BK BH 1984/52
BK BH 1984/52
1984.02.01.
A katonai alakulat telephelye a jármű önkényes elvétele szempontjából helyiségnek, illetőleg ehhez tartozó bekerített helynek tekinthető [Btk. 327. § (2) bek. a) pont].
A katonai bíróság a sorkatona I. r. vádlottat társtettesként elkövetett, jármű önkényes elvételének vétsége, jármű önkényes elvételének bűntette, valamint cserbenhagyás vétsége miatt halmazati büntetésként 1 évi börtönben végrehajtandó – szabadságvesztésre; míg a II. r. vádlottat társtettesként elkövetett, jármű önkényes elvételének vétsége, valamint szolgálatban kötelességszegés vétsége miatt halmazati büntetésként 8 hónapi – fogház fokozatú fegyelmező zászlóaljban végrehajtandó – szabadságvesztésre ítélte. Az első fokú ítélet a II. r. vádlottal szemben jogerőre emelkedett.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A II. r. vádlott telephely-ügyeletesi szolgálatot látott el, s ennek során az I. r. vádlottal együtt engedély nélkül borvásárlás végett elvitték a telephelyről egy gépkocsit, mellyel bementek a községbe. A vádlottak azután 4 liter bort vásároltak, 1-1 dl-t pedig ott elfogyasztottak. Kb. félórás távollét után tértek vissza a szolgálati helyükre. A gépkocsit felváltva vezették.
Ezt követően 22 óra tájban az I. r. vádlott elhatározta, hogy a gépkocsival Budapestre megy, ezért a telephelyre visszatért s kihasználva, hogy a II. r. vádlott alszik, valamint az előírás ellenére a szolgálati helyiség ajtaját nem zárta be, oda bement, magához vette a gépkocsi indítókulcsát, valamint a telephely kapukulcsát is, majd 22 óra 30 perc tájban ezzel a gépkocsival az objektumot elhagyta és Budapestre távozott.
Éjfél tájban az I. r. vádlott Budapesten figyelmetlensége folytán nekiütközött a jelzőlámpánál várakozó személygépkocsinak, amelyet megrongált. A gépkocsiban öt személy foglalt helyet, de személyi sérülés az ütközés során nem keletkezett. Az I. r. vádlott az ütközést követően visszatolatott, majd a sérült gépkocsit kikerülve, a helyszínről elhajtott anélkül, hogy meggyőződött volna róla, hogy történt-e sérülés, illetve segítségnyújtásra szorul-e valaki. Az egységhez visszatérve, a gépkocsit a telephelyre beállította.
A Legfelsőbb Bíróság nem látta elfogadhatónak azt az érvelést, mely szerint az I. r. vádlottnak az a cselekménye, hogy a szolgálati helyiségbe jogtalanul bejutva megszerezte a szükséges kulcsokat, a jármű önkényes elvételének csupán vétségét s nem bűntettét valósítja meg. Kétségtelen viszont, hogy az elsőfokú bíróság nem indokolta meg, miért minősítette a cselekményt helyiségbe vagy ehhez tartozó bekerített területre jogtalanul behatolva elkövetettnek.
A MN Gépjármű Szolgálati Utasításának – Gjü./127. – 606. pontja kimondja: a telephely a katonai szervezetek harci és egyéb technikai eszközeinek tárolására, kiszolgálására, javítására kijelölt és berendezett területe, amelyet megbízható őrzés céljából be kell keríteni. Az őrzés rendszerét pedig a Magyar Népköztársaság Fegyveres Erőinek Szolgálati Szabályzata 522. pontja írja elő. Ebből eredően az adott katonai szervezet sorállományú tagjai csak az egységparancsnok vagy annak technikai helyettese által aláírt telephely belépési engedéllyel, a megadott szolgálati feladat elvégzése érdekében léphetnek be oda, illetve tartózkodhatnak ott. A telephelyen bármilyen okból ott levő személyek neveit külön nyilvántartási könyvbe kell bevetni. A telephely tehát a laktanya más részeitől elkülönített olyan zárt terület, ahová az arra jogosított személyeken kívül még az alakulat más tagjai sem léphetnek be.
A tényállásból ugyanakkor kitűnik, hogy az I. r. vádlott a második alkalommal már nem a telephelyre beosztott társával, hanem éppen annak figyelmetlenségét – és fegyelmezetlenségét – kihasználva egyedül, tehát jogtalanul hatolt be a jármű elvitele végett.
Töretlen emellett a bírósági gyakorlat a tekintetben, hogy a belopódzás, a besurranás – tehát a jogtalan behatolás – nem feltételez fizikai erőkifejtést, hanem az észrevétlenség biztosításával a helyiségbe vagy a bekerített helyre meg nem engedhető eszközökkel való bejutást is jelenti.
A I. r. vádlott tehát a sorállományúak elől elzárt területre – a telephelyre – a jármű elvétele céljából, jogtalanul hatolt be.
Vizsgálta emellett a Legfelsőbb Bíróság, hogy a telephely-ügyeletes helyisége mint a bekerített területen levő építmény a Btk. 327. §-a (2) bekezdésének a) pontja alkalmazásában helyiségnek tekinthető-e, miután csak a helyiségbe vagy az ahhoz tartozó bekerített helyre történő jogtalan behatolás valósítja meg a cselekmény minősített esetét. Eddig ugyanis a Legfelsőbb Bíróság csupán a Btk. 316. §-a (2) bekezdésének f) pontjában írt minősített eset kapcsán adott irányítást a helyiség fogalmának meghatározására. Eszerint helyiségnek kell tekinteni a valamennyi oldalról fallal körülhatárolt és tetővel ellátott, akár ideiglenes jellegű, mesterséges építményt, amely az emberek lakásául, azoknak összejövetelére, munka végzésére, dolgok őrzésére, tárolására szolgál. A helyiség általában ingatlan jellegű, de a bírói gyakorlat e fogalom alá vonta az emberi lakást vagy munkahelyet időlegesen szolgáló helyiségeket is. A Btk. 327. §-ához fűzött miniszteri indokolás szerint pedig – értelemszerűen – azonos fogalom a törvény alkalmazásában egységesen értelmezendő, tehát a Btk. 316. §-a (2) bekezdésének f) pontjával kapcsolatos értelmezés vonatkozik a 327. §-a (2) bekezdésének a) pontjára is.
Ebből pedig egyértelműen az következik, hogy a telephely-ügyeletes elhelyezését szolgáló épület a törvény alkalmazásában helyiségnek tekintendő, mert emberek munka- és pihenőhelyéül szolgál. A telephelyügyelet tagjai ugyanis ott vezetik a nyilvántartásokat, s ott is pihennek azok, akik éppen nem látnak el szolgálatot. A telephely viszont, mint a laktanyától elkülönített terület e helyiséghez tartozik, s az ott szolgálatot teljesítők felügyelete alatt áll, következésképp a járműnek onnan történő jogtalan elvétele a Btk. 327. §-a (2) bekezdésének a) pontja szerint bűntettnek minősül.
Nem tévedett tehát az első fokú katonai bíróság, amikor az I. r. vádlottnak azt a magatartását, hogy a telephelyre jogtalanul behatolva, jogtalan használat végett elvitte a gépjárművet, a Btk. 327. §-a (2) bekezdésének a) pontjában írt jármű önkényes elvétele bűntettének minősítette. A Legfelsőbb Bíróság ezért az indoklás pótlásával e rendelkezést helybenhagyta.
Tévedett a katonai bíróság, amikor az I. r. vádlottat, aki a Btk. 190. §-ába ütköző cserbenhagyás vétségét is elkövette, a járművezetéstől nem tiltotta el. A Btk. 58. §-ának (1) bekezdése lehetővé teszi ugyanis, hogy a bíróság azt a személyt, aki engedélyhez kötött járművezetés szabályainak megszegésével valósít meg bűncselekményt, a járművezetéstől eltiltsa.
Különösen indokolt ez – mint arra a BK 107. számú állásfoglalás is rámutat –, ha az elkövetés módja a bűncselekmény megvalósítójának gátlástalanságára, a közlekedési szabályok semmibe vételére utal. Márpedig a cserbenhagyásnál éppen ez mutatkozik meg, de emellett az adott esetben még figyelembe kell venni a vádlott italozó életvezetését is. E hiányosság pótlására azonban a Legfelsőbb Bíróságnak ügyészi fellebbezés hiányában nem volt lehetősége, ezért a büntetést kiszabó részében az ítéletet helybenhagyta. (Legf. Bír. katf. III. 220/1983.).
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás