PK BH 1975/131
PK BH 1975/1311
1975.03.01.
A sajtóhelyreigazítás elrendelése kérdésében való döntésnél a sajtóközleményt a maga egészében kell vizsgálat alá venni; a közvélemény tájékoztatása szempontjából nem jelentős, a helyreigazítást kérő személyiségének megítélése szempontjából pedig közömbös részletek nem vizsgálhatók és értékelhetők a közlemény egyéb részeitől függetlenül [1952. évi III. törvény (Pp.) 342. §].
Az alperes napilap “Praktice vagyontalan”? címmel cikket közölt, amelyben a szerző lényegében arról írt, hogy igazuk van-e azoknak, akik sajnálják a körzeti főorvos felperest, akit nyugtalanít, hogy “vénségére” vagyontalan lett.
A cikk a felperes ellen indult eljárás során elhangzott tanúvallomások nyomán megállapítja, hogy a felperes kisebb-nagyobb összegekért betegség nélkül is táppénzes állományba veszi a hozzá fordulókat. A cikk ismerteti a szakrendelő igazgató főorvosának, valamint a községi tanács elnökének nyilatkozatát, amelyekből kitűnően a felperest a szabálytalanságai miatt eltiltották az orvosi magángyakorlat folytatásától, majd a felperes a társadalombiztosítási kifizetőhelyek megtévesztésére alkalmas körbélyegzőt csináltatott, amelyet figyelmeztetés ellenére sem szolgáltatott be. A magángyakorlattól eltiltás ellenére pedig engedély nélkül magánrendelőt alakított ki a szolgálati lakásában. A cikk megjegyzéseket fűz a felperesnek ahhoz a nyilatkozatához, amely szerint semmije nincs, a másfél milliós házát államosították, a félmilliós balatoni telkét kisajátították, így “praktice vagyontalan” lett, a feleségének van a Rózsadombon egy örökölt telke és azon egy bungalója. A cikk megállapítja, hogy a felperes a másfél milliós kétszintes ház első emeletét szolgálati lakásként használja, a gy.-i ötszobás kúriát a múlt évben a fiai nevére íratta, akiknek szintén van lakásuk, mégpedig a felperes két éve végzett fogorvos fiának b.-i öröklakása, a felesége “bungalója” pedig egy rózsadombi emeletes kertes villa.
A felperes a Pp. 342. §-ának (1) bekezdésében megszabott határidőben az alperestől helyreigazítás közlését kérte, majd ennek megtagadása után a Pp. 343. §-ának (3) bekezdésében meghatározott határidőben keresetet indított az alperes ellen. A cikk sérelmezett részeit I-IX. pontban jelölte meg.
Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárás lefolytatása után hozott ítéletével a felperes keresetét elutasította. Döntését azzal indokolta, hogy egyes kifogásolt cikkrészek nem tényállítások, hanem újságírói kijelentések és következtetések, amelyek helyreigazítással nem cáfolhatók. A nembeteg embereknek táppénzes állományba vétele megfelel a valóságnak. A magángyakorlat tilos folytatásával kapcsolatos kifogásától a felperes elállott. A cikk írója a felperes által készített körbélyegzőt – az alakja és a szövege miatt – joggal tarthatta megtévesztésre alkalmasnak. A felülvizsgálatok jogosulatlan végzésével kapcsolatos tényállítás tartalmilag ugyancsak megfelel a valóságnak. A felperes vagyoni helyzetével foglalkozó (a VIII. és IX. pontban kifogásolt) tényállítások pontatlanok annyiban, hogy a gy.-i házat nem a felperes, hanem a felesége ajándékozta a gyermekeinek, mégpedig nem 1971-ben, hanem jóval előbb, s a felperes fia nem két éve végzett az egyetemen, hanem korábban. Megfelel viszont a valóságnak az a tényállítás, hogy a felperesnek nem “bungalója” van, hanem – bár a házastársával közösen – a Rózsadombon egy értékes, emeletes villája. Ezek a tényközlések kapcsolatosak ugyan a felperessel, de nem a felperesre vonatkoznak, így – a teljes szövegrész összefüggéseiben – a felperesre nézve súlytalan tényállítások, amelyeknek önálló helyreigazítása szükségtelen.
Rámutatott továbbá az elsőfokú bíróság arra is, hogy a cikk írója szerint a felperes elleni vizsgálatok anyagából arra lehetett következtetni, hogy a felperes az orvosi-gyógyító tevékenysége során pénzért eltért az előírásoktól, nem tartott meg bizonyos szabályokat. Ugyanakkor azonban közli a cikk a felperesnek azt a nyilatkozatát is, hogy tagadja az ellenszolgáltatásért való indokolatlan betegállományba vétel vádját, az ellene indult eljárásokat rosszakaratú intézkedéseknek tekinti, s úgy érzi, hogy megfosztották a megélhetési lehetőségétől. A cikk írója tehát az olvasóra bízta a következtetések levonását, s ezért nem megalapozott az a felperesi érvelés sem, hogy a cikk tendenciózusan hamis színben tüntette fel a felperes személyét.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes fellebbezett.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és az alperest meghatározott szövegű helyreigazító nyilatkozat nyolc nap alatti közlésére kötelezte.
A másodfokú bíróság a helyreigazítás iránti kérelem I-VII. pontjaival kapcsolatos elsőfokú döntést helytállónak találta, s csak a VIII. és IX. pontokkal kapcsolatos fellebbezés alaposságát állapította meg. Rámutatott arra, hogy a szóban levő tényállítások közül azok, amelyek nem a felperesre, hanem gyermekeire vonatkoznak, kiesnek a helyreigazítási eljárás kereteiből: a felperes ugyanis csak a saját személyére vonatkozó valótlan tények, illetőleg való tényeket hamis színben feltüntető közlemények helyreigazítását követelheti. Saját személyére vonatkozik viszont a cikknek a gy.-i ingatlan ajándékozására vonatkozó állítása: e tekintetben a való tényállás az elsőfokú bíróság előtt lefolytatott bizonyítási eljárás adatai szerint az, hogy ezt nem a felperes, hanem a felesége ajándékozta a gyermekeknek. E részben tehát a felperes fellebbezése alapos, mint ahogyan alapos a rózsadombi villa tulajdonjogára vonatkozó kifogása is, ez ugyanis a felperesnek és feleségének közös tulajdonában áll.
A másodfokú ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Pp. 342. §-ának (1) bekezdése szerint az a szerv (szervezet), amelyről vagy az a személy, akiről napilap, folyóirat (időszaki lap), rádió, televízió vagy filmhíradó (a továbbiakban együtt: sajtó) valótlan tényt közölt vagy híresztelt, vagy való tényeket hamis színben tüntetett fel, írásban kérheti a napilaptól, folyóirattól (időszaki laptól), a Magyar Rádió és Televíziótól, a Filmhíradó Szerkesztőségétől, illetőleg a Magyar Távirati Irodától a közlemény megjelenésétől, illetőleg a közvetítéstől számított harminc napon belül a helyreigazítás közlését.
E rendelkezés szerint tehát valótlan tényállítás vagy híresztelés, vagy pedig való tény hamis színben való feltüntetése alapozza meg a jogot a sajtó-helyreigazítás igénylésére.
A sajtó-helyreigazítás jogintézményének alapvető célja, hogy egyrészt hatékony védelmet nyújtson bármely állampolgár vagy szervezet részére az őket érintő és számukra sérelmet jelentő valótlan tartalmú sajtóközleményekkel szemben, másrészt pedig, hogy a sajtót tárgyilagos, a valóságot hűen tükröző közlésekre, mások jogos érdekeinek és az emberi méltóságnak a tiszteletben tartására nevelje. Ebből viszont az is következik, hogy a sajtó-helyreigazításra kötelezés kérdésében való döntést nem lehet elszigetelni attól a kérdéstől, hogy a helyreigazítást kérő felet valóban érte-e olyan sérelem, amely – az eset összes körülményeire tekintettel – megalapozza a helyreigazítás iránt támasztott igényt, és szükségessé teszi a helyreigazítás elrendelését.
Mindezt alátámasztja a Pp. 342. §-ához fűzött indoklás is, amely rámutat arra, hogy a sajtó-helyreigazítási eljárásban “a sérelmet szenvedő fél és a sajtószerv áll egymással szemben”, továbbá hogy ez az eljárás “a személyhez fűződő jogok védelmének sajátos formája.”
A helyreigazító nyilatkozat közzétételére való kötelezés iránt indított kereset elbírálásánál ezért a sajtóközleményt a maga egészében kell vizsgálat alá venni, a közvélemény tájékoztatása szempontjából nem jelentős, a helyreigazítást kérő személyiségének megítélése szempontjából pedig közömbös részletek tehát nem vizsgálhatók és értékelhetők a közlemény egyéb részeitől függetlenül. Az ilyen részleteknek az összefüggéseikből való kiragadása vezetne éppen a nem kívánt eredményre. Az ilyen módon történő helyreigazítás esetén ugyanis a – szükségképpen hosszabb idő múltán közlésre kerülő – helyreigazító nyilatkozat alkalmas volna arra, hogy hamis képet alakítson ki az olvasókban akár a helyreigazítást kérőről, akár pedig a sajtóról.
Az alperes által közölt cikk célja nyilvánvalóan a felperes szemléletmódjának, törekvéseinek, a hivatásához való viszonyának az érzékeltetése volt. Ennek keretében tájékoztatta a cikk az olvasókat – különböző személyek előadása és a felperes ellen folyt eljárás adatai nyomán – a felperes anyagi vonatkozású tevékenységéről, így arról, hogy a felperes ellenszolgáltatásért nem beteg embereket is táppénzes állományba vett, eltiltás ellenére magángyakorlatot folytatott, jogosulatlanul orvosi felülvizsgálatokat végzett, megtévesztésre alkalmas körbélyegzőt készíttetett és használt. E tényállítások valóságát a másodfokú bíróság is megállapította és a felperes helyreigazítás iránti kérelmét ezek tekintetében alaptalannak találta.
Az említett tényállítások után a felperes “vagyontalansági komplexumával” kapcsolatban megemlített a cikk a felperes és családja vagyoni helyzetére vonatkozó egy-két adatot is. Ezek azonban a felperes vagyoni helyzetének a megítélése szempontjából a cikk alapvető mondanivalójának a lényegét nem befolyásolták. Az, hogy a gy.-i házat a felperes vagy a felesége ajándékozta-e a gyermekeknek, vagy hogy a rózsadombi villa a felperes és a felesége közös tulajdonában áll-e, a közvélemény tájékoztatása szempontjából lényegtelen, de a felperes megítélése tekintetében is közömbös s ezért egymagában nem ad alapot a helyreigazítás elrendelésére. Márpedig a másodfokú bíróság csak az említett két tényállítás miatt kötelezte az alperest helyreigazításra.
De mindettől eltekintve sem állapítható meg a helyreigazításra kötelezés megalapozottsága.
A gy.-i házzal kapcsolatban ugyanis a cikk azt tartalmazza, hogy a felperes “a gy.-i ötszobás kúriát tavaly fiai nevére íratta.” Ennek a közlésnek azonban nem feltétlenül az az értelme, hogy a felperes a saját házát íratta fiai nevére. Úgy is értelmezhető, hogy – mint a család anyagi ügyeinek mozgatója – a felperes intézkedett (nyilván bizonyos megfontolásokból) a ház tulajdonjogának a fiai nevére kerülése iránt. Egyébként a perben beigazolódott, hogy az ügyletnél a felperes a kiskorú gyermekek törvényes képviselőjeként járt el, továbbá hogy a ház adóját a mai napig a felperes fizeti.
Ami pedig a rózsadombi villát illeti, a cikk erre vonatkozóan a felperes nyilatkozatát közölte a következő szöveggel: “Nekem semmim. A feleségemnek van a Rózsadombon egy örökölt telke és azon egy bungalója.” Ehhez a nyilatkozathoz fűzte a cikk írója azt a megjegyzést, hogy “a bungaló” emeletes kertes villa Budapesten. A cikk tehát egyáltalán nem tartalmazott olyan tényállítást, hogy a rózsadombi villa akár csak részben is a felperes tulajdona. Nem volt helye tehát olyan tartalmú helyreigazításra kötelezésnek, hogy a rózsadombi villa a felperesnek és feleségének közös tulajdonában áll. Ha ez a villa fele részben a felperes tulajdona, ez éppen a cikknek a felperes “vagyontalansági komplexumát” megkérdőjelező megállapításait támasztja alá.
Ami végül a másodfokú bíróság által elrendelt helyreigazítás tartalmát illeti, e vonatkozásban nem hagyható figyelmen kívül, hogy a felperes által sérelmesnek tartott cikk közlése után a másodfokú ítélet meghozataláig már hónapok teltek el, s ezért a cikk tartalma már legalábbis jórészt feledésbe merült. A helyreigazító nyilatkozat szövege azonban újból nyilvánosságra hozza azokat a felperes személyét kedvezőtlen színben feltüntető tényállításokat, amelyeknek a valóságát a bíróság mindkétfokon megállapította, s amelyeket a felperes alaptalanul sérelmesnek tartott. Az ilyen tartalmú helyreigazító nyilatkozat – még ha lényegtelen dolgokban történik is helyreigazítás – nyilvánvalóan nem áll a felperesnek sem az érdekében.
Mindezekre figyelemmel az Elnökségi Tanács a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
(Legf. Bír. Eln. Tan. P. törv. 20 563/1974. sz.)
1
Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 3. számában.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás