BK BH 1975/215
BK BH 1975/2151
1975.05.01.
Törvényességi óvás folytán – a megtámadott határozatok hatályon kívül helyezésével – bűnösnek mondható ki az a terhelt, akit a halálos közúti baleset gondatlan okozásának bűntettében a bíróságok az okozati összefüggés fennállásának hiánya okából mentettek fel a vád alól, holott a terhelt mulasztása – a lovas kocsi kivilágítatlansága – és a bekövetkezett halálos eredmény között az okozati összefüggés megállapítható [1973. évi I. törvény (Be.) 214. §, 239. §, 290. §; 1961. évi V. törvény (Btk.) 194. §].
Az E.-i Járásbíróság a terheltet a halálos közúti baleset gondatlan okozásának bűntette miatt emelt vád alól bűncselekmény hiányában felmentette. A másodfokú bíróság a járásbíróság ítéletének a felmentő részét helybenhagyta, egyben a terheltet közlekedési szabálysértés miatt 2000 forint pénzbírsággal sújtotta.
A megállapított tényállás lényege szerint a terhelt 1973. október 15-én erős szürkületben, kivilágítatlan lovas kocsival haladt a 3,9 méter széles úttest jobb oldalán. Vele szemben 55-60 km/óra sebességgel haladt tompított világítás mellett motorkerékpárjával az enyhe-közepes alkoholos befolyásolt állapotban volt sértett. A motorkerékpárjával az úttest felezővonalát kb. 20-40 cm-rel átlépte, és amikor észlelte a vele szemben haladó kivilágítatlan lovas kocsit, jobbra akart térni, de a lovas kocsi bal elejével összeütközött. A baleset következtében a sértett a kórházba szállításkor meghalt.
A járásbíróság a terhelt felmentését azzal indokolta, hogy a balesetet a sértettnek az a szabályszegése okozta, hogy az úttest felezővonalát átlépve a menetirány szerinti baloldalon haladt.
Az ítéletek ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Az eljárt bíróságok helyesen állapították meg, hogy a terhelt lovas kocsija a baleset időpontjában nem volt kivilágítva. Tévedtek azonban abban, hogy a terhelt szabályszegése nincs okozati összefüggésben a bekövetkezett balesettel. A terhelt azzal a mulasztásával, hogy a közúton a lovas kocsi világításáról nem gondoskodott, nemcsak a KRESZ előírásait nem tartotta meg, hanem a foglalkozása szabályainak megszegésével közvetlen veszélyhelyzetet teremtett. A kivilágítatlan lovas kocsit ugyanis csak lényegesen közelebbről lehet észrevenni, mint a kivilágítottat. Ez a körülmény pedig mind a szembejövő, mind a mögöttes útszakaszon közlekedők tekintetében a közeli és esetleg elháríthatatlan összeütközés veszélyét teremti meg. Az adott esetben ezt a veszélyt a keskeny úttest tovább növelte. Az eljárt bíróságok figyelmen kívül hagyták azt a lényeges körülményt, hogy ha a terhelt kivilágított járművel közlekedik, az egyébként nem túlzott sebességgel, de az úttest közepén szabálytalanul közlekedő sértettnek több ideje és nagyobb lehetősége lett volna arra, hogy az összeütközést elkerülje. A sértett a lovas kocsi észlelésekor már jobbra kezdett térni, de az összeütközést azért nem tudta elkerülni, mert a lovas kocsit, annak kivilágítatlansága miatt, csak későn vehette észre.
A Legfelsőbb Bíróság ezért – hatályon kívül helyezve a törvényességi óvással megtámadott határozatokat –, mivel a terhelt mulasztása és a bekövetkezett baleset között az okozati összefüggés megállapítható, a terheltet bűnösnek mondta ki az 1961. évi V. törvény (Btk.) 194. §-ának (1) bekezdésébe ütköző, halálos közúti baleset gondatlan okozásának bűntettében.
(Legf. Bír. B. törv. V. 985/1974. sz.)
1
Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 5. számában.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
