GK BH 1975/143
GK BH 1975/1431
1975.03.01.
Az importbizományos nem válik készfizető kezessé azáltal, hogy a vele hosszabb ideje üzleti kapcsolatban álló külföldi eladó anyagi helyzetét folyamatosan, illetve az egyes ügyletkötések előtt nem ellenőrizte [32/1967. (XI. 23.) Kormány rendelet 13. §, 21. §, 23. § (1) bek., 25. § (2) bek., 29. § (2) bek., 35. § (1) bek.].
A felperes mint megbízó férficipők szállítására importbizományi szerződést kötött az alperessel. Az 1971. év I. felében folyamatosan beérkezett cipőket a felperes kiskereskedelmi forgalomba hozta. A cipők hibái miatt a vásárlók jogos minőségi kifogásokkal éltek, amelyekről a felperes tájékoztatta az alperest. Az 1971. szeptember 2-án közölt válasz szerint a külföldi eladó a hozzá továbbított reklamációt nem fogadta el. Az alperes 1972. február 24-én arról értesítette a felperest, hogy a külföldi eladó ellen a pert folyamatba tette. Az alperes ezt követően az ügy állásáról megbízóját hosszú időn keresztül nem informálta, majd a felperes sürgetésére 1973. január 30-án azt válaszolta, hogy a pert mégsem indította meg, mert a külföldi eladó fizetésképtelen, tehát a per nem vezetne sikerre. Az alperes azt is közölte, hogy a Külkereskedelmi Minisztériumtól perlési engedélyt kért és kapott, de arra is felhívták a figyelmét, hogy a per megindítása nem célszerű, mert ugyanezen cégnek más hazai vállalat javára fennálló tartozása is behajthatatlannak bizonyult.
A felperes a 32/1967. (IX. 23.) Korm. rendelet 21. és 23. §-aira alapított keresetében a hibás cipők 184 192 Ft vételára, 1400 Ft MERT vizsgálati díj, 171 Ft raktározási költség, eszközlekötési járulék és a késedelmi kamat kártérítés címén való megfizetésére kérte az alperest kötelezni. A felperes előadása szerint az alperes a bizományi szerződésre vonatkozó előírásokat többszörösen megszegte: a külföldi szállító kiválasztásánál gondatlanul járt el, mert az üzletkötést megelőzően a külföldi vállalat megbízhatóságáról, fizetőképességéről nem győződött meg, de mulasztást követett el azért is, mert a reklamáció intézésével kapcsolatban a szükséges tájékoztatásokat nem adta meg, és a külföldön történt ügyintézésének eredménytelenségéről késedelemmel és csak felszólításra adott értesítést. A felperes utóbb a 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 509. §-a (2) bekezdésének és a Ptk. 475. §-a (1) bekezdésének alkalmazásával kérte az alperest marasztalni, mert előadása szerint a vele szerződő félnek a szerződésszegéséből folyó kötelezettségeiért akkor is felel, ha azt kifejezetten nem vállalta el (“del credere felelősség”).
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Védekezésében a következőket adta elő: a külföldön működő magyar kereskedelmi kirendeltség ajánlására 1967-1968 év óta rendszeres üzleti kapcsolatban állt a szóban levő külföldi eladóval, ez időszak alatt az üzleti kapcsolat megfelelő volt, az előfordult minőségi reklamációkat elismerte és haladéktalanul el is intézte, a felperes minőségi kifogásáról a külföldi eladót késedelem nélkül értesítette és csak az elutasító válasz után jutott tudomására, hogy fizetésképtelen lett. Az alperes álláspontja szerint bizományosként a szocialista szakvállalattól elvárható intézkedéseket megtette, a külföldi vállalat kiválasztása miatt mulasztás nem terheli, a felperes igényének érvényesítése érdekében kellő gondossággal járt el, a sikertelen pert éppen azért nem indította meg, mert felesleges költségektől és kiadásoktól kívánta a felperest megóvni.
Az alperes előadta azt is, hogy a felek jogviszonyára a 32/1967. (IX. 23.) Korm. rendelet rendelkezései az irányadók, az adott esetben a Ptk. előírásait nem lehet alkalmazni. A 32/1967. (IX. 23.) Korm. rendelet 29. §-ának (2) bekezdése és 25. §-ának (2) bekezdése alapján pedig a bizományos készfizető kezesként csak akkor felel, ha ezt megfelelő díj ellenében elvállalta. A bizományi szerződés azonban ilyen feltételeket nem tartalmazott. A 23. § (1) bekezdése alapján a bizományost csak ügyviteli mulasztás miatt terheli kártérítési felelősség, ilyen mulasztás azonban nem történt. Az alperes nem vitatta, hogy a külföldi vállalat fizetésképtelenségéről és arról, hogy a pert nem tette folyamatba, késedelemmel tájékoztatta a felperest, amiatt azonban nem érte kár, illetve kára ezzel a késedelemmel nincs okozati összefüggésben.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Az ítélet indokolása szerint az alperes a vele szerződő félnek a szerződésszegésből folyó kötelezettségeiért nem felel, ügyviteli mulasztást pedig nem követett el. Az alperes a külföldi eladót gondosan választotta ki, hiszen vele a magyar külkereskedelmi kirendeltség ajánlására éveken keresztül üzleti kapcsolatban volt, így nem volt oka arra, hogy a felperes megbízása alapján, illetve a külkereskedelmi szerződés megkötése előtt a külföldi vállalatról információkat szerezzen be arra vonatkozóan, hogy időközben pénzügyi helyzetében vagy teljesítési készségében nem állott-e be változás. Az alperes a külkereskedelmi szerződést a belföldi megbízás szerint kötötte meg és bizonyította, hogy a felperes minőségi kifogását a külföldi szállítónak továbbította, és hogy a reklamáció elutasítását követően pert is akart indítani, amelyet azért nem tett folyamatba, mert a felperest további károktól (perköltség és kiadások) kívánta megóvni. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes valóban késedelmesen tájékoztatta a felperest, ez a mulasztása azonban nem okozott kárt, illetve nincs okozati összefüggésben a felperes kárával.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett. Az elsőfokú ítélet megváltoztatásával keresete értelmében kérte az alperest marasztalni. A felperes az elsőfokú eljárásban előadott álláspontját a következőkkel egészítette ki: az adott esetben a 32/1967. (IX. 23.) Korm. rendelet alperes által hivatkozott szabályai nem alkalmazhatók, tehát a Polgári Törvénykönyv rendelkezései az irányadók. A Ptk. 509. §-ának (2) bekezdése szerint a bizományos a megbízónak felelősséggel tartozik mindazoknak a kötelességeknek a teljesítéséért, amelyek a vele szerződő felet a szerződés folytán terhelik. A jogszabályhoz fűzött miniszteri indokolás a bizományosnak ezt a felelősségét “del credere” felelősségnek nyilvánítja, amely az adott esetben a szerződő fél megválasztásáért való felelősséget is jelenti. E felelősség elhárítására nem alkalmas az alperesnek az a védekezése, hogy a külföldi eladóval a külkereskedelmi kirendeltség ajánlására szerződött, mert ha a külkereskedelmi kirendeltség téves információt adott az alperesnek, az ő mulasztásáért is az alperest terheli a felelősség. A felperes szerint a 32/1967. (IX. 23.) Korm. rendelet 21. §-a előírásainak sem tett eleget az alperes, mert a nemzetközi kereskedelmi szokásoknak megfelelően a külkereskedelmi szerződés megkötése előtt a külföldi fél fizető- és hitelképességéről nem győződött meg. Ha ugyanis az alperes informálódott volna, akkor a külföldi céggel nem köthetett volna szerződést, hiszen az utólag beszerzett információ szerint olyan csekély összegű alaptőkével rendelkezett, amelynek figyelembevételével nem volt reális a 41 000 dollár összegű szerződés megkötése.
A fellebbezés nem alapos.
A külkereskedelmi tevékenységet folytató vállalatok belföldi szerződéseiről szóló 32/1967. (IX. 23.) Korm. rendelet 1968. január 1-én lépett hatályba, és rendelkezéseit mindazokra a bizományi szerződésekre alkalmazni kell, amelyeket a külkereskedelmi vállalatok és a belföldi szocialista szervezetek külkereskedelmi szerződés létrehozásával kapcsolatban kötnek (13. és köv. §-ok). Azokban a kérdésekben, amelyeket a rendelet nem szabályoz, a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni [35. § (1) bek.]. E rendelkezésekből tehát nyilvánvaló, hogy a 32/1967. (IX. 23.) Korm. rendelet speciális és a Ptk. rendelkezéseinek alkalmazására csak akkor kerülhet sor, ha a jogviszony rendezésére ez a jogszabály nem tartalmaz előírást. A bizományos kötelezettségeire – és jogaira – azonban a 32/1967. (IX. 23.) Korm. rendelet tartalmaz előírásokat, ezért tévesen állította a felperes, hogy az adott esetben a Ptk.-t – közelebbről 509. §-ának (2) bekezdését és 475. §-ának (1) bekezdését – kellett volna alkalmazni.
A 32/1967. (IX. 23.) Korm. rendelet szerint a bizományos készfizetői kezesként csak akkor felel, ha ezt megfelelő díj ellenében elvállalta [29. §-ának (2) bekezdése, és 25. §-ának (2) bekezdése], ha pedig ilyen kötelezettséget nem vállalt, akkor felelőssége csak arra terjed ki, hogy a külkereskedelmi szerződés megkötése és teljesítése érdekében a szocialista szakvállalattól elvárható minden intézkedést megtegyen, továbbá hogy intézkedéseivel a megbízót fenyegető károkat elhárítsa, illetőleg a bekövetkezett károkat enyhítse [21. § (1) bek., 23. § (1) bek. stb.]. A bizományost tehát csak ügyviteli mulasztás miatt terheli kártérítési felelősség. Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az alperes a külföldi eladó kiválasztásában kellő gondosságot tanúsított, hiszen olyan eladóról, akivel hosszabb ideje üzleti kapcsolatban van és akivel szemben időközben sem támadtak alapos kételyek, nem lenne célszerű minden üzletkötés előtt újabb információ beszerzése, mert az csak nehezítené az üzletkötést és lassítaná a teljesítést is, ami különösen divatcikk vásárlása esetén felesleges nehézségeket okozna. Helyesen mutatott rá az elsőfokú bíróság arra is, hogy az alperes a minőségi kifogással kapcsolatos tennivalókat is ellátta, és hogy a sikertelen perrel járó költségektől kárelhárítási kötelezettsége keretében óvta meg a megbízó felperest. Az adott esetben a késedelmes információ a felperesnek nem okozott kárt, az ő kára ezzel nincs okozati összefüggésben.
A Legfelsőbb Bíróság a kifejtettek folytán az elsőfokú ítéletet a 1952. évi III. törvény (Pp.) 253. §-ának (2) bekezdése és 254. §-ának (3) bekezdése alkalmazásával – helyes indokaira is tekintettel – helybenhagyta.
(Legf. Bír. Gf. II. 30 669/1974. sz.)
1
Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 3. számában.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás