PK BH 1975/224
PK BH 1975/2241
1975.05.01.
Vállalati bérlakás biztosítása esetén fizetendő lakás-használatbavételi díj összegébe nem lehet beszámítani a bérlő előző lakásáért lemondása folytán a tanácsot terhelő lakás-használatbavételi díjnak megfelelő összegét [2/1971. (II. 8.) Kormány rendelet 2. § (1) bek., 14. § (1), (3) bek.].
A vállalat az 1/1971. (II. 8.) Korm. rendelet 7. §-ának (1) bekezdése alapján megállapodott a városi tanács végrehajtó bizottságával abban, hogy 440 000 Ft átutalása ellenében két tanácsi bérlakás tekintetében bérlőkiválasztási jogot szerez.
E megállapodás alapján a vállalat a b.-i K. utcai kétszobás komfortos tanácsi bérlakás bérlőjéül a felperest jelölte ki, aki addig a b.-i M. úti egyszobás tanácsi bérlakás bérlője volt.
A felperes és felesége a b.-i városi tanács vb. igazgatási osztályán 1972. március 27-én megjelentek, s az ott felvett jegyzőkönyv szerint az M. úti bérlakásukat a lakásügyi hatóság rendelkezésére bocsátották. Egyben bejelentették, hogy a lakás bérleti jogáról történt lemondásukra tekintettel pénzbeli térítésre tartanak igényt.
Az elsőfokú államigazgatási hatóság a K. úti lakást – a vállalat bérlőkijelölési joga alapján – a felperesnek és családjának utalta ki. E határozat szerint: a kiutalt lakásért fizetendő lakás-használatbavételi díj 21 000 Ft, míg a bérlő (a felperes) által a lakásügyi hatóság rendelkezésére bocsátott lakás pénzbeli térítésének összege 13 000 Ft. A díjkülönbözet tehát 8000 Ft, amelyből azonban a bérlőt – szociálpolitikai kedvezmény címén – 6400 Ft megfizetése alól mentesítették, ekként a nevezett csupán 1600 Ft lakás-használatbavételi díjkülönbözetet tartozik megfizetni.
A határozat ellen az ügyész óvást emelt, amelyben rámutatott arra, hogy az a személy, akit valamely közületi szerv tanácsi bérlakás bérlőjéül jelöl ki, lakás-használatbavételi díjat a 2/1971. (II. 8.) Korm. rendelet 2. §-ának (4) bekezdése értelmében nem a tanácsnak, hanem a bérlőkijelölés jogával élő közületi szervnek köteles fizetni.
Az államigazgatási hatóság az óvásnak helyt adott, s ennek folytán a megtámadott határozat egyes rendelkezéseit visszavonva azt állapította meg, hogy a bérlő nem köteles a tanácsnak lakás-használatbavételi díjat fizetni.
E határozat azonban az államigazgatási határozatnak azt a korábbi rendelkezését is visszavonta, amely szerint a bérlőt a korábbi tanácsi bérlakás után 13 000 Ft térítés illeti meg. Ezért fellebbezés folytán a bérlő kérte az őt megillető összegű pénzbeli térítés kifizetésének elrendelését.
A megyei tanács vb. igazgatási osztálya a fellebbezést elutasította, majd a városi főügyész indítványát elfogadva, kiegészítő határozatával tájékoztatta az érdekelteket perindítási jogukról.
A felperes ilyen előzmények után keresetében 13 000 Ft térítés megfizetésére kérte az alperest (B.-városi tanács) kötelezni. Igényét az 1/1971. (II. 8.) Korm. rendelet 88. §-ában foglalt rendelkezésekre alapította.
Az elsőfokú bíróság a keresetnek helyt adott és az alperest 13 000 Ft megfizetésére kötelezte.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet megváltoztatva a keresetet elutasította.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás megalapozott.
A tanácsi bérlakásokért követelhető lakás-használatbavételi díj a 2/1971. (II. 8.) Korm. rendelet (II. R.) 2. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint a tanácsot illeti meg.
Tanácsi bérlakás kiutalása során a lakás-használatbavételi díj összegébe be kell számítani a bérlő előző lakásáért megállapítható lakás-használatbavételi díjnak megfelelő összeget, ha a bérlő az előző tanácsi bérlakását beköltözhető állapotban a lakásügyi hatóság rendelkezésére bocsátotta [II. R. 2. § (1) bek. a) pont].
A vállalati bérlakásokra vonatkozó rendelkezések szerint a lakás-használatbavételi díj összege a lakással rendelkező szervet illeti meg. Vállalati bérlakás biztosítása esetében a bérlő kérheti korábbi lakása után megállapítható lakás-használatbavételi díj beszámítását akkor, ha az előző lakása a lakással rendelkező szerv vállalati bérlakása vagy szolgálati lakása volt és azt beköltözhető állapotban a lakással rendelkező szerv rendelkezésére bocsátotta [II. R. 14. § (1) és (3) bek.]. Nincs azonban jogi lehetőség az előző bérlemény után járó térítés összegének beszámítására akkor, ha a bérlő az előző bérlakását nem a bérlőkijelölési joggal rendelkező szervnek, hanem a lakásügyi hatóságnak bocsátja rendelkezésére. Ilyen esetben nem a szerv, hanem a tanács köteles a lakás-használatbavételi díj összegének megfelelő térítés összegét a volt bérlőnek megfizetni, miután ő jut abba a helyzetbe, hogy a lakással rendelkezhet, és az új bérlőtől lakás-használatbavételi díjat követelhet.
Így nem megalapozott a másodfokú bíróságnak az a jogi álláspontja, hogy a felperes a régi lakásért járó térítés iránti követeléséhez a II. R. 14. §-ában szabályozott módon juthat hozzá.
De tévedett a másodfokú bíróság abban is, hogy a felperes régi lakásáról az alperes javára térítés ellenében nem mondott le, hanem a bérleti jogviszony a lakás elhagyása folytán megszűnt. A felperes ugyanis a b.-i M. úti tanácsi bérlakást a lakásügyi hatóság rendelkezésére bocsátotta, és egyben kérte a felajánlott lakásért pénzbeni térítés megfizetését. E nyilatkozat pedig tartalmát tekintve a lakásról térítés ellenében való lemondásnak minősül.
Az államigazgatási iratok között található a vállalat igazgatójának a városi tanács vb. igazgatási osztályához intézett levele. Ebben a vállalat igazgatója azt a bejelentést tette, hogy a felperes volt lakása megüresedése után annak bérlőjéül – első bérlőkijelölési joga alapján – G. Gy. dolgozóját jelölte ki. A bíróságok ennek ismeretében is elmulasztották tisztázni, hogy a felperes előző tanácsi bérlakására a lakással rendelkező szervet megillette-e bérlőkijelölési jog. Ha ugyanis e lakásra nézve is rendelkezett e vállalat bérlőkijelölési joggal, a felperesnek járó térítés összegét nem az alperes, hanem a lakással rendelkező vállalat köteles megfizetni.
Az előadottakból megállapítható, hogy az ügy érdemi elbírálásához szükséges, lényeges körülmények felderítésére a bizonyítási eljárás nem terjedt ki, ezért a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletét, valamint az elsőfokú bíróság ítéletét – a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján – hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
(Legf. Bír. P. törv. V. 20 196/1974. sz.)
1
Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 5. számában.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás