MK BH 1975/245
MK BH 1975/2451
1975.05.01.
A vállalat a munkaviszony megszűnése esetén nem tarthatja vissza a dolgozó munkakönyvét azért, mert a dolgozó a tartozásait nem rendezte. A munkakönyv visszatartásával okozott kárért a vállalatot anyagi felelősség terheli. E felelősség elbírálásánál a dolgozó magatartását is figyelembe kell venni [34/1967 (X. 8.) Kormány rendelet (Mt. V.) 32. §; 12/1967. (X. 20.) MüM rendelet].
A felperes az alperes alkalmazásában állt. A munkaviszonya felmondás folytán 1972. szeptember 15-én megszűnt. A munkakönyvét ezen a napon – mivel az elszámoltatása és az általa felvett fizetési előleg, valamint egyéb tartozásának rendezése nem történt meg – nem adták ki. Ezért az alperes 1972. október 4-én írásban felszólította a felperest, hogy “tartozásainak rendezése, munkakönyvének és tartozékainak átvétele, valamint a munkaviszony megszűnésének a személyazonossági igazolványból való kivezetése végett” három napon belül jelentkezzen.
A felperes erre 1972. október 11-én válaszolt azzal, hogy a következő napokban nem tudja az alperest felkeresni, mert sürgős építkezési munkálatokat végeznek, november 1. napjáig ki kell költözniük az albérleti lakásból. A következő héten azonban feltétlenül megjelenik az alperesnél, mert a munkakönyvére november 1-jére szüksége van.
Az 1972. október 4-én történt felhívás után a felperes 1972. október 26-án megjelent az alperesnél, de a munkakönyvét nem adták ki. A felperes szerint azért, mert a tartozásait nem rendezte, az alperes későbbi előadása szerint pedig azért, mert a felperes nem a kapott tájékoztatásnak megfelelően járt el. A felperes panaszával a vállalati munkaügyi döntőbizottsághoz fordult. Az alperes a döntőbizottsági eljárás során a munkakönyvet kiadta.
A munkaügyi döntőbizottság az 1973. március 2-án hozott határozatával a felperesnek a kiesett munkabér megtérítésére irányuló panaszát elutasította. Álláspontja szerint a munkakönyv kiadását nem az alperes felróható magatartása, hanem a felperes mulasztása okozta.
Az elutasító határozat ellen a felperes keresetet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz. Az 1972. november 1. napjától kezdődő időre a kiesett munkabérének megtérítésére kérte kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetnek részben helyt adott s az alperest 2616 Ft kiesett munkabér megfizetésére kötelezte. A felperes ezt meghaladó keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a munkakönyv kiadása tekintetében az alperest mulasztás terheli. A felperes a per során bizonyította, hogy a kérdéses időszakban el kívánt helyezkedni, de ez a munkakönyv hiányában nem sikerült. Az 1972. november 1. napjától 1973. február 28. napjáig terjedő idő alatt a felperes 7232 Ft-ot kereshetett volna. Az alperes által fizetendő marasztalási összeg meghatározásánál a munkaügyi bíróság “figyelemmel volt arra, hogy a felperes a munkaerejét hasznosíthatta volna, illetve a saját háza építésénél és a házkörüli munkánál ténylegesen hasznosította is. Ezért a bíróság a munkabérkiesés 50%-ának megfizetésére kötelezte az alperest”. Ez 3616 Ft.
A megyei bíróság a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolása szerint: “A perbeli esetben az állapítható meg, hogy a felperes nem járt el megfelelően a munkakönyv kiadása, illetve annak átvétele ügyében, a másodszori írásbeli felhívásra jelentkezett érte. Főként pedig az esik a terhére, hogy amióta a munkakönyvét átvette, azóta sem helyezkedett el. Ebből okszerűen arra lehet következtetést levonni, hogy ha kellő időben, illetve korábban megkapta volna a munkakönyvét, akkor sem állt volna másutt munkába, tehát a munkakönyv késedelmes kiadása, illetve átvétele folytán őt nem érte kár”. A kereset tehát alaptalan.
A másodfokú bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Tévedett – s ezáltal jogszabályt sértett – a másodfokú bíróság, amikor lényegében abból a feltételezéséből kiindulva, hogy a felperes az 1972. november 1. napjától 1973. február 28. napjáig terjedő idő alatt úgysem helyezkedett volna el, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította.
A felperes a tárgyaláson előadta, hogy 1972. november 1. napjával kívánt elhelyezkedni. Ennek igazolására csatolta a 14. sz. Vállalat igazolását. Az igazolásból azonban nem tűnik ki, hogy megközelítő pontossággal mikor jelentkezett a felperes kalauzi felvételre. Az igazolás az 1972-es év végében – tehát általánosságban – jelöli meg ezt az időpontot. Ha a másodfokú bíróságnak a felperes elhelyezkedési szándéka és az igazolás tartalma tekintetében aggálya volt, erre nézve további bizonyítást kellett volna lefolytatnia, így elsősorban az igazolást aláíró H. L.-t kellett volna tanúként kihallgatni arra is, hogy a felperesnek a felvételre való jelentkezése közelebbről mikor történt. Ennek hiányában a másodfokú bíróság ítéletének az a megállapítása, hogy a felperesnek a munkakönyv kiadása előtt sem állt szándékában elhelyezkedni, megalapozatlan. Nem lehet ilyen szándékra következtetni abból a tényből sem, hogy a felperes a munkakönyv kiadása után még a per ideje alatt sem állt munkaviszonyban, mert ennek elfogadható indokát adta azzal, hogy a férje két hónapja beteg, s a két kisgyermekével élnek a családban. Egymagában ebből a körülményből tehát nem lehet olyan következtetésre jutni, hogy korábban sem helyezkedett volna el.
Az Mt. V. 32. §-a szerint a dolgozó részére legkésőbb a munkaviszony megszűnésekor, ha pedig a munka alól korábban felmentik, az utolsó munkában töltött napon ki kell adni a munkakönyvét, valamint a munkaviszonyra vonatkozó szabályokban megjelölt igazolásokat, továbbá ki kell fizetni munkabérét és egyéb járandóságait.
A felperes a keresetében és a per során is azt állította, hogy az alperes azért nem adta ki a munkakönyvét, mert a tartozásait nem rendezte, tehát a munkakönyv kiadását a tartozás rendezésétől tették függővé.
A dolgozó tartozásai miatt a munkakönyvet nem lehet visszatartani, hanem a tartozásokat – az 5/1967. (X. 8.) MüM rendelet 13-17. §-aiban foglaltak figyelembevételével – a “Munkavállalói igazolási lap” elnevezésű űrlapra kell rávezetni. Ha a vállalat ezt megszegi s a munkakönyvet az Mt. V. 32. §-ában foglalt rendelkezés ellenére visszatartja, az ebből eredő kárért anyagi felelősség terheli. T. P. tanú a vallomásában azt is előadta, hogy lényegében nem a vállalatot, hanem a felperest terheli a mulasztás, mert a felhívás ellenére halogatta a munkakönyv átvételét, mivel nem akarta, hogy a tartozását rávezessék a MIL lapjára, ugyanis “tiszta lappal” kívánt távozni.
A másodfokú bíróságnak a T. P. tanú vallomásában levő ellentmondást fel kellett volna oldania a kártérítési felelősség megnyugtató elbírálása szempontjából. A felek részletes meghallgatása s ennek során a felperes és T. P. szembesítése segítséget nyújthat a tényállás tisztázásához. Úgyszintén tisztázásra vár az is, hogy a felperes mikor adta le az ún. “leszerelési” lapját, s ha igaz az az alperesi állítás, hogy csak 1973. március 2-án, a felperesnek nyilatkoznia kell a késedelem okára nézve is.
Tisztázni kellett volna tehát azt, hogy az alperes maradéktalanul megtartotta-e a 12/1967. (X. 20.) MüM rendeletben, valamint az Mt. V. 32. §-ában foglaltakat, nemkülönben azt is, hogy a felperes eleget tett-e annak a kötelezettségének, amely a munkakönyv kiadását részére lehetővé tette.
E körülmények tisztázása nélkül a másodfokú bíróság ítélete megalapozatlan és törvénysértő.
(Legf. Bír. M. törv. I. 10 318/1974. sz.)
1
Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 5. számában.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás