BK BH 1975/341
BK BH 1975/3411
1975.08.01.
Erős felindulásban elkövetett emberölés bűntette esetében nincs helye a korlátlan enyhítésnek akkor sem, ha a felindultság a beszámítási képességet korlátozza. Ez azonban nem vonatkozik arra az esetre, ha a korlátozottság a terhelt felindulása és alkati eredetű elmebetegsége összhatásaként állott elő [1961. évi V. törvény (Btk.) 21. § (2) bek., 254. §, 69. §; BK 112. sz.].
A megyei bíróság az 1974. november 20. napján kelt ítéletével K. Gy. vádlottat erős felindulásban elkövetett emberölés bűntette miatt szigorított börtönben végrehajtandó 6 évi szabadságvesztésre ítélte.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapított tényállás lényege a következő.
1974. július 13. napján a reggeli órákban S. P. sértett felkereste K. G. vádlottat annak lakásán, ahol összeszólalkoztak, majd a vita során a sértett nagy erővel szájon ütötte a vádlottat, akinek az ajka felrepedt. A vádlott az emiatt keletkezett felindultságában előkapta a konyhaasztal fiókjából a tőrkését és azzal nagy erővel hat ízben a sértettbe szúrt. Az egyik szúrás a sértett mellét, bal oldalát a II. bordaközben érte, a szúrás a mellüregbe behatolt és elvágta az ütőeret, aminek következtében a sértett nyomban meghalt.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a vádlott és védője jelentettek be fellebbezést a tényállás részben téves megállapítása, a jogi minősítés miatt, jogos védelem okából történő felmentés végett és enyhítésért.
Az ügyész az ítéletet tudomásul vette.
A megalapozott tényállásból helyesen következtetett az elsőfokú bíróság a vádlott bűnösségére.
A védelemnek a jogos védelem megállapítására irányuló fellebbezési támadása eltérő ténybeli állásponton alapult, amely a fentiek szerint nem alapos. Az irányadó tényálláshoz képest kizárt a jogos védelmi helyzet megállapítása. A sértett részéről a támadás befejeződött, amikor a vádlott a késével több ízben nagy erővel és olyan helyzetben is megszúrta a sértettet, amikor az a vádlott lakásából menekülni készült.
Nem tévedett az elsőfokú bíróság a cselekmény jogi minősítésénél sem. Az a jogtalan magatartás, amely a sértett részéről érte a vádlottat, jellegében is olyan volt, amelynek következtében a vádlott tudata elhomályosult és nyomban ebben a felindult állapotában követte el cselekményét. Az ekként keletkezett felindultság méltányolható okból keletkezett és erkölcsileg is menthető volt.
Alaposnak találta viszont a Legfelsőbb Bíróság a vádlottnak és védőjének a büntetés enyhítése végett bejelentett fellebbezését.
Az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabásánál az enyhítő és súlyosító körülményeket helyesen sorolta fel, annak az elmeorvos-szakértői véleményben foglalt megállapításnak azonban, amely szerint a vádlott beszámítási képességében közepes mértékben korlátozott volt, nem tulajdonított jelentőséget és a törvényi büntetési tétel felső határát megközelítő, eltúlzottan súlyos szabadságvesztést szabott ki a büntetlen előéletű vádlottra.
A Legfelsőbb Bíróság Büntető és Katonai Kollégiumának 112. számú állásfoglalása szerint az erős felindulásnak a beszámítási képességet korlátozó igen magas mértéke alapján sincs helye az 1961. évi V. törvény (Btk.) 21. §-a (2) bekezdése alkalmazásának, a büntetés korlátlan enyhítésének. Ez az iránymutatás azonban nem vonatkozik az olyan esetekre, amikor az elkövető elmebetegsége vagy gyengeelméjűsége alkati eredetű, és amelynél fogva a méltányolható külső ok és a kóros állapot összhatásaként állott elő az erős felindultság, illetőleg az egyébként fennálló erős felindultságot az ettől függetlenül meglevő alkati korlátozottság felfokozza.
Az elmeorvos-szakértői vélemény szerint a vádlott elmebetegségben szenved, amely a debilitás és imbecillitás határán áll. Ez az elmegyengeség és az ezzel összefüggő ösztönösség, az ebből fakadó eltúlzó védekezés és a kritikai érzék csökkentértékűsége közepes mértékben korlátozza a vádlottat cselekménye társadalomra veszélyességének felismerésében.
Az elsőfokú bíróság a fenti körülménynek a büntetés kiszabása szempontjából jelentkező hatását nem értékelte és ez eltúlzott mértékű szabadságvesztés kiszabását eredményezte.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az 1973. évi I. törvény (Be.) 260. §-a alapján az elsőfokú bíróság ítéletét a büntetést megállapító részében megváltoztatta és a szabadságvesztés mértékét 4 év és 6 hónapra mérsékelte. Ez a büntetés áll arányban a cselekmény tárgyi súlyával, társadalomra veszélyességével és igazodik a bűnösségi körülményekhez.
Az első fokú ítélet meghozatala óta előzetes letartóztatásban töltött időnek a kiszabott szabadságvesztésbe való beszámítása a Btk. 77. §-ának (1) bekezdésén alapszik.
(Legf. Bír. Bf. I. 139/1975. sz.)
1
Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 8. számában.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás