• Tartalom

BK BH 1975/101

BK BH 1975/1011

1975.03.01.
A büntetőeljárás során kirendelt igazságügyi szakértő e tevékenysége körében hivatalos személy [1961. évi V. törvény (Btk.) 114. § I. tétel b) pont, 151. § (1) bek., 235. § (3) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a vádlott és védője fellebbezett a bizonyítási indítvány elutasítása, valamint a bűnösség megállapítása miatt felmentésért, másodlagosan a kiszabott büntetés enyhítése végett.
A fellebbezések alaptalanok.
Az elsőfokú bíróság helytálló indokokkal utasította el a védőnek azt a bizonyítási indítványát, hogy a bíróság hallgassa ki tanúként azt a két személyt, akiknek a vádlott a rendőrségi kihallgatása után nyomban mondotta, hogy a szakértői költségekkel kapcsolatban miként járt el. Figyelemmel ugyanis a közvetett, a vádlottól szerzett értesülésre, a tanúktól nem várható oly vallomás, mely az eddigitől eltérő s a vádlottnak a nyomozati eljárás során tett beismerő vallomására is alapított tényállástól eltérő tényállás megállapítását eredményezhetné.
Ugyancsak helytálló indokokkal utasította el az elsőfokú bíróság azt a további bizonyítási indítványt is, hogy a bíróság a már meghallgatott igazságügyi szakértő helyett újabb szakértőt hallgasson meg, minthogy a már meghallgatott szakértő – aki a megvesztegetést jelentette a rendőrségnek – a vádlottal szemben elfogult, s egyébként is a szakvéleménye téves. Az elsőfokú bíróság a szakértőt elfogultnak nem találta s a szakértői véleményt aggálytalannak ítélte. Az elsőfokú bíróságnak ez az állásfoglalása helyes, mert a szakértői vélemény helytállóságát alátámasztja az eljárás során – már a szakértő kirendelése előtt – meghallgatott szaktanácsadó megállapítása, továbbá a vádlottnak a nyomozás során tett az a beismerő vallomása is, mely szerint a baleset a figyelmetlensége miatt következett be. Következésképpen a bizonyítási indítványok elutasítása miatt bejelentett fellebbezések alaptalanok.
Az elsőfokú bíróság az eljárás során felmerült valamennyi bizonyítékot a mérlegelési körébe vonva jutott arra a meggyőződésre, hogy a vádlott tárgyalási tagadó vallomásával szemben a nyomozás során tett – és a helyszíni szemle adataival, a szaktanácsadó megállapításával, a szakértői véleménnyel, valamint a szakértőnek és M. I. érdektelen tanúnak a vallomásával – alátámasztott beismerő vallomása felel meg a valóságnak.
A bűnösség megállapítását támadó fellebbezések tulajdonképpen a bizonyítékok mérlegelése ellen irányultak és azt célozták, hogy a megyei bíróság a fentebb említett terhelő bizonyítékok helyett – ellentétben az elsőfokú bírósággal – a vádlott vallomását, illetve a baleset okával kapcsolatban az általa megejtett műszaki számításokat fogadja el valónak és a tényállás alapjául.
Minthogy az elsőfokú bíróság a bizonyítékok mérlegelésével kapcsolatos indokolási kötelezettségének meggyőzően eleget tett és indokait az iratokban rögzített bizonyítékok alátámasztják, továbbá mert a mérlegelés életszerű is – ezek a fellebbezések sikerre nem vezethettek.
A megyei bíróság által is alapul elfogadott tényállás mellett az elsőfokú bíróság okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére mind a közlekedési bűncselekmény, mind pedig a vesztegetési bűncselekmény vonatkozásában. Az elsőnek említett cselekményét a törvénynek megfelelően is minősítette maradandó testi fogyatékosságot eredményező gondatlan közlekedési vétségnek. Ellenben tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a vádlott vesztegetési cselekményét – amely szerint a rendőrség által kirendelt kijelölt bírósági műszaki szakértőnek szakértői vizsgálat közben egy 500 Ft-os bankjegyet csúsztatott a zsebébe – az 1961. évi V. törvény (Btk.) 235. §-ának (3) bekezdésébe ütköző kötelesség megszegésére irányuló vesztegetés vétségének minősítette, holott az a helyes minősítés mellett a Btk. 151. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és aszerint büntetendő kötelességszegésre irányuló hivatali vesztegetés bűntettét valósította meg. Az elsőfokú bíróság ugyanis – egyezően a váddal – figyelmen kívül hagyta azt, hogy a bírósági gyakorlat szerint a bíróság, az ügyészség vagy a rendőrség által kirendelt igazságügyi szakértő e tevékenysége körében a Btk. 114. §-a I. tételének b) pontja értelmében hivatalos személy, mivel a kirendelő hatóságok részére a feladataik ellátásához segítséget nyújt, s így az említett hatóságok rendeltetésszerű működéséhez tartozó feladatok ellátásában közvetve maga is részt vesz. A kifejtettekre tekintettel a megyei bíróság a vádlott vesztegetési cselekményét a fentebb említettek szerint minősítette.
(Szegedi Megyei Bíróság 2. Bf. 688/1974. sz.)
1

Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 3. számában.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére