BK BH 1975/340
BK BH 1975/3401
1975.08.01.
A mezőgazdasági termelőszövetkezet földjén levő árpának – eltulajdonítási célzattal – a tábla szélére vontatása és a vontatóról történt leeresztése – befejezett lopás [1961. évi V. törvény (Btk.) 9. §, 291. §].
A járásbíróság a vádlott cselekményét lopás kísérletének minősítette.
Az 1961. évi V. törvény (Btk.) 291. §-ának (1) bekezdése szerint, aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el. A bűncselekmény tehát a dolog elvételével fejeződik be. Az elsőfokú bíróság ítéletének az indokolása szerint akkor, amikor az I. r. vádlott az árpát eltulajdonítási szándék mellett a termelőszövetkezeti tábla szélére szállította, majd ott azt leborította a vontatójáról, a lopás bűncselekményét csak megkísérelte. E magatartásával az elvételt megkezdte ugyan, de nem fejezte be, a dolog ugyanis a tulajdonos, a termelőszövetkezet rendelkezése alól nem került még ki, azzal a termelőszövetkezet ekkor még rendelkezhetett volna. Ez a megállapítás azonban téves.
A lopás befejezettségével kapcsolatosan a Legfelsőbb Bíróság már többször rámutatott arra, hogy nem kísérletet, hanem befejezett bűncselekményt követ el az, aki az üzemből eltulajdonított dolgot az üzem területén elrejti azzal a szándékkal, hogy onnan egy későbbi időpontban fogja hazavinni, időközben azonban a cselekményét felfedik. Ez a megállapítás még inkább vonatkozik a termelőszövetkezetek területén elkövetett lopásra, mert a mezőgazdasági nagyüzemek rendelkezési jogának érvényesítési lehetősége a területükön levő dolgokkal kapcsolatosan – az eltérő adottságokra figyelemmel – jóval szűkebb, mint az ipari üzemeké. A termelőszövetkezetek ugyanis gyakran több ezer hektár nagyságú területen működnek, és területükön bárki szabadon közlekedhet, szemben az ipari üzemekkel, ahol ez a terület jóval kisebb és zárt. Ilyen körülmények között tehát a vádlott, amikor a termelőszövetkezet földjén levő árpát a vontatóval a tábla szélére szállította, majd ott a vontatóról leeresztette, a dolgot a termelőszövetkezet, vagyis a tulajdonos rendelkezése alól kivonta, így a lopást, azaz a dolog elvételét befejezte.
(Pécsi Megyei Bíróság 2. Bf. 43/1975. sz.)
1
Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 8. számában.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
