PK BH 1975/26
PK BH 1975/261
1975.01.01.
Az árvaellátás a gyermeknek jár, s azzal az jogosult rendelkezni, aki a gyermek szükségleteinek fedezéséről ténylegesen gondoskodik [1952. évi IV. törvény (Csjt.) 65. §; 1958. évi 40. törvényerejű rendelet 19. §].
A felperes leánya és az alperes házastársak voltak, házasságukat a bíróság felbontotta és az 1956. szeptember 14-én született gyermeküket az anyánál helyezte el. A felperes leánya 1971. január 20-án meghalt. A gyermek már az anyja életében a felperes háztartásában élt és az anyja halála után is a felperesnél maradt.
Az alperes a gyermek tartására havi 660 Ft-ot fizetett. Az 1972. szeptember 1-től kezdődően részére folyósított havi 271 Ft árvaellátást azonban nem adta át a felperesnek.
A felperes keresetében azt kérte, hogy a bíróság az alperest 1971. január 1-től kezdődően a törvényes mértékű tartásdíj, valamint 1972. szeptember 1-től az általa árvaellátás címén felvett összeg megfizetésére kötelezze.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Védekezése szerint a gyermekkel közös tulajdona egy öröklakás, amelyet OTP kölcsön terhel és azt egyedül ő fizeti, bár csak 1/3 arányban tulajdonos. Álláspontja szerint a havi 660 Ft fizetésével a tartási kötelezettségének eleget tesz, az árvaellátást pedig az ingatlanra fordítja. Hivatkozott arra is, hogy a gyermek ösztöndíjat kap.
Az elsőfokú bíróság az alperest 1973. január 1-től kezdődően havi 720 Ft tartásdíj fizetésére, továbbá arra kötelezte, hogy a felperesnek 15 nap alatt fizessen meg 1626 Ft-ot. Ez az összeg az 1972. szeptember 1-től kezdődően az ítélet hozataláig terjedő hat hónap alatt az alperes által felvett és a felperesnek át nem adott árvaellátás összege.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen fellebbező alperes a kereset elutasítását kérte. A felperes csatlakozó fellebbezést nyújtott be és ebben azt kérte, hogy a bíróság a jövőre nézve is kötelezze az alperest az árvaellátás megfizetésére.
A megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és az alperesnek az 1626 Ft megfizetésére való kötelezését mellőzte. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az alperes, mint a gyermek egyedül élő szülője a tartás költségeit köteles fedezni, az elsőfokú bíróság által megítélt gyermektartásdíj pedig arra is figyelemmel, hogy a gyermek havi 130 Ft ösztöndíjat kap, továbbá kedvezményes étkezésben és munkaruhában részesül, a gyermek szükségleteit fedezi. Az árvaellátással kapcsolatban a másodfokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy az a gyermekről ténylegesen gondoskodó szülőt, a jelen esetben az alperest illeti meg, és a felperesnek csak arra lehet igénye, hogy az alperestől olyan összegű tartásdíjat kapjon, amely a gyermek megélhetési költségeit fedezi.
A másodfokú bíróság ítélete ellen az 1952. évi III. törvény (Pp.) 270. §-ának (1) bekezdése alapján emelt törvényességi óvás alapos.
A dolgozók társadalombiztosítási nyugdíjáról szóló 1958. évi 40. törvényerejű rendelet 19. §-ának (1) bekezdése értelmében árvaellátás jár a meghalt nyugdíjas, valamint a rokkantsági nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő megszerzése után vagy üzemi baleset, illetőleg foglalkozási betegség következtében meghalt dolgozó gyermekének, mostohagyermekének és örökbe fogadott gyermekének.
Ebből a rendelkezésből egyértelműen megállapítható, hogy az árvaellátás a gyermeknek jár, és célja nyilvánvalóan az, hogy a szülő halála folytán elvesztett tartást pótolja. Ebből pedig az következik, hogy az árvaellátással az jogosult rendelkezni, aki a gyermek szükségleteiről ténylegesen gondoskodik, az adott esetben a felperes. Ezen nem változtat az, hogy a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság az árvaellátás összegét az alperesnek küldi meg, az alperes ezt az összeget nem tarthatja meg, hanem azt a gyermek tartására köteles fordítani. Az alperes havi 720 Ft-ot köteles gyermektartásdíj címén fizetni, az árvaellátást pedig – mint a gyermek néhai anyja által teljesített tartás pótlására szolgáló összeget – ugyancsak köteles a felperesnek kifizetni.
Az így megállapított és összegszerűségében nem túlzott tartásdíjat a felperes – aki nem köteles a gyermek tartására, következésképpen a gyermek tényleges tartási költségein felül már az általa nyújtott szolgáltatások ellenértékére is igényt tarthat – joggal követelheti az alperestől. Az alperes javára – minthogy a gyermeknek ő az egyedüli eltartásra kötelezett szülője, és a meghalt anya után a gyermeket csak szerény árvajáradék illeti meg – a nem jelentős összegű ösztöndíj sem vehető figyelembe. Az alperes az árvaellátás összegét a gyermekkel közös tulajdonban levő öröklakásra felvett OTP-tartozás törlesztésére sem számolhatja el. A kifejtetteknél fogva az árvaellátás összege a gyermek eltartására szolgál. A közös tulajdonból folyó elszámolás pedig nem tárgya a jelen pernek. Egyébként a lakás használója az alperes, s a gyermeket az 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 141. §-ának (1) bekezdésében foglaltak értelmében tulajdoni hányada arányában nemcsak a közös kiadások viselése terheli, hanem ugyanilyen arányban igényt tarthat a használat ellenértékére is.
A kifejtettekből következik, hogy a felperesnek az árvaellátás kiadására irányuló keresete alapos. Ezt a keresetét a felperes a fellebbezési eljárásban egyébként a jövőben járó árvaellátásra vonatkozó igényével felemelte.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a törvényességi óvásnak helyt adott és a másodfokú bíróság ítéletét a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, míg az elsőfokú bíróság ítéletét – fellebbezett részében – helyben hagyta, illetőleg a felperes csatlakozó fellebbezése alapján részben megváltoztatta és az alperes által fizetendő gyermektartásdíjat – az árvaellátás folyósításának tartamára – az árvaellátás összegével felemelte.
(Legf. Bír. P. törv. II. 20 231/1974. sz.)
1
Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 1. számában.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás