PK BH 1975/226
PK BH 1975/2261
1975.05.01.
Az ingatlanra vonatkozó közös tulajdon megszüntetésének szabályait abban az esetben is alkalmazni kell, ha a megszüntetésre házastársi közös vagyon megosztása keretében kerül sor [1952. évi IV. törvény (Csjt.) 31. §; 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 148. §; PK 10. sz.].
A peres felek 1951. május 10-én kötöttek házasságot, amelyből egy gyermek származott. Együttélésük 1973. június 7-én végleg megszűnt.
A felperes a perben a házasság felbontását és a házastársi vagyonközösség megszüntetését kérte. A vagyonközösség keretébe két ingatlan tartozik, mégpedig egy két szobából és mellékhelyiségekből álló házingatlan és egy 774 ⬜-öl területű szőlő beltelki présházzal. Az ingatlanok fele-fele arányban mindkét peres fél tulajdonaként vannak a telekkönyvbe bejegyezve. A közös vagyonhoz tartoznak továbbá az együttélés alatt szerzett és az életközösség megszakadásakor megvolt ingóságok is.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a peres felek házasságát felbontotta, a perbeli adatok alapján felállított vagyonmérleg eredményeként az ingó vagyont természetben megosztotta, az ingatlanokra vonatkozó közös tulajdont pedig úgy szüntette meg, hogy a házingatlant a felperes, a szőlőingatlant az alperes kizárólagos tulajdonába adta. A feleket feljogosította arra, hogy a másik fél nevén álló tulajdoni illetőségre az ítélet alapján tulajdonjoguk bejegyzését kérhessék, s ugyanakkor kötelezte a felperest, hogy fizessen meg hatvan nap alatt 162 709 Ft-ot az alperesnek. Az alperest perköltség és a feleket egyenként a le nem rótt illeték megfizetésére kötelezte.
A másodfokú bíróság az ítéletében a házingatlanra vonatkozó közös tulajdont árverés útján szüntette meg. Kötelezte a feleket, hogy az ingatlant beköltözhető állapotban bocsássák az árverési vevő rendelkezésére. A legkisebb árverési vételárat beköltözhető állapotban 360 000 Ft-ban állapította meg azzal, hogy a vételár fele-fele arányban illeti meg a feleket.
A másodfokú bíróság tényként megállapította: a felperes rendelkezik olyan készpénzvagyonnal, hogy a házingatlan tekintetében az alperes tulajdoni illetőségét magához válthassa. Ennek ellenére nem találta megfelelőnek az elsőfokú bíróság által alkalmazott megszüntetési módozatot, mert megítélése szerint az alperes méltányos érdekeivel ellentétben áll a közös tulajdonnak megváltás útján való megszüntetése. Az ítélet indokolása szerint “a magáhozváltásnál az egész ingatlan a felperes kizárólagos tulajdonába kerül, azonban az ingatlannak további értékesítése esetén a felperes nagyobb összegért értékesítheti – haszonra tenne szert. Az alperes méltányos érdeke tehát azt kívánja, hogy árverés útján legyen megszüntetve a közös tulajdon. Ez esetben mindkét fél egyenlő esélyekkel indulhat, miután mindkettőnek az ingatlanból ki kell költöznie, s így a befolyt vételár egyenlő arányban osztódik”.
A jogerős ítéletnek a közös ingatlantulajdon megszüntetésére vonatkozó rendelkezései ellen a Pp. 270. §-ának (1) bekezdése alapján emelt törvényességi óvás alapos.
Az ingatlanok közös tulajdonának megszüntetésére a házastársi közös vagyon megosztása keretében került sor. A közös vagyon megosztásának a módjára a Csjt. 31. §-ának (3) bekezdése azt a rendelkezést tartalmazza, hogy a házastársak vagyonilletőségét a házassági életközösség megszűnésekor meglévő közös vagyonból természetben kell kiadni. Hasonlóan rendelkezik a Ptk. 148. §-ának (1) bekezdése, illetőleg a Legfelsőbb Bíróság PK 10. sz. állásfoglalása is, amely szerint a közös tulajdon tárgyait elsősorban természetben kell megosztani, a közös tulajdon megszüntetésének egyéb módjait akkor lehet alkalmazni, ha a természetbeni megosztás nem lehetséges.
Természetbeni megosztás történhet úgy is, hogy ha a peres felek közös tulajdonában két ingatlan van, azoknak egyike az egyik peres fél, másika pedig a másik peres fél kizárólagos tulajdonába kerül. Ha az ingatlanok értéke különböző, az értékkülönbözet megtérítéséről is rendelkezni kell.
Ha az elsősorban számba vehető megszüntetési módra, a természetben való megosztásra nincs lehetőség, másodsorban olyan megoldásra kell a bíróságnak törekednie, hogy az egyik tulajdonostárs a másik hányadát magához váltsa. Az árverés útján való értékesítésre csak a legvégső esetben akkor kerülhet sor, ha a két másik megoldás nem lehetséges.
Ezeket az elveket a házastársi vagyonközösség megszüntetése esetén is megfelelően figyelembe kell venni.
A másodfokú bíróság az ingatlanok természetbeni megosztását – ami a szóban forgó esetben egy tekintet alá esik a magáhozváltással – azért nem találta kielégítőnek, mert a felperes a közös vagyon megosztása után az ingatlant a megállapítottnál esetleg magasabb áron értékesítheti, és ezzel alaptalan vagyoni előnyhöz juthat.
A másodfokú bíróságnak ez az álláspontja téves. A perben nincs adat arra, hogy a felperes a perbeli ingatlant értékesíteni kívánja. A másodfokú bíróságnak ilyen feltevés mellett a kérdést tüzetesen meg kellett volna vizsgálnia, és erre nézve legalább a feleket részletesen meg kellett volna hallgatnia.
Helytelen továbbá a másodfokú bíróságnak az ingatlan értékének a megállapításával kapcsolatos álláspontja is. A házastársi vagyonközösség, illetőleg közös tulajdon megszüntetésénél az ingatlannak a megosztáskori forgalmi értéke az irányadó. Az elsőfokú bíróság a forgalmi érték megállapítása végett szakértőt hallgatott meg. Ha a másodfokú bíróságnak a szakértői vélemény helyessége tekintetében kétségei voltak és a szakértőnek a bíróság felhívására adott felvilágosítása sem járt eredménnyel, a Pp. 182. §-ának (3) bekezdése szerint más szakértő kirendelésével tisztázhatta volna az ingatlan forgalmi értékét. A kérdés tisztázása érdekében egyéb bizonyítást is lefolytathatott volna, így nem volt akadálya annak, hogy olyan személyeket is meghallgasson, akik készek a perbeli ingatlan megvételére.
A közös vagyonhoz tartozó két ingatlan értékelésénél a szakértő azonos szempontokat vett figyelembe, ennek ellenére a másodfokú bíróság a szőlőingatlanra vonatkozó értékelést elfogadta, a házingatlan értékelését azonban aggályosnak tartotta anélkül, hogy állásfoglalását megindokolta volna.
Mindebből következik, hogy a másodfokú bíróság döntése nemcsak törvénysértő, de megalapozatlan is.
Mivel a másodfokú bíróság a közös tulajdon megszüntetése legmegfelelőbb módjának az árverés útján történő értékesítést tekintette, köteles lett volna azt is tisztázni, hogy a bennlakó tulajdonostársak a kiköltözésre kötelezettséget vállalnak-e. A felperest erre nézve nem hallgatta meg, és az e vonatkozásban bizonyításra szoruló körülményeket nem tisztázta. Márpedig a Legfelsőbb Bíróság PK 10. sz. állásfoglalásának V. pontja szerint, ha a közös tulajdonban álló házban lakó tulajdonostárs nem vállal kötelezettséget arra, hogy a közös tulajdonnak árverés útján való megszüntetése esetén a házból kiköltözik, akkor kérelemre a bíróságnak azt is ki kell mondania ítéletében, hogy ha a vevő a bentlakó tulajdonostárs részére megfelelő cserelakást ajánl fel, akkor köteles a bentlakó volt tulajdonostárs kiköltözni. Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha a közös tulajdon megszüntetése megváltás útján történik.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletének az ingatlanok közös tulajdona megszüntetésével kapcsolatos rendelkezését a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot e körben új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
(Legf. Bír. P. törv. II. 20 614/1974. sz.)
1
Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 5. számában.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás