MK BH 1975/336
MK BH 1975/3361
1975.07.01.
Nincs helye munkaügyi vitának a jutalékkulcs mértékének megállapításával kapcsolatban. Azt azonban vitathatja a dolgozó, hogy a munkaszerződésben kikötött jutalékkulcs alkalmazásával több jutalék jár a részére, mint amennyit a vállalat kifizetett [2/1972. (II. 19.) BkM rendelet 15. §].
A felperest az alperes 1971. december 3-án telepigazgató-helyettesnek nevezte ki. A kinevezését megelőző tárgyalások során szó volt arról, hogy az alapfizetésén kívül jutalékot is fog kapni. Ennek ellenére az alperes 1972. március 29-én csak az alapbérét közölte vele. A jutalékkulcs megállapítása csak 1972. december 13-án történt meg akként, hogy a felperest az üzemegység forgalma után 0,01% jutalék illeti meg, ami azonban nem haladhatja meg a besorolás szerinti alapbére 15%-át.
A felperes panaszát, amelyben azt sérelmezte, hogy a megígért jutalékot nem kapta meg, az alperes munkaügyi döntőbizottsága az 1973. január 6-án hozott határozatával elutasította.
A felperes a munkaügyi döntőbizottság határozatának megváltoztatása iránt keresettel fordult a munkaügyi bírósághoz. A keresetlevélben előadta: az új munkakörbe való áthelyezését megelőzően szóban megállapodott az alperes főkönyvelőjével, hogy ugyanazon jutalékkulcsok alapján fog jutalékban részesülni, mint az előző igazgatóhelyettes, aki az alapbérén felül forgalmi és eredményességi jutalékot is kapott, és e kettőnek együttes összege az alapfizetésének 100%-át nem haladhatta meg. Minthogy az alapbére 2500 Ft, a megállapodás értelmében az 1972. évre 30 000 Ft jutalék illeti meg. Ezzel szemben az alperes jutalék címén csak 4500 Ft-ot fizetett a részére, így jár még 25 500 Ft, amelynek megfizetésére kérte az alperest kötelezni.
A munkaügyi bíróság az ítéletével a munkaügyi döntőbizottság határozatát megváltoztatta, és az alperest 13 500 Ft jutalék megfizetésére kötelezte. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság az ítéletének indokai szerint tényként fogadta el, hogy a felek a felperes alapbére 100%-ának megfelelő jutalék fizetésében állapodtak meg. A bíróság további álláspontja az volt, hogy a felperest az 1972. évre ugyanolyan elszámolás szerint illeti meg jutalék, mint ahogy a munkakörbeli elődje részére fizetett az alperes az 1971. évben jutalékot. Annak jutaléka pedig havi 1500 Ft volt, s így a felperest 18 000 Ft jutalék illeti meg. Ebből megkapott 4500 Ft-ot, s ezért a fennmaradó különbözet – 13 500 Ft – megfizetésére kötelezte a bíróság az alperest.
A munkaügyi bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A felperes a követelését arra alapította, hogy az új munkakörbe való áthelyezését megelőzően az alperessel szóban megállapodott a jutalék mértékében. A megállapodás szerint – ugyanúgy, mint a munkakörbeli elődje – forgalmi és eredményességi jutalékban fog részesülni, a kétféle címen járó jutalék együttes összege azonban nem lehet több az alapbérénél, amelyet havi 2500 Ft-ban állapított meg az alperes.
A munkaügyi bíróság az ítéletében tényként állapította meg, hogy a felek között az előzőekben részletezett tartalommal szóbeli megállapodás jött létre, ezt a megállapítását azonban a tárgyalás adatai kellően nem támasztották alá. Ilyen körülmények között az igazságnak megfelelő tényállás felderítése érdekében a munkaügyi bíróság akkor járt volna el helyesen, ha a Pp. 173. §-ának (1) bekezdése alapján megkísérelte volna a vallomások közötti ellentét feloldását a tanúk egymással való, valamint a felperes és Sz. S. tanú szembesítésével. Úgyszintén nem lett volna mellőzhető dr. M. Zs. tanúkénti kihallgatása, aki a felperes előadása szerint jelen volt a szóbeli megállapodás megkötésénél.
Ha megállapítható, hogy a felek milyen mértékű jutalékkulcsok alkalmazásában állapodtak meg, és hogy milyen mértékben határozták meg a kifizethető jutalék felső összegének határát, be kellett volna szerezni a jutalék kiszámításához szükséges adatokat is. Ezek nélkül ugyanis nem tisztázható, hogy milyen összegű jutalék illeti meg a felperest az 1972. évre.
Ha azonban nem sikerül bizonyítani, hogy létrejött-e a felek között megállapodás az alkalmazandó jutalékkulcsok mértékére és a kifizethető jutalék felső határára vonatkozóan, a felperes pedig azt vitatná, hogy – a megállapodás tartalmától függetlenül – magasabb mértékű jutalék illeti meg, mint amilyen mértékben az alperes megállapította a jutalékkulcsot, ez esetben a pert az 1952. évi III. törvény (Pp.) 157. §-ának a) pontja, valamint a 130. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján meg kell szüntetni, mert a jutalékrendszerről szóló 2/1972. (II. 19.) BkM rendelet 15. §-a szerint a jutalékkulcs mértékének megállapításával kapcsolatban nincs jogorvoslatnak helye. Ez utóbbi jogszabály értelmében tehát a felperesnek jogában van a bíróság előtt azt vitatni, hogy az alperessel kötött megállapodás értelmében több jutalék jár a részére, mint amennyit kifizettek, ha azonban megállapodás nem történt, illetőleg annak tartalma nem nyert bizonyítást, a bíróságtól nem kérheti a jutalékkulcs megállapítását azon az alapon, hogy az alperes azt sérelmesen alacsonyan állapította meg.
A kifejtettek szerint a munkaügyi bíróság megalapozatlanul állapította meg, hogy a felperes az alperessel kötött megállapodás alapján ugyanolyan mértékű jutalékra jogosult, mint a munkakörbeli elődje, a kellően nem tisztázott tényállás alapján hozott ítélete pedig törvénysértő.
(Legf. Bír. M. törv. I. 10 391/1974. sz.)
1
Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 7. számában.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás