PK BH 1975/121
PK BH 1975/1211
1975.03.01.
Téves feltevés esetén az egyéves megtámadási idő akkor kezdődik, amikor a feltevés végleges meghiúsulása határozottan felismerhető [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 236. § (2) bek. a) pont].
Az alperesek az 1970. január 14-én elhunyt K. E. törvényes örökösei. A felperes és K. E. 1965. karácsonyától 1969. márciusáig házasságon kívül együtt éltek. Közös lakásuk volt a felperes d.-i lakása. K. E. nős volt, feleségétől külön élt, a felperesnek azt ígérte, hogy feleségétől elválik és őt veszi nőül.
A d.-i házasingatlannak 90/341,40 hányada a felperes tulajdona volt. A felperes a nevén álló ingatlanilletőség felét, vagyis 45/341,40 részilletőséget 1967. július 21-én megkötött adásvételi szerződéssel K. E.-nek juttatta.
K. E. 1968 szeptemberében kórházba került. Itt meglátogatták őt családjának tagjai és a külön élő felesége is. A különélő feleség látogatását a felperes rossznéven vette és K. E.-nek szemrehányást is tett ezért.
K. E. megszakításokkal 1969. április közepéig állott kórházi kezelés alatt. A kórházból távozva nem tért vissza a felpereshez és a felperes távollétében a személyes használatára szolgáló tárgyait is elszállította a lakásból. Ezután 1969. júliusában kereste fel a lakásán a felperest. Ekkor az életközösség helyreállításáról is tárgyaltak, erre azonban nem került sor. K. E. 1969 év őszén újból megbetegedett, decemberben kórházba került, majd 1970. január 14-én meghalt.
A felperes az 1969. november 21-én előterjesztett keresetében előadta, hogy K. E.-vel 1967. július 21-én megkötött adásvételi szerződés ajándékozási szerződést leplez. A perbeli ingatlanilletőséget ingyenesen és abban a feltevésben ruházta át K. E.-re, hogy nevezett elveszi őt feleségül, és az életközösség tartósan fennmarad. A tervezett házasság azonban elmaradt. Mivel a szerződéskötéskor ő és K. E. ugyanabban a téves feltevésben voltak, a Ptk. 210. §-ának (3) bekezdése alapján a szerződés érvénytelenségének a megállapítását és “az eredeti állapot helyreállítását” kérte.
A per alatt K. E. meghalt anélkül, hogy érdemi védekezést előterjesztett volna. A jogutódként fellépő alperesek a kereset elutasítását kérték. Tagadták azt, hogy a felperes az ingatlanilletőséget ingyenesen, a közelgő házasság reményében ruházta át az apjukra. Igényérvényesítési késedelemre is hivatkoztak.
Az elsőfokú bíróság a bizonyítás eredménye alapján tényként állapította meg, hogy a felperes és K. E. szerződési akarata az ingatlan ajándékozására irányult, ezért az 1967. július 21-én írásban megkötött adásvételi szerződés ajándékozási szerződést leplez. A szerződéseket a Ptk. 209. §-ának (2) bekezdése alapján a leplezett szerződés tartalma szerint kell megítélni. Az elsőfokú bíróság megállapítása szerint az ajándékozási szerződés megkötésekor a szerződő felek abban a feltevésben voltak, hogy K. E. feleségétől elválik, és a felperessel köt majd házasságot. Ez a feltevés azonban tévesnek bizonyult. Ezért a felperes a Ptk. 210. §-ának (3) bekezdése alapján a szerződést a megtámadási határidőn belül jogosult volt megtámadni. A szerződés megtámadása folytán a Ptk. 237. §-ának (1) bekezdése szerint a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet kell visszaállítani, az alperesek tehát a felperes tulajdonjogának “visszajegyzését” kötelesek tűrni.
Az elsőfokú bíróság a megtámadási határidő kezdő időpontját 1967. júliusában állapította meg, mivel – megítélése szerint – a felperes előtt ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy K. E. feleségétől nem válik el, és nem köt vele házasságot.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a keresetet elutasította. Döntését azzal indokolta, hogy a felperes előadása szerint 1968. szeptemberében, amikor élettársát, K. E.-t a kórházban meglátogatta, már bizonyossá vált előtte, hogy nem veszi őt feleségül. Az ajándékozás feltételének meghiúsulása a felperes előtt akkor vált nyilvánvalóvá, miért is a Ptk. 236. §-ának (1) bekezdésében megengedett egyéves határidő ettől az időponttól számít. A felperes az egyéves határidőn túl 1969. november 21-én terjesztette elő keresetét, tehát az igény érvényesítésével elkésett.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Az elsőfokú bíróság a bizonyítékok helyes mérlegelése alapján állapította meg tényként, hogy a felperes és K. E. között 1967. július 21-én létrejött adásvételi szerződés ajándékozási szerződést leplezett, ehhez képest a Ptk. 209. § (2) bekezdése alapján a szerződésből eredő jogvitát a leplezett – tehát az ajándékozási – szerződés alapján kell eldönteni. Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg azt is, hogy a felperes abban a téves feltevésben ajándékozta meg a perbeli ingatlanilletőséggel K. E.-t, hogy őt esetleg nőül veszi, illetőleg élettársi viszonyuk tartós marad. Ezzel a szerződő felek olyannyira számoltak, hogy enélkül a szerződést meg sem kötötték volna. A felek 1965-től kezdve, tehát a szerződés megkötésének időpontjában is mint élettársak együtt éltek.
A szerződő feleknek a házasság megkötésére, illetőleg az élettársi kapcsolat tartós fennállására vonatkozó feltevése utóbb tévesnek bizonyult, ezért az ajándékozási szerződést a Ptk. 210. §-ának (1) bekezdése alapján a felperes jogosult volt megtámadni.
A megtámadási jogot a Ptk. 236. §-ában meghatározott időn belül, az ott meghatározott módon lehet gyakorolni. Erre tekintettel az eljárt bíróságok helyesen jártak el, amikor azt vizsgálták, hogy a felperes kellő időben élt-e megtámadási jogával. Ebben a vonatkozásban azonban a tényállást megfelelően nem derítették fel.
Téves feltevés esetén a Ptk. 236. §-ában meghatározott egyéves megtámadási határidő akkor veszi kezdetét, amikor a feltevés végleges meghiúsulása határozottan felismerhető [(2) bek, a) pont]. A kötendő házasságra, illetőleg az élettársi kapcsolat tartós fennmaradására alapozott ajándékozási szerződés megtámadására nyitvaálló egyéves határidő tehát akkor kezdődött, amikor a körülményekből nyilvánvalóvá vált, hogy a házasság megkötésére, illetve az életközösség tartós fennmaradására nincs kilátás.
A perben eljárt bíróságok nem vizsgálták és tényállást sem állapítottak meg arra nézve, hogy K. E. mikor, milyen körülmények között költözött el a felperestől. Az eddigi perbeli adatokból arra kell következtetni, hogy K. E. 1968 szeptemberében a felperestől került a kórházba, ahonnan már nem tért hozzá vissza. Az I. r. alperes előadása szerint K. E. 1969. április közepéig megszakítással több kórházban feküdt. Az viszont nincs tisztázva, hogy a nevezett a közbeeső időben hol tartózkodott, ki gondoskodott róla.
Nincs adat arra sem, hogy K. E. a kórházi kezelés alatt milyen egészségi állapotban volt. Az I. r. alperes előadása szerint nyirokcsomórákban szenvedett, és állapota aligha tette lehetővé, hogy a felperessel való viszonyát véglegesen tisztázza. Ez – tekintettel a betegség súlyára és jellegére – a felperestől sem volt elvárható. A felperes és K. E. közel négy évig éltek együtt, és a kapcsolat megszűntére minden kétséget kizáró módon még nem lehetett következtetést levonni abból, hogy K. E. a kórházban fogadta külön élő feleségét és betegségében érzelmileg családjához közeledett. Ez a felperesből kiválthatott ellenhatást, és arra késztethette, hogy eltekintett a kórházi látogatásoktól. Ha a felperes a körülményekből következtethetett is arra, hogy K. E. feltehetően visszatér családjához, erről nem bizonyosodhatott meg addig, amíg a kérdést K. E.-vel nem tisztázta. Ezért azt is fel kell deríteni, hogy K. E. mikor, milyen magatartásával juttatta kifejezésre azt a végleges elhatározását, hogy családjához visszatér, és erről a magatartásáról a felperes miként győződhetett meg. Különösen azok a tények jelentősek, amelyek K. E.-nek a kórházból való távozása után merültek fel, így az is, hogy a felek rendezett körülmények között viszonyuk további alakulását mikor tárgyalták meg, és hogy K. E. személyes használatára szolgáló ingóságait a felperestől mikor szállította el.
A felperes keresetlevelében azt adta elő, hogy K. E.-t a perindítás előtt eredménytelenül hívta fel az ingatlan visszaadására. Figyelemmel a Ptk. 236. §-ának (1) bekezdésére, jelentősége lehet annak is, hogy a felperes a szóban levő szerződés megtámadását K. E.-vel mikor közölte.
A fent kiemelt körülmények tisztázása nélkül nem lehet állást foglalni a tekintetben, hogy a felperes elkésett-e a K. E.-vel kötött adásvételi szerződésbe burkolt ajándékozási szerződés megtámadásával.
Ezért a másodfokú bíróságnak a keresetet elutasító döntése megalapozatlan és egyben törvénysértő is.
(Legf. Bír. P. törv. V. 25 131/1974. sz.)
1
Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 3. számában.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás