PK BH 1975/267
PK BH 1975/2671
1975.06.01.
A gépkocsivezető betegsége és az ezzel együttjáró hirtelen eszméletvesztése nem minősül a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül eső elháríthatatlan oknak. Az együttélő házastársakat – a tulajdonjogtól és a hatósági engedélytől függetlenül – akkor kell közös üzemben tartóknak tekinteni, ha a fokozott veszéllyel járó tevékenységet mindketten rendszeresen folytatják [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 345. § (1) bek.; PK 40. sz.].
Az alperes személygépkocsijával az országúton haladva hirtelen rosszullét következtében elvesztette uralmát a gépjárműve felett és a gyalogosok részére kiképzett hídnak ütközve megállt.
A gépkocsi utasa, a felperes – aki az alperes felesége – a balesetnél súlyosan megsérült. A balesettel kapcsolatban utóbb szívembólia és tüdőinfarktus is keletkezett. Megsérült a bal oldali szemmozgató idege is. E sérülések következtében teljesen munkaképtelenné vált.
A balesettel kapcsolatban az alperes ellen az 1961. évi V. tv. (Btk.) 258. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés a) pontja szerint minősülő foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt eljárás indult. A rendőrhatóság a Be. 160. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján a nyomozást megszüntette. A nyomozás során meghallgatott igazságügyi orvos szakértő véleménye alapján ugyanis megállapították, hogy az alperes cukorbetegségben szenved, és az okozta hirtelen rosszullétét. Ezért őt a balesetért felelősség nem terheli.
A felperes 1969. május 1-től nyugdíjas és jelenleg havi 1100 Ft-ot kap.
A peres felek 1964. évtől kezdődően folyamatosan jövedelmük kiegészítése céljából évente 600-700 tyúkot tartottak, s a felperes előadása szerint ebből származó jövedelmük fejenként 30 000-30 000 Ft volt. A felperes a baleseti sérülései miatt azonban e hasznot hajtó tevékenységet nem tudta a baleset után folytatni.
A felperes keresetében 10 évi jövedelmet alapul véve 300 000 Ft általános kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
Az alperes, valamint a pernyerése érdekében a perbe beavatkozó Állami Biztosító a kereset elutasítását kérte.
Az alperes az ellenkérelmét külön nem indokolta. A beavatkozó viszont azzal érvelt, hogy a felperesnek kimutatható kára nincs.
Az elsőfokú bíróság az alperest általános kártérítés címén 40 000 Ft, ennek 1970. január 1-től járó kamata és 2800 Ft perköltség 15 nap alatti megfizetésére kötelezte, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Tényként állapította meg, hogy a perbeli gépkocsit a peres felek a közös vagyon terhére vásárolták. Az alperes mint jogtanácsos 3 vállalat képviseletét látta el, a gépkocsi használatával munkájának jobb megszervezését, a munkaidő teljes kihasználását kívánta biztosítani. A gépkocsi forgalmi engedélye is az alperes nevére szólt, egyedül ő rendelkezett vezetői jogosítvánnyal. A felperes a gépkocsit soha sem használta gazdasági célra. A személygépkocsi tehát elsődlegesen az alperes tevékenységét, munkakörének ellátását mozdította elő. Ilyen körülmények között az alperes volt a gépkocsi egyedüli üzemben tartója.
Erre figyelemmel az elsőfokú bíróság a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján megállapította az alperes teljes felelősségét.
Álláspontja szerint a fokozott veszéllyel járó tevékenységi kört kiterjesztően kell értelmezni, az nem korlátozódhat a gépjármű gépi, technikai berendezéseire, hanem e körbe tartozik a gépjármű felett uralmat gyakorló személy, vagyis a gépjármű vezetője is. Így tehát a gépjármű vezetőjénél mutatkozó “rendellenesség” – az adott esetben az eszméletvesztéssel járó rosszullét – nem minősíthető olyan külső oknak, amely az alperest mint a veszélyes üzem üzemben tartóját a kártérítési felelősség alól mentesíthetné.
Az összegszerűség tekintetében az elsőfokú bíróság csak részben találta alaposnak a felperes keresetét. Utalt arra, hogy a baromfitartásból származó jövedelem csupán fele részben illette a felperest, az állatok fertőző betegségei és egyéb körülmények is befolyásolhatták volna a tiszta jövedelem alakulását. Egyidejűleg mérlegelte azonban azt is, hogy a jövedelemkiesésen túl a felperest egyéb kár is érte, mozgáskorlátozottsága eredményeként a háztartási munkák érdekében kénytelen kisegítőt alkalmazni, s ez a közös vagyont terhelő kiadásokkal jár. E körülmények mérlegelésével az elsőfokú bíróság a Pp. 206. §-ának (3) bekezdésében foglaltak alapján 40 000 Ft-ban állapította meg a felperest jogszerűen megillető kártérítés összegét. Ennek megfelelően a Ptk. 358. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra utalással az előbbi összeg megfizetésére kötelezte az alperest.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet marasztaló részében megváltoztatta, és a keresetet teljes egészében elutasította. Helytállónak találta az elsőfokú bíróságnak azt a jogi okfejtését, hogy a felperes balesete és ezzel kapcsolatban bekövetkezett kára az alperesnek – mint a gépkocsi üzemben tartójának – fokozott veszéllyel járó tevékenységével összefüggésben keletkezett. Jogi álláspontja szerint azonban a gépkocsi vezetőjének a balesetet előidéző rosszulléte a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül eső ok. Az alperes nem tudott a cukorbetegségéről. A hirtelen fellépett eszméletvesztése, miután a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül esik, a Ptk. 345. §-ának (2) bekezdése alapján a kártérítési felelősség alól őt mentesíti.
A mindkétfokú ítélet ellen emelt törvényességi óvás megalapozott.
Tévedett a másodfokú bíróság, amikor arra a jogi álláspontra helyezkedett, hogy az alperes betegsége és az ezzel együttjáró hirtelen eszméletvesztése olyan elháríthatatlan oknak minősül, amely a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül esik. A gépkocsi üzemeltetése során a gépkocsi vezetőjének tevékenysége szorosan összefügg a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatásával. A vezető hirtelen bekövetkező és balesetet is előidéző rosszulléte a veszélyes tevékenység folytatásának olyan mozzanata, amely nem esik a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül. A gépkocsi üzemben tartójának kártérítési felelőssége tehát a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdése alapján megállapítható.
A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiuma 40. sz. állásfoglalásának indokolásában kifejtettek szerint a gépjármű által okozott kárért való felelősség szempontjából a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdése értelmében azt kell üzemben tartónak tekinteni, aki a fokozott veszéllyel járó tevékenységet ténylegesen folytatja. A folytatás ismétlődő, rendszeres és tartós tevékenységet jelent, s hogy ez mikor áll fenn, azt csak az eset körülményeinek gondos vizsgálata alapján lehet eldönteni.
Az együttélő házastársakat – a tulajdonjogtól és hatósági engedélytől függetlenül – akkor kell közös üzemben tartónak tekinteni, ha a fokozott veszéllyel járó tevékenységet mindketten rendszeresen folytatják, vagyis mindketten vezetik a gépkocsit, felváltva használják saját céljaikra stb.
Az előbb említett körülmények tüzetes vizsgálata annál kevésbé lett volna mellőzhető, mert a felperes mint a gépjármű utasa és a baleset károsultja az így keletkezett kárának a megtérítését a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján csak akkor követelheti az alperestől, ha a férje valóban a gépjármű egyedüli üzemben tartója volt. Ha viszont a felek mindketten üzemben tartói voltak a perbeli gépkocsinak, akkor a felperes csak a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján léphetne fel kártérítési igénnyel az alperessel szemben.
Az üzemben tartó személyének gondos vizsgálata ezenkívül azért is szükséges, mert a kötelező gépjármű-felelősségi biztosítás alapján a beavatkozó Állami Biztosító köteles rendezni az alperessel szemben megítélt felperesi kárt.
Ezért a felek egyező előadásának sem lehet ebben a vonatkozásban döntő jelentőséget tulajdonítani.
A Pp. 164. §-ának (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a felperesnek kell megnyugtatóan bizonyítania, hogy a balesetes gépjármű egyedüli üzemben tartójának az alperest kell tekinteni.
A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának 49. sz. állásfoglalása értelmében az általános kártérítés megítélésénél a bizonyítási nehézségek csak annyiban jelentősek, amennyiben azok a kár mértéke tekintetében jelentkeznek. A vagyoni kár mértékének megállapítása érdekében a bíróság hivatalból is köteles előzetesen minden rendelkezésre álló és célravezető bizonyítási eljárást lefolytatni. Ha pedig ezek ellenére a kár mértéke nem állapítható meg, csak ezután kerülhet sor általános kártérítés megítélésére.
A rendelkezésre álló peradatokból kétségtelenül megállapítható, hogy a baleset idején a felperes már nyugdíjas volt. A munkaerejét egyrészt hasznot hajtó gazdasági tevékenység folytatására használta, s ebből jövedelme is volt, másrészt ellátta a háztartási teendőket.
Ilyen körülmények között a felperes tényleges kárának megállapításánál a Ptk. 358. §-ának (1) bekezdésében, a 357. §-ának (2) bekezdésében, valamint a Ptk. 58. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezések az irányadók.
A felperes a baleset folytán elesett a baromfitartásból származó jövedelemtől és nem végezhetett háztartási munkát sem. Az előbbi vonatkozásában a Ptk. 340. §-ában foglaltakra is figyelemmel vizsgálni kell azt, hogy esetleg idegen munkaerő beállításával a felperes nem tudta volna-e enyhíteni az ebből származott kárát. Az ezzel felmerülő költséget a Ptk. 358. §-ának (1) bekezdése értelmében a károkozótól követelheti, hiszen ez olyan költség, amely az őt ért hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges. Ugyanilyen alapon követelheti a teljes munkaképtelensége folytán a háztartási munkákban, esetleg önmaga ellátásában (tisztálkodás, öltözködés stb.) szükségessé vált kisegítés költségeinek a megtérítését is.
E költségek összegszerű megállapításához szakértői bizonyítás is szükséges.
Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy a Ptké. 59. §-ának (1) bekezdésében foglaltak értelmében a balesetet szenvedett személy keresetveszteségét (jövedelemkiesését) általában a balesetet megelőző egy évben elért rendszeres kereset (jövedelem) havi átlaga alapján kell meghatározni. A (4) bekezdés értelmében a jövőbeni változást csak akkor kell figyelembe venni, ha annak meghatározott időpontban való bekövetkezésével már előre teljes bizonyossággal lehet számolni.
A most idézett jogszabályból következik, hogy a baleset előtti egy esztendőben elért kereset (jövedelem) az irányadó a felperes jövedelemkiesésénél vagy az annak elhárításához szükséges költségek megállapításánál is. Ezzel ellenkező álláspont elfogadása azt eredményezné, hogy a felperes teljes munkaképtelensége mellett elesne a kártérítéstől, jóllehet ha baleset folytán nem veszti el munkaképességét, mint nyugdíjas sem lett volna elzárva attól, hogy a baromfitenyészet esetleges felszámolása után más kereső foglalkozást folytasson.
Az előadottak alapján a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte a mindkétfokú bíróság ítéletét, és az elsőfokú bíróságot a fentiek szerint új eljárásra és új határozat hozatalára utasította [Pp. 274. § (3) bek.].
(Legf. Bír. P. törv. V. 20 276/1974. sz.)
1
Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 6. számában.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás