PK BH 1975/173
PK BH 1975/1731
1975.04.01.
A volt házastársak közös tulajdonában álló házban levő lakás használatának rendezésénél a családvédelmi, illetőleg a súrlódásmentes használathoz fűződő érdekek a tulajdoni aránytól eltérő használatot tehetnek indokolttá [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 140. §; 1952. évi IV. törvény (Csjt.) 30. § (6) bek.; PK 8. sz.].
Az 1909-ben született felperes 1944. március 4-én kötött házasságot az 1913-ban született alperessel. A házasságukból 1944-ben és 1953-ban fiúgyermekek születtek.
A felperes az utóbbi években szobrászként dolgozott. Jelenleg nyugdíjas. Az alperes háztartásbeli, a munkaképességének 60%-át elvesztette.
Az életközösség végleges megszakadásakor – 1968 szeptemberében – a felek osztatlan közös tulajdonában volt – egyebek között – egy budapesti 1261 m2 térmértékű házasingatlan.
Ennek utcai frontján két lakószoba, a ház másik végében egy műteremnek nevezett hidegpadlós helyiség van, a mellékhelyiségek (konyha, fürdőszoba, kamra) és a veranda a lakószobák és a műterem között helyezkednek el. A műterem és a veranda alatt egy-egy alagsori, illetőleg pincehelyiség van, a kertben pedig egy további kamrahelyiség.
Az utóbbi időben a felperes a műteremben, a nagyobb utcai szobában az alperes, valamint az általa befogadott két leány, a kisebb utcai szobában pedig a felek egyik gyermeke lakott, aki közben katonai szolgálatot is teljesített.
A felperes idegbetegségben szenved s emiatt a per alatt, de már azt megelőzően is többször részesült kórházi gyógykezelésben. Egy ilyen gyógykezelés után 1970-1971. években hosszabb ideig vidéken lakott a nővérénél.
A felek házasságát a bíróság 1970. december 10-én jogerőre emelkedett részítéletével felbontotta. Az ítélet indokolása szerint a kerületi bíróság – egyebek között – azt is megállapította, hogy a felperes (abban a perben: alperes) többször ment haza ittas állapotban és az alperest tettlegesen bántalmazta.
A felperes módosított keresetében a házastársi vagyonközösség megszüntetését és a közös tulajdonban maradó lakás használatának megosztását kérte akként, hogy a műterem és a kisebb utcai szoba kizárólagos használata a mellékhelyiségek közös használatával őt illesse meg.
Az alperes sokszor módosította az ellenkérelmét, de azok a lakás használatával kapcsolatban következetesen arra irányultak, hogy a megosztott használat esetén valósuljon meg a teljes elkülönítés a felperes italozására és idegbetegségére visszavezethető tűrhetetlen magatartására figyelemmel.
Az ingóságok megosztása tekintetében a felek a per során egyezséget kötöttek, melyet az első fokon eljárt bíróság jóváhagyott, majd a felek közös tulajdonában álló budapesti ingatlan használatát akként szabályozta, hogy a felperest illeti meg a konyhából nyíló kisebb szoba, valamint a műterem kizárólagos használata, az alperest illeti meg a verandáról nyíló nagyobb szoba kizárólagos használata, az összes többi helyiséget pedig a felek közösen használják.
Ezt a rendelkezését az elsőfokú bíróság azzal indokolta, hogy az alperes és gyermeke használják az előszobából nyíló nagyobb szobát, a másik szobát az alperes albérlőknek adta ki, ami azt bizonyítja, hogy az elkülönített használat lehetséges. Az alperes jogos lakásigénye egy lakószoba használatával kielégítést nyert. Megalapozatlan az alperesnek az az előadása, hogy fél a felperestől, hiszen a felek között 1969 óta nagyobb nézeteltérésre nem került sor.
Az alperes fellebbezésében egész terjedelmében támadta az ítéletet. A lakás használatát úgy kérte megosztani, hogy a műterem és az alatta levő helyiség kizárólagos használata a felperest, az épület többi részének kizárólagos használata pedig őt illesse meg. Előadta, hogy a műterem – ha melegpadlóval látják el – lakószobaként használható. A felperes hasadásos elmebetegségben szenved, így okkal fél tőle; a kisebbik utcai szobában a két fiú, míg ő maga a két befogadott leánnyal a nagyobbik szobában lakik. Bizonyítékokat jelölt meg a felperesnek vele szemben tanúsított tűrhetetlen magatartására nézve.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét azzal a részbeni változtatással hagyta helyben, hogy a felperes által az állam részére fizetendő kereseti illeték összegét 4548 Ft-ra felemelte, az alperesnek illeték megtérítésére kötelezését mellőzte, viszont az alperest 1600 Ft fellebbezési költség, a felperest pedig – az állam javára – 1800 Ft fellebbezési illeték megfizetésére kötelezte.
A másodfokú bíróság azzal indokolta a lakás megosztott használatára vonatkozó elsőfokú ítéleti rendelkezés helyben hagyását, hogy a tárgyaláson az alperes is a lakás megosztott használatának elrendelését kérte, amiket viszont a felperesre vonatkozóan előadott, azok mind az 1972. augusztus 18-a előtti időre vonatkoznak, tehát nem vehetők figyelembe. Ezért az alperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy a lakás megosztott használata a mellékhelyiségek közös használata mellett a felperes magatartása miatt lehetetlen. A felek gyermekének tanúkénti kihallgatása felesleges, mert a vallomása nem lenne alkalmas az elsőfokú ítéletben megállapított tényállás megcáfolására.
A mindkétfokú ítéletnek a lakás megosztott használatára és a perköltségekre vonatkozó rendelkezése ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Ptk. 140. §-a szerint a tulajdonostársak mindegyike jogosult a dolog birtoklására és használatára; e jogot azonban egyik tulajdonostárs sem gyakorolhatja a többiek jogainak és a dologhoz fűződő törvényes érdekeinek sérelmére.
Ha a dolog használata tekintetében a tulajdonostársak nem tudnak megállapodni, a megfelelő szabályozás végett a bírósághoz fordulhatnak. Ilyen esetben a bíróság – a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának 8. sz. állásfoglalása értelmében – a birtoklás és használat módját a tulajdoni hányadoknak, a tulajdonostársak jogainak és a dologhoz fűződő törvényes érdekeinek, valamint az okszerű gazdálkodás követelményeinek megfelelően szabályozhatja. Az állásfoglalás indokolása szerint a rendezésnél döntő szempont a tulajdoni hányad, de különösen házingatlanok esetében nagy szerephez jutnak az egyéb jogok, a dologhoz fűződő törvényes érdekek is, amelyek azt is eredményezhetik, hogy a birtoklás, használat mértéke eltérhet a tulajdoni hányad szerinti aránytól. A tulajdoni hányad szerinti megosztástól való eltérést indokolhatják – egyebek között – a személyes körülmények, egyes helyiségek közös használatának lehető mellőzése, a minél viszálymentesebb tényleges és teljes elhatárolás. Az állásfoglalás indokolásában felsorolt körülmények beható vizsgálata és értékelése fokozott jelentőséghez jut akkor, ha volt házastársak osztatlan közös tulajdonában levő lakásának használatát kell a bíróságnak rendeznie. A volt házastársak közötti viszony ugyanis az esetek jelentős részében annyira elmérgesedett, hogy a minél teljesebb elkülönítés – mindkét fél érdekében – már ebből az okból is indokolt.
A perben eljárt bíróságok ezeket a szempontokat nem vették kellően figyelembe. A megosztott lakáshasználat ítélet szerinti rendezése következtében ugyanis a közös használatú mellékhelyiségek a felperes kizárólagos használatába adott két helyiség, a műterem és a kisebb szoba közé esnek, s ez a tény a peres felek egymástól való elkülönülésének a lehetőségét is meghiúsítja és ugyanakkor mintegy tartósítja a közöttük fennálló súrlódásokat. A per egész anyagából – szemben az elsőfokú bíróság ítéletében kifejtett állásponttal – az a következtetés vonható le, hogy a felek közötti együttműködés, az együttélési szabályok megtartása, a lakás önkéntes műszaki átalakítása vagy a közös tulajdon egyezségi alapon való megszüntetése a jövőben sem remélhető. A felek álláspontja éppen ezekben az utóbbi kérdésekben volt a legmerevebb, noha az elkülönítés tekintetében az alperes több megoldási lehetőséget is felvetett.
A feleknek a perben is megmutatkozott magatartása, egymáshoz való viszonya a teljes elkülönítést teszi indokolttá, ezért a bíróságnak – igazságügyi építész-szakértői vélemény beszerzésével – vizsgálnia kellett volna, hogy milyen lehetőségek vannak a lakás megosztására vagy az építésügyi hatóság engedélyétől függő, esetleg anélkül is megvalósítható, de teljes elkülönítést eredményező belső átalakítására. Ilyen lehetőségre utal a kerületi tanács vb. építési és közlekedési osztálya által kiadott elvi építési engedély.
E kérdés eldöntése keretében azt is vizsgálni kellett volna, hogy a nyugdíjas és a rendelkezésre álló peradatok szerint korábban is csak külső szobrászati tevékenységet folytató felperesnek szüksége van-e a műteremre, s ha igen, erre a célra nem megfelelő-e a műteremnek nevezett helyiség alatti alagsori helyiség, és ugyanakkor tisztázandó lett volna az is, hogy a műterem lakószoba céljára használható-e, ha azt melegpadlóval látják el.
Csak e kérdések vizsgálata után lehet megalapozottan állást foglalni abban a kérdésben, hogy a teljes elkülönítést lehetővé tevő lakáshasználat rendezése során mennyiben indokolt a tulajdoni arányoktól az egyedülélő felperes, illetőleg a felnőtt fiával együttélő alperes javára eltérni, és milyen munkálatok elvégzésére kell a peres feleket feljogosítani, illetőleg kötelezni.
Nem vizsgálták a bíróságok azt sem, hogy a letétbe helyezett 120 000 Ft kisajátítási kártalanításból őt illető részre tekintettel nem indokolt-e az alperes részére engedélyezett teljes személyes költségmentesség megvonása az 1/1973. (I. 24.) IM rendelet 8. §-a, valamint 10. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint.
(Legf. Bír. P. törv. II. 20 299/1974. sz.)
1
Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 4. számában.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás