PK BH 1975/126
PK BH 1975/1261
1975.03.01.
I. Az állami tulajdonban álló ingatlanokkal kapcsolatban a perlési jog az ingatlan kezelésére jogosult házkezelési szervet illeti meg [9/1969. (II. 9.) Kormány rendelet 6. §; 6/1970. (IV. 8.) ÉVM–MÉM–PM rendelet 10. § (1) bek., 37. §].
II. Perlési jogosultság hiánya miatt nem a per megszüntetésének, hanem a kereset elutasításának van helye [1952. évi III. törvény (Pp.) 2. § (1) bek., 130. § (1) bek., 212. § (1) bek.].
A perbeli házingatlan 1/2 részben a Magyar Állam, 1/2 részben az alperes tulajdona. Az épületben négy lakás van. Az alperes kétszobás lakást használ, dr. R. J. pedig háromszobás lakást bérel. E házban van még egy kétszobás és egy egyszobás lakás is.
A megyei városi kerületi hivatal felperes keresetében előadta, hogy dr. R. J. bérleményét kisebb lakásra kívánná elcserélni. A kerületi hivatal azonban a cserét csak abban az esetben tudja lebonyolítani, ha dr. R. J. kiköltözése után a lakás bérlőjét a lakásigazgatási osztály jelölheti ki. Az alperes a megüresedő lakásra igényt tart annak ellenére, hogy jelenlegi lakása a jogos lakásigényét kielégíti. Ezért kérte, hogy a bíróság a vegyes tulajdonban levő házingatlan használatát akként rendezze, hogy a dr. R. J. által bérelt lakás kizárólagos használója a Magyar Állam legyen.
Az alperes előadta, hogy a jelenlegi lakása egészségügyi szempontból nem megfelelő. Ezért a perbeli lakás megüresedése esetén arra igényt tart. Érvelt azzal is, hogy a felperes nem hozhat a perbeli lakásra nézve kiutaló határozatot, mert ezt az 1/1971. (II. 8.) Korm. rendelet 44. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezés kizárja. Hivatkozott végül arra, hogy a felperes keresetet sem indíthat az ingatlan használatának rendezése iránt, mert annak kezelésére nem jogosult.
Az elsőfokú bíróság a keresetnek helyt adott. A perbeli vegyes tulajdonban álló lakóépület használatát akként rendezte, hogy a dr. R. J. által bérelt lakrészre a Magyar Állam nevében a felperes kizárólagos birtoklási és használati jogosultságát megállapította, egyben kötelezte az alperest annak tűrésére, hogy a felperes a “közös tulajdonban álló megüresedett lakrészt használhassa, illetve birtoklási jogát gyakorolhassa”. Hivatkozott az 1/1971. (II. 8.) Korm. rendelet 44. §-ának (1) bekezdésére, amely mind az alperesre, mind a felperesre vonatkozik. Mivel az ingatlan használatában a felek nem tudtak megegyezni, az elsőfokú bíróság a vitát a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának 8. sz. állásfoglalása alapján bírálta el. Érvelt azzal is, hogy az alperesnek huzamos ideje fennálló használati és birtoklási jogosultsága azt bizonyítja, hogy az alperes hallgatólagosan hozzájárult a jelenlegi földszinti lakás használatához.
Az alperes fellebbezése folytán a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, a keresetet elutasította. Kiegészítette a tényállást azzal, hogy az alperes az általa lakott lakás használati díját évek óta az ingatlankezelő vállalatnak fizeti a többi bérlővel együtt. A vállalat kifizeti az ingatlant terhelő köztartozásokat és egyéb járulékokat, s a maradványt a tulajdoni arányuknak megfelelően elosztják. A másodfokú bíróság ebből azt következtette, hogy a felek hosszabb időn át folytatott gyakorlattal rendezték az ingatlan használatát. Álláspontja szerint az alperes tévesen hivatkozott arra, hogy a felperest nem illeti meg a perlési jogosultság –, a 9/1969. (II. 9.) Korm. rendelet 4. §-ának (2) bekezdése ugyanis mind a tanács vb. szakigazgatási szervét, mind pedig a házkezelő szervet kezelői jogosultsággal ruházza fel mindaddig, amíg más állami szerv kezelőként nincs kijelölve. Ez a vagylagosság pedig a felperes rendelkezési jogát is megállapítja.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás megalapozott.
Az állami tulajdonban álló ingatlanok kezeléséről szóló 9/1969. (II. 9.) Korm. rendelet (R.) végrehajtása tárgyában megjelent 6/1970. (IV. 8.) ÉVM–MÉM–PM rendelet (Vhr.) 10. §-ának (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy az ingatlan fekvése szerint illetékes tanácsi házkezelési szerv, ingatlankezelő vagy város- (község-) gazdálkodási vállalat, ilyen vállalat hiányában a községi tanács végrehajtó bizottságának szakigazgatási szerve, illetőleg költségvetési üzeme kezeli – egyebek mellett – vegyes tulajdonban álló ingatlanok esetében az állami tulajdoni hányadot.
Az idézett rendelkezésekből egyértelműen megállapítható, hogy a vegyes tulajdonban álló ingatlanok esetében az állami tulajdoni hányadot elsősorban az ingatlan fekvése szerint illetékes házkezelési szerv kezeli. A városi (községi) tanács vb. szakigazgatási szerve csak a házkezelési szerv hiányában jogosult az ilyen ingatlan kezelésére.
Az R. 6. §-a viszont úgy rendelkezik, hogy az állami ingatlan tekintetében a tulajdonost megillető jogokat a kezelő gyakorolja, így tehát a kezelő szerv jogosult a vegyes tulajdonban álló állami ingatlan birtoklásának, használatának és hasznosításának kérdésében felmerült vitás kérdéseket rendezni. Ha pedig az érdekelt társtulajdonosok között a vita egyezségi úton nem rendezhető, a perlési jogosultság is a kezelő szervet illeti meg.
Az előadottakból kitűnőleg a megyei városi kerületi hivatal a perbeli ingatlan kezelésére nem jogosult, így tehát perlési jog sem illette meg. Tévedett tehát mindkétfokú bíróság, amikor a felperes perlési jogosultságát megállapította és a pert érdemben tárgyalta.
A bíróság a polgári ügyek körében felmerült vitát csak erre irányuló kérelem esetén bírálja el. Ilyen kérelmet ide nem tartozó kivételektől eltekintve csak a vitában érdekelt fél terjeszthet elő [Pp. 2. § (1) bek.]. A perlési jogosultság feltételezi a perindító fél és a per tárgya közötti anyagi jogi jellegű kapcsolatot, vagyis azt, hogy a keresettel fellépő fél jogosult legyen a perbeli igény érvényesítésére. Minthogy ez anyagi jogi jellegű kérdés, a kereshetőségi jog hiánya nem a per megszüntetését, hanem a kereset elutasítását eredményezi.
Az előadottakból megállapítható, hogy mindkétfokú bíróság tévesen helyezkedett arra a jogi álláspontra, hogy a felperes kereshetőségi joga fennáll. A Legfelsőbb Bíróság ezért a másodfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, az elsőfokú ítéletet pedig megváltoztatva a keresetet elutasította [Pp. 274. § (3) bek.]. Ehhez képest a felperest a Pp. 78. §-a alapján arra kötelezte, hogy az alperesnek a peres eljárással kapcsolatban felmerült költségét térítse meg.
A Legfelsőbb Bíróság megjegyzi, hogy a Vhr. 37. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglalt rendelkezésekre tekintettel a vegyes tulajdonban álló ingatlanban megüresedett lakás birtoklására, használatára és hasznosítására vonatkozólag az állami tulajdoni hányad kezelője és a tulajdonostársak között felmerült jogvitát a polgári jognak a közös tulajdonra vonatkozó szabályai szerint kell elbírálni. Ha tehát a perbeli vita peren kívül nem rendezhető, az ingatlan fekvése szerint illetékes tanácsi házkezelési szerv (ingatlankezelő vállalat) jogosult az alperessel szembeni igény érvényesítésére. Ennek elbírálásánál pedig a Ptk. XII. fejezetében írt anyagi jogi szabályok az irányadóak.
(Legf. Bír. P. törv. V. 20 225/1974. sz.)
1
Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 3. számában.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás