GK BH 1975/330
GK BH 1975/3301
1975.07.01.
Az alperes által érvényesített beszámítási kifogás – viszontkereset hiányában – csak a felperes követelése erejéig vehető figyelembe, ezt meghaladóan a bíróság megállapítás formájában sem hozhat ítéletet [1952. évi III. törvény (Pp.) 147. § (1) bek., 215. §, 382. § (1) bek.; 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 296. §].
A felperes 52 680 Ft követelését fizetési meghagyás útján érvényesítette. Az alperes ellentmondása folytán keletkezett perben a felperes keresetét 39 400 forintra leszállította, míg az alperes 40 376 Ft lejárt követelése erejéig beszámítási kifogást terjesztett elő.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperest 29 828 Ft illeti meg, ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. A bíróság azt is megállapította, hogy az alperes 40 376 Ft beszámítási kifogása megalapozott, továbbá hogy a kölcsönös követelések beszámítása után a felperes 10 548 forinttal tartozik az alperesnek. A bíróság megállapította végül, hogy a felperest 300 Ft részilleték terheli.
Az ítélet indokolása a felperes javára megítélt követelés vonatkozásában a szakvéleményre utalt. Az alperes beszámítási kifogásával kapcsolatban a bíróság megállapította, hogy a kereseti követelés is, a beszámításként érvényesített alperesi követelés is az alperes II. számú telephelyén végzendő különféle építési munkákra kötött szerződésből származik. A bíróság “a felperesnek járó 29 828 forintot és az alperesnek járó 40 376 forintot beszámítva megállapította, hogy az alperesnek jár 10 548 Ft”. Ilyen összeg erejéig azonban csak megállapító határozatnak volt helye, mert a felperes kényszerfelszámolás alatt áll. Ugyanez vonatkozik a felmerült eljárási illetékre is.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezést nyújtott be és az ítélet megváltoztatásával az alperesnek a kereset értelmében való marasztalását kérte. A fellebbezés szerint az alperes beszámítási kifogása megalapozatlan, minthogy az alperes ellenkövetelése nem ugyanabból a jogviszonyból származik. A felperes ugyan “nem tette vitássá az elsőfokú eljárásban, hogy a kétszeri kifizetés ugyanazon munkálatok elvégzéséből” adódott, az eldöntendő kérdés azonban nem ez volt, hanem az, hogy “az általunk végzett szerelési munkák és a kétszeri számlázás ugyanabból a jogviszonyból származik-e”. A két jogviszony azonosságát a felperes tagadta, mert a számlákon szereplő szám nem azonos munkahelyek megjelölését, hanem a megrendelőt jelenti. Ezen a számon a felperes több szerződést köthetett az alperessel. A felperes azt is panaszolta, hogy a bíróság az érvényesíthető beszámítási kifogáson túlterjeszkedve a felperes terhére megállapító határozatot is hozott.
A fellebbezés – az alábbi értelemben – részben alapos.
A Ptk. 296. §-ának (2) bekezdése szerint a beszámítás erejéig a kötelezettségek megszűnnek. Amennyiben tehát a perbeli beszámítási kifogás mértéke a kereseti követelés összegét eléri, az alperes tartozása megszűnik, következésképpen a keresetet el kell utasítani. A beszámítási kifogás említett hatásából következik, hogy a nyilatkozat csak meghatározott tartozást, vagyis a kereseti követelést szüntetheti meg, ezért fogalmilag nem alkalmas ezt meghaladóan követelés érvényesítésére. Az alperes tehát lejárt követelését a keresetet meghaladó részében – a kényszerfelszámolás hiányában – csak viszontkeresettel [Pp. 147. § (1) bek., 382. § (1) bek.] érvényesíthette volna. Az alperes azonban ilyent nem terjesztett elő. A beszámítási kifogást tehát a bíróság – a Pp. 215. §-ára tekintettel, mely szerint a döntés nem terjedhet túl a kereseti kérelmen, illetőleg az ellenkérelmen – csak a jogszerűnek talált kereseti összeg erejéig vehette volna figyelembe. Ezért a beszámítási kifogásnak ezt meghaladó része tekintetében a bíróság tévesen hozott megállapító határozatot. Az egyéb megállapító rendelkezései is feleslegesek voltak; a teljes keresetet el kellett volna utasítania. A fellebbezés tehát csak a 10 548 forintra vonatkozó rendelkezés tekintetében volt alapos, ezt meghaladóan azonban nem.
A kifejtettek értelmében a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítéletet a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta. A Legfelsőbb Bíróság észlelte azt is, hogy ez elsőfokú bíróság tévesen állapította meg az elsőfokú eljárási illeték összegét, ezért azt helyesbíteni kellett. A fellebbezés az alperes teljes összegű marasztalására irányult, s minthogy ilyen értelemben alaptalan volt, a fellebbezési eljárás illetékét teljes egészében a felperes viseli.
(Legf. Bír. Gf. VII. 32 552/1974. sz.)
1
Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 7. számában.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás