PK BH 1975/125
PK BH 1975/1251
1975.03.01.
Adásvételi szerződés esetében a felemelt illeték kiszabásának kérdésében jelentősége van az illetékfizetési kötelezettség kezdő időpontjának. Az illetékfizetési kötelezettség kezdő időpontja az illeték kivetésének jogalapja körébe tartozik. A felemelt illeték fizetésére kötelező államigazgatási határozat utóbb a bíróság előtt keresettel megtámadható [1957. évi IV. törvény 57. § (1) bek. e) pont; 11/1966. (VI. 29.) PM rendelet 32. § (1) bek. c) pont, 33. § (3) bek., 180. §, 185. §, 186. §; PK 192., 369., 373. sz.].
A felperesek az 1972. június 24-én kelt adásvételi szerződéssel megvásárolták a beltelki házasingatlant. A szerződést visszterhes ingatlan-vagyonátruházási illeték kiszabása végett bemutatták az Illetékhivatalnak, a hivatal azonban az 1972. augusztus 3-án kelt értesítésével a szerződést a felpereseknek visszaküldte azzal, hogy csatolják az illetékes tanács adócsoportja által záradékolt nyilatkozatukat arról, hogy tulajdonszerzési képességük nem esik korlátozás alá. A felperesek a felhívásnak eleget tettek és 1972. augusztus 14-én megfelelően záradékolt nyilatkozatukkal együtt a szerződést újból megküldték az illeték kiszabására jogosult pénzügyi szervnek.
Az Illetékhivatal határozatával a visszterhes ingatlan-vagyonátruházási illetéken felül 5000 Ft felemelt illeték megfizetésére is kötelezte a felpereseket, s ezt a határozatát a tanács vb. pénzügyi főosztálya határozatával helybenhagyta. A másodfokú határozat indokai szerint a 32/1971. (X. 5.) Korm. rendelet 7. §-ának (2) bekezdése értelmében tulajdonszerzésre irányuló szerződést illeték kiszabása végett csak akkor szabad elfogadni, ha a szerző fél igazolja, hogy nem esik tulajdonszerzési korlátozás alá. Minthogy a felperesek a jogszabály előírásainak megfelelő módon csak késedelmesen – a 11/1966. (VI. 29.) PM rendelet 33. §-ának (3) bekezdésében meghatározott 30 napos határidőn túl – jelentették be a szerződést illetékkiszabás végett, ezért az említett rendelet 185. §-a alapján helye volt felemelt illeték kiszabásának.
A felperesek a pénzügyi hatóság másodfokon hozott határozata ellen keresettel fordultak a bírósághoz. Kérték annak hatályon kívül helyezését, mivel mulasztást nem követtek el.
Az elsőfokú bíróság végzésével a keresetlevelet a Pp. 130. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján idézés kibocsátása nélkül elutasította. Az elsőfokú bíróság álláspontja az volt, hogy a felemelt illeték a vagyonátruházási illeték jogalapját nem érinti, s minthogy az 1957. évi IV. tv. 57. §-a (1) bekezdésének e) pontja értelmében az illetékügyben hozott államigazgatási határozat csupán a kivetés jogalapja tekintetében támadható meg bíróság előtt, annak a kérdésnek az eldöntésére, hogy volt-e helye felemelt illeték kiszabásának, a bíróságnak nincs hatásköre.
A másodfokú bíróság végzésével az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. Egyetértett az elsőfokú bíróság végzésének indokaival s azokat kiegészítette azzal, hogy a felemelt illeték bírság jellegű intézkedés, amely ellen bírósági jogorvoslat nem vehető igénybe, csupán panaszeljárásnak lehet helye.
Mindkét bíróság végzése ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Annak a kérdésnek eldöntése végett, hogy megtámadható-e az államigazgatási határozat keresettel a bíróság előtt, ha a pénzügyi hatóság felemelt illetéket szab ki, az 1957. évi IV. tv. 57. §-a (1) bekezdésének e) pontjában foglaltakból, valamint a Legfelsőbb Bíróságnak az e jogszabályhoz kapcsolódó, a 369. és 373. sz. állásfoglalásaival módosított 192. sz. polgári kollégiumi állásfoglalásában kifejtettekből kell kiindulni.
Az 1957. évi IV. tv. 57. §-a (1) bekezdésének e) pontja szerint a bíróság előtt megtámadható az adó- vagy illeték kötelezettséget megállapító határozat a kivetés jogalapja tekintetében. Az említett polgári kollégiumi állásfoglalás e) pontja szerint a kivetés jogalapjának körébe és így bírósági hatáskörbe tartozik annak eldöntése is, hogy az adófizetési kötelezettségnek mi a kezdő időpontja. Minthogy pedig az állásfoglalásban kifejtettek szerint az adón az illetéket is érteni kell, bírósági hatáskörbe tartozik annak eldöntése is, hogy az illetékfizetési kötelezettség mely időponttól kezdődően áll fenn.
A többször módosított 11/1966. (VI. 29.) PM rendelet 185. §-a értelmében a bejelentési kötelezettség elmulasztása, illetőleg késedelme esetében az illetéket felemelt mértékben kell kiszabni. A bejelentési kötelezettség elmulasztásának, illetőleg késedelmének kérdése szoros kapcsolatban áll az illetékfizetési kötelezettség kezdő időpontjának kérdésével: a mulasztás, illetőleg a késedelem attól függően állapítható meg, hogy mi az illetékfizetési kötelezettség kezdő időpontja.
Minthogy a kifejtettek szerint az illetékfizetési kötelezettség kezdő időpontjának kérdése a kivetés jogalapja körébe tartozik, ebből következően szintén a kivetés jogalapja körébe tartozik az abban a kérdésben való döntés is, hogy fennáll-e a felemelt illeték fizetésének kötelezettségét megalapozó bejelentési mulasztás, illetőleg késedelem, tehát hogy megállapítható-e magasabb összegű illeték fizetésének jogalapja. Ebből a szempontból nincs jelentősége annak, hogy a felemelt mértékű illeték fizetésének kötelezettsége mulasztáshoz, illetőleg késedelemhez kapcsolódik, s ezért a felemelt illeték kiszabásának bírság jellege is van.
Abban az esetben tehát, ha a pénzügyi hatóság felemelt mértékű illetéket szab ki azon a címen, hogy az ingatlan adásvételére kötött szerződést – a vagyonátruházási illeték kiszabása végett – nem a szerződés megkötésétől számított 30 napon belül mutatták be, a pénzügyi hatóság határozata keresettel támadható meg a bíróság előtt.
Ezt az álláspontot támasztja egyébként alá az említett rendelet 180. § foglalt rendelkezés, amely szerint az illeték vagy felemelt illetékfizetési kötelezettséget megállapító elsőfokú határozat (fizetési meghagyás, felhívás) megsemmisítésére vagy megváltoztatására irányuló eljárásra az 1957. évi IV. tv.-nek a fellebbezési, a bírósági, illetve a fellebbezésen kívüli eljárásra vonatkozó szabályai az irányadók, továbbá a 186. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezés is, amely a felemelt illeték kiszabásához való jog tekintetében külön elévülési időt állapít meg.
A kifejtettekkel egyező volt a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiuma tanácselnöki értekezletének egységes állásfoglalása [1973. El. II. D. 22/3. sz.].
Az eljárt bíróságok tehát tévesen és törvénysértően állapították meg a hatáskörük hiányát, mert az adott esetben helye volt az államigazgatási határozat keresettel való megtámadásának. Ezért törvénysértő az elsőfokú bíróság végzése, amellyel a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasította, s úgyszintén törvénysértő a másodfokú bíróságnak ezt helyben hagyó végzése is.
(Legf. Bír. M. törv. I. 10 123/1974. sz.)
1
Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 3. számában.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás