• Tartalom

5/2004. (XI. 19.) EüM rendelet

5/2004. (XI. 19.) EüM rendelet

az orvosi rehabilitáció céljából társadalombiztosítási támogatással igénybe vehető gyógyászati ellátásokról

2020.06.18.

A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 83. §-a (3) bekezdésének a) pontjában és (4) bekezdésének j) és n) pontjában, valamint az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. §-a (2) bekezdése g) pontja ga) alpontjában, továbbá a közfürdők létesítéséről és működéséről szóló 121/1996. (VII. 24.) Korm. rendelet 6. §-ának (7) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján – a pénzügyminiszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. § (1) E rendelet hatálya kiterjed

a) a (2) bekezdésben meghatározott gyógyászati ellátásokra,

b) az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 3. §-ának f) pontja szerinti egészségügyi szolgáltatókra,

c) egészségügyi szolgáltatás társadalombiztosítási támogatással történő igénybevételére külön jogszabály szerinti jogosultakra, valamint

d)1 a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőre (a továbbiakban: NEAK),

(2) Orvosi rehabilitáció keretében társadalombiztosítási támogatással a következő gyógyászati ellátások vehetők igénybe:

a) fürdőgyógyászati ellátások:

aa) gyógyvizes gyógymedence (a továbbiakban ideértve a hévízi tófürdőt is),

ab) gyógyvizes kádfürdő,

ac) iszappakolás,

ad) súlyfürdő,

ae) szénsavas fürdő,

af) orvosi gyógymasszázs,

ag) víz alatti vízsugármasszázs,

ah) víz alatti csoportos gyógytorna,

ai) komplex fürdőgyógyászati ellátás;

b) 18 éves kor alatti csoportos gyógyúszás, mint egyéb rehabilitációs célú gyógyászati ellátás;

c)2 szén-dioxid gyógygázfürdő, mint egyéb természetes gyógytényezőn alapuló gyógyászati ellátás.

(3) A (2) bekezdésben szereplő gyógyászati ellátások kódszámait az 1. számú melléklet tartalmazza.

2. § (1)3 Az 1. § (2) bekezdésében meghatározott ellátások – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – társadalombiztosítási támogatással orvosi rehabilitációs szolgáltatást nyújtó egészségügyi szolgáltatónál, illetve külön jogszabály szerinti gyógyfürdőben (a továbbiakban együtt: gyógyfürdő), továbbá a külön jogszabály szerinti gyógyfürdőnek nem minősülő közfürdőben (a továbbiakban együtt: szolgáltató) nyújthatóak.

(2) Az 1. § (2) bekezdése a) pontjának ai) alpontja szerinti gyógyászati ellátás társadalombiztosítási támogatással gyógyfürdőnek nem minősülő közfürdőben nem nyújtható.

(3) Az 1. § (2) bekezdése a) pontjának aa)–ab) alpontjaiban meghatározott ellátások gyógyvízben, az ad)–ae) és ag)–ah) alpontok szerinti ellátások gyógyvízben és termálvízben, illetve melegített ivóvíz minőségű vízben, a b) pontja szerinti ellátás pedig melegített ivóvíz minőségű vízben végezhető.

(3a)4 Az 1. § (2) bekezdés c) pontja szerinti ellátást természetes szén-dioxid gyógygázt az előfordulás helyén felhasználó egészségügyi szolgáltató nyújthat.

(4)5 Az egyes ellátások nyújtásának szakmai feltételeit a 2. számú melléklet, az egyes ellátások keretein belül igénybe vehető kezelések időtartamának meghatározását pedig a 3. számú melléklet tartalmazza.

3. § (1)6 Társadalombiztosítási támogatással gyógyászati ellátások a gyógyszerek rendelésére használatos, a társadalombiztosítás által rendszeresített orvosi rendelvénnyel (a továbbiakban: vény) és két példányban kitöltött kezelőlapon rendelhetők. A kezelőlap kiállítására – a 9. §-ban meghatározott kivétellel – a gyógyászati ellátást rendelő orvos jogosult.

(2)7 A vényen fel kell tüntetni:

a)8 az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló törvény 14/A. §-ában meghatározott, a betegre vonatkozó személyes és egészségügyi adatokat,

b) a rendelés időpontját, a társadalombiztosítási támogatás alapjául szolgáló jogcímet, a rendelt gyógyászati ellátás megnevezését,

c)9 az egészségügyi szolgáltató – a szolgáltató működési engedélyezésére jogosult egészségügyi államigazgatási szerv által meghatározott, külön jogszabály szerinti – 9 jegyű szolgáltatói azonosítóját,

d)10 a gyógyászati ellátást nyújtó szolgáltató megnevezését, és

e)11 az 1. § (2) bekezdés b) pontja szerinti ellátás esetében azt az időpontot, amikortól a vényen rendelt gyógyászati ellátás igénybe vehető, ha az orvos a (6) bekezdés alapján egyszerre két kúrát rendel,

f)12 az 1. § (2) bekezdés b) pontja szerinti ellátás esetén a szakorvosi javaslatot adó orvos azonosítóját, a szakorvosi javaslat kiállításának dátumát, továbbá a szakorvosi javaslatot adó orvos által végzett ellátást azonosító naplósorszámot.

(3) A kötelezően alkalmazandó közösségi szabály és a nemzetközi egyezmény hatálya alá tartozó betegek esetében a vényen az ország kódját, az ellátás alapjául szolgáló formanyomtatvány betű- és számjelét, a beteg külföldi biztosítási/azonosító számát is fel kell tüntetni.

(3a)13 Egy vényen csak egy kúra rendelhető. Azonos kúrából – a (6) bekezdésben foglalt kivétellel – egyidejűleg csak egy rendelhető.

(4) A kúra keretén belül rendelt gyógyászati ellátások kódszámát és darabszámát egy vényre kell felírni.

(5) E rendelet alkalmazásában kúraszerű a gyógyászati ellátás, ha azt meghatározott időn belül és kezelési terv szerint alkalmazzák.

(6)14 Az orvos a (3a) bekezdésben foglaltaktól eltérően az 1. § (2) bekezdés b) pontja szerinti ellátásból egyszerre két kúrát is rendelhet azzal, hogy vényenként csak egy kúra rendelhető és a második kúra megkezdésének legkorábbi időpontja a vény kiállításának napjától számított 27. hét első napja.

4. § (1) A kúra keretén belül az egyes gyógyászati ellátások – az 5. § (3) bekezdésében foglalt eset kivételével – ugyanazon szolgáltatónál vehetők igénybe.

(2) Az azonos szolgáltató által különböző helyszínen – székhelyén vagy telephelyén – nyújtott egyes gyógyászati ellátásfajták megosztottan, az ellátások helyszínei szerint önálló vényeken és kezelőlapokon rendelhetők.

5. § (1)15 A gyógyászati ellátás igénybevételét

a) az 1. § (2) bekezdés a) és c) pontja szerinti ellátások esetében a vény kiállításának napjától számított 30 napon belül,

b) az 1. § (2) bekezdés b) pontja szerinti ellátás esetében

ba) ha egyszerre csak egy vényt állított ki az orvos, a vény kiállításának napjától számított 90 napon belül,

bb) ha egyszerre két vényt állított ki az orvos, az első kúrát a vény kiállításának napjától számított 90 napon belül, a második kúrát a vényen megjelölt legkorábbi igénybevételi naptól számított 90 napon belül

meg kell kezdeni.

(1a)16 Az (1) bekezdés szerinti igénybevétel kezdő dátuma az első kezelés időpontja.

(2)17 A vény a gyógyászati ellátás igénybevételének megkezdésétől számítva

a) az 1. § (2) bekezdés a) pontja szerinti ellátások esetében 8 hétig,

b) az 1. § (2) bekezdés b) pontja szerinti ellátás esetében 26 hétig,

c) az 1. § (2) bekezdés c) pontja szerinti ellátás esetében 4 hétig

érvényes.

(3) Amennyiben a beteg a kúrát az egészségi állapotában bekövetkezett változás miatt indokoltan megszakítja és a vény érvényességi ideje alatt a kúra nem fejezhető be, az igénybe nem vett gyógyászati ellátásokat – melyet a beteg a nála lévő és a szolgáltató által az e rendeletben foglaltaknak megfelelően kitöltött és lezárt kezelőlappal igazol – az orvos újabb vényen és két példányban kitöltött kezelőlapon egy alkalommal ismételten rendelheti. A vényen a kúra meghosszabbításának tényét fel kell tüntetni. A meghosszabbított kúrát a vény kiállításának napjától számított harminc napon belül meg kell kezdeni. A vény érvényességi idejére egyebekben a (2) bekezdésben foglalt rendelkezések irányadók.

(3a)18 A (3) bekezdésben foglaltak nem alkalmazhatóak, ha az orvos a 3. § (6) bekezdése alapján az 1. § (2) bekezdés b) pontja szerinti ellátásból egyszerre két kúrát is rendelt.

(3b)19 A (3) bekezdés szerinti, a beteg egészségi állapotában bekövetkezett változást a háziorvos, illetve a szakmailag illetékes szakorvos igazolja. Az igazolást a beteg a lezárt kezelőlappal egyidejűleg átadja az igénybe nem vett kezeléseket ismételten elrendelő orvosnak.

(3c)20 A (3) bekezdésében foglaltakon túl a beteg a részére rendelt kúrát egészségügyi válsághelyzet időtartamára is megszakíthatja. Az (1) és (2) bekezdésben foglalt határidők az egészségügyi válsághelyzet időtartamával meghosszabbodnak.

(3d)21 A (3c) bekezdés szerinti esetben részkúra is elszámolható.

(4)22 Ha a beteg az (1) bekezdés szerinti időtartam alatt a rendelt kúra igénybevételét nem kezdte meg és a vényt átadja az újabb kúrát elrendelő orvosnak, a kúrát – a 7. § (1) bekezdésének alkalmazása során – el nem rendeltnek kell tekinteni.

6. § A beteg egészségügyi dokumentációjában az orvosnak fel kell tüntetnie a gyógyászati ellátás rendelését indokoló diagnózist, a rendelt kezelések kódszámát, darabszámát, a rendelés keltét, valamint a meghosszabbítást és annak okát. A kúra befejezését követően a beteg ellenőrző vizsgálata alapján az orvosnak dokumentálnia kell a beteg egészségi állapotában bekövetkezett funkcionális változást.

7. § (1) A betegség jellegétől függetlenül naptári évenként összesen két kúra vehető igénybe.

(2)23 Az egyik naptári évről a következő naptári évre áthúzódó kúrát az (1) bekezdés alkalmazásában abba a naptári évbe tartozó kúrának kell tekinteni, amelyik évben a kúra igénybevétele megkezdődött.

(3)24 A kúra keretén belül az 1. § (2) bekezdés a) pont aa)–ah) alpontja szerinti gyógyászati ellátások kombináltan is, míg az 1. § (2) bekezdés a) pont ai) alpontja és b)–c) pontja szerinti ellátások kizárólag önállóan rendelhetők.

8. § (1) Egy kúra keretén belül az 1. § (2) bekezdése a) pontjának

a) aa)–ah) alpontjai szerinti gyógyászati ellátások közül legfeljebb négy különböző fajta rendelhető, ellátásfajtákként 15 alkalomra;

b) ai) alpontja szerinti gyógyászati ellátás legfeljebb 15 alkalomra, baleseti vagy műtéti utókezelés esetén legfeljebb 20 alkalomra rendelhető.

(2) A gyógyászati ellátást rendelő orvos orvosszakmailag indokolt esetben a kúrát alkotó egyes ellátások keretében igénybe vehető kezelések számát az (1) bekezdés a) pontjában foglaltaktól eltérően – a (3) bekezdésben foglaltak figyelembevételével – határozhatja meg azzal, hogy az az egyes ellátásfajták tekintetében nem lehet kevesebb, mint 6 és nem lehet több, mint 20 alkalom.

(3) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti kúra az azt alkotó ellátásfajták számának megfelelően 15, 30, 45 vagy 60, az (1) bekezdés b) pontja szerinti pedig 60, illetve 80 kezelésből állhat összesen.

9. § (1)25 Az 1. § (2) bekezdés a) pont ai) alpontja szerinti gyógyászati ellátás keretében igénybe vehető ellátásfajtákat a gyógyfürdő szakorvosa határozza meg. Az 1. § (2) bekezdés a) pont ai) alpontja szerinti gyógyászati ellátás az 1. § (2) bekezdés a) pont aa)–ah) alpontja szerinti gyógyászati ellátások és a 4. számú mellékletben meghatározott fizikoterápiás kezelések közül kiválasztott, összesen négy kezeléstípusból állhat.

(2)26 Az (1) bekezdés szerinti ellátások esetében a gyógyfürdő szakorvosa, az 1. § (2) bekezdés c) pontja szerinti ellátás esetében pedig a 2. § (3a) bekezdése szerinti egészségügyi szolgáltató szakorvosa köteles a betegről kórlapot vezetni, két példányban kezelőlapot kitölteni és a kezelés befejezésekor zárójelentést készíteni, melyben rögzíti a kúra során a beteg egészségi állapotában észlelt változást is.

10. §27 A kúra igénybevétele során az azt elrendelő orvos, illetve a szolgáltató szakorvosa orvosszakmailag indokolt esetben a kúra összetételét megváltoztathatja úgy, hogy az azt alkotó egyes gyógyászati ellátások keretében nyújtandó kezelések számát – a 8. § (3) bekezdésének figyelembevételével – csökkenti vagy növeli. A változást a kezelőlapon át kell vezetni.

11. § (1) A kúra keretén belül az 1. § (2) bekezdésének b) pontja szerinti gyógyászati ellátás esetében – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – hetente kétszer egy kezelés vehető igénybe azzal, hogy a kúra összesen legfeljebb 52 kezelésből állhat és 26 hétig tarthat.

(2) Az 1. § (2) bekezdése b) pontja szerinti gyógyászati ellátás esetében az iskolai szünetekben naponta legfeljebb 2 kezelés is igénybe vehető, majd ezt követően a kúra az (1) bekezdés szerint folytatható.

11/A. §28 Az 1. § (2) bekezdés c) pontja szerinti gyógyászati ellátás esetében naponta legfeljebb 1 kezelés végezhető, azzal, hogy egy kúra 15 kezelésből áll és 4 hétig tarthat.

12. § (1)29 Társadalombiztosítási támogatással igénybe vehető gyógyászati ellátást annál a szolgáltatónál lehet rendelni, amelyik a NEAK-kal gyógyászati ellátások társadalombiztosítási támogatással történő nyújtására kötött érvényes szerződéssel rendelkezik.

(2)30 A NEAK a honlapján a társadalombiztosítási támogatás elszámolására érvényes szerződéssel rendelkező gyógyászati ellátást nyújtó szolgáltatók köréről szóló tájékoztatót az aktuális állapot szerint közzéteszi azzal, hogy a tájékoztató tartalmát érintő változást az annak bekövetkezésétől számított nyolc napon belül át kell vezetni.

13. §31 Az 1. § (2) bekezdésében meghatározott egyes gyógyászati ellátások rendelésére jogosult orvosok körét és a rendelésre vonatkozó orvosszakmai szabályokat az 5–7. számú mellékletek tartalmazzák.

14. § A gyógyászati ellátást rendelő orvos az ellátás igénybevételének módjáról, a szolgáltató pedig az ellátás kiszolgálásának rendjéről tájékoztatja a beteget.

15. § (1)32 A kúra megkezdésekor a vény és a kezelőlap egyik példánya a szolgáltatónál marad. A kezelőlap másik példánya – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a betegnél marad, amelyet minden kezelésre köteles magával vinni. A kúra befejezését követő három héten belül a beteg a nála lévő kezelőlapot, valamint az 1. § (2) bekezdés c) pontja szerinti ellátás esetén a zárójelentést köteles a gyógyászati ellátást rendelő orvosnak a 6. § szerinti ellenőrző vizsgálat során átadni. A kezelőlap és a zárójelentés a biztosítottról vezetett egészségügyi dokumentáció részét képezi.

(2) Az 1. § (2) bekezdése b) pontja szerinti ellátás esetében a beteg a nála lévő kezelőlapot a kúra megkezdésekor megőrzésre átadja a szolgáltatónak, aki azt a (4) bekezdésben foglaltaknak megfelelően vezeti. A kúra befejezését követően a szolgáltató a kezelőlapot visszaadja a betegnek.

(3)33 Amennyiben a beteg az (1) bekezdésben meghatározott határidőn belül ellenőrző vizsgálaton, valamint a kezelőlap és a zárójelentés átadása céljából a gyógyászati ellátást rendelő orvosnál nem jelenik meg, a kezelőlapot és a zárójelentést nem adja át, ezt a tényt az orvos a beteg egészségügyi dokumentációjában rögzíti. Az 1. § (2) bekezdés a)–b) pontja szerinti ellátás esetében újabb kúra csak akkor rendelhető el, ha az előző kúrát követően a beteg az ellenőrző vizsgálaton részt vett. Az 1. § (2) bekezdés c) pontja szerinti ellátás esetében újabb kúra csak akkor rendelhető el, ha az előző kúrát követően a beteg az ellenőrző vizsgálaton részt vett és a kezelőlapot, valamint a zárójelentést az elrendelő orvosnak átadta.

(4) A szolgáltató vagy az általa kijelölt személy mindkét kezelőlapon az igénybe vett gyógyászati ellátások kódszámának, darabszámának, a kezelések dátumának feltüntetésével és aláírásával igazolja az ellátás igénybevételének megtörténtét.

16. § (1) A vény és a kezelőlap együttesen képezik a társadalombiztosítási támogatás elszámolásának alapját.

(2)34 Társadalombiztosítási támogatás csak olyan vény alapján számolható el, amelyen az orvos feltüntette a 3. §-ban meghatározott adatokat, és

a) amennyiben a kúra igénybevétele a vény érvényességi ideje alatt befejeződött, a vényen

aa) a gyógyászati ellátás igénybevételét a beteg (cselekvőképtelen beteg esetén a törvényes képviselője, illetve kísérője) az 1. § (2) bekezdése b) pontja szerinti ellátás esetében a kúra várható időtartamának felénél és a kúra befejezését követően, az 1. § (2) bekezdésében meghatározott többi ellátás esetében pedig a kúra befejezését követően aláírásával igazolta,

ab) a szolgáltató az igénybe vett gyógyászati ellátások kódszámát és darabszámát, valamint az áfával növelt társadalombiztosítási támogatási igényt egy összegben feltüntette;

b)35 amennyiben a vény érvényességi ideje lejárt és a kúra igénybevétele nem fejeződött be, a szolgáltató a vény érvényességi ideje alatt igénybe vett gyógyászati ellátások kódszámát és darabszámát, valamint az áfával növelt társadalombiztosítási támogatási igényt egy összegben a vényen feltüntette.

(3)36 A kezelőlapnak tartalmaznia kell:

a) a beteg nevét,

b) a beteg TAJ számát,

c) a rendelt kezelések kódszámát, megnevezését és az adott kezeléshez szükséges pontos orvosi utasítást,

d) a rendelt kezelések darabszámát,

e) a rendelő orvos aláírását és bélyegzőlenyomatát,

f) a kezelések igénybevételi dátumait,

g) a beteg, valamint a szolgáltató aláírását,

h) a kezelendő testfelület megnevezését vagy testrajzon való megjelölését.

(4)37 Társadalombiztosítási támogatás csak olyan kezelőlap alapján számolható el, amely megfelel a (3) bekezdés szerinti tartalmi követelményeknek, és a beteg (cselekvőképtelen beteg esetén a törvényes képviselője vagy kísérője) az 1. § (2) bekezdés a) és c) pontja szerinti ellátások esetében az igénybevételt alkalmanként aláírásával igazolta.

16/A. §38 A társadalombiztosítási támogatással igénybe vehető gyógyászati ellátásokhoz nyújtott támogatás alapját (a közfinanszírozás alapját képező, általános forgalmi adó nélküli ár) és mértékét a 8. számú melléklet tartalmazza.

17. § (1) E rendelet 2004. december 1-jén lép hatályba és annak rendelkezéseit gyógyászati ellátásoknak ezt követően történő rendelésére és igénybevételére kell alkalmazni.

(2)39 Az egyes egészségbiztosítási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 7/2012. (VI. 29.) EMMI rendelettel megállapított 16/A. §-t és a 8. számú mellékletben foglaltakat a 2012. június 30-át követően megkezdett ellátások tekintetében kell alkalmazni.

(3)40 Az egyes, az emberi erőforrások minisztere feladatkörébe tartozó miniszteri rendeleteknek a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő módosításáról szóló 21/2020. (VI. 17.) EMMI rendelettel megállapított 5. § (3c) és (3d) bekezdésében foglaltakat a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzetre és a veszélyhelyzet miatt megszakított kúrákra is alkalmazni kell.

(4)41

(5)42

1. számú melléklet az 5/2004. (XI. 19.) EüM rendelethez43


Az egyes gyógyászati ellátások kódszámai

Az egyes gyógyászati ellátások megnevezése

Az egyes gyógyászati ellátások kódszáma

Gyógyvizes gyógymedence

01

Gyógyvizes kádfürdő

02

Iszappakolás

03

Súlyfürdő

04

Szénsavas fürdő

05

Orvosi gyógymasszázs

06

Víz alatti vízsugármasszázs

07

Víz alatti csoportos gyógytorna

08

Komplex fürdőgyógyászati ellátás

09

18 éves kor alatti csoportos gyógyúszás

10

Szén-dioxid gyógygázfürdő

11

2. számú melléklet az 5/2004. (XI. 19.) EüM rendelethez

A társadalombiztosítás által támogatott gyógyászati ellátások nyújtásának szakmai követelményei

01.44 Gyógyvizes gyógymedence

A gyógyvizes gyógymedence igénybevétele csak azon szolgáltatóknál lehetséges, ahol több különböző hőfokú medence áll rendelkezésre, és amelyek közül legalább egy indifferens hőmérsékletű (35 Celsius-fok) gyógyvizes kell hogy legyen.

A különböző vízhőfokú gyógyvizes gyógymedencék mellett jól látható helyen órának kell lennie.

Az orvosi előírások betartása érdekében legalább kétóránként ellenőrizni kell a gyógymedencék vízhőmérsékletét, és folyamatosan biztosítani szükséges azt, hogy azok a megállapított vízhőmérsékletektől ne térjenek el. Az esetleges eltérések a ±1,0 Celsius-fokot nem haladhatják meg.

02. Gyógyvizes kádfürdő

Kádfürdőkezelést csak fürdősmasszőr, gyógymasszőr vagy fizioterápiás asszisztensi képesítéssel rendelkező végezhet, és csak gyógyvízben.

A kezelési idő pontos betartása érdekében – jól látható helyen – órát kell felszerelni.

03.45 Iszappakolás

Iszappakolást csak fürdősmasszőr, gyógymasszőr vagy fizioterápiás asszisztensi képesítéssel rendelkező végezhet. Nőbeteget csak nő, férfi beteget csak férfi kezelhet.

Az iszappakolásnál felhasznált iszap hőmérséklete maximum 42 Celsius-fok lehet.

Ettől alacsonyabb hőfokú iszappakolást, vagy a 3. számú mellékletben meghatározottnál rövidebb kezelési időt a felíró orvos elrendelhet, és ezt a kezelőnek maradéktalanul be kell tartania.

Az iszapkezelést végzőnek iszap hőmérővel kell rendelkeznie, amivel az iszap előírás szerinti hőmérsékletéről a beteg jelenlétében kell meggyőződnie.

Az iszappakoláshoz csak pasztörizált iszap használható fel.

Az iszapot az érvényben lévő előírásnak megfelelően 30 percig kell forralni.

A hűtéshez is csak pasztörizált iszap használható, amelyet előző nap fel kell forralni, majd az e célra rendszeresített – előzőleg fertőtlenített – kádban kell lehűteni és tárolni.

Az iszappakolás előkészítésénél az iszappakoló ágyon biztosítani kell a begöngyöléshez szükséges három réteget:

– pokróc,

– vízhatlan gumi vagy műanyag,

– iszaplepedő.

Amennyiben az orvos a kéz vagy a lábfej iszappakolását írja elő, úgy a kezelés vödörben is elvégezhető. Ebben az esetben azonban gondoskodni kell a vödör higiénés előírásnak megfelelő fertőtlenítéséről, tisztításáról.

Egy időben vagy csak az alsó, vagy csak a felső testrész iszappakolása végezhető.

Ha a felíró orvos a teljes testfelület iszappakolását rendeli el, úgy ezt a szolgáltató orvosával egyeztetni kell, és váltva alkalmazni az alsó vagy a felső testfelület iszappakolását.

Orvosi előírás esetén a szív és a fej hűtésének a lehetőségét biztosítani kell.

04.46 Súlyfürdő

Súlyfürdőkezelést csak fürdősmasszőr, gyógymasszőr vagy fizioterápiás asszisztensi képesítéssel rendelkező végezhet.

A súlyfürdőkezeléseknél a súlyfürdő kezelőjének – a kezelés teljes időtartama alatt – biztosítania kell a beteg felügyeletét és a szükségessé váló segítségnyújtás lehetőségét.

A súlyfürdő optimális vízhőmérséklete 34–35 Celsius-fok közötti.

Nyaki felfüggesztés esetén a súly maximum 10 kg, deréki felfüggesztés esetén maximum 15 kg lehet.

Ha a felíró orvos ennél nehezebb súlyt rendel el, akkor ezt a szolgáltató szakorvosával történt megbeszélés, illetve engedély alapján lehet elvégezni.

Az öveket és a súlyokat csak a higiénés előírásnak megfelelő fertőtlenítést követően szabad a kezeléseknél alkalmazni.

05. Szénsavas fürdő

A szénsavas fürdő kezelést csak fürdősmasszőr, gyógymasszőr vagy fizioterápiás asszisztensi képesítéssel rendelkező végezheti.

A szénsavas kádfürdő optimális vízhőmérséklete 33 Celsius-fok. Ettől eltérni csak a felíró orvos utasítása alapján szabad és kell, de a maximális vízhőmérséklet a 35 Celsius-fokot nem haladhatja meg.

A kezelést végző köteles figyelemmel kísérni az előírt biztonsági feltételek maradéktalan teljesülését:

– a beteg csak derékig merülhet el a szénsavas vízben, feje a kád pereme fölött kell hogy elhelyezkedjen;

– a kádszobában padlószinten biztosítani kell a szellőzést;

– a kádszobában jól látható helyen órát kell elhelyezni;

– a kezelés teljes időtartama alatt biztosítani kell a felügyeletet;

– gondoskodni arról, hogy az előírt kezelési idő lejártát követően a beteg a szénsavas kádfürdőt elhagyja.

06. Orvosi gyógymasszázs

Orvosi gyógymasszázst csak gyógymasszőr képesítéssel rendelkező végezhet.

Az orvosi gyógymasszázsnál alkalmazott vivőszer – amennyiben az orvos más vivőszerről nem rendelkezik – a púder, így az orvosi gyógymasszőr csak ezzel vagy vivőszer nélkül végezheti az orvosi gyógymasszázst.

Ellenjavallatok:

– lázas megbetegedés;

– bármely szerv vagy szervrendszer heveny gyulladása;

– csont-, ízületi, izomsérülések, rándulások, ficamok heveny szakasza;

– trombózis, felületi vénák gyulladásos megbetegedése;

– vérzékenységgel járó betegségek;

– leromlott, legyengült állapot.

Ha a fentiek közül bármelyiket is tapasztalja az orvosi gyógymasszőr, úgy erről a fürdő szakorvosát tájékoztatnia kell, akinek az állásfoglalása a mérvadó a kezelés elvégzéséhez.

07.47 Víz alatti vízsugármasszázs

A víz alatti vízsugármasszázst fürdősmasszőr, gyógymasszőr vagy fizioterápiás asszisztensi képesítéssel rendelkező végezheti.

A víz alatti vízsugármasszázsnál alkalmazható optimális vízhőmérséklet 35–36 Celsius-fok közötti.

A vízsugár nyomását a vízsugár átmérője, a kifolyó és a kezelt testrész közötti távolsága és a vízsugár vízhőmérséklete befolyásolja. Ezek figyelembevételével állítható be a nyomás egy atmoszférára. Az egy atmoszféra nyomást meghaladó orvosi előírás esetében a kezelőnek a szolgáltató orvosával egyeztetnie kell.

A víz alatti vízsugármasszázs a hason és az emlő tájékon nem alkalmazható.

08. Víz alatti csoportos gyógytorna

A víz alatti csoportos gyógytorna kizárólag gyógytornász vagy – központi idegrendszeri megbetegedés esetén – szomatopedagógus képesítéssel rendelkező vezetésével történhet.

A medence optimális vízhőfoka 32–33 Celsius-fok.

A medence vízmélysége minimálisan 120 cm kell hogy legyen.

A medence belső oldalán a vízszint felett kapaszkodó korlátokat kell felszerelni.

09.48 Komplex fürdőgyógyászati ellátás

Komplex fürdőgyógyászati ellátást társadalombiztosítási támogatással csak olyan gyógyfürdő szolgálhat ki, amely rendelkezik gyógyvizes gyógymedencével, valamint a reumatológus, fizioterápiás, rehabilitációs vagy fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás szakvizsgával rendelkező szakorvos által végzett ellátást folyamatosan, de legalább napi hat órában biztosítja.

Komplex fürdőgyógyászati ellátást csak kivizsgált betegek részére lehet rendelni.

A komplex fürdőgyógyászati ellátás a szolgáltatást nyújtó gyógyfürdővel előzetesen egyeztetett, meghatározott napon kezdődik el.

A betegek – a gyógyfürdő adottságaitól függően – egy vagy két váltásban (minimum napi négy órában) részesülnek kezelésben. A kezelések teljes időtartama alatt a betegek számára a gyógyfürdőnek pihenőágyat kell biztosítania.

A kezelésekkel összefüggésben szükségessé váló gyógyszert a gyógyfürdő szakorvosa a beteg nevére kiállított vényen rendeli. Orvosszakmailag indokolt esetben a gyógyfürdő orvosa konzíliumot vagy egyéb szakvizsgálatot kérhet.

Amennyiben a napi kezelési ciklus alatt olyan heveny megbetegedés lép fel, amely miatt a beteg sürgős kórházi elhelyezése szükségessé válik, annak megszervezéséről a gyógyfürdő szakorvosa köteles gondoskodni.

A beteg keresőképtelen állományba vétele – a kúra időtartamára – az erre vonatkozó hatályos jogszabályok alapján történik.

10.49 18 éves kor alatti csoportos gyógyúszás

A csoportos gyógyúszás foglalkozást vezető szakember:

– testnevelési egyetemet végzett testnevelő tanár;

– pedagógiai főiskolát végzett testnevelő, gyógytestnevelési kiegészítő szakképesítéssel;

– konduktor kiegészítő úszóedzői képesítéssel, vagy egészségügyi főiskolát végzett gyógytornász kiegészítő úszóedzői képesítéssel;

– szomatopedagógus úszóedzői minősítéssel;

– tanítóképző főiskolát végzett testnevelés szakos tanító, úszóedzői vagy gyógytestnevelői kiegészítő szakképesítéssel;

– úszó-, vízilabda-, öttusa- vagy búvárúszói edzői képesítés, kiegészítő gyógytestnevelői szakképesítéssel;

– egészségügyi intézményben alkalmazott gyógytornász vagy úszóedző;

– gyógyúszás foglalkoztató;

– rehabilitációs úszóoktató.

A gyógyúszást vezető szakember sportorvossal, pulmonológus, kardiológus, gyermekgyógyász, neurológus, ortopéd, illetőleg rehabilitációs szakorvossal – aki a csoport munkáját felügyeli – együtt határozza meg az alkalmazható edzésmódszereket és a terhelési mértékeket.

A csoportos gyógyúszást betegségcsoportok szerinti bontásban kell szervezni. A csoportok létszáma 4–15 fő lehet. Egy-egy csoporton belül foglalkoztatott betegek száma függ a betegség jellegétől, az életkortól és az úszás tudásszintjétől.

Kezdő gyógyúszó gyermekek oktatásához és gyakorlásához a medence

– nagysága a csoport létszámától függ;

– mélysége – az oktató medencének megfelelő – 70–120 cm;

– vízhőfoka 33–35 Celsius-fok közötti.

Középhaladó és haladó gyógyúszó gyermekek oktatásához és gyakorlásához a medence

– legalább 15 m hosszú;

– mélysége 100–150 cm;

– vízhőfoka 27–29 Celsius-fok közötti.

A gyógyúszás foglalkozás teljes ideje alatt a foglalkozást vezető szakembernek a medencetérben kell tartózkodnia.

11.50 Szén-dioxid gyógygázfürdő

A kezelés teljes időtartama alatt a természetes szárazfürdő helyiségeiben a szén-dioxid koncentrációt folyamatosan mérni és az eredményeket rögzíteni kell.

A kezelés teljes időtartama alatt biztosítani kell a 3 percen belüli újraélesztés személyi, szakmai és tárgyi feltételeit. A kezelés csak az újraélesztési feltételek felülvizsgálatának megfelelő eredménye után kezdhető meg.

Fizioterápiás asszisztens vagy fizioterápiás szakasszisztens jelenléte a kezelés teljes időtartama alatt kötelező.

A kezelőszemélyzet esetleges sugárterhelését egyéni doziméterrel mérni kell.

A kezelőhelyiségekben különböző magasságokban szén-dioxid gázérzékelő készüléket kell elhelyezni, amely fény- és hangjelzéssel riaszt.

A kezelőhelyiségben minden kezelés megkezdése előtt, közben és után a szén-dioxid szintet gyertyás módszerrel is ellenőrizni kell.

A kúra megkezdése előtt a kezelésre való alkalmasságot a gyógyfürdő szakorvosa ellenőrzi a beteg 1 hónapnál nem régebbi laboratóriumi vizsgálatainak és EKG vizsgálatának eredményei ismeretében a beteg fizikális vizsgálata mellett.

Minden kezelés megkezdése előtt el kell végezni a 7. számú melléklet II/2. pontja szerinti állapotok ellenőrzésére irányuló vizsgálatokat, valamint a kezelés előtt és után a beteg vérnyomását ellenőrizni kell.

A beteget a kezelés megkezdése előtt írásban és szóban tájékoztatni kell:

a) a természetes szárazfürdőben előírt magatartási szabályokról;

b) a kezelés menetéről, várható hatásairól; és

c) azon tünetekről, amelyek észlelésekor a kezelést meg kell szakítani.

A beteg (cselekvőképtelen beteg esetén a törvényes képviselője vagy kísérője) a tájékoztatás megtörténtét aláírásával igazolja. A tájékoztatót a kezelő- és pihenőhelyiségekben is ki kell függeszteni.

A kezelés a természetes szárazfürdő kezelőhelyiségében felöltözve, ülő testhelyzetben, hevederrel rögzítetten folyik.

Az első kezelés időtartama 15 perc, a további kezelések időtartamát a 3. számú melléklet határozza meg.

3. számú melléklet az 5/2004. (XI. 19.) EüM rendelethez51



Kezelések időtartama

 

A

B

C

1

Kódszám

Gyógyászati ellátás

Időtartam

2

01

Gyógyvizes gyógymedence

30 perc

3

02

Gyógyvizes kádfürdő

20 perc

4

03

Iszappakolás

20 perc

5

04

Súlyfürdő

15 perc

6

05

Szénsavas fürdő

15 perc

7

06

Orvosi gyógymasszázs

20 perc

8

07

Víz alatti vízsugármasszázs

15 perc

9

08

Víz alatti csoportos gyógytorna

25 perc

10

09

Komplex fürdőgyógyászati ellátás

4 óra

11

10

18 éves kor alatti csoportos gyógyúszás

45 perc

12

11

Szén-dioxid gyógygázfürdő

20 perc

4. számú melléklet az 5/2004. (XI. 19.) EüM rendelethez

A fizikoterápia körébe tartozó ellátások

Csoportos gyógytorna
Diadynamic
Egyéni gyógytorna
Fototerápia
Galvánkezelések
Iontoforézis
Középfrekvenciás kezelés
Kryoterápia
Magnetoterápia
Nagyfrekvenciás kezelés
Szelektív ingeráram
Tens
Ultrahang

5. számú melléklet az 5/2004. (XI. 19.) EüM rendelethez52


A fürdőgyógyászati ellátások rendelésének orvosszakmai szabályai

Rendelhető: Krónikus reumatológiai, ortopédiai, traumatológiai, neurológiai betegségek és perifériás érbetegségek – melyek megfelelő folyamatos gyógykezelés és gondozás ellenére jól dokumentálható, jelentékeny funkcióromlást okoznak – funkciójavítását szolgáló rehabilitációs kezelések céljából.

 

Diagnózis

Indikáció

Javasolt ellátásfajták
(kódszámokkal)

1.

Ortopédiai műtétek utáni állapotok

gerincmozgások, illetve ízületi mozgások olyan természetű jelentős beszűkülése, amely az elvégzett műtéttel, illetve az ezt követő rögzítéssel kapcsolatosan alakult ki, beszűkült ízületi mozgások, melyek javítása céljából műtét történt, és további javulás várható, ideértve ízületi endoprotézis beültetés utáni állapotot

01, 02*, 03, 04, 06, 07, 08,

2.

Gerincsérv műtét utáni maradvány tünetek

fennálló gerinc mozgás korlátozottság, fájdalom és/vagy izomgyengeség

01, 02*, 03, 06, 07, 08

3.

Végtagsérülések utáni állapotok

a törés consolidatiója után fájdalmas spasmusok, jelentős kontraktúrák oldására, az algodystrophia III–IV. stádiumában a mozgáskorlátozottság javítására

01, 02*, 03, 05, 06, 07, 08

4.

Gerincsérülés utáni állapotok, neurológiai tünetek nélkül

a törés consolidatiója után fájdalmas spasmusok, jelentős mozgáskorlátozottság javítására

01, 02*, 03, 06, 07, 08

5.

Gerincsérülés utáni állapotok neurológiai tünetekkel

részleges, continens, járóképes gerincvelősérülteknek spasmusoldás, illetve a végtag kontraktúráinak kiegészítő kezelése céljából

01, 02*, 03, 05, 06, 07, 08

6.

Koponyaagy-sérültek

csak kivételes esetben, a sérülés után minimum 1 évvel, spasmusok, jelentős kontraktúrák oldására, ha közben epilepsia nem jelentkezett

02*, 03, 06, 07, 08

7.

Rheumatoid arthritis, illetve egyéb arthritisek

alacsony gyulladásos aktivitás, funkciókárosodást okozó kontraktúra

01, 02*, 03, 06, 07, 08

8.

Seronegatív spondylarthritis

alacsony gyulladásos aktivitás, gerincmozgások jelentős beszűkülése, funkciókárosodást okozó kontraktúrák

01, 02*, 03, 06, 07, 08

9.

Arthrosis

funkciókárosodást okozó ízületi károsodás, kontraktúrák

01, 02*, 03, 06, 07, 08

10.

Krónikus vertebrogén derékfájás

akut radikuláris tünetek lezajlása után, amennyiben mozgáskorlátozottság marad vissza, krónikus radikuláris fájdalom nem akadály

01, 03, 04, 06, 07, 08

11.

Osteoporosis

kompressziós csigolya fraktúra okozta tünetek lezajlása után, amennyiben a gerincmozgások javulása, a paravertebrális izomspasmus csökkenése remélhető krónikus háti-deréktáji fájdalom esetén osteoporotikus, vertebrális és perifériás törések heveny tünetei után

01, 02*, 06, 07, 08

12.

Egyéb neurológiai betegségek következtében kialakult állapotok

jelentős kontraktúrák, spasmusok, algodystrophia, ha heveny neurológiai tünetek a kezelést nem kontraindikálják

01, 02*, 03, 06, 07, 08

13.

Perifériás érbetegségek

minden olyan artériás végtagkeringési zavar kiegészítő kezelése, melynek javulása remélhető

05

14.

Gyermekkori végtaghiány, Haemophiliás ízületi elváltozások, Infantilis cerebralis paresisek és izomatrophiák, egy végtag súlyos zavara
Juvenilis reumatoid arthritis, Arthrogryposis, Larsen szindroma, gerincfejlődési zavarok, scoliosis és más többszörös ízületi dyslocatioval, contractúrákkal járó veleszületett tünetegyüttesek

jelentős kontraktúrák, spasmusok oldása, alacsony gyulladásos aktivitás

02*, 08

15.

Tartáshiba

14–25 éves korosztály

08



* A gyógyvizes kádfürdő csak abban az esetben vehető igénybe, ha a megadott indikációk mellé bőrbetegség vagy súlyos speciális segítséget igénylő mozgássérülés, illetve nagy kiterjedésű kóros elváltozással járó társult betegség jelentkezik.

Rendelheti:
reumatológus és/vagy fizioterápiás szakorvos,
mozgásszervi rehabilitációs szakorvos,
fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás szakorvosa,
ortopéd szakorvos,
traumatológus szakorvos kizárólag traumatológiai indikáció esetén.

6. számú melléklet az 5/2004. (XI. 19.) EüM rendelethez53


Az egyéb rehabilitációs célú gyógyászati ellátások rendelésének orvosszakmai szabályai

18 éves kor alatti csoportos gyógyúszás

A gyógyúszás általános feltételei

Életkor: 0–18 év. Korszerű incontinentia úszónadrág mellett nem kizáró ok szobatisztaság hiánya.
A gyógyúszás indikációját felállító szakmailag illetékes intézet általában 1, végleges kórformában maximum 3 éves periódusra tesz javaslatot.

A gyógyúszás általános ellenjavallatai

1. A csoportos gyógyúszást kizáró állapotok és betegségek:
– tartósan fennálló cardiorespiratoricus insufficientia;
– az értelmi fogyatékosság olyan foka, amely az összetett mozgáskivitelezést gátolja;
– a beteg kooperációs képessége olyan súlyos mértékben korlátozott, hogy közösségben nem foglalkoztatható;
– epilepsia esetén gyakori nappali rohamok, ha az egyéni felügyelet nem biztosítható.

2. A gyógyúszást átmenetileg kizáró állapotok:
– akut megbetegedések, lázas állapotok;
– fertőző megbetegedések, gennyes vagy kiterjedt hámhiánnyal járó bőrelváltozások.

A gyógyúszás indikációs körét képező betegségcsoportok
A gyógyúszás indikációs körét képző betegségcsoportok

Betegségcsoport megnevezése

Sorszáma

Szív- és keringési eredetű megbetegedések

1.

Chronicus obstruktiv légzészavarok

2.

Gerinc- és mellkasdeformitások

3.

Ízületi megbetegedések

4.

Obesitas és szövődményei

5.

Központi és perifériás idegrendszeri károsodások

6.

Veleszületett és szerzett végtaghiányos állapotok

7.



1.54 Szív- és keringési eredetű megbetegedések

Javallat:
a) nem operált congenitalis vitiumok nyugalmi cyanosissal nem járó esetei;
b) szívműtét után egy éven keresztül, egy éven túl abban az esetben, ha az alábbi paraméterek közül bármelyik is fennáll:
– csökkent fizikai teljesítőképesség PWC 170 1,5 W/Ts kg-nál kisebb, vagy a 3 perces intenzív futással megtett távolság nem emelkedett;
– VC nyugalmi értéke 70% alatt,
– terheléses vizsgálat után a BE 6-nál nagyobb,
– nagyfokú gerinc-, illetőleg mellkasdeformitás;
c) primer juvenilis hypertonia, ha a nyugalmi vérnyomás ismételten 140/90 Hgmm-nél nagyobb, és 1 Watt/kg terhelés mellett a 160/100 Hgmm-t meghaladja;
d) azon szívbetegek, akik többszörös thoracotomian estek át, és ennek következtében nagymértékű gerincdeformitás alakult ki.

Ellenjavallat:
a) terheléskor jelentős cyanosis észlelhető,
b) műtétet követő 3 hónapon belül,
c) a systoles nyugalmi vérnyomás tartósan 180 Hgmm feletti.

Rendelésre jogosult: gyermekkardiológus szakorvos, illetve javaslata alapján házi gyermekorvos és vegyes háziorvosi körzetet ellátó orvos.

2.55 Chronicus obstruktiv légzészavarok

Javallat:
a) asthma bronchiale esetén, 3 éves kor felett, szakmailag illetékes szakintézet diagnózisa alapján évente többször jelentkező roham esetén,
b) évente többször jelentkező, szakellátást igénylő recidiváló vagy chronicus obstructiv bronchitis esetén,
c) cystas fibrosis (mucoviscidosis) enyhe és középsúlyos állapotú, genetikailag igazolt komplett vagy pulmonális manifesztációjú kórformái esetén.

Ellenjavallat:
a) acut asthmas roham,
b) acut infectiosus exacerbatio,
c) nyugalmi dyspnoe, kifejezett bronchiectasiara utaló produktív köpetürítés.

Rendelésre jogosult: gyermekpulmonológus szakorvos, klinikai immunológus és allergológus szakorvos, illetve javaslataik alapján házi gyermekorvos, vegyes háziorvosi körzetet ellátó orvos és iskolaorvos.

3.56 Gerinc- és mellkasdeformitások

Javallat:
a) mellkasi műtét utáni állapotok, deformitás nélkül egy évig, deformitással tartósan;
b) strukturális gerincdeformitások, tartási rendellenességek, amelyek szemmel láthatóak vagy eszközös vizsgálattal igazolhatók;
c) Scheuermann-kór típusos panaszokkal és röntgenlelet alapján;
d) mellkasdeformitások esetén, ha az alábbiak közül bármelyik is fennáll:
– a sternum-gerinc távolsága signifikánsan eltér az életkori normál értéktől, jelentős az asszimetria (pl. pectus excavatum, pectus carinatum),
– a szív konfigurációs eltérése áll fenn,
– a gyógyúszás kontraindikációját nem képező EKG elváltozás észlelhető,
– a diagnózist radiológiai vizsgálat támasztja alá.

Ellenjavallat:
a) műtétet követő két-három hónapon belül, ha fizikai terheléssel a funkcionális paraméterek jelentős mértékben csökkent küszöbértéket mutatnak,
b) általános ellenjavallatok,
c) súlyos vitálkapacitás-csökkenés (50–70% alatti).

Rendelésre jogosult: gyermeksebész, ortopéd szakorvos vagy rehabilitációs szakorvos, illetve javaslataik alapján házi gyermekorvos, vegyes háziorvosi körzetet ellátó orvos és iskolaorvos.

4.57 Ízületi megbetegedések

Javallat:
a) Perthes-kór radiológiailag megerősített diagnózisa esetén vagy műtéte után legalább egy esztendőn keresztül, egy éven túl a maradványtünetektől függően,
b) juvenilis chronicus arthritis esetén, szakmailag illetékes szakintézet kivizsgálása és javaslata alapján,
c) haemophilia esetén, ha panaszok, deformitások vagy ízületi bevérzések állnak fenn,
d) osteopenia praematurum.

Ellenjavallat:
a) közvetlen postoperatív állapot,
b) a JCA szisztémás és szemészeti tünetei, az ízületi gyulladások aktív fázisa,
c) friss ízületi bevérzések.

Rendelésre jogosult: reumatológus, ortopéd, hematológus szakorvos, rehabilitációs szakorvos, illetve javaslataik alapján házi gyermekorvos és vegyes háziorvosi körzetet ellátó orvos.

5.58 Obesitas és szövődményei

Javallat:
a) BMI érték: 97-es percentil felett;
b) olyan mértékű vázrendszeri elváltozás, amely miatt egyéb intenzív fizikai aktivitás nem, vagy csak korlátozott mértékben végezhető;
c) terheléses hypertonia.

Ellenjavallat:
a) nyugalmi dyspnoe, minimális terhelésre jelentkező cyanosis,
b) hypertonia, ha a systoles nyugalmi vérnyomás tartósan 180 Hgmm felett van.

Rendelésre jogosult: gyermekendokrinológus vagy ortopéd szakorvos, illetve javaslataik alapján gyermekgyógyász szakorvos, házi gyermekorvos, vegyes háziorvosi körzetet ellátó orvos és iskolaorvos.

6.59 Központi és perifériás idegrendszeri károsodás

Javallat: szakmailag illetékes szakintézeti kivizsgálás és javaslat alapján, egyéb párhuzamosan végzendő kondíciót javító rendszeres fizikai tevékenység mellett. Ideértendő az infantilis cerebralparesis, plexus brachialis születéskori sérülés, minimális cerebrális dysfunkcio, morbus Down, neuromusculáris kórképek, szellemi fogyatékosok.

Ellenjavallat: általános ellenjavallatok.

Rendelésre jogosult: gyermekneurológus szakorvos, rehabilitációs szakorvos, illetve javaslataik alapján házi gyermekorvos, vegyes háziorvosi körzetet ellátó orvos és iskolaorvos.

7.60 Veleszületett és szerzett végtaghiányos állapotok

Javallat: önálló életvitelt korlátozó esetekben, ortopéd vagy rehabilitációs szakorvos indikációja alapján, egyéb, párhuzamosan végzendő kondíciót javító rendszeres fizikai tevékenység mellett.

Ellenjavallat: általános ellenjavallatok.

Rendelésre jogosult: gyermeksebész, ortopéd vagy rehabilitációs szakorvos, illetve javaslataik alapján gyermek háziorvos és vegyes háziorvosi körzetet ellátó orvos.

A gyógyúszás előtti és alatti kontrollvizsgálatok

Vizsgálat megnevezése

Betegségcsoport sorszáma

Vizsgálat gyakorisága

Releváns szakorvosi vizsgálatok

1. d); 2. a), b); 3. b), c), d); 5.; 6.; 7.

évente

Releváns szakorvosi vizsgálatok

1. c); 2. c); 3. a); 4. a), b), c), d)

félévente

Releváns szakorvosi vizsgálatok

1. a)

háromhavonta

Terheléses kerékpár ergometria

1. b), c); 3.; 4. a)

évente

Terheléses kerékpár ergometria vérgázméréssel kiegészítve

1. a)

évente

Háromperces intenzív futás

2. a), b)

évente

Légzésfunkciós vizsgálat

1. a); 2. a), b)

évente

Gerincröntgen (kétirányú álló)

3. b), c)

a rendelő szakorvos által előírt időszakonként

Mellkasröntgen

3. a), d)

a rendelő szakorvos által előírt időszakonként

Vérnyomásmérés

1. c); 5.

a rendelő szakorvos által előírt időszakonként

EKG

1. a); 2. a); 3. a), d); 4. b)

évente

Csípőröntgen-felvétel

4. a)

a rendelő szakorvos által előírt időszakonként

Gyermekneurológus konzílium

6.

a rendelő szakorvos által előírt időszakonként

Az alapbetegség diagnózisa önmagában elegendő

4. c)

a rendelő szakorvos által előírt időszakonként

7. számú melléklet az 5/2004. (XI. 19.) EüM rendelethez61


A szén-dioxid gyógygázfürdő rendelésének orvosszakmai szabályai

I. Szén-dioxid gyógygázfürdő javallatai:
1. végtagok krónikus obliteratív verőérbetegségei
2. diabéteszes angioneuropátia
3. poszttrombotikus szindróma
4. Buerger-kór, Raynaud-szindróma
5. progresszív szisztémás szklerózis
6. renyhén gyógyuló lábszárfekély
7. oszteopéniás állapotok.

II. Szén-dioxid gyógygázfürdő ellenjavallatai:
II/1. A szén-dioxid gyógygázfürdőt kizáró állapotok és betegségek:
1. kardiális elégtelenség, kis-és nagyvérköri dekompenzáció, súlyos légzési elégtelenség (NYHA IV. stádium),
2. súlyos ritmuszavar,
3. angina pectoris,
4. akut miokardiális infarktus lezajlását követő 3 hónap,
5. koronária intervenciót vagy szívműtétet követő 3 hónap,
6. miokarditisz lezajlását követő 3 hónap,
7. kezeletlen magasvérnyomás betegség,
8. acidózissal járó anyagcserezavar,
9. akut cerebrovaszkuláris iszkémia,
10. vénás tromboembóliás betegségek lezajlását követő 3 hónap,
11. tromboflebitisz lezajlását követő 3 hónap,
12. súlyos vérszegénység,
13. gyulladásos betegségek,
14. daganatos betegségek (nem szanált esetben),
15. kezeletlen hyperthyreosis,
16. TBC,
17. eszméletvesztéssel járó kórképek,
18. pszichopátiás személyiség, kooperáció hiánya,
19. alkoholizmus,
20. akut gasztrointesztinális vérzések,
21. terhesség,
22. 14 év alatti életkor,
23. májelégtelenség,
24. veseelégtelenség,
25. kritikus végtag iszkémia, előrehaladott gangréna.
II/2. A szén-dioxid gyógygázfürdőt átmenetileg kizáró állapotok:
1. láz,
2. ittas vagy bódult állapot,
3. akut megbetegedés,
4. fertőző megbetegedés,
5. menstruáció.

III. Rendelésre jogosultak:
Az alábbi szakképesítések legalább egyikével rendelkező szakorvos:
1. kardiológia,
2. érsebészet,
3. orvosi rehabilitáció (mozgásszervi területen),
4. fizikális medicina és rehabilitáció,
5. fizioterápia,
6. ortopédia,
7. traumatológia,
8. ortopédia és traumatológia, továbbá
9. angiológiai vagy diabetológiai szakellátóhely belgyógyászat szakképesítéssel rendelkező szakorvosa.

8. melléklet a 5/2004. (XI. 19.) EüM rendelethez62

A) Fürdőgyógyászati ellátások

I.     Országos minősítésű fürdők

 

Megnevezés

Közfinanszírozás alapját képező ár
(ÁFA nélkül, Ft)

TB támogatás mértéke (%)

TB támogatás ÁFA nélküli összege (Ft)

 

01 Gyógyvizes gyógymedence (ideértve a hévízi tófürdőt is)

548

50

274

 

02 Gyógyvizes kádfürdő

649

85

552

 

03 Iszappakolás

1233

FIX

948

 

04 Súlyfürdő

748

FIX

561

 

05 Szénsavas fürdő

1059

FIX

786

 

06 Orvosi gyógymasszázs

932

FIX

580

 

07 Víz alatti vízsugármasszázs

1018

FIX

765

 

08 Víz alatti csoportos gyógytorna

714

85

607

 

09 Komplex fürdőgyógyászati ellátás

2622

85

2229

II.     Körzeti minősítésű fürdők

 

Megnevezés

Közfinanszírozás alapját képező ár (ÁFA nélkül, Ft)

TB támogatás mértéke (%)

TB támogatás ÁFA nélküli összege (Ft)

 

01 Gyógyvizes gyógymedence

480

50

240

 

02 Gyógyvizes kádfürdő

579

85

492

 

03 Iszappakolás

1115

85

948

 

04 Súlyfürdő

660

85

561

 

05 Szénsavas fürdő

925

85

786

 

06 Orvosi gyógymasszázs

829

70

580

 

07 Víz alatti vízsugármasszázs

900

85

765

 

08 Víz alatti csoportos gyógytorna

636

85

541

 

09 Komplex fürdőgyógyászati ellátás

2326

85

1977

III.     Helyi minősítésű fürdők

 

Megnevezés

Közfinanszírozás alapját képező ár (ÁFA nélkül, Ft)

TB támogatás mértéke (%)

TB támogatás ÁFA nélküli összege (Ft)

 

01 Gyógyvizes gyógymedence

424

50

212

 

02 Gyógyvizes kádfürdő

522

85

444

 

03 Iszappakolás

981

85

834

 

04 Súlyfürdő

559

85

475

 

05 Szénsavas fürdő

909

85

773

 

06 Orvosi gyógymasszázs

726

70

508

 

07 Víz alatti vízsugármasszázs

807

85

686

 

08 Víz alatti csoportos gyógytorna

539

85

458

 

09 Komplex fürdőgyógyászati ellátás

1995

85

1696


B) Egyéb gyógyászati ellátások

 

Megnevezés

Közfinanszírozás alapját képező ár (ÁFA nélkül, Ft)

TB támogatás mértéke (%)

TB támogatás ÁFA nélküli összege (Ft)

 

18 éves kor alatti csoportos gyógyúszás

744

100

744



C) Egyéb természetes gyógytényezőn alapuló gyógyászati ellátás

 

Megnevezés

Közfinanszírozás alapját képező ár (ÁFA nélkül, Ft)

TB támogatás mértéke (%)

TB támogatás ÁFA nélküli összege (Ft)

 

Szén-dioxid gyógygázfürdő

1200

85

1020

1

Az 1. § (1) bekezdés d) pontja az 54/2016. (XII. 30.) EMMI rendelet 44. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

2

Az 1. § (2) bekezdés c) pontját a 27/2011. (V. 31.) NEFMI rendelet 1. §-a iktatta be.

3

A 2. § (1) bekezdése a 27/2005. (VII. 18.) EüM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

4

A 2. § (3a) bekezdését a 27/2011. (V. 31.) NEFMI rendelet 2. § (1) bekezdése iktatta be.

5

A 2. § (4) bekezdése a 27/2011. (V. 31.) NEFMI rendelet 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

6

A 3. § (1) bekezdése a 9/2009. (IV. 8.) EüM rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 5. § (2) bekezdése alapján a 2009. április 8. napján forgalomban lévő, a jogszabályi követelményeknek megfelelő vények időbeli korlátozás nélkül felhasználhatók.

7

A 3. § (2) bekezdése a 27/2005. (VII. 18.) EüM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

8

A 3. § (2) bekezdés a) pontja a 38/2009. (XI. 6.) EüM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 8. § (3) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét megelőzően kiállított vényekre az 1997: XLVII. törvény 36. §-a alkalmazandó.

9

A 3. § (2) bekezdés c) pontja a 10/2011. (III. 30.) NEFMI rendelet 48. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

10

A 3. § (2) bekezdés d) pontját a 38/2009. (XI. 6.) EüM rendelet 1. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 41/2014. (VI. 30.) EMMI rendelet 2. § (1) bekezdése iktatta be.

11

A 3. § (2) bekezdés e) pontját a 38/2009. (XI. 6.) EüM rendelet 1. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 41/2014. (VI. 30.) EMMI rendelet 2. § (1) bekezdése iktatta be.

12

A 3. § (2) bekezdés f) pontját a 41/2014. (VI. 30.) EMMI rendelet 5. §-a hatályon kívül helyezte, újonnan a 47/2015. (X. 19.) EMMI rendelet 3. §-a iktatta be.

13

A 3. § (3a) bekezdését a 41/2014. (VI. 30.) EMMI rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be.

14

A 3. § (6) bekezdését a 41/2014. (VI. 30.) EMMI rendelet 2. § (3) bekezdése iktatta be.

15

Az 5. § (1) bekezdése a 41/2014. (VI. 30.) EMMI rendelet 3. § (1) bekezdésével megállapított, nyitó szövegrésze a 47/2015. (X. 19.) EMMI rendelet 8. §-a szerint módosított szöveg.

16

Az 5. § (1a) bekezdését a 47/2015. (X. 19.) EMMI rendelet 4. § (1) bekezdése iktatta be.

17

Az 5. § (2) bekezdése a 27/2011. (V. 31.) NEFMI rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

18

Az 5. § (3a) bekezdését a 41/2014. (VI. 30.) EMMI rendelet 3. § (2) bekezdése iktatta be.

19

Az 5. § (3b) bekezdését a 47/2015. (X. 19.) EMMI rendelet 4. § (2) bekezdése iktatta be.

20

Az 5. § (3c) bekezdését a 21/2020. (VI. 17.) EMMI rendelet 3. §-a iktatta be.

21

Az 5. § (3d) bekezdését a 21/2020. (VI. 17.) EMMI rendelet 3. §-a iktatta be.

22

Az 5. § (4) bekezdése a 41/2014. (VI. 30.) EMMI rendelet 3. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

23

A 7. § új (2) bekezdését a 27/2005. (VII. 18.) EüM rendelet 3. §-a iktatta a szövegbe, egyidejűleg az eredeti (2) bekezdés számozását (3) bekezdésre változtatta.

24

A 7. § eredeti (2) bekezdésének számozását a 27/2005. (VII. 18.) EüM rendelet 3. §-a (3) bekezdésre változtatta, szövege a 27/2011. (V. 31.) NEFMI rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

25

A 9. § (1) bekezdése a 47/2015. (X. 19.) EMMI rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

26

A 9. § (2) bekezdése a 27/2011. (V. 31.) NEFMI rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

28

A 11/A. §-t a 27/2011. (V. 31.) NEFMI rendelet 6. §-a iktatta be.

30

A 12. § (2) bekezdése a 47/2015. (X. 19.) EMMI rendelet 6. §-ával megállapított, az 54/2016. (XII. 30.) EMMI rendelet 44. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

31

A 13. § a 27/2011. (V. 31.) NEFMI rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

32

A 15. § (1) bekezdése a 27/2011. (V. 31.) NEFMI rendelet 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

33

A 15. § (3) bekezdése a 27/2011. (V. 31.) NEFMI rendelet 8. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

34

A 16. § (2) bekezdése a 27/2005. (VII. 18.) EüM rendelet 4. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.

35

A 16. § (2) bekezdés b) pontja a 27/2011. (V. 31.) NEFMI rendelet 11. §-a szerint módosított szöveg.

36

A 16. § (3) bekezdését a 27/2005. (VII. 18.) EüM rendelet 4. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 47/2015. (X. 19.) EMMI rendelet 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

37

A 16. § (4) bekezdését a 47/2015. (X. 19.) EMMI rendelet 7. § (2) bekezdése iktatta be.

38

A 16/A. §-t a 7/2012. (VI. 29.) EMMI rendelet 3. §-a iktatta be.

39

A 17. § (2) bekezdését a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 5. §-ának 138. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 7/2012. (VI. 29.) EMMI rendelet 4. §-a iktatta be.

40

A 17. § (3) bekezdését a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 5. §-ának 138. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 21/2020. (VI. 17.) EMMI rendelet 4. §-a iktatta be.

41

A 17. § (4) bekezdését a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 5. §-ának 138. pontja hatályon kívül helyezte.

42

A 17. § (5) bekezdését a 23/2007. (V. 18.) EüM rendelet 2. § (2) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

43

Az 1. számú melléklet a 27/2011. (V. 31.) NEFMI rendelet 10. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

44

A 2. számú melléklet 01. pontja a 27/2005. (VII. 18.) EüM rendelet 6. §-a (3) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

45

A 2. számú melléklet 03. pontja a 27/2005. (VII. 18.) EüM rendelet 6. §-a (3) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

46

A 2. számú melléklet 04. pontja a 27/2005. (VII. 18.) EüM rendelet 6. §-a (3) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

47

A 2. számú melléklet 07. pontja a 27/2005. (VII. 18.) EüM rendelet 6. §-a (3) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

48

A 2. számú melléklet 09. pontja a 27/2005. (VII. 18.) EüM rendelet 5. §-ának (1) bekezdése, a 3/2015. (I. 14.) EMMI rendelet 1. §-a szerint módosított szöveg.

49

A 2. számú melléklet 10. pontja a 27/2005. (VII. 18.) EüM rendelet 6. §-ának (2) bekezdése, valamint (3) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

50

A 2. számú melléklet 11. pontját a 27/2011. (V. 31.) NEFMI rendelet 10. § (2) bekezdése iktatta be.

51

A 3. számú melléklet a 27/2011. (V. 31.) NEFMI rendelet 10. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

52

Az 5. számú melléklet a 27/2005. (VII. 18.) EüM rendelet 5. §-ánal (2) bekezdésével megállapított szöveg.

53

A 6. számú melléklet a 7/2012. (VI. 29.) EMMI rendelet 5. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

54

A 6. számú melléklet 1. Szív- és keringési eredetű megbetegedések pontja a 41/2014. (VI. 30.) EMMI rendelet 4. §-a szerint módosított szöveg.

55

A 6. számú melléklet 2. Chronicus obstruktiv légzészavarok pontja a 41/2014. (VI. 30.) EMMI rendelet 4. §-a szerint módosított szöveg.

56

A 6. számú melléklet 3. Gerinc- és mellkasdeformitások pontja a 41/2014. (VI. 30.) EMMI rendelet 4. §-a szerint módosított szöveg.

57

A 6. számú melléklet 4. Ízületi megbetegedések pontja a 41/2014. (VI. 30.) EMMI rendelet 4. §-a szerint módosított szöveg.

58

A 6. számú melléklet 5. Obesitas és szövődményei pontja a 41/2014. (VI. 30.) EMMI rendelet 4. §-a szerint módosított szöveg.

59

A 6. számú melléklet 6. Központi és perifériás idegrendszeri károsodás pontja a 41/2014. (VI. 30.) EMMI rendelet 4. §-a szerint módosított szöveg.

60

A 6. számú melléklet 7. Veleszületett és szerzett végtaghiányos állapotok pontja a 41/2014. (VI. 30.) EMMI rendelet 4. §-a szerint módosított szöveg.

61

A 7. számú mellékletet a 27/2011. (V. 31.) NEFMI rendelet 10. § (4) bekezdése iktatta be.

62

A 8. mellékletet a 7/2012. (VI. 29.) EMMI rendelet 5. § (2) bekezdése iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére