• Tartalom

240/2003. (XII. 17.) Korm. rendelet

240/2003. (XII. 17.) Korm. rendelet

a kincstári elszámolások beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól1

2013.07.01.

A Kormány az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 124. §-ának (2) bekezdésének a), b), f) és h) pontjaiban foglalt felhatalmazás alapján a következő rendeletet alkotja:

A rendelet hatálya

1. § (1)2 A rendelet hatálya kiterjed a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) – Áht. 80. §-ában meghatározott – feladatkörébe tartozó pénzforgalmi és pénzforgalom nélkül teljesülő

a) kincstári ügyfelek elszámolásaira,

b) nemzetgazdasági elszámolásokra,

és azok könyvvezetésére.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltak együttesen kincstári beszámolásra kötelezettek.

(3)3 E rendelet alkalmazásában nemzetgazdasági elszámolásnak a központi költségvetés közvetlen kiadásai és bevételei minősülnek.

Beszámolási kötelezettség

2. § A kincstári éves beszámolási kötelezettség célja, hogy a költségvetés teljesítéséről, a költségvetési hiány finanszírozásáról, a követelések és a kötelezettségek alakulásáról, valamint a pénzügyi helyzet változásáról a valóságnak megfelelő, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvényben (a továbbiakban: Tv.) meghatározott alapelvek szerint, e rendeletben foglalt könyvvezetéssel alátámasztott információk álljanak rendelkezésre.

3. § A kincstári éves beszámoló részei:

a)4 a központi alrendszer mérlege,

b) a finanszírozási mérleg,

c) a nemzetgazdasági elszámolások könyvviteli mérlege,

d) a kiegészítő melléklet.

4. §5 A kincstári éves beszámoló mérlegeinek fordulónapja december 31. A mérlegeket a tárgyévet követő év május 31-éig kell elkészíteni. A kincstári éves beszámolót a Kincstár elnöke írja alá és küldi meg a az államháztartásért felelős miniszter részére.

5. §6

6. §7 A központi alrendszer mérlegét az adott évi költségvetési törvény éves mérlege alapján kell összeállítani. A mérleg-előirányzatra (eredeti és módosított) és teljesítésre vonatkozó adatokat tartalmaz.

7. § (1) A finanszírozási mérleg tartalmazza:

a) a tárgyévi folyó bevételek és folyó kiadások összesített forgalmát, illetve azok egyenlegét,

b) az aktív és a passzív pénzügyi műveletek forgalmát, illetve azok egyenlegét,

c) a központi költségvetés finanszírozási igényét befolyásoló egyéb tételeket,

d) a finanszírozási célú műveletek forgalmát, illetve azok egyenlegét,

e) a kincstári pénzeszközök állományának változását.

(2) A finanszírozási mérleget az 1. számú melléklet szerint kell összeállítani.

8. § A nemzetgazdasági elszámolások könyvviteli mérlegét a 2. számú melléklet szerint kell összeállítani.

9. §8 A 6–8. § szerinti mérlegeket, leltárral, a 14. § (2) bekezdése szerinti főkönyvi kivonat, valamint az analitikus és kiegészítő nyilvántartások adatai alapján kell elkészíteni.

10. § (1)9 A kiegészítő melléklet számszerű adatokat és szöveges magyarázatokat tartalmaz. Ugyancsak a kiegészítő melléklet részét képezi a beszámoló adattartalmát meghatározó módszertani útmutató

(2) A kincstári éves beszámoló kiegészítő melléklete számszerű adatainak tartalmaznia kell:

a) a tárgyévi költségvetési hiány finanszírozásának, illetve a többlet felhasználásának bemutatását,

b) a központi költségvetés adósságállományának bemutatását,

c) az állam által nyújtott hitelek (vásárolt értékpapírok, lekötött betétek) állományának bemutatását,

d) a központi költségvetés követelései és kötelezettségei állományának alakulását,

e) a letétek állományának alakulását,

f)10 Az eszközök értékvesztésének alakulását

g) a kötelezettségvállalások alakulását.

(3) A kincstári éves beszámoló kiegészítő melléklete szöveges magyarázatának legalább a következőket kell tartalmaznia:

a) a számviteli politikában és az alkalmazott értékelési eljárásokban bekövetkezett változásokat,

b) a számviteli alapelvek sajátos érvényesülését és azok indokolását,

c) minden olyan kiegészítő adatot, amely a beszámolót egyértelművé teszi, és a megbízható, valós összkép kialakításához szükséges.

11. § (1) A tárgyévi költségvetési hiány finanszírozásának, illetve a többlet felhasználásának bemutatását a 3. számú melléklet szerint kell elkészíteni. A melléklet finanszírozási forrásfajtánként, lejárat és hitelezőnkénti tagolásban tartalmazza a hiányt.

(2) A központi költségvetés adósságából a tőketartozás állományának alakulását a 4. számú melléklet szerint kell összeállítani. A melléklet a központi költségvetés adósságát fajtánként, lejárat és hitelezők szerinti tagolásban tartalmazza.

(3) Az 5. számú mellékletnek megfelelő formában kell bemutatni az állam által nyújtott hitelekből, értékpapírok vásárlásából és betétek elhelyezéséből származó követelést. A melléklet a követeléseket fajtánként, lejárat szerinti bontásban tartalmazza.

(4) A 6. számú mellékletnek megfelelően kell kitölteni a központi költségvetés követelései és kötelezettségei állományának alakulását.

(5) A 9. számú mellékletnek megfelelő formában kell bemutatni a letétek állományának alakulását.

(6)11 A 10. számú mellékletnek megfelelő formában kell bemutatni az eszközök értékvesztésének alakulását.

(7) A 11. számú melléklet szerint kell bemutatni a kötelezettségvállalások alakulását.

Könyvvezetési kötelezettség

12. § (1) A Kincstár az 1. §-ban meghatározott tevékenységek elszámolásait a kettős könyvvitel rendszerében vezeti. A könyvviteli nyilvántartásokban a pénzforgalmi, a pénzforgalom nélküli elszámolásokat, valamint azok eszközökre és forrásokra gyakorolt hatását a valóságnak megfelelően, folyamatosan, zárt rendszerben, áttekinthető formában kell bemutatni. A könyvviteli nyilvántartásokban az éves költségvetésről szóló törvényben meghatározott előirányzatokat és az azokban bekövetkezett változásokat, továbbá azok teljesítését folyamatosan úgy kell rögzíteni, hogy azok az információs igényeknek megfelelően bármely időpontban megállapíthatók legyenek.

(2) A kettős könyvvitel rendszerében a gazdasági műveleteket idősoros és számlasoros elszámolásban kell feljegyezni.

(3) A kincstári éves beszámolóban a mérlegek összeállításához, valamint az államadósság és az állam által nyújtott hitelek bemutatásához szükséges információkat a számlarendnek megfelelően vezetett könyvviteli számlák, valamint a számlák adatait alátámasztó analitikus és kiegészítő nyilvántartások adatai biztosítják.

(4)12 A könyvviteli számlákhoz kapcsolódó, nem a Kincstár által vezetett analitikus nyilvántartás alapján, a nyilvántartást vezetőknek a Kincstár részére a 8. számú mellékletben szereplő adatok köréről a Kincstár által meghatározott tartalommal és időpontig kell adatot szolgáltatni. Az adatszolgáltatás valódiságáért, az értékelésért – ideértve a követelések értékvesztésének elszámolásához szolgáltatott adatokat is –, az utólagos módosításokért és az egyeztetésekért az adatszolgáltató felelős.

Számlarend

13. § (1)13 A Kincstár saját számlarendjét a Tv. 160. §-a és az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságáról szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Áhsz.) 49. §-a figyelembevételével a (2)–(9) bekezdésben foglaltak szerint állítja össze.

(2)14 Az 1. számlaosztály a befektetett pénzügyi eszközként kimutatott tulajdoni részesedést jelentő befektetések, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, hosszú lejáratú bankbetétek, állam által nyújtott hitelek, kölcsönök nyilvántartására szolgáló számlákat foglalja magában. A részesedések között kell kimutatni a Magyar Állam tulajdoni részesedését a Magyar Nemzeti Bank Részvénytársaságban (a továbbiakban: MNB) és a nemzetközi pénzügyi szervezetekben.

(3)15 A 2. számlaosztály a nemzetgazdasági elszámolások könyvviteli mérlegében a forgóeszközök között kimutatandó állam által nyújtott rövid lejáratú hitelek, kölcsönök, követelések és értékpapírok számláit tartalmazza.

(4)16 A 3. számlaosztályban kell kimutatni a kincstári körbe tartozók előirányzat teljesítési számláit, a pénztárak állományát, az MNB-nél vezetett bankszámlákat (kincstári egységes számla forint és kincstári deviza számlák), az egyéb pénzforgalmi számlák, a devizabetét számlák, az idegen pénzeszközök számláit, az átvezetési-, és az aktív pénzügyi elszámolások kimutatására szolgáló számlákat.

(5)17 A 4. számlaosztály tartalmazza a saját tőke, a tartalékok, a hosszú és rövid lejáratú kötelezettségek, az idegen pénzeszközök forrása számlákat, a passzív pénzügyi elszámolások, továbbá a továbbadási célú bevételek kimutatására szolgáló számlákat. A hosszú lejáratú kötelezettségek között kell kimutatni a kibocsátott kárpótlási jegyek be nem váltott állományát is.

(6)18

(7)19 A 6–7. számlaosztályokban főkönyvi számlák nem nyithatók.

(8)20 A 8. számlaosztály tartalmazza a nemzetgazdasági elszámolások jogszabályban meghatározott kiadási előirányzatainak és azok teljesítésének kimutatására szolgáló számlákat.

(9)21 A 0. számlaosztály azokat a nyilvántartási számlákat tartalmazza, amelyeken kimutatott tételek a tárgyévi könyvviteli mérleg adatait közvetlenül nem befolyásolják (letéti biztosítékok, kötelezettség-, kezesség- és garanciavállalások stb.).

(10)22 Amennyiben a főkönyvi számlákhoz kapcsolódó analitikus nyilvántartást nem a Kincstár vezeti, akkor a számlarendnek tartalmaznia kell a nyilvántartást vezető felelősségét az adatok valódiságáért és az alkalmazott értékelési eljárásokért.

Könyvviteli zárlat

14. § (1) A folyamatos könyvelés kiegészítésére, helyesbítésére, továbbá az egyeztetések érdekében könyvviteli zárlatot kell készíteni a számlarendben meghatározott módon és időpontig.

(2) A könyvviteli számlák adataiból legalább negyedévente a 7. számú melléklet szerinti tartalommal főkönyvi kivonatot kell készíteni.

(3) Év közben a főkönyvi kivonat előirányzati és azok teljesítési forgalmi adatainak, negyedév végén az állományi számlákra vonatkozóan is egyezniük kell a kapcsolódó analitikus nyilvántartások zárlati adataival, függetlenül attól, hogy azokat a Kincstár vagy más szervezet vezeti.

15. §23 (1)24 Az e rendeletben külön nem szabályozottak tekintetében a Tv., valamint az Áhsz. előírásait kell megfelelően alkalmazni, különösen a számviteli politikára, a (2)–(15) bekezdések figyelembevételével az értékelési szabályokra, a 13. §-ban foglaltakkal együtt a számlarendre és a könyvviteli zárlatra, a bizonylati elvre és a bizonylati fegyelemre, valamint a számviteli bizonylatokra vonatkozóan.

(2)25 A központi adókból, illetve az adók módjára behajtandó köztartozásokból eredő – az adó-, az adó jellegű, az illeték, a vám-, a vámjellegű – követelések (a továbbiakban együtt: az egyszerűsített értékelési eljárás alá vont adókövetelések) esetében az értékvesztés összege az adósok együttes minősítése alapján egyszerűsített értékelési eljárással (azok csoportos értékelésével) is meghatározható.

(3)26 A Kincstár az értékelési szabályzatának részeként az egyszerűsített értékelési eljárás alá vont adókövetelések értékelésének szabályozását az Nemzeti Adó- és Vámhivatallal együttműködve alakítja ki.

(4) Az egyszerűsített értékelési eljárás alá vont adókövetelések értékelési elveinek meghatározása során az adósok minősítési kategóriái kialakításakor az adósokat legalább – adózói státuszuknak megfelelően – folyamatosan működő adósok, illetve folyamatos működésükben korlátozott adósok szerinti (pl. felszámolás alatt lévő, csődeljárás alá vont, végelszámolás alatt lévő, jogutód nélkül véglegesen megszűnt stb.) csoportosításban kell részletezni, és a folyamatosan működő adósokkal szembeni követeléseket lejáratuk szerint tovább kell bontani (legalább az alábbi bontásban: legfeljebb 90 napos, 91–180 napos, 181–360 napos, illetve 360 napon túli minősítési kategóriákra).

(5) Az adóhatóságok az egyes minősítési kategóriákhoz rendelt százalékos mutatók meghatározását az adóbeszedés eredményeinek előző év(ek)re vonatkozó tapasztalati adatai alapján alakíthatják ki, amennyiben az értékelési szabályzatban rögzítésre kerül az egyes minősítési kategóriákhoz tételesen hozzárendelt százalékos mutató meghatározásának feltételrendszere, valamint a százalékos mutatók éves felülvizsgálatának a rendje.

(6) Az egyszerűsített értékelési eljárás alá vont adókövetelések értékvesztésének összege negyedévenkénti megállapítása során a tárgynegyedévben megállapított értékvesztés összege növeli, míg az előző negyedévben megállapított értékvesztés összege csökkenti a megfelelő adókövetelés értékvesztés számlájának egyenlegét, ebben az esetben az értékvesztést és annak visszaírását tételesen nem kell megállapítani.

(7) A Kincstár a valutakészletét, a devizakészletét, a külföldi pénzértékre szóló devizakövetelését és kötelezettségét – ideértve a devizában fennálló tulajdoni részesedést jelentő befektetést, valamint hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt is – annak bekerülésekor, keletkezésekor – az ügylet jellegétől függően – az MNB által közzétett hivatalos devizaárfolyamon köteles a könyveibe felvenni.

(8) A külföldön kibocsátott kötvények esetében az állomány számbavételénél a devizában kifejezett névértéknek a tranzakció napján érvényes, az MNB által közzétett hivatalos devizaárfolyamán átszámított forintértéke tekintendő bekerülési értéknek.

(9) A Kincstár számlarendjében köteles szabályozni, hogy a (7)–(8) bekezdés szerinti árfolyamon – a (10) bekezdésben foglaltakon túlmenően – milyen időszakonként (naponta, havonta) értékeli át a valutakészleteit és a devizakészleteit, valamint a külföldi pénznemben fennálló követeléseit és kötelezettségeit – ideértve a devizában fennálló tulajdoni részesedést jelentő befektetést, valamint hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt is – forintértékre.

(10) A Kincstár a nemzetgazdasági elszámolások könyvviteli mérlegében szereplő valutakészletet, devizakészletet, valamint a külföldi pénznemben fennálló követeléseket és kötelezettségeket – ideértve a devizában fennálló tulajdoni részesedést jelentő befektetést, valamint hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt is – az MNB által közzétett, az év utolsó napján érvényes hivatalos devizaárfolyamon köteles értékelni.

(11)27 A (9) és (10) bekezdés szerinti értékelésből eredő árfolyam-különbözet elszámolására elkülönített főkönyvi számlákat kell vezetni. Év végén, a nemzetgazdasági elszámolások könyvviteli mérlegében az árfolyam-különbözetet – kivéve a valuta-, devizakészlet árfolyam-különbözetét – tőkeváltozásként kell kimutatni. Az adósságkezelési célú devizabetét árfolyam-különbözetét a tőkeváltozással szemben kell elszámolni. Az elszámolás és a számlavezetés szabályait a Kincstár számlarendjében kell rögzíteni.

(12) A határidős követelések és kötelezettségek állományát, amíg a szerződésben rögzített határidő be nem következik vagy az ügyletet le nem zárják, mérlegen kívüli tételként kell kimutatni.

(13) A devizakötelezettségek árfolyamkockázatára kötött fedezeti swap ügyletek eredménye az adott kötelezettségek állományát növeli, illetve csökkenti.

(14) A devizaadósság állomány árfolyamkockázatára kötött határidős ügyletek pénzügyileg realizált értéke az adott kötelezettségek állományát növeli, illetve csökkenti.

(15) A tulajdoni részesedést jelentő befektetéseknél, valamint a hitelviszonyt megtestesítő, egy évnél hosszabb lejáratú értékpapíroknál, követeléseknél (különös tekintettel a belföldi és külföldi kormányzati követelésekre) a Tv. 54–56. §-a, illetve az Áhsz. 31–31/A. §-a szerint értékvesztést kell elszámolni. Az értékvesztést a kincstári elszámolások éves költségvetési beszámolójához a Kincstár általános módszertani útmutatója alapján az analitikus helyek kötelesek megadni. Az adók, illetve az adók módjára behajtandó köztartozások, valamint a költségvetési támogatások esetében az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény rendelkezéseit figyelembe véve kell eljárni. A követeléseknél az értékvesztés elszámolása nem minősül követelés elengedésnek, illetve törlésnek.

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

Hatálybalépés

16. § (1)28 Ez a rendelet 2004. január 1-jén lép hatályba.

(2)29 E rendeletnek az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet, valamint a kincstári elszámolások beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 240/2003. (XII. 17.) Korm. rendelet módosításáról szóló 350/2010. (XII. 28.) Korm. rendelettel megállapított 3. § a) pontját, 6. §-át, 6. számú mellékletét és 8. számú mellékletét a 2010. évről összeállított költségvetési beszámoló elkészítésekor is alkalmazni kell.

(3)30 E rendeletnek az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet, valamint a kincstári elszámolások beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 240/2003. (XII. 17.) Korm. rendelet módosításáról szóló 369/2011. (XII. 31.) Korm. rendelettel megállapított 9. §-át, 10. § (2) bekezdés f) pontját a 2011. évről összeállított költségvetési beszámoló elkészítésekor is alkalmazni kell.

17. §31 (1) E rendeletnek az államháztartásról szóló törvény végrehajtásával kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 74/2013. (III. 11.) Korm. rendelettel megállapított rendelkezéseit először a 2013. évről készített beszámolóra kell alkalmazni.

(2) A 2013. január 1. és az államháztartásról szóló törvény végrehajtásával kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 74/2013. (III. 11.) Korm. rendelet hatálybalépése közötti időszakra vonatkozó könyvvezetést az e rendeletnek az államháztartásról szóló törvény végrehajtásával kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 74/2013. (III. 11.) Korm. rendelettel megállapított rendelkezései alapján 2013. március 31-ig kell módosítani.

1. számú melléklet a 240/2003. (XII. 17.) Korm. rendelethez32


Finanszírozási mérleg
Millió forintban

BEVÉTELEK

Összeg

KIADÁSOK

Összeg

A. Pénzeszközök nyitóegyenlege

 

 

 

1. Összes folyó bevétel (Főösszeg)

 

2. Összes folyó kiadás (Főösszeg)

 

B. Központi költségvetés egyenlege (1-2)

 

 

 

3. Passzív pénzügyi műveletek egyenlege

 

4. Aktív pénzügyi műveletek egyenlege

 

3.1. Letéti bevételek

 

4.1. Letéti kiadások

 

3.2. Függő bevételek

 

4.2. Függő kiadások

 

3.3. Átfutó bevételek

 

4.3. Átfutó kiadások

 

3.4. Kiegyenlítő bevételek

 

4.4. Kiegyenlítő kiadások

 

C. Központi költségvetés finanszírozási igénye/többlete (A+B+3-4)

 

 

 

5. Központi költségvetés finanszírozási igényét befolyásoló egyéb bevételi tételek

 

6. Központi költségvetés finanszírozási igényét befolyásoló egyéb kiadási tételek

 

5.1. Államháztartás szervezeteinek finanszírozási bevételei

 

6.1. Államháztartás szervezeteinek finanszírozási kiadásai

 

5.1.1. Egészségbiztosítási Alap bevételei

 

6.1.1. Egészségbiztosítási Alap kiadásai

 

5.1.2. Nyugdíjbiztosítási Alap bevételei

 

6.1.2. Nyugdíjbiztosítási Alap kiadásai

 

5.1.2.1. Nyugdíjbiztosítási Alap költségvetésébe tartozó ellátás bevételei

 

6.1.2.1. Nyugdíjbiztosítási Alap költségvetésébe tartozó ellátás kiadásai

 

5.1.2.2. Nyugdíjbiztosítási Alapból finanszírozott nem tb ellátás bevételei

 

6.1.2.2. Nyugdíjbiztosítási Alapból finanszírozott nem tb ellátás kiadásai

 

5.1.3. Önkormányzati támogatás megelőlegezésének bevételei

 

6.1.3. Önkormányzati támogatás megelőlegezésének kiadásai

 

5.1.4. Elkülönített állami pénzalapok bevételei

 

6.1.4. Elkülönített állami pénzalapok kiadásai

 

5.2. MNB-vel kapcsolatos finanszírozási bevételek

 

6.2. MNB-vel kapcsolatos finanszírozási kiadások

 

5.2.1. MNB forint árfolyam kiegyenlítési tartalék túlfizetése miatti visszatérítés

 

6.2.1. MNB forint árfolyam kiegyenlítési tartalék veszteségének megtérítése

 

5.2.2. MNB deviza értékpapír kiegyenlítési tartalék túlfizetése miatti visszatérítés

 

6.2.2. MNB deviza értékpapír kiegyenlítési tartalék veszteségének megtérítése

 

5.2.3. MNB osztalék befizetéséből, illetve veszteségtérítésből a realizált deviza árfolyamváltozások bevételi összege

 

6.2.3. MNB osztalék befizetéséből, illetve veszteségtérítésből a realizált deviza árfolyamváltozások kiadási összege

 

5.2.4. MNB osztalék befizetéséből, illetve veszteségtérítésből a deviza értékpapír értékesítés realizált árfolyam-különbözeteinek bevételi összege

 

6.2.4. MNB osztalék befizetésből, illetve veszteségtérítésből a deviza értékpapír értékesítés realizált árfolyam-különbözeteinek kiadási összege

 

5.3. Az állami vagyonnal kapcsolatos finanszírozási bevételek

 

6.3. Az állami vagyonnal kapcsolatos finanszírozási kiadások

 

5.3.1. Az állami tulajdoni részesedés értékesítése

 

-

-

5.3.2. Az MNV Zrt. által az állami vagyonhoz tartozó gazdasági társaságoknak nyújtott hitel, kölcsön visszatérülése

 

6.3.2. Az MNV Zrt. által az állami vagyonhoz tartozó gazdasági társaságok felé történő hitel-, kölcsön-nyújtása

 

5.3.3. Az MNV Zrt. által az állami vagyonhoz tartozó hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokkal végzett műveleteiből származó bevételek

 

6.3.3. Az MNV Zrt. által az állami vagyonhoz tartozó hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokkal végzett műveleteiből származó kiadások

 

5.4. Európai Unióval kapcsolatos finanszírozási bevételek

 

6.4. Európai Unióval kapcsolatos finanszírozási kiadások

 

5.4.1. Európai Uniós támogatási programok előfinanszírozásának visszatérülése

 

6.4.1. Európai Uniós támogatási programok előfinanszírozása

 

5.4.2. Európai uniós agrártámogatás finanszírozási bevétele

 

6.4.2. Európai uniós agrártámogatás finanszírozási kiadása

 

5.4.3. Egyéb EU tagságból eredő finanszírozási bevételek

 

6.4.3. Egyéb EU tagságból eredő finanszírozási kiadások

 

 

5.5. Szabálytalan kifizetések megtérülésének finanszírozási bevétele

 

6.5. Szabálytalan kifizetések finanszírozási kiadása

 

5.6. Egyéb számlatulajdonosok bevételei

 

6.6. Egyéb számlatulajdonosok kiadásai

 

D. Módosított finanszírozási igény/többlet
(C+5-6)

 

 

 

 

 

Finanszírozási célú pénzügyi műveletek kiadásai

 

 

 

7. Bruttó adósság csökkenése

 

 

 

7.1. Korábbi évek miatt

 

 

 

7.1.1. belföldi

 

 

 

7.1.1.1. hitel-visszafizetés

 

 

 

7.1.1.2. értékpapír beváltás, visszavásárlás

 

 

 

7.1.2. külföldi

 

 

 

7.1.2.1. hitel-visszafizetés

 

 

 

7.1.2.2. értékpapír beváltás, visszavásárlás

 

 

 

7.2. Tárgyév miatt

 

 

 

7.2.1. belföldi

 

 

 

7.2.1.1. hitel-visszafizetés

 

 

 

7.2.1.2. értékpapír beváltás, visszavásárlás

 

 

 

7.2.2. külföldi

 

 

 

7.2.2.1. hitel-visszafizetés

 

 

 

7.2.2.2. értékpapír beváltás, visszavásárlás

 

E. Finanszírozási igény/többlet összesen
(D-7)

 

 

 

Finanszírozási célú pénzügyi műveletek bevételei

 

 

 

8. Bruttó adósság növekedés

 

 

 

8.1. Hosszú lejáratú kötelezettség

 

 

 

8.1.1. hitelfelvétel

 

 

 

8.1.1.1. belföldi

 

 

 

8.1.1.2. külföldi

 

 

 

8.1.2. értékpapír kibocsátás

 

 

 

8.2. Rövid lejáratú kötelezettség

 

 

 

8.2.1. hitelfelvétel

 

 

 

8.2.1.1. belföldi

 

 

 

8.2.1.2. külföldi

 

 

 

8.2.2. értékpapír kibocsátás

 

 

 

9. Szabad pénzeszközök betétként való elhelyezésének visszavonása

 

10. Szabad pénzeszközök betétként való elhelyezése

 

F. Finanszírozási pénzügyi műveletek egyenlege (8+9)-(7+10)

 

 

 

G. BEVÉTELEK ÖSSZESEN
(1+3+5+8+9)

 

H. KIADÁSOK ÖSSZESEN
(2+4+6+7+10)

 

I. Pénzeszközök záró egyenlege (A+G-H)

 

 

 

2. számú melléklet a 240/2003. (XII. 17.) Korm. rendelethez33


Nemzetgazdasági elszámolások könyvviteli mérlege

Millió forintban

ESZKÖZÖK

Előző év

Tárgyév

A) BEFEKTETETT ESZKÖZÖK

I. Immateriális javak

II. Tárgyi eszközök

III. Befektetett pénzügyi eszközök

1. Tartós részesedések

2. Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

3. Állam által nyújtott tartósan adott hitelek, kölcsönök

3.1. Állam által belföldre nyújtott tartósan adott hitelek, kölcsönök

3.2. Állam által külföldre nyújtott tartósan adott hitelek, kölcsönök

3.2.1. EU tagállam szerint

3.2.2. Nem EU ország szerint

4. Hosszú lejáratú betétek

5. Egyéb hosszú lejáratú követelések

B) FORGÓESZKÖZÖK

II. Követelések

2. Adósok

2.1. Gazdálkodó szervezetek befizetési hátralékai

2.1.1. Pénzintézetek befizetési hátralékai

2.1.2. Egyéb gazdálkodó szervezetek befizetési hátralékai

2.2. Fogyasztáshoz kapcsolódó adóhátralékok

2.3. Lakosság befizetési hátralékai

2.4. Egyéb adósok

3. Állam által nyújtott rövid lejáratú hitelek, kölcsönök

3.1. Állam által belföldre nyújtott rövid lejáratú hitelek, kölcsönök

3.2. Állam által külföldre nyújtott rövid lejáratú hitelek, kölcsönök

3.2.1. EU tagállam szerint

3.2.2. Nem EU ország szerint
3.3. Állam által belföldre nyújtott tartósan adott hitelekből, kölcsönökből a mérlegfordulónapot követő egy éven belül esedékes részlet
3.4. Állam által külföldre nyújtott tartósan adott hitelekből, kölcsönökből a mérlegfordulónapot követő egy éven belül esedékes részlet
3.4.1. EU tagállam szerint
3.4.2. Nem EU ország szerint

4. Európai Unióval szemben fennálló követelések

4.1. Támogatási programok miatti EU-s követelések

4.2. EU költségvetésből származó visszatérítések miatti követelések

4.3. EU tagság miatti egyéb követelések

5. Szabálytalan kifizetések miatti követelések

6. Egyéb követelések

6.1. Egyéb követelések belföldre

6.2. Egyéb követelések külföldre

6.2.1. EU tagállam szerint

6.2.2. Nem EU ország szerint

III. Értékpapírok

1. Forgatási célú részesedés

2. Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

IV. Pénzeszközök

1. Pénztárak, csekkek, betétkönyvek

4. Idegen pénzeszközök számlái

4.1. Idegen pénzeszközök számlái forint

4.2. Idegen pénzeszközök számlái deviza

5. MNB-nél vezetett bankszámlákámlal vezetett számla

5.1. Kincstári egységes számla forint

5.2. Kincstári deviza számla

6. Rövid lejáratú bankbetétek

6.1. Rövid lejáratú forint bankbetétek

6.2. Rövid lejáratú deviza bankbetétek

V. Egyéb aktív pénzügyi elszámolások

1. Költségvetési aktív függő elszámolások

2. Költségvetési aktív átfutó elszámolások

3. Költségvetési aktív kiegyenlítő elszámolások

4. Költségvetésen kívüli aktív pénzügyi elszámolások

ESZKÖZÖK ÖSSZESEN

FORRÁSOK

Előző év

Tárgyév

D) SAJÁT TŐKE

1. Tartós tőke

2. Tőkeváltozás

ebből: tárgyévi költségvetési hiány

E) TARTALÉKOK

I. Költségvetési tartalékok

III. Finanszírozási különbözet

F) KÖTELEZETTSÉGEK

I. Hosszú lejáratú kötelezettségek

1. Központi költségvetés hosszú lejáratú hitelei, kölcsönei

1.1. Belföldi

1.1.1. Központi költségvetés közvetlen hitele, kölcsöne

1.1.2. Központi költségvetés átvállalt hitele, kölcsöne

1.2. Külföldi

1.2.1. EU tagállam szerint

1.2.1.1. Központi költségvetés közvetlen hitele, kölcsöne

1.2.1.2. Központi költségvetés átvállalt hitele, kölcsöne

1.2.2. Nem EU ország szerint

1.2.2.1. Központi költségvetés közvetlen hitele, kölcsöne

1.2.2.2. Központi költségvetés átvállalt hitele, kölcsöne

2. Tartozás értékpapír kibocsátásból

2.1. Tartozás belföldi értékpapír kibocsátásból

2.2. Tartozás külföldi értékpapír kibocsátásból

2.2.1. EU tagállam szerint

2.2.2. Nem EU ország szerint

4. Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek

II. Rövid lejáratú kötelezettségek

1. Központi költségvetés rövid lejáratú hitelei, kölcsönei

1.1. Belföldi

1.1.1. Központi költségvetés közvetlen hitele, kölcsöne

1.1.2. Központi költségvetés átvállalt hitele, kölcsöne

1.2. Külföldi

1.2.1. EU tagállam szerint

1.2.1.1. Központi költségvetés közvetlen hitele, kölcsöne

1.2.1.2. Központi költségvetés átvállalt hitele, kölcsöne

1.2.2. Nem EU ország szerint

1.2.2. 1. Központi költségvetés közvetlen hitele, kölcsöne

1.2.2.2. Központi költségvetés átvállalt hitele, kölcsöne

1.3. Működési célú hosszú lejáratú hitelek következő évet terhelő törlesztő részletei

 

 

2. Tartozás rövid lejáratú értékpapír kibocsátásból

2.1. Tartozás belföldi értékpapír kibocsátásból

2.2. Tartozás külföldi értékpapír kibocsátásból

2.2.1. EU tagállam szerint

2.2.2. Nem EU ország szerint

4. Kötelezettségek az Európai Unió felé

4.1. Támogatási programok miatti EU-s kötelezettségek

4.2. EU költségvetéshez való hozzájáruláshoz kapcsolódó kötelezettségek

4.3. EU tagság miatti egyéb kötelezettségek

4.4. Szabálytalan kifizetések miatti EU-s kötelezettségek

5. Szabálytalan kifizetések miatti egyéb kötelezettségek

6. Központi költségvetés egyéb rövid lejáratú kötelezettségei

6.1. Központi költségvetés adótúlfizetés miatti kötelezettségei

6.2. Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek következő évet terhelő törlesztő részletei

6.2.1. EU tagállam szerint

6.2.2. Nem EU ország szerint

6.3. Hosszú lejáratú belföldi kibocsátású értékpapírok következő évet terhelő törlesztő részletei

6.4. Hosszú lejáratú külföldi kibocsátású értékpapírok következő évet terhelő törlesztő részletei

6.4.1. EU tagállam szerint

6.4.2. Nem EU ország szerint

7. Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek

III. Egyéb passzív pénzügyi elszámolások

1. Költségvetési passzív függő elszámolások

2. Költségvetési passzív átfutó elszámolások

3. Költségvetési passzív kiegyenlítő elszámolások

4. Költségvetésen kívüli passzív pénzügyi elszámolások

4.1. Költségvetésen kívüli letéti elszámolások

4.1.1. Forintban

4.1.2. Devizában

4.2. Devizaszámlás ügyfelek passzív pénzügyi elszámolásai

4.2.1. EU tagállam szerint

4.2.2. Nem EU ország szerint

4.3. Költségvetésen kívüli egyéb passzív pénzügyi elszámolások

IV. Számlatulajdonosokkal kapcsolatos elszámolások

1. Forintban vezetett ügyfél számlák

2. Devizában vezetett ügyfél számlák

2.1. EU tagállam szerint

2.2. Nem EU ország szerint

V. Számlatulajdonosok letéti számlái

FORRÁSOK ÖSSZESEN

3. számú melléklet a 240/2003. (XII. 17.) Korm. rendelethez


A tárgyévi költségvetési hiány finanszírozásának bemutatása

A) A hiány finanszírozásának bemutatása forrásfajtánként és hitelezők szerint

Millió forintban

A forrásfajta

A hitelező megnevezése

A hitel összege

megnevezése

összege

Hitel

 

Belföldi hitelezők

 

= Forinthitel

 

– Magyar Nemzeti Bank

 

= Devizahitel

 

– Egyéb belföldi hitelezők

 

- EU tagállam szerint

 

Külföldi hitelezők

 

- Nem EU ország szerint

 

– Kormány,

 

Értékpapír

 

= EU tagállam szerint

 

– Kincstárjegy

 

= Nem EU ország szerint

 

= Forintban kibocsátott

 

– Nemzetközi szervezet

 

= Devizában kibocsátott

 

= EU tagállam szerint

 

- EU tagállam szerint

 

= Nem EU ország szerint

 

- Nem EU ország szerint

 

– Külföldi pénzintézet

 

– Kötvény

 

= EU tagállam szerint

 

= Forintban kibocsátott

 

= Nem EU ország szerint

 

= Devizában kibocsátott

 

– Egyéb

 

- EU tagállam szerint

 

= EU tagállam szerint

 

- Nem EU ország szerint

 

= Nem EU ország szerint

 

ÖSSZESEN

 

ÖSSZESEN

 



B) A hiány és a lejáró adósság finanszírozásának bemutatása lejárat szerint

Millió forintban

Megnevezés

A forrásfajta összege évenként

.... évben

.... évben

.... évben

.... évben

.... évben

5 éven túli

Hitel

 

 

 

 

 

 

– Éven belüli lejáratú

 

 

 

 

 

 

– Éven túli lejáratú

 

 

 

 

 

 

Értékpapír

 

 

 

 

 

 

– Éven belüli lejáratú

 

 

 

 

 

 

– Éven túli lejáratú

 

 

 

 

 

 

ÖSSZESEN

 

 

 

 

 

 

4. számú melléklet a 240/2003. (XII. 17.) Korm. rendelethez


A központi költségvetés adósságállományának alakulása

A) A központi költségvetés adósságának alakulása forrásfajtánként és lejárat szerint

Millió forintban

A forrás megnevezése

Bruttó adósság
(folyó áron)

Bruttó adósság
(a GDP százalékában)

......
évben

......
évben

......
évben

......
évben

......
évben

......
évben

......
évben

......
évben

......
évben

......
évben

A) Devizában fennálló adósság

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

I. Hosszú lejáratú kötelezettségek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1. Külföld felé fennálló kötelezettségek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

– Hitelek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

= EU tagállam szerint

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

= Nem EU ország szerint

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

– Kötvények

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

= EU tagállam szerint

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

= Nem EU ország szerint

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2. Belföld felé fennálló kötelezettségek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

– Hitelek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

II. Rövid lejáratú kötelezettségek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1. Külföld felé fennálló kötelezettségek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

– Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2. Belföld felé fennálló kötelezettségek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

– Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

B) Forintban fennálló adósság

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

I. Hosszú lejáratú kötelezettségek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1. Külföld felé fennálló kötelezettségek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

– Hitelek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

= EU tagállam szerint

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

= Nem EU ország szerint

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

– Kötvények

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

= EU tagállam szerint

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

= Nem EU ország szerint

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2. Belföld felé fennálló kötelezettségek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

– Hitelek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

– Kötvények

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

– Kincstári takarékkötvények

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

II. Rövid lejáratú kötelezettségek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1. Külföld felé fennálló kötelezettségek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

– Kincstárjegyek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

= EU tagállam szerint

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

= Nem EU ország szerint

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2. Belföld felé fennálló kötelezettségek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

– Kincstárjegyek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

– Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS BRUTTÓ ADÓSSÁGA

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



B) A központi költségvetés adóssága hitelezőnként és lejárat szerint az év végén

Millió forintban

Hitelezők megnevezése

Az éven belüli

Az éven túli

Az éven belüli

Az éven túli

hitel összege

értékpapír összege

Belföld

 

 

 

 

– Magyar Nemzeti Bank

 

 

 

 

– Egyéb belföldi hitelezők

 

 

 

 

Külföld

 

 

 

 

– Kormány

 

 

 

 

= EU tagállam szerint

 

 

 

 

= Nem EU ország szerint

 

 

 

 

– Nemzetközi szervezet

 

 

 

 

= EU tagállam szerint

 

 

 

 

= Nem EU ország szerint

 

 

 

 

– Külföldi pénzintézet

 

 

 

 

= EU tagállam szerint

 

 

 

 

= Nem EU ország szerint

 

 

 

 

– Egyéb

 

 

 

 

= EU tagállam szerint

 

 

 

 

= Nem EU ország szerint

 

 

 

 

ÖSSZESEN

 

 

 

 

5. számú melléklet a 240/2003. (XII. 17.) Korm. rendelethez


Az állam által nyújtott hitelek (vásárolt értékpapírok, lekötött betétek) alakulása

A) A nyújtott hitelek eszköz fajtánként és igénybe vevők szerint

Millió forintban

Az eszközfajta

Megnevezés
(hitel igénybe vevő értékpapír kibocsátó,
lekötés helye)

Összeg

megnevezése

összege

Hitelnyújtás

 

Belföld

 

– Forinthitel

 

– Magyar Nemzeti Bank

 

– Devizahitel

 

– Pénzintézetek

 

= EU tagállam szerint

 

– Intézményi befektetők

 

= Nem EU ország szerint

 

– Gazdálkodó szervezetek

 

– Alárendelt kölcsöntőke

 

– Egyéb

 

Értékpapír vásárlás

 

Külföld

 

– Forintban kibocsátott

 

– Kormány

 

– Devizában kibocsátott

 

= EU tagállam szerint

 

= EU tagállam szerint

 

= Nem EU ország szerint

 

= Nem EU ország szerint

 

– Nemzetközi szervezet

 

Betétként való elhelyezés

 

= EU tagállam szerint

 

– Forintban

 

= Nem EU ország szerint

 

– Devizában

 

– Külföldi pénzintézet

 

= EU tagállam szerint

 

= EU tagállam szerint

 

= Nem EU ország szerint

 

= Nem EU ország szerint

 

 

 

– Egyéb

 

 

 

= EU tagállam szerint

 

 

 

= Nem EU ország szerint

 

ÖSSZESEN

 

ÖSSZESEN

 



B) A nyújtott hitel, vásárolt értékpapír, betétlekötés lejárat szerint

Millió forintban

Megnevezés

Az eszközfajta összege évenként

lejárt

.... évben

.... évben

.... évben

.... évben

.... évben

5 éven túli

Nyújtott hitel

 

 

 

 

 

 

 

– Éven belüli lejáratú

 

 

 

 

 

 

 

– Éven túli lejáratú

 

 

 

 

 

 

 

– Alárendelt kölcsöntőke

 

 

 

 

 

 

 

Vásárolt értékpapír

 

 

 

 

 

 

 

– Éven belüli lejáratú

 

 

 

 

 

 

 

– Éven túli lejáratú

 

 

 

 

 

 

 

Lekötött betétek

 

 

 

 

 

 

 

– Éven belüli lejáratú

 

 

 

 

 

 

 

– Éven túli lejáratú

 

 

 

 

 

 

 

ÖSSZESEN

 

 

 

 

 

 

 

6. számú melléklet a 240/2003. (XII. 17.) Korm. rendelethez34


A központi költségvetés követelései és kötelezettségei állományának alakulása

A) Követelések állományának alakulása

Millió forintban

Állomány

Előző

Folyó

Év végi értékelésből adódó különbözet (±)

Év végi átsorolás (±)

Összes követelés

Pénz-
forgalom

Pénzügyi teljesítés

Követelés

Megnevezés

Sor-
szám

a
tárgyév elején

évi követelés
helyes-
bítése (±)

évi előírás (+)

előző év(ek)

tárgyévi

előző év(ek)

tárgyévi

(=3±4+ 5±6±7± 8±9)

nélküli tranzak-
ciók (±)

előző évi követe-
lésre

tárgyévi
követe-
lésre

előző év(ek) (=3±4± 6±8-
12)

tárgyévi
(=5±7±9± 11-13)

összesen (=14+15)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

1. Állam által nyújtott tartósan adott hitelek, kölcsönök

01

1.1. Állam által belföldre tartósan adott hitelek, kölcsönök

02

1.2. Állam által külföldre tartósan adott hitelek, kölcsönök

03

1.2.1. EU tagállam szerint

04

1.2.2. Nem EU ország szerint

05

2. Egyéb hosszú lejáratú követelések

06

I. Hosszú lejáratú követelések (01+06)

07

1. Adósok

08

2. Állam által nyújtott rövid lejáratú hitelek, kölcsönök

09

2.1. Állam által belföldre nyújtott rövid lejáratú hitelek, kölcsönök

10

2.2. Állam által külföldre nyújtott rövid lejáratú hitelek, kölcsönök

11

2.2.1. EU tagállam szerint

12

2.2.2. Nem EU ország szerint

13

2.3.Állam által belföldre nyújtott tartósan adott hitelekből, kölcsönökből a mérleg-fordulónapot követő egy éven belül esedékes részlet

14

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2.4 Állam által külföldre nyújtott tartósan adott hitelekből, kölcsönökből a mérleg-fordulónapot követő egy éven belül esedékes részlet

15

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2.4.1. EU tagállam szerint

16

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2.4.2 Nem EU ország szerint

17

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3. Európai Unióval szemben fennálló követelések

18

3.1. Támogatási programok miatti EU-s követelések

19

3.2. EU költségvetésből származó visszatérítések miatti követelések

20

3.3. EU tagság miatti egyéb követelések

21

4. Szabálytalan kifizetések miatti követelések

22

5. Egyéb követelések

23

5.1. Egyéb követelések belföldre

24

5.2. Egyéb követelések külföldre

25

5.2.1. EU tagállam szerint

26

5.2.2. Nem EU ország szerint

27

II. Rövid lejáratú követelések (08+09+14+22+23)

28

KÖVETELÉSEK ÖSSZESEN: (07+28)

29


B) Kötelezettségek állományának alakulása

Millió forintban

Állomány

Előző

Tárgyévi

Év végi értékelésből adódó különbözet (±)

Év végi átsorolás (±)

Összes kötele-

Pénz-
forgalom

Pénzügyi teljesítés

Kötelezettség záró állománya

Megnevezés

Sor-
szám

az
előző év(ek)ről

év(ek)i kötele-
zettség helyes-
bítése (±)

kötele-
zettség
(+)

előző év(ek

tárgyévi

előző év(ek

tárgyévi

zettség
(=3±4+ 5±6±7± 8±9)

nélküli
tranzak-
ciók (±)

előző év(ek)i kötele-
zettségre

tárgyévi kötele-
zettségre

előző
év(ek)
(=3±4± 6±8-12)

tárgyévi
(=5±7± 9±11-
13)

összesen (=14+15)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

1. Központi költségvetés hosszú lejáratú hitelei, kölcsönei

01

1.1. Belföldi

02

1.1.1. Központi költségvetés közvetlen hitelei, kölcsönei

03

1.1.2. Központi költségvetés átvállalt hitelei, kölcsönei

04

1.2. Külföldi

05

1.2.1. EU tagállam szerint

06

1.2.1.1. Központi költségvetés közvetlen hitelei, kölcsönei

07

1.2.1.2. Központi költségvetés átvállalt hitelei, kölcsönei

08

1.2.2. Nem EU ország szerint

09

1.2.2.1. Központi költségvetés közvetlen hitelei, kölcsönei

10

1.2.2.2. Központi költségvetés átvállalt hitelei, kölcsönei

11

2. Tartozás értékpapír kibocsátásból

12

2.1. Tartozás belföldi értékpapír kibocsátásból

13

2.2. Tartozás külföldi értékpapír kibocsátásból

14

2.2.1. EU tagállam szerint

15

2.2.2. Nem EU ország szerint

16

3. Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek

17

I. Hosszú lejáratú kötelezettségek (01+12+17)

18

1. Központi költségvetés rövid lejáratú hitelei, kölcsönei

19

1.1. Belföldi

20

1.1.1. Központi költségvetés közvetlen hitele, kölcsöne

21

1.1.2. Központi költségvetés átvállalt hitele, kölcsöne

22

1.2. Külföldi

23

1.2.1. EU tagállam szerint

24

1.2.1.1. Központi költségvetés közvetlen hitele, kölcsöne

25

1.2.1.2. Központi költségvetés átvállalt hitele, kölcsöne

26

1.2.2. Nem EU ország szerint

27

1.2.2.1. Központi költségvetés közvetlen hitele, kölcsöne

28

1.2.2.2. Központi költségvetés átvállalt hitele, kölcsöne

29

1.3. Működési célú hosszú lejáratú hitelek következő évet terhelő részletei

30

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1.3.1. EU tagállam szerint

31

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1.3.2. Nem EU ország szerint

32

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2. Tartozás rövid lejáratú értékpapír kibocsátásból

33

2.1. Tartozás belföldi értékpapír kibocsátásból

34

2.2. Tartozás külföldi értékpapír kibocsátásból

35

2.2.1. EU tagállam szerint

36

2.2.2. Nem EU ország szerint

37

3. Kötelezettségek az EU felé

38

3.1. Támogatási programok miatti EU-s kötelezettségek

39

3.2. EU költségvetéshez való hozzájáruláshoz kapcsolódó kötelezettségek

40

3.3. EU tagság miatti egyéb kötelezettségek

41

3.4. Szabálytalan EU-s kifizetések miatti egyéb kötelezettségek

42

4. Szabálytalan kifizetések miatti egyéb kötelezettségek

43

5. Központi költségvetés egyéb rövid lejáratú kötelezettségei

44

5.1. Központi költségvetés adótúlfizetés miatti kötelezettségei

45

5.2. Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek következő évet terhelő törlesztő részletei

46

5.2.1. EU tagállam szerint

47

5.2.2. Nem EU ország szerint

48

5.3. Hosszú lejáratú belföldi kibocsátású értékpapírok következő évet terhelő törlesztő részletei

49

5.4. Hosszú lejáratú külföldi kibocsátású értékpapírok következő évet terhelő törlesztő részletei

50

5.4.1. EU tagállam szerint

51

5.4.2. Nem EU ország szerint

52

6. Különféle egyéb rövid lejáratú kötelezettségek

53

II. Rövid lejáratú kötelezettségek (19+33+38+43+44+53)

54

KÖTELEZETTSÉGEK ÖSSZESEN: (18+54)

55

7. számú melléklet a 240/2003. (XII. 17.) Korm. rendelethez35



Főkönyvi kivonat

Forintban

Főkönyvi számla

Számlák

Száma

Neve

Tartozik

Követel

Tartozik

Követel

Tartozik

Követel

nyitó egyenlege

forgalma

egyenlege

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kötelezettségvállalási számlák
összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Előirányzat számlák összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Forgalmi számlák összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Állományi számlák összesen

 

 

 

 

 

 

Összes számla

 

 

 

 

 

 

8. számú melléklet a 240/2003. (XII. 17.) Korm. rendelethez36


A kincstári éves beszámolóhoz az analitikus nyilvántartó helyek által szolgáltatott adatok

Sorszám

Adatszolgáltatásra kötelezett analitikus helyek

Adatok köre, és tartalma

A

B

C

1.

Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Az adózók állammal szembeni kötelezettségei és az adóhatóság adózókkal szembeni tartozásai adónemenként, adójellegű tételenként, vám-, vám jellegű tételenként, bírságok bontásban.
Adózók [adó-, adójellegű tartozásai, vám, vám jellegű, bírság] tartozásai fejében csőd-, felszámolási eljárás során átvett eszközök (követelések) állománya
Termékdíjak miatti követelések és kötelezettségek
Szerencsejátékok szervezésével kapcsolatos díj- és bírságbevételek miatti követelések és kötelezettségek.
Pénzmosás elleni bírságbevételek miatti követelések és kötelezettségek.
Közúti bírságbevételek miatti követelések és kötelezettségek.
Az ÁFA devizabevételi számlával kapcsolatos követelések és kötelezettségek.
Az EU költségvetéséhez való hozzájáruláshoz kapcsolódó kötelezettségek.

2.

Államadósság Kezelő Központ Zrt.

Adósságkezelési célú devizaszámlák kivonatai naponta.
A központi költségvetés belföldi és külföldi hitelei, a belföldi és külföldi értékpapír kibocsátásából származó kötelezettségek.

3.

Magyar Nemzeti Bank

Auditált éves beszámoló az állami részesedés értékeléséhez.

4.

Közbeszerzési Hatóság

Bírságbevételek miatti követelések és kötelezettségek.

5.

Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság

Koncessziós díj miatti követelés devizában és forintban

6.

Országos Bírósági Hivatal

A bíróságok által kiszabott bírságbevételek miatti követelések és kötelezettségek.

7.

Legfőbb Ügyészség Gazdasági Főigazgatóság

Az ügyészségek által kiszabott bírságbevételek miatti követelések és kötelezettségek.

8.

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

Cégközzététel és cégnyilvántartás bevételei miatti követelések és kötelezettségek.

9.

Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal

Kibocsátott kárpótlási jegyek be nem váltott állománya.

10.

Egyenlő Bánásmód Hatóság

Bírságbevételek miatti követelések és kötelezettségek.

11.

Vidékfejlesztési Minisztérium

Bírságbevételek miatti követelések és kötelezettségek.
Egyéb központosított bevételek (környezetvédelmi támogatások visszatérülése, vízkészlet-járulék) miatti követelések és kötelezettségek.

12.

Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal

A cukorágazati hozzájárulással összefüggésben az Európai Unióval szembeni követelések és kötelezettségek, valamint a kötelezettekkel szemben kimutatott követelések és kötelezettségek.

13.

Honvédelmi Minisztérium

Bírságbevételek miatti követelések és kötelezettségek.

14.

Belügyminisztérium

Bírságbevételek (objektív felelősségből származó közigazgatási bírság, építésügyi bírság, közrendvédelmi bírság) miatti követelések és kötelezettségek.

15.

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Bírságbevételek (katasztrófavédelmi, tűzvédelmi, piacfelügyeleti, közúti és egyéb bírság) miatti követelések és kötelezettségek.

16.

Országos Rendőrfőkapitányság

Bírságbevételek (szabálysértési, felügyeleti, eljárási, közúti és egyéb bírság) miatti követelések és kötelezettségek.

17.

Nemzetgazdasági Minisztérium

Az Európai Unió költségvetéséhez való hozzájárulások.

18.

Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal

Engedélyezéssel kapcsolatos bírságbevétel miatti követelések és kötelezettségek.

19.

Nemzeti Munkaügyi Hivatal

Bírságbevételek (munkavédelmi bírság, munkaügyi bírság) miatti követelések és kötelezettségek

20.

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

Bírságbevétellel kapcsolatos követelések és kötelezettségek.

21.

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Területfejlesztési kölcsönök visszatérülésével kapcsolatos követelések és kötelezettségek.
Távközlés-fejlesztési és frekvenciagazdálkodási támogatás visszatérülésével kapcsolatos követelések és kötelezettségek.

22.

Magyar Bányászati és Földtani Hivatal

Bányajáradék, bírságbevételek miatti követelések és kötelezettségek.

23.

Nemzeti Közlekedési Hatóság

Bírságbevételek miatti követelések és kötelezettségek.

24.

Magyar Energia Hivatal

Bírságbevételek miatti követelések és kötelezettségek.

25.

Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt.

Gazdaságfejlesztési támogatások visszatérülésével kapcsolatos követelések, és kötelezettségek

26.

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Bírságbevételek miatti követelések és kötelezettségek.

27.

Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ

Bírságbevételekkel kapcsolatos követelések és kötelezettségek.

28.

Oktatási Hivatal

Bírságbevételekkel kapcsolatos követelések és kötelezettségek

29.

Gazdasági Versenyhivatal

Bírságbevételek miatti követelések és kötelezettségek.

30.

Garantiqa Hitelgarancia Zrt.

Az állam által vállalt kezesség és viszont-garancia érvényesítéséből származó követelések és kötelezettségek.

31.

Magyar Export Import Bank Zrt.

Állami kezességbeváltásból eredő követelések, a kamatkiegyenlítési rendszer keretében fennálló követelések és kötelezettségek.

32.

Magyar Exporthitel Biztosító Zrt.

Kárkintlévőség devizában és forintban, egyéb állammal szembeni követelések és kötelezettségek devizában és forintban.

33.

Agrár-vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány

Az állam által vállalt kezesség és viszont-garancia érvényesítéséből származó követelések és kötelezettségek.

34.

Erste Lakástakarék-pénztár Zrt.

Lakás-előtakarékosság jogtalanul igénybe vett állami támogatásával kapcsolatos követelések és kötelezettségek.

35.

Fundamenta - Lakáskassza Zrt.

Lakás-előtakarékosság jogtalanul igénybe vett állami támogatásával kapcsolatos követelések és kötelezettségek.

36.

OTP Lakástakarékpénztár Zrt.

Lakás-előtakarékosság jogtalanul igénybe vett állami támogatásával kapcsolatos követelések és kötelezettségek.

37.

VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft.

Az Európai Uniós támogatásokhoz kapcsolódó követelések és kötelezettségek devizában és forintban.
A központi költségvetés által korábban megelőlegezett, lezárt EU-s támogatási konstrukciókhoz kapcsolódó átadásra kerülő Európai Unióval szembeni követelések devizában és forintban.

38.

Európai Uniós támogatások pénzügyi lebonyolításában a kapcsolódó beszámolási és könyvvezetési kötelezettség teljesítésében részt vevő szervezetek

Az Európai Uniós támogatásokhoz kapcsolódó követelések és kötelezettségek devizában és forintban.
A központi költségvetés által korábban megelőlegezett, lezárt EU-s támogatási konstrukciókhoz kapcsolódó átadásra kerülő Európai Unióval szembeni követelések devizában és forintban.

39.

Bírság kivetésére jogosult szervezetek, hatóságok

Bírságbevételek miatti követelések és kötelezettségek.

40.

Kormányhivatalok

Bírságbevételek miatti követelések és kötelezettségek
Egyéb központosított bevételek (vadkísérő-jegy befizetése, trófea bírálat, erdőfenntartási járulék, halászati haszonbérleti díj, erdővédelmi járulék, állami vadászjegyek díja, földvédelmi járulék) miatti követelések és kötelezettségek.

41.

Állami Autópálya Kezelő Zrt.

Az állam elektronikus útdíjból és a kapcsolódó általános forgalmi adóból származó követelései és kötelezettségei

9. számú melléklet a 240/2003. (XII. 17.) Korm. rendelethez


A letétek állományának alakulása

Millió forintban

Megnevezés

Letéti számla egyenlege
a tárgyidőszak
elején

Letétek
pénzforgalmi
bevételei

Letétek
pénzforgalmi
kiadásai

Letétek nem
pénzforgalmi
bevételei
és kiadásai

Letéti
számla-
egyenlege
a tárgyidőszak
végén

01

02

03

04

05

06 =
(02+03–04 ± 05)

KESZ egyéb letéti számlái

 

 

 

 

Forintszámlán nyilvántartott bűnügyi letétek

 

 

 

 

Forint letétek

 

 

 

 

 

Devizában nyilvántartott bűnügyi letétek

 

 

 

 

Devizában nyilvántartott zárolt valuta letétek

 

 

 

 

Devizában nyilvántartott gyámletétek

 

 

 

 

Devizában nyilvántartott hagyatéki letétek

 

 

 

 

Devizaletétek

 

 

 

 

 

LETÉTEK ÖSSZESEN

 

 

 

 

 

10. számú melléklet a 240/2003. (XII. 17.) Korm. rendelethez37


Az eszközök értékvesztésének alakulása38

Befektetett eszközök, követelések és értékpapírok állományának és értékvesztésének alakulása

Millió forintban

Megnevezés

Sor-
szám

Nyitó adatok

Tárgyévben
elszámolt
értékvesztés

Tárgyévben
visszaírt/
kivezetett
értékvesztés

Záró adatok

bekerülési
érték

elszámolt
értékvesztés
nyitó
értéke

bekerülési
érték

elszámolt
érték-
vesztés
záró
értéke

1

2

3

4

5

6

7

8

Tartós részesedések

01

 

 

 

 

 

 

Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

02

 

 

 

 

 

 

Állam által nyújtott tartósan adott hitelek, kölcsönök

03

 

 

 

 

 

 

Egyéb hosszú lejáratú követelések

04

 

 

 

 

 

 

Befektetett eszközök összesen (01+...+04)

05

 

 

 

 

 

 

Adósok

06

 

 

 

 

 

 

Ebből: egyszerűsített értékelési eljárás alá vont követelések

07

 

 

 

 

 

 

Állam által nyújtott rövid lejáratú hitelek, kölcsönök

08

 

 

 

 

 

 

Követelések az Európai Uniótól

09

 

 

 

 

 

 

Szabálytalan kifizetések miatti követelések

10

 

 

 

 

 

 

Egyéb követelések

11

 

 

 

 

 

 

Forgóeszközök összesen (06+08+09+10+11)

12

 

 

 

 

 

 

ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (05+12)

13

 

 

 

 

 

 

11. számú melléklet a 240/2003. (XII. 17.) Korm. rendelethez


Kötelezettségvállalások állományának alakulása

Millió forintban

3M11353B_0

Megnevezés

Sorszám

CEB

EBRD

EIB

IBRD

IDA

IFC

MIGA

Nemzetközi
szervezetek
összesen

1

2

3

4

5

6

7

8

Előző év(ek) kötele-
zettségvállalásából

tárgyévi

nyitó állománya

01

 

 

 

 

 

 

 

pénzforgalom nélküli korrekciója ( ± )

02

 

 

 

 

 

 

 

következő év(ek)i

nyitó állománya

03

 

 

 

 

 

 

 

pénzforgalom nélküli korrekciója ( ± )

04

 

 

 

 

 

 

 

Tárgyévi kötelezett-
ségvállalásból

tárgyévi

kötelezettség-vállalás

05

 

 

 

 

 

 

 

következő év(ek)i

06

 

 

 

 

 

 

 

összes

07=05+06

 

 

 

 

 

 

 

Előző év(ek)i kötelezettségvállalás

pénzügyi teljesítése

08

 

 

 

 

 

 

 

Tárgyévi kötelezettségvállalás

09

 

 

 

 

 

 

 

Összes kötelezettségvállalás

10=08+09

 

 

 

 

 

 

 

Pénzügyileg nem teljesített előző év(ek)i kötelezettségvállalás

év végi állománya

11=01±02+03±04–08

 

 

 

 

 

 

 

Pénzügyileg nem teljesített tárgyévi kötelezettségvállalás

12=07–09

 

 

 

 

 

 

 

ÖSSZES KÖTELEZETTSÉG
VÁLLALÁS

13=11+12

 

 

 

 

 

 

 

1

A rendeletet a 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet 57. § b) pontja hatályon kívül helyezte 2014. január 1. napjával.

2

Az 1. § (1) bekezdése a 369/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 28. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

3

Az 1. § (3) bekezdése a 317/2009. (XII. 29.) Korm. rendelet 38. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 40. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést először a 2010. évről készített beszámolókra kell alkalmazni.

4

A 3. § a) pontja a 350/2010. (XII. 28.) Korm. rendelet 20. §-ával megállapított szöveg.

6

Az 5. §-t a 369/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 29. §-a hatályon kívül helyezte.

7

A 6. § a 350/2010. (XII. 28.) Korm. rendelet 21. §-ával megállapított szöveg.

8

A 9. § a 369/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 23. §-ával megállapított szöveg.

9

A 10. § (1) bekezdése a 369/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 28. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

10

A 10. § (2) bekezdés f) pontja a 369/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 24. §-ával megállapított szöveg.

11

A 11. § (6) bekezdése a 369/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 25. §-ával megállapított szöveg.

12

A 12. § (4) bekezdése a 351/2004. (XII. 22.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított szöveg, e módosító rendelet 4. §-a alapján a rendelkezést először a 2005. évi kincstári éves beszámoló összeállítása során kell alkalmazni.

13

A 13. § (1) bekezdése a 74/2013. (III. 11.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

15

A 13. § (3) bekezdése a 328/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet – 317/2009. (XII. 29.) Korm. rendelet 44. §-a szerint módosított – 11. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést először a KGR projekt kincstári informatikai rendszerének bevezetésétől kell alkalmazni.

16

A 13. § (4) bekezdése a 74/2013. (III. 11.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

17

A 13. § (5) bekezdése a 319/2005. (XII. 26.) Korm. rendelet 20. §-ával megállapított, a 369/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 28. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

18

A 13. § (6) bekezdését a 74/2013. (III. 11.) Korm. rendelet 22. §-a hatályon kívül helyezte.

19

A 13. § (7) bekezdése a 74/2013. (III. 11.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

20

A 13. § (8) bekezdése a 74/2013. (III. 11.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

21

A 13. § (9) bekezdése a 328/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet 9. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet – 317/2009. (XII. 29.) Korm. rendelet 44. §-a szerint módosított – 11. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést először a KGR projekt kincstári informatikai rendszerének bevezetésétől kell alkalmazni.

22

A 13. § (10) bekezdését a 328/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet 9. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet – 317/2009. (XII. 29.) Korm. rendelet 44. §-a szerint módosított – 11. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést először a KGR projekt kincstári informatikai rendszerének bevezetésétől kell alkalmazni.

23

A 15. § a 351/2004. (XII. 22.) Korm. rendelet 2. §-ával megállapított szöveg, e módosító rendelet 4. §-a alapján a rendelkezést először a 2005. évi kincstári éves beszámoló összeállítása során kell alkalmazni.

24

A 15. § (1) bekezdése a 369/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 28. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

25

A 15. § (2) bekezdése a 359/2006. (XII. 27.) Korm. rendelet 24. §-ával megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító rendelet 26. § (1) bekezdését.

26

A 15. § (3) bekezdése a 350/2010. (XII. 28.) Korm. rendelet 23. §-ával megállapított szöveg.

27

A 15. § (11) bekezdése a 319/2005. (XII. 26.) Korm. rendelet 21. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 23. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést először a 2006. évről készített éves költségvetési beszámolóra kell alkalmazni.

28

A 16. § (1) bekezdés második mondatát a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 1. § 789. pontja hatályon kívül helyezte.

29

A 16. § (2) bekezdését a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 1. § 789. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 350/2010. (XII. 28.) Korm. rendelet 23. §-a iktatta be.

30

A 16. § (3) bekezdését a 369/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 26. §-a iktatta be.

32

Az 1. számú melléklet a 400/2007. (XII. 27.) Korm. rendelet 16. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 17. § (1) bekezdése alapján rendelkezéseit először a 2008. évről készített éves költségvetési beszámolóra kell alkalmazni. Az 1. számú melléklet a 328/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet 10. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 11. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. évről összeállított beszámolók elkészítésekor is alkalmazni kell.

33

A 2. számú melléklet a 74/2013. (III. 11.) Korm. rendelet 24. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

34

A 6. számú melléklet a 74/2013. (III. 11.) Korm. rendelet 24. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

35

A 7. számú melléklet a 369/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 27. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

36

A 8. számú melléklet a 74/2013. (III. 11.) Korm. rendelet 24. § (3) bekezdésével megállapított, a 209/2013. (VI. 18.) Korm. rendelet 48. §-a szerint módosított szöveg.

37

A 10. számú melléklet a 319/2005. (XII. 26.) Korm. rendelet 22. § (4) bekezdésével megállapított, a 317/2009. (XII. 29.) Korm. rendelet 43. § (21) bekezdése szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 40. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést először a 2010. évről készített beszámolókra kell alkalmazni.

38

A 10. számú melléklet címe a 369/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 28. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére