BK BH 1975/260
BK BH 1975/2601
1975.06.01.
A perújítási indítványt, illetve kérelmet, ha az alapügyben a Legfelsőbb Bíróság törvényességi óvás folytán érdemi határozatot hozott, a Legfelsőbb Bíróság bírálja el [1973. évi I. törvény (Be.) 278. §].
A megyei bíróság végzésében K. A. elítélt perújítási kérelmét érdemben elbírálta és a kérelmet elutasította.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság végzését hatályon kívül helyezte.
A rendelkezésre álló iratokból ugyanis megállapítható, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnökének óvása alapján a Legfelsőbb Bíróság törvényességi határozatával az alapperben eljárt bíróságok határozatának büntetést kiszabó részét megváltoztatta – tehát érdemi határozatot hozott.
Márpedig a Be. 278. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezések szerint, ha az alapügyben a Legfelsőbb Bíróság törvényességi óvás folytán érdemi határozatot hozott, a perújítási indítványt, illetőleg kérelmet a Legfelsőbb Bíróság bírálja el.
(Legf. Bír. Bf. II. 102/1975. sz.)
1
Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 6. számában.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
