• Tartalom

41/2004. (IV. 7.) GKM rendelet

41/2004. (IV. 7.) GKM rendelet

a közúti járművezetők pályaalkalmassági vizsgálatáról

2024.02.02.

A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdése b) pontjának 13. alpontjában, valamint az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 67. §-ának (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján – a belügyminiszterrel, az egészségügyi, szociális és családügyi miniszterrel és a pénzügyminiszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. § (1) A rendelet hatálya – a (2) bekezdésben foglaltak kivételével – azokra a gépjárművezetőkre, illetőleg vezetési jogosultságot megszerezni szándékozókra terjed ki, akik gépjárművezetői tevékenység végzéséhez pályaalkalmassági minősítést kívánnak szerezni, továbbá azokra, akiket pályaalkalmassági minősítés megszerzésére köteleztek (a továbbiakban együtt: gépjárművezető).

(2) A rendelet hatálya nem terjed ki:

a)1 a rendőrség, az Országgyűlési Őrség, a hivatásos katasztrófavédelmi szervek, az önkormányzati tűzoltóság és a büntetés-végrehajtási szervezet állományába tartozó hivatásos szolgálati jogviszonyban álló azon személyekre2, akik e szervek megkülönböztető jelzést használó gépjárműveinek vezetésére jogosultak és ilyen gépjárművet vezetnek,

b) azokra a hadkötelezettség alapján katonai szolgálatot teljesítő gépjárművezetőkre3, akik megkülönböztető jelzést használó honvédségi tűzoltó és sebesültszállító gépjárművet vezetnek.

2. §4

3. §5

4. §6

5. §7

6. §8

7. §9

8. §10

9. §11

10. § (1)12

(1a)13 Az 1978. április 1. után megszerzett pályaalkalmassági minősítés kiadására irányuló írásbeli kérelemre a vizsgaközpont az általa meghatározott szabályzat szerinti díj megfizetése esetén a minősítés meglétéről igazolást ad ki, vagy tájékoztatja az ügyfelet annak hiányáról.

(2) Büntetőeljárásban, valamint szabálysértési eljárásban kezdeményezett pályaalkalmassági vizsgálat díját az eljárás költségeihez kell számítani.

(3)14

(4)15

(5)16

10/A. §17 (1)18 A közúti járművezetők pályaalkalmassági vizsgálatáról szóló 444/2017. (XII. 27.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdése, (1a) bekezdése és (2) bekezdés a), c) és e) pontja esetén a díjat a járművezető fizeti meg, a 3. § (2) bekezdés d) pontja esetén azt a kezdeményezőnek kell megfizetni.

(2)19

(3)20

(4)21

11. § (1)22 Ez a rendelet – a (2) és (3) bekezdésben foglalt kivétellel – 2004. július 1-jén lép hatályba

a)–b)23

(3) E rendelet 11. §-ának (9) és (10) bekezdése a rendelet kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

(4) A rendelet hatálybalépése előtt megállapított

a) pályaalkalmassági minősítés – az ,,A'' kiegészítő kategória kivételével – továbbra is érvényes,

b) rendkívüli pályaalkalmassági, illetve a soron kívüli orvosi vizsgálati kötelezettség továbbra is érvényes,

c) II. pályaalkalmassági minősítés fegyveres erők kezelésében lévő járművekre vonatkozó – külön jogszabály24 szerinti – korlátozása hatályát veszti, ha a gépjárművezető legalább két éve folyamatosan érvényes vezetői engedéllyel rendelkezik és nem minősül kezdő vezetőnek.

(5)–(6)25

(7)–(8)26

(9)–(10)27

12. §28 A rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

1. számú melléklet a 41/2004. (IV. 7.) GKM rendelethez29

2. számú melléklet a 41/2004. (IV. 7.) GKM rendelethez30

2

A fegyveres szervek hivatásos, közalkalmazotti és köztisztviselői állományának munkaköri egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasságáról, a szolgálat-, illetve keresőképtelenség megállapításáról, valamint a belügyi egészségügyi szolgálat igénybevételéről szóló 21/2000. (VIII. 23.) BM–IM–TNM együttes rendelet 5. §-ának (6) bekezdése és 7. §-ának (4) bekezdése.

3

A hadkötelezettség alapján teljesítendő katonai szolgálatra és a katonai oktatási intézményi tanulmányokra való egészségi alkalmasság elbírálásáról szóló 9/2002. (II. 28.) HM–EüM együttes rendelet 52/A. §-a.

4

A 2–9. §-t az 55/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 28. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

5

A 2–9. §-t az 55/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 28. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

6

A 2–9. §-t az 55/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 28. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

7

A 2–9. §-t az 55/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 28. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

8

A 2–9. §-t az 55/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 28. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

9

A 2–9. §-t az 55/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 28. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

10

A 2–9. §-t az 55/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 28. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

11

A 2–9. §-t az 55/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 28. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

12

A 10. § (1) bekezdését a 4/2024. (I. 18.) ÉKM rendelet 2. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

13

A 10. § (1a) bekezdését a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 15. §-a iktatta be, szövege a 4/2024. (I. 18.) ÉKM rendelet 1. §-a szerint módosított szöveg.

14

A 10. § (3) bekezdését a 4/2024. (I. 18.) ÉKM rendelet 2. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

15

A 10. § (4) bekezdését a 4/2024. (I. 18.) ÉKM rendelet 2. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

16

A 10. § (5) bekezdését a 86/2005. (X. 21.) GKM rendelet 25. §-a iktatta be, a 4/2024. (I. 18.) ÉKM rendelet 2. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

18

A 10/A. § (1) bekezdése a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendelet 27. §-a szerint módosított szöveg.

19

A 10/A. § (2) bekezdését a 4/2024. (I. 18.) ÉKM rendelet 2. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

20

A 10/A. § (3) bekezdését a 4/2024. (I. 18.) ÉKM rendelet 2. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

21

A 10/A. § (4) bekezdését a 4/2024. (I. 18.) ÉKM rendelet 2. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

22

A 11. § (1) bekezdés bevezető szövegrésze a 48/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 33. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

23

A 11. § (1) bekezdés a)–b) pontját a 48/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 33. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

24

A fegyveres erők részére történő közúti járművezető képzésről, vizsgáztatásról és az ehhez kapcsolódó vezetői engedély kiadásáról szóló 22/1992. (XI. 25.) KHVM–HM–BM együttes rendelet 3. §-a (1) bekezdésének a) pontja.

25

A 11. § (5)–(6) bekezdését az 55/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 28. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

26

A 11. § (7)–(8) bekezdését a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 10. §-ának 173. pontja hatályon kívül helyezte.

27

A 11. § (9)–(10) bekezdését a 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelet 39. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

28

A 12. §-t az 1/2019. (I. 7.) ITM rendelet 3. §-a iktatta be.

29

Az 1. számú mellékletet az 55/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 28. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

30

A 2. számú mellékletet a 4/2024. (I. 18.) ÉKM rendelet 2. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére