• Tartalom

58/2023. (XI. 24.) MNB rendelet

58/2023. (XI. 24.) MNB rendelet

a tőkepiaci szervezetek által a jegybanki információs rendszerhez elsődlegesen a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti feladatai ellátása érdekében teljesítendő adatszolgáltatási kötelezettségekről1

2024.09.01.

A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 171. § (1) bekezdés i) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 4. § (6) és (9) bekezdésében meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § E rendelet hatálya a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) hatálya alá tartozó szervezetre, a befektetési alapra és befektetési alapkezelőre, valamint a központi értéktári, központi szerződő fél és tőzsdei tevékenységet végző szervezetre (a továbbiakban együtt: adatszolgáltató) terjed ki.

2. § (1) Az adatszolgáltató az e rendeletben foglaltak szerint rendszeres és eseti adatszolgáltatást (a továbbiakban: felügyeleti jelentés) teljesít a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) részére.

(2) A felügyeleti jelentés elkészítésének alapját az adatszolgáltató által alkalmazott számviteli szabályozás szerint készített főkönyvi, analitikus és egyéb nyilvántartások képezik.

(3) A felügyeleti jelentés alapjául szolgáló dokumentumokat, a számviteli, nyilvántartási, informatikai rendszerekben tárolt információkat a felügyeleti jelentés esedékessége naptári évének utolsó napjától számított öt évig kell megőrizni.

3. § (1) Az adatszolgáltató e rendelet szerinti felügyeleti jelentés teljesítésére vonatkozó kötelezettsége – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – az MNB által kiadott tevékenységi engedélyről szóló határozat véglegessé válása napjától a tevékenységi engedély visszavonásáról szóló határozat véglegessé válása napjáig áll fenn.

(2) A fióktelep az e rendelet szerinti felügyeleti jelentést a működése megkezdésének napjától a tevékenysége befejezésének napjáig teljesíti.

4. § (1) A Bszt. hatálya alá tartozó szervezet, valamint a központi értéktári tevékenységet végző szervezet – a (2) és (3) bekezdésben foglalt kivétellel – a 2. mellékletben foglaltaknak megfelelő tartalommal, formában, gyakorisággal és határidőre felügyeleti jelentést teljesít az MNB részére.

(2) A Bszt. 5. § (2) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott befektetési szolgáltatási tevékenységet kiegészítő szolgáltatás végzésére nem jogosult adatszolgáltató adatszolgáltatási kötelezettsége a 2. melléklet „ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLA” megnevezésű táblázat 2–9., 14., 22., 23. és 31. sorában meghatározott felügyeleti jelentésre nem terjed ki.

(3) A központi értéktári tevékenységet végző szervezet a központi értékpapír-nyilvántartás adatait – az értékpapír ISIN azonosítójának, fajtájának, egyéb jellemzőinek, valamint a kibocsátó adatainak megnevezésével – elektronikus formában, a tárgyidőszakot követő munkanap 10.00 óráig küldi meg az MNB részére.

(4) Az (1) bekezdés szerinti felügyeleti jelentés kitöltésére vonatkozó általános előírásokat az 1. melléklet, a kitöltésre vonatkozó részletes előírásokat a 3. melléklet I. és II. pontja tartalmazza.

(5) A központi értéktári tevékenységet végző szervezet az (EU) 2018/1229 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 14. cikke szerinti jelentést a 3. melléklet III. pontjában foglalt kitöltési előírásokat is figyelembe véve teljesíti.

5. § (1) A befektetési alap és a befektetési alapkezelő – a (2) és (3) bekezdésben foglalt kivétellel – a 4. mellékletben foglaltaknak megfelelő tartalommal, formában, gyakorisággal és határidőre felügyeleti jelentést teljesít az MNB részére.

(2) A Bszt. 5. § (2) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott befektetési szolgáltatási tevékenységet kiegészítő szolgáltatás végzésére nem jogosult adatszolgáltató adatszolgáltatási kötelezettsége a 4. melléklet „ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLA” megnevezésű táblázat 1. és 2. sorában meghatározott felügyeleti jelentésre nem terjed ki.

(3) A kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2014. évi XVI. törvény (a továbbiakban: Kbftv.) 1. § a) pontjában meghatározott kockázati tőkealap-kezelő és ABAK adatszolgáltatási kötelezettsége a 4. melléklet „ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLA” megnevezésű táblázat 24. sorában meghatározott felügyeleti jelentésre terjed ki.

(4) A kitöltésre vonatkozó általános előírásokat az 1. melléklet, a kitöltésre vonatkozó részletes előírásokat az 5. melléklet tartalmazza.

6. § (1) A Bszt. hatálya alá tartozó, magyarországi székhelyű befektetési vállalkozás a 6. mellékletben foglaltaknak megfelelő tartalommal, formában, gyakorisággal és határidőre felügyeleti jelentést teljesít a tárgyévi javadalmazási adatokról az MNB részére.

(2) A kitöltésre vonatkozó előírásokat a 7. melléklet tartalmazza.

7. § (1) A Bszt. hatálya alá tartozó, értékpapírszámla vezetésére engedéllyel rendelkező szervezet, valamint a Kbftv. hatálya alá tartozó, értékpapírszámla vezetésére engedéllyel rendelkező befektetési alapkezelő a 8. mellékletben foglaltaknak megfelelő tartalommal, formában, gyakorisággal és határidőre felügyeleti jelentést teljesít az értékpapírszámla-jóváírások, értékpapírszámla-terhelések adatairól az MNB részére.

(2) A kitöltésre vonatkozó előírásokat a 9. melléklet tartalmazza.

8. § (1) A tőzsdei tevékenységet végző szervezet a 10. mellékletben foglaltaknak megfelelő tartalommal, formában, gyakorisággal és határidőre felügyeleti jelentést teljesít az MNB részére.

(2) A kitöltésre vonatkozó előírásokat a 11. melléklet tartalmazza.

9. § (1) Az ÁÉKBV-alapkezelő, az ABAK és a befektetési vállalkozás az (EU) 2021/897 bizottsági végrehajtási rendelet 3. cikke szerinti éves adatszolgáltatást a tárgyévi mérleg fordulónapját követő 16. héten belül teljesíti az MNB részére.

(2) Az ÁÉKBV-alapkezelő, az ABAK és a befektetési vállalkozás az (EU) 2019/1238 európai parlamenti és tanácsi rendelet 40. cikk (1) bekezdése szerinti felügyelet ellátása céljából szükséges információkat tartalmazó szöveges jelentést (a továbbiakban: PEPP szöveges jelentés) a 12. mellékletben foglaltaknak megfelelő tartalommal

a) évente, a tárgyévi mérleg fordulónapját követő 18. héten belül, valamint

b) a páneurópai egyéni nyugdíjtermék üzletágban (a továbbiakban: PEPP-üzletág) bekövetkezett jelentős változás esetén, a változást követő 6 héten belül

teljesíti az MNB részére.

10. § (1) Az adatszolgáltató – a (2) bekezdésben foglaltak kivételével – a felügyeleti jelentést, a 231/2013/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 110. cikke, az (EU) 2017/393 bizottsági végrehajtási rendelet, az (EU) 2018/708 bizottsági végrehajtási rendelet, az (EU) 2018/1229 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 14. cikke, az (EU) 2021/451 bizottsági végrehajtási rendelet, illetve az (EU) 2021/897 bizottsági végrehajtási rendelet szerinti adatszolgáltatásokat, valamint a PEPP szöveges jelentést az MNB által meghatározott elektronikus formában, fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírással ellátva az MNB „Elektronikus Rendszer Hitelesített Adatok Fogadásához” megnevezésű rendszerén (a továbbiakban: ERA rendszer) keresztül teljesíti.

(2) Az adatszolgáltató a 8. § (1) bekezdése szerinti felügyeleti jelentést, valamint a 600/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 26. cikke alapján fennálló adatszolgáltatási kötelezettségét az ERA rendszerben az MNB által erre a célra kiépített elektronikus csatornán (a továbbiakban: webes szolgáltatás) keresztül, az adatszolgáltatást fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírással ellátva teljesíti.

(3) Az adatszolgáltató a felügyeleti jelentés, adatszolgáltatás teljesítésében való akadályoztatásával kapcsolatos bejelentését elektronikus formában, az ERA rendszeren keresztül nyújtja be az MNB részére.

(4) Az ERA rendszer használatára, valamint a felügyeleti jelentés, adatszolgáltatás teljesítésében való akadályoztatás bejelentésére vonatkozó szabályokat a jegybanki információs rendszerhez elsődlegesen a Magyar Nemzeti Bank alapvető feladatai ellátása érdekében teljesítendő adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló 54/2021. (XI. 23.) MNB rendelet (a továbbiakban: alapvető feladatokhoz kapcsolódó adatszolgáltatási MNBr.) 2. melléklet I. B. 1. pontja, az ERA rendszer használatát segítő részletes útmutatást az alapvető feladatokhoz kapcsolódó adatszolgáltatási MNBr. 3. melléklet 3. pontja szerinti, az MNB honlapján közzétett technikai segédletek tartalmazzák. A webes szolgáltatás használatát segítő útmutatást a 600/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 26. cikke alapján fennálló adatszolgáltatási kötelezettség webes szolgáltatás útján való teljesítéséről szóló, az MNB honlapján közzétett tájékoztató tartalmazza.

11. § (1) Ha az MNB megállapítja, hogy a felügyeleti jelentés javítást igényel, az adatszolgáltató a javított felügyeleti jelentést az MNB javításra vonatkozó felszólítása kézhezvételétől számított 2 munkanapon belül küldi meg az MNB részére.

(2) Ha az adatszolgáltató a felügyeleti jelentés teljesítését követően olyan, az adatszolgáltató által – számviteli politikájában vagy egyéb módon – meghatározott jelentős mértékű eltérést tár fel, amely a 2. § (2) bekezdése szerinti, a felügyeleti jelentés alapjául szolgáló nyilvántartások javítását teszi szükségessé, akkor a felügyeleti jelentést visszamenőleg is, az eltéréssel érintett teljes időszakra vonatkozóan módosítja. A jelen bekezdés szerint módosított felügyeleti jelentést az eltérés feltárásától számított 15 munkanapon belül küldi meg az adatszolgáltató az MNB részére.

12. § Ez a rendelet 2024. január 1-jén lép hatályba.

13. § (1) Az adatszolgáltató a tőkepiaci szervezetek által a jegybanki információs rendszerhez elsődlegesen a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti feladatai ellátása érdekében teljesítendő adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló 52/2022. (XI. 29.) MNB rendelet [a továbbiakban: 52/2022. (XI. 29.) MNB rendelet] szerinti, 2024. január 1-jét megelőző tárgyidőszakra vonatkozó felügyeleti jelentés, adatszolgáltatás teljesítése során – az 52/2022. (XI. 29.)MNB rendelet 2. melléklet „ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLA” megnevezésű táblázat 28. sorában, az 52/2022. (XI. 29.) MNB rendelet 4. melléklet „ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLA” megnevezésű táblázat 21. sorában, valamint az 52/2022. (XI. 29.) MNB rendelet 6. melléklet „ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLA” megnevezésű táblázat 19. sorában meghatározott felügyeleti jelentés kivételével – az 52/2022. (XI. 29.) MNB rendelet szabályait alkalmazza.

(2) Az adatszolgáltató

a) a 2. melléklet „ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLA” megnevezésű táblázat

aa) 28. sorában meghatározott felügyeleti jelentést a 3. melléklet II. 1.27. pontjában foglalt kitöltési előírások szerint,

ab)2

b) a 4. melléklet „ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLA” megnevezésű táblázat

ba)3

bb)4

bc) 23. sorában meghatározott felügyeleti jelentést az 5. melléklet II. 21. pontjában foglalt kitöltési előírások szerint

első alkalommal a 2023. évre mint tárgyidőszakra vonatkozóan teljesíti.

(3) Az adatszolgáltató a 4. melléklet „ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLA” megnevezésű táblázat 40. sorában meghatározott felügyeleti jelentést első alkalommal 2024. január 1-jére mint tárgynapra vonatkozóan 2024. január 15-ig teljesíti.

(4)5 Az adatszolgáltató

a) a 2. melléklet „ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLA” megnevezésű táblázat 32. sorában meghatározott felügyeleti jelentést az adatszolgáltatási tárgyú MNB rendeletek módosításáról szóló 20/2024. (VI. 10.) MNB rendelet (a továbbiakban: Módosító rendelet) 3. melléklet 3. pontjával megállapított táblaszerkezetben és a Módosító rendelet 4. melléklet 3. pontjával módosított kitöltési előírások szerint,

b) a 4. melléklet „ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLA” megnevezésű táblázat 18. sorában meghatározott felügyeleti jelentést a Módosító rendelet 5. melléklet 6. pontjával megállapított táblaszerkezetben és a Módosító rendelet 6. melléklet 3. pontjával megállapított kitöltési előírások szerint,

c) a 4. melléklet „ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLA” megnevezésű táblázat 19. sorában meghatározott felügyeleti jelentést a Módosító rendelet 5. melléklet 7. pontjával megállapított táblaszerkezetben és a Módosító rendelet 6. melléklet 4. pontjával megállapított kitöltési előírások szerint

első alkalommal 2023. évre mint tárgyidőszakra vonatkozóan teljesíti.

(5)6 Az adatszolgáltató

a) a 4. melléklet „ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLA” megnevezésű táblázat 5. sorában meghatározott felügyeleti jelentést a Módosító rendelet 5. melléklet 4. pontjával megállapított táblaszerkezetben és a Módosító rendelet 6. melléklet 1. pontjával megállapított kitöltési előírások szerint,

b) a 4. melléklet „ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLA” megnevezésű táblázatnak a Módosító rendelet 5. melléklet 1. pontjával módosított 9. sora szerinti felügyeleti jelentést a Módosító rendelet 5. melléklet 5. pontjával megállapított táblaszerkezetben és a Módosító rendelet 6. melléklet 2. pontjával megállapított kitöltési előírások szerint

első alkalommal 2024. III. negyedévre mint tárgyidőszakra vonatkozóan teljesíti.

(6)7 Az adatszolgáltató a 2. melléklet „ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLA” megnevezésű táblázat

a) 6. sorában meghatározott felügyeleti jelentést a Módosító rendelet 4. melléklet 1. pontjával megállapított kitöltési előírások szerint,

b) 14. sorában meghatározott felügyeleti jelentést a Módosító rendelet 3. melléklet 2. pontjával megállapított táblaszerkezetben és a Módosító rendelet 4. melléklet 2. pontjával megállapított kitöltési előírások szerint

első alkalommal 2024. szeptember 1-jére mint tárgynapra vonatkozóan teljesíti.

(7)8 Az adatszolgáltató a 4. melléklet „ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLA” megnevezésű táblázat 23. sorában meghatározott felügyeleti jelentést a Módosító rendelet 5. melléklet 8. pont c) alpontjával módosított táblaszerkezetben és a Módosító rendelet 6. melléklet 5. pontjával megállapított kitöltési előírások szerint első alkalommal a 2024. szeptember 1-jei adatváltozás esetén teljesíti.

14. § E rendelet

1. 9. § (1) bekezdésében az (EU) 2019/1238 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az illetékes hatóságoknak történő felügyeleti adatszolgáltatás formátuma, valamint az illetékes hatóságok közötti és az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatósággal folytatott együttműködés és információcsere tekintetében történő alkalmazására vonatkozó, 2021. március 4-i (EU) 2021/897 bizottsági végrehajtási rendelet 3. cikke,

2. 9. § (2) bekezdésében, valamint 12. mellékletében a páneurópai egyéni nyugdíjtermékről (PEPP) szóló, 2019. június 20-i (EU) 2019/1238 európai parlamenti és tanácsi rendelet 40. cikk (2) bekezdés a) pontja,

3. 10. § (1), (3) és (4) bekezdésében, valamint 1. melléklet 4.10. pontjában a 2011/61/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a mentességek, az általános működési feltételek, a letétkezelők, a tőkeáttétel, az átláthatóság és a felügyelet tekintetében történő kiegészítéséről szóló, 2012. december 19-i 231/2013/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 110. cikke, az internalizált kiegyenlítésről szóló információk bejelentéséhez és továbbításához alkalmazandó táblákra és eljárásokra vonatkozó végrehajtás-technikai standardoknak a 909/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel összhangban történő megállapításáról szóló, 2016. november 11-i (EU) 2017/393 bizottsági végrehajtási rendelet, az (EU) 2017/1131 európai parlamenti és tanácsi rendelet 37. cikkében előírt, illetékes hatóságoknak történő jelentéstételkor a pénzpiaci alapok kezelői által használandó űrlapra vonatkozó végrehajtás-technikai standardok megállapításáról szóló, 2018. április 17-i (EU) 2018/708 bizottsági végrehajtási rendelet, a 909/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a kiegyenlítési fegyelemre vonatkozó szabályozástechnikai standardok tekintetében történő kiegészítéséről szóló, 2018. május 25-i (EU) 2018/1229 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 14. cikke, a páneurópai egyéni nyugdíjtermékről (PEPP) szóló, 2019. június 20-i (EU) 2019/1238 európai parlamenti és tanácsi rendelet 40. cikk (2) bekezdés a) pontja, az 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az intézmények felügyeleti adatszolgáltatása tekintetében történő alkalmazására vonatkozó végrehajtás-technikai standardok megállapításáról és a 680/2014/EU végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2020. december 17-i (EU) 2021/451 bizottsági végrehajtási rendelet 21. cikk (1) bekezdése, valamint az (EU) 2019/1238 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az illetékes hatóságoknak történő felügyeleti adatszolgáltatás formátuma, valamint az illetékes hatóságok közötti és az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatósággal folytatott együttműködés és információcsere tekintetében történő alkalmazására vonatkozó, 2021. március 4-i (EU) 2021/897 bizottsági végrehajtási rendelet 3. cikke,

4. 10. § (2)–(4) bekezdésében a pénzügyi eszközök piacairól és a 648/2012/EU rendelet módosításáról szóló, 2014. május 15-i 600/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 26. cikke

végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

15. §9

1. melléklet az 58/2023. (XI. 24.) MNB rendelethez

Általános kitöltési előírások
I.
A felügyeleti jelentésre vonatkozó általános szabályok
1. Kapcsolódó jogszabályok
1.1. a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény;
1.2. az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény (a továbbiakban: Öpt.);
1.3. a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja. tv.);
1.4. a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény (a továbbiakban: Mpt.);
1.7. Bszt.;
1.8. a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.);
1.9. a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.);
1.10. Kbftv.;
1.11. az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról szóló 2017. évi LII. törvény (a továbbiakban: Kit.);
1.12. a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Pmt.);
1.13. a befektetési alapok éves beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 215/2000. (XII. 11.) Korm. rendelet;
1.14. a kockázati tőketársaságok és a kockázati tőkealapok éves beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 216/2000. (XII. 11.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 216/2000. (XII. 11.) Korm. rendelet];
1.15. a hitelintézetek és a pénzügyi vállalkozások éves beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 250/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Hitkr.);
1.16. a befektetési vállalkozások éves beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 251/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Bkr.);
1.17. az egyes pénz- és tőkepiaci szolgáltatásokat is végző egyéb vállalkozások éves beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 327/2009. (XII. 29.) Korm. rendelet;
1.18. a kollektív befektetési formák befektetési és hitelfelvételi szabályairól szóló 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet;
1.19. az ÁÉKBV-alapkezelőre vonatkozó szervezeti, összeférhetetlenségi, üzletviteli és kockázatkezelési követelményekről szóló 79/2014. (III. 14.) Korm. rendelet;
1.20. a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény végrehajtásának az MNB által felügyelt szolgáltatókra vonatkozó, valamint az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról szóló törvény szerinti szűrőrendszer kidolgozásának és működtetése minimumkövetelményeinek részletes szabályairól szóló 26/2020. (VIII. 25.) MNB rendelet [a továbbiakban: 26/2020. (VIII. 25.) MNB rendelet];
1.22. a befektetési szolgáltatási tevékenységhez, illetve a kiegészítő szolgáltatáshoz kapcsolódó ösztönzőkről szóló 15/2017. (VI. 30.) NGM rendelet [a továbbiakban: 15/2017. (VI. 30.) NGM rendelet];
1.23. a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény, valamint az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról szóló 2017. évi LII. törvény alapján elkészítendő belső szabályzat kötelező tartalmi elemeiről szóló 21/2017. (VIII. 3.) NGM rendelet [a továbbiakban: 21/2017. (VIII. 3.) NGM rendelet];
1.24. a 2004/39/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a befektetési vállalkozások nyilvántartás-vezetési kötelezettségei, az ügyletek bejelentése, a piac átláthatósága, a pénzügyi eszközök piaci bevezetése, valamint az irányelv alkalmazásában meghatározott kifejezések tekintetében történő végrehajtásáról szóló 2006. augusztus 10-i 1287/2006/EK bizottsági rendelet;
1.25. az 1606/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel összhangban egyes nemzetközi számviteli standardok elfogadásáról szóló 2008. november 3-i 1126/2008/EK bizottsági rendelet;
1.26. a kettős felhasználású termékek kivitelére, transzferjére, brókertevékenységére és tranzitjára vonatkozó közösségi ellenőrzési rendszer kialakításáról szóló 2009. május 5-i 428/2009/EK tanácsi rendelet;
1.27. a 2011/61/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a mentességek, az általános működési feltételek, a letétkezelők, a tőkeáttétel, az átláthatóság és a felügyelet tekintetében történő kiegészítéséről szóló 2012. december 19-i 231/2013/EU felhatalmazáson alapuló bizottság rendelet (a továbbiakban: ABAK-rendelet);
1.28. a hitelintézetekre vonatkozó prudenciális követelményekről és a 648/2012/EU rendelet módosításáról szóló 2013. június 26-i 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: CRR);
1.29. a meghatározott típusú vállalkozások éves pénzügyi kimutatásairól, összevont (konszolidált) éves pénzügyi kimutatásairól és a kapcsolódó beszámolókról, a 2006/43/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 78/660/EGK és a 83/349/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2013. június 26-i 2013/34/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv;
1.30. az 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az intézményekre vonatkozó tőkekövetelményekre alkalmazandó szabályozási technikai standardok tekintetében való kiegészítéséről szóló 2014. január 7-i 241/2014/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet;
1.31. 600/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: MiFIR);
1.32. az Európai Unión belüli értékpapír-kiegyenlítés javításáról és a központi értéktárakról, valamint 98/26/EK és a 2014/65/EU irányelv, valamint a 236/2012/EU rendelet módosításáról szóló 2014. július 23-ai 909/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: CSDR);
1.33. a 2009/138/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek megfelelően a felügyeleti hatóságoknak történő adatszolgáltatás táblái tekintetében végrehajtás-technikai standardok meghatározásáról szóló 2015. december 2-i (EU) 2015/2450 bizottsági végrehajtási rendelet;
1.34. a 2014/65/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek az üzleti órák összehangolásának mértékét meghatározó szabályozástechnikai standardok tekintetében történő kiegészítéséről szóló 2016. június 7-i (EU) 2017/574 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet;
1.35. a 600/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a pénzügyi eszközökre vonatkozó megbízások lényeges adatainak megőrzésére vonatkozó szabályozástechnikai standardok tekintetében történő kiegészítéséről szóló 2016. június 24-i (EU) 2017/580 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet;
1.36. a 600/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az ügyletek illetékes hatóságoknak történő bejelentésére vonatkozó szabályozástechnikai standardok tekintetében történő kiegészítéséről szóló 2016. július 28-i (EU) 2017/590 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet;
1.36a.10 a pénzpiaci alapokról szóló, 2017. június 14-i (EU) 2017/1131 európai parlamenti és tanácsi rendelet;
1.37. (EU) 2018/1229 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet;
1.38. (EU) 2019/1238 európai parlamenti és tanácsi rendelet;
1.39. a befektetési vállalkozásokra vonatkozó prudenciális követelményekről, valamint az 1093/2010/EU, az 575/2013/EU, a 600/2014/EU és a 806/2014/EU rendelet módosításáról szóló 2019. november 27-i (EU) 2019/2033 európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: IFR);
1.40. a pénzügyi szolgáltatási ágazatban a fenntarthatósággal kapcsolatos közzétételekről szóló 2019. november 27-i (EU) 2019/2088 európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: SFDR);
1.41. a fenntartható befektetések előmozdítását célzó keret létrehozásáról, valamint az (EU) 2019/2088 rendelet módosításáról szóló 2020. június 18-i (EU) 2020/852 európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: Taxonómia rendelet);
1.42. (EU) 2021/451 bizottsági végrehajtási rendelet;
1.43. az 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet nyolcadik részének II. és III. címében említett információk intézmények általi nyilvánosságra hozatala tekintetében végrehajtás-technikai standardok meghatározásáról, valamint az 1423/2013/EU bizottsági végrehajtási rendelet, az (EU) 2015/1555 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet, az (EU) 2016/200 bizottsági végrehajtási rendelet és az (EU) 2017/2295 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2021. március 15-i (EU) 2021/637 bizottsági végrehajtási rendelet;
1.44. (EU) 2021/897 bizottsági végrehajtási rendelet;
1.45. az (EU) 2020/852 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a 2013/34/EU irányelv 19a. vagy 29a. cikkének hatálya alá tartozó vállalkozások által a környezeti szempontok fenntartható gazdasági tevékenységekre vonatkozóan közzéteendő információk tartalmának és megjelenítésének meghatározása, valamint az e közzétételi kötelezettségnek való megfelelés módszertanának meghatározása révén történő kiegészítéséről szól 2021. július 6-i (EU) 2021/2178 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet;
1.46. az (EU) 2018/2088 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a jelentős károkozás elkerülését célzó elvvel kapcsolatos információk tartalmát és megjelenítését részletesen meghatározó, valamint a fenntarthatósági mutatókkal és a fenntarthatóság szempontjából káros hatásokkal kapcsolatos információk tartalmát, módszertanát és megjelenítését, továbbá a környezeti és társadalmi jellemzők és a fenntartható befektetési célkitűzések előmozdításával kapcsolatos, a szerződéskötés előtti dokumentumokban, a weboldalakon és az időszakos jelentésekben szereplő információk tartalmát és megjelenítését meghatározó szabályozástechnikai standardok tekintetében történő kiegészítéséről szóló 2022. április 6-i (EU) 2022/1288 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet (a továbbiakban: SFDR RTS);
1.47. az átruházható értékpapírokkal foglalkozó kollektív befektetési vállalkozásokra (ÁÉKBV) vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról szóló, 2009. július 13-i 2009/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: ÁÉKBV irányelv);
1.48. az alternatív befektetésialap-kezelőkről, valamint a 2003/41/EK és a 2009/65/EK irányelv, továbbá az 1060/2009/EK és az 1095/2010/EU rendelet módosításáról szóló 2011. június 8-i 2011/61/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: ABAK irányelv);
1.49. a hitelintézetek tevékenységéhez való hozzáférésről és a hitelintézetek prudenciális felügyeletéről, a 2002/87/EK irányelv módosításáról, a 2006/48/EK és a 2006/49/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2013. június 26-i 2013/36/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: CRD);
1.50. a pénzügyi eszközök piacairól, valamint a 2002/92/EK irányelv és a 2011/61/EU irányelv módosításáról (átdolgozás) szóló 2014. május 15-i 2014/65/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: MiFID II);
1.51. a befektetési vállalkozások prudenciális felügyeletéről, valamint a 2002/87/EK, a 2009/65/EK, a 2011/61/EU, a 2013/36/EU, a 2014/59/EU és a 2014/65/EU irányelv módosításáról szóló 2019. november 27-i (EU) 2019/2034 európai parlamenti és tanácsi irányelv;
1.52. a monetáris pénzügyi intézmények ágazati mérlegének mérlegtételeiről szóló 2021. január 22-i (EU) 2021/379 európai központi banki rendelet (EKB/2021/2) (átdolgozás) (a továbbiakban: EKB BSI rendelet).
2. Rövidítések
2.1. BAMOSZ: Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége;
2.2. BÉT: Budapesti Értéktőzsde;
2.3. EBA: Európai Bankhatóság;
2.4. ESMA: Európai Értékpapír-piaci Hatóság;
2.5. EU: Európai Unió.
3. Fogalmak
3.1. Az adatszolgáltató (a közvetlen tulajdon alapján hitelintézetek esetében 10%-ot, befektetési vállalkozások esetében 5%-ot meghaladó részesedésű) tulajdonosának érdekeltségi körébe tartozó természetes személy: az adatszolgáltató hitelintézetek esetében 10%-ot, befektetési vállalkozások esetében 5%-ot meghaladó részesedésű tulajdonosának érdekeltségi körébe tartozó vállalkozás tulajdonosa, igazgatósági tagja, felügyelő bizottsági tagja, ügyvezetője, illetve ezek közeli hozzátartozója.
3.2. Az adatszolgáltató (a közvetlen tulajdon alapján hitelintézetek esetében 10%-ot, befektetési vállalkozások esetében 5%-ot meghaladó részesedésű) tulajdonosának érdekeltségi körébe tartozó vállalkozás: olyan gazdasági társaság, amelyben a befektetési vállalkozás vagy a befektetési vállalkozás tulajdonosa, igazgatósági tagja, felügyelő bizottsági tagja, ügyvezetője, illetve ezek közeli hozzátartozója a Ptk. 3:324. § (1) bekezdése szerinti minősített többséget jelentő részesedéssel rendelkezik.
3.3. Alklíring tag: az a szabályozott piaci kereskedési joggal rendelkező jogi személy, amelynek garantált szabályozott piaci ügyleteit egy általános klíringtaggal kötött szerződése alapján a KELER KSZF Központi Szerződő Fél Zrt. az általános klíringtag számára garantálja.
3.4. CFI-kód: a pénzügyi instrumentum besorolására szolgáló, az ISO 10962 szabvány szerinti kód.
3.5. Devizabelföldi: a Tpt. 5. § (1) bekezdés 30. pontja szerinti személyek, szervezetek.
3.6. Devizakülföldi: a Tpt. 5. § (1) bekezdés 31. pontja szerinti személyek, szervezetek.
3.7. EGT-állam: EU-tagállamok és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam (Norvégia, Liechtenstein, Izland).
3.8. Értékpapírok fizikai készlete: az értékpapíroknak – mind a nyomtatott, mind a dematerializált értékpapíroknak – a jelentés tárgynapjára vonatkozóan elszámolt, és az őrzési helyeken, továbbá a központi értéktári számlákon meglévő tényleges készlete.
3.9. Értékpapír forgalomba hozatal szervezési tevékenység: pénzügyi eszköz elhelyezése a pénzügyi eszköz vételére vonatkozó kötelezettségvállalás nélkül.
3.10. Halmozó részvény: a jegyzett és befizetett részvények közül azok az osztalékelsőbbségi részvények, amelyek a nyereséges év(ek)ben a korábbi (esetleg) veszteséges év(ek)ben elmaradt hozamokra is feljogosítanak.
3.11. Harmadik ország: EGT-államnak nem minősülő ország.
3.12. IAS: az 1126/2008/EK bizottsági rendelet mellékletében meghatározott nemzetközi számviteli standardok.
3.13. Idegen tulajdonú értékpapír: az ügyfél tulajdonát képező értékpapír.
3.14. IFRS-ek: az 1126/2008/EK bizottsági rendelet mellékletében meghatározott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok.
3.15. Kapcsolt vállalkozás: a Számv.tv. 3. § (2) bekezdés 7. pontjában meghatározott vállalkozás.
3.16. Kereskedési könyvi bizományi ügyletek fedezetére (biztosítékára) vonatkozó fedezeti szorzók: állampapírok esetében – ide nem értve az állampapír-alapok befektetési jegyeit – a szorzó értéke 0,9, egyéb tőzsdei papíroknál – ideértve az állampapír-alapok befektetési jegyeit is – a szorzó értéke 0,8.
3.17. Kiegészítő szolgáltatás: a Bszt. 5. § (2) bekezdésében meghatározott tevékenység.
3.18. Klíringtag: az a személy, aki a KELER KSZF Központi Szerződő Fél Zrt.-vel klíringtagsági szerződést, és a KELER Központi Értéktár Zrt.-vel szolgáltatási szerződést kötött a garantált szabályozott piaci vagy a gázpiaci ügyletek elszámolására és teljesítésére.
3.19. LEI-kód: a szervezethez rendelt globális jogiszemély-azonosító, amely egyedileg azonosítja a pénzügyi tranzakciókban részt vevő felet.
3.20. Meghatározó piaci szereplő: a CRR 227. cikk (3) bekezdésében meghatározott szervezetek.
3.21. MIC-kód: az ISO 10383 szabvány szerinti piacazonosító kód.
3.22. MiFIR tranzakciós jelentés: a MiFIR 26. cikkében előírt adatszolgáltatás.
3.23. Nyitva szállítás megbízás alapján teljesített ügyleteknél: amennyiben az ügyfél rendelkezési jogot szerez a megbízás alapján teljesített ügyletből származó pénz-, illetve pénzügyi eszköz fölött, mielőtt a befektetési vállalkozás felé rendezte volna az ügyletből ráháruló minden pénzügyi teljesítési, illetve pénzügyi eszköz szállítására vonatkozó szerződés szerinti kötelezettségét.
3.24. Piaci árral rendelkező pénzügyi eszköz: minden olyan pénzügyi eszköz, amelyre a jelentési időpontot megelőző egy naptári hónapban legalább öt, az adatszolgáltató által dokumentálható (de nem feltétlenül az adatszolgáltató által lebonyolított) kötés történt, illetve legalább öt alkalommal volt rá nyilvános vételi vagy eladási árajánlat.
3.25. PIBB: a pénzügyi intézmények (hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások), a befektetési vállalkozások, és a biztosító részvénytársaságok (beleértve a viszontbiztosítókat is) közös megnevezése.
3.26. T nap: az ügyletkötés napja.
3.27. Ügyfél azonosító: belföldi vállalkozás esetén a KSH-törzsszám (az adószám első nyolc számjegye), belföldi természetes személynél a születési dátum, külföldi ügyfél esetében az adatszolgáltató által alkalmazott azonosító (pl. SWIFT kód).
3.28. Ügyfelet, ügyfélcsoportot jelölő kódok:
A - az adatszolgáltató Számv.tv. 3. § (2) bekezdés 1. pontja szerinti anyavállalata;
T - az adatszolgáltató anyavállalatnak nem minősülő, hitelintézetek esetében 10%-ot, befektetési vállalkozások esetében 5%-ot meghaladó részesedésű tulajdonosa (természetes személy, jogi személy);
K - az adatszolgáltató Számv.tv. 3. § (2) bekezdés 2-4. pontja szerinti kapcsolt vállalkozása;
V - az adatszolgáltató hitelintézetek esetében 10%-ot, befektetési vállalkozások esetében 5%-ot meghaladó részesedésű tulajdonosának érdekeltségi körébe tartozó vállalkozás (jogi személy);
S - az adatszolgáltató hitelintézetek esetében 10%-ot, befektetési vállalkozások esetében 5%-ot meghaladó részesedésű tulajdonosának érdekeltségi körébe tartozó természetes személy;
E - a fenti kategóriába nem tartozó személyek, szervezetek és vállalkozások.
3.29. Vezető állású személy: a Bszt. 4. § (2) bekezdés 71. pontja szerinti személy.
3.30. Vonatkozási idő: azon időpont, illetve időszak, amelyre a felügyeleti jelentés vonatkozik.
3.31. A táblákban, illetve űrlapokban és a kitöltési előírásokban használt további fogalmakat, rövidítéseket – külön magyarázat hiányában – az 1. pont szerinti jogszabályok által meghatározott módon kell érteni.
4. A felügyeleti jelentés formai követelményei
4.1. A felügyeleti jelentéshez kapcsolódóan, elektronikus úton, pdf formátumban, kötelezően beküldendő file-okat az alábbi általános formai előírások figyelembevételével kell csatolni:
a file név nem tartalmazhat szóközt, a megnevezésben az elválasztás egy aláhúzás karakterrel történik,
a file név felépítése: törzsszám_vonatkozás vége_melléklet típusa.pdf
A törzsszám az adatszolgáltató adószámának első nyolc karaktere.
A vonatkozás vége a tárgyidőszak záró napja, vagyis az éves auditált adatokat tartalmazó dokumentumok esetén a vonatkozás vége a mérleg fordulónapja, pl. a 2024. évre vonatkozóan: „20241231”.
A fentiek alapján pl. az éves beszámoló mellékletét képező kiegészítő melléklet file neve: xxxxxxxx_20241231_kiegmell
A melléklet típusa az MNB felé elektronikusan megküldendő dokumentumok rövid megnevezését tartalmazza, amelyek megtalálhatók a 2. és 4. melléklet összefoglaló tábláiban.
4.2. Amennyiben
- az adatszolgáltató az ERA rendszer „Adatszolgáltatás” szolgáltatásában egy felügyeleti jelentéscsomagként kezelt felügyeleti jelentések bármelyikének teljesítésére e rendelet alapján nem köteles, vagy
- a felügyeleti jelentés valamely táblájának adattartalma nemleges,
akkor az adatszolgáltató a tábla kötelező mezőit nulla („0”) értékkel feltöltve küldi meg.
4.3. Amennyiben az adatszolgáltató módosító jelentést küld, azzal egyidejűleg tájékoztatja az MNB-nek az adott adatszolgáltató felügyeletét ellátó főosztályát a módosításról és annak indokairól.
A módosított jelentésben az érintett tábla javítás miatt módosuló minden sorát (beleértve az összegző sorokat is) a „Mód” oszlopban „M”-mel kell megjelölni. A teljes jelentést (javított adatot nem tartalmazó, és a nemleges táblát is) ismételten meg kell küldeni.
Az auditált adatokon alapuló jelentést negyedéves jelentésgyakoriság esetén az üzleti év utolsó negyedévére vonatkozó módosított jelentésként, éves jelentésgyakoriság esetén az éves jelentésre vonatkozó módosított jelentésként kell teljesíteni.
4.4. Nem kell értéket beírni
- az ismétlő sorok mezőibe akkor, ha az adatszolgáltatónak nincs jelentenivalója, vagyis az ismétlő sor minden jelentett értéke nulla lenne,
- a valós értékelést bemutató mezőkbe, ha az adatszolgáltató még nem alkalmaz valós értékelést.
Minden egyéb esetben értéket (legalább nullát) kell szerepeltetni a mezőben.
4.5. A táblák „Megnevezés” mezőibe az adatszolgáltató nem írhat adatot, szöveget.
A táblák szöveges mezőibe történő adatbevitelkor vessző karakter nem használható.
4.6. A pénznemben kifejezett adatokat – az adott táblában, kitöltési előírásban foglalt, az adatok nagyságrendjére vonatkozó eltérő rendelkezés hiányában – egy forintra, illetve az adott deviza egységére kerekítve kell megadni, a kerekítésnél a matematika szabályait alkalmazva.
4.7 Ha egy jelentésben az adott sorhoz részletező sorok tartoznak, és a részletezés teljes körű, akkor a részletező sorokban feltüntetett adatok összegének meg kell egyeznie az adott sorban szereplő összeggel. Ha a részletezés nem teljes körű, akkor az összegző sorban szereplő adat abszolút értéke nagyobb vagy egyenlő, mint a részletező sorok összege.
4.8. Ha egy sorban érték szerepel, akkor az adott sorhoz tartozó részletező sorokban is kötelező értéket megadni. Ehhez hasonlóan, ha egy részletező sorban érték szerepel, akkor a hozzá tartozó összegző sorban is kötelező értéket megadni.
4.9. Ha azonos időpontra vonatkozóan egy adat több adatszolgáltatási táblában is szerepel, akkor ezen tábláknak egymással konzisztensnek kell lenniük, és ugyanazt az értéket kell tartalmazniuk.
4.10. A 231/2013/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 110. cikke, az (EU) 2017/393 bizottsági végrehajtási rendelet, az (EU) 2018/708 bizottsági végrehajtási rendelet, az (EU) 2018/1229 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 14. cikke, az EU) 2021/451 bizottsági végrehajtási rendelet és az (EU) 2021/897 bizottsági végrehajtási rendelet szerinti adatszolgáltatások, valamint a PEPP szöveges jelentés formai követelményei
Az adatküldés formai és technikai követelményeit az ERA rendszer „Adatszolgáltatás” szolgáltatásának Felhasználói kézikönyve tartalmazza. A szöveges információkat pdf formátumban kell megküldeni az MNB részére.
Az (EU) 2017/393 bizottsági végrehajtási rendelet szerinti adatszolgáltatást az ERA rendszeren belül az E-ügyintézés / Tőkepiac / CSDR9 útvonalon elérhető, „CSDR 9 űrlapja (TFF 1014_v1)” űrlaphoz történő csatolás útján kell teljesíteni.
Az (EU) 2018/708 bizottsági végrehajtási rendelet szerinti adatszolgáltatást az ERA rendszeren belül az E-ügyintézés / Tőkepiac / Felügyelés / Adatkérés teljesítés útvonalon elérhető, „MOFUN PPA adatszolgáltatás (TFF_1004_v1)” űrlaphoz történő csatolás útján kell teljesíteni.
5. A felügyeleti jelentés tartalmi követelményei
5.1. A hatályos számviteli jogszabályok szerint az adatszolgáltatónak saját magának kell az adatgyűjtését, analitikáját, nyilvántartását megszervezni és gondoskodni arról, hogy minden egyes táblába, illetve űrlapba csak bizonylattal alátámasztott, és az adatszolgáltató nyilvántartásaiban rögzített gazdasági eseményekről kerüljön be adat.
5.2. A nyilvántartási rendszernek meg kell felelnie a jogszabályi előírásoknak, és felügyeleti ellenőrzésre is alkalmasnak kell lennie. Biztosítani kell, hogy az adatszolgáltató működését szolgáló belső szabályzatok, előírások, az ügyletekre vonatkozó dokumentációk, szerződések, valamint a számviteli és egyéb nyilvántartások magyar nyelven álljanak rendelkezésre.
5.3. A felügyeleti jelentésben szereplő állományoknak (a napi vonatkozási idejű jelentések kivételével) meg kell egyezniük a hó végére lezárt mérleg- és mérlegen kívüli tételek állományaival. Az auditált adatokon alapuló jelentés sorait a könyvvizsgáló által ellenőrzött (auditált) mérlegadatok és mérlegen kívüli nyilvántartások alapján kell az MNB részére megküldeni.
5.4. Az egyes (eszköz- és forrás-, illetve eredménykimutatási) tételek részletezése a Számv.tv., valamint a vonatkozó számviteli kormányrendeletek szerinti előírásoknak megfelelően történik.
5.5. A forgalmi típusú jelentéseknél a forintra átszámítás az ügylet napján érvényes árfolyammal történik, az intézmény számviteli politikájában lefektetetteknek megfelelően.
5.6. Az értékpapírok állományára vonatkozó jelentésekben az érvénytelen, valamint a lejárt értékpapírokat nem kell szerepeltetni.

2. melléklet az 58/2023. (XI. 24.) MNB rendelethez11

3. melléklet az 58/2023. (XI. 24.) MNB rendelethez

A Bszt. hatálya alá tartozó szervezet és a Tpt. szerinti központi értéktári tevékenységet végző szervezet felügyeleti jelentéseire vonatkozó kitöltési előírások
I.
A felügyeleti jelentésre vonatkozó általános szabályok
1. Kapcsolódó jogszabályok, fogalmak, rövidítések
A felügyeleti jelentés teljesítése során alkalmazandó jogszabályok körét az 1. melléklet 1. pontja, a táblákban és a kitöltési előírásokban használt rövidítéseket az 1. melléklet 2. pontja, a fogalmak értelmezésére vonatkozó rendelkezést az 1. melléklet 3. pontja határozza meg.
2. A felügyeleti jelentés formai követelményei
2.1. A befektetési vállalkozás és a külföldi befektetési vállalkozás magyarországi fióktelepe éves beszámolóját tartalmazó pdf formátumú fájlokat az ERA rendszeren belül elérhető, alábbi űrlaphoz történő csatolás útján kell beküldeni:
ERA - E-ügyintézés - Tőkepiac / Felügyelés / Felügyelés / TFF_1003_v1 „Tőkepiaci felügyelet űrlap”.
2.2. A felügyeleti jelentés további formai követelményeit az 1. melléklet 4. pontja határozza meg.
3. A felügyeleti jelentés tartalmi követelményei
A felügyeleti jelentés tartalmi követelményeit az 1. melléklet 5. pontja határozza meg.
4. Az IFRS-ek szerinti mérleg és átfogó jövedelemkimutatás általános kitöltési előírásai
4.1. Előjelekre vonatkozó szabályok
4.1.1. Egy táblában szereplő valamely tétel megnevezésében a zárójelek használata azt jelenti, hogy az adott tételt le kell vonni ahhoz, hogy megkapjuk az „összesen” értéket, de nem jelenti azt, hogy az adott tételt negatív értékként kell megjeleníteni.
4.1.2. A negatív értékként megjelenítendő tételeket a táblák a megnevezés előtt „(-)” jellel jelölik, például „(-) Saját részvények”.
4.2. Számviteli portfóliók
4.2.1. Pénzügyi eszközök
4.2.1.1. A „számviteli portfóliók” kifejezés a különböző értékelési szabályok szerint csoportosított pénzügyi instrumentumokat jelenti. Ezek a csoportok nem tartalmazzák a „készpénz, számlakövetelések központi bankokkal szemben és egyéb látra szóló betétek” tételbe sorolt, látra szóló követel egyenlegeket, valamint az „értékesítésre tartottnak minősített befektetett eszközök és elidegenítési csoportok” között megjelenített pénzügyi instrumentumokat.
4.2.1.2. Az IFRS-ek alapján a pénzügyi eszközöket a következő számviteli portfóliókba kell sorolni:
a) kereskedési céllal tartott pénzügyi eszközök,
b) kötelezően az eredménnyel szemben valós értéken értékelt, nem kereskedési céllal tartott pénzügyi eszközök,
c) az eredménnyel szemben valós értéken értékeltnek megjelölt pénzügyi eszközök,
d) az egyéb átfogó jövedelemmel szemben valós értéken értékelt pénzügyi eszközök,
e) amortizált bekerülési értéken értékelt pénzügyi eszközök.
4.2.2. Pénzügyi kötelezettségek
Az IFRS-ek alapján a pénzügyi kötelezettségeket a következő számviteli portfóliókba kell sorolni:
a) kereskedési céllal tartott pénzügyi kötelezettségek,
b) az eredménnyel szemben valós értéken értékeltnek megjelölt pénzügyi kötelezettségek,
c) amortizált bekerülési értéken értékelt pénzügyi kötelezettségek.
4.3. Pénzügyi instrumentumok
4.3.1. Pénzügyi eszközök
4.3.1.1. A mérleg eszköz oldalán az eszköztételeket könyv szerinti értéken kell jelenteni.
4.3.1.2. Meghatározott táblákban a pénzügyi eszközöket bruttó könyv szerinti értéken kell jelenteni. Bruttó könyv szerinti értéknek az amortizált bekerülési értéken vagy az egyéb átfogó jövedelemmel szemben valós értéken értékelt hitelviszonyt megtestesítő instrumentumok esetében az értékvesztéssel nem csökkentett könyv szerinti érték minősül.
Az eredménnyel szemben valós értéken értékelt hitelviszonyt megtestesítő instrumentumok – a kereskedési céllal tartottak kivételével – bruttó könyv szerinti értéke függ az eszköz minősítésétől. Teljesítő instrumentumok esetében a bruttó könyv szerinti érték megegyezik a valós értékkel. Nem teljesítő instrumentumok esetében a bruttó könyv szerinti értéknek a hitelkockázat változásából származó negatív valósérték-változás halmozott összegével nem módosított könyv szerinti érték minősül. A bruttó könyv szerinti érték nem haladhatja meg az instrumentum kezdeti megjelenítéskori értékét.
A kereskedési céllal tartott pénzügyi eszközök bruttó könyv szerinti értéke megegyezik a valós értékkel.
4.3.1.3. A pénzügyi eszközöket a következő eszközosztályokba kell besorolni:
a) készpénz,
b) származtatott ügyletek,
c) tulajdoni részesedést megtestesítő instrumentumok,
d) hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok,
e) hitelek,
f) előlegek,
g) jegybanki és bankközi betétek.
4.3.2. Pénzügyi kötelezettségek
4.3.2.1. A mérleg forrás oldalán a forrástételeket könyv szerinti értéken kell jelenteni.
4.3.2.2. A pénzügyi kötelezettségeket a következő eszközosztályokba kell besorolni:
a) származtatott ügyletek,
b) rövid pozíciók,
c) betétek,
d) felvett hitelek,
e) kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok
f) egyéb pénzügyi kötelezettségek.
4.4. A táblákban meghatározott pénzügyi információkat az IFRS-ek megjelenítésre, beszámításra és értékelésre vonatkozó szabályaival összhangban kell előállítani. A táblák kitöltését segítő, az egyes sorokra, oszlopokra vonatkozó konkrét IAS- és IFRS-hivatkozásokat az MNB honlapján közzétett technikai segédlet tartalmazza.
II.
A felügyeleti jelentésre vonatkozó részletes szabályok
1. Egyedi táblák
1.1. 30A Pénzmozgások
A tábla kitöltése
A két különböző ügyfélszámla (ideértve az adatszolgáltató saját számláját is) közötti pénzátvezetéseket, devizaváltásokat, az ügyfélszámlára történő pénztári befizetéseket, beutalásokat, az ügyfélszámláról történő pénztári kifizetéseket és kiutalásokat (e táblában a továbbiakban együtt: művelet) tartalmazza a tábla. A hitelintézet (HB), valamint a hitelintézeti fióktelep (HBF) csak a befektetési szolgáltatási tevékenységéhez köthető műveleteket jelenti. A befektetési szolgáltatási tevékenységhez köthető műveletek körébe tartoznak – egyebek mellett – például az értékpapírszámlákon [ideértve a tartós befektetési számlának (a továbbiakban: TBSZ) és a nyugdíj előtakarékossági számlának (a továbbiakban: NYESZ) minősülő értékpapírszámlákat is] végzett műveletek, a NYESZ értékpapír letéti számlát és pénzszámlát, a bankbetétet tartalmazó TBSZ-t érintő műveletek.
Mivel a tábla kizárólag az ügyfélszámlákat érintő műveletekre terjed ki (ideértve a saját számlákat is), az ügyfél ügyfélszámlája (az értékpapírszámla pénzszámla része) és az ügyfél folyószámlája közötti műveletet csak az ügyfélszámla oldaláról kell jelenteni (a folyószámla oldaláról nem). Tehát az ügyfélszámlán történő jóváírás esetén jóváírást, terhelés esetén terhelést kell jelenteni, és azt az ügyfélkódot megadni, amely az ügyfélszámlához kapcsolódik.
Az egy ügyfél két számlája közötti műveleteket is tartalmazza a tábla, így jelenteni kell pl. egy adott ügyfél bankszámlája és értékpapírszámlája közötti műveleteket is. A társasági eseményekhez kapcsolódó pénzmozgásokat (pl. osztalék, kamat, hozam, tőketörlesztés) szerepeltetni kell a táblában. Nem kell jelenteni az olyan „technikai” jellegű tételt, mint pl. a kerekítési különbözet, továbbá a kapcsolódó díjakkal, jutalékokkal, a kamatadóval összefüggő pénzmozgásokat, a beszedett késedelmi kamatot.
A jelentés vonatkozási napja csak munkanap lehet. Egy adott vonatkozási napra készített jelentés csak az adott napon végrehajtott műveleteket tartalmazhatja, kivétel ez alól a Magyarországon munkaszüneti napnak számító napokon végrehajtott műveletek jelentése. Az ilyen műveleteket a végrehajtásukat követő 2. munkanap 18. óráig kell jelenteni az utolsó, még nem jelentett műveletekkel egyidejűleg.
A devizaváltást és a pénzátvezetést két soron kell jelenteni: a 4. oszlopban az egyiket „J” (jóváírás), a másikat „T” (terhelés) megjelöléssel. Az intézményen belüli átutalás átvezetésnek tekintendő, és ahhoz hasonlóan, szintén két sorban kell jelenteni.
Ha egy befektetési vállalkozás megbízói számlájára a számlavezető bankjánál történik a pénztári befizetés, akkor pénztári befizetésként azt a bank fogja jelenteni. A befektetési vállalkozáshoz átutalásként fog megérkezni a befizetés a számlavezető banktól, így a befektetési vállalkozásnak az átutalást kell jelentenie, partnerként a bankot szerepeltetve.
A tábla oszlopai:
1. oszlop: A bejelentő cég azonosítása: a műveletet végrehajtó vállalkozás (vagyis az adatszolgáltató) azonosítására szolgáló egyedi kód, az ISO 9362 szabvány szerinti (11 karakter hosszúságú) SWIFT/Bank Identifier Code (BIC).
2. oszlop: Pénzmozgás napja: a művelet végrehajtásának napja, ÉÉÉÉHHNN formátumban. Ez a dátum egyúttal a jelentés vonatkozási napja is.
3. oszlop: Pénzmozgás időpontja: a művelet végrehajtásának időpontja, ISO 8601 időformátumban (ÓÓ:PP:MM+/-ÓÓ, 11 karakter).
4. oszlop: Jóváírás/terhelés jelzése: annak meghatározása, hogy a művelet az ügyfél (saját számlára vonatkozó művelet esetén a jelentő adatszolgáltató) szempontjából jóváírás vagy terhelés-e. A lehetséges értékek: „J” = Jóváírás, „T” = Terhelés.
5. oszlop: Kereskedési szerep: annak meghatározása, hogy a vállalkozás a műveletet saját számlájára (saját részére, illetve egy vagy több ügyfél megbízásából) vagy egy ügyfél nevében és annak számlájára hajtja-e végre. A lehetséges értékek: „P” = Saját számla, „A” = Ügyfélszámla. Az ügyfélszámlára történő pénztári befizetések és az ügyfélszámláról történő pénztári kifizetések esetén – mivel ezek a műveletek csak az ügyfélszámlát érintik – a „kereskedési szerep”-nél „A” (vagyis ügyfélszámla) szerepeltetendő. A devizaváltást, a pénzátvezetést és a belső utalást (ami ennél a táblánál pénzátvezetésnek minősül) két soron kell jelenteni (terhelés, illetve jóváírás). Az ügyfél szempontjából jelentett sorban a „kereskedési szerep”-nél „A” (vagyis ügyfélszámla), abban a sorban pedig, amely az adatszolgáltató szempontjából tartalmazza a műveletet, „P” (saját számla) szerepeltetendő.
6. oszlop: Tranzakciótípus: annak meghatározása, hogy a művelet melyik tranzakciótípusba sorolható az ügyfél (adott esetben az adatszolgáltató) szempontjából. Lehetséges értékek: „A” = Pénzátvezetés, „D” = Devizaváltás, „F” = Pénztári befizetés, kifizetés, „U” = Beutalás, kiutalás.
7. oszlop: Árfolyam: devizaváltás esetén az átváltás árfolyama, 5 tizedesjegyig, a tizedes jelölése ponttal történik (max. 19 karakter). Devizaváltás esetén az adott sorban szereplő deviza egy egységét kell megadni a másik devizában kifejezve [pl. ha EUR-t váltanak HUF-ra (vagy fordítva), és 1 EUR = 400 HUF árfolyamot alkalmaznak, akkor az EUR sorába 400, míg a HUF sorába 0,00250 (= 1/400) jelentendő]. A többi műveletnél, ahol tehát csak egy deviza szerepel, az „árfolyam” oszlopba 1-et kell írni.
8. oszlop: Devizanem: a művelet elszámolásának devizaneme. A devizanemet az ISO 4217 szabvány szerinti devizanem kóddal (3 karakter) kell megadni.
9. oszlop: Érték: a művelet pénzösszege, a 8. oszlopban szereplő devizanemben kifejezve. Az értéket 5 tizedesjegy pontosságig lehet megadni, a tizedes jelölése ponttal történik (max. 19 karakter).
10. oszlop: A művelet hivatkozási száma: az adatszolgáltató által megadott, a műveletre vonatkozó egyedi azonosító, maximum 29 karakteres, egyedi alfanumerikus kód. Átvezetés esetén mindkét jelentendő sorban ugyanazt a hivatkozási számot kell szerepeltetni.
11. oszlop: Ügyfélkód: azon ügyfél (beleértve az adatszolgáltatót) azonosítására szolgál, akinek – a 4. oszloppal összhangban – a javára, illetve terhére a műveletet végrehajtották. Alapesetben az ügyfél LEI-kódját, ha az nincs, akkor belső kódját (max. 40 karakter) kell megadni. A táblában és a MiFIR tranzakciós jelentésben ugyanazokat a belső kódokat kell használni (CONCAT). Saját számlára kötött ügylet esetén a saját LEI-kódot kell szerepeltetni. A jelentendő adat típusát a 12. oszlop értéke („L” vagy „I”) határozza meg.
12. oszlop: Ügyfélkód típusa: a 11. oszlophoz kapcsolódóan az ügyfél azonosító kódjának típusa. A lehetséges értékek: „L” = LEI-kód, „I” = Belső kód.
13. oszlop: A partner azonosítója: a partner BIC kódja. Ha a partnernek nincs BIC kódja, akkor az adott intézmény rövid (vagy rövidített), beszédes nevét kell megadni, pontosan 11 karakter hosszan. Ha a rövid név 11 karakternél rövidebb lenne, akkor „X”-ekkel kell feltölteni úgy, hogy 11 karakter hosszú legyen. Pénztári befizetésnél a partner az az intézmény, ahol a befizetés történik, tehát maga az adatszolgáltató. Pénzátvezetésnél, devizaváltásnál a partner azonosítójaként − mindkét sorban − ugyancsak a saját BIC kódot kell feltüntetni.
14. oszlop: Partnerkód típusa: a 13. oszlophoz kapcsolódóan a partner azonosító kódjának típusa. A lehetséges értékek: „B” = BIC, „I” = Belső kód.
15. oszlop: A jelentés készítésének napja: a jelentés lezárásának dátuma ÉÉÉÉHHNN formátumban.
1.2. 30B Pénzfedezettségi jelentés
A tábla kitöltése
A táblát tárgynapra kell kitölteni, a saját pénzeszközöket és az ügyfelet megillető pénzeszközöket elkülönítetten, devizanemenként megbontva.
Az egyes devizákra vonatkozó adatok (2-5. oszlop) az adott deviza egységében szerepelnek. Ahol több deviza összesítéséről van szó (vagyis az 1. és a 6. oszlopban), az adatokat az MNB által közzétett, a vonatkozási napra irányadó hivatalos devizaárfolyamon átszámítva, forintban kell megadni.
A negatív számlaegyenlegeket − abszolút értéken − hitelként kell jelenteni (a 30B31 sorban).
A tábla sorai:

30B1

Ügyfelek követelései
Az ügyfeleket tárgynapon megillető − mind az ügyfélszámlán lévő, mind az arra át nem vezetett − pénzeszközök.

30B11

Ügyfélszámlák bruttó követel egyenlege
A tárgynapra vonatkozóan az ügyfélszámlák követel egyenlegeit tartalmazza. Az összesítésnél bruttó elvet kell követni, a tartozások és követelések ügyfelek között nem nettósíthatók, minden ügyfelet külön-külön kell számba venni.
Ha az adatszolgáltató az ügyfélszámláról az ügyfél részére pénzkifizetést teljesít, akkor az ügyfelekkel szembeni tartozás összegének módosítását a számviteli politikában meghatározott elvek alapján kell végrehajtani.

30B2

Pénzeszközök
E táblában pénzeszköznek minősülnek a más szempontból (pl. számvitel, likviditás) követelésnek tekintendő tételek. A táblában olyan követelések vehetők figyelembe, amelyek befolyásolják az ügyfélszámlák, illetve a saját tulajdonú pénzeszközök egyenlegét.

30B212

Elszámolási szolgáltatást nyújtó intézményeknél, illetve központi értéktáraknál lévő pénzeszköz
A KELER Központi Értéktár Zrt.-nél, más központi értéktárban, elszámolási szolgáltatást nyújtó intézményeknél lévő összes pénzeszköz. A befektetési vállalkozás ügyfeleinek pénzeszközeit a „megbízói pénzeszköz” sorokon kell jelenteni.

30B213

Hitelintézetnél, harmadik országban hitelintézeti tevékenység végzésére jogosító tevékenységi engedéllyel rendelkező hitelintézetnél, központi banknál vezetett számla
Az adatszolgáltató által hitelintézet(ek)nél, központi banknál vezetett számlák napi záró egyenlegei közül a pozitív (és nulla) értékek összege. (A negatív egyenlegek – abszolút értéken – számolt összegét a 30B31 sor tartalmazza.)

30B23

Más befektetési szolgáltató(k)nál lévő pénzeszköz
Bármely más befektetési szolgáltatónál (így a klíringtagoknál) elhelyezett pénzeszközök.

30B24

Közvetítőnél lévő megbízói pénzeszköz
Az adatszolgáltató által igénybe vett közvetítőnél lévő megbízói pénzeszközök összege.

30B25

Úton lévő pénzeszköz
Az adatszolgáltató saját vagy ügyfele tulajdonában lévő azon pénzeszközök, amelyek az adatszolgáltató különböző külső vagy belső letéti helyei között (így különösen: hitelintézetnél vezetett számlák között, tőzsdeforgalmi számla és hitelintézetnél vezetett számla között, pénztár és hitelintézetnél vezetett számla vagy tőzsdeforgalmi számla között, illetve pénztárak között) mozgásban vannak, az utalást indító letéti hely nyilvántartásából kivezették, de a célszámlán még nem írták jóvá.

30B261

Saját pénzeszközök összesen
Az adatszolgáltató saját tulajdonú pénzeszközeinek összegét kell összesítve szerepeltetni. Az ügyféltől árfolyamnyereség címén levont adót – amíg az intézmény ténylegesen nem fizeti meg – szintén a saját pénzeszközök között kell kimutatni.

30B262

Ügyfélkövetelések pénzfedezete
A „megbízói” pénzeszközök összesített értéke.

30B31

Igénybe vett hitelek (abszolút értéken)
Hitel- vagy kölcsönszerződés alapján igénybe vett, bármilyen nemű hitelnek, valamint a negatív számlaegyenlegeknek abszolút értéken vett összege.

30B32

Saját számlán lévő állampapírok árfolyamértéke
A saját számlán lévő állampapírok azon a – valószínűsíthető – piaci értéken, amelyen értékesíthetők.

30B4

Központi szerződő félnél lévő garancia alapok
A garancia alapokra vonatkozó, KELER KSZF Központi Szerződő Fél Zrt. által visszaigazolt összeget kell szerepeltetni.

30B5

Elsődleges fedezettség
Azon összeg, amivel az adatszolgáltató belső és külső letéti helyein (számláin) található ügyféltulajdonú pénzeszközök túl- vagy alulfedezik az ügyfelekkel szembeni bruttó kötelezettséget.

30B6

Másodlagos fedezettség
A 30B5 sortól annyiban tér el, hogy az adatszolgáltató pénztárában lévő, hitelintézetnél, központi banknál, központi értéktárnál vezetett saját számlákon elhelyezett, valamint más befektetési vállalkozásnál lévő saját pénzeszközöket, továbbá az úton lévő saját tulajdonú (az adatszolgáltató tulajdonában lévő) pénzeszközöket is figyelembe veszi.
Ugyanakkor le kell vonni a 30B31 sorban feltüntetett összeget (a hitelből fedezett ügyfélkövetelések kiszűrése érdekében).

30B7

Harmadlagos fedezettség
Ebben a sorban az ügyfelekkel szembeni kötelezettségek fedezettsége – a fentiekben felsorolt pénzeszközök mellett – figyelembe veszi az adatszolgáltató saját számláján lévő állampapírok árfolyamértékét, továbbá a Garancia Alapokban fennálló részesedéseket is. (Az utóbbi eszközök a kereskedési jog végleges visszavonása után saját rendelkezésűvé válnak.)

30B8

Negyedleges fedezettség
Az ügyfélkövetelések negyedleges fedezettsége figyelembe veszi az előző három fedezettségi kategóriában levont, a 30B31 kódnál feltüntetett hitelek összegét is.

30B91

Ügyfélszámlák bruttó tartozik egyenlege
Az adatszolgáltató – ügyfelekkel szembeni pénzköveteléseit tartalmazó – ügyfélszámlák tartozik egyenlegeinek összege. Ez a sor nem érinti az előző sorokban feltüntetett, pénzfedezettségre vonatkozó számítást, csak tájékoztató jelleggel szerepel. A sorra fennáll a következő összefüggés: 30B91=30B911+30B912.

1.3. 30C Értékpapír-fedezettség részletezése (darab)
A tábla kitöltése
Kizárólag az adatszolgáltató részére vezetett (nevén lévő) értékpapírszámlán nyilvántartott értékpapírok állományát kell szerepeltetni.
A saját tulajdonú és az idegen tulajdonú papírokra vonatkozó adatokat teljeskörűen kell szolgáltatni.
Az értékpapírokat akkortól kell jelenteni, amikor azok megjeleníthetők a 3-10. oszlop valamelyikében.
A táblában minden ISIN kód csak egyszer szerepelhet.
A táblát darabszámmal kell kitölteni.
A befektetési jegyek esetében akkor kell az adatokat megadni, ha a vételek (illetve eladások) darabszáma már ismert. (Adott esetben pl. a T+2-dik napon.)
A tábla oszlopai:
3. és 4. oszlop A KELER Központi Értéktár Zrt. kivonata alapján kell kitölteni.

7.- 10. oszlop Az egyéb külső helyen lévő értékpapírok, ideértve az adatszolgáltató ügyfeleinek azon értékpapírjait is, amelyeket óvadékként, biztosítékként más befektetési szolgáltatónál az adatszolgáltató részére vezetett, az adatszolgáltató nevére szóló értékpapír(hely)számlán helyeztek el.
11. és 12. oszlop Azok az értéktárból vagy külső letétből kiszállított és a nyilvántartásból kivezetett értékpapírok, amelyeket a rendeltetési helyen még nem írtak jóvá. Értékpapír vásárlása esetén pozitív, eladása esetén negatív számot kell megadni. Az előbbiek alapján, ha pl. az adatszolgáltató értékpapírt vásárolt az ügyfelétől, és a megvásárolt értékpapírokat még nem vezették át a KELER megbízói alszámláról a KELER Zrt.-nél vezetett saját számlára, akkor az érintett értékpapírokat a 12. oszlopban („Szállítás alatt saját”) kell szerepeltetni.
14. oszlop A saját tulajdonban álló (a saját számlára kölcsön vett, illetve arról kölcsönadott értékpapírok átvezetése után kialakult saját rendelkezésű értékpapír-állományból származó) értékpapírok állománya. A saját számlás és bizományi értékpapír-kölcsönzési ügyleteknél az értékpapír-kölcsönzési szerződés alapján az ügyfél számlájáról az adatszolgáltató számlájára, vagy az adatszolgáltató számlájáról az ügyfél számlájára, illetve az ügyfelek számlái között az értékpapírokat a Bkr. 10. § (1) és (2) bekezdése alapján át kell vezetni, és az átvezetett értékpapírok mennyiségét kell a megfelelő rovatokon feltüntetni.
15. oszlop Az értékpapír mennyiségi egységében fennálló, ügyfelekkel szembeni bruttó kötelezettség (módosítva az értékpapír-kölcsönzésből adódó állománymozgásokkal). Itt szerepeltetni kell azokat az értékpapírokat, amelyeket az ügyfél kapott óvadékba, de nem kell szerepeltetni azt az állományt, amelyet az ügyfél kölcsönadott egy harmadik félnek.
16. oszlop Az értékpapír mennyiségi egységében fennálló, ügyfelekkel szembeni bruttó követelés (módosítva az értékpapír-kölcsönzésből adódó állománymozgásokkal).
20. oszlop A 31D1, illetve a 31D2 kódú tábla esetében, az értékpapírok értékének meghatározásához használt ár forintban kifejezett értéke. Az árat a 31D1, illetve a 31D2 kódú tábla kitöltésénél, az értékpapírok értékének meghatározásakor alkalmazott tizedesjegy pontossággal kell megadni.
21. oszlop Az eszközosztályok lehetséges értéke: állampapír – „Á”, kötvény – „K”, részvény – „R”, befektetési jegy és egyéb kollektív befektetési értékpapír – „B”, egyéb – „E”. Az értékpapírok besorolását a 31D2 kódú táblával összhangban szükséges elvégezni.
1.4. 30ER Befektetési szolgáltatók részére vezetett értékpapírszámlák állományi adatai (darab)
Az adatszolgáltatónál mint harmadik személynél, az MNB felügyelete alatt álló hazai, befektetési szolgáltatási tevékenységet végző intézmények részére vezetett valamennyi értékpapírszámla állományi adatait tartalmazza a tábla, beleértve a nullás egyenlegű számlákat is. Az adatokat intézményenként és azon belül értékpapíronként kell megadni.
A táblához kapcsolódóan, az MNB felügyelete alatt álló hazai, befektetési szolgáltatási tevékenységet végző intézmények listáját az MNB közzéteszi a honlapján.
A tábla oszlopai
1. oszlop: a befektetési szolgáltatási tevékenységet végző intézmény KSH-törzsszáma az adószám első 8 számjegyével azonos.
3. oszlop: elsődlegesen az intézmény ISO 17442 nemzetközi szabvány szerint meghatározott kódja [LEI-kód: Legal Entity Identifier (20 karakter)]. Ha az intézmény nem rendelkezne LEI-kóddal, akkor az ISO 9362 nemzetközi szabvány szerint meghatározott kód [SWIFT-kód: Bank Identifier Code (11 karakter)]. Ha az intézmény nem rendelkezne sem LEI-kóddal, sem pedig SWIFT-kóddal, akkor a belső azonosítót kell szerepeltetni.
4. oszlop: az 1-3. oszlopban meghatározott intézmény értékpapírszámláján lévő értékpapír ISIN kódja. Ha az értékpapír nem rendelkezik ISIN kóddal, akkor az értékpapír belső azonosítója.
5. oszlop: a 4. oszlopban azonosított értékpapírból az 1-3. oszlopban meghatározott intézmény megbízói állománya, darabban kifejezve.
6. oszlop: a 4. oszlopban azonosított értékpapírból az 1-3. oszlopban meghatározott intézmény saját állománya, darabban kifejezve.
1.5. 30KA Letétkezelt befektetési alapok és portfóliók kiegészítő adatai
Azoknak a letétkezelt befektetési alapoknak, biztosítói és pénztári portfólióknak az adatait tartalmazza a tábla, amelyekre az adatszolgáltató a 30LA kódú táblában a tárgynapra vonatkozóan adatokat jelentett.
A tábla oszlopai
2. oszlop: a 30LA kódú tábla 2. oszlopában használt azonosító.
3. oszlop: a lehetséges értékek: befektetési alap – „BA”, pénztári portfólió – „PP”, biztosítói portfóliók – „BizP”.
4. oszlop: Az eszközöknek a kezelési szabályzatban foglalt értékelési elvek szerint kiszámított összértéke, forintban kifejezve. A forintra történő átszámítást a kezelési szabályzatnak megfelelően kell elvégezni, amennyiben a kezelési szabályzat erről nem rendelkezik, akkor az MNB által közzétett, a vonatkozási napon érvényes hivatalos devizaárfolyamon.
5. oszlop: a portfóliókezelő LEI-kódja, ha nem rendelkezik LEI-kóddal, akkor a KSH-törzsszáma.
1.6.12 30LA A letétkezelt befektetési alapok és portfóliók eszközösszetétele
A napi gyakoriságú tábla az adatszolgáltató által letétkezelt befektetési alapok, pénztári és biztosítói portfóliók összes eszközét tartalmazza. A táblában azon befektetési alapok, pénztári és biztosítói portfóliók adatait kell szerepeltetni, amelyek esetében az adott napra nettó eszközértéket (piaci értéket) számoltak. Ez alól kivételt jelentenek a nettó eszközértéket heti gyakoriságnál ritkábban számító befektetési alapok, portfóliók, amelyek esetében vonatkozási napnak azon hónap utolsó napját kell tekinteni, amelyik hónapban a nettó eszközértéket kiszámolták. Ha az adatszolgáltató havonta többször, de a heti gyakoriságnál ritkábban számít nettó eszközértéket egy alapra (portfólióra), akkor a hónap folyamán utoljára elvégzett számításoknál használt adatokat kell jelentenie, vonatkozási napként a hónap utolsó napját megjelölve.
A tábla mindig csak az adott vonatkozási napra érvényes eszközösszetételt tartalmazza. Ha munkaszüneti napra is számolnak eszközértéket, akkor azt is jelenteni kell, vonatkozási napként az adott munkaszüneti napot alkalmazva. (Tehát úgy kell kezelni az érintett munkaszüneti napot, mint ha munkanap lenne.)
A végleges jelentést az előzetes jelentés módosításaként kell beküldeni. Ha nincs szükség módosításra, mert az eredetileg beküldött adatok nem változtak, akkor nem kell újból beküldeni a jelentést, ebben az esetben az előzetes jelentés egyben véglegesnek is minősül.
A tábla oszlopai
2. oszlop: Befektetési alap esetén a befektetési alap azonosítására szolgáló ISIN kód. Minden alkalommal az első befektetésijegy-sorozatnak az ISIN kódjával kell azonosítani az adott befektetési alapot. Pénztári és biztosítói portfólió esetén a portfólió egyedi azonosítására alkalmas azonosító. Az azonosítók előállításáról és a letétkezelő részére történő átadásról a pénztárak, illetve a biztosítók gondoskodnak.
A pénztári portfóliókat azonosító kód nyolc karakterből áll, amely szóközt, vesszőt és pontot nem tartalmazhat. Az azonosító kód első két karaktere a pénztár típusának – önkéntes nyugdíjpénztár esetében „OP”, egészségpénztár, önsegélyező pénztár, egészség- és önsegélyező pénztár esetében „EP”, magánnyugdíjpénztár esetében „MP” –, a következő három karakter a pénztár nevének azonosítására szolgál, az utolsó három karakter egy számkombináció, melynek lehetséges legkisebb értéke „001”, lehetséges legnagyobb értéke „999”.
A biztosítói portfólió esetében az eszközalap azonosító kód egy, a biztosító által kialakított, az egyes eszközalapokat azonosító hatjegyű kód. A hatjegyű kódot a biztosítónak úgy kell megképeznie, hogy annak első 2 karaktere egyértelműen utaljon a biztosító nevére, amelyet közvetlenül követ egy négy számjegyből álló kombináció. Amennyiben több biztosító nevének azonos a két kezdőbetűje, úgy javasolt az első kezdőbetűt követően egy jellegzetes további betű alkalmazása.
Ha valamilyen oknál fogva az alapnak, illetve a portfóliónak nem lenne azonosítója, akkor az 1. oszlopban szerepeltetett megnevezést lehet azonosítóként is használni. Fontos, hogy mindig pontosan ugyanaz a karaktersorozat legyen az alap, illetve a portfólió azonosítója.
3. oszlop: a lehetséges értékek: befektetési alap – „BA”, pénztári portfólió – „PP”, biztosítói portfóliók – „BizP”.
4. oszlop: alapértelmezés szerint a befektetési alapban vagy portfólióban lévő egyes eszközök neve. Azoknál a soroknál, ahol a 7. oszlopban szereplő kód 30LA01 kezdetű, a számlavezető megnevezését, a 30LA02 kezdetű tételek esetében a szerződött intézmény nevét és a lejárat dátumát ÉÉÉÉHHNN formátumban (például: ABC Bank Zrt. 20200221), a 30LA03 kezdetű sorok esetén a portfólió kezelőjének nevét, a 30LA09 kód esetén az ingatlan címét, a 30LA10 kód esetén az ingatlantársaság megnevezését, a 30LA11 kód esetén a kölcsönnyújtó megnevezését kell szerepeltetni.
5. oszlop: értékpapír esetén az ISIN kód, ha az értékpapír nem rendelkezik ISIN kóddal, akkor az értékpapír belső azonosítója; azoknál a soroknál, ahol a 7. oszlopban szereplő kód 30LA01 vagy 30LA02 kezdetű, elsődlegesen a számla nemzetközi pénzforgalmi jelzőszáma (IBAN), másodlagosan a belföldi pénzforgalmi jelzőszáma vagy egyéb belső azonosító a betét azonosítására, a 30LA03 kezdetű soroknál a portfólió kezelőjének törzsszáma (amely az adószám első 8 karaktere), a 30LA11 kód esetén pedig a kölcsönnyújtónak az ISO 9362 nemzetközi szabvány szerint meghatározott azonosító kódja [SWIFT-kód: Bank Identifier Code (11 karakter)]; ha a 7. oszlopban 30LA09 kód szerepel, akkor az ingatlan helyrajzi száma. Ha a kölcsönnyújtónak nincs BIC-kódja (Bank Identifier Code), akkor alkalmazható a LEI-kód (Legal Entity Identifier), vagy a KSH-törzsszám. Ha a 7. oszlopban 30LA05, 30LA06, 30LA07 vagy 30LA08 kód szerepel, akkor a szabályozott piacon kötött határidős, opciós, repó és SWAP ügylet esetén a szabályozott piacon meghatározott azonosító kódot kell megadni. Nem szabályozott piacon kötött határidős devizaügyletek esetén egyedi azonosítót kell megadni a következők szerint: instrumentum megnevezése/lejárat dátuma/az ügylet iránya/kötési árfolyam/mennyiség. Az azonosítóban az instrumentum megnevezéseként az ügylet tárgyát képező devizapár ISO 4217 nemzetközi szabvány szerint meghatározott kódját kell megadni, elválasztás nélkül; a lejárat dátuma az a dátum, amely határidőre/lejáratra az ügyletet kötötték („ééhhnn” formátumban); az ügylet iránya vételi ügylet esetén „V”, eladási ügylet esetén „E” jelölés; a kötési árfolyam az az árfolyam, amelyen az ügyletet kötötték, változó devizában kifejezve, négy tizedesjegy pontossággal, a tizedesjegyeket ponttal elválasztva; mennyiség: az ügylet értéke, bázis devizában kifejezve. (Példa 100 000 euro eladására, 2025. április 13-i lejárati idővel, 1 EUR = 402,4466 HUF árfolyamon: EURHUF/250413/E/402.4466/100000). Nem szabályozott piacon kötött opciós és repó ügylet esetén a következő azonosító kódot kell alkalmazni: alaptermék ISIN-kódja, ezt követően – szóköz nélkül – a lejárati dátum ÉÉÉÉHHNN formátumban. Nem szabályozott piacon kötött SWAP ügylet esetén az azonosítónak tartalmaznia kell az ügyletben részt vevő alaptermékek azonosítóját (ISIN kód, deviza esetén az ISO 4217 szabvány szerinti devizanem kód, egyéb azonosító), sorrendben először a követelést majd a kötelezettséget, ezt követően az ügylet lejárati dátumát ÉÉÉÉHHNN formátumban.
6. oszlop: az alapban található eszközök darabszáma. Határidős, opciós, repó és SWAP ügyletek esetében (tehát, ha a 7. oszlopban 30LA05, 30LA06, 30LA07 vagy 30LA08 kód szerepel) azt kell megadni, hogy hány egységnyi alaptermékre vonatkozik a megkötött ügylet. Ha az alaptermék deviza, akkor a deviza mennyiségét kell jelenteni. Azoknál a soroknál, ahol a 7. oszlopban szereplő kód 30LA01, 30LA02 vagy 30LA03 kezdetű, továbbá ahol a 7. oszlopban 30LA11, 30LA12, vagy 30LA13 a kód, a mezőt nem kell kitölteni.
7. oszlop: az eszközosztályban az alábbi táblázat szerinti kódokat kell szerepeltetni az adott eszközkategóriának megfelelően, a következők figyelembevételével.
A 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó befektetési alapnak kell tekinteni a 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet 1/A. §-ában, illetve 1/L. §-ában nevesített, az (EU) 2017/1131 európai parlamenti és tanácsi rendelet által szabályozott pénzpiaci alapot, illetve a zártkörű befektetési alapot és a nyilvános, belépési korláttal rendelkező ingatlanalapot.

Kód

Eszközkategória

30LA011

Pénzforgalmi számla – forint

30LA012

Pénzforgalmi számla – deviza

30LA021

Bankbetét – forint

30LA022

Bankbetét – deviza

30LA031

Házipénztár – forint

30LA032

Házipénztár – deviza

30LA041111

Magyarország által kibocsátott állampapír – államkötvény

30LA041112

Magyarország által kibocsátott állampapír – kincstárjegy

30LA041113

Magyarország által kibocsátott állampapír – az MNB által kibocsátott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír

30LA041114

Magyarország által kibocsátott állampapír – egyéb

30LA041121

Más EGT-állam által kibocsátott állampapír – államkötvény

30LA041122

Más EGT-állam által kibocsátott állampapír – kincstárjegy

30LA041123

Más EGT-állam által kibocsátott állampapír – az Európai Központi Bank vagy az EGT más államának jegybankja által kibocsátott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír

30LA041124

Más EGT-állam által kibocsátott állampapír – egyéb

30LA041131

Nem EGT-állam által kibocsátott állampapír – államkötvény

30LA041132

Nem EGT-állam által kibocsátott állampapír – kincstárjegy

30LA041133

Nem EGT-állam által kibocsátott állampapír – egyéb

30LA04121

Kötvények – vállalati kötvény

30LA04122

Kötvények – hitelintézeti kötvény

30LA04123

Kötvények – önkormányzati kötvény

30LA04124

Kötvények – jelzáloglevél

30LA04125

Kötvények – nem hazai kibocsátású kötvények

30LA041311

Szabályozott piacra bevezetett részvények – Budapesti Értéktőzsdére bevezetett részvények

30LA041312

Szabályozott piacra bevezetett részvények – más szabályozott piacra bevezetett részvények

30LA04132

Szabályozott piacra be nem vezetett részvények

30LA0414101

Hazai kibocsátású befektetési jegy és egyéb kollektív befektetési értékpapír – 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó likviditási alap

30LA0414102

Hazai kibocsátású befektetési jegy és egyéb kollektív befektetési értékpapír – 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó pénzpiaci alap

30LA0414103

Hazai kibocsátású befektetési jegy és egyéb kollektív befektetési értékpapír – 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó rövid kötvényalap

30LA0414104

Hazai kibocsátású befektetési jegy és egyéb kollektív befektetési értékpapír – 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó hosszú kötvényalap

30LA0414105

Hazai kibocsátású befektetési jegy és egyéb kollektív befektetési értékpapír – 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó szabad futamidejű kötvényalap

30LA0414106

Hazai kibocsátású befektetési jegy és egyéb kollektív befektetési értékpapír – 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó kötvénytúlsúlyos vegyes alap

30LA0414107

Hazai kibocsátású befektetési jegy és egyéb kollektív befektetési értékpapír – 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó kiegyensúlyozott vegyes alap

30LA0414108

Hazai kibocsátású befektetési jegy és egyéb kollektív befektetési értékpapír – 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó dinamikus vegyes alap

30LA0414109

Hazai kibocsátású befektetési jegy és egyéb kollektív befektetési értékpapír – 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó részvényalap

30LA0414110

Hazai kibocsátású befektetési jegy és egyéb kollektív befektetési értékpapír – 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó árupiaci alap

30LA0414111

Hazai kibocsátású befektetési jegy és egyéb kollektív befektetési értékpapír – 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó abszolút hozamú alap

30LA0414112

Hazai kibocsátású befektetési jegy és egyéb kollektív befektetési értékpapír – 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó tőkevédett alap

30LA0414113

Hazai kibocsátású befektetési jegy és egyéb kollektív befektetési értékpapír – 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó származtatott alap

30LA0414114

Hazai kibocsátású befektetési jegy és egyéb kollektív befektetési értékpapír – 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó közvetlen ingatlanokba fektető alap

30LA0414115

Hazai kibocsátású befektetési jegy és egyéb kollektív befektetési értékpapír – 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó közvetett ingatlanokba fektető alap

30LA0414116

Hazai kibocsátású befektetési jegy és egyéb kollektív befektetési értékpapír – 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó kockázati tőkealap és magántőkealap

30LA0414117

Hazai kibocsátású befektetési jegy és egyéb kollektív befektetési értékpapír – 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó kötvényalap

30LA0414118

Hazai kibocsátású befektetési jegy és egyéb kollektív befektetési értékpapír – 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó részvényalap

30LA0414119

Hazai kibocsátású befektetési jegy és egyéb kollektív befektetési értékpapír – 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó vegyes értékpapíralap

30LA0414120

Hazai kibocsátású befektetési jegy és egyéb kollektív befektetési értékpapír – 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó tőkevédett alap

30LA0414121

Hazai kibocsátású befektetési jegy és egyéb kollektív befektetési értékpapír – 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó abszolút hozamú alap

30LA0414122

Hazai kibocsátású befektetési jegy és egyéb kollektív befektetési értékpapír – 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó unikális alap

30LA0414123

Hazai kibocsátású befektetési jegy és egyéb kollektív befektetési értékpapír – 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó indexkövető alap

30LA0414124

Hazai kibocsátású befektetési jegy és egyéb kollektív befektetési értékpapír – 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó árupiaci alap

30LA0414125

Hazai kibocsátású befektetési jegy és egyéb kollektív befektetési értékpapír – 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó alapok alapja

30LA0414126

Hazai kibocsátású befektetési jegy és egyéb kollektív befektetési értékpapír – 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó vegyes alap

30LA0414127

Hazai kibocsátású befektetési jegy és egyéb kollektív befektetési értékpapír – 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó ingatlanalap

30LA0414128

Hazai kibocsátású befektetési jegy és egyéb kollektív befektetési értékpapír – 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó származtatott alap

30LA0414201

Külföldi kibocsátású befektetési jegy és egyéb kollektív befektetési értékpapír – likviditási alap

30LA0414202

Külföldi kibocsátású befektetési jegy és egyéb kollektív befektetési értékpapír – pénzpiaci alap

30LA0414203

Külföldi kibocsátású befektetési jegy és egyéb kollektív befektetési értékpapír – rövid kötvényalap

30LA0414204

Külföldi kibocsátású befektetési jegy és egyéb kollektív befektetési értékpapír – hosszú kötvényalap

30LA0414205

Külföldi kibocsátású befektetési jegy és egyéb kollektív befektetési értékpapír – szabad futamidejű kötvényalap

30LA0414206

Külföldi kibocsátású befektetési jegy és egyéb kollektív befektetési értékpapír – kötvénytúlsúlyos vegyes alap

30LA0414207

Külföldi kibocsátású befektetési jegy és egyéb kollektív befektetési értékpapír – kiegyensúlyozott vegyes alap

30LA0414208

Külföldi kibocsátású befektetési jegy és egyéb kollektív befektetési értékpapír – dinamikus vegyes alap

30LA0414209

Külföldi kibocsátású befektetési jegy és egyéb kollektív befektetési értékpapír – részvényalap

30LA0414210

Külföldi kibocsátású befektetési jegy és egyéb kollektív befektetési értékpapír – árupiaci alap

30LA0414211

Külföldi kibocsátású befektetési jegy és egyéb kollektív befektetési értékpapír – abszolút hozamú alap

30LA0414212

Külföldi kibocsátású befektetési jegy és egyéb kollektív befektetési értékpapír – tőkevédett alap

30LA0414213

Külföldi kibocsátású befektetési jegy és egyéb kollektív befektetési értékpapír – származtatott alap

30LA0414214

Külföldi kibocsátású befektetési jegy és egyéb kollektív befektetési értékpapír – közvetlen ingatlanokba fektető alap

30LA0414215

Külföldi kibocsátású befektetési jegy és egyéb kollektív befektetési értékpapír – közvetett ingatlanokba fektető alap

30LA0414216

Külföldi kibocsátású befektetési jegy és egyéb kollektív befektetési értékpapír – kockázati tőkealap és magántőke alap

30LA0415

Egyéb értékpapírok

30LA05

Határidős ügyletek

30LA06

Vételi és eladási opciók

30LA07

Repó ügyletek

30LA08

SWAP ügyletek

30LA09

Ingatlan

30LA10

Részesedések ingatlantársaságokban

30LA11

Nyújtott hitelek, kölcsönök

30LA12

Követelések

30LA13

Kötelezettségek

30LA14

Egyéb

8. oszlop: a befektetési és egyéb eszközöknek a kezelési szabályzatban foglalt értékelési elvek szerint kiszámított értéke, forintban kifejezve. A felhalmozott kamatokat is figyelembe kell venni a piaci érték meghatározásakor. A forintra történő átszámítást a kezelési szabályzatnak megfelelően kell elvégezni, amennyiben a kezelési szabályzat erről nem rendelkezik, akkor az MNB által közzétett, a vonatkozási napon érvényes hivatalos devizaárfolyamon. Ha az értéknapra nem állna rendelkezésre egyeztetett, rekonsziliált, visszaigazolt nettó jelenérték, akkor az utolsó, visszaigazolt jelenértéket kell jelenteni.
9. oszlop: annak a devizának az ISO kódja, amelyikben az adott sorban szereplő eszköz denominált. Ha ugyanazon eszközre különböző devizákban is van az alapnak vagy portfóliónak pozíciója, akkor devizánként külön sorban kell azokat jelenteni.
10. oszlop: a portfóliókezelő LEI-kódja. Ha a portfóliókezelő nem rendelkezik LEI-kóddal, akkor a KSH-törzsszáma.
A tábla sorai:
30LA14 Egyéb: ebben a sorban azokat a tételeket kell összevontan szerepeltetni, amelyek a többi sorban nem jelennek meg. A tételeket a jellegüknek megfelelő előjellel kell figyelembe venni, és úgy összegezni.
1.7. 30LB Letétkezelt befektetési alapok és portfóliók egy jegyre, illetve egy egységre jutó nettó eszközértéke
A táblában azon letétkezelt befektetési alapok, pénztári és biztosítói portfóliók adatait kell szerepeltetni, befektetési alapoknál sorozatonkénti bontásban, amelyek esetében az adott napra nettó eszközértéket (piaci értéket) számoltak (és amelyek szerepelnek az adott vonatkozási napra vonatkozó 30LA kódú táblában). A táblát a biztosítói portfóliók esetében a 4., 5., 7. és 9-12. oszlopok kivételével azon portfóliókra vonatkozóan is szükséges kitölteni, amelyeknél nem a letétkezelő végzi a befektetési egységek nyilvántartását.
A tábla oszlopai
2. oszlop: befektetési alap esetén a befektetési alap azonosítására szolgáló ISIN kód, amely sorozatban kibocsátott alap esetén az első sorozat ISIN kódja, míg pénztári és biztosítói portfólió esetén a portfólió egyedi azonosítására alkalmas azonosító. Az azonosítók előállításáról és a letétkezelő részére történő átadásáról a pénztár, illetve a biztosító gondoskodik.
3. oszlop: a lehetséges értékek: befektetési alap – „BA”, pénztári portfólió – „PP”, biztosítói portfóliók – „BizP”.
4. és 5. oszlop: kizárólag befektetési alapok esetén kell kitölteni, tehát akkor, ha a 3. oszlopban szereplő érték „BA”.
5. oszlop: az adott sorozat ISIN kódja. (Nem sorozatban kibocsátott alap esetén a 2. oszlop értékével azonos.)
6. és 7. oszlop: a 8. oszlopban meghatározott devizanemben kell jelenteni, a kezelési szabályzatban meghatározott (de legfeljebb 6 tizedesjegy) pontossággal.
8. oszlop: az alap, illetve a portfólió nyilvántartás szerinti devizanemének ISO 4217 szabvány szerinti kódja (3 karakter)
9-12. oszlop: biztosítói eszközalap (portfólió) esetén, tehát ha a 3. oszlopban „BizP” szerepel, a darabszámok tekintetében a biztosítónál lévő saját befektetési egységeket és az ügyfelek befektetési egységeit összevontan kell kezelni.
10. és 11. oszlop: az eladott befektetési egységeknél (10. oszlop) a befektetési egységek darabszámának növekedését, a visszaváltott befektetési egységeknél (11. oszlop) pedig a darabszám csökkenését kell jelenteni.
1.8. 30PE Befektetési vállalkozások részére vezetett pénzszámlák egyenlegei (a deviza egységében)
Az adatszolgáltatónál mint harmadik személynél, az MNB felügyelete alatt álló hazai befektetési vállalkozások részére vezetett valamennyi pénzszámlát jelenteni kell, beleértve a nullás egyenlegű számlákat is.
A táblához kapcsolódóan, az MNB által felügyelt hazai befektetési vállalkozások listáját az MNB közzéteszi a honlapján.
A tábla oszlopai
1. oszlop: a befektetési vállalkozás KSH-törzsszáma (az adószám első 8 számjegye).
3. oszlop: elsődlegesen a befektetési vállalkozás ISO 17442 nemzetközi szabvány szerint meghatározott kódja [LEI-kód: Legal Entity Identifier (20 karakter)]. Ha a befektetési vállalkozás nem rendelkezik LEI-kóddal, akkor az ISO 9362 nemzetközi szabvány szerint meghatározott kódja [SWIFT-kód: Bank Identifier Code (11 karakter)]. Ha befektetési vállalkozás nem rendelkezik sem LEI-kóddal, sem pedig SWIFT-kóddal, akkor a belső azonosítót kell szerepeltetni.
4. és 9. oszlop: az adatokat – az MNB által közzétett, a vonatkozási napon érvényes hivatalos devizaárfolyamon átszámítva – forintban kell megadni.
5-8. oszlop: az adott deviza egységében szerepelnek az adatok.
1.9. 30TR A letétkezelt alapok és portfóliók tranzakciói
A tábla kitöltése
A tábla az adatszolgáltató által letétkezelt befektetési alapok, biztosítói és pénztári portfóliók tranzakcióit tartalmazza, vagyis azon alapok és portfóliók tranzakcióit, amelyek állományait az adatszolgáltató a 30LA kódú táblában jelenti. Ebben a táblában tranzakción az értékpapírokhoz, határidős, opciós, repó- és SWAP-ügyletekhez, ingatlanok adásvételéhez kapcsolódó azon műveleteket kell érteni, amelyek a 30LA kódú tábla 7. oszlopában 30LA04 kóddal kezdődő, illetve 30LA05-30LA09 kódú sorok állományi változásait eredményezik.
A táblában nem kell jelenteni a pénzmozgásokat (sem a terheléseket, sem a jóváírásokat), mert azok a 30LA tábla 30LA011-30LA032 sorainak állományi változásait befolyásolják.
A tábla oszlopai:
1. oszlop: az adatszolgáltató azonosítására szolgáló egyedi kód, az ISO 9362 szabvány szerinti (11 karakter hosszúságú) SWIFT/Bank Identifier Code (BIC).
2. oszlop: a tranzakció vonatkozási napja, az a nap, amikortól a befektetési alap vagy portfólió eszközérték számításánál figyelembevételre kerül az adott tranzakció (tehát hatása a 30LA kódú táblában is megjelenik). Ez a dátum egyúttal a jelentés vonatkozási napja is, amely az eszközérték számításának napja. A dátumot ÉÉÉÉHHNN formátumban kell megadni.
3. oszlop: a kötés napja ÉÉÉÉHHNN formátumban.
4. oszlop: a kötés időpontja, ISO 8601 időformátumban (ÓÓ:PP:MM+/-ÓÓ, 11 karakter). Ha a tranzakció pontos időpontja nem ismert, akkor a mező értéke „00:00:00+00”.
5. oszlop: annak meghatározása, hogy a tranzakció a befektetési alap, illetve a portfólió szempontjából jóváírás vagy terhelés-e. A lehetséges értékek: „J” = jóváírás, „T” = terhelés.
6. oszlop: Lehetséges értékek: „E” =értékpapírokhoz, „H” = határidős ügylethez, „O” = opciós ügylethez, „R”= repóhoz, „S”=SWAP ügylethez, „I”=ingatlan adásvételéhez kapcsolódó.
7. oszlop: az eszköz megnevezése, ingatlan esetében az ingatlan címe.
8. oszlop: értékpapír esetén az ISIN kód; ingatlan esetében a helyrajzi szám. Szabályozott piacon kötött határidős, opciós, repó és SWAP ügylet esetén a szabályozott piacon meghatározott azonosító kódot kell szerepeltetni. Nem szabályozott piacon kötött határidős devizaügyletek esetén egyedi azonosítót kell megadni a következők szerint: instrumentum megnevezése/lejárat dátuma/az ügylet iránya/kötési árfolyam/mennyiség. Az azonosítóban az instrumentum megnevezéseként az ügylet tárgyát képező devizapár ISO 4217 nemzetközi szabvány szerint meghatározott kódját kell megadni, elválasztás nélkül; a lejárat dátuma az a dátum, amely határidőre/lejáratra az ügyletet kötötték („ééhhnn” formátumban); az ügylet iránya vételi ügylet esetén „V”, eladási ügylet esetén „E” jelölés; a kötési árfolyam az az árfolyam, amelyen az ügyletet kötötték, változó devizában kifejezve, négy tizedesjegy pontossággal, a tizedesjegyeket ponttal elválasztva; mennyiség: az ügylet értéke, bázis devizában kifejezve. (Példa
100 000 euro eladására, 2023. április 13-i lejárati idővel, 1 EUR= 402,4466 HUF árfolyamon: EURHUF/230413/E/402.4466/100000). Nem szabályozott piacon kötött opciós és repó ügylet esetén a következő azonosító kódot kell alkalmazni: alaptermék ISIN-kódja, ezt követően – szóköz nélkül – a lejárati dátum ÉÉÉÉHHNN formátumban. Nem szabályozott piacon kötött SWAP ügylet esetén az azonosítónak tartalmaznia kell az ügyletben részt vevő alaptermékek azonosítóját (ISIN kód, deviza esetén az ISO 4217 szabvány szerinti devizanem kód, egyéb azonosító), sorrendben először a követelést majd a kötelezettséget, ezt követően az ügylet lejárati dátumát ÉÉÉÉHHNN formátumban.
9. oszlop: az egységár, 5 tizedesjegy pontossággal. Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok esetében a felhalmozott kamatot is tartalmazó bruttó árfolyam (százalékos formában) és az egy egységnyi névérték szorzatát kell szerepeltetni. Ingatlan adásvétel esetén az ingatlan árát kell megadni. Határidős, opciós, repó és SWAP ügylet esetén a kötési árat kell jelenteni. Az árfolyamot (illetve adott esetben az árat) forintban kifejezve kell megadni. A forintra történő átszámítást a kezelési szabályzatnak megfelelően kell elvégezni. Ha a kezelési szabályzat erről nem rendelkezik, akkor az MNB által közzétett, a vonatkozási napon érvényes hivatalos devizaárfolyamot kell alkalmazni.
A hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok egységárának kiszámítását a következő példa mutatja. Egy 1000 USD névértékű, 103.42%-os bruttó árfolyamú kötvénynek az egységára (1 USD=288,25 HUF esetén): 1000×1,0342×288,25 = 298 108,15000 (HUF).
10. oszlop: a tranzakció elszámolásának devizaneme, az ISO 4217 szabvány szerinti devizanem kóddal (3 karakter).
11. oszlop: egységesen darabszámot kell jelenteni az értékpapírok, az ingatlanok, a határidős ügyletek, a vételi, illetve eladási opciók, a repó ügyletek és a SWAP ügyletek esetében. Határidős, opciós, repó és SWAP ügyleteknél azt kell megadni, hogy hány egységnyi alaptermékre vonatkozik a megkötött ügylet. Ha a származékos ügylet alapterméke deviza, akkor itt a deviza mennyiségét kell jelenteni, a 8. oszlopban megadott azonosítóval összhangban (nem pedig a 10. oszlopban szereplő devizában).
12. oszlop: minden költség, amely a tranzakcióhoz kapcsolódik. A költségeket forintban kell megadni. A forintra történő átszámítást a kezelési szabályzatnak megfelelően kell elvégezni. Ha a kezelési szabályzat erről nem rendelkezik, akkor az MNB által közzétett, a vonatkozási napon érvényes hivatalos devizaárfolyamot kell alkalmazni.
13. oszlop: az adatszolgáltató által megadott, a tranzakcióra vonatkozó egyedi azonosító (maximum 29 karakteres, alfanumerikus kód).
14. oszlop: a 30KA kódú tábla 1. oszlopában alkalmazott név.
15. oszlop: a 30LA kódú tábla 2. oszlopában használt azonosító (amelyet a 30KA kódú tábla 2. oszlopában is alkalmaz az adatszolgáltató).
16. oszlop: a 30KA kódú tábla 3. oszlopában jelentett típus.
17. oszlop: a partner BIC kódja. Ha a partnernek nincs BIC kódja, akkor az adott intézmény rövid (vagy rövidített), beszédes nevét kell megadni, pontosan 11 karakter hosszan. Ha a rövid név 11 karakternél rövidebb lenne, akkor „X”-ekkel kell feltölteni úgy, hogy 11 karakter hosszú legyen.
18. oszlop: a 18. oszlophoz kapcsolódóan a partner azonosító kódjának típusa. A lehetséges értékek: „B” = BIC, „I” = belső kód.
1.10. 31A Befektetési vállalkozás - Felügyeleti mérleg – Eszközök
A tábla sorai:

31A131

Tőzsdei ügyletek elszámolásaiból
Itt csak saját számlás ügyletekből származó követelések jelenhetnek meg. Azok az adatszolgáltatók, amelyek a tőzsdén kötött azonnali bizományi ügyleteikből adódóan fennálló, még nem teljesített követeléseiket év közben a számviteli szabályok szerint a főkönyvi – mérleg – számlákon is elszámolták, a hó végi záráskor, a bizományi ügyletek kapcsán tőzsdei ügyletek elszámolásaiból fennálló követeléseiket stornó tételként kötelesek kezelni, és a havi felügyeleti jelentésnek ebbe a sorába azt nem állíthatják be.

31A1333

Követelések tőzsdén kívül kötött ügyletek elszámolásaiból
Itt csak saját számlás ügyletekből származó követelések jelenhetnek meg.

31A13451

Ügyleti letétek, biztosítékok és árkülönbözetek összege
A határidős és opciós ügyletek esetén a fizetett letétek, pénzügyi biztosítékok, árkülönbözetek összege (amíg az ügylet le nem zárul).

31A139

Származékos ügyletek pozitív értékelési különbözete
A valós értéken történő értékelésbe bevont, le nem zárt kereskedési- és fedezeti célú származékos ügyletek várható eredménye.

1.11. 31B Befektetési vállalkozás – Felügyeleti mérleg – Források
A tábla kitöltése
A 31B tábla kitöltése alapvetően megegyezik a számviteli előírásokban foglaltakkal, azonban egyes esetekben eltér attól. A számviteli mérleg tagolásától eltérő tételeknél az alábbiakban meghatározott előírásokat kell alkalmazni és annak megfelelően a mérlegben kimutatni.
A tábla sorai:

31B1134

Tőzsdén kívüli ügyletek elszámolásaiból
A tőzsdén kívül saját számlára teljesített (nem bizományi) ügyletekből adódóan keletkezett kötelezettség, valamint az a kötelezettség, amely akkor keletkezik, ha az adatszolgáltató a tőzsdén kívül a teljesített vételi megbízás esetén, az ügyféltől kapott vételár összegét a mérleg fordulónapjáig nem fizette ki az eladónak. Annak összegét az ügyfelekkel szembeni kötelezettségek csökkenéseként és a tőzsdén kívül kötött ügyletek elszámolásaiból eredő kötelezettség növekedéseként kell a mérleg fordulónapjával elszámolni.


31B1137,
31B1147,
31B1157


Egyéb
Egyéb
Egyéb
Ezeken a sorokon „a befizetett, de a Cégbíróságon még be nem jegyzett tőke” − az alapítókkal szembeni kötelezettség – értékét kell szerepeltetni. A tőkeemelésnek azt a részét, amelyet a vállalkozás saját tőkén belüli tartalékából (tőke- vagy eredménytartalékból) hajt végre, csak a cégbírósági bejegyzést követően − a vonatkozó tartalékállomány csökkentésével egyidejűleg − lehet a jegyzett tőkében szerepeltetni.
Az adóhatósággal szemben fennálló rövid lejáratú kötelezettségeket (járulékokat) a 31B1157 soron kell kimutatni.

31B116

Kötelezettségek értékelési különbözete
A pénzügyi kötelezettségek értékeléskori valós értékének és törlesztésekkel korrigált bekerülési értékének különbsége.

31B31

Céltartalék a várható kötelezettségekre
A határidős, opciós és swap ügyletek, a jegyzési garanciavállalás, a Bszt. szerint a tőke megóvására és a hozamra adott ígéret miatti, valamint a Számv.tv. miatt képzett egyéb céltartalékok.

31B413

Dotációs tőke
Fióktelep külföldi, nem EU székhelyű vállalkozásától a fióktelep létesítéséhez és működéséhez az alapító által tartósan, korlátlanul, tehermentesen a fióktelep szabad rendelkezésére bocsátott tőke.

31B461

Értékhelyesbítés értékelési tartaléka
A Számv.tv. 58. §-a szerinti piaci értékelés alapján meghatározott értékhelyesbítések összege.

31B462

Valós értékelés értékelési tartaléka
A Számv.tv. 59/A.-59/F. §-a szerinti valós értéken történő értékelés elszámolt értékelési különbözete.


31B48


Tárgyévi eredmény /év közben tárgyidőszaki eredmény/ (+,-)
Az eredmény év közben az eredményszámlák lezárása utáni – a bevételeknek, ráfordításoknak és költségeknek – egyenlege, amelyet a társasági adóelőleg befizetett összegével csökkenteni kell.
Év végén az előzetes eredménynél az (előzetes adatok alapján meghatározott) adófizetési kötelezettséggel csökkentett összeget kell figyelembe venni.
Az év végi végleges adat a közgyűlés által elfogadott éves beszámoló szerinti (auditált) mérleg eredménye.

1.12. 31C Tájékoztató adatok (1)
A tábla sorai:

31C11

Minősített befolyást jelentő PIBB-részesedések
A PIBB vállalkozásokba történt, minősített befolyást jelentő befektetések, függetlenül attól, hogy a forgatási célú (kereskedési célra vásárolt) értékpapírok között vagy a befektetett eszközök között szerepelnek a mérlegben.

31C12

Minősített befolyást nem jelentő PIBB-részesedések
A PIBB vállalkozásokba történt, minősített befolyást nem jelentő befektetések, függetlenül attól, hogy a forgatási célú (kereskedési célra vásárolt) értékpapírok között vagy a befektetett eszközök között szerepelnek a mérlegben.

31C14

Ügyfelekkel szembeni követelések
A befektetési szolgáltatási tevékenységből és a kiegészítő szolgáltatásból eredő valamennyi követelés.

31C15

Per alá vont követelések teljes értéke
A mérlegben szereplő követelésállományból az ügyfelekkel szembeni követelések azon része, amelyek bírósági per tárgyát képezik.

31C17

31C18


Peresített ügyekből eredő kötelezettségek
Valamennyi – nem kizárólag befektetési szolgáltatásból és kiegészítő szolgáltatásból eredő – peresített kötelezettség teljes értéke.
Ügyfelekkel szembeni kötelezettségek
A Bkr. 5. § (8) bekezdése szerinti tételek.

31C20

Átlagos állományi létszám (fő)
Átlagos statisztikai állományi létszám. A KSH előírásai szerint teljesített havi munkaügyi adatszolgáltatásban jelentett adatoknak megfelelően kell kitölteni.


31C21,
31C211, 31C212


31C221,
31C222,
31C223,


31C222



31C231,

31C232,

31C233

Közvetítők száma (db)
Függő ügynök (db)
Befektetési vállalkozás (db)
Ezt a három adatot a Bszt. 111. §-ának figyelembevételével kell meghatározni.

Közvetítők által szerzett ügyfelek száma az időszak végén (fő, illetve db)
Közvetítők által szerzett ügyfelek vagyona piaci értéken az időszak végén
Közvetítők részére kifizetett jutalék a tárgyhóban
Ezt a három adatot a Bszt. 111. §-a szerinti közvetítőkre vonatkozóan kell megadni.

Közvetítők által szerzett ügyfelek vagyona piaci értéken az időszak végén
A közvetítők által szerzett ügyfelek számláin nyilvántartott vagyon. Ha az ügyfelet eredetileg közvetítő szerezte, akkor az ilyen ügyfél által újonnan szerzett értékpapírcsomag piaci értékét is tartalmazza a 31C222 sor.
Befektetési vállalkozás (mint közvetítő) által a megbízók részére közvetített ügyfelek száma az időszak végén (fő, illetve db)
Befektetési vállalkozás (mint közvetítő) által a megbízók részére közvetített ügyfélvagyon piaci értéken az időszak végén
Megbízóktól közvetítői tevékenységért befolyt jutalék a tárgyhóban
Ezt a három adatot a befektetési vállalkozás azon tevékenységére vonatkozóan kel megadni, amelyet a Bszt. 111. §-a szerinti közvetítői minőségében végez.

1.13. 31D1 Tájékoztató adatok (2)
A tábla kitöltése
A devizában denominált értékpapírokat forintban kell szerepeltetni. Az átváltási árfolyam az adatszolgáltató számviteli politikájában meghatározott árfolyam, illetve, ha ilyen nincs, akkor az MNB által közzétett hivatalos devizaárfolyam. A jelentésben a fizikai készletet kell szerepeltetni.
A tábla sorai:

31D1011


31D1012


31D10213



31D10312

A nyújtott befektetési szolgáltatásból és kiegészítő szolgáltatásból eredő összes követelés
A nyújtott befektetési szolgáltatásból és kiegészítő szolgáltatásból eredő valamennyi követelés, a Bkr.-ben, Hitkr.-ben ilyen címen fennálló követelés.

A nyújtott befektetési szolgáltatásból és kiegészítő szolgáltatásból eredő összes tartozás
A nyújtott befektetési szolgáltatásból és kiegészítő szolgáltatásból eredő valamennyi tartozás, a Bkr.-ben, illetve a Hitkr.-ben ilyen címen fennálló kötelezettség.

A Bszt. 5. § (2) bekezdés a) és b) pontja szerinti befektetési szolgáltatási tevékenységet kiegészítő szolgáltatás keretében kezelt, nyilvántartott, megbízói tulajdonú értékpapír-állomány.

Ügyfél tulajdonában lévő értékpapírok
A kölcsönadáskori nyilvántartási értéken kell szerepeltetni.

31D1041








31D10411




31D1042

Ügyfelek száma
Azon – jogi és nem jogi – személyek száma, akik valamely befektetési szolgáltatásra irányuló szerződéssel rendelkeznek az adatszolgáltatóval. Ha ugyanazon személy több szerződéssel vagy portfólióval is rendelkezik az adatszolgáltatóval, akkor is csak egyszer kell figyelembe venni.
Alapok és alapkezelők részére nyújtott szolgáltatás esetén, ha a szolgáltatás alapkezeléshez kapcsolódik, akkor az egyes alapokat, ha pedig portfóliókezeléshez kapcsolódik, akkor az egyes alapkezelőket kell egy személynek tekinteni.

Aktív ügyfelek száma
Aktív ügyfélnek minősül az az ügyfél, akinek ügyfélszámláján vagy értékpapírszámláján egyenleg szerepel, vagy aki az elmúlt egy évben valamilyen befektetési szolgáltatást (pl. befektetési tanácsadást) igénybe vett.

Vezetett ügyfél értékpapírszámlák száma (db)
A Tpt. 5. § (1) bekezdés 46. pontja szerinti értékpapírszámlák száma.
Csak az olyan értékpapírszámlák (ezen belül csak az olyan TBSZ-, illetve NYESZ-értékpapírszámlák) számát kell megadni (a 31D1042, 31D10421, 31D10422 soroknál), amelyeken van állomány.


31D1043

Vezetett ügyfél pénzszámlák száma (db)
A Tpt. 5. § (1) bekezdés 130. pontja szerinti ügyfélszámlák száma. A hitelintézetnek a bankszámlának nem minősülő ügyfélszámlák számát kell megadnia. A 31D1043 sor adata nem lehet kisebb, mint a 31D10431 és a 31D10432 sorban jelentett adatok összege.

31D1052

Portfóliókezelt vagyon átvételkori piaci értéken
A portfóliókezelési tevékenységet végző társaság által átvett vagy rendelkezése alá került vagyon átvételkori piaci értéken. A bekövetkezett tőkeváltozásokat (az átadott eszköz mennyiségi változásait) figyelembe kell venni az érték kiszámításánál.

31D1053

Portfóliókezelt vagyon aktuális piaci értéken
A portfóliókezelt vagyon, a negyedév utolsó napjára meghatározott piaci értéken. Mind a tőkeváltozásokat, mind pedig a hozamok hatásait tartalmazza az adat.


31D107,
illetve
31D109







31D113


Tárgynegyedévben szabályozott piacon teljesült (illetve továbbított) megbízások száma összesen – azonnali ügyletek (db)
Tárgynegyedévben szabályozott piacon kívül teljesült (illetve továbbított) megbízások száma összesen – azonnali ügyletek (db)

Az ügyféltől felvett és továbbított megbízások, valamint az ügyfél javára végrehajtott megbízások. Nem kell figyelembe venni azokat a megbízásokat, amelyek csupán az ügyletek elszámolására vonatkoznak, vagyis amikor az ügyfél az adatszolgáltató bevonása nélkül, közvetlenül kötötte az ügyletet a partnerével.

Rendszeres internalizálás a tárgynegyedévben
A 35B táblában jelentett forgalomból a rendszeres internalizálás keretében teljesített megbízások értéke.

1.14.13 31D2 Idegen tulajdonú értékpapírok állománya piaci értéken és a tárgynapi értékpapírtranszferek
A tábla kitöltése
Az adatokat piaci értéken kell megadni. A piaci érték meghatározásához a CRR-ben előírt értékelési szabályokat kell alkalmazni. A devizában denominált értékpapírok árát és ügyletértékét a 31D1 táblánál írtak szerint kell forintra átváltani. A jelentésben a fizikai készletet kell szerepeltetni.
A tábla sorai
31D21 Idegen tulajdonú értékpapírok állománya piaci értéken
A 31D21 sor, hasonlóan a 31D1 kódú tábla 31D1021 sorához, az idegen tulajdonú értékpapírok összesített állományát tartalmazza piaci értéken, csak a megbontásban különböznek egymástól. Ennek megfelelően, a nyilvántartásokban az alábbi elvi egyezőségeknek naponta teljesülniük kell:
- a 31D1021 sor 1. oszlopában szereplő adat egyenlő a 31D21 sor 1-7. oszlopáig terjedő részösszeggel,
- a 31D1021 sor 2. oszlopában szereplő adat egyenlő a 31D21 sor 8-14. oszlopáig terjedő részösszeggel, és
- a 31D1021 sor 3. oszlopában szereplő adat egyenlő a 31D21 sor 15. oszlopában szereplő adattal.
31D22 Betranszferált értékpapírok
Ezen a soron az adott vonatkozási napon végrehajtott, más befektetési szolgáltató által vezetett számláról érkező értékpapírtranszferek közül csak azokat kell jelenteni, amelyek nem tranzakciók (ügyletek) végrehajtását jelentik (így az értékpapírtranszferrel párhuzamosan pénzmozgás sem történik, pl. egy ügyfél egy másik befektetési szolgáltatónál vezetett számlájáról transzferál értékpapírt az adatszolgáltatónál vezetett értékpapírszámlájára). A sort a fizikai készlet alapján kell tölteni, tehát csak azoknak a transzfereknek a figyelembevételével, amelyeknél az értékpapíroldali teljesítés ténylegesen megtörtént.
A harmadik fél letétkezelő által vezetett számláról érkező transzfereket nem kell jelenteni (harmadik fél letétkezelő az az intézmény, amelynél a befektetési szolgáltató a saját és ügyfelei pénzeszközeit és pénzügyi eszközeit ténylegesen, fizikailag elhelyezi, ahol a számláit vezeti).
Csak az idegen tulajdonú értékpapírokhoz kapcsolódóan kell jelenteni a más befektetési szolgáltató által vezetett számláról érkező értékpapírtranszfereket.
31D23 Kitranszferált értékpapírok
Kitöltésére a 31D22 sornál leírtak alkalmazandók azzal, hogy az ott szereplő transzferekkel ellentétes irányú értékpapírmozgásokra vonatkozó adatokat szükséges jelenteni.
31D2141 és 31D2142 sor alábontása
A 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó befektetési alapok besorolását az MNB honlapján közzétett „Befektetési politika” kódtár alapján, a 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó befektetési alapok besorolását az MNB honlapján közzétett „Befektetési politika kódtára a 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet szerint” kell elvégezni, az alábbiak figyelembevételével.
A befektetési jegyeket az őket kibocsátó alap kategóriájának megfelelően kell figyelembe venni.
A 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó befektetési alapnak kell tekinteni a 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet 1/A. §-ában, illetve 1/L. §-ában nevesített, az (EU) 2017/1131 európai parlamenti és tanácsi rendelet által szabályozott pénzpiaci alapot, illetve a zártkörű befektetési alapot és a nyilvános, belépési korláttal rendelkező ingatlanalapot.
A 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó befektetési alapok kategóriába sorolásának kiegészítő szabályai:
a) kötvény- és pénzpiaci alap nem tartalmazhat részvénytípusú eszközöket; a határidős eladással fedezett részvények ebből a szempontból kötvényjellegű eszköznek minősíthetők, az eszköz futamideje ilyenkor megegyezik a határidős ügylet hátralévő lejárati idejével;
b) a befektetési alapokba fektető alap besorolását a mögöttes termék kategóriájának megfelelően kell figyelembe venni.
1.15. 32A Befektetési vállalkozás – Eredménykimutatás
A tábla kitöltése
A tábla az adatszolgáltatónak – az érvényes számviteli előírások alapján összeállított – főkönyvi, illetve az azt alátámasztó analitikus nyilvántartásain alapszik, de az adófizetési kötelezettség tekintetében év közben eltér az éves beszámoló eredménykimutatásától.
A ráfordításokat, költségeket az alapértelmezésnek megfelelően nem kell negatív előjellel ellátni. Ha azonban az adatszolgáltató jelentésében – a számlák aggregálása után – valamelyik ráfordítás vagy költség sor „követel”, illetve bevétel sor „tartozik” egyenleget mutat, akkor ezt a tételt negatív előjellel kell feltüntetni.
Az egyes eredménysorokban veszteség esetén a negatív előjelet ki kell tenni.
Az adatszolgáltatóra vonatkozó jogszabályban előírt céltartalékokat az esedékesség időpontjában (negyedév, mérleg fordulónapja stb.) meg kell képezni és el kell számolni. Az éves mérlegbeszámoló elkészítésekor (az egyes adatokban bekövetkezett módosításoknak megfelelően) a már megképzett tartalékok összege is változhat.
A 32A4-32A62 sorokat csak az éves, auditált jelentésben kell kitölteni.
32A113 Nem befektetési szolgáltatási tevékenység bevételei
A Bszt. 8. § (5) bekezdésében meghatározott tevékenységgel kapcsolatos bevételeket tartalmazza.
32A119 Nem befektetési szolgáltatási tevékenység ráfordításai
A Bszt. 8. § (5) bekezdésében meghatározott tevékenységgel kapcsolatos ráfordításokat tartalmazza.
1.16. 32B Eredményadatok részletezése
A tábla kitöltése
A táblában az adatszolgáltató befektetési szolgáltatási, valamint portfóliókezelési tevékenységből származó bevételeit, illetve ráfordításait és költségeit kell szerepeltetni, a részletező soroknak megfelelő bontásban. Az ügynöki tevékenységet és a bizományosi tevékenységet a Ptk. megbízásra vonatkozó szabályainak történő megfelelés alapján kell megkülönböztetni.
1.17. 32F0101 Befektetési vállalkozások IFRS-ek szerinti mérlege ─ Eszközök
A „Készpénz” magában foglalja a forgalomban lévő, általánosan fizetésre használt forint- és külföldi bankjegyek és -érmék állományát.
A „Számlakövetelések központi bankokkal szemben” közé tartoznak a központi bankoknál tartott látra szóló követelések egyenlegei.
Az „Egyéb látra szóló betétek” tartalmazza a hitelintézeteknél tartott látra szóló követelések egyenlegét.
A „Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok” az adatszolgáltató tulajdonában lévő, értékpapírként kibocsátott, hitelviszonyt megtestesítő instrumentumok.
„Betétek”: a számlakövetelésnél és látra szóló betéteknél nem szerepeltetett, hitelintézeteknél betéti szerződés keretében elhelyezett betétek.
Az „Előlegek” sor tartalmazza azokat a tételeket, amelyek nem sorolhatók az EKB BSI rendelet szerinti hitelek közé. Ez a tétel többek között tartalmazza a függő tételek (pl. a befektetésre, átutalásra vagy elszámolásra váró összegek) és átvezetési tételek (pl. csekkek és beszedésre elküldött egyéb fizetési formák) követeléseinek teljes összegeit. A pénzügyi instrumentumokhoz tartozó előlegek nem tartalmazzák a termékre, szolgáltatásra adott előlegeket.
A „Származtatott ügyletek – Fedezeti elszámolások” sor tartalmazza az IFRS-ek értelmében fedezeti elszámolás céljára tartott származtatott ügyleteket.
„Leányvállalatokba, közös vállalkozásokba, valamint társult vállalkozásokba történt befektetések”: a leányvállalatokban, közös vállalkozásokban, valamint a társult vállalkozásokban lévő befektetések közül bekerülési értéken vagy az IAS 28 szerinti tőkemódszer használatával elszámolt befektetések (IAS 27 10. bekezdése), az IFRS 5 szerint értékesítésre tartottá minősített befektetések kivételével.
Az „Értékesítésre tartott befektetett eszközök és elidegenítési csoportok” tartalmára az IFRS 5 irányadó.
Azokat az eszközöket, amelyek nem pénzügyi eszközök, és amelyek jellegüknél fogva nem sorolhatók be a mérleg előbb meghatározott tételei közé, az „Egyéb eszközök” között kell feltüntetni. Az egyéb eszközök között szerepelhet arany, ezüst és egyéb áru, még akkor is, ha azokat kereskedési szándékkal tartják.
1.18. 32F0102 Befektetési vállalkozások IFRS-ek szerinti mérlege ─ Kötelezettségek
A „Kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok” az adatszolgáltató által értékpapírként kibocsátott adósságinstrumentumok.
Az „Egyéb pénzügyi kötelezettségek” tartalmaznak minden olyan pénzügyi kötelezettséget, amely nem származtatott ügylet, rövid pozíció, felvett hitel vagy kibocsátott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír.
Az IFRS-ek értelmében az „Egyéb pénzügyi kötelezettségek” tartalmazhatnak pénzügyi garanciákat, ha azok értékelése vagy az eredménnyel szemben valós értéken [IFRS 9 4.2.1. bekezdés a) pontja] vagy a halmozott amortizációval csökkentett kezdeti bekerülési értéken [IFRS 9 4.2.1. bekezdés c) pont ii. alpontja] történik. A hitelnyújtási elkötelezettségeket akkor kell az „Egyéb pénzügyi kötelezettségek” között szerepeltetni, ha azok az eredménnyel szemben valós értéken értékeltnek megjelölt pénzügyi kötelezettségek [IFRS 9 4.2.1. bekezdés a) pontja], vagy azok a piaci kamatlábnál alacsonyabb kamatláb melletti hitelnyújtásra vonatkozó elkötelezettségek. [IFRS 9 2.3. bekezdés c) pontja, IFRS 9 4.2.1. bekezdés d) pontja]. E szerződésekből származó céltartalékokat [IFRS 9 4.2.1. d) pont i. és ii alpontja] az „Adott kötelezettségvállalásokra és garanciákra képzett céltartalékok” között kell feltüntetni.
Ha a hitelnyújtási elkötelezettségek, pénzügyi garanciák vagy egyéb adott kötelezettségvállalások eredménnyel szembeni értékelése valós értéken történik, a valós értékben bekövetkező változást, ideértve a hitelkockázat változása miatti változásokat, az „Egyéb pénzügyi kötelezettségek” között kell feltüntetni, és nem az „Adott kötelezettségvállalások és garanciák”-ra képzett céltartalékként.
Az „Egyéb pénzügyi kötelezettségek” emellett tartalmaznak fizetendő osztalékot, függő és átvezetési tételek tekintetében fizetendő összegeket, és értékpapír-tranzakciók vagy devizatranzakciók jövőbeli elszámolása tekintetében fizetendő összegeket (a fizetési határidő előtt megjelenített, tranzakciókra vonatkozó fizetési kötelezettségek).
A „Származtatott ügyletek – Fedezeti elszámolások” sor tartalmazza az IFRS-ek értelmében fedezeti elszámolás céljára tartott származtatott ügyleteket.
A „Nyugdíj és egyéb munkaviszony megszűnése utáni meghatározott juttatási kötelmekre” képzett céltartalékok közé tartoznak a meghatározott juttatásra vonatkozó nettó kötelezettségek összegei.
Az IFRS-ek értelmében az „Egyéb hosszú távú munkavállalói juttatásokra” képzett céltartalékok tartalmazzák az IAS 19 153. bekezdésében felsorolt hosszú távú munkavállalói juttatási programok hiányainak összegeit is. A rövid távú munkavállalói juttatásokból [IAS 19 11. bekezdés a) pontja], a meghatározott hozzájárulási programokból [IAS 19 51. bekezdés a) pontja] és a végkielégítésekből [IAS 19 169. bekezdés a) pontja] származó elhatárolt kiadásokat az „Egyéb kötelezettségek” között kell szerepeltetni.
Az „Adott kötelezettségvállalások és garanciák”-ra képzett céltartalék tartalmazza a kötelezettségvállaláshoz és garanciához kapcsolódó valamennyi céltartalékot, függetlenül attól, hogy értékvesztésüket az IFRS 9 szerint határozzák-e meg vagy céltartalékképzésük az IAS 37-nek megfelelően történik, illetve az IFRS 4 szerinti biztosítási szerződésként kezelik őket. Az eredménnyel szemben valós értéken értékelt elkötelezettségekből és pénzügyi garanciákból eredő kötelezettségek nem tüntethetők fel céltartalékként, bár hitelkockázathoz kapcsolódnak, hanem azokat „Egyéb pénzügyi kötelezettségek”-ként kell jelenteni.
A „Kérésre visszafizetendő jegyzett tőke” tartalmazza azokat az adatszolgáltató által kibocsátott tőkeinstrumentumokat, amelyek nem felelnek meg a saját tőkébe való besorolás feltételeinek. A fióktelep itt mutatja ki a társaság központjával szembeni nettó kötelezettségeket (+/-).
Azokat a kötelezettségeket, amelyek nem pénzügyi kötelezettségek, és amelyek jellegüknél fogva nem sorolhatók be a mérleg meghatározott tételei közé, az „Egyéb kötelezettségek” között kell feltüntetni.
Az „Értékesítésre tartottá minősített elidegenítési csoportba tartozó kötelezettségek” tartalmára az IFRS 5 irányadó.
1.19. 32F0103 Befektetési vállalkozások IFRS-ek szerinti mérlege ─ Saját tőke
Az IFRS-ek előírásai értelmében a tőkeinstrumentumok azok a pénzügyi instrumentumok, amelyeket az IAS 32 annak minősít.
A „Jegyzett, de még be nem fizetett tőke” tartalmazza annak az adatszolgáltató által kibocsátott tőkének a könyv szerinti értékét, amelyet a részvényesek már lejegyeztek, de az adatszolgáltatás vonatkozási időpontjában még nem fizettek be.
Az „Összetett pénzügyi instrumentumok sajáttőke-eleme” tartalmazza az adatszolgáltató által kibocsátott összetett pénzügyi instrumentumok (vagyis az olyan pénzügyi instrumentumok, amelyek kötelezettség- és sajáttőke-elemmel egyaránt rendelkeznek) sajáttőke-elemét, ha az a vonatkozó számviteli szabályozás szerint el van különítve (ideértve a többszörösen beágyazott származékos termékeket tartalmazó összetett pénzügyi instrumentumokat).
Az „Egyéb kibocsátott tulajdoni részesedést megtestesítő instrumentumok” közé tartoznak azok a tulajdoni részesedést megtestesítő instrumentumok, amelyek pénzügyi instrumentumok, kivéve a „Jegyzett tőkét” és az „Összetett pénzügyi instrumentumok sajáttőke-elemét”.
Az „Egyéb tőke” magában foglalja az összes olyan tulajdoni részesedést megtestesítő instrumentumot, amely nem pénzügyi instrumentum, ideértve többek között a tőkeinstrumentumban teljesített részvényalapú kifizetési ügyleteket (IFRS 2 10. bekezdése).
Az „Átértékelési tartalék (IFRS-ekre való áttéréskor)” az IFRS-ek első alkalmazásából eredő tartalékok összegét tartalmazza, amelyeket nem oldottak fel más típusú tartalékok javára.
Az „Egyéb tartalék” sor tartalmazza a leányvállalatokba, közös vállalkozásokba és társult vállalkozásokba történt befektetésekből nyereség vagy veszteség révén származó, az elmúlt évek során felhalmozott bevételek és ráfordítások összegét, amennyiben azokat a tőkemódszerrel számolják el, valamint a más tételekben nem szerepeltetett tartalékokat, tartalmazhat továbbá törvény és jogszabály által előírt tartalékot is.
A „(-) Saját részvények” soron kell szerepeltetni az adatszolgáltató által visszavásárolt sajáttőke instrumentumokat.
1.20. 32F02 Befektetési vállalkozások IFRS-ek szerinti Átfogó jövedelemkimutatása
A teljes átfogó jövedelem magában foglalja az „Eredménykimutatás” és az „Egyéb átfogó jövedelem” minden összetevőjét.
Az eredménnyel szemben valós értéken értékelt pénzügyi instrumentumokból és a fedezeti elszámolások közé sorolt fedezeti ügyletekből eredő kamatbevételeket és kamatráfordításokat az egyéb nyereségtől és veszteségtől elkülönítve, a „Kamatbevételek” és „Kamatráfordítások” [„tiszta ár” (nettó ár)] között, vagy az ezen instrumentumkategóriákból származó nyereség vagy veszteség részeként [„piszkos ár” (bruttó ár)] kell feltüntetni. A „tiszta ár” vagy „piszkos ár”-ra vonatkozó megközelítést következetesen kell alkalmazni az eredménnyel szemben valós értéken értékelt valamennyi pénzügyi instrumentumra és a fedezeti elszámolások kategóriájához sorolt származtatott fedezeti ügyletekre.
Az adatszolgáltatónak a következő tételeket számviteli portfóliók szerinti bontásban is meg kell adnia:
1. „Kamatbevételek”;
2. „Kamatráfordítások”;
4. „Osztalékbevétel”;
7. „Eredménnyel szemben valós értéken értékelt kategóriába nem tartozó pénzügyi eszközökből és kötelezettségek kivezetéséből származó nyereség vagy (-) veszteség, nettó”;
19. „Módosítás miatti nyereség/ (-) veszteség, nettó”
21. „Eredménnyel szemben valós értéken értékelt kategóriába nem tartozó pénzügyi eszközök értékvesztése vagy (-) értékvesztésének visszaírása”.
A tiszta ár alkalmazása esetén a fedezett pénzügyi instrumentumokból származó pontos kamatbevételek és kamatráfordítások megjelenítése érdekében a „Kamatbevételek _ Kereskedési céllal tartott pénzügyi eszközök” és a „Kamatráfordítások_Kereskedési céllal tartott pénzügyi kötelezettségek” tartalmazza a kereskedési céllal tartott kategóriába besorolt azon származtatott ügyletekhez kapcsolódó összegeket, amelyek gazdasági szempontból fedezeti instrumentumnak minősülnek, számviteli szempontból azonban nem.
Tiszta ár alkalmazása esetén a „Kamatbevételek _Kereskedési céllal tartott pénzügyi eszközök” és a „Kamatráfordítások _Kereskedési céllal tartott pénzügyi kötelezettségek” tartalmazza továbbá valamely – az adott alkalomból valós értéken megjelölt – pénzügyi instrumentummal szembeni hitelkockázat vagy annak egy része kezeléséhez felhasznált, az eredménnyel szemben valós értéken értékelt hitelderivatívához kapcsolódó időarányos díjakat és egyenlegfizetéseket [IFRS 9 6.7. bekezdése].
Tiszta ár alkalmazása esetén a „Kamatbevétel _Származtatott ügyletek — Fedezeti elszámolások, kamatlábkockázat” és a „Kamatráfordítások _Származtatott ügyletek — Fedezeti elszámolások, kamatlábkockázat” tartalmazza a „fedezeti elszámolások” kategóriába besorolt azon származtatott ügyletekhez kapcsolódó összegeket, amelyek kamatlábkockázatot fednek le, ideértve az ellentétes kockázati pozíciójú tételcsoportok fedezetei ügyleteit (nettó pozíció fedezete), amelyek fedezett kockázata az eredménykimutatás különböző sorain levő tételeket érint. Tiszta ár használata esetén ezeket az összegeket bruttó kamatbevételként és kamatráfordításként és azon fedezett tételekből származó pontos kamatbevételként és kamatráfordításként kell megadni, amelyekhez kapcsolódnak. Tiszta áron számítva, amennyiben a fedezett tételek kamatbevételt (-ráfordítást) generálnak, ezeket az összegeket kamatbevételként (-ráfordításként) kell feltüntetni akkor is, ha negatív (pozitív) összegről van szó.
A „Kamatbevételek _Egyéb eszközök” azon kamatbevételek összegét tartalmazza, amelyek nem szerepelnek a többi tétel között, például azokat a kamatbevételeket, amelyek a készpénz, a számlakövetelések központi bankokkal szemben, az egyéb látra szóló betétek, valamint az értékesítésre tartottnak minősített befektetett eszközök és elidegenítési csoportok kategóriákhoz kapcsolódnak, továbbá a meghatározott juttatási program nettó eszközeiből származó nettó kamatbevételeket.
A pénzügyi kötelezettségekhez kapcsolódó negatív effektív kamatot a kamatbevételek között „Pénzügyi kötelezettségekkel kapcsolatos kamatbevétel”-ként kell jelenteni. Az ezen a soron jelentett kötelezettségek kamatai növelik az adatszolgáltató hozamát.
A „Kamatráfordítások _egyéb kötelezettségek” az egyéb tételek közé nem tartozó kamatráfordítások összegét tartalmazza, például az értékesítésre tartottnak minősített elidegenítési csoportokba tartozó kötelezettségekhez kapcsolódó kamatráfordításokat, egy céltartalék könyv szerinti értékének az idő múlását tükröző növekedéséhez kapcsolódó kamatráfordításokat, vagy a meghatározott juttatási program nettó kötelezettségeiből származó nettó kamatráfordításokat.
A pénzügyi eszközökhöz kapcsolódó negatív effektív kamatot a kamatráfordítások között „Pénzügyi követelésekkel kapcsolatos kamatráfordítás”-ként kell jelenteni. Az ezen a soron jelentett eszközök kamatai növelik az adatszolgáltató ráfordítását.
Az eredménnyel szemben valós értéken értékelt tulajdoni részesedést megtestesítő instrumentumokból származó osztalékbevételt – tiszta ár alkalmazása esetén – az ezen instrumentum kategóriákból származó egyéb nyereségtől és veszteségtől elkülönítve, „Osztalékbevétel”-ként, vagy – piszkos ár alkalmazása esetén – az ezen instrumentum-kategóriákból származó nyereség vagy veszteség részeként kell feltüntetni.
Az egyéb átfogó jövedelemmel szemben valós értéken megjelölt, tulajdoni részesedést megtestesítő instrumentumokból származó osztalékbevétel az időszak alatt kivezetett instrumentumokhoz kapcsolódó osztalékokat, továbbá az adatszolgáltatási időszak végén tartott instrumentumokhoz kapcsolódó osztalékokat foglalja magában.
A leányvállalatokba, közös vállalkozásokba, valamint társult vállalkozásokba történt befektetésekből származó osztalékbevétel akkor tartalmazza az említett befektetések osztalékát, amennyiben azokat a tőkemódszertől eltérő módszer használatával számolják el.
A „Kereskedési céllal tartott pénzügyi eszközökből és kötelezettségekből származó nyereség vagy (–) veszteség, nettó” a kereskedési céllal tartottként besorolt pénzügyi instrumentumok átértékeléséből vagy kivezetéséből származó nyereséget és veszteséget tartalmazza. Ez a tétel tartalmazza az eredménnyel szemben valós értéken értékeltként megjelölt pénzügyi instrumentum egésze vagy egy része hitelkockázatának kezelésére használt, az eredménnyel szemben valós értéken értékelt hitelderivatívákon keletkezett nyereséget és veszteséget, valamint a kereskedési céllal tartott pénzügyi eszközökön és pénzügyi kötelezettségeken keletkezett osztalékot, valamint kamatbevételt és kamatráfordítást, piszkos ár alkalmazása esetén.
Az „Eredménnyel szemben valós értéken értékeltnek megjelölt pénzügyi eszközök és kötelezettségek nyeresége vagy (-) vesztesége, nettó” sor tartalmazza az eredménykimutatásban az eredménnyel szemben valós értéken értékeltként megjelölt kötelezettségek saját hitelkockázata tekintetében megjelenített összeget is, amennyiben a saját hitelkockázat változásainak az egyéb átfogó jövedelemben való megjelenítése számviteli meg nem felelést eredményez vagy növeli azt (IFRS 9 5.7.8. bekezdése). Ez a tétel tartalmazza továbbá az eredménnyel szemben valós értéken értékeltként megjelölt fedezett instrumentumok nyereségét és veszteségét, amennyiben a megjelölés célja a hitelkockázat kezelése, valamint az eredménnyel szemben valós értéken megjelölt pénzügyi eszközök és kötelezettségek kamatbevételét és -ráfordítását, piszkos ár használata esetén.
Az „Eredménnyel szemben valós értéken értékelt kategóriába nem tartozó pénzügyi eszközök és kötelezettségek kivezetéséből származó nyereség vagy (-) veszteség, nettó” sor nem tartalmazza az olyan tulajdoni részesedést megtestesítő instrumentumokon keletkező nyereséget, amelyek esetében az adatszolgáltató intézmény úgy döntött, hogy azokat az egyéb átfogó jövedelemmel szemben valós értéken értékeli [IFRS 9 5.7.1. bekezdés b) pontja].
Amennyiben az üzleti modell megváltoztatása egy pénzügyi eszköz eltérő számviteli portfólióba való átsorolásához vezet, az átsorolásból származó nyereséget vagy veszteséget azon számviteli portfólió megfelelő soraiban kell feltüntetni, amelyekbe a pénzügyi eszközt átsorolták, a következőknek megfelelően:
- amennyiben egy pénzügyi eszközt az amortizált bekerülési érték értékelési kategóriából az eredménnyel szemben valós értéken értékelt számviteli portfólióba sorolnak át (IFRS 9 5.6.2. bekezdése), az átsorolásból eredő nyereségeket vagy veszteségeket a „Kereskedési céllal tartott pénzügyi eszközökből és kötelezettségekből származó nyereség vagy (–) veszteség, nettó” tételben vagy a „Kötelezően az eredménnyel szemben valós értéken értékelt nem kereskedési célú pénzügyi eszközök nyeresége vagy (-) vesztesége, nettó” tételben kell feltüntetni;
- amennyiben egy pénzügyi eszközt az egyéb átfogó jövedelemmel szemben valós értéken értékelt kategóriából az eredménnyel szemben valós értéken értékelt kategóriába sorolnak át (IFRS 9 5.6.7. bekezdése), a korábban az egyéb átfogó jövedelemben megjelenített, az eredménybe átsorolt halmozott nyereséget vagy veszteséget a „Kereskedési céllal tartott pénzügyi eszközökből és kötelezettségekből származó nyereség vagy (-) veszteség, nettó” tételben vagy a „Kötelezően az eredménnyel szemben valós értéken értékelt nem kereskedési célú pénzügyi eszközök nyeresége vagy (-) vesztesége, nettó” tételben kell feltüntetni.
A „Fedezeti elszámolásokból eredő nyereségek vagy (-) veszteségek, nettó” sor tartalmazza a fedezeti instrumentumokon és fedezett tételeken keletkező nyereségeket és veszteségeket, ideértve az egyéb átfogó jövedelemmel szemben valós értéken értékelt, tulajdoni részesedést megtestesítő instrumentumoktól eltérő fedezett tételeken valamely valósérték-fedezeti ügyletben keletkező nyereségeket és veszteségeket, az IFRS 9 6.5.8. bekezdésének megfelelően. Tartalmazza továbbá valamely cash flow-fedezeti ügyletben a fedezeti instrumentumok valósérték-változásának nem hatékony részét. A cash flow-fedezeti ügyletek tartalékának átsorolását az „Eredménykimutatás” ugyanazon soraiban kell megjeleníteni, mint a fedezett tételekből eredő cash flow által eredményezetteket. A „Fedezeti elszámolásokból eredő nyereségek vagy (-) veszteségek, nettó” sor tartalmazza a nettó pozíciók fedezeti ügyletéből eredő nyereségeket is.
A „Nem pénzügyi eszközök kivezetéséből származó nyereség vagy (-) veszteség” tartalmazza a nem pénzügyi eszközök kivezetéséből származó nyereségeket és veszteségeket, kivéve, ha az eszközök értékesítésre tartottnak vagy leányvállalatokba, társult vállalkozásokba, valamint közös vállalkozásokba történt befektetéseknek minősülnek.
A „Módosítás miatti nyereség vagy (-) veszteség, nettó” tartalmazza a pénzügyi eszközök bruttó könyv szerinti értékének az újratárgyalt vagy módosított szerződéses cash flow-k tükrözése céljából történő kiigazításából eredő összegeket (IFRS 9 5.4.3. bekezdése és A. függeléke). A módosításból származó nyereségek vagy veszteségek nem tartalmazzák a várható hitelezési veszteségek összegének módosításából eredő hatást, amelyet az „Eredménnyel szemben valós értéken értékelt kategóriába nem tartozó pénzügyi eszközök értékvesztése vagy (-) értékvesztésének visszaírása” soron kell feltüntetni.
A „Céltartalékképzés vagy (-) céltartalékok feloldása. Adott kötelezettségvállalások és garanciák” sor tartalmazza az IFRS 9, az IAS 37 vagy az IFRS 4 hatókörébe tartozó valamennyi kötelezettségvállalásra és garanciára képzett céltartalékok változását. Az IFRS-ek szerinti elszámolás esetén a valós értéken értékelt elkötelezettségek és pénzügyi garanciák valós értékében bekövetkezett bármely változást „Az eredménnyel szemben valós értéken értékeltnek megjelölt pénzügyi eszközök és kötelezettségek nyeresége vagy (-) vesztesége, nettó” soron kell feltüntetni. Következésképpen a céltartalékok tartalmazzák azon kötelezettségvállalások és garanciák értékvesztésének összegét, amelyek esetében az értékvesztés meghatározása az IFRS 9 szerint történik, vagy a céltartalékképzés megfelel az IAS 37-nek, illetve amelyeket az IFRS 4 értelmében biztosítási szerződésként kezelnek.
Az IFRS-ek szerinti elszámolás esetén az „Eredménnyel szemben valós értéken értékelt kategóriába nem tartozó pénzügyi eszközök értékvesztése vagy (-) értékvesztésének visszaírása” tartalmazza a hitelviszonyt megtestesítő instrumentumoknak az IFRS 9 5.5. bekezdése szerinti értékvesztési szabályok alkalmazásából eredő értékvesztés miatti nyereségét vagy veszteségét, függetlenül attól, hogy az IFRS 9 5.5. bekezdése szerinti várható hitelezési veszteség becslése 12 hónapra vagy az élettartamra vonatkozik-e, ideértve a vevőköveteléseken, szerződéses eszközökön és lízingből származó követeléseken keletkező értékvesztési nyereséget vagy veszteséget (IFRS 9 5.5.15. bekezdése).
Az „Eredménnyel szemben valós értéken értékelt kategóriába nem tartozó pénzügyi eszközök értékvesztése vagy (-) értékvesztésének visszaírása” tartalmazza továbbá azon leírt összegeket, amelyek a leírás időpontjában meghaladják az értékvesztés összegét, és ezért közvetlenül az eredményben kerülnek megjelenítésre veszteségként, valamint a korábban leírt, közvetlenül az eredménykimutatásban elszámolt összegek megtérülését.
A „Megszűnt tevékenységeknek nem minősülő, értékesítésre tartottá minősített befektetett eszközökből és elidegenítési csoportokból származó nyereség vagy (-) veszteség” a megszűnt tevékenységeknek nem minősülő, értékesítésre tartottnak minősített befektetett eszközökből és elidegenítési csoportokból származó eredményt tartalmazza.
Az IFRS-ek szerinti elszámolás esetén a leányvállalatokba, közös vállalkozásokba, valamint társult vállalkozásokba történt befektetések kivezetéséből származó nyereséget vagy veszteséget a „Megszűnt tevékenységek nyeresége vagy (-) vesztesége adófizetés előtt” soron kell jelenteni, amennyiben az IFRS 5 szerinti megszűnt tevékenységről van szó.
Az egyéb működési bevételek és ráfordítások tartalmazzák a következő tételeket: a valós érték modell alkalmazásával értékelt tárgyi eszközök valósérték-korrekciói, befektetési célú ingatlanokból származó bérletidíj-bevételek és közvetlen működési költségek, az operatív lízingből (kivéve a nem befektetési célú ingatlanokból) származó bevételek és ráfordítások, és a többi működési bevétel és ráfordítás.
Az egyéb működési bevétel tartalmazza az adatszolgáltató mint lízingbe adó által operatív lízingtevékenysége – kivéve a befektetési célú ingatlanként minősített eszközökkel folytatott ilyen tevékenységet – során kapott bevételeket, az egyéb működési ráfordítás pedig a nála az operatív lízinggel kapcsolatban felmerült költségeket. Az adatszolgáltató mint lízingbe vevő költségeit az „Egyéb adminisztrációs költségek” között kell feltüntetni.
Az értékesítési költségekkel csökkentett valós értéken értékelt arany, egyéb nemesfém-állományok és egyéb áruk kivezetéséből, átértékeléséből származó nyereséget és veszteséget az „Egyéb működési bevételek” vagy az „Egyéb működési ráfordítások” között kell feltüntetni.
Az IAS 27 10. bekezdése alapján a tőkemódszerrel elszámolt leányvállalatokba, társult vállalkozásokba, valamint közös vállalkozásokba történt befektetések eredményéből való részesedést [IAS 1 82. bekezdés c) pont] a „Leányvállalatokba közös vállalkozásokba, és társult vállalkozásokba történt befektetések nyereségéből vagy (-) veszteségéből való részesedés” soron kell szerepeltetni.
Az egyéb átfogó jövedelemkimutatás sor tartalmazza a tárgyidőszak során bekövetkező események hatására a saját tőkében bekövetkezett nem közvetlen változásokat.
Az egyéb átfogó jövedelem elemei olyan bevételi és ráfordítási tételek (beleértve az átsorolás miatti módosításokat is), amelyek nem minősülnek az IAS/IFRS-ek szerint eredménytételnek.
Külön sorokon kell bemutatni az eredménybe nem átsorolható és átsorolható tételeket.
1.21. 33SZLA Számlavezetők
A tábla kitöltése
Az adatszolgáltató harmadik személyeknél (e tábla tekintetében a továbbiakban: intézményeknél) vezetett, befektetési szolgáltatási tevékenységéhez kapcsolódó valamennyi értékpapír- és pénzszámláját tartalmazza a jelentés. A korlátozott funkciójú pénzszámlákat is szerepeltetni kell, ha azok befektetési szolgáltatási tevékenységhez kapcsolódnak.
A hónap végére vonatkozó saját és megbízói pénzeszközök, illetve értékpapírok egyenlegét számlavezetőnként, és azon belül számlaszámonként bontva kell jelenteni. Ha egyetlen számla van, ami ügyfél- és értékpapírszámlaként is funkcionál, akkor egyetlen soron lehet jelenteni a pénzeszközök és az értékpapírok egyenlegét is, a megfelelő azonosító (szerződésben foglalt számla azonosítója) megadásával.
A táblában valamennyi számlavezető partnert szerepeltetni kell, függetlenül attól, hogy a tárgyhó végén az adatszolgáltató az adott partnernél vezetett számláján ténylegesen rendelkezett-e pénz- vagy értékpapíregyenleggel. Ha a tárgyhó végén egy partnernél vezetett számla pénz- vagy értékpapíregyenlege nulla volt, akkor 0-t kell szerepeltetni.
A tábla oszlopai
1. oszlop: Számlavezető megnevezése: annak az intézménynek a neve, amelynél a szolgáltató saját, illetve az ügyfelek tulajdonában lévő pénzügyi eszközeit és pénzeszközeit elhelyezték. A számlavezető partner hivatalos, cégnyilvántartás szerinti cégnevét kell szerepeltetni. A táblában az adatszolgáltató részére ténylegesen nyilvántartást, számlát vezető szervezet nevét szükséges megadni, abban az esetben is, ha ezen partnerrel az adatszolgáltató nem áll közvetlen szerződéses kapcsolatban (pl. transfer agent-ek igénybevétele esetén).
2. oszlop: Számlavezető azonosító kódja: elsődlegesen az intézmény ISO 17442 nemzetközi szabvány szerint meghatározott kódja [LEI-kód: Legal Entity Identifier (20 karakter)]. Ha a számlavezető nem rendelkezik LEI-kóddal, akkor az ISO 9362 nemzetközi szabvány szerint meghatározott kódja [SWIFT/Bank Identifier Code (11 karakter)].
3. oszlop: Számlavezető országa: annak az országnak az ISO 3166 nemzetközi szabvány szerint meghatározott kétbetűs kódja, amelyben a szolgáltató található.
4. oszlop: Számlavezető intézmény típusa: a lehetséges értékek: „K” = központi bank, „H” = hitelintézet, „E” = központi értéktár, központi szerződő fél, „B” = befektetési vállalkozás, „X” = egyéb.
5. oszlop: A számlavezető partnerkockázati besorolása: a számlavezető partnerkockázati besorolása alatt az adatszolgáltató által alkalmazott értékelő, minősítő rendszer alapján kapott értéket kell szerepeltetni, amely a partner rendszeres – legalább éves gyakoriságú, az MNB részére kötelezően megküldendő jelentésben részletezett – felülvizsgálatának eredményét tükrözi.
6. oszlop: Számlaszám: az oszlopban az adott számlavezetőnél vezetett számlák nemzetközi pénzforgalmi jelzőszámát (IBAN), ennek hiányában a belföldi pénzforgalmi jelzőszámot, ha ez nem áll rendelkezésre, akkor a számlavezető partnerrel – illetve a számla- vagy nyilvántartás vezetésre vonatkozóan – kötött szerződésben foglalt, vagy a rendszeres rekonsziliáció során használt számlakivonaton feltüntetett számlaazonosítót kell szerepeltetni.
7. és 8. oszlop: Pénzszámla egyenlege (Ft): a külföldi pénznemben fennálló számlaegyenlegek értékét a 31D1 táblánál leírtak szerint kell forintra átszámolni.
9. és 10. oszlop: Értékpapír számla egyenlege (Ft): az értékpapír fizikai készletének piaci értékét kell megadni. A piaci érték meghatározásához a CRR-ben előírt értékelési szabályokat kell alkalmazni.
A külföldi pénznemben denominált értékpapírokat forintban kell szerepeltetni, a 31D1 táblánál leírtak szerint.
Ha az értékpapírszámlát vezető ügyfelek pénzeszközeit az MNB-nél (mint harmadik személynél) helyezték el, akkor ezeket a pénzeszközöket a tábla 8. oszlopában jelenteni kell.
Ugyanakkor, ha az MNB-nél vezetett saját számlán olyan összeg van, amely nem a befektetési szolgáltatási tevékenységhez kapcsolódik, akkor azt nem kell a 7. oszlopban szerepeltetni.
1.22. 33LEZ Származékos piac és tőkeáttételes ügyletek – A nap során lezárt pozíciók adatai és 33NYIPO Származékos piac és tőkeáttételes ügyletek – Nyitott pozíciók adatai a nap végén
A táblák kitöltése
A táblákban a szabályozott piacon kívüli (OTC) és a szabályozott piaci derivatív ügyletek, valamint a tőkeáttétel mellett megkötött egyéb ügyletek (olyan ügylettípusok, ahol a teljes fedezet biztosítása nem szükséges az ügylet megkötéséhez, pl. befektetési hitel, short ügylet) adatai szerepelnek. A táblák tartalmazzák az összes olyan műveletet, amelyeket az adatszolgáltató a Bszt. 5. §-a szerinti befektetési szolgáltatási tevékenység és az azt kiegészítő szolgáltatás keretében végez, tekintet nélkül a tőkeáttétel mértékére, és függetlenül attól, hogy ügyfél ügyletről vagy saját számlára végrehajtott ügyletről van-e szó. A tőkeáttétel mértékétől való függetlenség azt is magában foglalja, hogy azokat a műveleteket is jelenteni kell, amelyeknél a pozíció nyitásához minimálisan szükséges fedezetigény nulla, vagyis a tőkeáttétel mértéke (a pozíció főösszegének és a pozíció nyitásához minimálisan szükséges fedezetigény hányadosa) végtelen. Az összes ügyfélmegbízást figyelembe kell venni, függetlenül attól, hogy azokat az adatszolgáltató közvetlenül a piacon hajtotta végre, vagy pedig a saját számlával szemben. A saját számlára végrehajtott ügyfélmegbízások eredményeképpen az ügyfelek számláján nyilvántartott nyitott tőkeáttételes pozíciók adatait is jelenteni szükséges, ezen pozíciók adatait az ügyfelek irányából kell jelenteni. Nem kell jelenteni a szolgáltató azon saját számlás pozíciót, amelyek nem ügyfélmegbízások végrehajtásához kapcsolódnak.
A letétigényre vonatkozó adatoknál az adott pozíció megnyitásához, illetve nyitva tartásához minimálisan szükséges fedezetigény összegét kell szerepeltetni.
A veszteségre vonatkozó adatokat is pozitív számmal kell jelenteni (tekintettel arra, hogy külön oszlopban szerepelnek a nyereség-, illetve a veszteségadatok).
Ha egy nyitott ügyletnek csak egy részét zárják le, akkor a 33LEZ kódú táblában az eredeti ügyletnek csak azt a részét kell szerepeltetni, amelyet lezártak (a kötéskori elvi főösszeg megfelelő részét kell jelenteni). A 33NYIPO kódú táblában pedig az eredeti ügyletnek azt a részét kell jelenteni, amely továbbra is nyitott (a kötéskori elvi főösszeg megfelelő részét, illetve a nap végi elvi főösszeget).
A 33LEZ és a 33NYIPO kódú táblában az ügyleteket nem lehet összevonni.
A swapokat két soron szükséges jelenteni. „A pozíció jellege” oszlop értéke az Fx swap esetében receiving-nél „H” (hosszú), paying-nél „R” (rövid), IRS esetén a felvétel „R”, a kihelyezés „H”.
Az árfolyamok alkalmazása: a kötéskori elvi főösszeg megadásakor a kötés napján érvényes árfolyamot kell használni. A lezárt pozíció eredményét a pozíció zárásakor érvényes árfolyamon kell átszámítani, a pozíció nyitása utáni befizetéseket a befizetés napján érvényes árfolyamon, míg a nap végi adatokat (a 33NYIPO kódú tábla 14-18. oszlopának adatait) a tárgynapi árfolyamon.
33LEZ Származékos piac és tőkeáttételes ügyletek – A nap során lezárt pozíciók adatai
Az adatokat ügyfelenként, és azon belül pozíciónként kell jelenteni. Az opciós ügyletek esetében nem csak a lehívott opciókra vonatkozó adatokat kell szerepeltetni. A lejáró pozíciókat is jelenteni kell, akkor is, ha nincs konkrét ellenirányú ügylet. A tábla tartalmazza a day trade ügyleteket is.
A tábla oszlopai
1. oszlop: Számlavezető megnevezése: annak az intézménynek a neve, amelynél a szolgáltató saját, illetve az ügyfelek tulajdonában lévő pénzügyi eszközeit, pénzeszközeit elhelyezték, és az adott pozíciót nyilvántartják.
2. oszlop: Ügyfél kódja: az adatszolgáltató által az ügyfél azonosítására használt kód. Saját számlára végrehajtott ügylet esetén a saját BIC kódot kell megadni. A saját számlával szemben végrehajtott ügyfélmegbízás esetén is az ügyfél kódját kell szerepeltetni, tehát ugyanúgy kell jelenteni, mint általában az ügyfélmegbízások végrehajtása esetén.
3. oszlop: Ügyfél minősítése: a Bszt. 47-51. §-ában előírtak szerint.
A lehetséges értékek: „L” = lakossági ügyfél, „SZ” = szakmai ügyfél, „E” = elfogadható partner. Saját számlás pozíció esetén nem kell kitölteni. A saját számlával szemben végrehajtott ügyfélmegbízás esetén is az ügyfélre vonatkozó információt kell megadni.
4. oszlop: Ügyfél kockázati profilja: a Bszt. 44. és 45. §-a alapján – az előzetes tájékozódási kötelezettség keretén belül – kitöltött megfelelési, illetve alkalmassági teszt eredményeként az ügyfél kockázati profilját jelző fokozat. Az intézmény egyedi értékelési rendszerében használt kategóriának megfelelő fokozatot kell megadni. A lehetséges értékek: „1”, „2”, „3” stb., illetve a „kockázati kategóriába nem besorolt” kategória esetén „0”. Saját számlás pozíció esetén nem kell kitölteni.
5. oszlop: A mögöttes termék típusa
A lehetséges értékek: „F” = két nem major deviza, „Fm1” = két major deviza, „Fm2” = egy major deviza, „E” = részvény, „B” = állampapír, „J” = kamatláb vagy hozam, „I” = (nem major) index, „Im” = major index, „K” = kötvény, „C”= kriptodeviza, „A” = áru, „Ag” = arany, „X” = Egyéb. Azoknál a kamatcserés ügyleteknél is „J”-t kell szerepeltetni, ahol a kamatcsere mellett devizacserére is sor kerül. Az Fm1, Fm2, Im és Ag megjelölések az ESMA-nak a különbözeten alapuló ügyletekkel és a bináris opciókkal kapcsolatos termékintervenciós határozatairól szóló értesítése
(https://www.esma.europa.eu/sites/default/files/library/esma35-43-1135_notice_of_pi_decisions_on_cfds_and_binary_options_hu.pdf ) I. mellékletének következő pontjaiban szereplő termékeknek felelnek meg: Fm1 = (a), Fm2 = (b) (ii), Im = (b) (i), Ag = (b) (iii).
6. oszlop: A mögöttes termék megnevezése: az ügylet tárgyát képező pénzügyi eszköz alaptermékének neve.
7. oszlop: A mögöttes termék ISIN kódja: az ESMA FIRDS regiszterben szereplő azonosító. Ha a mögöttes terméknek nincs azonosítója az ESMA FIRDS regiszterben, akkor 0-t (nullát) kell jelenteni.
8. oszlop: Ügylet típusa: kizárólag a következő megnevezések használhatók: bináris opció, OTC call (nem bináris) opció, OTC put (nem bináris) opció, OTC határidős ügylet, tőzsdei határidős ügylet, tőzsdei opciós ügylet, csereügylet (swap), különbözetre vonatkozó pénzügyi megállapodás (CFD), egyéb származtatott ügylet, rolling spot, befektetési hitel, short ügylet, halasztott pénzügyi teljesítés.
Az egyéb származtatott ügyletek közé tartoznak a Bszt. 6. §-ában szereplő azon származtatott pénzügyi eszközök, amelyek az előbbi felsorolásban külön nincsenek nevesítve.
Ebben a táblában tőzsdei ügylet alatt olyan ügyleteket kell érteni, amelyek végrehajtása kereskedési helyszínen történik.
A befektetési hitel, short ügylet és halasztott pénzügyi teljesítés típusú ügyletek közül azon ügyleteket kell önállóan szerepeltetni a jelentésben, amelyek tárgya azonnali értékpapírügylet. (Az lényegtelen, hogy az értékpapírügyletet hol hajtották végre.) Ezen típusú ügyletek esetén – hasonlóan a limit terhére történő ügyletkötéshez – a tőkeáttétel mértékére vonatkozó oszlopban 1-et, a letétigény mértékét tartalmazó oszlopban 0-t kell szerepeltetni.
Ha a befektetési hitel típusú ügylet tárgya nem azonnali értékpapírügylet, hanem származtatott ügylet, akkor a pozíciót a jelentésben kizárólag egyszer kell jelenteni, éspedig a bináris opció, OTC call (nem bináris) opció, OTC put (nem bináris) opció, OTC határidős ügylet, tőzsdei határidős ügylet, tőzsdei opciós ügylet, csereügylet (swap), különbözetre vonatkozó pénzügyi megállapodás (CFD), egyéb származtatott ügylet, rolling spot ügylet közül a megfelelőbe besorolva. Ezen esetekben a tőkeáttétel mértékére vonatkozó oszlopban 1-et, a letétigény mértékét tartalmazó oszlopban 0-t kell szerepeltetni.
9. oszlop: A pozíció jellege (H/R): a lehetséges értékek: „H” = hosszú, „R” = rövid.
10. oszlop: A pozíció nyitásának napja: a dátumot „éééé.hh.nn” formátumban kell megadni.
11. oszlop: A pozíció zárásának napja: a dátumot „éééé.hh.nn” formátumban kell megadni.
13. oszlop: Tőkeáttétel mértéke a pozíció nyitásakor: a tőkeáttétel mértékét egész számra kerekítve kell megadni. Ha az ügylet kötése limitre történik, nem pedig biztosítékra, akkor 1-et kell szerepeltetni.
14. és 15. oszlop: Az ügyfél szempontjából a lezárt pozíció bruttó nyeresége, illetve vesztesége: a pozíció lezárásának napján érvényes aktuális árfolyamon kell a nyereség/veszteség adatokat megadni.
16. oszlop: Letétigény összege a pozíció nyitásakor: az ügyfél által a pozíció nyitásához minimálisan elhelyezni szükséges letét összege. Ha az ügylet kötése limitre történik, nem pedig biztosítékra, akkor nullát („0”) kell szerepeltetni. Portfólió szintű fedezettség esetén a fedezetigényt a pozíciók elvi főösszege arányában kell allokálni.
17. oszlop: A pozíció nyitása utáni befizetések: a pozíció nyitva tartásához történt befizetések összege. A portfóliókezelés keretében kötött ügyletek esetében nem kell jelenteni.
18. oszlop: Portfóliókezelt: a lehetséges értékek: portfóliókezelés keretében kötött ügylet esetén „I”, egyéb esetben „N”.
33NYIPO Származékos piac és tőkeáttételes ügyletek – Nyitott pozíciók adatai a nap végén
A tábla adatait ügyfelenként, és azon belül pozíciónként kell megadni. A pozíciók egymással szemben nem nettósíthatók.
A tábla oszlopai
1-8. oszlop: kitöltésük a 33LEZ kódú tábla 1-8. oszlopánál leírtak szerint történik.
9. oszlop: A pozíció nyitásának napja: a dátumot „éééé.hh.nn” formátumban kell megadni.
11. oszlop: A pozíció jellege (H/R): a lehetséges értékek: „H” = hosszú, „R” = rövid.
12. oszlop: Letétigény összege a pozíció nyitásakor: kitöltése a 33LEZ kódú tábla 16. oszlopánál leírtak szerint történik.
13. és 18. oszlop: a tőkeáttétel mértékét egész számra kerekítve kell megadni. Ha az ügylet kötése limitre történik, nem pedig biztosítékra, akkor 1-et kell szerepeltetni.
15. oszlop: Letétigény összege a nap végén: kizárólag az adott pozíció fedezetigényének megfelelő fedezetet kell szerepeltetni. Ha az ügylet kötése limitre történik, nem pedig biztosítékra, akkor nullát („0”) kell jelenteni. Portfólió szintű fedezettség esetén a fedezetigényt a pozíciók elvi főösszege arányában kell allokálni.
19. oszlop: Portfóliókezelt: a lehetséges értékek: portfóliókezelés keretében kötött ügylet esetén „I”, egyéb esetben „N”.
1.23. 35A Havi forgalmazási jelentés – szabályozott piaci kereskedés adatai
A tábla kitöltése
A Bszt. 6. §-ában meghatározott pénzügyi eszközökre tőzsdén kötött, ügyfélmegbízásra végrehajtott [Bszt. 5. § (1) bekezdés b) pont] vagy továbbított [Bszt. 5. § (1) bekezdés a) pont], illetve a saját számlás kereskedelmi tevékenység havi forgalmi adatait kell jelenteni, a táblában meghatározott eszközbontásban.
A táblában a tőzsdén és a multilaterális kereskedési rendszeren (MTF-en) kötött ügyleteket kell jelenteni, függetlenül attól, hogy az EU területén működnek-e vagy sem. Minden más ügyletet a 35B kódú táblában kell jelenteni.
A „továbbított megbízás” oszlop azokat az ügyleteket tartalmazza, amelyeknél az ügyféltől kapott megbízást nem az adott befektetési szolgáltató hajtja végre, hanem azt továbbadja egy másik befektetési szolgáltatónak, aki ténylegesen végrehajtja a megbízást.
A forgalom számbavételekor a kötés napja számít.
Mind a vételi, mind az eladási ügyleteket figyelembe kell venni, és összegzett – nem nettósított – árfolyamértéken, forintra átszámítva kimutatni. A forintra való átváltás a 31D1 kódú táblánál leírtak szerint történik.
A forgalmi adatokat – a saját számlás és a megbízás alapján végrehajtott ügyletekre egyaránt – minden adatszolgáltatónak magának kell jelentenie, függetlenül attól, hogy a tőzsdei kereskedéshez kapcsolódó elszámolási szolgáltatásokat általános, illetve egyéni klíringtagként vagy alklíringtagként veszi-e igénybe.
Az általános klíringtag csak a saját számlás, és a saját ügyfelei megbízása alapján teljesített (illetve továbbított) forgalmat jelenti.
Amelyik ügyletben HUF szerepel (pl. EUR/HUF, USD/HUF vételi vagy eladási ügylet), azt a forintügyletek közé kell besorolni.
A tábla sorai
35A1113 Egyéb kötvények összesen: itt kell jelenteni pl. a jelzálogleveleket.
35A11153 Egyéb (35A1115-ből): itt kell jelenteni pl. a másodlagos értékpapírokat (ADR, GDR stb.), a kárpótlási jegyeket, valamint a Bszt. 6. § l) pontja szerinti kibocsátási egységekkel (EUA, EUAA) való azonnali kereskedés adatait.
35A1123 Egyéb kötvények összesen: itt kell jelenteni pl. a jelzálogleveleket.
35A11253 Egyéb (35A1125-ből): itt kell jelenteni pl. a másodlagos értékpapírokat (ADR, GDR stb.), a kárpótlási jegyeket, valamint a Bszt. 6. § l) pontja szerinti kibocsátási egységekkel (EUA, EUAA) való azonnali kereskedés adatait.
35A123 Egyéb kötvények összesen: itt kell jelenteni pl. a jelzálogleveleket és az önkormányzati kötvényeket.
35A1252 Egyéb (35A125-ből): itt kell jelenteni pl. a másodlagos értékpapírokat (ADR, GDR stb), valamint a Bszt. 6. § l) pontja szerinti kibocsátási egységekkel (EUA, EUAA) való azonnali kereskedés adatait.
35A13 MTF-en: itt és a sor alábontásában kell jelenteni az értékpapírok MTF-en lebonyolított azonnali forgalmát, beleértve a BETa piac forgalmát is.
35A133 Egyéb kötvények összesen: itt kell jelenteni pl. a jelzálogleveleket és az önkormányzati kötvényeket.
35A1352 Egyéb (35A135-ből): itt kell jelenteni pl. a másodlagos értékpapírokat (ADR, GDR stb), valamint a Bszt. 6. § l) pontja szerinti kibocsátási egységekkel (EUA, EUAA) való azonnali kereskedés adatait.
35A21126 Egyéb: itt kell jelenteni a BÉT internetes ajánlatbeviteli rendszerén keresztül történt kamat, részvény, index és áru opciós ügyleteket.
35A21226 Egyéb: itt kell jelenteni a BÉT nem internetes ajánlatbeviteli rendszerén keresztül történt kamat, részvény, index és áru opciós ügyleteket.
35A2226 Egyéb: itt kell jelenteni az egyéb tőzsdén (nem a BÉT-en) történt kamat, részvény, index és áru opciós ügyleteket.
35A23 MTF-en: itt és a sor alábontásában kell jelenteni az MTF-en lebonyolított származtatott ügyletek kötéskori értékét összesen, beleértve a BETa piacon lebonyolított ügyleteket is.
35A2326 Egyéb: itt kell jelenteni az MTF-en (beleértve a BETa piacot is) történt kamat, részvény, index és áru opciós ügyleteket.
1.24. 35B Havi forgalmazási adatok – szabályozott piacon kívüli kereskedési adatai
A tábla kitöltése
A táblát a 35A kódú táblánál leírtak szerint kell kitölteni.
A saját számláról végrehajtott ügyfélmegbízásokat a szerződés függvényében a saját számlás forgalom vagy a megbízás alapján végrehajtott forgalom oszlopban kell szerepeltetni.
A saját számláról végrehajtott ügyfélmegbízás a „szerződés függvényében” lehet saját számlás forgalom (ha az ügyletről adás-vételi szerződés születik az intézmény és az ügyfele között), és lehet megbízás alapján végrehajtott forgalom (ha az ügyletről megbízási szerződés születik az intézmény és az ügyfele között, és az intézmény – mint internalizáló – saját számláról teljesíti a megbízást).
A táblában nem kell jelenteni a repót és a kölcsönügyleteket sem. (Azok valóságos tartalma ugyanis más, mint a „normál” forgalmi ügyleteké.)
A tábla sorai
35B121 Államkötvény: az MNB által kibocsátott kötvényeket is itt kell jelenteni.
35B13 Egyéb kötvények összesen: itt kell jelenteni pl. a jelzálogleveleket és az önkormányzati kötvényeket.
35B153 Egyéb (35B15-ből): itt kell jelenteni pl. a másodlagos értékpapírokat (ADR, GDR stb.), a kárpótlási jegyeket, valamint a Bszt. 6. § l) pontja szerinti kibocsátási egységekkel (EUA, EUAA) való azonnali kereskedés adatait.
35B2 Pénzpiaci eszközök összes azonnali forgalma: az értékpapírokon kívüli egyéb pénzpiaci eszközök azonnali forgalmát kell jelenteni.
35B327 Egyéb (35B32-ből): többek között itt kell jelenteni az opciós ügyletek közül a kamat, részvény, index és állampapír opciós ügyleteket.
35B334 Egyéb (35B33-ból): többek között itt kell jelenteni a csereügyletek közül a kamat- és a currency-swapokat.
35B34 Egyéb származtatott ügyletek: itt kell jelenteni pl. a CFD-ügyleteket.
35B347 Egyéb (35B34-ből): többek között itt kell jelenteni az állampapírokra vonatkozó egyéb származtatott ügyleteket.
1.25. 37A Portfólió elemzés – minősítés
A minősítési kategóriák és az azokba történő besorolás szabályai
Problémamentesnek minősíthetők azok a követelések, illetve készletek, amelyről valószínűsíthető, hogy azok értéke megtérül, illetve az adatszolgáltatónak abból vesztesége nem származik, továbbá követelés esetén a tőke-, illetve kamattörlesztési késedelme a tíz napot nem haladja meg, vagy ha várhatóan veszteség kapcsolódik hozzá, akkor a rendelkezésre álló fedezet arra teljes mértékben fedezetet nyújt.
Külön figyelendőnek minősíthetők az olyan követelések és készletek, amelyekkel kapcsolatosan veszteség a minősítés időpontjában még nem valószínűsíthető, de az adatszolgáltató olyan információ birtokába került, amely következtében az adott kockázatvállalás az általánostól eltérő kezelést igényel. Ebbe a kategóriába tartoznak azok a tételek is, amelyek esetében a befektetési hitel típusa, az adós személye következtében különleges kezelést igényel, de a minősítés időpontjában konkrét, veszteségre utaló tényező még nem jelentkezett. A tételt abban az esetben kell ebbe a kategóriába sorolni, ha az itt említett bizonytalansági tényezők miatt esetlegesen felmerülő, fedezettel nem fedett veszteség nem haladja meg a tétel értékének 10%-át.
Átlag alattinak minősíthetők az olyan követelések és készletek, amelyek esetében a minősítés időpontjában bizonytalan mértékű veszteség valószínűsíthető, illetve, amelyek a szokásosnál magasabb kockázatúnak minősülnek az adós vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzete, illetve a készlet piaci értéke alapján, továbbá a követelés késedelmi ideje a tíz napot meghaladja, de a harminc napot nem éri el, feltéve, hogy a fedezettel nem fedett várható veszteség meghaladja a tétel értékének 10%-át, de nem nagyobb 30%-nál.
Kétesnek minősíthetők azok a követelések, illetve készletek, amelyek esetében egyértelműen megállapítható, hogy az az adatszolgáltatónak a jövőben veszteséget okoz, de a veszteség mértéke a minősítés időpontjában még nem ismert, továbbá a követelés törlesztési késedelme tartós (legalább kilencven napot meghaladó) vagy rendszeres, feltéve, hogy a rendelkezésre álló fedezetekkel nem fedett várható veszteség mértéke meghaladja a tétel értékének 30%-át, de nem nagyobb 70%-nál.
Rossznak minősíthető a követelés, illetve a készlet, ha
a) az adós a törlesztési kötelezettségét rendszeresen nem teljesíti, annak többszöri felszólítás után sem tesz eleget, illetve a készlet piaci értéke annak könyv szerinti értékét nem fedezi vagy eladhatatlansága miatt piaci értékkel nem rendelkezik, feltéve, hogy a tétel kapcsán jövőben várható, fedezettel nem fedett veszteség előreláthatóan meghaladja a tétel értékének 70%-át,
b) az ügyfél, partner ellen felszámolási eljárás indult meg (kivéve azokat a követeléseket, amelyek a felszámolási eljárás során keletkeztek) és az a) pont szerinti mértékű veszteség valószínűsíthető, amelyet a rendelkezésre álló fedezet értéke nem fedez.
A táblában használt fogalmak
Könyv szerinti érték (nettó): a bruttó könyv szerinti érték értékvesztéssel csökkentett értéke.
Bruttó könyv szerinti érték: követelés esetében a bekerülési érték még nem törlesztett összege, készlet esetében a beszerzési érték.
Mérlegen kívüli tétel céltartalékkal csökkentett értéke: a mérlegen kívüli tétel nyilvántartás szerinti értékének a megképzett céltartalékkal történő csökkenetésével megkapott „fiktív” érték.
A tábla kitöltése
A táblában a Bkr. 8. § (3) bekezdése alapján minősítendő követelések értékét a részletező sorok szerinti bontásban kell jelenteni. Nem kell szerepeltetni azokat az állományokat, amelyek a hivatkozott rendelet szerint nem tartoznak minősítési kötelezettség alá.
Az egyes minősítési kategóriákban egyaránt fel kell tüntetni az állományok könyv szerinti értékét és az állományok könyv szerinti bruttó értékét.
A mérlegen kívüli tételeknél a nyilvántartási érték céltartalékkal csökkentett értékét, valamint a nyilvántartási értéket kell szerepeltetni.
Az elszámolt értékvesztést és az értékvesztés visszaírását a 37B1 kódú táblában, a céltartalékképzést és a megképzett céltartalék feloldását a 37B2 kódú táblában kell szerepeltetni.
1.26 37C Pénzmosással és terrorizmusfinanszírozással kapcsolatos negyedéves adatok
A táblában az adatszolgáltató ügyfeleiről, valamint általa a Pmt. szerinti belső szabályzata alapján lefolytatott eljárások keretében összegyűjtött információkról kell adatot szolgáltatni.
A táblában a tárgynegyedévre vonatkozó adatokat kell szerepeltetni.
A táblában használt fogalmak
- árfolyamnyereség: az értékpapír átruházásával megszerzett bevételnek az a része, amely meghaladja az értékpapír megszerzésére fordított összeg és a járulékos költségek együttes összegét; nem minősül árfolyamnyereségből származó jövedelemnek az értékpapír-kölcsönzésből származó jövedelem, illetve az az összeg, amelyet más jövedelem megállapításánál kell figyelembe venni [ilyen pl. a nyilvánosan forgalomba hozott és forgalmazott hitelviszonyt megtestesítő értékpapír, illetve a kollektív befektetési értékpapír átruházásából származó, az árfolyamnyereségre vonatkozó szabályok szerint megállapított jövedelem, amelyet kamatjövedelemként kell figyelembe venni, vagy az ellenőrzött tőkepiaci ügyletben (tőzsdén) értékesített értékpapír árfolyamnyeresége, amely a többi ügylettel összevonva, az ellenőrzött tőkepiaci ügyletből származó jövedelem részét képezi];
- fogyasztó: a Hpt. 6. § (1) bekezdés 28. pontja szerinti természetes személy;
- PEP: a Pmt. 4. § (1)-(4) bekezdésében meghatározott, kiemelt közszereplő, kiemelt közszereplő közeli hozzátartozója, illetve a kiemelt közszereplővel közeli kapcsolatban álló személy együttes elnevezése;
- privátbanki ügyfélkapcsolat: azon ügyfelek, akik egy külön erre speciálisan dedikált üzleti területhez tartoznak, az ügyfelek saját kapcsolattartóval rendelkeznek, és az ügyfelek termékeikhez egyedi kondíciókat és feltételeket kapnak;
- származás: az ügyfél bármilyen kimutatható, az adatszolgáltató által pénzmosási szempontból lényegesnek minősített kapcsolata – legyen az személyes vagy üzleti – a hivatkozott országgal, térséggel vagy területtel; pénzmosási szempontból lényegesnek minősített kapcsolat esetén vizsgálandó különösen, de nem kizárólagosan: az ügyfél székhelye, lakó- és tartózkodási helye, állampolgársága, ügyfél tényleges tulajdonosának lakó- és tartózkodási helye, állampolgársága, ügyfél tényleges tulajdonosi minősége az adott országban székhellyel rendelkező jogi személyben vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetben, ügyfél tájékoztatása alapján, ügyfélnek ténylegesen igazolt kapcsolat nélküli szoros kötődése egy országgal vagy térséggel (pl. menekültstátuszhoz, kisebbségek helyzetéhez kapcsolódó információk), üzleti tevékenységét jelentősen befolyásoló kapcsolat (pl. az ügyfél vagyoni helyzetéhez mérten jelentős összegű, honosságától eltérő országból származó pénzösszegek, az ügyfél szolgáltatását igénybe vevők túlnyomó többsége az ügyfél honosságától eltérő országhoz köthető);
- tényleges tulajdonos: a Pmt. 3. § 38. pontja szerinti jogalany;
- ügyfél: akit a Pmt. rendelkezéseinek megfelelően az adatszolgáltatónak kockázatba kell sorolnia, és aki az adatszolgáltató tevékenységi körébe tartozó szolgáltatás igénybevételére vonatkozóan az adatszolgáltatóval szerződés megkötésével tartós jogviszonyt létesít;
- ügylet: jelenti mind az üzleti kapcsolat, mind pedig az ügyleti megbízás során teljesített ügyletet;
- ügyleti megbízás: azon ügylet, amelyet az adatszolgáltatóval tartós szerződéses jogviszonyban nem álló személy, személyes közreműködés mellett eseti jelleggel végez.
A tábla oszlopai
A tábla 1. oszlopában a tárgynegyedévre vonatkozó adatot fő, illetve darabszám szerint szükséges megadni.
A tábla 2. oszlopában az érintett soroknál szereplő meghatározás szerint a tárgynegyedévre vonatkozó összesített értékösszeget szükséges forintban megadni. A devizában felmerülő állományi adatokat a tárgynegyedév végén érvényes MNB hivatalos devizaárfolyamon, illetve az MNB által nem jegyzett deviza esetében a számviteli szabályok szerint megállapított devizaárfolyamon átszámított forint összegen kell szerepeltetni. A devizaügyletet az adott tranzakció lebonyolításakor érvényes MNB hivatalos devizaárfolyamon, illetve az MNB által nem jegyzett deviza esetében a számviteli szabályok szerint megállapított devizaárfolyamon számított összegen kell szerepeltetni. Azon sorokban, ahol az értékösszegeket ügyfél vonatkozásában szükséges feltüntetni, ott az ügyfél összes számlájának forgalmát együttesen kell figyelembe venni.
Azon soroknál, ahol a 2. oszlopban az ügyletek, illetve forgalom összegét kell megadni (37C0511-37C15 sor és alábontó sorai), az ügyféltételek közül nem kell figyelembe venni az ügyfél saját számlái közötti forgalmat, valamint az adatszolgáltató és az ügyfél közötti forgalmat.
A tábla sorai
37C01 Üzleti kapcsolat létesítésekor elvégzett ügyfél-átvilágítás
A tárgynegyedévben az adatszolgáltató által a Pmt. 6. § (1) bekezdés a) pontja szerint üzleti kapcsolat létesítésekor lefolytatott normál, egyszerűsített és fokozott ügyfél-átvilágítások összesített száma. Amennyiben az ügyfél átvilágítása során azonos eljárásban egyidejűleg több kapcsolódó személy azonosítása és személyazonosságának igazoló ellenőrzése, valamint nyilatkoztatása is megtörténik (pl. képviselő, rendelkezésre jogosult, meghatalmazott, kedvezményezett), azt egy átvilágítási eljárásnak kell tekinteni. A Pmt. 6. § (1) bekezdés b)–i) pontja szerinti ügyfél-átvilágítások, valamint a 12. § (2) bekezdése szerinti ismételt ügyfél-átvilágítások száma nem szerepeltetendő.
A 37C01 sorban kimutatott adatokat a 37C011-37C013 sorban három szempont szerint kell tovább bontani, az ügyfél-átvilágítás mélységére való tekintettel. A 37C01 sor egyenlő a 37C011–37C013 sorok összegével.
37C011 Normál ügyfél-átvilágítás
A 37C01 sorból az átvilágítás alapeljárását meghatározó, a Pmt. 7–10. §-ában rögzített szabályok alapján lefolytatott ügyfél-átvilágítások száma.
37C012 Egyszerűsített ügyfél-átvilágítás
A 37C01 sorból a Pmt. 15. §-a alapján, a Pmt. 65. §-ában meghatározott belső szabályzatban rögzített esetekben lefolytatott egyszerűsített ügyfél-átvilágítások száma.
37C013 Fokozott ügyfél-átvilágítás
A 37C01 sorból a Pmt. 16–17. §-a alapján lefolytatott fokozott ügyfél-átvilágítások száma.
37C02 Privátbanki ügyfélkapcsolat létesítés
Azon ügyfelek száma, akikkel az adatszolgáltató a tárgynegyedévben a 26/2020. (VIII. 25.) MNB rendelet szerint, vezetői jóváhagyás mellett létesített privátbanki üzleti kapcsolatot.
37C03 Ügyfél-átvilágítási hiányosság miatt korlátozott ügyfelek
Azon ügyfelek száma, akik esetében az adatszolgáltató nem tudta végrehajtani a Pmt. 7–10. §-ában meghatározott ügyfél-átvilágítási intézkedéseket, ezért a Pmt. 13. § (8) bekezdése alapján az adatszolgáltatónál a tárgynegyedévben, az érintett ügyfélre vonatkozóan korlátozásra került sor (az adatszolgáltató megtagadta az üzleti kapcsolat létesítését, az ügyfél megbízását vagy az ügylet teljesítését). Minden érintett ügyfelet csak egyszer kell figyelembe venni, függetlenül attól, hogy a negyedévben hány alkalommal került sor az ügyfél megbízásának, illetve az ügylet teljesítésének megtagadására.
37C04 Kapcsolattartási probléma miatt korlátozott ügyfelek
Azon ügyfelek száma, akik esetében az adatszolgáltató a kapcsolatfelvétel sikertelensége miatt a Pmt. 12. § (5) bekezdése alapján korlátozást vezetett be (megtagadta az ügyfél által kezdeményezett, négymillió-ötszázezer forintot elérő összegű ügylet teljesítését).
37C0511 Oroszországi származású ügyfelek
Az oroszországi származású ügyfelek száma, illetve számláikon végrehajtott jóváírások és terhelések negyedéves együttes összege. Az 1. oszlopban az ügyfeleket úgy kell megadni, hogy abban szerepeljenek mind a negyedév végén aktív ügyfelek, mind pedig azok, akikkel a negyedév folyamán került sor az üzleti kapcsolat felmondására, illetve lezárására. A 2. oszlopban az érintett ügyfelek valamennyi ügylete, összeghatártól függetlenül jelentendő.
37C05111 37C0511-ből: azon oroszországi származású ügyfelek, melyek negyedéves forgalma elérte vagy meghaladta az ötvenmillió forintot
37C0511 sorból azon oroszországi származású ügyfelek száma, illetve tárgynegyedévi forgalma jelentendő, melyek forgalma a negyedévben elérte, vagy meghaladta az ötvenmillió forintot. Tárgynegyedévi forgalomként az adott ügyfél számláira a tárgynegyedévben érkező jóváírások és a tárgynegyedévben teljesített kifizetések (terhelések) együttes összegét kell figyelembe venni.
37C0512 Oroszországi származású ügyfelekkel kapcsolatos bejelentések
Az adatszolgáltató által a pénzügyi információs egységként működő hatóság részére a tárgynegyedévben küldött azon bejelentések összesített számát és a bejelentések teljes forintösszegét kell feltüntetni, amelyekben oroszországi származású ügyfél is bejelentésre került (ügyfélként vagy egyéb, bejelentéshez kapcsolódó személyként). A bejelentések teljes forintösszege az érintett tranzakciók együttes összege.
A 37C0521–37C0542 sor kitöltésére a 37C0511–37C0512 sor kitöltési előírásai megfelelően alkalmazandók.
37C06 Egyedileg a százmillió forintot elérő vagy meghaladó összegű ügyletek
Azon ügyletek száma és összege, amelyeknél az ügyletek az adott tárgynegyedévben elérték vagy meghaladták egyedileg a százmillió forintot. Mind a tartós (üzleti kapcsolat), mind pedig az eseti jogviszony (ügyleti megbízás) keretében teljesített műveletek számát és összegét meg kell adni.
37C061 37C06-ból: egyedileg az egymilliárd forintot elérő vagy meghaladó összegű ügyletek
A 37C06 sorból azon ügyletek számát és összegét kell szerepeltetni, amelyeknél az ügyletek a tárgynegyedévben elérték vagy meghaladták egyedileg az egymilliárd forintot. Mind a tartós (üzleti kapcsolat), mind pedig az eseti jogviszony (ügyleti megbízás) keretében teljesített műveletek számát és összegét meg kell adni.
37C062 37C06-ból: magas kockázati szinttel rendelkező ügyfelek által kezdeményezett ügyletek
A 37C06 sorból azon, egyedileg a százmillió forintot elérő vagy meghaladó ügyletek számát és összegét szükséges feltüntetni, amelyeket olyan ügyfelek kezdeményeztek, akiket az adatszolgáltató a Pmt. 16. § (1) bekezdése szerint magas kockázatúnak tekint. A Pmt. 16. § (1) bekezdés b) pontja szerint ide kell érteni és magas kockázatúnak kell tekinteni azon ügyfeleket is, akiket, amelyeket az adatszolgáltató saját kockázatértékelésén alapuló belső szabályzatban rögzített esetek alapján minősít magas kockázatúnak. Ebben a sorban csak a tartós jogviszonyban (üzleti kapcsolat) álló ügyfelek tranzakcióira vonatkozó adatokat kell megadni, az adatok megadásakor az eseti jogviszony (ügyleti megbízás) nem vehető figyelembe.
37C063 37C06-ból: nem magas kockázati szinttel rendelkező, megerősített eljárás alá tartozó ügyfelek által kezdeményezett ügyletek
A 37C06 sorból azon, egyedileg a százmillió forintot elérő vagy meghaladó ügyletek számát és összegét szükséges feltüntetni, amelyeket olyan ügyfelek kezdeményeztek, akik az adatszolgáltató által nem magas kockázati szintbe kerültek besorolásra, de megerősített eljárás alá tartoznak. A Pmt., valamint a 26/2020. (VIII. 25.) MNB rendelet rendelkezéseinek, továbbá a táblában használt ügylet fogalomnak megfelelően, mind a tartós (üzleti kapcsolat), mind pedig az eseti jogviszony (ügyleti megbízás) keretében teljesített műveletek számát és összegét meg kell adni.
37C07 PEP ügyfelek egyedileg a tízmillió forintot elérő vagy meghaladó összegű ügyletei
PEP-nek minősülő ügyfél számlájának javára vagy terhére a tárgynegyedévben teljesített azon ügyletek darabszáma és összege, amelyek elérték vagy meghaladták egyedileg a tízmillió forintot.
37C071 37C07-ből: ügyletek összege elérte vagy meghaladta egyedileg a százmillió forintot
A 37C07 sorból a PEP-nek minősülő ügyfél számlájának javára vagy terhére a tárgynegyedévben teljesített azon ügyletek darabszáma és összege, amelyek elérték, vagy meghaladták egyedileg a százmillió forintot.
37C08 PEP tényleges tulajdonossal rendelkező ügyfelek egyedileg a tízmillió forintot elérő vagy meghaladó összegű ügyletei
PEP tényleges tulajdonossal rendelkező ügyfél számlájának javára vagy terhére a tárgynegyedévben teljesített ügyletek darabszáma és összege, amelyek elérték vagy meghaladták egyedileg a tízmillió forintot.
37C081 37C08-ból: ügyletek összege elérte vagy meghaladta egyedileg a százmillió forintot
A 37C08 sorból a PEP tényleges tulajdonossal rendelkező ügyfél számlájának javára vagy terhére a tárgynegyedévben teljesített azon ügyletek darabszáma és összege, amelyek elérték vagy meghaladták egyedileg a százmillió forintot.
37C09 Legjelentősebb összegű végrehajtott ügylet
A tárgynegyedévi legmagasabb egyösszegű ügylet összegét kell megadni.
37C091 37C09-ből: magas kockázati szinttel rendelkező ügyfelek legjelentősebb összegű végrehajtott ügylete
A 37C09 sorból azon, tárgynegyedévi legmagasabb egyösszegű ügylet összege, amelyet az adatszolgáltató által a Pmt. 16. § (1) bekezdése szerint magas kockázatúnak tekintett ügyfél kezdeményezett, vagy magas kockázatúnak tekintett ügyfél számlájára került jóváírásra.
37C092 37C09-ből: nem magas kockázati szinttel rendelkező, megerősített eljárás alá tartozó ügyfelek legjelentősebb összegű végrehajtott ügylete
A 37C09 sorból azon, tárgynegyedévi legmagasabb egyösszegű ügylet összege, amelyet olyan ügyfél kezdeményezett, vagy olyan ügyfél számlájára került jóváírásra, akit az adatszolgáltató nem magas kockázati szintbe sorolt be, de megerősített eljárás alá tartozik.
37C10 Huszonötmillió forintot elérő vagy meghaladó összegű készpénzbefizetés természetes személy ügyfél részére, az adatszolgáltató által hitelintézet(ek)nél vezetett megbízói pénzszámlára
Természetes személy ügyfél részére, az adatszolgáltató által hitelintézet(ek)nél vezetett megbízói pénzszámlára (vagy saját pénztárba) történő, egyedileg huszonötmillió forintot elérő vagy meghaladó összegű készpénzbefizetések darabszáma és összege.
37C11 Ötvenmillió forintot elérő vagy meghaladó összegű készpénzbefizetés jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező ügyfél részére, az adatszolgáltató által hitelintézet(ek)nél vezetett megbízói pénzszámlára
Jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező ügyfél részére, az adatszolgáltató által hitelintézet(ek)nél vezetett megbízói pénzszámlára (vagy saját pénztárba) történő, egyedileg az ötvenmillió forintot elérő vagy meghaladó összegű készpénzbefizetések darabszáma, illetve összege.
37C12 Legjelentősebb összegű végrehajtott készpénzbefizetés
A tárgynegyedévben a legmagasabb összegű készpénzbefizetés összege, attól függetlenül, hogy a készpénzbefizetés milyen csatornán (saját pénztáron, vagy az adatszolgáltató által hitelintézet(ek)nél vezetett megbízói pénzszámláján) keresztül történik.
37C121 37C12-ből: magas kockázati szinttel rendelkező ügyfelek legjelentősebb összegű végrehajtott készpénzbefizetése
A 37C12 sorból azon, a tárgynegyedévben legmagasabb összegű készpénzbefizetés összege, amelyet az adatszolgáltató által a Pmt. 16. § (1) bekezdése szerint magas kockázatúnak tekintett ügyfél kezdeményezett, vagy magas kockázatúnak tekintett ügyfél számlájára került jóváírásra.
37C122 37C12-ből: nem magas kockázati szinttel rendelkező, megerősített eljárás alá tartozó ügyfelek legjelentősebb összegű végrehajtott készpénzbefizetése
A 37C12 sorból azon, a tárgynegyedévben legmagasabb összegű készpénzbefizetés összege, amelyet olyan ügyfél kezdeményezett, vagy olyan ügyfél számlájára került jóváírásra, akit az adatszolgáltató nem magas kockázati szintbe sorolt be, de megerősített eljárás alá tartozik.
37C13 Egymással ténylegesen összefüggő, százmillió forintot elérő vagy meghaladó összegű készpénzbefizetés értékpapírszámlára
Azon esetek száma és összértéke, amelyeknél a tárgynegyedévben azonos befizető egy héten belül egy vagy több olyan készpénzbefizetést teljestett ugyanazon értékpapírszámlára vagy az adatszolgáltató által hitelintézet(ek)nél vezetett megbízói pénzszámlára, amelyek együttes összege elérte vagy meghaladta a százmillió forintot. Egy esetnek számít, amennyiben százmillió forintot elérő vagy azt meghaladó készpénzbefizetést, készpénzbefizetéseket ugyanazon értékpapírszámlára teljesítettek, függetlenül attól, hogy hány ügyleti megbízás keretében teljesítették a készpénzbefizetést. Ezen sor vonatkozásában az adatokat attól függetlenül kell megadni, hogy a készpénzbefizetés milyen csatornán (saját pénztáron vagy az adatszolgáltató által hitelintézet(ek)nél vezetett megbízói pénzszámláján) keresztül történik.
37C131 37C13-ból: 1 hónapon belül nem került befektetésre
A 37C12 sorból azon esetek száma, amelyek ugyanabban a tárgynegyedévben a befizetéstől számított 1 hónapon belül nem kerültek befektetésre. Azon eseteket kell megadnia az adatszolgáltatónak, amelyeknél a jelentett tárgynegyedévet vizsgálva telt le a befizetéstől számított egy hónap.
37C14 Egyedileg az ötvenmillió forintot elérő vagy meghaladó összegű ügyleti megbízások
Azon ügyleti megbízások darabszáma és összege, amelyek elérték vagy meghaladták egyedileg az ötvenmillió forintot.
37C141 37C14-ből: ügyleti megbízás összege elérte vagy meghaladta egyedileg a százmillió forintot
A 37C14 sorból azon ügyleti megbízások darabszáma és összege, amelyek összege elérte vagy meghaladta egyedileg a százmillió forintot.
37C15 Ötszázmillió forintot elérő vagy meghaladó összegű árfolyamnyereséget realizáló ügyfelek
Azon ügyfelek száma és általuk elért árfolyamnyereség forintösszege, akik esetében a tárgynegyedévben ötszázmillió forintot elérő vagy azt meghaladó árfolyamnyereséget realizált az adatszolgáltató ügyfele.
37C16 Legjelentősebb ügyfél által realizált árfolyamnyereség
Azon ügyfél által realizált árfolyamnyereség forintösszege, amely az adott tárgynegyedévben a legmagasabb volt az adatszolgáltatónál.
37C17 Kockázatos ügyfél és szokatlan ügylet kiszűrését biztosító szűrőrendszer riasztásai
Az adatszolgáltató szűrőrendszere által kockázatosnak minősített ügyfél, illetve szokatlan ügylet vonatkozásában generált riasztások darabszáma az adott tárgynegyedévben.
A 37C17 sorban jelentett adatokat a 37C171-37C172 sorokban a riasztás okára való tekintettel kell tovább bontani. A 37C17 sor egyenlő a 37C171 és a 37C172 sor összegével, míg a 37C171 sor értékét a 37C1711–37C1715 sorok összege adja meg.
37C171 Kötelező, a 26/2020. (VIII. 25.) MNB rendelet szerinti szűrési feltételek által generált riasztások
A 37C17 sorból a 26/2020. (VIII. 25.) MNB rendelet 36. § (1) bekezdése szerinti szűrési feltételek által generált riasztások tárgynegyedévi darabszáma.
Azon adatszolgáltatónak, aki él a 26/2020. (VIII. 25.) MNB rendelet 36. § (3) bekezdésében foglalt lehetőséggel, vagyis a 37C1711–37C1715 sorban szereplő kötelező szűrési feltételeket más szűrésekkel helyettesíti, az érintett sorok vonatkozásában a 26/2020. (VIII. 25.) MNB rendeletben megfogalmazott feltételrendszernek megfelelő adatkört leválogatás útján szükséges előállítania és jelentenie.
37C1711 Riasztás oka: huszonötmillió forintot elérő vagy meghaladó összegű készpénzbefizetés természetes személy ügyfél részére
A 37C171 sorból a huszonötmillió forintot elérő vagy meghaladó összegű, természetes személy ügyfél részére teljesített készpénzbefizetések kapcsán generált riasztások tárgynegyedévi darabszáma.
37C1712 Riasztás oka: ötvenmillió forintot elérő vagy meghaladó összegű készpénzbefizetés jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező ügyfél részére
A 37C171 sorból az ötvenmillió forintot elérő vagy meghaladó összegű, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező ügyfél részére teljesített készpénzbefizetések kapcsán generált riasztások tárgynegyedévi darabszáma.
37C1713 Riasztás oka: stratégiai hiányosságokkal rendelkező, kiemelt kockázatot jelentő harmadik országból kezdeményezett vagy oda továbbított huszonötmillió forintot elérő vagy meghaladó összegű ügylet
A 37C171 sorból kiemelt kockázatú országból kezdeményezett vagy oda továbbított, huszonötmillió forintot elérő vagy meghaladó összegű ügyletek kapcsán generált riasztások tárgynegyedévi darabszáma.
37C1714 Riasztás oka: huszonötmillió forintot elérő vagy meghaladó összegű, pénzátutalás adószámmal nem rendelkező jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező ügyfél részére, vagy általa kezdeményezve
A 37C171 sorból a huszonötmillió forintot elérő vagy meghaladó összegű, adószámmal nem rendelkező jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező ügyfél részére vagy általa kezdeményezett pénzátutalások kapcsán generált riasztások tárgynegyedévi darabszáma.
37C17141 37C1714-ből: a magas kockázati besorolású, adószámmal nem rendelkező jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező ügyfelek pénzátutalásai kapcsán generált riasztások
A 37C1714 sorból azon, huszonötmillió forintot elérő vagy meghaladó összegű, adószámmal nem rendelkező jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező ügyfél részére vagy általa kezdeményezett pénzátutalások kapcsán generált riasztások tárgynegyedévi darabszáma, amelyeknél az adószámmal nem rendelkező ügyfelet az adatszolgáltató a Pmt. 16. § (1) bekezdése szerint magas kockázatúnak tekinti. A Pmt. 16. § (1) bekezdés b) pontja szerint ide kell érteni és magas kockázatúnak kell tekinteni azon ügyfeleket is, melyeket a szolgáltató saját kockázatértékelésén alapuló belső szabályzatban rögzített esetek alapján minősít magas kockázatúnak. Ezen sorban csak a tartós jogviszonyban (üzleti kapcsolat) álló ügyfelek tranzakcióira vonatkozó szűrési adatokat kell megadni..
37C17142 37C1714-ből: a nem magas kockázati besorolású, megerősített eljárás alá tartozó adószámmal nem rendelkező jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező ügyfelek pénzátutalásai kapcsán generált riasztások
A 37C1714 sorból azon, huszonötmillió forintot elérő vagy meghaladó összegű, adószámmal nem rendelkező jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező ügyfél részére vagy általa kezdeményezett pénzátutalások kapcsán generált riasztások tárgynegyedévi darabszáma, amelyeknél az adószámmal nem rendelkező ügyfél az adatszolgáltató által nem magas kockázati szintbe került besorolásra, de megerősített eljárás alá tartozik. A Pmt., valamint a 26/2020. (VIII. 25.) MNB rendelet rendelkezéseinek, továbbá a táblában használt ügylet fogalomnak megfelelően mind a tartós (üzleti kapcsolat), mind pedig az eseti jogviszony (ügyleti megbízás) keretében teljesített tranzakciókra vonatkozó szűrési adatokat meg kell adni.
37C1715 Riasztás oka: ötvenmillió forintot elérő vagy meghaladó összegű pénzátutalás nem magyar adószámmal rendelkező jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező ügyfél részére, vagy általa kezdeményezve
A 37C171 sorból az ötvenmillió forintot elérő vagy meghaladó összegű, nem magyar adószámmal rendelkező jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező ügyfél részére vagy áltata kezdeményezett pénzátutalások kapcsán generált riasztások tárgynegyedévi darabszáma.
37C17151 37C1715-ből: a magas kockázati besorolású nem magyar adószámmal rendelkező jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező ügyfelek pénzátutalásai kapcsán generált riasztások
A 37C1715 sorból azon, ötvenmillió forintot elérő vagy meghaladó összegű, nem magyar adószámmal rendelkező jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező ügyfél részére vagy áltata kezdeményezett pénzátutalások kapcsán generált riasztások tárgynegyedévi darabszáma, amelyeknél a nem magyar adószámmal rendelkező ügyfelet az adatszolgáltató a Pmt. 16. § (1) bekezdése szerint magas kockázatúnak tekint. A Pmt. 16. § (1) bekezdés b) pontja szerint ide kell érteni és magas kockázatúnak kell tekinteni azon ügyfeleket is, melyeket a szolgáltató saját kockázatértékelésén alapuló belső szabályzatban rögzített esetek alapján minősít magas kockázatúnak. Ebben a sorban csak a tartós jogviszonyban (üzleti kapcsolat) álló ügyfelek tranzakcióira vonatkozó szűrési adatokat kell megadni.
37C17152 37C1715-ből: a nem magas kockázati besorolású, megerősített eljárás alá tartozó nem magyar adószámmal rendelkező jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező ügyfelek pénzátutalásai kapcsán generált riasztások
A 37C1715 sorból azon, ötvenmillió forintot elérő vagy meghaladó összegű, nem magyar adószámmal rendelkező jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező ügyfél részére vagy áltata kezdeményezett pénzátutalások kapcsán generált riasztások tárgynegyedévi darabszáma, amelyeknél a nem magyar adószámmal rendelkező ügyfél az adatszolgáltató által nem magas kockázati szintbe került besorolásra, de megerősített eljárás alá tartozik. A Pmt., valamint a 26/2020. (VIII. 25.) MNB rendelet rendelkezéseinek, továbbá a táblában használt ügylet fogalomnak megfelelően, ebben a sorban mind a tartós (üzleti kapcsolat), mind pedig az eseti jogviszony (ügyleti megbízás) keretében teljesített tranzakciókra vonatkozó szűrési adatokat meg kell adni.
37C172 Adatszolgáltató által definiált szűrési feltételek által generált riasztások
A 37C17 sorból azon riasztások darabszáma, amelyek szűrési feltételeit az adatszolgáltató határozta meg, és a riasztások nem esnek a 37C151 sorban megadott kritériumok alá.
37C18 Az adatszolgáltató nem tudta a szűrések elemzését és értékelését határidőn belül elvégezni
Azon szűrések darabszáma a tárgynegyedévben, amelyek elemzését és értékelését az adatszolgáltató a 26/2020. (VIII. 25.) MNB rendelet 37. § (2) bekezdésében meghatározott határidőn belül nem végezte el.
A 37C18 sorban kimutatott adatokat a 37C181 és 37C182 sorban a riasztás okára való tekintettel kell tovább bontani. A 37C18 sor egyenlő a 37C181 és a 37C182 sor összegével.
37C181 Kötelező, a 26/2020. (VIII. 25.) MNB rendelet szerinti szűrési feltételek által generált riasztások
A 37C18 sorból a 26/2020. (VIII. 25.) MNB rendelet 36. § (1) bekezdése szerinti szűrési feltételek által generált riasztások tárgynegyedévi darabszáma, amelyek elemzését és értékelését az adatszolgáltató a 26/2020. (VIII. 25.) MNB rendelet szerinti határidőben nem végezte el.
37C182 Adatszolgáltató által definiált szűrési feltételek által generált riasztások
A 37C18 sorból azon riasztások darabszáma, amelyek szűrési feltételeit az adatszolgáltató határozta meg, és a feltételek nem esnek a 26/2020. (VIII. 25.) MNB rendelet 36. § (1) bekezdése szerinti szűrési feltételek alá, és amely riasztások elemzését és értékelését az adatszolgáltató a 26/2020. (VIII. 25.) MNB rendelet szerinti határidőben nem végezte el.
37C19Saját bejelentések
Az adatszolgáltató által a pénzügyi információs egységként működő hatóság részére a tárgynegyedévben küldött bejelentések összesített száma, illetve a bejelentések teljes forintösszege, amely az érintett tranzakciók együttes összegét jelenti.
A kimutatott adatokat a 37C191–37C193 sorban a bejelentést megalapozó gyanú típusára való tekintettel kell tovább bontani. A 37C19 sor egyenlő a 37C191–37C193 sorok összegével.
37C191 Pmt. 30. §-a alapján pénzmosás gyanúja miatt tett bejelentések
A 37C19 sorból az adatszolgáltató által pénzmosás gyanújával [Pmt. 30. § (1) bekezdés a) pontja] a pénzügyi információs egységként működő hatóság részére a tárgynegyedévben küldött bejelentések száma és a bejelentések teljes forintösszege.
37C192 A Pmt. 30. §-a alapján terrorizmus finanszírozása gyanúja miatt tett bejelentések
A 37C19 sorból az adatszolgáltató által terrorizmus finanszírozása gyanújával [Pmt. 30. § (1) bekezdés b) pontja] a pénzügyi információs egységként működő hatóság részére, a tárgynegyedévben küldött bejelentések száma és a bejelentések teljes forintösszege.
37C193 A Kit. alapján tett bejelentések
A 37C19 sorból az adatszolgáltató által a Kit. 4. § (1) bekezdése, illetve a 14. § (8) bekezdése alapján pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedés foganatosításáért felelős szerv, illetve a pénzügyi információs egységként működő hatóság részére a tárgynegyedévben küldött bejelentések száma és a bejelentések teljes forintösszege.
37C20 4 munkanapra felfüggesztett tranzakciók
Azon ügyletek száma és összege, amelyek teljesítését bejelentés alapjául szolgáló adat, tény, körülmény felmerülése miatt az adatszolgáltató a Pmt. 34. § (1) bekezdése szerint saját hatáskörben vagy 35. § (1) bekezdése alapján a pénzügyi információs egység rendelkezésének megfelelően felfüggesztette.
A 37C2011 és 37C2012 sorok összege megegyezik az adatszolgáltató által a tárgynegyedévben alkalmazott összes felfüggesztés (37C20) számával.
37C2011 Adatszolgáltató által kezdeményezett felfüggesztések
A 37C20 sorból azon ügyletek darabszáma és összege, amelyek teljesítésének felfüggesztését a Pmt. 34. § (1) bekezdése alapán az adatszolgáltató kezdeményezte.
37C2012 Pénzügyi információs egységként működő hatóság által kezdeményezett felfüggesztések
A 37C20 sorból azon ügyletek darabszáma és összege, amelyek teljesítését az adatszolgáltató a Pmt. 35. § (1) bekezdése alapján a pénzügyi információs egység rendelkezésének megfelelően függesztette fel.
37C202 37C20-ból: pénzügyi információs egységként működő hatóság kérésére meghosszabbított felfüggesztések
A 37C20 sorból azon ügyletek darabszáma és összege, amelyek során az adatszolgáltató a Pmt. 35. § (3) bekezdése alapján a pénzügyi információs egységként működő hatóság jelzésére a felfüggesztést meghosszabbította.
37C21 Bíróság, nyomozóhatóság által pénzmosás gyanúja miatt zárolt, lefoglalt követelések
A bíróság, illetve a nyomozóhatóság által pénzmosás gyanúja miatt zárolt, illetve lefoglalt ügyfélkövetelések száma és – ténylegesen zárolt, illetve lefoglalt – összege. Csak a pénzmosás gyanúja miatt eszközölt zárolásokat, illetve lefoglalásokat kell jelenteni, a csalásgyanús, illetve esetleges szankciós indokúakat nem.
37C22 Terrorista, illetve szankciós listák alapján zárolt követelések
Azon ügyfelek száma és azok teljes ügyfélkövetelése, amelyeknél az adatszolgáltató általi zárolásra azért került sor, mert az ügyfél valamely, az adatszolgáltató által alkalmazott terrorista, illetve szankciós listán szerepelt, és ezt az adatszolgáltató a pénzügyi információs egységként működő hatóságnak mint illetékes hatóságnak bejelentette.
37C23 Pénzmosás, illetve terrorizmus finanszírozása miatt megszüntetett üzleti kapcsolatok
Azon üzleti kapcsolatok száma, amelyek a tárgynegyedévben megszüntetésre kerültek pénzmosással, illetve terrorizmusfinanszírozással kapcsolatban felmerülő okból.
37C24 Kockázatmentesítés keretében megvizsgált ügyfélkapcsolatok
Azon üzleti kapcsolatok száma, amelyek vonatkozásában a tárgynegyedévben a pénzügyi intézmények és azok közvetítői által megkövetelt, a pénzeszközök forrására vonatkozó információkról, valamint ezen információk igazoló ellenőrzése érdekében a pénzeszközök forrására vonatkozó dokumentumok bemutatásáról, a bejelentések alapjául szolgáló adat, tény, körülmény felismerésének elősegítéséről és a magas kockázattal járó ügyletek bejelentéséhez kapcsolódó intézkedésekről szóló 14/2020. (XII. 17.) MNB ajánlás [a továbbiakban: 14/2020. (XII. 17.) MNB ajánlás] IV. fejezetében meghatározott és felállított bizottság vagy a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési feladatokat ellátó terület kockázatmentesítés keretében vizsgálta ─ annak eredményétől függetlenül ─ az üzleti kapcsolat megszüntetésének szükségességét. Amennyiben egy ügyfélkapcsolatot több körben is vizsgált az adatszolgáltató a tárgynegyedévben, az egynek jelentendő.
A 37C24 sorban kimutatott adatokat a 37C241─37C244 sorokban az üzleti kapcsolat vizsgálatát megalapozó tényezőre való tekintettel kell tovább bontani. A 37C24 sor egyenlő a 37C241─37C244 sorok összegével.
37C241 Bejelentések száma miatt
A 37C24 sorból azon ügyfélkapcsolatok száma, amelyekhez kapcsolódóan a Pmt. 30. §-ában meghatározott bejelentések számossága indokolta az üzleti kapcsolat megszüntetésének vizsgálatát..
37C242 Bejelentések összege miatt
A 37C24 sorból azon ügyfélkapcsolatok száma, amelyekhez kapcsolódóan a Pmt. 30. §-ában meghatározott bejelentések összege indokolta az üzleti kapcsolat megszüntetésének vizsgálatát.
37C243 Pénzügyi információs egység tájékoztatása alapján
A 37C24 sorból azon ügyfélkapcsolatok száma, amelyekhez kapcsolódóan a pénzügyi információs egységtől érkező tájékoztatás eredményezte az üzleti kapcsolat megszüntetésének vizsgálatát..
37C244 Egyéb pénzmosási és terrorizmus finanszírozási kockázat miatt
A 37C24 sorból azon ügyfélkapcsolatok száma, amelyekhez kapcsolódóan az adatszolgáltató a 37C241–37C243 sorba be nem sorolható, egyéb pénzmosási és terrorizmus finanszírozási kockázat miatt saját hatáskörben kezdeményezte az üzleti kapcsolat megszüntetésének vizsgálatát.
37C25 Társhatósági megkeresések
A tárgynegyedévben hatóságtól (pl. Nemzeti Adó- és Vámhivatal, rendőrség, ügyészség) pénzmosás tárgyában, illetve pénzmosási bűncselekménnyel kapcsolatos, az adatszolgáltatóhoz érkezett azon megkeresések száma, ahol a hatóság az adatszolgáltató ügyfelével kapcsolatos kockázatra hívja fel a figyelmet (pl. tájékoztatás, felhívás, adatbekérés keretében). Az MNB-től érkeztetett megkeresést, olyan körlevél típusú megkeresést, amely nem tartalmaz az adatszolgáltató ügyfelét érintő, az adatszolgáltató által korábban pénzmosás gyanúja miatt tett bejelentésekhez kapcsolódó adatkiegészítés célú visszakérdezéseket, továbbá a pénzügyi információs egységként működő hatóságtól ügyletek felfüggesztése [Pmt. 35. § (1) bekezdése alapján elrendelt felfüggesztés, valamint a Pmt. 35. § (3) bekezdése szerinti meghosszabbítás] témában érkezett megkereséseket nem kell figyelembe venni. Utóbbi típusú megkereséseket a 37C2012, illetve a 37C202 sorban kell megadni. Nem jelentendők azon hatósági megkeresések, melyek nem pénzmosás tárgyában érkeztek, illetve nem pénzmosási bűncselekménnyel kapcsolatosak, hanem egyéb tárgyban, illetve témában (pl. csalás, sikkasztás) érkeztek az adatszolgáltató részére.
37C26 Ügyfélpanasz
A pénzmosással, illetve terrorizmusfinanszírozással kapcsolatban a tárgynegyedévben érkező panaszok száma. Ügyfélpanasznak kell tekinteni a fogyasztónak és a fogyasztónak nem minősülő személyektől érkező megkereséseket is.
37C27 Belső ellenőri megállapítások
Az adatszolgáltató által indított, a tárgynegyedévben lezárult, saját belső ellenőri vizsgálat során feltárt, az adatszolgáltató pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás elleni tevékenységét elmarasztaló belső ellenőri megállapítások darabszáma. Az MNB határozati kötelezések kapcsán végzett ellenőrzések, valamint a nem saját tevékenység (pl. kiemelt közvetítők) esetében tett belső ellenőri megállapítások nem jelentendők.
37C28 Informatikai fejlesztések
A tárgynegyedévben az adatszolgáltatónál fejlesztési igényként leadott, illetve folyamatban lévő pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás elleni tevékenységhez kapcsolódó informatikai fejlesztések száma.
1.27. 37D Pénzmosással és terrorizmusfinanszírozással kapcsolatos éves adatok
A táblában az adatszolgáltató tulajdonosi szerkezetéről, ügyfeleiről, valamint az általa a Pmt. szerinti belső szabályzata alapján lefolytatott eljárások keretében összegyűjtött információkról kell adatot szolgáltatni.
A táblában használt fogalmak
- az adózási szempontból nem együttműködő országok és területek európai uniós jegyzéke: https://www.consilium.europa.eu/hu/policies/eu-list-of-non-cooperative-jurisdictions/;
- eseti ügyfél: aki az adatszolgáltatóval nem áll tartós szerződéses jogviszonyban és személyes közreműködés mellett eseti jelleggel végez ügyleteket (ügyleti megbízásokat);
- kettős felhasználású termék: a 428/2009/EK tanácsi rendelet 2. cikk 1. pontja szerinti, a hivatkozott tanácsi rendelet I. mellékletét képező jegyzékben szereplő termék;
- kiemelt kockázatú ország: a Pmt. 3. § 31. pontja szerinti stratégiai hiányosságokkal rendelkező, kiemelt kockázatot jelentő harmadik ország;
- kiemelt közszereplő: a Pmt. 4. § (1) és (2) bekezdése szerinti természetes személy;
- kiemelt közszereplő közeli hozzátartozója: a Pmt. 4. § (3) bekezdése szerinti természetes személy;
- kiemelt közszereplővel közeli kapcsolatban álló személy: a Pmt. 4. § (4) bekezdése szerinti természetes személy;
- magas kockázatúnak minősített ország, térség: a 21/2017. (VIII. 3.) NGM rendelet 2. melléklet 3. pontjában foglaltak alapján, az adatszolgáltató által magas kockázatúnak minősített ország, térség;
- összetett tulajdonosi struktúra: olyan társaság, amelynek tulajdonosi szerkezete a társaság üzleti tevékenységének jellegéhez képest szokatlannak vagy túlzottan összetettnek tűnik; a tulajdonosi szerkezet a társaság üzleti tevékenységének jellegéhez képest túlzottan összetett, ha a társaság tulajdonosi struktúrájában háromnál több társaság érintettségével egymásba fonódások (hurkok) révén a társaságok kölcsönösen egymás tulajdonosai, vagy a tulajdonosi szerkezetben több, mint három szinten, közvetett részesedéssel rendelkező tulajdonosok találhatók, vagy a tulajdonosi szerkezetben több mint négy jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező társaság rendelkezik tulajdoni hányaddal;
- származás: az ügyfél bármilyen kimutatható, az adatszolgáltató által pénzmosási szempontból lényegesnek minősített kapcsolata – legyen az személyes vagy üzleti – a hivatkozott országgal, térséggel vagy területtel; pénzmosási szempontból lényegesnek minősített kapcsolat esetén vizsgálandó különösen, de nem kizárólagosan: ügyfél székhelye, lakó- és tartózkodási helye, állampolgársága, ügyfél tényleges tulajdonosának lakó- és tartózkodási helye, állampolgársága, ügyfél tényleges tulajdonosi minősége az adott országban székhellyel rendelkező jogi személyben vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetben, ügyfél tájékoztatása alapján, ügyfélnek ténylegesen igazolt kapcsolat nélküli szoros kötődése egy országgal vagy térséggel (pl. menekültstátuszhoz, kisebbségek helyzetéhez kapcsolódó információk), üzleti tevékenységét jelentősen befolyásoló kapcsolat(ok) (pl. az ügyfél vagyoni helyzetéhez mérten jelentős összegű, honosságától eltérő országból származó pénzösszegek, az ügyfél szolgáltatását igénybe vevők túlnyomó többsége az ügyfél honosságától eltérő országhoz köthető);
- tárgyév végi állapot: az adott naptári év utolsó napján fennálló állapot;
- tényleges tulajdonos: a Pmt. 3. § 38. pontja szerinti jogalany;
- tulajdonos: azon természetes vagy jogi személy, illetve szervezet, amely az adatszolgáltatóban közvetlenül vagy közvetve a szavazati jogok vagy a tulajdoni hányad legalább tíz százalékát birtokolja;
- ügyfél: akit a Pmt. rendelkezéseinek megfelelően az adatszolgáltatónak kockázatba kell sorolnia, és aki az adatszolgáltató tevékenységi körébe tartozó szolgáltatás igénybevételére vonatkozóan az adatszolgáltatóval szerződés megkötésével tartós jogviszonyt létesít;
- ügylet: jelenti mind az üzleti kapcsolat, mind pedig az ügyleti megbízás során teljesített ügyletet;
- ügyleti megbízás: azon ügylet, amelyet az adatszolgáltatóval tartós szerződéses jogviszonyban nem álló személy, személyes közreműködés mellett eseti jelleggel végez.
A tábla oszlopai
A tábla 1. oszlopában a tárgyévre vonatkozó adatot fő, illetve darabszám tekintetében kell megadni.
A tábla 2., illetve 3. oszlopában, az érintett soroknál szereplő meghatározás szerint, az adatszolgáltató szemszögéből a jóváírások, illetve a terhelések éves összesített értékét minden esetben forintban szükséges megadni oly módon, hogy az ügyféltételek közül nem kell figyelembe venni az ügyfél saját számlái közötti forgalmat, valamint az adatszolgáltató és az ügyfél közötti forgalmat. A forintra történő átszámítást a tárgyév utolsó napján érvényes, az MNB által közzétett hivatalos devizaárfolyamon, illetve az MNB által nem jegyzett deviza esetében a számviteli szabályok szerint megállapított devizaárfolyamon kell elvégezni. Azon sorokban, ahol a jóváírásokat és a terheléseket ügyfél vonatkozásában szükséges megadni, ott az ügyfél összes számlájának forgalma együttesen vizsgálandó.
A tábla sorai
37D01 Kiemelt kockázatú országban nyilvántartott tulajdonosi kör
A tárgyév végi állapot szerint az adatszolgáltató azon tulajdonosainak száma, akik, illetve amelyek kiemelt kockázatú országban rendelkeznek lakóhellyel, illetve ezen országokban kerültek bejegyzésre, nyilvántartásba vételre.
37D02 Kiemelt kockázatú országban bejegyzett képviselet, fióktelep vagy tulajdonosi érdekeltség
A tárgyév végi állapot szerint az adatszolgáltatónak és tulajdonosának kiemelt kockázatú országban nyilvántartott, illetve bejegyzett képviseletének, fióktelepének, illetve azoknak a pénzügyi szolgáltatóknak az együttes darabszáma, amelyekben az adatszolgáltató vagy tulajdonosa tíz százaléknál nagyobb tulajdonosi részesedéssel rendelkezik.
37D03 Pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési feladatokat ellátó területen rendelkezésre álló erőforrás (FTE)
A tárgyév végi állapot szerint a rendelkezésre álló pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési feladatokat ellátó területen egy teljes munkanapra (napi 8 óra) vetített erőforrás összege (a továbbiakban: Erőforrás).
A 37D03 sorban és annak alábontó soraiban kizárólag a pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás- megelőzési feladatokat ellátó terület rendelkezésére álló Erőforrás jelentendő, vagyis a pénzmosás megelőzési terület (AML) rendelkezésére álló teljes Erőforrás (FTE) adat, illetve ezen belül az egyes szakfeladatokra eső Erőforrás (FTE) bontás megadása szükséges. Az egyéb, pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzés jellegű feladatokat (pl. ügyfélátvilágítás, szankciós szűrés, bejelentés) is részben ellátó területek (pl. üzleti terület, nemzetközi pénzforgalom) vonatkozásában a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzés jellegű feladatokra eső erőforrás (FTE) adatok nem tartoznak ide. Ugyancsak nem tartoznak ide – így az alábontó sorokban sem szerepeltetendők – a kiszervezés keretében végzett tevékenység esetén a beszállító által ezekre a feladatokra alkalmazott erőforrás (FTE) adatok.
A 37D031–37D037 sorok összegének meg kell egyeznie a 37D03 sorban megadott adattal, az adatokat egy tizedesjegy pontossággal kell jelenteni.
37D031 Vezetői feladatok
A 37D03 sorból a rendelkezésre álló Erőforrás vezetői feladatok ellátására szolgáló része.
37D032 Operáció – szankciós és tranzakció szűrés, illetve bejelentés
A 37D03 sorból az Erőforrás operáción belül, a szankciós- és tranzakció szűréssel, illetve bejelentéssel foglalkozó része.
37D033 Operáció – ügyfél-átvilágítás, ügyfélbefogadás
A 37D03 sorból az Erőforrás operáción belül, ügyfél-átvilágítással, ügyfélbefogadással foglalkozó része.
37D034 Másodlagos kontroll
A 37D03 sorból rendelkezésre álló Erőforrás másodlagos kontrollra csoportosított része. Az adatszolgáltató saját megítélésén alapul, hogy az általa alkalmazott eljárások során mi minősül másodlagos kontrollfunkciónak. A másodlagos kontroll alatt értendő többek között: riasztások, bejelentések, ügyfél-átvilágítások során alkalmazott négyszem elv, minőségellenőrzési funkció.
37D035 Szabályozás, tanácsadás, projekt
A 37D03 sorból rendelkezésre álló Erőforrás pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenységgel összefüggő szabályozásra, tanácsadásra, projektre csoportosított része. E sor vonatkozásában nem kell figyelembe venni az általános compliance tevékenységgel kapcsolatos feladatokat (pl. etika, összeférhetetlenség).
37D036 Képzés, oktatás
A 37D03 sorból az Erőforrás képzésre, oktatásra csoportosított része. Ebben a sorban szerepeltetni kell minden, pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenységgel összefüggő képzést, oktatást, függetlenül attól, hogy az személyes megjelenést igényel vagy e-learning jellegű, általános vagy specifikus. Központi tréningek esetén fel kell tüntetni a tréningek összeállításához, megtartásához igénybe vett helyi erőforrást.
37D037 Egyéb
A 37D03 sorból rendelkezésre álló Erőforrás egyéb feladatra csoportosított része.
37D04 Ügyfelek száma
Az adatszolgáltató azon ügyfeleinek száma a tárgyév végi állapot szerint – december 31-ei állományi adat –, akik az adatszolgáltató tevékenységi körébe tartozó szolgáltatás igénybevételére vonatkozóan az adatszolgáltatóval szerződés megkötésével tartós jogviszonyt (üzleti kapcsolatot) létesítettek.
Tekintettel a Pmt. 6/A. §-ára, ezen sorban megadott adat egyenlő a kockázati kategória szerinti bontásban a 37D0411, 37D0412 és 37D0413 sorban megadott számok összegével.
37D0411 Ügyfelek kockázati szintje magas
A 37D04 sorból az adatszolgáltató által magas kockázati kategóriába sorolt ügyfelek száma.
37D04111 Kiemelt kockázatú országból származó ügyfelek
A 37D0411 sorból azon ügyfelek száma, illetve számláikon végrehajtott jóváírások és terhelések éves összesített értékösszege, akik pénzmosási szempontból lényegesnek minősített kapcsolattal rendelkeznek kiemelt kockázatot jelentő országgal.
37D04112 Ügyfél kiemelt közszereplő, kiemelt közszereplő közeli hozzátartozója, kiemelt közszereplővel közeli kapcsolatban álló személy
A 37D0411 sorból azon ügyfelek száma, illetve számláikon végrehajtott jóváírások és terhelések éves összesített értékösszege, akik kiemelt közszereplőnek, kiemelt közszereplő közeli hozzátartozójának, vagy kiemelt közszereplővel közeli kapcsolatban álló személynek minősülnek.
37D04113 Ügyfél tényleges tulajdonosa kiemelt közszereplő, kiemelt közszereplő közeli hozzátartozója, kiemelt közszereplővel közeli kapcsolatban álló személy
A 37D0411 sorból azon ügyfelek száma, illetve számláikon végrehajtott jóváírások és terhelések éves összesített értékösszege, akiknek a tényleges tulajdonosa kiemelt közszereplőnek, kiemelt közszereplő közeli hozzátartozójának, vagy kiemelt közszereplővel közeli kapcsolatban álló személynek minősül. A Pmt. 16. § (1) bekezdés d) pontja alapján a többségi tulajdonú állami vállalatnak a Pmt. 3. § 38. pont f) alpontja alapján megállapított tényleges tulajdonosa nem esik a magas kockázati besorolás és fokozott ügyfél-átvilágítási többlet intézkedések hatálya alá, ezért ezen személyekre vonatkozó adat ebben a sorban nem szerepeltetendő.
37D04114 Nonprofit gazdasági társaság ügyfelek
A 37D0411 sorból azon nonprofit szervezet ügyfelek száma, illetve számláikon végrehajtott jóváírások és terhelések éves összesített értékösszege, akik esetében az adatszolgáltató – belső kockázatértékelése alapján – fokozott ügyfél-átvilágítási intézkedések alkalmazását írja elő. Nonprofit szervezetnek minősül az a jogalany, amelynek létesítése elsődlegesen nem gazdasági tevékenység során biztosított vagyonszerzést céloz (pl. alapítvány, egyesület, párt, egyház).
37D04115 Ügyfél tényleges tulajdonosa kiemelt kockázatú országból származik
A 37D0411 sorból azon ügyfelek száma, illetve számláikon végrehajtott jóváírások és terhelések éves összesített értékösszege, akik tényleges tulajdonosai pénzmosási szempontból lényegesnek minősített kapcsolattal rendelkeznek kiemelt kockázatot jelentő országgal.
37D04116 Bemutatóra szóló részvény, részvényesi meghatalmazott
A 37D0411 sorból azon ügyfelek száma, illetve számláikon végrehajtott jóváírások és terhelések éves összesített értékösszege, akik bemutatóra szóló részvénnyel rendelkeznek, vagy akik képviseletében részvényesi meghatalmazott jár el.
37D04117 Ügyfél szokatlanul vagy túlzottan összetett tulajdonosi struktúrával rendelkezik
A 37D0411 sorból azon ügyfelek száma, illetve számláikon végrehajtott jóváírások és terhelések éves összesített értékösszege, akiknek a tulajdonosi szerkezetét összetett tulajdonosi struktúra jellemzi.
37D04118 Saját kockázatértékelésen alapuló belső szabályzatban rögzített esetek
A 37D0411 sorból azon ügyfelek száma, illetve számláikon végrehajtott jóváírások és terhelések éves összesített értékösszege, akik az adatszolgáltató saját kockázatértékelésében megállapított, belső szabályzatában rögzítettek alapján, magas ügyfélkockázati kategóriába tartoznak, és a 37D04111-37D04117 sorokban meghatározott kritériumok egyikének sem feleltethetők meg.
37D0412 Ügyfelek kockázati szintje átlagos
A 37D04 sorból az adatszolgáltató által átlagos kockázati kategóriába sorolt ügyfelek száma.
37D0413 Ügyfelek kockázati szintje alacsony
A 37D04 sorból az adatszolgáltató által alacsony kockázati kategóriába sorolt ügyfelek száma.
37D051 Nem magas kockázati szinttel rendelkező, megerősített eljárás alá tartozó ügyfelek
A tárgyév végi állapot szerint azon ügyfelek száma, akiket az adatszolgáltató saját kockázatértékelése alapján nem minősített magas kockázatúnak, de az ügyfél megerősített eljárás alá tartozik. Amennyiben az adatszolgáltató saját kockázatértékelése alapján magas kockázati kategóriába sorolta az ügyfelet, és ez alapján tartozik az ügyfél megerősített eljárás alá, úgy ezen ügyfeleket a 37D04 sorban és annak alábontó soraiban szükséges szerepeltetni, és ezen ügyfelek vonatkozásában nem töltendő ki a 37D0511–37D0514 sor.
37D0511 Havi százmillió forintot elérő vagy meghaladó készpénzforgalmat lebonyolító ügyfelek
A 37D051 sorból azon ügyfelek száma, akik által az adatszolgáltató hitelintézet(ek)nél vezetett megbízói pénzszámlájára teljesített készpénzbefizetések teljes forintösszegének értéke elérte, vagy meghaladta a százmillió forintot egy naptári hónapban, illetve ezen készpénzbefizetések (jóváírások) éves összesített összege. A tábla 1. oszlopában egy ügyfelet a tárgyévben csak egyszer szükséges az adatszolgáltatónak feltüntetnie, annak ellenére is, ha ugyanazon ügyfélnek egynél több hónapban is elérte vagy meghaladta a készpénzbefizetései teljes forintösszegének értéke a százmillió forintot, a 2. és 3. oszlopban azonban a készpénzforgalom teljes éves összesített értékét kell megadni.
37D0512 Bejelentett ügyfelek
A 37D051 sorból azon ügyfelek száma, illetve számláikon végrehajtott jóváírások és terhelések éves összesített értékösszege, akikkel kapcsolatban az adatszolgáltató a Pmt. 30. § (1) bekezdése szerinti legutolsó bejelentése óta egy év nem telt el.
37D0513 Magyarországon lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel nem rendelkező természetes személy ügyfelek
A 37D051 sorból azon ügyfelek száma, illetve számláikon végrehajtott jóváírások és terhelések éves összesített értékösszege, akik Magyarországon sem bejelentett lakóhellyel, sem tartózkodási hellyel nem rendelkeznek.
37D0514 Saját kockázatértékelésen alapuló belső szabályzatban rögzített esetek
A 37D051 sorból az adatszolgáltató saját kockázatértékelése, illetve belső szabályzatában rögzítettek alapján azon ügyfelek száma, illetve számláikon végrehajtott jóváírások és terhelések éves összesített értékösszege, akik nem magas kockázatú kategóriában szerepelnek, de megerősített eljárás alá tartoznak, és a 37D0511-37D0513 sorokban meghatározott kritériumok egyikének sem feleltethetők meg.
37D061 Adószámmal nem rendelkező jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet ügyfelek
A tárgyév végi állapot szerint azon jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező ügyfelek száma, illetve számláikon végrehajtott jóváírások és terhelések éves összesített értékösszege, akik adószámmal egyáltalán nem rendelkeznek.
37D0611 37D061-ből: a magas kockázati besorolású adószámmal nem rendelkező jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező ügyfelek
Tárgyév végi állapot szerint a 37D061 sorból azon jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező ügyfelek száma, illetve számláikon végrehajtott jóváírások és terhelések éves összesített értékösszege, akik adószámmal egyáltalán nem rendelkeznek és akiket az adatszolgáltató a Pmt. 16. § (1) bekezdése szerint magas kockázatúnak tekint. A Pmt. 16. § (1) bekezdés b) pontja szerint magas kockázatúnak kell tekinteni azon ügyfeleket is, melyeket az adatszolgáltató saját kockázatértékelésén alapuló belső szabályzatban rögzített esetek alapján minősít magas kockázatúnak.
37D0612 37D061-ből: a nem magas kockázati besorolású, megerősített eljárás alá tartozó adószámmal nem rendelkező jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező ügyfelek
Tárgyév végi állapot szerint a 37D061 sorból azon jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező ügyfelek száma, illetve számláikon végrehajtott jóváírások és terhelések éves összesített értékösszege, akik adószámmal egyáltalán nem rendelkeznek és akik az adatszolgáltató által nem magas kockázati szintbe kerültek besorolásra, de megerősített eljárás alá tartoznak.
37D062 Nem magyar adószámmal rendelkező jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet ügyfelek
A tárgyév végi állapot szerint azon jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező ügyfelek száma, illetve számláikon végrehajtott jóváírások és terhelések éves összesített értékösszege, akik nem magyar adószámmal rendelkeznek.
37D0621 37D062-ből: a magas kockázati besorolású nem magyar adószámmal rendelkező jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező ügyfelek
Tárgyév végi állapot szerint a 37D062 sorból azon jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező ügyfelek száma, illetve számláikon végrehajtott jóváírások és terhelések éves összesített értékösszege, akik nem magyar adószámmal rendelkeznek és akiket az adatszolgáltató a Pmt. 16. § (1) bekezdése szerint magas kockázatúnak tekint. A Pmt. 16. § (1) bekezdés b) pontja szerint ide kell érteni és magas kockázatúnak kell tekinteni azon ügyfeleket is, melyeket az adatszolgáltató saját kockázatértékelésén alapuló belső szabályzatban rögzített esetek alapján minősít magas kockázatúnak.
37D0622 37D062-ből: a nem magas kockázati besorolású, megerősített eljárás alá tartozó nem magyar adószámmal rendelkező jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező ügyfelek
Tárgyév végi állapot szerint a 37D062 sorból azon jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező ügyfelek száma, illetve számláikon végrehajtott jóváírások és terhelések éves összesített értékösszege, akik nem magyar adószámmal rendelkeznek és akik az adatszolgáltató által nem magas kockázati szintbe kerültek besorolásra, de megerősített eljárás alá tartoznak.
37D063 Fegyverkereskedelemmel vagy kettős felhasználású termékkel foglalkozó ügyfelek
A tárgyév végi állapot szerint azon ügyfelek száma, akik, illetve amelyek az ügyfél-átvilágítás során beszerzett, a jogszabályok alapján az adatszolgáltató rendelkezésére álló információk szerint fegyverkereskedelemmel vagy kettős felhasználású termékekkel foglalkoznak.
37D064 Ingatlanforgalmazással foglalkozó ügyfelek
A tárgyév végi állapot szerint a Pmt. 3. § 17. pontja szerinti ingatlanügylettel kapcsolatos tevékenységet végző ügyfelek száma.
37D065 Szerencsejáték szervezéssel foglalkozó ügyfelek
A tárgyév végi állapot szerint azon ügyfelek száma, akik, illetve amelyek hatósági engedélyhez kötött játékkaszinót, kártyatermet működtetnek vagy szerencsejáték szervező tevékenységet folytatnak.
37D066 Bizalmi vagyonkezelő ügyfelek
A tárgyév végi állapot szerint azon jogi személyiségű ügyfelek száma, illetve az adatszolgáltatónál vezetett számláik összesített záró egyenlegének az összege, amelyek a Ptk. 6:310. §-a szerinti bizalmi vagyonkezelési szerződés alapján vagyonkezelői tevékenységet folytatnak.
37D071 Adatszolgáltató által magas kockázatúnak minősített országokból, térségekből származó ügyfelek
A tárgyév végi állapot szerint az adatszolgáltató által magas kockázatúnak minősített országokból, térségekből származó ügyfelek száma, illetve számláikon végrehajtott jóváírások és terhelések éves összesített értékösszege. A sorban összeghatártól függetlenül valamennyi, az adatszolgáltató által magas kockázatúnak minősített országból, térségből származó ügyfélhez kapcsolódó tranzakció jelentendő. Azon országok, melyek jogszabályi rendelkezés alapján minősülnek kiemelt kockázatú országnak, nem tartoznak az adatszolgáltató által magas kockázatúnak minősített országok, térségek közé, ezért azok ezen sorban nem jelentendők.
37D072 Adózási szempontból nem együttműködő országokból, illetve területekről származó ügyfelek
A tárgyév végi állapot szerint az Európai Unió Tanácsa következtetései alapján kiadott, az adózási szempontból nem együttműködő országok és területek európai uniós jegyzékében szereplő országból, területről származó ügyfelek száma, illetve számláikon végrehajtott jóváírások és terhelések éves összesített értékösszege. A sorban összeghatártól függetlenül valamennyi tranzakció jelentendő.
37D081 Ötvenmillió forintot elérő vagy meghaladó ügyleti megbízás miatt átvilágított eseti ügyfelek
Azon eseti ügyfelek száma, illetve általuk végrehajtott ügyletek éves összesített értékösszege, akik az adatszolgáltató által hitelintézet(ek)nél vezetett megbízói pénzszámlára eseti ügyfélként ötvenmillió forintot elérő vagy meghaladó összegű készpénztranzakciókat (befizetéseket) – ügyleti megbízást – teljesítettek.
37D091 Magas kockázatúnak minősített országokból, térségekből érkező jóváírások
Magas kockázatúnak minősített országból, térségből érkező jóváírások száma és forintban megadott összértéke. A sorban összeghatártól függetlenül valamennyi tranzakció jelentendő. Magas kockázatúnak minősített országnak, térségnek kell tekinteni a kiemelt kockázatú országokat, valamint a kockázati alapon adatszolgáltató által magas kockázatúnak minősített országokat, illetve térségeket.
37D0911 37D091-ből: magas kockázati szinttel rendelkező ügyfelek számlájára érkező jóváírások
A 37D091 sorból azon, magas kockázatúnak minősített országokból, térségekből érkező jóváírások száma és forintban megadott összértéke, melyek magas kockázati szinttel rendelkező ügyfelek számlájára kerültek jóváírásra.
37D0912 37D091-ből: nem magas kockázati szinttel rendelkező, megerősített eljárás alá tartozó ügyfelek számlájára érkező jóváírások
A 37D091 sorból azon, magas kockázatúnak minősített országokból, térségekből érkező jóváírások száma és forintban megadott összértéke, melyek nem magas kockázati szinttel rendelkező, de megerősített eljárás alá tartozó ügyfelek számlájára kerültek jóváírásra.
37D092 Magas kockázatúnak minősített országokba, térségekbe irányuló terhelések
Magas kockázatúnak minősített országokba, térségekbe irányuló pénzforgalmi terhelések száma és forintban megadott összértéke. A sorban összeghatártól függetlenül valamennyi tranzakció jelentendő. Magas kockázatúnak minősített országnak, térségnek kell tekinteni a kiemelt kockázatú országokat, valamint a kockázati alapon adatszolgáltató által magas kockázatúnak minősített országokat, illetve térségeket.
37D0921 37D092-ből: magas kockázati szinttel rendelkező ügyfelek számlájáról kezdeményezett terhelések
A 37D092 sorból azon, magas kockázatúnak minősített országokba, térségekbe irányuló pénzforgalmi terhelések száma és forintban megadott összértéke, mely tranzakciókat magas kockázati szinttel rendelkező ügyfelek számlájáról kezdeményeztek.
37D0922 37D092-ből: nem magas kockázati szinttel rendelkező, megerősített eljárás alá tartozó ügyfelek számlájáról kezdeményezett terhelések
A 37D092 sorból azon, magas kockázatúnak minősített országokba, térségekbe irányuló pénzforgalmi terhelések száma és forintban megadott összértéke, mely tranzakciókat nem magas kockázati szinttel rendelkező, de megerősített eljárás alá tartozó ügyfelek számlájáról kezdeményeztek.
37D10 Pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzés vonatkozású új üzleti gyakorlat
A tárgyévben a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenységgel kapcsolatban az adatszolgáltató által bevezetett új üzleti gyakorlat száma, például új teljesítési megoldás, új vagy fejlődő technológia.
37D11 Egyedileg a tízmillió forintot elérő vagy meghaladó készpénzbefizetések
A tárgyévben az adatszolgáltató által hitelintézet(ek)nél vezetett megbízói pénzszámlára készpénzben teljesített befizetések darabszáma, illetve a megbízói pénzszámlára történő készpénzbefizetések (jóváírások) teljes forintösszege, amelyek értéke elérte vagy meghaladta egyedileg a tízmillió forintot.
37D12 Más szolgáltató által végzett ügyfél-átvilágítás átvétele
A Pmt. 22-24. §-a szerinti, más szolgáltató által végzett és az adatszolgáltató által elfogadott ügyfél-átvilágítások száma.
37D13 Távollévő ügyfél közhiteles okiratok által történő átvilágítása
Azon ügyfél-átvilágítások száma, amelyeknél a természetes személy ügyféllel történő üzleti kapcsolat létesítése közhiteles okiratok beküldése alapján történik, vagy jogi személyiséggel rendelkező, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező ügyfél esetében az átvilágítási adatok átadása nem személyesen vagy auditált elektronikus hírközlő eszköz útján, a képviselő közreműködésével, hanem a céges közhiteles dokumentáció postai úton történő beküldésével történik. Ebben a sorban nem jelentendők azok az esetek, ahol a kapcsolatfelvétel személyesen megtörténik, de a szükséges hitelesített dokumentumokat az ügyfél postai úton utólag küldi meg az adatszolgáltatónak.
37D14 Igazolt fizetési számla
Azon esetek tárgyévi darabszáma, amelyeknél az ügyfél által a számlanyitáshoz számlájának – amelyről és amelyre fizetésre sor kerül az ügyfélszámla javára és terhére – fennállásáról szóló igazolás került benyújtásra.
37D15 Meghatalmazott közreműködése mellett végzett ügyfél-átvilágítás
Azon ügyfél-átvilágítások száma, amelyeknél az ügyfél helyett és nevében meghatalmazott jár el, és az ügyfél-átvilágítási intézkedéseket az adatszolgáltató a meghatalmazott részvételével végezte el.
37D16 Közvetítő által végzett átvilágítás
A Bszt. 111. § (2) bekezdésében meghatározott közvetítők által, a tárgyévben végzett átvilágítások száma.
37D17 Auditált elektronikus hírközlő eszköz útján végzett elektronikus ügyfél-átvilágítás
Azon ügyfél-átvilágítások száma, amelyeket az adatszolgáltató a tárgyévben auditált elektronikus hírközlő eszköz útján végzett el.
37D17 Auditált elektronikus hírközlő eszköz útján végzett elektronikus ügyfél-átvilágítás
Azon ügyfél-átvilágítások száma, amelyeket az adatszolgáltató az adott tárgyévben auditált elektronikus hírközlő eszköz útján végez el.
1.28. 37FA Fogyasztói panaszügyekre vonatkozó adatok
A táblában használt fogalmak:
Fogyasztó: az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy.
Panasz: az adatszolgáltató befektetési szolgáltatási tevékenységével és kiegészítő szolgáltatásával kapcsolatos magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó, fogyasztóktól érkezett, vagy fogyasztók által előterjesztett panaszok, amelyeket a panaszkezelésről szóló jogszabályok a panasznyilvántartó rendszerben rögzíteni rendelnek el.
A tábla a panaszok témája szerinti bontásban tartalmazza az adatszolgáltatóhoz a befektetési szolgáltatási tevékenységgel és kiegészítő szolgáltatással kapcsolatosan a tárgyidőszakban érkezett panaszok számát, valamint a folyamatban lévő panaszügyek számát a tárgyidőszak végén.
A tábla oszlopai
A 24. oszlopban szereplő, tárgyidőszakban nyilvántartásba vett panaszügyek panasztípusok szerinti bontását az 1-23. oszlopok tartalmazzák. A tábla kitöltése során minden, a tárgyidőszakban érkezett panaszt egyszer kell figyelembe venni, vagyis az egyes panasztípusokba besorolt panaszok összesített darabszámának meg kell egyeznie a tárgyidőszakban érkezett panaszok összesített darabszámával (a 37FA1,24 mező értékével). Ennek érdekében, ha egy panasz több panasztípusba is besorolható, akkor a panasz elsődleges témája szerint kell a besorolást elvégezni.
Árfolyam
- egyes tranzakcióknál az árfolyam konkrét mértékének kifogásolása,
- az ügyfél szerint nem megfelelő árfolyam alkalmazása a kalkulációban,
- az árfolyam nem megfelelő figyelembevétele vagy figyelmen kívül hagyása egy-egy pénzügyi instrumentum értékének meghatározásánál,
- árfolyamváltozás kifogásolása,
- minden egyéb, az árfolyammal kapcsolatos panasz.
Egyoldalú szerződésmódosítás
Az ügyféllel kötött szerződés kamatának, díjának, minden egyéb költségnek vagy feltételnek a módosítása.
Elektronikus szolgáltatás
Azok a panaszok, amelyek kifejezetten az elektronikus eszköz nem kielégítő működésére, rendszerbeli hiányosságára vonatkoznak.
Elszámolás
Azok a panaszok, amelyek elszámolási vitát eredményeznek egyes tranzakciókkal (pénztári ki-befizetés, átutalási-átvezetési megbízás, akkreditív-nyitás, beszedési megbízás, tőzsdei és OTC adásvételi és portfólió-kezelési megbízások stb.) kapcsolatosan.
IT rendszerhiba
Olyan, a szolgáltató informatikai háttér-rendszerére vonatkozó panasz, amely nem tartozik az elektronikus szolgáltatás kategóriába, így különösen a számlavezető- és nyilvántartási rendszer hibájára, elérhetetlenségére vonatkozó panasz.
Jogosulatlan tevékenység
Az MNB engedélyének hiányában végzett engedélyköteles tevékenységgel kapcsolatos panaszok.
Ösztönzők
A Bszt., valamint a 15/2017. (VI. 30.) NGM rendelet értelmében a befektetési vállalkozás befektetési szolgáltatás, illetve kiegészítő szolgáltatás nyújtásával kapcsolatban csak akkor fogadhat el, fizethet, illetve nyújthat bármilyen díjat, jutalékot, illetve nem pénzbeli előnyt, amennyiben ezek az ügyfélnek nyújtott szolgáltatás minőségét növelik. Ebben a kategóriában a fogyasztóktól beérkezett azon panaszokat kell feltüntetni, amelyek az ösztönzőkkel kapcsolatosak (ideértve az ösztönzőkre vonatkozó tájékoztatást is).
Jutalék, költség, díj mértéke
A befektetési szolgáltatási tevékenységhez kapcsolódóan, vagy egyéb címen felszámított jutalék, költség, díj mértéke vagy új díj bevezetése miatti panasz.
Kamat, hozam mértéke
A befektetési szolgáltatáshoz kapcsolódó kamat, illetve hozam mértékének kifogásolása.
Megbízás teljesítése
Azok a panaszok, amelyek egyes tranzakciók hibás vagy elmaradt teljesítéséből erednek.
Nyilvántartási hiányosság
A megbízható és naprakész nyilvántartást biztosító számviteli és informatikai háttér hibáira, valamint az ügykezelés, adminisztráció során előforduló hibák (hibás bizonylat, beadvány elvesztése stb.) miatti panaszok.
Pénzügyi visszaélés
Minden olyan beadvány, amelynek tárgya bűncselekmény elkövetésének (például csalás, pénzmosás) gyanúját veti fel.
Számlaegyenleg vitatása
Minden olyan fogyasztói panasz, amely arra vonatkozik, hogy a fogyasztónak nyújtott bármely kimutatás ellentmondásban áll bármely más, a szolgáltatótól származó kimutatással vagy egyéb bizonylattal.
Szolgáltatás minősége
Az ügyfelekkel szemben tanúsított magatartás, udvariatlan kiszolgálás, nehezen elérhető ügyintézők, ügyintézés lassúsága stb.
Tájékoztatási hiányosság
- szerződéskötés előtt: ha a panasz elsősorban arra vonatkozik, hogy az ügyfelet az adatszolgáltató hiányosan, tévesen vagy bármilyen egyéb okból nem megfelelően tájékoztatta az adott konstrukcióról, annak kockázatairól, az ügyfelet terhelő többletköltségekről, vagy bármilyen olyan tényezőről, amely az ügyfél szempontjából lényeges lehet a megfelelő üzleti döntéshozatalához; ide tartozik továbbá, ha a panasz arra irányul, hogy nem történt meg a fogyasztó arra vonatkozó figyelmeztetése, hogy a megfelelési teszt alapján az egyes konkrét megbízás szerinti pénzügyi eszköz vagy ügylet nem megfelelő számára;
- szerződéskötés után (szerződés fennállása alatt): ha a panasz a szerződéskötés utáni időszakban történt tájékoztatási hiányosságra vonatkozik, pl. szerződéses feltételek változásával, kondícióváltozással, jogokkal és kötelezettségekkel kapcsolatos téves, illetve hiányos tájékoztatás;
- szerződés megszűnéséhez kapcsolódóan: ha a panasz a szerződés megszűnésével kapcsolatos vagy már megszűnt szerződéssel kapcsolatos hiányos, téves vagy egyéb okból nem megfelelő tájékoztatásra vonatkozik.
Előzetes tájékozódási kötelezettség
A vonatkozó jogszabályi rendelkezések alapján előírt alkalmassági, illetve megfelelési teszt elvégzésével, értékelésével és eredményével kapcsolatosan megfogalmazott panasz. Itt kell feltüntetni azokat a panaszokat is, amelyek az alkalmassági jelentéssel/nyilatkozattal kapcsolatosan fogalmaznak meg kifogásokat (ideértve: a jelentés/nyilatkozat átadásának elmaradását, késedelmes átadását, tartalmára vonatkozó észrevételeket).
Megbízás végrehajtását követő tájékoztatás
A vonatkozó jogszabályi rendelkezések alapján a befektetési szolgáltatási tevékenység keretében végrehajtott megbízást követő tájékoztatással (ideértve annak teljesítését, tartalmát, késedelmes teljesítését vagy teljesítésének hiányát) összefüggésben keletkező valamennyi panasz. Itt kell szerepeltetni azokat a panaszokat is, melyek arra vonatkoznak, hogy az adatszolgáltató nem tesz eleget a Bszt. 68-69/A. §-ában meghatározott valamely utólagos tájékoztatási kötelezettségének.
Titoktartás
A jogszabály által védeni rendelt tény, információ, adat (így különösen az értékpapírtitok) adatszolgáltató általi jogosulatlan kiadását, felhasználását, hozzáférhetővé tételét kifogásoló panasz, ide nem értve a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság feladatkörébe tartozó, személyes adatok kezelését kifogásoló panaszokat.
Ügynök
Az adatszolgáltató ügynökének tevékenységével kapcsolatos panaszok.
Méltányossági kérelem
Díjakkal, költségekkel, jutalékokkal, megbízásokkal stb. kapcsolatos kérelmek elintézésére tett panaszok.
Egyéb
Minden, a fenti kategóriákba nem sorolható panasz.
A tábla sorai
37FA11 Befektetési szolgáltatási tevékenységgel kapcsolatos
A Bszt. 5. § (1) bekezdésében meghatározott valamennyi tevékenységgel összefüggésben érkezett panaszok.
37FA111 Megbízás felvétele és továbbítása
A Bszt. 5. § (1) bekezdés a) pontja szerinti befektetési szolgáltatási tevékenység.
37FA112 Megbízás végrehajtása az ügyfél javára
A Bszt. 4. § (2) bekezdés 46. pontjában meghatározott tevékenység.
37FA113 Portfóliókezelés
A Bszt. 4. § (2) bekezdés 53. pontjában meghatározott tevékenység.
37FA114 Befektetési tanácsadás
A Bszt. 4. § (2) bekezdés 9. pontjában meghatározott tevékenység.
37FA115 Jegyzési garanciavállalás
A Bszt. 4. § (2) bekezdés 33. pontjában meghatározott tevékenység.
37FA116 Egyéb befektetési szolgáltatási tevékenység
A Bszt. 5. § (1) bekezdés g)-i) pontja szerinti befektetési szolgáltatási tevékenységek.
37FA12 Kiegészítő szolgáltatással kapcsolatos panasz
A Bszt. 5. § (2) bekezdésében meghatározott valamennyi szolgáltatással összefüggésben érkezett panasz.
37FA121 Pénzügyi eszköz letéti őrzése és nyilvántartása, az ehhez kapcsolódó ügyfélszámla vezetése
A Bszt. 5. § (2) bekezdés a) pontja szerinti szolgáltatás.
37FA122 Letétkezelés, értékpapírszámla vezetése, értékpapír nyilvántartása, az ügyfélszámla vezetése
A Bszt. 5. § (2) bekezdés b) pontja szerinti szolgáltatás.
37FA123 Befektetési hitel nyújtása
A Bszt. 5. § (2) bekezdés c) pont szerinti szolgáltatás.
37FA124 Egyéb kiegészítő szolgáltatás
A Bszt. 5. § (2) bekezdés d)-h) pontja szerinti szolgáltatások.
37FA13 Árutőzsdei szolgáltatással kapcsolatos
A Bszt. 9. § (1) bekezdésében meghatározott tevékenységgel kapcsolatos panasz.
37FA14 Egyéb tevékenységgel kapcsolatos
Minden olyan tevékenységre vagy szolgáltatásra vonatkozó panasz, amely a fenti kategóriákba nem sorolható.
37FA2 Folyamatban lévő panaszügyek száma a tárgyidőszak végén
A tárgyidőszak végén még lezáratlan panaszügyek száma.
1.29. 37G Informatikai adatok
A tábla az adatszolgáltató informatikai rendszerének működési kontroll környezetével kapcsolatos adatokat mutatja be.
Az „Igen/Nem” jellegű kérdéseknél a lehetséges értékek: „I”, „N”.
Az időpontra vonatkozó kérdéseknél konkrét dátumot kell megadni.
A tábla sorai
37G01 Az intézmény létszámadatai
A 37G01 kezdetű sorok a negyedév végi létszámadatokat tartalmazzák.
37G061 Az intézménynél külső auditor által lefolytatott utolsó informatikai vizsgálat jelentésének készítője és tárgya
Ha több ilyen jelentés is készült a tárgynegyedévben, akkor az informatikai rendszer biztonságának ellenőrzése szempontjából legjelentősebb jelentés készítőjét és tárgyát kell megadni.
37G08 Elérhetőségi adatok
A 37G08 kezdetű sorokat akkor kell kitölteni, ha az adatszolgáltatónak van informatikai vezetője, illetve biztonsági felelőse.
37G09 További információk
A 37G09 kezdetű sorokban az adatszolgáltató fő tevékenységét kiszolgáló nyilvántartási rendszerről és környezetéről kell információkat megadni.
A fő tevékenységet kiszolgáló nyilvántartási rendszer itt az adatszolgáltató ügyfélszámla-, eszköz- és tranzakció-nyilvántartásának informatikai rendszerét jelenti.
37G0901 A legfontosabb rendszerek üzemeltetése saját gépteremben vagy külső adatközpont(ok)ban történik? (Saját/Külső)
A lehetséges értékek: „Saját” – ha az elsődleges és másodlagos gépterem is az adatszolgáltató (vagy az adatszolgáltató anyavállalata) tulajdonában van; „Saját/Külső” – ha az elsődleges saját tulajdonú, de a másodlagos külső tulajdonban van; „Külső” – egyéb esetben.
37G0913-37G0918 sorok: az adattárházzal és a logelemző rendszerekkel kapcsolatos adatok.
37G11 Felhőszolgáltatás
A felhőszolgáltatás fogalmát, valamint a 37G11 sor alábontó soraiban kért információk magyarázatát a közösségi és publikus felhőszolgáltatások igénybevételéről szóló 4/2019. (IV. 1.) MNB ajánlás, valamint az Európai Bankhatóság 2017. december 20-i, a felhőszolgáltatóknak történő kiszervezésről szóló ajánlásai (EBA/REC/2017/03) tartalmazza. Amennyiben az adatszolgáltató több felhőszolgáltatást vesz igénybe, akkor a válaszokat több blokk kitöltésével kell megadni. Egy mezőn belüli felsorolás esetén az adatokat pontosvesszővel (;) kell elválasztani.
37G12 Elektronikus csatornák
A 37G12 kezdetű sorokban az adatszolgáltatónak az ügyfelekkel való elektronikus kapcsolattartására vonatkozó adatokat kell megadni. Az ügyfél általi adatmódosítás fogalmába beletartoznak a tranzakciós adatmódosítások (pl. az ügyfél általi vételi/eladási megbízások) is.
1.30. 37H Befektetési alapok és portfóliók limitsértései
A tábla kitöltése
A tábla a letétkezelt befektetési alapok esetében a befektetési jegy sorozatok limitsértéseit, továbbá a letétkezelt portfóliók – beleértve a befektetési és a pénztári portfóliókat is – limitsértéseit tartalmazza, instrumentumonként. A táblában a tárgynegyedévi limitsértéseket kell szerepeltetni.
A limitsértés akkor minősül passzívnak, ha a piaci árfolyamok (ideértve a devizák, áruk, értékpapírok, ingatlanok, származtatott ügyletek árfolyamát) mozgása vagy értékpapír-kölcsönzési ügylet óvadékának portfólióba kerülése, a befektetési jegyek visszaváltása vagy vásárlása, illetve a befektetési alapkezelő befektetési döntéshozatali és végrehajtási tevékenységén kívül álló ok következtében sérülnek a kezelési szabályzatban meghatározott befektetési limitek. Minden más esetben a limitsértés aktív limitsértésnek minősül.
A tábla oszlopai
1. oszlop A befektetési alapot vagy portfóliót kezelő megnevezése.
3. oszlop Befektetési alap esetében a befektetési jegy sorozat ISIN kódja, portfólió esetében az egyedi azonosításra alkalmas számlaszám. Ha a portfóliónak nincs számlaszáma, akkor az adatszolgáltató által használt belső kód. Pénztári és biztosítói portfólió esetén a portfólió egyedi azonosítására alkalmas azonosító. Az azonosítók előállításáról és a letétkezelő részére történő átadásáról a pénztárak, illetve a biztosítók gondoskodnak.
A pénztári portfóliókat azonosító kód nyolc karakterből áll, amely szóközt, vesszőt és pontot nem tartalmazhat. Az azonosító kód első két karaktere a pénztár típusának – önkéntes nyugdíjpénztár esetében „OP”, egészségpénztár, önsegélyező pénztár, egészség- és ön-segélyező pénztár esetében „EP”, magánnyugdíjpénztár esetében „MP” –, a következő három karakter a pénztár nevének azonosítására szolgál, az utolsó három karakter egy számkombináció, melynek lehetséges legkisebb értéke „001”, lehetséges legnagyobb értéke „999”.
A biztosítói portfólió esetében az eszközalap azonosító kód egy, a biztosító által kialakított, az egyes eszközalapokat azonosító hatjegyű kód. A hatjegyű kódot a biztosítónak úgy kell megképeznie, hogy annak első 2 karaktere egyértelműen utaljon a biztosító nevére, amelyet közvetlenül követ egy négy számjegyből álló kombináció. Amennyiben több biztosító nevének azonos a két kezdőbetűje, úgy javasolt az első kezdőbetűt követően egy jellegzetes további betű alkalmazása.
Ha a limitsértés nem csak egy adott sorozatnál, hanem a befektetési alap egészénél következett be, a limitsértést abban az esetben is valamennyi érintett sorozatra külön-külön jelenteni kell.
. oszlop A limit típusa: „T” törvényi limit esetén, vagy „B”, ha belső szabályzatban (kezelési szabályzatban, portfóliókezelési szerződésben, vagyonkezelési irányelvekben) található a limit.
5. oszlop A limitszabály szöveges leírása, legfeljebb 512 karakter hosszúságban. A limitszabály rövidített szövegezéssel is megadható, de abban meg kell jelölni a vonatkozó jogszabályi rendelkezést, illetve a kezelési szabály vonatkozó pontját is.
6. oszlop Az 5. oszlopban megadott limitszabály szerint a limit minimum, illetve maximum értéke. Ha egy befektetési szabály alsó és felső korlátot egyaránt tartalmaz, akkor csak annak a korlátnak az értékét kell megadni, amelyik sérült. Azt nem kell jelezni, hogy alsó vagy felső korlátról van-e szó. Például, ha a befektetési korlát 5-20%, és az alsó korlát sérült, akkor a 6. oszlopba „5%” kerül. Példa egy összetettebb korlátra: ha a befektetési korlát a MAX-index átlagos hátralévő futamideje + 0,5 év, és ez egyenlő 3,2 évvel, akkor a 6. oszlopba „3,2"-et kell beírni.
7. oszlop A limitet sértő instrumentum megnevezése. Értékpapír esetében az értékpapír rövid neve; pénzforgalmi számla vagy bankbetét esetében a számlavezető megnevezése; ingatlan esetében az ingatlan címe; hitel esetében a kölcsönnyújtó megnevezése. Származtatott ügylet, pozíció esetében a megnevezésnek utalnia kell a származtatott ügylet típusára, a 33LEZ kódú tábla 6. oszlopához kapcsolódó kitöltési előírásban részletezettek szerint. Ha nem egy instrumentum okozta a limitsértést, akkor a limitet sértő eszközosztályt kell megadni, az 50A táblában szereplő bontást alkalmazva, a lehető legpontosabban. Például, a részvények az 50A következő alábontó soraiban jelenhetnek meg: 50A0511, 50A0521, 50A061, 50A071. Ha az érintett részvények mindegyike az 50A0511 sorba tartozik, akkor a „szabályozott piacon vagy más elismert piacon jegyzett részvény” megnevezést kell szerepeltetni.
8. oszlop Értékpapírok esetében az ISIN kód, pénzforgalmi számla vagy bankbetét esetében a számlavezető intézmény ISO 9362 nemzetközi szabvány szerint meghatározott azonosító kódja [SWIFT/Bank Identifier Code (11 karakter)], ingatlan esetén az ingatlan helyrajzi száma, származtatott ügylet, pozíció esetében a nyilvántartási kódja. Ha a 7. oszlopban nem konkrét eszköz, hanem egy eszközosztály szerepel, akkor a 8. oszlopban lévő mezőt üresen kell hagyni.
9. oszlop A limitszabály megsértésének első napja.
10. oszlop A limitszabály megsértésének utolsó napja. Ha a negyedév végén még mindig fennáll a limitsértés, akkor üresen kell hagyni.
11. oszlop A limittől való legnagyobb eltérés mértéke, 2 tizedesjegy pontossággal, előjelhelyesen. Ugyanazt a mértékegységet kell alkalmazni, mint amelyik a limitszabályban szerepel. Abban az esetben például, ha az alsó limit 5%, és 2,87%-ra csökkent az adott instrumentum aránya, a 11. oszlopban „-2,13%”-ot kell szerepeltetni. Ehhez hasonlóan, ha a felső 20%-os limit sérül, és az adott instrumentum aránya 22,87%, akkor „2,87%”-ot kell beírni.
12. oszlop A típus lehetséges értékei: befektetési alap – „BA”, pénztári portfólió – „PP”, egyéb – „E”. A pénztári portfólióba az Öpt. szerinti pénztárakat, valamint az Mpt. szerinti magánnyugdíjpénztárakat kell besorolni. Minden portfóliót, amelyik nem tartozik a befektetési alapok, illetve a pénztári portfóliók közé sem, az egyéb („E”) kategóriába kell sorolni.
1.31.14 38_TAX A befektetési vállalkozások által a Taxonómia rendelet 8. cikke alapján közzéteendő kulcsfontosságú teljesítménymutatók (KPI-k) összefoglalása
A tábla kitöltése
A saját számlás kereskedést folytató befektetési vállalkozások Taxonómiai rendelethez igazítható és igazodó gazdasági tevékenységekhez kapcsolódó eszközeinek részaránya az összes eszközön belül.
A táblát az (EU) 2021/2178 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet VII. és VIII. mellékletében foglaltaknak megfelelően kell kitölteni.
A százalékos értékeket tizedestört formájában kell megadni (például: 25%-os arány esetén 0,25 a szerepeltetendő érték).
1.32. 39AE Ügyfél- és saját eszközök hely szerinti kimutatása
A tábla kitöltése
A mezőket az adatszolgáltató saját nyilvántartásai alapján, bizonylatokkal (a KELER Központi Értéktár Zrt. elektronikus vagy papír alapú kimutatásai és egyebek) igazolható adatokkal, a tárgyhó végére vonatkozóan kell kitölteni.
A tábla oszlopai

1. oszlop

A tárgyhó végén az árutőzsdei szolgáltató pénztárában lévő, az áruügyletekkel kapcsolatos pénzeszközök.

2. oszlop

A tárgyhó végén az árutőzsdei szolgáltató hitelintézeti pénzforgalmi számláin lévő, az áruügyletekkel kapcsolatos pénzeszközök.

3. oszlop

A KELER Központi Értéktár Zrt.-nél vezetett különböző számlák (megbízói és saját, alapletét- és árkülönbözeti számlák, megbízói alszámlák) egyenlegei (állampapírok esetén befogadási értéken vett) összege.

4. oszlop

Az árutőzsdei szolgáltató saját értéktárában elhelyezett (saját és ügyfél tulajdonú) értékpapírok tényleges készlete.

5. oszlop

A külső letétben elhelyezett értékpapírok értékét kell kimutatni a letéti igazolás szerinti értéken.

A tábla sorai

39AE111

Megbízók pénze
A pozitív egyenleggel (pénzköveteléssel) rendelkező ügyfelek követeléseinek összege. Ez az összeg nem csökkenthető a negatív egyenleggel (pénzkötelezettséggel) rendelkező ügyfelek kötelezettségével.

39AE121

Saját pénzeszközök
A KELER Központi Értéktár Zrt. pénzszámlák (ideértve az Alapszintű Pénzügyi Fedezetet, Kollektív Garancia Alapot stb. is, de ide nem értve a vételár letéti számlát) összegéből le kell vonni a megbízók pénzét (39AE111), ide nem értve a vételár letéti számlák megbízókat megillető összegeit.

39AE2

Saját tőke
Az árutőzsdei szolgáltatói tevékenységet nem kizárólagos tevékenységként végző társaságok ebbe a sorba a törvény szerinti minimális szavatoló tőkét írják be akkor, ha szavatoló tőkéjük meghaladja a Bszt. 105. § (2) bekezdése szerinti minimális szavatoló tőke összegét. Ha saját tőkéjük nem éri el a Bszt. szerinti minimális értéket, akkor szavatoló tőkéjük tényleges értékét kell feltüntetniük.

1.33. 39KC KELER Központi Értéktár Zrt. – Ügyfél- és saját tulajdonú értékpapír-állomány
A tábla kitöltése
A táblát tulajdonos és hely szerinti bontásban kell teljeskörűen elkészíteni. A „fizikai készleteket” kell jelenteni, a felsorolás értékpapír-fajtánként történik. A sorok kitöltésének általános szabályaira a 30C kódú táblánál leírtak az irányadók.

4. oszlop

Valamennyi – a KELER Központi Értéktár Zrt.-nél vezetett számlán, illetve saját értéktárban lévő – értékpapírt fel kell tüntetni.

5. oszlop

A más központi értéktárnál (nem a KELER Központi Értéktár Zrt.-nél), illetve elszámolási szolgáltatást nyújtó intézményeknél elhelyezett értékpapírok mennyiségét a letéti igazolás mennyiségi egységében kell kimutatni.

6. oszlop

A letéti igazolás mennyiségi egységében kell kimutatni.

7. oszlop

Az értéktárból vagy egyéb külső letétből kiszállított és a nyilvántartásból kivezetett azon értékpapírokat kell feltüntetni, amelyeket rendeltetési helyükön még nem vettek nyilvántartásba.

1.34. KELERER KELER Központi Értéktár Zrt. értékpapír számla
A tábla az ügyfelek értékpapírszámla-egyenlegeit tartalmazza értékpapíronkénti bontásban.
A tábla oszlopai
1-3. oszlop Az ügyfél azonosító adatai.
4. oszlop Az értékpapír ISIN kódja.
5. oszlop Az ügyfél megbízói számlájának adott értékpapírra vonatkozó állománya.
6. oszlop Az ügyfél saját számlájának adott értékpapírra vonatkozó állománya.
1.35. KELERPE KELER Központi Értéktár Zrt. pénzszámla egyenleg (a deviza egységében)
Az egyes szolgáltatók pénzszámla egyenlegein kívül a jelentés tartalmazza a KELER Központi Értéktár Zrt. saját állományát, valamint a KELER KSZF Központi Szerződő Fél Zrt. állományát is.
A tábla oszlopai
5-8. oszlop Az adott deviza egységében szerepelnek az adatok.
4. és 9. oszlop Az adatokat – az MNB által a vonatkozási napra vonatkozóan közzétett hivatalos devizaárfolyamon átszámítva – forintban kell megadni.
2. Konszolidált táblák
31KA Összevont felügyeleti mérleg – Eszközök,
31KB Összevont felügyeleti mérleg – Források és
32KA Összevont eredménykimutatás
A táblák kitöltése
Az összevont mérleget és eredménykimutatást a kitöltési előírásoknak az egyedi mérlegre, illetve eredménykimutatásra vonatkozó rendelkezései figyelembevételével, a Bkr. szabályai szerint kell kitölteni.
III.
Az (EU) 2018/1229 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 14. cikke szerinti, meghiúsult kiegyenlítésekről szóló jelentésre vonatkozó kiegészítő szabályok
1. A jelentésben használt, az 1. melléklet 3. pontjában nem nevesített fogalmak a CSDR és az (EU) 2018/1229 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet szerint értelmezendők.
2. A jelentés formai követelményeit az 1. melléklet 4. pontja határozza meg.
3. A jelentendő adatok köre
3.1. A jelentésben a központi értéktár által üzemeltetett minden egyes értékpapír-kiegyenlítési rendszerre vonatkozóan külön jelentést küld, amennyiben több értékpapír-kiegyenlítési rendszert működtet.
3.2. A központi értéktár – a CSDR 7. cikk (13) bekezdésével összhangban – nem szerepeltet a jelentésben olyan részvényekre vonatkozó adatokat, amelyek esetében a fő kereskedési helyszín harmadik országban található. A részvények fő kereskedési helyszínének a short ügyletekről és a hitel-nemteljesítési csereügyletekkel kapcsolatos egyes szempontokról szóló 2012. május 14-ei 236/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 16. cikkével összhangban történő meghatározása céljából a központi értéktár az ESMA által közzétett, a short ügyletekre vonatkozó jogi keret szerint mentesülő részvények jegyzékét
(https://registers.esma.europa.eu/publication/searchRegister?core=esma_registers_mifid_shsexs) használja.
3.3. Annak érdekében, hogy az (EU) 2018/1229 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 13. cikk (1) bekezdés c) pontjában említett kategóriáknak megfelelően jelentse a pénzügyi eszközöket, a központi értéktár a CFI-kódok jelentéséhez az ESMA által a pénzügyi eszközök piacairól és a 648/2012/EU rendelet módosításáról szóló 2014. május 15-ei 600/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 27. cikkével és a piaci visszaélésekről (piaci visszaélésekről szóló rendelet), valamint a 2003/6/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv és a 2003/124/EK, a 2003/125/EK és a 2004/72/EK bizottsági irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2014. április 16-ai 596/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikkével összhangban közzétett pénzügyi eszközök referenciaadatainak rendszerét [Financial Instruments Reference Database System (FIRDS); https://data.europa.eu/data/datasets/financial-instruments-reference-data-system?locale=hu), az Association of National Numbering Agencies (ANNA) szolgáltatását
(https://www.annaservice.com/isinlookup/login), valamint a European Central Securities Depositories Association által közzétett CFI-kódokat tartalmazó megfeleltetési táblázatot is használhatja.
4. Adatszolgáltatási paraméterek
4.1. Az (EU) 2018/1229 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet I. melléklet 2. táblázatában meghatározott napi adatok jelentésekor a központi értéktár az „értékpapírok szállításának elmulasztása” és a „pénzeszközök szállításának elmulasztása” miatt meghiúsult kiegyenlítések megkülönböztetése érdekében figyelembe veszi az egyes meghiúsult kiegyenlítések okait.
4.2. A központi értéktár az összes kiegyenlítési megbízás volumenét és értékét a „Megbízások összesen” alatt jelenti mind az „értékpapírok szállításának elmulasztása”, mind a „pénzeszközök szállításának elmulasztása” esetében.
4.3. A központi értéktár az összes kiegyenlített kiegyenlítési megbízás volumenét és értékét a „Kiegyenlített megbízások” alatt jelenti mind az „értékpapírok szállításának elmulasztása”, mind a „pénzeszközök szállításának elmulasztása” esetében.
4.4. A központi értéktár a nem kiegyenlített kiegyenlítési megbízások volumenét és értékét csak „Meghiúsult kiegyenlítésként” jelenti a megfelelő szakaszban („pénzeszközök szállításának elmulasztása” és „értékpapírok szállításának elmulasztása”), az egyes meghiúsult kiegyenlítések okától függően.
4.5. A központi értéktár először az értékpapíroldalt ellenőrzi. Amennyiben a kiegyenlítés meghiúsult, akkor a központi értéktár pénzoldalon nem végez további ellenőrzéseket.
4.6. Nem kiegyenlített szállítás fizetés ellenében/fogadás fizetés ellenében (a továbbiakban: DVP/RVP) kiegyenlítési megbízások tekintetében, ha az értékpapírok szállításának elmulasztása miatt a kiegyenlítés meghiúsul (beleértve azt az esetet is, amikor a DVP megbízást visszatartják), mindkét DVP/RVP kiegyenlítési megbízást az „értékpapírok szállításának elmulasztása” szakaszban jelenti a központi értéktár. Ugyanez érvényes késedelmes párosítás esetében is, amikor az (értékpapírokat) szállító résztvevő utoljára párosította a megfelelő kiegyenlítési megbízáspárt.
4.7. Ha a pénzeszközök szállításának elmulasztása miatt a kiegyenlítés meghiúsul (beleértve azt az esetet is, amikor az RVP megbízást visszatartják), akkor mindkét kiegyenlítési megbízást a „pénzeszközök szállításának elmulasztása” szakaszban jelenti a központi értéktár. Ugyanez érvényes a késedelmes párosítás esetében is, amikor a (pénzeszközöket) szállító résztvevő utoljára párosította a megfelelő kiegyenlítési megbízáspárt.
4.8. Ha mindkét DVP/RVP kiegyenlítési megbízást visszatartják, valamint a rendszerbe már párosítottként bevitt késedelmes párosítási megbízások esetén a központi értéktár az egyik kiegyenlítési megbízást az „értékpapírok szállításának elmulasztása” szakaszban, a másik kiegyenlítési megbízást pedig a „pénzeszközök szállításának meghiúsulása” szakaszban jelenti.
4.9. A nem kiegyenlített teljesítés fizetéssel/fogadás fizetéssel (a továbbiakban: DWP/RWP) kiegyenlítési megbízások tekintetében, ha az értékpapírok szállításának elmulasztása miatt a kiegyenlítés meghiúsul, a központi értéktár mindkét kiegyenlítési megbízást az „értékpapírok szállításának elmulasztása” szakaszban jelenti.
4.10. Ha a pénzeszközök szállításának elmulasztása miatt a kiegyenlítés meghiúsul, a központi értéktár mindkét DWP/RWP kiegyenlítési megbízást a „pénzeszközök szállításának elmulasztása” szakaszban jelenti.
4.11. Ha a DWP/RWP kiegyenlítési megbízások egyikét vagy mindkettőt visszatartják, a központi értéktár az egyik kiegyenlítési megbízást az „értékpapírok szállításának elmulasztása” szakaszban, a másik kiegyenlítési megbízást pedig a „pénzeszközök szállításának meghiúsulása” szakaszban jelenti. Ugyanez érvényes a késedelmes párosítás esetében is, függetlenül attól a résztvevőtől, amelyik utoljára párosította a megfelelő kiegyenlítési megbízáspárt.
4.12. Ha a meghiúsult kiegyenlítés fizetés terheléssel teljesítés nélkül/fizetés jóváírással teljesítés nélkül (DPFOD/CPFOD) kiegyenlítési megbízásokra vonatkozik, beleértve azt az esetet is, amikor a kiegyenlítési megbízást visszatartják, a központi értéktár mindkét kiegyenlítési megbízást a „pénzeszközök szállításának elmulasztása” szakaszban jelenti. Ugyanez érvényes a késedelmes párosítás esetében is, függetlenül attól a résztvevőtől, amelyik utoljára párosította a megfelelő kiegyenlítési megbízáspárt.
4.13. Ha a meghiúsult kiegyenlítés teljesítés fizetés nélkül/fogadás fizetés nélkül (DFP/RFP) kiegyenlítési megbízásokra vonatkozik, beleértve azt az esetet is, amikor a kiegyenlítési megbízást visszatartják, a központi értéktár mindkét kiegyenlítési megbízást az „értékpapírok szállításának elmulasztása” szakaszban jelenti. Ugyanez érvényes a késedelmes párosítás esetében is, függetlenül attól a résztvevőtől, amelyik utoljára párosította a megfelelő kiegyenlítési megbízáspárt.
5. A jelentés kitöltését segítő módszertani útmutatást az MNB a honlapján teszi közzé.

4. melléklet az 58/2023. (XI. 24.) MNB rendelethez15

5. melléklet az 58/2023. (XI. 24.) MNB rendelethez

A befektetési alap és a befektetési alapkezelő felügyeleti jelentéseire vonatkozó kitöltési előírások
I.
A felügyeleti jelentésre vonatkozó általános szabályok
1. Kapcsolódó jogszabályok, fogalmak, rövidítések
A felügyeleti jelentés teljesítése során alkalmazandó jogszabályok körét az 1. melléklet 1. pontja, a táblákban és a kitöltési előírásokban használt rövidítéseket az 1. melléklet 2. pontja, a fogalmak értelmezésére vonatkozó rendelkezést az 1. melléklet 3. pontja határozza meg.
2. A felügyeleti jelentés formai követelményei
2.1. A Kbftv. hatálya alá tartozó befektetési alapkezelők, illetve befektetési alapok éves beszámolóját tartalmazó pdf formátumú fájlokat az ERA rendszeren belül elérhető, alábbi űrlapokhoz történő csatolás útján kell beküldeni:
E-ügyintézés – Tőkepiac / Bejelentések / Befektetési alapkezelő működése
TFF_1007_v1„Bejelentő űrlap a Kbftv. 167. § (1) bekezdés i) pontján alapuló - az Alapkezelő közgyűlése által jóváhagyott, független könyvvizsgálói jelentéssel ellátott számviteli beszámolójának megküldésére vonatkozó – bejelentési kötelezettség teljesítéséhez”.
E-ügyintézés - Tőkepiac / Bejelentések / Befektetési alap működése
TFF_1008_v1 „Bejelentő űrlap a Kbftv. hatálya alá tartozó befektetési alapok jóváhagyott, független könyvvizsgálói jelentéssel ellátott számviteli beszámolójának megküldésére vonatkozó – bejelentési kötelezettség teljesítéséhez”.
2.2. A felügyeleti jelentés további formai követelményeit a 2.3. pontban foglaltak kivételével az 1. melléklet 4. pontja határozza meg.
2.3. A „Zöld pénzügyi termékek esetében szolgáltatandó adattartalom” megnevezésű jelentés (a továbbiakban: ZPTN jelentés) formai és technikai követelményeit az ERA rendszer Felhasználói kézikönyve, valamint az ERA – ZPT termékbejelentő szolgáltatás Felhasználói kézikönyve határozza meg.
3. A felügyeleti jelentés tartalmi követelményei
A felügyeleti jelentés tartalmi követelményeit az 1. melléklet 5. pontja határozza meg.
II.
A táblákra, űrlapokra vonatkozó részletes szabályok
1. Az 50A és az 50W kódú táblát a nyilvánosan létrehozott befektetési alapok esetében naponta vagy hetente kell jelenteni. A nettó eszközértéket hetente vagy annál ritkábban megállapító, nyilvánosan létrehozott alapoknál a nettó eszközértéket az adatszolgáltatást megelőző hét utolsó munkanapjára kell megállapítani, amely a nettó eszközérték vonatkozási napja is egyben.
A zártkörűen létrehozott alapok havonta jelentenek.
Az 50A és az 50W kódú táblában az ugyanazon időpontra vonatkozó, azonos adatoknak (ISIN, nettó eszközérték, egy jegyre jutó nettó eszközérték) meg kell egyezniük.
50A Befektetési alap nettó eszközértékének megállapítása
A tábla kitöltése
A tábla a nettó eszközértéket és az egy jegyre jutó nettó eszközértéket befektetési jegy sorozatonként tartalmazza. Az egy befektetési jegyre jutó nettó eszközértéket a matematika szabályai szerinti kerekítéssel, 6 tizedesjegy pontossággal kell megadni. Az itt jelentett értéknek meg kell egyeznie a sorozat nettó eszközközértéke és a kibocsátott befektetési jegyek darabszáma (az 50W kódú tábla 9. oszlopában jelentett záró darabszám) hányadosával.
Az illikvid eszközök elkülönítésével képzett sorozatot nem sorozatként, hanem önálló alapként kell jelenteni.
A tábla vonatkozási ideje a forgalmazás-elszámolási nap.
A táblát forintban kell kitölteni. A forintra történő átszámítást a kezelési szabályzatnak megfelelően, amennyiben a kezelési szabályzat erről nem rendelkezik, akkor az MNB által közzétett, a vonatkozási napon érvényes hivatalos devizaárfolyamon kell elvégezni.
Ebben a táblában a kötelezettségeket negatív értékként kell megadni.
A táblában az 50A01-től az 50A17-tel kezdődő sorkódú, valamint az 50A3-50A623 sorkódú sorok esetében az alap egészére vonatkozó adatokat kell jelenteni.
Az 50A201-50A299 sorkódú ismétlő blokkok a befektetési jegy sorozatonkénti adatait tartalmazzák. Az 50A201 blokkot minden alap esetében ki kell tölteni, akkor is, ha nincs külön sorozat. Ha több sorozat van, akkor azokat a költségeket, díjakat, amelyek a befektetési alap szintjén jelentkeztek, becsléssel (pl. a rendelkezésre álló legutolsó piaci értékek arányában) kell szétosztani a sorozatok között.
A sorozatoknál szereplő követelések és kötelezettségek kimutatásánál a nettó eszközértékben szereplő elhatárolt értéket kell feltüntetni.
Az ismétlő blokkon belüli egyéb követelés sorba akkor kell adatot írni, ha az egyéb követelésekből a sorozatra jutó rész egyértelműen elkülöníthető.
A tábla tartalmazza mindazon eszközöket, amelyekbe az alapok a 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet szerint befektethetnek.
Az állampapírok – a limiteknek megfelelően – az OECD és a nem OECD állampapírok csoportjába sorolandók.
A tábla oszlopai
1. oszlop: A befektetési alapban lévő egyes eszközök neve, az 50A01 és 50A02 kezdetű soroknál a számlavezetők megnevezése. Az 50A02 kezdetű sorok esetében a számlavezető megnevezését ki kell egészíteni a betét lejárati dátumával is, a következő formátumban: bank neve, ÉÉÉÉHHNN (pl.: XYZ Bank, 20210621). Az 50A13 kezdetű soroknál az ingatlanok címe, az 50A1563 kezdetű soroknál a kölcsönnyújtó megnevezése.
2. oszlop: értékpapír esetén az ISIN kód; az 50A01 és az 50A02 kezdetű sorok esetében a számlavezető intézménynek, az 50A1563 kezdetű soroknál pedig a kölcsönnyújtónak az ISO 9362 nemzetközi szabvány szerint meghatározott azonosító kódja [SWIFT/Bank Identifier Code (11 karakter)]; az 50A13 kezdetű soroknál az ingatlan helyrajzi száma. Ha a kölcsönnyújtónak nincs BIC kódja (Bank Identifier Code), akkor alkalmazható a LEI-kód (Legal Entity Identifier) vagy a KSH-törzsszám. Az 50A17 kezdetű sorok esetén a hitel, kölcsön felvevőjének a LEI-kódja vagy a KSH-törzsszáma.
3. oszlop: az alapban található eszközök darabszáma.
4. oszlop: a befektetési és egyéb eszközöknek az alap kezelési szabályzatában foglalt értékelési elvek szerint kiszámított értéke. A nem forintban denominált eszközöket a vonatkozási napon érvényes, az MNB által közzétett hivatalos devizaárfolyamon forintra átszámítva kell jelenteni.
5. oszlop: az eszközök nettósított kockázati kitettségének a 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet 22. § (2) bekezdése szerint kiszámított értéke.
6. oszlop: Annak a devizának az ISO kódja, amelyikben az adott sorban szereplő eszköz denominált. Ha ugyanazon eszközre különböző devizákban is van az alapnak pozíciója, akkor devizánként külön sorban kell azokat jelenteni.
A tábla sorai
50A051 sor: megfelelően likvid értékpapírnak minősül a tőzsdén jegyzett vagy elismert értékpapírpiacon forgalmazott olyan értékpapír, amelynek az utolsó naptári negyedévben mért napi átlagos forgalma meghaladja a százmillió forintot.
50A052 sor: az a tőzsdei papír, amely nem minősül megfelelően likvid értékpapírnak.
50A06 sor: az itt szereplő értékpapírok a befektetési korlátok szempontjából nem képeznek önálló kategóriát, rájuk a tőzsdén nem jegyzett értékpapírok korlátjai az irányadók.
50A07 sor: a befektetési korlátok szempontjából az itt szereplő értékpapírok is a tőzsdén nem jegyzett értékpapírok közé sorolandók.
50A0815 Egyéb, illetve 50A092 Egyéb sor: a 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet 48. § (3) bekezdése szerinti ingatlantársaságnak nyújtott kölcsönt – a futamidőtől függően – ezek valamelyikében kell jelenteni.
50A10 sor: a Kbftv. 4. § (1) bekezdés 21. és 61. pontjában meghatározott értékpapírok.
50A11 és 50A12 kezdetű sorok: a derivatív pozíciókat tételesen (kötésenként) kell jelenteni. Ha egy nyitott ügyletnek csak egy részét zárják le, akkor az eredeti ügyletnek azt a részét kell szerepeltetni, amelyik továbbra is nyitott (a kötéskori elvi főösszeg megfelelő részét).
50A131 és 50A132 kezdetű sorok: csak az adatszolgáltató által tulajdonolt ingatlanokat kell szerepeltetni.
50A14 kezdetű sorok: a követelések között szerepel minden, a nettó eszközértéket növelő követelés, függetlenül a követelés típusától (eredetétől).
50A143 sor: az óvadéki repó ügyletek azonnali lábából származó követelések és az óvadéki repóba vétel után járó kamat időarányos része.
50A144 sor: a szállításos repó ügyletek határidős lábából származó követelések.
50A145 sor: az értékpapír-kölcsön ügyletek határidős lábából származó követelések aktuális piaci értéke.
50A1461 sor: az ingatlantranzakciókkal kapcsolatos követelések, beleértve azokat is, amelyek az 50A1561 sorban jelzett jogcímeknél követelésként, nem pedig kötelezettségként jelentkeznek.
50A15 kezdetű sorok: a kötelezettségek között szerepel minden, a nettó eszközértéket csökkentő tartozás, függetlenül a tartozás típusától (eredetétől).
50A153 sor: az óvadéki repó ügyletek azonnali lábából származó kötelezettségek és az óvadéki repóba adás után fizetendő kamat időarányos része.
50A154 sor: a szállításos repó ügyletek határidős lábából származó kötelezettségek.
50A155 sor: az értékpapír-kölcsön ügyletek határidős lábából származó kötelezettségek.
50A1561 sor: az ingatlan tranzakciókkal kapcsolatos kötelezettségek (vételárhátralék, adók, illetékek, jutalékok, tanácsadási díjak stb.) az ingatlanfinanszírozáshoz kapcsolódó hitelek nélkül.
50A1562 sor: az ingatlanhasznosításhoz kapcsolódó kötelezettségek (pl. karbantartási költség, közüzemi díjak, őrzés, káresemények, építményadó).
50A1563 sor: az ingatlanfinanszírozás, ingatlanberuházás finanszírozása céljából felvett kölcsönök.
50A16 sor: azok az ingatlantársaságok, amelyekre érvényesülnek a 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet VII. fejezetében meghatározott szabályok.
50A3 sor: a befektetési alap azonosítására szolgáló ISIN kód. Minden jelentésnél ugyanannak a befektetési jegy sorozatnak az ISIN kódját kell beírni.
50A5 sor: a befektetési alap nyilvántartási devizanemének ISO kódja.
50A61 sor: kapott/adott óvadék nettó értéken, a nettó eszközértékben kimutatott értékkel ellentétes előjellel.
A nettó eszközértékre vonatkozóan teljesülnie kell a következő, táblán belüli elvi összefüggésnek:
50A2011,2 + 50A2021,2 + …+ 50A2991,2 = 50A01,4+50A02,4 +…+ 50A17,4 + (50A2013,4 +502014,4) + (50A2023,4 + 50A2024,4) +…+ (50A2993,4 + 50A2994,4).
Tekintettel arra, hogy kerekített értékek összegzéséről van szó, a gyakorlatban legfeljebb 1000 forintos eltérés megengedett a fenti egyenlet két oldala között.
50W Befektetési alap egy jegyre jutó nettó eszközértéke
A tábla kitöltése
A nettó eszközértéket naponta megállapító alapok napi gyakorisággal, míg a nettó eszközértéket hetente vagy annál ritkábban megállapító, nyilvánosan létrehozott alapok heti gyakorisággal teljesítik a jelentést. A zártkörűen létrehozott alapok havonta jelentenek. Az alap azon adatait tartalmazza a tábla, amelyekre az adatszolgáltató az 50A kódú táblában a tárgynapra vonatkozóan adatokat jelentett.
A nem forintban denominált alapok esetében a forintra történő átszámítást az 50A táblánál megadott szabályok szerint kell elvégezni.
A tábla oszlopai
4. oszlop: Egy jegyre jutó nettó eszközérték
Az adatot 6 tizedesjegy pontossággal kell megadni.
A tábla sorai
50W2 sor: a befektetési alap azonosítására szolgáló ISIN kód. Minden jelentésnél ugyanannak a befektetési jegy sorozatnak az ISIN kódját kell beírni. Megegyezik az 50A3 sorban szereplő kóddal.
2.16 50C Portfóliók hozama, költsége, az alapkezelő díjbevétele
A tábla kitöltése
A külföldön kibocsátott, de az adatszolgáltató által kezelt alapok adatait is jelenteni kell a táblában.
A táblát a befektetési alapok esetében befektetési jegy sorozatonként kell kitölteni.
A táblában a már nyilvántartásba vett, de eszközökkel még nem rendelkező alapok sorozatait is jelenteni kell.
Minden egyes sorozat kizárólag egy besorolás alatt szerepelhet.
A 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó befektetési alapnak kell tekinteni a külföldön kibocsátott befektetési alapot, valamint a 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet 1/A. §-ában, illetve 1/L. §-ában nevesített, az (EU) 2017/1131 európai parlamenti és tanácsi rendelet által szabályozott pénzpiaci alapot, illetve a zártkörű befektetési alapot és a nyilvános, belépési korláttal rendelkező ingatlanalapot.
A 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó befektetési alapok besorolását az MNB honlapján közzétett „Befektetési politika” kódtár alapján, a 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó befektetési alapok besorolását az MNB honlapján közzétett „Befektetési politika kódtára a 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet szerint” kell elvégezni.
A 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó befektetési alapok kategóriába sorolásának kiegészítő szabályai:
a) kötvény- és pénzpiaci alap nem tartalmazhat részvénytípusú eszközöket; a határidős eladással fedezett részvények ebből a szempontból kötvényjellegű eszköznek minősíthetők, az eszköz futamideje ilyenkor megegyezik a határidős ügylet hátralévő lejárati idejével;
b) a befektetési jegyeket az őket kibocsátó alap kategóriájának megfelelően kell figyelembe venni;
c) a befektetési alapokba fektető alap besorolását a mögöttes termék kategóriájának megfelelően kell figyelembe venni.
A tábla oszlopai:
1. oszlop: az alapkezelő által kezelt egyes portfóliók neve (a tábla sorainak megfelelő bontásban).
2. oszlop: befektetési alapok esetében, amennyiben rendelkeznek ISIN kóddal, akkor a befektetési jegy sorozat ISIN kódja, egyéb esetben az alapkezelő által megadott azonosító. Kezelt portfóliók esetében a portfólió egyedi azonosítója. Pénztári és biztosítói portfólió esetén a portfólió egyedi azonosítására alkalmas azonosító. Az azonosítók előállításáról és a vagyonkezelő részére történő átadásról a pénztárak, illetve biztosítók gondoskodnak. A további portfóliók egyedi azonosítóit úgy kell kialakítani, hogy az egyértelműen lehetővé tegye az alátámasztó dokumentumokkal történő azonosítást.
A pénztári portfóliókat azonosító kód nyolc karakterből áll, amely szóközt, vesszőt és pontot nem tartalmazhat. Az azonosító kód első két karaktere a pénztár típusának – önkéntes nyugdíjpénztár esetében „OP”, egészségpénztár, önsegélyező pénztár, egészség- és önsegélyező pénztár esetében „EP”, magánnyugdíjpénztár esetében „MP” –, a következő három karakter a pénztár nevének azonosítására szolgál, az utolsó három karakter egy számkombináció, melynek lehetséges legkisebb értéke „001”, lehetséges legnagyobb értéke „999”.
A biztosítói portfólió esetében az eszközalap azonosító kód egy, a biztosító által kialakított, az egyes eszközalapokat azonosító hatjegyű kód. A hatjegyű kódot a biztosítónak úgy kell megképeznie, hogy annak első 2 karaktere egyértelműen utaljon a biztosító nevére, amelyet közvetlenül követ egy négy számjegyből álló kombináció. Amennyiben több biztosító nevének azonos a két kezdőbetűje, úgy javasolt az első kezdőbetűt követően egy jellegzetes további betű alkalmazása.
3. oszlop: a tárgynegyedév utolsó napjára (utolsó forgalmazási nap) a portfólió kiszámított értéke (nettó eszközérték), forintban kifejezve. A nem forintban denominált befektetési alapok esetében a nettó eszközértéket a negyedév fordulónapján érvényes, az MNB által közzétett hivatalos devizaárfolyamon kell átszámolni. Ha a tárgynegyedév során egy portfólió vagyonkezelési mandátuma megszűnik, vagy egy alap megszűnik, akkor a nettó eszközérték oszlopba 0 értéket kell írni (mert a tárgynegyedév utolsó napjára vonatkozik ez az oszlop). A tábla többi oszlopát (amelyek nem egy időpontra, hanem egy időszakra vonatkoznak) értelemszerűen kell tölteni.
4. oszlop: az alapkezelő által megadott, az alap, a pénztári, biztosítói vagy egyéb portfólió teljesítményének összehasonlító értékelésére szolgáló, előre kiválasztott mutató (referenciaindex, benchmark) negyedéves, nem évesített értéke, 2 tizedesjegy pontossággal (pl. 2,14% esetén 2,14-et kell beírni). Több tőkepiaci indexből álló referenciahozam esetén a referenciahozam az egyes tőkepiaci indexek hozamának súlyozott átlaga.
5. oszlop: az alap vagy a pénztári, biztosítói, illetve egyéb portfólió nettó (vagyis mindenfajta költség levonása utáni) negyedéves, nem évesített hozama, 2 tizedesjegy pontossággal.
6. oszlop: az 1. oszlopban tételesen felsorolt befektetési jegy sorozatok, pénztárak, biztosítói portfóliók, illetve egyéb portfóliók száma.
7. oszlop: az I-III. negyedév tekintetében az alapkezelési és portfóliókezelési díjaknak az alapkezelőnél bevételként elszámolt tárgynegyedévi összege. A IV. negyedév tekintetében az alapkezelési és portfóliókezelési díjaknak az alapkezelőnél bevételként elszámolt tárgynegyedévi összege és a sikerdíjaknak az alapkezelőnél bevételként elszámolt adott évre vonatkozó összege.
8. oszlop: a) az I-III. negyedév tekintetében az adott negyedévben a kezelt alapra terhelt költségek. A kezelési szabályzat vonatkozó részében rögzítettek szerint kiszámolt és a befektetési alapra terhelt költségeket kell jelenteni. A sikerdíj kivételével minden olyan költséget figyelembe kell venni, ami számvitelileg az alapot terheli (tehát az elszámolt és az elhatárolt költségeket is jelenteni kell, és az is közömbös, hogy az elnevezésben díj, vagy költség szerepel). Nem kell figyelembe venni a befektetéshez közvetlenül kapcsolódó költségeket (pl. értékpapír tranzakciós költségek, fizetett opciós díjak). Az alapra terhelt költségeket is sorozatonként kell jelenteni. Azokat a költségeket, amelyek a befektetési alap szintjén jelentkeznek és nem rendelhetők hozzá egyértelműen egy sorozathoz, becslés alkalmazásával (pl. a piaci értékek arányában) kell szétosztani a sorozatok között. b) A IV. negyedév tekintetében az adott negyedévben az a) alpont szerint a kezelt alapra terhelt költségek, kiegészítve a sikerdíjaknak az alapra költségként elszámolt, adott évre vonatkozó összegével.
A meghatározás alapján a 7. és 8. oszlopban is felsorolt költségeket mindkét oszlopban szerepeltetni szükséges.
9. oszlop: kódtár („Működési forma”) szerint.
A tábla sorai:
50C51 sor: Halmozódástól tisztított összesen I. = (alapok + pénztárak + biztosítói portfóliók + egyéb portfóliók) - (a pénztári, biztosítói, egyéb portfóliókban lévő saját befektetési alapok befektetési jegyei)
50C511 sor: Halmozódástól tisztított összesen II. = (alapok + pénztárak + biztosítói portfóliók + egyéb portfóliók) - (az alapokban és a pénztári, biztosítói, egyéb portfóliókban lévő saját befektetési alapok befektetési jegyei)
50C5111 sor: Halmozódástól tisztított összesen III. = (alapok + pénztárak + biztosítói portfóliók + egyéb portfóliók) – (az alapokban és a pénztári, biztosítói, egyéb portfóliókban lévő hazai befektetési alapok befektetési jegyei)
3. 50GA Fogyasztói panaszügyekre vonatkozó adatok I. és 50GB Fogyasztói panaszügyekre vonatkozó adatok II.
A táblákban használt fogalmak:
Fogyasztó: az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy.
Panasz: Az adatszolgáltató magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó, fogyasztóktól érkezett panaszok, amelyeket a panaszkezelésről szóló jogszabályok a panasznyilvántartó rendszerben rögzíteni rendelnek.
50GA Fogyasztói panaszügyekre vonatkozó adatok I.
A tábla a panaszok témája szerinti bontásban tartalmazza az adatszolgáltatóhoz a tárgyidőszakban érkezett panaszok számát.
A tábla oszlopai
A 24. oszlopban szereplő, tárgyidőszakban nyilvántartásba vett panaszügyek panasztípusok szerinti bontását az 1-23. oszlop tartalmazza. Az 50GA kódú tábla kitöltése során minden, a tárgyidőszakban érkezett panaszt egyszer kell figyelembe venni, vagyis az egyes panasztípusokba besorolt panaszok összesített darabszámának meg kell egyeznie a tárgyidőszakban érkezett panaszok összesített darabszámával (az 50GA1;24 mező értékével). Ennek érdekében, ha egy panasz több panasztípusba is besorolható, akkor a panasz elsődleges témája szerint kell a besorolást elvégezni.
Tájékoztatási hiányosság
- szerződéskötés előtt: ha a panasz elsősorban arra vonatkozik, hogy az ügyfelet az adatszolgáltató hiányosan, tévesen, vagy bármilyen egyéb okból nem megfelelően tájékoztatta az adott konstrukcióról, annak kockázatairól, az ügyfelet terhelő többletköltségekről, vagy bármilyen olyan tényezőről, amely az ügyfél szempontjából lényeges lehet a megfelelő üzleti döntés meghozatalához;
- szerződéskötés után (szerződés fennállása alatt): ha a panasz a szerződéskötés utáni időszakban történt tájékoztatási hiányosságra vonatkozik (pl. szerződéses feltételek változásával, kondícióváltozással, jogokkal és kötelezettségekkel kapcsolatos téves, illetve hiányos tájékoztatás, portfólió-kimutatás „hiányos” tartalma);
- szerződés megszűnéséhez kapcsolódóan: ha a panasz a szerződés megszűnésével kapcsolatos vagy már megszűnt szerződéssel kapcsolatos hiányos, téves vagy egyéb okból nem megfelelő tájékoztatásra vonatkozik.
Előzetes tájékozódási kötelezettség
A jogszabályban előírt alkalmassági, illetve megfelelési teszt elvégzésével, értékelésével és eredményével kapcsolatosan megfogalmazott panasz. Itt kell feltüntetni azokat a panaszokat is, amelyek az alkalmassági jelentéssel, illetve nyilatkozattal kapcsolatosan fogalmaznak meg kifogásokat (ideértve a jelentés vagy nyilatkozat átadásának elmaradását, késedelmes átadását, tartalmára vonatkozó észrevételeket).
Rendszeres, rendkívüli tájékoztatás, jelentési kötelezettség
A jogszabályban előírt rendszeres és rendkívüli tájékoztatási és jelentési kötelezettséggel (ideértve annak teljesítését, tartalmát, késedelmes teljesítését vagy teljesítésének hiányát) összefüggésben keletkező valamennyi panasz.
Árfolyam
- Egyes tranzakcióknál az árfolyam konkrét mértékének kifogásolása,
- az ügyfél szerint nem megfelelő árfolyam alkalmazása a kalkulációban,
- az árfolyam nem megfelelő figyelembevétele vagy figyelmen kívül hagyása egy-egy pénzügyi instrumentum értékének meghatározásánál,
- árfolyamváltozás kifogásolása,
- minden egyéb, az árfolyammal kapcsolatos panasz.
Szolgáltatás minősége
Az ügyfelekkel szemben tanúsított magatartás, udvariatlan kiszolgálás, nehezen elérhető ügyintézők, ügyintézés lassúsága stb.
Ösztönzők
A Bszt., valamint a 15/2017. (VI. 30.) NGM rendelet értelmében a befektetési alapkezelő a befektetési szolgáltatás, illetve kiegészítő szolgáltatás nyújtásával kapcsolatban csak akkor fogadhat el, fizethet, illetve nyújthat bármilyen díjat, jutalékot, illetve nem pénzbeli juttatást, amennyiben ezek az ügyfélnek nyújtott szolgáltatás minőségét növelik. Ebben a kategóriában a fogyasztóktól beérkezett azon panaszokat kell feltüntetni, amelyek az ösztönzőkkel kapcsolatosak (ideértve az ösztönzőkre vonatkozó tájékoztatást is).
Jutalék, költség, díj mértéke
A portfólió-kezelési tevékenységhez kapcsolódóan vagy egyéb címen felszámított jutalék, költség, díj mértéke, vagy új díj bevezetése miatti panasz.
Kamat, hozam mértéke
A nettó eszközérték számításával, az egy jegyre jutó nettó eszközérték meghatározásával kapcsolatos kifogások.
Nyilvántartási hiányosság
A megbízható és naprakész nyilvántartást biztosító számviteli és informatikai háttér hibáira, valamint az ügykezelés, adminisztráció során előforduló hibák (hibás bizonylat, beadvány elvesztése stb.) miatti panaszok.
IT rendszerhiba
Olyan, az adatszolgáltató informatikai háttér-rendszerére vonatkozó panasz, amely nem tartozik az elektronikus szolgáltatás kategóriába, így különösen a számlavezető- és nyilvántartási rendszer hibájára, elérhetetlenségére vonatkozó panasz.
Elszámolás
Ide sorolandók azok a panaszok, amelyek elszámolási vitát eredményeznek egyes tranzakciókkal (átutalási-átvezetési megbízás, portfólió-kezelési megbízás stb.) kapcsolatosan.
Számlaegyenleg vitatása
Minden olyan fogyasztói panasz, amely arra vonatkozik, hogy a fogyasztónak nyújtott bármely kimutatás ellentmondásban áll bármely más, a szolgáltatótól származó kimutatással vagy egyéb bizonylattal.
Megbízás teljesítése
Azok a panaszok, amelyek egyes tranzakciók hibás vagy elmaradt teljesítéséből erednek.
Egyoldalú szerződésmódosítás
Az ügyféllel kötött szerződés kamatának, díjának, minden egyéb költségnek vagy feltételnek a módosítása.
Elektronikus szolgáltatás
Azok a panaszok, amelyek kifejezetten az elektronikus eszköz nem kielégítő működésére, rendszerbeli hiányosságára vonatkoznak.
Jogosulatlan tevékenység
Az MNB engedélyének hiányában végzett engedélyköteles tevékenységgel kapcsolatos panaszok.
Pénzügyi visszaélés
Minden olyan beadvány, amelynek tárgya bűncselekmény elkövetésének (pl. csalás, pénzmosás) gyanúját veti fel.
Titoktartás
A jogszabály által védeni rendelt tény, információ, adat (így különösen az értékpapírtitok) adatszolgáltató által történő jogosulatlan kiadását, felhasználását, hozzáférhetővé tételét kifogásoló panasz, ide nem értve a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság feladatkörébe tartozó, személyes adatok kezelését kifogásoló panaszokat.
Ügynök
Az adatszolgáltató ügynökének tevékenységével kapcsolatos panaszok.
Méltányossági kérelem
Díjakkal, költségekkel, jutalékokkal, megbízásokkal stb. kapcsolatos kérelmek elintézésére tett panaszok.
Egyéb
Minden, a fenti kategóriákba nem sorolható panasz.
A tábla sorai
50GA11-50GA18 sorok: a Kbftv. 6. § (1) és (2) bekezdésében, illetve a Kbftv. 7. § (1)-(3) bekezdésében meghatározott tevékenységek (vagyis a szolgáltatási ágak).
50GB Fogyasztói panaszügyekre vonatkozó adatok II.
A tábla sorai
50GB1 kezdetű sorok
Az összesített adat megadása mellett a panaszkezelés időtartama és a panaszügyek megalapozottsága szerinti megbontásban is jelenteni kell a lezárt panaszok számát.
50GB2 Folyamatban lévő panaszügyek száma az időszak végén
A tárgyidőszak végén még lezáratlan, folyamatban lévő panaszügyek száma.
50GB31 Panaszügyekkel, panaszkezeléssel foglalkozó személyek száma (fő)
Azon személyek száma, akik teljes munkaidőben foglalkoznak az intézmény érdekében a panaszügyekkel, panaszkezeléssel (akár munkavállalóként, akár egyéb jogviszony keretében). A tárgynegyedév végi állományi létszámot kell megadni.
50GB33 Kártérítés kifizetésével érintett szerződések száma (db)
Azon szerződések vagy megbízások darabszáma, amelyekre vonatkozóan az adatszolgáltató kifizette az 50GB32 sorban szereplő kártérítési összeget.
50GB34 Fogyasztók száma az időszak végén (fő)
Azon, fogyasztónak minősülő személyek száma, akik részére az adatszolgáltató a Kbftv. 6. § (1) és (2) bekezdése, valamint a 7. § (1)-(3) bekezdése szerinti tevékenységet nyújt. Ha ugyanazon személy részére az adatszolgáltató a Kbftv. szerinti tevékenységek közül többet is végez, akkor is csak egyszer kell figyelembe venni az adott személyt.
50GB341 Aktív fogyasztók száma az időszak végén (fő)
Azon fogyasztók száma, akik az elmúlt negyedévben valamilyen szolgáltatást (pl. befektetési tanácsadást) igénybe vettek, vagy akiknek ügyfélszámláján vagy értékpapírszámláján egyenleg szerepel.
50GB35 Fogyasztók részére vezetett értékpapírszámlák száma (db)
A fogyasztók részére vezetett, a Tpt. 5. § (1) bekezdés 46. pontja szerinti értékpapírszámlák száma.
50GB36 Fogyasztók részére vezetett ügyfélszámlák száma (db)
A lakossági ügyfelek részére vezetett, a Tpt. 5. § (1) bekezdés 130. pontja szerinti ügyfélszámlák száma.
4. 50H Kereskedési partnerek, letétkezelők
A tábla kitöltése:
A befektetési alapkezelő által, a befektetéskezelési tevékenysége során, az üzletkötéshez igénybe vett kereskedési partnereket, letétkezelőket kell a táblában felsorolni partnerenként, letétkezelőnként külön-külön sorban kimutatva a velük szemben fennálló kitettség értékét.
A táblában csak azokat a partnereket kell szerepeltetni, amelyekkel szemben az intézménynek kitettsége van. Ez azt jelenti, hogy nem kell azokat a partnereket felsorolni, amelyek esetében a 6-10. oszlop mindegyikébe nulla kerülne.
A külföldi pénznemben fennálló számlaegyenlegek értékét és a külföldi devizában denominált értékpapírokat forintban kell szerepeltetni. Az átváltási árfolyam a számviteli politikában, kezelési szabályzatban, egyéb dokumentumokban (szerződés) meghatározott árfolyam, illetve, ha ilyen nincs, akkor a negyedév végén érvényes, MNB által közzétett hivatalos árfolyam.
Az értékpapírok piaci értékének meghatározásához (a 9. és 10. oszlopnál) az alapkezelő befektetési alapokra vonatkozó kezelési szabályzatában, illetve egyedi portfóliók esetében a szerződésben előírt értékelési szabályokat kell alkalmazni.
A tábla oszlopai:
1. oszlop Kereskedési partner, letétkezelő megnevezése: annak az intézménynek a neve, amelynek szolgáltatásait az alapkezelő igénybe veszi a befektetéskezelési tevékenységéhez kapcsolódóan. Az intézmény neve előtt külön jelölni kell, hogy az adott szolgáltató kereskedési partnernek („ker”) vagy letétkezelőnek („letétkez”) minősül, és amennyiben mindkettő vonatkozik rá, akkor külön soron kell kimutatni a letétkezelői, valamint a kereskedési partneri jogviszonyból származó követelést. Elhelyezett betét esetén kereskedési partnernek (és nem letétkezelőnek) kell tekinteni azt a bankot, amelynél a betétet elhelyezték.
2. oszlop Kereskedési partner, letétkezelő azonosító kódja: az intézmény ISO 17442 nemzetközi szabvány szerint meghatározott kódja [LEI-kód: Legal Entity Identifier (20 karakter)]. Ha a kereskedési partner, letétkezelő nem rendelkezik LEI-kóddal, akkor az ISO 9362 nemzetközi szabvány szerint meghatározott kódja [SWIFT/Bank Identifier Code (11 karakter)].
3. oszlop Kereskedési partner, letétkezelő országa: annak az országnak az ISO 3166 nemzetközi szabvány szerint meghatározott kétbetűs kódja, amelyikben a szolgáltató található.
4. oszlop Kereskedési partner, letétkezelő intézmény típusa: a lehetséges értékek: „K” = központi bank; „H” = hitelintézet; „E” = elszámolóház, központi szerződő fél; „B” = befektetési vállalkozás; „X” = egyéb.
5. oszlop Kockázati besorolás: az adatszolgáltató által kialakított szempontrendszer szerinti belső besorolás eredménye.
6. oszlop Pénzforgalmi számlán, pénzszámlán nyilvántartott pénzeszköz értéke: az igénybe vett szolgáltatónál vezetett pénzforgalmi számlán, pénzszámlán, befektetési szolgáltatónál vezetett ügyfélszámlán nyilvántartott érték.
7. oszlop Lekötött betét: letétkezelőnél, egyéb hitelintézetnél lekötött betét értéke.
8. oszlop Óvadékba, fedezetbe adott pénzeszközök: a származtatott ügyletek fedezetéül, egyéb óvadékba, fedezetként elhelyezett pénzeszközök értéke.
9. oszlop Értékpapírszámlán, letétszámlán nyilvántartott értékpapírok: az értékpapír piaci értékét kell megadni.
10. oszlop Óvadékba, fedezetbe, kölcsönbe adott értékpapírok értéke: a származtatott ügyletek fedezetéül, egyéb óvadékba, fedezetként, kölcsönbe elhelyezett értékpapírok piaci értéke.
5.17 50I3 A befektetési alapok nettó eszközértéke és száma a harmonizáció típusa, illetve azon belül különféle szempontok szerinti bontásban, a negyedév végén
A tábla kitöltése
A Kbftv. 67. § (1) bekezdésében szereplő bontásban kell megadni a befektetési alapok nettó eszközértékét és az alapok (nem pedig a sorozatok) számát. A külföldön kibocsátott, de az adatszolgáltató által kezelt alapokról is jelenteni kell a táblában.
A tábla sorai:
50I31 A befektetési alap működési formája: a Kbftv. 67. § (2) bekezdése szerint, nyilvános befektetési alapként működik az a befektetési alap, amelynek legalább egy befektetési jegy sorozatát nyilvános forgalomba hozatal útján hozták forgalomba.
50I32 Az elsődleges eszközkategória: a besorolást a 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet 1/B. § (1) bekezdésében szereplő kategóriák szerint kell elvégezni. Ebben a táblában az értékpapíralapok közé kell besorolni a 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet 1/B. § (2) bekezdés 1–9. pontjában meghatározott befektetési alapokon kívül a 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet 1/B. § (2) bekezdés 12. pontjában meghatározott származtatott alapot, valamint az (EU) 2017/1131 európai parlamenti és tanácsi rendelet által szabályozott pénzpiaci alapot is.
50I35 A befektetési alap forgalmazási köre: ha az alap jegyeit lakossági befektetők is vásárolhatják, akkor főszabály szerint
a lakossági befektetőknek forgalmazott alapok közé kell besorolni. Ha azonban az adatszolgáltató rendelkezésére álló információk szerint csak szakmai befektetők vásárolják egy adott alap befektetési jegyeit, akkor az alapot a „szakmai befektetőknek forgalmazott” alapok között kell szerepeltetni, függetlenül attól, hogy a tájékoztató alapján magánszemélyek is vásárolhatnák a befektetési jegyeket.
6. 18
7. 50J Az ügyfél pénzügyi eszközének és pénzeszközének kezelésére jogosult alapkezelők - Pénzfedezettségi jelentés (a deviza egységében)
A tábla kitöltése
A táblát tárgynapra kell kitölteni, a saját pénzeszközöket és az ügyfelet megillető pénzeszközöket elkülönítetten, devizanemenként megbontva.
Az egyes devizákra vonatkozó adatok (2-5. oszlop) az adott deviza egységében szerepelnek. Ahol több deviza összesítéséről van szó (vagyis az 1. és a 6. oszlopban), az adatokat forintban kell megadni.
A negatív számlaegyenlegeket − abszolút értéken − hitelként kell jelenteni (az 50J31 sorban).
A tábla sorai:

50J1

Ügyfelek követelései
Az ügyfeleket tárgynapon megillető − mind az ügyfélszámlán lévő, mind az arra át nem vezetett − pénzeszközök.

50J11

Ügyfélszámlák bruttó követel egyenlege
A tárgynapra vonatkozóan az ügyfélszámlák követel egyenlegeit tartalmazza. Az összesítésnél bruttó elvet kell követni, a tartozások és követelések ügyfelek között nem nettósíthatók, minden ügyfelet külön-külön kell számba venni.
Ha az adatszolgáltató az ügyfélszámláról az ügyfél részére pénzkifizetést teljesít, akkor az ügyfelekkel szembeni tartozás összegének módosítását a számviteli politikában meghatározott elvek alapján kell végrehajtani.

50J2

Pénzeszközök
E táblában pénzeszköznek minősülnek a más szempontból (pl. számvitel, likviditás) követelésnek tekintendő tételek.

50J212

Elszámolási szolgáltatást nyújtó intézményeknél, illetve központi értéktáraknál lévő pénzeszköz
A KELER Központi Értéktár Zrt.-nél, más központi értéktárban, elszámolási szolgáltatást nyújtó intézményeknél lévő összes pénzeszköz. A befektetési vállalkozás ügyfeleinek pénzeszközeit a „megbízói pénzeszköz” sorokon kell jelenteni.

50J213

Hitelintézetnél, harmadik országban hitelintézeti tevékenység végzésére jogosító tevékenységi engedéllyel rendelkező hitelintézetnél, központi banknál vezetett számla
Az adatszolgáltató által hitelintézetnél, központi banknál vezetett számlák napi záró egyenlegei közül a pozitív (és nulla) értékek összege. (A negatív egyenlegek – abszolút értéken – számolt összegét az 50J31 sor tartalmazza.)

50J23

Más befektetési szolgáltató(k)nál lévő pénzeszköz
Bármely más befektetési szolgáltatónál (így a klíringtagoknál) elhelyezett pénzeszközök.

50J24

Közvetítőnél lévő megbízói pénzeszköz
Az adatszolgáltató által igénybe vett közvetítőnél lévő megbízói pénzeszközök összege.

50J25

Úton lévő pénzeszköz
Az adatszolgáltató saját vagy ügyfele tulajdonában lévő azon pénzeszközök, amelyek az adatszolgáltató különböző külső vagy belső letéti helyei között (így különösen: hitelintézetnél vezetett számlák között, tőzsdeforgalmi számla és hitelintézetnél vezetett számla között, pénztár és hitelintézetnél vezetett számla vagy tőzsdeforgalmi számla között, illetve pénztárak között) mozgásban vannak, az utalást indító letéti hely nyilvántartásából kivezették, de a célszámlán még nem írták jóvá.

50J261

Saját pénzeszközök összesen
Az adatszolgáltató saját tulajdonú pénzeszközeinek összegét kell összesítve szerepeltetni. Az ügyféltől árfolyamnyereség címén levont adót – amíg az intézmény ténylegesen nem fizeti meg – szintén a saját pénzeszközök között kell kimutatni.

50J262

Ügyfélkövetelések pénzfedezete
A „megbízói” pénzeszközök összesített értéke.

50J31

Igénybe vett hitelek (abszolút értéken)
Hitel- vagy kölcsönszerződés alapján igénybe vett, bármilyen nemű hitelnek, valamint a negatív számlaegyenlegeknek abszolút értéken vett összege.

50J32

Saját számlán lévő állampapírok árfolyamértéke
A saját számlán lévő állampapírok azon a – valószínűsíthető – piaci értéken, amelyen értékesíthetők.

50J4

Központi szerződő félnél lévő garancia alapok
A garancia alapokra vonatkozó, KELER KSZF Központi Szerződő Fél Zrt. által visszaigazolt összeget kell szerepeltetni.


50J5


Elsődleges fedezettség
Azon összeg, amivel az adatszolgáltató belső és külső letéti helyein (számláin) található ügyféltulajdonú pénzeszközök túl- vagy alulfedezik az ügyfelekkel szembeni bruttó kötelezettséget.

50J6

Másodlagos fedezettség
Az 50J5 sortól annyiban tér el, hogy az adatszolgáltató pénztárában lévő, hitelintézetnél, központi banknál, központi értéktárnál vezetett saját számlákon elhelyezett, valamint más befektetési vállalkozásnál lévő saját pénzeszközöket, továbbá az úton lévő saját tulajdonú (az adatszolgáltató tulajdonában lévő) pénzeszközöket is figyelembe veszi.
Ugyanakkor le kell vonni az 50J31 sorban feltüntetett összeget (a hitelből fedezett ügyfélkövetelések kiszűrése érdekében).

50J7

Harmadlagos fedezettség
Ebben a sorban az ügyfelekkel szembeni kötelezettségek fedezettsége – a fentiekben felsorolt pénzeszközök mellett – figyelembe veszi az adatszolgáltató saját számláján lévő állampapírok árfolyamértékét, továbbá a Garancia Alapokban fennálló részesedéseket is. (Az utóbbi eszközök a kereskedési jog végleges visszavonása után saját rendelkezésűvé válnak.)

50J8

Negyedleges fedezettség
Az ügyfélkövetelések negyedleges fedezettsége figyelembe veszi az előző három fedezettségi kategóriában levont, az 50J31 kódnál feltüntetett hitelek összegét is.

50J91

Ügyfélszámlák bruttó tartozik egyenlege
Az adatszolgáltató – ügyfelekkel szembeni pénzköveteléseit tartalmazó – ügyfélszámlák tartozik egyenlegeinek összege. Ez a sor nem érinti az előző sorokban feltüntetett, pénzfedezettségre vonatkozó számítást, csak tájékoztató jelleggel szerepel.

8. 50K Az ügyfél pénzügyi eszközének és pénzeszközének kezelésére jogosult alapkezelők - Értékpapír fedezettség részletezése (darab)
A tábla kitöltése
A saját tulajdonú papírokra és az ügyfelek papírjaira vonatkozó adatokat teljeskörűen kell szolgáltatni.
Az értékpapírokat akkortól kell jelenteni, amikor azok megjeleníthetők a 3-12. oszlop valamelyikében.
A táblában minden ISIN kód csak egyszer szerepelhet.
A táblában az adatokat darabszám szerint kell megadni.
A befektetési jegyek esetében akkor kell az adatokat megadni, ha a vételek (illetve eladások) darabszáma már ismert. (Adott esetben pl. a T+2-dik napon.)
A tábla oszlopai:

3. és 4. oszlop

A KELER Központi Értéktár Zrt. kivonata alapján kell kitölteni.

7-10. oszlop

Az egyéb külső helyen lévő értékpapírok, ideértve az adatszolgáltató ügyfeleinek azon értékpapírjait is, amelyeket óvadékként, biztosítékként más befektetési szolgáltatónál az adatszolgáltató részére vezetett, az adatszolgáltató nevére szóló értékpapír(hely)számlán helyeztek el.

11. és 12. oszlop

Azok az értéktárból vagy külső letétből kiszállított és a nyilvántartásból kivezetett értékpapírok, amelyeket a rendeltetési helyen még nem írtak jóvá. Értékpapír vásárlása esetén pozitív, eladása esetén negatív számot kell megadni. Az előbbiek alapján, ha például az adatszolgáltató értékpapírt vásárolt az ügyfelétől, és a megvásárolt értékpapírokat még nem vezették át a KELER megbízói alszámláról a KELER Zrt.-nél vezetett saját számlára, akkor az érintett értékpapírokat a 12. oszlopban („Szállítás alatt saját”) kell szerepeltetni.

14. oszlop

A saját tulajdonban álló (a saját számlára kölcsön vett, illetve arról kölcsönadott értékpapírok átvezetése után kialakult saját rendelkezésű értékpapír-állományból származó) értékpapírok állománya. A saját számlás és bizományi értékpapír-kölcsönzési ügyleteknél az értékpapír-kölcsönzési szerződés alapján az ügyfél számlájáról az adatszolgáltató számlájára, vagy az adatszolgáltató számlájáról az ügyfél számlájára, illetve az ügyfelek számlái között az értékpapírokat át kell vezetni, és az átvezetett értékpapírok mennyiségét kell a megfelelő rovatokon feltüntetni.

15. oszlop

Az értékpapír mennyiségi egységében fennálló, ügyfelekkel szembeni bruttó kötelezettség (módosítva az értékpapír-kölcsönzésből adódó állománymozgásokkal). Itt szerepeltetni kell azokat az értékpapírokat, amelyeket az ügyfél kapott óvadékba, de nem kell szerepeltetni azt az állományt, amelyet az ügyfél kölcsönadott egy harmadik félnek.

16. oszlop

20. oszlop


21. oszlop

Az értékpapír mennyiségi egységében fennálló, ügyfelekkel szembeni bruttó követelés (módosítva az értékpapír-kölcsönzésből adódó állománymozgásokkal).
Az értékpapírok értékének meghatározásához használt ár forintban kifejezett értéke. Az árat az értékpapírok értékének meghatározásakor alkalmazott tizedesjegy pontossággal kell megadni.

Kódtár („Eszközosztályok kódtára”) szerint.

9. 50L A befektetési alapok kibocsátási jellemzői sorozatonként
A tábla kitöltése
A táblát az alapkezelő által kezelt minden befektetési alap esetében befektetési jegy sorozatonként kell kitölteni.
A táblát forintban kell kitölteni.
A tábla oszlopai
2. oszlop: a befektetési jegy sorozat ISIN kódja, amennyiben nem rendelkezik ISIN kóddal, akkor az alapkezelő által megadott azonosítót kell megadni, az 50C táblával összhangban.
3. oszlop: az alapkezelő által kezelt befektetési alap kibocsátási módja szerint lehet saját, vagyis az alapkezelő által kibocsátott alap, illetve idegen kibocsátású alap. Minden olyan sorozat sajátnak minősül, amelynek regisztrációját, kibocsátását az alapkezelő kezdeményezi. A lehetséges értékek: „saját” vagy „idegen”.
4. oszlop: a befektetési alap kibocsátási helyszínét az ISO 3166 nemzetközi szabvány szerint meghatározott kétbetűs országkódot használva kell megadni.
8. oszlop: kódtár („Befektetési alap kezelésének módja”) szerint. Az alap akkor minősül idegen kezelésűnek, ha az alapkezelő a nem általa kibocsátott alap befektetés-kezelését és kockázatkezelését kiszervezett tevékenység keretében végzi. Minden más esetben az alap saját kezelésűnek tekintendő.
10. 50P Befektetési alapra terhelt költségek
A tábla kitöltése
A táblát az alapkezelő által kezelt összes nyilvános befektetési alap vonatkozásában ki kell tölteni, a tárgyévi adatokkal.
Ha az alapkezelő nem kezel nyilvános befektetési alapot, akkor nemleges jelentést kell beküldenie, az 1. oszlopban a „Nincs nyilvános alap.” szöveggel.
A tábla adatait alaponként, illetve sorozatonként kell megadni. Sorozatban kibocsátott alap esetében az alap egészére összegző sort nem szükséges készíteni, egy alap vonatkozásában pontosan a sorozatai számával megegyező sort kell feltüntetni.
Az alapra terhelt költségeket ─ az 50C kódú táblához hasonlóan ─ itt is sorozatonként kell jelenteni. Azokat a költségeket, amelyek a befektetési alap szintjén jelentkeztek a tárgyév során és nem rendelhetők hozzá egyértelműen egy sorozathoz, becslés alkalmazásával (pl. a piaci értékek arányában) kell szétosztani a sorozatok között.
A jelen kitöltési előírások eltérő rendelkezése hiányában a %-os értéket legalább két tizedesjegy pontossággal kell meghatározni, tizedesvessző alkalmazásával (pl. 2,63% esetén 2,63 jelentendő).
Az érték adatokat forintban kell megadni, függetlenül a sorozat devizanemétől. Az eredetileg devizában szereplő adatokat a tárgyév utolsó napján érvényes, az MNB által közzétett hivatalos devizaárfolyamon kell forintra átszámítani.
A „0”-át (nullát) mint számjegyet, más karakterekkel nem lehet helyettesíteni (ilyen esetben nem elfogadható a „-”, „–” stb. jelek használata, vagy a „nincs”, „nem” szöveg alkalmazása.)
Negatív előjelű adatot csak költség jóváírása esetében szabad szerepeltetni, minden más esetben az előjel használata nem megengedett ebben a táblában.
A sorozatokat (alapokat) az év végi állapotnak megfelelően kell szerepeltetni. Ha az 1-6. oszlop adatai a tárgyév során megváltoztak, a változás tényét, időpontját, továbbá a változás előtti és utáni értékeket a jelentéshez csatolt külön dokumentumban kell megadni.
A tábla oszlopai
1. oszlop: az alapkezelő által kezelt befektetési alap megnevezése.
2. oszlop: az alapkezelő által kezelt befektetési alap sorozatának megnevezése.
3. oszlop: az 50L táblának megfelelően, a befektetési jegy sorozat ISIN kódja. Amennyiben nem rendelkezik ISIN kóddal, akkor az alapkezelő által megadott azonosító.
4. oszlop: kódtár („Alap fajtája”) szerint.
5. oszlop: kódtár („Alap futamideje”) szerint.
6. oszlop: kódtár („Alap típusa”) szerint azzal, hogy a kódtár „kockázati tőkealap” és „magántőkealap” értékei a táblában nem értelmezhetők.
7. oszlop: kódtár („Befektetési politika”) szerint azzal, hogy a kódtár „kockázati tőkealap” és „magántőkealap” értékei a táblában nem értelmezhetők.
8. oszlop: kódtár („Földrajzi kitettség”) szerint.
9. oszlop: a befektetési alap (sorozat) nyilvántartási devizanemének ISO-kódja.
10. oszlop: az átlagot egyszerű számtani átlagként kell meghatározni a tárgyév során küldött 50W kódú táblákban jelentett nettó eszközértékek alapján.
A 11. és 12. oszlopot csak azon alapok esetében kell kitölteni, amelyek tárgyévben hozamot fizettek ki.
13. oszlop: a tárgyévi hozamot 4 tizedesjegy pontossággal kell megadni.
14. oszlop: a tárgyévi referenciahozamot 4 tizedesjegy pontossággal kell megadni.
A 15-19. és 21-23. oszlop adatait az alapkezelési szabályzat alapján kell kitölteni, a tárgyévben érvényben lévő adatok alapján. A sávos, befektetési formától függő díjakat részletesen is fel kell tüntetni. Amennyiben az a folyamatos díjtól eltérő, be kell mutatni az egyszeri indulási, illetve megszűnési díjat is. Az adatokat százalékban kell megadni, két tizedesjegy pontossággal. Azokban az esetekben, ahol az alapkezelési díj fix összegként van meghatározva a kezelési szabályzatban, a 10. oszlop szerint számolt átlagos nettó eszközértékre vetítve kell megadni az alapkezelési díj mértékét, százalékban kifejezve.
20. oszlop: kódtár („Elszámolás gyakorisága”) szerint.
A 24. és 25.oszlopban a dátumokat ÉÉÉÉ.HH.NN dátumformátumban kell megadni (például: 2023.03.11).
A 26-42. oszlopot forintban kell megadni, függetlenül a sorozat devizanemétől.
A 26. oszlopban jelentett értéknek konzisztensnek kell kellenie az adott év során az 50C adatszolgáltatásban jelentett költségekkel. A 26. oszlopban szereplő érték egyenlő a 27-35. oszlopban, valamint a 37-42. oszlopban jelentett értékek összegével.
A 33. oszlopban kell szerepeltetni a közzétételi kötelezettség teljesítésével kapcsolatosan az alapra terhelt költségeket is.
A 35. oszlopban az értékpapírok adásvételéhez kapcsolódó megbízási díjakat, jutalékokat és transzferköltségeket kell szerepeltetni.
Ha a 29-35. oszlopban szerepeltetendő költségeket az alapkezelési díj tartalmazza, azt az adott oszlopban kizárólag „0”-val (nullával) kell jelölni.
A 38. oszlopban az alapra (sorozatra) terhelt és továbbszámlázott költségeket, illetve az értékcsökkenési leírást összesítve kell megadni.
A 42. oszlopban az alapra terhelt egyéb költségeket összesítve kell megadni. Ha ennek értéke meghaladja a 26. oszlopban szereplő összköltség 5%-át, akkor a 42. oszlopban megadott értéket az 50Q kódú táblában részletesen be kell mutatni.
A 43. oszlopot akkor kell kitölteni, ha a kollektív értékpapírokba történő befektetés részaránya a sorozat nettó eszközértékhez viszonyítva meghaladja a 10%-ot. A 43. oszlopban szereplő adatnak és az 50R kódú tábla 6. oszlopában szereplő részletezett értékeknek összhangban kell lenniük.
A 45. oszlopban szükséges megadni, hogy az egyes alapokra és sorozatokra vonatkozó adatok előzetesek-e, vagy auditált adatokon alapulnak. Ha az adatszolgáltató március 10-ig már auditált adatokon alapuló adatszolgáltatást nyújt be, akkor a május 30-ig történő újabb adatszolgáltatás alól mentesül. A lehetséges értékek: „1”: auditált, „0”: előzetes.
A 46. oszlopban szükséges megadni – amennyiben van – az adott sorozat esetében alkalmazott referencia mutatót, például: 30% BUX + 50% S&P 500 + 20% MAX. Ha az adott sorozat nem alkalmaz referencia mutatót, de sikerdíjat felszámíthat, akkor a sikerdíjmodell tájékoztatóban szereplő rövid változatát kell szerepeltetni, szöveges formában, százalékos érték esetén tizedespont alkalmazásával (például HWM + 3% küszöbhozam, vagy HoH + 2.5% hozamkorlát).
11. 50Q A nyilvános befektetési alapra terhelt egyéb költségek részletezése
A tábla kitöltése
A táblában azokat a sorozatokat (alapokat) kell szerepeltetni, amelyeknél az 50P kódú tábla 42. oszlopában szereplő érték meghaladja az 50P kódú tábla 26. oszlopában szereplő érték 5%-át.
Az adatokat sorozatonként, és azon belül a 4. oszlopban feltüntetett költségfajtánként kell megadni.
A tábla oszlopai
3. oszlop: az 50L táblának megfelelően, a befektetési jegy sorozat ISIN kódja, amennyiben nem rendelkezik ISIN kóddal, akkor az alapkezelő által megadott azonosító.
4. oszlop: az alapra terhelt egyéb költség azonosítható leírása.
5. oszlop: a sorozatra (alapra) terhelt egyéb költség összege a sorozat devizanemében.
6. oszlop: a sorozat devizanemének ISO-kódja.
12. 50R Implicit költségek részletezése
A tábla kitöltése
Az 50R kódú táblában a sorozat nettó eszközértékének 10%-ánál nagyobb arányt képviselő kollektív értékpapírokba történő befektetés implicit költségeit kell részletezni.
A tábla oszlopai:
3. oszlop: az 50L táblának megfelelően, a befektetési jegy sorozat ISIN kódja, amennyiben nem rendelkezik ISIN kóddal, akkor az alapkezelő által megadott azonosító.
4. oszlop: a sorozat nettó eszközértékének 10%-ánál nagyobb arányt képviselő kollektív értékpapírba történő befektetés megnevezése.
5. oszlop: a 4. oszlopban szereplő kollektív értékpapír ISIN kódja, ha nem rendelkezik ISIN kóddal, akkor egyéb azonosítója.
A 6. oszlopban a 10%-nál nagyobb arányt képviselő kollektív értékpapírokba történő befektetéshez kapcsolódó arányosított folyó díjterhelési mutatót kell szerepeltetni (%-ban). Az itt feltüntetett értéket a kiemelt befektetői információs tájékoztató elkészítésének és alkalmazásának főbb alapelveiről a befektetési alapok és a befektetési alapok alapkezelőinek számára című 7/2012. (V. 31.) PSZÁF ajánlás II. 8. és 15. pontjában foglaltak figyelembevételével kell meghatározni.
A 7. oszlopot a kiemelt befektetői információs tájékoztató elkészítésének és alkalmazásának főbb alapelveiről a befektetési alapok és a befektetési alapok alapkezelőinek számára című 7/2012. (V. 31.) PSZÁF ajánlás II. 8. pont a)-e) alpontjában meghatározott módszertan alapján kell kitölteni, az oszlopban az alkalmazott módszert (alpontot) kell szerepeltetni.
8. oszlop: ha az alap eszközértékében szereplő kollektív értékpapírt intézményi befektetők számára hozták létre, azt „Igen"-nel kell jelölni, ellenkező esetben „Nem"-et kell szerepeltetni.
9. oszlop: ha a mögöttes alapot (kollektív értékpapírt) az alapkezelő vagy a Tpt. szerinti kapcsolt vállalkozása kezeli, azt „Igen"-nel kell jelölni, ellenkező esetben „Nem"-et kell feltüntetni.
10. oszlop: a mögöttes alap (kollektív értékpapír) kezelési díja, %-ban kifejezve.
13. 50S A nyilvános befektetési alapok forgalmazói és a forgalmazói visszatérítések
A táblát valamennyi nyilvános befektetési alapra sorozatonként, és azon belül forgalmazónként kell kitölteni.
3. oszlop: az 50L táblának megfelelően, a befektetési jegy sorozat ISIN kódja, amennyiben nem rendelkezik ISIN kóddal, akkor az alapkezelő által megadott azonosító.
A 8. és 9. oszlop a vételi, illetve visszaváltási jutalék kiszámításának szöveges leírását tartalmazza.
14. 50T A befektetési alapkezelő szavatolótőke-követelménye és szavatoló tőkéje
A tábla kitöltése
A tábla kitöltésére a Kbftv. 4. § (1) bekezdés 91. pontja és a 16. §-a az irányadó.
A Kbftv. 16. §-ában euróban meghatározott összegeket a tárgynegyedév utolsó napján érvényes, az MNB által közzétett hivatalos devizaárfolyamon kell forintra átszámítani.
A tábla „a” oszlopában minden mezőt kötelező kitölteni, ha egy adott mezőnek nem lenne értéke, akkor 0-t (nullát) kell beírni.
A tábla sorai:
50T1 Szavatolótőke-követelmény összesen
A Kbftv. 16. §-a alapján számolt tőkekövetelmény.
Számítása: 50T1 = max{(50T11 + 50T13);50T12} + 50T14.
50T12 A Kbftv. 16. § (3) bekezdés b) pontja szerinti tőkekövetelmény, a fix általános költség 25%-ának megfelelő összeg
A fix általános költségeket a 241/2014/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet Va. fejezete szerint kell meghatározni.
50T2 Szavatoló tőke (Kbftv. 4. § (1) bekezdés 91. pont): a CRR-ben meghatározott fogalom.
50T3 Likvid eszközökben rendelkezésre álló szavatoló tőke
Likvid eszközként a Kbftv. 4. § (1) bekezdés 69. pontjában meghatározott eszközöket lehet figyelembe venni.
15. 50U Informatikai adatok
A tábla az adatszolgáltató informatikai rendszerének működési kontroll környezetével kapcsolatos adatokat mutatja be.
Az „Igen/Nem” jellegű kérdéseknél a lehetséges értékek: „I”, „N”.
Az időpontra vonatkozó kérdéseknél konkrét dátumot kell megadni.
A tábla sorai
50U01 Az intézmény létszámadatai
Az 50U01 kezdetű sorok a negyedév végi létszámadatokat tartalmazzák.
50U061 Az intézménynél külső auditor által lefolytatott utolsó informatikai vizsgálat jelentésének készítője és tárgya
Ha több ilyen jelentés is készült a tárgynegyedévben, akkor az informatikai rendszer biztonságának ellenőrzése szempontjából legjelentősebb jelentés készítőjét és tárgyát kell megadni.
50U08 Elérhetőségi adatok
Az 50U08 kezdetű sorokat akkor kell kitölteni, ha az intézménynek van informatikai vezetője, illetve biztonsági felelőse.
50U09 További információk
Az 50U09 kezdetű sorokban az intézmény fő tevékenységét kiszolgáló nyilvántartási rendszerről és környezetéről kell információkat megadni.
A fő tevékenységet kiszolgáló nyilvántartási rendszer itt az adatszolgáltató által kezelt befektetési alapok adatai nyilvántartásának informatikai rendszerét jelenti.
50U0901 A legfontosabb rendszerek üzemeltetése saját gépteremben vagy külső adatközpont(ok)ban történik? (Saját/Külső)
A lehetséges értékek: „Saját” – ha az elsődleges és másodlagos gépterem is az intézmény (vagy az intézmény anyavállalata) tulajdonában van; „Saját/Külső” – ha az elsődleges saját tulajdonú, de a másodlagos külső tulajdonban van; „Külső” – egyéb eset.
50U0913-50U0918 sorok: az adattárházzal és a logelemző rendszerekkel kapcsolatos adatok.
50U10 Felhőszolgáltatás
A felhőszolgáltatás fogalmát, valamint a 50U10 sor alábontó soraiban kért információk magyarázatát a közösségi és publikus felhőszolgáltatások igénybevételéről szóló 4/2019. (IV. 1.) MNB ajánlás, valamint az Európai Bankhatóság 2017. december 20-i, a felhőszolgáltatóknak történő kiszervezésről szóló ajánlásai (EBA/REC/2017/03) tartalmazza. Amennyiben az adatszolgáltató több felhőszolgáltatást vesz igénybe, akkor a válaszokat több blokk kitöltésével kell megadni. Egy mezőn belüli felsorolás esetén az adatokat pontosvesszővel (;) kell elválasztani.
50U11 Elektronikus csatornák
Az 50U11 kezdetű sorok az intézménynek az ügyfelekkel való elektronikus kapcsolattartására vonatkozó adatokat tartalmazzák. Az ügyfél általi adatmódosítás fogalmába beletartoznak a tranzakciós adatmódosítások (például befektetés, az ügyfél általi vételi/eladási megbízás) is.
16.19 50_SFDR – Intézményszintű SFDR adatok
A tábla kitöltése
Az intézményszintű adatok az SFDR és az SFDR RTS alapján számolandók és jelentendők.
Az 50_SFDR1–50_SFDR4 sor töltése kötelező minden ÁÉKBV-alapkezelő és alternatív befektetési alapkezelő számára, a kockázati tőkealap-kezelő kivételével. Az 50_SFDR51–50_SFDR83 sor abban az esetben töltendő ki, ha az 50_SFDR1 sor értéke „Igen”. Az 50_SFDR51–50_SFDR83 sort az SFDR RTS 6. cikk (1) bekezdés a) és b) pontja alapján kell kitölteni.
A táblában használt fogalmak, rövidítések
- Fosszilis tüzelőanyagok ágazatában tevékenykedő vállalkozás: az SFDR RTS I. melléklet 5. pontjában meghatározott fogalom.
- PAI: a fenntarthatósági tényezőkre gyakorolt főbb káros hatások (Principal Adverse Impact).
- URL: webcím.
- ÜHG: üvegházhatású gázok.
A tábla sorai:
50_SFDR1 Figyelembe vesz szervezeti szinten fenntarthatósági káros hatásokat (PAI)?
A lehetséges értékek: „Igen” vagy „Nem”. A mezőt az SFDR 4. cikke alapján kell kitölteni.
50_SFDR2 Hol található az SFDR 4. cikke szerinti közzététel? (URL)
Az adatszolgáltató által az SFDR 4. cikke alapján közzétett adatokat tartalmazó weboldal vagy dokumentum elérési útja (URL cím). „0” értéket kell jelenteni abban az esetben, ha az adatszolgáltató az SFDR 4. cikke szerinti adatokat nem tette közzé.
50_SFDR51 1. körbe tartozó ÜHG-kibocsátások
A mutatószám fogalmát és a számítás módját az SFDR RTS I. melléklete tartalmazza.
50_SFDR52 2. körbe tartozó ÜHG-kibocsátások
A mutatószám fogalmát és a számítás módját az SFDR RTS I. melléklete tartalmazza
50_SFDR53 3. körbe tartozó ÜHG-kibocsátások
A mutatószám fogalmát és a számítás módját az SFDR RTS I. melléklete tartalmazza.
50_SFDR54 ÜHG-intenzitás
A mutatószám fogalmát és a számítás módját az SFDR RTS I. melléklete tartalmazza.
50_SFDR55 Karbonlábnyom
A mutatószám fogalmát és a számítás módját az SFDR RTS I. melléklete tartalmazza.
50_SFDR61 ÜHG-intenzitás
A mutatószám fogalmát és a számítás módját az SFDR RTS I. melléklete tartalmazza.
50_SFDR71 Fosszilis tüzelőanyagoknak való kitettség ingatlaneszközökön keresztül
A fosszilis tüzelőanyagok ágazatában tevékenykedő vállalkozásokba eszközölt befektetések aránya.
50_SFDR72 Nem energiahatékony ingatlaneszközöknek való kitettség
A mutatószám fogalmát és a számítás módját az SFDR RTS I. melléklete tartalmazza.
50_SFDR81–50_SFDR83 Szabadon választott mutatószám 1, 2, 3
Az adatszolgáltató által alkalmazott, materiálisnak ítélt, szabadon választható mutatók megnevezését, értékét és mértékegységét kell megadni. A mutatószámokat az SFDR RTS I. mellékletének 1., 2. és 3. számú táblázatából kell kiválasztani.
17.20 50_TAX A befektetési alapkezelők által a Taxonómia rendelet 8. cikke alapján közzéteendő kulcsfontosságú teljesítménymutatók (KPI-k) összefoglalása
A tábla kitöltése
A finanszírozási célú befektetések és a Taxonómiai rendelethez igazodó gazdasági tevékenységekhez kapcsolódó befektetések összességének súlyozott átlagértéke a KPI által lefedett összes eszköz értékéhez viszonyítva.
A táblát az (EU) 2021/2178 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet III. és IV. mellékletében foglaltaknak megfelelően kell kitölteni.
A százalékos értékeket tizedestört formájában kell megadni (például: 25%-os arány esetén 0,25 a szerepeltetendő érték).
18. 51M Ingatlanalapok ingatlankitettségének állományváltozása a negyedév folyamán
A tábla kitöltése
A tábla az ingatlanalapok ingatlankitettségének állományváltozását tartalmazza ingatlanonkénti részletezettségben.
Az 51M2-vel kezdődő sorokban, az „egyéb ingatlanok” között a már befejezett, építés alatt nem álló ingatlanokat kell szerepeltetni.
A tábla oszlopai
3. oszlop: az ingatlan előző negyedév végi értéke (megegyezik az előző negyedév utolsó 50A kódú jelentésében az ingatlanra megadott piaci értékkel).
4. oszlop: ha a negyedév folyamán az ingatlan felértékelésre került, akkor az értékelési különbözetet (növekményt) itt kell szerepeltetni.
5. oszlop: a tárgynegyedévben vásárolt ingatlan vételára.
6. oszlop: minden olyan értéknövekedés, amely nem jelenik meg a 4. és 5. oszlopban.
7. oszlop: a tárgynegyedévben az ingatlanon elszámolt értékvesztés, leértékelés.
8. oszlop: a tárgynegyedévben eladott ingatlan eladási ára.
9. oszlop: minden olyan csökkenés, amely nem jelenik meg a 7. és 8. oszlopban.
10. oszlop: az ingatlan tárgynegyedév végi értéke (megegyezik a tárgynegyedév utolsó 50A kódú jelentésében az ingatlanra megadott piaci értékkel).
A 12-24. oszlopot a Kbftv. 7. mellékletének figyelembevételével kell kitölteni.
12. oszlop: a Kbftv. 7. melléklet 2. pontjának megfelelően kell megadni.
18. oszlop: az építési övezet jele.
23. oszlop: a lehetséges értékek:
- „teljesen közművesített”,
- „villannyal, vezetékes vízzel, csatornával ellátott”,
- „villannyal, vezetékes vízzel, gázzal ellátott”,
- „villannyal, vezetékes vízzel ellátott”,
- „csak villannyal ellátott”,
- „egyéb módon ellátott”.
Az 51M és az 50A kódú tábla közötti összefüggések:
51M1,c = az előző negyedév utolsó havi 50A kódú táblájában jelentett 50A131,d
51M1,j = a tárgynegyedév utolsó havi 50A kódú táblájában jelentett 50A131,d
51M2,c + 51M3,c = az előző negyedév utolsó havi 50A kódú táblájában jelentett 50A132,d
51M2,j + 51M3,j = a tárgynegyedév utolsó havi 50A kódú táblájában jelentett 50A132,d
19. 51P A befektetési alap befektetési politikája által megengedett eszközök aránya
A táblát a kezelési szabályzattal összhangban kell kitölteni. A százalékos értékeket tizedes formában kell megadni, például: 25%-os arány esetén 0,25 a szerepeltetendő érték.
A kezelési szabályzatban meghatározott eszközök és a táblában szereplő eszközök részletezettsége eltérhet egymástól. Pl. előfordul, hogy a kezelési szabályzatban a kollektív befektetési értékpapírok szintjén határoznak meg befektetési korlátokat, de azon belül további megbontást nem alkalmaznak. Ugyanakkor, a tábla 51P10 sorában szerepel a „befektetési jegy és egyéb kollektív befektetési értékpapír”, az alatta lévő sorokban további részletezéssel. Ebben az esetben a kezelési szabályzatban meghatározott (minimum és maximum) értéket szerepeltetni kell mind az 50P10 sorban, mind pedig az alábontását tartalmazó 51P101…51P1022 sorokban. A többi eszköz esetében is hasonló eljárást kell követni.
20. 51Q Befektetési alap befektetési politikájának egyéb jellemzői
A táblát a kezelési szabályzattal összhangban kell kitölteni.
A tábla oszlopai
2. oszlop: Az index súlya (összesen = 1,00) Leképezett indexek esetén az indexek egymáshoz viszonyított aránya. A százalékos értékeket tizedes formában kell megadni, például: 16%-os arány esetén 0,16-ot kell szerepeltetni. Az indexek arányának összesen 1,00-et kell kiadnia.
3. oszlop: Az index eltérési lehetőségének jogszabályhelye: az eltérési lehetőségek jogszabályhelyeit kell megadni.
A tábla sorai
51Q1 Tőkeáttétel maximális mértéke: a tőkeáttétel maximális mértéke a nettó eszközértékhez viszonyítva.
51Q2 Származtatott ügyletek alkalmazásának célja: a származtatott ügyletek alkalmazására fedezeti célból, illetve a befektetési célok megvalósítása érdekében van lehetőség. A lehetséges értékek: F (fedezeti), B (befektetési), FB (fedezeti és befektetési).
51Q3001…51Q3999 Leképezett index: ezeket a sorokat csak az indexkövető alapok esetében kell kitölteni.
51Q4 Befektetési politika, illetve a változtatás engedélyének határozatszáma: nyilvános befektetési alap esetén a befektetési politika felügyeleti engedélyének határozatszáma.
21.21 51R Befektetési alap jellemzői
A tábla sorai
51R02 A befektetési alap azonosítására használt ISIN-kód: azonos az 50A kódú tábla 50A3 sorában jelentett ISIN-kóddal.
51R03 A befektetési alap harmonizációjának típusa: kódtár („Befektetési alap harmonizációja”) szerint.
Az 51R1-51R5 sor kitöltésére a Kbftv. 67. § (1) bekezdése az irányadó.
51R1 A befektetési alap működési formája: kódtár („Működési forma”) szerint.
51R2 Az elsődleges eszközkategória: kódtár („Alap típusa”, 2024. szeptember 1. vonatkozási naptól kezdődően „Elsődleges eszközkategória”) szerint.
51R3 A befektetési alap fajtája: kódtár („Alap fajtája”) szerint.
51R4 A befektetési alap futamideje: kódtár („Alap futamideje”) szerint.
51R5 A befektetési alap forgalmazási köre: kódtár („Forgalmazási kör”) szerint.
Ha az alap jegyeit lakossági befektetők is vásárolhatják, akkor alapesetben a lakossági befektetőknek forgalmazott alapok közé kell besorolni. Ha azonban biztosan lehet tudni, hogy csak szakmai befektetők vásárolják az alap befektetési jegyeit, akkor az alapot a „szakmai befektetőknek forgalmazott” alapként kell szerepeltetni, függetlenül attól, hogy a tájékoztató alapján magánszemélyek is vásárolhatnák a befektetési jegyeket.
51R6 A befektetési alap befektetési politikája: kódtár [a 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó alap esetén „Befektetési politika” a 78/2014 (III. 14.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó alap esetén „Befektetési politika kódtára 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet szerint”] szerint azzal, hogy a 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó alapnak kell tekinteni a 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet 1/A. §-ában, illetve 1/L. §-ában nevesített, az (EU) 2017/1131 európai parlamenti és tanácsi rendelet által szabályozott pénzpiaci alapot, illetve a zártkörű befektetési alapot és a nyilvános, belépési korláttal rendelkező ingatlanalapot.
51R72 Az alapkezelő LEI-kódja. Ha az alapkezelő nem rendelkezik LEI-kóddal, akkor a KSH-törzsszáma.
22. 59NF Nyilatkozat a Kbftv. 1. § a) pontjában meghatározott, az MNB felügyelete alóli mentesüléshez szükséges feltételekről
A tábla kitöltése
A táblát az a kockázati tőkealap-kezelő, ABAK és az ezen típusú fióktelepek jelentik, amelyekre a Kbftv. 1. § a) pontja szerinti, az MNB felügyelete alóli mentesülésre vonatkozó kivételszabály (a továbbiakban: kivételszabály) alkalmazható, illetve amelyek esetében a kivételszabály alkalmazhatósága szempontjából időközben változás állt be.
A Kbftv. 2. § (2) bekezdésében euróban meghatározott küszöbértékek átlépésének vizsgálatához az ABA-kban kezelt eszközök eredeti devizájában meghatározott értékét a felügyeleti jelentés beküldési határideje előtti utolsó kiszámított nettó eszközérték vonatkozási napján érvényes, az MNB által közzétett hivatalos devizaárfolyamon, annak hiányában az EKB által közzétett keresztárfolyamon kell euróra átszámítani. A küszöbértékek átlépésének folyamatos – a nettó eszközérték számításának gyakoriságához igazodó – vizsgálatához szintén a hivatkozott árfolyamokat kell alkalmazni.
Az érintett kockázati tőkealap-kezelő a teljes táblát, az érintett ABAK a tábla 59NF2 és 59NF3 sorát tölti ki.
A tábla sorai
59NF1 A kockázati tőkealapokban és magántőkealapokban kezelt eszközök értéke összesen (forint)
A kockázati tőkealap-kezelő által a rendszeres – éves gyakoriságú – adatszolgáltatás teljesítése során a tárgyév végére vonatkozó adatokat, a kivételszabály alkalmazhatóságának változásakor – azaz a feltételek alkalmazhatósága beálltakor vagy megszűnésekor – teljesítendő eseti adatszolgáltatásban a változás napjára vonatkozó adatokat kell feltüntetni.
59NF2 Az ABAK nyilatkozata arról, hogy a Kbftv. 2. § (2) bekezdése szerinti kockázati tőkealap-kezelőnek minősül-e
A lehetséges értékek: „0” – a kivételszabály nem alkalmazható a kockázati tőkealap-kezelőre; „1” – a kivételszabály alkalmazható a kockázati tőkealap-kezelőre; „2” – ezt az értéket a táblát kitöltő egyéb, kockázati tőkealap-kezelőnek nem minősülő ABAK-nak kell beírnia.
59NF3 Az ABAK nyilatkozata arról, hogy olyan ABAK-e, amely egy vagy több, de kizárólag zártkörű ABA-t kezel, amelyeknek ugyanezen ABAK vagy annak anyavállalatai vagy leányvállalatai, vagy ezen anyavállalatok egyéb leányvállalatai az egyedüli befektetői, feltéve, hogy e befektetők maguk nem ABA-k
A lehetséges értékek: „0” – a kivételszabály nem alkalmazható az ABAK-ra; „1” – a kivételszabály alkalmazható az ABAK-ra.
23. 60A A kockázati tőkealap, illetve a magántőkealap adatai – Források
A táblát a 216/2000. (XII. 11.) Korm. rendelet 4. § (4) és (5) bekezdésének megfelelően kell kitölteni.
24. 60D A kockázati tőkebefektetés állományának alakulása a tárgynegyedévben
A tábla kitöltése
Az alap kockázati tőkebefektetései, illetve azok tárgynegyedévi változása szerepel a táblában.
A befektetéseket két szintig tartalmazza a tábla, a köztes befektető társaság segítségével végrehajtott befektetés esetében nem elég a köztes befektető társaságba történő befektetés számbavétele, szerepeltetni kell a köztes befektető társaság befektetéseit is.
A tábla kitöltését az adásvétel pénzügyi lebonyolításának módja nem befolyásolja. Ha pl. egy üzletrész eladása esetén az ár megfizetése részletekben történik, az eladást arra a negyedévre vonatkozó jelentésben (a 60D3 kezdetű sorokban) kell szerepeltetni, amikor az eladásra sor került (és ezzel összhangban, a záró állományban az eladott befektetés már nem szerepelhet).
A táblában használt fogalmak
Köztes befektető társaság: a kockázati tőkealapok, illetve a magántőkealapok vagyonából kifejezetten tőkebefektetések végrehajtására létrehozott vállalkozás, amely saját tőkéjét alapvetően más társaságokban történő tulajdonrész szerzésére fordítja.
Irányítási jog: a kockázati tőkealap, illetve a magántőkealap (tulajdoni, illetve szavazati hányad vagy egyéb szerződés alapján) saját maga képes a vezető tisztségviselők megválasztására, visszahívására, a stratégiai döntések meghozatalára, illetve ezen döntések befolyásolására, megakadályozására.
A tábla oszlopai
2. oszlop: Vállalkozás cégjegyzékszáma: BS-CF-NNNNNN formátumú cégjegyzékszám (12 karakter).
3. oszlop: részvény esetén „R”, üzletrész esetén „U”.
5. oszlop: a 60D2 és 60D3 kezdetű soroknál az adott negyedévben lebonyolított vétel, illetve eladás időpontja; a 60D1 és 60D4 kezdetű soroknál az első vétel időpontja (akkor is, ha a befektetési arány kialakítása több lépcsőben történt).
8. oszlop: a 60D1 kezdetű soroknál az adott negyedévet megelőzően elvégzett utolsó értékelés időpontja; a 60D4 kezdetű soroknál az adott negyedév végéig elvégzett utolsó értékelés időpontja.
9. oszlop: a 8. oszlopban feltüntetett időpontokban elvégzett értékelés alapján kell kitölteni.
11. oszlop: üzletrészek esetén az érintett társaság jegyzett tőkéjének arányában kell meghatározni.
12. oszlop: „I”, ha a kockázati tőkealap rendelkezik az adott társaság kapcsán irányítási, döntési vagy vétójoggal, és „N”, ha nem rendelkezik velük.
13. oszlop: „K” közvetlen befektetés, „KBT” köztes befektető társaságba történt befektetés, „TT” köztes befektető társaságon keresztül történt (közvetett) befektetés.
A tábla sorai
60D5: a 60D4 kezdetű sorok közül azok összege, amelyek a 13. oszlopban K, illetve KBT jelölést kaptak.
60D6: a 60D4 kezdetű sorok közül azok összege, amelyek a 13. oszlopban TT jelölést kaptak.
Összefüggés: 60D6 = 60D4 – 60D5
60D7: Záró állomány – köztes befektető társaságba történt befektetések, vagyis 60D7 = 60D4 – a 60D4 kezdetű, KBT-vel jelölt sorok.
25. 60H A kockázati tőkealap, illetve a magántőkealap befektetésállományának alakulása – Nyújtott kölcsönök időszak végén fennálló állománya
A tábla oszlopai
6. oszlop: Kölcsön összege: a kölcsönszerződés keretében (a részfolyósításokat is figyelembe véve), a tárgynegyedév végéig folyósított kölcsön összesen.
7. oszlop: Kamatozás: fix kamatozás esetén a kamat százalékban kifejezett értéke, két tizedesjegy pontossággal; változó kamatozás esetén a kamat számításának rövid leírása (pl. BUBOR + 5.00%).
8. oszlop: Törlesztés ütemezése: a törlesztés ütemezésének rövid leírása (pl. félévente egyszer, lejáratkor egy összegben).
9. oszlop: Törlesztés összege: az adott negyedév végéig összesen – a korábbi negyedéveket is figyelembe véve – mennyit törlesztettek a kölcsönből. A ténylegesen kifizetett értéket kell jelenteni.
10. oszlop: Értékvesztés: az adott kölcsönön elszámolt értékvesztés értéke a tárgynegyedév végén.
11. oszlop: Tőkekövetelés: a tárgynegyedév végén még fennálló tőkekövetelés értéke (amely a kamat tőkésítését is tartalmazza adott esetben).
Ha a tárgynegyedévben egy kölcsönt leírtak, azaz a könyvekből (a számviteli nyilvántartásból) kivezették, akkor azt a tőkekövetelés oszlopban nulla értékkel szerepeltetni kell.
26. 50EE Befektetési alapkezelő – mérleg / eszközök
A Számv.tv. vonatkozó előírásainak megfelelően kell kitölteni.
27. 50EF Befektetési alapkezelő – mérleg / források
A Számv.tv. vonatkozó előírásainak megfelelően kell kitölteni.
28. 50ER Befektetési alapkezelő – eredménykimutatás
A Számv.tv. vonatkozó előírásainak megfelelően kell kitölteni.
29. 50EI IFRS-eket alkalmazó befektetési alapkezelő kiemelt pénzügyi információi
A táblában meghatározott pénzügyi információkat az IFRS-ek megjelenítésre, beszámításra és értékelésre vonatkozó szabályaival összhangban kell előállítani.
A tábla sorai
50EI11 Pénzügyi eszközök
A mérleg eszköz oldalán a pénzügyi eszközöket könyv szerinti értéken kell jelenteni, az IFRS9 standard szerint.
50EI111 Pénzeszközök és pénzeszköz-egyenértékesek
Ez a sor tartalmazza a készpénzt, a látra szóló betéteket, valamint az IAS7 szerinti pénzeszköz-egyenértékeseket (a rövid lejáratú likvid pénzeszközöket).
50EI12 Egyéb eszközök
Azokat az eszközöket, amelyek nem pénzügyi eszközök, itt kell feltüntetni. Az egyéb eszközök között szerepelhet arany, ezüst és egyéb áru, még akkor is, ha azokat kereskedési szándékkal tartják.
50EI21 Pénzügyi kötelezettségek
A mérleg forrás oldalán a pénzügyi forrástételeket könyv szerinti értéken kell jelenteni.
50EI23 Egyéb kötelezettségek
Azok a kötelezettségek, amelyek nem tartoznak az EI21 és az EI22 sorban szereplő kötelezettségek közé sem.
50EI3 Saját tőke összesen
Az IFRS-ek előírásai értelmében a tőkeinstrumentumok azok a pénzügyi instrumentumok, amelyeket az IAS 32 annak minősít.
50EI32 Egyéb tőke
Magában foglalja – a jegyzett tőke kivételével – a kibocsátott, tulajdonosi részesedést megtestesítő összes instrumentumot. Itt kell szerepeltetni továbbá a névértéken felüli befizetést (ázsiót) is.
50EI36 Egyéb
A saját tőke értékét befolyásoló, a táblában nem szereplő egyéb tételek. Ilyenek például: a leányvállalatokba, közös vállalkozásokba, valamint társult vállalkozásokba történt befektetések tartalékai vagy halmozott veszteségei; a saját részvények (negatív előjellel); az évközi osztalék (negatív előjellel); az átértékelési tartalék (az IFRS-ekre való áttéréskor).
30. 50EJ IFRS-eket alkalmazó befektetési alapkezelő átfogó jövedelemkimutatása
Az átfogó jövedelemkimutatás magában foglalja az üzleti év nyereségét vagy (-) veszteségét és az egyéb átfogó jövedelmet.
A tábla sorai
50EJ7 Egyéb átfogó jövedelem (adózás után): a tárgyidőszak során bekövetkező események hatására a saját tőkében bekövetkezett, nem közvetlen eredményben elszámolt változásokat tartalmazza a sor. Ezen sor elemei olyan bevételi és ráfordítási tételek, amelyek nem minősülnek az IAS, illetve az IFRS-ek szerint eredménytételnek.
31. 30KA Letétkezelt befektetési alapok és portfóliók kiegészítő adatai, 30LA A letétkezelt befektetési alapok és portfóliók eszközösszetétele, 30LB Letétkezelt befektetési alapok és portfóliók egy jegyre, illetve egy egységre jutó nettó eszközértéke és 30TR A letétkezelt alapok és portfóliók tranzakciói
A táblák kitöltése
A táblák kitöltésére a 3. melléklet II. 1.5-1.7. és II.1.9. pontjában foglaltakat kell alkalmazni.
32. ZPTN Zöld pénzügyi termékek esetében szolgáltatandó adattartalom
Az űrlapban használt fogalmak, rövidítések
- Aktív szerepvállalás: a befektetési stratégia egy típusa, a szavazati jog gyakorlás, illetve elköteleződés befektetőként az aktív párbeszédre az értékpapírok kibocsátóinak vezetőségével a fenntartható működés érdekében.
- Best-in-class/Pozitív screening: a befektetési stratégia egy típusa, az ESG-pontszámok alapján rangsorolt vállalatok közül a legrosszabb ESG-pontszámmal rendelkező vállalatok eszközei kizárásra kerülnek, amelynek következtében a legjobban teljesítő vállalatok kerülhetnek előtérbe, akár iparági (Best-in-Class) alapon.
- ESG: felelős környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szempontok figyelembevétele (environmental, social, governance szavak kezdőbetűiből képzett mozaikszó).
- EU EcoLabel: kidolgozás alatt álló, a pénzügyi termékekre vonatkozó európai uniós ökocímke.
- Fenntartható/ESG Index követés: a befektetési stratégia egy típusa, az ESG index kosarának részbeni vagy teljes lekövetése.
- Hatásbefektetés: a befektetési stratégia egy típusa, olyan vállalatokba történő befektetés, amelyek tevékenységük révén pozitív hatást gyakorolnak a környezetre, társadalomra (például megújuló energia, elektromobilitás, fenntartható agrárium).
- Kizárási politika/negatív screening: a befektetési stratégia egy típusa, a környezetre és a társadalomra káros kibocsátók vagy teljes iparágak elkerülését célozza, elsősorban norma alapon.
- Normatív szűrés: a befektetési stratégia egy típusa, a társadalmilag felelős és környezetileg fenntartható vállalatokat pozitívan diszkriminálja a befektetések kiválasztásakor.
- Részletes terméktájékoztató: a portfólió részletes fenntarthatósági információit tartalmazó dokumentum.
- Tematikus befektetés: a befektetési stratégia egy típusa, olyan vállalatokba történő befektetés, amelyek tevékenysége a fenntartható fejlődés egy területére terjed ki (például fenntartható vízgazdálkodáshoz köthető különböző tevékenységet ellátó szervezetek).
- URL: webcím.
- Zöld pénzügyi termék: azon környezetvédelmi szempontokat szem előtt tartó termék (portfólió), amely közvetve vagy közvetlenül támogatja a környezetvédelmet.
Az űrlap egyes mezői
38. mező: Top befektetések
A pénzügyi termék öt legnagyobb befektetését, valamint azok arányát kell megadni. Az egyes befektetéseket pontosvesszővel kell elválasztani (például: Iberdrola 30%; Tesla 20%). Amennyiben a befektetések mögöttes alapok, úgy a mezőt a mögöttes alapok 5 legnagyobb befektetése alapján, arányosítva, az azokba befektetett értékkel kell kitölteni. A legkésőbbi időszakos jelentés által lefedett időszakra vonatkozó információk alapján, egy hónapon belül kell aktualizálni a mezőt.
41. mező: Taxonómia rendeletnek való tervezett megfelelés százalékos arányban (földgáz és nukleáris energia kitettség nélkül)
Az SFDR RTS 15., 19. cikke, valamint II. és III. melléklete alapján kell megadni a Taxonómia rendelet szerinti környezetileg fenntartható befektetéseket megvalósító eszközök minimum arányát. A terv adat módosítása esetén egy hónapon belül kell aktualizálni a mezőt. A mezőt százalékjel (%) nélkül kell kitölteni.
42. mező: Taxonómia rendeletnek való aktuális megfelelés százalékos arányban (földgáz és nukleáris energia kitettség nélkül)
Az SFDR RTS 55., 62. cikke, valamint IV. és V. melléklete alapján kell megadni a Taxonómia rendelet szerinti környezetileg fenntartható befektetéseket megvalósító eszközök arányát. A legkésőbbi időszakos jelentés által lefedett időszakra vonatkozó információk alapján, egy hónapon belül kell aktualizálni a mezőt. A mezőt százalékjel (%) nélkül kell kitölteni.
46. mező: Árfolyam alakulására mutató URL
A portfólió árfolyamának alakulását bemutató grafikon webcíme.

6. melléklet az 58/2023. (XI. 24.) MNB rendelethez

7. melléklet az 58/2023. (XI. 24.) MNB rendelethez

Kitöltési előírások a befektetési vállalkozás javadalmazási felügyeleti jelentéséhez
I.
A felügyeleti jelentésre vonatkozó általános szabályok
1. Kapcsolódó jogszabályok, fogalmak, rövidítések
1.1. A felügyeleti jelentés teljesítése során alkalmazandó jogszabályok körét az 1. melléklet 1. pontja, a rövidítéseket az 1. melléklet 2. pontja tartalmazza.
1.2. Az IFR-t alkalmazó befektetési vállalkozások által teljesítendő táblákban és a kapcsolódó kitöltési előírásokban használt fogalmak
a) Alapjavadalmazás: a Bszt. 4. § (2) bekezdés 95. pontja szerinti fogalom.
b) Azonosított munkavállaló azon munkavállaló, akinek szakmai tevékenysége egyedi alapon lényeges hatást gyakorol a befektetési vállalkozás kockázati profiljára vagy az általa kezelt eszközökre.
Amennyiben a befektetési vállalkozás egyedi alapon nyújtja be a felügyeleti jelentést, azonosított munkavállalónak a ba) alpontban meghatározott munkavállaló minősül. Amennyiben a befektetési vállalkozás az IFR 7. cikkével összhangban összevont alapon nyújtja be a felügyeleti jelentést, azonosított munkavállalónak a bb) alpontban meghatározott munkavállaló minősül, és a leányvállalatok vezető testületének tagját nem a „vezető testület” feladatkör alatt, hanem a tevékenységi területek alatt kell jelenteni. Azonosított munkavállalónak minősül:
ba) a befektetési vállalkozás azon azonosított munkavállalója, aki a prudenciális konszolidáció körébe tartozik, és akire a Bszt. 4. melléklete szerinti javadalmazási rendelkezések alkalmazandók, függetlenül attól, hogy a munkavállalót egyedi alapon vagy összevont szinten azonosítják, valamint
bb) egyéb jogalany azonosított munkavállalója, akire a Bszt. 4. melléklete kizárólag összevontan alkalmazandó, azon munkavállaló tekintetében, akinek szakmai tevékenysége összevont alapon lényeges hatást gyakorol a befektetési vállalkozás kockázati profiljára vagy az általa kezelt eszközökre.
c) Felügyeleti jogkörrel rendelkező vezető testület: a Bszt. 4. § (2) bekezdés 98. pontja szerinti fogalom.
d) Garantált teljesítményjavadalmazás: a befektetési vállalkozás által az újonnan belépő vezető állású személy és munkavállaló részére a teljesítménytől függetlenül nyújtott, előre rögzített mértékű javadalmazás.
e) Irányítási jogkörrel rendelkező vezető testület: a Bszt. 4. § (2) bekezdés 97. pontja szerinti fogalom.
f) Javadalmazás: a Bszt. 4. § (2) bekezdés 82. pontjában meghatározott fogalom.
g) Kereskedelmi banki tevékenység: a CRR 317. cikk (4) bekezdés 2. táblázat 4. sorában meghatározott fogalom.
h) Kereskedés és értékesítés: a CRR 317. cikk (4) bekezdés 2. táblázat 2. sorában meghatározott fogalom.
i) Lakossági banki tevékenység: a CRR 317. cikk (4) bekezdésének 2. táblázat 5. sorában meghatározott fogalom
j) Tárgyévi halasztott teljesítményjavadalmazás: a tárgyévi javadalmazás k) pont kb) és kc) alpontja szerinti eleme.
k) Tárgyévi javadalmazás:
ka) a tárgyév teljesítményéért a befektetési vállalkozás által a tárgyévben kifizetett, az Szja. tv. szerinti jövedelem, valamint a tárgyév teljesítményéért a tárgyév végéig számvitelileg elhatárolt, és a tárgyév lezárását követően kifizetendő, nem halasztott jövedelem,
kb) a tárgyév teljesítményéért a tárgyév végéig számvitelileg elhatárolt, és a tárgyév lezárását követően kifizetendő halasztott jövedelem és
kc) a tárgyévet megelőző üzleti év, illetve évek teljesítményéért a tárgyévre halasztott, és a befektetési vállalkozás által a tárgyévben kifizetett vagy elhatárolt jövedelem, kivéve, ha azt a befektetési vállalkozás a tárgyévet megelőző üzleti évben, illetve években a b) pont szerint számvitelileg elhatárolta.
l) Teljesítményjavadalmazás: a Bszt. 4. § (2) bekezdés 83. pontjában meghatározott fogalom.
m) Vállalati pénzügyek: a CRR 317. cikk (4) bekezdés 2. táblázat 1. sorában meghatározott fogalom.
1.3.A CRR-t alkalmazó befektetési vállalkozások által teljesítendő táblákban és a kapcsolódó kitöltési előírásokban használt fogalmak
a) Alapjavadalmazás: a Hpt. 6. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti fogalom.
b) Azonosított munkavállaló: azon munkavállaló, aki összevont alapon az összes befektetési vállalkozást és egyéb leányvállalatot tekintve az (EU) 2021/923 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendeletben meghatározott kritériumokkal összhangban lényeges hatást gyakorol a befektetési vállalkozás kockázati profiljára (kockázati profilra lényeges hatást gyakorló személy), és akire a CRD 92. és 94. cikkében foglalt, javadalmazásra vonatkozó rendelkezések alkalmazandók, azzal a megkötéssel, hogy a leányvállalatok vezető testületének tagját nem a „vezető testület” feladatkör alatt, hanem a tevékenységi területek alatt kell jelenteni. Azonosított munkavállalónak minősül:
ba) a befektetési vállalkozás azon azonosított munkavállalója, aki a prudenciális konszolidáció körébe tartozik, függetlenül attól, hogy a munkavállalót egyedi vagy konszolidált szinten azonosítják;
bb) a CRD 109. cikk (5) bekezdésével összhangban azon munkavállaló, aki olyan szakmai tevékenységek ellátására kap megbízást, amelyek közvetlen, lényeges hatást gyakorolnak a befektetési vállalkozás kockázati profiljára vagy üzleti tevékenységére olyan leányvállalaton belül, amely vagyonkezelő társaság vagy a 2014/65/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv I. melléklet A. szakasz (2)–(4), (6) és (7) pontjában felsorolt befektetési szolgáltatásokat nyújtó és tevékenységeket folytató vállalat;
bc) olyan leányvállalat azonosított munkavállalója, amelyre az adott tagállam a CRD 109. cikk (6) bekezdésével összhangban összevont alapon alkalmazza a CRD 92., 94. és 95. cikkét, amennyiben a munkavállaló konszolidált szinten lényeges hatást gyakorol a befektetési vállalkozás kockázati profiljára; valamint
bd) egyéb olyan jogalany azonosított munkavállalója, akire a CRD 92. és 94. cikke csak összevont alapon vonatkozik, azaz olyan jogalany, amely se nem befektetési vállalkozás, se nem olyan leányvállalat, amelyre a CRD 109. cikk (4) bekezdésével összhangban egyedi javadalmazási keretrendszer alkalmazandó azon munkavállaló tekintetében, akinek szakmai tevékenységei konszolidált szinten lényeges hatást gyakorolnak a befektetési vállalkozás kockázati profiljára.
c) Felügyeleti jogkörrel rendelkező vezető testület: a Hpt. 6. § (1) bekezdés 25. pontja szerinti fogalom.
d) Garantált teljesítményjavadalmazás: a befektetési vállalkozás által az újonnan belépő vezető állású személy és munkavállaló részére a teljesítménytől függetlenül nyújtott, előre rögzített mértékű javadalmazás.
e) Irányítási jogkörrel rendelkező vezető testület: a Hpt. 6. § (1) bekezdés 46. pontja szerinti fogalom.
f) Javadalmazás: a Hpt. 6. § (1) bekezdés 47. pontja szerinti fogalom.
g) Kereskedelmi banki és lakossági banki tevékenység: a CRR 317. cikk (4) bekezdésében található 2. sz. táblázat szerint ekként meghatározott tevékenységek.
h) Nem kötelező nyugdíjjuttatás: a Hpt. 6. § (1) bekezdés 84. pontja szerinti fogalom.
i) Portfóliókezelési tevékenység: a CRR 317. cikk (4) bekezdésében található 2. sz. táblázat szerinti vagyonkezelési tevékenység.
j) Tárgyévi halasztott teljesítményjavadalmazás: a tárgyévi javadalmazás k) pont kc) alpontja szerinti eleme.
k) Tárgyévi javadalmazás:
ka) alapjavadalmazásként a befektetési vállalkozás által a tárgyévben kifizetett, valamint a tárgyév végéig számvitelileg elhatárolt, és a tárgyév lezárását követően kifizetendő, a Hpt. 6. § (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott jövedelem;
kb) nem halasztott teljesítményjavadalmazásként a tárgyévi teljesítményért a befektetési vállalkozás által odaítélt és kifizetett, valamint a tárgyévi teljesítményért odaítélt, a tárgyév végéig számvitelileg elhatárolt, és a tárgyév lezárását követően kifizetendő, a Hpt. 6. § (1) bekezdés 110. pontja szerinti jövedelem;
kc) halasztott teljesítményjavadalmazásként a tárgyévi teljesítményért a befektetési vállalkozás által odaítélt, a tárgyév lezárását követően kifizetendő, a Hpt. 6. § (1) bekezdés 110. pontja szerinti jövedelem.
l) Tárgyévi teljesítményjavadalmazás: a tárgyévi javadalmazás k) pont kb) és kc) alpontja szerinti eleme.
m) Teljesítményjavadalmazás: a Hpt. 6. § (1) bekezdés 110. pontja szerinti javadalmazás.
n) Vállalati pénzügyek, kereskedési és értékesítési tevékenység: a CRR 317. cikk (4) bekezdésében található 2. sz. táblázat szerint ekként meghatározott tevékenység.
2. A felügyeleti jelentés formai követelményei
A felügyeleti jelentés formai követelményeit az 1. melléklet 4. pontja határozza meg.
3. A felügyeleti jelentés tartalmi követelményei
3.1. A felügyeleti jelentés tartalmi követelményei az IFR-t alkalmazó befektetési vállalkozások esetében
3.1.1. A felügyeleti jelentést a tárgyévi javadalmazásra vonatkozóan kell teljesíteni.
3.1.2. A befektetési vállalkozás a vezető állású személyeket és munkavállalókat a munkaköri leírás alapján üzletágakba sorolja. A vezető állású személyt és munkavállalót kizárólag abban az üzletágban kell figyelembe venni, amelyben tevékenysége jelentős részét végzi.
3.1.3. A munkavállalók létszámát a pénzügyi év végén meghatározott létszámnak megfelelően kell jelenteni (azaz a pénzügyi év során távozott munkatársak nem számítandók bele, míg a pénzügyi év során felvett munkatársak igen, tekintetbe véve a szerződés szerinti munkaidő-beosztásukat).
3.1.4. Ahol a munkavállalók létszámát főben kell megadni, a természetes személyek számát kell jelenteni, függetlenül attól, hogy hány munkaórán alapul a szerződésük. Ahol a létszámot teljes munkaidőben foglalkoztatottakra átszámítva kell megadni, ott a létszámot az adott munkavállaló alkalmazási idejének a teljes munkaidős szerződés szerinti időhöz viszonyított arányában kell megadni (pl. a teljes munkaidős szerződés szerinti idő 50%-ában dolgozó alkalmazott esetében a megadandó szám 0,5 lenne).
3.1.5. A pénznemben kifejezett adatok nagyságrendje euro. Ha a tárgyévi javadalmazást a befektetési vállalkozás eurótól eltérő pénznemben nyújtotta, akkor a javadalmazás összegét át kell számítani euróra a tárgyév végére vonatkozó, az EU költségvetésének tervezéséhez alkalmazott árfolyamon, melyet az Európai Bizottság a honlapján megjelentet (https://ec.europa.eu/info/funding-tenders/procedures-guidelines-tenders/information-contractors-and-beneficiaries/exchange-rate-inforeuro_en). Például forint esetében a forint összeget a 2 tizedesjegy pontossággal megadott EUR/HUF árfolyammal kell osztani.
3.1.6. Amennyiben valamely azonosított munkavállaló a pénzügyi év vége előtt távozik a befektetési vállalkozástól, az adott pénzügyi évre nyújtott javadalmazást – beleértve a végkielégítést és minden egyéb javadalmazási formát – jelenteni kell, az adott munkavállaló azonban nem számítandó bele az azonosított munkavállalók jelentett létszámába, ha a szerződés már a pénzügyi év vége előtt megszűnt. A befektetési vállalkozáshoz a pénzügyi év során érkezett azonosított munkavállalót bele kell számítani az azonosított munkavállalók létszámába, figyelembe véve a szerződés szerinti munkaidő-beosztását (például a pénzügyi év során érkezett, teljes munkaidőben dolgozó munkavállaló a pénzügyi év végén mindig 1-nek számít), és a pénzügyi év során ezen azonosított munkavállaló számára nyújtott valamennyi javadalmazást szerepeltetni kell a felügyeleti jelentésben.
3.1.7. A felügyeleti jelentésben javadalmazási adatként a személyi jövedelemadó alapját képező bruttó adatokat kell szerepeltetni.
3.1.8. A javadalmazás elemeit a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló törvény szerinti javadalmazási politika alkalmazásáról szóló 14/2022. (VIII. 15.) MNB ajánlással [a továbbiakban: 14/2022. (VIII. 15.) MNB ajánlás] összhangban kell az alapjavadalmazás vagy a teljesítményjavadalmazás kategóriához rendelni.
3.1.9. A felügyeleti jelentést a javadalmazási gyakorlatok és a nemek közötti bérkülönbség (EU) 2019/2034 irányelv szerinti összehasonlító elemzését célzó adatszolgáltatásról szóló EBA iránymutatás (EBA/GL/2022/07) és a magas jövedelmű személyekre vonatkozóan a 2013/36/EU irányelv és az (EU) 2019/2034 irányelv szerint végzett adatgyűjtésről szóló EBA iránymutatás (EBA/GL/2022/08) alapján kell teljesíteni.
3.1.10. A felügyeleti jelentés további tartalmi követelményeit az 1. melléklet 5. pontja határozza meg.
3.2. A felügyeleti jelentés tartalmi követelményezi a CRR-t alkalmazó befektetési vállalkozások esetében
3.2.1. A felügyeleti jelentést a tárgyévi javadalmazásra vonatkozóan kell teljesíteni.
3.2.2. A befektetési vállalkozás a vezető állású személyeket és munkavállalókat a munkaköri leírás alapján üzletágakba sorolja. A vezető állású személyt és munkavállalót kizárólag abban az üzletágban kell figyelembe venni, amelyben tevékenysége jelentős részét végzi.
3.2.3. A munkavállalók létszámát a pénzügyi év végén meghatározott létszámnak megfelelően kell jelenteni (azaz a pénzügyi év során távozott munkatársak nem számítandók bele, míg a pénzügyi év során felvett munkatársak igen, tekintetbe véve a szerződés szerinti munkaidő-beosztásukat).
3.2.4. Ahol a munkavállalók létszámát főben kell megadni, a természetes személyek létszámát kell jelenteni, függetlenül attól, hogy hány munkaórán alapul a szerződésük vagy hogy miként változott a személyzet létszáma az év során, és figyelembe véve az adott évre biztosított javadalmazás teljes összegét.
Ahol a létszámot teljes munkaidőben foglalkoztatottakra átszámítva kell megadni, ott a létszámot az adott munkavállaló alkalmazási idejének a teljes munkaidős szerződés szerinti időhöz viszonyított arányában kell megadni (pl. a teljes munkaidős szerződés szerinti idő 50%-ában dolgozó alkalmazott esetében a megadandó szám 0,5 lesz).
3.2.5. A pénznemben kifejezett adatok nagyságrendje euro. Ha a tárgyévi javadalmazást a befektetési vállalkozás eurótól eltérő pénznemben nyújtotta, akkor a javadalmazás összegét át kell számítani euróra a tárgyév végére vonatkozó, az EU költségvetésének tervezéséhez alkalmazott árfolyamon, melyet az Európai Bizottság a honlapján megjelentet.
https://ec.europa.eu/info/funding-tenders/procedures-guidelines-tenders/information-contractors-and-beneficiaries/exchange-rate-inforeuro_en
Például forint esetében a forint összeget a 2 tizedesjegy pontossággal megadott EUR/HUF árfolyammal kell osztani.
3.2.6. Amennyiben valamely azonosított munkavállaló a pénzügyi év vége előtt távozik a befektetési vállalkozástól, az adott pénzügyi évre nyújtott javadalmazást – beleértve a végkielégítést és minden egyéb javadalmazási formát – jelenteni kell, az adott munkavállaló azonban nem számítandó bele az azonosított munkavállalók jelentett létszámába, ha a szerződés már a pénzügyi év vége előtt megszűnt. A befektetési vállalkozáshoz a pénzügyi év során érkezett azonosított munkavállalót bele kell számítani az azonosított munkavállalók létszámába, figyelembe véve a szerződés szerinti munkaidő-beosztását (például a pénzügyi év során érkezett, teljes munkaidőben dolgozó munkavállaló a pénzügyi év végén mindig 1-nek számít), és a pénzügyi év során ezen azonosított munkavállaló számára nyújtott valamennyi javadalmazást szerepeltetni kell a felügyeleti jelentésben.
3.2.7. A felügyeleti jelentésben javadalmazási adatként a személyi jövedelemadó alapját képező bruttó adatokat kell szerepeltetni.
3.2.8. A javadalmazás elemeit a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény szerinti javadalmazási politika alkalmazásáról szóló 4/2022. (IV. 8.) MNB ajánlással [a továbbiakban: 4/2022. (IV. 8.) MNB ajánlás] összhangban kell az alapjavadalmazás vagy a teljesítményjavadalmazás kategóriához rendelni.
3.2.9. A felügyeleti jelentést a javadalmazási gyakorlatok, a nemek közötti bérkülönbségek és a jóváhagyott magasabb arányok 2013/36/EU irányelv szerinti összehasonlító elemzését célzó adatszolgáltatásról szóló EBA iránymutatás (EBA/GL/2022/06) és a magas jövedelmű személyekre vonatkozóan a 2013/36/EU irányelv és az (EU) 2019/2034 irányelv szerint végzett adatgyűjtésről szóló EBA iránymutatás (EBA/GL/2022/08) alapján kell teljesíteni.
3.2.10. A felügyeleti jelentés további tartalmi követelményeit az 1. melléklet 5. pontja határozza meg.
II.
A felügyeleti jelentésre vonatkozó részletes előírások
1. Az IFR-t alkalmazó befektetési vállalkozások táblái
1.1. R_01.01 Általános információk és a befektetési vállalkozások teljes személyzetére vonatkozó javadalmazási információk
A táblát az IFR 1. cikk (2) és (5) bekezdésének hatálya alá nem tartozó, illetve annak 12. cikke szerinti kis méretű és össze nem kapcsolt befektetési vállalkozásnak nem tekinthető, a MiFID II szerinti befektetési vállalkozásnak kell teljesítenie.
A táblát az összevont alapú felügyelet alá nem tartozó befektetési vállalkozásnak egyedi alapon, az összevont alapú felügyelet alá tartozó befektetési vállalkozásnak azon vállalkozások vonatkozásában, amelyekre az összevont alapú felügyelet a befektetési vállalkozással együttesen kiterjed, összevont alapon kell teljesítenie.
A tábla oszlopai
0010 Felügyeleti jogkörrel rendelkező vezető testület: fogalmát az I. 1.2. c) pont tartalmazza. A leányvállalatok felügyeleti jogkörrel rendelkező vezető testületeinek tagjait a befektetési vállalkozásnak az R_02.01 táblában az „Egyéb azonosított munkavállalók” kategóriába, az R_01.01 és R_02.02 táblákban pedig az adott tevékenységi területhez kell sorolnia.
0020 Irányítási jogkörrel rendelkező vezető testület: fogalmát az I. 1.2. e) pont tartalmazza. A leányvállalatok irányítási jogkörrel rendelkező vezető testületeinek tagjait a befektetési vállalkozásnak az R_02.01 táblában az „Egyéb felső vezetés” kategóriába, az R_01.01 és R_02.02 táblákban pedig az adott tevékenységi területhez kell sorolnia.
0030 Sajátszámlás kereskedés, jegyzési garanciavállalás és pénzügyi eszközök elhelyezése: a Bszt. 4. § (2) bekezdés 58., 33. és 52. pontjában meghatározott tevékenység.
0040 Befektetési tanácsadás és megbízások végrehajtása: a Bszt. 5. § (1) bekezdés a), b) és e) pontjában meghatározott tevékenység.
0050 Portfóliókezelés: a Bszt. 4. § (2) bekezdés 53. pontja szerinti tevékenységet, valamint azokat a munkavállalókat foglalja magában, akik az (EU) 2019/2034 európai parlamenti és tanácsi irányelv 30. és 32. cikkének alkalmazása alá eső, átruházható értékpapírokkal foglalkozó kollektív befektetési vállalkozásnak (ÁÉKBV) vagy alternatívbefektetésialap-kezelőnek (ABAK) minősülő leányvállalatoknál kezelnek eszközöket, összevont alapon.
0060 Multilaterális kereskedési rendszer (MTF)/szervezett kereskedési rendszer (OTF) működtetése:
a Bszt. 5. § (1) bekezdés h) és i) pontjában meghatározott tevékenység.
0070 Független kontrollfunkciók: kizárólag az (EU) 2019/2034 irányelv szerinti belső irányítási rendszerről szóló EBA iránymutatásban (EBA/GL/2021/14) meghatározott független kockázatkezelési, megfelelőségbiztosítási és belső ellenőrzési feladatokat ellátó munkavállalókat foglalják magukban.
0080 Egyéb tevékenység: a 0010-0070 oszlopokba nem tartozó tevékenységet végző munkavállalókat foglalja magában.
A tábla sorai
R_01.010020 Munkavállalók összlétszáma a teljes munkaidőben foglalkoztatottakra átszámítva (fő): a létszámokat a teljes munkaidőben foglalkoztatottakra átszámítva, a munkavállalók év végi létszámának alapulvételével, az egyedi munkaidő-beosztásoknak megfelelően kell megadni.
R_01.010030 A tárgyév adózás utáni nettó eredménye: az adózás utáni nettó eredménynek a felügyeleti jelentéshez használt számviteli rendszeren kell alapulnia.
R_01.010070 A befektetési vállalkozás belső szabályzatában meghatározott, a teljesítményjavadalmazás és az alapjavadalmazás közötti maximális arány az azonosított munkavállalókra vonatkozóan: a százalékos értékeket egységnyi értékben kifejezve, négy tizedesjegy pontossággal (például 42,43%-ot 0,4243-ként) kell jelenteni.
R_01.010080 Él-e a befektetési vállalkozás intézményi szinten a Bszt. 4. melléklet 26a. pont a) alpontja szerinti mentességgel? igen/nem
R_01.010090 A befektetési vállalkozás egy, a CRD hatálya alá tartozó uniós anyaintézmény leányvállalata? igen/nem
1.2. R_02.01 A befektetési vállalkozások azonosított munkavállalóinak javadalmazására vonatkozó információk
A táblát az IFR 1. cikk (2) és (5) bekezdésének hatálya alá nem tartozó, illetve annak 12. cikke szerinti kis méretű és össze nem kapcsolt befektetési vállalkozásnak nem tekinthető, a MiFID szerinti befektetési vállalkozásnak kell teljesítenie.
A táblát az összevont alapú felügyelet alá nem tartozó befektetési vállalkozásnak egyedi alapon, az összevont alapú felügyelet alá tartozó befektetési vállalkozásnak azon vállalkozások vonatkozásában, amelyekre az összevont alapú felügyelet a befektetési vállalkozással együttesen kiterjed, összevont alapon kell teljesíteni.
A tábla oszlopai
0090 Egyéb felsővezetés: a Bszt. 4. § (2) bekezdés 69a. pontjában meghatározott személyzet, a legmagasabb konszolidált szinten működő vezető testület tagjainak kivételével.
0100 Egyéb azonosított munkavállalók: azokat a munkavállalókat, akik se az „egyéb felsővezetésbe” nem tartoznak, se vezető testületnek nem tagjai, az „egyéb azonosított munkavállalók” alatt kell jelenteni.
A tábla fentiekben nem nevesített oszlopaira az R_01.01 kódú tábla oszlopainál leírtak irányadók.
A tábla egyes sorai
R_02.010020 Az azonosított munkavállalók száma a teljes munkaidőben foglalkoztatottakra átszámítva (fő): a munkavállalók létszámát teljes munkaidőben foglalkoztatottakra átszámítva, a munkavállalók év végi létszámának alapulvételével, az egyedi munkaidő-beosztásoknak megfelelően kell megadni.
A tábla „Ebből: Jóváhagyott alternatív megoldások” soraiban a Bszt. 4. melléklet 18a. pontja szerinti megoldásokat kell feltüntetni.
A tábla „Ebből: halasztott” soraiban csak a teljesítményjavadalmazás azon összegei jelentendők, amelyeket a befektetési vállalkozás a pénzügyi évre nyújtott és elhalasztott. A korábbi időszakokra vonatkozó halasztott teljesítményjavadalmazást a tábla további információk részében kell szerepeltetni.
A végkielégítéseket, a garantált teljesítményjavadalmazást és a nem kötelező nyugdíjjutatásokat a „Tárgyévi teljesítményjavadalmazás összesen” sorban és a megfelelő alkategóriában kell feltüntetni. Az összegeket a tábla további információkkal kapcsolatos szakaszának külön soraiban is jelenteni kell.
Ha a teljesítményjavadalmazás alapja többéves teljesítménymérési időszak, amely nem indul évente újra, azaz a befektetési vállalkozás nem kezd új többéves teljesítménymérési időszakot minden évben, a táblában az adott javadalmazás teljes összegét az arra a pénzügyi évre vonatkozó teljes teljesítményjavadalmazáshoz kell hozzárendelni, amelyben a javadalmazást megítélték, figyelmen kívül hagyva a teljesítményjavadalmazás tényleges kifizetésének időpontját vagy a teljesítménymérési időszak hosszát. Az adott teljesítményjavadalmazás összegét a tábla „További információk” részében is szerepeltetni kell.
Annak a befektetési vállalkozásnak, amely nem minősül a Bszt. 4. melléklet 26a. pont a) alpontja szerinti befektetési vállalkozásnak, a táblában jelentenie kell azon azonosított munkavállalói alap- és teljesítményjavadalmazását, akikre a Bszt. 4. melléklet 26a. pont b) alpontja szerinti mentesség alkalmazandó.
1.3. R_02.02 Az azonosított munkavállalók javadalmazására vonatkozó információk tevékenységi területenként
A táblát az IFR 1. cikk (2) és (5) bekezdésének hatálya alá nem tartozó, illetve annak 12. cikke szerinti kis méretű és össze nem kapcsolt befektetési vállalkozásnak nem tekinthető, a MiFID II szerinti befektetési vállalkozásnak kell teljesítenie.
A táblát az összevont alapú felügyelet alá nem tartozó befektetési vállalkozásnak egyedi alapon, az összevont alapú felügyelet alá tartozó befektetési vállalkozásnak azon vállalkozások vonatkozásában, amelyekre az összevont alapú felügyelet a befektetési vállalkozással együttesen kiterjed, összevont alapon kell teljesítenie.
A tábla oszlopai
Az oszlopok tartalmára az R_01.01 kódú tábla oszlopainál leírtak irányadók.
A tábla egyes sorai
R_02.020020 Az azonosított munkavállalók száma a teljes munkaidőben foglalkoztatottakra átszámítva (fő): az azonosított munkavállalók számát teljes munkaidőben foglalkoztatottakra átszámítva, a munkavállalók év végi létszámának alapulvételével, az egyedi munkaidő-beosztásoknak megfelelően kell megadni.
R_02.020030 Az egyéb felsővezetés létszáma: a Bszt. 4. § (2) bekezdés 69a. pontjában meghatározott személyzet, a legmagasabb konszolidált szinten működő vezető testület tagjainak kivételével.
R_02.020031 Az egyéb azonosított munkavállalók létszáma: azokat a munkavállalókat, akik se az „egyéb felső vezetésbe” nem tartoznak, se a vezető testületnek nem tagjai, az „egyéb azonosított munkavállalók” alatt kell bejelenteni.
1.4. R_04.01.a, R_04.01.b és R_04.01.c A magas jövedelmű személyek javadalmazására vonatkozó információk
A táblákat az IFR 1. cikk (2) és (5) bekezdésének hatálya alá nem tartozó, illetve annak 12. cikke szerinti kis méretű és össze nem kapcsolt befektetési vállalkozásnak nem tekinthető, a MiFID II szerinti befektetési vállalkozásnak kell teljesítenie.
A táblákat az összevont alapú felügyelet alá nem tartozó befektetési vállalkozásnak egyedi alapon, az összevont alapú felügyelet alá tartozó befektetési vállalkozásnak azon vállalkozások vonatkozásában, amelyekre az összevont alapú felügyelet a befektetési vállalkozással együttesen kiterjed, összevont alapon kell teljesítenie.
Magas jövedelmű azon alkalmazott, aki legalább 1 millió euro javadalmazást kap a beszámolási pénzügyi évben.
Minden olyan alkalmazottat jelenteni kell, aki a pénzügyi évben 1 millió euro vagy azt meghaladó javadalmazásban részesült, még akkor is, ha az alkalmazott a pénzügyi év vége előtt távozott a befektetési vállalkozástól, vagy ha az 1 millió euro összeget csak a garantált teljesítményjavadalmazás vagy végkielégítés odaítélése miatt érte el.
Az adatokat a befektetési vállalkozásnak országonkénti bontásban, minden olyan EGT-állam, valamint minden olyan 1 millió eurós fizetési kategória (1 000 000-1 999 999 euro, 2 000 000-2 999 999 euro stb.) tekintetében jelentenie kell, amelyben magas jövedelmű személyek vannak. Minden egyes magas jövedelmű alkalmazottat a pénzügyi évre megítélt teljes javadalmazás alapján be kell sorolni a fizetési kategóriába.
Azon befektetési vállalkozásnak, amely nem nyújtott egyetlen vezető állású személynek vagy munkavállalónak sem egymillió euro vagy azt meghaladó tárgyévi javadalmazást, a felügyeleti jelentést nemlegesen kell teljesítenie. A magas jövedelmű személyek létszámát a természetes személyek létszámaként kell jelenteni, függetlenül a szerződésükben rögzített munkaidőtől.
A magas jövedelmű személyeket azon tagállam, feladat vagy tevékenységi terület és felelősségi kör alá kell besorolni, amelyben üzleti tevékenységük fő részét végzik. A magas jövedelmű személy javadalmazásának teljes összegét ezen tagállamnál, feladatnál vagy tevékenységi területnél és felelősségi körnél kell jelenteni. Amennyiben egy adott magas jövedelmű személy esetében két vagy több terület egyforma súlyú, a befektetési vállalkozásnak a magas jövedelmű személy és annak javadalmazása besorolásakor figyelembe kell vennie a többi magas jövedelmű személy besorolását, hogy a jelentés a lehető legjobban tükrözze a magas jövedelmű személyek eloszlását a befektetési vállalkozáson belül.
Azon magas jövedelmű személyt, aki az EU-n belül és azon kívül egyaránt végez szakmai tevékenységet, csak akkor kell valamely tagállam alá besorolni, ha a szakmai tevékenység fő részét az EU-n belül végzi. Ellenkező esetben az alkalmazottat nem kell a táblákban jelenteni.
A magas jövedelmű személyek javadalmazásáról és a teljesítményjavadalmazás konkrét elemeiről minden magas jövedelmű személy tekintetében tájékoztatást kell nyújtani, függetlenül attól, hogy a magas jövedelmű személy azonosított munkavállaló-e vagy sem.
A nem pénzbeli javadalmazási tételeket a pénzbeli ellenértékükkel (pl. az adózott összeggel) együtt kell jelenteni, és a javadalmazás „egyéb formái” között kell szerepeltetni.
A végkielégítéseket, a garantált teljesítményjavadalmazást és a nem kötelező nyugdíjjutatásokat bele kell számítani a teljes teljesítményjavadalmazásba, és a tábla további információkat tartalmazó részében is jelenteni kell.
A táblák oszlopai
Az oszlopok tartalmára az R_01.01 kódú tábla oszlopainál leírtak irányadók.
A táblák sorai
Az R 04.01.a0020 „Kontrollfunkciókat ellátó személyek száma” sorban jelentendő adatnak tartalmaznia kell az üzleti egységeken belül a kontrollfunkciókban, valamint a független megfelelőségbiztosítási, kockázatellenőrzési és belső ellenőrzési funkcióban dolgozó valamennyi magas jövedelmű személyt.
1.5. R_05.01 Mentességek azon követelmények alól, amelyek szerint a befektetési vállalkozások esetében a teljesítményjavadalmazás egy részét a Bszt. értelmében halasztva és instrumentumokban kell kifizetni
A táblát az IFR 1. cikk (2) és (5) bekezdésének hatálya alá nem tartozó, illetve annak 12. cikke szerinti kis méretű és össze nem kapcsolt befektetési vállalkozásnak nem tekinthető, a MiFID II szerinti befektetési vállalkozásnak kell teljesítenie.
A táblát az összevont alapú felügyelet alá nem tartozó befektetési vállalkozásnak egyedi alapon, az összevont alapú felügyelet alá tartozó befektetési vállalkozásnak azon vállalkozások vonatkozásában, amelyekre az összevont alapú felügyelet a befektetési vállalkozással együttesen kiterjed, összevont alapon kell teljesítenie.
A befektetési vállalkozásnak meg kell adnia, hogy Bszt. 4. melléklet 26a. pontja szerinti mentességek hatálya alá tartozik-e azon követelmény tekintetében, amely szerint a teljesítményjavadalmazás egy részét instrumentumokban kell kifizetni és halasztási szabályokat kell rájuk alkalmazni, és jelenteni kell az előírt információkat a mentesség alá tartozó azonosított munkavállalók tekintetében.
A Bszt. 4. melléklet 26a. pontja szerinti mentességeket alkalmazottnak kell tekinteni, ha a mentesség hatálya alá tartozó befektetési vállalkozás úgy dönt, hogy nem alkalmazza a halasztva nyújtandó vagy instrumentumokban kifizetendő részre vonatkozó, a Bszt. 4. melléklete szerinti minimumkövetelményeket (például a mentességet akkor is alkalmazza, ha az ügyvezető igazgató teljesítményjavadalmazásának 30%-át biztosítja halasztva, vagy csak három évre halasztja el, miközben a legalább négy évig történő 40%-os halasztás minimumkövetelménye nem teljesült).
A tábla egyes sorai
R_05.010010, R_05.010020, R_05.01000100 és R_05.0100170 sor: igen/nem.
2. A CRR-t alkalmazó befektetési vállalkozások táblái
2.1. R_01.00 Általános információk és a teljes személyzet javadalmazására vonatkozó információk
A táblát csak a tárgyév végén 500 milliárd forintot meghaladó auditált mérlegfőösszeggel rendelkező, a Hpt. 117-121. §-a szerinti javadalmazási politika készítésére kötelezett befektetési vállalkozásnak kell teljesítenie.
A táblát az összevont alapú felügyelet alá nem tartozó befektetési vállalkozásnak egyedi alapon, az összevont alapú felügyelet alá tartozó befektetési vállalkozásnak azon vállalkozások vonatkozásában, amelyekre az összevont alapú felügyelet az intézménnyel együttesen kiterjed, összevont alapon kell teljesítenie.
A tábla oszlopai
0010 Felügyeleti jogkörrel rendelkező vezető testület: fogalmát az I. 1.3. c) pont tartalmazza. A befektetési vállalkozásnak a leányvállalatai felügyeleti jogkörrel rendelkező vezető testületeinek tagjait a 0030-0080 oszlopban szereplő tevékenységi területekhez kell sorolnia.
0020 Irányítási jogkörrel rendelkező vezető testület: fogalmát az I. 1.3. e) pont tartalmazza. A befektetési vállalkozásnak a leányvállalatai irányítási jogkörrel rendelkező vezető testületeinek tagjait a 0030-0080 oszlopban szereplő tevékenységi területekhez kell sorolnia.
0030 Befektetési banki tevékenység: ebbe a körbe a vállalatfinanszírozási tanácsadási szolgáltatások, részvény- és tőkepiaci szolgáltatások, kereskedés és értékesítés sorolandó.
0040 Lakossági banki tevékenység: ebbe a körbe a betétgyűjtés és a teljes kölcsönnyújtási tevékenység (magánszemélyeknek és vállalatoknak) sorolandó.
0050 Eszközkezelés: ebbe a körbe a portfóliókezelés, az átruházható értékpapírokkal foglalkozó kollektív befektetési vállalkozás és az eszközkezelés más formái sorolandók.
0060 Vállalati funkciók: minden funkció, amely konszolidációs szinten a teljes intézményért és egyedi szinten a leányvállalatok ilyen funkciójáért (pl. Emberi Erőforrások, IT) felelős.
0070 Független kontroll funkciók: a független kockázatkezelési, megfelelőségbiztosítási és belső ellenőrzési funkciókban dolgozók az EBA belső irányításra vonatkozó iránymutatásaiban leírtak szerint.
0071 A leányvállalatok egyedi javadalmazási keretrendszer alá tartozó munkavállalói: minden olyan leányvállalatnál alkalmazott munkavállaló ide értendő, amely egyedi javadalmazási keretrendszer alá tartozó befektetési vállalkozás, ÁÉKBV vagy ABAK, és nem alkalmazandók rá konszolidált szinten a CRD 109. cikkében meghatározott javadalmazási követelmények.
0080 Egyéb tevékenység: azon munkavállalók, akiket nem lehet besorolni a táblában nevesített egyik üzleti területre sem. A befektetési vállalkozásnak meg kell adnia e munkavállalók funkcióját a Tájékoztató adatoknál.
A tábla fentiekben nem nevesített oszlopait az I. 1.3. pontban meghatározott fogalmak alapján kell kitölteni.
A tábla sorai
Az R_01.000020 Munkavállalók összlétszáma a teljes munkaidőben foglalkoztatottakra átszámítva (fő) sorban a munkavállalók létszámát a teljes munkaidőben foglalkoztatottakra átszámítva, a munkavállalók év végi létszámának alapulvételével, az egyedi munkaidő-beosztásoknak megfelelően kell megadni.
Az R_01.000030 A tárgyév adózás utáni nettó eredménye sorban az adózás utáni nettó eredménynek a felügyeleti jelentéshez használt számviteli rendszeren kell alapulnia. Csoportok esetében ez a konszolidált éves beszámoló szerinti nyereség (vagy veszteség).
A tábla fentiekben nem nevesített sorait az I. 1.3. meghatározott fogalmak alapján kell kitölteni.
2.2. R_02.00 Az azonosított munkavállalók javadalmazására vonatkozó további információk
A táblát csak a tárgyév végén 500 milliárd forintot meghaladó auditált mérlegfőösszeggel rendelkező, a Hpt. 117-121. §-a szerinti javadalmazási politika készítésére kötelezett befektetési vállalkozásnak kell teljesíteni.
A táblát az összevont alapú felügyelet alá nem tartozó befektetési vállalkozásnak egyedi alapon, az összevont alapú felügyelet alá tartozó befektetési vállalkozásnak azon vállalkozások vonatkozásában, amelyekre az összevont alapú felügyelet az intézménnyel együttesen kiterjed, összevont alapon kell teljesítenie.
A tábla oszlopai
0010 Felügyeleti jogkörrel rendelkező vezető testület: fogalmát az I. 1.3. c) pont tartalmazza. A befektetési vállalkozásnak a leányvállalatai felügyeleti jogkörrel rendelkező vezető testületeinek tagjait a 0100 Egyéb azonosított munkavállalók kategóriához kell hozzárendelnie.
0020 Irányítási jogkörrel rendelkező vezető testület: fogalmát az I. 1.3. e) pont tartalmazza. A befektetési vállalkozásnak a leányvállalatai irányítási jogkörrel rendelkező vezető testületeinek tagjait a 0090 Egyéb felsővezetés kategóriába kell sorolni.
A tábla sorai
A nem kötelező nyugdíjjuttatásokat szerepeltetni kell az R_09.00 táblában, illetve halasztás alkalmazása esetén az R 11.00 táblában a teljesítményjavadalmazás egyéb formái között, és emellett jelenteni kell az R_02.00 táblában is.
Ha a teljesítményjavadalmazás alapja többéves teljesítménymérési időszak, amely nem indul évente újra, azaz a befektetési vállalkozás nem kezd új többéves teljesítménymérési időszakot minden évben, azt az R 09.00 táblában – illetve halasztás alkalmazása esetén az R 11.00 táblában – teljes egészében az arra a pénzügyi évre vonatkozó összes teljesítményjavadalmazáshoz kell hozzárendelni, amelyben a javadalmazást megítélték, figyelmen kívül hagyva a teljesítményjavadalmazás tényleges kifizetésének időpontját vagy a teljesítménymérési időszak hosszát. Az adott teljesítményjavadalmazás összegét az R_02.00 táblában is szerepeltetni kell.
Annak a befektetési vállalkozásnak, amelyre a Hpt. 119. § (5) bekezdés a) pontjában említett mentesség nem alkalmazandó, a Hpt. 119. § (5) bekezdés a) és b) pontja szerinti mentességek hatására vonatkozó R_05.00 táblán túlmenően az R_02.00 táblában meg kell adnia azon azonosított munkavállalói alapjavadalmazását és teljesítményjavadalmazását, akikre a Hpt. 119. § (5) bekezdés b) pontjában említett mentességek valamelyike alkalmazandó.
2.3. R_03.00 Egymillió euro vagy azt meghaladó összegű tárgyévi javadalmazásban részesülő, azonosított munkavállalókra vonatkozó információk
A CRR 450. cikk (1) bekezdés i) pontja alapján teljesítendő jelentés.
A tábla kitöltésére az (EU) 2021/637 bizottsági végrehajtási rendelet XXXIV. mellékletét a jelen mellékletben foglalt kiegészítésekkel kell alkalmazni.
A táblát csak a tárgyév végén 500 milliárd forintot meghaladó auditált mérlegfőösszeggel rendelkező, a Hpt. 117-121. §-a szerinti javadalmazási politika készítésére kötelezett befektetési vállalkozásnak kell jelentenie.
A táblát az összevont alapú felügyelet alá nem tartozó befektetési vállalkozásnak egyedi alapon, az összevont alapú felügyelet alá tartozó befektetési vállalkozásnak azon vállalkozások vonatkozásában, amelyekre az összevont alapú felügyelet az intézménnyel együttesen kiterjed, összevont alapon kell teljesítenie.
A táblában az egyes fizetési sávokba tartozó azonosított munkavállalók számát kell jelenteni. A fizetési sávokat euróban, a következőképpen kell kialakítani:
- az ötmillió euro alatti javadalmazások esetében 500 ezer eurós fizetési sávok,
- az ötmillió euro összegű vagy afeletti javadalmazás esetében egymillió eurós fizetési sávok.
(1 500 000 euro alatt, 1 500 000-1 999 999 euro, …, 5 000 000-5 999 999 euro stb.)
A táblában annyi sort kell szerepeltetni, amennyi különböző fizetési sávban van egymillió euro vagy azt meghaladó összegű javadalmazásban részesülő, kockázati profilra lényeges hatást gyakorló személy.
2.4. R_04.00.a, R_04.00.b, R_04.00.c A magas jövedelmű személyek javadalmazására vonatkozó információk
A táblákat az összevont alapú felügyelet alá nem tartozó befektetési vállalkozásnak egyedi alapon, az összevont alapú felügyelet alá tartozó befektetési vállalkozásnak azon vállalkozások vonatkozásában, amelyekre az összevont alapú felügyelet az intézménnyel együttesen kiterjed, összevont alapon kell teljesítenie.
A táblákban az egymillió euro vagy azt meghaladó tárgyévi javadalmazásban részesített vezető állású személyekkel és munkavállalókkal kapcsolatos adatokat kell jelenteni. Minden olyan alkalmazottat jelenteni kell, aki a pénzügyi évben 1 millió euro vagy azt meghaladó javadalmazásban részesült, még akkor is, ha a pénzügyi év vége előtt távozott a befektetési vállalkozástól, vagy ha az 1 millió euro összeget csak a garantált teljesítményjavadalmazás vagy végkielégítés odaítélése miatt érte el.
Az adatokat a befektetési vállalkozásnak országonkénti bontásban minden olyan EGT-állam, valamint minden olyan 1 millió eurós fizetési kategória (1 000 000-1 999 999 euro, 2 000 000-2 999 999 euro stb.) tekintetében jelentenie kell, amelyben magas jövedelmű személyek vannak. Minden egyes magas jövedelmű személyt a pénzügyi évre megítélt teljes javadalmazás alapján be kell sorolni a fizetési kategóriába.
Azon befektetési vállalkozásnak, amely nem nyújtott egyetlen vezető állású személynek vagy munkavállalónak sem egymillió euro vagy azt meghaladó tárgyévi javadalmazást, a felügyeleti jelentést nemlegesen kell teljesítenie.
A magas jövedelmű személyek létszámát a természetes személyek létszámaként kell jelenteni, függetlenül a szerződésükben rögzített munkaidőtől. A magas jövedelmű személyek tekintetében jelenteni kell a megítélt javadalmazást, a javadalmazás egyes elemeit, a tagállamot, a feladatot vagy tevékenységi területet, valamint a felelősségi kört.
A magas jövedelmű személyeket azon tagállam, feladat vagy tevékenységi terület és felelősségi kör alá kell besorolni, amelyben szakmai tevékenységük fő részét végzik. A magas jövedelmű személy javadalmazásának teljes összegét ezen tagállamnál, feladatnál vagy tevékenységi területnél és felelősségi körnél kell jelenteni.
Amennyiben egy magas jövedelmű személy esetében két vagy több terület egyforma súlyú, a befektetési vállalkozásnak a magas jövedelmű személy és annak javadalmazása besorolásakor figyelembe kell vennie a többi magas jövedelmű személy besorolását, hogy a jelentés a lehető legjobban tükrözze a magas jövedelmű személyek eloszlását a befektetési vállalkozáson belül.
Azon magas jövedelmű személyt, aki az EU-n belül és azon kívül egyaránt végez szakmai tevékenységet, csak akkor kell valamely tagállam alá besorolni, ha a szakmai tevékenysége fő részét az EU-n belül végzi. Ellenkező esetben az alkalmazottat nem kell a táblákban jelenteni.
A magas jövedelmű személyek javadalmazásáról és a teljesítményjavadalmazás konkrét elemeiről minden magas jövedelmű személy tekintetében tájékoztatást kell nyújtani, függetlenül attól, hogy a magas jövedelmű személy azonosított munkavállaló-e vagy sem. Ugyanez érvényes a Hpt. 117. § (4) bekezdésével összhangban egyedi javadalmazási keretrendszer hatálya alá tartozó magas jövedelmű személy esetében, ahol a kezelt portfóliókban található eszközöket tükröző, nem készpénzjellegű eszközökben nyújtott javadalmazást vagy a jóváhagyott alternatív megoldások alapján nyújtott javadalmazást az „egyéb eszközök” közé kell sorolni.
A nem pénzbeli javadalmazási tételeket a pénzbeli ellenértékükkel (pl. az adózott összeggel) együtt kell jelenteni, és a javadalmazás „egyéb formái” között kell szerepeltetni.
A végkielégítéseket, a garantált teljesítményjavadalmazást és a nem kötelező nyugdíjjutatásokat bele kell számítani a teljes teljesítményjavadalmazásba, és a tábla további információkat tartalmazó részében is jelenteni kell.
A magas jövedelmű személyekre vonatkozó adatszolgáltatás során a magas jövedelmű munkavállalót „azonosított munkavállalóként” kell jelenteni, ha a befektetési vállalkozás konszolidált vagy egyedi szinten „azonosított munkavállalóként” kezeli őt, figyelembe véve a következőket:
az azonosított munkavállalók körének magában kell foglalnia
a) a befektetési vállalkozás és leányvállalatai azon azonosított munkavállalóit, akikre a CRD 92. és 94. cikke szerinti javadalmazási követelményeket egyedi vagy konszolidált alapon alkalmazza; és
b) a leányvállalatok azon alkalmazottait, akik a CRD 109. cikk (4) bekezdésével összhangban egyedi javadalmazási keretrendszer hatálya alá tartoznak, de a CRD 109. cikk (5) vagy (6) bekezdésével összhangban a CRD 92. és 94. cikke szerinti javadalmazási követelmények vonatkoznak rájuk.
A táblák sorai
R_04.00a0020 Kontrollfunkciókat ellátó személyek száma (fő)
Az ebben a sorban jelentendő adatnak tartalmaznia kell az üzleti egységeken belül a kontrollfunkciókban, valamint a független megfelelőségbiztosítási, kockázatellenőrzési és belső ellenőrzési funkcióban dolgozó valamennyi magas jövedelmű személyt.
R_04.00.a0030 Egyéb alkalmazottak száma (fő)
Ebben a sorban a vezető állású és a kontrollfunkciót betöltő munkavállalók közé nem tartozó, magas jövedelmű személyek számát kell feltüntetni.
A táblák fentiekben nem nevesített sorait az I. 1.3. pontban meghatározott fogalmak alapján kell kitölteni.
2.5. R_05.00 Mentességek azon követelmények alkalmazása alól, amelyek szerint a teljesítményjavadalmazás egy részét a Hpt. értelmében halasztva és instrumentumokban kell kifizetni
A táblát csak a tárgyév végén 500 milliárd forintot meghaladó auditált mérlegfőösszeggel rendelkező, a Hpt. 117-121. §-a szerinti javadalmazási politika készítésére kötelezett befektetési vállalkozásnak kell teljesítenie.
A táblát az összevont alapú felügyelet alá nem tartozó befektetési vállalkozásnak egyedi alapon, az összevont alapú felügyelet alá tartozó befektetési vállalkozásnak azon vállalkozások vonatkozásában, amelyekre az összevont alapú felügyelet az intézménnyel együttesen kiterjed, összevont alapon kell teljesítenie.
A befektetési vállalkozásnak meg kell adnia, hogy jogosult-e a Hpt. 119. § (5) bekezdése szerinti mentesség alkalmazására azon követelmény tekintetében, amely szerint a teljesítményjavadalmazás egy részét instrumentumokban kell kifizetni és halasztási szabályokat kell rájuk alkalmazni, és jelentenie kell az előírt adatokat a mentesség alá tartozó azonosított munkavállalók tekintetében. Az adatok összevont alapon történő megadásakor az azonosított munkavállalók létszáma és javadalmazása egyenlő az összes jogalanyon belüli mindazon azonosított munkavállalók létszámával és javadalmazásuk összegével, akik a prudenciális konszolidáció tárgyát képező és a CRD javadalmazási követelményei alá tartozó jogalanyoknál mentességben részesülnek.
A Hpt. 119. § (5) bekezdése szerinti mentességeket alkalmazottnak kell tekinteni, ha a mentesség hatálya alá tartozó befektetési vállalkozás úgy dönt, hogy nem alkalmazza a halasztva nyújtandó vagy instrumentumokban kifizetendő részre vonatkozó, a Hpt. 118. §-a szerinti minimumkövetelményeket (például a mentességet akkor is alkalmazza, ha az ügyvezető igazgatóteljesítményjavadalmazásának 30%-át biztosítja halasztva, vagy csak három évre halasztja el, miközben a legalább négy évig történő 40%-os halasztás minimumkövetelménye nem teljesült).
2.6. R_07.00 A teljesítmény- és alapjavadalmazás közötti, jóváhagyott magasabb arányok – intézmények
A táblát csak a Hpt. 117-121. §-a szerinti javadalmazási politika készítésére kötelezett befektetési vállalkozásnak kell teljesítenie.
Az adatokat a befektetési vállalkozásnak egyedi szinten kell jelentenie.
A tábla első három sorát abban az esetben is ki kell tölteni, ha nincs a befektetési vállalkozásnál jóváhagyott magasabb arány.
A garantált teljesítményjavadalmazás és a végkielégítések – amennyiben nem foglaltatnak benne az arányszámításban – nem veendők figyelembe.
2.7. R_09.00 A pénzügyi évre vonatkozóan megítélt javadalmazás, R_10.00 Különleges kifizetések azon munkavállalók számára, akiknek szakmai tevékenysége lényeges hatást gyakorol az intézmény kockázati profiljára (azonosított munkavállalók), R_11.00 Halasztott javadalmazás, R_12.00.a és R_12.00.a Információ azon munkavállalók javadalmazásáról, akiknek szakmai tevékenysége lényeges hatást gyakorol az intézmény kockázati profiljára (azonosított munkavállalók)
A táblákat csak a tárgyév végén 500 milliárd forintot meghaladó auditált mérlegfőösszeggel rendelkező, a Hpt. 117-121. §-a szerinti javadalmazási politika készítésére kötelezett befektetési vállalkozásnak kell teljesítenie.
A táblákat az összevont alapú felügyelet alá nem tartozó befektetési vállalkozásnak egyedi alapon, az összevont alapú felügyelet alá tartozó befektetési vállalkozásnak azon vállalkozások vonatkozásában, amelyekre az összevont alapú felügyelet az intézménnyel együttesen kiterjed, összevont alapon kell teljesítenie.
A táblák kitöltésére az (EU) 2021/637 bizottsági végrehajtási rendelet XXXIV. mellékletét a jelen mellékletben foglalt kiegészítésekkel kell alkalmazni, figyelembe véve az alábbiakat:
a) az R_09.00 tábla megegyezik a REM 1 táblával,
b) az R_10.00 tábla megegyezik a REM 2 táblával,
c) az R_11.00 tábla megegyezik a REM 3 táblával,
d) az R_12.00.a és R_12.00.b tábla megegyezik a REM 5 táblával.
Az R_09.00 táblában a javadalmazás adóköteles nem pénzbeli elemeit pénzbeli egyenértékükkel, a javadalmazás „egyéb formáiként” kell a táblában szerepeltetni.
Az R_09.00 tábla „Ebből: halasztott” soraiban csak a pénzügyi évre nyújtott teljesítményjavadalmazás halasztott összegeit kell jelenteni, míg a korábbi évekre vonatkozó halasztott javadalmazást külön kell feltüntetni, összhangban az R_11.00 táblára vonatkozó előírásokkal.
Az azonosított munkavállalóknak fizetett végkielégítéseket bele kell foglalni a teljesítményjavadalmazás összegébe az R_09.00 táblában, amellett, hogy jelenteni kell az R_10.00 tábla külön soraiban és – halasztás alkalmazása esetén – az R_11.00 táblában is.
A garantált teljesítményjavadalmazást bele kell foglalni a teljesítményjavadalmazás összegébe az R_09.00 táblában, amellett, hogy jelenteni kell az R_10.00 táblában és – halasztás alkalmazása esetén – az R_11.00 táblában is.

8. melléklet az 58/2023. (XI. 24.) MNB rendelethez

9. melléklet az 58/2023. (XI. 24.) MNB rendelethez

A MIFTR jelentésre vonatkozó kitöltési előírások
MIFTR jelentés
1. Kapcsolódó jogszabályok, fogalmak, rövidítések
A felügyeleti jelentés teljesítése során alkalmazandó jogszabályok körét az 1. melléklet 1. pontja, a táblában és a kitöltési előírásban használt fogalmakat az 1. melléklet 3. pontja, a rövidítéseket az 1. melléklet 2. pontja tartalmazza.
2. A jelentés formai követelményei
A felügyeleti jelentés formai követelményeit az 1. melléklet 4. pontja határozza meg.
3. A jelentés tartalmi követelményei
A felügyeleti jelentés tartalmi követelményeit az 1. melléklet 5. pontja határozza meg.
4. A tábla kitöltése
A felügyeleti jelentést kizárólag azon befektetési szolgáltatók és befektetési alapkezelők kötelesek teljesíteni, amelyek rendelkeznek értékpapírszámla vezetésére vonatkozó engedéllyel.
A táblában jelenteni kell minden olyan értékpapírszámla-jóváírást és értékpapírszámla-terhelést (a továbbiakban együtt: művelet), függetlenül annak jogcímétől, amely az adott ügyfél adott befektetési szolgáltatónál vezetett értékpapírszámlájának összesített egyenlegében állományváltozással jár, kivéve azokat, amelyek a MiFIR tranzakciós jelentésben jelentésköteles tranzakciók, illetve azok elszámolásához kapcsolódnak. Így szerepeltetni kell pl. a forgalomba hozatallal, jegyzéssel, lejárattal, visszaváltással összefüggő műveleteket, a hagyaték átadásához kapcsolódó műveleteket, az ajándékozás jogcímén történő műveleteket, gazdasági társaság megszűnése, átalakulása esetén a jogutód számlájával kapcsolatos műveleteket.
Visszaváltás esetében, az értékpapírok számlákról történő „kivezetése” érdekében, jelenteni kell az értékpapírok fizikai megsemmisítését is. Ha a fizikai megsemmisítést lejárat, visszaváltás előzte meg, akkor az értékpapírok ügyfélszámlákról történő „kivezetését” az adatszolgáltató elvben már jelentette (hiszen ezek jelentésköteles műveletek). Ha azonban az adatszolgáltató gyakorlata az, hogy lejáratkor, visszaváltáskor átvezeti a fizikai papírokat egy technikai számlára, akkor első lépésben a technikai számlára történő átvezetést kell jelenteni (ezzel történik meg a lejárt, visszaváltott papírok ügyfélszámlákról való kivezetése), második lépésben pedig – a fizikai megsemmisítéskor – a technikai számláról történő „kivezetést” (terhelést) szükséges jelenteni. Az utóbbi esetben, a partner mezőben – a nem „kétlábú” műveletekhez hasonlóan – a saját BIC kódot szükséges szerepeltetni.
A két különböző ügyfélszámla (ideértve az adatszolgáltató saját számláját is) közötti műveletek esetében az értékpapír-átvezetés a belső számlák közötti, az értékpapírtranszfer pedig a külső számlát is érintő értékpapírmozgást jelenti. Az adott ügyfél ugyanazon számláján belüli (alszámlák közötti) mozgásokat nem kell jelenteni.
Az értékpapír-átvezetést (ha mindkét oldalon az adatszolgáltató egy-egy ügyfele vagy a befektetési szolgáltató saját számlája áll) két külön sorban kell szerepeltetni: vételi (B), illetve eladási (S) oldalról. Értékpapír-átvezetésnél a partner azonosítójaként mindkét sorban a saját BIC kódot kell feltüntetni. Az értékpapírtranszfert, valamint minden egyéb műveletet egy soron kell jelenteni.
Jelenteni kell azt az átvezetést is, amelynél az egyik számla technikai, a másik pedig ügyfélszámla (ideértve az adatszolgáltató saját számláját is), mert az átvezetés érinti az adott ügyfélszámla értékpapír-állományát.
Az értékpapírmozgások teljes láncolatának áttekinthetősége érdekében a két technikai számla közötti átvezetéseket is szükséges jelenteni.
A befektetési alapot mint entitást ugyanúgy kell kezelni, mint akármelyik másik ügyfelet. Az alapok számára végzett letétkezelési tevékenység részeként megjelenő számlamozgásokat (adás/vétel, egyéb értékpapír-transzferek két különböző számla között) a letétkezelőnek (mint befektetési szolgáltatónak) kell jelentenie, feltéve, hogy a tranzakciót a MiFIR tranzakciós jelentésben nem jelentette.
A beazonosítatlan értékpapírtranszferek jelentésének módja attól függ, hogy ezek kezelése az értékpapír-nyilvántartási rendszerben hogyan történik. Ha pl. a beazonosítatlan értékpapírtranszfert először saját számlára számolják el, akkor első lépésként jelenteni szükséges egy vételt, ahol az ügyfélkód oszlopban a saját LEI-kódot kell szerepeltetni, a beazonosítást követően pedig egy átvezetést kell jelenteni, ahol az adatszolgáltató saját számlája az eladó, a transzfer eredeti címzettje pedig a vevő.
Az ügyfélmegbízások teljesítéséhez igénybe vett külső partner és az adatszolgáltató közötti értékpapírtranszfereket is szerepeltetni kell, szintén azzal a feltétellel, hogy azok nem a MiFIR tranzakciós jelentésben jelentésköteles ügylet teljesítéséhez kapcsolódnak.
A MIFTR jelentés vonatkozásában (a KELER Központi Értéktár Zrt. Általános Üzletszabályzatában szereplő meghatározással egyezően) értékpapírnak minősül minden, a Tpt. hatálya alá tartozó okirat vagy – jogszabályban megjelölt – más módon rögzített, nyilvántartott adat, amely jogszabályban meghatározott kellékekkel rendelkezik és kiállítását (kibocsátását), illetve ebben a formában nyomdai úton történő vagy dematerializált megjelenítését jogszabály lehetővé teszi. Értékpapír továbbá az olyan okirat és befektetési eszköz, amely a megjelenítés formájától függetlenül a kibocsátás helyének joga alapján értékpapírnak minősül.
A jelentés vonatkozási napja csak munkanap lehet. Egy adott vonatkozási napra készített jelentés csak az adott napon végrehajtott műveleteket tartalmazhatja, amely szabály alól kivételt jelent a Magyarországon munkaszüneti napnak számító napokon végrehajtott műveletek jelentése. Az ilyen műveleteket a végrehajtásukat következő 2. munkanap 18 óráig kell jelenteni az utolsó, még nem jelentett műveletekkel egyidejűleg.
A tábla egyes oszlopai:
1. oszlop: A bejelentő cég azonosítása: a műveletet végrehajtó vállalkozás (vagyis az adatszolgáltató) azonosítására szolgáló egyedi kód, az ISO 9362 szabvány szerinti (11 karakter hosszúságú, csak betűt vagy számot tartalmazó) SWIFT/Bank Identifier Code (BIC).
2. oszlop: Transzfer/átvezetés napja: az a nap (ÉÉÉÉHHNN formátumban), amikor a művelet ténylegesen megtörténik. Ha az értékpapírtranszfer egy ügyletkötéshez kapcsolódik, akkor itt jellemzően az elszámolás (teljesítés) napja szerepel. A 2. oszlopban megadott dátum egyúttal a jelentés vonatkozási napja is.
3. oszlop: Transzfer/átvezetés időpontja: a művelet végrehajtásának azon időpontja (másodperc pontossággal), amikor az adatszolgáltató belső informatikai rendszerében a művelet rögzítése, jóváhagyása megtörténik, ISO 8601 időformátumban (ÓÓ:PP:MM+/-ÓÓ, 11 karakter).
4. oszlop: Vétel/eladás jelzése: annak meghatározása, hogy a művelet az ügyfél (saját számlára vonatkozó művelet esetén a jelentő adatszolgáltató) szempontjából vétel (értékpapír jóváírása) vagy eladás (értékpapír-terhelés). A lehetséges értékek: „B” = Vétel, „S” = Eladás (1 karakter).
5. oszlop: Kereskedési szerep: annak meghatározása, hogy a vállalkozás a műveletet
saját számlájára (saját részére, illetve egy vagy több ügyfél megbízásából) vagy egy ügyfél nevében és annak számlájára hajtja-e végre. A lehetséges értékek: „P” = Saját számla, „A” = Ügyfélszámla
(1 karakter).
6. oszlop: Az értékpapír azonosítása: az ügylet tárgyát képező értékpapír ISIN kódja. Ha az értékpapírnak nincs ISIN kódja, akkor a rövid nevének 1-12 karakterét kell szerepeltetni. Ha a rövid név 12 karakternél rövidebb, akkor annyi „X”-szel kell azt kiegészíteni, hogy 12 karakter hosszúságú legyen.
7. oszlop: Egységár: az értékpapíronkénti ár, a jutalék és a felhalmozott kamat figyelmen kívül hagyásával. Hitelviszonyt megtestesítő értékpapír esetén a nettó árat kell megadni a névérték százalékában (pl. 98.26% esetén 98.26-ot kell szerepeltetni). Ahol nem értelmezhető, ott 0-át kell jelenteni.
8. oszlop: Árjelzés: az a pénznem, amelyben az árat kifejezik. Hitelviszonyt megtestesítő értékpapír esetén a névérték pénzneme és a „%" jel. A pénznemet az ISO 4217 szabvány szerinti pénznem kóddal (3 karakter) kell megadni, amely hitelviszonyt megtestesítő értékpapírnál kiegészül a „%” jellel (+1 karakter).
9. oszlop: Mennyiség: az értékpapír egységeinek száma, a kötvényeknél az össznévérték (alapcímlet×darabszám). A mennyiséget 5 tizedesjegy pontosságig lehet megadni, a tizedes jelölése ponttal történik (max. 19 karakter).
10. oszlop: A művelet hivatkozási száma: az adatszolgáltató által megadott, a műveletre vonatkozó egyedi azonosító, maximum 29 karakteres, egyedi alfanumerikus kód. Átvezetés esetén mindkét jelentendő sorban ugyanazt a hivatkozási számot kell szerepeltetni.
11. oszlop: Ügyfélkód: Azon ügyfél (beleértve az adatszolgáltatót) azonosítására szolgál, aki a 4. oszloppal összhangban vevőnek, illetve eladónak minősül. Alapesetben természetes személy esetén az ügyfél CONCAT azonosítóját (nem magyarországi természetes személy esetében is), nem természetes személy esetén az ügyfél LEI-kódját (ISO 17442 nemzetközi szabvány szerint meghatározott kód [LEI/Legal Entity Identifier (20 karakter)]), ha nincs LEI-kód, akkor egy belső kódot (max. 40 karakter) kell megadni. Azon országok esetében, amelyek nem fogadták el a CONCAT használatát, az általuk meghatározott azonosítóval kell képezni az ügyfél azonosítóját (NATIONAL_ID), a MiFIR jelentéssel konzisztens módon. Saját számlára kötött ügylet esetén a saját LEI-kódot kell szerepeltetni. A jelentendő adat típusát a 14. oszlop értéke („C”, „L” vagy „I”) határozza meg.
12. oszlop: A megbízás/ügyletkötés napja: a műveletre adott megbízásnak, illetve annak az ügyletkötésnek a dátumát kell megadni, amellyel összefüggésben a műveletre sor kerül. Ha az értékpapír-jóváírás esetén a megbízás napja nem ismert, akkor itt is a 2. oszlopban megadott dátumot kell szerepeltetni, ÉÉÉÉHHNN formátumban (8 karakter).
13. oszlop: Elszámolás devizaneme: az ISO 4217 szabvány szerinti pénznemkód (3 karakter).
14. oszlop: Ügyfél kód típusa: a 11. oszlophoz kapcsolódóan az ügyfél azonosító kódjának típusa. A lehetséges értékek: „C” = CONCAT vagy NATIONAL_ID, „L” = LEI-kód, „I” = belső kód (1 karakter).
15. oszlop: A partner azonosítója: a partner BIC kódja.
Ha a partnernek nincs BIC kódja, akkor az adott intézmény rövid (vagy rövidített), beszédes nevét kell megadni, pontosan 11 karakter hosszan. Ha a rövid név 11 karakternél rövidebb lenne, akkor „X”-ekkel kell feltölteni úgy, hogy 11 karakter hosszú legyen.
16. oszlop: A jelentés készítésének napja: a jelentés lezárásának dátuma ÉÉÉÉHHNN formátumban (8 karakter).
17. oszlop: Mód: változás esetén minden adatot újra kell küldeni, kivéve a törölni szándékozott tranzakciót. A módosító jelentésben „M" jelöli a változással érintett sort, egyéb esetben „E" szerepel az oszlopban (1 karakter).

10. melléklet az 58/2023. (XI. 24.) MNB rendelethez

11. melléklet az 58/2023. (XI. 24.) MNB rendelethez

A Tpt. szerinti tőzsdei tevékenységet végző szervezet felügyeleti jelentésére vonatkozó kitöltési előírások
I.
A felügyeleti jelentésre vonatkozó általános szabályok
1. Kapcsolódó jogszabályok, fogalmak, rövidítések
A felügyeleti jelentés teljesítése során alkalmazandó jogszabályok körét az 1. melléklet 1. pontja, a táblákban és a kitöltési előírásokban használt rövidítéseket az 1. melléklet 2. pontja, a fogalmak értelmezésére vonatkozó rendelkezést az 1. melléklet 3. pontja határozza meg.
2. A felügyeleti jelentés tartalmi követelményei
A felügyeleti jelentés tartalmi követelményeit az 1. melléklet 5. pontja határozza meg.
Az egyes táblákban használandó kódokat az MNB honlapján közzétett technikai segédlet (a továbbiakban: kódtár) tartalmazza.
3. A felügyeleti jelentés formai követelményei
A felügyeleti jelentés formai követelményeit az 1. melléklet 4. pontja határozza meg.
II.
A felügyeleti jelentésre vonatkozó részletes előírások
1. BETAJ BÉT I. Ajánlati tábla
A táblában az adott napon beadott ajánlatokat kell jelenteni, az ajánlatok főbb adataival. Folyamatos aukció kereskedési / árjegyzői modellben kereskedett azonnali piac termékek esetén (pl. certifikátok, warrantok) csak azokat az ajánlatokat szükséges jelenteni ebben a táblában, amelyekre született kötés.
Az adatszolgáltatásban minden ajánlatot csak egyszer kell jelenteni, a beadási napra vonatkozó adatokkal. A dátum mezőket – amennyiben a kitöltési előírás az adott mező esetében másként nem rendelkezik – éééé.hh.nn formátumban szükséges megadni. Az időpontokat – amennyiben a kitöltési előírás az adott mező esetében másként nem rendelkezik – óó:pp:mm.xxx formátumban kell megadni.
A tábla egyes oszlopai
1. oszlop: az ajánlat egyedi azonosítószáma.
4. oszlop: kódtár („Kereskedési szakasz kódtára”) szerint.
5. oszlop: az adatszolgáltató belső pénzügyieszköz-azonosítója.
7. oszlop: az értékpapírtábla azonosítására szolgáló belső kód, kódtár („Értékpapír tábla kódtára”) szerint.
8. oszlop: az üzletkötő azonosítója a kereskedési rendszerben.
9. oszlop: az adatszolgáltató által használt belső egyedi azonosító, amellyel az adott tőzsdetagot azonosítja.
13. oszlop: fix ügylet esetén a kötésben részt vevő ellenoldali partner ajánlatának azonosítószáma.
14. oszlop: kódtár („Vétel/eladás kódtára”) szerint.
15. oszlop: a BÉT mindenkor aktuális kereskedési szabályaival összhangban kell megadni.
17. oszlop: az adatszolgáltató által használt mennységi egység szerint.
18. oszlop: rejtett mennyiség „Iceberg” típusú ajánlat esetén, az adatszolgáltató által használt mennységi egység szerint.
23. oszlop: éééé.hh.nn óó:pp:mm formátumban szükséges megadni.
A 28-48., 50. és 51. oszlop lehetséges értékei: igen esetén „Y”, nem esetén „N”.
49. oszlop: kódtár („Ajánlati státuszok kódtára”) szerint.
52. oszlop: az ajánlati tábla adott rekordját utoljára módosító felhasználó neve.
53. oszlop: azt mutatja meg, hogy az ajánlati tábla adott rekordjának hányadik változatáról van szó.
54. oszlop: az ajánlati tábla adott rekordjának utolsó módosítási ideje, amelyet éééé-hh-nn óó:pp:mm formátumban szükséges megadni.
56. oszlop: visszavont ajánlat esetén a visszavonás időpontja.
57. oszlop: kódtár („Aukciós ajánlat jelző kódtára”) szerint.
58. oszlop: kódtár („Put/call kódtár) szerint.
61. oszlop: az ISO 4217 szabvány szerinti devizanem kód.
2. BETKOT BÉT II. Kötéslista
A táblában az adott napi kötéseket kell jelenteni, azok főbb adataival.
A tábla egyes oszlopai:
4. oszlop: az adatszolgáltató belső pénzügyi eszközazonosítója.
5. oszlop: a vevő befektetési szolgáltató azonosítója.
6. oszlop: az eladó befektetési szolgáltató azonosítója.
9. oszlop: az adatszolgáltató által használt mennységi egység szerint kell megadni.
10. oszlop: a BÉT mindenkor aktuális kereskedési szabályaival összhangban kell megadni.
17. oszlop: az értékpapírtábla azonosítására szolgáló belső kód, kódtár („Értékpapír tábla kódtára”) szerint töltendő ki.
19. oszlop: kódtár („Aukciós ajánlat jelző kódtára”) szerint.
20. oszlop: a vevő befektetési vállalkozás üzletkötőjének felhasználóneve.
21. oszlop: az eladó befektetési vállalkozás üzletkötőjének felhasználóneve.
24. oszlop: a vevői kereskedési szerep megjelölése.
25. oszlop: az eladói kereskedési szerep megjelölése.
27. oszlop: kódtár („Put/call kódtár”) szerint.
28. oszlop: csak határidős termék esetén töltendő ki, éééé.hh.nn formátumban kell megadni.
3. BETKER BÉT III. Kereskedési információk
A táblában az adott napi főbb kereskedési statisztikákat kell jelenteni, értékpapíronként. Az adatszolgáltatás hatálya kiterjed a BUX és a CETOP index-re is, a CETOP esetében azonban nem kell tölteni a 10., 12., 13., valamint a 16.-19. oszlopokat.
A tábla egyes oszlopai
2. oszlop: az adatszolgáltató belső pénzügyi eszközazonosítója.
3. oszlop: az értékpapírtábla azonosítására szolgáló belső kód, kódtár („Értékpapír tábla kódtára”) szerint.
8. oszlop: a napi abszolút árfolyamváltozás (az adott napi záróár és az előző kereskedési napi záróár eltérése).
9. oszlop: napi százalékos változás (az adott napi záróár és az előző kereskedési napi záróár eltérése, százalékos formában, például: 3,84%-os emelkedés esetén 3,84).
16. oszlop: napi forgalom az értékpapír darabszámában megadva.
17. oszlop: napi forgalom értéke, amelyet a BÉT mindenkor aktuális kereskedési szabályaival összhangban kell megadni.
19. oszlop: súlyozott átlagár, amelyet a BÉT mindenkor aktuális kereskedési szabályaival összhangban kell megadni.
21. oszlop: az ISO 4217 szabvány szerinti devizanem kód.
4. BETAJKIEG BÉT IV. Ajánlati adatok kiegészítése
A tábla egyes oszlopai
1. oszlop: az ajánlat egyedi azonosítószáma, értéke megegyezik a BETAJ tábla 1. oszlopában jelentendő értékkel.
6. oszlop: az esemény időpecsétje (ezredmásodperc pontossággal, UTC időzóna szerint megadva), éééé-hh-nn óó:pp:mm.xxx formátumban.
7. oszlop: a megbízást benyújtó szervezet (a kereskedési helyszín tagjának vagy résztvevőjének) LEI-kódja, közvetlen elektronikus hozzáférés (DEA) esetén a DEA-szolgáltató által adott azonosító.
8.oszlop: a mező értéke „igaz”, ha a megbízást DEA használatával nyújtották be a kereskedési helyszínnek a MiFID II 4. cikk (1) bekezdés 41. pontjában meghatározottaknak megfelelően, és „hamis”, ha a megbízást nem DEA használatával nyújtották be.
9. oszlop: a kereskedési helyszín tagja vagy résztvevője ügyfelének azonosításához használt kód. Közvetlen elektronikus hozzáférés (DEA) esetén az ügyfél DEA-felhasználó kódját kell szerepeltetni. Ha az ügyfél jogi személy, az ügyfél LEI-kódját kell megadni, ha az ügyfél nem jogi személy, akkor az adott személy esetében az (EU) 2017/590 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 6. cikkének és II. mellékletének alkalmazásával megadott nemzeti azonosítót kell szerepeltetni. Összevont megbízások esetén az „AGGR” jelölést, függő allokációk esetén a „PNAL” jelölést kell alkalmazni. A mező csak akkor üres, ha a kereskedési helyszín tagjának vagy résztvevőjének nincs ügyfele.
10. oszlop: a befektetési szolgáltató által a tőzsde felé, az ügyfél azonosítására megadott short kód.
11. oszlop: a kereskedési helyszín tagjánál vagy résztvevőjénél a befektetési döntésért felelős személy vagy számítógépes algoritmus azonosítására használt kód, az (EU) 2017/590 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 8. cikkének megfelelően. Természetes személy esetében az (EU) 2017/590 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 6. cikkének és II. mellékletének alkalmazásával megadott nemzeti azonosítót kell szerepeltetni. Ha a befektetési döntést nem a kereskedési helyszín tagján vagy résztvevőjén belüli személy vagy számítógépes algoritmus hozta, akkor a mezőt üresen kell hagyni.
12. oszlop: a vállalkozáson belüli befektetési döntésért felelős személy short kódja.
13. oszlop: a kereskedési helyszín tagjánál vagy résztvevőjénél a megbízásból eredő ügylet végrehajtásáért felelős személy vagy számítógépes algoritmus azonosítására használt kód, az (EU) 2017/590 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 9. cikkének megfelelően. Természetes személy esetében az (EU) 2017/590 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 6. cikkének és II. mellékletének alkalmazásával megadott nemzeti azonosítót kell szerepeltetni. Ha az ügylet végrehajtásában egynél több személy vesz részt, illetve a végrehajtásra személyek és algoritmusok kombinációja révén kerül sor, a kereskedési helyszín tagja, résztvevője vagy ügyfele határozza meg azt a kereskedőt vagy algoritmust, aki/amely elsődlegesen felelős az (EU) 2017/590 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 9. cikk (4) bekezdésében meghatározottaknak megfelelően, és ebben a mezőben az adott kereskedő vagy algoritmus azonosítóját kell megadni.
14. oszlop: a kereskedési helyszín tagjánál vagy résztvevőjénél a megbízásból eredő ügylet végrehajtásáért felelős személy short kódja.
16. oszlop: azt kell megadni, hogy a megbízás a kereskedési helyszín MiFID II 4. cikk (1) bekezdés 38. pontja szerinti saját kitettség nélküli ügyletpárosítást, vagy a MiFID II 4. cikk (1) bekezdés 6. pontja szerinti saját számlára történő kereskedést végző tagjától vagy résztvevőjétől ered-e. Ha a megbízás nem az előbbiekben felsoroltaktól ered, akkor a mezőben meg kell jelölni, hogy az ügylet végrehajtására egyéb szerepben került sor. Kódtár („Kereskedési szerepek kódtára”) szerint töltendő ki.
17. oszlop: azt jelöli, hogy a megbízást a MiFID II 17. és 48. cikkének megfelelően árjegyzési stratégia részeként, vagy a MiFID II 3. cikkének megfelelően egyéb tevékenység részeként nyújtják-e be a kereskedési helyszínnek.
18. oszlop: kódtár („Érvényességi időszakok kódtára”) szerint.
19. oszlop: kódtár („Megbízáskorlátozás kódtára”) szerint. Ha több típus alkalmazható, akkor a mezőben több jelölést kell alkalmazni, vesszővel elválasztva.
20. oszlop: a megbízás aktívvá válásának vagy az ajánlati könyvből való végleges törlésének időpontját jelző időbélyegző, az (EU) 2017/580 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet mellékletében foglalt 2. táblázat 12. mezője, és az ott szereplő szabvány és formátum szerint.
21. oszlop: ezt a mezőt minden olyan esetben frissíteni kell, amikor egy megbízás prioritása megváltozik. A „másodpercek” után álló számjegyek számát az (EU) 2017/574 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 2. cikkével összhangban kell meghatározni.
22. oszlop: a nagyság – idő prioritás módszerét használó kereskedési helyszínek esetében ezt a mezőt a mennyiségnek megfelelő, legfeljebb 20 számjegyű, pozitív számmal kell kitölteni. A mezőt minden olyan esetben frissíteni kell, amikor a megbízás prioritása megváltozik.
23. oszlop: a BÉT mindenkor aktuális kereskedési szabályaival összhangban kell megadni. Értéke megegyezik a BETAJ tábla 15. oszlopában jelentendő értékkel.
24. oszlop: kódtár („Ajánlati műveleti okok kódtára”) szerinti.
25. oszlop: azon kereskedési helyszín azonosítása, ahol a megbízást benyújtották. Amennyiben a kereskedési helyszín szegmensazonosító MIC-kódot használ, akkor ezt az azonosítót kell megadni. Amennyiben a kereskedési helyszín nem használ szegmensazonosító MIC-kódot, akkor a működtetőazonosító MIC-kódot kell megadni.
26. oszlop: a kereskedési helyszín által minden egyes ajánlati könyvre meghatározott alfanumerikus kód.
27. oszlop: azonosítja a kereskedési helyszínnek benyújtott megbízás típusát, a helyszín specifikációja szerint.
28. oszlop: kódtár („Megbízástípus kódtára”) szerint.
29. oszlop: az az ár, amelyet el kell érni ahhoz, hogy a megbízás aktívvá váljon. A pénzügyi eszköz árától független események által kiváltott stop megbízás esetén ebben a mezőben a stop árra nullát kell megadni. Ha nem releváns, ezt a mezőt nem kell kitölteni. Ha az ár megadása monetáris értékkel történik, azt a fő pénznemegységben kell megadni.
30. oszlop: az ügylet kereskedett ára, adott esetben a jutalék és a felhalmozott kamat nélkül. Opciós ügyletek esetében ez a származtatott ügylet díja alaptermékenként vagy indexpontonként. Különbözetre fogadás (spread bet) esetén ez a közvetlen alaptermék referenciaára. Hitel-nemteljesítési csereügylet (CDS) esetén ez a kupon bázispontokban kifejezve. Ha az ár megadása monetáris értéken történik, azt az ügylet fő pénznemegységben kell megadni. Amennyiben nem alkalmazható ár, a mezőben a „NOAP” jelölést kell megadni.
31. oszlop: többdevizás vagy keresztdevizás csereügyletek esetében az ügylet második oldalának pénzneme az a pénznem, amelyben az ügylet második oldala denominált. Olyan csereügyletre szóló opciók esetében, ahol a mögöttes swapügylet többdevizás, az ügylet második oldalának pénzneme az a pénznem, amelyben a csereügylet második oldala denominált. Ezt a mezőt csak származtatott kamatláb- és devizaügyletekre kell kitölteni.
32. oszlop: kódtár („Megbízás státusza”) szerint. Ha több státusz alkalmazható, akkor több jelölést kell megadni, vesszővel elválasztva.
33. oszlop: az a pénznem, amelyben a mennyiséget kifejezik. Ezt a mezőt csak akkor kell kitölteni, ha a mennyiséget névértékkel vagy monetáris értékkel fejezik ki.
34. oszlop: az a teljes mennyiség, amely a részleges végrehajtást követően vagy bármely más, a megbízást befolyásoló esemény bekövetkezésekor az ajánlati könyvben marad. A megbízás részleges teljesítése esetén ez a részleges végrehajtást követően a teljes fennmaradó volumen. A megbízás ajánlati könyvbe való bevezetésekor ennek meg kell egyeznie a kezdeti mennyiséggel.
35. oszlop: az a mennyiség, amely az ajánlati könyvben látható (ellentétben a nem látható mennyiséggel).
36. oszlop: részleges vagy teljes végrehajtás esetében a végrehajtott mennyiséget kell megadni.
37. oszlop: azt kell megadni, hogy az árat monetáris értékkel, százalékos arányként, hozammal vagy bázisponttal fejezik-e ki. Kódtár („Ármegjelölések kódtára”) szerint töltendő ki.
38. oszlop: azt kell megadni, hogy a mennyiséget az egységek számával, névértékkel vagy monetáris értékkel fejezik-e ki. Kódtár („Mennyiség megjelölések kódtára”) szerint töltendő ki.
39. oszlop: azt kell megadni, hogy a megbízást olyan jelzéssel nyújtották-e be a kereskedési helyszínnek, amely meghatározza, hogy a megbízást nem kell látható megbízásokkal szemben azonnal végrehajtani. Kódtár („True/False kódtár”) szerint töltendő ki.
40. oszlop: egy megbízás részleges teljesítése vagy teljesítése esetén annak megjelölése, hogy a megbízás már benne volt-e az ajánlati könyvben, és likviditást biztosít (passzív), vagy a megbízás kereskedést kezdeményezett, és így likviditást használt fel (agresszív). Ha nem releváns, akkor a mezőt üresen kell hagyni. Kódtár („Passzív/agresszív kódtár”) szerint töltendő ki.
41. oszlop: az (EU) 2017/580 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 7. cikk (2) bekezdésének megfelelően, egy stratégia részét képező valamennyi összekapcsolódó megbízás összekapcsolásához használt alfanumerikus kód.
42. oszlop: a kereskedési helyszín által az ügylethez rendelt alfanumerikus kód, az (EU) 2017/580 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 12. cikkének megfelelően. A kereskedési helyszín ügyletazonosító kódjának az egyes MIC-kódok és az egyes kereskedési napok tekintetében egyedinek, egységesnek és azonosnak kell lennie. Amennyiben egy kereskedési helyszín nem használ szegmensazonosító MIC-kódot, a kereskedési helyszín ügyletazonosító kódjának egyedinek, egyértelműnek és azonosnak kell lennie az egyes működtetőazonosító MIC-kódok és kereskedési napok tekintetében. Az ügyletazonosító kód összetevői nem tehetik beazonosíthatóvá azon ügylet feleit, amelyre a kódot alkalmazzák.
44. oszlop: amennyiben az adott ajánlatból kötés született, a kötés egyedi azonosítószáma.
46. oszlop: az esemény időpecsétje (ezredmásodperc pontossággal, CET időzóna szerint), éééé-hh-nn óó:pp:mm.xxx formátumban.
47. oszlop: kódtár („Az esemény időpontjában fennálló kereskedési szakasz kódtára”) szerint töltendő ki.
50. oszlop: az adatszolgáltató által használt mennységi egység szerint. Értéke megegyezik a BETAJ tábla 17. oszlopában jelentendő értékkel.
51. oszlop: az ISO 4217 szabvány szerinti devizanem kód. Értéke megegyezik a BETAJ tábla 61. oszlopában jelentendő értékkel.
5. HPOZ1 HUDEX I. Kötéslista
A táblában az adott napi kötéseket kell jelenteni, azok főbb adataival.
A tábla egyes oszlopai:
2. oszlop: EUR/MWh-ban kifejezve.
5. oszlop: az adott kötésben szereplő alaptermék mennyisége.
6. oszlop: a kötési mennyiség mértékegysége.
7. oszlop: kódtár („Voice Call kódtár”) szerint.
8. oszlop: kódtár („HUDEX_Ajánlat iránya kódtár”) szerint.
12. oszlop: OTC rögzítés esetén az OTC bróker megnevezése, tőzsdei ügylet esetén a mező értéke „HUDEX”.
13. oszlop: annak megjelölése, hogy a tőzsde vagy a kereskedő adja-e be az ajánlatot.
14-19. oszlop: a 8-13. oszloppal azonos módon töltendő ki, a korábbi ajánlatot beadó fél tekintetében.
20. oszlop: a kötés pontos dátuma és időpontja, éééé.hh.nn óó:pp:mm formátumban.
21. oszlop: kódtár („Paid/given kódtár”) szerint.
23. oszlop: spread termékek kereskedése esetén a termékek összekapcsolására szolgáló azonosító, amennyiben nem spread termékről van szól, a mezőt üresen kell hagyni.
25. oszlop: a korábbi ajánlatot beadó fél (initiator) kereskedőjének technikai azonosítója.
26. oszlop: a korábbi ajánlatot beadó fél esetében a befektetési döntésért felelős személy vagy algoritmus azonosítója.
27. oszlop: azt kell megadni, hogy a korábbi ajánlatot beadó fél az ajánlatot közvetlen elektronikus hozzáférésen (DEA) keresztül adta-e be. Kódtár („True/False kódtár”) szerint töltendő ki.
28. oszlop: azt kell megadni, hogy az ügylet objektíven mérhető módon csökkent-e kockázatot. Kódtár („True/False kódtár”) szerint töltendő ki.
29-32. oszlop: a 25-28 oszloppal azonos módon töltendő ki, az ajánlatot elfogadó fél tekintetében.
33. oszlop: ha a kötést bármilyen okból törölni kell, akkor a mező értéke „Deleted", egyébként üresen kell hagyni.
34. oszlop: ha a 33. oszlop értéke „Deleted", akkor a kötés törlésének dátumát és időpontját kell megadni.
35. oszlop: a termékhez tartozó óraszám, amelynek segítségével az adott határidős ügyletben szereplő áru tényleges értéke kiszámolható.
36. oszlop: kódtár („Alaptermék kódtár”) szerint.
37. oszlop: a határidős termék lejáratának időpontja, éééé.hh.nn óó:pp:mm formátumban.
38. oszlop: azon kereskedési helyszín ISO 10383 szabványnak megfelelő piacazonosítója, ahol a megbízást benyújtották. Ha a kereskedési helyszín szegmensazonosító MIC kódot használ, akkor ezt az azonosítót kell megadni, ha viszont nem használ szegmensazonosító MIC kódot, akkor a működtetőazonosító MIC kódot kell szerepeltetni.
39. oszlop: az eladási ajánlathoz tartozó azonosító szám, amely az ajánlat törléséig változatlan.
40. oszlop: a vételi ajánlathoz tartozó azonosító szám, amely az ajánlat törléséig változatlan.
6. HPOZ2 HUDEX II. Ajánlati tábla
A táblában a HUDEX rendszerén keresztül beadott ajánlatok adatait kell jelenteni, minden ajánlati módosulással együtt. Amennyiben egy ajánlatból kötés született, akkor a kötés főbb adatait is szerepeltetni kell.
A tábla egyes oszlopai
3. oszlop: az ajánlatot beadó tag megnevezése.
5. oszlop: azt kell megadni, hogy a kereskedési rendszer nyitva/zárva van, vagy szünetel. Kódtár („Kereskedési rendszer státusz kódtára”) szerint kell kitölteni.
6. oszlop: az adott ajánlattal végzett aktuális művelet dátuma és időpontja, éééé.hh.nn óó:pp:mm formátumban.
7. oszlop: kódtár („Részletes művelettípusok kódtára”) szerint.
8. oszlop: új ajánlat benyújtásának, már meglévő ajánlat módosulásának, valamint törlésének megjelölése. Kódtár („Művelettípusok kódtára”) szerint.
9. oszlop: kódtár („Firm/Witheld kódtár”) szerint.
10. oszlop: a tőzsdetag kereskedői felhasználóneve, amellyel a kereskedési rendszerbe belépett az adott ajánlati művelet elvégzéséhez
11. oszlop: tagi vállalkozáson belül a befektetési döntésért felelős személy vagy algoritmus azonosítója. Az (EU) 2017/590 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet I. melléklet 2. táblázat 57. mezőjében foglaltak szerint töltendő ki.
12. oszlop: a tőzsde belső, egyedi azonosítószáma, amely az ajánlat fennállásának teljes időtartama alatt változatlan, és az adott ajánlat azonosítására szolgál.
13. oszlop: az adott ajánlat típusa, az aktuális művelet elvégzése után. Kódtár („Ajánlat típusok kódtára”) szerint töltendő ki.
14. oszlop: annak megjelölése, hogy az adott ajánlati műveletet közvetlen elektronikus hozzáférésen keresztül nyújtották-e be. Kódtár („True/False kódtár”) szerint töltendő ki.
15. oszlop: azt kell megadni, hogy az ajánlatot a kockázatokat objektíven mérhető módon csökkentő ügylet megkötése céljából nyújtották-e be. Kódtár („True/False kódtár”) szerint.
17. oszlop: az ajánlatnak a többi piaci szereplő számára aktuálisan látható mennyisége.
18. oszlop: az ajánlat teljes rejtett mennyisége, vagy az ajánlat részteljesülése után a fennmaradó rejtett mennyiség.
19. oszlop: kódtár („Ajánlat iránya kódtár”) szerint.
21. oszlop: azt kell megadni, hogy az ajánlat meddig érvényes, éééé.hh.nn óó:pp:mm formátumban (például GoodForDay ajánlat esetén azt a napot kell megadni, amikor az adott ajánlat bármely egyéb művelet nélkül is kikerül a könyvből).
22. oszlop: az ajánlattal végzett előző művelet dátuma és időpontja, éééé.hh.nn óó:pp:mm formátumban.
23. oszlop: kódtár („Részletes művelettípusok kódtára”) szerint.
24. oszlop: új ajánlat benyújtásának, már meglévő ajánlat módosulásának, valamint törlésének megjelölése. Kódtár („Művelettípusok kódtára”) szerint.
25. oszlop: kódtár („Firm/Witheld kódtár”) szerint.
26. oszlop: a tőzsdetag kereskedői felhasználóneve, amellyel a kereskedési rendszerbe belépett az adott ajánlati műveletet megelőző ajánlati művelet elvégzéséhez.
27. oszlop: tagi vállalkozáson belül a megelőző befektetési döntésért felelős személy vagy algoritmus azonosítója. Az (EU) 2017/590 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet I. melléklet 2. táblázat 57. mezőjében foglaltak szerint töltendő ki.
29. oszlop: kódtár („Ajánlat típusok kódtára”) szerint.
30. oszlop): azt kell megadni, hogy az előző ajánlati műveletet közvetlen elektronikus hozzáférésen keresztül nyújtották-e be. Kódtár („True/False kódtár”) szerint.
31. oszlop: azt kell megadni, hogy az ajánlatot a kockázatokat objektíven mérhető módon csökkentő ügylet megkötése céljából adták-e be. Kódtár („True/False kódtár”) szerint.
33. oszlop: az ajánlatnak a többi piaci szereplő számára aktuálisan látható mennyisége.
34. oszlop: az ajánlat teljes rejtett mennyisége, vagy az ajánlat részteljesülése után a fennmaradó rejtett mennyiség.
35. oszlop: kódtár („Ajánlat iránya kódtár”) szerint.
36. oszlop: a vonatkozó termék nap végi elszámoló ára.
37. oszlop: az adott kötésben szereplő alaptermék mennyisége.
38. oszlop: a tőzsde belső, egyedi azonosítószáma, amely az adott kötés azonosítására szolgál.
39. oszlop: kódtár („Voice Call kódtár”) szerint.
42. oszlop: tagi vállalkozáson belül a befektetési döntésért felelős személy vagy algoritmus azonosítója.
43. oszlop: azt kell megadni, hogy az adott ügyletet közvetlen elektronikus hozzáférésen keresztül adták-e be. Kódtár („True/False kódtár”) szerint töltendő ki.
44. oszlop: azt kell megadni, hogy az ügylet objektíven mérhető módon csökkenti-e a kockázatot. Kódtár („True/False kódtár”) szerint.
47-49. oszlop: a 42-44. oszloppal azonos módon töltendő ki, az ajánlatot elfogadó fél tekintetében.
50. oszlop: ha a kötést valamiért törölni kell, akkor a „Deleted” értéket kell jelenteni, egyébként a mezőt üresen kell hagyni.
51. oszlop: ha az 50. oszlop értéke „Deleted", akkor a törlés napját, és azon belül pontos időpontját kell megadni, éééé.hh.nn óó:pp:mm formátumban.
52. oszlop: kódtár („Alaptermék kódtár”) szerint.
53. oszlop: szegmensazonosító MIC-kód.
54. oszlop: azt kell megadni, hogy a megbízás a kereskedési helyszín MiFID II 4. cikk (1) bekezdés 38. pontja szerinti saját kitettség nélküli ügyletpárosítást, vagy a MiFID II 4. cikk (1) bekezdés 6. pontja szerinti saját számlára történő kereskedést végző tagjától vagy résztvevőjétől ered-e. Ha a megbízás nem az előbbiekben felsoroltaktól ered, akkor a mezőben meg kell jelölni, hogy az ügylet végrehajtására egyéb szerepben került sor. Kódtár („Kereskedési szerepek kódtára”) szerint töltendő ki.
55. oszlop: azt kell megadni, hogy a megbízást a MiFID II 17. és 48. cikkének megfelelően árjegyzési stratégia részeként vagy az (EU) 2017/580 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 3. cikkének megfelelően egyéb tevékenység részeként nyújtják-e be a kereskedési helyszínnek. Kódtár („True/False kódtár”) szerint töltendő ki.
56. oszlop: a kereskedési helyszín tagja vagy résztvevője ügyfelének azonosításához használt kód. Közvetlen elektronikus hozzáférés (DEA) esetén a DEA-felhasználó kódját kell szerepeltetni. Ha az ügyfél jogi személy, az ügyfél LEI-kódját kell megadni, ha az ügyfél nem jogi személy, akkor az adott személy esetében az (EU) 2017/590 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 6. cikkének és II. mellékletének alkalmazásával megadott nemzeti azonosítót kell szerepeltetni. Összevont megbízások esetén az „AGGR” jelölést, függő allokációk esetén a „PNAL” jelölést kell alkalmazni. A mező csak akkor üres, ha a kereskedési helyszín tagjának vagy résztvevőjének nincs ügyfele.
57. oszlop: az MW és MWh közötti átváltást biztosító, az adott termékhez tartozó óraszám.
7. HPOZ3 HUDEX III. Kereskedési információk
A tábla az adott napi kereskedési statisztikákat tartalmazza, termékenként megbontva.
A tábla egyes oszlopai
2. oszlop: kódtár („Alaptermék kódtár”) szerint.
5. oszlop: a termék típusa (pl. heti).
14. oszlop: az ISO 4217 szabvány szerinti devizanem kód.
15. oszlop: szegmensazonosító MIC kód.

12. melléklet az 58/2023. (XI. 24.) MNB rendelethez

Az ÁÉKBV-alapkezelő, az ABAK és a befektetési vállalkozás PEPP szöveges jelentése kitöltésére vonatkozó részletes előírások
I.
A PEPP szöveges jelentésre vonatkozó általános szabályok
1. Kapcsolódó jogszabályok, rövidítések
A PEPP szöveges jelentés teljesítése során alkalmazandó jogszabályok körét az 1. melléklet 1. pontja tartalmazza.
2. A PEPP szöveges jelentés formai követelményei
A PEPP szöveges jelentés formai követelményeit az 1. melléklet 4. pontja határozza meg.
3. A PEPP szöveges jelentés tartalmi követelményei
A PEPP szöveges jelentés tartalmi követelményeit az 1. melléklet 5. pontja határozza meg.
II.
A PEPP szöveges jelentés tartalma
1. PEPP-üzletág
1.1. A PEPP-üzletág jellegének, a befektetési lehetőségeknek, valamint a referencia-időszakban történt minden jelentős változást kiváltó eseménynek az ismertetése, a következőkre kiterjedően:
a) az adatszolgáltató páneurópai egyéni nyugdíjtermék (a továbbiakban: PEPP) regisztrációs száma;
b) az adatszolgáltató könyvvizsgálójának neve és címe;
c) az adatszolgáltató által nyújtott befektetési lehetőségek, a nyújtott garanciák – beleérve a garanciák árazásának ismertetését – és az érintett országok köre, ahol ezek a befektetési lehetőségek elérhetők, kiemelve a tárgyidőszak alatt történt változásokat;
d) a célpiac és a tényleges PEPP-megtakarítók bemutatása, ennek keretében a potenciális PEPP-megtakarítók életkor szerinti összetételének, valamint annak ismertetése, hogy a PEPP-megtakarítók pénzügyi helyzetét, pénzügyi ismereteit és veszteségviselő képességét az adatszolgáltató miként veszi figyelembe a befektetési profil kialakítása szempontjából;
e) minden olyan, a tárgyidőszakban történt, a PEPP-megtakarító célkitűzéseire, az adatszolgáltatóra vagy annak PEPP-üzletági modelljeire és PEPP-stratégiájára lényeges hatást gyakorló bármely jelentős esemény, amennyiben erről korábban nem számolt be;
f) a tárgyidőszakban a PEPP fejlődésére, teljesítményére és pozíciójára pozitív vagy negatív hatást gyakorló főbb trendek és tényezők;
g) a PEPP forgalmazásához használt értékesítési csatornák, és a megfelelő értékesítést biztosító ellenőrzések bemutatása;
h) a PEPP-üzletágban a tárgyidőszak alatt végrehajtott, váltásra irányuló eljárások;
i) beérkezett panaszok ismertetése, beleértve a panaszkezelés eredményét, a panaszokkal érintett szerződések átlagos futamidejét, a panaszok témáját, továbbá arra vonatkozó információkat, hogy az adatszolgáltató milyen lépéseket tett a konkrét panaszok kezelésére, illetve milyen általánosabb intézkedéseket hozott a PEPP kialakításával és forgalmazásával kapcsolatos esetleges kérdések kezelésére.
1.2. A PEPP-üzletágra vonatkozó irányítási struktúra bemutatása, legalább az alábbiakra kitérve:
a) a meglévő igazgatási és elszámolási eljárások, amelyek a PEPP-pel kapcsolatos befektetésekről és kötelezettségekről megbízható és valós képet adó jelentések elkészítését teszik lehetővé, és megfelelnek az összes alkalmazandó számviteli standardnak;
b) a PEPP-üzletág tekintetében bevezetett megfelelés funkció főbb feladataira vonatkozó információ;
c) a termékfelügyeleti és irányítási politikának való megfelelés biztosítására szolgáló rendszerekkel és ellenőrzésekkel kapcsolatos információk;
d) annak bemutatása, hogy az aktuáriusi feladatkör főbb feladatait miként végzik el a PEPP-üzletág esetében;
e) a PEPP-pel kapcsolatosan külső partnerekkel kötött együttműködések és szerződések, ezen együttműködések és szerződések működése, feltételei és teljesítménye az érintett PEPP-szerződések vonatkozásában.
2. Befektetési stratégia és teljesítmény
2.1. Az alkalmazott befektetési stratégia ismertetése a PEPP valamennyi befektetési lehetősége vonatkozásában, legalább a következőkre kiterjedően:
a) az (EU) 2019/1238 európai parlamenti és tanácsi rendelet 41. cikkének való megfelelés érdekében létrehozott rendszerek bemutatása;
b) a befektetési stratégia kockázati tényezőinek és hozamforrásainak beazonosítása;
c) annak bemutatása, hogy a befektetési stratégia hogyan veszi figyelembe a PEPP-megtakarítók érdekeit, figyelembe véve azok konkrét profilját és a fenntarthatósági (ESG) tényezőket;
d) a PEPP befektetési stratégia ellenőrzésére létrehozott rendszerek, valamint a stratégia szükség szerinti módosítására vonatkozó politika;
e) a likviditáskezelési terv és azon lépések bemutatása, amelyeket ilyen esemény bekövetkezése esetén az adatszolgáltató megtehet.
2.2. A PEPP-pel kapcsolatos befektetések pénzügyi teljesítményével kapcsolatos részletes információk bemutatása, beleértve az alábbiakat:
a) az igazgatási vagy irányítótestület elemzése a PEPP-pel kapcsolatos befektetések általános teljesítményéről;
b) a PEPP-pel kapcsolatos befektetések nyeresége és vesztesége, és az ezen bevételek összetétele a befektetési kategóriák megfelelő alcsoportjai szerint;
c) a származtatott termékek hatása a PEPP befektetési teljesítményére;
e) a tárgyidőszak alatti PEPP befektetési kiadások, és a korábbi évekhez viszonyított lényeges változások okai.
3. Kockázatkezelés, és kockázatcsökkentési technikák
3.1. A PEPP-szolgáltatással kapcsolatos kockázatok, a PEPP-szolgáltatással kapcsolatos kockázatkezelési rendszer ismertetése, beleértve az adatszolgáltató kockázatkezelési stratégiáját és a stratégiának való megfelelés biztosítására szolgáló szabályzatokat.
3.2. Annak bemutatása, hogy a kockázatkezelési rendszer hogyan képes folyamatosan beazonosítani, mérni, ellenőrizni, kezelni és jelenteni azokat a kockázatokat és kockázati kölcsönhatásokat, amelyeknek a PEPP-megtakarítók ki vannak vagy ki lehetnek téve. E körben a PEPP szöveges jelentésnek a következőkre kell kiterjednie:
a) a PEPP-üzletág kockázatkezelési keretrendszere, a kockázatok kezelésére vonatkozó szabályzatok alapján, az ajánlott PEPP jellegére, volumenére és összetettségére tekintettel;
b) az (EU) 2019/1238 európai parlamenti és tanácsi rendelet követelményeinek való megfelelés érdekében létrehozott rendszerek;
c) a kockázatkezelési rendszerek köre és jellege a kockázatkezelésre vonatkozó szabályzatok alapján, beleértve a PEPP nyújtásával kapcsolatos kockázatok beazonosításához, méréséhez, ellenőrzéséhez, kezeléséhez és jelentéséhez használt irányítási eszközök bemutatását, kitérve legalább arra, hogy a PEPP adatszolgáltató hogyan közelíti meg a pénzügyi és a likviditási kockázatok, a piaci kockázatok, a kamatkockázatok, a reputációs kockázatok, valamint a környezeti, társadalmi és irányítási (ESG) kockázatok kezelését;
d) a kockázatkezelési és belső ellenőrzési rendszerek hatékonysága, tekintettel a PEPP-pel kapcsolatos kockázatokra, amelyeket ellenőrizni hivatottak;
e) az igazgatási vagy irányítótestület elé benyújtott, PEPP-pel kapcsolatos vezetői információk körének, gyakoriságának és követelményeinek részletes felülvizsgálata;
f) annak részletes ismertetése, ahogyan a PEPP-szolgáltató a származtatott pozíciókból eredő esetleges kockázatokat ellenőrzi.
3.3. Az alkalmazott kockázatcsökkentési technikákra vonatkozó részletes információk, legalább az alábbiakra kiterjedően:
a) allokációs mechanizmusok és megközelítések részletei, a PEPP befektetési lehetőségek esetén alkalmazott kockázatcsökkentési technikák módszertanai és tényleges teljesítménye;
b) a kockázatcsökkentési gyakorlatok folyamatos hatékonyságának ellenőrzésére szolgáló eljárások.
4. Az adatszolgáltató prudenciális keretrendszerével kapcsolatos szempontok bemutatása
a) a fizetőképesség céljából alkalmazott értékelési elvek;
b) a tőkeszerkezet, a tőkehányadosok és a tőkeáttétel szintje.
1

A rendeletet az 56/2024. (XII. 3.) MNB rendelet 16. §-a hatályon kívül helyezte 2025. január 1. napjával.

2

A 13. § (2) bekezdés a) pont ab) alpontját a 20/2024. (VI. 10.) MNB rendelet 2. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

3

A 13. § (2) bekezdés b) pont ba) alpontját a 20/2024. (VI. 10.) MNB rendelet 2. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

4

A 13. § (2) bekezdés b) pont bb) alpontját a 20/2024. (VI. 10.) MNB rendelet 2. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

5

A 13. § (4) bekezdését a 20/2024. (VI. 10.) MNB rendelet 2. § (1) bekezdése iktatta be.

6

A 13. § (5) bekezdését a 20/2024. (VI. 10.) MNB rendelet 2. § (1) bekezdése iktatta be.

7

A 13. § (6) bekezdését a 20/2024. (VI. 10.) MNB rendelet 2. § (1) bekezdése iktatta be.

8

A 13. § (7) bekezdését a 20/2024. (VI. 10.) MNB rendelet 2. § (1) bekezdése iktatta be.

9

A 15. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

10

Az 1. melléklet 1. pont 1.36a. alpontját a 20/2024. (VI. 10.) MNB rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be.

11

A 2. melléklet a 20/2024. (VI. 10.) MNB rendelet 2. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

12

A 3. melléklet II. pont 1.6. alpontja a 20/2024. (VI. 10.) MNB rendelet 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

13

A 3. melléklet II. pont 1.14. alpontja a 20/2024. (VI. 10.) MNB rendelet 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

14

A 3. melléklet II. pont 1.31. alpont címe a 20/2024. (VI. 10.) MNB rendelet 2. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

15

A 4. melléklet a 20/2024. (VI. 10.) MNB rendelet 2. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

16

Az 5. melléklet II. pont 2. alpontja a 20/2024. (VI. 10.) MNB rendelet 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

17

Az 5. melléklet II. pont 5. alpontja a 20/2024. (VI. 10.) MNB rendelet 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

18

Az 5. melléklet II. pont 6. alpontját a 20/2024. (VI. 10.) MNB rendelet 2. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

19

Az 5. melléklet II. pont 16. alpontja a 20/2024. (VI. 10.) MNB rendelet 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

20

Az 5. melléklet II. pont 17. alpontja a 20/2024. (VI. 10.) MNB rendelet 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

21

Az 5. melléklet II. pont 21. alpontja a 20/2024. (VI. 10.) MNB rendelet 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére