GK BH 1975/138
GK BH 1975/1381
1975.03.01.
Eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában a vállalkozói díj – az egyenértékűség elvének figyelembevételével – úgy is meghatározható, hogy a vállalkozó a munkát órabéres foglalkoztatásban végzi [44/1967. (XI. 5.) Kormány rendelet 36. § (1) bek.; 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 200. §, 201. §].
A peres felek vállalkozási szerződést kötöttek utalással a 44/1967. (XI. 5.) Korm. rendelet és az 5/1968. (IV. 6.) ÉVM rendelet rendelkezéseire. A szerződés szerint az alperes építőipari szövetkezeti közös vállalat elvállalta a felperestől mint megrendelőtől a felperes telephelyén levő épületek és egyéb építmények karbantartásából és javításából eredő kőműves szakipari munkálatokat. Kötelezte magát az alperes, hogy két brigádot biztosít a vállalt munkák elvégzésére. A szerződés tartalmazta a munkálatok megkezdésének és befejezésének az időpontját azzal, hogy a vállalkozó fenntartotta magának azt a jogot, hogy a befejezési határidőt 15 nappal meghosszabbíthatja.
A vállalkozói díjat a szerződésben a felek úgy határozták meg, hogy a vállalkozó ún. órabéres foglalkoztatásban végzi a munkát, amiért a megrendelő 5 napos munkahetet, napi 10 órával figyelembe véve, minden elvégzett és a megrendelő műszaki ellenőre által igazolt kőműves szakipari munkaóra után 60 Ft-ot, segédmunkás munkaóra után 40 Ft-ot fizet. Ha az alperes nem veszi igénybe az ingyenes munkásszállást, illetőleg a megrendelő ingyenes munkásszállást nem tud biztosítani, akkor a fenti díjazás az irányadó, ellenkező esetben a munkaóra díjazása 5-5 Ft-tal kevesebb.
Az alperes az ismertetett megállapodás alapján munkálatokat végzett, a felperes műszaki ellenőre az elvégzett munkát igazolta, a felperes az így felszámított vállalkozói díjat kiegyenlítette.
Ezt követően a felperesnél az illetékes pénzügyi szerv revíziós osztálya vizsgálatot tartott, a felek megállapodását az 5/1969. (VIII. 23.) MüM–MÉM együttes rendelet hatálya alá tartozónak minősítette. A felperes a visszakövetelési igényét a revíziós vizsgálat eredményére alapította.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetének helyt adott és az alperest 389 431 Ft és ennek 1974. január 1-től évi 15%-os kamata megfizetésére kötelezte.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását vagy hatályon kívül helyezését kérte. Azt állította, hogy a felek között vállalkozási szerződés jött létre és annak érvényességét nem érinti az a körülmény, hogy a vállalkozói díjat szakipari óradíjban állapították meg. Szükség esetén szakértői bizonyítás elrendelését kérte annak bizonyítására, hogy az általa ténylegesen elvégzett munka díjazása összegszerűségében nem túlzott.
Az alperes fellebbezése az alábbiak szerint alapos.
Az alperes mint szövetkezeti közös vállalat a 44/1967. (XI. 5.) Korm. rendelet alapján vállalkozási szerződést köthet. A kormányrendelet 36. §-a szerint azokban a kérdésekben, amelyeket ez a kormányrendelet nem szabályoz, a Polgári Törvénykönyv XXXV. fejezetét, valamint általános rendelkezéseit kell alkalmazni.
Ehhez képest alkalmazandó a peres felek jogviszonyára a Ptk. 200. §-ának (1) bekezdésében foglalt az a rendelkezés is, amely szerint a szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg. Ennek a szerződési szabadságnak korlátja a (2) bekezdés, amely szerint semmis az a szerződés, amely jogszabályba ütközik, vagy amelyet a jogszabály megkerülésével kötöttek, kivéve ha ahhoz a jogszabály más jogkövetkezményt fűz.
A 44/1967. (XI. 5.) Korm. rendelet 2. §-a értelmében vállalkozási szerződés alapján a vállalkozó köteles létesítményt, illetőleg egyedi gyártású terméket előállítani vagy valamely dolgot feldolgozni, átalakítani, megjavítani vagy munkával elérhető más eredményt szolgáltatni –, a megrendelő köteles a szolgáltatást átvenni és a díjat megfizetni.
A fellebbezési eljárásban az alperes felhívásra felmutatta a működési szabályzatát, amelyből a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az alperes vállalat tevékenységi körébe tartozott a perbeli vállalkozási szerződéssel elvállalt munka elvégzése és a működési területe is kiterjedt ennek helyére.
A vállalkozási szerződés tartalmából megállapítható, hogy a szerződő felek vállalkozási szerződést akartak létrehozni és ez nemcsak a szerződés elnevezéséből tűnik ki – ami önmagában a vállalkozási szerződés létrejöttének megállapítására nem lenne elegendő –, hanem a szerződés tartalmából is.
Ugyanakkor az eddigi tényállás alapján az is kétségtelenül megállapítható, hogy a szerződő felek az 5/1969. (VIII. 23.) MüM–MÉM együttes rendelet értelmében, amely a mezőgazdasági termelőszövetkezeti munkaerők foglalkoztatásának egyes kérdéseiről szól, nem kívántak szerződést kötni, e rendeletben foglalt feltételek nem forogtak fenn, azokat a felperes sem teljesítette, így nem tett eleget a rendelet 3. §-a (1) bekezdésében foglalt annak a rendelkezésnek, hogy az átengedett dolgozóval munkaszerződést kell kötni, a munkaviszony alapján a dolgozót állományba kell venni és reá a bérszínvonal számításánál, a létszámnyilvántartásnál a vállalatra irányadó szabályokat kell alkalmazni.
Az utóbb említett rendeletben foglalt rendelkezéseket a szerződő felek egybehangzó kölcsönös akaratkifejezéssel [Ptk. 207. §] nem tették szerződésük tárgyává, de ilyen tartalmú jogviszony meg sem valósult a peres felek között.
Nem tisztázott ellenben az a kérdés, hogy az egyébként érvényesen létrejött vállalkozási szerződés alapján az alperes valóban a ténylegesen elvégzett munka értékének megfelelően számlázott-e, másszóval hogy az alperes által felszámított díj nem sérti-e a Ptk. 201. §-ában szabályozott egyenértékűség elvét vagy egyéb árhatósági előírást.
Ha az alperes által felszámított vállalkozói díj nem ad alapot a Ptk. 201. §-ának (2) bekezdése szerinti megtámadásra, vagy az mennyiségileg nem haladja meg az esetleges árhatósági előírásokat, akkor a felperes visszakövetelési igénye alaptalan, ellenkező esetben alapos.
Az utóbbi kérdés tisztázása azonban csak az alperes által kiállított számlák szakértői felülvizsgálata útján lehetséges.
A szakértő meghallgatásával felmerülhet különböző tények tisztázásának szükségessége is, ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 252. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
(Legf. Bír. Gf. IX. 30 646/1974. sz.)
1
Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 3. számában.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás