztosítékot – ingatlan-zálogjog, hitelintézet által vállalt garancia, biztosítás, vagy egyéb biztosítékok – tud felmutatni, kivételt képeznek ez alól a 136. § (2) bekezdés f) pontjában meghatározott kölcsönök,

c) a harmadik féllel szembeni követeléseket a viszontkövetelések levonása után lehet a biztosítástechnikai tartalékok fedezetére bevonni.

(2) A biztosító biztosítástechnikai tartalékának fedezetét nem képezheti jelzáloggal terhelt, továbbá olyan eszköz, amely felett a rendelkezési jog korlátozott.

(3)384 A biztosító biztosítástechnikai tartalékának fedezetét nem képezheti a befektetési alapok befektetési és hitelfelvételi szabályairól szóló rendelet szerinti származtatott ügyletekbe befektető befektetési alap által kibocsátott befektetési jegy.

136. § (1)385 A biztosítástechnikai tartalékok fedezetének a tagállamok területén kell elhelyezkednie, illetve

a) OECD vagy EGT tagállam,

b) OECD vagy EGT tagállam helyi vagy regionális önkormányzata,

c) OECD vagy EGT tagállamban székhellyel rendelkező gazdálkodó szervezet,

d) legalább egy tagállam tagságával működő nemzetközi szervezet

által kibocsátott eszközben kell lennie.

(2) A befektetési egységekhez kötött életbiztosítások tartalékát kivéve a biztosítástechnikai tartalékok fedezetére bevonható eszközök esetében a következő korlátok állnak fenn:

a) a 134. § a) pontjában felsoroltak közül az állam által nem garantált és egyéb biztosítékkal nem rendelkező eszközök a biztosítástechnikai tartalékok fedezetének legfeljebb 25 százalékát tehetik ki,

b) a 134. § c) pontjában felsorolt eszközök a biztosítástechnikai tartalékok fedezetének legfeljebb 35 százalékát tehetik ki,

c)386 a 134. § d) pontjában felsorolt eszközök a biztosítástechnikai tartalékok 35 százalékát tehetik ki, amennyiben az átruházható értékpapírokkal foglalkozó kollektív befektetési vállalkozásokra (ÁÉKBV) vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról szóló 2009. július 13-i 2009/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: 2009/65/EK irányelv) hatálya alá tartoznak, egyéb esetekben 30 százalék erejéig vehetők figyelembe.

d) a biztosító egy adott ingatlanának (telek, épület) értékét kizárólag az összes bruttó biztosítástechnikai tartalék 10 százalékáig veheti figyelembe fedezetként. E szabályt kell alkalmazni több egymáshoz közel eső olyan ingatlanra is, amelyek egy befektetésnek minősülnek,

e) a biztosító az összes bruttó biztosítástechnikai tartaléka 5 százalékáig fektethet be ugyanazon vállalkozás által kibocsátott részvénybe, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírba vagy egyéb pénz- és tőkepiaci eszközébe, ugyanazon vállalkozásnak nyújtott kölcsönbe, kivéve a valamely tagállamnak, valamely tagállam helyi, vagy regionális önkormányzatának, nemzetközi szervezetnek – amelynek egy vagy több tagállam tagja – nyújtott kölcsönt. E mérték legfeljebb az összes bruttó biztosítástechnikai tartalék 10 százalékáig növelhető, ha az értékpapírok, és a kölcsönök együttes összege sem haladja meg a bruttó biztosítástechnikai tartalék 40 százalékát,

f) a biztosító az összes bruttó biztosítástechnikai tartalék 5 százalékáig számíthat be fedezetként biztosítékkal nem fedezett kölcsönt, kivéve ha azt tagállami székhelyű hitelintézetnek, biztosítónak vagy befektetési vállalkozásnak nyújtja. Ez a mérték kölcsönügyletenként az összes bruttó biztosítástechnikai tartalék 1 százaléka,

g) a bruttó biztosítástechnikai tartalékok 3 százalékáig vonható fedezetbe a pénztári készpénzállomány,

h) a bruttó biztosítástechnikai tartalékok 10 százalékáig vehetők figyelembe azok a részvények, részesedések és kötvények, amelyek az elismert értékpapírpiacon nem kerültek bevezetésre,

i) a biztosító bruttó biztosítástechnikai tartalékainak 10 százalékáig fektethet be adott befektetési alap által kibocsátott befektetési jegyekbe vagy adott kollektív befektetési forma által kibocsátott kollektív befektetési értékpapírokba,

j)387 a biztosító bruttó biztosítástechnikai tartalékainak 5 százalékáig fektethet be különleges célú gazdasági eszközbe.

(3) A 134. § h) pontjában meghatározott eszközök kategóriáiban felsorolt eszközök együttesen a bruttó biztosítástechnikai tartalékok fedezetének legfeljebb 5 százalékát tehetik ki.

(4)388 A származtatott ügyletek nem nettósított, összesített, az eszközértékelési szabályzat szerint számított piaci értéke nem haladhatja meg a biztosító bruttó biztosítástechnikai tartalékainak fedezetét képező értékpapírok piaci értékének a tizenöt százalékát.

(5) A (2) bekezdésben meghatározott korlátozások nem vonatkoznak a legalább egy tagállam részvételével működő nemzetközi pénzügyi intézmény által kibocsátott eszközökre.

137. § (1) A zártvégű ingatlanalap által kibocsátott befektetési jegy és ingatlanbefektetéseket megtestesítő zártvégű kollektív befektetési értékpapír, valamint a nyíltvégű ingatlanalap által kibocsátott befektetési jegy és ingatlanbefektetéseket megtestesítő nyíltvégű kollektív befektetési értékpapír és ingatlan együttesen a matematikai tartalékok fedezetéül szolgáló pénzeszközök legfeljebb 20 százalékát tehetik ki.

(2)389 Az értékpapír-befektetési alap által kibocsátott befektetési jegy a matematikai tartalékok fedezetéül szolgáló pénzeszközök legfeljebb 30 százalékát teheti ki. Ha a biztosító a 2009/65/EK irányelv hatálya alá tartozó befektetési alap befektetési jegyét szerzi meg, az értékpapír-befektetési alapokra vonatkozóan a korlátozás a befektetett mértékkel, de legfeljebb 35 százalékra növekedhet.

(3)390 Hitelintézet által vállalt garanciával, biztosítással, jelzáloggal vagy egyéb biztosítékkal nem fedezett kötvény, vagy más hitelviszonyt megtestesítő értékpapír és kölcsön, valamint elismert értékpapírpiacra be nem vezetett részvény és kötvény együttesen a matematikai tartalékok fedezetéül szolgáló pénzeszközök legfeljebb 15 százalékát tehetik ki.

(4) A hitelintézeti betétek, illetve betételfogadásra jogosult intézménynél lévő betét a matematikai tartalékok fedezetéül szolgáló pénzeszközök legfeljebb 25 százalékát tehetik ki.

(5)391 A matematikai tartalék fedezetét képező eszközök piaci értékének legfeljebb 5 százalékát teheti ki a származtatott ügyletek nem nettósított, összesített, az eszközértékelési szabályzat szerint számított piaci értéke.

(6) Az (5) bekezdés és a 136. § (4) bekezdés szerinti korlátba nem számítandó bele:

a) az árfolyam- és kamatkockázat csökkentésére kötött származtatott ügylet;

b) a hitelintézettel állampapírra kötött repoügylet.

138. § (1) A derivatív eszközök értékelésénél az óvatosság elve szerint kell eljárni és ezen eszközök figyelembe veendők az alaptermék értékelésekor.

(2)392 A származtatott ügyletekre vonatkozóan a befektetési alapok befektetési és hitelfelvételi szabályairól szóló rendelet származtatott ügyletekre vonatkozó általános szabályokkal kapcsolatos rendelkezéseit kell alkalmazni úgy, hogy a befektetési alap alatt a biztosítót, a befektetési alap nettó eszközértéke helyett a biztosítástechnikai tartalékok fedezetét képező eszközöket, a kezelési szabályzat alatt a biztosító eszközértékelési szabályzatát kell érteni.

(3)393 A biztosító nem köthet olyan ügyletet, amely a befektetési alapok befektetési és hitelfelvételi szabályairól szóló rendelet származtatott ügyletekre vonatkozó általános szabályokkal kapcsolatban előírt nettósítási szabályainak alkalmazásával rövid nettó pozíciót eredményezne, kivéve az indexre szóló származtatott ügylet esetét, amely nettósítható az indexkosárban szereplő értékpapírokkal, feltéve, ha az értékpapírok összetétele legalább 80 százalékban fedi az indexkosár összetételét.

(4) A biztosítónak folyamatosan rendelkeznie kell a származtatott hosszú pozíciói összesített kötési árfolyama és a már befizetett változóletét különbsége száz százalékának megfelelő beszámítási értékű likvid eszközzel, a rendes üzletmenethez/működéshez szükséges likvid eszközökön felül. A beszámítási érték a látraszóló vagy legfeljebb harminc napra lekötött bankbetét esetén megegyezik a betét összegével; egyéb likvid eszköz esetén pedig a likvid eszköz piaci értéke nyolcvanöt százalékával.

139. § (1) A követelések értékelésekor az óvatosság elve szerint kell eljárni, figyelemmel a nem fizetés kockázatára. Különösen, az ingatlanokon kívüli tárgyi eszközök esetében csak az óvatosság elve alapján számított értékcsökkenéssel csökkentett érték fogadható el a biztosítástechnikai tartalékok fedezeteként.

(2) A biztosítástechnikai tartalékok fedezetére bevont valamennyi eszköz értékelésekor az óvatosság elvét alkalmazva kell eljárni, különös figyelemmel a nem realizálható bevételek kockázatára. A biztosítottakkal és a biztosításközvetítőkkel szembeni három hónapnál régebbi követelések nem vehetők figyelembe.

(3)394 Az elhatárolt szerzési költségek csak akkor vonhatók be a matematikai tartalékok fedezetére, ha azok a díjátvitel (meg nem szolgált díjak tartaléka) számításával összhangban vannak.

140. § (1) Azon eszközök esetében, amelyekre a 136. § (2)–(3) bekezdései és 137. § (1)–(6) bekezdései nem állítottak fel korlátokat, a következő alapelvek érvényesek:

a) a 132. § (2) bekezdésében leírtaknak megfelelően törekedni kell a befektetési portfólió kialakításakor minél több befektetési forma választására és a kockázatok megosztására, vagyis egyetlen befektetési kategória értéke sem lehet olyan mértékű, hogy az a biztosító függőségéhez vezetne,

b) azon befektetési kategóriáknál, ahol maga az eszköz vagy a kibocsátó kockázata magas, óvatos, alacsony mértékben kell megállapítani a fedezetre figyelembe vehető mértéket,

c) a 134. § f) pontja esetében a viszontbiztosítóval szembeni követelések meghatározása során figyelembe kell venni a viszontbiztosítás minősítését,

d) ha a biztosító egy leányvállalata a biztosító befektetéseit részben vagy egészben vagyonkezeli, akkor az ebben a §-ban foglaltakat kell alkalmazni a leányvállalat eszközeinek megítélésekor is. E szabályok alkalmazandók más leányvállalatokban való részesedések megítélésekor is,

e) az óvatosság elvére figyelemmel kell eljárni a nem likvid befektetési eszközök arányának meghatározásakor,

f) azok a hitelintézet által nyújtott kölcsönök, illetve e hitelintézetek által kibocsátott értékpapírok a biztosítástechnikai tartalékok befektetései fedezeteként beszámíthatók, amely hitelintézetek székhelye valamely tagállamban van, kizárólag e tagállam és/vagy helyi önkormányzata tulajdonában van, valamint tevékenysége a tagállam, a helyi önkormányzat és a velük kapcsolatban álló közüzemek, hivatalok kölcsönügyleteire terjed ki.

(2) A 136. § (2) bekezdés e) pontjában meghatározott 40 százalékos határt a Felügyelet engedélyével meg lehet emelni a jelzáloglevelek esetében, valamint abban az esetben, ha az adott értékpapírt kibocsátó hitelintézet székhelye valamely tagállamban van és törvény által garantált olyan állami felügyelet alatt áll, amelyet ezen értékpapírok tulajdonosainak védelme érdekében hoznak létre. Ezen értékpapírok kibocsátásából befolyt összegeket a törvény szerint kell befektetni úgy, hogy az értékpapírok teljes futamideje alatt az értékpapírban foglalt kötelezettségek teljesíthetőek legyenek, úgy, hogy ezen eszközök elsődlegesen a tőkerész, és annak kamatai kifizetését szolgálják.

(3) A 134. §-ban meghatározott befektetési eszközök közül a biztosító szabadon választhat a befektetési korlátok figyelembevételével.

(4) A Felügyelet a biztosító kérelmére – kivételes körülmények fennállása esetén – ideiglenes jelleggel, meghatározott mértékben engedélyezheti a 134. §-ban rögzített eszközkategóriáktól, valamint a 135–136. §-okban lefektetett korlátoktól való eltérést.

(5) Abban a kérdésben, hogy adott eszköz a törvényben megjelölt eszközkategóriák közül melyikbe tartozik, vitás esetben a Felügyelet határoz.

141. § (1)395 A befektetési egységekhez kötött életbiztosítások tartalékainak befektetésére nem vonatkoznak a 136. § (2)–(4) bekezdésében és a 137. § (1)–(6) bekezdésében, valamint a 140. § (1) bekezdésének a), b), d), e) és f) pontjában és a 140. § (2) és (3) bekezdésében foglalt előírások. A befektetési egységekhez kötött életbiztosítások tartalékait a biztosító fennálló kötelezettségeinek megfelelő szerkezetben köteles befektetni.

(2) Ha a befektetési egységekhez kötött életbiztosításokra vonatkozóan a biztosító tőke- vagy hozamgaranciát nyújt, úgy a garancia teljesítéséhez képzett további tartalékok esetében be kell tartani a 136. § (2)–(3) bekezdéseiben, a 137. § (1)–(6) bekezdéseiben, a 140. § (1) bekezdésének a), b), d), e), f) pontjaiban és a 140. § (2)–(3) bekezdéseiben foglalt előírásokat is.

142. § (1) Ha a biztosító hitelviszonyból származó kötelezettségeinek értéke meghaladja a jegyzett tőkéjének 5 százalékát, akkor annak főbb jellemzőit köteles a Felügyeletnek 2 munkanapon belül bejelenteni.

(2) A biztosító köteles a matematikai tartalékoknak, a függőkár tartalékoknak és a befektetési egységekhez kötött életbiztosítások tartalékának nagyságáról és azoknak befektetéséről év közben negyedévenként jelentést készíteni, és azt a tárgynegyedévet követő hónap 15. munkanapjáig, a 4. negyedévre vonatkozó jelentést pedig a tárgyévet követő év január 31-éig a Felügyelet részére megküldeni.

IV. Fejezet

A BIZTOSÍTÓ ESZKÖZEINEK NYILVÁNTARTÁSÁRA, KÖNYVVEZETÉSÉRE ÉS BESZÁMOLÓJÁRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK

Az eszközök nyilvántartása

143. § (1) A matematikai tartalékok és a befektetési egységekhez kötött életbiztosítások tartalékainak fedezetéül szolgáló eszközöket a biztosítónak a 134. §-ban foglalt csoportosítás szerint külön eszköznyilvántartásba kell vennie.

(2) A biztosító eszköznyilvántartásban feltüntetett eszközei értékének mindenkor el kell érnie a matematikai tartalékok és a befektetési egységekhez kötött életbiztosítások tartalékainak előírt nagyságát.

(3) A számviteli rendért felelős vezető köteles haladéktalanul értesíteni a biztosító első számú vezetőjét és a felügyelő bizottságot, ha a biztosító eszköznyilvántartásában feltüntetett eszközeinek értéke alacsonyabb a matematikai tartalékok előírt mértékénél.

(4) A biztosító első számú vezetője a (3) bekezdésben meghatározott esetben köteles haladéktalanul értesíteni a Felügyeletet.

(5) A biztosító köteles biztosításüzemi működését szolgáló ingatlanairól, illetve gazdasági társaságban való részesedéseiről külön nyilvántartást vezetni.

144. § (1) A biztosító köteles a befektetési egységekhez kötött életbiztosításaihoz kínált eszközalapokat alaponként külön-külön nyilvántartani, elkülönítve a biztosító egyéb tartalékainak fedezetétől, valamint a biztosító saját befektetéseit képező eszközöktől.

(2) Amennyiben a biztosító az eszközöket valamely eszközalapjából más eszközalapjába áthelyezi, a harmadik személyekkel kötött ügyletekre vonatkozó nyilvántartás szabályait kell alkalmazni.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott elkülönített nyilvántartáson belül – az egyes eszközalapok teljesítményének megítéléséhez – a biztosító köteles az egyes eszközalapokra nevesített alszámlákat nyitni és vezetni.

A biztosító könyvvezetése

145. § (1) A biztosító az üzleti tevékenységre vonatkozó nyilvántartásait – a számvitelre vonatkozó jogszabályok előírásai szerint – ellenőrzésre mindenkor alkalmas módon, magyar nyelven köteles vezetni.

(2)396

A biztosító éves beszámolója

146. § A biztosító éves beszámolókészítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságait a kormány rendeletben szabályozza.397

147. § (1)398 A biztosító köteles a közgyűlés által elfogadott – a könyvvizsgálói záradékot tartalmazó, a cégbíróságnál letétbe helyezettel egyező – éves beszámolót, az üzleti jelentést, a közgyűlés jegyzőkönyvét és a hozott határozatokat a mérleg fordulónapjától számított 150 napon belül a Felügyelet részére megküldeni.

(2)399 Ha a biztosító konszolidált éves beszámoló készítésére kötelezett, úgy azt az (1) bekezdés szerinti iratokat mellékelve, a mérleg fordulónapjától számított 180 napon belül kell a Felügyelet részére megküldeni.

(3) Az (1)–(2) bekezdésekben meghatározott okiratok valódiságát köteles aláírásával igazolni

a)400 a biztosító első számú vezetője,

b) a biztosító vezető biztosításmatematikusa (aktuáriusa),

c) a biztosító számviteli rendjéért felelős vezetője.

(4) A biztosító köteles évente pénzügyi beszámolót készíteni a külföldi biztosítóval kötött viszontbiztosításairól, ennek eredményéről, és ezt az éves beszámolóval együtt a Felügyeletnek megküldeni.

148. § A segítségnyújtási tevékenységet folytató biztosító éves beszámolójában és negyedéves jelentésében köteles ismertetni az általa vállalt segítségnyújtási szolgáltatások teljesítéséhez rendelkezésére álló pénzügyi és egyéb eszközöket.

A biztosító könyvvizsgálója

149. § (1) A biztosítónak – a 300 millió forint éves díjbevételt el nem érő biztosító egyesület kivételével – könyvvizsgálót kell választania.

(2) A biztosító könyvvizsgálói feladatok ellátására kizárólag olyan bejegyzett könyvvizsgálót választhat, aki

a) biztosítási és a 86. § (1) bekezdésének a)–b) pontjaiban meghatározott feltételeknek megfelelő aktuáriusi szakértelemmel és gyakorlattal rendelkezik, ez utóbbi hiánya esetén az e feltételnek megfelelő aktuáriust köteles foglalkoztatni;

b)401 nem áll a biztosító minősített befolyással rendelkező tulajdonosával munkaviszonyban, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban, vagy olyan könyvvizsgálói társasággal munkaviszonyban, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban, amelynek a tulajdonosa a biztosító minősített befolyással rendelkező tulajdonosa;

c) nem rendelkezik a biztosítóban sem közvetlen, sem közvetett tulajdonnal;

d)402 biztosítói minősítéssel rendelkezik.

(3) A biztosító természetes személy könyvvizsgálójának megbízatása legfeljebb 5 évig tarthat, és az nem hosszabbítható meg. A könyvvizsgálói társaság által alkalmazott vagy megbízott könyvvizsgáló legfeljebb 5 évig láthat el könyvvizsgálói feladatokat ugyanannál a biztosítónál.

(4) A könyvvizsgáló megbízatásának megszűnését követő két év eltelte után a könyvvizsgáló ismételten megválasztható. A könyvvizsgálói társaság által alkalmazott vagy megbízott könyvvizsgáló megbízatásának lejártát követő két év elteltével a könyvvizsgálói feladatokat ugyanannál a biztosítónál ismételten elláthatja.

(5) A biztosító által megbízott természetes személy könyvvizsgáló egyidejűleg legfeljebb 6 biztosítónál láthatja el a könyvvizsgálói feladatokat, és a biztosítótól származó jövedelme (bevétele) nem haladhatja meg éves jövedelmének (bevételének) 30 százalékát. Az egy tulajdonosi csoportba tartozó hitelintézetektől, pénzügyi vállalkozásoktól, befektetési vállalkozásoktól, befektetési alapkezelőtől, a tulajdonosi csoportba tartozó befektetési alapkezelő által kezelt befektetési alaptól, valamint biztosítótól származó összesített jövedelme (bevétele) nem haladhatja meg éves jövedelmének (bevételének) 60 százalékát.

(6) A biztosító által megbízott könyvvizsgáló társaságon belül a könyvvizsgáló egyidejűleg legfeljebb 6 biztosítónál láthatja el a könyvvizsgálói feladatokat, és a könyvvizsgáló társaság biztosítótól származó bevétele nem haladhatja meg éves nettó árbevételének 30 százalékát. A könyvvizsgáló társaságnak az egy tulajdonosi csoportba tartozó hitelintézetektől, pénzügyi vállalkozásoktól, befektetési vállalkozásoktól, befektetési alapkezelőtől, a tulajdonosi csoportba tartozó befektetési alapkezelő által kezelt befektetési alaptól, valamint biztosítótól származó összesített bevétele nem haladhatja meg éves nettó bevételének 50 százalékát.

150. §403

151. § (1) A könyvvizsgáló köteles a biztosító ügyvezetőjét haladéktalanul tájékoztatni, ha e törvény vagy a biztosítási tevékenységre vonatkozó jogszabályok megsértését észleli, így különösen, ha a biztosítástechnikai tartalékok mértéke vagy eszközfedezete nem kielégítő.

(2) A könyvvizsgáló köteles vizsgálatának eredményéről a biztosítóval egyidejűleg a Felügyeletet haladéktalanul írásban tájékoztatni, ha olyan tényeket állapított meg, amelyek alapján

a) a korlátozott vagy elutasító könyvvizsgálói záradék, illetve záradék megadásának elutasítása válhat szükségessé,

b) bűncselekmény elkövetésére vagy a biztosító belső szabályzatának súlyos megsértésére, illetve az előzőekben említettek súlyos veszélyére utaló körülményeket észlel,

c) a biztosítási tevékenység engedélyezésére vagy a biztosító működésére vonatkozó jogszabályi előírások súlyos megsértésére utaló körülményeket észlel,

d) a biztosító kötelezettségeinek folyamatos teljesítését, a rábízott vagyoni értékek megőrzését nem látja biztosítottnak,

e) a biztosító belső ellenőrzési rendszereinek súlyos hiányosságát vagy elégtelenségét állapítja meg,

f) jelentős véleménykülönbség alakul ki közte és a biztosító ügyvezetője között a biztosító fizetőképességét, jövedelmét, adatszolgáltatását vagy könyvvezetését érintő, a biztosító működését lényegesen érintő kérdésekben.

(3) Az ügyvezető köteles az (1) bekezdésben meghatározottakról a Felügyeletet haladéktalanul tájékoztatni.

(4) Az (1)–(2) bekezdésekben foglaltakon túl a könyvvizsgáló

a) a Felügyelet kérésére köteles tájékoztatást adni,

b) kérésére a Felügyelet köteles konzultációt tartani.

(5) A könyvvizsgálónak a biztosító éves beszámolójának vizsgálata mellett az alábbiakat is vizsgálnia kell:

a) a szavatoló tőkére, a tőkeszükségletre vonatkozó szabályok betartását, a szavatoló tőke számítások helyességét;

b) az eredményes, megbízható és független tulajdonlásra, illetőleg a prudens működésre vonatkozó jogszabályok és felügyeleti határozatok betartását;

c) a 65. § b) pontjában előírt folyamatos nyilvántartási, adatfeldolgozási és adatszolgáltatási rendszer megfelelőségét;

d) az ellenőrzési rendszerek megfelelő működését.

(6)404 A könyvvizsgáló az (5), valamint a (7) és (8) bekezdésekben foglaltakra vonatkozó megállapításait külön kiegészítő jelentésben rögzíti, és ezt az igazgatóságnak, az ügyvezetőnek, a felügyelő bizottság elnökének, valamint a Felügyeletnek a tárgyévet követő évben az auditálás befejezésével, de legkésőbb május 31-éig megküldi.

(7) A biztosító könyvvizsgálója a (6) bekezdésben előírt kiegészítő jelentésében köteles arra is kitérni, hogy a biztosítástechnikai tartalékok mértéke elégséges-e, és eszközfedezete megfelel-e az e törvényben foglaltaknak.

(8) A biztosító könyvvizsgálója köteles a (6) bekezdésben előírt kiegészítő jelentésében a biztosító biztosítástechnikai tartalékait tartalékfajtánként és ágazatonként elkülönítetten írásban értékelni, és a részletes értékelést a biztosítónak átadni.

(9) A biztosító köteles könyvvizsgálójának lemondásáról, illetve a vele kötött szerződés megszűnéséről a Felügyeletet 2 munkanapon belül tájékoztatni, és 2 hónapon belül új könyvvizsgálót választani. A könyvvizsgáló megbízásának lejártáról a Felügyeletet a lejárat napját megelőzően 2 hónappal kell tájékoztatni.

(10)405 Ha a könyvvizsgáló az e törvényben előírt kötelezettségének nem tesz eleget, a Felügyelet jogosult arra, hogy a biztosítót más, a 149. § (2) bekezdésében meghatározott követelményeknek megfelelő könyvvizsgáló választására kötelezze. Ha a Felügyelet a 195. § (1) bekezdésének f) pontja alapján, felügyeleti intézkedés alkalmazásakor a biztosító könyvvizsgálójának felmentését kezdeményezi, jogosult a könyvvizsgáló biztosítói minősítésének visszavonását kezdeményezni.

152. § (1) A biztosító köteles a könyvvizsgálóval kötött azon szerződést, amely alapján a könyvvizsgáló az éves beszámoló könyvvizsgálatára köteles, és valamennyi, a könyvvizsgáló által az éves beszámolóval kapcsolatban készített jelentést a Felügyelet számára megküldeni.

(2) A Felügyelet jogosult a könyvvizsgáló jelentésének alapján a biztosító igazgatóságánál kezdeményezni, hogy a helytelen adatokat tartalmazó beszámolót vizsgáltassa felül, helyesbítse, gondoskodjon a helyesbített adatok könyvvizsgálóval történő hitelesítéséről.

(3) Ha az éves beszámoló jóváhagyását követően jutott a Felügyelet tudomására, hogy az éves beszámoló lényeges hibát tartalmaz, a Felügyelet kötelezheti a biztosító igazgatóságát az adatok módosítására, és a könyvvizsgálóval való felülvizsgálatára. A módosított, és a könyvvizsgáló által felülvizsgált adatot a közgyűlés elé történő beterjesztése előtt a biztosító köteles a Felügyeletnek bemutatni, és a közgyűlés által jóváhagyott beszámolót ismételten közzétenni.

Audit bizottságra vonatkozó eltérő szabályok406

152/A. §407 (1)408 A közérdeklődésre számot tartó biztosítónál – a nyilvános részvénytársasági formában működő biztosító kivételével – legalább háromtagú audit bizottságot kell létrehozni, amelynek tagjait az igazgatóság, vagy ahol felügyelőbizottság működik, a felügyelőbizottság tagjai közül választja a legfőbb szerv.

(2) Az audit bizottság legalább egy tagjának függetlennek kell lennie és számviteli és/vagy könyvvizsgálói szakképzettséggel kell rendelkeznie.

(3)409 Az audit bizottság ellátja a Ptk. 3:291. § (1) bekezdésében foglalt feladatokat.

(4)410 Függetlennek minősül az audit bizottság tagja, ha a biztosítóval az igazgatósági, felügyelőbizottsági tagságán kívül más jogviszonyban nem áll, és a tagságért járó díjazáson felül a biztosítótól más javadalmazásban nem részesül, továbbá nem közeli hozzátartozója a biztosító vezető állású személyének vagy egyéb vezetőjének.

(5) Az (1)–(3) bekezdésben foglaltakat nem kell alkalmazni, ha a biztosító rendelkezik olyan testülettel, amely megfelel az (1)–(2) bekezdésben foglalt feltételeknek, és a testület ellátja a (3) bekezdésében foglalt feladatokat.

(6) Az (5) bekezdésben meghatározott esetben a biztosító a saját honlapján nyilvánosságra hozza, hogy melyik testület látja el a (3) bekezdésben foglaltakat, továbbá a testület összetételét.

152/B. §411 (1) A nyilvános részvénytársasági formában működő biztosítónak a Ptk. 3:291. §-a szerinti audit bizottságot kell létrehoznia és működtetnie.

(2) A nyilvános részvénytársasági formában működő biztosítónak nem kell az (1) bekezdésben foglaltakat alkalmazni, ha a nyilvános részvénytársasági formában működő biztosító rendelkezik olyan testülettel, amely megfelel a Ptk. 3:291. §-ában meghatározott feltételeknek, és a testület ellátja a Ptk. 3:291. § (1) bekezdésében foglaltakat.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott esetben a nyilvános részvénytársasági formában működő biztosító a saját honlapján nyilvánosságra hozza, hogy melyik testület látja el a Ptk. 3:291. § (1) bekezdésében foglaltakat, továbbá a testület összetételét.

HETEDIK RÉSZ

AZ ÜGYFÉLFORGALOMMAL KAPCSOLATOS SZABÁLYOK

A biztosítási titok

153. §412 Biztosítási titok minden olyan – minősített adatot nem tartalmazó –, a biztosító, a viszontbiztosító, a biztosításközvetítő, a biztosítási szaktanácsadó rendelkezésére álló adat, amely a biztosító, a viszontbiztosító, a biztosításközvetítő, a biztosítási szaktanácsadó egyes ügyfeleinek (ideértve a károsultat is) személyi körülményeire, vagyoni helyzetére, illetve gazdálkodására vagy a biztosítóval, illetve a viszontbiztosítóval kötött szerződéseire vonatkozik.

154. § Az ügyfél egészségi állapotával összefüggő adatokat a biztosító a 155. § (1) bekezdésében meghatározott célokból, az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről szóló 1997. évi XLVII. törvény rendelkezései szerint, kizárólag az érintett írásbeli hozzájárulásával kezelheti.

155. § (1)413 A biztosító, a biztosításközvetítő és a biztosítási szaktanácsadó ügyfeleinek azon biztosítási titkait jogosult kezelni, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megkötéséhez, módosításához, állományban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy az e törvény által meghatározott egyéb cél lehet.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott céltól eltérő célból végzett adatkezelést a biztosító, a biztosításközvetítő és a biztosítási szaktanácsadó csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére nem nyújtható előny.

(3) A biztosítási titok tekintetében, időbeli korlátozás nélkül – ha törvény másként nem rendelkezik – titoktartási kötelezettség terheli a biztosító, a független biztosításközvetítő, a biztosítási szaktanácsadó tulajdonosait, vezetőit, alkalmazottait és mindazokat, akik ahhoz a biztosítóval kapcsolatos tevékenységük során bármilyen módon hozzájutottak.

156. § Biztosítási titok csak akkor adható ki harmadik személynek, ha

a) a biztosító, a biztosításközvetítő és a biztosítási szaktanácsadó ügyfele vagy annak törvényes képviselője a kiszolgáltatható biztosítási titokkört pontosan megjelölve, erre vonatkozóan írásban felmentést ad,

b) e törvény alapján a titoktartási kötelezettség nem áll fenn.

157. § (1)414 A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn

a) a feladatkörében eljáró Felügyelettel,

b)415 a folyamatban lévő büntetőeljárás keretében eljáró nyomozó hatósággal és ügyészséggel, továbbá az általuk kirendelt szakértővel,

c)416 büntetőügyben, polgári ügyben, valamint a csődeljárás, illetve a felszámolási eljárás ügyében eljáró bírósággal, a bíróság által kirendelt szakértővel, továbbá a végrehajtási ügyben eljáró önálló bírósági végrehajtóval,

d)417 a hagyatéki ügyben eljáró közjegyzővel, továbbá az általa kirendelt szakértővel,

e) a (2) bekezdésben foglalt esetekben az adóhatósággal,

f) a feladatkörében eljáró nemzetbiztonsági szolgálattal,

g)418 a feladatkörében eljáró Gazdasági Versenyhivatallal,

h) a feladatkörében eljáró gyámhatósággal,

i) az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 108. § (2) bekezdésében foglalt egészségügyi hatósággal,

j) a külön törvényben meghatározott feltételek megléte esetén a titkosszolgálati eszközök alkalmazására, titkos információgyűjtésre felhatalmazott szervvel,

k) a viszontbiztosítóval, valamint közös kockázatvállalás (együttbiztosítás) esetén a kockázatvállaló biztosítókkal,

l) az e törvényben szabályozott adattovábbítások során átadott adatok tekintetében a kötvénynyilvántartást vezető kötvénynyilvántartó szervvel,

m) az állományátruházás keretében átadásra kerülő biztosítási szerződési állomány tekintetében az átvevő biztosítóval,

n) a kárrendezéshez és a megtérítési igény érvényesítéséhez szükséges adatok tekintetében, továbbá ezek egymásközti átadásával kapcsolatban a Kártalanítási Számlát, illetve a Kártalanítási Alapot kezelő szervezettel, a Nemzeti Irodával, a levelezővel, az Információs Központtal, a Kártalanítási Szervezettel, a kárrendezési megbízottal és a kárképviselővel, illetve a károkozóval, amennyiben az önrendelkezési jogával élve a közúti közlekedési balesetével kapcsolatos kárrendezés kárfelvételi jegyzőkönyvéből a balesetben érintett másik jármű javítási adataihoz kíván hozzáférni,

o) a kiszervezett tevékenység végzéséhez szükséges adatok tekintetében a kiszervezett tevékenységet végzővel,

p) fióktelep esetében – ha a magyar jogszabályok által támasztott követelményeket kielégítő adatkezelés feltételei minden egyes adatra nézve teljesülnek, valamint a harmadik országbeli biztosító székhelye szerinti állam rendelkezik a magyar jogszabályok által támasztott követelményeket kielégítő adatvédelmi jogszabállyal – a harmadik országbeli biztosítóval, biztosításközvetítővel, szaktanácsadóval,

q)419 a feladatkörében eljáró alapvető jogok biztosával,

r) a feladatkörében eljáró Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósággal,

s) a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a káresetek igazolásának részletes szabályairól szóló rendeletben meghatározott kártörténeti adatra és bonus-malus besorolásra nézve a rendeletben szabályozott esetekben a biztosítóval,

t)420 a természetes személyek adósságrendezési eljárásában eljáró Családi Csődvédelmi Szolgálattal, családi vagyonfelügyelővel, bírósággal

szemben, ha az a)–j), n), s) és t) pontban megjelölt szerv vagy személy írásbeli megkereséssel fordul hozzá, amely tartalmazza az ügyfél nevét vagy a biztosítási szerződés megjelölését, a kért adatok fajtáját, az adatkérés célját és jogalapját, azzal, hogy a k)–m) és p)–r) pontban megjelölt szerv vagy személy kizárólag a kért adatok fajtáját, az adatkérés célját és jogalapját köteles megjelölni. A cél és a jogalap igazolásának minősül az adat megismerésére jogosító jogszabályi rendelkezés megjelölése is.

(2) Az (1) bekezdés e) pontja alapján a biztosítási titok megtartásának kötelezettsége abban az esetben nem áll fenn, ha adóügyben, az adóhatóság felhívására a biztosítót törvényben meghatározott körben nyilatkozattételi kötelezettség, illetve, ha biztosítási szerződésből eredő adókötelezettség alá eső kifizetésről törvényben meghatározott adatszolgáltatási kötelezettség terheli.

(2a)421 Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét a biztosító által az adóhatóság felé történő adatszolgáltatás a Magyarország Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között a nemzetközi adóügyi megfelelés előmozdításáról és a FATCA szabályozás végrehajtásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről, valamint az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2014. évi XIX. törvény (a továbbiakban: FATCA-törvény) alapján az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény (a továbbiakban: Aktv.) 43/B–43/C. §-ában foglalt kötelezettség teljesítéséhez.

(3) A biztosító, a biztosításközvetítő és a biztosítási szaktanácsadó az (1) és (5) bekezdésekben, a 156. §-ban, a 158. §-ban és a 159. §-ban meghatározott esetekben és szervezetek felé az ügyfelek személyes adatait továbbíthatja.

(4) A biztosítási titoktartási kötelezettség az eljárás keretén kívül a (1) bekezdésben meghatározott szervek alkalmazottaira is kiterjed.

(5)422 A biztosító, a biztosításközvetítő és a biztosítási szaktanácsadó a nyomozó hatóság, a nemzetbiztonsági szolgálat és az ügyészség írásbeli megkeresésére akkor is köteles haladéktalanul tájékoztatást adni, ha adat merül fel arra, hogy a biztosítási ügylet

a) a 2013. június 30-ig hatályban volt 1978. évi IV. törvényben foglaltak szerinti kábítószerrel visszaéléssel, új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel, terrorcselekménnyel, robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaéléssel, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaéléssel, pénzmosással, bűnszövetségben vagy bűnszervezetben elkövetett bűncselekménnyel,

b) a Btk. szerinti kábítószer-kereskedelemmel, kábítószer birtoklásával, kóros szenvedélykeltéssel vagy kábítószer készítésének elősegítésével, új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel, terrorcselekménnyel, terrorcselekmény feljelentésének elmulasztásával, terrorizmus finanszírozásával, robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaéléssel, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaéléssel, pénzmosással, bűnszövetségben vagy bűnszervezetben elkövetett bűncselekménnyel

van összefüggésben.

(6) A biztosító, a biztosításközvetítő és a biztosítási szaktanácsadó a nyomozó hatóságot a ,,halaszthatatlan intézkedés'' jelzéssel ellátott, külön jogszabályban előírt ügyészi jóváhagyást nélkülöző megkeresésére is köteles tájékoztatni az általa kezelt, az adott üggyel összefüggő, biztosítási titoknak minősülő adatokról.

(7)423 A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn abban az esetben, ha a biztosító, biztosításközvetítő és a biztosítási szaktanácsadó az Európai Unió által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról szóló törvényben meghatározott bejelentési kötelezettségének tesz eleget.

(8)424 Nem jelenti a biztosítási titok és az üzleti titok sérelmét a felügyeleti ellenőrzési eljárás során az összevont alapú felügyelet esetében a csoportvizsgálati jelentésnek a pénzügyi csoport irányító tagja részére történő átadása.

157/A. §425 A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn abban az esetben, ha

a) a magyar bűnüldöző szerv – nemzetközi kötelezettségvállalás alapján külföldi bűnüldöző szerv írásbeli megkeresésének teljesítése céljából – írásban kér biztosítási titoknak minősülő adatot a biztosítótól.

b) a pénzügyi információs egységként működő hatóság a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvényben meghatározott feladatkörében eljárva vagy külföldi pénzügyi információs egység írásbeli megkeresésének teljesítése céljából írásban kér biztosítási titoknak minősülő adatot a biztosítótól.

158. § (1)426 Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét a biztosító által a harmadik országbeli biztosítóhoz vagy harmadik országbeli adatfeldolgozó szervezethez (harmadik országbeli adatkezelő) történő adattovábbítás abban az esetben:

a) ha a biztosító ügyfele (adatalany) ahhoz írásban hozzájárult, vagy

b) ha – az adatalany hozzájárulásának hiányában – az adattovábbításnak törvényben meghatározott adatköre, célja és jogalapja van, és a harmadik országban a személyes adatok védelmének megfelelő szintje az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 8. § (2) bekezdésében meghatározott bármely módon biztosított.

(2)427 A biztosítási titoknak minősülő adatoknak másik tagállamba történő továbbítása esetén a belföldre történő adattovábbításra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.

159. § (1) Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét

a) az olyan összesített adatok szolgáltatása, amelyből az egyes ügyfelek személye vagy üzleti adata nem állapítható meg,

b) fióktelep esetében a külföldi székhelyű vállalkozás székhelye (főirodája) szerinti felügyeleti hatóság számára a felügyeleti tevékenységhez szükséges adattovábbítás, ha az megfelel a külföldi és a magyar felügyeleti hatóság közötti megállapodásban foglaltaknak,

c)428 a jogalkotás megalapozása és a hatásvizsgálatok elvégzése céljából a miniszter részére személyes adatnak nem minősülő adatok átadása,

d)429 e törvény Nyolcadik részének III. és III/A. fejezetében, a pénzügyi konglomerátumok kiegészítő felügyeletéről szóló törvényben foglalt rendelkezések teljesítése érdekében történő adatátadás.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott adatok átadását a biztosító a biztosítási titok védelmére hivatkozva nem tagadhatja meg.

160. § (1) Az adattovábbítási nyilvántartásban szereplő személyes adatokat az adattovábbítástól számított 5 év elteltével, a 154. § alá eső adatok vagy az adatvédelmi törvény szerint különleges adatnak minősülő adatok továbbítása esetén 20 év elteltével törölni kell.

(2) A biztosító az érintett személyt nem tájékoztathatja a 157. § (1) bekezdés b), f) és j) pontjai, illetve a 157. § (5) bekezdése alapján végzett adattovábbításokról.

(3) A biztosító, a biztosításközvetítő és a biztosítási szaktanácsadó a személyes adatokat a biztosítási, illetve a megbízási jogviszony fennállásának idején, valamint azon időtartam alatt kezelheti, ameddig a biztosítási, illetve a megbízási jogviszonnyal kapcsolatban igény érvényesíthető.

161. § (1) A biztosító a létre nem jött biztosítási szerződéssel kapcsolatos személyes adatokat kezelhet, ameddig a szerződés létrejöttének meghiúsulásával kapcsolatban igény érvényesíthető.

(2) A biztosító, a biztosításközvetítő és a biztosítási szaktanácsadó köteles törölni minden olyan, ügyfeleivel, volt ügyfeleivel vagy létre nem jött szerződéssel kapcsolatos személyes adatot, amelynek kezelése esetében az adatkezelési cél megszűnt vagy amelynek kezeléséhez az érintett hozzájárulása nem áll rendelkezésre, illetve amelynek kezeléséhez nincs törvényi jogalap.

(3) E törvény alkalmazásában az elhunyt személyhez kapcsolódó adatok kezelésére a személyes adatok kezelésére vonatkozó jogszabályi rendelkezések az irányadók.

(4) Az elhunyt személlyel kapcsolatba hozható adatok tekintetében az érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szerződésben nevesített jogosult is gyakorolhatja.

A veszélyközösség védelme céljából történő adatátadás430

161/A. §431 (1) A biztosító (e § alkalmazásában: megkereső biztosító) – a veszélyközösség érdekeinek a megóvása érdekében – a jogszabályokban foglalt vagy a szerződésben vállalt kötelezettségének teljesítése során a szolgáltatások jogszabályoknak és szerződésnek megfelelő teljesítése, a biztosítási szerződésekkel kapcsolatos visszaélések megakadályozása céljából megkereséssel fordulhat más biztosítóhoz (e § alkalmazásában: megkeresett biztosító) az e biztosító által – a 155. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint, a biztosítási termék sajátosságainak a figyelembevételével – kezelt és a (3)–(6) bekezdésben meghatározott adatok vonatkozásában, feltéve, ha a megkereső biztosító erre vonatkozó jogosultsága a biztosítási szerződésben rögzítésre került.

(2) A megkeresett biztosító a jogszabályoknak megfelelő megkeresés szerinti adatokat a megkeresésben meghatározott megfelelő határidőben, ennek hiányában a megkeresés kézhezvételétől számított tizenöt napon belül köteles átadni a megkereső biztosítónak.

(3) A megkereső biztosító az 1. számú melléklet A) rész 1. és 2. pontjában, továbbá a 2. számú mellékletben meghatározott ágazatokhoz tartozó szerződés teljesítésével kapcsolatban az alábbi adatokat kérheti:

a) a szerződő, a biztosított, a kedvezményezett személy azonosító adatait;

b) a biztosított személy adatfelvételkori, a szerződéses kockázattal kapcsolatos egészségi állapotára vonatkozó adatokat;

c) az a) pontban meghatározott személyt érintő korábbi – az e bekezdésben meghatározott ágazathoz tartozó szerződéssel kapcsolatos – biztosítási eseményekre vonatkozó adatokat;

d) a megkeresett biztosítónál megkötött szerződés megkötésével kapcsolatban felmerült kockázat felméréséhez szükséges adatokat; és

e) a megkeresett biztosítónál megkötött szerződés alapján teljesítendő szolgáltatások jogalapjának vizsgálatához szükséges adatokat.

(4) A megkereső biztosító az 1. számú melléklet A) rész 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 14., 15., 16., 17. és 18. pontjában meghatározott ágazatokhoz tartozó szerződés teljesítésével kapcsolatban az alábbi adatokat kérheti:

a) a szerződő, a biztosított, a kedvezményezett és a károsult személy azonosító adatait;

b) a biztosított vagyontárgyak, követelések vagy vagyoni jogok beazonosításához szükséges adatokat;

c) a b) pontban meghatározott vagyontárgyakat, követeléseket vagy vagyoni jogokat érintően bekövetkezett biztosítási eseményekre vonatkozó adatokat;

d) a megkeresett biztosítónál megkötött szerződés megkötésével kapcsolatban felmerült kockázat felméréséhez szükséges adatokat; és

e) a megkeresett biztosítónál megkötött szerződés alapján teljesítendő szolgáltatások jogalapjának vizsgálatához szükséges adatokat.

(5) A megkereső biztosító az 1. számú melléklet A) rész 10., 11., 12., és 13. pontjában meghatározott ágazatokhoz tartozó szerződés teljesítésével kapcsolatban a károsult személy előzetes hozzájárulása esetén az alábbi adatokat kérheti:

a) a (4) bekezdés a)–e) pontjában meghatározott adatokat;

b) a személyi sérülés miatt kárigényt vagy személyiségi jogsérelem miatt sérelemdíj iránti igényt érvényesítő személy adatfelvételkori, a szerződéses kockázattal kapcsolatos egészségi állapotára vonatkozó adatokat; és

c) a károsodott vagyontárgy vagy a személyi sérülés miatt kárigényt, vagy személyiségi jogsérelem miatt sérelemdíj iránti igényt érvényesítő személyt érintő korábbi – az e bekezdésben meghatározott ágazathoz tartozó szerződéssel kapcsolatos – biztosítási eseményekre vonatkozó adatokat.

(6) A megkereső biztosító az 1. számú melléklet A) rész 3. és 10. pontjában meghatározott ágazatokhoz tartozó szerződés teljesítésével kapcsolatosan a jármű járműazonosító adatai (rendszáma, alvázszáma) alapján – az 1. számú melléklet A) rész 10. pontjában meghatározott ágazathoz tartozó károk esetén a károsult előzetes hozzájárulása nélkül is – jogosult az alábbi adatokat kérni:

a) az adott járművet érintően bekövetkezett biztosítási eseményekre vonatkozó adatokat, így különösen a káresemény időpontjára, jogalapjára, a jármű sérüléseire és az azokkal kapcsolatos károk megtérítésére vonatkozó adatokat, ideértve a megkereső biztosító által megjelölt gépjárműben bekövetkezett, de nem gépjármű által okozott károk adatait is,

b) az adott járművet érintően a biztosító által elvégzett kárfelvétel tényeire, a kár összegére vonatkozó információkat.

(7) Az (1) bekezdésben meghatározott megkeresésnek tartalmaznia kell az ott meghatározott személy, vagyontárgy vagy vagyoni jog azonosításához szükséges adatokat, a kért adatok fajtáját, valamint az adatkérés céljának megjelölését. A megkeresés és annak teljesítése nem minősül a biztosítási titok megsértésének. A megkereső biztosító felelős az (1) bekezdésben meghatározott megkeresési jogosultság tényének fennállásáért.

(8) A megkereső biztosító a megkeresés eredményeként tudomására jutott adatot a kézhezvételt követő kilencven napig kezelheti.

(9) Ha a megkeresés eredményeként a megkereső biztosító tudomására jutott adat e biztosító jogos érdekeinek az érvényesítéséhez szükséges, az adatkezelés (8) bekezdésben meghatározott időtartama meghosszabbodik az igény érvényesítésével kapcsolatban indult eljárás befejezéséig.

(10) Ha a megkeresés eredményeként a megkereső biztosító tudomására jutott adat e biztosító jogos érdekeinek az érvényesítéséhez szükséges, és az igény érvényesítésével kapcsolatban az eljárás megindítására az adat megismerését követő egy évig nem kerül sor, az adat a megismerést követő egy évig kezelhető.

(11) A megkereső biztosító az (1) bekezdésben meghatározott megkeresés és a megkeresés teljesítésének tényéről, továbbá az abban szereplő adatok köréről a megkereséssel érintett ügyfelet a biztosítási időszak alatt legalább egyszer értesíti.

(12) Ha az ügyfél az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényben szabályozott módon az adatairól tájékoztatást kér és a megkereső biztosító – a (8)–(10) bekezdésben meghatározottakra tekintettel – már nem kezeli a kérelemmel érintett adatokat, akkor ennek a tényéről kell tájékoztatni a kérelmezőt.

(13) A megkereső biztosító a megkeresés eredményeként kapott adatokat biztosított érdekre nem vonatkozó, tudomására jutott, illetve általa kezelt egyéb adatokkal az (1) bekezdésben meghatározottól eltérő célból nem kapcsolhatja össze.

(14) A megkeresésben megjelölt adatok teljesítésének a helyességéért és pontosságáért a megkeresett biztosító a felelős.

161/B. §432 (1) A biztosítók – az 1. számú melléklet A) rész 3., 4., 5. és 6. pontjában meghatározott ágazatokhoz tartozó szerződésekkel kapcsolatban – a biztosítási szerződés vonatkozásában – a veszélyközösség érdekeinek a megóvása érdekében – a szolgáltatások jogszabályoknak és szerződésnek megfelelő teljesítése, a biztosítási szerződésekkel kapcsolatos visszaélések kiszűrése céljából közös adatbázist (a továbbiakban: Adatbázis) hozhatnak létre, amely tartalmazza

a) a szerződő személy azonosító adatait;

b) a biztosított vagyontárgy azonosító adatait;

c) az a) és b) pontokban meghatározott szerződőt vagy vagyontárgyat érintő korábbi biztosítási eseményekre vonatkozó adatokat; és

d) a biztosító megnevezését és a biztosítást igazoló okirat számát.

(2) A biztosító az (1) bekezdésben meghatározott adatokat az adat keletkezését követő harminc napon belül továbbítja az Adatbázisba.

(3) A biztosító – a veszélyközösség érdekeinek a megóvása érdekében – a jogszabályokban foglalt vagy a szerződésben vállalt kötelezettségének teljesítése során a szolgáltatások jogszabályoknak és szerződésnek megfelelő teljesítése és a visszaélések megakadályozása céljából az Adatbázisból adatot igényelhet.

(4) Az Adatbázis kezelője a jogszabályoknak megfelelő igénylés szerinti adatokat nyolc napon belül köteles átadni az igénylő biztosítónak.

(5) Nem áll fenn a biztosító titoktartási kötelezettsége az Adatbázis irányában, az Adatbázisba való adatátadás vonatkozásában, továbbá az Adatbázis kezelőjét terhelő biztosítási titok megtartására vonatkozó kötelezettsége a biztosító vonatkozásában, amely a jogszabálynak megfelelő igényléssel fordul hozzá.

(6) Az Adatbázis kezelőjének az Adatbázisban kezelt adatokra vonatkozó titoktartási kötelezettségére, továbbá a kezelt adatokra vonatkozó igénylések teljesítésére nézve a biztosítási titokra vonatkozó szabályok megfelelően alkalmazandóak.

(7) Az Adatbázis kezelője – amennyiben a megkeresés érdemi megválaszolása a kért adatok hiányában nem lehetséges – a hozzá intézett, a 157. § (1) bekezdés b), f), q) és r) pontjában, illetve a (3) bekezdésben foglaltaknak megfelelő igényléseket köteles továbbítani a megkereséssel érintett biztosítási ágazatok művelésére tevékenységi engedéllyel rendelkező biztosítók számára. Az Adatbázis kezelője az igénylés továbbításáról az igénylőt egyidejűleg köteles tájékoztatni.

(8) Az igénylő biztosító az igénylés eredményeként kapott adatokat a biztosítandó vagy biztosított érdekre nem vonatkozó, tudomására jutott, illetve általa kezelt egyéb adatokkal a (3) bekezdésben meghatározottól eltérő célból nem kapcsolhatja össze.

(9) Az Adatbázisban továbbított adatok helyességéért és pontosságáért az azt továbbító biztosító felelős.

(10) Az (1) bekezdésben meghatározott adatok a (11) bekezdésben meghatározott kivétellel a nyilvántartásba vételt követő öt évig kezelhetők.

(11) Biztosítási szerződés létrejötte esetén az (1) bekezdésben meghatározott adatok a szerződés fennállása alatt, a szerződésből származó igények elévüléséig kezelhetők az (1) bekezdésben meghatározott nyilvántartásban. A szerződés megszűnésének és a szerződésből származó igények elévülésének tényéről a biztosító tájékoztatja az Adatbázis kezelőjét.

(12) Az Adatbázisból adatot igénylő biztosító az adatigénylés eredményeként tudomására jutott adatot a kézhezvételt követő kilencven napig kezelheti.

(13) Ha az igénylés eredményeként az igénylő biztosító tudomására jutott adat e biztosító jogos érdekeinek az érvényesítéséhez szükséges, az adatkezelés (12) bekezdésben meghatározott időtartama meghosszabbodik az igény érvényesítésével kapcsolatban indult eljárás jogerős befejezéséig.

(14) Ha az igénylés eredményeként az igénylő biztosító tudomására jutott adat e biztosító jogos érdekeinek az érvényesítéséhez szükséges és az igény érvényesítésével kapcsolatban az eljárás megindítására az adat megismerését követő egy évig nem kerül sor, az adat a megismerést követő egy évig kezelhető.

(15) Az Adatbázisból adatot igénylő biztosító az adatigénylés eredményeként tudomására jutott adatot csak az (1) bekezdésben meghatározott célból kezelheti.

(16) Az igénylő biztosító a (3) bekezdésben meghatározott igénylésről, az abban szereplő adatokról, továbbá az igénylés teljesítéséről az ügyfelet a biztosítási időszak alatt legalább egyszer értesíti, továbbá az ügyfél kérelmére az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényben szabályozott módon tájékoztatja.

161/C. §433 (1) A 161/B. § (1) bekezdésében meghatározott Adatbázist a biztosítók abban az esetben hozhatják létre, ha a 161/B. § (1) bekezdésében meghatározott biztosítási ágazatokat művelő biztosítók megállapodást megelőző piaci részesedés szerint számított kétharmada megállapodik az adatbázis létrehozásáról, a működésében történő részvétel feltételeiről és az Adatbázis fenntartásával kapcsolatos költségek fedezetéről.

(2) Az adatbázis létrehozásának további feltétele, hogy az Adatbázisba adatot szolgáltató biztosítók az Adatbázisba továbbított adatok továbbításának és lekérdezésének lehetőségét az érintett szerződések feltételeiben meghatározzák.

A biztosító, a biztosításközvetítő
és a szaktanácsadó üzleti titka

162. § A biztosító, a biztosításközvetítő és a szaktanácsadó, valamint ezek tulajdonosa, a biztosítóban, a biztosításközvetítői, illetve a szaktanácsadói vállalkozásban részesedést szerezni kívánó személy, a vezető állású személy, valamint a biztosító, biztosításközvetítő és szaktanácsadó alkalmazottja köteles a biztosító, biztosításközvetítő, illetve szaktanácsadó működésével kapcsolatban tudomására jutott üzleti titkot – időbeli korlátozás nélkül – megtartani.

163. § (1) A 162. §-ban előírt titoktartási kötelezettség nem áll fenn a feladatkörében eljáró

a) Felügyelettel,

b)434

c) nemzetbiztonsági szolgálattal,

d) Állami Számvevőszékkel,

e) Gazdasági Versenyhivatallal,

f)435 a központi költségvetési pénzeszközök felhasználásának szabályszerűségét és célszerűségét ellenőrző Kormány által kijelölt belső ellenőrzési szervvel,

g) vagyonellenőrrel,

h) Információs Központtal

i)436 , – a mezőgazdasági biztosítási szerződés díjához nyújtott támogatást igénybe vevő biztosítottak esetében – az agrárkár-megállapító szervvel, agrárkár-enyhítési szervvel, mezőgazdasági igazgatási szervvel, valamint az agrárpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium irányítása alatt álló, gazdasági elemzésekkel foglalkozó intézménnyel

szemben.

(1a)437 Nem jelenti az üzleti titok sérelmét a biztosító által az adóhatóság felé történő adatszolgáltatás a FATCA-törvény alapján az Aktv. 43/B–43/C. §-ában foglalt kötelezettség teljesítéséhez.

(1b)438 Nem jelenti az üzleti titok sérelmét a Felügyelet által az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság felé történő adatszolgáltatás – ideértve a biztosítási és viszontbiztosítási üzleti tevékenység megkezdéséről és gyakorlásáról (Szolvencia II) szóló 2009. november 25-i 2009/138/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv szerinti szabályozási környezetből adódó feladatokra való felkészüléshez szükséges információk szolgáltatását is – az európai felügyeleti hatóság (az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság) létrehozásáról, valamint a 716/2009/EK határozat módosításáról és a 2009/79/EK bizottsági határozat hatályon kívül helyezéséről szóló 2010. november 24-i 1094/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek megfelelően.

(2) A 162. §-ban előírt titoktartási kötelezettség az eljárás alapját képező ügyre vonatkozóan nem áll fenn a feladatkörében eljáró

a) nyomozó hatósággal, ügyészséggel szemben a folyamatban lévő büntetőeljárás, valamint a feljelentés kiegészítése keretében,

b) büntetőügyben, polgári ügyben, továbbá a csőd-, illetve felszámolási eljárás, valamint az önkormányzati adósságrendezési eljárás keretében a bírósággal szemben.

(3) A biztosító, biztosításközvetítő és szaktanácsadó a nyomozó hatóságot a ,,halaszhatatlan intézkedés'' jelzéssel ellátott külön jogszabályban előírt ügyészi jóváhagyást nélkülöző megkeresésére is köteles tájékoztatni az általa kezelt, az adott üggyel összefüggő, üzleti titoknak minősülő adatokról.

(4)439 Nem jelenti az üzleti titok sérelmét a Felügyelet által a biztosítókról, biztosításközvetítőkről és szaktanácsadókról egyedi azonosításra alkalmas adatok szolgáltatása a jogalkotás megalapozása és hatásvizsgálatok elvégzése céljából a miniszter részére.

(5) Nem jelenti az üzleti titok sérelmét a feladatkörében eljáró Információs Központ által végzett adattovábbítás.

164. § (1) Aki üzleti titok birtokába jut, köteles azt időbeli korlátozás nélkül megtartani.

(2) A titoktartási kötelezettség alapján az üzleti titok körébe tartozó tény, információ, megoldás vagy adat az e törvényben meghatározott körön kívül a biztosító, biztosításközvetítő és szaktanácsadó, illetve az ügyfél felhatalmazása nélkül nem adható ki harmadik személynek és feladatkörön kívül nem használható fel.

(3) Aki üzleti titok birtokába jut, nem használhatja fel arra, hogy annak révén saját maga vagy más személy részére közvetlen vagy közvetett módon előnyt szerezzen, továbbá, hogy a biztosítónak, biztosításközvetítőnek és szaktanácsadónak vagy ügyfeleinek hátrányt okozzon.

A biztosítási titokra, illetve a biztosító, a biztosításközvetítő és a szaktanácsadó üzleti titkára vonatkozó közös szabályok

165. § (1) Biztosító, biztosításközvetítői és szaktanácsadói vállalkozás jogutód nélküli megszűnése esetén a biztosító, biztosításközvetítői és szaktanácsadói vállalkozás által kezelt üzleti titkot tartalmazó irat a keletkezésétől számított 60 év múlva a levéltári kutatások céljára felhasználható.

(2) Nem lehet üzleti titokra vagy biztosítási titokra hivatkozással visszatartani az információt a közérdekű adatok nyilvánosságára és a közérdekből nyilvános adatra vonatkozó, külön törvényben meghatározott adatszolgáltatási kötelezettség esetén.

(3)440 Az üzleti titokra és a biztosítási titokra egyebekben a Ptk.-ban foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.

Az ügyfelek tájékoztatása

166. § (1)441 Életbiztosítási szerződés megkötése előtt – az olyan megtakarítási elemet nem tartalmazó, tisztán kockázati életbiztosítások kivételével, amelyeket pénzügyi intézmény az általa nyújtott, pénzügyi szolgáltatással összefüggésben javasolt, vagy amelyeknek a biztosítási összege nem haladja meg az 1 millió forintot – a biztosító, illetve a biztosításközvetítő köteles felmérni, illetve legalább az ügyfél által megadott információk alapján pontosítani az ügyfél igényeit.

(2)442 A biztosítónak és a biztosításközvetítőnek a kötelezettségvállalás tagállamának hivatalos nyelvén – ha törvény eltérően nem rendelkezik – a biztosítási szerződés megkötése előtt, bizonyítható és azonosítható módon, közérthető, egyértelmű és részletes írásbeli tájékoztatást kell adnia a szerződést kötni kívánó ügyfél részére a biztosító, a biztosításközvetítő főbb adatairól (a társaság neve, székhelye, jogi formája és címe, székhely államának és felügyeleti hatóságának megjelölése, fióktelep útján kötött biztosítási szerződés esetén annak címe) és a biztosítási szerződés jellemzőiről. Ezen tájékoztatás az ügyféllel történő megállapodásban kikötött más nyelven is történhet. A biztosítónak a szerződő féllel szembeni tájékoztatási kötelezettsége – a függő biztosításközvetítő adatait és a 10. számú melléklet A) pontjának 17. alpontjában foglaltakat kivéve – irányadó a szerződés tartama alatt a fenti adatokban bekövetkezett változások esetében is. A 35. §-ban foglaltak szerinti biztosításközvetítő – ha törvény eltérően nem rendelkezik – kizárólag a biztosító főbb adatairól és a biztosítási szerződési feltételek jellemzőiről köteles tájékoztatást adni. A biztosítási szerződésre vonatkozó tájékoztatás jellemzőit a 10. számú melléklet A) pontja tartalmazza.

(3)443 Azon életbiztosítási szerződések esetében, amelyek megkötése előtt az (1) bekezdés alapján igényfelmérést kell készíteni, a biztosító és a biztosításközvetítő köteles – a (2) bekezdésben foglalt tájékoztatási kötelezettségen túl – az (1) bekezdés szerinti igényfelmérés, illetve igénypontosítás alapján legkésőbb a biztosítási kötvénnyel egyidejűleg a 10. számú melléklet B) pontja szerinti termékismertetőt is igazolható módon átadni.

(4) A biztosítót a (2) bekezdésben meghatározott kötelezettség nem terheli, ha a biztosítási szerződés megkötése során az ügyfél megbízásából eljáró független biztosításközvetítő működik közre, valamint viszontbiztosítás megkötése, és nagykockázatra létrejövő biztosítási szerződés esetén.

(5) A biztosító és a biztosításközvetítő a tájékoztatást elektronikus kereskedelmi szolgáltatás nyújtása esetén az ügyfél számára folyamatosan és könnyen elérhető módon elektronikus úton is köteles elérhetővé tenni. Ha a biztosító elfogadó nyilatkozatát az elektronikus aláírásról szóló 2001. évi XXXV. törvényben meghatározott minősített tanúsítvány igazolja, a biztosító köteles a (2) bekezdésben meghatározottakat tartalmazó tájékoztatót az ügyfél számára folyamatosan és könnyen elérhető módon elektronikus úton hozzáférhetővé tenni.

(6)444 A (2) bekezdésben meghatározott tájékoztatónak és a biztosítási szerződési feltételeknek figyelemfelhívásra alkalmas módon kell tartalmaznia a biztosító mentesülésének a szabályait, a biztosító szolgáltatása korlátozásának a feltételeit, a biztosítási szerződésben alkalmazott kizárásokat, valamint minden, a szokásos szerződési gyakorlattól, a szerződésre vonatkozó rendelkezésektől lényegesen vagy valamely korábban a felek között alkalmazott kikötéstől eltérő feltételt, így különösen azt a körülményt, hogy a magyartól eltérő jog alkalmazása vagy a magyartól eltérő bíróság kizárólagos illetékessége került kikötésre.

(7)445 A biztosító – ha törvény ettől eltérően nem rendelkezik – a szerződés megkötése előtt bizonyítható módon köteles beszerezni ügyfele arra vonatkozó külön nyilatkozatát, hogy a (2) és (3) bekezdésekben meghatározott tájékoztatást megkapta. E nyilatkozatnak tartalmaznia kell azt is, hogy az ügyfél a szerződés megkötése előtt milyen más, a megkötendő biztosítási szerződéssel összefüggő tájékoztatást kapott meg.

(8) Ha a biztosító elfogadó nyilatkozatát bélyeg, igazoló jegy vagy pecsét tanúsítja, a biztosító köteles a biztosító ügyfélszolgálati irodájában a (2) bekezdésben meghatározottakat tartalmazó tájékoztatót kifüggeszteni.

(9)446 Az életbiztosítási szerződés – kivéve a maradékjoggal nem rendelkező, kockázati életbiztosításokat, illetve az életbiztosítási ágba tartozó baleseti és betegségi kiegészítő biztosításokat – megkötését követően a biztosító évente legalább egyszer köteles írásban tájékoztatni ügyfelét az életbiztosítási szerződése szolgáltatási értékéről, aktuális visszavásárlási értékéről és a visszajáró többlethozam jóváírásának mértékéről.

(10) A biztosítási szerződésben rögzített értékkövetés érvényesítése során az ügyfélnek egyértelmű tájékoztatást kell adni az értékkövetéssel érintett és nem érintett elemek vonatkozásában. A biztosító köteles felhívni a figyelmet a biztosítási szerződés értékkövetéssel kapcsolatos rendelkezéseire, külön is kitérve az ügyfelet az értékkövetéssel kapcsolatban megillető jogokra.

(11)447 A befektetési egységhez kötött életbiztosítások esetében a biztosító köteles lehetővé tenni, hogy a szerződő tájékozódhasson a befektetés elhelyezéséről, azaz a befektetéseinek fedezetéül szolgáló befektetési formák egymáshoz viszonyított arányáról, az egyes befektetési formák típusáról, valamint a befektetéseinek aktuális értékéről. A befektetési egységhez kötött életbiztosítások esetén az ügyfeleknek szóló adatszolgáltatás formáját és tartalmát a miniszter rendeletben állapítja meg.

(12) Amennyiben a biztosítási szerződés feltétele – élet- és nem-életbiztosítások esetében egyaránt – a leendő ügyfél orvosi vizsgálata, akkor a biztosító köteles arról is tájékoztatást adni, hogy az ügyfél az elvégzett vizsgálatok eredményeit az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény értelmében az egészségügyi szolgáltatónál megismerheti.

167. § (1)448 Az életbiztosítási szerződés megkötését követően a biztosító a szerződés létrejöttétől számított 30 napon belül – a kötelezettségvállalás tagállamának hivatalos nyelvén, vagy ez irányú megegyezés esetén, a szerződő kifejezett kérésére más nyelven – köteles a szerződőt bizonyítható és azonosítható módon, egyértelműen tájékoztatni a biztosítási szerződés létrejöttéről.

(2)449 A biztosító az (1) bekezdésben meghatározott tájékoztatásban köteles felhívni az életbiztosítási szerződést önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül megkötő természetes személy szerződő figyelmét a 96. § (2)–(5) bekezdéseiben foglaltakra.

(3)–(5)450

Eljárás a fogyasztókkal szembeni kereskedelmi gyakorlatra vonatkozó rendelkezések megsértése esetén451

167/A. §452 E törvény és a végrehajtására kiadott jogszabályok a fogyasztókkal szembeni kereskedelmi gyakorlatra, így különösen az ügyfelek tájékoztatására vonatkozó rendelkezéseinek megsértése esetén a Felügyelet a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvényben (a továbbiakban: Fttv.) meghatározott szabályok szerint jár el, ha a jogsértés az Fttv. 2. §-ának a) pontja értelmében vett fogyasztót érint.

Panaszkezelés453

167/B. §454 (1) A biztosító és a független biztosításközvetítő (e § alkalmazásában a továbbiakban együtt: szolgáltató) biztosítja, hogy az ügyfél a szolgáltató magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszát szóban (személyesen, telefonon) vagy írásban (személyesen vagy más által átadott irat útján, postai úton, telefaxon, elektronikus levélben) közölhesse.

(2) A szolgáltató

a) a szóbeli panaszt valamennyi, az ügyfelek számára nyitva álló helyiségben, annak nyitvatartási idejében, ennek hiányában a székhelyén minden munkanapon 8 órától 16 óráig,

b) a telefonon közölt szóbeli panaszt legalább a hét egy munkanapján 8 órától 20 óráig,

c) elektronikus eléréssel – üzemzavar esetén megfelelő más elérhetőséget biztosítva – folyamatosan

fogadja.

(3) Telefonon történő panaszkezelés esetén a szolgáltató biztosítja az ésszerű várakozási időn belüli hívásfogadást és ügyintézést.

(4) Telefonon történő panaszkezelés esetén a szolgáltató és az ügyfél közötti telefonos kommunikációt a szolgáltató hangfelvétellel rögzíti, és a hangfelvételt egy évig megőrzi. Erről az ügyfelet a telefonos ügyintézés kezdetekor tájékoztatni kell. Az ügyfél kérésére biztosítani kell a hangfelvétel visszahallgatását, továbbá térítésmentesen rendelkezésre kell bocsátani a hangfelvételről készített hitelesített jegyzőkönyvet.

(5) A szolgáltató a szóbeli panaszt – a (6) bekezdésben meghatározott eltéréssel – azonnal megvizsgálja, és szükség szerint orvosolja. Ha az ügyfél a panasz kezelésével nem ért egyet, a szolgáltató a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról jegyzőkönyvet vesz fel, és annak egy másolati példányát a személyesen közölt szóbeli panasz esetén az ügyfélnek átadja, telefonon közölt szóbeli panasz esetén az ügyfélnek – a (7) bekezdésben foglaltakkal egyidejűleg – megküldi, egyebekben az írásbeli panaszra vonatkozó rendelkezések szerint jár el.

(6) Ha a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a szolgáltató a panaszról jegyzőkönyvet vesz fel, és annak egy másolati példányát a személyesen közölt szóbeli panasz esetén az ügyfélnek átadja, telefonon közölt szóbeli panasz esetén az ügyfélnek – a (7) bekezdésben foglaltakkal egyidejűleg – megküldi, egyebekben az írásbeli panaszra vonatkozó rendelkezések szerint jár el.

(7) A szolgáltató az írásbeli panasszal kapcsolatos, indokolással ellátott álláspontját a panasz közlését követő harminc napon belül megküldi az ügyfélnek.

(8)455 A panasz elutasítása esetén a szolgáltató válaszában tájékoztatja az ügyfelet arról, hogy a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvényben (a továbbiakban: MNBtv.) meghatározott fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértése esetén a Felügyeletnél fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet, vagy a szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti. A szolgáltatónak meg kell adnia a Pénzügyi Békéltető Testület levelezési címét.

(9)456 A szolgáltató a panaszt és az arra adott választ három évig őrzi meg, és azt a Felügyeletnek kérésére bemutatja.

(10) A szolgáltató az ügyfelek panaszai hatékony, átlátható és gyors kezelésének eljárásáról, a panaszügyintézés módjáról, valamint a (11) bekezdés szerinti nyilvántartás vezetésének szabályairól szabályzatot (a továbbiakban: panaszkezelési szabályzat) készít. A szolgáltató a panaszkezelési szabályzatban tájékoztatja az ügyfelet a panaszügyintézés helyéről, levelezési címéről, elektronikus levelezési címéről, telefonszámáról és telefaxszámáról.

(11) A szolgáltató az ügyfelek panaszairól, valamint az azok rendezését, megoldását szolgáló intézkedésekről nyilvántartást vezet.

(12) A (11) bekezdés szerinti nyilvántartásnak tartalmaznia kell

a) a panasz leírását, a panasz tárgyát képező esemény vagy tény megjelölését,

b) a panasz benyújtásának időpontját,

c) a panasz rendezésére vagy megoldására szolgáló intézkedés leírását, elutasítás esetén annak indokát,

d) a c) pont szerinti intézkedés teljesítésének határidejét és a végrehajtásért felelős személy megnevezését, továbbá

e) a panasz megválaszolásának időpontját.

(13) A szolgáltató a panaszkezelési szabályzatot az ügyfelek számára nyitva álló helyiségében, ennek hiányában a székhelyén kifüggeszti és a honlapján közzéteszi.

(14)457 A szolgáltató a panasz kivizsgálásáért a fogyasztóval szemben külön díjat nem számíthat fel.

(15)458 A szolgáltató köteles fogyasztóvédelmi ügyekben fogyasztóvédelmi ügyekért felelős kapcsolattartót kijelölni, és a Felügyeletnek 15 napon belül a felelős személyét, illetve annak változását írásban bejelenteni.

(16)459 Viszontbiztosítás megkötése és nagykockázatra létrejövő biztosítási szerződés esetén a szolgáltatót az e §-ban meghatározott kötelezettség nem terheli.

A FATCA-törvény alapján fennálló kötelezettségek460

167/C. §461 A FATCA-törvény szerinti, e törvény hatálya alá tartozó Jelentő Magyar Pénzügyi Intézmény (a továbbiakban ezen alcím tekintetében: intézmény) az általa kezelt, FATCA-törvény szerinti Pénzügyi Számla (a továbbiakban: pénzügyi számla) vonatkozásában elvégzi a FATCA-törvény szerinti Számlatulajdonos és Jogalany (a továbbiakban együtt: számlatulajdonos) FATCA-törvényben foglalt Megállapodás I. számú Melléklete szerinti illetőségének megállapítására irányuló vizsgálatot (a továbbiakban: illetőségvizsgálat).

167/D. §462 (1) Az intézmény a számlatulajdonost az illetőségvizsgálat elvégzésével egyidejűleg írásban tájékoztatja

a) az illetőségvizsgálat elvégzéséről,

b) az Aktv. 43/B–43/C. §-a alapján az adóhatóság felé fennálló adatszolgáltatási kötelezettségéről,

c) a FATCA-törvény szerinti jelentéstételi kötelezettségéről.

(2) Az Aktv. 43/B–43/C. §-a szerinti adatszolgáltatás esetén az adatszolgáltatás tényéről az intézmény a számlatulajdonost az adatszolgáltatás teljesítésétől számított 30 napon belül írásban tájékoztatja.

NYOLCADIK RÉSZ

A BIZTOSÍTÁSI RENDSZER FELÜGYELETE

I. Fejezet

A FELÜGYELET JOGÁLLÁSA, MŰKÖDÉSE, TEVÉKENYSÉGE

A Felügyelet jogállása

168. §463 A Felügyelet hatáskörét és jogállását külön törvény464 határozza meg.

169. §465

169/A. §466

II. Fejezet

A FELÜGYELETI ELLENŐRZÉS RENDSZERE

Felügyeleti ellenőrzés

170. §467

171. § (1) A biztosítók, a független biztosításközvetítők és a szaktanácsadók a Felügyeletnek jogszabályon alapuló rendszeres és eseti, illetve felügyeleti határozaton alapuló eseti adatszolgáltatást teljesítenek.

(2)468 A biztosítók belső adatszolgáltatásának rendjét és tartalmát a Magyar Nemzeti Bank elnöke rendeletében állapítja meg.

172. § A Felügyelet részére a biztosító köteles

a) az éves beszámolón kívül évente egy alkalommal a biztosító tevékenységét értékelő belső, nyilvánosságra nem kerülő jelentést,

b) évente egy alkalommal a biztosító aktuáriusi jelentését,

c) negyedévenként a biztosító tevékenységének legfontosabb jellemzőire vonatkozó – a nagykockázatokat és a nagykárokat, valamint a szavatoló tőke, a saját tőke és a biztosítástechnikai tartalékok becsült értékének bemutatását is felölelő – jelentést

megküldeni.

173. §469 A független biztosításközvetítő köteles a cégbíróságnál letétbe helyezettel egyező éves beszámolót a Felügyeletnek a mérlegfordulónapot követő ötödik hónap utolsó napjáig megküldeni.

174–176. §470

177. §471

III. Fejezet

ÖSSZEVONT ALAPÚ FELÜGYELET

Az összevont alapú felügyelet terjedelme

178. §472 (1) Összevont alapú felügyelet alá tartozik az a biztosító,

a) amely anyavállalata másik biztosítónak, viszontbiztosítónak vagy harmadik országbeli biztosítónak, viszontbiztosítónak, vagy részesedési viszonnyal rendelkezik legalább egy másik biztosítóban, viszontbiztosítóban vagy harmadik országbeli biztosítóban, viszontbiztosítóban,

b)473 amelynek anyavállalata biztosítói holding társaság, vegyes pénzügyi holding társaság, viszontbiztosító, harmadik országbeli biztosító vagy harmadik országbeli viszontbiztosító,

c) amelynek anyavállalata vegyes tevékenységű biztosítói holding társaság.

(2) Az összevont alapú felügyelet kiterjed az (1) bekezdésben foglaltakon túl

a) a biztosító anyavállalatára vagy a biztosítóban részesedési viszonnyal rendelkező vállalkozásra,

b) a biztosító leányvállalatára vagy a biztosítónak olyan vállalkozására, amelyben részesedési viszonya van,

c) a biztosító anyavállalatának vagy a biztosítóban részesedési viszonnyal rendelkező vállalkozásának más leányvállalatára vagy olyan vállalkozására, amelyben részesedési viszonya van.

(3) Az összevont alapú felügyelet nem terjed ki arra a harmadik országbeli biztosítóra, harmadik országbeli viszontbiztosítóra, amely esetében a székhely szerinti állam jogrendszere nem teszi lehetővé az összevont alapú felügyelet ellátásához szükséges információk átadását.

179. § (1) A Felügyelet az összevont alapú felügyelet alá tartozó biztosítókról nyilvántartást vezet.

(2)474 A Felügyelet feladata a 178. § (1) bekezdésében meghatározott, magyarországi székhelyű biztosítónak e fejezet szerinti összevont alapú felügyelete.

(3) Az összevont alapú felügyelet alá tartozó magyarországi székhelyű biztosító 2 munkanapon belül köteles bejelenteni a Felügyeletnek a (2) bekezdés szerinti anya- és leányvállalati, valamint részesedési viszony létrejöttét, módosulását, illetve megszűnését.

(4)475 A 178. § (1) bekezdése alapján az összevont alapú felügyelet alá tartozó biztosító az összevont alapú felügyelethez kapcsolódó információátadás rendjének bemutatását a Felügyelet rendelkezésére köteles bocsátani, amikor első alkalommal kerül a 178. § (2) bekezdésének hatálya alá.

(5)476 Ha a biztosító anyavállalata, leányvállalata, olyan vállalkozása, amelyben a biztosító részesedési viszonnyal rendelkezik, illetőleg a biztosítóban részesedési viszonnyal rendelkező vállalkozás első alkalommal kerül a 178. § (2) bekezdésének hatálya alá, akkor ezen vállalkozás nyilatkozatot köteles adni arról, hogy a biztosító összevont alapú felügyelete érdekében szükséges adatot, tényt és információt a Felügyelet rendelkezésére bocsátja.

(6) Ha a Felügyelet be nem jelentett anya- és leányvállalati, valamint részesedési viszonyt állapít meg, határozatban köteles felhívni a biztosítót a viszony e törvényben meghatározottak szerinti kezelésére.

Adatszolgáltatási követelmények

180. § (1) Az összevont alapú felügyeleti feladatok ellátása érdekében a Felügyelet – rendszeresen vagy esetenként – jelentést, adatot, illetőleg információt kérhet az összevont alapú felügyelet alá tartozó biztosítótól, amely köteles azt a Felügyeletnek megadni.

(2)477 A Felügyelet részére teljesítendő, az összevont alapú felügyeleti feladatok ellátásához szükséges rendszeres adatszolgáltatás módját a Magyar Nemzeti Bank elnöke rendeletében állapítja meg.

(3) Az összevont alapú felügyelet alá tartozó biztosítónak rendelkeznie kell az összevont alapú felügyelet ellátásához szükséges adatok és információk szolgáltatására alkalmas információs rendszerrel, illetve azok megbízhatóságát biztosító belső ellenőrzési rendszerrel.

(4)478 A 178. § (2) bekezdésében megjelölt vállalkozás – ha jogszabály másként nem rendelkezik – köteles az összevont alapú felügyelet alá tartozó biztosító részére megadni az összevont alapú felügyelet ellátásához szükséges minden adatot és információt.

(5)479 Ha a 178. § (2) bekezdésében megjelölt vállalkozás nem szolgáltatja az összevont alapú felügyelet alá tartozó biztosító részére a korrigált szavatoló tőke megfelelés számításához szükséges adatokat, akkor az összevont alapú felügyelet alá tartozó biztosító köteles levonni a szavatoló tőkéből a 178. § (2) bekezdésében megjelölt vállalkozásában fennálló részesedés könyv szerinti értékét, valamint az ilyen vállalkozás részére nyújtott alárendelt kölcsöntőke könyv szerinti értékét.

(6)480 A Felügyelet a 178. § (2) bekezdésében megjelölt vállalkozástól közvetlenül is kérhet az összevont alapú felügyeleti feladatok ellátása érdekében szükségessé váló adatot és információt.

Ellenőrzés

181. §481 A Felügyelet az összevont alapú felügyeleti feladatok ellátása érdekében jogosult felügyeleti ellenőrzésre azoknál is, akikre az összevont alapú felügyelet kiterjed.

A Felügyelet nemzetközi együttműködése más országok felügyeleti hatóságaival az összevont alapú felügyeleti tevékenység tekintetében

182. § (1)482 Ha magyarországi székhelyű biztosító(k) és más tagállamban vagy tagállamokban székhellyel rendelkező biztosító(k), viszontbiztosító(k) ugyanazon biztosítói holding társaság, viszontbiztosító, harmadik országbeli biztosító, harmadik országbeli viszontbiztosító, vegyes tevékenységű biztosítói holding társaság vagy vegyes pénzügyi holding társaság leányvállalatai, akkor a Felügyelet az adott tagállamok felügyeleti hatóságaival kötött felügyeleti megállapodásban rögzíti, hogy a biztosító összevont alapú felügyeletét melyikük látja el.

(2) A Felügyelet az összevont alapú felügyeleti feladatok ellátása érdekében más tagállam felügyeleti hatóságával szorosan együttműködik.

(3) A Felügyelet az összevont alapú felügyeleti feladatok ellátásához szükséges jelentéseket, adatokat és információkat más tagállam felügyeleti hatóságának átadja.

(4) A Felügyelet az összevont alapú felügyeleti feladatok ellátásához szükséges jelentéseket, adatokat és információkat harmadik ország felügyeleti hatóságának a viszonosság mérlegelése alapján, illetőleg érvényben lévő felügyeleti megállapodás alapján adhatja át.

(5)483 A 181. § szerinti ellenőrzést a Felügyelet más tagállam felügyeleti hatóságának kérésére is elvégezheti, valamint hozzájárulhat, hogy azt a hozzájárulást kérő felügyeleti hatóság, illetve egy általa kijelölt könyvvizsgáló vagy egyéb szakértő végezze el. Az ellenőrzést kérő másik tagállam felügyeleti hatósága akkor is részt vehet az ellenőrzésben, ha nem saját maga végzi el az ellenőrzést.

(6) A 181. § szerinti ellenőrzést a Felügyelet harmadik ország felügyeleti hatóságának kérésére is végezhet, valamint a viszonosság mérlegelése alapján, illetőleg érvényben lévő felügyeleti megállapodás alapján hozzájárulhat, hogy azt a hozzájárulást kérő felügyeleti hatóság, illetve egy általa kijelölt könyvvizsgáló vagy egyéb szakértő végezze el.

(7)484 A Felügyelet a másik tagállam felügyeleti hatóságának rendelkezésére bocsátja az ugyanazon csoporthoz tartozó vállalkozás tulajdonosai és vezető állású személyei szakmai alkalmasságának és üzleti megbízhatóságának megállapítása érdekében szükséges információkat.

Összevont alapú felügyelet alá tartozó vállalkozások, illetve személyek közötti ügyletek

183. § (1) A Felügyelet feladata

a) a biztosító és

1. a biztosító leányvállalata vagy olyan vállalkozása, amelyben a biztosító részesedési viszonnyal rendelkezik,

2. a biztosító anyavállalata vagy biztosítóban részesedési viszonnyal rendelkező vállalkozás,

3. a 2. pontban meghatározott vállalkozás más leányvállalata vagy más vállalkozása, amelyben részesedési viszonnyal rendelkezik,

közötti ügyletek felügyelete;

b)485 a biztosító és azon természetes személy közötti ügyletek felügyelete, aki részesedési viszonnyal vagy ellenőrző befolyással rendelkezik

1. a biztosítóban vagy annak bármely leányvállalatában vagy bármely vállalkozásában, amelyben a biztosító részesedési viszonnyal rendelkezik,

2. a biztosító anyavállalatában vagy a biztosítóban részesedési viszonnyal rendelkező vállalkozásában,

3. a 2. pontban meghatározott vállalkozás más leányvállalatában vagy más vállalkozásában, amelyben részesedési viszonnyal rendelkezik.

(2) Az (1) bekezdés szerinti ügyletnek minősül különösen:

a) a hitelviszonyt megtestesítő értékpapír- és kölcsönügyletek,

b) a készfizető kezességvállalás és más jövőbeni vagy függő kötelezettségvállalás,

c) a szavatoló tőke számítása során figyelembe vett elemekkel kapcsolatos ügyletek,

d) a befektetéssel kapcsolatos ügyletek,

e) a viszontbiztosítási tevékenységgel kapcsolatos ügyletek,

f) a költségek megosztása.

(3)486 A biztosító a jegyzett tőkéjének (tőkéjének, induló tőkéjének) 5 százalékát meghaladó értékű, (1) bekezdés szerinti ügyletekről az összevont alapú felügyeleti adatszolgáltatásról szóló rendeletben foglaltaknak megfelelően a negyedéves adatszolgáltatás, illetve az éves beszámoló keretében küld jelentést a Felügyeletnek.

(4)487 A biztosítónak rendelkeznie kell olyan kockázatkezelési eljárással és belső ellenőrzési rendszerrel, beleértve a számviteli politikáját és a beszámolási rendszerét, amely alkalmas az (1) és (2) bekezdés szerinti ügylet meghatározására, mérésére és ellenőrzésére.

Korrigált szavatoló tőke megfelelés

184. § (1) A korrigált szavatoló tőke megfelelés számításának célja annak ellenőrzése, hogy az összevont alapú felügyelet alá tartozó biztosító korrigált szavatoló tőkéje fedezetet nyújt-e a korrigált szavatoló tőke szükségletére.

(2) Ha a biztosító leányvállalat vagy egy vállalkozás a biztosítóban részesedési viszonnyal rendelkezik és ezen biztosító anyavállalat egy másik biztosítóban vagy részesedési viszonnyal rendelkezik egy másik biztosítóban, a korrigált szavatoló tőke megfelelés számítását minden biztosítónak el kell végeznie, amely anyavállalat vagy részesedési viszonnyal rendelkezik egy másik biztosítóban.

(3)488 Ha több biztosító ugyanazon biztosítói holding társaság, viszontbiztosító, harmadik országbeli biztosító, harmadik országbeli viszontbiztosító vagy vegyes pénzügyi holding társaság leányvállalata, akkor a korrigált szavatoló tőke megfelelés számítását a biztosítói holding társaság, a viszontbiztosító, a harmadik országbeli biztosító, a harmadik országbeli viszontbiztosító vagy a vegyes pénzügyi holding társaság végzi el és adja át az összevont alapú felügyelet alá tartozó biztosító részére.

(4)489 Ha a biztosítói holding társaság, viszontbiztosító, harmadik országbeli biztosító, harmadik országbeli viszontbiztosító vagy vegyes pénzügyi holding társaság maga is biztosítói holding társaság, vegyes pénzügyi holding társaság, viszontbiztosító, harmadik országbeli biztosító vagy harmadik országbeli viszontbiztosító leányvállalata, akkor a Felügyelet engedélyezheti, hogy a korrigált szavatoló tőke megfelelés számítását kizárólag a legfelső szinten levő anyavállalati biztosítói holding társaság, viszontbiztosító, harmadik országbeli biztosító, harmadik országbeli viszontbiztosító vagy vegyes pénzügyi holding társaság végezze el.

(5)490 A Felügyelet a biztosítót a korrigált szavatoló tőke megfelelés számítása alól abban az esetben mentesítheti, ha

a) a biztosító egy másik magyarországi székhelyű biztosító leányvállalata vagy egy másik magyarországi székhelyű biztosító részesedési viszonnyal rendelkezik a biztosítóban és az anyavállalat vagy részesedési viszonnyal rendelkező biztosító a korrigált szavatoló tőke megfelelésének számításába bevonja,

b) a biztosító egy magyarországi székhelyű biztosítói holding társaság, vegyes pénzügyi holding társaság, vagy viszontbiztosító leányvállalata, és a korrigált szavatoló tőke megfelelés számításába a biztosító és a biztosítói holding társaság, vegyes pénzügyi holding társaság vagy viszontbiztosító egyaránt bevonásra kerül,

c) egy másik tagállamban bejegyzett biztosító, biztosítói holding társaság, vegyes pénzügyi holding társaság vagy viszontbiztosító a biztosítónak anyavállalata vagy a biztosítóban részesedési viszonnyal rendelkezik, és a 182. § (1) bekezdésében meghatározott felügyeleti megállapodás alapján a másik tagállam felügyeleti hatósága a biztosító összevont alapú felügyeletét ellátja,

d) a biztosító egy harmadik országbeli biztosító, harmadik országbeli viszontbiztosító leányvállalata, vagy a biztosítóban egy harmadik országbeli biztosító, harmadik országbeli viszontbiztosító részesedési viszonnyal rendelkezik és az anyavállalat vagy részesedési viszonnyal rendelkező harmadik országbeli biztosító, harmadik országbeli viszontbiztosító a korrigált szavatoló tőke megfelelésének számításába bevonja,

e) a biztosító és más magyarországi székhelyű biztosító(k) ugyanazon biztosítói holding társaság, vegyes pénzügyi holding társaság, viszontbiztosító, harmadik országbeli biztosító vagy harmadik országbeli viszontbiztosító leányvállalatai és a biztosítói holding társaság, a vegyes pénzügyi holding társaság, a viszontbiztosító, a harmadik országbeli biztosító vagy a harmadik országbeli viszontbiztosító korrigált szavatoló tőke számításába a biztosítót bevonja,

f) a biztosító és más tagállamban bejegyzett biztosító(k) ugyanazon biztosítói holding társaság, viszontbiztosító, vegyes pénzügyi holding társaság, harmadik országbeli biztosító vagy harmadik országbeli viszontbiztosító leányvállalatai és a 182. § (1) bekezdésében meghatározott felügyeleti megállapodás alapján a tagállam felügyeleti hatósága a biztosító(k) összevont alapú felügyeletét ellátja.

(6) A Felügyelet az (5) bekezdés alapján mentesítést kizárólag abban az esetben adhat, ha teljesül az e törvény előírásaival egyenértékű követelményeknek megfelelő korrigált szavatoló tőke számítás és a szavatoló tőke a 178. § (2) bekezdése szerinti vállalkozások közötti megfelelő megosztása.

(7) A Felügyelet az (5) bekezdésben foglalt mentesítést harmadik országbeli biztosító esetén érvényben lévő felügyeleti megállapodás alapján adhatja meg.

A korrigált szavatoló tőke megfelelés számítása

185. § (1)491 A korrigált szavatoló tőke megfelelés számításánál alkalmazható módszereket a 11. számú melléklet tartalmazza.

(2)492 Az Szmt. szerint összevont (konszolidált) éves beszámoló készítésére kötelezett biztosító korrigált szavatoló tőke megfelelését a 11. számú melléklet 3. számviteli konszolidáción alapuló módszer szerint számítja.

(3)493 Az Szmt. szerint összevont (konszolidált) éves beszámoló készítésére nem kötelezett, az összevont alapú felügyelet alá tartozó biztosító korrigált szavatoló tőke megfelelését a 11. számú melléklet 1. levonás és összeadás módszer szerint számítja.

(4)494 A Felügyelet egyedi elbírálás alapján az Szmt. szerint összevont (konszolidált) éves beszámoló készítésére nem kötelezett, az összevont alapú felügyelet alá tartozó biztosító korrigált szavatoló tőke megfelelés számítására a 11. számú melléklet 2. követelmény levonás módszerét is engedélyezheti.

(5)495 A 11. számú mellékletben megadott 1. és 2. módszernél az anyavállalat vagy a részesedési viszonnyal rendelkező vállalkozás közvetlen és közvetett, e törvény 3. számú mellékletében rögzített módon számított tulajdoni hányada szerinti arányosítást, a 3. módszernél pedig az Szmt. szerint összeállított összevont (konszolidált) beszámoló készítésekor használt százalékos arányokat kell alkalmazni.

(6) Ha valamely leányvállalatnál tőkehiány jelentkezik, a leányvállalat teljes tőkehiányát figyelembe kell venni. A Felügyelet egyedi mérlegelés alapján mentesítést adhat ezen előírás alkalmazása alól, és az arányos beszámítást engedélyezheti abban az esetben, ha az anyavállalat hitelt érdemlően bizonyítani tudja, hogy kötelezettségvállalás kizárólag tulajdoni hányada arányában terhelheti.

(7)496 Ha az ellenőrző befolyás tőkekapcsolat nélkül valósul meg, akkor az összevonás módját a Felügyelet határozza meg.

(8)497 A korrigált szavatoló tőke megfelelés számítása során az adatok nyilvántartása, meghatározása és a bevonási módszerek tekintetében az Szmt. 10. §-ának (4) bekezdését figyelmen kívül kell hagyni.

186. § (1) A korrigált szavatoló tőke megfelelés számítása során ugyanazon tőkeelemet, azon vállalkozások között, amelyekre az összevont alapú felügyelet kiterjed, csak egyszer lehet számításba venni. Ennek érdekében a korrigált szavatoló tőke megfelelés számítása során figyelmen kívül kell hagyni:

a) a biztosító minden olyan tőkeelemét, amelyet valamely leányvállalata vagy valamely vállalkozása, amelyben részesedési viszonnyal rendelkezik, szavatoló tőke szükségletének fedezeteként figyelembe vesz, és

b) a biztosító leányvállalatának vagy részesedési viszonya alatt álló vállalkozásának minden olyan tőkeelemét, amelyet a biztosító saját szavatoló tőke szükségletének fedezeteként figyelembe vesz, és

c) a biztosító leányvállalatának vagy olyan vállalkozásának, amelyben részesedési viszonnyal rendelkezik, minden olyan tőkeelemét, amelyet a biztosító egy másik leányvállalata vagy egy másik vállalkozása, amelyben részesedési viszonnyal rendelkezik, szavatoló tőke szükségletének fedezeteként figyelembe vesz.

(2) Egy életbiztosító,

a) amelynek biztosító az anyavállalata vagy abban a biztosító részesedési viszonnyal rendelkezik, eredménytartaléka és mérleg szerinti eredménye, vagy

b) bármely leányvállalatának vagy olyan vállalkozásának, amelyben részesedési viszonnyal rendelkezik, jegyzett, de még be nem fizetett tőkéje

a korrigált szavatoló tőke számítása során kizárólag akkor vehető figyelembe, ha az annak a biztosítónak, amely leányvállalat vagy amelyben részesedési viszonnyal rendelkezik egy vállalat, a szavatoló tőkéjébe beszámítható.

(3) A (2) bekezdésben foglaltaktól függetlenül nem vehető figyelembe:

a) a biztosító leányvállalata vagy a biztosító olyan vállalkozása, amelyben részesedési viszonnyal rendelkezik, jegyzett, de még be nem fizetett tőkéjének azon része, amellyel összefüggésben a biztosítónak az adott vállalkozás felé még kötelezettségvállalása keletkezhet, és

b) a biztosító jegyzett, de még be nem fizetett tőkéjének azon része, amellyel összefüggésben bármely leányvállalatának vagy bármely vállalkozásának, amelyben részesedési viszonnyal rendelkezik, még kötelezettségvállalása keletkezhet, és

c) a leányvállalat vagy olyan vállalkozás, amelyben részesedési viszonnyal rendelkezik, jegyzett, de még be nem fizetett tőkéjének azon része, amellyel összefüggésben a biztosító valamely más leányvállalatának vagy más vállalkozásának, amelyben részesedési viszonnyal rendelkezik, még kötelezettségvállalása keletkezhet.

(4) A Felügyelet egyedi mérlegelés alapján más, olyan szavatoló tőke elemek beszámíthatóságát is korlátozhatja, amelyek nem állnak szabadon a biztosító rendelkezésére és előírhatja, hogy egy adott leányvállalati biztosító vagy egy olyan biztosító, amelyben egy vállalkozás részesedési viszonnyal rendelkezik, szavatoló tőkéjének részét képező tétel a korrigált szavatoló tőke megfelelés számítása során csak akkor vehető figyelembe, ha az a leányvállalati biztosító vagy az olyan biztosító, amelyben egy vállalkozás részesedési viszonnyal rendelkezik, szavatoló tőkéjébe is beszámítható.

(5) A (2)–(4) bekezdésekben meghatározott tőkeelemek összege nem haladhatja meg a leányvállalati biztosító vagy olyan biztosító, amelyben egy vállalkozás részesedési viszonnyal rendelkezik, szavatoló tőkéjét.

(6) A korrigált szavatoló tőke számítása során figyelmen kívül kell hagyni minden olyan tőkeelemet, amely a biztosító és

a) valamely leányvállalata vagy valamely vállalkozása, amelyben részesedési viszonnyal rendelkezik, vagy

b) a biztosító anyavállalata vagy olyan vállalkozása, amelyben a biztosító részesedési viszonnyal rendelkezik, vagy

c) a b) pont szerinti vállalkozások valamelyikének másik leányvállalata vagy más vállalkozása, amelyben részesedési viszonnyal rendelkezik,

között kölcsönös finanszírozás eredményeként keletkezett.

(7)498 Kölcsönös finanszírozásnak tekintendő, ha egy biztosító leányvállalata vagy vállalkozása, amelyben részesedési viszonnyal rendelkezik, olyan harmadik vállalkozásnak az anyavállalata, vagy olyan harmadik vállalkozásban rendelkezik részesedési viszonnyal, vagy olyan harmadik vállalkozás részére nyújt kölcsönt, amely közvetlenül vagy közvetetten rendelkezik a biztosító szavatoló tőkéjének, illetve saját tőkéjének valamelyik elemével.

(8) A korrigált szavatoló tőke számítása során figyelmen kívül kell hagyni azon tőkeelemeket is, amelyeket a korrigált szavatoló tőke számítására kötelezett biztosító leányvállalata vagy olyan vállalkozása, amelyben részesedési viszonnyal rendelkezik, szavatoló tőke számítása során ugyan figyelembe vesz, de az a biztosító egy másik leányvállalata vagy másik vállalkozása, amelyben részesedési viszonnyal rendelkezik, által nyújtott kölcsönös finanszírozást takar.

(9)499 Ha biztosító részesedési viszonnyal rendelkezik hitelintézetben, befektetési vállalkozásban, pénzügyi vállalkozásban, akkor részesedésének könyv szerinti értékét, valamint az előbb említett vállalkozások részére nyújtott alárendelt kölcsöntőke könyv szerinti értékét le kell vonnia a korrigált szavatoló tőkéjének számítása során.

A biztosító korrigált szavatoló tőke megfelelése

187. § (1) A 178. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott biztosító korrigált szavatoló tőke megfelelésének számításába valamennyi leányvállalatát vagy olyan vállalkozását, amelyben részesedési viszonnyal rendelkezik, be kell vonni.

(2) A Felügyelet egyedi mérlegelés alapján engedélyezheti, hogy a biztosító más tagállamban bejegyzett biztosítója – ha az leányvállalata vagy olyan vállalkozása, amelyben részesedési viszonnyal rendelkezik – szavatoló tőke szükségletét és szavatoló tőkéjét az adott ország előírásainak megfelelően számított értéken vegye figyelembe a korrigált szavatoló tőke megfelelés számításakor.

(3) A korrigált szavatoló tőke megfelelés számítása során a biztosító valamennyi leányvállalatát vagy olyan vállalkozását, amelyben részesedési viszonnyal rendelkezik, ha az viszontbiztosító, az e törvényben rögzített szabályoknak megfelelően kalkulált tőkekövetelményekre vonatkozó előírások alapján veszi figyelembe.

(4)500 Ha a biztosító biztosítói holding társaságon vagy vegyes pénzügyi holding társaságon keresztül rendelkezik részesedési viszonnyal más biztosítóban, viszontbiztosítóban, harmadik országbeli biztosítóban vagy harmadik országbeli viszontbiztosítóban, a közbenső biztosítói holding társaság vagy vegyes pénzügyi holding társaság szavatoló tőke szükségletét a biztosító korrigált szavatoló tőke szükségletének számítása során nullának kell tekinteni, a szavatoló tőke elemei pedig megegyeznek a (3) bekezdésben megjelölt tőkekövetelmények számításánál figyelembe vehető tőkeelemekkel.

(5) Ha a harmadik országbeli biztosítóra az e törvényben rögzítettekkel egyenértékű engedélyezési és szavatoló tőke követelmények vonatkoznak, a Felügyelet érvényben lévő felügyeleti megállapodáson alapuló egyedi mérlegelés alapján engedélyezheti, hogy a biztosító a harmadik országbeli kapcsolt biztosítója szavatoló tőke szükségletét és szavatoló tőkéjét az adott ország előírásainak megfelelően számított értéken vegye figyelembe a korrigált szavatoló tőke megfelelés számításakor.

(6) Ha a harmadik országbeli viszontbiztosítóra az e törvényben rögzítettekkel egyenértékű követelmények vonatkoznak, a Felügyelet érvényben lévő felügyeleti megállapodáson alapuló egyedi mérlegelés alapján engedélyezheti, hogy a módosított szavatoló tőke megfelelés számításakor a biztosító a harmadik országbeli biztosító leányvállalata vagy a harmadik országbeli biztosító vállalkozása, amelyben a biztosító részesedési viszonnyal rendelkezik, ha az viszontbiztosító, szavatoló tőke szükségletét és szavatoló tőkéjét az adott ország előírásainak megfelelően számított értéken vegye figyelembe.

(7) Ha a harmadik országbeli viszontbiztosító székhelye szerinti ország csak a biztosítókat tekintve rendelkezik az e törvényben foglaltaknak megfeleltethető engedélyezési és szavatoló tőke követelményekkel, a Felügyelet érvényben lévő felügyeleti megállapodáson alapuló egyedi mérlegelés alapján a biztosítókra vonatkozó előírásoknak megfelelően számított szavatoló tőke szükséglet és szavatoló tőke figyelembevételét is engedélyezheti a viszontbiztosító bevonásánál.

(8)501 A biztosító szavatoló tőkéjéből le kell vonni minden olyan leányvállalatában vagy olyan vállalkozásában, amelyben részesedési viszonnyal rendelkezik, fennálló részesedésének könyv szerinti értékét, amely a korrigált szavatoló tőke megfelelés számításához szükséges információkat nem bocsátja a biztosító és a Felügyelet rendelkezésére. Így kell eljárni a 178. § (3) bekezdésében meghatározott esetekben is.

Biztosítói holding társaság, vegyes pénzügyi holding társaság, viszontbiztosító, harmadik országbeli biztosító vagy harmadik országbeli viszontbiztosító leányvállalataként működő biztosító korrigált szavatoló tőke megfelelése502

188. § (1)503 A 178. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott biztosító korrigált szavatoló tőke megfelelésének számításába be kell vonni a biztosítói holdingtársaság, vegyes pénzügyi holding társaság, harmadik országbeli biztosító, viszontbiztosító, harmadik országbeli viszontbiztosító valamennyi leányvállalatát vagy valamennyi vállalkozását, amelyben a biztosító részesedési viszonnyal rendelkezik.

(2)504 A korrigált szavatoló tőke megfelelés számítása során az anyavállalatot úgy kell tekinteni, mintha biztosító lenne. A biztosítói holding társaság vagy vegyes pénzügyi holding társaság szavatoló tőke szükséglete nulla, a viszontbiztosító, a harmadik országbeli biztosító, a harmadik országbeli viszontbiztosító esetében pedig a 187. § (2)–(7) bekezdésében foglaltakat kell értelemszerűen alkalmazni.

(3) Az anyavállalat vagy részesedési viszonnyal rendelkező vállalkozás szavatoló tőkéjéből le kell vonni minden olyan leányvállalatában vagy minden olyan vállalkozásában, amelyben részesedési viszonnyal rendelkezik, fennálló részesedése könyv szerinti értékét, amely a korrigált szavatoló tőke megfelelés számításához szükséges információkat nem bocsátja a biztosító és a Felügyelet rendelkezésére.

A korrigált szavatoló tőke megfelelés értékelése

189. § (1) Az összevont alapú felügyelet alá tartozó biztosító korrigált szavatoló tőke megfelelését legalább a tárgyév utolsó napjára köteles kiszámítani. A korrigált szavatoló tőke szükséglet számítását és fedezetének kimutatását a biztosító a felügyelet részére történő adatszolgáltatásról szóló jogszabály rendelkezéseinek megfelelően, az éves beszámolóval egyidejűleg köteles a Felügyelet részére megküldeni.

(2)505 A biztosító korrigált szavatoló tőke megfelelése negatív, ha korrigált szavatoló tőkéje [a 11. számú mellékletben meghatározott módszerek bármelyikének a) pontja szerinti összeg] kevesebb, mint korrigált szavatoló tőke szükséglete [a 11. számú mellékletben meghatározott módszerek bármelyikének b) pontja szerinti összeg].

(3)506 Ha a 178. § (1) bekezdésének a) és b) pontja szerinti biztosító korrigált szavatoló tőke megfelelése (szolvenciája) negatív, a 130. § szanálási tervre vonatkozó előírásai szerint kell eljárni.

(4)507 A szanálási terv elutasítása vagy megvalósulásának meghiúsulása esetén a Felügyelet a 195. §-ban foglalt intézkedések megtételére jogosult.

III/A. Fejezet508

189/A–189/M. §

IV. Fejezet

A FELÜGYELET ELJÁRÁSA, INTÉZKEDÉSEI

A Felügyelet eljárása

190. §509

191. § (1) Külföldi kérelmező kizárólag kézbesítési megbízottja útján fordulhat a Felügyelethez.

(2)510

192–193. §511

194. §512

Intézkedések

195. § (1) A Felügyelet a biztosító, a biztosításközvetítő, valamint a szaktanácsadó kötelezettségének teljesítése, az ügyfelek érdekeinek megóvása, valamint annak érdekében, hogy a biztosítási, a biztosításközvetítői, a szaktanácsadói, valamint a képviseleti tevékenység e törvénynek, illetve ezen tevékenységekre vonatkozó más jogszabályoknak és a Felügyelet határozatainak megfeleljen, a következő intézkedéseket hozhatja:

a) az e törvényben, a biztosítási, a biztosításközvetítői, a szaktanácsadói, valamint a képviseleti tevékenységre vonatkozó más jogszabályban, továbbá a felügyeleti határozatokban meghatározott feltételeknek való megfelelésre – határidő kitűzésével – kötelezhet,

b) a Felügyelet által meghatározott napirenddel közgyűlés (taggyűlés) összehívására kötelezhet,

c) felügyeleti bírság (196–198. §) megfizetésére kötelezhet,

d)513

e) felfüggesztheti a részvénytársaság, illetve a szövetkezet esedékes osztalékának kifizetését,

f) a biztosító vezető állású személyének, egyéb vezetőjének és könyvvizsgálójának felmentését, az alkalmazott felelősségre vonását kezdeményezheti,

g) előírhatja szanálási terv, pénzügyi terv, illetve pénzügyi helyreállítási terv benyújtását,

h) felfüggesztheti valamely biztosítási termék terjesztését,

i) megtilthatja egyes biztosítási termékek terjesztését,

j) korlátozhatja, illetve megtilthatja a biztosítónak a biztosítástechnikai tartalékai és a szavatoló tőkéje feletti szabad rendelkezési jogát,

k) megtilthatja az engedély nélküli biztosítási, független biztosításközvetítői, vezérügynöki és felügyeleti nyilvántartáson kívüli szaktanácsadói tevékenység folytatását,

l) elrendelheti a biztosításközvetítő nyilvántartásból való törlését,

m) előírhatja a független biztosításközvetítő gazdasági társaság törzstőkéjének az e törvényben előírt minimumra való felemelését,

n) szükséghelyzetben felügyeleti biztost rendelhet ki,

o) kötelezheti a biztosítót – átvételre vállalkozó másik biztosító esetén – biztosítási állományának átruházására,

p) a tevékenység kiszervezését megtilthatja,

q) a biztosító első számú vezetőjének, a független biztosításközvetítői, illetve a szaktanácsadói tevékenység irányítójának meghallgatását rendelheti el,

r) a kiadott tevékenységi engedélyt részben vagy egészben felfüggesztheti,

s) a kiadott tevékenységi engedélyt visszavonhatja,

t) a kiadott alapítási engedélyt visszavonhatja.

(2)514 A Felügyelet az e törvényben, a biztosítási, a biztosításközvetítői, valamint a szaktanácsadói tevékenységre vonatkozó más jogszabályban, továbbá a felügyeleti határozatokban meghatározott feltételeknek való megfelelés teljesítése érdekében, határozott időtartamra szóló intézkedési terv kidolgozására, illetve – jóváhagyás esetén – az abban foglaltak végrehajtására kötelezheti a biztosítót, a biztosításközvetítőt, valamint a szaktanácsadót.

196. § (1) A Felügyelet a biztosítót, a biztosító ügyvezetőjét, a független biztosításközvetítőt, a szaktanácsadót, a független biztosításközvetítői és a szaktanácsadói tevékenység irányítóját, valamint azt, aki az e törvényben foglalt tevékenységet engedély, illetve felügyeleti nyilvántartásba vétel nélkül végzi, felügyeleti bírság megfizetésére kötelezheti, ha az

a) megsérti e törvény vagy egyéb, a biztosítási, a biztosításközvetítői, a szaktanácsadói tevékenységre vonatkozó jogszabály előírásait,

b) a felügyeleti határozatban előírtakat nem vagy nem határidőben teljesíti, vagy

c) a Felügyelet által elrendelt adatszolgáltatási vagy meghallgatási kötelezettségének határidőre nem tesz eleget.

(2)–(3)515

197. §516

197/A. §517

198. §518

A felügyeleti biztos

199. §519 (1)520 A Felügyelet szükséghelyzetben felügyeleti biztost rendelhet ki. A felügyeleti biztos legfeljebb 180 napra rendelhető ki, de ez az időtartam a felszámoló kijelöléséig meghosszabbítható. A kirendelésről a minősített befolyással rendelkező tulajdonosokat (tagokat) is értesíteni kell. A felügyeleti biztos feladata az e törvényben foglalt szabályok betartása és betartatása.

(2) Felszámolási eljárás esetén a felügyeleti biztos megbízatása a felszámoló kijelöléséig tart.

(3) A felügyeleti biztos megbízólevelében meg kell határozni feladatait.

(4) A felügyeleti biztos kirendelésének ideje alatt az igazgatóság tagja a gazdasági társaságokra, a szövetkezetekre, egyesületekre vonatkozó törvényi rendelkezésekben és az alapszabályban rögzített feladatát, cégjegyzési jogát nem gyakorolhatja. A kirendelés tartamára a felügyeleti biztos gyakorolja az igazgatóság tagjának törvényben és alapszabályban megállapított jogait és kötelezettségeit.

(5) A (4) bekezdéstől eltérően az igazgatóság, illetőleg a felügyelő bizottság tagja a felügyeleti biztos kirendelésének ideje alatt is jogorvoslattal élhet a felügyeleti biztost kirendelő határozat és a Felügyelet által a biztosítóval szemben hozott határozat ellen, e jogorvoslati eljárásban a biztosítót képviselheti vagy a képviselet ellátására megbízást adhat.

1

A törvényt az Országgyűlés 2003. június 23-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2003. július 15. A törvényt a 2014: LXXXVIII. törvény 466. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte 2016. január 1. napjával.

2

Az 1. § (1) bekezdés a) pontja a 2013: LXXXVI. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

3

Az 1. § (1) bekezdés b) pontja a 2011: CXCIII. törvény 177. § a) pontja szerint módosított szöveg.

4

Az 1. § (1) bekezdés e) pontja a 2009: CL. törvény 92. §-ával megállapított szöveg.

5

Az 1. § (1) bekezdés f) pontja a 2013: CXLIII. törvény 70. §-ával megállapított szöveg.

6

Az 1. § (1) bekezdésének g) pontja a 2004: LXXXIV. törvény 65. §-ával megállapított szöveg.

7

A 2. § (1) bekezdés c) pontja a 2013: CCLII. törvény 154. § (19) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg.

8

A 2. § (1) bekezdés g) pontja a 2011: CLXXV. törvény 148. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

9

A 3. § eredeti szövegének jelölését a 2004: LXIX. törvény 4. §-ának (1) bekezdése (1) bekezdésre változtatta.

10

A 3. § 1. pontja a 2004: XLVIII. törvény 69. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

11

A 3. § (1) bekezdés 1. pont c) alpontja a 2013: CCXXXVI. törvény 61. § a) pontja szerint módosított szöveg.

12

A 3. § (1) bekezdése 3. pontjának a) alpontja a 2009: LVI. törvény 279. § (1) bekezdése és 280. §-a szerint módosított szöveg.

13

A 3. § (1) bekezdés 5. pontja a 2008: CIII. törvény 83. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

14

A 3. § (1) bekezdésének 11. pontja a 2007: CLIX. törvény 133. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

15

A 3. § (1) bekezdés 14. pontja a 2013: CCLII. törvény 154. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

16

A 3. § (1) bekezdésének 15. pontja a 2005: LXII. törvény 155. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

17

A 3. § (1) bekezdésének 19. pontja a 2007: CLIX. törvény 133. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

18

A 3. § (1) bekezdés 21a. pontját a 2013: CCLII. törvény 154. § (2) bekezdése iktatta be.

19

A 3. § (1) bekezdésének 25. pontját a 2008: XLVIII. törvény 40. §-ának i) pontja hatályon kívül helyezte.

20

A 3. § (1) bekezdésének 27. pontja a 2009: LXII. törvény 64. § (1) bekezdésével megállapított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 59–62. §-át.

21

A 3. § (1) bekezdés 29. pontját a 2013: LXXXVI. törvény 45. §-a hatályon kívül helyezte.

22

A 3. § (1) bekezdésének 31. pontja a 2009: LXII. törvény 64. § (2) bekezdésével megállapított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 59–62. §-át.

23

A 3. § (1) bekezdésének 32. pontja a 2009: LXII. törvény 64. § (3) bekezdésével megállapított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 59–62. §-át.

24

A 3. § (1) bekezdésének 33. pontja a 2009: LXII. törvény 64. § (4) bekezdésével megállapított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 59–62. §-át.

25

A 3. § (1) bekezdés 34. pontja a 2011: CXCIII. törvény 177. § a) pontja, a 2012: LXXVI. törvény 55. §-a szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 1. §-át.

26

A 3. § (1) bekezdésének 36. pontja a 2009: LXII. törvény 64. § (5) bekezdésével megállapított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 59–62. §-át.

27

A 3. § 43. pontja a 2004: XLVIII. törvény 69. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

28

A 3. § (1) bekezdésének 47. pontja a 2009: LXII. törvény 64. § (6) bekezdésével megállapított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 59–62. §-át.

29

A 3. § 51. pontja a 2004: XLVIII. törvény 69. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

30

A 3. § (1) bekezdés 63. pontja a 2013: LXXXVI. törvény 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

31

A 3. § (1) bekezdés 65. pontját a 2013: CCLII. törvény 154. § (20) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

32

A 3. § (1) bekezdés 66. pontja a 2013: LXXXVI. törvény 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

33

A 3. § (1) bekezdés 67. pontja a 2014: XVI. törvény 269. § a) pontja szerint módosított szöveg.

34

A 3. § (1) bekezdés 68–69. pontját a 2013: LXXXVI. törvény 45. §-a hatályon kívül helyezte.

35

A 3. § (1) bekezdés 70. pontja a 2013: LXXXVI. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

36

A 3. § 71. pontjának a) alpontja a 2004: XLVIII. törvény 69. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

37

A 3. § 71. pontjának b) alpontja a 2004: XLVIII. törvény 69. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

38

A 3. § (1) bekezdésének 72. pontja a 2007: CLIX. törvény 133. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

39

A 3. § (1) bekezdésének 73. pontja a 2007: CLIX. törvény 133. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

40

A 3. § (1) bekezdésének 74. pontja a 2007: CLIX. törvény 133. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

41

A 3. § (1) bekezdésének 75–79. pontját a 2004: LXXXIV. törvény 66. §-ának (3) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2013: LXXXIII. törvény 27. § c) pontja.

42

A 3. § (1) bekezdés 80. pontját a 2004: LXXXIV. törvény 66. §-ának (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: LXXXIII. törvény 23. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

43

A 3. § (1) bekezdésének 81. pontját a 2004: LXXXIV. törvény 66. §-ának (3) bekezdése iktatta a szövegbe.

44

A 3. § (1) bekezdésének 82. pontját a 2004: LXXXIV. törvény 66. §-ának (3) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2013: LXXXIII. törvény 27. § c) pontja.

45

A 3. § (1) bekezdésének 83. pontját a 2004: LXXXIV. törvény 66. §-ának (3) bekezdése iktatta a szövegbe.

46

A 3. § (1) bekezdésének 84. pontját a 2007: L. törvény 1. § (3) bekezdése iktatta be.

47

A 3. § (1) bekezdésének 85. pontját a 2007: L. törvény 1. § (4) bekezdése iktatta be.

48

A 3. § (1) bekezdésének 86. pontját a 2007: L. törvény 1. § (5) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: LXII. törvény 67. § (1) bekezdésének a) pontja; alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 59–62. §-át.

49

A 3. § (1) bekezdésének 87. pontját a 2007: L. törvény 1. § (6) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: LXII. törvény 64. § (7) bekezdésével megállapított szöveg; alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 59–62. §-át.

50

A 3. § (1) bekezdésének 88. pontját a 2007: L. törvény 1. § (7) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: LXII. törvény 64. § (8) bekezdésével megállapított szöveg; alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 59–62. §-át.

51

A 3. § (1) bekezdésének 89. pontját a 2007: L. törvény 1. § (8) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: LXII. törvény 67. § (2) bekezdése. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 59–62. §-át.

52

A 3. § (1) bekezdésének 90. pontját a 2007: CLIX. törvény 133. § (7) bekezdése iktatta be.

53

A 3. § (1) bekezdésének 91. pontját a 2007: CLIX. törvény 133. § (8) bekezdése iktatta be.

54

A 3. § (1) bekezdés 92. pontját a 2008: CIII. törvény 83. § (3) bekezdése iktatta be.

55

A 3. § (1) bekezdés 93. pontját a 2008: CIII. törvény 83. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: CCLII. törvény 154. § (19) bekezdés 2. pontja szerint módosított szöveg.

56

A 3. § (1) bekezdés 94. pontját a 2008: CIII. törvény 83. § (5) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: LXXXVI. törvény 2. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

57

A 3. § (1) bekezdés 95. pontját a 2009: CL. törvény 93. §-a iktatta be.

58

A 3. § (1) bekezdés 96. pontját a 2011: CXCIII. törvény 161. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2012: CCXXIII. törvény 286. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

59

A 3. § (1) bekezdés 97. pontját a 2012: CLXXVIII. törvény 355. § (1) bekezdése iktatta be.

60

A 3. § (1) bekezdés 98. pontját a 2013: LXXXVI. törvény 2. § (5) bekezdése iktatta be.

61

A 3. § (1) bekezdés 99. pontját a 2013: LXXXVI. törvény 2. § (5) bekezdése iktatta be.

62

A 3. § (1) bekezdés 100. pontját a 2013: LXXXVI. törvény 2. § (5) bekezdése iktatta be.

63

A 3. § (1) bekezdés 101. pontját a 2013: CCXXXVI. törvény 49. §-a iktatta be.

64

A 3. § (1) bekezdés 102. pontját a 2013: CCXXXVI. törvény 49. §-a iktatta be.

65

A 3. § (1) bekezdés 103. pontját a 2013: CCXXXVI. törvény 49. §-a iktatta be.

66

A 3. § (1) bekezdés 104. pontját a 2013: CCXXXVI. törvény 49. §-a iktatta be.

67

A 3. § (1) bekezdés 105. pontját a 2013: CCXXXVI. törvény 49. §-a iktatta be.

68

A 3. § (1) bekezdés 106. pontját a 2013: CCXXXVI. törvény 49. §-a iktatta be.

69

A 3. § (2) bekezdését a 2004: LXIX. törvény 4. §-ának (1) bekezdése iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatva. A 3. § (2) bekezdése a 2007: L. törvény 1. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

70

A 4. § a 2013: LXXXVI. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.

71

Az 5. § (1) bekezdése a 2011: CXCIII. törvény 177. § b) pontja szerint módosított szöveg.

72

Az 5. § (2) bekezdése a 2011: CXCIII. törvény 177. § b) pontja szerint módosított szöveg.

73

Az 5. § (3) bekezdése a 2004: XLVIII. törvény 70. § (1) bekezdésével megállapított, a 2011: CXCIII. törvény 177. § b) pontja szerint módosított szöveg.

74

Az 5. § (6) bekezdése a 2007: CXXXVIII. törvény 215. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

75

Az 5. § (6) bekezdés b) pontja a 2009: CL. törvény 94. §-ával megállapított, a 2013: CCXXXVI. törvény 61. § b) pontja szerint módosított szöveg.

76

Az 5. § (6) bekezdés c) pontja a 2008: CIII. törvény 84. §-ával megállapított szöveg.

77

Az 5. § (6) bekezdés h) pontját a 2011: CXCIII. törvény 161. § (2) bekezdése iktatta be.

78

Az 5. § (7) bekezdését a 2004: XLVIII. törvény 70. § (3) bekezdése iktatta be.

79

A 6. § c) pontját a 2013: LXXXVI. törvény 4. §-a iktatta be.

80

A 7. §-t és az azt megelőző alcímet a 2008: XLVII. törvény 54. §-ának l) pontja hatályon kívül helyezte.

81

A 8–9. §-t és a 8. §-t megelőző alcímet a 2008: XLVIII. törvény 40. §-ának i) pontja hatályon kívül helyezte.

82

A 9/A. §-t megelőző alcímet a 2007: L. törvény 2. §-a iktatta be.

83

A 9/A. §-t a 2007: L. törvény 2. §-a iktatta be.

84

A 9/A. § (2) bekezdése a 2013: CXLIII. törvény 71. §-ával megállapított szöveg.

85

A 10. § (1) bekezdése a 2011: CXCIII. törvény 177. § c) pontja szerint módosított szöveg.

86

A 10. § (2) bekezdésének a) pontja a 2007: L. törvény 3. §-ával megállapított, a 2013: CCLII. törvény 154. § (19) bekezdés 3. pontja szerint módosított szöveg.

87

A 10. § (2) bekezdésének b) pontja a 2007: L. törvény 3. §-ával megállapított, a 2013: CCLII. törvény 154. § (19) bekezdés 4. pontja szerint módosított szöveg.

88

A 10. § (2) bekezdés c) pontja a 2011: CLXXV. törvény 148. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. [Az e módosító törvény 201. §-ával elrendelt módosítás nem vezethető át.]

89

A 11. § (2) bekezdésének a) pontját a 2006: IV. törvény 364. § 23. pontja hatályon kívül helyezte.

90

A 11. § (3) bekezdését a 2008: CIII. törvény 175. § (3) bekezdés d) pontja hatályon kívül helyezte.

91

A 12. § (2) bekezdését a 2008: XLVII. törvény 54. §-ának l) pontja hatályon kívül helyezte.

92

A 13. § (1) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 154. § (19) bekezdés 5. pontja szerint módosított szöveg.

93

A 13. § (2) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 154. § (19) bekezdés 6. pontja szerint módosított szöveg.

94

A 14. § (1) bekezdését a 2013: CCLII. törvény 154. § (20) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

95

A 14. § (2) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 154. § (19) bekezdés 7. pontja szerint módosított szöveg.

96

A 15. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2013: CCLII. törvény 154. § (19) bekezdés 8. pontja szerint módosított szöveg.

97

A 19. §-t megelőző alcím a 2011: CLXXV. törvény 148. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

98

A 19. § a 2011: CLXXV. törvény 148. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

99

A 19/A. §-t a 2013: CCXXXVI. törvény 50. §-a iktatta be.

100

A 20. § a 2011: CLXXV. törvény 148. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

101

A 21. § a 2011: CLXXV. törvény 148. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

102

A 22. § a 2011: CLXXV. törvény 148. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

103

A 22. § (1) bekezdés h) pontja a 2013: CCLII. törvény 154. § (19) bekezdés 9. pontja szerint módosított szöveg.

104

A 22. § (3) bekezdés a) pontja a 2013: LXXXVI. törvény 44. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

105

A 22. § (4) bekezdés a) pontja a 2013: LXXXVI. törvény 44. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

106

A 22. § (5) bekezdése a 2013: LXXXVI. törvény 44. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

107

A 23. § a 2011: CLXXV. törvény 148. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

108

A 24. § a 2011: CLXXV. törvény 148. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

109

A 24. § (1) bekezdése a 2013: LXXXVI. törvény 44. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

110

A 24. § (2) bekezdése a 2013: LXXXVI. törvény 44. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

111

A 24. § (4) bekezdése a 2013: LXXXVI. törvény 44. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

112

A 24. § (5) bekezdése a 2013: LXXXVI. törvény 44. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

113

A 25. § a 2011: CLXXV. törvény 148. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

114

A 26. § a 2011: CLXXV. törvény 148. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

115

A 27. § a 2011: CLXXV. törvény 148. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

116

A 27. § (2) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 154. § (19) bekezdés 10. pontja szerint módosított szöveg.

117

A 28/A. §-t a 2011: CLXXV. törvény 148. § (4) bekezdése iktatta be.

118

A 28/A. § (1) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 154. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

119

A 28/A. § (4) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 154. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

120

A 28/B. §-t a 2011: CLXXV. törvény 148. § (4) bekezdése iktatta be.

121

A 28/B. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2013: LXXXVI. törvény 44. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

122

A 28/B. § (1) bekezdés b) pontja a 2013: LXXXVI. törvény 44. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

123

A 28/B. § (2) bekezdése a 2013: LXXXVI. törvény 44. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

124

A 28/B. § (6) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 154. § (19) bekezdés 11. pontja szerint módosított szöveg.

125

A 28/C. §-t a 2011: CLXXV. törvény 148. § (4) bekezdése iktatta be.

126

A 32. § (1) bekezdése a 2011: CXCIII. törvény 177. § b) pontja szerint módosított szöveg.

127

A 32. § (4) bekezdését a 2004: XLVIII. törvény 72. §-a iktatta be.

128

A 33. § (1) bekezdése a 2007: L. törvény 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, utolsó mondatát a 2007: CXXXV. törvény 58. § (1) bekezdésének g) pontja hatályon kívül helyezte.

129

A 33. § (2) bekezdésének d) pontját a 2007: L. törvény 4. § (2) bekezdése iktatta be.

130

A 33. § (4) bekezdése a 2007: L. törvény 4. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

131

A 33. § (5) bekezdése a 2007: L. törvény 4. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

132

A 33. § (7) bekezdése a 2004: XLVIII. törvény 73. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

133

A 33. § (8) bekezdése a 2013: CCXXXVI. törvény 51. §-ával megállapított szöveg.

134

A 34. § a 2013: LXXXVI. törvény 5. §-ával megállapított szöveg.

135

A 35. § (1) bekezdése a 2007: L. törvény 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

136

A 35. § (2) bekezdése a 2007: L. törvény 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

137

A 35. § (2) bekezdés d) pontja a 2013: CCXXXVI. törvény 61. § c) pontja szerint módosított szöveg.

138

A 35. § (4) bekezdését a 2004: XLVIII. törvény 74. § (3) bekezdése iktatta be.

139

A 35. § (5) bekezdését a 2004: XLVIII. törvény 74. § (4) bekezdése iktatta be.

140

A 35. § (6) bekezdését a 2004: XLVIII. törvény 74. § (5) bekezdése iktatta be.

141

A 36. § (1a) bekezdését a 2013: LXXXIV. törvény 45. §-a iktatta be.

142

A 36. § (4) bekezdése a 2005: CXIII. törvény 33. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 29. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2005. november 1-jét követően indult ügyben – ideértve a megismételt eljárást is – kell alkalmazni.

143

A 36. § (5) bekezdése a 2008: CIII. törvény 87. §-ával megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 177. § (3) bekezdését.

144

A 36. § (6) bekezdését a 2007: L. törvény 30. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2013: LXXXVI. törvény 6. §-a iktatta be.

145

A 36. § (7) bekezdését a 2007: L. törvény 30. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte.

146

A 36. § (8) bekezdését a 2007: L. törvény 6. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte e módosító törvény 30. § (4) bekezdése.

147

A 36/A. §-t a 2013: LXXXVI. törvény 7. §-a iktatta be.

148

A 37. § (1) bekezdése a 2007: L. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.

149

A 37. § (1) bekezdés c) pontja a 2008: CIII. törvény 88. §-ával megállapított szöveg.

150

A 37. § (1) bekezdés d) pontja a 2008: CIII. törvény 88. §-ával megállapított szöveg.

151

A 37. § (1) bekezdés f) pontja a 2013: CCLII. törvény 154. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

152

A 37. § (1) bekezdés i) pontját a 2013: LXXXVI. törvény 8. §-a iktatta be.

153

A 37. § (1) bekezdés j) pontját a 2013: LXXXVI. törvény 8. §-a iktatta be.

154

A 37. § (1) bekezdés k) pontját a 2013: LXXXVI. törvény 8. §-a iktatta be.

155

A 37. § (1) bekezdés l) pontját a 2013: LXXXVI. törvény 8. §-a iktatta be, szövege a 2013: CCXXXVI. törvény 186. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

156

A 37. § (1) bekezdés m) pontját a 2013: CCXXXVI. törvény 52. §-a iktatta be.

157

A 37/A. §-t megelőző alcímet a 2013: CCXXXVI. törvény 53. §-a iktatta be.

158

A 37/A. §-t a 2013: CCXXXVI. törvény 53. §-a iktatta be.

159

A 38. § (1) bekezdése a 2007: L. törvény 8. §-ával megállapított szöveg.

160

A 38. § (1) bekezdés c) pontja a 2013: CCLII. törvény 154. § (19) bekezdés 12. pontja szerint módosított szöveg.

161

A 38. § (2) bekezdését a 2007: L. törvény 30. §-a (2) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

162

A 38. § (4) bekezdését a 2007: L. törvény 30. §-a (2) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2010: CLIX. törvény 116. § (1) bekezdése iktatta be.

163

A 38. § (5) bekezdés c) pontját a 2010: CLIX. törvény 116. § (2) bekezdése iktatta be.

164

A 38. § (6) bekezdés bevezető szövegrésze a 2009: CL. törvény 111. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

165

A 38. § (6) bekezdés b) pontja a 2010: CLIX. törvény 116. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

166

A 38. § (6) bekezdés b) pont ba) alpontja a 2013: CCLII. törvény 154. § (19) bekezdés 13. pontja szerint módosított szöveg.

167

A 38. § (6) bekezdés e) pontját a 2010: CLIX. törvény 116. § (4) bekezdése iktatta be.

168

A 38. § (7) bekezdése a 2010: CLIX. törvény 116. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

169

A 38. § (8) bekezdését a 2013: LXXXVI. törvény 9. §-a iktatta be.

170

A 39. § (1) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 154. § (6) bekezdésével megállapított, a 2014: XVI. törvény 270. § b) pontja szerint módosított szöveg.

171

A 41. § (2) bekezdése a 2008: CIII. törvény 90. §-ával megállapított szöveg.

172

A 41. § (3) bekezdése a 2009: CL. törvény 95. §-ával megállapított szöveg.

173

A 41. § (4) bekezdése a 2004: XLVIII. törvény 77. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

174

A 42. § (3) bekezdését a 2004: XLVIII. törvény 78. §-a iktatta be.

175

A 43. § a 2008: CIII. törvény 91. §-ával megállapított szöveg.

176

A 44. § (2) bekezdése a 2005: LXII. törvény 155. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

177

A 44. § (3) bekezdése a 2013: CXLIII. törvény 72. §-ával megállapított szöveg.

178

A 46. § (2) bekezdése a 2004: XLVIII. törvény 79. §-ával megállapított szöveg.

179

A 48. § (1a) bekezdését a 2013: CCXXXVI. törvény 54. §-a iktatta be.

180

A 48. § (2) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 154. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

181

A 48. § (3) bekezdése a 2008: CIII. törvény 92. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

182

A 48. § (5) bekezdése a 2004: XLVIII. törvény 80. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

183

A 48. § (6) bekezdés bevezető szövegrésze a 2008: CIII. törvény 92. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

184

A 49. § (1) bekezdése a 2004: XLVIII. törvény 81. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

185

A 49. § (2) bekezdése a 2009: CL. törvény 96. §-ával megállapított szöveg.

186

A 49. § (3) bekezdése a 2009: CL. törvény 111. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

187

Az 51. § (2) bekezdése a 2004: XLVIII. törvény 82. §-ával megállapított szöveg.

188

Az 51. § (3) bekezdése a 2005: LXII. törvény 155. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

189

Az 52. § (2) bekezdés bevezető szövegrésze a 2009: CL. törvény 111. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

190

Az 52. § (2) bekezdés b) pontja a 2013: CCLII. törvény 154. § (19) bekezdés 14. pontja szerint módosított szöveg.

191

Az 52. § (2) bekezdésének c) pontja a 2005: LXII. törvény 155. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

192

Az 52. § (5) bekezdése a 2006: CIX. törvény 170. § (10) bekezdésének l) pontja, a 2010: CLVIII. törvény 137. § (3) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 119. § (5)–(6) bekezdését.

193

Az 54. § (5) bekezdése a 2011: CXCIII. törvény 177. § b) pontja szerint módosított szöveg.

194

Az 55. § (1) bekezdése a 2011: CXCIII. törvény 177. § b) pontja szerint módosított szöveg.

195

Az 57. § (1) bekezdésének c) pontja a 2007: L. törvény 9. §-ával megállapított szöveg.

196

Az 57. § (1) bekezdés f) pontja a 2013: CCLII. törvény 154. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

197

Az 57. § (1) bekezdés i) pontja a 2008: CIII. törvény 93. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

198

Az 57. § (1) bekezdés k) pontja a 2008: CIII. törvény 93. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

199

Az 57. § (1) bekezdés m) pontja a 2010: CLIX. törvény 117. §-ával megállapított szöveg.

200

Az 57. § (4) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 154. § (9) bekezdésével megállapított szöveg. [E módosító rendelet 154. § (19) bekezdés 15. pontjával elrendelt módosítás, amely szerint a „Gt.” szövegrész helyébe a „Ptk., valamint a Jszt.” szöveg lép, nem vezethető át.]

201

Az 57. § (5) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 154. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.

202

Az 57. § (6) bekezdését a 2007: CXXXVIII. törvény 181. § (3) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2011: CLXXV. törvény 148. § (7) bekezdése iktatta be.

203

Az 57. § (7) bekezdését a 2013: LXXXVI. törvény 10. §-a iktatta be, szövege a 2013: CCLII. törvény 154. § (19) bekezdés 16. pontja szerint módosított szöveg.

204

Az 58. § bevezető szövegrésze a 2009: LVI. törvény 279. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2010. január 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

205

Az 58. § a) pontja a 2013: CCLII. törvény 154. § (19) bekezdés 17. pontja szerint módosított szöveg.

206

Az 58. § c) pontja a 2013: CCLII. törvény 154. § (19) bekezdés 18. pontja szerint módosított szöveg.

207

Az 58. § f) pontja a 2008: CIII. törvény 94. §-ával megállapított szöveg.

208

Az 58. § g) pontja a 2013: CCLII. törvény 154. § (19) bekezdés 19. pontja szerint módosított szöveg.

209

Az 58. § h) pontját a 2004: LXXXIV. törvény 67. §-a iktatta be, e módosító törvény 96. §-ának (3) bekezdése alapján a 2004. október 7. napján már működő, a kiegészítő felügyelet hatálya alá tartozó biztosítónak az e törvény 58. §-ának h) pontjában rögzített nyilatkozatot legkésőbb 2005. május 31-ig kell a Felügyelet rendelkezésére bocsátania.

210

Az 58. § i) pontját a 2004: LXXXIV. törvény 67. §-a iktatta be, e módosító törvény 96. §-ának (3) bekezdése alapján a 2004. október 7. napján már működő, a kiegészítő felügyelet hatálya alá tartozó biztosítónak az e törvény 58. §-ának i) pontjában rögzített nyilatkozatot legkésőbb 2005. május 31-ig kell a Felügyelet rendelkezésére bocsátania.

212

A 60. § a 2009: LVI. törvény 278. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2010. január 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

213

A 60/A. §-t a 2004: LXXXIV. törvény 68. §-a iktatta be, szövege a 2007: CLIX. törvény 135. §-ával megállapított szöveg.

214

A 62. § a 2009: CL. törvény 97. §-ával megállapított szöveg.

215

A 63. § (2) bekezdés h) pontját a 2010: CLIX. törvény 167. § (1) bekezdés c) pontja hatályon kívül helyezte.

216

A 63. § (3) bekezdése a 2010: CLIX. törvény 118. §-ával megállapított szöveg.

217

A 65. § a 2013: LXXXVI. törvény 11. §-ával megállapított szöveg.

218

A 65/A. §-t a 2013: LXXXVI. törvény 12. §-a iktatta be.

219

A 66. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2013: CCLII. törvény 154. § (19) bekezdés 20. pontja szerint módosított szöveg.

220

A 66. § (5)–(6) bekezdését a 2007: CXXXVIII. törvény 181. § (3) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

221

A 67. § (3) bekezdése a 2004: XLVIII. törvény 84. §-ával megállapított szöveg.

222

A 68. § (1) bekezdés bevezető szövegrésze a 2009: LVI. törvény 279. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2010. január 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

223

A 68. § (1) bekezdés a) pontja a 2010: CLIX. törvény 119. §-ával megállapított szöveg.

224

A 68. § (1) bekezdés d) pontja a 2011: CXXII. törvény 24. § (8) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 22–23. §-át.

225

A 68. § (1) bekezdés e) pontját a 2011: CXXII. törvény 24. § (8) bekezdése iktatta be. Alkalmazására lásd e módosító törvény 22–23. §-át.

226

A 68. § (6) bekezdését a 2009: LVI. törvény 278. § (3) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2010: CLIX. törvény 167. § (1) bekezdés c) pontja.

227

A 69. § (3) bekezdése a 2006: CIX. törvény 170. § (10) bekezdésének l) pontja szerint módosított szöveg.

228

A 70. § (1) bekezdésének felvezető szövegrésze a 2004: XLVIII. törvény 85. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

229

A 70. § (1) bekezdés b) pontja a 2011: CXCIII. törvény 177. § b) pontja szerint módosított szöveg.

230

A 70. § (2) bekezdésének felvezető szövegrésze a 2004: XLVIII. törvény 85. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

231

A 70. § (2) bekezdésének f) pontja a 2009: LXXXV. törvény 121. §-a, a 2011: CXCIII. törvény 177. § b) pontja szerint módosított szöveg.

232

A 70. § (2) bekezdés g) pontja a 2011: CXCIII. törvény 177. § a) pontja szerint módosított szöveg.

233

A 70. § (4) bekezdése a 2011: CXCIII. törvény 177. § b) pontja szerint módosított szöveg.

234

A 70. § (6) bekezdése a 2013: LXXXVI. törvény 13. §-ával megállapított szöveg.

235

A 71. § (1) bekezdés i) pontját a 2009: CL. törvény 98. § (1) bekezdése iktatta be.

236

A 71. § (2) bekezdés d) pontját a 2010: CLIX. törvény 167. § (1) bekezdés c) pontja hatályon kívül helyezte.

237

A 71. § (2) bekezdés e) pontját a 2010: CLIX. törvény 167. § (1) bekezdés c) pontja hatályon kívül helyezte.

238

A 71. § (2) bekezdés g) pontja a 2013: CCLII. törvény 154. § (19) bekezdés 21. pontja szerint módosított szöveg.

239

A 71. § (2) bekezdés i) pontja a 2010: CLIX. törvény 120. §-ával megállapított szöveg.

240

A 71. § (2) bekezdés j) pontja a 2009: CL. törvény 98. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

241

A 71. § (2) bekezdés k) pontja a 2008: CIII. törvény 96. §-ával megállapított szöveg.

242

A 71. § (3) bekezdése a 2006: CIX. törvény 170. § (10) bekezdésének l) pontja szerint módosított szöveg.

243

A 72. § (4) bekezdését a 2007: CXXXVII. törvény 94. § (1) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2012: CLI. törvény 58. § (1) bekezdése.

244

A 72. § (5) bekezdését a 2007: CXXXVII. törvény 94. § (1) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2012: CLI. törvény 58. § (1) bekezdése.

245

A 74. § (1) bekezdése a 2009: CL. törvény 99. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

246

A 74. § (2) bekezdés b) pontja a 2012: CLI. törvény 153. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

247

A 74. § (3) bekezdése a 2004: XLVIII. törvény 87. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

248

A 74. § (5) bekezdését a 2009: CL. törvény 99. § (2) bekezdése iktatta be.

249

A 75. §-t a 2010: CLIX. törvény 167. § (1) bekezdés c) pontja hatályon kívül helyezte.

250

A 76. § a 2013: LXXXVI. törvény 14. §-ával megállapított szöveg.

251

A 77. § a 2013: LXXXVI. törvény 14. §-ával megállapított szöveg.

252

A 77. § (2) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 154. § (11) bekezdésével megállapított szöveg.

253

A 77/A. §-t a 2013: LXXXVI. törvény 15. §-a iktatta be.

254

A 77/B. §-t a 2013: LXXXVI. törvény 15. §-a iktatta be.

255

A 78. § a 2013: LXXXVI. törvény 16. §-ával megállapított szöveg.

256

A 79. § (2) bekezdésének f) pontja a 2004: XLVIII. törvény 89. §-ával megállapított szöveg.

257

A 79. § (2) bekezdésének g) pontját a 2004: XLVIII. törvény 147. § (1) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

258

A 80. § (4) bekezdése a 2004: XLVIII. törvény 90. §-ával megállapított szöveg.

259

A 83. § (1) bekezdése a 2010: CLII. törvény 2. § (55) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító törvény 6. §-a alapján a 2011. január 1-jét követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

260

A 83. § (2) bekezdése a 2010: CLII. törvény 2. § (55) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító törvény 6. §-a alapján a 2011. január 1-jét követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

261

A 83. § (2a) bekezdését a 2013: LXXXVI. törvény 17. §-a iktatta be.

262

A 83. § (3) bekezdés c) pontja a 2010: CLIX. törvény 121. §-ával megállapított szöveg.

263

A 83. § (5) bekezdése a 2012: CCXXIII. törvény 286. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

264

A 83. § (7) bekezdését a 2004: XLVIII. törvény 91. §-a iktatta be, szövege a 2004: LXXXIV. törvény 69. §-ával megállapított szöveg.

265

A 84. § (3) bekezdése a 2004: XLVIII. törvény 92. § (1) bekezdésével megállapított, valamint a 2009: LXXXV. törvény 121. §-a szerint módosított szöveg.

266

A 84. § (4) bekezdése a 2004: XLVIII. törvény 92. § (2) bekezdésével megállapított, valamint a 2009: LXXXV. törvény 121. §-a szerint módosított szöveg.

267

A 84. § (5) bekezdése a 2004: XLVIII. törvény 92. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

268

A 84. § (6) bekezdését a 2004: XLVIII. törvény 92. § (4) bekezdése iktatta be.

269

A 85. § (1) bekezdése a 2013: LXXXVI. törvény 18. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

270

A 85. § (2) bekezdése a 2010: CLII. törvény 2. § (55) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító törvény 6. §-a alapján a 2011. január 1-jét követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

271

A 85. § (3) bekezdése a 2010: CLII. törvény 2. § (55) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító törvény 6. §-a alapján a 2011. január 1-jét követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

272

A 85. § (3a) bekezdését a 2013: LXXXVI. törvény 18. § (2) bekezdése iktatta be.

273

A 85. § (6) bekezdése a 2013: LXXXVI. törvény 18. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

274

A 85. § (7) bekezdése a 2013: CCXXXVI. törvény 55. §-ával megállapított szöveg.

275

A 85. § (11) bekezdését a 2013: CXLIII. törvény 86. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

276

A 86. §-t megelőző alcím a 2013: CCXXXVI. törvény 56. §-ával megállapított szöveg.

277

A 86. § a 2013: CCXXXVI. törvény 56. §-ával megállapított szöveg.

278

A 87. § (1) bekezdés c) pontja a 2013: LXXXVI. törvény 20. §-ával megállapított szöveg.

279

A 88. § (1) bekezdés c) pontja a 2013: LXXXVI. törvény 21. §-ával megállapított szöveg.

280

A 89. § a 2013: LXXXVI. törvény 22. §-ával megállapított szöveg.

281

A 89. § (2) bekezdés a) pontja a 2013: CCXXXVI. törvény 186. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

282

A 90. §-t a 2013: LXXXVI. törvény 45. §-a hatályon kívül helyezte.

283

A 91. § (4) bekezdés a) pontja a 2008: CIII. törvény 98. §-ával megállapított szöveg.

284

A 91. § (4) bekezdés b) pontja a 2010: CLIX. törvény 122. §-ával megállapított szöveg.

285

A III/A. Fejezetet (91/A–91/U. §) a 2013: LXXXVI. törvény 23. §-a iktatta be.

286

A 91/H. § (7) bekezdés a) pontja a 2013: CCLII. törvény 154. § (12) bekezdésével megállapított szöveg.

287

A 91/Q. §-t és az azt megelőző alcímet a 2014: LXXXVIII. törvény 466. § (3) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

288

A 91/S. § nyitó szövegrésze a 2014: XVI. törvény 269. § b) pontja szerint módosított szöveg.

289

A 91/T. § (1) bekezdés a) pontja a 2013: CCXXXVI. törvény 186. § (1) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

290

A 91/U. § (1) bekezdés a) pontja a 2013: CCXXXVI. törvény 186. § (1) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

291

A 92. § (2) bekezdése a 2010: CLIX. törvény 123. §-ával megállapított szöveg.

292

A 92. § (3) bekezdését a 2009: LVI. törvény 278. § (4) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2010: CLIX. törvény 167. § (1) bekezdés c) pontja.

293

A 93. § (1) bekezdése a 2011: CXCIII. törvény 177. § b) pontja szerint módosított szöveg.

294

A 93. § (2) bekezdése a 2011: CXCIII. törvény 177. § d) pontja szerint módosított szöveg.

295

A 94. § (1) bekezdés e) pontja a 2011: CXCIII. törvény 177. § b) pontja szerint módosított szöveg.

296

A 94. § (3) bekezdése a 2009: LVI. törvény 279. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

297

A 94. § (6) bekezdése a 2004: XLVIII. törvény 94. §-ával megállapított szöveg.

298

A 94. § (7) bekezdése a 2009: LVI. törvény 279. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

299

A 94. § (8) bekezdése a 2009: LVI. törvény 279. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

300

A 95. § (1) bekezdése a 2013: LXXXVI. törvény 24. §-ával megállapított szöveg.

301

A 95. § (2) bekezdése a 2011: CCI. törvény 229. § a) pontja szerint módosított szöveg.

302

A 96. § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatta a 2004: XLVIII. törvény 95. § (2) bekezdése.

303

A 96. § f) pontja a 2004: XLVIII. törvény 95. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

304

A 96. § k) pontja a 2004: XLVIII. törvény 95. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

305

A 96. § (1) bekezdés n) pontját a 2013: LXXXVI. törvény 25. §-a iktatta be.

306

A 96. § (1) bekezdés o) pontját a 2013: CCXXXVI. törvény 57. § (1) bekezdése iktatta be.

307

A 96. § (2) bekezdését a 2004: XLVIII. törvény 95. § (2) bekezdése iktatta be.

308

A 96. § (3) bekezdését a 2004: XLVIII. törvény 95. § (2) bekezdése iktatta be, szövegét újonnan a 2005: XXV. törvény 14. § (2) bekezdése állapította meg. Ez utóbbi módosító törvény 13. §-a alapján a rendelkezést a 2005. július 1-jét követően megkötött szerződésekre kell alkalmazni.

309

A 96. § (4) bekezdését a 2004: XLVIII. törvény 95. § (2) bekezdése iktatta be.

310

A 96. § (5) bekezdését a 2004: XLVIII. törvény 95. § (2) bekezdése iktatta be, szövegét újonnan a 2005: XXV. törvény 14. § (3) bekezdése állapította meg. Ez utóbbi módosító törvény 13. §-a alapján a rendelkezést a 2005. július 1-jét követően megkötött szerződésekre kell alkalmazni.

311

A 96. § (6) bekezdését a 2009: LXXVII. törvény 161. §-a iktatta be; alkalmazására lásd e módosító törvény 232. § (1)–(3) bekezdését.

312

A 96. § (7) bekezdését a 2009: LXXVII. törvény 161. §-a iktatta be; e módosító törvény 232. § (4) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 9. napját követően bekövetkezett káreseményekre kell alkalmazni.

313

A 96. § (8) bekezdését a 2009: CL. törvény 101. §-a iktatta be, szövege a 2013: CCLII. törvény 154. § (13) bekezdésével megállapított szöveg.

314

A 96. § (9) bekezdését újonnan a 2013: CCXXXVI. törvény 57. § (2) bekezdése iktatta be.

315

A 96/A. §-t megelőző alcímet a 2007: CXXXVII. törvény 94. § (2) bekezdése iktatta be.

316

A 96/A. §-t a 2007: CXXXVII. törvény 94. § (2) bekezdése iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 99. § (3) bekezdését. A 96/A. § szövege a 2012: CLI. törvény 55. §-ával megállapított szöveg.

317

A 99. § (1) bekezdése a 2013: CXLIII. törvény 74. §-ával megállapított szöveg.

318

A Harmadik Rész VI. fejezetét (102/A–102/H. §-t) a 2004: XLVIII. törvény 96. §-a iktatta be.

319

A Harmadik Rész VI. fejezetét (102/A–102/H. §-t) a 2004: XLVIII. törvény 96. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2014: LXXXVIII. törvény 466. § (3) bekezdés a) pontja.

320

A 105. § (3)–(5) bekezdését a 2009: LXII. törvény 67. § (1) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte; alkalmazására lásd e módosító törvény 59–62. §-át.

321

A 105. § (6) bekezdését a 2004: XLVIII. törvény 147. § (1) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

322

A 106–108. §-t a 2009: LXII. törvény 67. § (1) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte 2010. január 1. napjával; alkalmazására lásd e módosító törvény 59–62. §-át.

323

A 108/A. §-t a 2004: XLVIII. törvény 97. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: LXII. törvény 67. § (1) bekezdésének a) pontja; alkalmazására lásd e módosító törvény 59–62. §-át.

324

A 109. §-t a 2009: LXII. törvény 67. § (1) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte; alkalmazására lásd e módosító törvény 59–62. §-át.

325

A 109/A. §-t a 2004: XLVIII. törvény 99. §-a iktatta be.

326

A 109/A. § (1) bekezdését a 2009: LXII. törvény 67. § (1) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte; alkalmazására lásd e módosító törvény 59–62. §-át.

327

A 109/A. § (2) bekezdését a 2009: LXII. törvény 67. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte. Alkalmazására lásd e módosító törvény 59–62. §-át.

328

A 110. § a 2011: CLVI. törvény 275. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

329

A 110. § (2) bekezdése a 2013: CXLIII. törvény 75. §-ával megállapított szöveg.

330

A 111. § a 2008: CIII. törvény 99. §-ával megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 176. § (1) bekezdését.

331

A 111. § (3) bekezdés b) pontja a 2009: CL. törvény 111. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

332

A 111. § (6) bekezdését a 2009: LVI. törvény 278. § (5) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2010. január 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

333

A 111/A. §-t a 2004: LXXXIV. törvény 71. §-a iktatta be, szövege a 2008: CIII. törvény 100. §-ával megállapított szöveg.

334

A 111/B. §-t a 2008: CIII. törvény 101. §-a iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 176. § (1) bekezdését.

335

A 111/B. § (4) bekezdése a 2009: LVI. törvény 280. §-a szerint módosított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

336

A 111/B. § (6) bekezdés b) pontja a 2013: CCXXXVI. törvény 61. § d) pontja szerint módosított szöveg.

337

A 111/B. § (7) bekezdését a 2009: LVI. törvény 280. §-a hatályon kívül helyezte. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

338

A 112. § a 2008: CIII. törvény 102. §-ával megállapított szöveg.

339

A 112. § (1) bekezdés a) pontja a 2011: CXCIII. törvény 161. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

340

A 112. § (1) bekezdés e) pontja a 2010: CLIX. törvény 124. §-ával megállapított szöveg.

341

A 112. § (3) bekezdése a 2009: LVI. törvény 278. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

342

A 113. § (1) bekezdése a 2008: CIII. törvény 103. §-ával megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 176. § (1) bekezdését.

343

A 114. § (1) bekezdése a 2008: CIII. törvény 104. §-ával megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 176. § (1) bekezdését.

344

A 114/A. §-t a 2008: CIII. törvény 105. §-a iktatta be.

345

A 116. § (1) bekezdése a 2008: CIII. törvény 106. §-ával megállapított szöveg.

346

A 118. § (2) bekezdése a 2007: CLIX. törvény 138. §-ával megállapított szöveg.

347

A 119. § (3) bekezdése a 2006: CIX. törvény 170. § (10) bekezdésének l) pontja szerint módosított szöveg.

348

A 121. § (1) bekezdése a 2004: XLVIII. törvény 101. §-ával megállapított szöveg.

349

A 123. § (2) bekezdés a) pont aa) alpontja a 2011: CLXXV. törvény 148. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

350

A 123. § (2) bekezdésének h) pontját a 2004: LXXXIV. törvény 72. §-ának (1) bekezdése iktatta a szövegbe.

351

A 123. § (3) bekezdése a 2013: LXXXVI. törvény 26. §-ával megállapított szöveg.

352

A 123. § (4) bekezdése a 2013: LXXXVI. törvény 26. §-ával megállapított szöveg.

353

A 124. § (2) bekezdésének d) pontját a 2004: LXXXIV. törvény 73. §-a iktatta a szövegbe.

354

A 124. § (2) bekezdésének e) pontját a 2004: LXXXIV. törvény 73. §-a iktatta be, szövege a 2013: CCXXXVI. törvény 58. §-ával megállapított szöveg.

355

A 124. § (2) bekezdésének f) pontját a 2007: CLIX. törvény 139. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2010: CLIX. törvény 167. § (1) bekezdés c) pontja.

356

A 126. § (1) bekezdése a 2013: CCXXXVI. törvény 59. §-ával megállapított szöveg.

357

A 126. § (3) bekezdésének a) pontja a 2007: L. törvény 12. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

358

A 126. § (4) bekezdés a) pontja a 2012: XVI. törvény 15. §-ával megállapított szöveg.

359

A 127. § a 2004: XLVIII. törvény 102. §-ával megállapított szöveg.

360

A 128. §-t a 2007: L. törvény 30. §-a (2) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

361

A 129. § (2) bekezdése a 2009: LVI. törvény 279. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

362

A 129. § (3) bekezdése a 2010: CLII. törvény 2. § (55) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító törvény 6. §-a alapján a 2011. január 1-jét követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

363

A 129. § (4) bekezdését a 2004: XLVIII. törvény 103. §-a iktatta be, szövege a 2010: CLIX. törvény 125. §-ával megállapított szöveg.

364

A 130. § (2) bekezdése a 2009: LVI. törvény 279. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

365

A 130. § (3) bekezdése a 2010: CLII. törvény 2. § (55) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító törvény 6. §-a alapján a 2011. január 1-jét követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

366

A 130. § (4) bekezdése a 2010: CLIX. törvény 126. §-ával megállapított szöveg.

367

A 131. § (2) bekezdése a 2010: CLIX. törvény 127. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

368

A 131. § (3) bekezdése a 2009: LVI. törvény 279. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

369

A 131. § (4) bekezdése a 2010: CLII. törvény 2. § (55) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító törvény 6. §-a alapján a 2011. január 1-jét követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

370

A 131. § (7) bekezdése a 2010: CLIX. törvény 127. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

371

A 131/A. §-t és az azt megelőző alcímet a 2010: CLIX. törvény 128. §-a iktatta be.

372

A 132. § (4) bekezdése a 2007: CXXXVIII. törvény 215. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

373

A 132. § (4) bekezdés e) pontja a 2008: CIII. törvény 107. §-ával megállapított szöveg.

374

A 132. § (4) bekezdés f) pontját a 2013: CCLII. törvény 154. § (20) bekezdés c) pontja hatályon kívül helyezte.

375

A 132. § (5) bekezdését a 2007: CXXXVIII. törvény 215. § (4) bekezdése iktatta be.

376

A 132. § (6) bekezdését a 2007: CXXXVIII. törvény 215. § (5) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: LXXXVI. törvény 27. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

377

A 132. § (7) bekezdését a 2007: CXXXVIII. törvény 215. § (6) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: LXXXVI. törvény 27. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

378

A 132. § (8) bekezdését a 2013: LXXXVI. törvény 27. § (2) bekezdése iktatta be.

379

A 132/A. §-t a 2013: LXXXVI. törvény 28. §-a iktatta be.

380

A 133. § (4) bekezdése a 2008: CIII. törvény 108. §-ával megállapított szöveg.

381

A 134. § C) pontjának m) alpontja a 2009: LXXXV. törvény 121. §-a szerint módosított szöveg.

382

A 134. § D) pontját a 2007: CLIX. törvény 141. §-a iktatta be.

383

A 135. § (1) bekezdés b) pontja a 2014: XVI. törvény 269. § c) pontja szerint módosított szöveg.

384

A 135. § (3) bekezdése a 2013: LXXXVI. törvény 29. §-ával megállapított szöveg.

385

A 136. § (1) bekezdése a 2004: LXIX. törvény 4. §-ának (2) bekezdésével megállapított, bevezető szövegrésze a 2009: CL. törvény 111. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

386

A 136. § (2) bekezdés c) pontja a 2013: LXXXVI. törvény 30. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

387

A 136. § (2) bekezdésének j) pontját a 2007: CLIX. törvény 142. §-a iktatta be.

388

A 136. § (4) bekezdése a 2013: LXXXVI. törvény 30. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

389

A 137. § (2) bekezdése a 2013: LXXXVI. törvény 31. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

390

A 137. § (3) bekezdése a 2014: XVI. törvény 269. § d) pontja szerint módosított szöveg.

391

A 137. § (5) bekezdése a 2013: LXXXVI. törvény 31. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

392

A 138. § (2) bekezdése a 2013: LXXXVI. törvény 32. §-ával megállapított szöveg.

393

A 138. § (3) bekezdése a 2013: LXXXVI. törvény 32. §-ával megállapított szöveg.

394

A 139. § (3) bekezdése a 2004: XLVIII. törvény 105. §-ával megállapított szöveg.

395

A 141. § (1) bekezdése a 2004: XLVIII. törvény 106. §-ával megállapított szöveg.

396

A 145. § (2) bekezdését a 2013: LXXXVI. törvény 45. §-a hatályon kívül helyezte.

398

A 147. § (1) bekezdése a 2013: CXLIII. törvény 76. §-ával megállapított szöveg.

399

A 147. § (2) bekezdése a 2013: CXLIII. törvény 76. §-ával megállapított szöveg.

400

A 147. § (3) bekezdésének a) pontja a 2004: XLVIII. törvény 107. §-ával megállapított szöveg.

401

A 149. § (2) bekezdés b) pontja a 2008: CIII. törvény 109. §-ával megállapított szöveg.

402

A 149. § (2) bekezdésének d) pontja a 2007: LXXV. törvény 219. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 201. § (1) bekezdése alapján a rendelkezés 2008. január 1. napján lépett hatályba.

403

A 150. §-t a 2007: LXXV. törvény 227. § (2) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte – e módosító törvény 201. § (1) bekezdése alapján – 2008. január 1. napjával.

404

A 151. § (6) bekezdése a 2007: L. törvény 14. §-ával megállapított szöveg.

405

A 151. § (10) bekezdése a 2007: LXXV. törvény 219. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

406

A 152/A. §-t megelőző alcímet a 2012: CLXXVIII. törvény 355. § (2) bekezdése iktatta be.

407

A 152/A. §-t a 2012: CLXXVIII. törvény 355. § (2) bekezdése iktatta be.

408

A 152/A. § (1) bekezdése a 2013: LXXXVI. törvény 44. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

409

A 152/A. § (3) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 154. § (19) bekezdés 22. pontja szerint módosított szöveg.

410

A 152/A. § (4) bekezdése a 2013: LXXXVI. törvény 44. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

411

A 152/B. §-t a 2012: CLXXVIII. törvény 355. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: CCLII. törvény 154. § (14) bekezdésével megállapított szöveg.

412

A 153. § a 2007: CLIX. törvény 143. §-ával megállapított, a 2009: CLV. törvény 42. § (30) bekezdése szerint módosított szöveg; alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 40. §-át.

413

A 155. § (1) bekezdése a 2004: XLVIII. törvény 108. §-ával megállapított szöveg.

414

A 157. § (1) bekezdése a 2011: CCVII. törvény 39. §-ával megállapított, záró szövegrésze a 2015: CV. törvény 116. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

415

A 157. § (1) bekezdés b) pontja a 2013: LXXXVI. törvény 33. §-ával megállapított szöveg.

416

A 157. § (1) bekezdés c) pontja a 2013: LXXXVI. törvény 33. §-ával megállapított szöveg.

417

A 157. § (1) bekezdés d) pontja a 2013: LXXXVI. törvény 33. §-ával megállapított szöveg.

418

A 157. § (1) bekezdés g) pontja a 2013: CCI. törvény 93. §-ával megállapított szöveg.

419

A 157. § (1) bekezdés q) pontja a 2012: CLXXXVI. törvény 6. §-ával megállapított, a 2013: CLXXXIII. törvény 23. § (7) bekezdése szerint módosított szöveg.

420

A 157. § (1) bekezdés t) pontját a 2015: CV. törvény 116. § (1) bekezdése iktatta be.

421

A 157. § (2a) bekezdését a 2014: XIX. törvény 9. §-a iktatta be. [E módosító törvény 4. § (2) bekezdése alapján a Megállapodás 10. Cikk (1) bekezdésében meghatározott időpontban lép hatályba.]

422

A 157. § (5) bekezdése a 2012: CCXXIII. törvény 286. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

423

A 157. § (7) bekezdését a 2005: LXII. törvény 155. § (9) bekezdése iktatta be, szövege a 2007: CLXXX. törvény 17. §-ával megállapított szöveg.

424

A 157. § (8) bekezdését újonnan a 2012: CLI. törvény 56. §-a iktatta be, szövege a 2013: CXLIII. törvény 77. §-ával megállapított szöveg.

425

A 157/A. §-t a 2007: L. törvény 16. §-a iktatta be, szövege a 2013: LII. törvény 27. §-ával megállapított szöveg.

426

A 158. § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatta a 2004: XLVIII. törvény 110. §-a. A 158. § (1) bekezdése a 2013: LXXXVI. törvény 34. §-ával megállapított szöveg.

427

A 158. § (2) bekezdését a 2004: XLVIII. törvény 110. §-a iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatva.

428

A 159. § (1) bekezdésének c) pontja a 2006: CIX. törvény 170. § (10) bekezdésének l) pontja szerint módosított szöveg.

429

A 159. § (1) bekezdésének d) pontját a 2004: LXXXIV. törvény 74. §-a iktatta be, szövege a 2013: CCXXXVI. törvény 61. § e) pontja szerint módosított szöveg.

430

A 161/A. §-t megelőző alcímet a 2014: LXXXVIII. törvény 456. § (2) bekezdése iktatta be.

431

A 161/A. §-t a 2014: LXXXVIII. törvény 456. § (2) bekezdése iktatta be.

432

A 161/B. §-t a 2014: LXXXVIII. törvény 456. § (2) bekezdése iktatta be.

433

A 161/C. §-t a 2014: LXXXVIII. törvény 456. § (2) bekezdése iktatta be.

434

A 163. § (1) bekezdés b) pontját a 2013: CXLIII. törvény 86. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

435

A 163. § (1) bekezdésének f) pontja a 2006: CIX. törvény 122. § c) pontja szerint módosított szöveg.

436

A 163. § (1) bekezdés i) pontját a 2011: CXLVIII. törvény 29. § (2) bekezdése iktatta be.

437

A 163. § (1a) bekezdését a 2014: XIX. törvény 10. §-a iktatta be. [E módosító törvény 4. § (2) bekezdése alapján a Megállapodás 10. Cikk (1) bekezdésében meghatározott időpontban lép hatályba.]

438

A 163. § (1b) bekezdését a 2014: LXXXVIII. törvény 456. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2015: LXXXV. törvény 55. §-a szerint módosított szöveg.

439

A 163. § (4) bekezdése a 2006: CIX. törvény 170. § (10) bekezdésének l) pontja szerint módosított szöveg.

440

A 165. § (3) bekezdése a 2008: CIII. törvény 111. §-ával megállapított szöveg.

441

A 166. § (1) bekezdése a 2004: XLVIII. törvény 111. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

442

A 166. § (2) bekezdése a 2005: XXV. törvény 14. § (4) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 13. §-a alapján a rendelkezést a 2005. július 1-jét követően tett ajánlattételi felhívásokra, ajánlatokra és megkötött szerződésekre kell alkalmazni.

443

A 166. § (3) bekezdése a 2004: XLVIII. törvény 111. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

444

A 166. § (6) bekezdése a 2004: XLVIII. törvény 111. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

445

A 166. § (7) bekezdése a 2005: XXV. törvény 14. § (5) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 13. §-a alapján a rendelkezést a 2005. július 1-jét követően megkötött szerződésekre kell alkalmazni.

446

A 166. § (9) bekezdése a 2004: XLVIII. törvény 111. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

447

A 166. § (11) bekezdése a 2006: CIX. törvény 170. § (10) bekezdésének l) pontja szerint módosított szöveg.

448

A 167. § (1) bekezdése a 2004: XLVIII. törvény 112. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

449

A 167. § (2) bekezdése a 2004: XLVIII. törvény 112. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

450

A 167. § (3)–(5) bekezdését a 2004: XLVIII. törvény 147. § (1) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

451

A 167/A. §-t megelőző alcímet a 2008: XLVII. törvény 44. § (2) bekezdése iktatta be.

452

A 167/A. §-t a 2008: XLVII. törvény 44. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 53. § (12) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. szeptember 1. napját követően indított eljárásokban kell alkalmazni.

453

A 167/B. §-t megelőző alcímet a 2009: CXLVIII. törvény 44. §-a iktatta be.

454

A 167/B. §-t a 2009: CXLVIII. törvény 44. §-a iktatta be.

455

A 167/B. § (8) bekezdése a 2013: CXLIII. törvény 78. §-ával megállapított szöveg.

456

A 167/B. § (9) bekezdése a 2013: CXLIII. törvény 78. §-ával megállapított szöveg.

457

A 167/B. § (14) bekezdését a 2010: CLVIII. törvény 129. § (2) bekezdése iktatta be. Alkalmazására lásd e módosító törvény 119. § (5)–(6) bekezdését.

458

A 167/B. § (15) bekezdését a 2010: CLVIII. törvény 129. § (2) bekezdése iktatta be. Alkalmazására lásd e módosító törvény 119. § (5)–(6) bekezdését.

459

A 167/B. § (16) bekezdését a 2010: CLIX. törvény 129. §-a iktatta be.

460

A 167/C. §-t megelőző alcímet a 2014: XIX. törvény 11. §-a iktatta be. [E módosító törvény 4. § (2) bekezdése alapján a Megállapodás 10. Cikk (1) bekezdésében meghatározott időpontban lép hatályba.]

461

A 167/C. §-t a 2014: XIX. törvény 11. §-a iktatta be. [E módosító törvény 4. § (2) bekezdése alapján a Megállapodás 10. Cikk (1) bekezdésében meghatározott időpontban lép hatályba.]

462

A 167/D. §-t a 2014: XIX. törvény 11. §-a iktatta be. [E módosító törvény 4. § (2) bekezdése alapján a Megállapodás 10. Cikk (1) bekezdésében meghatározott időpontban lép hatályba.]

463

A 168. § a 2008: XLVII. törvény 44. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

465

A 169. §-t és alcímét a 2007: CXXXV. törvény 58. § (1) bekezdésének g) pontja hatályon kívül helyezte.

466

A 169/A. §-t és alcímét a 2005: CXIII. törvény 33. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: CXXXV. törvény 58. § (1) bekezdésének g) pontja.

467

A 170. §-t a 2005: CXIII. törvény 35. § h) pontja hatályon kívül helyezte.

468

A 171. § (2) bekezdése a 2013: CXLIII. törvény 79. §-ával megállapított szöveg.

469

A 173. § a 2011: CLVI. törvény 276. §-ával megállapított szöveg.

470

A 174–176. §-t a 2005: CXIII. törvény 35. § h) pontja hatályon kívül helyezte.

471

A 177. §-t a 2007: CXXXV. törvény 58. § (1) bekezdésének g) pontja hatályon kívül helyezte.

472

A 178. § a 2007: CLIX. törvény 145. §-ával megállapított szöveg.

473

A 178. § (1) bekezdés b) pontja a 2013: LXXXIII. törvény 23. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

474

A 179. § (2) bekezdése a 2013: LXXXIII. törvény 23. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

475

A 179. § (4) bekezdése a 2004: XLVIII. törvény 116. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

476

A 179. § (5) bekezdése a 2004: XLVIII. törvény 116. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

477

A 180. § (2) bekezdése a 2013: CXLIII. törvény 80. §-ával megállapított szöveg.

478

A 180. § (4) bekezdése a 2004: XLVIII. törvény 117. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

479

A 180. § (5) bekezdése a 2004: XLVIII. törvény 117. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

480

A 180. § (6) bekezdése a 2004: XLVIII. törvény 117. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

481

A 181. § a 2007: CLIX. törvény 147. §-ával megállapított szöveg.

482

A 182. § (1) bekezdése a 2013: LXXXIII. törvény 23. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

483

A 182. § (5) bekezdése a 2004: LXXXIV. törvény 75. §-ával megállapított szöveg.

484

A 182. § (7) bekezdését a 2004: XLVIII. törvény 119. §-a iktatta be.

485

A 183. § (1) bekezdésének b) pontja a 2004: XLVIII. törvény 120. §-ával megállapított szöveg.

486

A 183. § (3) bekezdése a 2013: CXLIII. törvény 81. §-ával megállapított, a 2013: CCLII. törvény 154. § (19) bekezdés 23. pontja szerint módosított szöveg.

487

A 183. § (4) bekezdését a 2004: LXXXIV. törvény 76. §-a iktatta a szövegbe.

488

A 184. § (3) bekezdése a 2013: LXXXIII. törvény 23. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

489

A 184. § (4) bekezdése a 2013: LXXXIII. törvény 23. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

490

A 184. § (5) bekezdése a 2013: LXXXIII. törvény 23. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

491

A 185. § (1) bekezdése a 2004: XLVIII. törvény 122. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

492

A 185. § (2) bekezdése a 2004: XLVIII. törvény 122. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

493

A 185. § (3) bekezdése a 2004: XLVIII. törvény 122. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

494

A 185. § (4) bekezdése a 2004: XLVIII. törvény 122. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

495

A 185. § (5) bekezdése a 2004: XLVIII. törvény 122. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

496

A 185. § (7) bekezdését a 2004: LXXXIV. törvény 77. §-a iktatta a szövegbe.

497

A 185. § (8) bekezdését a 2005: XXV. törvény 14. § (6) bekezdése iktatta be.

498

A 186. § (7) bekezdése a 2007: CLIX. törvény 148. §-ával megállapított szöveg.

499

A 186. § (9) bekezdését a 2004: LXXXIV. törvény 78. §-a iktatta a szövegbe.

500

A 187. § (4) bekezdése a 2013: LXXXIII. törvény 23. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

501

A 187. § (8) bekezdése a 2004: XLVIII. törvény 123. §-ával megállapított szöveg.

502

A 188. §-t megelőző alcím a 2013: LXXXIII. törvény 23. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

503

A 188. § (1) bekezdése a 2013: LXXXIII. törvény 23. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

504

A 188. § (2) bekezdése a 2013: LXXXIII. törvény 23. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

505

A 189. § (2) bekezdése a 2004: XLVIII. törvény 125. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

506

A 189. § (3) bekezdése a 2004: XLVIII. törvény 125. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

507

A 189. § (4) bekezdése a 2004: XLVIII. törvény 125. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

508

A III/A. fejezetet a 2004: LXXXIV. törvény 79. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2013: LXXXIII. törvény 27. § c) pontja.

509

A 190. §-t a 2005: CXIII. törvény 35. § h) pontja hatályon kívül helyezte.

510

A 191. § (2) bekezdését a 2005: CXIII. törvény 35. § h) pontja hatályon kívül helyezte.

511

A 192–193. §-t a 2005: CXIII. törvény 35. § h) pontja hatályon kívül helyezte.

512

A 194. §-t a 2007: CXXXV. törvény 58. § (1) bekezdésének g) pontja hatályon kívül helyezte.

513

A 195. § (1) bekezdésének d) pontját a 2004: XLVIII. törvény 147. § (1) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

514

A 195. § (2) bekezdését a 2005: CXIII. törvény 35. § h) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2010: CLIX. törvény 130. §-a iktatta be.

515

A 196. § (2)–(3) bekezdését a 2005: CXIII. törvény 35. § h) pontja hatályon kívül helyezte.

516

A 197. §-t a 2009: CXLVIII. törvény 84. § (5) bekezdés i) pontja hatályon kívül helyezte.

517

A 197/A. §-t a 2005: LXII. törvény 155. § (14) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2005: CXIII. törvény 35. § h) pontja.

518

A 198. §-t újonnan a 2007: L. törvény 20. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: CXLVIII. törvény 84. § (5) bekezdés i) pontja.

519

A 199. § a 2007: L. törvény 21. §-ával megállapított szöveg.

520

A 199. § (1) bekezdése a 2009: CXLVIII. törvény 45. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

521

A 199. § (7) bekezdését a 2010: CLVIII. törvény 137. § (1) bekezdés e) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2011: CLXXV. törvény 148. § (11) bekezdése iktatta be.

522

A 199. § (8) bekezdését a 2010: CLVIII. törvény 137. § (1) bekezdés e) pontja hatályon kívül helyezte.

523

A 200. §-t a 2010: CLVIII. törvény 137. § (1) bekezdés e) pontja hatályon kívül helyezte.

524

A 201. §-t a 2010: CLVIII. törvény 137. § (1) bekezdés e) pontja hatályon kívül helyezte.

525

A 202. § (3) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 154. § (16) bekezdésével megállapított szöveg.

526

A 203. § a 2013: LXXXVI. törvény 36. §-ával megállapított szöveg.

527

A 204. § (1) bekezdése a 2013: LXXXVI. törvény 37. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

528

A 204. § (6) bekezdését a 2013: LXXXVI. törvény 37. § (2) bekezdése iktatta be.

529

A 205. § a 2013: LXXXVI. törvény 38. §-ával megállapított szöveg.

530

A 206. § (1) bekezdése a 2013: CXLIII. törvény 82. §-ával megállapított szöveg.

531

A 206. § (2) bekezdését a 2010: CLIX. törvény 167. (1) bekezdés c) pontja hatályon kívül helyezte.

532

A 206. § (3) bekezdését a 2007: L. törvény 30. §-a (2) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

533

A 206. § (6) bekezdése a 2006: CIX. törvény 170. § (10) bekezdésének l) pontja szerint módosított szöveg.

534

A 207. § a 2007: L. törvény 22. §-ával megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 31. §-át.

535

A 207. § (1) bekezdése a 2009: CXLVIII. törvény 46. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

536

A 207. § (4) bekezdés d) pontja a 2011: CLXXV. törvény 148. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.

537

A 207. § (4) bekezdés e) pontja a 2009: CXLVIII. törvény 46. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

538

A 207. § (4) bekezdés f) pontját a 2009: CXLVIII. törvény 46. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CLIX. törvény 132. §-ával megállapított szöveg.

539

A 207. § (6) bekezdése a 2007: CXXXVIII. törvény 215. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

540

A 207. § (7) bekezdése a 2007: CXXXVIII. törvény 215. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

541

A 207/A. §-t a 2007: L. törvény 23. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: CXLVIII. törvény 84. § (5) bekezdés i) pontja.

542

A 208. §-t és alcímét a 2007: CXXXV. törvény 58. § (1) bekezdésének g) pontja hatályon kívül helyezte.

543

A 209. §-t megelőző alcím a 2011: CXCIII. törvény 177. § b) pontja szerint módosított szöveg.

544

A 209. § (1) bekezdése a 2011: CXCIII. törvény 177. § c) pontja szerint módosított szöveg.

545

A 210. § (1) bekezdése a 2011: CXCIII. törvény 177. § e) pontja szerint módosított szöveg.

546

A 211. § (1) bekezdése a 2011: CXCIII. törvény 177. § b) pontja szerint módosított szöveg.

547

A 211. § (2a) bekezdését a 2015: CXLVII. törvény 1. §-a iktatta be.

548

A 211. § (4) bekezdése a 2011: CXCIII. törvény 177. § b) pontja szerint módosított szöveg.

549

A 212. §-t megelőző alcím a 2011: CXCIII. törvény 177. § c) pontja szerint módosított szöveg.

550

A 212. § (1) bekezdése a 2011: CXCIII. törvény 177. § b) pontja szerint módosított szöveg.

551

A 213. §-t és alcímét a 2007: CXXXV. törvény 58. § (1) bekezdésének g) pontja hatályon kívül helyezte.

552

A 214. § a 2011: CXCIII. törvény 177. § c) pontja szerint módosított szöveg.

553

A 215. § (2) bekezdése a 2011: CXCIII. törvény 177. § b) pontja szerint módosított szöveg.

554

A 215. § (3) bekezdése a 2011: CXCIII. törvény 177. § b) pontja szerint módosított szöveg.

555

A Kilencedik Rész (216–226/D. §) a 2013: LXXXVI. törvény 39. §-ával megállapított szöveg.

556

A 220. § (1) bekezdése a 2013: CXLIII. törvény 83. §-ával megállapított szöveg.

557

A 225. § (2) bekezdése a 2013: CCXIII. törvény 5. §-a szerint módosított szöveg.

558

A 226/A. § (3) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 154. § (17) bekezdésével megállapított szöveg.

559

A 226/E. §-t a 2014: LXXXVIII. törvény 456. § (3) bekezdése iktatta be.

560

A 228. § (3) bekezdését a 2004: XLVIII. törvény 130. §-a iktatta be.

561

A 228. § (4) bekezdését a 2008: CIII. törvény 116. §-a iktatta be.

562

A 228. § (5) bekezdését a 2008: CIII. törvény 116. §-a iktatta be.

563

A 228. § (6) bekezdését a 2008: CIII. törvény 116. §-a iktatta be.

564

A 228. § (7) bekezdését a 2008: CIII. törvény 116. §-a iktatta be.

565

A 229. § (1) bekezdése a 2004: XLVIII. törvény 131. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

566

A 229. § (4) bekezdését a 2004: XLVIII. törvény 131. § (2) bekezdése iktatta be.

567

A 229/A. §-t a 2004: XLVIII. törvény 132. §-a iktatta be.

568

A 230. § (1) bekezdése a 2004: XLVIII. törvény 133. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

569

A 230. § (2) bekezdése a 2004: XLVIII. törvény 133. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

570

A 230. § (3) bekezdését a 2004: XLVIII. törvény 147. § (1) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

571

A 231. § (3) bekezdése a 2006: CIX. törvény 170. § (10) bekezdésének l) pontja szerint módosított szöveg.

572

A 231. § (4) bekezdését a 2004: XLVIII. törvény 134. § (1) bekezdése iktatta be.

573

A 231. § (5) bekezdését a 2004: XLVIII. törvény 134. § (2) bekezdése iktatta be.

574

A 231. § (6) bekezdését a 2004: XLVIII. törvény 134. § (3) bekezdése iktatta be.

575

A 231. § (7) bekezdését a 2004: XLVIII. törvény 134. § (4) bekezdése iktatta be.

576

A 231. § (8) bekezdését a 2004: XLVIII. törvény 134. § (5) bekezdése iktatta be.

577

A 231. § (9) bekezdését a 2004: XLVIII. törvény 134. § (6) bekezdése iktatta be.

578

A 231. § (10) bekezdését a 2004: XLVIII. törvény 134. § (7) bekezdése iktatta be.

579

A 231. § (11) bekezdését a 2004: XLVIII. törvény 134. § (7) bekezdése iktatta be.

580

A 231. § (12) bekezdését a 2004: XLVIII. törvény 134. § (7) bekezdése iktatta be.

581

A 231/A. §-t a 2010: CLIX. törvény 135. §-a iktatta be.

582

A hatálybalépés napja: 2011. január 1.

583

A hatálybalépés napja: 2011. január 1.

584

A hatálybalépés napja: 2011. január 1.

585

A hatálybalépés napja: 2011. január 1.

586

A hatálybalépés napja: 2011. január 1.

587

A hatálybalépés napja: 2011. január 1.

588

A hatálybalépés napja: 2011. január 1.

589

A hatálybalépés napja: 2011. január 1.

590

A hatálybalépés napja: 2011. január 1.

591

A hatálybalépés napja: 2011. január 1.

592

A hatálybalépés napja: 2011. január 1.

593

A hatálybalépés napja: 2011. január 1.

594

A 231/B. §-t a 2012: CLI. törvény 57. §-a iktatta be.

595

A 231/B. § (1) bekezdése a 2013: LXXXVI. törvény 43. §-a szerint módosított szöveg.

596

A 231/B. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 2013: LXXXVI. törvény 43. §-a szerint módosított szöveg.

597

A 231/B. § (3) bekezdése a 2013: LXXXVI. törvény 43. §-a szerint módosított szöveg.

598

A 231/C. §-t a 2013: LXXXVI. törvény 40. §-a iktatta be.

600

A 231/C. § (4) bekezdés nyitó szövegrésze a 2013: CCXXXVI. törvény 186. § (1) bekezdés f) pont fa) alpontja szerint módosított szöveg.

601

A 231/C. § (4) bekezdés a) pontja a 2013: CCXXXVI. törvény 186. § (1) bekezdés f) pont fb) alpontja szerint módosított szöveg.

602

A 231/C. § (4) bekezdés b) pontja a 2013: CCXXXVI. törvény 186. § (1) bekezdés f) pont fb) alpontja szerint módosított szöveg.

603

A 231/C. § (4) bekezdés c) pontja a 2013: CCXXXVI. törvény 186. § (1) bekezdés f) pont fc) alpontja szerint módosított szöveg.

604

A 231/D. §-t a 2013: LXXXVI. törvény 40. §-a iktatta be.

605

A 231/D. § (2) bekezdése a 2014: LXXXVIII. törvény 466. § (3) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

606

A 231/D. § (4) bekezdése a 2013: CCXXXVI. törvény 186. § (1) bekezdés g) pontja szerint módosított szöveg.

607

A 231/E. §-t a 2013: CCXXXVI. törvény 60. §-a iktatta be.

608

A 231/F. §-t a 2014: XIX. törvény 12. §-a iktatta be. [E módosító törvény 4. § (2) bekezdése alapján a Megállapodás 10. Cikk (1) bekezdésében meghatározott időpontban lép hatályba.]

609

A hatálybalépés időpontja 2014. május 16.

611

A 231/H. §-t a 2014: LXXXVIII. törvény 456. § (5) bekezdése iktatta be.

612

A 231/H. § (3) bekezdése a 2015: CLXII. törvény 13. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

613

A 231/I. §-t a 2014: LXXXVIII. törvény 456. § (5) bekezdése iktatta be.

614

A 231/I. § (2) bekezdése a 2015: CLXII. törvény 13. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

615

A 231/J. §-t a 2014: LXXXVIII. törvény 456. § (5) bekezdése iktatta be.

616

A 231/K. §-t a 2015: CLXII. törvény 13. § (1) bekezdése iktatta be.

617

A 233. §-t és az azt megelőző alcímet a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 610. pontja hatályon kívül helyezte.

620

A 234. § c) pontját a 2009: LXII. törvény 67. § (1) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2014: LXXXVIII. törvény 456. § (6) bekezdése iktatta be.

623

A 234. § e) pontját a 2013: LXXXVI. törvény 45. §-a hatályon kívül helyezte, újonnan a 2014: LXXXVIII. törvény 456. § (7) bekezdése iktatta be.

626

A 235. § a 2006: CIX. törvény 170. § (10) bekezdésének l) pontja szerint módosított szöveg.

627

A 235. § a) pontját a 2010: CLVIII. törvény 137. § (1) bekezdés e) pontja hatályon kívül helyezte.

628

A 235. § b)–c) pontját a 2013: LXXXVI. törvény 45. §-a hatályon kívül helyezte.

629

A 235. § d) pontját a 2010: CLVIII. törvény 137. § (1) bekezdés e) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2013: CXLIII. törvény 84. § (2) bekezdése iktatta be.

631

A 235. § e) pontját a 2010: CLVIII. törvény 137. § (1) bekezdés e) pontja hatályon kívül helyezte.

632

A 235. § h) pontját a 2009: CXLVIII. törvény 84. § (5) bekezdés i) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2010: CLVIII. törvény 129. § (5) bekezdése iktatta be, újból hatályon kívül helyezte a 2012: CLI. törvény 58. § (2) bekezdése.

633

A 235. § i) pontját a 2010: CLVIII. törvény 137. § (1) bekezdés e) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2011: CLVI. törvény 275. § (3) bekezdése iktatta be.

635

A 235. § k) pontját a 2010: CLVIII. törvény 137. § (1) bekezdés e) pontja hatályon kívül helyezte.

636

A 235. § l) pontját a 2010: CLVIII. törvény 137. § (1) bekezdés e) pontja hatályon kívül helyezte.

637

A 235. § n) pontját a 2010: CLVIII. törvény 137. § (1) bekezdés e) pontja hatályon kívül helyezte.

638

A 235. §-ának o) pontját a 2007: L. törvény 30. §-a (2) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

639

A 235. § p) pontját a 2004: XLVIII. törvény 135. §-a iktatta be.

640

A 235. § q) pontját újonnan a 2013: CXLIII. törvény 84. § (3) bekezdése iktatta be.

641

A 235. § r) pontját a 2004: LXXXIV. törvény 93. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2013: LXXXIII. törvény 27. § c) pontja.

642

A 235/A. §-t a 2010: CLVIII. törvény 129. § (6) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: CXLIII. törvény 85. §-ával megállapított szöveg.

644

A 236. §-t megelőző alcím a 2008: XLVII. törvény 44. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

645

A 236. § a 2008: XLVII. törvény 44. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

646

Az 1. számú melléklet A) részének 15. pontja a 2004: XLVIII. törvény 136. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

647

Az 1. számú melléklet A) rész 17. pontja a 2013: CCLII. törvény 154. § (18) bekezdésével megállapított szöveg.

648

Az 1. számú melléklet D) rész 3. pontjának c) alpontja a 2006: CIX. törvény 170. § (10) bekezdésének l) pontja szerint módosított szöveg.

649

A 3. számú melléklet a 2008: CIII. törvény 118. §-ával megállapított szöveg.

650

A 4. számú melléklet 3. pont 3.4. alpontja a 2013: CCLII. törvény 154. § (18) bekezdésével megállapított szöveg.

651

Az 5. számú melléklet a 2008: CIII. törvény 119. §-ával megállapított szöveg.

652

Az 5. számú melléklet 2. pontjának A) f) alpontja a 2009: CL. törvény 109. §-ával megállapított szöveg.

653

Az 5. számú melléklet 2. pontjának A) j) alpontja a 2009: CL. törvény 111. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

654

A 6. számú mellékletet a 2013: LXXXVI. törvény 45. §-a hatályon kívül helyezte.

655

A 7. számú melléklet 22. pontja a 2006: CIX. törvény 170. § (10) bekezdésének l) pontja szerint módosított szöveg.

657

A 9. számú melléklet 5. pontja a 2013: CCLII. törvény 154. § (18) bekezdése szerint módosított szöveg.

658

A 10. számú melléklet A) pont 4. alpontja a 2013: LXXXVI. törvény 41. §-ával megállapított szöveg.

659

A 10. számú melléklet A) pontjának 11. alpontja a 2009: CXLVIII. törvény 47. §-ával megállapított szöveg.

660

A 10. számú melléklet A) pont 13. alpontja a 2013: LXXXVI. törvény 41. §-ával megállapított szöveg.

661

A 10. számú melléklet A) részének 17. pontja a 2004: XLVIII. törvény 136. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

662

A 10. számú melléklet A) részének 18. pontja a 2004: XLVIII. törvény 136. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

663

A 10. számú melléklet A) részének 19. pontját a 2004: XLVIII. törvény 136. § (4) bekezdése iktatta be.

664

A 10. számú melléklet A) pont 20. alpontját a 2013: LXXXVI. törvény 41. §-a iktatta be.

665

A 10. számú melléklet B) részének 2. pontja a 2004: XLVIII. törvény 136. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

666

A 10. számú melléklet B) részének 3. pontját a 2004: XLVIII. törvény 136. § (4) bekezdése iktatta be.

667

A 12. számú melléklet a 2008: CIII. törvény 120. §-ával megállapított szöveg.

668

A 12. számú melléklet 22. pontja a 2014: XVI. törvény 269. § e) pontja szerint módosított szöveg.

669

A 12. melléklet 36. pontját a 2011: CXCIII. törvény 161. § (12) bekezdése iktatta be.

670

A 12. számú melléklet 37. pontját a 2013: LXXXIII. törvény 23. § (9) bekezdése iktatta be.

671

A 12. számú melléklet 38. pontját a 2014: LXXXVIII. törvény 456. § (8) bekezdése iktatta be.

672

A 13. számú mellékletet a 2005: LXII. törvény 155. § (16) bekezdése iktatta be, szövege a 2008: CIII. törvény 121. §-ával megállapított szöveg.

673

A 14. számú mellékletet a 2007: CXXXVIII. törvény 215. § (10) bekezdése iktatta be.

674

A 15. számú mellékletet a 2013: LXXXVI. törvény 42. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére