• Tartalom

PK BH 1975/172

PK BH 1975/1721

1975.04.01.
Az Országos Találmányi Hivatal a közzététel után és az érdemi határozat meghozataláig bármely szabadalmazhatósági feltétel tekintetében újabb vizsgálatot folytathat le, és ennek eredménye alapján határoz a szabadalom megadása vagy a bejelentés elutasítása tárgyában [1969. évi II. törvény 57. § (1) bek. a) pont; 4/1969. (XII. 28.) OMFB–IM együttes rendelet 12. § (1) bek., 24. § (2) bek.].
A bejelentő a “Finomfúrófej” című találmányára szabadalmi oltalom megadását kérte. Az Országos Találmányi Hivatal végzésével a bejelentést elutasította, mert a szabadalmaztatni kért megoldás nem új és haladást sem jelent.
A Fővárosi Bíróság végzésével – a bejelentő megváltoztatási kérelme alapján – az Országos Találmányi Hivatal végzését megváltoztatta, a szabadalmat az előterjesztett igénypontokkal engedélyezhetőnek találta és az Országos Találmányi Hivatalt a közzétételi eljárás lefolytatására felhívta.
Az Országos Találmányi Hivatal a bírósági végzésnek megfelelően határozatával a közzétételt elrendelte és a Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítőben a kihirdetés meg is történt.
A közzétételi határidő lejártát követően az Országos Találmányi Hivatal új anterioritást észlelve nyilatkozattételre szóló felhívást adott ki, mert utólag a bejelentő nyilatkozatában foglaltak ellenére úgy találta, hogy a bejelentés továbbra sem felel meg az 1969. évi II. tv. (Szt.) előírásainak. Ezért határozatával a bejelentést ismételten elutasította, mert a szabadalmaztatni kívánt megoldás nem új és haladást nem jelent.
A Fővárosi Bíróság a bejelentő megváltoztatási kérelme alapján végzésével az Országos Találmányi Hivatal határozatát megváltoztatta és a bejelentés tárgyára szabadalmat adott.
A Fővárosi Bíróság anélkül, hogy az Országos Találmányi Hivatal határozatát érdemben vizsgálta volna, álláspontját az alábbiakkal indokolta.
A közzététel után hivatalból felhozott szabadalmazást gátló ok érvényesítésének a lehetősége csupán járulékos, kivételes, vagyis abban az esetben megengedett, ha a közzétételt felszólalással támadták meg. Álláspontja szerint nem értelmezhető kiterjesztően a 4/1969. (XII. 28.) OMFB–IM együttes rendelet 24. §-ának (2) bekezdése, mert ilyen értelmezés ellentétben állana az Szt. 34. §-ának (2) bekezdésében foglalt azzal a rendelkezéssel, hogy az Országos Találmányi Hivatal a szabadalmi ügyekben hozott érdemi határozatát vissza nem vonhatja, és nem módosíthatja. Továbbmenően nem szükséges, hogy a korábban fel nem ismert szabadalmazást gátló ok feltétlenül a közzététel és a szabadalom megadása közötti időben érvényesüljön, mert az OTH-nak módjában áll az illetékes ügyészi szerveknél szabadalom megsemmisítési eljárást kezdeményezni. Erre figyelemmel az Országos Találmányi Hivatal a konkrét esetben jogszabálysértéssel hívta fel a bejelentőt nyilatkozattételre.
A Fővárosi Bíróság végzése ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1969. évi II. tv. (Szt.) végrehajtása tárgyában megjelent 4/1969. (XII. 28.) OMFB–IM együttes rendelet (Vr.) 24. §-ának (2) bekezdése értelmében az Országos Találmányi Hivatal az érdemi határozat meghozataláig bármely szabadalmazhatósági feltétel tekintetében újabb vizsgálatot folytathat le, és ennek eredményeként határoz a szabadalom megadásáról.
A jogszabály tehát e hatáskört az érdemi határozat meghozataláig biztosítja. Érdemi határozatnak viszont a Vr. 12. §-ának (1) bekezdése és az Szt. 57. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint, a szabadalom megadása, illetve a bejelentés elutasítása tárgyában hozott határozatokat kell tekinteni. Minthogy tehát a közzétételt elrendelő határozat még nem a szabadalom megadása, illetve a bejelentés elutasítása tárgyában hozott érdemi határozat, annak meghozatala után is lefolytatható az újabb vizsgálat, mégpedig attól függetlenül, hogy felszólalás érkezett-e vagy sem.
Téves tehát az az álláspont, amely az újabb vizsgálat lehetőségét a felszólalástól teszi függővé. Az ügy eldöntésénél irányadó jogszabályok ilyen értelmezésre nem nyújtanak lehetőséget.
Tévedett – és ezáltal jogszabályt sértett – tehát az elsőfokú bíróság akkor, amikor az Országos Találmányi Hivatal határozatát annak érdemi vizsgálata nélkül megváltoztatta.
(Legf. Bír. M. törv. I. 10 202/1974. sz.)
1

Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 4. számában.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére