BK BH 1975/169
BK BH 1975/1691
1975.04.01.
A törvénynek az a rendelkezése, hogy a perújítási eljárásban az ügyészi indítványt, illetve a perújítási kérelmet az alapügyben eljárt elsőfokú bíróság szerint illetékes másodfokú bíróságnak kell megküldeni, nem jelenti azt, hogy a megyei bíróság mint másodfokú bíróság jár el az ügyben, hanem csak azt, hogy a bíróság összetétele azonos a másodfokú bíróságéval [1973. évi I. törvény (Be.) 278. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság az 1971. december 23-án kelt ítéletével D. J. terheltet bűnösnek mondta ki visszaesőként elkövetett súlyos testi sértésben, visszaesőként elkövetett könnyű testi sértésben, visszaesőként elkövetett garázdaságban, sanyargatással megvalósított személyes szabadság megsértésében és tiltott határátlépés kísérletében és ezért 4 évi szabadságvesztésre, a közügyek gyakorlásától 4 évi eltiltásra ítélte.
A másodfokú bíróság az 1972. május 19-én kelt végzésével a bejelentett fellebbezéseket elutasította.
A megállapított tényállás lényege a következő.
Az 1944. évben született és a mostani elítéltetését megelőzően 11 alkalommal büntetett szállítómunkás foglalkozású terhelt, utolsó szabadságvesztés-büntetéséből 1970. szeptember 28-án szabadult. Ugyanezen év október 22-én helyezkedett el egy szállítási vállalatnál. 1970. december 22-től 1971. március 14-ig jobb kézfejtöréssel betegállományban volt. Betegállományba vételekor jobb kezét gipszkötéssel látták el, azt azonban kezéről több alkalommal önkényesen eltávolította. Így történt ez 1971. január 21-én is, amikor is január 24-ére munkaképesnek írták ki. Január 25-én ismét jelentkezett orvosi rendelésre azzal, hogy nem tud dolgozni. Ekkor kezére újból gipszkötést alkalmaztak. Március 13-án a gipszkötést önkényesen ismét levette, és március 14-ére ismét munkaképesnek nyilvánították, a munkát azonban nem vette fel.
A terhelt 1970. december elején ismerkedett meg Sz. L.-né sértettel, köztük benső kapcsolat alakult ki, és a terhelt 1971. január elején a sértetthez költözött, ahol mint családtagot be is jelentették. A terhelt megismerkedésük kezdetétől igen durván bánt a sértettel. December közepe táján úgy megverte, hogy annak nyoma még karácsonykor is látszott, a sértett azonban ezt mások előtt nem tárta fel; 1971. január 17-én a terhelt újból megverte a sértettet, aki agyrázkódást is szenvedett. A sértett ekkor sem tárta fel sérülése okát és azt mondta az orvosnak, hogy hógolyóval dobták meg.
1971. március 1-én a terhelt úgy megverte a sértettet, hogy az eszméletét vesztette. A terhelt nem engedte a sértettet kimenni a lakásból, sőt azzal fenyegette, hogy kidobja az ablakon, azt a látszatot keltve, hogy öngyilkos lett. Utóbb, amikor a verés nyomai már nem látszottak túlságosan, a terhelt a sértettet kiengedte a lakásból, aki ezt követően nem mert a lakásába menni, hanem testvérénél lakott március 5-től 17-ig.
Március 16-án a sértett lakásának a zárját kicserélték, hogy a terhelt oda ne tudjon bemenni. Aznap éjszaka azonban a terhelt a lakás ajtaját betörte és egy nőismerősével az éjszakát a lakásban töltötte. A sértett a rendőrségen panaszt tett és a terheltet a rendőrség távolította el a lakásból nőismerősével együtt.
A terhelt azon az alapon nyújtott be perújítási indítványt, hogy 1970. december 22-től 1971. március végéig jobb kéztörése miatt állandó orvosi kezelés és ellenőrzés alatt állott, egészségi állapota tehát nem tette lehetővé, hogy törött kézzel 1971. januárjában vagy márciusában súlyos testi sértést eredményező sérülést okozzon.
Új bizonyítékként arra hivatkozott, hogy 1971. március 1. és 5. napja között a sértett nem tartózkodott a lakásban, mert március 1-én a vádlott részére táviratot küldött, melynek a lényege az volt, hogy jól érzi magát, és őt a vádlott ne keresse. Eszerint tehát a vádbeli időben a sértett nem tartózkodott a lakásán.
A megyei bíróság a perújítási kérelmet elutasította.
A végzés ellen a terhelt fellebbezést jelentett be.
A fellebbezést a Legfelsőbb Bíróság alaptalannak találta. Helyesen mutatott rá a bíróság végzésében, hogy az elítélt nem jelölt meg újabb bizonyítékot annak igazolására, hogy kéztörése miatt a terhére rótt bántalmazást nem követhette el. Az alapeljárás során a bíróság e vonatkozásban orvos szakértőt hallgatott meg, akinek véleménye szerint a vádlott betegállománya tartama alatt képes lehetett sérült jobb kezével ütlegelni, pofont adni és olyan erejű ütést mérni, amelytől a sértett sérülései keletkezhettek. De helyesen mutatott rá a megyei bíróság végzésében arra is, hogy az elítélt által említett távirat nem alkalmas annak a bizonyítására, hogy a vádbeli időben nem bántalmazhatta a sértettet.
Így a Legfelsőbb Bíróság a fellebbezést alaptalannak találva a megtámadott végzést helybenhagyta.
Irányításul rámutat a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy az eljárt megyei bíróság tévesen hivatkozott a végzésében arra, hogy határozatát mint másodfokú bíróság hozta meg. Az a körülmény ui., hogy a Be. 278. §-ának (1) bekezdése értelmében a perújítási kérelmet az alapügyben eljárt elsőfokú bíróság szerint illetékes másodfokú bíróságnak kell megküldeni, nem jelenti azt, hogy a perújítási ügyben mint másodfokú bíróság jár el, hanem csupán azt, hogy a bíróság összetétele azonos a másodfokú bíróságéval. Ezért felhívja a megyei bíróságot, hogy végzésének azt a kitételét: “mint másodfokú bíróság” – javítsa ki.
(Legf. Bír. Bf. III. 627/1974. sz.)
1
Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 4. számában.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás