BK BH 1975/164
BK BH 1975/1641
1975.04.01.
I. A bizonyítékok szabad értékelésének elve a szakértői véleményre is irányadó.
II. Bűnösséget megalapozó tényállás megállapítására csak akkor kerülhet sor, ha a bizonyítékok olyan bizonyosság-erejűek, amelyek a bűncselekmény más által való elkövetésének a lehetőségét kizárják [1973. évi I. törvény (Be.) 5. §, 61. § (4) bek., 214. § (3) bek. b) pont].
Az elsőfokú bíróság az I. és II. r. vádlottat nyereségvágyból, több emberen, társtettesként elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vád alól bizonyítottság hiánya okából felmentette.
Az ügyész fellebbezésében és a másodfokú eljárás során elsősorban a technikai jellegű bizonyítással kapcsolatban (a homloknyomok, a baltákon észlelt nyomok értékelése stb.) hivatkozott megalapozatlanságra.
Eszerint a tényállás felderítetlenségére vezetett az, hogy az elsőfokú bíróság érdemben elvetette az idevonatkozó szakvéleményeket – vagyis szakkérdésekben maga foglalt állást –, ahelyett hogy a Be. 77. §-ának (1) bekezdése [az akkor hatályban volt 1962. évi 8. tvr. 139. §-ának (4) bekezdése] alapján más szakértőt hallgatott volna meg.
A Legfelsőbb Bíróság ezt az álláspontot nem tette magáévá.
a) Az elsőfokú bíróságnak a szakértőkkel kapcsolatosan kifogásolt eljárása nem volt törvénysértő. A megismételt eljárások során a technikai szakértőket számos esetben meghallgatták. Ezzel eleget tettek a Be. 76. §-a (2) bekezdésében – illetve a korábbi Be. idevonatkozó rendelkezésében – foglalt előírásnak. A Be. 77. §-ának (1) bekezdése értelmében akkor kell – kérelemre vagy hivatalból – más szakértőt kirendelni, ha az eljárt szakértőtől kért felvilágosítás vagy a szakvélemény kiegészítése “nem vezetett eredményre”, avagy más szakértő kirendelése “egyéb okból szükséges”.
A bizonyítékok szabad értékelésének büntető eljárásjogi alapelve, amely szerint a hatóságok a bizonyítási eszközöket és bizonyítékokat egyenként és összességükben szabadon értékelik, és ezen alapuló meggyőződésük szerint bírálják el [Be. 5. § (3) bek.], a szakvéleményre is irányadó.
Az elsőfokú bíróság ennek megfelelően törvényesen vonta értékelése körébe a technikai jellegű szakvéleményeket is. Ennek során alakult ki az a meggyőződése, hogy e szakvélemények – a megalapozásukra szolgáló kutatások jelenlegi fejlődési fokára, a gyakorlat által még megnyugtatóan nem igazolt kísérleti módszereire, s az adott ügyben produkált konkrét vizsgálati eredmények nem meggyőző voltára is tekintettel – nem alkalmasak arra, hogy a bizonyítékok értékelésénél jelentős súllyal jöjjenek figyelembe, s az egyéb bizonyítékok egybevetése útján történt ténymegállapításokat lényegesen befolyásolják.
Ennek megfelelően más szakértő kirendelésére a Be. 77. §-ának (1) bekezdése alapján nem kerülhetett sor. Az adott esetben ugyanis a meghallgatott szakértők számos véleménye, felvilágosítása és kiegészítő nyilatkozata “eredményre vezetett”: arra a bírói felismerésre ugyanis, hogy az ez irányú bizonyítás negatív eredménnyel járt, és a további ilyen jellegű bizonyítástól sem várható más eredmény. Így a más szakértő kirendelésére megszabott törvényi előfeltételek – minthogy az egyéb okból sem volt szükséges – nem valósultak meg.
b) Az elsőfokú bíróság idevonatkozó ténybeli álláspontját azonban egyéb okból sem lehet megalapozatlannak tekinteni.
Helyesen hivatkozott az ügyész arra, hogy a technikai szakvélemények egymástól eltérő volta – önmagában – nem lehet oka a valóban helytálló vélemény elvetésére. A traszológiának a homloknyom azonosítására vonatkozó módszerét, valamint a profilográfiának a kriminalisztikában való alkalmazását ugyanis az eljárt szakértők, ennek a bűnügynek az adatait vizsgálva, fokról fokra továbbfejlesztették, tökéletesítették.
De éppen mindezekből kitűnően az említett kutatások még nem tudnak olyan felismert törvényszerűségekre támaszkodni, amelyek – miként ma már a daktiloszkópia esetében – a tévedés lehetőségét gyakorlatilag kizáró bizonyossággal tennék lehetővé az azonosítást, vagyis amelyeknek a megbízhatóságát a gyakorlat igazolta.
Ehhez képest nem várható eredmény az indítványozott további hasonló jellegű bizonyítás lefolytatásától (mint ahogy az sem bizonyos, hogy a rendelkezésre álló szakvélemények közül az időrendben legutolsó feltétlenül hitelt érdemlőbb, mint a megelőzők). A testfelületről származó nyomok azonosításánál ugyanis külföldön sem állnak rendelkezésre modernebb műszerek, mint amilyeneket a meghallgatott szakértők alkalmaztak, és a külföldi tudományos tapasztalatok sem tekintenek vissza lényegesen nagyobb múltra, mint a belföldiek. Az azonossági pontok matematikai vizsgálata pedig – a kriminalisztika tudománya és az igazságszolgáltatási tapasztalat által felismert, illetve ellenőrzött törvényszerűségek hiányában – legfeljebb olyan adatokat tárhatnak a bíróság elé, amelyeknek a bizonyítékok értékelése keretében csak csekély jelentőségük volna.
Minthogy pedig az elsőfokú bíróság a technikai jellegű bizonyítékokat egyrészt önmagukban értékelte, másrészt gondosan egybevetette a bizonyítás egész anyagával, és idevágó ténymegállapításai nem megalapozatlanok, a Legfelsőbb Bíróság – a Be. 239. §-ának (1) bekezdése értelmében – kötve volt a megállapított tényálláshoz: azt a Be. 258. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján kiegészíteni vagy helyesbíteni, illetve az ítéletet a Be. 262. §-ának (1) bekezdése alapján hatályon kívül helyezni nem állt módjában.
c) A Legfelsőbb Bíróság a megalapozatlanságot sérelmező ügyészi fellebbezés vonatkozásában összefoglalásként még a következőkre mutat rá:
Az ügyészi fellebbezés indokai szerint a bizonyítás anyaga olyan logikai következtetések levonására is alapot adhat, amelyek a vádlottak bűnösségére utalnak. Vagyis: a nagy terjedelmű bizonyítási anyagot az elsőfokú bíróságnak ellenkező módon is lehetett volna értékelnie. Az elsőfokú bíróság azonban a bizonyítékok értékelésével kapcsolatos álláspontját, amelyet a közvetlenség alapelvének érvényesülése mellett meggyőződése alapján alakított ki, kellően megindokolta, és egyben így jutott arra a következtetésre, hogy a bűntettnek más személyek által való elkövetése sem kizárt.
Az ennek az álláspontnak az alapjául szolgáló bizonyítékok újraértékelésére törvényi lehetőség nincs [Be. 239. §, 258. § (2) bek.], ugyanakkor ahhoz az ártatlanság vélelmének büntető eljárásjogi alapelvéből [Be. 3. §] és más törvényes rendelkezésekből folyó következmények fűződnek. Így elsősorban az, hogy az eljáró hatóságok a kétséget kizáróan nem bizonyított tényeket a terhelt terhére nem értékelhetik [Be. 61. § (4) bek.]; továbbá, hogy a bíróságnak felmentő ítéletet kell hoznia, ha a bűncselekmény elkövetése, illetőleg az, hogy azt a vádlott követte el, nincs bizonyítva [Be. 214. § (3) bek. b) pont].
A törvény értelmében tehát a bűnösséget megalapozó tényállás megállapítására csak akkor kerülhet sor, ha a bizonyítékok olyan bizonyosságerejűek, amelyek a bűncselekmény más által való elkövetésének lehetőségét kizárják. Ha viszont a bíróság meggyőződése szerint a bizonyítás anyaga csupán – bármily nagyfokú – valószínűséget eredményezett, bűnösség alapjául szolgáló tényállás meg nem állapítható.
(Legf. Bír. Bf. I. 308/1974. sz.)
1
Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 4. számában.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás